Ezoterika | Tanulmányok, esszék » Ralph T. Miller - Félrevezetés áldozatai

Jehova Tanúi Félrevezetés áldozatai Ralph T. Miller nyugalmazott rendőrkapitány írása "Hogyan vezetett a vizsgálódás és az isteni segítség a vallási kultuszból való szabadulásunkhoz" Ralph T Miller a nyugat - Kentucky-i rendőrség veteránja. Közel húsz éves pályafutása során volt járőr, kábítószer nyomozó, Közönségszolgálati és Bűnmegelőzési Parancsnok és végül Műveleti Parancsnok őrnagyi ranggal, ami egyenlő a parancsnokhelyettességgel. 1990-ben ment nyugdíjba, örökös parancsnoki rangban. A magyar fordítás szabadon felhasználható és terjeszthető, amennyiben ez ingyenesen történik és semmiféle haszonszerzéssel nem függ össze. Barna Zoltán 2001 (fordítás) Előszó Linnie Miller Ez a könyv átfogó betekintést nyújt abba, hogy milyen hatással lehet egy vallási kultusz emberek életére. Részletesen megmutatja az utat, ahogy az elején behálóztak minket és az utat, melyen az Őrtorony szervezet

tagjai elvesztik jóformán minden személyes jogukat és szabadságukat. A könyv bemutatja azt is, hogy az ima és a szeretet végül győzedelmeskedett és személyes kapcsolatunk lett a mi Urunkkal és Megváltónkkal, a Krisztus Jézussal. Amikor kifelé jöttünk Jehova Tanúi szervezetéből, teljesen egyedül éreztük magunkat. Kétségbeesetten kerestünk felvilágosítást a könyvesboltokban és könyvtárakban. Nagyon hálásak vagyunk olyan személyeknek, mint David Reed, Lori McGregor, Joan Cetnar és Paul Blizzard, akik időt szántak tapasztalataik leírására, és a hozzánk hasonlók számára hozzáférhetővé tették, így mi is kimenekülhettünk a gonosz Őrtorony - szervezetből. Mindezek miatt szükségét éreztük szívünkben, hogy leírjuk saját tapasztalatainkat mások segítése céljából, és reméljük, ezt elértük a könyv megjelenésével. Bevezetés David A. Reed (a Jehovahs Witnesses Answered Verse by Verse c. könyv szerzője) Amikor

Krisztus Jézus megszabadít embereket az Őrtorony szervezet rabságában töltött évek után, azok szinte mindig úgy érzik, szeretnék elmondani a világnak, ami történt - elsősorban, hogy hogyan estek a kultusz csapdájába, milyen volt Jehova Tanújának lenni, és milyen boldogok most, hogy végül Krisztusban megtalálták szabadságukat. Ralph T Miller különösen alkalmas egy ilyen történet elmondására. JT volt harminc évig, nem rövidebb ideig, mint William Schnell, aki a Harminc év az Őrtorony rabszolgaságában című könyvet írta évtizedekkel ezelőtt. Mint a Kentucky Rendőrség Bűnmegelőzési Tisztje, Miller őrnagy fejleszthette Istenadta írói talentumát, megírva tájékoztató újságcikkek tucatjait a kerékpár megőrzés és a betörésmegelőzés témakörében. Ennek eredménye, hogy a Jehova Tanúi: félrevezetés áldozatai c. könyv olvasmányos, mégis erőteljes és meggyőző. Míg a harminc évnyi történet könnyen eláraszthatná

az olvasót a végtelen beszámolókkal és unalmas részletekkel, a szerző nem ezt tette. Mint kitalált kollégája, Friday őrmester a "Dragnet" TV sorozatban, Miller őrnagy is határt szab magának: "A tényeket, csakis a tényeket". És ezek a tények igazán magukkal ragadók Habár személyes részleteiben egyedülálló, Ralph Miller története jellemző sok ezer más emberre. A nyílt őszinteséget, mellyel Istent szeretnék szolgálni az Őrtornyon keresztül, az emberi gyengeséget és eleséseket nyíltan feltárja, és a zavarba ejtő lehangoltságot is, amikor a Tanúk világa kezd lelepleződni, - ezeket a közös tapasztalatait mindazoknak, akik egyszer Tanúk voltak elismeri és azonosul velük. A csúcspont, mely csodálatos válaszként jött imáikra, szintén jellegzetes Jellegzetes abban, amit Jézus tesz, amikor az elveszett bűnös kétségbeesetten keresi a megmentést önmagában vagy egy emberi szervezetben és végül az élő

Istenhez fordul. Így a következőket annak emlékezetükben tartásával olvassák, hogy Ralph Miller története összefoglalja sok más egykori Tanú tapasztalatait. Első fejezet 1958 nagyon eseményteli esztendeje volt fiatal éveimnek. Június volt, épphogy megünnepeltem tizenhetedik születésnapomat és anyám írásos engedélyével beléptem az Egyesült Államok Haditengerészetéhez. Előző év júniusában abbahagytam az iskolát és úgy találtam, hogy a munka nem valami bőséges, így a Haditengerészet jó lehetőségnek látszott a kalandra és izgalomra, valamint a pénzkeresetre a megélhetéshez. Majdnem két évvel később, 1960-ban, miközben a hadsereggel elhagytam szülővárosomat, az Indianai Indianapolist, megismerkedtem és alig három hónap múlva összeházasodtam feleségemmel, lánykori nevén Linnie Jane Gilreath -tal. Többszöri áthelyezés után a H aditengerészet Légi Állomására (Naval Air Station) helyeztek, a Floridai

Jacksonville-be. 1963 kora nyara volt és Linnie meg én már büszke szülei voltunk két gyönyörű szőke kisfiúnak: Daniel Patrick két éves és Anthony Scott öt hónapos volt. Családomat és engem áthelyeztek Jacksonville-be a Kaliforniai Long Beachből, ahol a U.SS Bayfield fedélzetén állomásoztam, a Tengeri csapatszállításnál. Éppen hogy beköltöztünk az újrafestett, Lavin Roadon lévő házba, nem messze a Haditengerészet Légi Állomásától. A házat készpénzfizetés nélküli hitelre vettük, kisösszegű havi törlesztéssel. Feleségem és én nagyon emelkedett hangulatban költöztünk az első teljesen saját otthonunkba. Házasságunk addigi három éve során vándorló katonai életmódot folytattunk, bérelt vagy állami lakásokban lévő kis szobákban laktunk növekvő családunkkal. Addig négyszer voltunk áthelyezve és elköltöztetve, itt előreláthatólag olyan tengerparti álláshelyre kerültem, ahol, úgy reméltük, legalább két

évig maradok. Nagyon boldogok voltunk, hogy előre léptünk a viszonylag normális életmód felé, ahol szinte minden este lehetőségem volt hazamenni és a családommal egy kis időt eltölteni. Ám nem lettünk volna olyan boldogok, ha tudjuk, mit tartogat számunkra a jövő. Még nem tudtuk, de ez volt az utolsó szolgálati helyem, és ígéretes haditengerészeti karrierem vége. Ez volt a gondok és nehézségek kezdete is, melyek egész családomat gyötörték a következő harminc évben. Egy délután a Légi Bázisról munkából hazatérve arról beszélgettünk feléségemmel, hogy aznap korábban volt ott két nő, akik állítólag valami szolgálatot végeztek. Elmondták a feleségemnek, hogy egy "nagy szétválasztó munkával" foglalkoznak Isten számára, tájékoztatják az embereket egy küszöbön álló csapásról, mely az egész földre kiterjed majd. "Armageddon", így nevezték, "a Mindenható Isten ama nagy napjának

háborúja". Tájékoztatták feleségemet, hogy a kizárólagos út a megmentésre az, ha Isten szervezetének tagjává válik, amely Jehova Tanúi Őrtorony Biblia és Traktátus Társulata. Mindenki, aki nem tartozik a szervezethez, mondták, el lesz pusztítva Mondhatom, ez ijesztő és félelmetes volt feleségem számára. A hölgyek ragaszkodása miatt feleségem vissza hívta őket a következő hétre, hogy tanulmányozzák velünk a Bibliát egy esti időpontban, amikor már hazaérek a munkából. Én elleneztem ezt a ránksózott Bibliatanulmányozást, sem nekem, sem feleségemnek nem volt egyáltalán semmilyen tapasztalata vallásos témákban. Linnie és én csak huszonkét évesek voltunk akkor, és soha nem olvastuk a Bibliát. Kaptuk egy King James Szentírást nászajándékba, a kávézóasztalon feküdt a nappaliban, porral borítva. Egyikünk sem származott olyan családból, ahol nagy fontosságot tulajdonítottak vagy hangsúlyt adtak a templomba

járásnak, vagy "vallásosnak" lettek volna mondhatók. Mindketten hittünk valamiféle Felsőbb Létezőben. De mint annyi más ember, nem sokat gondolkodtunk ezen. Nem akartam tiszteletlen vagy rosszindulatú lenni ezekkel a hölgyekkel, akik Isten szolgáiként mutatták be magukat. De a Bibliatanulmányozás sem érdekelt Azt mondtam a feleségemnek, hogy ő azt tesz, amit akar. Ám ha azt választja, hogy tanulmányoz a hölgyekkel, akkor nélkülem tegye Úgy véltem, jobb, ha akkor teszik, amikor nem vagyok otthon. A következő héten eljött a nap, amikor a hölgyek tanulmányozni kezdtek volna velünk. Épp mielőtt a megérkezésükre kijelölt idő eljött, kimentem a kocsihoz, hogy elmenjek. Szakadt az eső és amilyen szerencsés voltam, az autó nem indult. Még az kocsiban ültem és próbáltam beindítani, amikor a két hölgy befutott mögöttem, elzárva a menekülési utat. Tagadhatatlanul csapdába estem, és lehet mondani, a legjobbat igyekeztem

kihozni belőle. Szívélyesen üdvözöltem a hölgyeket és behívtam őket a házba, ahol a feleségem bemutatott minket egymásnak. A hölgyek egyike nagyon idős volt, ősz hajú, és úgy tippeltem, hetvenes évei közepén járhat. Emily Sassardnak hívták De azt mondta, mindenki csak Sassynak szólítja. A társaságában lévő szintén idősebb hölgy ötvenes évei végén, hatvanas évei elején járhatott. Őt Una Fremontnak hívták, és nyilvánvalóan ő volt kettejük főnöke, mivel azonnal elkezdte felügyelni tanulmányozásunkat. Tájékoztattuk a hölgyeket, hogy van saját Bibliánk, King James féle, és mi azt használnánk a t anulmányozáshoz. Una azt felelte: "nagyszerű". Ámde, mutatott rá gyorsan, sok jobb fordítása van a Bibliának; megmagyarázta, hogy a King James régies angol nyelven íródott és nehéz megérteni. De elismerte, hogy az igazságot bármilyen Bibliából megismerhetjük, feltéve, hogy megfelelően értelmezzük. Ahogy

visszaemlékszem, elkezdtük felváltva olvasni az Ótestamentumot a Teremtés könyvétől. Una elmagyarázta nekünk a teremtési beszámolót, kifejtve, hogy Isten szándéka az emberiséggel a paradicsomi földön való örök élet volt, és hogy Isten szándéka végül meg fog valósulni. Amikor Una vagy Sassy került sorra az olvasásban, egy modern angol fordításból olvastak, amit a Szent Íratok Új Világ Fordításának neveztek. Miután már többször olvastak a modern angol változatból, beláttam, hogy könnyebb megérteni és megkérdeztem Unát, hogy juthatnék hozzá egy példányhoz ebből a Bibliából. Úgy tűnt, hogy egy nagy dolgot kérek tőle, és azt mondta, hogy amikor a következő héten visszatérnek, hoz nekünk egy-egy példányt. Néhány óra múlva Una imával zárta le a tanulmányozást. Miután Una és Sassy elmentek, megígérve, hogy a következő hét ugyanezen a napon ugyanebben az időpontban visszajönnek, a feleségem és én arról

beszélgettünk, hogy milyen kedvesek voltak és látszik, milyen jól tájékozottak a Bibliát illetően. Una különösen mély benyomást tett ránk lelkesedésével és kellemes viselkedésével. Nagyon bátorító volt, gyakran megdícsért minket, hogy milyen gyorsan tanulunk és milyen értelmesnek látszunk. Törődött a gyerekeinkkel, sajnálkozva, hogy neki csak egy felnőtt fia van és ritkán látja őt. Una férje már meghalt és nem volt jó házassága Később elmondta, hogy a férje nem volt Jehova Tanúi egyike, és egy alkoholista, nagyon eröszakos személy volt. Una elmagyarázta, hogy ő az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat "úttörője". Önként tölt sok órát ajtóról - ajtóra járva, mint Jézus és a t anítványai tették, végezve ezt a n agy szétválasztó munkát Jehova Istenért és a Társulatért. Una azonkívül elmondta azt is, hogy a munka a "juhoknak" a "kecskéktől" való elválasztásából áll. A

"juhszerű egyének" voltak Isten népe, akik taníthatóak, meghallgatják és felelnek a Társulat üzenetére és csatlakoznak az Őrtorony szervezethez. A "kecske szerű egyének" azok, akik nem hallgatják meg vagy nem felelnek a Társulat üzenetére. Ők a "világ népe", vagy Sátán követői. Azt mondjuk, ezek a kecskeszerű egyének el lesznek pusztítva Armageddonkor, a nagyon közeli jövőben. Nagyon pontosan, a következő héten, a két kedves hölgy megjelent az ajtónknál, Bibliákkal a kezükben. Ahogy ígérték, hoztak mindegyikünknek egy új Szent Íratok Új Világ Fordítást Valamint hoztak egy - egy példányt az Isten legyen igaz című könyvből. Una elmagyarázta, hogy ez egy "Biblia tanulmámyozási segédeszköz", amit a Társulat írt és adott ki, melyet használni fogunk. Később megmagyarázta, hogy a Biblia egy nagyon bonyolult könyv és hogy senki nem értheti meg a szervezet segítsége nélkül.

Csak egy csekély adományt kellett fizetnünk a T ársulatnak, ami a nyomtatási költséget fedezi. Két dollárt adtam Unának a négy könyvért, és jó üzletnek véltem A következő hetekben sok új és izgalmas dolgot tanultunk a Biblia tanulmányozásunkon Istenről és a céljáról az emberiséggel kapcsolatban, és arról, amit elvár tőlünk. Mindezeket a dolgokat a Társulat "Biblia tanulmányozási segédeszközéből" tanultuk, néha megnéztünk írásszövegeket a Biblia Új Világ Fordításában, ami támogatta azt, amit tanultunk. A néhány dolog egyike,amit tanultunk, az volt, hogy Isten neve Jehova, és hogy az ő igaz követői mindig ezen a néven nevezték Őt. Ez része volt annak bizonyítékainak, hogy Jehova Tanúi Isten egyedül igaz népe Semmilyen más szervezet nem nevezi Istent ezen a néven, mondták. Linnie és én megtanultuk azt is, hogy két osztálya van a hívőknek Jehova szervezetében, Van a "felkent" osztály vagy a

144000, akik a mennybe mennek, hogy uralkodjanak Krisztussal és a "más juhok osztálya", az Őrtorony Társulat követőinek milliói, akiknek megengedik majd, hogy a helyreállított paradicsomi földön éljenek örökké, miután Jehova megtisztítja a földet, elpusztítva minden bűnöst. A bűnösök, tanultuk, mindazok, akik nem alkotják részét Isten szervezetének, Jehova Tanúi Őrtorony Társulatának. Később kimutatták nekünk, hogy a bűnösök magukba foglalják a világ minden vallását is, a kereszténység egyházaival együtt. A kereszténység egyházai különösen gonoszok Jehova szemében, mert az embereknek "Istengyalázó" tanokat tanítanak, mint a t üzes pokol vagy a háromság. Una és Sassy azt is tanították nekünk, hogy az egyházak felelősek a háborúk nagy részéért, amiket a t örténelem során vívtak, és a kereszténység mindig támogatta a világ gonosz kormányzatait, prostituálva magát, aziránti

erőfeszítésében, hogy kedvességet és hatalmat kapjon. Azt is megmutatták nekünk a Szentírásból, hogyan fognak a világ összes hadseregei közvetlen összeütközésbe kerülni Jehovával, és lesznek Sátánnal az ördöggel együtt elpusztítva Armageddonban. Szükségtelen mondani, hogy ez az információ kissé aggodalommal töltött el minket, mivel én a hadseregben szándékoztam karriert befutni. Tanulmányaink folyamán, tanítóink felkészítésével, eldöntöttük, hogy mi is a "más juhok osztály" tagjai leszünk, akik a helyreállított paradicsomi földön lakoznak majd Armageddon után. Mindent együttvéve, érveltünk Linnievel, nem igazán vágyunk a mennybe menni, egy olyan helyre, melyről jóformán semmit sem tudunk. Tanítóink által a földről adott képzeletbeli képünk nagyszerűnek tűnt Nincs több háború, betegség vagy éhség és még a halál is eltöröltetik. Mindenkinek gyönyörű otthona lesz saját választása szerint

és az emberek az állatokkal teljes harmóniában élnek együtt, egy kormányzat alatt. Emlékszem, úgy gondoltam "Ki ne akarna ilyen csodálatos világban élni?" Később kitaláltuk, hogy a világméretű kormányzat, amire utaltak, Jehova Tanúi Vezető Testülete lehetne. A véneket a gyülekezetekben úgy ábrázolták, mint "a föld fejedelmeit", akik előkészülnek a kormányzásra és a New Yorki Brooklynban lévő Főhivatal utasításainak végrehajtására. A lojális hívőktől, akik Armageddon túlélői lesznek, elvárják, hogy a vének vagy "fejedelmek" utasítását és útmutatását kérdés nélkül megtegyék. Azok, akik ellenségesek lesznek az "Új Világrend" elrendezéseivel, mondták, azonnal meg lesznek semmisítve. Miután tovább tanulmányoztunk hetente Unával és Sassyval, kérték, fontoljuk meg, a "Királyság teremben" tartott összejövetelek látogatását, kiegészítendő a Biblia

tanulmányozást. Elmagyarázták, hogy a "Királyság-terem" , ahogy nevezték, az a hely, ahol a gyülekezetek összegyűlnek hogy tanulmányozzák a Bibliát és az Őrtorony kiadványokat, Jehova imádataként. Una ezeknek az összejöveteleknek a látogatását "szellemi táplálék fogyasztásához" hasonlította. Elmondta, hogy öt összejövetel van egy héten és hogy meg kéne próbálnunk úgy elrendezni személyes dolgainkat, hogy mindegyiken ott lehessünk. Una megmagyarázta, hogy vasárnap reggel van a nyilvános előadás, ami egy órán át tart. A második összejövetel közvetlenül ezután van, és a célja az Őrtorony folyóirat tanulmányozása, ami egyike a Társulat havi kiadványainak. Egy cikk van kijelölve az újságból minden hétre és mindenkitől elvárják, hogy tanulmányozza át előre, készüljön fel a kérdés - feleletes megbeszélésre. Ez az összejövetel is egy óra időtartamú. Kedd este van egy másik Biblia

tanulmányozás, amelynek látogatása mindenkitől megkívánt. A gyülekezet kis csoportokra oszlik és a Királyság - teremben vagy magánlakásokon jönnek össze. Minden csoportnak van egy tanulmányozás vezetője, aki vén vagy egy másik "szolga", ahogy a vezetőiket nevezik. A Társulat egyik könyvét tanulmányozzák ezen az összejövetelen, ami egy óra hosszú. Szintén elvárják, hogy előre tanulmányozd át, hogy a kérdés - feleletes megbeszélésre felkészülj. Mindenkitől elvárják a részvételt Akkor két összejövetel volt kedd este Egy óra hosszúak, egymás után. Teokratikus Szolgálati Iskolának és Szolgálati összejövetelnek nevezik őket. Ezek lényegében arra a célra vannak, hogy megtanítsák Jehova Tanúit a nyilvános beszédre, és bemutassák, hogyan lehet hatékonyan elhelyezni a T ársulat irodalmát és adományt kérni az emberektől. Una azt tanította, hogy ezen összejövetelek bármelyikének elmulasztása, kivéve ha

teljesen lehetetlen ott lenni, bűn. Ráadásul mindezen összejövetelekhez, Jehova Tanúitól elvárják, hogy a lehetséges legtöbb időt töltsék a "szolgálatban" Jehovának és a szervezetnek. Ez a "szolgálat" kizár minden világi munkát, mint a túlóra, iskolán kívüli tevékenységet, mint a sport, cserkészkedés vagy hobbik, még a felsőoktatást is. A "szolgálat" magába foglalja az ajtóról - ajtóra járást, tanúskodva az embereknek Jehováról és a szervezetről, elhelyezve a Társulat irodalmát, adományokat gyűjtve és megkísérelve Biblia tanulmányozások elkezdését, megtérők keresésének szándékával. Az adományokat, melyeket az folyóiratok, könyvek, traktátusok elhelyezéséért vagy eladásáért kapnak, a Társulat Brooklyni Főhivatalába küldik New Yorkba. Ez az eljárás ma is érvényben van, ahogy 1963-ban volt, mikor először kerültem kapcsolatba a szervezettel, egy kis megcsavarással. A

hívőktől ma elvárják, hogy a saját pénzükből adományozzanak a kiadványokért, amikor átveszik, és ha tudnak adományt gyűjteni az ajtóknál, azt is el kell küldeni a Társulatnak. A "szolgálatba" menő személyek rendszerint a Királyság - teremnél vagy más kijelölt helyen találkoznak. Ott térképek vannak a bejárni szükséges környékről vagy "területről" ahogy nevezik, ami a Királyság - terem kijelölt környezetében van. Részletes feljegyzés készül a "területen" lévő érdeklődő személyekről. Érdeklődő személynek azt tekintik, aki elfogadja az irodalmat vagy/és adományt ad a Társulatnak. Ezt úgy teszik, hogy más személy tevékenykedik a " területen" talán már a következő hónapban, újra megszólítva ugyanazt a személyt. A feljegyzések arra is használatosak, hogy a problémákat feljegyezzék bizonyos címekről. Például feljegyzik, ha a személy erőszakosan ellenáll a

tanúskodó munkának, vagy harapós kutya van, ami veszélyes lehet. A következő tanú, aki a "területen" dolgozik, úgy gondolhatja, hogy kihagyja azt a házat. Az összes idő feljegyzése amit a Tanúk teljesítenek, vagyis a "hírnökök", ahogy az egyszerű tagokat nevezik, nagyon fontos és havi rendszerességgel megküldik a Társulat Főhivatalába a New Yorki Brooklynba. A Társulat azt javasolja, hogy a rendszeres hírnökök teljesítsenek legalább tíz órát egy hónapban. Az "úttörők" azaz azon a személyek részére, akik teljes időben járnak a "szolgálatba", feltétel hogy legalább hatvan órát adjanak le egy hónapban. A tanúk azt tanítják, hogy a "szolgálat" mennyisége, amit a s zemély teljesít, közvetlen hatással van örök megmentésére. Még ha Jehova Tanúi hisznek is valamiféle kegyelemben Krisztus Jézus vére által, azt is hiszik, hogy a tagoknak lelkesen követniük kell a szervezet

által szabályozott munkaprogramot. Ezt a munkát erõteljesen és hûségesen kell végezni, így rendelték a m egmentésre érdemeseknek. Minden "hírnök" és "úttörõ" részére elvárás, hogy írásos jelentést tegyen havonta a tevékenységérõl: az ajtóról - ajtóra végzett szolgálatban eltöltött órákról, ahogy a Biblia tanulmányozás óráiról is, és az elhelyezett Õrtorony kiadványokról részletesen lebontva. Ezeket a személyes munkajelentéseket egy vén összeszerkeszti gyülekezeti jelentéssé és továbbítja a Társulat fõhivatalába. MÁSODIK FEJEZET Vasárnap reggel, pontosan 9.30-kor, Una beállt a kocsifelhajtónkra ósdi, rozoga Fordjával Az első összejövetel, a nyilvános előadás 10.00-kor kezdődött és elhatároztuk, hogy mindannyian Una kocsijával megyünk először a Királyság - terembe. Különösen nehéz volt feleségemnek, hogy önmagát és a két kis gyermeket felkészítsen az alkalomra, és mi

is nyugtalanok voltunk az új emberekkel való találkozás miatt. Miután beszálltunk mi és a gyermekek Una tömött autójába, az út a Királyság - teremig csak néhány percig tartott. Una szerette volna, hogy hamar ott legyünk, hogy mindenkinek bemutathasson minket. A Királyság - terem nagyon egyszerű épület volt, mintázatlan külsővel egy zsákutca végén. Nem olyan volt, mint bármelyik templom vagy zsinagóga, amit valaha is láttam, és igazán semmi nem jelezte, hogy egy imádati hely, kivéve egy nagy táblát a b ejárat közelében: "Jehova Tanúi Királyság - terme". Úgy gondoltam, hogy minden keresztény egyház kiteszi a keresztet az épületére vagy összejöveteli helyére. Ámde Una elmagyarázta nekünk tanulmányaink során, hogy a kereszt pogány szimbólum, melyet akkor kezdett használni az egyház, amikor Sátán átvette felette a hatalmat. Una arról is tájékoztatott minket, hogy Krisztus Jézust egy egyenes

"kínoszlopon" feszítették meg, melynek nem volt keresztgerendája. Amikor beléptünk az épületbe, Una szorgalmasan bemutatott minket szinte mindenkinek. Meglepőnek tartottam, hogy Una ilyen sok embert ismer a jelenlevők közül és csodálkoztam, hogyan tud emlékezni a nevükre. Mindenki nagyon ízlésesen öltözött volt és ápolt. A férfiak és a fiúk szinte mind öltönyt és nyakkendőt viseltek, és én kissé feltűnőnek éreztem magam köznapi pantallómban és ingemben. Eldöntöttem, hogy ha be akarok illeszkedni, kell vegyek magamnak egy öltönyt amint lehetséges. Mindenki nagyon barátságos és udvarias volt, és úgy tűnt nekem, hogy mindenki mosolyog. Emlékszem, azt gondoltam, hogy "Milyen vidám társaság!" Nem sokára egy hang szólalt meg a hangosító berendezésen keresztül: "Testvérek és testvérnők, itt az ideje, hogy helyet foglaljatok és megkezdjük az összejövetelt. Néhány percen belül mindenki helyet foglalt

és elcsendesedett, Bemutatták az előadót és megkezdődött a beszéd. Közel száz fős volt a hallgatóság és mindannyian nagyon figyeltek arra, amit az előadó mondott. Ám engem lekötött, hogy megfigyeljem a Királyság - terem belsejét és a körülöttem ülő embereket. Az előadó egyáltalán nem olyan hangszínnel beszélt, mint azok a prédikátorok, akiket néhányszor hallottam a templomban fiatalabb koromban. A szónok nagyon szabatos és választékos volt, és azt mondtad volna róla, hogy valamiféle képzést kapott a nyilvános beszédből. Nagyjából negyvenöt perccel később az előadás véget ért és mindenki tapsolt. A taps meglepett és valahogy nem tűnt imádati helyhez illőnek. Mindazonáltal csatlakoztam hozzá, mivel nyilvánvalóan elfogadott dolog volt ezt tenni. A szónok ekkor bejelentette, hogy tíz perc szünetet tartanak, mielőtt a következő összejövetelt megkezdenék, és buzdított mindenkit, hogy maradjon ott az Őrtorony

tanulmányozáson is. Kétségtelenül, ez a s zünet arra a c élra szolgált, hogy az emberek a mosdóba menjenek vagy kinyújtóztassák lábaikat. Én mentegetőzve kimentem az épületből és cigarettára gyújtottam, néhány más férfival együtt. Úgy tűnt, hogy semennyi idő nem telt el és már hallottam a hangosító berendezésen keresztül, hogy mindenki foglaljon helyet, mert az Őrtorony tanulmányozás kezdődik. Az Őrtorony tanulmányozás után mikor mindenkit hazabocsátottak, Una bemutatott minket az "irodalomszolgának", így tudtuk, kitől szerezhetjük be a Társulat folyóiratait, könyveit és traktátusait amikor majd mi is elkezdünk a szolgálatba járni. Una azt is megmutatta, hogyan kell kitölteni a havi munkajelentés nyomtatványt, amit mindenki megtesz minden hónap végén. Ettől kezdve családommal elkezdtük az elvárt öt összejövetelt heti rendszerességgel látogatni . Megtapasztaltuk, hogy nem könnyű Jehova Tanújának

lenni. Linnie úgy vélte, hogy az összejövetelek látogatása, a szolgálatba járás, a két kis gyermekről és férjéről való gondviselés, nem is említve a főzést, takarítást és a háztartás vezetését, nem semmi feladat. Én szintén nagyon nehéznek találtam. Mégis, eldöntöttük, hogy lojálisak leszünk Jehovához és szervezetéhez, így folytattuk az erőfeszítést. Miután körülbelül hat hónapig szorgalmasan tanulmányoztunk Unával, néha egy héten kétszer is, kiegészítve a többi tevékenységgel és összejövetellel, eldöntöttük, hogy meg kellene keresztelkednünk. Una helyeselte ezt, ott volt Jehova Tanúi kerületkongresszusa, amit Jacksonville egyik sportcsarnokában tartottak azokban a hetekben és Una úgy érezte, hogy készek vagyunk a keresztelkedésre. Linnie és én egyaránt emelkedett hangulatban voltunk ettől a lehetőségtől A keresztség sok más mellett azt is jelentette számunkra, hogy teljesértékű tagjai lettünk

Jehova Tanúi Őrtorony Biblia és Traktátus Társulatának; Isten népének tagjává lettünk és talán méltóak arra, hogy megtartassunk Armageddonkor mint család. Ezidőtájt nagyon jól tudtuk, hogy megmentésünk az Őrtorony szervezetnek való hithű engedelmességünktől függ. Megtanultuk, hogy a keresztelkedés után is megkívánt a hét összes összejövetelének hűséges látogatása, az ajtóról - ajtóra való szolgálatba menés ahányszor csak lehetséges, elhelyezni az irodalmakat és adományokat gyűjteni. Azt is elvárták tőlünk, hogy az érdeklődő személyekkel Biblia tanulmányozást kezdjünk, annak reményében, hogy a szervezetbe hozzuk őket, és párhuzamosan mi magunk is tanulmányozzunk. Ez ijesztő nagyságú feladat lenne bárkinek. Mégis, hamarosan megállapítottam, hogy egy még nagyobb kihívás áll előttünk, ami örökre megváltoztatja életünket. Jehova Tanúi azt tanították nekünk, hogy földi kormányzatok katonai

szervezeteinek mindegyike szembe fog állni Jehovával és teljesen meg lesznek semmisítve Armageddon csatájában. Ebből eredöen Jehova Tanúi lelkiismereti okból megtagadták a katonai szolgálatot, visszautasítva az alternatív szolgálat teljesítését is. Elmondhattuk, hogy némely testvér inkább börtönbe ment, mint hogy katonai szolgálatot teljesítsen. Aztán ott volt még a dilemma a zászló előtti tisztelgéssel kapcsolatban. A Tanúk azt tanították nekünk, hogy az országod zászlója előtt való tisztelgés bálványimádó cselekedet, és én úgy manővereztem hetekig, hogy elkerüljem azokat a helyeket, amelyekről tudtam, hogy ott amerikai zászló van. Ez nem volt könnyű feladat, ha figyelembe veszed, hogy napi nyolc - tizenkét órát töltöttem a katonai munkahelyemen, ahol nagy számban voltak amerikai zászlók. Meg kell mondanom, elöljáróim nem értették, hogy keresztény lelkiismeretem miért nem engedi meg, hogy az előírt tisztelgést

végrehajtsam amikor szükséges, és már annyi alkalommal elmulasztottam ezt megtenni. Ráadásul, amint hamarosan ismertté vált feletteseim előtt, hogy visszautasítom a nemzeti lobogó előtti tisztelgést, hazafias zaklatás céltáblájává váltam. Minden nap, amikor szolgálatba léptem, különféle brosúrákat találtam az amerikai lobogó történetéről szanaszét az asztalomon. Amikor este hazaindultam, megint csak röplapokat és képeket találtam az amerikai zászlóról az autómon. A munkatársak, akikkel barátságos kapcsolatom volt, és együtt töltöttük a kávészüneteket, többé nem beszélgettek velem, és egyértelműen világossá tették, hogy nem kívánják társaságomat. Rangtársaim által teljesen kiutáltnak és elvetettnek éreztem magam. Amikor beszéltem Unával és a gyülekezet felvigyázóval a helyzetről, elmagyarázták, hogy mindig ez történik Jehova igaz követőivel. Megmutatták nekem a Szentírásban, amikor Jézus azt

mondta, hogy követőit üldözni fogják, miként vele is tették. Ez az üldözés méginkább meggyőzött engem, hogy a Tanúk Isten igaz népe, és bátorságot adott, hogy megtegyem, amit ezután tettem. Levelet írtam a Tengeri Hadműveleti Főparancsnokságra Washington DC-be, az előírásos szolgálati úton, kérve leszerelésemet a Haditengerészet állományából, új vallásos meggyőződésem miatt. Elmagyaráztam, hogy hitem szerint a h adviselés, mely felebarátaim megölését eredményezi, ellentétes a Biblia alapelveivel és Krisztus Jézus tanításával. Továbbá kijelentettem, hogy keresztény lelkiismeretem nem engedi meg, hogy tovább szolgáljak egy katonai szervezetben. A gyülekezeti felvigyázó írt egy támogató levelet, melyet beterjesztettem a kérésemmel együtt. Amikor átadtam a levelet a felettesemnek, ő elolvasta és gúnyosan megállapította: " Ugye nem gondolod, hogy ezt a kérést tudomásul veszem?" Biztosítottam róla,

hogy nem tudom, így lesz vagy nem. Mégis, megnyugtatandó keresztényi lelkiismeretemet, megpróbálom Felettesem ekkor tájékoztatott engem: "Ha ezt tudomásul veszik, valószinűleg helytelen magaviselet vagy tisztességtelenség lesz az elbocsátás oka. Még egy csónakon se szolgálhatsz többé" Szükségtelen mondani, hogy ezek az elöljáróm által felvázolt lehetséges utóhatások nem voltak valami bátorítóak. Mégis, azt tettem, amit helyesnek gondoltam és aminek megtételére Jehova és szervezete indított. Bármi történjen is most, el kellett fogadnom a következményeket Az elöljáró elmondta, hogy hetekig kell várnom a válaszra, így eltökéltem, hogy várok. Pár nappal később, amikor serényen foglalatoskodtam valami gépeléssel íróasztalomnál, a Személyügyi Főnök, aki felettesem volt, áthívott kabinjába és tájékoztatott, hogy a Tábori Lelkész szeretne velem beszélni az irodájában. Fogtam a sapkámat és gyorsan

átgyalogoltam a két sarokra lévő épületbe, ahol a lelkészi hivatal volt. Előre láttam, hogy ez fog történni A Tanúk figyelmeztettek, hogy Sátán az ördög megpróbálja majd megakadályozni, hogy elhagyjam a területét. Mi lehetne jobb út erre, mint hogy a kereszténység hamis vallásának egy szolgája próbál beszélni velem döntésemről, hogy el szeretném hagyni a hadsereget? Nagyon ideges voltam, miközben gyalogoltam a Lelkészi Iroda felé, és mikor megmondtam az ügyeletesnek a rangomat és nevemet meg hogy kihallgatásra vagyok rendelve a Lelkészhez. Az ügyeletes értesítette a lelkészt a házi telefonon, hogy ott vagyok, és elirányított hozzá, megmutatva az utat. Amikor beléptem, a lelkész egy széles, kárpitozott széken ült asztala mögött és pipázott Az égő pipadohány illata megtöltötte a levegőt, és ő pöfékelt egy párat, míg én gyorsan odamentem asztalához és vigyázzba álltam. Jelentettem a l elkésznek rangomat és

nevemet, és hogy kihallgatásra vagyok rendelve hozzá. Pihenjt vezényelt és utasított, hogy üljek le az asztala előtt vele szemben levő székre. A lelkész gyenge testfelépítésű férfi volt, nagyjából negyvenes éveiben járt, kezdett őszülni a halántékán, "nincs lehetetlen" - sugárzott belőle. Nem emlékszem a nevére, de a rangjára igen, korvettkapitány volt. A lelkész tájékoztatott, hogy parancsnokom kérte meg, hogy beszéljen velem a levelemről. melyet benyújtottam leszerelési kérelmemmel A lelkész elkezdett kérdezni Jehova Tanúiról és hitnézeteikről és tudni akarta, mióta vagyunk családommal együtt kapcsolatban velük. Feltett számos kérdést a Bibliáról, nyilvánvalóan tesztelte a Szentírás ismeretemet. Teljesen arra számítottam, hogy a lelkész megpróbál meggyőzni, hogy amit a Tanúk tanítanak az nem igaz és hisztérikusan lejáratja a szervezetet számos módon. Ehelyett a lelkész nagyon nyugodtan kérdezett és

jegyzetelte bizonyos válaszaimat, időnként pöfékelve egyet a pipájával. A kikérdezésem után, ami egy örökkévalóságig tartónak tûnt számomra, pedig valójában nagyjából negyvenöt perc volt, a lelkész nagyon udvariasan tájékoztatott, hogy ez volt minden, amit kívánt tõlem és mehetek vissza dolgozni. Miközben gyalogoltam visszafelé az irodámba, kissé zavarodott voltam a lelkésszel való találkozás miatt. Meglepõ módon, még csak nem is próbált lebeszélni a döntésemrõl és nem beszélt becsmérlõen Jehova Tanúiról. Emlékszem, azt gondoltam, biztos Jehova õrködött felettem. Harmadik fejezet Eljött a Kerületkongresszus ideje, és Linnie meg én megkeresztelkedtünk. A gyülekezet felvigyázó azt mondta, hogy azért volt lehetséges, hogy megkeresztelkedjem, mivel megírtam a hadseregből való leszerelésemet kérő levelet. Una nagyon boldog és mámoros volt, elmondta nekünk, mennyire örül, hogy "az Igazsághoz"

vezethetett minket. Mi nagyon kedveltük Unát, mivel Linnie és én mindketten távol voltunk a családunktól, nagyon közel kerültünk ehhez az anyáskodó hölgyhöz, aki támogatott minket. Una elmondta, hogy most, hogy megkeresztelkedtünk és a szervezet tagjai lettünk, nem szükséges tovább folytatnunk vele a heti Biblia tanulmányozást. Azt mondta, hogy meg kellene próbálnunk kialakítani a saját Biblia tanulmányozásainkat, hogy másokat az "Igazsághoz" vezessünk. Ez nem lepett meg minket túlságosan, de egy kissé úgy éreztük, mintha a mi tyúkanyónk minket, kiscsirkéket kitenne a fészekből; egyikünk sem érezte biztonságban magát. Függőség alakult ki köztünk és Una közt, aki szellemi vezetőnk és támogatónk volt. Most úgy tűnt, teljesen egyedül vagyunk. De nem éreztük igazán, hogy valóban mennyire egyedül vagyunk, míg el nem jött az a végzetes nap, amikor megkaptam a választ a Haditengerészettől való leszerelésemet

kérő levelemre. A Tengeri Hadműveleti Parancsnokság válasza nagyon rövid és lényegretörő volt. Egyszerűen közölte, hogy azonnal "méltóságom megtartásával" leszerelhetek a Haditengerészettől, a leszerelteket megillető minden javadalommal. Amikor elolvastam a levelet, nem tudtam, hogy örüljek vagy sírjak. De előljárómnak nem voltak ilyen vegyes érzelmei A Személyügyi Főnök nagyon bosszankodott, mert nem hitte volna, hogy "méltóságom megtartásával" szerelnek le és nagyon meg volt lepve, hogy a Tengeri Hadműveleti Parancsnok nem küldött a hadbíróságra. Továbbá kijelentette, hogy elmegy és a parancsnokommal "utánanéznek", mielőtt megkezdik a leszerelési procedúrát. Rövid idő múlva parancsnokom háborgva visszatért és gorombán utasított, hogy másnap 08 óra 00 perckor jelentkezzek az illetményemért és addigra elkészíti a l eszerelési papírjaimat. Magamon kívül voltam, miközben a bázisról

hazafelé vezettem aznap este. Minden olyan gyorsan történt. Hat évi szolgálat után másodosztályú tengerészaltiszt voltam (E-5), viszonylag elviselhető jövedelemmel, nem említve az egyéb javadalmakat: orvosi ellátás, komisszári előjogok, élethosszig tartó jövedelem, családi pótlék, stb. Mindennek holnap reggel vége Próbáltam kitalálni, hogyan fogunk élni. Feleségem van és két kis gyermekem, akik az én gondviselésemtől függnek A Tengerészet megtanított az irodai munkára, a különféle irodai gépek kezelésére, tudtam gépírni ezek nem kimondottan jól fizető szakképzettségek. a civil munkaerőpiacon Ráadásul úgy hallottam, hogy Floridában kevés a munkahely, és csak azon tűnődtem, hogyan fizetem az "alacsony havi törlesztést" a házra, autóra és a bútorra. Amikor hazaértem, elmondtam a híreket feleségemnek. A jót, hogy másnap reggeli hatállyal nem vagyok többé az Egyesült Államok hadseregének tagja; mely mint

azt a Tanúktól tanultuk, szemben áll Jehova Istennel. A rosszat, hogy nincs többé jövedelmező állásom Linnie első reakciója is a hitetlenkedés volt, hogy ilyen gyorsan ment; és mert "méltóságom megtartásával" szerelek le és megkapom a l eszereltek javadalmait, biztos volt benne, hogy ezek annak a j elei, hogy Isten munkálkodott az érdekünkben. Másnap reggel jelentkeztem a tengerészeti Légi Bázison a Személyügyi Irodán, pontban 08 óra 00 perckor. Magammal vittem minden egyenruhát és egyéb részemre kiadott felszerelést; utasítottak, hogy adjam le ezeket a bázis raktárába. Miután visszatértem a Személyügyi Irodára megkaptam a DD-214 űrlapot (Szolgálati Igazolás), egy készlet Katonai Előírást, és a "méltóság megtartásával" való leszereléstől szóló igazolást a parancsnok aláírásával. Ennyi volt Katonai pályafutásom véget ért. Mély szomorúságot éreztem és aggodalmat, amikor megálltam a k

apuban és a tengerészgyalogos végigmért, most utoljára. A következő nagyjából hat hétben az utcák porát róttam és egyik helyről a másikra autóztam, kérvényeket töltöttem ki és állásinterjúkra jártam. Nem volt sok tapasztalatom az álláskeresésben, mivel a hadseregben voltam tizenhét éves korom óta, de gyorsan beletanultam. Például megtanultam, hogy ne mondjam el, hogy a hadseregtől lelkiismereti szolgálatmegtagadóként szereltem le. Az első interjún, ahol ezt megemlítettem, a munkaügyis nagyon helytelenítően nézett rám és közölte: "Majd felhívjuk." Úgy viselkedett, mintha azt közöltem volna vele, hogy Szovjet kém vagyok. Mondanom sem kell, nem hívtak fel Ezután ha a katonai okmányaimról kérdeztek, csak annyit mondtam, "méltóságom megtartásával" szereltem le. Arra is rájöttem, hogy a munkaadók nem alkalmaznak olyat, aki otthagyta a középiskolát. Állásra jelentkeztem a v asútnál, az interjúra

közel három órát vártam. Amikor végre az alkalmazásokat intéző férfi színe elé kerültem, belenézett a kérvényembe, és közölte, hogy nem alkalmaznak, mert nem fejeztem be a középiskolát. Élénken tiltakoztam, mondván, hogy megvan a különbözeti igazolásom. Elmondtam neki, hogy a hadseregben megszereztem a középiskolainak megfelelő végzettséget. A munkaügyisre ez nem volt hatással Egyszerűen vállat vont és közölte: "az nem megfelelő" és ezzel vége volt az interjúnak. Mindazideig, amíg munkát kerestem, hűségesen látogattuk a heti öt összejövetelt és annyit jártunk a szolgálatba, amennyi csak lehetséges volt. Jó barátunkat és támogatónkat, Unát csak a Királyság termi összejöveteleken láttuk, és néha vele társult Linnie a s zolgálatban A Királyság teremben mindenki meglehetősen barátságos volt és néha érdeklődtek, hogy haladok az álláskereséssel. Ámde ez volt minden érdeklődésük irányunkban.

Senki nem jött látogatóba otthonunkba, vagy ajánlott fel bármiféle segítséget. Kezdtem Isten és a szervezet által elhagyottnak érezni magam és az "Igazság" iránt korábban érzett lelkesedésem kezdett elhalványulni. Az állásvadászatban tanúsított állhatatosságom végül elfogyott és beértem egy hivatalnok - távíró kezelő állással a Ryder Truck Line-nál. Nem emlékszem, mennyi volt a fizetés De arra emlékszem, hogy jelentősen kevesebb volt, mint amit a Haditengerészetnél kerestem. Néhány hónap múlva egyrészt az álláskeresés időszaka miatt, másrészt a kevésbé jövedelmező munka miatt, egyre kevésbé tudtuk fizetni a házunkat, autónkat és más tartozásainkat. Ennek következményeként alkalmi munkákat, éjszakai és hétvégi munkákat kellett vállalnom mint készletnyilvántartó a Seven Eleven Marketsnél, hogy utolérjük magunkat és "kijöjjünk valahogy". Olyan sokat dogoztam, hogy nem volt időm az

összejövetelek látogatására és a szolgálatba járásra. Nem volt időm másra mint dolgozni, enni, aludni - és egyre kiábrándultabb és lehangoltabb lettem. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem látogatom az összejöveteleket, a gyülekezeti felvigyázó megkérdezte a feleségemet, vane valami probléma. Linnie elmagyarázta a felvigyázónak, hogy pénzügyi nehézségeink vannak és kénytelen vagyok heti hét napot dolgozni két állásban, hogy eleget tehessünk kötelezettségeinknek. A felvigyázó közölte feleségemmel, hogy hamarosan beszélgetni fog velem a helyzetet illetően, elmagyarázandó az összejövetelek látogatásának és "szellemi táplálkozásom" elhanyagolásának komolyságát Másnap délután, miközben a második munkahelyemre készültem indulni a Seven Eleven Marketbe, a felvigyázó kopogtatott a bejárati ajtónkon. Behívtam, és mentegetőztem, hogy éppen indulok a másodállásomba és nem sok időm van beszélgetni. A

felvigyázó tudatta, hogy megérti és biztosított, hogy nem tart fel soká. Ezután a kezembe nyomott egy ötvendolláros bankót és elmondta, hogy szomorú, hogy a családom és én ilyen nehéz időszakon megyünk keresztül. Ám csak annyit tegyek, ami szükséges ahhoz, hogy újra rendszeresen látogassuk a heti összejöveteleket. Ezután felolvasott egy Bibliaverset: "Mi haszna az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de elveszti életét ?" Ezt úgy értelmeztem, mintha azt mondaná, "mi jót fog nekem hozni az állásom, ha elpusztulok "Armageddonban"? Hálásan megköszöntem a felvigyázónak az ötven dollárt és szégyenlősen elmondtam neki, hogy a legjobbat szeretném tenni, amit tehetek. A következő napon a munkahelyen a közmondásbeli ló, aminek négy lába van, megbotlott. Ebédidőben jött a Ryder Truck Lines beli főnököm, hogy egy férfi van a másik irodában, aki látni akar engem. Amikor átmentem, egy nyers, igen

izmos testfelépítésű fiatalember várt, aki tájékoztatott, hogy a hiteltársaságtól jött, akik 1958-as Volkswagenünket finanszírozzák. A fiatalember emlékeztetett, hogy két befizetésnyi hátralékom van a számlán és az az utasítása, hogy lefoglalja a kocsimat. A férfi később közölte, elég lovagias módon, hogy megtehetjük a könnyebb módon, vagy a nehezebb módon; ami azt jelentette, hogy ha nem adom oda a kocsikulcsot, akkor elviteti az autót. Én meg voltam döbbenve és nagyon zavarban voltam Semmi hasonló soha azelőtt nem történt velem. Megpróbáltam könnyedén viselkedni, mint akinek minden mindegy, levettem a kulcsokat a kulcscsomómról és átadtam a férfinak, miközben ezt mondtam: "Jobb, ha a könnyebb utat választja". Aznap este taxival mentem haza munka után. Amikor elmeséltem azt a lealacsonyító módot, ahogy elvesztettük az autónkat, az egyetlen közlekedési eszközünket, azt is elmondtam feleségemnek, hogy nem

érzem úgy, hogy boldogulni tudnánk itt, Floridában. Beszéltem anyámmal és mostohaapámmal, akik Taylorban éltek, Michiganben, Detroit külvárosában, és beleegyeztek, hogy náluk lakjunk egy rövid időre -- míg állást találok és anyagilag talpra állunk. Úgy gondoltam, hogy több és jobban fizető munkahely van fenn északon. Feleségem nagyon feldúlt és boldogtalan volt attól a kilátástól, hogy feladjuk az egyetlen házat, mely a miénk volt. Linnie megkérdezte, mit teszünk a bútorokkal és a házzal? Elmondtam neki, hogy nem tudjuk fizetni a hiteleket, és ahogy a hiteltársaság lefoglalta az autónkat, úgy lefoglalhatják az házat és a bútort is. Ám, amit nem mondtam el a feleségemnek, az az volt, hogy amellett, hogy összeszedjük magunkat anyagilag a Michiganbe költözéssel, megpróbálom távol tartani magamat Jehova Tanúitól. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem tudok azok szerint a követelmények szerint élni, amit nekem és

családomnak a nyakunkba varrtak, és kezdtem neheztelni, amiért otthagytam a Haditengerészeti karrieremet. Szintén a Tanúkra nehezteltem a meglévő anyagi gondjainkért és a megaláztatásért, amit ennek eredményeként elszenvedtünk. Csak szerettem volna visszaszerezni azt az elmebeli békét és a biztonságot, ami egyszer már megvolt, mielőtt Jehova Tanújává lettünk. Ámde még hittem, hogy a Tanúk Isten népe és az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat Isten kizárólagos kommunikációs csatornája itt a földön, ahogy azt tanították nekünk. Akkoriban nem volt rá okom, hogy mást higgyek. Egyszerűen azt éreztem, hogy fáradt vagyok és alkalmatlan, és ennek eredményeként bizonyosan el fogok pusztulni "Armageddonban". A kínos nap után, mikor lefoglalták a kocsimat, soha nem mentem vissza dolgozni a Ryder Truck Lineshoz. Telefonon jelentettem be a k ilépésem és kértem, hogy a fizetési csekkemet anyám Michigani címére küldjék.

Felhívtam a lakás hitelezőit, és tájékoztattam őket, hogy elköltözünk az államból és önként leadnánk a házat. Aztán felhívtam a társaságot, mely a bútorainkat hitelezte, és tájékoztattam őket, hogy nem tudunk tovább fizetni értük, szíveskedjenek érte jönni és elvinni. Meglepő módon az ügyek néhány nap alatt lerendeződtek, a megmaradt javainkat vasúton Michiganbe, Taylorba szállíttattuk. Mielõtt elindultunk volna az állomásra, hogy megkezdjük hosszú utazásunkat északra, Una és a gyülekezeti felvigyázó eljöttek a h ázunkhoz búcsúzkodni. Una megölelt minket és kisgyermekeinket és azt mondta feleségemnek, hogy kezdjen járni a Királyság - terembe amilyen hamar csak tud, amikor berendezkedtünk Michiganben. A felvigyázó kezet rázott velünk és nagyon gúnyosan felvilágosította feleségemet, hogy ha tudta volna, hogy elmegyünk, nem adott volna ötven dollárt. NEGYEDIK FEJEZET A hosszú, unalmas utazás a vonattal

Michiganbe három nap és két éjjel tartott. Azt mondtam a feleségemnek, Linnie-nek, hogy a vonatút ugyan egy kicsivel drágább, mint a busz, de valamivel kényelmesebb, különösen két kis gyermekkel. Nagy hibát követtem el Anthony Scott, a kisebb gyermek már közel nyolc hónapos volt és gombafertőzés volt az egyik szemén. Nagyon kényelmetlenül érezte magát és ezt minden alkalommal tudatta is velünk Linnie állandóan az ölében tartotta Scottot, aki folyton nyafogott és sírt szinte végig a Michiganig tartó úton. Kényelmetlenségünket növelte, hogy nem állt módunkban hálókocsiban utazni, és az egész utat ébren vagy az ülésen fekve töltöttük, ha volt üresen a kocsiban. Szintén nem volt pénzünk az étkezőkocsiban enni, hanem Linnie csomagolt élelmet az egész útra. Rendkívül nyomorúságos három nap volt mindannyiunknak és nagyon örültünk, amikor megérkeztünk. Amikor kiszálltunk a vonatból a Detroiti állomáson, anyám és

mostohaapám ott volt, hogy üdvözöljenek minket. Ez egy különlegesen meleg, családias újraegyesülés volt; anyámék különösen örültek, hogy láthatták unokáikat, akiket addig még nem. A következő napon, miután elhelyezkedtünk családommal, kölcsönvettem mostohaapám autóját és elmentem munkát keresni. Amilyen hamar lehet, munkát akartam találni, hogy saját házat bérelhessünk. Szüleim rendkívül nagylelkűek voltak velünk, és nem akartam visszaélni kedvességükkel és vendégszeretetükkel. És volt még egy dolog, ami igazán nyugtalanított minket Mostohaapám, Elbourn, újonnan felszentelt szolgája volt az Ó-Baptista egyháznak, és annak megfelelően, amit a Tanúk tanítottak nekünk, Nagy Babilonnak a hamis vallás világbirodalmának része volt,. Linnie és én hittük, hogy papa egy nagyon szelíd és melegszívű ember De annak alapján, amit a T anúk tanítottak, mostohaapámat Sátán, az ördög használta fel, aki félrevezeti az

embereket a hamis vallási tanítások által, akinek a vége az örök pusztulás lesz Armageddonkor. Ez kissé megnehezítette az életünket a házukban, és tudtuk, hogy a Tanúk nem tartanák helyesnek, hogy ebben a helyzetben a szükségesnél tovább maradjunk . A megérkezésünket követő napon találtam egy géptávíró-kezelői állást a City Car Company-nál. A cég egy autórakodó és szállító üzeme volt a Chryslernek, Detroit pályaudvarán. Az egyetlen hátránya a munkának az volt, hogy nyolc - tíz órát kellett volna dolgoznom a hét minden napján. Floridai tapasztalatomból tudtam, hogy a mindennapos munka nem túl kedvező egy családos férfi számára vagy egy Jehova Tanúja számára, akitől elvárják a heti öt összejövetel látogatását. Viszont a fizetés megfelelő volt, úgyhogy elfogadtam az állást, annak reményében, hogy később találok valami jobbat. Néhány hét szüleimmel való együttélés után édesanyám a lehető

legkedvesebb módon tudatta, hogy a velük való együttlakásunk nem működik. Később elmondta, hogy egyfajta ellentétességet érez velünk a mi drasztikusan eltérő vallási nézeteink miatt, és hogy úgy érzi, jobb lenne, ha Linnie meg én külön lakásban laknánk. Feleségem és a gyerekek a megérkezésünk után szinte azonnal elkezdték látogatni az összejöveteleket, és ez szükségessé tette, hogy testvéreket és testvérnőket kérjen meg kísérőnek az oda- és visszaútra. Az egyik ilyen alkalommal a testvérnő az ajtóhoz jött, hogy segítsen neki a gyerekeket levinni a várakozó autójához. A hölgy persze odasuttogott valami lekicsinylő dolgot arról a tényről, hogy mostohaapám prédikátor. Anyám meghallotta a megjegyzést és érthetően felháborodott Emiatt az incidens miatt és más hasonló problémák miatt édesanyám és feleségem a következő napon elkezdtek kiadó házat keresni számunkra. Anyám és Linnie találtak egy

alkalmas két hálószobás házat a Penny Roadon, Dearborn Heightsben. Dearborn Heights egy Taylorral szomszédos kisváros, szintén Detroit külvárosa. Anyám kifizette az első havi lakbért és néhány nap múlva elköltöztünk. Anyám kölcsönadott nekünk egy öreg hálószoba bútort, ami mostohaapám anyjáé volt, és vettünk néhány használt bútort amikre szükségünk volt. A következő gond amivel szembesültünk, a közlekedés volt. Figyeltem az újságokat, és egy napon találtam egy eladásra kínált használt 1952-es Chevroletet. Az eladó csak 8900 dol lárt kért a járgányért. Ám amikor mostohaapámmal elmentünk megnézni, alig hittem a szememnek Nincs szó, mely leírná, milyen borzasztó állapotban volt az autó. A "használt autó" kifejezés egy új jelentését tanultam meg. Az öreg Chevy tetőtől talpig tele volt horpadásokkal és néhány lyukat is rágott bele a rozsda, olyan lukas volt, mint egy tésztaszűrő. Apa és én nem

tudtuk eldönteni, hány mérföld lehet már benne, mert a kilométeróra teljesen hiányzott. A legnagyobb baj az volt, hogy a padló elrozsdásodott az elején, annyira, hogy a lábam kifért és letehettem az útra. Ámde a motorja igazán jól működött és a gumik nem voltak elkopva, és úgy számítottam, hogy néhány furnérlemezzel megakadályozhatom, hogy a lábam az utat érje. Végülis, érveltem, mit várnék 89.00 dol lárért És hát nem is tellett drágább autóra, úgyhogy megvettem. Mivel Dearbornban nem volt Királyság - terem, a feleségemnek egy másik városban, Inksterben kellett az összejöveteleket látogatnia. Az Inkster Gyülekezet szinte teljes egészében fekete testvérekből és testvérnőkből állt, ami először még különösebbé tette az összejöveteleket. Lehetővé tette, hogy megtapasztaljak valami hasonlót, amilyen érzés lehet egyedül feketének lenni sok fehér ember közt. Ismertem néhány feketét, az Indianapolisi

Indianában egy iskolába is jártunk néhányukkal. És a haditengerészetnél is dolgoztam együtt velük Feleségem viszont McCreary megyében született és nőtt fel kelet - Kentuckyban. Linnie soha nem látott egy feketét sem tizenhárom - tizennégy éves koráig - és akkor is csak messziről, mikor családjukkal meglátogatták a rokonokat Williamsburgban, Kentuckyban. Nem volt egy fekete ott sem ahol Linnie élt sok évig, Pine Knotban, csak sok évvel később került néhánnyal kapcsolatba. Nem tudom, hogy az emberek az Inkster Gyülekezetben mindenkivel rendkívül barátságosak voltak, vagy talán nagy erőfeszítéssel próbáltak örömmel fogadni minket mert különbözőek vagyunk. Bármi is volt az okuk rá, ők voltak a legmelegebb és -barátságosabb csoport a Tanúk közt, akiket valaha ismertem. Volt egy család az Inksteri Gyülekezetben, akiket különösképp kedveltünk, a Reilly család. Reilly testvér rendkívüli alkatú volt Közel hét láb (kb 220

cm) magas és több mint háromszáz font (kb 135 kg) súlyú volt. Mellette mindig törpének éreztem magam Éles ellentétben impozáns megjelenésével egy nagyon halk szavú, nyájas férfi volt. Nagyon ritkán mentem ajtóról ajtóra végzett szolgálatba miután Michiganbe jöttünk és csak akkor látogattam az összejöveteleket, ha Linnie már zsémbeskedett miatta, vagy különleges alkalmakkor, mint az évenkénti "Emlékünnep", "az Úr vacsorája". A következő néhány év nem volt valami vidám családunk számára Michiganben, főleg az én éretlen és fatalista hozzáállásom miatt, melyet fiatal és fogékony elmémbe ültettek Jehova Tanúi. A Tanúk azt tanítják, hogy előírás azon emberek számára, akik meg akarnak menekülni Isten haragjának bosszúnapján Armageddonkor, hogy ragaszkodniuk kell bizonyos erkölcshöz és erőteljesen tevékenykedniük kell a szervezet által előírt munkaprogramban. Ez elsődlegesen az

összejövetelek látogatásából, irodalom elhelyezésből és a Társulathoz térítő tevékenységből állt. A Tanúk meggyőzték a feleségemet és engem, hogy ők Isten egyedüli kommunikációs csatornája hogy ők lényegében Isten által szólnak. Még ha intellektuálisan úgy éreztem is, hogy amit tanítanak, az "Az Igazság", mert logikusnak tűnt és a Biblián alapult, valami megmagyarázhatatlan okból nem láttam jónak magam számára. És mert így éreztem, úgy következtettem a szívemben és az elmémben, hogy én valószínűleg nem vagyok "tanítható" vagy "juhszerű", ahogy a Tanúk mondják ezt. Ezáltal állandó bizonytalanságban voltam Isten ítélete és Armageddon miatt Nem volt reményem, és ez genrálta az "együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk" hozzáállásomat, ami ártalmasan befolyásolta az életemet és a körülöttem lévők életét is az elkövetkező években. Feleségem, Linnie

hozzáállása éppen az ellentéte volt az enyémnek, ez sok problémát okozott nekünk és néha igen heves szóváltást eredményezett. Linnie hűségesen folytatta az összejövetelek látogatását és eljárt a szolgálatba, ahányszor csak alkalma volt rá. Lelkiismeretesen tanulmányozta az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratokat, miképpen a többi kiadványt és könyvet is, melynek olvasását a T ársulat elvárta. Linnie tántoríthatatlan odaadása a s zervezet felé és mellette a k ét kisgyerekünkről való gondoskodás igen kevés időt hagyott számomra. Több alkalom volt, amikor azt akartam, hogy feleségem társuljon velem a Karácsony ünneplésben, az Újévi partikban és születésnapozásokban, épp úgy, mint a családtagokkal vagy más ismerősökkel való összejövetelekben. De Linnie lelkiismerete a legtöbb esetben nem engedte meg ezt, mert az Őrtorony azt tanította, hogy a legtöbb világi ünnep pogány eredetű és az igaz keresztények nem

vehetnek részt a megtartásukban. Ezenfelül Jehova Tanúinak van egyfajta felsőbbrendű hozzáállása a többi személy felé, akik nem "Isten népe" vagy nincsenek az "Igazságban". A Tanúk azt tanították, hogy mindenki, aki nem tagja az Örtorony Biblia és Traktátus Társulatnak az Sátán az ördög befolyása alatt van, így ők nem társulhatnak a gyülekezeten kívüli emberekkel. Ez az elitista gondolkodámód is hozzájárult, hogy feleségem nem volt szoros kapcsolatban ilyen idegenekkel. Ezt a "mi és ők" mentalitást ugyanúgy kimutatták a családtagok felé is. Ennek eredményeként feleségem a lehető legkevesebb időt töltötte anyámmal, mostohaapámmal és húgommal, aki Dearborn Heightsbe költözött az Indianapolisi Indianából. Bizonyos mértékig Linnie fensőbbség érzése felém is megmutatkozott, mivel én "elestem" és nem feleltem meg a T ársulat elvárásainak. Emiatt Linnienek és nekem soha nem voltak

közös barátaink. Voltak "Linnie barátai, rendszerint Jehova Tanúi; és az "én barátaim" akiket többnyire a munkahelyről ismertem. Néha belementem, hogy Tanúkkal társalogjak, de inkább ügyetlennek éreztem magam, mivel ők gyanúsnak tartottak engem, hiszen rendszertelenül látogattam az összejöveteleket és nem mentem szolgálatba. De, bármilyen furcsának tűnik is, még ha többnyire zokon is vettem, hogy a szervezet kisajátítja a feleségem figyelmét és energiáját, néha éppen én buzdítottam Linniet, hogy látogassa az összejöveteleket és vegyen részt a szolgálatban. Ez azért volt, mert valahol az elmém mélyén igazán hittem, hogy az ő lojalitása az Őrtoronyhoz azt eredményezheti, hogy Linnie és a gyermekeink megmenekülhetnek Armageddonkor. A Társulat azt tanította, hogy amíg az egyik szülő tagja Isten szervezetének, a gyerek ennek az egységnek köszönhetően megmenekülhet. A másik gond az volt, hogy Linnie és én

összecsaptunk a mostohaapámmal Elburn Dorriassal történt vallási nézetünk miatti összeveszések miatt. Amint korábban elmondtam, apa nemrég felszentelt baptista szolga volt, és mi azt tanultuk, hogy őt Sátán az ördög használja a hamis vallás elősegítésére, miképp minden keresztény szolgát. Szerencsénkre mostohaapám rendkívül türelmes ember volt, és anyámmal együtt többnyire próbált úgy tenni, mintha a mi nemortodox vallási nézeteink nem zavarnák őt. Ámde amikor a vallásról vitatkoztunk és apa idézett a Szentírásból, hogy bizonyítson valamit, majd én vagy Linnie az Őrtorony szerinti értelmezéssel vágtunk vissza, néha ideges lett. Számos alkalommal feleségem és én egyértelműen tudattuk szüleimmel, olyan diplomatikusan ahogy csak lehet, hogy az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat többet tud a Bibliáról mint bárki más a világon. Továbbá elmagyaráztuk hogy a Társulatban vannak testvérek a főhivatalban

Brooklynban, New Yorkban, akik teljes életüket odaszánták Isten Szavának tanulmányozására, az iránti erőfeszítésükben, hogy a követőiket tájékoztassák a Szentírás helyénvaló megértéséről és értelmezéséről. Mindezek után, magyaráztuk, az Őrtoronynak millió követője van világszerte, és mi meggyőződtünk, hogy ők Jehova egyetlen igaz szervezete, aki végzi a "juhoknak" a "kecskéktől” való elválasztásának munkáját ezekben az "utolsó napokban" Armageddon végső csatája előtt. "Ki más végzi még ezt a fajta vallásos tevékenységet?" érveltünk. Számos hasonló beszélgetés után azt hittem, mostohaapám végleg belátta a velünk való vitatkozás értelmetlenségét. Valószínűleg legnagyobb fájdalma volt anyámnak és apámnak az a tény, hogy nem engedtük meg, hogy gyermekeinket elvigyék az ő gyülkezetükbe. Nagyok kedvelték a két fiunkat és szerették volna megmutatni őket

barátaiknak. De mi azt tanultuk a Tanúktól, hogy ha megengednénk a gyermekeinknek, hogy belépjenek egy hamis imádati helyre, az rettenetes és bálványimádó bűn lenne. Nagyjából hat hónapot töltöttem el a City Car Terminalnál, amikor nõvérem, Donna Cable segített, hogy irodai hivatalnok legyek a Clark Equipment Company Brown Tailer Divisionnál, ahol mint titkárt alkalmaztak. A munka jobban fizetõ volt és csak öt napot dolgoztam egy héten Nagyjából két és fél év múlva amíg Detroitban dolgoztam, egy irodavezetõi állás megüresedett St. Paulban, Minnesotában. Jelentkeztem az állásra és felvettek Ismét felpakoltunk a családdal és elköltöztünk Twin Citiesbe. Ötödik fejezet 1968 tele volt, amikor a családommal megérkeztünk St. Paulba, Minnesota államba Feleségem és én nagyjából egy héttel előbb odarepültünk a Clark Equipment Company jóvoltából és kibéreltünk egy szép, három hálószobás házat a Hurley Drive-on. Akkor

visszamentünk Michiganbe és intézkedtünk egy szállítási társaságnál, hogy a bútorainkat és a többi háztartási holmit szállítsák az új otthonunkba. Mindannyian nagyon izgatottak voltunk a költözés miatt - egy lehetőség új helyeket, különféle embereket látni és több pénzt keresni. Amikor először megérkeztünk, nagyon szerettük St. Pault, még ha az időjárás sokkal zordabb volt is, mint bárhol, ahol valaha éltünk. A téli időszakban, ami szeptembertől májusig tartott, folyton nagy hó volt és a hőmérséklet gyakran mínusz tizenhét fokig is süllyedt. Mivel ilyen hideg volt, szükség volt egy elektromos olajfűtő beszerelésére a kocsiba, ami a ház előtt parkolt éjjel. Ez egy hosszabbítóval csatlakozott a verandán lévő konnektorba. Ha elfelejtetted bekapcsolni a szerkezetet mielőtt nyugodni tértél, biztos lehettél afelől, hogy az olaj olyan sűrű lesz másnap reggel a autóban, hogy a motor megmozdulni se tud, nemhogy vinni

a kocsit. Ezt a magam kárán tanultam meg, épp úgy mint egy másik problémát mely új környezetünk sajátsága volt: ha éjjelre az időjárás előrejelzés nagy havazást jelzett, nem volt tanácsos az út szélén hagyni a kocsidat. Tapasztalat híján elkövettem ezt a végzetes hibát, és a hókotró az utcánkon végigmenve teljesen betemette az autónkat hóval. Először azt gondoltam, hogy ellopták az autót, aztán rájöttem, hogy ott van, ahol hagytam az este, csak néhány tonna hó fedi. Mondanom se kell, kissé ideges lettem, és az egész napom, meg a következő nap egy része ráment, hogy kiássam. De életünk másik oldalát tekintve az új környezetünkben napfényesnek tűnt minden nap St. Paulban. Felfrissítő változás volt a rendszerint felhős és barátságtalan téli napok után, melyeket Michiganben éltünk át. Ezenkívül a St Pauli és Minneapolisi vendéglőkben szolgálták fel a legjobb ételeket, amiket valaha ettünk. A tenger

gyümölcsei különösen kiválóak és bőségesek voltak az állam ezen részén, és Linnie meg én olyan gyakran ettük kedvenceinket a h omárt és a g arnélát, amilyen gyakran csak tehettük. Az új irodavezetői állásom sokféle felelősséget foglalt magába, mely sok órára lefoglalt hétközben és sokszor hétvégén is. Linnie és a gyerekek látogatták a Királyság - termi összejöveteleket és jártak a szolgálatba, a dolgok egy kicsivel jobban mentek mint a Michiganben éltünk. Én csak alkalmanként látogattam az összejöveteleket, és volt egy fiatalokból álló pár, akik egyszer a héten velünk tanulmányoztak. Viszont egyre kevésbé voltam megelégedve a munkámmal, és a c ég növekvő igényével időmre és energiámra. Ráadásul a nagy stressz miatt és a munkámmal kapcsolatos nyomástól gyomorfekélyem kezdett kialakulni más testi betegségek mellett. Húsz font (kb 10 kg) súlyfeleslegem volt a rendszeres testmozgás hiánya és a rossz

étkezési szokások miatt, és túl sok alkoholos italt fogyasztottam. Hogy gyakran beszívtam, az néhány évvel korábban, még a Haditengerészetnél kezdődött. Ámde miután Jehova Tanúival társultunk, ami a Haditengerészettől való idő előtti leszerelésemet okozta, miképpen más problémákat is, az italozásom növekedett mennyiségben és gyakoriságban egyaránt. Ahelyett, hogy este munka után hazamentem volna, bárokba és nightclubokba jártam, ittam és táncoltam, azt keresve amit jó időtöltésnek tartottam. Meg akartam tapasztalni minden örömet, amit az élet adhat, mielőtt megsemmisülök a többi bűnössel együtt Armageddonkor. Ámde ez a kicsapongó életmód, melyet követtem, kezdte megkérni az árát feleségem türelmében és szerető természetében, és újabb feszültségeket hozott megromlott házasságunkba. Valamikor 1970 márciusa és áprilisa körül anyám írt nekünk és tudatta, hogy mostohaapám nyugdíjba megy és úgy tervezik,

hogy apu szülőhelyének közelébe költöznek Kentucky államba, Madisonville-be. Madisonville, ahogy anyám írta, egy kedves hely kisvárosi hangulattal, de elég nagy, hogy a különféle üzletek, vendéglők, gáztelep megtalálható legyenek a kényelmes élethez. Anyám siránkozott levelében, hogy hiányzunk neki és az unokák is és szeretné, ha fontolóra vennénk, hogy Madisonville-be költözzünk. Mama megemlítette azt is, hogy apa vett két Sinclair Szervízállomást és gondoskodna számomra munkáról, segíteném a vezetésben. Anyám azt is megírta, hogy nővérem, Donna Cable és családja akik most Tennesse-ben élnek, már eldöntötték, hogy szintén Madisonville-be költöznek. Mama elképzelte, milyen nagyszerű lenne, ha a változatosság kedvéért egy helyen élnénk ahelyett, hogy az államban lennénk szétszórva. Feleségem, Linnie felvillanyozódott annak lehetőségétől, hogy visszamegyünk szülőállamába, Kentuckyba. Néha honvágya

volt, hiányoztak a szülei, hat fiú és két lánytestvére, és Madisonville csak kb. kétszáz mérföldre volt McCreary megyétől, ahol Linnie családjának nagyrésze élt Úgy gondoltam, érdekes lesz egy vállalkozásban lenni a cs aládtagjaimmal, még ha tudtam is, hogy jelentősen kevesebb pénzt hoz is, a kisvárosi élet rokonszenvesnek tűnt, ahogy felidéztem néhány emlékképet egy régi tévésorozatból. Miután a nagyvárosi hajtásban éltem egész életemben, a közlekedési dugók közt, tömött üzletek és burjánzó bűnözés közt, eldöntöttem, hogy ez jó lépés lesz és ideális hely, hogy letelepedjünk és megnöveljük családunkat. 1970. május 3 vol t, amikor megérkeztünk a Kentucky állam beli Madisonville-be A pontos dátumra azért emlékezem ilyen tisztán, mert véletlenül egybeesett tizedik házassági évfordulónkkal. Anyám már kibérelt nekünk egy kis három hálószobás lakást a Loven Lane-n. A ház nem volt olyan szép és

nagy mint amit St. Pauliban hátrahagytunk De sürgős szükségleteinknek megfelelőnek tűnt és nagyon örültünk neki. Néhány napot szántam rá, hogy berendezkedjünk, aztán azonnal elkezdtük a munkát a szervízállomáson mostohaapámmal és sógorommal, Jerry Cable-lal. Apával és Jerryvel dolgoztam a két szervízállomás üzemeltetésén az év során. De a dolgok előrehaladtával nyilvánvalóvá vált, hogy apával üzleti dolgokban sem jövünk ki jobban, mint vallási kérdésekben. Ez lévén a helyzet, eldöntöttem hogy a családi béke megőrzése érdekében mindenkinek jobb lesz, ha máshol keresek munkát. 1971. augusztusa volt, amikor a helyi újságban azt olvastam, hogy a Madisonville-i Rendőrség járőröket keres. Gondolkodtam a rendőri pályafutáson, mikor Floridából Michiganbe költöztünk Ám feleségem és anyám lebeszéltek róla az akkori magas halálozásra hivatkozva. A hatvanas években a nagyvárosi rendőrök riasztóan nagy számban

tűntek el vagy haltak meg, átlag havi egy. De ez évekkel ezelőtt volt és Madisonville viszonylag kis város közel 20.000 lakosával, ezért úgy éreztem, hogy nem olyan nehéz vagy veszélyes itt rendőrnek lenni mint a Detroithoz hasonló nagy városokban. További mérlegelés után eldöntöttem, hogy ez jó lehetőség a törvényvégrehajtói pályafutásra, úgyhogy jelentkeztem az állásra és kiválasztottak. Valamikor ezidőtájt esett teherbe Linnie harmadik fiunkkal, és megszületett Andrew Christopher 1971. december 17-én Ez, ismét véletlenül, egybeesett azzal a n appal, amikor végeztem a Rendőrakadémián. Linnie és én mindketten elkezdtünk járni a Királyság - terembe, rövidesen azután, hogy Madisonville-be költöztünk, és én sajnálkoztam, hogy nem éltem a bibliai alapelvekkel összhangban, és a Társulat magas irányadó mértékei szerint, és elhatároztam, hogy a jövőben így teszek. Eldöntöttem, hogy tevékenyen és erősen részt

fogok venni a "prédikáló munkában", talán "kisegítő szolga" vagy "vén" is leszek a gyülekezetben. Eltökéltem magam, hogy "tiszta lapot kezdek", keményen dolgozva azon, hogy elnyerjem Jehova és a szervezet helyeslését, és így túlélhessem Armageddont és az "Új Rendben" élhessek szeretett feleségemmel és gyermekeimmel. Az Őrtorony folyamatosan megjósolta, hogy Armageddonig csak néhány év van és valószínűleg 1975 őszén jön el. Elkezdtem rendszeresen látogatni az összejöveteleket és szolgálatba menni, ahányszor csak időm engedte. Bibliatanulmányozást is vezettem egy zaklatott tizenévessel, akiknek anyja Tanú volt és azt gondolta, fiára nagyobb és kedvezőbb hatással lesz, ha egy rendőr tanítja a Szentírásra. De nem ez történt, és én abbahagytam a tanulmányozást, amikor a fiút elkapták autólopás miatt néhány hónappal később. Néhányszor azután, hogy ez a tanulmányozás

hirtelen megszakadt, kapcsolatba kerültem egy másik összezavarodott tizenhét éves fiúval, aki az anyjával élt egy Madisonvillei önkormányzati bérlakásban. Az egyik vén a g yülekezetben, akinek a f elesége tanulmányozta a B ibliát a f iú anyjával, eljött hozzám egy este és megkért, kísérjem el a nő otthonába. A vén elmagyarázta, hogy a nő aznap elzavarta a fiát otthonról, valamiféle helytelen viselkedés miatt, és nem engedi, hogy visszamenjen a házba. Az immár hajléktalan legénynek nincs más rokona a környéken, és senkihez sem fordulhat. A fiú kétségbeesésében kapcsolatba lépett a vén feleségével, remélve, hogy ő tud beszélni az anyjával hogy visszafogadja őt a lakásba. A vén szerette volna, ha én beszélek a nővel hivatalos minőségemben mint rendőr, gondolván, hogy ez észre téríti. Sötétedés után értünk a nő lakása elé, és én mondtam a fiúnak, hogy várjon meg minket az autóban. A nő azonnal felelt a

kopogtatásunkra és miután észrevette a velem lévő vént, behívott minket. Az asszony úgy negyven év körülinek nézett ki, hosszú barna haja volt egyenesen hátrafésülve. Takarosan öltözött, ápolt volt és ránk mosolygott amikor beléptünk a nappaliba. Kellemesen meglepődtem, amikor körülnéztem a szépen kifestett lakásban, a frissen festett falakon és az újnak látszó modern bútorokon szerte a szobában. Az önkormányzati lakások, melyekben jártam, közel sem voltak ilyen szépek és tiszták mint ez. Megmutattam a hölgynek az jelvényemet és az igazolványomat és ő kedves mosollyal összevonta szemöldökét, amikor elmagyaráztam, hogy én rendőr vagyok és Jehova Tanúja. Később azt is elmagyaráztam neki, hogy a velem levő vén kérésére vagyok most ott, hogy beszéljek vele a fiáról. A nő arca céklavörös lett a dühtől, amikor megpróbáltam értésére adni, hogy nincs joga kirúgni a kiskorú fiát, aki nem tud gondoskodni

magáról. Arról is tájékoztattam, hogy legalábbis ami a törvényt illeti, a legény az ő felelőssége alá tartozik tizennyolc éves koráig. A vén ekkor rámutatott, hogy a nőnek legalább annyira erkölcsi kötelessége a fiáról gondoskodni, mint amennyire törvényi is. Ekkor az asszony elkezdte nagyon hangosan magyarázni, hogy a fia nem érti meg őt, és hogy a fiú apja hogyan hagyta el őket. A nő panaszkodott arról is, hogy a fiú nagy, és nem tudja fizikailag megfékezni őt. Ez felhozott egy másik problémát, amit meg kellett vitatnom az asszonnyal A házamtól az asszony otthonáig tartó út során a l egény azt állította, hogy az anyja és az apja azzal szokták büntetni őt, hogy arccal az ágyra fektetik és szíjjal verik a hátát. Amikor szembesítettem a nőt ezzel a váddal, azonnal elismerte. Úgy tett, mintha nem volna semmi rossz abban, ha ilyen módon büntetik a gyereket, és én meg voltam döbbenve szívtelen hozzáállásán. Miután

tovább kérdeztem a fiú anyját, még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy nem ragaszkodik fiához és nem akarja őt a közelében tudni. Hirtelen azon vettem észre magam, hogy gyűlölöm ez a nőt, akit pár perce már kezdtem sajnálni. Nagyon elszomorodtam, hogy a fiú visszakerül ebbe a hideg, nem gondoskodó környezetbe. De, érveltem, ez jobb, mint az utcán élni, és a fiú elég nagy, hogy fizikailag megvédje magát az anyjától. A fiúnak most már csak anyja szóbeli és lelki bántalmazását kellett elviselnie Míg a vén elment a kocsihoz, hogy elhozza a fiút, elmondtam a nőnek, hogy időnként vissza fogok jönni ellenőrizni, hogy lássam, hogyan jönnek ki a legénnyel. Tudtam, hogy jelentést kellene tennem a Gyermekvédelem felé, hogy ők kövessék tovább. De mivel az asszony tanulmányozott a Tanúkkal, azt gondoltam, hogy talán megtanulja alkalmazni a Biblia alapelveit és a dolgok egyenesbe jönnek közte és elhidegült fia közt. Mielőtt

elmentünk volna, megadtam a srácnak a telefonszámom és a címem, mondván, hogy keressen meg, ha bármi további probléma adódik. Mint kiderült, a fiú otthagyta az iskolát tizenhat éves korában és nem talált munkát vagy bármit, ideje és energiája felhasználására, úgyhogy a nap nagy részét a h ázamnál töltötte. Azt gondoltam, ez jó alkalom egy csökönyös fiatalember megmentésére. Elhatároztam, hogy Bibliatanulmányozást kezdek vele, megtanítom az "Igazságra" és az Őrtorony szervezet biztonságába viszem őt. Elkezdtük a Biblia tanulmányozást heti rendszerességgel a házamban, családom többi tagjának részvételével. A fiú anyja félbehagyta a tanulmányozást a vén feleségével és én nagyon csalódottan hallottam később, hogy egy pünkösdi egyházhoz csatlakozott. Miután a fiú tizennyolc éves lett, jogilag felnőtt, segítettem neki munkát kapni a városi Út és Közegészségügyi Hivatalban, és végül képes volt

egy lakást bérelni nem messze onnan, ahol a családommal laktunk. Valamivel később éjszakai műszakban dolgoztam, és hallottam az adóvevőn, hogy egy másik járőr talált egy fiatalembert egy üzlet körül őgyelegve a belvárosban. A gyanús személy elmondta a rendőrnek, hogy csak egy kólaautómatát keresett, hogy vegyen egy hideg üdítőt. Azt is elmondta, hogy személyes barátságban van velem, és én kiállok mellette. Amikor elmondták ezt a rádión a gyanús személy leírásával és nevével együtt, visszajeleztem a rendőrnek, hogy a fiú oké, és elengedheti. Végülis, érveltem, a fiatalember nem lopott el semmit, én tanulmányoztam vele a Bibliát. A kezességemre elengedték a legényt Másnap az üzletet, ahol fiatal barátomat látták, kirabolták. Amikor néhány nap múlva a r endõrök kihallgatták a f iút, beismerte, hogy õ tört be az épületbe és a f iú házának átkutatásakor találtak a rablásból származó dolgokat. Mondanom

sem kell, ez nagyon kínos volt számomra és nagyon dühös voltam, hogy fiatal barátom így használt fel engem, azután, hogy családom és én annyi kedvességet mutattunk felé. Mivel ez volt a fiú elsõ bûnténye, próbaidõre felfüggesztett börtönt kapott. Nem jött soha többé a házamba a Biblia tanulmányozásunkra és nem is láttam azután sokáig. Legközelebb hat vagy hét év múlva láttam Megházasodott és volt két gyereke Hatodik fejezet A tény, hogy Jehova Tanúi nem tartanak meg semmilyen ünnepet, csak a házassági évfordulót, a legtöbb problémát okozta családunknak az évek során. Még ha próbáltuk is legjobb képességeink szerint elmagyarázni kisgyermekeinknek az okát, hogy nem tartjuk az ünnepeket, egyszerűen túl fiatalok voltak, hogy teljesen megértsék. Természetesen ami igazán nehéz volt fiaink számára, figyelni más gyerekeket, akik azokat a dolgokat teszik, amik nekik tiltva voltak. Karácsony, Újév, Húsvét, Hálaadás

nap, születésnapok, Halloween, Anyák napja, Apák napja, Valentin nap, Szt. Patrik nap mind olyan ünnepek voltak, melyek "pogány eredetűek" az Őrtoronyban megjelent kutatások szerint, vagy egyszerűen azért nem ünnepelhettük, mert a "világiak" ünnepelték. Gyermekeinknek, Danielnek és Scottnak, akik mindketten általános iskolába jártak már, ez kizárást jelentett minden tevékenységből és funkcióból, nagyon kívüállónak és magányosnak érezték magukat. Például amikor a V alentin nap közeledett és a gyerekek az iskolában kedves üzeneteket küldtek és kártyácskákat adtak osztálytársaiknak, a feleségem beszélt a tanárokkal, hogy biztos legyen benne, hogy ők nem vesznek részt. A tanárok általában nagyon megértőek voltak és elnézőek a fiúkkal, az irodába küldték őket és a feleségem hozta haza az iskolából a fiúkat. Ez volt az eljárás, amikor bármilyen ünnepléssel kapcsolatos tevékenységet

folytattak. Ráadásul fiaink megtanulták, hogy helytelen az amerikai zászlónak tisztelegni vagy a nemzeti himnuszt énekelni, mivel ezt bálványimádásnak tekinti Jehova Isten. Míg mindenki más az osztályban kezét a szívére téve állt és elmondta a hűségesküt a zászló előtt, ők csendben ültek a helyükön. A gyerekeink arra is utasítva voltak, hogy nem igazán elfogadható számukra, hogy olyan gyerekekkel játsszanak, akik nem Jehova Tanúi. Megtanulták, hogy a többi fiú és lány rossz társaság, mivel "világiak" és Sátán szervezetének részei. Ha nem volt más Jehova Tanúja gyerek az osztályban, és többnyire ez volt a helyzet, arra voltak utasítva, hogy magukban játsszanak. Ez volt az utasítás a szünetekre, az ebédidőre vagy bármilyen más társas alkalomra is. Mégis, feleségem néha otthon kivételt tett ez alól a szabály alól, megengedte a fiúknak, hogy a szomszéd gyerekekkel játsszanak az ő figyelő szeme előtt és

felügyelete mellett. Második fiunk, Scott, utóbb elárulta nekünk, hogy mert elutasította a hűségeskü elmondását a zászló előtt az iskolában, néhány osztálytársa kommunistának nevezte őt. Scott vidáman reagált erre, mégis, bár nem volt biztos benne, mi az a kommumista mikor fiatal volt, az, hogy a gyerekek más néven hívják őt, fájdalmat okozott neki. Természetesen csupán a "másság" miatt kigúnyolták és kiközösítették a fiúkat osztálytársaik, és gúnynevekkel csúfolták alkalmanként. Még ha szomorú is volt számunkra látni a fiainkkal való rossz bánásmódot, megpróbáltuk világossá tenni számukra, hogy mi igaz keresztények vagyunk, akiknek el kell viselniük az üldöztetést a hitünkért, és majd hamarosan megkapjuk a jutalmat a Jehova és az Őrtorony szervezet iránti hűségünkért és engedelmességünkért. Ráadásul folyamatosan magyaráztuk gyermekeinknek a cs aládi Biblia tanulmányozáson és más

alkalmakkal, hogyan fognak azok az Isten szervezetén kívüli emberek -némelyik ma már viccesnek tűnik számukra - elpusztulni Armageddonkor, és mi megtartatunk. Ahogy gyermekeink idősebbekké váltak, nem volt megengedett számukra a részvétel a tananyagon kívüli tevékenységekben sem. Sportolás, cserkészet, hobbyk stb a Társulat szerint mind értékes idő elpazarlását jelentették. Gyermekeink energiáját, mondta a szervezet, jobb ajtóról - ajtóra járásra fordítani, figyelmeztetve az embereket Jehova küszöbön álló ítéletére Armageddonkor. A Társulat szüntelenül szigorúan figyelmeztetett minket, hogy ez az életmentő munka fontosabb, mint bármi más amivel az időnket tölthetnénk. Amikor eljön Armageddon és valami azért pusztul el, nem volt lehetősége tanulni az "Igazságról" , mert hanyagul végeztük szolgálatunkat, Jehova felelősségre von minket, és annak a személynek a vére a mi kezünkhöz tapad. Ráadásul, ha

észrevették, hogy a szolgálatban eltöltött órák teljes száma abban a hónapban a gyülekezetben kevesebb volt, mint amennyi a vének szerint kellett volna, hogy legyen, mindig emlékeztetve voltunk, hogy "aki nem használja bölcsen az idejét most, annak nem lesz ideje az Új Rendben sem". Ez nyilvánvaló célzás volt, hogy ha nem teljesítesz elegendő órát Jehova szervezete szolgálatában most, nem fogsz élni az Új Rendben Armageddon után. El fogsz pusztulni a többi bűnössel együtt. Az ünnepek megtartásától való tartózkodás különösen nehéz volt a fiúknak karácsonykor és a születésnapokon. Fiaink hallhatták, amint osztálytársaik a jelenlétükben arról beszéltek, mit kaptak karácsonyra vagy születésnapjukra. Abbeli erõfeszítésünkben, hogy csökkentsük gyermekeink csalódottságát, hogy nem kaptak karácsonyi ajándékot, a karácsony utáni kiárusításokon vettünk nekik játékokat és ajándékot csökkentett áron.

Ezeket nem a k arácsonyi ünnep részeként adtuk nekik, hanem csak azért, mert szerettük õket. Amikor eljött a születésnap, hasonló módszert alkalmaztunk, a fiúknak a születésnapjuk után adtunk ajándékot, nem ünneplésként, pusztán szeretetbõl. Linnie és én minden alkalommal tisztességtelennek éreztük ezt a k ibúvót Ám mivel úgy tûnt, hogy minden Tanú, akit ismertünk, hasonló módszert követett, folytattuk ezt a gyakorlatot. HETEDIK FEJEZET Amint az 1974-es év a múlt részévé vált és elkezdődött 1975, a légkör egyre várakozóbbá vált Jehova Tanúi közt. Az Őrtorony kiadványok 1975 őszére mutattak előre, mint Armageddon időpontjára amikor Krisztus megtisztítja a földet minden bűnöstől mielőtt helyreállítaná rajta a paradicsomi feltételeket. Majdnem mindenki lélegzetvisszafojtva várta az első világméretű, világrengető eseményt, ami annak a jele lenne, hogy elkezdődött a vég. Az Őrtorony azt mondta nekünk,

hogy a világ politikai vezetői a szervezett vallás ellen fordulnak és világméretű anarchia lesz. Azonkívül ott volt a szétválasztó munka "felgyorsítása", ahogy Jehova "juhszerű egyénei" özönlenek, hogy csatlakozzanak a szervezethez. Rendkívüli növekedés vette kezdetét, a jelentések szerint soha nem látott számban keresztelkedtek meg az emberek. Ez további bizonyíték volt számunkra, hogy Armageddon csak hónapokra van, Isten Királysága hamarosan uralkodni fog. Hallottunk és olvastunk arról, hogy testvérek és testvérnők, szerte a világon eladták a házukat, kiléptek a munkahelyükről hogy "úttörő" szolgálatot végezzenek a szervezetnek a dolgok régi rendszerének hátralévő rövid idejében. A Társulat dícsérte őket a kiadványokban és kijelentette, hogy ezek a hithű "úttörők" szép példát mutatnak a többieknek. Aztán hallottuk, hogy helyi Tanúk más dolgokat is tesznek ennek a

rendszernek a végét várva. Némelyek felélték megtakarításaikat, felvették biztosításukat, szükségtelen adósságokba keveredtek. Ismertünk másokat, akik elhalasztották házasságukat, a gyerekvállalást, házvásárlást, szükséges műtéteket. Biztos vagyok benne, hogy sok más fontos döntést is hoztak úgy Tanúk, hogy azt befolyásolta a közelgő világvége. Emlékszem, hogy csodálkoztunk néhány évvel 1975 előtt, hogy miért tervezik új Királyság - terem építését az Aubry Prow Roadon. Végülis, érveltem, Armageddon talán csak egy évnyire van Nem vállalunk-e a kockázatot, hogy minden kiadásunk és a munkánk eredménye elpusztul a dolgok régi rendjével együtt? Amikor megemlítettem kétségeimet az egyik vénnek a gyülekezetben, úgy nézett rám, mint egy tizenévesre, aki valami nagyon buta kérdést tett fel. A vén tárgyilagosan tájékoztatott, hogy "Jehova nem fogja elpusztítani az Ő épületeit". Zavarban voltam, hogy

ilyen nyilvánvalóan hülye kérdést tettem fel, úgyhogy csak vállat vontam és mosolyogva válaszoltam:" Úgy vélem, nem gondolnám" Amint a prófétailag megjelölt 1975-ös év a múlt részévé vált és 1976 elkezdődött, úgy tűnt, minden a rendes kerékvágásban halad. Az megjövendölt nagy események nem történtek meg és én kiábrándultnak és az Őrtorony Társulat által elárultnak éreztem magam. Az idő múltával, hogy nem jött azonnali magyarázat Jehova szervezetétől, az egyetlen csatornától, melyet felhasznál, kiábrándultságom haragba ment át. Akkoriban nem jártam szolgálatba, és csak hellyel-közzel látogattam az összejöveteleket családommal. Nemsoká a Társulat elkezdett mentegetőzni a hamis próféciájuk miatt, és gúnyosan a követőkre hárították a felelősséget. Kijelentették, hogy néhány testvér az Isten Királysága utáni rajongásában egyensúlyát vesztette és félreértette az Őrtorony Társulat

kijelentéseit. A Társulat azt is jelezte, hogy ez lehetett Jehova eszköze is arra, hogy kipróbálja a követők lojalitását, meglássa, hogy igazán őszinték vagy egyszerűen csak egy dátum miatt szolgálják Őt. Részemről ezzel vége volt Nem voltam vevő a mentegetőzésükre Elegem volt és végeztem az Őrtorony Biblia és Tratátus Társulattal és Jehova Tanúival. Ámde, amint később kiderül, ők nem végeztek velem. Valamikor 1976-ban tudatosan eldöntöttem, hogy elhagyom a szervezetet, amint hallottam, hogy számosan mások is megtették. Nem írtam nekik hivatalos levelet, értesítve őket a döntésemről, egyszerűen abbahagytam az összejövetelek látogatását, ahogy már korábban megszűntettem az ajtóról - ajtóra szolgálatba járást. Ámde feleségem, Linnie lojálisan folytatta, láthatóan nem érintette a Társulat hamis jövendölése. Linnie látszólag elnézte az Őrtorony hibáit 1975-tel kapcsolatban, elfogadva az egyik szokásos

mentegetőzésüket, hogy ők is csak tökéletlen ember, és mint ilyenek, tévedhetnek. Én elvesztettem a hitemet a Bibliában, az Őrtorony szervezetben és magában a Mindenható Istenben is, és visszatértem régi hozzáállásomhoz: "együnk, igyunk, mulatozzunk, holnap úgyis meghalunk". Abbeli erőfeszítésemben, hogy helyettesítsem az elvesztet spiritualitást az életemben, a világ felé fordultam és teljesen a rendőri munkámnak szántam magam. Az új rendőrparancsnok kijelölésével és az ezt követő átszervezésekkel detektív őrmesterré léptem elő. Kijelöltek, hogy a veszélyes narkós- és drogügyekkel foglalkozzak az újonnan felállított vizsgálati osztállyal, hosszú órákat töltve a drogos informátorok őrzésével és keresésével. Valamikor 1979 őszén éppen beöltözve álltam, hogy munkába menjek a 3-11-es műszakba a rendőrségre. Feleségem jött be a hálószobánkba és tájékoztatott, hogy két vén van itt a

Királyságteremből a nappaliban és velem akarnak beszélni Kérdeztem Linniet, tudja-e, mit akarnak Linnie arcán látszott, hogy nagyon zavarban van, és azt felelte, hogy nem tudja. El nem tudtam képzelni, miért akarnak látni engem. Nem voltam az összejöveteleken már néhány éve és csak alkalmilag láttam a Tanúkat, rendszerint amikor eljöttek Linniet meglátogatni vagy ha az utcán találkoztam némelyikükkel. Bementem a n appaliba és üdvözöltem látogatóinkat Miután bemutatkoztak, kezet ráztunk és leültettem őket a pamlagra, velem szembe. Mindkét férfi öltönyt és nyakkendőt viselt, ballonkabátot hordtak és úgy harminc- negyven évesnek látszottak. Az egyikük magas és sovány volt, a másik közepesen magas és zömök testfelépítésű, forradásos arcú. Emlékszem, azt gondoltam, inkább kinéznek a maffia verőlegényeinek, mint Jehova Tanúi véneinek. Baljóslatú megjelenésük és idegességük, társulva azzal a ténnyel, hogy nem

ismertem őket, mint a helyi gyülekezet tagjait, érdeklődéssel töltött el. Amikor megkérdeztem a két férfit, miben lehetek segítségükre, tájékoztattak, hogy Kaliforniából küldték őket Madisonville-be az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulattól. Azt is kijelentették, hogy Jehova Szelleme akadályozva van Madisonville-ben, amit az a tény bizonyít, hogy egy ideje nem növekszik a gyülekezet. A dolguk az, tájékoztattak, hogy hogy megállapítsák, mi a probléma, és megtegyék ami szükséges a kiigazításához. A férfiak elmondták, úgy érzik, hogy talán vannak olyan emberek a gyülekezetben, akik rossz cselekedetbe keveredtek, ami megszomorította a Szent Szellemet. Ekkor megkérdeztem a sebhelyes arcút, aki többet beszélt, mi dolguk van velem A férfi azt felelte, hogy felkeltettem a figyelmüket, mivel több gyülekezeti tag látott engem dohányozni. A sebhelyes arcú pimaszul tájékoztatott, hogy még ha tétlen vagyok is, Jehova Tanúinak

egyikének tekintenek. Ha a beszámolók igazak a dohányzásomról, rövid időt kapok, hogy kiigazítsam a problémát, és ha ezt elutasítom, akkor ki leszek közösítve. Megalázottnak és zavarban lévőnek éreztem magam ennek a két vadidegennek a vádjaitól, és éreztem, hogy arcom kipirosodik ahogy a harag szétárad bennem. Én önként leszoktam a cigarettáról, amikor 1973-ban a T ársulat elrendelte, hogy követőik hagyják abba a dohány használatának minden formáját. A szervezet úgy döntött, hogy ez "tisztátalan szokás", ami ártalmas az emberek egészségére és ezáltal bűn. 1976-ban kezdtem újra dohányozni, amikor abbahagytam az összejövetelek látogatását és a szolgálatba járást. Igazán nem gondoltam, hogy ennek a két közönséges kinézetű alaknak az Őrtorony Társlattól bármilyen joga lenne a házamba jönni és megparancsolni nekem, hogyan éljem az életem. Ránéztem a k ét férfira a legszigorúbb és leghidegebb

tekintettel, amire képes voltam, benyúltam kabátom belső zsebébe, és kivettem egy cigarettát. Amint meggyújtottam és egy párat pöfékeltem vele, a két férfi hirtelen felállt. A sebhelyes arcú haragosan kijelentette: "Hát, úgy vélem, meghozta a döntését". Én cinikusan feleltem: " Bizonyára, és most itt az ideje, hogy távozzanak" Felkeltem a székemről és kikísértem a két férfit, amint gyorsan a bejárati ajtóhoz mentek és elhagyták házunkat. A vének gyors távozása után a feleségem kijött a hálószobából ahol várakozott és megkérdezte: "Mi történt?". Miután elmondtam Linnienek, mi történt, nagyon mérges lett rám, veszekedett, hogy gonoszul bántam a vénekkel. Az egyik oka annak, hogy a vének látogatása és fennhéjazó hozzáállása kiborított engem az volt, hogy közel egy éve veszekedések voltak köztünk. Ez olyan komoly volt, hogy egy rövid időszakra a házunkból is kiköltöztem. A

veszekedés és az ezt követő időszakos különválás oka az Őrtorony cikke volt, ami előírta, milyenfajta kapcsolat illendő a férj és a feleség közt az ágyban. Torkig voltam vele, hogy az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat beleavatkozik magánéletünkbe, és megmondtam a feleségemnek, hogy mivel így is úgy is ki leszek közösítve a szervezetből, Jehova Tanúi nem jöhetnek többé a házunkba. Kiközösítettnek lenni a Tanúk számára azt jelenti, hogy teljesen elkerülnek a korábbi barátok és társak, még a családtagok is, akik nem élnek a háztartásodban. Többé nem beszélhetnek vagy tehetnek bármit is veled A vénekkel való összeütközésemet követő csütörtök este feleségem és fiatalabb fiam, Chris, aki hét vagy nyolc éves volt, elment a Szolgálati Iskola és Szolgálati Összejövetelre a Királyság - terembe. Amikor hazajöttek, a feleségem komoran tájékoztatott, hogy az egyik vén hivatalosan bejelentette, hogy ki

vagyok közösítve. Lehangolt ez a hír Nem azért, mert kiközösítettek, erre számítottam Inkább bántott és idegesített, hogy a vének becsméreltek engem a kisebb fiam jelenlétében. Biztos voltam abban, hogy Christ túl fiatal, hogy teljesen megértse az eljárást és mindazt, ami történt. Mégis, ugyanennyire biztos voltam, hogy Chrisre benyomást tett, hogy apa valami nagyon rosszat tett. A feleségem elmondása szerint a vén, aki a bejelentést tette, nem mondta el a kiközösítésem okát. Ez a gyülekezet képzeletére maradt, hogy kitalálja, milyen rettenetes bűnt követtem el A kiközösítésem utáni négy - öt évben semmilyen további kapcsolatom nem volt Jehova Tanúival. Még ha feleségem a szervezetben volt is, mint jó hírnevű tag, mivel én ki voltam közösítve, egyetlen Tanú sem jött az otthonunkba. Folytattam pályafutásomat a Madisonville-i rendőrségen, előléptettek hadnaggyá, kineveztek a Bűnmegelőzési Osztály és

Közönségszolgálati Iroda vezetőjévé. Két idősebb fiunk, Daniel és Scott férfivá nőttek és nem voltak többé aktív Tanúk Csak kisebbik fiunk, Chris, aki ekkor volt tizenéves, kísérte el édesanyját a Királyság - termi összejövetelekre. 1984 októberében következett be a legnagyobb tragédia, ami családunkat valaha érte. Szeretett elsőszülött fiunk, Daniel meghalt egy autóbalesetben. Daniel huszonhárom éves volt és több mint egy éve házas egy lánnyal, akit kamaszkora óta ismert a k özépiskolából. Daniel és Patricia megáldattak egy gyönyörűséges kislánnyal, Catherine Michelle-el, aki fiunk halálakor öt hónapos volt. Menyünk, lánykori nevén Patricia Sidman, és egész családja buzgó katolikusok voltak Amint elképzelheted, ez sok további problémát jelentett nekünk azokban a nehéz időkben. Menyem azt akarta, hogy családjuk katolikus papja végezze Daniel temetését, Linnie azt akarta, hogy Jehova Tanúi egyik vénje

végezze a szertartást. Még ha ki is voltam közösítve a Tanúk közül, feleségem oldalán álltam. Úgy éreztem, Daniel hátterével mint Jehova Tanúja, helyénvalóvá teszi, hogy mint Tanút temessék el. Ám azt is gondoltam, hogy Daniel fiatal feleségének és vallásának is bizonyos figyelmet kell szentelni. Aziránti erőfeszítésünben, hogy megoldjuk a vitát, a temetkezési igazgató javasolta, hogy a temetési ceremóniát osszák meg a katolikus pap és a Tanú vén közt. Ez elfogadható megoldásnak látszott a problémára, és a katolikus pap hajlott a kompromisszumra. De a Tanú vén kijelentette, hogy nem hajlandó részt venni, csak ha az egész temetési szertartást ő folytatja le. A vén továbbá kijelentette, hogy a T ársulat nem hagy jóvá semmilyen együttes tevékenységet bármi féle hamis vallási tanítóval, aki Sátán szervezetének tagja. Mivel Linnie hajthatatlan volt, hogy Tanúk végezzék fiunk temetését, menyünk vonakodva

beleegyezett, megengedte, hogy Tanúk végezzék az egész eljárást. Több, mint háromszáz ember volt jelen fiunk temetésén, többségük Jehova Tanúja. Amint szokásos, a temetés után sok ember odajött feleségemhez, hogy kifejezze részvétét tragikus veszteségünkért. Ámde, habár közvetlenül feleségem mellett álltam, a Tanúk rólam egyáltalán tudomást sem vettek. Többségük évekig a társam volt, és õk mégis úgy kezeltek engem, mint ha ott se lennék. Természetesen ez nagyon bántott, mikor azidõtájt annyira sebezhetõ voltam, és csak növelte már meglévõ bánatomat és fájdalmamat. Nyolcadik fejezet Életünk következő hat éve egyenesen a bibliai Jób könyvéből vett egy fejezetre emlékeztetett; és miután fiatal fiunk meghalt, Linnievel mindketten arra a hitre jutottunk, hogy Jehova teljesen hátat fordított nekünk. Alig hat hónappal fiunk tragikus halála után mostohaapám, Elburn Dorris megadta magát második szívrohamának

és meghalt. Apa néhány éve beteg volt, és az egész család érezte, hogy Daniel korai elhunyta túl sok volt már meggyengült szívének. Akkor, 1988-ban apám, Joseph Miller, aki nyugalmazott vasutasként élt Port Charlotte-ban, Floridában, elhunyt. Apám kórházban volt akkoriban, hogy eltávolítsanak egy részt a tüdejéből Habár a sebész sikeresnek tekintette a műtétet, később komplikációk támadtak, ennek következtében szívelégtelenség, és az orvosok nem tudták újraéleszteni . Ezután 1988-ban feleségem és én fiatalabb fiunkkal Chrissel mini vakáción voltunk Hot Springsben, Arkansas államban. Miközben egy a kinézete alapján "kacsának" nevezett buszon utaztunk, frontálisan ütköztünk egy kocsival, ami igen gyorsan ment. Csodával határos módon senki sem halt meg a balesetben. De Linnie és én mindketten hosszantartó komoly nyak és hátsérülést szenvedtünk, ami rövid kórházi kezelést és nyolc hónapos

fizikoterápiát igényelt. Hogy szerencsétlenségünk egyre nagyobb legyen, 1989-ben kiderült, hogy feleségemen teljes hysterectomiát kell végezni. Ez volt az első eset, hogy igazán szembe találkoztunk Jehova Tanúi úgynevezett "vérkérdésével". A Tanúk úgy hiszik, hogy nem fogadhatnak el vérátömlesztést, idézve a bibliai Léviták könyvét, ami táplálkozási tilalmakat írt le az izraelitáknak a vér evésével kapcsolatban. Az Őrtorony azt tanította, hogy a vérátömlesztés elfogadása egyszerűen az emésztés folyamatának kikerülése és közvetlenül táplálja a testet. Minden Jehova Tanúja magával hord egy aláírt orvosi kártyát, utasítva az orvosi személyzetet, hogy ne adjanak vérátömlesztést semmilyen körülmény esetén sem. Magukkal hordják ezt a kártyát, ami egy jogi dokumentumot tartalmaz arra az esetre, ha őket öntudatlan állapotban találják vagy más okból nem tudják kinyilvánítani akaratukat. A tanúk azt

tanulják az Őrtoronytól, hogy Isten vérrel kapcsolatos törvényének megszegésénél jobb a halál. Az az érv, hogy ha meghalsz a v érátömlesztés elutasítása miatt, bebizonyítod a J ehova és szervezete iránti lojalitásodat és valószinűleg fel leszel támasztva az Új Rendben. Az Őrtorony Társulat mostanában megalakította az "Összekötő Bizottságokat", hogy segítse a Tanúkat, akik konzultálnak az orvosi személyzettel biztosítva, hogy nem használnak vért, ha műtétre kerül sor. Linnie konzultált a nőgyógyászával, elmondva neki, hogy ő Jehova Tanúi egyike és elmagyarázta vallási nézeteit a vérátömlesztéssel kapcsolatban. A fiatal orvos gőgösen tájékoztatta feleségemet, hogy nem végzi el az operációt, garantálva hogy nem fog vérátömlesztést adni. Az orvos később kidolgozta, hogy ha szükségesnek érezné az eljárás alatt, szerezne bírói rendeletet, hogy ráerőltesse az átömlesztést feleségemre. Az orvos

érzéketlen hozzáállása feldúlta feleségemet és csak növelte rossz előérzetét a szükséges műtéttel kapcsolatban. Kerestünk egy másik nőgyógyászt aki megértőbb, alkalmazkodó a mi vallási álláspontunkat illetően. Végül találtunk egy másik orvost, aki nagyon kedves volt és megértő Az orvos nagyon vallásos ember volt, és habár nem értett egyet az Őrtorony tanításával a témáról, beleegyezett, hogy vérátömlesztés nélkül végzi a műtétet. De szükséges volt, hogy feleségemmel aláírjunk egy lemondást felmentve az orvost és a személyzetet minden felelősség alól a vérnélküli műtéttel kapcsolatban. Az orvos elmagyarázta, hogy miután aláírtuk a szükséges dokumentumokat, nem lehet visszavonni. Linniet elaltatják és a műtét megkezdődik Már nem változtathatom meg a döntést. Ez az információ idegesített, mivel tudatom mélyén elképzeltem, hogy ha vészhelyzet állna elő és az orvosok úgy gondolnák, hogy az

átömlesztés megmentené feleségem életét, beleegyeznék. Úgy érveltem, hogy ilyen körülmények közt Jehova és a szervezet nem vonhatná felelősségre feleségemet, én pedig már ki vagyok közösítve, halálra ítélve akárhogyis. Szerencsére mint kiderült, félelmeim alaptalanok voltak, a műtét sikeres volt,vérátömlesztést kívánó komplikáció nélkül. Linnie szépen gyógyult otthon a következő öt-hat héten, én otthon maradhattam a munkából, hogy gondozzam. Linnie anyja, Eva Gilreath is intézkedett, hogy velünk legyen néhány napig lábadozása alatt. Sajnos, ahogy a végzet hozta, ez volt az utolsó találkozásunk anyósommal Kicsivel azután, hogy Eva hazatért, agyvérzést kapott és gyorsan a Lexingtoni Medical Centerbe vitték. Három nappal később meghalt, anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna. Anyja halála után és más veszteségek miatt, melyeket elszenvedtünk, Linnie nagyon levert volt és zárkózott. és szellemileg

legerőtlenebb eddigi életében Ezért nem folytatta az ajtóról - ajtóra végzett szolgálatot és nem látogatta az összejöveteleket sem már. Saját szavaival élve, a gödör alján volt. 1990 júliusban, majdnem tizenkilenc év szolgálat után nyugdíjba mentem a Madisonville-i rendőrségtől. Ügy Felvigyázó voltam akkoriban, kapitányi rangom volt Normális esetben nem mehettem volna nyugdíjba abban az évben. De hallásromlást diagnosztizáltak, ami akadályozott munkám végzésében. Próbálkoztam különféle hallásjavítókkal, hátha valamelyikre nem lettem volna allergiás. De mindegyik allergiás reakciót okozott és nem tudtam viselni Hallásom ezen részleges elvesztése idő előtt véget vetett rendőri pályafutásomnak. Rövid idővel nyugdíjazásom után találtam egy részidős állást, mint biztonsági felügyelő a Madisonvillei Orvosi Központban. Ezidőtájt fordultam újra Isten felé. De ez teljesen különbözött a korábbi különféle

alkalmaktól amikor ingadoztam Jehova Tanúi Őrtorony Szervezete körül. Valami megmagyarázhatatlan okból nagy szeretetet éreztem Isten iránt és tetszeni akartam Neki, jóllehet, addig csak félelmet éreztem Isteni megtorlásától. Elsöprő vágyat éreztem, hogy igazán megismerjem Teremtőmet, és éreztem vonzását. Ez különösen zavarbaejtő volt számomra, mivel addig a s ok szerencsétlenség hatására, amin az elmúlt hat évben keresztülmentünk, Istentől elhagyottnak és elidegenedettnek éreztem magam. Még átkoztam is Jehovát egy részeg éjszaka haragjában, nem sokkal fiam tragikus halála után, és kértem Istent, vegye el az életemet. Bánatsújtott és levert voltam, átkoztam Istent fiam esztelen haláláért Akkor nem akartam tovább élni. Az egyetlen út, amit ismertem, hogyan tölthetném be a közvetlenségnek ezt a nagy szükségét, tapasztalatom szerint az i ma és Isten Szavának a B ibliának tanulmányozása volt, ahogy azt az Őrtorony

szervezet tanította nekem valaha. Bőségesen volt időm, mióta nyugdíjba mentem, és szenvedélyesen elkezdtem tanulmányozni a Bibliát. gyakran hat óra hosszan olvastam egyvégtében A kényszer, melyet éreztem, hasonló volt a fizikai éhséghez, és nagyon rövid idő alatt végigolvastam a Bibliát kétszer is. Mindemellett noha még imádkoztam is Jehovához rendszeresen, és növekedtem az ismeretben, még mindig éreztem, hogy valami hiányzik. Nem sokkal a kórházi alkalmazásom után egy régi ismerősöm, Ray Peach, aki szintén nyugalmazott rendőr volt, munkatársam lett a biztonságiaknál. Ray keresztény volt és tanulmányozta a Bibliát, a következő évben érdekes és eleven megbeszéléseket folytattunk a Szentírásról és a különböző hitnézeteinkről. Ray és felesége Brenda baptisták voltak, és habár én nem tartoztam akkoriban egyik keresztény felekezethez sem, sok évig tanulmányoztam Jehova Tanúival és elfogadtam a tanításaikat és

Bibliaértelmezésüket. Ez többnyire a Ray és köztem zajló szópárbajokhoz vezetett Mindamellett Rayjel közeli barátok lettünk és egy nap meghívott a gyülekezetükbe bibliaórára. Ray elmondta, hogy minden szerdán este hatkor jönnek össze a templomban hogy tanulmányozzák és megbeszéljék a Szentírást. Eleinte vonakodtam elfogadni Ray meghívását, hátráltatott amit a Tanúk tanítottak: a kereszténység egyházai gonoszak és hamis tantételek tanítói. Mégis végül beleegyeztem, mondván hogy úgyis ki vagyok közösítve a Tanúktól, mit veszthetek? Az Őrtorony tévedése után, melyet 1975-tel kapcsolatban elkövetett, összezavart voltam, nem voltam benne biztos, mit kellene hinnem. Elmondtam feleségemnek, hogy elmegyek egy Bibliatanulmányozásra Rayjel és Brendával a gyülekezetbe. Linnie nem helyeselte az ötletet Ám mivel nem látogatta ő sem a Királyság-termi összejöveteleket, nem valami határozottan ellenezte. Eljött a szerda este,

Ray és a felesége negyed hat körül vettek fel. Amikor megérkeztünk a templomba, Ray bemutatott a pásztornak és másoknak, és pontban hatkor elkezdődött a tanulmányozás. Az első dolog amit a pásztor kijelentett, hogy "a Háromság áll az Atya Istenből, a Fiú Istenből és a Szent Lélek Istenből" “Ha nem érted ezt vagy nem hiszel benne, az nagyon sajnálatos, mert ez az így van." Én teljesen meghökkentem a pásztor hajthatatlan álláspontjától, és úgy tűnt, mintha a kijelentése kimondottan az én számomra hangzott volna el. Én úgy tanultam és Jehova Tanúi úgy hitték, hogy a Háromság tantétele a kereszténységben pogány eredetű és gyalázatos Isten szuverenitására nézve. Mi inkább azt hittük, hogy Jehova és Jézus két külön személy, ahol Jehova a felsőbbrendű kettejük közül. A szent szellem Jehova láthatatlan tevékeny ereje, amit Ő egyszerűen céljai eléréséhez használ - bizonyosan nem egy személy, ahogy

a kereszténység egyházai tanítják. Kellemetlenül éreztem magam a pásztor megjegyzésétől és azon nyomban elhatároztam, hogy nem megyek vissza többé oda. A tanulmányozás után, hazafelé hajtva megköszöntem Raynek és Brendának, hogy társuljak velük. Azt is elmondtam, hogy a pásztor Háromsággal kapcsolatos aggasztó kijelentései miatt nem megyek többé. Ray biztosított, hogy őt is bosszantja és meg is van lepve a pásztor nyers kijelentésén. Azt is elmondta, hogy beszélt a pásztorral a s zerda esti összejövetel előtt és elmondta neki, hogy elhozza egy barátját, aki Jehova Tanúja volt. Ray kifejezetten kérte, hogy a pásztor ne említse a Háromságot, mert számtalan vitánk által tudja, hogy nagyon érzékeny téma számomra. Ez a kijelentés még inkább felháborított, mivel nyilvánvalóvá tette, hogy a pásztor meredek kijelentése szándékos volt és az volt a célja, hogy megbotránkoztasson vagy bosszantson engem. Ha ez volt a

pásztor szándéka, sikerült Elmondtam Raynak és Brendának, hogy gondolkodtam, visszatérjek e Jehova Tanúihoz tanulmányozni a Bibliát. Mindezek után, érveltem, még ha nyilvánvalóan nem is tökéletesek, ki tudna többet a Szentírásról, mint az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat? Amikor hazaértem, elmondtam feleségemnek a negatív tapasztalatomat a templomban és hogy nem tudom megérteni, hogy egy felvilágosult személy hogyan hihet a Háromság tantételében. Természetesen Linnie egyetértett a véleményemmel, ekkor elmondtam döntésemet, hogy visszatérek Jehova Tanúihoz a Bibliát tanulmányozni. Linnie meg volt lepve és lelkes volt az ötlettől, és bizalmasan elárulta, hogy a lelkiismerete azóta gyötri őt, mióta tétlenné vált évekkel azelőtt. További beszélgetést követően Linnie és én eltökéltük, hogy együtt megyünk vissza a Királyság - terembe a következő vasárnapon. Visszatérésünk Jehova szervezetéhez és a

Királyság - terembe fontos esemény volt. Feleségemet, Linnie-t örömmel fogadták és úgy viselkedtek vele mint egy rég nem látott rokonnal, aki hazatér hosszú távollét után. A testvérek és a testvérnők tolongtak, hogy kezet fogjanak vele vagy megöleljék, köszöntve újra a nyájban. Ám engem ugyanolyan hidegséggel fogadtak, mint amit megtapasztaltam fiam temetésén néhány évvel korábban. Üres tekintetek és teljes közömbösség fogadtak, senki nem szólt hozzám, vagy jelezte jelenlétem tudomásulvételét. Különös érzés volt így elkerülve lenni és néha komikus is. Emlékszem, a helyzet humorán gondolkodva egy Chris Christopherson dal jutott eszembe: " Te vagy a k épzeletem koholmánya vagy én vagyok a tiédé?"Kezdtem azon tűnődni, tényleg ott vagyok-e. Linnie és én szófogadóan elfoglaltunk a helyünket a Királyság-terem végében, mivel a kiközösítettektől elvárták, hogy ott üljenek, ha alázatosságot akarnak

mutatni. A nyilvános előadás és az Őrtorony tanulmányozás után odajött hozzánk a gyülekezet felvigyázó. Középkorú afroamerikai volt, aki mint később megtudtuk, akkoriban lett áthelyezve a Madisonville-i gyülekezetbe. A vén tekintete idegesen ugrált Linnieről rám és vissza, miközben kérdezett és kommentált. Mivel állítólag egy Tanú sem beszélt velem kiközösítettségem miatt, a beszélgetésümk olyan volt, mintha tolmáccsal beszélgetnénk. A felvigyázó egyenesen feleségemre nézett és megkérdezte: "Ő tényleg őszintén vissza akar térni a Királyság - terembe?" Megerősítő választ adtam feleségemnek, Linnie bólogatott, és mondta a felvigyázónak, hogy "Igen". Ez az eljárás folytatódott a további kérdések során, és ekkor a felvigyázó hirtelen megszakította a beszélgetést és elment. Az utolsó közlése az volt, hogy ő és egy másik vén látogatást tesznek otthonunkban pár nap múlva hogy

megbeszéljük a visszafogadásom menetét. Néhány nappal első Királyság-termi látogatásunk után a f elvigyázó felhívta feleségemet és azt mondta, ha nekünk is megfelel, aznap este eljönnének hozzánk egy másik vénnel. Miután megbeszélte velem, feleségem megállapodott a t estvérekkel, hogy este hétkor meglátogatnak minket. Nagyon ideges voltam egész vacsora alatt, tűnődve, hogy mit is fogok tenni, hogy elnyerjem a testvérek helyeslését és visszafogadjanak Jehova szervezetébe. Nagyjából hétkor a testvérek megérkeztek, és behívtam őket a házba. A felvigyázó bemutatta a vele eljött vént, és mind a négyen leültünk a nappaliban. A vén azonnal megkérte Linniet, szíveskedjen minket magunkra hagyni. Miután feleségem mentegetőzve kiment a szobából, a gyülekezeti felvigyázó megkérdezte hogy dohányzom-e még vagy fogyasztok-e bármilyen formában dohányt. Biztosítottam a testvéreket, hogy már évekkel korábban abbahagytam a

dohányzást, és semmilyen nehézséget nem érzek, hogy folytassam a tartózkodást. A felvigyázó tájékoztatott, hogy a visszafogadásom első lépése az kell legyen, hogy írok egy levelet az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulatnak, melyben pontosan leírom, hogy miért voltam kiközösítve, és hogy kérem a visszafogadásomat. Következett, hogy hűségesen kellene látogatnom az összejöveteleket a Királyság-teremben egy meghatározatlan hosszúságú ideig. Ez az őszinteségem kimutatására szolgált, és a próbaidőszak alatt bűnbánó hozzáállást kimutatva a Királyság - terem hátsó sorába kellett ülnöm. Ráadásul senkivel nem beszélhettem a jelenlévők közül, akkor sem, ha ők köszönnek vagy szólnak hozzám. Tájékoztattak, hogy ezek a f eltételek érvényesek mindaddig, amíg a vének alkalmasnak látnak a visszafogadásra. Én készségesen beleegyeztem a feltételekbe és félénken megkérdeztem, lehetséges volna -e hogy valaki

tanulmányozzon velem. A vének ismertették, hogy amíg nem vagyok hivatalosan visszafogadva, addig nem volna helyes. De a s zervezetbe való visszafogadásom után amilyen hamar lehetséges lesz, az egyik vén ki lesz jelölve, hogy tanulmányozzon velem és feleségemmel. Miután a vének elmentek, rögtön leültem és írtam egy levelet a Társulatnak, kérve a visszafogadásom, a testvérek útmutatásának megfelelően. Másnap reggel első dolgom volt, hogy feladjam a levelet. Miután közel hat hete hűségesen látogattam az összejöveteleket a Királyság - teremben, a hirdetőtáblánál álltam és futó pillantást vetettem a bejelentésekre. Vasárnap reggel volt, és és csak az időt múlattam, várva a nyilvános előadás kezdetét. Linnie beteg volt aznap reggel és nem jött velem, úgyhogy nem volt mit csinálnom, mivel tilos volt bárkivel beszélnem, így hát nézegettem a különféle értesítéseket a táblán. Egy másik testvér állt mellettem,

szintén a kitűzött értesítéseket nézegetve. Látszott rajta, hogy az idöt próbálja agyonütni, míg kezdödik az összejövetel. Rájöttem, hogy a testvért ismerem évekkel azelöttröl, amikor családommal látogattuk a Királyság - termet. Feleségem korábban tájékoztatott, hogy a testvért kiközösítették, és most ö is a szervezetbe való visszavételére várt. Hirtelen, valamifajta komaságot éreztem ezzel az emberrel, akinek a körülményei hasonlóak voltak az enyémhez. Ö is számkivetett volt, akivel senki sem beszélhetett vagy lehetett közösségben Elgondoltam, micsoda hihetetlen helyzet, felnőtt emberek mint a kisfiúk meg vannak büntetve pajkos viselkedésükért. Ahogy ott álltam, láttam kettőnket, ahogy állunk a sarokban, bohócsapkával a fejünkön. Ahogy odanéztem a testvérre, rámosolyogtam és megkérdeztem: Hogy vagy? Anélkül, hogy fejét jobban felém fordította volna, a testvér stikában a szeme sarkából visszanézett rám.

Szégyelős vigyorán át suttogta: "Egész jól És Te?" Megfordultam és elmentem a testvértől, önelégült érzéssel, mintha az évszázad bűntényét követtem volna el. Visszamentem az ülöhelyemre a Királyság - terem hátuljába, és vártam a nyilvános előadás kezdetét. Közvetlenül az összejövetel után a Gyülekezeti Felvigyázó "belémkötött", ahogy mentem ki a föbejáraton. Meglepett, mivel a hat hét alatt a legkisebb figyelmet sem fordította rám A felvigyázó nagyon vádlón kérdőre vont, hogy miért beszélgettem egy másik kiközösítettel. Azt feleltem, hogy nem gondolnám, hogy valamennyire is ártana, ha egy másik kiközösítettel beszélek. Végeredményben, érveltem, mi "egy hajóban evezünk", nemde? A felvigyázó gúnyosan tájékoztatott, hogy nem vagyunk "egy hajóban", és újra figyelmeztetett, hogy ne beszéljek senkivel az összejöveteleken. Én meghunyászkodva tájékoztattam a vént,

hogy sajnálom, és nem fordul elő többet. Hazafelé vezetve elgondolkodtam, mennyire megalázkodó voltam, mint egy gyerek, és az esetből megértettem, mennyire figyelnek engem. Miután majdnem teljes három hónapig folytattam az összejövetelek hűséges látogatását a Királyság teremben, egy csütörtök esti összejövetelen a gyülekezet felvigyázó utasított, hogy várjam meg az összejövetel után. Azon tűnődtem, mi rosszat tettem Amikor szinte mindenki elment már, a felvigyázó bevezetett engem egy kis szobába, amit irodának és könyvtárnak használtak. A felvigyázó társaságában volt egy másik vén is, és miután mindhárman leültünk, utasított, hogy nyissam ki a Bibliámat a Máté evangéliuma tizennyolcadik fejezeténél. Magamban olvastam, miközben a felvigyázó hangosan olvasta a tizenkettedik és tizenharmadik verset. Ezt olvasta " Mit gondoltok? Ha az ember szert tesz száz juhra , és egy közülük elkóborol, vajon nem hagyja ott

a h egyeken a k ilencvenkilencet, és nem indul el felkutatni azt az egyet, amelyik kóborol? És ha történetesen megtalálja, bizony mondom néktek, jobban örvendezik annak, mint a kilencvenkilencnek, amely nem kóborolt el." Miután a f elvigyázó befejezte az említett versek felolvasását, hirtelen becsukta a B ibliáját és ezt mondta:" Ralph, te vagy az az elveszett juh:" Ezzel a felvigyázó felállt és kezét nyújtva nekem ezt mondta " Gratulálok, testvérem! Vissza vagy fogadva." Ahogy álltam és megráztam a testvér kezét, meglepetést és gyönyörűséget éreztem. Végre, az elkerülésem időszaka véget ért és újra közösségben lehettem testvéreimmel és testvérnőimmel a gyülekezetben. A felvigyázó arról is tájékoztatott, hogy az egyik vén, akit a Szolgálati Iskola Felvigyázó jelöl ki, tanulmányozni fog velem és a f eleségemmel. Ezt úgy tekintették, mint valamiféle megbecsülést, mivel az a bizonyos vén

volt felelős az egész gyülekezetnek a nyilvános beszéd művészetére valamint az ajtóról - ajtóra végtett tanúskodásra oktatásáért . Mielőtt elmentem aznap este, megegyeztünk, hogy szerda esténként fogunk tanulmányozni azzal a vénnel. A következő szerdán az előre egyeztetett időpontban, este hétkor a vén megérkezett és elkezdtük a tanulmányozást. Amikor bekísértem a testvért a konyhába, ahol a tanulmányozást végezni terveztük, egy kis izgalmat és várakozást éreztem. Vártam a Biblia egy rövid ideig tartó tanulmányozását újra egy Tanúval, mivel még hittem, hogy ők hiteles Bibliaoktatók, és tényleg a végső tekintélyek a Bibliát illető témákban. Éheztem a Biblia ismeretét, mely, mint a Társulattól tanultuk, örök élethez vezet. A vén tájékoztatott minket, hogy egy Őrtorony kiadványt fogunk tanulmányozni, melynek címe: Örökké élhetsz Paradicsomban, a földön. Adott nekünk egy -egy példányt a könyvből és

miután imában kértük Jehova vezetését és útmutatását, a t anulmányozás elkezdődött. Linnie és én jól haladtunk a tanulmányozásban, és néhány hónap múlva értesítettek, hogy elrendezés történt, hogy újra elkezdjek járni a szolgálatba. Linnie-nek azt tanácsolták, hogy egyedül menjen. Ámde nyilvánvalóan érezték, hogy valamiféle különleges felügyeletre van szükségem Az első néhány alkalommal amikor vasárnap délutánonként szolgálatba mentem, valamelyik vén társaságában tettem. Ez elfogadható volt számomra, mivel valóban nem éreztem magam bizonyosnak eléggé, hogy magamban menjek. Zömmel a vén, akivel párban voltam beszélt, és én csak ott álltam és hallgattam. Többnyire nagy hangsúlyt kapott az összejöveteleken az ajtóról - ajtóra tanúskodás Jehovának és a szervezetnek. Az "úttörők", akik hatvan órát vagy többet töltöttek minden hónapban a szolgálatban, nagyra voltak becsülve és állandóan

dícsérték őket, mint kiváló példákat, amit a többieknek követniük kéne. Egy idő után kezdtem óvatos lenni és felfigyeltem valamire, amit fenyegetésnek tartottam. Néha finomak voltak, máskor nagyon határozottak egy tárgyban Egy eseményt, ami nem ment ki a fejemből, elmondtam a gyülekezeti felvigyázónak a szolgálati összejövetel után egy csütörtök este. Az egész gyülekezetnek címezve a pulpitusról a vén kimutatta, hogy hanyaggá váltunk az ajtóról-ajtóra végzett szolgálatról leadott órák számában. Felemelt és baljóslatú hangon kijelentette:"Testvérek és testvérnők, életek forognak kockán, és talán a tietek is. " Mindenki megértette a célzást ebben a fenyegető kijelentésben. A felvigyázó arra utalt, hogy az emberek a szervezeten kívül abban a veszélyben vannak, hogy elpusztulnak Armageddonkor, ha mi nem töltünk elegendő időt a szolgálatban, felajánlva ezeknek az embereknek a megmentést az Őrtorony

Társulaton keresztül. Ha elmulasztjuk ezt a fontos szétválasztó munkát végezni Jehovának és a szervezetnek, minket is méltónak tarthatnak majd a pusztulásra. Ez az állandó fenyegetés irritált engem és elmondtam feleségemnek, hogy nem tetszik az a m ód, ahogy a vének próbálnak megfélemlíteni minket. Ám, habár a fenyegetés idegesített, úgy érveltem, hogy ez Isten munkája, és elhatároztam, hogy megpróbálom a legjobb teljesítményemet nyújtani és eltökéltem, hogy elkezdek olyan gyakran ajtóról - ajtóra járni, ahogy csak tudok. Aziránti erőfeszítésemben, hogy növeljem a szolgálati óráim számát, a vasárnap délutánok mellé, amikor a vénekkel mentem, egy másik csoporttal is mentem szerda reggel. Tudtam, a vének büszkék lesznek rám ha észreveszik, hogy a szolgálati időm növekszik és talán még felelősségteljesebb pozícióra is figyelembe vesznek a közeljövőben. Ezt a szolgálat kiterjesztésének nevezték Néhány

héttel később a vén akivel tanulmányoztunk, eljött otthonunkba a szokásos heti Bibliatanulmányozásra. A tanulmányozás befejezése után a v én rám nézett és nagyon komoran megkérdezte: "Beszélhetnék veled őszintén?" "Hogyne" feleltem, azt gondolva magamban, hogy a vén csak tréfálni próbál. A becsapta a könyvét és haragosan közölte: " Te a teokratikus rend ellen vagy!" Megdöbbent és zavart voltam a v én vádja hatására. Amikor alázatosan megkérdeztem tőle, hogy mire utal, a vén elmondta, hogy anélkül mentem a szolgálatba, hogy előbb megkérdeztem volna őket. Ez azt jelzi, hogy a "függetlenség szellemét" mutatom ki Igazán zavarba jöttem ettől a meglepő állítástól és tudatlanságommal védekeztem. Biztosítottam róla a vént, hogy nem voltam tudatában, hogy hogy az ő engedélyét kéne kérnem, és azt hittem, minden vénnek megelégedettségére lesz, hogy valami kezdeményező

készséget mutatok. Ekkor a vén ellentmondást nem tűrően felszólított, hogy még ha vissza is lettem fogadva a kiközösítésből, még némileg próbaidős vagyok. A vén távozása után meglehetősen csüggedt voltam és az esetből arra következtettem, hogy még mindig nagyon figyelnek engem és ha bármit szeretnék tenni, ami nem a szokásos rutin része, jobb, ha előtte valakitől engedélyt kérek rá. Miközben kint jártunk az ajtóról - ajtóra végzett szolgálatban egy vasárnap délután Hopkins Country egyik poros mellékutcájában, egy régi blokkházhoz értünk. Meglehetősen elszigetelt volt, távol az országúttól és nem volt a közelében más ház. Még ha kényelmetlen is volt, a "terület" része volt, melyet a velem lévő vén választott, és ahogy tanultuk, mindenkinek alkalmat kellett adni, hogy hallja az "igazságot", úgyhogy engedelmesen letértünk az országútról, hogy elmenjünk a házhoz. Ahogy közelebb értünk,

a ház leromlott, kopott állapota még nyilvánvalóbbá vált. Ha nem állt volna mellette egy nagyon öreg teherautó, úgy következtettem volna, hogy elhagyatott a ház. Ahogy a kocsinktól a lakóhely felé sétáltunk, egy ember körvonalait láttam a főbejáratnál. Ahogy közelebb értünk, láttam, hogy a férfi borotválatlan és nagyon rosszul öltözött. Közepes magasságú volt és nagyon gyenge testfelépítésű, nagyjából negyvenöt évesnek nézett ki. Amikor a vén és én elértük a főbejáratot, a férfi kedvesen üdvözölt minket és meg kérdezte, miben lehet a segítségünkre. A vén bemutatott mindkettőnket és elkezdte a szövegelést annak érdekében, hogy elhelyezzen egy Őrtorony vagy Ébredjetek! folyóiratot. Éreztem a férfi visszataszító testszagát A házigazda elmondta, hogy szeretne az újságokból. Ámde nem volt semmi pénze, hogy adományt adjon nekünk. A vénnel együtt biztosítottuk a nyilvánvalóan szegény férfit, hogy

rendben van így is, nem feltétlen kell adományt adnia, és adunk neki folyóiratot, ha el szeretné olvasni. A férfi megnyugtatta, hogy el fogja olvasni az újságokat, és hívott minket, hogy menjünk be a házba, miközben a vén állhatatosan folytatta előkészített beszédét annak érdekében, hogy alapot készítsen egy Bibliatanulmányozásra, vagy legalább azt elérje, hogy egy másik alkalommal visszatérhessünk a férfihez. Ahogy beértünk a lakásba és körülnéztem, láttam, hogy csak négy helyiségből áll. A kis ház belülről még rozogább és koszosabb volt; a lakberendezést az egyik szoba padlójára dobott matrac jelentette és egy ócska huzatú karosszék ott, ahol egykor a nappali lehetett. Egy fatüzeléses tűzhely állt a szoba közepén, és egy kétcsövű puskát láttam az egyik sarokban a falnak támasztva. A férfi mentegetőzött, hogy nem tud ülőhellyel kínálni minket, magyarázva, hogy eladta minden ingóságát, mikor ide

költözött. A férfi azt is elmondta, hogy munkanélküli volt és nem volt pénze az hitelek visszafizetésére. Amikor megkérdeztem a férfit, hogy nincs-e valami rokona, aki segítene, elmondta, hogy elvált a feleségétől, és hogy van egy felnőtt lánya. Ám, adta elő körülményesen a férfi, a lánya megházasodott, két kis gyereke van, és igazán nem lehet elvárni tőle, hogy segítsen neki. Megkérdeztem tőle, hogy hova tud majd menni Azt felelte kétségbeesett hangon, majdnem zokogva, hogy egyáltalán nem tudja, hová mehetne. Az összes többi problémára ráadásul, mondta ez a szegény alak, az elektromos művek is kiküldte az utolsó figyelmeztetést mielőtt kikapcsolnák a villanyt a házban. És mintha ez a sok probléma nem volna elég, a régi teherautóját is javítani kéne, mert nincs semmilyen közlekedési lehetősége, de pénze se a javításhoz szükséges dolgokra. Szembesülve mindezzel a nyomorral, nevetségesnek tűnt számomra, hogy

megpróbáljak bármi szellemit megosztani ezzel a nincstelen, lecsúszott egyénnel. Ám a velem lévő vént nem rettentették el a férfi szánalmas körülményei és folytatta a Biblia idézését, fejezetekét és versekét. Miután a vén végleg befejezte előadását a Szentírásról, megkérdeztem házigazdánkat, mennyibe kerül ez a lakás. Azt felelte, hogy csak negyven dollár egy hónapra. A vénre pillantottam, gondolva, hogy talán ad valami gyakorlati megoldást a férfi sürgős szükségleteire. Elképzelhetőnek tartottam, hogy van valamiféle pénzalapja a Királyság - teremnek az ilyen vészhelyzetek megoldására. A vén nem szólt semmit, és közönyös hozzáállásából ítélve egyértelmű lett számomra, hogy ha ez a férfi bármiféle segítséget kap, azt én fogom neki adni. Benyúltam a zsebembe, kihúztam két húszdollárost a pénztárcámból és a férfi kezébe nyomtam. A férfi nyilvánvalóan meglepődött, és túláradón köszöngette

nekem végig az ajtóhoz vezető úton, miközben kifelé mentünk. Elmenvén biztosítottam a férfit arról, hogy visszajövök a következő napon, hogy megnézzem hogy van és további segítséget nyújtsak neki. Ahogy a következő ház felé hajtottunk, a vén nem mondott semmit az esetről Ám tisztára az volt a benyomásom, hogy azt gondolja, én bolond voltam, hogy egy nincstelen egyénnek adtam a nehezen megkeresett pénzem. Az Őrtorony Társulat egyáltalán nem fektet nagy hangsúlyt a szükségben lévő személyek segítésére, ha a szervezeten kívül vannak. Végülis, mindenki aki nem tagja az Őrtorony Társulatnak, Sátán birodalmának része. Tudtam, hogy nem fognak bírálni a férfinek adott pénzadomány miatt, és jó cselekedetnek tekintik a vének, még ha egy "világi személy" volt is a címzett. Mindazonáltal a Társulat gondolkodása az volt, hogy a Királyság – üzenet prédikálása, ami a személyt az örök életre vezeti, a

legnagyobb adomány, amit egy másik személynek adhatunk. Úgy tekintették, mint ami sokkal értékesebb bármilyen anyagi értéknél. Ám véleményem szerint többnyire keresztényietlennek tűnik látni egy embert borzalmas körülmények közt és semmit nem tenni a gyakorlati megsegítése érdekében. Ez az eset később elgondolkodtatott, hogy mit tesz az Őrtorony Társulat a követők pénzadományaival. A több, mint négy és fél millió [ma már 6,1 millióa ford megj] Tanú világszerte bizonyára millió dollárnyi adományt ad a s zervezetnek hetente Elhatároztam, hogy megkérdezem az egyik vént ez ügyben a következő lehetséges alkalommal. Nem sokkal a szegény házigazda esete után az egyik öregen megözvegyült testvérnő a gyülekezetből meghívott minket Linnievel ebédre az otthonába. A testvérnő meghívta a gyülekezetből egyik vént is családostul, hogy csatlakozzanak hozzánk. Miután együtt örvendtünk a finom és kellemes ebédnek, a vén

feleségével és én Linnievel átvonultunk a nappali szobába. Javasoltuk, hogy kártyázzunk, amíg a házigazda és a vén két lánya elmosogat a konyhában. Játék közben kellemes beszélgetés alakult ki, és gondoltam, itt az alkalom, hogy megkérdezzek néhány dolgot a véntől az Őrtorony Társulat pénzügyeiről. Kezdetként megkérdeztem a v ént, van e v alami elképzelése, mennyi pénzt kap adományként a szervezet évente. A vén meglehetősen bizalmatlanul nézett rám és válaszolt:"Miért akarod tudni?" Elmondtam a vénnek, hogy pusztán kíváncsi vagyok és feltűnt nekem, hogy soha nem láttam pénzügyi beszámolókat az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulatról. Továbbá elmagyaráztam, hogy feltételezések és az egyszerű alapműveletek alapján, ha a több mint négy millió tag mindegyike csak csekély két dollárt ad hetente, az nyolc millió dollár összesen. Havonta tehát harminckét millió dollár, évente

háromszáznyolcvannégy millió dollár. Továbbmenve kijelentettem, hogy úgy érzem, a feltételezett két dollár személyenként és hetente feltehetően alacsony érték, hiszen a Tanúk nagyon bőkezűek a Társulatnak adott pénzadományokkal. Ráadásul nem vettük figyelembe az ajtóknál a szervezeten kívülállóktól kapott adományokat. Nem kockáztatnám meg annak találgatását, mekkora bevételt jelent ez Kimutattam azt is, hogy a Társulati könyvek, folyóiratok és más irodalmak előállítási költsége nagyon csekély. Olvashatjuk az Őrtorony folyóiratban, hogy minden, a Brooklyni főhivatalban dolgozó személy testvér és testvérnő, akik önkéntesek. Az önkénteseket ellátják szállással és étellel, és csekély tizennyolc dollárnyi juttatással. Ráadásul az Őrtorony birtokol és működtet farmokat és tejüzemeket, melyek nagyrészt biztosítják a dolgozók és a személyzet ellátását. A vén viselkedése teljesen megváltozott

mostanra, láthatóan védekezésbe vonult. Elmondta, hogy az Őrtorony kiadja az éves pénzügyi beszámolót a Jehova Tanúi Évkönyve c. kiadványában Azt feleltem, hogy ismerem azt a kiadványt, amire hivatkozik, és nem tartalmaz semmi olyasmit, amit pénzügyi beszámolónak nevezhetnénk. Az információ, amire a vén hivatkozott a Társulat néhány utazó képviselőjének és úttörőknek a kiadásaival kapcsolatos adat. Elmagyaráztam a vénnek, hogy amire kíváncsi volnék és látni szereznék, az néhány lista a szervezet által évente beszedett összegről, és a kifizetett pénzekről, és hogy mire adták ki. Továbbá elmondtam, szintén kíváncsi vagyok rá és megnézném a társulat vagyonát, milyen ingóságok és más tulajdon vannak birtokában. Kifejtettem, hogy ezek teljesen jogos kérdésnek tűnnek tőlem, ahogy bárki megkérdezheti, aki kapcsolatban van vagy személyesen adományoz a szervezetnek. Ekkorra észrevettem, hogy a vén kissé ideges

lett a kérdéseimtõl az Õrtorony finanszírozásáról, és megeshet, hogy csak egy kicsivel tud többet errõl, mint én. Akárhogyis, a vén hirtelen lezárta az ügyet azzal, hogy ridegen tájékoztatott, hogy soha nem lesz "pénzügyi botrány" a gyülekezetünkben, mint ahogy a kereszténység egyházaiban volt. Továbbá a vén erõsen javasolta nekem, hogy ne ártsam magam ilyen dolgokba. Úgy következtettem, tekintve a vén dühös és rosszindulatú hozzáállását, valószínûleg legjobban járok, ha egyszerûen ejtem a témát. Nagyon óvatos voltam, mivel ha a kérdéseim és kommentárjaim a vének által mint Jehova szervezetét illetõ "kritikus gondolkodás" lennének értelmezve, újra kiközösíthetnének. Minthogy a légkör eléggé feszült volt már, nem sokkal késõbb megköszöntem kedves házigazdánknak az ebédet és távoztam. KILENCEDIK FEJEZET 1992 júniusa volt és újra eljött Jehova Tanúi éves Kerületkongresszusa, melyet

a Kentucky állambeli Louisville-ben tartottak. Linnievel hónapokkal előbb tervezni kezdtünk, szállást foglaltattunk, hogy biztosan legyen helyünk. Jehova Tanúi ezrei fognak összejönni egy sportlétesítményben, hogy szellemileg építő információt és ismeretet kapjanak. A program rendszerint magában foglalja az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat egy új könyvének kiadását, valamint különféle bibliai témájú előadásokat. Szokás szerint bemutatnak egy drámát vagyis jeleneteket valamilyen bibliai szereplő történetével kapcsolatban. Több alkalommal voltam régebben ilyen összejöveteleken, és igazán nem szerettem őket. Sok más dolog mellett a s zékek rendkívül kényelmetlenek, az étel pocsék, és ki nem állhatom a t ömeget. Ahogy a kongresszus közeledett, egyre jobban féltem. Egy este a kedd esti tanulmányozás után megkérdeztem az összejövetelt vezető vént, miért kell ezeket a kongresszusokat látogatnunk. A kérdésem annak

eredménye volt, hogy korábban büszkén bejelentette egy testvérnő a jelenlévők közül, hogy kilépett a munkahelyéről, amikor munkaadója tájékoztatta, hogy nem hiányozhat a munkából azokon a napokon, amikor a kongresszus lesz. A vén megdícsérte a testvérnőt kitartó Jehova és szervezete iránti lojalitásért. Megpróbáltam érvelni a vénnek a kongresszusok kötelező látogatásáról, megállapítva, hogy minden, ami elhangzik ezeken az összejöveteleken, feljegyzésre kerül és megjelenik az Őrtorony folyóirat egyik következő számában. Így ha nem vagy képes vagy nem akarsz ott lenni, igazából nem maradsz le semmiről. A vén megnyugtatott, hogy az írások egyértelműen figyelmeztetik a keresztényeket, ne feledkezzenek el az összejövetelekről. mint szokásuk némelyeknek Később a megfélemlítésünkre irányuló erőfeszítésként a vén kijelentette, hogy a zsidó törvény alatt aki nem ment el a meghatározott összejövetelekre,

azt megkövezték. "Ennyire komoly dolog ez" Ez az összevetés a régi mózesi törvénnyel és a lehetséges vétkünk az összejövetelek látogatásában, véleményem szerint kicsit nevetséges. Visszavágtam a vének érvelésére, hogy mivel összegyűlünk a heti öt összejövetelen, nem értem, hogyan lehetne mulasztásunk az "összejövetelekben". Ekkor szellemesen megkérdeztem a vént:" Ki dönti el, hogy hány összejövetelt kell látogatnunk?" Nyilvánvalóan nem véve észre az iróniát a kérdésemben, a vén határozottan azt válaszolta: " A hű és értelmes rabszolga, természetesen", értve ezalatt Jehova Tanúi Vezető Testületét. Ismét láttam, hogy a kérdéseim és kommentárjaim feldühítik a tanulmányozás vezetőt, ejtettem a témát. Számos más a vénekkel való összecsapás után, amikor a szervezet tanításait illetően tettem fel kérdéseket, kezdtem hangoztatni a feleségemnek, hogy valami nagyon

rossz Jehova Tanúi Őrtorony Biblia és Traktátus Társulata körül. Nem tudok rámutatni még, mondtam neki, de igazán bosszant engem Olyan volt, mint egy viszketés, amit hiába vakarsz, és én kezdtem nagyon összezavarodni az érzéseim miatt. Egy alkalommal, amikor bevallottam a vénnek, aki tanulmányozott velünk, hogy néha kérdéseim és kételyeim vannak a társulat hittételeivel kapcsolatban, megnyugtatott, hogy csak tegyem félre a kérdéseimet egy időre. A vén elmondta, végül Jehova megadja nekem ezeknek a dolgoknak a megértését, és hogy mindannyiunknak vannak időnként kételyeink. Megpróbáltam engedelmeskedni a v én javaslatának. Ám kérdéseim és kételyeim elérték azt a p ontot, hogy nem tudtam tovább tovább elnyomni őket. Emlékszem, soha nem volt ilyen problémám évekkel ezelőtt, amikor tanulmányozni kezdtem a Tanúkkal. Egyszerűen elfogadtam, amit a Társulat tanított, kérdés nélkül, és csodálkoztam, miért olyan más most.

Hogyne, idősebb lettem és tapasztaltabb, és talán a rendőrként eltöltött évek is gyanakvóbbá tettek, és nem fogadtam el “csak úgy” a dolgokat. Bármi is volt az oka kétségeimnek, kezdték aláásni az Őrtorony szervezetbe vetett hitemet. Eljött a Louisville-i összejövetel ideje, és habár nem volt kedvem elmenni, kötelességtudóan megtettük az utat feleségemmel a nagy városba. Amikor megérkeztünk a szállodába és bejelentkeztünk, nagyon elégedetlenek voltunk a Társulat által számunka foglalt szállással. Ráadásként arra, hogy az ágynemű a hatalmas ágyon nem volt tiszta, a szőnyeg cigaretta égette foltokkal volt tele, és nem úgy nézett ki, mintha valaha is tisztítva lett volna. A lámpa egy szál dróton lógott a mennyezetről és nem világított, amikor felkapcsoltad. De a legrosszabb a légkondicionáló működésképtelensége volt, hogy nem hűtötte a levegőt. Feleségemmel jobbszerettünk volna találni egy másik szállást.

De szerencsétlenségünkre, mivel az összejövetel a városban volt, üres szállást találni nem volt könnyű, úgyhogy eldöntöttük, hogy igyekszünk a legjobban viselni a rossz helyzetet. Aznap este, mikor a szálloda éttermében vacsoráztunk, észrevettünk több Tanút a Madisonville-i gyülekezetből, és mind hasonlóan boldogtalanok voltak körülményeik miatt. A következő reggelen korán és frissen ébredtünk. Az összejövetel kezdete 900 órára volt kitűzve és mi szerettünk volna a tömeg előtt odaérni, hogy helyet foglalhassunk lehetőleg az első sorokbantekintettel a halláscsökkenésemre. Sajnos mindenki hasonlóan gondolkodott Leparkoltuk a kocsinkat, úgy tűnt, hogy mérföldekre a stadiontól, megkövetelve a hosszú gyaloglást a melegben a bejáratig. Amikor végre beértünk, már csak fenn, a fedetlen lelátókon volt hely Miközben felfelé mentünk a lépcsőn, odadörmögtem feleségemnek, hogy ha tudom, hogy ilyen messze ülünk a

színpadtól. akkor elhozom a látcsövemet Végül találtunk két egymás melletti széket, és miután belegyömöszöltük magunkat, eltűnőtem, a sok túlsúlyos testvér és testvérnő ilyen messzire utazott, hogy szoros közelségbe kerüljenek. Örültem, amikor a program végre elkezdődött és elterelte a figyelmemet a máris nagy hőségről és a kényelmetlen környezetről. Amennyire visszaemlékszem, a progam egy előadással kezdődött. Miután többféle témát megmagyarázott, az előadó megdöbbentő kijelentést tett, ami igazán sokkolta érzékenységemet. Ez a kijelentés fordulópontot jelentett életemben, végül feleségem életében is elvezetett a szabaduláshoz az Őrtorony félrevezetéseinek gubancos és összevissza hálójából mindörökre. A szónok kijelentette: "Testvérek és testvérnők, akiknek barátaitok vannak a szervezeten kívül, és ti tanúskodtatok nekik és ők nem fogadták el az Igazságot, teljesen el kéne

különítenetek magatokat ezektől az emberektől. "Mindezek után " - folytatta a szónok - " rossz társaságok, melyek megrontanak hasznos szokásokat". A kijelentés nem lepett meg túlságosan, mivel a Tanúk úgy vélték, hogy a szervezeten kívül mindenki a Sátán által van irányítva, és nem kéne társulni velük. Ámde ekkor a szónok folytatta: "és te testvér vagy testvérnő, aki a családtagjaidnak alaposan tanúskodtál, és nem fogadták el az Igazságot, nem kellene több időt töltened velük a szükségesnél." A szónok kijelentése majdnem arra indított, hogy tiltakozva felálljak, és körülnéztem környezetemben, felzúdulást remélve a hallgatóság soraiban. De csak ült csöndben mindenki, néhányan szorgosan legyezve magukat a hőség miatt, mások unott kifejezéssel arcukon. Nem tudtam elhinni, hogy a szónok ilyen hihetetlen kijelentést tett. Odahajoltam feleségemhez és suttogva megkérdezzem, ő is hallotta e

amit a szónok mondott, hogy a lehető legkevesebb időt töltsük családtagjainkkal, akik nincsenek az "Igazságban". Linnie azt felelte, hogy hallotta és érezve, hogy a kijelentés idegesít engem, megpróbálva enyhíteni amit a szónok mondott. Linnie tisztázta, hogy a szónok kijelentése nem jelenti azt, hogy teljesen kerüljük el családtagjainkat. Csak a szükségesre kell korlátoznunk a velük töltött időt Feleségem értelmezése a szónokról még inkább idegesített és nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen intelligens személy mint ő, nem látja, mi is ez valójában. A program hátralévő részében szándékosan csöndben ültem, várva az ebédszünetet. Amilyen hamar lehetett, Linnievel visszatértünk szállodaszobánkba ebédelni és pihenni, mielőtt a délutáni ülésszak megkezdődik. A szálloda felé vezetve útközben elmondtam Linnienek, hogy fel vagyok háborodva a szónok állításától, hogy a legkevesebb időt töltsük

családtagjainkkal, akik nem Jehova Tanúi. Megkérdeztem Linniet, végrehajtja mindazt, amit a szónok javasolt, tekintve hogy csak mi vagyunk Jehova Tanúi mindkettőnk családjából? Azt jelentené, hogy kevés időt töltenénk csak felnőtt fiainkkal, szeretett unokáinkkal, szüleinkkel, bátyáinkkal és húgainkkal. Emlékeztettem Linniet, hogy társadalmunk legnagyobb problémái a családok széteséséből erednek, és nem hinném, hogy bármelyik keresztény szervezet megkísérelné még jobban elidegeníteni tagjait családjaiktól. Mindezek után, jelentettem ki, a családi elrendezést nem Isten rendelte el az emberiség áldására? Ez emlékeztetett engem - és elmondtam feleségemnek - hogy ez a dolog az emberek elülönítésével a családjuktól és barátaiktól akik kívül vannak a vallási csoporton, a kedvelt taktikája a vallási kultuszoknak. A külső befolyások drasztikus korlátozásával könnyen lehet irányítani az embereket Ehhez az

"izolacionizmushoz" hasonló stratégiát alkalmazott a híres Jim Jones és eredményezte a tragikus Jonestowni tömeggyilkosságot. Miután megérkeztünk szállodai szobánkba, elmondtam Linnienek, hogy nem szándékozom visszamenni a gyűlésre, és semennyire sem szeretnék együttműködni egy csoporttal vagy szervezettel sem, ami a családok elkülönülését javasolja. Továbbá elmondtam Linnienek, hogy ha akarja, vigye az autót és menjen vissza az ülés délutáni részére. Én megvárom a szállodában Linnie megnyugtatott, hogy nem akar egyedül visszamenni, így eldöntöttük, hogy pakolunk és délután hazamegyünk. Csomagolás közben még egyszer határozottan kifejtettem aggodalmaimat az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulatot illetően, és megismételtem korábbi kijelentésemet feleségemnek, hogy valami rettenetesen rossz ezzel a szervezettel. Mégis, amit nem értettem meg még egy ideig, hogy ez az elidegenítési stratégia a

családtagoktól akik Jehova Tanúi szervezetén kívül vannak, nem egy új világosság vagy tanítás, mint gondoltam. Nem túl régóta vizsgáltam az Őrtornyot és tanításait a kiközösítésem ideje óta, és teljesen elfelejtettem a "mi és ők" hozzáállásukat. Emlékeztem, hogy ez az Őrtorony eljárás több, mint hozzáállás, de a Louisvillei gyűlésig nem hallottam nyíltan kimondva, amennyire vissza tudok emlékezni. Nyilvánvaló volt, mért nem látta ezt meg más és lett lehangolt ettől a kijelentéstől, beleértve a feleségemet is. Amikor hazaértünk Madisonville-be, elmondtam feleségemnek, hogy magamban fogom tanulmányozni a Szentírást. Kijelentettem, hogy többé nem olvasom az Őrtorony kiadványokat és nem leszek befolyásolva általuk vagy tanításaik által, miközben a valódi "Igazságot" kutatom. Ekkor titkokban vettem egy International Version Tanulmányozási Bibliát és egy bibliai szótárat a helyi könyvesboltban.

Még nem volt elég bizalmam az újonnan kijelentett szabadságomban, hogy elmenjek egy bibliai könyvesboltba, mivel még tartottam tőle, hogy meglát egy Tanú és elmondja a véneknek. Továbbra is elkísértem feleségemet a v asárnapi nyilvános elõadásokra a Királyság - terembe és kissé paranoiás érzéssel csodálkoztam, hogy a vének nem veszik észre, hogy többé nem az Új Világ Fordítást használom, hogy megkeressem a hivatkozott írásszövegeket az összejövetelen. Tudtam, ha véletlenül valaki észreveszi az International Version tanulmányozási bibliát, összeütközésbe kerülök a v énekkel. Ámde mielõtt a dolog kiderült volna, egy újabb váratlan tragédia történt családunkban. Idõsebb mostohaanyám , aki magányosan élt Port Charlotte-ban, Floridában, váratlanul megbetegedett. Feleségemmel el kellett utaznunk hozzá, aztán ott maradnunk, hogy a családi ügyeket elrendezzük hamarosan bekövetkezett halála után. Ez alatt a h osszú

Floridai látogatásunk alatt Isten nagyon határozottan lépett közbe életünkben. Az Úr kézen fogott minket és nagyon szeretõen elkezdett kivezetni minket az Õrtorony félrevezetésének sötétségébõl. Tizedik fejezet Mostohaanyám váratlan halála után feleségem és én nekiláttunk a különféle figyelmet kívánó üzleti ügyeknek. Mostohaanyám Port Charlotte-i házát rám és húgomra hagyta és közösen eldöntöttük, hogy megpróbáljuk eladni. Ezáltal elhatároztuk, hogy Linnievel időnként elmegyünk a házba és magunk rendezzük a dolgot, ahelyett, hogy egy ingatlanügynökre bíznánk. Ez vonzó ötlet volt számomra, több okból is. Pénzt spórolhattunk meg az ingatlanügynökséggel kapcsolatban, és egy hosszú szünetet adott az Őrtorony szervezettől. Ugyancsak ezidő alatt tanulmányozhattam új Bibliámat a Társulat befolyása nélkül, és megtehettem hogy nem látogatom az összejöveteleket. Ámde néhány heti távolmaradásunk

után Linnie lelkiismerete kezdte háborgatni őt, így megkerestük a h elyi Királyság - teremet és az ő jóléte érdekében elkezdtük látogatni a vasárnap reggeli előadásokat. Miután néhány hétig Port Charlotte-ban voltunk, én még mindig rágódtam az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat azon igényén, hogy Isten szervezete. Ha a Társulat nem Isten egyedüli kommunikációs csatornája volt, amint igénylik és nem az igazságot tanították nekünk Jehováról és az Ő Szaváról a Bibliáról, amint én gyanítom, akkor kicsoda volt? Az Őrtorony meggyőzött minket, hogy ha elhagyjuk a szervezetet, nem lesz hová mennünk. Azt tanították, hogy a világ minden más vallása gonosz és sátáni irányítású. Ezek az akadékoskodó kérdések és a dolgokon való elmélkedések sok stresszt és aggodalmat okoztak nekem. Volt egy nagyon egyszerű megoldás a problémáimra. Meg kellett volna kérnem Istent, hogy oldja meg ezt a kérdésemet. Végülis,

érveltem, miért próbálnám egymagam kitalálni ezeket? Biztos voltam benne, hogy Isten az szeretné, ha tudnám róla az igazságot, azonkívül biztos voltam, hogy a világmindenség Legfőbb Szuverénjének, aki az embert teremtette és a többi dolgot mennyben és földön, nem lehet probléma, hogy válasszal szolgáljon számomra egyszerű kérdéseimre. Szintén ezidőtájt eszembe jutott egy könyv, melyről egyszer évekkel azelőtt hallottam, melyre az Őrtorony Társulat szigorúan figyelmeztetett, hogy ne olvassuk. Azt mondták, a könyvet egy gonosz hitehagyott írta, aki megpróbál követőket vonni maga után. A szervezet tájékoztatott minket, hogy ennek a romlott könyvnek az olvasása Jehova szemében olyan, mintha pornográfiát olvasnánk. Emlékeztem, hogy a könyvet valamikor az ötvenes években írták és a címe az Őrtornynak való szolgasággal volt kapcsolatos. Ez volt minden, amire emlékezni tudtam ezzel a megfoghatatlan könyvvel kapcsolatban és

úgy gondoltam, hogy mivel a Társulat tiltotta nekünk az olvasását, lehet benne valami olyan információ, ami hasznos lehet számomra az igazság keresésében. Azonban arra jutottam, hogy a könyv sok évvel azelőtt íródott és kétséges, hogy találhatnék belőle egy példányt. A kérdéses kiadványt már bizonyára nem nyomtatják, harminc vagy negyven évvel azelőtt írták, és csodálkoztam, hogy még emlékszem a Társulat könyvvel kapcsolatos figyelmeztetésére. Mégis elhatároztam, hogy az első adandó alkalommal megnézem a Port Charlotte-i könyvtárban és antikváriumokban, hátha erőfeszítésem eredményeként találok egy példányt. Elkezdtem naponta imádkozni Istenhez, hogy bárcsak lehetne e valahogy egy példány ebből a hitehagyott szövegből a kezemben és tájékoztatna engem valami módon arról, hogy az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulata az Ő szervezete volt vagy nem. Buzgón imádkoztam Istenhez, hogy mutassa meg nekem az

igazságot. Azt is elhatároztam, hogy abbahagyom a gyötrődést Jehova Tanúi Őrtorony Biblia és Traktátus Társulattal kapcsolatos kérdéseimmel és teljesen Isten kezébe teszem le az ügyet. Kicsivel később, talán napok talán hetek múltak el, feleségemmel egy üzletközpontba mentünk. Amint észak felé hajtottunk a US41-es úton, Port Charlotte főútján, kiszúrtam, hogy egy nagy bolhapiac van egy üres parkolóban. Megkérdeztem feleségemet, hogy meg akar e állni, hogy megnézze, mit á rulnak. Linnie azt felelte, hogy nem érdekli, és javasolta hogy folytassuk utunkat az üzletközpontba. Elmondtam neki, hogy keresek pár használt cuccot, amire az ideiglenes otthonunkhoz szükség lenne, és csak néhány percig tart, hogy megnézzem a bolhapiacon, hátha van e ilyesmi. Beálltam a parkolóba és pont olyan asztaloknál álltam meg, ahol több halom könyv és folyóirat volt. Ahogy kiszálltam a kocsiból, odamentem az előttem álló asztalhoz, és

szórakozottan felvettem egy piros színű könyvet az egyik kupac tetejéről. Ahogy véletlen lepillantottam a könyv aranybetűs címére, totál lemerevedtem attól, amit láttam. A könyv címe Harminc év az Őrtorony Társulat rabszolgaságában volt, írója W.J Schnell Mihelyt meg tudtam szólalni, levegőért kapkodva kiáltottam feleségemnek: "Gyere gyorsan!" Mután Linnie odasietett, izgatottan mutattam neki a könyvet, amit találtam és elmondtam neki:"Ez az a könyv, amiért imádkoztam". Amint izgatottan lengettem a könyvet Linnie előtt, megismételtem:"A kezemben van!". Sokkos állapotban voltam Kétség nem volt elmémben, hogy Isten avatkozott be és ez bizonyára válasz az imáimra. Ám Linnie nem osztotta örömteli érzésemet, és gyorsan tudtomra adta, hogy nem kellene megvennem a könyvet. Undorral a hangjában elmondta, hogy a könyv "hitehagyott irodalom" és ő nem akar semmit sem kezdeni vele. Linnie később

bizalmasan elmondta nekem, hogy valóban nagyon rémült volt amiatt, hogy megveszem a könyvet és a házunkba viszem. Ez amiatt az Őrtorony tanítás miatt volt, hogy a hitehagyott irodalom birtoklása démonokkal kapcsolatos problémákhoz vezethet. Ám csak Armageddon eljövetele akadályozhatott meg a könyv megvételében, melyről tudtam, hogy Isten gondoskodott számomra. Miután visszanyertem a nyugalmam, megkérdeztem a könyveket áruló nőt, mennyibe kerül amit a kezemben tartok. Nem akartam letenni és védelmezően magamhoz szorítottam A hölgy azt felelte: "huszonöt cent". Eszelősen nevettem magamon, miközben végigtapogattam nadrágom zsebeit a pénzért. Biztos voltam benne, hogy furcsa viselkedésem miatt a fiatal nő azt gondolja, hogy megzavarodtam. Ám a lány azt nem tudta, hogy húsz dollárt is vagy még többet megadtam volna ezért a nagyon különleges könyvért. Miután elintéztük a vásárlást és hazaértünk, elejétől végig

elolvastam a könyvet. Az egész estét és majdnem a teljes következő napot vette ez igénybe. Micsoda szemmegnyitó információkat tartalmazott a könyv! A szerző, William Schnell sok tényt közzé tett néhány elterelő hadműveletről és becstelen praktikáról, mellyel az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulatot a korai években megalapozták. Schnell könyve alaposan meggyőzött, hogy az Őrtorony Társulatot beárnyékolta a hazugság és csalás és inkább pénzügyi mesterkedés volt az irányítók számára, mint vallási szervezet, melyet az embereknek Isten Igéjére tanítására szenteltek. Kissé csodálkoztam, hogy az Őrtorony Társulat tiltja a követőinek, hogy megvizsgálják ezt a kiadványt és a könyv megtalálása és elolvasása bátorságot adott, hogy tovább vizsgálódjak. Miután Linnie meg én elintéztük az ügyeinket a Floridai Port Charlotte-ban és hazatértünk Kentucky-i otthonunkba, elkezdtem bibliai könyvesboltokat keresni.

Találtam és elolvastam még néhány könyvet az Őrtoronyról, melyeket egy egykori Jehova Tanúja vén írtak, David Reed. Miután áttanulmányoztam ezeket a kiadványokat miként más szerzők műveit is, arra a következtetésre jutottam, hogy a Társulat semmi egyéb, mint egyike azoknak a hamis prófétáknak, akikre Jézus figyelmeztette tanítványait. Továbbá megállapítottam, hogy az Őrtorony Vezető Testületének tagjai farkasok báránybőrbe bújva, és a szervezet egy a világ több ezer vallási kultusza közül. Most jött a nehezebb rész Meggyőzni a feleségemet Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz meggyőzni Linniet azokról a fájdalmas tényekről, amelyeket felfedtem az Őrtoronnyal kapcsolatban. Először megpróbáltam rávenni Linniet, hogy olvassa el a könyveket, amiket találtam. Ez eredménytelen volt, mivel az Őrtorony azt tanítja tanítványainak, hogy nemlojális cselekedet elolvasni bármi kritikusat Isten szervezetéről. Mivel Linnie nem

olvashatta és nem is akarta elolvasni a könyveket, elkezdtem hangosan olvasni a jelenlétében. Kezdetben Linnie úgy tett, mintha egyáltalán nem figyelne. De az idő múltával tudtam, hogy figyel, mert időnként cáfolta azt, amit az Őrtoronyból vagy a Bibliából idézve felolvastam. Ez az oda vissza olvasás és kötekedés ment napokig, amikor elértem azt a pontot, hogy feladom Úgy éreztem, mintha nem jutna el Linniehez, és egyszerűen csak az időmet és energiámat vesztegetem. Akkor beugrott! Tekintve, ami Floridában történt, ahogy megtaláltam Schnell könyvét, a probléma megoldása nyilvánvaló volt. Elkezdtem naponta imádkozni Istenhez, hogy nyissa fel feleségem szemét és lássa meg az igazságot az Őrtorony szervezet félrevezetéseiről. Három vagy négy nappal később Linnievel a konyhában voltunk és ő a vacsoránkat készítette elő. Eldöntöttem, hogy egy végső próbát teszek, hogy meggyőzzem feleségemet, hogy az Őrtorony Társulat

nem volt Isten szervezete, hanem ellenkezőleg, hamis próféta és egy vallási kultusz. Nem emlékszem, melyik könyvből olvastam, vagy hogy mi volt a téma. De nagyon élénken emlékszem, meglepett és megdöbbent arckifejezésére. A feleségem éppen a mikrosütőnél állt, várva hogy az időzítő jelezze az étel elkészültét. Nem sokkal azután, hogy elkezdtem felolvasni, Linnie hirtelen felém fordult nagyra nyílt szemekkel és rémülten, és nagyon ideges hangsúllyal azt mondta: "Igazad van, ők hazudtak nekünk. Nem tudom elhinni, hogy tényleg hazudtak nekünk. " Feleségem úgy viselkedett, mint amikor valakinek felkapcsolják a lámpát a fejében és hirtelen megértette, hogy az Őrtorony félrevezette őt végig az évek során. Linnie elkezdett körbejárni a konyhában, zavarodottan motyogva: "Óh, Istenem, mit tegyünk most?" és "Nem tudom elhinni, hogy az Őrtorony végig hazudott nekünk. Ez rettenetes" Nyilvánvalóan,

feleségem zavart volt és közepesen sokkos állapotú, ezért figyelemmel kísértem viselkedését. Isten újból közbelépett életünkben, határozottan megmutatva az igazságot feleségemnek és én tanúja voltam az imáimra adott második félreérthetetlen válasznak. Ettõl a ponttól kezdve feleségem láthatóan nem félt többé az Örtoronytól és magától elkezdte olvasni a könyveket, melyeket találtam. Minnél többen tanult Linnie, annál jobban megbizonyosodott, hogy a vallási hit, melyet "az igazságban" gyakorolt teljes felnõtt életében hamis. Az úgy nevezett "Igazság" az Õrtorony szervezetben nem több, mint szövegkörnyezetükbõl kiragadott bibliaversek, féligazságok és gyalázatos hazugságok. Tizenegyedik fejezet Sok dolgot tudtunk meg vizsgálódásunk során az Őrtorony Társulatról, melyek azt bizonyították, hogy a szervezet félrevezetett minket. Mindenekelőtt ott voltak az Őrtorony Társulat hamis próféciái.

Tudtuk, hogy a Tanúk tévesen prófétálták a világvégét 1975-re, mivel a s zervezetben voltunk akkoriban. De azt nem tudtuk, hogy Charles Taze Russell és az általa később megalapított Őrtorony Társulat hasonlóképp hamisan prófétált legalább hat korábbi időpontban: először 1874ben, aztán 1878-ban, majd 1910, 1914, 1918 és 1925 következtek. Az olvasott könyvek szerint sok követőjüknek nagy kárt okoztak a szervezet vezetőinek hamis próféciái. Néhányan eladták otthonukat és földjüket, felélték megtakarításaikat, felszámolták vagyonukat, hogy úttörőszolgálatot végezhessenek a szervezetnek. Ezek a szegény párák tévesen úgy következtettek, hogy az Új Rend hamarosan létrejön és véget vet problémáiknak. Linnievel mi magunk is közvetlenül figyeltünk meg néhány ilyen reakciót az 1975-ös hamis próféciára. Az Őrtorony ezen hamis próféciái nem csak fizikailag voltak ártalmára híveiknek; szellemileg is ártalmasak

voltak. Én is megtapasztaltam a T ársulat általi szellemi becsapás következményét, amikor az 1975-ös próféciájuk téves volta Istenbe vetett hitem elvesztését okozta. Meg voltam győzödve akkoriban, hogy az Őrtorony Istentől szól, és mikor az 1975-ös világvége jövendölésük téves lett, lényegében azonos volt azzal, hogy Isten hazudott vagy hibát követett el. Akárhogy is, úgy következtettem, hogy Istenben nem bízhatom többé. A Társulat 1976-os tömeges elhagyása miatt úgy véltem, hogy sokan mások is arra a következtetésre jutottak, mint én. Természetesen az Őrtorony Társulat megpróbálta kimagyarázni a tévedéseit néhány átlátszó kifogással ás érvvel. De az vitathatatlan tény maradt, hogy a szervezet számos hamis próféciában bűnös, kárhozott Isten szemében. A Mózes ötödik könyve 18:20-22 kijelenti: " De az a próféta, a ki olyat mer szólani az én nevemben, a mit én nem parancsoltam néki szólani, és a

ki idegen istenek nevében szól:haljon meg az a próféta. Ha pedig azt mondod a te szívedben: miképen ismerhetjük meg az ígét, a melyet nem mondott az Úr? Ha a p róféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, a melyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól! " Vizsgálódásunk következő sokkoló felismerése az Őrtorony bibliahamisítása volt, az Új Világ Fordítás. A Társulat fordította ezt a saját Szentírás változatát az 1950-es években, hozzátéve, törölve és megváltoztatva azt, ahogy szükséges volt a nem megszokott tanításaik és hittételeik támogatásához. Továbbá az Őrtorony Társulat elutasította, hogy azonosítsa a Bibliájukat készítő Fordító Bizottság tagjait, kijelentve, hogy ők nagy irodalmi munkájuk teljes dicsőségét Istennek szeretnék adni. Ámde nyilvánvaló okból szerettek volna a Fordító Bizottság tagjai névtelenek

maradni, ugyanis nem volt nyelvi képzettségük egy ilyen vállalkozáshoz. A Crisis of Conscience (Lelkiismereti válság) című könyvből, melyet Raymond Franz, Jehova Tanúi Vezető Testületének egykori tagja írt, megtudtuk, hogy a Fordító Bizottság tagjai Nathan Knorr, Frederick Franz, Albert Schroeder és George Gangas voltak. Franz szerint az Őrtorony Társulat említett tagjai egyike sem rendelkezett iskolai háttérrel az eredeti ősi bibliai nyelvekben. Az egyetlen kivétel Frederick Franz volt, aki elmondta, hogy tanult modern görögöt két évig az egyetemen és állítólag autódidakta módon hébert is. Ráadásul láttunk egy videokazettát is, melynek címe Witnesses of Jehovah (Jehova Tanúi) volt, a Jeremiah Films adta ki, és tartalmazta Dr. JR Mantey, a kiemelkedő görögtudós bizonyságtételét. Dr Mantey néhány kijelentése az Új Világ Fordításról: " Sokkoló félrefordítás", "Elfogult és megtévesztő", " Előre

megfontoltan megváltoztatott szavak, hogy támogassák a tantételeiket.", "Nem korszerű", "Az igazságot nem lehet megismerni belőle", stb. Más bibliatudósok szerint több mint háromszáz fordítási hiba van az Új Világ Fordításban, melyekről kitűnik, hogy szándékosan követték el, hogy támogassák az Őrtorony dogmákat és tanításokat. Szintén érdekes az a tény, hogy a Társulat gyakran idézte az egykori katolikus papot, Johannes Grebert a téves bibliafordítása támogatására. Lorri MacGregor: What You Need To Know About Jehovahs Witnesses (Amit tudnod kell Jehova Tanúiról) című könyvében azt találtuk, hogy a Johannes Greber egy olyan személy volt, aki okkultizmussal foglalkozott és felesége spiritiszta médium volt. Mint azt minden Jehova Tanúja tudja, az okkultizmussal és spiritizmussal való foglalkozás Isten törvényének nyílt megszegése. A Mózes harnadik könyve 19:31 kijelenti: " Ne menjetek

ígézőkhöz, és a jövendőmondókat ne tudakozzátok, hogy magatokat azokkal megfertőztessétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek" Másik megdöbbentő felfedezése vizsgálódásunknak az volt, hogy több különböző forrásból kiderült, hogy az Őrtorony Biblia és Traktásus Társulat alapítója és első elnöke, Charles Taze Russell az egyiptomi Nagy Piramis méreteit használta fel, hogy hibás prófétai dátumaihoz eljusson. David A Reed könyve, a Jehovahs Witnesses Literature (Jehova Tanúi irodalma) és a J eremiah Films Witnesses of Jehovah című videokazettája egyaránt részletezték, hogy jutott Russell a v ilágvége és Armageddon csatája különleges dátumaihoz a Gizai Nagy Piramis néhány belső mérete által. Minden hüvelyk, Russell szerint, egy évet jelképezett az emberiség történelmében, és úgy tekintette a piramist, mint Isten második nagy tanúját, lévén az első a Biblia. Információink szerint amikor Russell 1916-ban

meghalt, a sírköve közelében a piramis másolata állt, ami arra szolgált, hogy azonosítja a sírkertnek az Őrtorony személyzet részére fenntartott területét. A Russellt az Őrtorony Társulat második elnökeként követő személy Joseph F. Rutherford volt Ügyvéd volt, aki azzal növelte tekintélyét, hogy a "Judge" (Bíró) titulust adta magának. Ahogy mondják, Rutherford elbitorolta az Őrtorony szervezet elnökségét egy jogi manőverrel és magához ragadta a hatalmat, miután erővel eltávolította az Igazgatóság négy tagját. Helyükre Rutherford lojális támogatói kerültek. Rutherford elnök, aki nyilván költséges ízléssel bírt, egy villát építtetett a Kaliforniai San Diego-ban 1930-ban és elnevezte "Beth Sharim"-nak. Héberül a Beth Sharim azt jelenti, hogy Fejedelmek Háza. Információink szerint Rutherford nagyon félrevezetően úgy tájékoztatta követőit, hogy a villa azért épült, hogy otthon legyen

Ábrahám, Izsák és Jákob, a régiek kiválóságai részére, amikor feltámadnak a halálból. Ez a feltámadás, mondta Rutherford, hamarosan megtörténik Rutherford addig is a villával kapcsolatban Ábrahám, Izsák és Jákob nevében tevékenykedett. Ámde hamarosan, találd csak ki, ki költözött be a fejedelmi birtokra a téli hónapokra - nyilvánvalóan a nulla fok alatti hidegtől tartva, mely a New Yorki Brooklynban van - birtokba véve a két tizenhat hengeres Cadillac gépkocsit is? Ha úgy tippeltél, hogy Rutherford, eltaláltad. Rutherford 1941-ben halt meg Beth Sharimban. Tovább folytatva vizsgálódásunkat, nem csak számos hamis próféciát és az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat általi elkövetett félrevezetést találtunk, hanem hogy arra bátorították a tagokat, hogy hazudjanak az álcázott "teokratikus hadviselésben". Például az 1957 május 1-i Őrtorony folyóirat (angolban) a 285. oldalon kijelenti: "Hazudott [a

testvérn]ő? Nem, nem tette Ő nem volt hazug. Hanem a "teokratikus hadviselést" alkalmazta, elfedve az igazságot szóval vagy tettel a szolgálat érdekében." Az Őrtorony folyóirat 1960 június 1-i számában (angolban) a 352 ol dalon kijelentik: "abból a célból, hogy megvédjék Isten ügyének érdekeit, helyénvaló elrejteni az igazságot Isten ellenségeitől". És szintúgy az Aid to The Bible Understanding (Segítség a Biblia megértéséhez) című Őrtorony kiadvány az 1061. oldalon (angolban) megállapítja: "Míg a rosszhiszemű hazugságot határozottan elítéli a Biblia, ez nem jelenti azt, hogy egy személy köteles lenne megmondani az igazat egy személynek, akinek nincs joga tudni azt." Még ha az átlag tagok többsége Jehova Tanúi közt aggodalmasan igazmondó is, az Őrtorony tanítása a "teokratikus hadviselést" illetően néha káros, talán néhány tag által szándékosan félreértelmezett,

megengedve nekik saját céljaik előtérbe helyezését vagy azoknak mint a Társulaténak felfogását. Például egy Tanú, akivel mostanában bizalmasan beszéltem, tájékoztatott engem, hogy őt tudja az igazságot a legtöbb Őrtorony tévtanításról, de ő és a felesége félnek elhagyni a szervezetet vagy őszintén beszélni, mert tudják, ki lennének közösítve hitehagyásért. Ezáltal a szervezeten kívül kerülnének, Isten ellenségei közé. Ha ez megtörténne, gyermekeik, akik kiemelkedőek a gyülekezetben és buzgón odaszántak a Társulatnak, nem csak elkerülnék őt és feleségét, de nem engednék a szeretett unokáikkal való kapcsolatot sem. Ezért maradnak a szervezetben. Elmondtam ennek az egykori testvéremnek, hogy Kentucky államnak vannak törvényei, melyek védelmezik a nagyszülők jogait, és ha szükséges, a bírósághoz fordulhat, hogy biztosítsák a látogatási jogát. Egykori testvérem sokkolt engem, elmondván, hogy ez nem

működne, mivel gyermeke annyira "agymosott" és lojális a szervezethez, hogy "teokratikus hadviselést" alkalmazna, hogy megakadályozza őt és feleségét az unokák látogatásában. Kifejtette, hogy gyermeke nem vonakodna hazudni eskü alatt a bíróságon, talán kitalált történeteket elhanyagolásról vagy bántalmazásról, hogy távol tartsa őket az unokáktól. Miközben tanulmányoztuk az Őrtorony történetét, a mindig változó tantételeket és néha bizarr bibliaértelmezéseket, bőségesen tisztázódott, hogy számunkra, hogy egyes Örtorony tanítások nagyon veszélyeztethetik az egészséget és néha halálosak is lehetnek. Például 1931 és 1952 között Jehova Tanúi számára tilos volt a védőoltás. Az Őrtornyos értelmezés akkoriban az volt, hogy a Biblia megtiltja, hogy a gyermekeket beoltsák a fertőző betegségek ellen, egyenlővé téve ezt a vérevéssel. Ámde 1952-ben az Őrtorony szervezet "új

világossága" vagy "új igazsága" szerint ahogy az örökké változó tantételeket nevezik - kiderült, hogy elfogadható a Tanúknak a védőoltás Aztán 1967 és 1980 közt a Társulat deklarálta, hogy a szervátültetés a kannibalizmushoz hasonló, így tehát tilos. És akkor ismét "új világosság" ragyogott fel és 1980-ban "lelkiismereti kérdés" lett, ami azt jelenti, hogy a Tanúk személyesen dönthettek ez ügyben. Felfedezve ezt a h ihetetlen információt, eltűnödtünk, mennyi nyomorúságot, fájdalmat és halált szenvedtek el az Őrtorony követői ezek miatt a téves bibliaértelmezések miatt. Jehova Tanúi folyamatosan változó tantételei miatt egyesek eltűnődnek, milyen hamar fogja megváltoztatni az Őrtorony a vérátömlesztéssel kapcsolatos álláspontját. Talán soha Az egyik könyv, amit olvastunk, felvetette, hány Tanú hal meg a várátömlesztés elutasítása miatt, hogy a T ársulatnak nem lesz

soha bátorsága visszavonni téves szabályát ebben a kérdésben. Találtunk néhány érdekes számadatot az Őrtorony pénzügyeiről. Nem is olyan régen megkérdeztem az egyik vént a gyülekezetünkben, kiadná-e a Társulat a pénzügyi számadását a tagjai számára. A válasz, amit kaptam egyszerre volt bizalmatlan és felháborodott. Ámde David A Reed kiadványa, a Comments from the Friends tartalmazott információkat, melyek azt mutatták, hogy az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat gazdagabb, mint azt valaha is el tudtam volna képzelni. A számok, amiket találtam messze álltak egy teljes pénzügyi beszámolótól, mindazonáltal leleplezőek voltak. A kiadvány megállapította: " Az Őrtorony főhivatali komplexum New York Brooklyn Heights nevű részében több, mint harminc épületből áll, melynek jelenlegi értéke 186 millió dollár." Ezek csak a New Yorki Brooklynban lévő ingatlanok. De emlékezz rá, a Társulat egy nemzetközi

szervezet. Biztos vagyok benne, hogy vannak más birtokaik és vagyonuk szerte a világon Ugyanebben a kiadványban találtam számokat egy hitelminősítő szervezettől, mely kijelentette, hogy az éves eladásai a N ew Yorki Őrtorony Biblia és Traktátus Társulatnak 1991-ben 1.248000000 $ voltak A jelentés szerint 1/4 billió dollárral nőtt az 1990-es 1 billió $-hoz képest A cikk ezzel kapcsolatban megállapítja: " A számokat nem adják ki a s zekta tagjainak, egyértelműek a hitelminősítő szolgálat számára, így ha egy cég üzletel a Társulattal, bizalommal teheti." Miután megtaláltam ezt a tájékoztatást, természetesen az eredeti kérdésem újra felszínre jött elmémben. Mivel az Őrtorony Társulat nem nyújt orvosi ellátást a rászorulóknak, gondoskodást a hajléktalanoknak vagy segítséget a világ milliónyi éhezőinek táplálásában, mit csinálnak a nagy vagyonnal, amely nyilvánvalóan összegyűlik a követők

erőfeszítéséből? Összes leleplező kutatásunk és vizsgálódásunk során az Őrtorony Társulattal kapcsolatban, leginkább az dühített fel, amikor megértettem az ördögien ügyes módot, ahogy a Társulat a követői többségével elvetteti Jézus értük hozott áldozatát. Az Őrtorony Társulat azt tanította nekünk, hogy két osztálya van a k eresztényeknek: a "144.000" vagy "felkent" osztály és a "más juhok" osztály, akik a követőik többségét jelentik. Csak a "144000" vagy "felkent" osztály fog a mennybe menni, hogy uralkodjon Krisztussal, és érdemes arra, hogy megtartsa az évenkénti "Úr vacsoráját" és fogyasszon a kenyérből és a borból amit Jézus használt az Ő testének és vérének jelképéül. Minden évben, az évek során, amikor a kenyeret és a bort átadták nekem, mivel az Őrtorony ezt tanította nekünk, elutasítottam, hogy fogyasszak belőle és egyszerűen

továbbadtam a mellettem ülőnek. Miután tanulmányoztam a Bibliát a Társulat téves értelmezése nélkül, eldöntöttem, hogy nincs különbség Krisztus követői közt és az utasítás, melyet Jézus adott, hogy "ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" minden kereszténynek szól. Feldúlt voltam, mikor megértettem, hogy az Őrtorony lényegében azt okozta, hogy jelképesen elvetettem Jézus értem való csodálatos és szerető áldozatát. Úgy véltem, elvetettem Krisztust az évek során, és lelkiismeret furdalásom volt. Linnie és én néhány hete értünk haza Floridából és a sok rossz dolog miatt, amit az Őrtorony szervezetről tanultunk, mindketten eldöntöttük, hogy nem megyünk vissza a Királyság - terembe. Megbeszéltük feleségemmel, hogy ha egy vén kérdezősködne, miért nem látogatjuk az összejöveteleket, egyszerűen közölnénk, hogy nem akarunk vitatkozni a dologról. Végülis, érveltem, ez egy szabad ország és az

Őrtorony nem a tulajdonosunk. Valójában még ha a leleplező információk, melyeket találtunk az Őrtoronyról kielégítően bizonyították is, hogy ők nem Isten szervezete, még meg voltunk félemlítve általa. Feleségemet különösen nyugtalanította bármilyen a vénekkel való összeütközés az ő élethosszig tartó szervetettel való kapcsolata miatt. A legutóbbi időkig teljes szívvel hitte, amit az Őrtorony mondott Jehováról, és hogy a vénekkel való szembenállás lényegében Istennel való szembeszegülés. Nem sokkal később egy délután egy vén állt be a kocsifelhajtónkra. Feleségem belemélyedt a veranda szorgalmas söprögetésébe, amikor a vén felment a lépcsőn és kertelés nélkül megkérdezte, miért nem látogatjuk az összejöveteleket. A vén vádlón tájékoztatta feleségemet, hogy többször látta az autónkat a kocsifelhajtónkon, leleplezve hogy visszatértünk Floridából hetekkel korábban. Linnie nagyon félénken azt

felelte a vénnek, hogy és a házban vagyok és velem kéne megvitatnia a dolgot. Észrevettem, amikor a vén felment a verandára és már vártam a nappaliban. Miután a vén belépett a házba, üdvözöltem és hívtam, hogy üljön le a kanapéra velem szemben. Szigorú és barátságtalan hangon a vén ismét tudni kívánta, hogy miért nem látogatjuk az összejöveteleket. Udvariasan tájékoztattam, hogy inkább nem szeretnék vitatkozni vele. Visszautasítva annak elfogadását, hogy nem szeretnék vitatkozni a dolgon, a vént nyomta tovább a dolgot, amíg végül elmondtam, hogy van néhány kérdésünk a szervezetről, amire nem kaptunk választ. A vén önelégülten válaszolt:"Ha úgy gondolod, hogy tudsz valami rosszat a Társulatról, ne gondolt, hogy annak megosztása a többiekkel kedves és szerető dolog lenne". Érezve, hogy egyre idegesebb vagyok a vén merevsége miatt, végül kifecsegtem, hogy "Az egyik problémánk az, hogy az Őrtorony

szervezet átvette Jézus Krisztus szerepét a követői életében, kiépítve az Őrtorony imádatát." Ez a szembeszökő vád a bálványimádással nyilvánvalóan megsértette a vént. Az arca vörös lett és harag torzította el, amint lassan és határozottan válaszolt:"Én nem imádom az Őrtornyot. Én Jehovát imádom!". A vén felugrott és az ajtó felé indult, dörmögve:" Úgy vélem, a beszélgetésnek vége" és kimenve az ajtón eltávozott. Nos, ennyit az "információ megosztásról", gondoltam magamban. Teljesen tiszta lett számomra, hogy nem fogunk tudni egyszerűen eltávozni az Őrtorony szervezetből. Nem fogják hagyni Persze másnap este két másik vén tűnt fel a gyülekezetből a bejárati ajtónknál, hogy beszélni szeretnének velünk. Miután behívtam őket, elmondtam a véneknek, hogy a nagymennyiségű negatív információ miatt, amit én és a feleségem megismertünk a Társulatról, nem hihetjük többé,

hogy ez Isten szervezete. Ténylegesen nem áll szándékunkban, hogy valaha visszatérjünk a Királyság - terembe. Ekkor szembesítettem a véneket a Társulat múltbeli hamis próféciáival Az egyetlen válasz az volt, hogy nevettek a vádakon, és megjegyezték: "Mi soha nem neveztük magunkat prófétának". Nem vitatkoztam rajta, noha tudtam, hogy a Tanúk úgy utaltak magukra, mint "próféták" több esetben is a kiadványaikban. A Társulat azt is állította, hogy Isten nevében beszél. Ám amikor kijelentéseik hamisnak bizonyultak, elvárták a követőktől, hogy egyszerűen nézzék el, végülis ők csak emberek és így gyengék és tökéletlenek. Az egyik vén megkérdezett, emlékszem e, mit mondott Péter Jézusnak, amikor elhagyta minden tanítványa. Jézus megkérdezte Pétert, ő is elhagyja e Őt Péter válasza ez volt:" Hová mehetnénk Uram, örök életnek beszédei vannak nálad?". Úgy gondoltam, nevetséges, hogy a vén

ilyen átlátszó kísérletet tesz a meggyőzésemre, hogy nem kellene elhagynom a szervezetet, mert nincs hová mennem, teljesen nyilvánvalóan a szövegösszefüggés nélkül idézve a Szentírást. Elmondtam a vénnek, hogy Péter apostol Jézusnak mondta ezt, nem az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulatnak. Felvilágosítottam a véneket, hogy egy másik probléma a Társulattal: a tény, hogy a Tanúktól elvárják, hogy az Őrtorony szervezet iránt mutassák azt a lojalitást és engedelmességet, ami jogszerűen Jézus Krisztust illeti meg. A vének nem válaszoltak szóbeli támadásomra és miután néhány másodpercig a padlót nézték, megkérdezték, szándékomban áll e eg y levelet írni nekik, részletezve, miért hagyom el a szervezetet. Elmondtam, hogy nem tudom, megtenném e vagy sem Meg kell beszélnem a dolgot a feleségemmel és együtt válaszolunk. A vének tájékoztattak, hogy ha visszautasítjuk, hogy levelet írjunk az elkülönülésünkről,

egy bírói bizottságnak fog meghallgatni és ki leszünk közösítve hitehagyásért. Az feleltem, ha meghallgatnak, ott nem mint testvérek leszünk jelen, hiszen amint mondták, már megítélték bűnünket és elítéltek. Megkérdeztem a véneket, ha én és feleségem adnánk egy levelet, hogy elkülönülünk a szervezettől, akkor is ki lennénk közösítve? A vén azt felelte, kilennénk. Visszavágtam, hogy " Tehát nem igazán számít, hogy adunk levelet vagy nem, mindenképpen ki leszünk közösítve." A vének egy pillanatig egymásra néztek, és egyikük önelégülten válaszolt :" Jól mondod." Amint a vének elmentek, a feleségem kiment a konyhába, nagy szemeteszsákokat szedett elő a szekrényből és bevitte a hálószobánkba. Amikor utánamentem, hogy megbeszéljük mi volt a vénekkel, láttam, hogy Linnie az évek során összegyűlt Őrtorony könyvet és folyóiratot dobálja a szemeteszsákba. Amikor megkérdeztem, mit csinál,

azt felelte:" Ideje megszabadulni ettől a sok vacaktól. Sok értékes helyet foglalnak el" Nem hittem a s zemeimnek Feleségem mindig "tisztelettel" tekintett minden régi könyvre és Őrtorony meg Ébredjetek! folyóiratra, elutasítva, hogy egyet is kidobjon. Azelőtt amikor javasoltam, hogy dobjuk ki a régebbi Őrtorony kiadványokat, hogy legyen egy kis hely a könyvespolcon, Linnie mindig tiltakozott, hogy szükség lehet újra fellapozni valamikor. Segítettem feleségemnek és rövid idő alatt a szemeteszsákokba került a több száz könyv és folyóirat, és kivittük a kukába a ház mögé. Az összes Őrtorony hamis vallási kiadvány eltávolítása házunkból nagy terápiás élmény volt, utána mindketten "megtisztulást" éreztünk. Miután méltóképp elintéztük az összes Õrtorony kiadványt, feleségemmel újra átbeszéltük a dolgokat és eldöntöttük, hogy még ha torkig vagyunk is az Õrtorony Társulattal, inkább

kilépjünk, mint kirúgjanak. Szóval eldöntöttük, hogy megkapják a levelet, amit kértek Mindketten leültünk és megfogalmaztuk a l evelet, melyben értesítjük az Õrtorony Biblia és Traktátus Társulatot, hogy többé nem kívánunk kapcsolatban lenni a szervezetükkel, és leírtuk döntésünk néhány okát. Reggel feladtam a leveleket az egyik vén lakására címezve, véget vetve ezáltal majdnem három évtizedes kapcsolatunknak Jehova Tanúi Õrtorony Biblia és Traktátus Társulatával. A nagy kérdés most az volt, hová mehetnénk? Tizenkettedik fejezet Az első érzés amit megtapasztaltunk, miután elvágtuk kötelékeinket az Őrtorony szervezettől a nagy megkönnyebbülés és szabadulás volt. Linnievel mindketten úgy éreztük, mintha nagy malomkövet vettek volna le vállunkról. Isten jóindulatúan megmutatta nekünk az igazságot az Őrtorony szervezetről, és az igazság szabaddá tett minket. Szabaddá a sok unalmas összejövetel

látogatásától, az ismétlődő kérdések és válaszok a célból való szajkózásától, hogy saját magunkat "agymossuk" a hamis Őrtorony tanításokkal. Szabaddá tett a bűnösség érzésétől, hogy nem töltöttünk elegendő időt a szolgálatban, propagálva a Társulat tévtanításait ajtóról ajtóra, mint valami házaló. Szabaddá tett a sok könyv, folyóirat és más Társulati kiadvány egyfolytában elvárt olvasásától. Szabaddá tett bármilyen Bibliafordítás birtoklására, melyek mentesek az Őrtorony téves érelmezéseitől. És szabadon szocializálódhattunk és érintkezhettünk akivel csak szerettünk volna De legfőképp, szabadok voltunk a Mindenható Isten iránti szellemben és igazságban való imádatunkra, és eltökéltük, hogy ezt tesszük. Nem sokkal azután, hogy elhagytuk a szervezetet elkezdtünk lelkiismeret furdalást érezni azok miatt a személyek miatt, akiket kedvezően befolyásoltunk vagy félrevezettünk az

Őrtorony Társulat és hamis tanításaik érdekében. Eldöntöttük, hogy a családtagokat, szomszédokat és személyeket, akikkel tanulmányoztuk a Bibliát, tájékoztatni kéne döntésünkről, hogy elkülönítettük magunkat a Tanúk szervezetétől és az okainkról. Szerencsére sem felnőtt gyerekeink vagy bármely családtagunk sem fogadta el a Társulat tanításait. Tudtuk, hogy ha ki lennénk közösítve a szervezet által és bármely családtagunk az Őrtoronyban lenne, elvárnák tőle, hogy kerüljön el minket. Nem sokkal azután, hogy feladtuk elkülönülő leveleinket, nyilvánvalóvá vált, hogy kiközösítettek minket. Egy helyi élelmiszerboltban vásároltunk, amikor Királyság - termi ismerősökkel találkoztunk. Mivel én ki voltam közösítve dohányzás miatt évekig, tudtam, mi várható és felkészültem arra, ami történni fog. De feleségem soha nem tapasztalta a megalázás és elvetettség érzését, amit az elkerülés jelent. Amikor

találkoztunk egykori testvérnőnkkel az egyik folyosón, feleségem barátságosan integetett és hellózott. Az egykori testvérnőnek a szeme sem rebbent, és sietősen eltolta mellettünk bevásárlókocsiját, miközben úgy nézett keresztül rajtunk, mintha ott se lennénk. Egykori testvérnőnk nem mosolygott, intett vagy szólt egy szót is Ez a tapasztalat nagyon letörte Linnet, és miután ez többször is megtörtént vele, sem tudta feldolgozni a visszautasítottság fájdalmát, melyet olyan emberekől kapott, akiket ismert és baráti szeretetben volt velük sok éven át. Az egyik ilyen eset után, amikor Linniet egy olyan nő vette semmibe, akit jó barátjának tekintett húsz éven át, hazaérve bezárkózott a fürdőszobába és sokáig sírt. Próbáltam vigasztalni és megbeszéltük, hogy szánalmat kellene éreznünk ezek iránt a szegény félrevezetett, egyenlelkűekért, nem pedig haragot. Az, hogy az Őrtorony kiközösített minket, mint

hitehagyottakat, az ő nagyon ügyes módszerük volt, hogy megakadályozzák, hogy elmondjuk egykori testvéreinknek azokat a leleplező információkat, amiket a Társulatról megtudtunk. Ekkor elhatároztuk, hogy levelet kellene írnunk mindenkinek a gyülekezetben, feltárva az okokat, amiért elhagytuk az Őrtorony szervezetet. Tudtuk, hogy arra vannak utasítva, hogy ne olvassanak el semmit tőlünk, hitehagyottaktól. De ha nem írjuk rá a feladót, talán kinyitják, mielőtt észrevennék, kitől jött. Reméltük, hogy a kíváncsi emberi természet győzedelmeskedik és még ha tilos is elolvasni a levelet, néhányan megteszik. Érdemes megpróbálni akárhogyis, és szerettük volna volt barátainkat és ismerőseinket tájékoztatni, hogy nem tettünk semmi gonoszt vagy bűnt, és keresztényi kötelességünknek érezzük, hogy figyelmeztessük őket az Őrtorony félrevezetésére és tévtanításaira. Levelünk négy oldalas volt és sikerült megszereznünk hetven

testvér címét a közel százból, aki a Madisonvillei gyülekezetbe járt. Sajnos soha nem kaptunk semmilyen választ az elküldött levelekre, ám folyamatosan napi imáinkban tartottuk a Tanúkat. Reméljük, hogy Isten egy napon felnyitja a szemüket és megszabadítja őket az Őrtorony rabszolgaságából, miként velünk is megtette. Linnievel folytattuk a különböző bibliafordítások tanulmányozását, ahogy más könyvekét is, amit Jehova Tanúiról találtunk, próbálva megtalálni, mit tehetünk most szellemi életünket és Isten iránti imádatunkat illetően. Kézenfekvő volt ezen a ponton, hogy kellemetlen tapasztalatunkat a vallással és az Őrtorony Társulattal magunk mögé vessük, és ahogy egy jóhiszemű rokon javasolta, "csak éljük az életünket". Ha most hátat fordítanánk Teremtőnknek, azzal kezére játszanánk az Őrtorony szervezetnek és Sátánnak. Ez az, amit ők akarnak, hogy tegyünk, de elhatároztuk, nem fogják

lerombolni Istenbe vetett hitünket. Egy másik probléma, amit ekkor megtapasztaltunk, hogy nem igazán értette senki, min mentünk keresztül. Néhány szervezeten kívüli barátunk és a családunk, tényleg nem tudott együtt érezni velünk, soha nem lévén tagjai egy vallási kultusznak, félrevezetve és rosszul kezelve általa. Linnievel csak sajnáltuk egyiket a másik után: "egyszerűen nem értik" Mivel Linnie minden barátja Tanú volt, nagyon magányossá vált és azon tűnődött, hogy ha él a környékünkön más volt Jehova Tanúja is, beszélnünk kéne vele. Éppen befejeztük Latayne Scott: Why We Left A Religious Cult (Miért hagytunk el egy vallási kultuszt?) című könyvét. A könyv hat különböző kultusz tagjainak tapasztalatait tartalmazta. Az egyik, mely legjobban érdekelte Linniet, az volt, melyet egy Joan Cetnar nevű hölgy írt. Joan és férje, Bill Jehova Tanúiként nőttek fel, és szintén azután hagyták el a T ársulatot,

miután észrevették a képmutatást, az elmebefolyásoló és félrevezető technikákat a szervezetben. A könyv szerint Joan Cetnar jelenleg a Pennsylvaniai Kunkletownban lakik, és én biztattam Linniet, hogy hívja fel telefonon. Joan nagyon kedves és megértő volt, és sokat segített feleségemnek, hogy beszélgethetett valakivel, aki együttérző és igazán megérti a helyzetünket. Joan elmondta feleségemnek, hogy van egy volt Jehova Tanúja a környékünkön, Paul Blizzard. Azt is elmondta, hogy Paul és felesége Pat harmadik generációs Tanúk voltak, és Paul most baptista lelkész a Reindlandi baptista gyülekezetben Kentuckyban, Paducah körül. Nagyjából egy héttel később Linnie és én eldöntöttük, hogy bejelentés nélkül meglátogatjuk Paul Blizzardot, hogy lássuk, tud e javasolni valamit vagy tanácsot adni számunkra, hogy mit tegyünk. Mivel Paul baptista lelkész volt, úgy véltem, talán az az igaz keresztény hit, melyet követnünk kéne.

Szombat reggel volt és csak nagyjából hetvenöt mérföldre van Madisonvilletől Paducah. Kilenc óra felé megérkeztünk és miután megreggeliztünk egy vendéglőben a Parkwayen, megkérdeztük a tudakozótól Paul Blizzard telefonszámát és feleségem egy telefonfülkéből felhívta. Linnie bemutatkozott és elmagyarázta Paulnak, hogy mi Jehova Tanúi voltunk, most hagytuk el a szervezetet és Joan Cetnar ajánlotta, hogy vegyük fel vele a kapcsolatot. Paul nagyon kedvesen meghívott minket egy találkozóra a templomukba és elmondta, hogy találunk oda. Találkozásunk nagyon meleg és barátságos volt, közel négy órán át tartott. Segített Linnienek és nekem, hogy találkoztunk valakivel aki igazán megérti, min mentünk keresztül és mit érzünk most. Az egyetlen gond az volt, hogy Linnie még félt egy templomban lenni, amikor beléptünk, kiverte a hideg veríték és később bizalmasan elmondta nekem, hogy végig kényelmetlenül érezte magát. Paul nem

közölt égrengető kinyilatkoztatásokat az igazságról az Isten imádatunkat illetően, most, hogy szabadok voltunk az Őrtorony Társulattól. De Paul sokat segített nekünk egyszerűen azzal, hogy megosztotta Jehova Tanúival kapcsolatos tapasztalatait és megerősítette azt a kellemetlen információt, hogy már nem védelmez a szervezet. De Paul nem próbálta úgy lefesteni a baptista felekezetet, mint az egyetlen út, ahogy én vártam. Ehelyett azt tanácsolta, folytassuk Isten Szavának, a Bibliának tanulmányozását és az imádkozást. Paul biztosított afelől, hogy ha engedjük, hogy Isten Szelleme vezessen minket, elvezet oda, ahol akarja hogy imádjuk Őt és tudtunkra adja, mit kell tennünk. A jó tanács mellé Paul összehozott minket egy keresztény társunkkal, Joe Kreisle-vel, aki Hawsville-ben lakott Kentucky államban, nem messze Madisonville-től. Találkozásunk idején Joe éppen egy támogató csoport létrehozásán dolgozott egykori Jehova Tanúi

számára és azoknak, akiknek valamelyik családtagja a Tanúk szervezetének csapdájába esett. A támogató csoport összejöveteleinek látogatása nagyon segítő volt, érdekes volt összehasonlítani a tapasztalatokat és megosztani az információkat a többi egykori Jehova Tanújával. Mindamellett néha sokkoló volt némelyik történet a helytelen viselkedésről és erkölcstelenségről némely egykori testvérünk és testvérnőnk részéről. Egy szervezetről, amely azt állítja és úgy mutatja be magát a világnak, mint "erkölcsileg tiszta", "Isten szervezete", "Isten népe", stb. úgy tűnt, az ellenkezőjére van nem kevés bizonyíték. A támogató csoport összejövetelein, ahogy más volt Tanúkkal való összejöveteleken is, Linnievel számos szívszorító történetet hallottunk. Az egyik egy hölgyről szólt, akinek a férje vén volt a gyülekezetben, aki elhagyta őt és a kisgyerekét egy másik nőért. A

válást követően visszautasított bármiféle támogatást volt felesége és gyerekük felé. A vén mindvégig ezalatt az általa elkövetett botrányos erkölcstelenség alatt jó hírnevű tagja maradt az Őrtorony szervezetnek. Egy másik eset egy fiatal férfiről szól, aki beleesett egy házas nőbe a gyülekezetükből. A rövid ideig tartó eset után a fiatalembernek lelkiismeret furdalása lett az illetlen cselekedete miatt és véget vetett a kapcsolatnak, az egyik vénhez fordult tanácsért és vigaszért. Miután megvallotta bűnét, nyersen rendreutasította a vén és közölte, hogy valószínűleg ki lesz közösítve. A megzavarodott fiatalember akkor éjjel öngyilkos lett. Egy másik nő, aki egy vénnel házasodott össze a gyülekezetükből, elmesélte a férje által részegen elkövetett fizikai és lelki bántalmazását, aki zugdohányos is volt. Mikor elmondta férje erőszakos cselekedeteit a többi vénnek a gyülekezetben, hogy segítséget kapjon,

tájékoztatták, hogy ő a felelős a házasságuk problémáiért és engedelmeskednie kéne a férjének. A bántalmazott nő elvált és ki lett közösítve a szervezetből. Miután majdnem húsz évig rendőr voltam és naponta találkoztam más emberek problémáival, tudtam, hogy minden történetnek legalább két oldala van. Méltányos megemlíteni, hogy csak az egyik oldalt hallottuk. Mégis, ezek a mocskos ügyek, épp úgy, mint a többi, arra a következtetésre vezettek, hogy a jellem és a becsület Jehova Tanúi mint csoport tekintetében nem tér el másokétól. Minden csoportban vagy társadalmi rétegben vannak "jófiúk" és "rosszfiúk", és ez nyilvánvalóan igaz a Tanúkra is. Ezidőalatt Linnivel különböző keresztény felekezeteket és egyházakat látogattunk vasárnaponként, és beszereztük Frank S. Mead Handbook of Denominations in the United States (Az Egyesült Államok felekezeteinek kézikönyve) című könyvét. Linnievel

ellátogattunk a kiválasztott egyház összejövetelére és hazaérve elolvastuk, miben hisz az a felekezet. Tizennyolc különböző gyülekezetbe látogattunk el, és tapasztalatunk legtöbb esetben oktató és szellemileg felemelő volt. Egy fontos dolgot tanultunk meglátogatva különböző gyülekezeteket a "kerszténységből" (ahogy az Őrtorony nevezte őket), hogy sokkal nagyobb és feltételnélküli a szeretet és elfogadás, mint az Őrtorony szervezetben. Bárhová mentünk, valódi meleg szeretettel fogadtak és bántak velünk Ez örömteli változás volt a hatalmaskodó és szeretettelen bánásmód után, melyet az Őrtorony Társulat mutatott felénk. A Tanúk folyton azt az eszmét vésték az agyunkba, hogy ha elhagyjuk a szervezetet, nem lesz hová mennünk. Közvetlenül tapasztaltuk, hogy ez is csak egy újabb félrevezetés az Őrtoronytól a keresztény egyházak lejáratására és Jehova Tanúi rabszolgává tételére. Linnievel úgy találtuk,

hogy a Biblia tanulmányozása az Őrtorony befolyása nélkül teljesen más betekintést nyújt. Különösen meglepett, hogy a Biblia támogatja az egyház tanítását, hogy Jézus valóban maga volt a megtestesült Isten. A Tanúk tagadják Jézus istenségét és azt tanították nekünk, hogy Jézus nem a Mindenható Isten, hanem Mihály arkangyal, akit a földre küldtek az emberiség megváltására. Miután felismertük ezt nyilvánvalóvá lett számunkra, hogy Jehova Tanúi igazából nem keresztények. Nem követik és imádják az Úr Jézus Krisztust Az is nyilvánvaló lett, hogy az Őrorony szervezet vétkes a "más evangélium" tanítása bűnében, amit mélységesen elítél Pál apostol a Galatáknak írt levélben. Első fejezet hatodiktól kilencedikig terjedő versek kijelentik: "Csodálkozom, hogy Attól, a ki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangyéliomra hajlotok. Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket,

és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát. De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok. A mint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, a mit elfogadtatok, átok legyen." Az Őrtorony folyóirat 1981. május 1-i száma (angolban) vérlázító módon, szinte kérkedően ismeri el, hogy más evangéliumot hirdet, kijelentvén:" Egy őszinte szívű személy összehasonlíthatja a Királyság evangéliumának hirdetését ahogy a kereszténység rendszerében évszázadokon át tették és ahogy Jehova Tanúi teszik az első világháború 1918-as vége óta. Semmiféle hasonlóság nincs Jehova Tanúi igazi "evangéliuma" vagy "jó híre", hogy Isten királysága létrejött Jézus Krisztus trónra emelésével a pogányok idejének végén, 1914-ben" Az Őrtoronynak ez az evangéliuma valóban eltér Jézus

Krisztus halála, eltemetése és feltámadása egyszerű üzenetétől, melyet a keresztények mint evangéliumot hirdetnek kezdettől fogva. Ez az információ viszont arra a következtetésre kell vezessen, hogy az Őrtorony Társulat hitehagyott szervezet, melyben Jehova Tanúi messzire eltávolodtak Jézus Krisztus és apostolai tanításától. Ezenfelül Jézus napjainak farizeusaihoz hasonlóan az Őrtorony tévesen arra tanítja követőit, hogy az ismeret megszerzése szükséges az örök élethez. Ámde Jézus megmondta ezeknek a törvénytanítóknak János evangéliumában az ötödik fejezetben a harminckilenc- negyvenes versekben: "Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!" Még jobban meglepődtünk, megtanulva, hogy nem Jehova nevét kell hívnunk, ahogy az Őrtorony tévesen tanította nekünk az évek

során. A Filippiekhez írt levél második fejezet kilenctől tizenegyig versek egyértelműen tanítják "Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére." A fent említett írások és mások megértése, valamint a többi volt Jehova Tanúja által szolgáltatott információ alapján Linnievel megértettük, hogy az egyetlen út a megváltáshoz és az örök élethez nem valamilyen szervezet vagy valamilyen jócselekedet vagy szolgálat, vagy bizonyos mértékű Bibliaismeret szükséges. Ez egyszerűen ingyenes ajándék a feltétel nélküli szeretet által és csak kérni kell mennyei Atyánktól. Nem sokkal azután, hogy elkülönítettük magunkat a hitehagyott Őrtorony szervezettől 1993 áprilisában, Linnivel együtt

ültünk otthonunkban, felemelve kezeinket imádkoztunk Jézus Krisztushoz, hogy jöjjön a szívünkbe és legyen az életük Ura. Szavak nem fejezhetik ki a szabadság és szeretet elsöprő érzését, melyet Krisztushoz jőve megtapasztaltunk. Tudtuk, hogy most már teljesen szabadok vagyunk Jehova Tanúi álkeresztény kultuszától mindörökre, és boldogabbak voltunk, mint életünkben valaha. Linnie meg én nagyon hálásak voltunk a mi Urunk Jézus Krisztusnak, hogy közbelépett érdekünkben és megengedte, hogy kimeneküljünk Jehova Tanúi vallási kultuszából. Az egyik nagyon fontos dolog, amit az Őrtorony szervezettől való szabadulásunkból tanultunk, hogy Isten megsegített a bizonyítékok megmutatásával Jehova Tanúival kapcsolatban, de csak miután az ügyet teljesen az Ő kezébe tettem le. Ez akkor volt, amikor megértettem és elfogadtam, hogy teljesen és mindenben Istentől függök és meg kell bíznom benne, hogy megoldja kérdéseimet és

aggodalmaimat az Őrtorony Társulattal kapcsolatban, ahogy szeretően eljuttatta hozzám a kért információt. Hasonló volt igaz, amikor reménytelenül próbáltam meggyőzni feleségemet az Őrtorony tanítások téves voltáról. Csak azután történt meg, hogy imában az Úrnak adtam a problémát, hogy Linnie végül meglátta a világosságot. Emiatt a két ima miatt, melyekre Isten határozottan válaszolt, mint azóta már sokszor, Linnie meg én megértettük, hogy mennyire áldásos naponta közeledni Istenhez imában, bízva benne és tanácsát kérve mindenkor életünkben. Pozitív tapasztalatunk az imával szintén bizonyította számunkra, hogy mennyei Atyánk nagy örömét leli kérdéseink megválaszolásában és segít minket gondjainkban, jobban, mint egy emberi atya tehetné és ahogy az írások találóan fejezik ki a Zsidóknak írt levélben: "Isten megjutalmazza azokat, akik igazán keresik Őt". Újonnan felfedezett keresztény hitünk

végül elvezetett minket egy szoros, személyes kapcsolatra az Úrral, melyet soha nem tapasztaltunk mint Jehova Tanúi, és nagyon meleg és biztonságos érzés. Azonban még újonnan megtalált szabadságunk és boldogságunk mellett is Linnie meg én néha zavarba jövünk és elszomorodunk amikor elgondolkodunk a számos Jehova Tanúján, akivel rejtetten beszélgetünk, mióta elhagytuk a szervezetet. Ezek az egyének elmondják nekünk, hogy tudják az igazságot az Őrtorony Szervezetről, de félnek nyíltan beszélni vagy elhagyni a szervezetet, mert tudják, hogy kiközösítettként el kéne szenvedniük a k apcsolat megszakadását egész családjukkal. Ezért miatt az egykori testvéreink és testvérnőink miatt, akiket akaratuk ellenére tartanak ott, és a többi Jehova Tanújáért, akiket félrevezet és megkötözve tart az Őrtorony szervezet, Linnie meg én arra a következtetésre jutottunk, hogy az az Úr akarata, hogy keresztény szolgálatunkat szánjuk a

nyílt beszéd folytatására és segítsünk Jehova Tanúinak, hogy Krisztushoz jöjjenek a megmentésért. Szintén elkötelezettséget érzünk arra, hogy oktassunk és figyelmeztessünk másokat Jehova Tanúival kapcsolatban, hogy megkíméljük őket a szervezet csapdájába való tehetetlen belesétálástól, mint azt mi tettük sok évvel ezelőtt. Szolgálatunkkal kapcsolatban készítettem egy harminc perces hangkazetta felvételt keresztény bizonyságtételünkkel, részletezve, hogyan menekültünk meg Linnie és én az Őrtoronytól és voltunk vezetve Jézus Krisztus által. Elterjesztettünk megközelítően ötven másolatot a környező gyülekezetekben, új keresztény barátaink és ismerőseink közt. Linnie meg én személyesen mondtuk el bizonyságtételünket hat távolabbi gyülekezetben, és időnként postázunk információkat a területünkön élő Jehova Tanúinak, leleplezve a félrevezetést és tévedést az Őrtorony tanításokban. Rendszeresen

látogatjuk a Grace Fellowship Evangelical Free Church (kb.: Kegyelem Közösség Evangélikus Szabadegyház) összejöveteleit Madisonville-ben, ahol Mike Huckins és a gyülekezet nagyon támogatja szolgálatunkat. Sajnálatos, hogy még sok ember tevékenykedik abban a tévhitben, hogy Jehova Tanúi pusztán egy másik keresztény felekezet, ártatlanul járnak ajtóról - ajtóra, evangelizálnak és házalnak az Őrtorony és Ébredjetek! folyóiratokkal, könyvekkel és traktátusokkal. Az embereknek kevés vagy semennyi elképzelésük van arról, mennyire ördögien ügyesen és félrevezetően rabulejtő lehet az Őrtorony hamis vallási tanítása. Ezért őszinte vágyunk, hogy mindenki, aki olvassa ezt a könyvet találja a Jehova Tanúi vallási kultuszból való szabadulásunk történetét tájékoztatónak és szellemileg felemelőnek de tekintse óvatosságra való intésnek is. Még ha úgy érzed is, hogy téged nem fenyeget a veszély, hogy félrevezet egy kultusz,

sok gyanútlan személy lehet a környezetedben, akiket igen. Lehetnek barátok vagy családtagok, vagy lehetnek tapasztalatlan fiatalok - mint én meg Linnie voltunk sok évvel ezelőtt - akiknek kevés vagy semennyi ismeretük nincs Jétus Krisztus és a Biblia igaz tanításairól. Aztán vannak személyek minden korosztályból, akik rendszeresen látogatják az egyházak összejöveteleit, de nem szánnak időt a Biblia tanulmányozására, ezáltal nem eléggé megalapozottak vagy jártasak az igaz kereszténység tanításaiban, szintén sebezhetővé téve őket. Ezt a tények igazolják, Jehova Tanúi büszkén mondják, a növekedésük 65%-a az egyházakból van. Akárhogyis, legközelebb amikor egy Jehova Tanúja áll előtted az ajtódnál vagy máshol, kérlek, ne legyél udvariatlan vagy rosszindulatú vele. Ez csak megerősítené abban, amit az Őrtorony szervezet tanított neki, hogy te a Sátán irányítása alatt állsz, az ő parancsát teljesíted, és hogy

ők Isten népe, akiket üldöznek. Valójában a Tanúk csak szegény, szerencsétlen lelkek, akik eltévesztették az utat Manipuláltak és kihasználtak egy lelkiismeretlen kultusz által, hogy terjesszék annak hazugságait, félrevezetéseit és hamis próféciáit. Imádkozz értük, és segíts nekik megtalálni az igazságot, ha tudsz. János 6:35, 37 Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha. Minden, a mit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, a ki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem. Források Ajánlott irodalom és forrásanyag azoknak, akik szeretnék megismerni az igazságot Jehova Tanúiról és más vallási kultuszokról [A fordító megjegyzése: az eredetiben itt felsorolt angol nyelvű anyagok még nem jelentek meg magyar nyelven. ] Magyarul az alábbiakat ajánlom: Könyvek: •A Pogányok ideje - Vajon véget ért? Tanulmány Jehova

Tanúi végidőszámításairól (Jonsson,Carl Olof, Magánkiadás , 2000 ) Megrendelhetُ ittvagy fordulj a tَhoz‫ﻱ‬ford. •Jehova Tanúja voltam - egy tévút története (Doyon, Josy, Szeged, Agapé Kft. 1998) •Jehova Tanúi - történetük, tanításuk, értékelésük (Gassmann, Lothar, Budapest, Evangéliumi Kiadó, 1998 ) •1914 - beteljesedett prófécia? (Kovács Zsolt, Budapest, Evangéliumi Kiadó, 1997 ) •Ellentétek •Más Jehova Tanúi és a Biblia között (Spier, H. J, magánkiadás, 199?) Jézus, más lélek, más Evangélium (Szalai András, Harmat Kiadói Alapítvány , 1998) •ÚJ! Jehova és a szervezet -– "Győződjetek meg minden dologról!" (Szalai András, Budapest Apológia Alapítvány, Harmat Kiadó, 2001) A Jehova Tanúi vallásszervezet saját kiadványainak belső ellentmondásait feltáró, meggyőző erejű dokumentumkönyv Tanúknak, érdeklődőknek és kívülállóknak egyaránt. (kb 300 oldal, B/5) 2001

decembertől kapható a boltokban! Megrendelhető a kötet kizárólagos terjesztُjénél is. •1984 •A (Orwell, George – több kiadásban megjelent) Rábeszélőgép (Pratkanis – Aronson, Ab Ovo kiadó) Film: A Mátrix Weblapok: Apolَgia - keresztény hitvédelmi ismeretterjesztő szolgálat (tárgyilagos, segítő, megvilágosító anyagok Jehova Tanúi tanításairól, szervezetéről, a nekik való segítésről) és sok más témáról. 12T 12T Jehova Tanْi Kik ők? A tények beszélnek. Megérteni Jehova Tanْit Nagyon jó segítség a segíteni szándékozóknak ?ba került‫ﻝ‬Csak nem valami szekt Tanácsok hozzátartozóknak Felekezetek Miért van annyi keresztény egyház? Lelkiség Az egészséges és az egészségtelen lelkiség jelei g‫ﻝ‬roms‫ﻝ‬A Szenth Kérdések és válaszok Isten lényéről rtorony érti‫ ﺹ‬ahogy az -gtan ‫ﻝ‬roms‫ﻝ‬A szenth Vagyis hogy nem érti. amely mindِrِkké fennmarad ,Az isteni név

Ki az Úr az Újszövetségben? s‫ﻝ‬t‫ﻱ‬g ford‫ﻝ‬j vil‫ ﻉ‬Megjelent az Tárgyilagos elemzés s Függeléke az isteni névrُl‫ﻝ‬t‫ﻱ‬g ford‫ﻝ‬j vil‫ ﻉ‬Az Ki az Úr az Újszövetségben? Az érvek elemzése sai‫ﻝ‬forr "J"s ‫ﻝ‬t‫ﻱ‬g sorkِzi ford‫ﻝ‬lys‫ﻝ‬A Kir Ki az Úr az Újszövetségben? A bizonyítékok vizsgálata rَl-"s‫ﻝ‬t‫ﻱ‬g ford‫ﻝ‬j vil‫ "ﻉ‬sa az‫ﻝ‬sfoglal‫ﻝ‬ll‫ ﻝ‬rsulat‫ﻝ‬ibliatA Magyar B