Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Máté Klára - Dél-Amerika

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai Kar DÉL- AMERIKA Nyíregyháza, 2003. november 22 Készítette: Máté Klára Gazdálkodási szak Nappali tagozat II. évfolyam E csoport DÉL-AMERIKA Dél-Amerika a n egyedik legnagyobb kontinens, nagyjából lefedi a Latin-Amerikának nevezett világrész egészét. Az itt élők nagy többsége spanyolul vagy portugálul beszél A földrész nagy területei ritkán lakottak, köztük az Amazonas esőerdői és az Andok magas hegyláncai. A középső síkföldek északi részén füves legelők, déli részén pampák találhatók Dél-Amerika lakosságának mintegy 75 s zázaléka városokban él. Ásványkincsekben gazdag földrész, sok lakosa mégis igen szegény, mind a városokban, mind vidéken. TÖRTÉNELME 1400-1500 A XV-XVI. századi portugál felfedezések időszakában a portugál hajósok tudatában voltak, hogy az India felé vezetö hajóút nyugati oldalán, az Atlanti-óceánon túl

földek vannak. A Tordesilhas-i Szerződés (1494) értelmében az új földek feletti tulajdonjogot osztották el Portugália és Spanyolország között. Ezek szerint a Zöld Foki szigetektől 370 mérfölddel nyugatra lévő szakasz keleti része a portugálok, az attól nyugatra fekvő területek pedig a spanyol fennhatóság alá kerültek. Ez a képzeletbeli vonal, mely az északi pólustól a déli pólusig húzódik, Dél-Amerika keleti részén haladt át, s Brazília első határait határozta meg. Azok ellenére történt ez a m eghatározás, hogy a portugál felfedezők hivatalosan ezekre a földekre csak hat évvel később jutottak el. A felfedező portugál tengerészeket Pedro Alvares Cabral vezette, akik 1500-ban értek először partot. 1500-1700 Az új kolóniát a Szent Kereszt után (Terra de Santa Cruz) nevezték el. Ezt később a sűrű brazil fa erdő matt Brazíliának nevezték el. A brazil fa kitermelésének periódusát 1530-ban szervezett betelepítési

program váltotta fel. A területet barátságos vagy ellenséges indián törzsek népesítették be ekkor. Brazília észak-keleti partjain kikötőket és cukornád ültetvényeket létesítettek. Egy sajátos munkamegosztáson alapuló kereskedelmi háromszög jött létre Brazília (cukor), Portugália (készletek) és Afrika (rabszolgák) között. A gyarmatosítás első éveiben a franciák is alapítottak egy kolóniát Brazília partjain a mai Rio de Janeiro területén, melyet később a portugál erők elfoglaltak. A spanyol és portugál korona egyesülésével II. Fülöp királysága alatt (1580-1640) a portugál kolónia 60 é vig beolvadt a hispán „Új Világba”. Ez azt jelentette, hogy a Tordesilhas-i Szerződés által már be nem határolt területeken a portugálok elkezdhettek terjeszkedni olyan belső területek felé, amit eddig még sem a spanyolok, sem a portugálok nem fedeztek fel. Ezt hívták bandeiras mozgalomnak 1640-ben, amikor a portugálok

visszaszerezték függetlenségüket, nem akarták elhagyni új lakhelyeiket. Uti possidetis jogán (használat által szerzett jog), a portugálok mint törvényes, szuverén tulajdonosok maradtak a Tordesilhastól nyugatra fekvő területeken. 2 Abban a periódusban, amikor a spanyolok és portugálok „közös korona” alá tartoztak, természetszerűen a spanyolok ellensége a portugálok ellenfelének is számított. Ez történelmi jelentőségű volt, mivel holland és francia inváziók sorozata zajlott a brazil tengerpartokon. A hollandoknak 20 évig sikerült fennhatósága alatt tartani az északkeleti partok nagy részét. Ők létesítették Recifét, mint fővárosukat. Ez után az egyesített brazil és portugál erőknek sikerült őket kiűzni. A franciák hozták létre a mai Maranhão állambeli São Luíst, de hamar elűzték őket a portugálok. Az angolok is számos támadást intéztek a brazil tengerparti városok ellen 1700-1800 Az aranyláz emberek

ezreit csábította el a part menti ültetvényekről és Portugáliából, akik Minas Geraisba, Brazília dél-keleti részére indultak a n emes fémek meglelésének reményében. Egyes számítások szerint közel 1000 métertonna aranyat és 3 millió karát gyémántot bányásztak ki Minas Geraisban 1700-1800 között. Ez a térség felvirágzásához vezetett és számos gyönyörű történelmi várost csodálhatunk meg ma is. Ezek a kisvárosok a mai napig megőrizték barokk jellegüket úgy építészetükben, mint művészetükben. Mindezen gazdagság nagy hatással volt nemcsak Brazíliára, de Európára is Brazíliában egy jelentős gazdasági ciklust indított be, Portugália pedig a beáramlott arannyal fizetett Angliának az onnan importált szövetekért, ipari késztermékekért. Ezáltal, a portugálbrazil arany indirekt módon hozzájárult az Angol Ipari Forradalomhoz is Ebben az időszakban indult meg a portugál korona elleni függetlenségi mozgalom. Ez a

portugál korona szigorú adóztatási rendszere és szabályozási fegyelme elleni zendülésekben jelent meg először. Ilyen volt az „Inconfidência Mineira” (1789) és Bahiában a „Conjuração Bahiana” (1798). Mindkettő vesztes próbálkozás maradt a portugál korona elnyomásával szemben A Brazil Köztársaság megalapítása még váratott magára. Tiradentest, az Inconfidência Mineira egyik vezéralakját halálra ítélték és felakasztották 1793-ban. Később nemzeti hőssé nyilvánították és ma már a Brazil Köztársaság egyik hősi szimbólumává vált neve és mozgalma. A 19. század kezdetén egy új gazdasági ciklus és fellendülés vette kezdetét Ez volt a kávékonjunktúra A kávéültetvények először Rio de Janeiroban terjedtek el Később délebbre is virágzásnak indult a kávékultúra São Paulo és Brazília déli területein. 1800-1900 Amikor Portugáliát Napóleon seregei megtámadták, 1808-ban a portugál királyi család Rio de

Janeiroba költözött. Ezzel az a kolónia fővárosa lett a 18 század közepéig A portugál királyi udvarnak köszönhetően Brazília az Egyesült Portugál Királyság részévé vált, mely státuszt a brazilok vonakodva adtak fel, amikor az udvar Napóleon veresége után visszatért Portugáliába. A nemzettudat és függetlenség ideálja pedig egyre erősebbé vált a brazilokban. A portugál udvar távozása után D. Pedro de Bragança-t, a portugál trónörököst - aki addigi életének legnagyobb részét Brazíliában töltötte -, Rióban hagyták. Később visszahívták tanácsadóit (akik közül a legfontosabb José Bonifácio de Andrada e Silva volt). Még ezek segítségével D. Pedro kikiáltotta Brazília függetlenségét 1822 szeptember 7-én Ezután, mint I. D Pedrot koronázták meg Brazília császáraként 1826-ban édesapja, IV D Joăo, Portugália királya a portugál koronát fiára I. D Pedrora hagyta Az újraegyesülés elfogadhatatlannak

bizonyult, s D. Pedro lemondott a portugál koronáról legidősebb lánya, Da Maria da Gloria javára (II. portugál Da Maria) I D Pedro öccse, D Miguel (bevallottan abszolutista) trónbitorlást követett el, ami miatt I. D Pedronak be kellett avatkozni a portugál belpolitikába lánya érdekében. Amiatt, hogy a portugál korona ügyei sok energiát követeltek a brazil királlyá koronázott I. D Pedrotol, az uralkodó ellenzéki tábora egyre nőtt Azzal is megvádolták, hogy a portugál polgárok sokszor elsőbbséget élveznek a brazilokkal szemben. 3 D. Pedro 1831-ben az akkor még csak 5 éves fia javára lemondott a trónról és visszatért Portugáliába, ahol 1834-ben halt meg. Brazíliában egy 10 éves régensi időszakot követően I D. Pedro fia, mint II D Pedro lépett trónra (imp 1841-1889) II. D Pedro tisztelt, elismert uralkodó volt, aki egy fél évszázadig uralkodott és jelentősen hozzájárult Brazília politikai és kulturális fejlődéséhez és

területi integrációjához. Megkezdődött az európai immigráció, betelepítés és megszűntették a rabszolgaságot. A rabszolgaságnak véglegesen 1888-ban, a Lei Áurea (Arany törvény) vetett véget. Királyságának utolsó időszakában Brazília területi harcba keveredett a La Plata medence környékén. A Hármas Szövetség harcával kellett szembenéznie Olyan kihívások voltak ezek, mint a haderő felkelése, a volt rabszolgatartók elégedetlensége valamint a papság elégedetlensége. Mindez végül is a Monarchia végéhez vezetett 1889 november 15-én kikiáltották a Köztársaságot. A Köztársaság szövetségi szisztémára alapult (Szövetségi Alkotmány 1891-ben). A megyék államok lettek, és a p arlamentáris rendszert elnöki rendszer váltotta fel. Ugyanilyen keretbe ágyazódik be a mai brazil politikai rendszer is. 1900-as évek A korai 1900-as évek politikai struktúrája a földesúri oligarchiára épült. A politikai hatalom föként a sao

paulo-i és minas gerais-i földesurak (kávé- és gyapotültetvényesek) kezében volt. A városi középosztály csak az I világháború után jelent meg a gazdasági fellendülés következtében. A Getúlio Vargas által vezetett 1930-as Forradalom egy új politikai rendszert volt hivatott létrehozni. A Kormányzat Vargas alatt fontos előrelépéseket tett, főleg a jóléti szabályozás területén. Az iparosítás is lendületet kapott Az 1932-es bukott forradalom után - melynek célja a demokratikusabb társadalom kiépítése lett volna -, 1934-ben nagy előrelépést jelentett, hogy az új alkotmány értelmében a nők választási jogot kaptak. A 30-as évek változást hoztak a brazil politikai és társadalmi életben. Ez azonban megtorpant, mivel a növekvő kommunista és fasiszta fenyegetéstől tartva, Vargas új, igen erősen autoritárius alkotmányt vezetett be 1937-ben. A Vargas-kormány idején Brazília részt vett a II világháborúban a szövetségesek

oldalán. 25000 főt és egy repülőbombázót küldött az olasz frontra Vargas 1945-ben mondott le és egy alkotmányozó nemzetgyűlés készítette elő az új szövetségi alkotmányt, melyet 1946ban fogadtak el. A `46-os alkotmány után kiemelkedő elnök, Juscelino Kubitschek kormányának köszönhetően (1956-1961) véglegesen elindult a fejlődés és iparosítás az országban. A főváros Rio de Janeiroból Braziliavárosba költözött, melyet Lúcio Costa és Oscar Niemeyer építészek terveztek a brazil felföldre. 1964-ben a bal és jobb oldal közötti konfliktusokra miatt a politikai arénában a hadsereg került előtérbe. A katonai kormány 1964 március 31-től 1985ig volt hatalmon Annak ellenére hogy Brazília ebben az időszakban a nyugati félteke legjobban fejlődő állama volt, nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez az autoritárius diktatórikus rendszer elnyomása alatt zajlott. A katonai rezsim a 70-es években kezdett el demokratizálódni (1979-ben

az általános amnesztiát hirdetett, ezt 1982-ben az állami kormányzók demokratikus megválasztása követte). Ezután még több mint egy évtizedbe telt, amíg a brazilok újra polgári személyt választhattak elnöknek, újra közvetlen szavazással 1989-ben. A két olajársokk, a 70-es és 80-as években közvetlen hatással volt a brazil gazdaságra, mely ez időben nagyon olajimport függő volt. A negatív hatások, az eladósodás a 80-as években 4 sem szűntek meg, a külső és belső eladósodottság problémája máig komoly gondja a gazdaságnak. 1988-ban új szövetségi alkotmány fogadtak el. 1989-ben, 29 év után, a brazilok immár ismét közvetlen szavazással választották meg Fernando Collor de Melo-t elnöküknek. Nagy reményeket fűztek az új elnökhöz, aki azonban politikai botrányokba keveredett. A korrupcióval vádolt elnöknek végül le kellett mondania, s az elnökhelyettes, Itamar Franco került a kormány élére Color mandátumának

végég. 1994-ben, az Itamar Franco időszakban külügyminiszterként, majd pénzügyminiszterként szolgáló Fernando Henrique Cardosot választották meg elnöknek. 1998-ban újraválasztották A kilencvenes években nagy hangsúlyt helyeztek az infláció letörésére (ezt az ún. „Plano Reál”-lal – reál-tervvel - kívánták elérni) A külföldi befektetések ösztönzésével, a gazdaság liberalizálásával szándékoztak bekapcsolódni a világgazdaság új áramába. 2002 okt óberében a brazilok Luiz Inácio Lula da Silva-t választották meg köztársasági elnöküknek. 21. század: Perspektívák A 20 században Brazília erős iparosodási folyamaton ment keresztül. Nyitottabbá vált, s a társadalmi fejlődési folyamatok is felerősödtek a városiasodás folyamatával párhuzamosan, ami a XX. század második felében felerősödött Jelentős középosztály jelent meg és erősítette a nemzetállam-tudatot. Ez a v árosi társadalom új kultúráknak

adott teret. Ilyen volt a pop-kultúra, vagy a Modern Művészeti hét 1922-ben Új brazil zenei irányzatok fejlődtek ki, mint pl. a Bossa Nova, vagy a „Tropikalizmus” A 60-as, 70-es években a nemzeti és regionális zene jelentősége is nőtt. A 90-es években ez még hangsúlyosabbá vált. Brazília úgy lép be a 21. századba, mint a világ harmadik legnagyobb demokráciája, a nyolcadik legnagyobb gazdasága. Az egyik legjelentősebb formálója a világ új művészeti irányzatainak (pl. a pop z enében) „Global trader”- ként vesz részt a v ilággazdaságban, gyakorlatilag az összes kereskedelmi térséggel kapcsolatot tart fenn. A brazil fejlődés távlatait a gazdaság modernizációja, szerves fejlődése, nemzetközi, globális és regionális pozíciói határozzák meg. Ehhez a társadalmi fejlődés dualizmusát, és a jövedelemelosztás egyenlőtlenségeit drasztikusan csökkenteni kell. Az egyes régiók közti fejlődési szakadék áthidalása is

feltétele a fenntartható fejlődésnek Mindehhez kiterjedtebb állami szerepvállalás szükséges, főleg ami az oktatás és az egészségügy területét érinti. Az ország jellegéből fakadóan a diszkrimináció elleni harcot is folytatni kell. Brazília külpolitikai prioritásai továbbra is a nemzeti függetlenség megtartása, az emberi jogok védelme, a „be-nem-avatkozás” elvének tiszteletben tartása, a nemzetek közötti egyenlőség, béke és nemzetközi együttműködés védelme, a konfliktusok békés úton való rendezése, a terrorizmus elleni harc. Hangsúlyos helyen szerepelnek a n emzetközi kooperációk, a szabad és egyenlő nemzetközi kereskedelem elvei, a környezetvédelem és tőkeáramlás szabályozása. Kedvező kereskedelmi pozíció megszerzése és fenntartása érdekében várhatóan tovább folytatja a tárgyalásokat a WTO és Mercosul keretén belül. NÉPESSÉG 2000-ben a brazil népesség elérte az 169 544 433 főt. Ezzel Brazília

a világ 5 legmagasabb népesség számmal rendelkező országa (forrás: IBGE 2000) Kína, India, USA és Indonézia után. A brazil népesség 60%-a 29 é vnél fiatalabb A dinamikus városiasodási folyamatnak, valamint a gazdasági fejlődésnek köszönhetően a népesség évi növekedési üteme 2,9%-ról 1,6%-ra csökkent a hatvanas és kilencvenes évek között. A népesség 81,2% városokban lakik 5 A dél-keleti és közép-nyugati régiók főként városias jellegűek. Az előbbi népességének 90,5%-a, utóbbiénak pedig 86,7%-a városokban él. Az északi és északkeleti régiók ezzel szemben rurális jellegűek. Ezekben a régiókban a népesség 30,3%-a és 31%-a él csupán városokban. A 2000-es brazil népszámlálás alapján minden 100 brazil nőre 96,9 brazil férfi jut. Brazília népsűrűsége más országokhoz viszonyítva alacsony. A népsűrűség az ország északkeleti és dél-keleti régiójában valamint az Atlanti-óceán partján a magasabb

Az ipari termelés 50%-át São Paulo állam dél-keleti része adja. NYELV Brazília hivatalos nyelve a latin eredetű portugál nyelv. Brazília az egyetlen portugál-nyelvű ország Dél-Amerikában. A nyelv közös eredetű a spanyollal, franciával, olasszal, románnal, stb., de szókincsében találhatunk arab eredetű szavakat is (ez a Középkori Ibériai félszigeten való arab jelenlétnek köszönhető). A brazil-portugál esetében ezt az afrikai és indián nyelvelemek tovább gazdagítják. Fontosabb városok Brazília népességének 81,2%-a városokban él. A városokban termelődik az ország GDP-jének 85%-a. Ezek közül kiemelkedik: o o o o o o São Paulo: 10 406 166 lakosa van (IBGE 2000). Brazília legnagyobb városa Itt található a legnagyobb ipari potenciál és a legaktívabb kulturális élet. Rio de Janeiro: Brazília fővárosa volt majdnem 200 évig (1700-as évektől 1960-ig). Ma Rio kulturális, pénzügyi és turista központja. 5 850 544 lakosa

van Belo Horizonte: az 1890-es években tervezték és építették, mint Minas Gerais állam fővárosát. Ez lépett az állam fővárosaként Ouro Preto, a hegyekkel körbevett korábbi főváros helyébe. Fontos szállítási és ipari központ Népessége 2 229 697 fő Salvador volt Brazília első hivatalos fővárosa az 1500-as évektől az 1700-as évekig. A mai napig fennmaradt gyönyörű koloniális építészete sok turistát vonz. Mára a város környékén az UNESCO több építészeti maradványt a V ilágörökség részének nyilvánított. Salvador fontos kulturális és üzleti központ Emellett híres művészetéről, és szakácsművészetéről is. Ezekben erősen érezni az afrikai kultúra hatását Népessége 2 440 886 fő. Braziliavárost az ország földrajzi középpontjába tervezték és építették fel. Az új fővárost 1960-ban avatták fel. A modern építészet elismert példája A város tervrajza egyedülálló érdekesség. Népessége 1,6

millió fő Recife észak-kelet egyik legérdekesebb városa. Úgy ismerik, mint Brazília Velencéjét Portugál, német és afrikai bevándorlók népesítették be. Ma üzleti központ, modern és forgalmas kikötőjével turista látványosság. 1 421 947 lakosa van 6 GAZDASÁGA Az 1960. év óta tapasztalt lendületes fejlődés ellenére mind a Nyugati-Európai tőkés országai, mind az Amerikai Egyesült Államok és Kanada gazdasági fejlettsége mögött maradt. Ennek bizonyítékául vegyük tekintetbe a következő állapotokat. Dél-Amerika területe közel annyi, mint az USA és Kanada területe együttesen, a l akosság itt egyharmaddal kevesebb. Ugyanakkor a két északi állam tizenkétszer annyi ipari árut termel, mint Dél-Amerika. Ezzel szemben a természeti adottságok Dél-Amerikában is jók, sőt egyes területeken jobbak, mint északon. A tőkés világ réz- és vaskészletének egyharmada, kőolaj-, ón- és ólomkészletének tizede, a bauxitnak

háromötöde fekszik Dél-Amerikában. A mezőgazdasági adottság terén is kedvező az állapot. Az ültetvényes gazdálkodás, a magasföldi pásztorkodás, a pampák kitűnő legelői, a feltört sztyeppek szántói stb. kiváló mezőgazdálkodási lehetőségeket biztosítanak. Erdőállománya felülmúlja Északét Elmaradásának történelmi és társadalmi okai vannak. A 150 éves függetlenségük óta csak jogilag szabadok. Valójában valamelyik nagykapitalista állam gazdasági függvényei. Előbb az európai államok vetették meg ott lábukat, majd az első világháború idején az USA kezdte meg a tőkéjével a beáramlást. 1958-ban a Dél-Amerikában befektetett tőke 4/5-e az USA-ból származott. A külföldi tőke elsősorban azokban a gazdasági ágakban telepedett meg, amelyekre a tőkét exportáló országoknak szükségük van vagy ami nagyobb profitot biztosít. Az iparban a bányászat, a kitermelő ipar e jelentős ága vezet, melynek jelentős

múltja van. 300 évvel ezelőtt Potosi (Bolívia) bányái szolgáltatták a világ legtöbb ezüstjét. Ma ott az ónbányászat vezet. A feldolgozóipar fejlődése a múlt század végén indult meg. A textil-, és élelmezési ipar sok embert foglalkoztat. A nehézipari ágazat csak 30 éve lendült előbbre főleg a második világháború alatt – érthető okokból. A kitermelő iparon belül is jelentős szerkezeti átalakulás mutatkozott, a fémbányászat aránya visszaesett, előretört a kőolaj és földgáz kitermelése. A világpiacon Dél-Amerika – a kőolajon kívül – inkább könnyűipari termékeivel szerepel. A világ húsexportjának 26%-át adja. A kitűnő adottságok ellenére a mezőgazdasági is elmaradott. Helyenként nagy kiterjedésű, jó minőségű földterületek hevernek parlagon, ezzel szemben a lakosság élelemellátása nem kielégítő. Ezt a helyzetet részben a monokulturális termelés okozza A 200 évvel ezelőtt áttelepített kávé

meghódította Dél-Amerikát (a világtermelés 60-65%-át adja). A banántermelés 50%-a is innen ered. Kakaótermelésben a kontinensek versenyében a 2 helyre szorult, bár a kakaó itt őshonos. Számottevő a cukornád és gyapottermelés is A búza és kukorica termésmennyisége nem feltűnő, de eltérő évszaki termelése miatt a gabonatőzsdén keresett árucikk. Állattenyésztése jelentős, szarvasmarha- és juhállománya világviszonylatban is szerepet játszik. A mezőgazdaság fejlesztését a földbirtokreform és monokulturális helyzet felszámolása mozdítaná elő, a parlagon fekvő földek művelés alá kerülnének, s más növények termelésére is lehetőség nyílna A brazil gazdaságot a világ első nyolc gazdasági potenciálja között tartják nyilván. GNP-je 1148 milliárd USD (forrás: Világbank, 1999, PPP-vásárlóerő paritásos módszer). Az egy főre jutó GNP 6840 USD. A dinamikus és sokszínű gazdaság 38,1%-át az ipari termelés adja

A mezőgazdaság a GNP 10%-át, a szolgáltatások szektora annak 51,9%-át termeli. A brazil gazdaság adja a teljes latin-amerikai termelés 39 százalékát. Ma a világ negyedik legnagyobb 7 közvetlen működőtőke befektetési célpont (29.8 milliárd USD 2000-ben, több mind 22 milliárd USD 2001-ben). A brazil valuta a Reál (R$). A Mercosurt (Déli Kúpi Közös Piac) 1991. március 26-án hozták létre Ekkor írta alá Brazília, Argentína, Paraguay és Uruguay az Asunción-i Szerződést. 1995 január elsejével a regionális blokk vámunióvá és szabadkereskedelmi térséggé vált azzal a céllal, hogy később megvalósuljon a tőke, munkaerő és szolgáltatások szabad áramlása. 1991 óta a kereskedelmi forgalom a Mercosur országai között több mint megháromszorozódott. Brazília kereskedelmi forgalma a M ercosur államaival 1997-ben elérte a 18,7 m illiárd USD-t, az 1990-es 3,6 milliárddal szemben. Chile és Bolívia a Mercosur társult tagjai

MEZŐGAZDASÁG ÉS ÁLLATTENYÉSZTÉS Brazília a világ legnagyobb kávé, cukornád, narancs, banán, manióka, szójabab és kakaó termelője. E mellett Brazília rendelkezik a legnagyobb dohánytermeléssel és a legnagyobb marhatenyészettel. A brazil gabonatermés mennyiségét a 2002/2003-as évben, több mint 106 millió tonnára becsülik (forrás: Mezőgazdaság Minisztérium, 2003.jan) IPAR Brazília fő iparágai a hajóipar, gépipar, repülőgépipar, fémipar, élelmiszeripar, textilipar és vegyipar. São Paulo állam a legiparosítottabb és ez a metropolisz Latin-Amerika legnagyobb ipari központja. KERESKEDELEM A déli földrészen Brazília külkereskedelme a legnagyobb mind értékben, mind volumenben. A három legjelentősebb brazil exportcikk-csoport az alábbi: o o o Nyersanaygok: kávébab, vas, szójakorpa, darált hús, szójabab, dohánylevelek, friss hús, kukorica, jukka, szizálkender, stb. Félkész termékek: nyerscukor, alumínium, cellulóz,

félkész vas és acél, olaj, kakóvaj, fenyőfa, elektromos berendezések, instant kávé, feldolgozott hús, szójababolaj, stb. Feldolgozott termékek: narancslé, cipő, repülőgép, autó, autóalkatrészek, fionomított cukor, pumpák és kompresszorok, mezőgazdasági berendezések, motorok, generátorok és transzformátorok, buszok, gumik, stb. A brazil külkereskedelem dinamikusan fejlődik. 2001-ben Brazília mintegy 58,2 milliárd USD értékű árut exportált és 55,5 milliárd USD értékben importált, így az össz külkereskedelemi forgalom elérte a 113,8 milliárd USD-t (forrás: MDIC). Legnagyobb exportpiaca az Európai Közösségek (a brazil export 25,5%-a irányul ide), Észak-Amerika (25,32% körül), Latin Amerika (21,5% felett), Ázsia (12%) és a K özel-kelet (3,51%). A fennmaradó export egyéb kisebb piacok között oszlik meg. Az USA Brazília legnagyobb egyéni felvevő piaca. 2001-ben a brazil export 24,37%-a irányul ide E mellett az USA Brazília

legnagyobb exportőre is. 8 2001-ben, Brazília-Kelet-Európa kózótti kereskedelmi forgalomban az export elérte az 1,599 milliárd USD-t (összes 2,92%-a) és az import értéke mintegy 1,112 milliárd USD (összes 2%a) volt. A kereskedelem ről részletsebben a Kétoldalú kapcsolatok oldalon olvashat Dél-Amerika 12 országból áll. Ezek gazdaságát és adatait kicsit közelebbről megfigyelve: NÉPESSÉG Argentína TERÜLET (KM2) 2 766 889 FŐVÁROS NYELV PÉNZNEM spanyol austal 7 400 000 Buanos Aires La Paz Bolívia 1 098 581 peso 8 511 965 756 945 269 178 215 083 150 368 000 13 173 000 10 782 000 756 000 Brasilia Santiago Quito Georgetown Colombia Paraguay Peru 1 141 748 406 752 1 285 216 32 987 000 4 277 000 22 332 000 Bogota Asuncion Lima Suriname Uruguay Venezuela 163 265 176 215 912 050 411 000 3 033 000 19 735 000 Paramaribo Montevideo Caracas spanyol, ajmara, kecsau portugál spanyol spanyol Angol, hindu, urdu spanyol spanyol Spanyol,

ajmara, kecsau holland spanyol spanyol Brazília Chile Ecuador Guyana ORSZÁG 32 880 000 cruzeiro peso sucre dollár peso guarani inti gulden új peso bolívar Brazília Brazília természeti erőforrásokban gazdag ország. Mezőgazdálkodásra alkalmas területe hatalmas. Sok az ásványkincse és nagy vízenergia-készletekkel rendelkezik Az óriási gazdasági lehetőségeket gyengén használják ki. Brazília a XX század elején csaknem kizárólag agrár- és bányászország volt. Az első világháború azonban jó részben elzárta ez európai behozataltól, ami iparát erősen fellendítette. Az 1930-as évek világgazdasági válsága az iparcikkek behozatalának további csökkenését vonta maga után. Ez a jelenség sok új iparágat keltett életre. A második világháború alatt, főleg külföldi tőkével, a nehézipar is fellendült. A brazil energiatermelésben, iparban és közlekedésben ma döntő szerepe van a külföldi tőkének. Az 9

iparvállalatok alaptőkéjének csaknem 70%-a USA, Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Nyugat-Németország és Svájc kezében van. A brazil gazdasági és politikai életben erős az USA szerepe. Argentína Argentína Dél-Amerika gazdaságilag legfejlettebb állama. A mezőgazdaság és az azzal kapcsolatos ipar mellett az első világháború után más iparágak is fejlődésnek indultak, úgyhogy ma már gyorsan iparosodó ország. Az ipari termelés értéke meghaladja a mezőgazdaságét. Uruguay Uruguay gazdasági életét a mezőgazdaság túlsúlya jellemzi. Mezőgazdaságban vezető ágazat a külterjes, húst és gyapjút termelő állattenyésztés. Paraguay Paraguay gazdasági életét az elmaradottság jellemzi. A lakosság életszínvonala igen alacsony Colombia Jellemzője az ültetvényes gazdálkodás, a bányászat és az egyre fejlődő ipar az alapja. Természetes erőforrásainak bősége hatalmas lehetőséggel bíztat, de a valóság és lehetőség

között még nagy a különbség. A gazdasági élet legfejlettebb ága a földművelés. Ecuador Ecuador mezőgazdasági ország. Ezen belül a földművelésé a vezető szerep, mert az állattenyésztés alárendeltebb jelentőségű. Újabban a bányászat az iparral együtt fejlődik Peru Leginkább az öntözéses földművelés jellemző erre az országra, a fejlődő állattenyésztés és változatos bányakincsek gazdagsága jellemzi. Ehhez nagy kiterjedésű erdősség csatlakozik, aminek kihasználása nehéz. Ezekre támaszkodik az egyre fejlődő ipar Bolívia 10 Bolívia gazdasági életének alapja a világgazdasági szempontból is jelentős bányászat. Mezőgazdaságának fejlődését pedig erősen akadályozzák a mostoha természeti viszonyok. Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy a közlekedésnek ugyancsak sok nehézséggel kell megbirkóznia, s emellett költséges is. Chile Az ország gazdasági alapja a r engeted bányakincs, amelynek nagy része

feldolgozatlanul távozik Chiléből. A gyáripar fejlődésének földrajzi feltételei megvannak, de társadalmi és politikai okokból eddig a lehetőségeknek csak csekély töredékét tudta kihasználni. Venezuela A XIX. század harmadik évtizedéig az ország gazdasági életének alapja a mezőgazdálkodás volt. Jól kihasználták a trópusi növények termesztésére kínálkozó kedvező lehetőségeket, meghonosították a nagyszerű kávé- és kakaóültetvényeket, a cukornád és dohánytermesztést. Az 1992-ben megindult kőolajbányászat átalakította az egész gazdasági életet. Suriname A trópusi területeken mezőgazdálkodás folyik. Fő terménye a rizs és a cukornád A homokos partvidéken kókuszdiót, a magasabb fekvésű helyeken pedig kukoricát, gyümölcsöt és kávét termesztenek. Guyana Gazdasági életének alapja a földművelés: cukornád, kávé, kakaó, banán, kukorica és manióka. Fontos terméke a rózsafákból a desztillált

kivonat A TÕZSDEVÁLSÁG OKAI Történelmi mértékkel mérve a világgazdaságban peregnek a válságjelenségek. Elõször Mexikóban jelentkezett a pénzügyi összeomlás. Ehhez sebtében még összedobtak elég nagy összeget ahhoz, hogy a válság elsimuljon, az igazi okait azonban nem szüntették meg, hanem tovább megnövelték. A válságot ugyanis az okozta, hogy a mexikói kormányzat megfogadta a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank által közvetített amerikai és angol gazdasági tanácsokat: gyorsabban liberalizálta a gazdaságot annál, ami Mexikó társadalmi és gazdasági fejlettsége számára még megemészthetõ lett volna. 11 Aztán összeomlottak a távol-keleti tõzsdék. Az összeomlás ott kezdõdött, ahol a gazdasági liberalizálás kulturális és gazdasági feltételei a legkevésbé voltak érettek, Indonéziában, Malajziában, a Fülöp Szigeteken. De az õ m élyrepülésük magával ragadta nemcsak a kis tigriseket, de a nagy és

gazdasági téren fejlett Japánt is. A liberális gazdaságpolitika ugyan orvosság lehet a legfejlettebbek számára, de méreg ott, ahol a kultúrát nem a nyugat-európai puritanizmus, a gazdaságot még nem az iparosítás lezárása jellemzi. Most Oroszországban vált nyilvánvalóvá a k atasztrofális társadalmi és gazdasági helyzet. Ennek hatására a v olt szocialista országokban is árzuhanások következtek be a tõzsdéken, jelentõs mértékû nyugati tõke vonult azokból is vissza. A sajtó csak a Moszkvai Tõzsde indexével a r ubel árfolyamesésével foglalkozik, pedig a FÁK-országok többségében még ennél is tragikusabb a helyzet. Ma már nyilvánvaló, hogy nemcsak Fehéroroszország járt rosszul a függetlenségével, de Ukrajna is. Õk még a válságban lévõ oroszokra is irigykedve néznek. Az is már biztos, hogy Dél-Amerika sem úszhatja meg a tõzsdei válságot. Ezeket a t ávoli, a félperifériákat meglátogató válságokat világgazdaság

központjában is megérzik. Ott is estek a mesterségesen felpumpált részvényárak Az ebben érintett tõkések és politikusok, mindenek elõtt a brókerek, azt szuggerálják, hogy mindez csak átmeneti, hamarosan jön a javulás. A fejlett Nyugaton az utóbbi idõben már nem csak a kötelezõ derûlátók "elemzik" a helyzetet, de a szakértõk is. Ezek hangja azonban nem jut el hozzánk Pedig ideje volna a tárgyilagosságnak. Például a legtekintélyesebb angol folyóirat, a The Economist hónapok óta hangsúlyozza, hogy a részvényárak irreálisan magasak, hogy évek óta a r észvényárak emelkedése a gyakorlatilag inflációmentes gazdaságokban is csak tíz százalékokban mérhetõ. Vagyis nem az áruk világában jellemzõ a túlkereset, a nagyon gyors infláció, hanem az értékpapírok árában, mivel azokkal szemben aránytalanul sok pénz jelenik meg a tõzsdéken, azaz ott tombol az infláció. Azok az urak, akik száz éven keresztül etalonnak

tartották ennek az újságnak a véleményét, most mélyen hallgatnak róla. Azok az urak, akik a 2 s zázalékos fogyasztói áremelkedés után a 3 százalékost már inflációnak tartják, a 40-60 százalékos részvényár-emelkedést természetesként, meg sem mukkanva veszi tudomásul. Igen, mert ez a vagyongyarapodás náluk, illetve kenyéradó gazdájuknál jelentkezik. A részvények árának gyors emelkedése, a múlt tanúságai szerint, sokkal nagyobb tragédiák okozója volt, mint a fogyasztói árak emelkedése. Ezt fogja hozni most is Meggyõzésként elég, ha a század elsõ harmadát lezáró világgazdasági válságra gondolunk. Azt is a részvényárak gyors emelkedése elõzte meg. Ezért arra kérem az infláció elleni harc bajnokait, akik azt hangsúlyozzák, hogy a nép érdekében az elsõ számú problémának tekintik a f ogyasztói árak emelkedését, hogy a részvényárak emelkedését legalább akkora veszélyként fogják fel, mint ahogyan a

szükségszerûen követõ csökkenést. Legyen vége annak az ostobaságnak, hogy az indoktalan áremelkedés is jó, arról hallgatni kell akkor is, ha csak a spekuláns tõkések munkanélküli jövedelmét hozza, ellenben az indokolt csökkenéskor kongatni kell a vészharangot. A szakértõknek azt is látniuk kellene, hogy a tõzsdeválságok hol nem jelentkeznek. Kizárólag az angolszász, germán és skandináv kultúrkörön kívül. Azokban az országokban, ahol erõsek a polgári tradíciók, a gazdasági fejlõdésben pedig az élen járnak. A válság csak azokban az 12 országokban jelenik meg, ahol ettõl eltérõ kultúra a jellemzõ. Japán kivételével, ezt úgy is mondhatjuk, hogy a világgazdaság félperifériáin mindenütt baj van. Ezt jól jellemzi az a tény is, hogy Olaszországon belül az északi rész élvezi a g azdasági liberalizációt, a d éli pedig egyre tragikusabban lemarad. Ebbõl következik a válság igazi oka: válságban van minden

olyan ország tõkepiaca, többnyire az egész gazdasága is, amelyik a saját, eltérõ kulturális hagyományait megtagadva elfogadta a világgazdaság centrumát jelentõ angolszász hatalmak, formailag a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, konkrétan az Egyesült Államok és Anglia gazdaságuk liberalizálását illetõ tanácsait, illetve engedtek az erre irányuló nyomásának. A csõd elsõ hullámát az váltotta ki, amikor az angolszász liberalizálási módszert Kelet-Ázsia délebbi, azaz a szorgalom és takarékosság tekintetében északi szomszédaiknál kevésbé élenjáró országaira is kiterjesztették. Aki azt hirdeti, hogy Indonéziában ugyanazok a gazdálkodási módszerek a célra vezetõk, amikkel húsz év óta az angolszász országok élnek, az vagy történelmi analfabéta, vagy okos kizsákmányoló. A csõd második hullámát az hozta meg, amikor Kelet-Európában is kiderült, hogy a nyugateurópai gazdasági liberalizmus számukra öngyilkosság.

A nyugati nagyhatalmak még mindig, a válság közepében is azt hangsúlyozzák, hogy csak akkor segítenek az oroszokon, ha tovább liberalizálnak, holott ez a válságuk oka. Az is nagyfokú felelõtlenség, ha valaki olyan módszereket ajánl Kelet-Európa népeinek, mindenekelõtt az oroszoknak, aminek következtében visszaesik a gazdaság, csökken az életszínvonal, nõ a munkanélküliség, az erkölcsök korábban elképzelhetetlen mélyre zuhannak, a történelemben példa nélküli módon csökken a várható életkor. Hibásan kalkulál az, aki azt hiszi, hogy érheti olyan csapás az orosz népet, hogy a világ, különösen pedig Európa számára mellõzhetõvé váljon. Az oroszok már történelmük során többször megmutatták, hogy a pokoljárás után is képesek megerõsödve talpra állni. Latin-Amerikában a csõd már a többieknél elõbb, pár évvel korábban, Mexikóban jelentkezett. Oda még gyorsan öntöttek annyi pénzt, amennyi elég volt a helyi

tûz eloltására, de annak megfelelõ összegrõl szó sem lehet az egész kontinens megmentésére, tehát ott is küszöbön áll a csõd. Azt, hogy a gyors és következetes liberalizáláshoz mennyi pénz kell, mutatja a k elet-németek esete. Az eltelt nyolc év során az egy fõre jutó Marshall-segély húszorrosát kapták, mégis nagy a munkanélküliség és erõs a szélsõséges pártok támogatottsága. E század elsõ harmadának tragédiája ismétlõdik meg. Akkor a n yugati gyarmattartók láttak hozzá ahhoz, hogy a világ félperifériáiban a gazdaság liberalizálását kikényszerítsék. Mi lett az eredménye? A félperifériák minden országában a politikai berendezkedés vagy kommunista lett vagy fasiszta. Ma is az válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy a félig fejlett országokban a liberalizmus kierõszakolása a s zélsõséges erõk megerõsödését vonja maga után. Az utolsó tíz év legnagyobb társadalmi és gazdasági tragédiájának éppen

Kelet-Európában lehetünk a tanúi. Egy zsarnoki rendszer szétesett, de utána olyan berendezkedést erõltettek e térség népeire, ami kultúrájukkal és gazdasági fejlettségükkel nem egyeztethetõ össze. Ennek sem lehet jó vége. 13 Az okos tanácsadók azzal mentik magukat, hogy kitûnõ tanácsaikat rosszul, fõleg nem elég gyorsan hajtották végre. Nem veszik tudomásul, hogy õk a dtak eleve rossz tanácsot, és ezt még azzal fokozták, hogy a megvalósítás ütemét is erõltették. Szomorú, hogy a század legnagyobb hibáját megismétlik. Könnyû levonni a tanulságot: minél jobban megfogadta egy félig fejlett, többé-kevésbé más civilizációhoz tartozó ország a Nemzetközi Valutaalapon keresztül címére küldött tanácsokat, annál nagyobb a tõzsdéjén a baj. Ennek alapján nem nehéz reális képet alkotni arról, hogyan alakul a mi tõzsdénken a helyzet, és mi várható. LATIN-AMERIKA AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN A latin-amerikai

térség országainak gazdasági teljesítményét a következő években, és hosszabb távon egyaránt, három fő tényező befolyásolhatja. Az országok demokratikus berendezkedésének stabilitásának, a külső világgazdasági hatásoknak és a regionális együttműködés terén elért eredményeknek az említésével természetesen nem mondunk semmi meghatározóan újat. Latin-Amerika esetében mégis mindhárom említett tényezőnek kiemelt fontosságot kell tulajdonítanunk napjainkban, erre kényszerítenek az elmúlt három év eseményei. A régióban a nyolcvanas évek stagnálása után, a kilencvenes évek kétségtelenül a fejlődés, a pozitív változások jegyében zajlottak. A tíz év átlagában mért évi 3-4%-os GDP-növekedés tekintetbe véve, hogy két válság, hullámvölgy is akadályozta a folyamatos fejlődést optimizmusra adhatna okot Latin-Amerika országai azonban még nem jutottak el a gazdasági stabilitásnak arra a szintjére, hogy újra

meg újra ne a különböző külső és belső eredetű egyensúlyzavarok okozta nehézségekkel kapcsolatos "tűzoltó" munkákra kelljen fordítaniuk erőforrásaik döntő többségét. A kilencvenes évek két 4-5 éves ciklusra bontható Az elsőben megindultak a reformok, gyorsult a privatizáció és a világgazdaság felé nyitás. Ekkor a régió növekedésében másfél-két éves visszaesést és az eladósodottság növekedését okozó mexikói válságért még határozottan a reformok túlzott gyorsaságát, az egyes lépések nem megfelelő összehangoltságát tették felelőssé. A második ötéves ciklus első három éve a növekedés, a reformok továbbvitele, a regionális kapcsolatok erősödése, valamint - a kereskedelem és a külföldi beruházások által - a világgazdaság vérkeringésébe történő egyre nagyobb mértékű bekapcsolódás jegyében telt. Az 1998-as ázsiai válság azonban olyan külső sokként érte a régiót, amely

felszínre hozta a továbbra is meglevő belső strukturális problémákat. Ezek önmagukban valószínűleg nem jártak volna olyan teherrel, amely újabb belső eredetű válság kirobbanásához vezethetett volna (legalábbis nem rövid távon). Azaz önmagukban tovább görgethetők lettek volna. Az exportpiacok szűkülése és a befektetői bizalom megingása azonban olyan helyzetet teremtett, amelyben a térség országai kénytelenek voltak szembesülni valódi belső problémáikkal. Így az ázsiai válság hosszú távon akár pozitívan is befolyásolhatja a t érség országainak fejlődését, amennyiben a reformok továbbvitelére kényszeríti a régió országait. Ezt támasztja alá az a t ény is, hogy erre a válságra érettebben 14 reagáltak, mint az 1995-ös mexikóira, nem adták fel az eddig elért eredményeket, nem következett be visszalépés a gazdasági reformok terén. Más kérdés, hogy a társadalmi reformokban csak azért nem beszélhetünk

visszalépésről, mert a megelőző tíz évben nem volt érdemi előrelépés. A térség gazdasági pillanatképe Az ázsiai válság hatására 1999 a r égió gazdaságai számára a k ilencvenes évek legnagyobb kihívását hozta. Az ázsiai felvevőpiac összeomlása érzékenyen érintette a latin-amerikai exportot. Nemcsak a kereslet csökkenése okozott nehézségeket, hanem az export szerkezete is, mivel legnagyobb részét az alacsony feldolgozottságú termékek (elsősorban mezőgazdasági termékek és ásványkincsek) teszik ki, s ezek árának számottevő csökkenése is sújtotta a térséget. Mindezeken túl, a befektetői bizalom megingása már 1998-ban nehezítette a külföldi források elérését. Végül pedig - mivel Brazília 1999 j anuárjában kénytelen volt feladni túlértékelt realja árfolyamának védelmét - több országban elkerülhetetlenné vált a valuta leértékelése. Brazília után ehhez a módszerhez folyamodott 1999-ben Chile,

Kolumbia és Ecuador is. Mindezek következtében 1999-ben a kontinens egészének GDP-je stagnált. Az egyes országok teljesítménye között azonban nagy különbségek voltak és vannak, ami felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy amikor Latin-Amerikáról beszélünk, akkor országok olyan csoportját vesszük egy kalap alá, amelyek helyzete, gazdasági fejlettsége a k étségtelenül meglévő közös vonások ellenére jelentősen különbözik. (A terjedelmi korlátok miatt e cikkben magam is kénytelen voltam számos általánosítással élni.) Összességében LatinAmerikán belül is megfigyelhető egy észak-déli szakadás Ennek oka egyrészt az USA közelsége, másrészt az, hogy a térség olajkincse döntő részt a Karib-medencében található. 1999 utolsó negyedévében már megfigyelhető volt a gazdaság növekedése, ami egyrészt Brazília meglepően gyors kilábalásának, másrészt annak volt köszönhető, hogy nagyrészt az USA gazdaságának

megállíthatatlan növekedése következtében újra nőni kezdett a kereslet a világpiacon a térség exportcikkei iránt. Ehhez nagyban hozzájárult a térség valutáinak leértékelődése, ami annak ellenére, hogy a növekvő kereslet újra megindította az árak növekedését, relatíve olcsóbbá tette termékeiket a világpiacon. E változások hatására, a térség külkereskedelmi mérlege az 1998-as 32 milliárd dolláros hiány után, 1999-ben már három és fél milliárd dolláros többletet mutatott fel. Alapvetően a külső világgazdasági környezet alakulásának következménye, hogy 2000-ben már 4,1%-kal nőtt a régió GDP-je, míg 2001ben már csak 0,5%-kal. Latin-Amerikát sokáig (egészen a kilencvenes évek elejéig) a krónikus infláció hazájaként tartották számon, ezért is különösen fontos fegyvertény, hogy az ázsiai válság Ecuadoron kívül egyetlen országban sem gyorsította jelentősen az árak emelkedését. 2001 már az ötödik

év volt, amikor a kontinensen az infláció 9 é s 11% között maradt. Ez a tény az országok gazdaságának és a gazdaságpolitikai döntéshozóknak az érettségét jelzi, s igen fontos szerepe van abban, hogy a régió visszanyerte, visszanyerje a külföldi befektetők bizalmát. Bár a munkanélküliségi ráta 8-9% között mozog, ami 1981 ót a a legmagasabb érték, ebben azonban a gazdasági visszaesés mellett a privatizáció és az erősödő verseny következtében végrehajtott elbocsátások is szerepet játszanak. Tény, hogy esetünkben ez az érték fenntartásokkal kezelendő, hiszen például a csaknem 170 milliós Brazíliában nem létezik megbízható adat az ország egészére vonatkozóan. 15 Az ázsiai válság hatásaként bekövetkező 1999-es visszaesés után a térség példás gyorsasággal talált vissza a növekedési pályára, azonban 2001-ben a teljes világgazdaság és különösen az USA növekedésének lassulása által újabb külső

eredetű sokk érte. A külső impulzusokra való nagyfokú érzékenység jelzi, hogy bár a kilencvenes évek sikerei kétségtelenül a gazdasági és társadalmi reformok beindításának eredményei voltak, azonban még mindkét területen nagyon sok olyan döntés van hátra, amelyeket a térség országai nehézségük miatt eddig csak görgettek maguk előtt. Ilyen például a társadalombiztosítás és az oktatás reformja, az infrastruktúra fejlesztése, a gazdasági szerkezet átalakítása, néhány országban a demokratikus intézményrendszer létrehozása, továbbépítése, illetve megszilárdítása. Az elért sikereknek több esetben igencsak törékeny a háttere. A demokratikus berendezkedés, illetve a regionális integrációs szervezetek (Mercosur, Andok Csoport) kiürülőben vannak, bár valószínűleg sikerül továbbra is életben tartani e szervezeteket, intézményeket. A mögülük hiányzó alapokat azonban nem lehet létrehozni pusztán politikai

szándéknyilatkozatokkal. Persze, a szándékok is fontosak, sőt nélkülözhetetlenek az előrelépéshez, de elengedhetetlen, hogy megteremtsék a társadalmi háttérbázisukat. A társadalom rétegei közt tátongó szakadék áthidalása, az oktatás színvonalának emelése (s ennek mindenki számára elérhetővé tétele), az emberhez méltó életkörülmények megteremtése olyan feladatok, amelyekhez az elmúlt tíz év növekedése után joggal követel forrásokat a népesség mind nagyobb hányada. Demokratikus berendezkedés Az 1980-as és 1990-es évek fordulóján Latin-Amerika legtöbb országa drasztikus gazdasági átalakuláson ment keresztül. Ezzel párhuzamosan, 1988 é s 1991 köz ött Kuba kivételével a térség összes országában tartottak választásokat. Bár e választások szabad volta több esetben legalábbis megkérdőjelezhető a modern nyugati demokráciák mércéjével mérve, a politikai szabadság ilyen foka példa nélkül álló a

térség történetében. Az elmúlt tíz év történései azonban nem igazolták azokat az elképzeléseket, amelyek a régió gyors demokratizálódását jósolták (remélték). Sokkal inkább jellemző, hogy az országok a demokratikus és az autoriter berendezkedés között ingáztak, és ezt teszik ma is. Ennek oka elsősorban a társadalmi egyenlőtlenség, amely fogékonnyá teszi a szegénységben élő tömegeket a populista érvekre. Másrészt a régió országainak demokratikus pártjai a korrupció, és a többség számára egyelőre még nem kézzelfogható gazdasági fejlődés következtében nem nyújtanak igazán vonzó alternatívát. A korrupció jelentőségét azért sem szabad lebecsülni, mivel csak 2000-ben, Brazíliában, Mexikóban, és Chilében is olyan botrányokra derült fény, amelyek akár a kormány bukását is okozhatták volna, s a 2001 végén Argentínában bekövetkezett eseményekben is nagy szerepe volt annak, hogy a politikába, a

demokráciába vetett bizalmat felőrölte a hosszúra nyúlt recesszió, a politikusok tehetetlensége és a folyamatosan napvilágra kerülő korrupciós ügyek. Bár e folyamatok nyilvánvalóan nem csak a latin-amerikai térség sajátjai, a demokrácia helyi történetének rövidsége, a gazdasági nehézségek mind-mind fokozzák a választók bizalmatlanságát. A katonai hatalomátvételek, a puccsok azonban máig "mindennaposak" a térségben, mindezek ellenére a földrész kétségtelenül jó irányba fejlődött az utóbbi tíz évben. A kép nagyon vegyes, s nem csak az egyes országok térnek el egymástól lényegesen a demokratikus berendezkedés szilárdsága szempontjából, hanem megesik, hogy egy-egy ország néhány év alatt maga is megteszi az utat oda-vissza a demokrácia és a kvázi diktatúra között. 16 Pozitívan hat a t érségre az egész világot átalakító globalizáció folyamata, hiszen ennek következtében egyre nagyobb külső

nyomás nehezedik az országokra, hogy betartsák és erősítsék a demokratikus normákat. A külső erők azonban sok esetben csak a már létező demokratikus rendszereket ösztönzik a továbblépésre, míg az autoriter rendszerek átalakítását nem tudják kikényszeríteni. Azaz a demokratikus berendezkedés felé vivő első lépésnek, a széles társadalmi bázison alapuló, és a hatalmi elit tagjai közt is meghatározóan jelenlevő szándéknak mindenképpen belülről kell fakadnia. A külső tényezők csak ezután juthatnak szóhoz a demokratikus átalakítás továbbvitelének ösztönzésével. S ekkor még nem is beszéltünk a g lobalizáció mint gazdasági jelenség olyan negatív hatásairól, amelyek az érintett országok gazdasági nehézségeinek fokozása révén a belső elégedetlenséget, a társadalmi robbanást, s ezen keresztül a populizmus térnyerésének, vagy éppen a katonai hatalomátvételnek az esélyét növelik. A világgazdaságot

mozgató erők ugyanis elsősorban a gazdasági érdekek mentén rendeződnek, s csak másodsorban fektetnek hangsúlyt a társadalmi, erkölcsi igények, elvárások érvényesítésére. Regionális integráció A kilencvenes évek elején új lendületet kaptak a latin-amerikai integrációs törekvések. A már korábban is létező regionális csoportosulások jelentősége megnőtt, s 1991-ben útjára indult a térségben legnagyobb súlyú, gazdaságilag legjelentősebb, tisztán latin-amerikai kezdeményezés, a M ercosur. Emellett számos kisebb regionális szerveződés is működik, amelyek közül az úgynevezett Andok Csoport képvisel jelentős gazdasági erőt. Hosszú távon e szervezetek jelentősége abban is megnyilvánul, hogy tagországaik közösen lépnek fel a NAFTA további kibővítésének tekinthető FTAA (Free Trade Agreement of the Americas) tárgyalásain. A következő öt évben azonban az FTAA-nek közvetlen gyakorlati szerepe nem lesz a

latin-amerikai országok életében. A tárgyalások alakulása, s elsősorban az USA viselkedése mégis döntő lesz abban az értelemben, hogy meghatározhatja a térség külpolitikai irányultságát, mozgásterét. A Karib-térséget kivéve nem teljesen egyértelmű, hogy a latinamerikai országok az észak-amerikai orientáció mellett döntenek Lehetőségük van akár a csendes-óceáni térséget, akár az Európai Uniót preferálni, vagy akár csoportos befelé fordulás is elképzelhető. Részben ilyen törekvésnek tekinthető a Mercosur is, mert magas külső vámokkal működő vámunió. A közép-amerikai térség országai (elsősorban Mexikó) számára természetesen az USA gazdasági teljesítménye a meghatározó. A NAFTA jelentőségének növekedése a hagyományosnál is erősebbé tette Mexikó és a Karib-medence országainak függését az Egyesült Államoktól. Tény, hogy még a Latin-Amerikára általában jellemző aránynál is nagyobb a külső

tényezők szerepe gazdasági helyzetük rövid- és középtávú alakulásában. De a külső tényezők dominanciája nem jelenti azt, hogy a régió országainak karba tett kézzel kell várniuk sorsuk alakulását. A Mercosurnak a k ilencvenes években elért sikerei jelzik, hogy a térségen belüli együttműködés nagyban segítheti azokat a belső folyamatokat - mind gazdasági, mind politikai téren -, amelyek végigvitele elkerülhetetlen ahhoz, hogy a résztvevő országok helytálljanak a nemzetközi versenyben. A kezdeti sikerek mellett a Mercosur története sem mentes olyan feszültségektől, amelyek felhívják a figyelmet az integrációs folyamatok elmélyítésének fontosságára. De ennél is fontosabb, hogy a puszta szervezeti keretek mögött valóban közös érdekeknek kell meghúzódniuk. 17 A Mercosur tagországok (Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay) közti kereskedelem liberalizálásán túl, ennek a szervezetnek alapvető feladata a

demokratikus berendezkedés fenntartása és fejlődésének elősegítése. Ez a gazdasági egység az USA az EU és Japán után a negyedik legnagyobb a világon, már ma is több mint 200 millió fogyasztót tömörít, s a négy ország közös GDP-je meghaladja az 1000 milliárd USA dollárt. Hosszú távon mégis az teszi igazán vonzóvá a beruházók szemében, hogy lehetőséget kínál a további terjeszkedésre, egy majdani közös dél-amerikai piac létrehozására. Chile és Bolívia már társult tagnak tekinthető, mivel szabadkereskedelmi megállapodás van érvényben velük (Chile teljes jogú tagságának elsődleges akadálya, hogy külső vámtételei alacsonyabbak annál, amit a M ercosur meghatározott). Folyamatosan tárgyalnak az EU-val, s ennek köszönhetően várhatóan 2005től a két blokk között is érvénybe lép egy szabadkereskedelmi egyezmény Az Andok Csoporttal szintén folynak ilyen irányú tárgyalások. Elképzelhető azonban az is, hogy

létrejön az egész Amerikát szabadkereskedelmi blokkban egyesítő FTAA, s ennek következtében nem lesz szükség dél-amerikai közös piac létrehozására. Az integrációs szervezetekbe való tömörülés csak akkor szolgálhatja a tagországok hosszú távú érdekeit, ha nem a kibővített belső piac védelmét tűzi ki célul, hanem éppen a belső hatékonyság növelésén keresztül a versenyképesség javítását. Ebből a szempontból a Mercosur esetében megkérdőjelezhető, hogy a látszólagos gyors sikerek (7 év alatt a belső kereskedelem a négyszeresére nőtt) ellenére valóban hozzájárul-e a térség gazdasági helyzetének javításához. A tapasztalat azt mutatja, hogy bár esetenként indokolható a rövid távú haszon learatása (mint például a természeti erőforrások részbeni felélése vagy esetünkben a protekcionizmus), amennyiben ez forrást teremt a további, már hosszú távon is fenntartható fejlődés megalapozásához. A legtöbb

esetben azonban a sikerek árnyékában ez utóbbi lépés elmarad, különösen ott, ahol a politikai és a gazdasági döntések átláthatósága hiányt szenved. Szociális állapotok Bár az elmúlt tíz évben tetemesen nőtt a latin-amerikai gazdaságok teljesítménye, a társadalmi különbségek érdemben nem csökkentek, és a legszegényebb rétegek helyzete is csak minimális mértékben javult. Míg a fejlett ipari országokban a teljes népességnek 50-60%-a tartozik a társadalom középső rétegébe, addig ez az arány Latin-Amerikában mindössze 20%. E földrészen található a világ legnagyobb jövedelmi különbségeivel "büszkélkedő" két ország, Brazília és Guatemala, ahol a társadalom felső 10%-a rendelkezik a jövedelmek 50%-ával, míg az alsó 50%-a a j övedelmek 10%-ával. De a jövedelmi különbségek valójában a felső 10% és a fennmaradó 90% egésze között is igen nagyok. Míg az USA-ban a felső decilis átlaga csak 60%-kal

magasabb a többiekénél, addig ez Latin-Amerikában 160%-kal. Hatalmas kihívást jelent a folyamatosan duzzadó városi lakosság életkörülményeinek javítása. 2000-re a térség teljes népességének 75%-a (380 millió ember) városlakó volt, s ez az arány világviszonylatban is egyedülálló. Latin-Amerikában 52 ol yan várost találunk, amelynek lakossága meghaladja az 1 milliót, és némelyiküké az 5 milliót is. A hatalmasra nőtt városok lakosságának többsége azonban a legalapvetőbb életfeltételekhez sem jut hozzá. A városokhoz nőtt szegénynegyedek bádogépületeiben nincs víz, fűtés, nincs úthálózat és legtöbbször a hatóságok keze sem ér el odáig. Ezek a negyedek valójában fehér foltok az országok térképén, és ott él a lakosság jelentős része él. Nincs orvosi ellátás, kérdéses az alapoktatás megléte és elérhetősége, s kitörési pont sem adódik az oda született vagy került emberek számára. 18 A

társadalom legnagyobb része nem részesült kézzelfoghatóan az elmúlt tíz év eredményeiből. Az oktatás területén szinte semmilyen előrelépés nem történt, pedig az adatok, és a józan ész is azt mondja, hogy ez a kulcsa a szebb, gazdagabb jövőnek. A legjobban kereső 10% átlagosan három évvel többet járt iskolába, mint a következő 10%, a legkevesebbet kereső 30% hátránya pedig már mintegy 7 év. Tovább erősíti a társadalom rétegeinek elszakadását, hogy a fiatalok körében egyre növekszik a kábítószerfogyasztás, és ez is -minden egészségügyi, gazdasági és jogi következményével elsősorban a szegény sorban élőkre jellemző. A következtetés valószínűleg senkire nem hat a reveláció erejével: a térség országainak minél hamarabb nagy összegeket kellene befektetniük az oktatásba, az egészségügybe és egyéb szociális területekre. Az elmúlt tíz évben, a n övekedés időszakában nem történt érdemi előrelépés

ezen a téren, s ez már középtávon is megkérdőjelezi az eddigi növekedés fenntarthatóságát. A legtöbb ország növekedése pusztán mennyiségi volt, a minőség, a hatékonyság növelése, a termelés szerkezeti átalakítása terén kevés előrelépés történt, az is elsősorban a betelepült multinacionális vállalatoknak köszönhető. A nagy kérdés az, honnan, milyen forrásból finanszírozzák a szükséges fejlesztéseket? E kérdésre idővel választ adhatna a GDP bővülése, azonban a látványos adatok ellenére 1990 és 2000 között a térségben az egy főre eső GDP átlagosan 15%-kal nőtt (ez éves szinten 1,4 százalékos növekedésnek felel meg). Ez általában inkább stagnálásnak, mint akár közepesen gyors növekedésnek tekinthető, a világátlaghoz képest pedig inkább relatív elmaradást jelez. Ennek ellenére a növekedés forrásai megvannak, azonban elsősorban a természeti környezetben, ásványkincsekben testesülnek meg. Ezek

felélése, s az ezzel járó környezeti károk pedig olyan adósságot ró(ná)nak az országokra, és az egész Földre (lásd az Amazonas-medence esőerdőinek kiirtását), amelyet jobb lenne elkerülni. Márpedig az eddig elért eredmények is jórészt e meg nem újuló tőke rovására valósultak meg. A következő években Latin-Amerika várhatóan - csakúgy, mint a k ilencvenes években követni fogja a világgazdasági trendeket, amelyek eddig is meghatározóak voltak. A külső tendenciáktól csak negatív irányban térhet el, mivel számos belső feszültség terheli mind az egyes országok, mind a regionális csoportosulások helyzetét. Latin-Amerika további növekedése szempontjából a korlátok, s ezzel egyben a megoldandó problémák, feladatok közé kell sorolnunk a társadalmi egyenlőtlenség magas fokát, különösen a szakképzett munkaerő relatív hiányát, valamint a termelés szerkezeti problémáit. Dominál az alacsony hozzáadott értéket

hordozó termékek termelése és exportja (különösen az integrációs csoportokon és a térségen kívülre), és - a kilencvenes években végrehajtott privatizáció, és a beáramló külföldi tőkebefektetések implikálta hatékonyságnövekedés ellenére - nemzetközi összehasonlításban csekély a termelés hatékonysága. A NAFTA kiterjesztésének köszönhetően az USA gazdasághoz egyre szorosabb szálakkal kötődő közép-amerikai régió és az ahhoz csak lazábban kapcsolódó, mégis függő helyzetben levő Dél-Amerika gazdasági fejlődése között egyre markánsabban jelenlévő különbségek növelik a régión belüli feszültségek és különbségek mélységét, s ez negatívan befolyásolhatja, lassíthatja egy jövendőbeli, az egész amerikai földrészt magában foglaló szabadkereskedelmi egyezmény, integráció létrejöttét. 19 Döntő momentum lesz, hogy milyen feltételekkel juthatnak hozzá a térség országai a fejlődéshez

nélkülözhetetlen további külső forrásokhoz. Ebből a szempontból az argentin adósságválság negatív hatása meghatározó lehet, annak ellenére, hogy a befektetők az utóbbi években megtanultak különbséget tenni a feltörekvő országok között. Továbbra is vonzó lehet a hatalmas potenciális belső piac, azonban a növekedési kilátások romlása elbizonytalaníthatja az ezt célzó befektetőket. Újra, hangsúlyozni kell, hogy a térségen belüli különbségek várhatóan növekedni fognak annak ellenére, hogy az ezt a folyamatot meghatározóan befolyásoló USA gazdasága recesszióval küzd. Az olaj árának növekedése további lökést adhat a különbségek növekedésének. Az 2001. szeptember 11-ei események, és az argentin politikai és gazdasági válság egyrészt együttműködőbbé teheti a külvilágot, és talán rádöbbenti a térség politikusait is, hogy szemléletváltozásra van szükség ahhoz, hogy a nyolcvanas évtized

vegetálásból, s a végül csalódást keltő kilencvenes évek illúzióitól elszakadva, a 21. században végre valóban elkezdődjön a térség felzárkózása a fejlett világhoz. Magyarország a kilencvenes években több szempontból párhuzamos pályát futott be LatinAmerika néhány országával, és az ebben a cikkben is említett hibákat és tanulságokat nekünk is érdemes megszívlelnünk. 20 Tartalomjegyzék: 1. Dél-Amerika történelme2 oldal 2. Népesség5 oldal 3. Nyelv6 oldal 4. Gazdaság7 oldal 5. Mezőgazdaság és állattenyésztés8 oldal 6. Ipar8 oldal 7. Kereskedelem8 oldal 8. Országai9oldal • Brazília • Argentína • Uruguay • Paraguay • Colombia • Ecuador • Peru • Bolívia • Chile • Venezuela • Suriname • Guyana 9. A tőzsdeválság okai11 oldal 10. Latin-Amerika az új évezred küszöbén14oldal • A térség gazdasági pillanatképe • Demokratikus berendezkedés • Regionális integráció • Szociális állapotok

21 Irodalomjegyzék Tengeren túli világrészek: Tankönyvkiadó, Budapest, 1966 A Föld országai: Brian Williams Földrajz világatlasz: Kartográfiai vállalat, Budapest Révai Nagy Lexikona 22