Erotika, Szexológia | Történetek » A bukott angyal

A bukott angyal Apám - aki örököséül fiú utódot remélt, ám mégis velem, egyetlen leányával kellett beérnie már zsenge gyermekkoromtól kezdve - kivonva az asszonyok puha, oltalmazó karjai közül férfias foglalatosságok közé is bevont. Vívómestert fogadott mellém, aki kardforgatásra oktatott, a lovaglás fárasztó tudományát elsajátíttatta velem, sõt - micsoda szentségtörés - a betûvetés magasztos tudományára is kioktatott az egyház egyik erre hivatott szolgája. Anyám, illetve az udvarban a többi dáma kissé megbotránkozva szemlélte az eseményeket, ám egyikük sem mert volna atyám fiúpótló intézkedéseivel szembeszegülni. Az asszonyok untató élete, az örökös hímezgetés nem is vonzott engem sohasem. Ám amikor felserdültem, és a rövidebb lányka ruháim helyett igazi abroncsos dáma ruházatot kaphattam, nehéz selyembõl, brokátból, bársonyból, atyám is belátta már, hogy mégiscsak elveszítette a sosem volt fiú

utódot. A nõiesen szabott kelmék közül kitûnt, hogy egy igazi kisasszonnyá növekedtem. Már nem illett a katonák között idõznöm, a tegezemet, nyilaimat, a kis nõi kardomat mind elkobozta atyám, mint afféle idejétmúlt játékszereket. Azóta viszont üresen telnek a napok. Próbálkoztam olvasással tölteni az idõt, de a szentéletûek életérõl írott könyvek bizony nem kötik le a figyelmemet. Annak elõtte a régen élt másoló szerzetes - kinek arany keze lehetett - kalligrafikus iniciáléit külön is megcsodáltam valahányszor a könyvtárszobába bejutottam, de manapság nem tudott oly hatást tenni rám, mint máskor. Szemeim elõtt összefolytak a betûk, s mögülük egyre csak egy mosolygós fiatalember arca bukkant elõ. Egy kelta lovag az illetõ Szívem megdobogtatója õ, ki Richard királyunk keresztes hadjáratból érkezett vissza. Deli katona, ügyes kopjás, jó lovas Szívem repes, ha rá gondolok Azt ígérte, beszökik hozzám ma éjjel

is. Toronyszobámba nehéz út vezet, a bejáratnál várõrség állná útját. De õ csak mosolyogva bíztatott, hogy beszökik hozzám, várjak rá Egész álló nap erre gondoltam, a várakozás izgalomban tartott. Az éjszaka régen leszállt már, toronyszobám ablakain keresztül a csillagokra láttam, telihold világította az éjjel járóknak az utakat. Kissé hûvös fuvallat áramlott be szobámba Csak várakoztam, epekedtem itt, baldachinos ágyamon heverve, szemeim lecsukva. Megígérte, hogy eljön, hol késik? Csak sóhajtoztam türelmetlenségemben. Leeresztettem a könyvet, súlyos, veretes fedelét ráhajtottam. Kézfejemmel lassan végigsimítottam nyakamon, tarkómig hátra. Mennyire szívesebben venném, ha kedvesem tenné ugyanezt velem. Ismerem már érzéki simogató ujjait Elképzelem, amint lejjebb csúsznak kezei, s útjukban végigsimítják mellkasomat, a hamvas bõrt, majd ujjai be-beszaladnak az ingváll kivágásán, megérintve duzzadó keblemet. Már

a gondolattól is felhevültem, izgatottá váltam, a testemben széjjelSUGÁRzott a vágy. A ruha megannyi rétegén keresztül nem sikerül igazi érzõ húst tapintanom, de amint elképzelem az õ simogató kezét, éreztem, mily duzzadt, mily vágyakozó máris a keblem halma, sõt, ha kissé figyelmesebb vagyok, már nem is csak a kebleim vágyakoznak ama érintésre. Ágyékom reszket Óh, Szûzanyám, mennyit kell még várnom az ölelésére? Sajnos ruhámat, és számtalan alsószoknyámat egymagam nem tudom levetni, felhajtani sem egyszerû, hisz merevítõkkel, szõrpárnákkal kapja meg divatos formáját. Nem egyszerû kezelni kétségtelen Csak elképzelhetem, amint alájuk nyúlok, és lassan tapogatózva körbejárnak ujjaim fölfelé combig. Izgalmamban szorosan egymáshoz szorítom õket, majd ellazítom ismét, várakozásom, feszültségem egyre nõ. Remeg az ujjam hegye, amint tétován megérinti nyakam után a ruha kivágásán lejjebb sikló hullámzóan

emelkedõ, süllyedõ keblemet. Borzongom a vágytól. Ah, csak jönne már!!! Türelmem véges, gondolataim száguldoznak, ismét csak visszatérek azokhoz a finom gondolatokhoz, annak emlékéhez, amiképpen lovagom engem simogat. Élénken elképzelem ujjait, sõt nem is csak azt Óh Labia minoris, óh, micsoda finom érzés, amint megérinti, amint a síkos, finom szirmait simogatja. Oly szerelmetes és gyöngéd volt velem, egy zarándok lovagból az ember ki se nézné, e gyöngédséget. Az emlék hatására lélegzetem is kapkodóbbá válik, combjaimat egymáshoz szorítom, ernyesztem, szorítom erõsen, és közé képzelem az õ lüktetõ, forró vesszejét. Nem is oly rég volt az a lovagi torna, ahol szívemet foglyul ejtette. Azon az estén a parkban, a virágágyásokon túl egy kerti pavilonhoz vezetett, kandi szemektõl rejtetten ott történt a lovagi torna gyõztesének igazi megjutalmazása. Alighanem akkor atyám megsejtett valamit, vagy még inkább pohárnoka -

kinek szeme mindenütt ott kémlel - suttogott valamit a fülébe arról, hogy immár asszonysorba léptem. Atyám pedig bõszen õrzi erényemet, melyet az általa kijelölt férjem uramnak a nászi éjszakán fehér liliomként illenék átnyújtanom. Azonban nem sejti õ, hogy arról a fehér liliomról már leverték a harmatot, szívemet megremegtetõ ifjú lovagom fürgébb volt, mint az apai oltalom. Miután a parkból visszatértem dajkámmal, felfokozott lelkiállapotom csak nem szûnt. El voltam ragadtatva attól a megélt boldogságtól, amit lovagom kicsiholt belõlem. Oh, micsoda remek élet, ha az asszonnyá válás ezt jelenti, már elõbb asszonnyá kellett volna válnom, hogy már eddig is birtokolhattam volna eme gyönyöröket. Ezidáig nem volt tárgya a türelmetlenségemnek, pusztán egy megfoghatatlan inger gyötört. De mostantól már pontosan tudom, mit jelent a vágyakozás egy férfi után. Na jó, azért nem egészen mindegy talán, hogy ki az, akihez azon

ujjak és egyebek tartoznak. Alig vártam a következõ alkalmat, amikor megismétlõdhetik velem e nagyszerû csoda Következõ napon -- még éppen csak pitymallott, szobámba bejött atyám a vár kovácsával, meg dajkám és a komorna. Rosszat sejtettem e nagyszámú küldöttség láttán, mire készülnek vajon? Hamar kiderült, amikor atyám érces hangján tudtomra adta, hogy mi az elvárás egy fiatal hajadonnal szemben. Eddig gyermeknek számítottam még, de most, hogy eladósorba léptem, õrá hárul az a felelõsség, hogy érintetlen virágszálat nyújthasson át leendõ kérõmnek. A védelem elsõ intézkedéseként intett a kovácsnak, aki a kis faládika fedelét fölemelve valami szokatlan szerkezetet emelt ki onnét. Egy nagyobbféle vasgyûrû volt az, valamiféle pánttal áthidalva Elsõ pillantásra lószerszámnak, nagy zablának esetleg hámnak néztem volna. Nem értettem, mi lehet a célja ezzel. Intett a dajkámnak, hogy lépjen közelébb Még akkor sem

értettem mire készülnek, amikor ruhakapcsaimat meglazítva a földre omlott a súlyos brokát. A komorna közelebb hozta a "hám"-ot, s elébem térdepelve keresztülhúzta a gyûrûn mindkét lábomat. A derekamig emelhette, mert ágyékomnál elakadt az áthidalónak tûnõ fémpánt. Megborzongtam, ahogy a hideg vas az érzékeny bõrömhöz ért. Valahogy nem nagyon tetszett nekem ez a készülõdés Ekkor elõlépett a vár kovácsa és a vasöv nyitott végeit egymáshoz tolta, majd a ládikájából elõemelt zárszerkezettel összelakatolta a derekamon. Mostmár aztán végképp nem tetszett nekem ezen öltöztetés. Nem azért, hogy hideg a fém, hanem kemény öltözet ez az én gyenge bõrömhöz, ráadásul tüstént fölismertem, hogy amíg ez a dolog rajtam van, elzárja a lehetõséget, hogy lovagom vesszeje oda jusson, ahol leginkább örömöket szerezhet vele nékem. -- Apámuram ne büntessen engem ilyen kényelmetlen páncélzattal, hisz ez akadályoz a

lovagolásban is, az üldögélésben is, még a sétámban is. -- Bizony Angelika leányom, felserdültél már, és nekem, mint gondos atyádnak, mindent el kell követnem, hogy szûzi erényed makula nélkül jusson a házasság oltárán urad birtokába. -- De remélem, hogy az éjszakai nyugodalmam idejére megszabadít ezen eszköz viselésétõl -próbálkoztam az utolsó reménnyel. -- Csakis a fürösztés idején lehet levenni, minden új hónap elsõ vasárnapján. Másegyébkor viselned kell. -- válaszolta, s máris kifordult a szobámból Hátrahagyta a kétségbeesést. Éppen most, amikor végre megtapasztalhattam szerelmetes lovagom ölelésének gyönyörûségét, éppen most gördít ekkora legyõzhetetlen akadályt egymásba olvadásunk elé? Vajon mi lesz éjjel, mit tehet eme védelem ellen szegény mátkám, mikor pedig olyan tüzesvérû. Zokogtam, mint az áprilisi felhõk, de csak bánatomnak adhattam utat, megkönnyebbülni nem tudtam. Szeretõ, jó

dajkám látva elkeseredésemet, tanácsolta, hogy tájékoztatni kellene a lovagot, mert egy Szentföldet megjárt, világot látott ember esetleg tudhat megoldást a szorult helyzetemre. Máris szaladt az üzenettel a palota azon szárnyába, ahol a vendég lovagok lakoztak Az üzenet csak annyi volt, hogy napszálltakor várom õt a kerti pavilonban. Reméltem, hogy ennyibõl érteni fogja, hogy csak õ meg én leszünk ott, és bíztam benne, hogy tudni fogja mije után epekedem. Amint leszállt az alkony, sétára indultam, csak a komorna meg a dajka volt a kíséretemben. Azt terveztem, hogy õk a pavilon környékén maradva kémlelik a parkban az ösvényen járókat, ezen közben odabenn ölelkezhetem a kedvesemmel. Jött is hamar, s nesztelen Lovászát visszaküldte a paripával a várudvarba, hogy ne legyen semmi, ami elárulhatná jelenlétét a fürkész szemeknek. Amint belépett a karjába kapott máris, és olyan hevesen csókolta ajkaimat, izgalmi állapota úgy

hajtotta õt, hogy tüstént fölkeltette az eddig hamu alatt parázsló vágyamat. A parázs lángra kapott, és az egekig szállt a vágyam, hogy ott érintsen, ott simogasson, ahol annyira lángol nekem - márminthogy az ágyékomban. Most nem éreztem hidegnek a vasövet, nem hûtött le semmi. Egyre csak hevültem, ahogyan finom bajuszkájával cirógatott, ahogy csókjaival elhalmozott. Ruhakapcsaimat könnyedén megoldotta, a súlyos kelme a lábam elé hullt. Akkor aztán elképedt a lovag is, amikor fölfedezte az akadályt, ami a szerelmünk beteljesedésének útját állta. Hiába próbálta félretolni, vagy a zárját megnyitni, bizony nem fért oda a keze se, ahová annyira vágytam. Pedig õ maga is jócskán fölgerjedt a szerelemre, fegyvere teljes készültségben várta a bevezetést. -- Mit tegyünk lovagom? Nagyon vágyom rá, hogy ismét magamban érezhessem ezt a szép duzzadt hímtagot. Elepedek a sóvárgástól, annyira kívánlak -- Oh kisasszonyom, én is

hasonlóképpen érzek. Az összes vágyam odasûrûsödött, amit épp a kiskacsódban tartasz, és alig várom már, hogy harmatos virágszirmaid közé bevezethessem a boldogságot. Csókjai, ölelése nagyon kellemesen értek, de tulajdonképpen éppen arra vágytam, hogy buzogányát elmerítse kis barlangomban. -- Tégy próbát mégis, ne hagyjunk félmunkát -- kérleltem õt. Erre a fölszólításra aztán óvatosan közelebb nyomakodott és a mereven lüktetõ vesszõt megpróbálta az áthidalón található keskeny nyíláson keresztülpréselni, ám mielõtt élvezhette volna a szirmocskák csókjait, máris fájdalmas jajszóval rántotta vissza vesszejét. Az a keskeny rés tüskékkel volt szegélyezve, mely felsértette, megsebezte õt. Így aztán szegény lovagom kétségbeesve húzta vissza a megcsúfolt férfidíszt, és fájdalmában aggódón sóhajtozva markában tapogatta, szemlélte a gyönge viaszgyertya fényénél, ahogy a kárt fölmérte. Fájhatott

erõsen, mert újabb kísérletet nem mert tenni, hogy a vassal dacolva magára húzzon. Óh pedig hogy vágytam volna, hogy ma is megtegyük. Magához ölelt, duzzadó keblemet csókolgatta és simogatott, de ezek a kedveskedések nem vezettek oda, hogy sikerült volna olyan kéjt éreznem, mint amikor férfiasságával bennem muzsikált. Elkeserített a sikertelenség Láttam, hogy õt is búsítja a dolog De szavát adta, hogy ha a következõ éjszakámat neki adom, találni fog lehetõséget, hogy beteljesedjék a vágyam. Mi volt ez a kis nesz??? Halk fémes csörrenés a várárok szegélykövén! Toronyszobám ablakán kilesve látom már, nem hiába epekedek ama férfitenyér érintése után. Odalenn a sötétben lova és fegyverhordozója társaságában ott látom õt, amint elõkészületeket tesz: erõs kampóra kötelet csomózott, átvetette a párkányon, azzal rögzítette a hágcsót. A mellvértjét leemelte legénye, mellé a sisakot meg a combvértet is, hiszen a

nehéz vasalatban képtelenség hágcsózni olyan ügyesen, akár egy macska. Már jön is fölfelé, egyre közelebb hozzám Nem szuszog, nem liheg, olykor láncinge hozzásúrlódik a falhoz. Óhhh, milyen türelmetlenül várom már! Erõs karjainak köszönhetõen csak felér ide hozzám, s máris beugrik szobámba! Végre megérkezett a szerelmesem ! Szeretett Kiran lovagom, im itt van már ! Szót sem szól, hozzám lép, megölel gyönyörködhetek dús hajában, bajuszkájában, finom szakállában. Repdesõ örömömet fokozza rám tapadó szája Élvezem amint finoman csókol Ujjaimmal a láncing kapcsához tapogatózom, sorra kibontom mind, s a padlóra eresztem a súlyos acélfonatot. Õ hagyja, tegyek vele, amit csak akarok, élvezi kutató, ujjaim érintését, Felszakadó sóhajjal jelzi örömét, mikor megsimítom ama domborulatot, mely férfiasságát rejti. A láncinge alatti gyapjú ujjasa õrzi verejtéke szagát. Hozzásimulok, beszívom férfias illatait Õ is

hámozza öltözékem rétegeit, Ujjai õrjítõ finoman játszanak nyakamon, simogatja a ruhakivágást, lesimítja vállamról az ingváll selymét, majd a szoknyámat is. Hajt a vágy, hogy minden lekerüljön végre, s csak csupasz bõrünkkel simuljunk össze. Ajzott állapotom SUGÁRzik rólam, nem is tagadhatnám. Mint a forgószél, úgy elkap s elemi erõvel lüktetõ vágya a baldachinos ágy párnáira dönt. Mindig ilyen heves velem, ezt én nagyon is élvezem. Alig várom, hogy végre belém hatoljon, s megmerítkezzünk az örömökben. Jaj, minõ csapás! Hiszen lehetetlen! Az erényöv újra utunkba áll! Emlékezz csak, milyen sebesülés ért a minap is, amikor titkos légyottunkon megpróbáltuk szerelmünket beteljesíteni. Mielõtt a bús kesergésnek adnám magam, szívem szerelme épp ott tapogatózik a zárnál, s valami meglepõ dolgot mûvel. Mintha egy kicsi kulcsocska benne simulna a tenyerében, annak fejét próbálgatja e méltatlan erényöv zárjába

illesztgetni! S íme! valóban kattan a zár, lazul a fémpánt szorítása, s azok az áhított ujjak elkalandoznak minden rejtett zugba, titkos hajlatba. Hihetetlen! Szabad vagyok! A karjai közt tart, és én szabadon megnyílhatok. Alig várom már, hogy remegõ vágyam beteljesedjék. -- Hogy tetted ezt, nagyszerû lovagom? - kérdem ujjongva, orcáit ezer csókkal hintve. -- Ó, szép Angelinám: a szorult helyzet csiszolja az elmét. Minap, szeretõ dajkád - hosszas unszolásomra, és a leleplezõdés veszélyes kockázatát vállalva elemelte atyádtól a védõvas eredeti kulcsocskáját, míg atyád ebédelés után szundikált. Talán még a borába is szórt valamennyi gyönge altatót. Majd a minta alapján hû damaszkuszi fegyverkovácsom megreszelte eme kicsi kulcsot, mely elvezet tested rejtekéhez, mindkettõnk nagy boldogságára! Szeretõ dajkád megõrzi titkodat, az én emberem szavát meg senki nem érti errefelé. Ostroma alatt bódultan heverek, hátát

simogatom végig, mit õ így is jólesõ morgással fogad. Most meg, hogy elhárított minden akadályt, máris ölbe kap engem, szemében vad vágy tüze lángol. Végre combjaim közé hatol és akkor ott lenn megérzem a várva várt keménységet De jaj! Hiába akarom olyannyira lovagom dárdáját magamba fogadni, testem s barlangom bejárata ijedten összerándul. S lovagom tekintetében a kétség fénye csillan meg: vajon testem keményebben ellenáll majd ostromának, mint az elébb ama gonosz kovácsoltvas? Átmenetileg visszavonul, térdre borul ágyam szélénél, és ekkor. olyat tesz velem, amire soha nem is gondoltam, pedig elégszer ábrándoztam, mi mindent tesz majd velem, mily gyönyörökben részesít majd engem. Azt éreztem, hogy csókjaival illet mindenhol elhaladtában, azután alámerül a combjaim közötti a résben, és akkor. Leírhatatlan, új érzésképpen megéreztem kutató nyelve érintését ott lenn. Szelíden, ámde határozottan továbbra is

széttárva tartotta combjaimat, hogy mohón rám tapadhasson. S hozzá halkan, kéjesen morgott Eleinte alig viseltem el, de aztán engedett combjaim szorítása, és egyre jobb érzés töltött el csókolgatása, nyalogatása nyomán. Mikor pedig hozzáért a clitorisomhoz, valósággal szikrázott bennem az a gyönyörteljes érzés. A végén már minden nyalintás külön gyönyörhullámot indított el bennem. Tomboló, szikrázó örömöt. Valami szédítõ hullám kapott el, és emelt egyre magasabbra A következõ pillanatban már, nem bírván tovább türtõztetni harciasságát, egyenest megrohamozza az immár kitárulkozott bejáratot, ami nem áll ellen tovább, mert kedvesem odaadó nyalogatása oly mértékben eloszlatta ellenállásom, s olyannyira megnedvesített egyúttal, hogy könnyû a tövig való behatolás. Ohhhh ! Bennem van ! Ebben minden benne van ! A régóta tartó vágyakozás ! A minket övezõ titok ! A készülõdés ! A sok akadály ! Arcomba

pillantott, vajon fáj-e nekem, de mély sóhajom jelezte az örömöt, hogy végre, itt vagyunk hát ! Hogy végre azt érezhetem, amire oly nagyon vágyakoztam eddig. Határozottan teljesen belém hatolt, s rám borulva csókokkal illette ajkamat Szája ízéhez hozzávegyült egy újabb, eddig ismeretlen íz, melynek izgalmas voltát fokozta eredete. Erõs markaiba fogta csípõmet, és úgy folytatta a gyönyörteli munkálkodást. A rátörõ gyönyörhullámok engem is röpítettek. Átszellemült arcát a mennyezetre emelte hatalmas vágtába kezdett. Éreztük már, hogy ez a végsõ kör eme nyargalásban S valóban, immár az egyenletes tempót sem tudván tartani, néhány vad, vergõdõ mozdulat után a várkastély csendjét alig fojtott kiáltás verte fel, és lovagom megdermedt hosszú pillanatokra, amint a gyönyör rázta. Szép arca átszellemült, ahogy élvezett. Aztán rám omlott, és én igyekeztem ajkammal, kezeimmel lezárni ajkait, ne csapjon már akkora

zajt, az õrség kapitánya még riadót fúvat ha ilyesféle kiáltásokat hall. Pihegett kebleimen, s noha megtört tekintete kimerültségre vallott, még simogatott kicsit, levezette vele bensõm iménti megrázkódtatását. Hm Kicsit azért ettõl tovább is tarthatott volna. Hosszú volt még az éjszaka, nagyon reméltem kapok még ebbõl a gyönyörbõl, ha már mindenféle nehézségek árán fölmászott ide, és megnyitotta lakatomat. Ki kell használni a ritka lehetõséget! A gyertya libegõ fényénél szép kedvesem izmos, karcsú meztelenségét nézegettem kedvtelve, amint asztalomnál ült, és falta a komornám által elõrelátón odakészített hideg sültet. Midõn már alig maradt valami az ezüsttálon, ajkához emelte a kupa bort, s a vérveres nedû kétoldalt bajszán lecsordulván, félhomályba merült ágyékára csepegett. Követtem tekintetemmel a bor folyását Izgatott a látvány, amint követte domború mellkasának vonalát ama folyadék. A

mellkasáról a hasára csurgott, onnét egy hirtelen futással beszaladt a bozontos fanszõrzet közé. Szívesen odaszalajtottam volna az ujjaimat magam is. Hosszan néztem, ahol eltûnt, és még inkább késztetést éreztem, hogy a csillogó útvonalat érinthessem. Közel lépve az asztalhoz máris a mellére tettem a kezem, s kedvtelve gyönyörködtem izmaiban. Jobbommal a hasát simogattam, szétkenve a bor patakját. Rámpillantott Kirán lovag, tekintetemet kereste. De most nem az arcát néztem, jobban érdekelt, amit a bor áztatta szõke bozont között találhattam. Kezében volt még a kupa, mint aki inna újra, de nem folytatta a mozdulatot, engem figyelt. Azok az illatok, amik annyira elveszejtettek, ha szerelmetes lovagom magához ölelt, most borral vegyítve ismét fölkeltették az ölelés iránti vágyamat -- melyek igazából ki sem hunytak az imént. Vágytam az ismétlésre, azokra a gyönyörökre, amikkel a mennyországba juttatott. -- Kedves lovagom,

elpancsolja a finom nedût. Nem hagyhatom, hogy egy csöppje is kárba vesszen e nemes italnak. És ráhajoltam a mellkasára, hogy az odacsorgott bort lenyalintsam onnét. Azután persze a hasán sem maradhatott, végül pedig még lejjebb haladtomban fölszívogattam a kopja tövébõl is. Éreztem, hogy megfeszült a teste, ahogy forró lélegzetemet az ágyékában érezte. Ha az imént nekem annyira csodálatos érzéseket okozott, ahogy csókjaival illette türelmetlenül izzó ágyékomat, bizonyára õ maga is ugyanolyan örömmel fogadja a hasonló szeretgetést tõlem is. Lenyalogattam a bort, aztán tovább csókolgattam, nyalogattam Nem volt ellenére Tán meglepte e szokatlan kezdeményezés, vagy elképedt a szürcsölõ hangok hallatán, de mindenesetre örömmel fogadta az ajkamat az ölében. Éreztem, hogy egyre duzzadt, terjeszkedett a szõrbozontban az a bizonyos férfidísz, melyet úgy imádok. Várakozó izgalommal töltött el a változás. Kezéért nyúltam,

ágyékomra húztam ujjait. -- Érzed-e, hogy reszket, mily epedve várja gyöngéd érintésedet? Mint aki tétovázik még, a kupára pillantott, meg az asztalra a félbehagyott sültre nézett. Nem hagyhattam, hogy elterelõdjék a figyelme efféle hívságok iránt, amikor engem magam ennyire gyötört a megújult vágyakozás. Felállva a combja fölött átlendítettem az egyik lábam, és az ölébe ereszkedtem. Mellkasához simultam, hátát a támlához nyomtam Röppenõ csókkal az ajkaira szálltam, miközben úgy iparkodtam, hogy ama sóvárgás rátaláljon a feszessé keményedett kincsre, ami az ölében meredezett. Koppant a pohár a fapadlón, amikor kicsúszott Kiran lovag ujjai közül. Már egyre kevésbé érdekelte a lakoma. Szívesebben lakomázott inkább duzzadó kebleimbõl, a kupa helyett tomporomat markolászta. Szorosan magára húzott, hogy tövig hatoljon sóvárgó ölembe, bodorodó szõrzete cirógatott. Óhhh, igen, ez az, amit annyira kívánok

Máris megkezdtem lovaglásomat. Nyeregben vágtázáshoz szokott izmos combjain ültem, de ez a féle szerelmes vágtázásunk nem elõre visz, csakis fölfelé, egyre fölfelé, az egekbe. A gyönyörömnek nincs határa, reszkettet a kéj, sikoltoztam is talán, annyira élveztem. Azután elgyöngültem, vállára borultam, míg elcsendesült bennem a kielégülés öröme. Beleborzongtam a kéje erejébe. Lovagom könnyedén a karjába kapott, magához ölelt, s úgy vitt vissza a baldachinos ágyamig. Elnyugodva, elsimulva merültem bele az alvásba