Tartalmi kivonat
Amit az inflációról tudni kell Az infláció fogalma és mérése Az inflációnak a pénz értékvesztését nevezzük. Pénzünk inflálódik, ha ugyanazért a pénzért egyre kevesebb árut tudunk vásárolni. Első hallásra ez egy jó meghatározásnak tűnik, de amint számszerűsíteni akarjuk, rögtön rájövünk, hogy azt is meg kell mondanunk, hogy az áruk melyik köréről beszélünk, enélkül az infláció nem értelmezhető. Az infláció mérőszámaként különböző árindexeket használunk. Ezek olyan viszonyszámok, amelyek megmutatják, hogy két időpont között hogyan változott egy adott árszint. Termékcsoportonként más és más indexeket alakíthatunk ki (termelői, fogyasztói, export, beruházási stb). A leggyakrabban használt inflációs mérőszám a fogyasztói árindex, amelyet a lakosság egészének fogyasztására vonatkozó termékcsoportra számítanak ki. Az átlagtól való eltérések követésére szolgálnak a különböző
fogyasztói csoportokra vonatkozó statisztikák (pl. nyugdíjasok, diákok, nagycsaládok) A statisztikusoknak külön problémát okoz az új termékek, szolgáltatások megjelenése és a régiek eltünése. A parkolásért korábban nem kellett fizetni, most azonban ezeknek az árát sem lehet figyelmen kívül hagyni. A megoldást az jelenti, hogy összevont termékcsoportokat hoznak létre, amelyek mind a két időpontban léteztek és így összehasonlíthatóak. Pl az utazási szolgáltatás árában a parkolójegy ára hozzáadódhat a buszjegy árához. Sajnos az árak elemzésénél azt nem vizsgálják, hogy pl termékváltásnál ugyanazon az áron jobb minőségű áruhoz, szolgáltatáshoz juthatunk hozzá, csak az árakat hasonlítják össze.Természetesen nincsenek tökéletes, egyedül üdvözítő megoldások, az eredmény mindig függ az alkalmazott megoldásoktól. Az infláció hosszú távú elemeinek figyelésére szolgálnak az úgynevezett maginflációra
vonatkozó statisztikák. Vannak szélsőségesen ingadozó áru termékek (plzöldségek), amelyek torzító hatását ilyenkor kiszűrik. A piacokat árképzés szempontjából kép csoportra osztják: árkövető (pl búza, kenyér) és ármeghatározó (pl mosópor, csoki) piacokra. A maginflációs számításoknál figyelembe veszik a piacok közötti különbségeket. Az infláció oka Leegyszerűsítve fogalmazhatunk úgy, hogy az árakat a forgalomban lévő pénz és piacon kapható áruk mennyiségének aránya határozza meg. Az áruk mennyisége a gazdaság teljesítményétől, termelékenységtől, a pénz mennyisége pedig a mai világban attól függ, hogy a kormány és annak intézménye a központi bank mennyi pénz bocsát ki. Tehát az infláció alakulása gazdaságpolitikai kérdés. A pénzkibocsátás egyben pénzteremtést jelent, hiszen ekkor a központi bank olyan hitelt nyújt, amely mögött nincs betéti fedezet. Az ebből származó speciális nyereség
a kincstárat gazdagítja. (A neve seigniorage, ez a pénzállomány adója.) A pénz csak a csere eszköze, önmagában nem hoz létre árut, a gazdaság teljesítménye, növekedése hosszabb távon független a pénz mennyiségétől. Ezért van jelentősége a reálszféra és a m onetáris szféra különválasztásának. A reál gazdaságba tartozik minden, aminek a m értékegysége nem a p énz (termelés szintje, reáljövedelmek, növekedés). A pénz mennyiségétől függ a monetáris szféra alakulása, az árszint, jövedelemszint, kamatláb,stb. A pénzben mért mennyiségeket szoktuk nominális mennyiségeknek is nevezni. Az infláció rejtett adó Ha az infláció gazdaságpolitikai kérdés, akkor fontos kérdés, hogy miért hagyják nőni az inflációt, mi a jó abban? A költségvetés során tervezett kiadások forrását főleg adóbevételekből kell előteremteni. Ha van infláció, akkor az ennek során keletkező többletnek köszönhetően kevesebb adót
kell kivetni. Minden új kibocsátású forint ingyen vásárlást tesz lehetővé a kibocsátó számára. A legnagyobb inflációk a megnövekedett háborús kiadások finanszírozása miatt alakultak ki. Az infláció nem olyan látható és egyértelműen körülírható lakossági teher, mint az adók. Gondosabb vizsgálat után állapíthatóak csak meg a teherelosztás arányai.Rövid távon az inflációnak, a központi új pénz elköltésének (a megjelenő kereslettöbbleten keresztül) van hatása a termelésre, a reáljövedelmek szintjére. Ez az élénkítés azonban mindig csak időszakos lehet és később a termelés szükségszerű visszafogásakor meg kell fizetni ennek is az árát. A dolog egyébként is csak akkor működik, ha a gazdaság szereplői számára nem kiszámítható, váratlan keresletet gerjeszt. Ha beépül a várakozásokba, vagy importból fedezhető az árutöbblet, akkor csak áremelkedést okoz, nem növeli a termelést. A
demokratikus társadalmakban azért teremtik meg a központi bank törvényben rögzített függetlenségét, hogy ezzel nehezítsék a hatalmon lévő politikai vezetés olyan törekvéseit, amelyek arra irányulnak, hogy a j elen pénzteremtésének pillanatnyi előnyeiért felmerülő negatív következményeket a választásokon győztes következő politikai erő időszaka alatt kelljen majd megfizetni. A költségvetést és a törvényhozást a parlamenten keresztül az egész társadalomnak kell ellenőriznie. A központi bankot pedig függetlenné kell tenni a mindennapi politika befolyásától. Az infláció költségei Az infláció kétségkívül sok kárt, költséget okoz, ezeknek két alapvető típusát különböztetik meg: ami az inflációval mindenféleképpen velejár és ami annak váratlan jellegéből, módosulásából adódik. Az inflációval járó alapvető költségelemek: -nehéz az árinformációk feldolgozása -nem merünk ülni a pénzen, mert
elértéktelenedik, ezért befektetjük, kezeljük, minimalizáljuk a volumenét stb. Ennek a tevékenységnek költségei vannak A váratlan, kiszámíthatatlan infláció további költségeket okoz, hiszen az üzleti életben egy várakozás alapján szerződünk, azonban az infláció ettől végül eltérően alakul. Az infláció felborítja a jövedelmek megoszlását társadalmi csoportok, adósok és hitelezők között. Ha az alapvető élelmiszerek és lakásfenntartás költségei nőnek jobban, akkor az infláció a szegényeket jobban súlytja. Hosszútávú lakásépítési hiteleknél fix kamatláb esetén az infláció alakulásától függ, hogy az adós vagy a bank jár-e jobban. Így aztán érthető, hogy az infláció költségei, kiszámíthatatlansága csökkentik a vállalkozói hajlandóságot. Piaci alkupozíció függvényében mindenki arra törekszik, hogy a váratlan költségeit a partnereivel elfogadtassa. A vállalatok árat emelnek, a dolgozók
sztrájkkal fenyegetőznek, ha elmarad a béremelés. Forrás: MNB