Történelem | Középiskola » Szent István intelmei

Szent István Intelmei A valószínűleg az 1010-es évek első felében - más vélekedések szerint az 1020-as évek közepén - készült munka eredeti címét nem ismerjük. A szöveg legkorábbi, 15 és 16 századi kéziratai, a T huróczy- és az Ilosvay-kódex Szent István első törvénykönyveként (Decretum Sancti regis Stephani) említik. Ennek a hagyománynak köszönhető, hogy Magyarország összefoglaló törvénygyűjteményébe (Corpus Iuris Hungarici) is bekerült. A mű modern szövegkiadói új címet alkottak, és Erkölcstanító könyvecskeként (Libellus de institutione morum) jelentették meg. Az Intelmek hitelessége körül sok vita folyt, mára azonban egyértelművé vált, hogy Karoling királytükröket alapul vevő, de teljesen magyar közegben keletkezett 11. századi szövegről van szó Az Intelmek szerzőjének személye ismeretlen, és bár a mű szövege egyes szám első személyben íródott, Szent István sajátkezű szerzősége kizárható, a

mondanivaló kialakításában, megszerkesztésében való szellemi közreműködése azonban nagyon is valószínűsíthető. A tanítások megszövegezőjeként felmerült többek között Szent Gellért püspök és Asztrik érsek személye is. Az Imre hercegnek ajánlott - tehát mindenképp annak halála, 1031 előtt keletkezett - tanítás több szempontból is kiemelkedik a királytükrök műfajából. A bensőséges hangnem mellett a szerkezet és a mondanivaló is több sajátosságot mutat. Az Intelmekben nem az egyes erényekből következik az államvezetésre vonatkozó tanítás, hanem éppen a királyi méltóság legfontosabb elemei kapcsán fogalmazza meg a jó uralkodó legfontosabb személyiségjegyeit, tulajdonságait. Szent István tanítása általában véve is jóval nagyobb hangsúlyt helyez az uralkodás praktikus, gyakorlatias kérdéseinek megvilágítására, mint az általános erkölcsi etikai elvek kifejtésére. A mű bevezetőből és 10 fejezetből

áll. A bevezető részben István király megfogalmazza, hogy a mű tanulságok, parancsok, tanácsok, javaslatok adására íródott, Imre herceg számára. A bevezető részben a király Salamontól idéz: „Hallgass, fiam, atyád intelmére, s ne vedd semmibe anyád tanítását!” Az idézet Imre herceget választás elé állítja, mely alapján ezt a tanácsot megtagadhatja, de ezt a király nem ajánlja neki. „Ebből a mondásból tehát észbe veheted, ha azt, amit atyai gyöngédséggel parancsolok, megveted - távol legyen! -, nem szívelnek többé sem Isten, sem az emberek. De halljad az engedetlen parancsszegők esetét és vesztét.” Ezután István király a bibliai Ádám személyét hozza fel példának, miszerint ő megtagadta a parancsot, ezáltal egyből elvesztette „magas méltóságát”, és „paradicsom béli lakhelyét”. „Hogy ez véled ne történjék, fogadj szót, fiam; gyermek vagy, gazdagságban született kis cselédem, puha párnák

lakója, minden gyönyörűségben dédelgetve és nevelve, nem tapasztaltad a h adjáratok fáradalmait s a k ülönféle népek támadásait, melyekben én szinte egész életemet lemorzsoltam. Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése s a bűnök csiholója és a törvények megvetése; hanem itassanak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé teszi. Ezeket előrebocsátván térjünk a tárgyra” Ezzel lezárul a bevezető rész, és az első, a katolikus hit megőrzéséről szóló fejezet kezdődik el. „Minthogy a királyi méltóság rangját csakis a hívők és a katolikus hitet vallók nyerhetik el, ezért parancsainkban a szent hitet tesszük az első helyre.” A király ebben a fejezetben Imre herceget buzgó vallásosságra szólítja fel, hogy ez által is példát mutasson alattvalóinak, s az egyházi személyek méltán nevezzék igaz,

keresztény hitvallású férfinak. Az első fejezetben megjelenik az eretnekek képe is. „Ha valamikor uralmad alatt akadnának olyanok - távol legyen! -, kik az így egységbe fűzött Szentháromságot megosztani vagy kisebbíteni, vagy nagyobbítani próbálják, tudd meg: az eretnekség fejének szolgái azok, és nem a s zentegyház fiai. Az ilyeneket pedig ne gyámolítsd, ne védelmezd, hogy magad is ellenségnek és bosszulónak ne mutatkozz. Mert az efféle emberek a s zentegyház népét nyomorultul megrontják és szétszórják. Hogy ez ne történjék meg, különös gondod legyen.” A második fejezet az egyházi rend becsben tartásáról szól. Szent István az egyházat a hit után, a második helyre teszi Ezt a területet az uralkodó különös képen kiemeli, hiszen a magyar történelemben ez egy új „dolgot” képez, mint ahogyan keresztény hit is. ”Épp ezért kíván meg szemfülesebb s szembetűnőbb őröket, nehogy a jó, amivel az isteni

kegyelem bennünket mérhetetlen irgalmában érdemtelenül elárasztott, tunyaságod és restséged, valamint hanyagságod miatt megromoljék s megsemmisüljön.” , „Így hát, fiam, napról napra virágzó szorgalommal kell őrködnöd a szentegyházon, hogy inkább gyarapodjék, mintsem fogyatkozzék.” István király ezzel a fejezettel megfogalmazza, hogy Imrének az egyházat gyarapítania kell, ezzel híresebb, boldogabb és hosszabb életű ember válhat belőle. A harmadik fejezet a főpapoknak kijáró tiszteletről szól. „A királyi trón ékessége a főpapoknak rendje, ezért a királyi méltóságban ők kerülnek a harmadik helyre, kedves fiam, ők legyenek főembereid, úgy vigyázz a főpapokra, mint a szemed világára.” Állítása mellett a király azzal érvel, hogyha a főpapok jóindulatúak a királlyal, akkor nem kell ellenségtől félnie, hiszen ha ők megbecsülik királyukat, akkor imádságuk megvédi a királyt. Az irántuk tanúsított

tisztelet magát a királyt is jobbá teszi István a főpapok elleni mocskolódástól, vádaskodástól elzárkózik, ezt nem ajánlja Imre hercegnek. A negyedik fejezet a főemberek és vitézek tiszteletéről szól „Az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, vitézek hűsége, erőssége, serénysége, szívessége és bizalma.” stván király meglátása szerint ők azok az emberek, akik megvédik az országot, oltalmazzák a gyengéket, pusztítják az el lenséget, és gyarapítják az ország területét. István király nem ajánlja, hogy közülük valakit is szolga sorba taszítson utódja. A főemberek és vitézek feladata a katonáskodás, a király feladata pedig a felettük való gőg és gyűlölködés nélküli uralom, mert ennek ellenkezője a király uralkodása végét jelentheti. „Ha békeszerető leszel, királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni fog; ha haraggal, gőgösen, gyűlölködve, békétlenül kevélykedsz az

ispánok és főemberek fölött, a vitézek ereje bizonnyal homályba borítja a királyi méltóságot, és másokra száll királyságod.” Az ötödik fejezet az igaz ítélet, és a türelem gyakorlásáról szól. A király leírja, ha Imre herceg becsületet szeretne szerezni királysága számára, akkor hozzon igaz ítéleteket, a h atalom titka pedig a t ürelem. „Valahányszor, kedves fiam, ítéletet érdemlő ügy kerül eléd vagy valamely főbenjáró bűn vádlottja, türelmetlenül ne viselkedjél, esküvel se erősködjél, hogy megbünteted; bizony ez ingatag lenne és mulandó, mert a bolond fogadalmat megszegi az ember; és ne ítélkezz te magad, nehogy királyi méltóságodban a hitvány ügyben forgolódva folt essék, hanem az efféle ügyet inkább bírákhoz utasítsd, az ő megbízatásuk, hogy törvény szerint döntsenek.” Ezzel István király kiemeli a bíróságok fontosságát, azt hogy inkább ő kezükben legyen a döntéshozatal, minthogy a

király ítélkezzen. „Óvakodj bírónak lenni, ám örülj királynak lenni s neveztetni.” H mégis neki kellene valamiben ítéletet hoznia, István király a türelmes, irgalmas, esküdözés nélküli ítélethozásra bíztatja. A hatodik fejezet a vendégek befogadásáról, és a gyámolításról szól. „A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén.” Ide István király a Római birodalmat hozza fel példaként, mert Rómát is a sok nemes, bölcs ember emelte nagy birodalommá, akik betelepülésével növekedett a birodalom. A betelepülést István király pozitív hatásként értékeli, mert a betelepülők más országból érkeznek, ezáltal más kultúrát is képviselnek, más dolgokhoz értenek, más dolgokat ismernek. „Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különbkülönb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert

hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti.” István az egynyelvű, egy szokású országot esendőnek találja, ezért Imrét az idegenek gyámolítására szólítja fel. A hetedik fejezet a tanács súlyáról szól „A királyi emelvényen a tanács a hetedik helyre tart igényt. A tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, védelmezi a h azát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat, és ő ront le ellenséges várakat” E hasznos dolgok miatt gondolja az uralkodó úgy, hogy a tanácsba csak bölcs emberek állíthatók. Az ifjakkal, és a k evésbé bölcsekkel való tanácskozást István nem ajánlja Imre hercegnek. „Ha ugyanis a bölcsekkel jársz, bölcs leszel, ha a bolondokkal forgolódsz, társul adod magad hozzájuk” István király a megfelelő életkorban való tevékenykedést tanácsolja,

az ifjakat fegyverbe a véneket tanácsba látja jónak. Az ifjakat azonban nem zárja ki teljesen a tanácsból, de a velük való tanácskozás eredményeit feltétlenül beterjesztené a bölcsek elé is. A nyolcadik fejezet a fiak elődöket való követéséről szól. „Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni” Az atyáknak fiaik gyámolítása, a fiaknak a szüleiknek való szófogadás a dolguk. István azt mondja, aki atyjával szemben áll, az Istennel is szemben áll, és az engedetlenség komoly problémákat szülhet a királyság szempontjából. István király Imrének azt tanácsolja, hogy kövesse őt, hogy királysága megmaradjon. „hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel” A kilencedik fejezet az imádság megtartásáról szól. „Az imádság

megtartása a királyi üdvösség legnagyobb járuléka, ezért a királyi méltóság kilencedik regulájában pendül meg.” A király Imrét a királyságért, a trónért való imára szólítja fel, valamint az ál nokság, és a g onoszság elleni imára is buzdít. „ Imádkozz azért is, hogy a tétlenséget, tunyaságot elkergesse tőled, megajándékozzon az erények összességének segedelmével, s így legyőzhesd látható és láthatatlan ellenségeidet.” István továbbá tanácsolja Imre herceg számára az imádkozást a külső támadások ellen, és a békéért. A tizedik fejezetben a kegyelmeségről, az irgalmasságról, és a többi erényről szól a király. „Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik” István király megfogalmazza, hogy szükség van arra hogy az uralkodót kegyességgel, irgalmassággal, valamint egyéb erényekkel rendelkezzen. „Mert ha a királyt istentelenség és

kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a k irály névre, zsarnoknak kell nevezni” István király Imre herceget a szeretet gyakorlására bíztatja, szerinte ez vezet a legfőbb boldogsághoz. A király továbbá a mindenki iránti türelmességre bíztat, valamint arra hogy legyen erős, alázatos uralkodása során. Valamint mértékletességre, szelídségre, becsületességre szólítja fel utódját. „Mindez, amit fentebb érintettünk, alkotja a királyi koronát, nélkülük sem itt nem tud senki uralkodni, sem az örök uradalomba bejutni. Ámen”