Oktatás | Tanulmányok, esszék » Schelmecz Györgyi - Konfliktusok

Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultás 2004-11-26 Konfliktusok (Neveléselmélet) Schmelcz Györgyi II./A 2 Nappali tagozat Tanító szak A konfliktusok mindennapi életünk szerves, elmaradhatatlan részei. A konfliktushoz legalább két szemben álló fél szükséges, s ezek valamely kérdésben egymással ellentétes véleményt vallanak. Meg vannak győződve önnön álláspontjuk helyességéről, és ebből eredően helytelenítik ellenfelük nézeteit, elképzeléseit, tetteit, s ezért előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik a szembekerülés. Ez vagy meghatározott interakciók során nyilvánul meg, manifesztálódik, vagy a felszín alatt lappang. A konfliktusok az iskolában leggyakrabban vagy a kommunikáció zavaraiból, vagy az iskola hierarchikus rendjéből erednek. Kommunikációs zavar keletkezhet egyszerűen azért, mert az egyének életútja, körülményei, azonosulási mintái különbözőek. Megzavarhatják a kommunikációt kívülről, a

társadalomból érkező elvárások, viszonyok is, mint amilyen például a szülők és pedagógusok által gyakran ösztönzött teljesítménykényszer, vagy a versenyhelyzetekben, felvételiknél felerősödő rivalizálás. A kommunikációzavarból fakadó feszültség nemegyszer agresszív cselekedetekhez vezet, s ez tovább rontja e zavarok enyhítésének, megszüntetésének esélyeit. Konfliktusok eredhetnek az egyéneknek és csoportoknak a hierarchikus struktúrában elfoglalt helyzetéből is. A vezetők és vezetettek viszonya, az egymás mellett, illetve az egymással többoldalú kölcsönhatásban működő csoportok kapcsolatainak jellegéből és minőségéből egy sor ütközés fakadhat. Szembekerülhetnek a vezetők és vezetettek, az előbbiek alkalmatlansága, helytelen vezetői stílusa vagy az utóbbiak türelmetlensége, önzése, alkalmazkodási képtelensége miatt. Az iskolában több vonatkozásban is jelen van a konfliktusok lehetősége. Hiszen

képviselhetnek egymástól eltérő véleményt például az iskolavezetés és a nevelőtestület tagjai, az egyes pedagógusok, a pedagógusok és a szülők, a pedagógusok és diákjaik, az egyes tanulók, illetve tanulócsoportok stb. Az elmélyülő ellentétek olykor nyílt konfliktusban öntenek testet. A pedagógusok és diákok szociális képességeinek hiányosságai, a tanár-diák viszony gyakori elmerevedése fokozza a konfliktusok kialakulásának lehetőségét. Íme egy pár példa az iskolában történő konfliktusokból: Látens konfliktus: (nem fogalmazódnak meg bennünk nyíltan az ellentétek) „És van-e olyan tanárod, akit nem szeretsz? - Van. - Megkérdezhetném, hogy őt miért nem szereted? - Mert igazságtalan. És ő tulajdonképpen amióta megismert, azóta haragszik rám - Hogy-hogy haragszik rád? - Nem tudom. - Hogyan veszed észre, hogy haragszik rád? - Hát azért, mert az egyik osztálytársamnak jobb osztályzatot ad, amit nem értek. - Hány

éve tanít téged? - Kettő. - És abból a tárgyból ezek szerint az osztályzatod is nagyon gyenge? - Az egyetlen hármasom 8 év alatt.” P. László, tanuló P. Laci tehát passzív, belenyugvó, elfogadja a számára kedvezőtlen kimenetelű helyzetet, bár nem érti. Hasonló I Dóra esete is: „ Nem tudom miért, pont engem szemelt ki magának. Ha szerzek egy ötöst dolgozatra, általában dolgozatokra szoktam ötöst szerezni, akkor kihív felelni és ad egy hármast. - Nem tudod miért? - De tudom. Most, ma is az történt, hogy ötös lett a dolgozatom, kihívott felelni, adott egy hármast. A következő, az fele annyit sem mondott, mint én és négyest kapott I. Dóra, tanuló A szituációkban közös, hogy a konfliktust kiváltó tényező a tanár magatartása, amit a tanártanuló viszonyra olyannyira jellemző kommunikációhiány következtében nem értenek meg a gyerekek, de sem ezekben az esetekben, sem hasonló esetben nem vetődik fel lehetséges

megoldásként, hogy rákérdezzenek a problémáikra. A tanárok részéről pedig többnyire elmaradnak a magyarázatok. Vannak olyan estek is, amikor a szülő sem kérdez rá a konfliktus okára arra hivatkozva, hogy akkor rosszabb lesz a gyereknek. A fel nem vállalt manifeszt konfliktus: (a szembenállók között az ellentét már megfogalmazódik, de nem védekeznek, nem állnak ki érdekeikért, nem vállalják a konfliktusaik megvívását, az ellentétek rendezését.) „ És mit csinált a gyerek, mint úttörő? Volt-e valamilyen funkciója? - Hát volt egy konfliktusa, ugyanis az osztályban van egy rajcsapattitkár, vagy örsvezető – nem tudom pontosan, hogy hívják ezeket, az az i gazság. Épp az osztályfőnökkel csaptak össze, mert többen a Lacit javasolták, az osztályfőnöke azonban azt mondta, hogy nem. Azt hiszem, ez egy törés volt, s attól kezdve nem igazán érdekelte a dolog”  P. Péterné, terjesztő A tanár-diák konfliktusok egy

részében tehát az érintett gyerekek, illetve szüleik passzívak maradnak érdeksérelmeik ellenére is, harc és védekezés nélkül beletörődnek a konfliktusok számukra kedvezőtlen befejezésébe, tudomásul veszik kiszolgáltatott helyzetüket. Nyilvánvaló, hogy a konfliktusok egy része feltétlenül elkerülendő, megelőzendő, mert káros, a pedagógiai tevékenység szempontjából nem kívánatos. Ilyenek például a visszafojtott indulatokból fakadó robbanások, agresszív cselekedeteket is magukban hordozó összecsapások. A konfliktusok jelentős része azonban jól hasznosítható a pedagógiai gyakorlatban. Először is azért, mert révükön napfényre kerülhetnek a felszín alatt lappangó, olykor akut ellentétek. A konfliktusok, a velük bánni tudó pedagógusok számára, figyelemfelhívó jelentőségűek lehetnek. A konfliktusok tudatosítása segítheti a cs oportba, a közösségbe, végső soron pedig a társadalomba való beilleszkedést,

gyakoroltathatja az egyéni és a közösségi érdekérvényesítés optimális egyensúlyának kialakítását, az egyéni meggyőződés feladása nélküli alkalmazkodást, a kompromisszumot vagy éppen a lemondani tudást. A konfliktusos helyzet megoldása fejlesztő hatású lehet: elősegítheti a reális énkép kialakulását, a s zemélyiség stabilizálódását. Rádöbbenhet ugyanis arra, hogy nemcsak kiszolgáltatott áldozatai, hanem aktív formálói is lehetünk a velünk történő eseményeknek. Hogy azonban e konfliktusok valóban szerves részeivé váljanak az önnevelési és nevelési folyamatnak, meg kell tanulnunk élni és együtt élni velük. Először is tisztázni szükséges, hogy kik állnak egymással szemben és mi a konfliktus lényege. A pedagógusnak nem szükséges minden észlelt konfliktus megoldásába aktívan bekapcsolódnia. Mindig a szereplőktől, a konfliktus jelentőségétől, tartalmától, s magának a pedagógusnak az

érintettségétől függ, hogy hol kell, lehet közvetlenül vagy közvetve belépnie az eseményekbe, illetve hol felesleges, sőt káros az aktivitása. Kötelessége azonban a segítségnyújtás, az aktív beavatkozás olyan esetekben, ahol a konfliktusok az egyes tanulók vagy az osztály fejlődését alapvetően befolyásolják, és a gyerekek maguk nem boldogulnak a problémákkal. Nem zárkózhat el a pedagógus a beavatkozástól akkor sem, ha a tanulók maguk kérik őt erre. Amit azonban minden esetben meg kell tennie, az a tanulságok, következtetések levonása, s azok beépítése a tudatosan és folyamatosan tervezett pedagógiai tevékenységbe. Nyilvánvaló, hogy a konfliktus pedagógiai haszna akkor lehet teljes, ha a feloldás kooperatív módon, a két szemben álló fél együttműködése révén valósul meg. Az iskolai osztály a szociális tanulásnak – pedagógiai szempontból – a legfontosabb terepe. Ez ugyanis az egyetlen olyan csoport, amelynek

teljes élete beleépül az intézményes nevelésbe, amelynek alakulását a pedagógus elejétől végéig követni tudja, s a leghatékonyabban befolyásolja. Az osztályközösség életében, a konfliktushelyzetek számos lehetősége van jelen. Az osztálynak mint elsődleges közösségnek három alapfunkciója van Először is biztosítja a pszichológia átmenetet az egyén és a nagyobb közösség között. A második funkció szerint az iskolai osztály az önkormányzat alapegysége, tehát egy hivatalos szervezetet működtet. Az elsődleges közösség harmadik funkciója lehetővé teszi a párhuzamos, illetve közvetett ráhatást. A nevelés során tehát az egyén és a k özösség fejlesztése egy időben, egymással kölcsönhatásban történik. A differenciálás igénye olykor rontja a közös tevékenység eredményességét, máskor viszont a kollektív célkitűzések előtérbe helyezése korlátozza, hosszabb-rövidebb ideig frusztrálja az egyént.

Összetételéből, struktúrájából a közösséget alkotó egyének véletlenszerűen kerülnek egy-egy tanulócsoportba, különböző életútjuk, személyiségjellemzőik eltérése kommunikációs zavarok egész sorát okozhatják. A különböző rétegek: a szociális helyzet szerinti, a nemenkénti és az életkor szerinti megoszlás, valamint a pedagógusi ráhatásra keletkező hivatalos és spontán alakuló, informális struktúra több ponton átfedik egymást, jellemzik az osztályközösség arculatát. Konfliktushelyzetbe kerülhet az a tanuló, aki bármely struktúrában magára marad, tehát bármely szempontból más, mint a többiek. Falusi a városiak, vagy városi a falusiak között, jó tanuló osztályban gyengén, vagy gyengén tanulóban jól tanul, aktív stb. Feszültséget teremthet a tanulók különböző szempontú rangsoraiban elfoglalt hely, így az azokban való nagyfokú lemaradás, a rangsor végére kerülés, de olykor a kiemelkedés is.

Szociometriai pozíciójukból eredően keveredhetnek konfliktusba például a sztárok, a többiektől elkülönülő csoportok, az elszigetelődő gyerekek. Jellegzetes konfliktusszituációk adódnak a különböző szerkezeti oldalak közötti kapcsolat ellentmondásaiból is. Tipikusnak tekinthető például a pedagógiai értékelés nyomán kialakuló struktúra. Gyakran fordul elő, hogy pedagógusok által favorizált, jól tanuló, jó magatartású gyerekek társaik között valamiért népszerűtlenek, vagy fordítva: a pedagógusok által elutasítottat az osztálytársaik elfogadják, sőt közükben központi helyzetű. Konfliktushelyzet alakulhat ki az osztályközösség hivatalos struktúrája és informális kapcsolatrendszere között is. Konfliktusokat okozhat még a tanulócsoport dinamikája, hiszen feltétlenül szociális szerepváltással jár, ha egy jó tanulóból rossz, illetve rosszból jó tanuló válik, ha a tanárok „favoritja” valamiért

„kegyvesztett” lesz, vagy egy korábban elutasított, rossznak elkönyvelt gyerek megjavul. A rokon- és ellenszenvi választások alapján kialakuló informális szerkezetváltozások okai és következményei is lehetnek egyes konfliktusoknak. Az „értékcsoportok” Az „értékcsoportok” meghatározása három mutató alapján történt: az előbbiekből összegeződő értékegyüttesek fontosabb értékeihez való viszonyulás, az ezek elfogadása, illetve elutasítása során tanúsított aktivitás és hatékonyság főként az osztálytársak körében, valamint a képviselt érdekek közösségi, illetve egyéni jellege szerint. A jelzett mutatók segítségével hét „értékcsoportot” alakítottunk ki: az azonosulókét, az alkalmazkodókét, a kritikusokét, a csatlakozókét, a sodródókét, az elszakadókét és az agresszívekét. 1. Az azonosulók alkotó módon interiorizálják az iskola által deklarált értékeket Aktív, közösségük

színvonalától függően hatékony személyiségek. Készek a közösség érdekeinek képviseletére. 2. Az alkalmazkodók kritika nélkül elfogadják az iskola által hirdetett értékeket Passzív, nem hatékony személyiségek. Közösségük érdekeinek képviseletére csak akkor vállalkoznak, ha azok a hivatalos elvárásokkal összhangban vannak. 3. A kritikusok minden értékhez – közöttük az iskola által deklaráltakhoz is – fenntartással közelednek, ezeket eleve megkérdőjelezik. Aktív, hatékony személyiségek. A körülményektől függően képviselhetik saját egyéni érdekeiket, de a közösség érdekeit is. Általában az egyéni érdekeknek van számukra nagyobb súlya 4. A csatlakozók fenntartás nélkül követik saját, kisebb csoportjuk értékeit Az adott szituációtól függően aktívak vagy passzívak. Hatékonyságuk általában szűk körű Nem jutnak el a teljes közösség érdekeinek képviseletéig. Egyéni érdekeiket csoportjuk

érdekeinek vetik alá. 5. A sodródók értékrendje kialakulatlan, odacsapódnak, ahonnan a legerősebb vonzást érzik. Egyértelműen passzív személyiségek A közösség érdekeit nem ismerik fel, egyéni érdekeik képviseletére nem képesek. 6. Az elszakadók az iskola által kodifikáltakon kívül rekedt, azokkal esetenként szemben álló értékeket tesznek magukévá. Lehetnek aktívak és passzívak is, de hatékonyságuk az iskolán, osztályon kívül érvényesül. Egyéni érdekeiket és esetenként azonos érdeklődési körű, szűkebb csoportjuk érdekeit képviselik. 7. Az agresszívek az iskola által közvetített értékeket elutasítják, gyakran fel is lépnek ellenük. Aktív, hatékony személyiségek Többnyire egyéni érdekeik érvényesítésére törekednek. Úgy tapasztaltuk, hogy a fenti hét „értékcsoportba” a vizsgált osztályok valamennyi tanulója besorolható. A gyerekek besorolásakor figyelembe vettük a hagyományos iskolai

értékrend magvát képező tanulmányi teljesítményt, természetesen összevetve az érintettek képességeivel, a m agatartás és szorgalomjegyeket, ezeken kívül a k özéleti tevékenység minőségét, az egyének a presztizsrangsorban és a rokonszenvi kapcsolatok rendezésében elfoglalt helyét. Információinkat az eseménynaplóban rögzített és az interjúk során szerzett tapasztalatokkal kontrolláltuk, illetve mélyítettük el. Azt tapasztaltuk, hogy az egyes gyerekek valamely csoporthoz tartozása nem végleges, előfordulhat, hogy a korábbi vagy későbbi időszakban különböző okok miatt ( a külső körülmények változása, egyéni fejlődés, a közösség átstrukturálódása stb.) ugyanazok a tanulók más értékcsoportok tagjai Források: - Dögei Ilona (1988): Tizenévesek iskolai ill. tanár-tanuló konfliktusai Szociológia, 3. sz 324-342 - Buda Béla: Viselkedészavar? Konfliktus, problémamegoldás az iskolában. In: Vastagh (1992,

szerk.): A nevelés szociális alapjai Szöveggyűjtemény 138-142 - Szekszárdi Ferencné (.): Konfliktusok az osztályban