Filozófia | Tanulmányok, esszék » Augustinus - Vallomások

HÁZI DOLGOZAT tantárgyból Filozófia Vezető tanár: Dr Bíró Gábor 1 AUGUSTINUS Vallomások A nyugati atyák a IV. század végéig a keletiek tanait követték és fordították latin nyelvre. A fordulatot a latin nyelvű irodalom megerősödése és elsősorban Szent Ágoston tevékenysége jelentette, ami által teológiai és filozófiai tanaik meghatározó jelentőségűvé váltak a kereszténység történetében. A patrisztika legnagyobb hatású gondolkodója mind teológus, mind filozófus mivoltában a „nyugat tanítójaként” emlegetett Aurelius Augustinus. Augustinus az afrikai Thagastéban született 354-ben pogány apa és keresztény anya gyermekeként, amikor Julianus aposztata volt a császár, és folyamatban volt a képtelen kísérlet, amely vissza akarta állítani az Olümposz isteneinek uralmát, és újra a régi mitologikus hitet tette hivatalossá. Ez időben átmenetileg a kereszténység jelentett hátrányos helyzetet, de nem tiltották

vagy üldözték, bár amikor meghalt Julianus, és újra fordult a helyzet , a niceai hittételek vallói az arianusokat gonoszabb ellenségnek tudták, mint a pogányokat és időről időre újabb eretnek tanítások igyekeztek kétségessé tenni hol kizárólag teológiai, hol politikai okokból az egyház tekintélyét. Édesanyja, Monica szenvedett férje pogányságától, és szerette volna megtéríteni, de ellenállásba ütközött. Az édesanyának egyébként is nagy önfegyelemre volt szüksége: áhitatos keresztény létére féken tartott, de kétségtelen szenvedélye volt az alkohol. Fia Augustinus nagyon tapintatosan, nagyon nagy fiúi szeretettel, de a vallomás feltétlen őszinteségének igényével erről is említést tett művében. Monica nagyon fontos indítóerő volt fia életében , Augustinusnak volt egy bátyja, aki anyjuk hatására már nála jóval korábban keresztény lett. Gyengéd, finoman érző és tapintatos , de határozott anya volt,

kezdettől fogva szerette volna a hamar tehetségesnek bizonyuló fiút megnyerni a hitének, ugyanakkor igyekezett megérteni a fia sokáig kicsapongó vágyait, és amikor az korábban megbotránkoztatóan léha életet élt – a szorgalmas tanulás mellett hajszolta a nőket, ide-oda pártol az eszmék között – az anya szorongott, szomorkodott, bár gátolni nem akarta fia örömeit, mégis irányítani igyekezett őt az élet és az eszme tévútjain. A tanítás és a szüntelen tanulás mellett újabb és újabb eszmevilágok tanításai ragadták meg ,csapongott a filozófiai rendszerek között, valamennyi gazdagította és mindazonáltal valamennyi kiábrándította. Szent Ágoston sűrűn váltogatta szeretőit és eközben az egyiktől gyermeke született, amikor a nőt elküldte magától, a gyermek vele maradt és édesanyjával együtt nevelték fel . A fiút Adeodatusnak (Isten által adatott) hívták , úgy gondolta, hogy gyermeke méltó folytatása lesz, de

sajnos 16 éves korában meghalt. Nem sokkal fia halála előtt vesztette el édesanyját is, ekkor érett meg benne az elhatározás, hogy a kereszténységen belül új életet kezdve hazatérjen Afrikába és magára találva megalkotta életművét, a Vallomások-at. 2 Édesapját Patríciusnak hívták , aki közepesen jómódú polgárember, akinek fontos volt, hogy fia iskolázott legyen és szónoki vagy orvosi tudással rendelkezzen. Amikor apját viszonylag fiatalon, még tanulmányai idején elveszti, folytatta a felsőbb iskolákat, amíg tudásával el nem tudta tartani magát. Szülővárosából az elemi ismeretek szerzése után az észak-afrikai központba, Karthagóba került jogot, filozófiát, szónoklattant tanulni. Itt találkozik az ifjúság egyszerre ismeretgazdagító és kicsapongó életformájával és különös gyönyörűségként ismeri meg a színházat; a tragédiák magasztosságát és a színészek, színésznők léhaságát is. A római és

a mediolanumi éveinek nagy részét manicheusként élte át, közben azonban nem szűnt meg a kapcsolata a sztoikusokkal és a neoplatonikusokkal sem, csakhogy Ő nem különített el jó és rossz Istent , hanem a Jó és a Rossz ellentétét az Isten teremtette világ ezen belül a társadalmi élet törvényszerűségének tartotta. Szüksége volt azonban a manicheizmus után még egy erőteljes szellemi fertőzésre, tulajdonképpen ez tette lehetővé ,hogy elszakadjon Manitól is és az ókori világnézetek egészétől is , vagyis mindattól, ami nagy műveltségének a tartalmát adta. Filozófiai nézeteire kezdetben a manicheizmus, majd az akadémiai szkepszis, azt követően az újplatonizmus gyakorolt hatást. A szkepszis mindent bizonytalanná tett, nemcsak az érzékelés hitelességét vonta kétségbe, de végső fokon, hogy egyáltalán van-e létezés. Ez azonban minden gondolkodás csődje, minden tudás, értelem, érzékelés, érzelem tényleges létének

tagadása: a szellemi kiürültség. Alaposan átgondolva a kételkedés lelki folyamatát, arra a felismerésre jutott, hogy a kételkedés folytán semmi sem bizonyos , de kétségtelen, hogy van kételkedés. És ha van kételkedés, akkor van valaki, aki kételkedik, tehát ha a kételkedés nem lehet mindenre vonatkozóan általános érvényű, ily módon a kételyre hajlamos ember számára is van megismerési lehetőség. Ez a gondolatmenet lett az egyik alapja a racionalista gondolkodásnak és bizonyíték arra, hogy az emberi ész alkalmas önmaga és a külvilág megértésére .Ez fog elvezetni végül a Descartes féle „Cogito ergo sum”ig Platón művei közül a Menónt , a Phaidónt és a Timaioszt értékelte nagyra. A filozófiával Cicero Hortensius – című művének olvasása után kezdett behatóbban foglalkozni (lásd Vallomások III.könyv IVfejezet) Milánó püspökének személyes hatására, továbbá Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levele

ösztönzésére áttért a keresztény hitre és 387-ben Milánóban megkeresztelkedett. Hipporegius város püspökeként 395-től a manicheusok dualizmusa, a donatisták és a pelagiánusok nézetei ellen harcolt. Augustinus nemes és egyszerű tudományos programot tűzött maga elé: „Deum et animam scire cupio. Nihilne plus, nihil omnino”- „ Istent és a lelket vágyom megismerni. Semmi többet, egyáltalán semmi mást”(Soliloquia I/II7) A Vallomásokat- önéletrajzát- 397 és 400 között, negyvenhárom évesen kezdte el írni, tehát életútjának alig felénél tartott és utána még igen tevékeny élet és munkásságának java következett . Érdeklődése Isten és az ember bensőséges kapcsolatára irányult, szellemi fejlődését pedig Ő maga tárta föl, a pszichológiai műben, a lélek rejtett titkainak 3 megjelenítése, Istenhez találásának útja képezte a magot. A sokat tévelygő és kereső ember a kereszténységben talált önmagára,

személyiségét ezáltal volt képes megvédeni és egyúttal megteremteni. Ágoston önvizsgálata eltért a hellenizmusban tapasztaltaktól, a lelki nyugalom ott a külsőtől való függetlenedés által teremthető meg . Ő azonban egész bensőjét alárendelte egy személyes külső hatalomnak, Istennek, és Ő révén érzi egyénisége megszilárdulását, ez az alárendelődés valójában szabadságot jelentett számára, akarati és érzelmi úton egyaránt a kereszténységhez jutott el. Saját lelki élete fejlődésének bemutatásával mintegy azt is igazolta, hogy az emberi jellem nem változatlan, a földi létben is képes alakulásra, sőt a jó felé fordulásra és a teljes odaadásra. A Vallomások három részre oszlik : az első könyv (I-IX.) anyja haláláig tárgyalja életútját; a második könyv (X.) Ágoston belső életét jeleníti meg; a harmadik könyv (XI-XIII.)a Szentírás magyarázatának problémáját taglalja Az életrajzi mozzanatok

ismertetése mellett az itt kifejtett etikai tanok és főleg a harmadik részben tárgyalt metafizikai elvek rendkívül fontosak. A bűn problematikája, az idő fogalma, az anyag mibenléte olyan filozófiai alapfogalmak, amelyek az ágostoni bölcseletben is a vizsgálódások előterében állnak. Életének külső történései nem tartalmaznak sok tárgyalásra érdemes mozzanatot, bűnei a gyermekkori körtelopástól a tanulás elhanyagolásáig valószínűleg sok gyermek életében előforduló „bűnök”. Saját lelkiállapotának változásait figyelve szakadatlan problémája az idő fogalma volt. Éles elmével különböztette meg a külső, az objektív időt és a belső, a lelki időt: a tartamot. Érdekes és fontos megállapítása ,hogy az emlékezet valójában a jelenné formálódó múlt. Másik nagyon fontos megállapítása ,hogy minden tudás alapja az emlékezet. Ezek közt az önmegfigyelő vizsgálódások között jött rá a sokkal későbbi

mélylélektan – Freud (pszichoanalízis) és utódai – alapigazságára, hogy a lélek tartalma gazdagabb, mint a tudat, csak éppen még nem mondja ki a „tudatalatti” és „tudattalan” fogalmát, de részletesen körülírja. A saját maga múltjának kritikájaként utasította el a valóság megismerését akadályozó tévtanokat, így jut el a világ érzékszervek útján történő megismert tudomásulvételéhez és gyönyörűségéhez, Isten teremtett világa főleg látás és hallás által, művészi élményként válik birtokunkká. Elénk tárul egy olyan esztétika, amelynek alapja a lélek szépélménye, de az sem mellékes irodalmi fordulópont ,hogy anyjáról, Monicáról szólva a világirodalom első meghitt és gyöngéd anyaábrázolásával találkozunk a nagy emlékezésben. Ágoston az isteni hang intésére („Tolle lege” - „Vedd és olvasd.”) teljesen megtért, Szent Antalhoz hasonlóan felütötte az evangéliumot és ezt látta benne:

„Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evésben – ivásban és részegeskedésben , ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben. Inkább öltsétek magatokra Urunkat ,Jézus Krisztust , és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen.” A hit és a tudás viszonya nagy szerepet töltött be rendszerében, a bölcselet feladatát abban látta, hogy hitét értelme előtt igazolja. Az értelem segítségével kutatja a hit tartalmát. Az igazi filozófia Isten szeretetére és élvezetére irányul Megismerhető-e valójában az igazság? 4 Az ember sok mindenben kételkedik élete során, csak saját létét nem kérdőjelezheti meg, a saját lét bizonyossága igazolja az igazság fennállását és megismerhetőségének lehetőségeit. Ezzel a gondolatmenetével nyit kaput az irracionalizmus, a szubjektív idealizmus előtt. Az igazság örökké érvényes valóság, a lélek nem önmagából hozza létre (bár

az ember belsejében lakozik), hanem a következtetés találja meg. Isten láthatóvá teszi az ember számára a dolgokat, a földi létezők, az anyagi világ tekintetében tevékenysége a Naphoz hasonlatos .(Platón : Állam; „Nap hasonlat”) A platonikus hagyományoknak megfelelően a jóság és a szépség is Istenhez vezetnek, Isten az abszolút lét, tiszta szellem, Istent Augustinus a végtelen terekre szerteömlő, a világban széjjeláramló, sérthetetlen, változtathatatlan lénynek gondolta (VII.I1) Azonban ezt a nézetét is felülvizsgálta, és kijelentette : Istenről a teremtményekkel azonos értelemben semmilyen tulajdonság sem állítható. Minthogy a szeretet nem más- Augustinus szerint, mint Isten, ezért egyrészről törekedni kell Isten felé, másrészről valamilyen módon birtokolni is kell Istent. Az Istennek, mint szeretetnek a bírása az Isten ajándéka, ami a kegyelem révén történik, így kap központi helyet művében a kegyelem,

amelynek kifejtése és a keresztény teológiába és erkölcstanba való beépítése miatt kapta az egyháztól a „doctor gratie”, a kegyelem tudósa címet. A kegyelem, amely az ember üdvösségének nélkülözhetetlen feltétele, megelőzi a jócselekedetet, és így nem szerezhető meg az ember ereje által, hanem az isteni kiválasztás következménye. Csakis az kapja meg a kegyelmet, akit az Isten ,függetlenül cselekedeteitől öröktől fogva kiválasztott az üdvösségre . Arra a kérdésre, hogy mi ennek az Isteni kiválasztásnak a fő oka – Ágoston nem tud feleletet adni, Isten nagy titkának tartotta ezt. Így torkollott etikája a vak hitbe és a transzcendenciába, ahonnan a későbbi teológiai szemléletet sem tudta a keresztény etikát kilendíteni. Az egyes osztálytársadalmakban egyes emberek, rétegek, osztályok ténylegesen eleve kiválasztottak és boldogságra rendeltek, míg másoknak éppen ellenkező és megváltoztathatatlan a sorsuk és

helyzetük. (Predesztináció) E tanítás a teocentrikus világnézet alapján áll, Isten az abszolút középpont, a lét forrása, a gondolkodó elme világossága, a boldogságra törekvő akarat végső célja. Az ágostoni teológia Szent Pál elveinek kifejtéseként is felfogható, a dolgok az ősmintához való hasonlóság folytán léteznek, és részesednek Isten örök eszméiben.( platonizmus ) A manicheusokkal folytatott viták során kristályosodott ki Augustinus saját világnézetének társadalmi-politikai oldala : miközben cáfolta a mindent megmagyarázni akaró dualizmust, felismerte az ellentétek küzdelmének valóságos jelenlétét és jelentőségét az államéletben, az Ő világképében a Rossz nem a Jó külön életű ellentéte, hanem a Jó hiánya. Ezzel a szemlélettel két keresztény eretnekséggel vette fel a harcot: a donatistákkal és a pelagiánusokkal, ez két merőben két ellentétes tanítás. Az eretnekségük lényege az egyházi

szervezet tagadása, Róma fensőbbségének elutasítása volt, a vita kifejezetten politikai jellegű volt. 5 Egy igazi nagy lírikus is lappangott benne, töretlen meggyőződése már, hogy a hit és az értelem elválaszthatatlan egymástól, mivel jelmondata vizsgálódásainak: „Intellige ut credas , crede ut intelligas.” – „Érts, hogy higgy, higgy, hogy érts!” , amikor nem érzékelhető igazságok megismeréséről szóló fontos elmélkedését, a Soliloquiát (Magányos beszélgetés) írta, ezt úgy fogalmazta meg, mint egy áhitatos beszélgetést Istennel. A hangvétel lírai, stílusihletettségét a zsoltároktól kapta, ennek a stílusbeli előjátéka a Vallomások, amelyekben mindvégig, mintha meggyónná a bűneit. Annyi biztos, hogy a verstanban igencsak jártas volt, például a Vallomásokban olyan szakszerűen elemezte Ambrosius egyik versét, figyelmeztetve a jambusok akusztikus hullámzására, hogy ez manapság is érvényes lehetne egyetemi

verstanórákon. Szent Ágoston bölcselete a patrisztika korának kiemelkedő alkotása volt, ami megalapozta a platóni és a keresztény eszmerendszernek egészen a XIII. századig tartó kapcsolatát, amelyet akkortól kezdve az arisztotelészi tanokra való építkezés váltott fel. E mű hatása természetesen túl mutatott ezen az időhatáron, és a keresztény filozófusok és más szakterületek kutatói is szívesen hivatkoztak ezekre a magvas gondolatokra. Ateista nézeteim ellenére választottam ezt a művet dolgozatom témájának, mivel elhivatottsága és őszintesége követendő példa lenne mindenki számára, korunkban egyre inkább misztikus és kivesző értékek ezek, a szeretet és a megértés gondolata mindannyiunkat foglalkoztató témák, de ebben az elanyagiasodott világban talán az egyetlen követendő út a gyarló emberiség számára . A szellemiség járja át a művet, amely tudást csak megfelelő odafigyeléssel tudhatunk magunkénak, abban a

közegben kell mindezt megértenünk, ahol az érték kiveszőben van pedig alapvető igénynek kellene lennie, hogy létünk értelmet kapjon szellemi gazdagodásunk által is. FELHASZNÁLT IRODALOM : Filozófiai kislexikon (1976.) Augustinus: Vallomások (1987.) Hegedűs Géza: Az európai gondolkodás évezredei (1992.) Dörömbözi János: A filozófia története és elmélete I. (1994) Papini: Szent Ágoston (1998.) 6