Történelem | Középiskola » Történelem érettségi tételek, 2008

Történelem tételek - 2008 1. tétel: Gazdaságpolitika Magyarországon a XVIII. században A 18. századi Magyarország (Hely: Magyarország. Korszak: kb 1700-1790) 1. Bevezetés: A 18. sz elejére a Magyar Királyság területi épsége lényegében visszaállt A karlócai békével lezárult a "magyar romlásnak a százada" és Mo. betagozódott a Habsburg Birodalomba (törvények mondták ki, hogy a magyar trónon a Habsburg-család uralkodói követik egymást és Mo. az örökös tartományokkal együtt birtokolandó) A dinasztia és a rendiség kompromisszuma jegyében uralkodott III. Károly (1711-40) és Mária Terézia (1740-80), ezáltal törekvéseik lényege kettős: a birodalom fokozatos erősítése, ugyanakkor a magyar rendek bizalmának megőrzése volt. 2. Etnikai változások- bevándorlás: A török időkben az ország déli és középső, főként alföldi és dombsági területei elnéptelenedtek, illetve jelentősen ritkult lakosságuk a 18. sz

elejére A XVIII század folyamán megindult jelentős népességmozgások következtében azonban a század végére a népesség megkétszereződött. Fajtái: a) belső bevándorlás, b) öntevékeny betelepülés, c) szervezett betelepítés. a) A háborúk elsősorban az alföldi, dombsági és völgyi területeken pusztítottak. Mivel a jórészt érintetlenül hagyott hegyvidékekről az ott élő magyar, szlovák, ruszin és román lakosság megindult a völgyek és a sík területek felé. Ezt a belső vándorlást (migráció) a hegyvidékek kevés és rossz minőségű termőföldjének korlátozott eltartó képessége, a volt hódoltsági területeken fellépő munkaerőhiány, és az ott biztosított kedvezmények (pl. átmenti adómentesség) ösztönözték. Mivel az Észak-Dunántúl és az Alföld peremvidékének magyar lakossága népesítette be az ország középső részét, a hegyvidékek népei az ő helyükre áramlottak, így a magyarság etnikai határa a

Kárpát-medence belsejébe húzódott vissza. Így jöttek létre Békés, Szatmár, Pest, a Bácska és a Dunántúli-középhegység szlovák szigetei, és így került túlsúlyba a román lakosság Dél-Erdélyben, az Erdélyi-szigethegységben és a Temesközben. b) A földbőség, a békés építés lehetősége, azaz a jólét reménye sokakat csábított az ország határain túlról is. Ennek az öntevékeny betelepülésnek a legfőbb ösztönzője a munkaerőhiánnyal küzdő magyar nemesség volt, amelyet nemzeti megfontolások a korszak normáinak megfelelően nem korlátoztak. A bevándorlók átmeneti engedményekben részesültek (pl.: ideiglenesen adómentesség) Északról csehek, lengyelek és ruszinok érkeztek a délebbre vándorló szlovák családok helyére, keletről pedig románok települtek át Havasalföldről és Moldvából. c) A század elején kezdődő rohamléptű újjáépítés és az ezzel járó kedvezmények telepesek tömegeit vonzotta az

országba. A szervezett betelepítés döntően az állam –kisebb részben a nagybirtokosok– irányításával folyt. A bécsi kormányzatnak két fő célja volt: az adóalap és a katolikusok arányának növelése. Ezért alapvetően a katolikus németeket (svábokat) telepítették be. Számukra Bécs jelentős kedvezményeket biztosított (pl: elengedték az állami adókat, a Bánátban pedig előre felépített falvakat, szerszámokkal felszerelt házakat, igás állatokat biztosítottak). E telepítésnek köszönhetően jött létre a "Sváb Törökország" (összefüggő, németek lakta terület Tolna és Baranya vidékén), valamint Buda környékének, a Bakony, a V értes és a Pilis hegyeinek települései, illetve a B ácska és a B ánát német lakossága. A vándormozgalmak hosszú távú következményekkel jártak. A lakosság a század végére mintegy kétszeresére nőtt (kb. 93 millió fő) Jelentősen csökkent a magyarság számaránya (a XV.

századi 80%-ról 40-42%-ra esett vissza) A Magyar Királyság nem pusztán többnemzetiségű, hanem kevert nemzetiségű állammá vált. A létrejött etnikai tömbök határai egymásba fonódtak, egyesek további etnikai szigeteket zártak magukba, sőt falvakon belül együtt éltek két-három nemzetiség tagjai. A legtarkább képet a Délvidék (főleg a Temesköz) mutatja, ahol a közel azonos arányú magyarok, románok, szerbek és németek mellett találhatunk cseheket, szlovákokat, olaszokat és ruszinokat is. E nemzetiségek magukkal hozták anyagi és szellemi kultúrájukat, ezzel színesítve a magyarságét. A békekorszak és a telepítések nagy lendületet adtak a m g. helyreállításának Fokozódott a termelés. A Magyar Királyság jó felvevőhely volt az osztrák és cseh ipari termékeknek. Megváltozott az életmód is, habár ez nem volt mindenki számára érezhető (pl.: a paraszti életmód kevéssé változott, ám a halandóság csökkenésével, a

járványok és az éhínségek elmaradásával az életnívó jelentősen emelkedett). Magyarok Teljes társadalom. Élén a pár tucat családból álló arisztokrácia és az ország népességének 45%-át kitevő nemesség A polgárság száma és súlya továbbra is csekély, a magyarság zömét a parasztság tette ki. Szlovákok Csonka társadalom: nincs vezetőréteg, zömük jobbágy. A felvidéki közép- és kisnemesség egy része beszélte ugyan a szlovák nyelvet, de a többségük magyarnak vallotta magát. Katolikusok és evangélikusok, ám egyik egyházban sincs vezető szerepük. Papságuk csak részben karolhatta fel később kibontakozó nemzeti mozgalmaikat. A század közepétől vékony értelmiségi réteg alakult ki. Ruszinok Északkelet-Mo. hegyvidékét lakó kárpátukránok Csonka társadalom, teljes mértékben hiányzott a n emesség és a p olgárság. Értelmiségük a görög katolikus papság soraiból került ki. Románok Csonka társadalom,

vékony vezetőréteg (ortodox papság). Szerbek Zömében délen, a határőrvidéken éltek. Nincs vezetőréteg, de egyházi privilégiumuk révén erős a papságuk, és sok a katonatisztjük. Saját maguk választották egyházi vezetőjüket. Németek A magyarországi németség a X VIII. sz-ban alapvetően két részre oszlott: a főleg városlakó szászokra, és a túlnyomórészt paraszti sorban élő svábokra. Míg a szászok döntően polgári, iparos, kereskedő és értelmiségi csoportokból álltak, a svábok zömében egynemű paraszti társadalmat alkottak. A svábok főleg katolikusok, a szászok jelentős része evangélikus volt. Horvátok Mo. elismerte Horváto különállását Mo-n belül, a horvát nemességet külön nemzetnek tekintette. Így a horvátok a magyarhoz hasonló szerkezetű, teljes társadalmat alkottak Cigányság A sz. első felében a vármegyék elüldözték őket területükről A sz második felében kísérletet tettek

letelepítésükre. 3. Gazdaság: A török háborúk következtében az Alföldön, a végvári vonal mentén és a Dél-Dunántúlon a települések jelentős része a népességgel együtt eltűnt, elpusztult. A szántók helyét legelők, bokros parlagok váltották fel. Az egykori kultúrtáj elvadult A 18. században is a mezőgazdaság volt a legfontosabb ágazat Mo-on Az ország kivitele a nyersanyagokra és az élelmiszerre korlátozódott, míg behozatalra szorult iparcikkekből. 4. Mo a Habsburg Bir-ban: III. Károly Spanyolo-ból érkezett Mo-ra Az új uralkodó igyekezett a magyar ügyeket kompromisszummal rendezni: -Az 1712-es pozsonyi országgyűlésen hitlevelet adott ki és esküt tett az ország törvényeire, majd a hagyományoknak megfelelően megkoronáztatta magát. -1715-ös törvények: állandó magyar hadsereg. -Az 1722-23-as országgyűlésen a nőági örökösödésének rendezése. A Pragmatica Sanctio elfogadtatása. Mo. nem az örökös tartományok,

hanem saját törvényei által kormányozandó (Carolina Resolutio: szabályozta a vallásgyakorlatot) 5. A 18 sz-i állami berendezkedés kiépülése: A 18. sz legfontosabb központi kormányszékei a Magyar Kancellária, a Magyar Kamara és a Helytartótanács voltak. Kancellária feladata: a királyi jogok fenntartása, a p arancsok továbbítása, az ország működésének ellenőrzése, vmint az országot érintő pénzügyi, hadügyi és igazgatási kérdések voltak. (Bécsben működött) A végrehajtó hatalmat a Helytartótanács képviselte. Legfőbb feladata az uralkodói rendeletek végrehajtása, a megyék felügyelete stb. volt Székhelye Pozsonyban, majd Budapesten Élén a nádor állt, mellette 22 egyházi és világi tanácsos hozta meg a s zükséges határozatokat. (Helyettük később II. József ügyosztályokat hozott létre) A Magyar Kamara a központi pénzügyi igazgatást végezte. A rendi érdekek képviseletének legfőbb fóruma a 18. sz-ban is az

országgyűlés (diéta) volt Követutasítással az alsótábla 4 kerületi ülésén alakították ki álláspontjukat egy-egy kérdésben. A 2 ház a kancellárián keresztül feliratot tudott az uralkodó elé terjeszteni. (III Károly 1729, Mária Terézia 1765 után nem hívott össze országgyűlést.) A helyi igazgatás és jogszabályalkotás legfőbb szervei továbbra is a vármegyék voltak. A szabad királyi városok, valamint a privilégiumokkal ellátott kerületek nem tartoztak a megyék joghatósága alá. Legfőbb bírósággá a Királyi Kúria vált. Részei: Hétszemélyes és Királyi tábla 4 kerületi tábla jött létre: Nagyszombaton, Kőszegen, Eperjesen, Debrecenben. 6. Mária Terézia: III. Károly abban a hitben halt meg, hogy biztosította leánya, Mária Terézia (1740-1780) számára a trónt. Nem így történt Elsőként II. Frigyes porosz király seregei törtek a birodalomra, elfoglalták Sziléziát A franciák és a bajorok is támadásba

lendültek. A rendek, miután a királynő biztosította szabadságjogaikat, megszavazták a kért újoncokat és az adót. A magyar támogatás lehetőséget teremtett az osztrák örökösödési háború megvívásához. Az uralkodónő nem nyugodott bele Szilézia elvesztésébe, a hétéves háborúban kísérletet tett a tartomány visszaszerzésére, mely kudarcba fulladt. Gazdasági reformok A haderő fejlesztése elengedhetetlen volt, de a hadsereg óriási összegeket emésztett fel, így megerősítése csak a jövedelmek erőteljes növelésével volt elképzelhető (tovább nehezítette a helyzetet Szilézia elvesztése). A királynő a megoldás érdekében engedett a felvilágosult tanácsadóinak, reformokra került sor. A Lajtántúlon megadóztatták a nemességet és a papságot, védvámrendszert vezettek be (1754). Magyarországon a királynő óvatosabb volt. A nemességet az országgyűlésen kívánta rávenni az adófizetésre (1751). A rendek azonban mereven

elzárkóztak Válaszul az uralkodónő az 1754-ben kiadott vámrendeletében Mo.-ot külön vámterületként kezelte Mo és a birodalom közötti vámok meghagyásával lehetővé tette a birodalmi gazdasági érdekek érvényesítését a magyar érdekekkel szemben. 1754: Merkantilista vámrendelet, melynek célja az osztrák-cseh ipar védelme és piacának biztosítása volt, ezért a birodalom köré védvámvonalat húztak. Kettős vámhatár alakult ki: egy a birodalom körül, egy Magyarország és az örökös tartományok között (Mo.-ból olcsón a nyersa. és az élelmiszer a birodalomba, Mo-ra pedig olcsón a birodalom iparcikkei) Ugyanakkor a 18. sz második felétől megindult a magyar területek iparosítása (a magyar ipar fejletlensége tehát nem ennek, hanem a k elet-európai történelmi lemaradásnak volt köszönhető). S bár a n emesség megőrizte adómentességét, a gazdaság egy részét a k amara ellenőrizte, ráadásul az itt állomásozó katonaság

ellátása is az országra maradt. Így a magyarok közös terhekből majd 40%-kal részesedtek, az udvar mégis arra hivatkozott, hogy nem veszik ki eléggé a részüket a védelem és az igazgatás költségeiből. Jobbágyvédelem - az Urbárium A mg.-i kivitel bővülését az árutermelés tette lehetővé E mögött a nagybirtokok termelése állt. A nemesség növelte saját kezelésű földjeit, amit a jobbágyok robotmunkájával műveltetett meg, így a robot és a szolgáltatások mértéke növekedni kezdett. A Dunántúlon, ahol a legfejlettebb volt a majorsági gazdálkodás, 1765-ben a jobbágyok megtagadták a szolgáltatásokat, és a királynő védelmében reménykedve szembeszálltak a megyei karhatalommal. Ekkor azonban császári katonaságot vezényeltek ki ellenük és a mozgalmat 1766-ban még a fegyveres felkelés kitörése előtt elfojtották. Mivel a majorság előretörése veszélyeztette az adóalapot, a királynő 1767-es rendeletében (Urbárium)

maximalizálta a j obbágyi szolgáltatásokat, és rögzítette a m ajorsági, ill. úrbéres földek arányát. A rendelet szerint az egész jobbágytelek a föld minősége szerint 23-52 hold lehetett, a legkisebb töredékteleknek a nyolcadot jelölte meg, a szolgáltatásokat pedig ajándékokban és heti 1 na p igás/2 nap gyalogos robotban határozta meg. Az úriszék ítéleteit a vármegyék helyett a királyi hatóságok ellenőrzése alá rendelte, és a megyei ügyészt úrbéri perekben a jobbágy törvényes képviselőjévé tette. Bár az úrbérrendezés korlátozta a földesúri önkényt és állami ellenőrzéssel a jobbágyok addigi teljes kiszolgáltatottságát enyhítette, de mivel az országszerte felvétetett urbáriumokban rögzítette a telkek nagyságát, azok a természetes szaporodással együtt annyira felaprózódtak, hogy a 19. sz első felére a jobbágyok nagy része földnélkülivé vált Oktatás A Habsburg kormányzat reformpolitikájába az

oktatás színvonalának emelése is beletartozott. A királynő tanügyi rendeletben (Ratio Educationis, 1777) szabályozta a közoktatást. Az állam igényt formált az iskolaügy irányítására. 2. tétel: A dualizmus gazdasági élete (Hely: Magyarország. Korszak: 1867-1913) 1. Mezőgazdaság: Már a XVII. sz-ban megkezdődtek az alföldi mocsarak és árterek lecsapolásai, amik a XIX sz. 40-es éveitől a gazdaság fejlődésével párhuzamosan felgyorsultak Az állam irányításával, de az érintett területek által létrehozott társulások erejéből több ezer km hosszú gátat emeltek. A folyók hajózhatóvá váltak, jelentős területeket lehetett bevonni a mg-i termelésbe. A hetvenes évek közepéig folytatódott a gabonakonjunktúra. Bővült a magyar búzatermelés és export. A hetvenes években a világválság és az amerikai búza megjelenéses megnehezítette az értékesítést. Mo-ot megvédte a birodalom védváma, hiszen az osztrák piac

felvásárolta termékeit. Ezzel együtt a magyar meg a belterjes mg felé fordult, így fejlődött a zöldség- és gyümölcstermesztéss. Miközben folytatódott az agrárnépesség csökkenése (50-60%-ra), addig a t ermelés gyors ütemben növekedett. Ezt a folyamatot segítette elő a bérleti rendszer terjedése (a tőkével rendelkező bérlők növelték a mg.-i befektetéseket) Így kerülhetett sor cséplőgépek, majd a vetőgépek, aratógépek és a műtrágya térhódítására, melyeknek használatában a nagybirtokosok jártak az élen. A korszakban egyre terjedt a kapásnövények termesztése. Ezeket a paraszti gazdaságokban termesztették. Térhódításukat a cukoripar és szeszipar fejlődése is elősegítette A nyomásos rendszert felváltotta a vetésforgó, megszűnt az ugar. A bortermelést a M o.-on is pusztító filoxéravész jelentősen visszavetette Új, ellenálló fajtákat telepítettek, de egyes vidékeken már nem indult újra a termelés. A

gabonatermelés növekedése részben a korszerű művelés miatt emelkedő termésátlagoknak, részben a termőterület bővülésének köszönhető. Az állattenyésztésben növekvő tendenciát mutat a szarvasmarha- és sertéstenyésztés, átalakul az állatállomány (fajtaváltás). 2. Európai szintű vasúthálózat: Egyértelművé vált, hogy Mo.-ot csak a vasút tudja bekapcsolni a világkereskedelembe, így a reformkorban megindult vasútépítés a neoabszolutizmus korában is folytatódott, minek üteme a kiegyezés megkötése után felgyorsult, mivel a kormányok felismerték a vasút szerepét. A kamatbiztosítási törvénnyel is a folyamatot támogatták: a befektetőknek az állam veszteség esetén is biztosította a nyereséget. E törvény, a vele együtt járó panamák ellenére elősegítette a közlekedési hálózat kiépülését. Amerre a vaspályák haladtak, a gazdaság fellendült –a többi vidék és város elveszítette korábbi jelentőségét.

Jelentős lépés volt a MÁV létrehozása, növelhető lett a közlekedés színvonala, és a magyar gazdaság számára kedvező tarifapolitikát lehetett bevezetni. Így a magyar vasúthálózat szintje elérte a nyugati szintet. Először a fővonalak, majd a szárnyvonalak épültek ki. A keskeny nyomtávú és a helyiérdekű hálózattal az ország szinte minden pontját el lehetett érni. 3. Iparfejlesztés: Az ország adottságainak és a piac lehetőségeinek megfelelően az ötvenes évektől a leggyorsabban az élelmiszeripar fejlődött (a legjelentősebb a malomipar volt, a Mechwartféle hengerszék révén a világ élvonalába került). A magyar iparban is tért hódított a gőzgép, ami a széntermelés ugrásszerű fejlődéséhez vezetett. Sorra nyíltak a bányák a M ecsek, Nógrád, Dorog, Tatabánya, a Borsodi- és Petrozsényi-medence, valamint a Krassó- és Szörényi-érchegység térségében. Itt alakultak ki a vaskohászati centrumok is, így jött

létre a borsodi- és szörényi-iparvidék, valamint Hunyad vidékének nehézipara. A magyar ipar megkésett fejlődése előnyöket is rejtett magában, az ipari forradalom legújabb vívmányait alkalmazták, amit a kormányzat adókedvezményekkel támogatott és rendelkezésre állt a monarchia egész piaca. A fellendülés elképzelhetetlen lett volna a külföldi tőke beáramlása nélkül. A bejövő tőke főként osztrák és francia eredetű volt. A gyáripar az időszak folyamán jelentősen bővült (növekedett a gazdaságon belüli részaránya is), de még mindig a mezőgazdaság a legfontosabb ágazat Magyarországon. Az 1890-es évekre jelentősen nőtt a vas- és acéltermelés, miközben a gépgyártás világszínvonalra emelkedett (Ganz-gyár). A magyar gőzmozdonyok sorra hozták el az európai ipari kiállítások díjait (Kandó Kálmán háromfázisú villamos mozdonya). Bláthy, Déry és Zipernovszky feltalálta a transzformátort. Új iparágak alakultak

ki (pl.: vegyipar, elektromos ipar, gépipar), melyeknek a Monarchián belül Mo.-ra helyeződött termelési súlypontja 4. Útban Európa felé - Bp világvárossá fejlődik: Pest-Buda 150000 lakójával már a szabadságharc idején is az ország fővárosa volt. A város viharos gyorsasággal fejlődött, csak az amerikai kontinens metropoliszai nőttek ilyen ütemben. Lakóinak száma a kiegyezés idején 250000, a századfordulón 700000, a világháború előestéjén már közelítette az egymilliót, így Európa 10 legnagyobb városa közé tartozott. A főváros fejlődését kedvező központi fekvésének köszönhette, melyet megerősített a vasútvonalak centrális kiépítése. A közlekedés tette a malomipar és a gépipar központjává, a központi hivatalok közelsége pedig vonzotta a befektetőket, és egyúttal újabb piacot teremtett. Innen lehetett mindent a l eghamarabb elérni, a b eruházásokhoz szükséges feltételek is leginkább itt álltak

rendelkezésre. A tőke itt térült meg a legjobban, vagyis a nem kifejezetten nyersanyagbázisú iparágakba a bankok itt fektették be legszívesebben a pénzüket. A magyar kormányok mindent megtettek a főváros fejlesztésének érdekében. Jelentős adókedvezményeket adtak, hatalmas reprezentatív építkezések feltételeit biztosították. 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítéséből megszületett Budapest. A város tervszerű fejlesztése érdekében létrehozták a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, melynek olyan elnökei voltak, mint Andrássy Gyula miniszterelnök. Így a város gyors ütemben, tervszerűen épült, jól elkülönültek egymástól az eltérő funkciójú negyedek. A belvárosban a kereskedelem és a bankvilág, a politikai irányítás központjai épültek ki, a Nagykörút határolta területen lakóövezet létesült. Pesten a Sugárút villáiban lakott az arisztokrácia és a nagypolgárság Ezt fogták körül a pályaudvarok, majd a Duna

vonalán kiszélesedve a gyárnegyedek. A város szélén helyezkedtek el a munkásnegyedek. A város gyors fejlődése következtében a hatalmas építkezések jelentős része azonos stílusban, az eklektika ízlésének megfelelően folyt. Így mivel Bp később lassabban fejlődött és nem bontották le városmagját, fővárosunk a világ egyik legegységesebb városképével rendelkezik. Az épületek zöme valamelyik történeti stílus felújított változatát, vagy az ezeket ötvöző eklektikát tükrözi. A városfejlesztés hatalmas építkezésekkel járt. Ilyen volt a Duna vonalának rendezése, a rakpartok kiépítése. A Duna hídjai is óriási befektetést igényeltek (vasúti összekötő hidak, Margit híd-1877, Ferenc József híd-1896, Erzsébet híd-1903). A főv. Nyüzsgő, sokszínű volt, az egykori német polgárok, a városba érkező magyar, szlovák, zsidó és még vagy tucatnyi náció lassan magyarrá vált. Mindegyik csoport sajátos színt

adott az európai színvonalú településnek. Bp világvárossá vált 3. tétel: Hunyadi Mátyás uralma (Hely: Magyarország. Korszak: 1458-1490) 1. Harc a trónért: Hunyadi János halála (1456) után úgy látszott, hogy a Garai-Cillei liga javára billen a mérleg nyelve. V László ígéretet vett Hunyadi idősebb fiától, Lászlótól a királyi várak és jövedelmek átadásáról. Hunyadi László azonban a mögötte álló ligára támaszkodva nem akart lemondani a hatalomról. A királyt és Cillei Ulrikot tőrbe csalta Nándorfehérvárnál Cillei meghalt, a király fogságba esett. Büntetlenséget ígért és Lászlóra hagyta atyja minden tisztségét szabadulásáért cserébe, de maga mögött tudva Garai László nádort, Budára csalta a két Hunyadi fiút, ahol Lászlót lefejeztette, Mátyást pedig fogságba vetette. Kitört a polgárháború. V László Mátyással előbb Bécsbe, majd Prágába menekült A helyzetet az alig tizenhat éves uralkodó

váratlan halála oldotta meg. A Szilágyi testvérek kiegyeztek a bárókkal, így a nemességre támaszkodva Mátyást az országgyűlés a Duna jegén királlyá választotta 1458. jan 24-én 2. Az ifjú és népszerű király: Mátyás már 1458 f ebruárjában a budai Nagyboldogasszony-templomban átvehette országa kormányzását. 1458 nyarára országgyűlést hívott össze, ahol a támogatásért cserébe megerősítette a nemesség jogait. A köznemesekből emelt maga mellé új bárókat (pl: Szapolyaiak, Báthoriak). Még nagybátyját, Szilágyi Mihályt is kiszorította a hatalomból 3. Koronázás – irányváltás Államszervezeti intézkedések: 1464-ben Mátyást megkoronázták Székesfehérváron. A koronázást követően politikája megváltozott, egyre kevésbé vette figyelembe a nemesség és az egyház érdekeit. Célja a rendek háttérbe szorítása volt. Míg uralkodása kezdetén évente hívta egybe a rendeket, a koronázást követően erre egyre

ritkábban került sor. Különösen 1471-től törekedett arra, hogy a rendektől függetlenül kormányozzon. (1471-ban Vitéz János és Csezmicei János, azaz Jannus Pannonius, pécsi püspök összeesküvést szerveztek ellene, ezután már nem bízott a főurakban.) Az 1460-as évektől Mátyás államszervezeti reformjai is csökkenteni próbálták a rendek szerepét. Átalakította a pénzügyigazgatást Korábban a pénzügyek irányítója a bárói rangú főkincstartó volt. Mátyás e méltóságot megszüntette, és helyére egyszerű polgári származású kincstartót nevezett ki, akit éppen ezért teljes mértékben kézben tartott. Az uralkodó nemcsak a gazdaság területén, hanem máshol is igyekezett a csak tőle függő hivatalszervezet kialakítására. A bárói befolyás alatt álló királyi tanács helyett létrehozott egy szűkebb, hatékonyabb tanácsot, minek üléseire szakértőket is meghívott. A további központosítás érdekében a kancelláriai

reform a titkos kancelláriát és a főkancelláriát összevonta. Az így létrejött új királyi kancellária (nagykancellária) a legfontosabb államügyek intézője lett. Élére Mátyás a bizalmasait helyezte: Vitéz János váradi püspököt és Várdai István kalocsai érseket (utóbbi volt a hivatal tényleges vezetője). A peres ügyek növekedése miatt átszervezte a bíróságokat is. A különös- és a s zemélyes jelenlét bíróságait egyesített a „királyi személyes jelenlét bírósága”-ban. Élére személynök (personalis) került, aki nemcsak a nemesség, hanem a városok ügyeiben is döntött. Ezen intézkedéseivel Mátyás növelte a szakképzett hivatalnokok szerepét. Az új hivatalokban egyszerűbb származású hivatalnokok ültek. Mátyás többször is polgári, sőt jobbágysorból felemelt híveit helyezte kormányzati vezető pozíciókba, így mivel ők neki köszönhették felemelkedésüket, támogatták uralkodójukat a bárók

ellen. 4. Mátyás jövedelmei, gazdaságpolitikája: A XV. sz folyamán a magyar gazdaság a pusztuló Délvidéket leszámítva lassú ütemben fejlődött. Mátyás bevételeinek ugrásszerű növekedését a jobbágyságra nehezedő adóterhek emelése eredményezte. Jövedelmei növelése érdekében a kapuadót a füstpénzre cserélte 1467-ban Ezzel megszüntette az elődei által adományozott mentességeket és az adó sem lett kijátszhatóvá (mivel míg a kapuadót portánként szedték, minek terhén a jobbágycsaládok összeköltözésükkel megosztozhattak, addig a füstpénzt háztartásonként szedték). A korábbi mentességek megszüntetésének érdekében a h armincadvámot is lecserélte a koronavámra. Ezek mellett Mátyás elfogadtatta még az egytelkes nemesség megadóztatását is (a jobbágyi terhek 50 %-áig). Az uralkodó legjelentősebb bevételét azonban a rendkívüli hadiadó jelentette, ami portánként 1 forintot tett ki, és évente akár kétszer

is beszedethette. Az éves jövedelem így kb 500000 (a hadiadó kétszeres beszedése esetén kb. 750000) aranyat tett ki Ezt kiegészítették még a török elleni segélypénzek, és a Hunyadi- birtokok bevételei. Ez nemcsak a magyar királyok bevételeihez képest, hanem a nyugati uralkodókéhoz képest is tekintélyes volt. 5. Mátyás hadserege – hadseregreform: Mátyás jövedelmei növekedésével párhuzamosan növelte zsoldosainak számát. Legendás hadát, a fekete sereget az 1460-as évektől kezdte szervezni. Ennek nagy részét igyekezett állandóan fegyverben tartani. Ebben a talán húszezer főnyi lovasból és nyolcezer gyalogosból álló állandó seregben szolgáltak cseh, lengyel, német nemzetbéliek is, de a könnyűlovasok alföldiek, az íjászok székelyek voltak. A sereg magját a szolgálatába állt husziták adták, akikhez később lengyel, német és persze magyar elemek csatlakoztak. A seregvezérek is ezen népekből verbuválódtak (Haugwitz,

Tettauer, Geréb, Magyar Balázs, Kinizsi Pál). A fekete sereg, ellentétben a bandériumokkal, mindenhol és mindenki ellen felhasználható haderő volt: állandó sereg. Fenntartása óriási összegeket emésztett fel A XV sz-ban ilyen hadsereget csak a francia király és a török szultán tudott fenntartani. A zsold nagyon magas volt, egy nehézlovas 3 aranyat, egy gyalogos 2 aranyat kért havonta. 5. A török ellen: • eleinte támadó taktika: Mátyás kénytelen volt felvenni a harcot a törökkel. II. Mohamed végérvényesen elfoglalta Szerbiát és a magyar nemesség előtt csak az az uralkodó lehetett népszerű, aki hagyományos támadó hadjáratokat indít a török ellen. Mátyás 1463-ban Bosznia védelmére indult. Számos kisebb erősség mellett bevette Jajcát, a következő évben pedig Szreberniket. Így Bosznia északi része magyar, déli fele török kézre került, a tartomány területén kiépült a magyar és a török végvári vonal. • majd

inkább védekezés: Mátyás Boszniában is kerülte a döntő összecsapást a törökkel, csak a végvári rendszer kiegészítésére törekedett. Koronázása után már kevésbé volt tekintettel a nemesség óhajaira. Belátta, nyugati támogatás híján támadó hadjáratokra kevés az ország ereje. A török 1479-ben nagy erőkkel tört Erdélyre, de Báthori István erdélyi vajda Gyulafehérvár közelében, Kenyérmezőnél megállította őket. Válaszul a betörésre, a király és Kinizsi Pál a következő évben Szerbiát és Boszniát dúlta. Mátyás nem akart háborút, így 1483-ban öt évre békét kötött a törökkel (amit egészen 1520-ig a magyar királyok ismételten megújítottak). Ez persze nem jelentett igazi békét, csak a n agyobb hadjáratok szüneteltetését, így a Délvidék tovább pusztult. 6. Nyugati politika – cseh és osztrák háborúk: Mátyás nyugati, hódító politikájának célja a német–római császári cím

megszerzése volt. Az adott erre alkalmat, amikor a pápa hatálytalanította a bázeli zsinat kelyheseket elismerő pontjai (1492). Ezáltal Podjebrád György (Mátyás egykori fogva tartója, majd apósa) eretnekké vált, a pápa pedig keresztes hadjáratot hirdetett ellene és országa ellen. Mátyás nem késlekedett, a pápai áldással és segélypénzekkel megindult a cseh trónért (1468). Azonban akadt egy vetélytársa, Jagelló Ulászló. Az elhúzódó háborúban a két fél kimerült, ezért Olmützben békét kötöttek (1475): kölcsönösen elismerték egymás cseh királyságát, az országot megosztották (Mátyásé lett Morvaország, Szilézia és Lausitz; Ulászlóé Csehország). Azonban III. Frigyes osztrák császár nem ismerte el Mátyást cseh királynak, ezért a magyar király haddal támadt ellene (1477). Frigyes békére kényszerült és elismerte Mátyást cseh királynak -így választófejedelemnek is. 1482-ben Mátyás ismét megtámadta Frigyest,

1485-ben elfoglalta Bécset, és a következő évben már egész Alsó–Ausztria neki hódolt. Célját azonban nem érte el, a hatalmától tartó német rendek 1486-ban nem őt, hanem Frigyes fiát, Miksát választották német-római császárrá. 7. Dinasztikus politika – fényes udvar: Mátyásnak végül I. Ferdinánd nápolyi király leányát, Beatrixot sikerült megnyernie feleségének, aki fontos szerepet játszott a királyi udvar reneszánsz fejedelmi központtá alakításában. 8. Trónutódlás: Mátyásnak sem Katalintól, sem Beatrixtól nem született gyermeke. Ellenben egy bécsi polgárleánytól, Edelpeck Borbálától igen (1473). A házasságon kívül született fiút azonban törvénytelen gyermek. Maga Mátyás is csak 1482 után –miután nem remélt utódot Beatrixtól– kezdte meg a trón előkészítését Corvin János számára. Az ún. nádori törvényekben (1485) is fia utódlását kívánta előkészíteni Megnövelte a nádor szerepét, a

király helyettesévé tette, királyválasztáskor neki jutatta az első szavazat jogát. A nemesekben látta fia támogatóit, ezért megerősítette helyzetüket a vármegyékben. A még meglévő honorbirtokokat is nemesi származású báróknak adta, akiktől esküt vett fia trónigényének támogatásáról. 1490-ben halt meg. Értékelés: Mátyás a rendi monarchia központosítására törekvő politikájával megteremtette a belső rendet, elhárította a külső veszélyt, megállította a török további terjeszkedését. 4. tétel: A középkori város (Hely: Európa. Korszak: kb XI-XV évszázad) 1. A középkori város: A Római Birodalom bukása után a városok nagy része hanyatlásnak indult, majd gyakorlatilag megszűntek. Egyedül a püspöki központok vészelték át a hanyatlást A változás első jelei a 11. században, a mezőgazdaság fellendülésével jelentkeztek A termelés növekedésével megjelent a felesleg, amely lehetővé tette annak

iparcikkre való cserélését. Ezzel együtt föllendült a kézművesség, beindult a kereskedelem, és a városok lakossága is akkorára nőtt, amekkorát a vidék még el tudott tartani. A városfejlődés 1180 és 1270 között volt a legintenzívebb. A kereskedelem fellendülésével új kereskedelmi központok alakultak ki, és előtérbe került a tömegkereskedelem. Mezőgazdasági forradalom: nyakhám->szügyhám, lovak patkolása, kerekes nehézeke, két-, majd háromnyomásos földművelés. A pénzforgalom növekedett, a társadalom vagyonosodó tagjai pénzüket igyekeztek jobb minőségű iparcikkekre költeni. A megnövekedett igény újra felélesztette a távolsági kereskedelmet, a Kelet luxustermékeire (selyem, drágakő, fűszerek) ismét volt fizetőképes kereslet. A biztonságosabbá váló utak vonzották a kereskedőket és a zarándokokat. Egyre több és több vidék kapcsolódott be Európa vérkeringésébe. A kereskedők rájöttek, h. ugyanúgy jó

üzlet lehet a sok áru eladása kisebb haszonnal, mint a drága, de bizonytalanabb luxuskereskedelem. A legnagyobb kereslet ruhaanyagra és élelmiszerre mutatkozott, s azok a t erületek, melyek ezek termelésére rendezkedtek be, Európa új gazdasági központjaivá váltak. 2. A céhes ipar: Az iparűző városi lakosság döntő része céhek tagja volt. A céh eredetileg az egy termék gyártására szakosodottak vallásos egyesülete volt (gilde), a későbbiek folyamán azonban szigorú működési szabályokkal (pl.: éjszakai munka tilalma, ár és minőségi rendelkezések) rendelkező zárt csoporttá vált. A céh tagjainak védelmet, esetenként anyagi segítséget, az árunak pedig piacot biztosított. A viszonylag szűk piac arra sarkallta a céheket, hogy védekezzenek a túltermelés ellen, ezért igyekeztek bezárkózni, és egy-egy termék gyártására monopóliumot szerezni. A céhtagságnál a fokozatosság elve érvényesült: ha valaki mesterré akart válni,

először inasként, majd legényként dolgozott a mester mellett, és ha legényévei leteltek, szakmai tapasztalatai gyarapítása miatt vándorútra indult, ezután következett a mesterremek elkészítése, ha ezt a m esterek elfogadták, a l egény egy általa fizetett kiadós lakoma után a céh teljes jogú tagjává válhatott. A céhen kívüli iparosokat kontároknak nevezték, és minden eszközzel küzdöttek ellenük. 3. A kereskedelem: A kereskedelem európai központjai, útvonalai: a) A Hanza szövetség (a Balti-tengeri kereskedelmi szövetség): A Baltikum a 11. sz végétől megkülönböztetett helyzetbe került A barbár vikingek és szászok elleni védekezést a városokra bízták, cserébe kiváltságokkal látták el őket. A terület gazdasági jelentősége megnövekedett, mert itt bonyolították le Európa kereskedelmének jelentős részét. Ide futott be Skandináviából a vas, a fa, szurok és a réz; Dániából a sózott hal; keletről a prémek, a

viasz és a méz; nyugatról pedig a posztó és az iparcikkek. A városok felismerve a közvetítő kereskedelemből származó jelentős előnyöket, érdekeik védelmére 1161-ben Wisbyben „közösséget”, Hanzát alapítottak. A vezető szerepet Lübeck kapta, további fontos városok: Hamburg és Bréma. A városok új típusú hajóikon, a „kogge”-okon kiterjedt tengeri kereskedelmet folytattak, és konkurenseikkel kíméletlenül leszámoltak. 1369-ben a Hanza-tagok Ligát (védelmi szövegséget) hoztak létre. A Hanza a 14. sz-ban élte virágkorát, Londontól Novgorodig épültek ki kereskedelmi telepei A 15. s z-ban azonban megindult a lassú hanyatlás, jelentősen romlottak a kereskedelem feltételei, a megerősödött Angliával és Németalfölddel való tengeri versenyt már nem bírták a baltikumi városok, szárazföldi terjeszkedésüknek pedig a nagyhatalommá váló Lengyelo. szabott határt. b) A levantei lekeskedelem (Észak-Itália városai): A

városok saját erejükre voltak utalva, a városfejedelemségek jöttek létre. Közöttük ritkán volt béke, és gyakorta alkalmi szövegségi rendszereket hoztak létre egymás, a cs ászár vagy éppen a pápa ellen. (pl: Lombard Liga) A földközi-tenger közvetítésével az észak-itáliai városok és a Közel-Kelet (ill. a Távol-Kelet) között bontakozott ki a levantei kereskedelem. Legfontosabb városai: Genova, Pisa és Velence. Velence: ez a v áros a k özépkor meghatározó gazdasági és politikai tényezője volt. Az illír eredetű lakosság 451-ben kezdte a l agúnáktól védett szigetekre építeni városát, a megválasztott első -aki ekkor még a bizánci császárt képviselte- dózse irányításával. Velence lett a levantei kereskedelem legfontosabb csomópontja. c) A két tengeri kereskedelmi útvonal európai központjait észak-déli irányú szárazföldi útvonalak kötötték össze (Közép-Európában), ill. ebből ágaztak le további

kereskedelmi utak keleti irányban (pl.: Magyaro felé) 4. A kommuna-mozgalom A városi privilégiumok: A kommuna a városlakók védelmi szövetsége, önkormányzata. Lényege, hogy a polgárok egy választott testület által maguk intézték ügyeiket, azaz a v áros önkormányzatot kapott. Ennek élén általában a polgármester állt, akit munkájában a legtekintélyesebbekből álló szenátus segített. Így a polgárság kommunákba szerveződve harcolt a maga számára autonómiáért és privilégiumokért (pl.: egy összegben adózás) A városlakók folytonos tevékenysége volt a városfalak megerősítése. Az építkezések megszervezésére, ellenőrzésére a polgárok tisztségviselőkből álló tanácsot választottak maguk közül, ezt vezette a p olgármester. Nemcsak a falak építését irányította, hanem a városi közigazgatás egyéb feladatait is ellátta. A közcélú épületek (városházák, templomok, raktárak, vásárcsarnokok) költségeit

adóból fizették, amelyet minden polgárnak vagyona alapján kellett fizetnie. A városi tanácsokat felkelésekkel ismertették el a püspökökkel és a világi urakkal, így azok megalkothatták a városok alkotmányát. Ezekben a város szabadságot biztosított polgárainak a földesúrral szemben, és törvényekkel szabályozta a város lakóinak életét. A város így kiváltságos területté vált, elkülönült a vidéktől (utóbbit jelezte a városfal is). A királyok a városi kiváltságok nyújtásával próbálták megszerezni a polgárok támogatását, a királyi hatalom támaszát látták meg a városokban. Emellett privilégiumokkal a gazdaság fejlődését is biztosították. A kommunák kezdetben nem civilizációs, hanem gazdasági központok voltak. Ezek akkor virágzottak, ha megszabadultak uruktól, és átmeneti hanyatlásuk akkor kezdődött, amikor a megerősödő királyi hatalom megpróbálta fennhatósága alá vonni őket. A városok

lélekszáma a 13. sz-ig folyamatosan nőtt, majd a század végétől csökkenni kezdett. Ekkorra bekövetkezett a telítettség és Európa nem tudott több várost eltartani 5) Társadalom A középkori várost rendkívül sokrétű lakosság jellemezte, melyben minden társadalmi réget képviseltette magát, teret engedve a legkülönbözőbb eszméknek, köztük az eretnekségnek is. A közös városi szabadság azonban összekötötte őket. A jogi egyenlőség ellenére sem beszélhetünk azonban demokráciáról, m. a hatalom a gazdag polgárok, a patríciusok kezében volt. Köztük és a plebejusok között szinte áthidalhatatlan ellentétek voltak. A keleti városokban azonban minden népcsoport saját szokása szerint élt. 11. Anglia a 11-13sz-ban Hódító Vilmos megkoronázása a westminsteri apátságban történt. Az új uralkodó hosszú küzdelemben meghódította Anglia egészét, majd 1072-ben átmenetileg Skóciára is rákényszerítette hűbérúri

fennahtóságát. Az angol hűbéri rendszer centralizálttá vált, s a hűbéri piramis csúcsára a király került. Az uralkodó a Nagy Államtanács ( Great Council) segítségével kormányzott. A Domesday Book-ban („Végítélet Könyve”) számba vette Anglia összes birtokát, s a rajtuk lakó népességet. A jobbágyi birtok (copyhold) majdnem olyan kedvező gazd-i feltételeket biztosított gazdájának, mint a szabad birtok (freehold). A mozgó királyi udvar ellenőrizte a jogbiztonságot, a király szabályozta a pénzügyeket, s létrehozta az uralkodói kincstárat. A közig. Körzetek, a grófságok (shire), vezetői, a sheriffek kötelessége volt a közrend ellenőrzése, a kir. Jövedelmek begyűjtése, s az első állami adó beszedése A király engedélyezte, h. az egyház maga válassza a papjait A király Anjou-Plantagenet Henrik lett, s ő rendbe hozta a pénzügyeket, a hűbéreseivel pénzen váltatta meg katonai szolgáltatásukat. (pajzspénz) -

zsoldossereget is szervezett Ezután Thomas Becket került érsekké. II. Fülöp Ágost a trónt „Oroszlánszívű” Richárdra ruházta 12. Franciao 11-13 sz A francia királyoknak a s zó szoros értelmében meg kellett szerezniük az országot. Az ezredfordulón Fro. Három nagyobb , pol itikai-gazd-i –kulturális rendszerét tekintve különböző régióból állt. Északnyugaton a normannok fejlett hűbéri állama helyezkedett el, délen a romanizált, lényegében független vidékek, és ezek közt húzódott a „rex francoruom”, a fr. Király által uralt terület, mely lényegében a koronabirtokokból állt. 13.A lovag A középkor világi társadalmának legfontosabb szereplője, a 20. századik a férfi viselkedésének megalapozója a lovag. A lovagság létrejött a 11. sz-ban tetőző, a kései Karolingok alatt meginduló politikai folyamat következménye volt. A lovagságot erős személyi kapcsolatok, rokonság és a hűségeskü tartották össze, s

általános jellemzőjük volt a harcos életforma, a szegényes, puritán életmód és a műveletlenség. Egyféle munkát végeztek a vadászatot. A lovag részese egy sajátságos eszmerendszernek, kultúrának és nevelésnek. Lovag csak nemesember fia lehetett, de csak akkor ha rendelkezett 7 készséggel: lovaglás, úszás, nyilazás, vívás, vadászat, ostábla, v. sakkjáték és verselés tudományával Fő erényeket kellett tartania: mértéktartás, állhatatotság, hűség, erkölcsösség, bőkezűség, becsületesség, és bátorság. Létrejött a lovagi kultúra, mely Aquitánia és Provence vidékén bontakozott ki. A lovag jövedelmei folyamatosan emelkedtek (Krisztus katonái(miles Christi)= szent feladatot végeznek. Udvari kultúra jött létre, s megjelent az udvari szerelem. Kialakult a lovagi epika és a trubadúr-líra, az epika középpontjába a misztikus vallásosság került. Az arisztokrácia szerepe is megnőtt, nekik kellett pl. a támadók

elleni védelmet megszervezni A várurat és a vele egy lakótoronyban élő fegyveres kíséretét a föld népének kellett eltartania. A birtok ekkor még jórészt allódium, tehát szolgálónépekkel műveltetett terület volt. A várúr látta el a legfőbb bíró szerepét is, az ő feladata lett a szokásjogy alapján történő ítélkezés. A hűbérúr hűbéreseivel lakótoronyban élt. Minden bevételt felemésztett a költséges fegyverzet és a lovagot elbíró ló beszerzése. A vazallusok szolgálatukért földet, feudumot kaptak. A vazallusi katona szolgálattal tartozott, segített ura gazdaságának irányításában, tanúskodott mellette, s mindig kötelessége volt uránál megjelenni, ha az hívta. 14.Parasztság a középkori Európában A 11. sz elejének Európája a hanyatlás számtalan jegyét mutatta Az atomjaira hulló társ.-ban az egyetlen összetartó erőt az egyház képviselte, azonban az is gyakorta áldozatául esett a királykodó nagyurak

önkényének. Gyakoriak voltak az éhezések is, és a civilizáció központja a gazd-i, társ-i, és közig-i szervezetként egyaránt funkcionáló földesúri birtok lett. A 11. sz-ra Európa nyugati vidékein kialakultak a jellegzetes faluközösségek, a „villa”-k A villákon élők részben az úr saját kezelésében lévő földet művelték robotban, részben pedig „örök használatra” kapott telkeiken dolgoztak. A földeket szolgacsaládokkal is megműveltették. A falvak élén választott bíró állt, az urat pedig az intéző képviselte. A 12. sz-ra megerősödött a hűbériség, megesett hogy a jobbágynak 2 ura volt Az úr bíráskodhatott jobbágyai felett, s némi alkudozás után megegyezhetett velük a szolgáltatások mértékében. Parasztmozgalmak általában csak akkor alakultak, amikor az úr nem tarotta be a megállapodásokat. A szabad költözés általánossá vált. 16. Paraszti életmód a 11-13 sz-ban A paraszti életmód lassan változott.

Az átlagéletkor 30 év körül volt, amihez a betegségek mellett jelentős mértékben hozzájárult a magas gyermekhalandóság is. A paraszt gerendákból ácsolt, szalmával fedett kunyhókban lakott, melyek többségében szabad tűzhely volt. A paraszt általában egy váltás ruhával rendelkezett, melyet köpönyeg egészített ki, a fehérnemű sokáig ismeretlen volt. Az istállózás lassan terjedt el, csak a 13. sz-ra lettek láthatóak a változások: megszaporodtak a legelők, ellenállóbb háziállatok kitenyésztése. A zöldség- és gyümölcstermesztés elsősorban a kolostori birtokokon folyt, s onnan jutott el a paraszti gazdaságokba. A parasztság életét jórészt a munka töltötte ki, az egyház által támogatott vagy ellenzett ünnepeken azonban alkalom nyílott a szórakozásra. A zsidókat üldözték, kiűzték őket. 17. A középkori technika A 10. sz-tól látványos technikai fejlődés volt kialakulóban A nyugat- európai kolostorok a gazd.

Centrumai voltak A középkori technika 2 alapproblémával küzdött: az egyik a forgómozgás egyenes vonalúvá, a másik pedig a szakaszos mozgás folyamatossá alakítása volt. A középkor azonban a malmok világa volt. - lábítós szövőszék - fonókerék -zsinórhajtás Építészetben: 80 katedrálist építettek, statikai ismeretek bővültek. üvegkészítés, szobrászat magánházak építése vízellátás javult kormánylapát feltalálása iránytű puskapor fogaskerekes óraművek stb. A 14. s z kezdetén azonban minden megváltozott A nagy építkezések leálltak, Európán éhínségek, háborúk és járványok söpörtek végig; a lakosság száma csökkent. Így a technikai fejlődés is csökkent. 5. tétel: A XVI-XVII. századi Magyarország társadalma, életmódja (Hely: a három részre szakadt Magyarország. Korszak: 16-17 század) Kettős királyválasztás: Mohácsot követően a koronáért elsőnek Szapolyai János szállt harcba. Elfoglalta az

ország jelentős részét, és 1526 nov emberében a Szent Koronával Székesfehérváron megkoronáztatta magát. A rendek érdekeikre hivatkozva az 1490-ben kicsikart koronázási feltételeket kötötték ki. Habsburg Ferdinánd is Mo. királyának tekintette magát A Habsburg-barát bárók Pozsonyban gyülekeztek. 1526 de cemberében Ferdinándot királyukká választották Oltalmat reméltek a Habsburg–dinasztiától a védtelen ország számára. Polgárháború: Ferdinánd a bátyjától kapott pénzen tízezer zsoldost fogadott, és Tokajnál csapatai döntő vereséget mértek Szapolyai seregére. Szapolyai Erdélybe hátrált, majd Lengyelországba menekült Ezután Székesfehérváron Ferdinánd fejére helyezték a Szent Koronát. Szapolyai nehéz helyzetére a Habsburgok ellenségeitől remélt támogatást. A franciák és Velence biztatására segítséget kért a szultántól, aki támogatásáról biztosította. Kiút nélküli ország: Szapolyai már 1528-ban

kisebb török segédhadakkal visszaszerezte a Tiszától keletre eső területeket. Szulejmán 1529-ben ellenállás nélkül nyomult előre hadai élén Mo. földjén Nem követelt semmit Szapolyaitól a hűbéri alázaton kívül, adót sem kellett fizetnie. Szulejmán elfoglalta, majd átadta János királynak Budát, ezután haderejével Ferdinánd székhelye, Bécs ellen indult. Az ostrom elhúzódott Szulejmánnak eredménytelenül kellett visszavonulnia A török kudarca megnehezítette Szapolyai helyzetét. A bárók hol az egyik, hol a másik király oldalára álltak. A szultán 1532-ben újabb hadjáratot indított Bécs irányába. Azonban a Habsburgok is jelentős erőket tudtak Közép-Európában mozgósítani. Ferdinánd, és a személyesen megjelenő V Károly vezetésével több mint 100000német zsoldos állt Bécs térségében, hogy megütközzön a törökkel. Szulejmán hadai számos jelentős erősség mellett elhaladtak, amikor a Jurisics Miklós birtokában

lévő kis vár, Kőszeg falainál megálltak. A kőszegiek hősi helytállásának következtében elmaradt az erőviszonyokat eldöntő küzdelem. A kortársak számára egyre világosabbá vált a t ragikus valóság; a két nagyhatalom nem bír egymással. Mo a két birodalom ütközőzónájába került A két fél szerződést kötött 1533-ban, melyben Ferdinánd elismerte, hogy a szultán Jánosnak adta az ország nagyobbik felét. Cserébe Szulejmán hasonlóan elismerte Ferdinánd jogait a nyugati részeken. 1. A három részre szakadás folyamata, okai, a területi egységek: a) A váradi béke: Mohács és a kettős királyválasztás, illetve kettejüknek a különféle országrészekért folytatott küzdelme után I. Ferdinánd és Szapolyai János Váradon 1538-ban békét kötött Az egyezség értelmében kölcsönösen elismerték egymás királyságát: két részre osztották az országot a fennálló helyzet alapján. Így Szapolyai fennhatósága alá került a k

eleti országrész (a Tiszántúl és Erdély), Ferdinándé pedig a nyugati és északi terület. János király halála után pedig, a béke értelmében, az egész ország Ferdinándra vagy utódaira száll. b) Buda eleste – az ország három részre szakadása: Az erőviszonyok megváltoztak, amikor meghalt János (1540). Halálos ágyán megeskette párthíveit, Fráter Györgyöt és Török Bálintot, hogy a váradi egyezséget megszegve pár hónapos csecsemő fiát, János Zsigmondot válasszák királlyá. Fráter György Szulejmántól kért segítséget. A szultáni had felvonult Magyarországon 1541-ben és Török Bálint hadaival kiegészítve szétverte Ferdinánd hadseregét. De nemcsak a m agyar urak nem bíztak a csecsemőben, hanem Szulejmán sem látta megnyugtatónak hűbérese helyzetét. Csapatai 1541 aug. 29-én megszállták Budát A török berendezkedett, Török Bálintot elhurcolta, Izabellának és a csecsemőnek Erdélyt és a Tiszától keletre

eső országrészt adta. Az ország így három részre szakadt: Nyugati és északi rész (a Dunántúl nyugati része, Felvidék, Horvátország, Szlavónia): I. Ferdinánd kezén –Habsburg uralom alatt (neve: Királyi Magyarország); Keleti rész (Erdély és a Tiszántúl): János Zsigmond/Fráter György kezén (neve: Erdélyi Fejedelemség); Középső rész: a török kezén (neve: Török Hódoltság). c) Sikertelen kísérlet az ország egyesítésére:Fráter György, aki Izabella és János Zsigmond nevében kormányzott, az események hatására változtatott politikáján, úgy vélte, a török kiszorítása Ferdinánd jogara alatt lehetséges. Ezért megállapodott a Habsburg uralkodó követeivel A gyalui egyezmény (1541) értelmében Izabella és János Zsigmond kárpótlás ellenében lemondott országáról, és átadta a Szent Koronát, Ferdinánd pedig ígéretet tett az ország megtartására és Buda visszavételére. 1551 nyarán a gyalui egyezmény

értelmében megkezdődött a keleti országrész átadása. Ferdinánd zsoldosait Castaldo vezetésével Erdélybe küldte, de csapatai követségnek soknak, hadseregnek kevésnek bizonyultak. A helyzet Fráter Györgyöt taktikázásra kényszerítette a törökkel Ezt Ferdinánd árulásnak értelmezte, és 1551 decemberében Alvincen meggyilkoltatta György barátot. Az egyesítési kísérletet török megtorló hadjárat követte 1552-ben. Elfoglalták Veszprémet, majd Temesvárt (védője: Losonczy István), Drégely várát (védője: Szondi György), Szolnokot (védője: Nyári Lőrinc). Végül Egernél torpantak meg a török hadak A Dobó István vezette vár ellenállt, és ennek a győzelemnek lélektani hatása a magyarokra óriásai volt. 2. A török berendezkedés Magyarországon - hódoltsági közigazgatás, birtokrendszer, adózás: A török hódítás minden tekintetben komoly változásokat hozott a terület életében. A Magyar Királyság középső része

egy eurázsiai birodalom határai közé került, annak nyugati végvidékévé vált, így sajátosan keveredtek itt a törökök által hozott viszonyok a helyben kialakult, és meglehetős szívóssággal tovább élő körülményekkel. Elsőként a megszálló katonaság, a török várak őrsége és a magyarországi birtokjövedelmekkel fizetett szpáhik érkeztek, számarányuk a legmagasabb volt. Velük közel egy időben jöttek Mo.-ra a közigazgatás tisztviselői A török közigazgatás legnagyobb egysége a vilájet volt -élén a pasával, más néven beglerbéggel (elsőként a budai vilájetet, majd másodikként a temesvárit alakították ki). A vilájeteket szandzsákokra osztották, élükön a szandzsákbégek álltak. A szandzsákokat pedig náhijékre osztották tovább A budai pasát közvetlenül a szultáni udvarból nevezték kis, s mint minden török tisztviselőnek, nemcsak rangja, hanem élete is a padisahtól függött. (Budán a 145 éves török

uralom alatt 99 pasa teljesített szolgálatot Közülük a legjelentősebb Szokulu Musztafa pasa volt.) A pasa tanácsadó testülete a körzet fő tisztviselőit magában foglaló díván volt, az adónyilvántartást a defterdár vezette. A középszintű tartományi igazgatás legfontosabb tisztviselője a kádi volt, aki a bíráskodás mellett az egész helyi igazgatást felügyelte és koordinálta. Részt vett az adók kivetésében és behajtásában, ellenőrizte az iparostestületeket, a piacokat és a v allási közösségeket. Ő volt a közjegyző is, bírói munkájában a jogtudós (egyházjogász) mufti volt a segítségére. Hatásköre nem terjedt ki az ún szabad birtokokra A helyi igazgatás minden szintjén érződött a központ ellenőrzés, a mindennapi életet a szultáni törvények szabályozták. A török birtokrendszer lényege, hogy a meghódított föld - a rajta élőkkel (a nem mohamedán személyekkel, a rájákkal) együtt a szultáné. Ebből a

földterületből kaptak birtokot a tisztviselők és a hűbéres lovas katonák, a szpáhik (szpáhi-birtok). A kapott birtok azonban nem volt örökölhető, a földet a szultán bármikor visszavehette. Ez a módszer rablógazdálkodáshoz vezetett, ugyanis a török földesurak gyakran cserélődtek, ezért mindegyikük igyekezett minél többet kisajtolni az adózó népből. Kedvezőbb helyzetben csak az állandó kincstári (szultáni) kezelésben maradt khász-birtokon élők voltak. Ők megszabott összeggel adóztak, és egyéb tekintetben is védettebb helyzetben voltak (A meghódított föld 4/5-e volt szpáhi- birtok, az 1/5-e volt khász-birtokok.) Az adóösszeírók helységenként számították ki az adók és szolgáltatások összegét, a kincstári jövedelmeket vállalkozók szedték be. Az adórendszert: állami adó (haradzs: évi 50 akcse; és állami robot, közmunka, pl.: várépítés), földesúri adó ( évi 50 akcse, termény, ajándék), kettős

adóztatás (a Hódoltság peremterületén a magyar és török földesúr is beszedte az adót). 3. A végvárvonal: Miután a török benyomult Mo. közepébe, a védelem céljára új végvárvonal alakult ki (a végvár a török hódítás elleni magyar védelmi rendszer alapvető egysége a XVI-XVII. sz-ban) A végvárak jelentősége a török előrenyomulása miatt a XV. sz folyamán egyre fokozódott, de ez a védelmi rendszer alapvető fontosságúvá Mo. három részre szakadása után vált Ekkor mélyen az ország belsejében -lovagvárakból és kastélyokból, udvarházakból, templomokból és kolostorokból- a környék jobbágyainak megfeszített munkájával rövid idő alatt új védelmi vonal, egész várrendszer épült ki, amely az Adriai-tengertől Szigetvár, Kanizsa, Győr, Komárom, Érsekújvár, Eger, Szatmár, Várad, Temesvár vonalán egészen az Al-Dunáig húzódott, és körülzárta a török uralom alá került területeket. (Az Adriai-tenger

partjától indult, a Dráva és a Balaton között Kanizsa volt az egyik pillére, majd a Dunántúli-középhegység várai következtek. A Duna mentén Komárom és Győr voltak a kulcspontok, utána az Északi-középhegység erődítményein nyugodott a védelem Kassán keresztül egészen Szatmárig. Innen délre fordulva biztosította Erdély bejáratait az Alföld felől.) A vonal várai nem képviseltek egyforma erőt, a nagyobbak között megfigyelőhelyeket, vigyázóházakat, tarisznyavárakat találhatunk, amelyek szerepe az ellenség szemmel tartása volt. Nemcsak a közvetlenül az ellenséggel határos területek erődítményei tartoztak a végvárvonalba, hiszen egy-egy elesett vár szerepét a mögöttes erősségeknek át kellett venniük. A várakat megfelelő számú katonasággal kellett ellátni (a nagyobb várakban még béke idején is katonaság tartózkodott). Az 1554 évi országgyűlés óta a birtokosoknak minden száz jobbágy után két jól felszerelt

lovaskatonát kellett fegyverben tartani, ezek száma később háromra emelkedett. A zsoldosokat a kincstár vagy a földesurak fizették. A katonaság külön csoportját képviselték a hajdúk. A szó eredetileg fegyveres marhahajtót jelentett, a 16. sz második felében azonban egyre inkább lakóhelyüket és földjüket vesztett menekülteket, szökött jobbágyokat értettek alattuk, akik szabad katonaként csoportokba verődve vállaltak szolgálatot. A védelem költségei óriási összegekre rúgtak. A magyarországi kincstári jövedelmek, ha egészükben a védelem fedezésére szolgáltak volna, a szükségletek mintegy egyharmadát tették volna ki. Ráadásul a kivetett összegeket többnyire nem is lehetett teljes egészében behajtani. További jövedelemforrást jelentett a német birodalmi rendek által megszavazott töröksegély, s mindemellett a Habsburg-királyok rendszeresen vettek fel kölcsönöket. A katonák nagy késéssel és hiányosan kapták meg

járandóságukat, ezért sokszor úgy igyekeztek segíteni magukon, hogy elvették a parasztoktól azt, amire szükségük volt. Részt vettek a marhakereskedésben, a végvárak mellett földet, szőlőt hasítottak ki, és művelték (gyakran megszerezték a kocsmáltatás jogát is). Ugyancsak akadozott a f egyver-, lőszer- és élelemellátás is A végváriak élete kemény volt Várostromokat álltak ki, nyílt mezőn vívtak ütközeteket, a nagy háborúk közötti időszakokban is állandóan őrködniük, portyázniuk kellett (a portyázást a t örök és a m agyar katonák is alkalmazták: a hódoltság határán be-betörtek a másik területére, ez gyakorlást is jelentett számukra és zsákmányszerzésre is alkalmat adott). A sajátos társadalmi összetételű végvári katonaság gyakran igen mostoha körülmények között állt ellen a török meg-megújuló támadásainak. A várak építését, megerősítését, javítását főleg a környékbeli jobbágyok

végezték robotban (egy 1557-es törvény elrendelte, hogy az összes birtokos köteles évi hat nap várépítési ingyenmunkára küldeni jobbágyait). A 16 század második felében az Udvari Haditanács a nagy várakat itáliai mérnökök tervei szerint építtette át, akik a korabeli modern elvek szerint alkalmazták a rondellák helyett az olasz- vagy fülesbástyákat (ezek a falsíkból kiugró bástyák hatékonyabban védtek a belövésektől, így a várvédők tűz alá vehették a falakat megmászni igyekvőket). A 16. s z-ban még a magyar társadalom túlnyomó többsége a török elleni harc elszánt és következetes híve volt. A várak elárulását a legsúlyosabb bűnnek tartották, a török mellé pártolt renegátokat mélyen megvetették. 1566-ban az országgyűlés leszögezte: Mo a keresztény vallást, az egész keresztény világot védelmezi, amikor harcba száll a Török Birodalommal. A XVII. sz-ban a Habsburg-ellenes függetlenségi törekvések

élénk visszhangot váltottak ki a végvárakban, ezért a török kiűzésével együtt a császáriak a végvárakat is felszámolták, és katonaságukat - a kurucok mozgalmának egyik forrását - megkísérelték szétszórni. 4. Településszerkezet, népesség: A török hódoltság alatt jelentősen átalakult az Alföld településhálózata, sok település elnéptelenedett. A megmaradt lakosság távolabbi vidékekre menekült vagy a környező mezővárosok jogi oltalma alatt keresett menedéket. Az aprófalvas középkori településhálózat megsemmisült, a f alvak határait a mezővárosok (jellegzetes magyar várostípus, sajátos hangulatú, falusias és városias tulajdonságokat egyaránt mutat) kebelezték be. A mezővárosok számára az agrárkonjunktúra kedvező helyzetet teremtett, de tekintettel arra, hogy többségük a Hódoltság területén feküdt, a körülményeket elsősorban a szultáni birtokokon lévő, viszonylag független települések tudták

kihasználni. Az ún cívisgazdák a saját határukban tenyésztett állatokat nem felvásárlóknak adták el, hanem kompániákba szerveződve, saját vállalkozás keretében hajtották fel Bécsig vagy Nürnbergig. Így a növekvő jövedelmük miatt fejlesztették az ipart. A kortársak számára mindenesetre meghatározó élmény volt az állandó létbizonytalanság, viszont mindenhol igyekeztek az emberélet és a vagyon átmentésének módszereit kifejleszteni. A népesedési viszonyok meghatározása ebben a korszakban komoly nehézségekbe ütközik. Egyes vidékek, különösen az ország középső részének déli, alföldi (azaz: hódoltsági) területei lényegében elnéptelenedtek, vagy nagyon ritkán lakottá váltak. Viszont kiderült, hogy egyes területek elnéptelenedése mellett máshol (elsősorban a Királyi Magyarországon) minden bizonnyal népességnövekedés következett be, sőt a lélekszám emelkedése még a Hódoltság néhány területén is

kimutatható, de itt összességében népességcsökkenés következett be. Az erősen megritkult lakosságú vidékekre mind a magyar, mind a török földesurak igyekeztek új adózókat telepíteni. A kismértékű, kb 12%-ra becsült népességnövekedés (ez mindhárom területre számítva, összességében értendő) persze messze elmaradt a k orszak Európájának általános tendenciájától. A háborúskodás okozott csak változásokat. A nemesség bekapcsolódása a mg-i árutermelésbe a jobbágyok helyzetében is változást hozott. Ezek a hatások már 1514 előtt is érezhetőek voltak, elsősorban ez vezetett a parasztfelkelés kirobbanásához, melynek leverése után törvényben is kimondták az „örökös jobbágyságot”. A röghöz kötést azonban a kor viszonyai között nem lehetett végrehajtani, hiszen a háború miatti menekülést nem gátolhatták, és szükség volt a jobbágyok katonai szolgálatára is. Az 1556-ban hozott törvény végül nem

zárta ki a jobbágyköltözést, de rendkívül szigorú feltételekhez kötötte, és teljesen a megye és a földesúr hatáskörébe utalta az engedélyezést. Ugyancsak kevésbé érintette a viszonyok megváltozása a jobbágyok földjét vesztett rétegét, a zselléreket, hiszen ők korábban is béresként, napszámosként dolgoztak. Mérsékeltebb szolgáltatások sújtották azokat, akik kemény munkával irtásföldeket vontak művelés alá, vagy akik az igényesebb, nagyobb szaktudást feltételező szőlőművelésre adták a fejüket. A királyi Mo. kormányzata A 16. s z-ban a Habsburg- országok mindegyike megtartotta különállását, megőrizte hagyományos állami intézményeit, de a központi kormányszervek befolyása valamennyiükre kiterjedt. Az már a rendek erejétől függött, hogy ez a befolyás mennyire érvényesülhetett. Ferdinánd helytartót nevezett ki, aki a mellette működő tanáccsal együtt Pozsonyban székelt. A helytartói intézmény

lényegében az ország kormánya volt, megbeszélésein részt vehettek az országos főkapitányok, az országos vagy udvari tisztséget viselő méltóságok, valamint a Magyar Tanács tagjai. Ez a korábbi Királyi Tanács jogutódja volt, jelentősége azonban látványosan visszaesett. Az írásbeli ügyintézést a Magyar Kancellária végezte, élén a főkancellárral. A pénzügyigazgatás feladatait a Magyar Kamara látta el, hatásköre a Magyar Korona országainak egész területére és az összes kincstári jövedelemre kiterjedt. Később a keleti országrészek pénzügyeinek intézésére Kassán megszervezték a Szepesi Kamarát. A védelmi rendszer az országos főkapitány alá tartozott, a tennivalók azonban egyre sokasodtak, így a főkapitányságokat két alkalommal is megosztották. A védelemre rászorultak a rendek, annak költségeit a királynak nemegyszer rendkívüli adók kivetésével kellett előteremtenie, ehhez viszont szükség volt az

országgyűlés hozzájárulására. A magyar rendiség legfontosabb méltósága továbbra is a nádor maradt. (Báthori István, Nádasdy Tamás) A bíráskodás hagyományos szervei jórészt megmaradtak. A nádori, illetve helytartói bíróság mellett továbbra is létezett az országbíró, a személynök és a tárnokmester bírósága is. A helyi igazgatás továbbra is a vármegyék, valamint a s zabad királyi városok és bányavárosok önkormányzatának kezében volt. • Az Erdélyi Fejedelemség A keresztény Európa és az oszmán világ határán létrejött új állam kezdete 1541-re nyúlik vissza, végleges kiformálódása pedig a speyeri egyezményhez köthető. Az erdélyi vajdák ugyan csak vajdát választották Báthori István személyében ,aki a s zultán tudta nélkül fel is esküdött a királyra, valóságban azonban önállóan, fejedelmi hatalommal igazgatta Erdélyt. A magyarság az ország többi részéhez hasonló társadalmi tagolódásban és

vármegyerendszerben élt. A székelyek közösségei a 16 s z-ban kezdtek bomlani, megszűnt a székely ispánság, s a közszékelyek lassan megindult lesüllyedése feszültségek okozott. A szászok összetartozását a közös szász jog erősítette, társadalmukban mindenki személyi szabadságot élvezett. A románok szétszórtan, kisebb településeken éltek, nem alkottak területi- igazgatási egységet, hanem a vármegyék fennhatósága alá tartoztak. A Partium végelegesen a fejedelemségé lett. Az állandó hadsereg megkívánta erős hadsereg fenntartását. • A magyar gazdaság változásai a 16. sz-ban Az ország három részre szakadása a kortársak szemében az ország romlását, a bűnök miatt bekövetkező isteni büntetést jelentette, de nem elfogadott állapotot. Újra és újra megfogalmazták a terveket az ország egyesítésére. A részterületek közötti kapcsolatok soha nem szakadtak meg teljesen, s bár a Királyi Magyarország, Erdély és a

Hódoltság politikai berendezkedése gyökeresen eltérő képet mutatott, gazdaságuk és társadalmuk alakulása sok szempontból hasonló maradt. A magy. Gazdaság fejlődését hosszú távon jelentősebb mértékben befolyásolta az a munkamegosztás, amely a 16. s z-ban alakult ki Európa nyugati és keleti fele között A sz elején jelentkező árforradalom kedvező értékesítési lehetőségeket jelentett a magyar mg. termékeinek, elsősorban a szarvasmarhának és az állatbőrnek, másodsorban a bornak. A külkereskedelem másik oldalán iparcikkeket, fémárukat, fűszereket és luxuscikkeket találunk. Az agrártermékekkel való kereskedelem előnyeire természetesen felfigyeltek a magyar birtokosok is, s bár a szarvasmarha- kereskedelem a 16. sz-ban paraszti- polgári kézen maradt, a gabonatermelésbe és értékesítésbe be tudott kapcsolódni a nemesség is. Megnövelt allódiumaikon zömében robottal, kisebb mértékben bérmunkával termelt gabonával,

valamint jobbágyaik terményadójával üzleteltek. A majorságok bővítésére először a nyugati- északi országrészben, később azonban keleten is sor került. A mezőgazdaság sikerei kétségtelen rövidtávú előnyt hoztak a magyar gazdaságnak,a beözönlő olcsó iparcikkek azonban sorvasztólag hatottak az amúgy sem túlságosan fejlett kézműiparra. Az iparűzők száma alacsony maradt az összlakossághoz viszonyítva, az iparszervezet pedig megőrizte céhes jellegét. Egyetlen kivétel az elterjedt és magas színvonalú ötvösipar jelentett Ám ez is összefügg a háborús létbizonytalansággal, valamint azzal, hogy a kereskedelemből befolyt pénztermelésbe való befektetésekre nem voltak meg a feltételek. Így java részét földre, szőlőre, valamint könnyen menekíthető értéktárgyakra váltották át. • A 16. századi magyar társadalom A 16. század derekán Magyarországon mintegy 2500-3000 birtokos nemesi család élt A nagybirtokosok a

társadalom legmagasabb szintjén álltak. Ide azokat számították, akiknek a birtokán legalább 150 adózó porta volt található. Ilyen birtokkal a magyarországi nemességnek alig 10%-a rendelkezett, beleértve a k irályt és az egyházi nagybirtokosokat is. Ennek a nemesi társadalomnak több mint 90%-a a 150 por tás határ alá esett, s ezen belül is többségben voltak a kisbirtokos nemesek, akiknek 10 por tájuk sem volt. A jobbágytelek nélkül, egytelkes nemesi családfők számát mintegy 8-9 ezer főre becsülhetjük. A mohácsi vész után az országos főméltóságok névsora teljesen átalakult első pillantásra úgy tűnik, mintha teljesen elitcsere történt volna. A személyek terén valóban nagy a változás,ha azonban családi viszonylatban nézzük a főméltóságokat, akkor kiderül, hogy többségük a Mohács előtti előkelők közeli rokona volt. Így gyökeres átalakulásáról valójában nem beszélünk A század végén az 1583.évi

országgyűlésre meghívott hetven arisztokrata nagybirtokos közül 55 ol yan családból származott, amely nem viselt méltósága, hanem az uralkodónak tett valamilyen szolgálata révén érdemelte ki a királyi kegyet. Az elitbe tehát többféle módon lehetett bekerülni: házassággal, katonai szolgálattal vagy az uralkodónak nyújtott kölcsönnel. A nagybirtokosok várak közé szerveződtek. A század folyamán a királyi birtokok szinte teljesen az arisztokrácia kezére kerültek, a kettős királyválasztás után az adományozás volt hívek táborozásának a legáltalánosabb módja, később pedig a katonai szolgálatokat jutalmazták ily módon. Az agrárkonjunktúra hatására a birtokok jövedelme a korábbiakhoz képest tetemesen megemelkedett, hosszú távon a földbirtokba fektetett pénz hozta a legmagasabb hasznot a gazdaágban, így elérhető, hogy mindenki igyekezett földet szerezni. A század végére ugyancsak jelentősen megnőtt az ingó vagyonok

mennyisége, a főnemesi végrendeletek korábban elképzelhetetlen mennyiségű kincsről szóltak. Erdélyben a legnagyobb földesúr maga az erdélyi fejedelem volt. Az állandósuló háborúskodás nyomán a 16. századi magyar társadalomban kialakult egy sajátos réteg a n emesség és a j obbágyság határán – az ún. vitézlő rend Egy 1547-ben született törvény rendelkezett arról, hogy azok, akik birtokaikról elűzettek, s katonai szolgálatra hajlandóak, a végvárakba kerüljenek. Ezeket a többnyire nemesi származású lovaskatonákat címezték „vitézlő férfiak-nak, hamarosan azonban ezzel illettek mnden végvári katonát, függetlenül attól, hogy tömegesen álltak be közéjük jobbágyi származásúak is. A végvári vitézek anyagi gyarapodását nem az alacsony és rendszertelenül fizetett zsold, hanem a v árak körül létesített és a k örnyék jobbágyaival műveltetett allódiumok, a különböző terményekkel és rabokkal való

kereskedelem, valamint a szabad zsákmányolás tette lehetővé. A magánföldesúri hadsereg katonái, bár nagyobb fegyelemnek voltak alávetve, nagyobb létbiztonságot is élveztek, mint a királyi végvárak katonái. A szervitorok évi fizetést és egyéb ellátmányt kaptak, de nem volt ritka, hogy a nagybirtokos földet adományozott nekik annak érdekében, hogy huzamosabb ideig megtarthassa őket szolgálatában. Az ilyen földek királyi megerősítéssel az illető nemesi birtokává válhattak. A magyar városi fejlődés számára a török hódítás és a gazd-i vált. Egyaránt kedvezőtlen fordulatot jelentettek. A Hódoltság területén tekintélyes és fontos városok sora esett ki a sorból, vagyonos polgáraik, ha tehették, ingóságaikkal együtt elmenekültek. A szabad királyi városok amúgy sem magas száma nyomasztóan csökkent. Az agrárkonjunktúra még a hódítástól megmenekült városainkban is visszavetette az ipar fejlődését. A megmaradt

városok ugyan megőrizték korábbi önkormányzatukat, szerkezetük is európai mivoltukat mutatja, a lakosság száma azonban csökkent vagy minimálisan emelkedett csak, s nem növekedett a polgárság kezén lévő vagyon sem. A század elején a szabad királyi városok és a bányavárosok többségét német polgárok lakták. Az ipari tevékenység ellehetetlenülésére a céhek a céhszabályok szigorításával, a céhbe való bejutás és a m esterré válás nehezítésével válaszoltak. Ennek eredményeként növekedett a városlakók körében a szegények, a teljes polgárjoggal nem rendelkező, napszámból, s a céhek tiltakozása ellenére kontárkodásból élő lakosok száma. A 16. s z-ban egyes városok fellendülését nem az ipar, hanem a mg-i termékkel való kereskedés okozta. A városok speciális csoportját alkották a bányavárosok. A magyarországi bányászatot, akár királyi monopólium volt, akár a földesurak kezén maradt a bánya, többnyire

jómódú, külföldi bérlők űzték. A bányák mellett létesített vasművek korai tőkés üzemek voltak, a gyártási folyamat döntő részében bérmunkásokat alkalmaztak, bár a szakértelmet nem igénylő munkát ők is jobbágyokkal végeztették. Erdélyben a bányászat egésze fejedelmi monopólium volt. 6. tétel: Az ipari forradalom (Hely: Európa és Észak-Amerika. Korszak: kb 1780-1850) 1. A fogalom és a folyamat: a) A fogalom: Átfogó társadalmi, gazdasági és technológiai változás, amely nagyjából 1780 és 1850 között először Nagy-Britanniában, majd Európa és Észak-Amerika egyes régióiban zajlott le. A szénfűtésű gőzgép feltalálásával és a k ezdetben textilüzemekben elindult gépesítéssel kezdődött (mivel a termelés gépesítése csak akkor gazdaságos, ha biztosítható a folyamatossága, ez pedig csak a tömegfogyasztási cikkek esetében valósul meg, az egyetlen tömegfogyasztási iparcikk, amelyre a X VII-XVIII.

században folyamatosan igény van, a ruházat). Tehát a textilipar vált az angliai ipari forradalom "húzó" iparágává Az ipari forradalom technológiai és gazdasági folyamatainak a gőzhajtású hajók, csónakok, és a gőzvasút bevezetése adott újabb lendületet. (A folyamatok a 19 században újabb forradalmi változásokhoz vezettek és továbbgyűrűztek az egész világra: második ipari forradalom – de ez nem tartozik ide.) b) A folyamat: • A gőzgépek szerepe: - egyre több szénre van szükség - sok bánya van, de ezek külszíniek, ezért gyorsan kimerülnek, és a bányászott szén minősége sem jó - mély bányák: jobb szenet adnak, de komoly gondot okoznak a gyakori vízbetörések, melyen segít a gépi szivattyú feltalálása (melyet James Watt 1769-ben továbbfejleszt dugattyúvá, amely más gépek meghajtására is alkalmas, így feltalálta a gőzgépet). • A vasipar forradalma: A vasat eddig faszénnel hevítették, mely

szennyezi az anyagot, és az erdők is elfogytak. Nagy előrelépés a koksz előállítása – 1709, Darby találmánya– (a kőszén hevítésével, így eltávoznak a szennyező anyagok), amellyel ezután olvasztják a vasat. Majd: Henry Cort találmánya - 1783 – a kavarásos kohó és a hengerelés eljárása. A vaskohászatot ez ek forradalmasították. • A textilipar forradalma: gyapotból pamut, gyapjúból posztó, lenből vászon, hernyóból selyem - A pamut- és posztóipar fonálhiánnyal küszködik. Segítenek az újítások: John Kay - 1733 - repülő vetélő - gyorsabbá válik a fonás - James Hargraeves - 1764 - fonó Jenny - 8 orsós rokka - egyszerre 8 szál fonása - Richard Arkwright - 1770 - 100 orsót tesz a rokkára, mely így igen nehezen mozgatható, ezért a f onót elviszik a p atak partjára, hogy a víz hajtsa meg a gépet - Samuel Crompton - 1779- gőzgéppel hajtott szövőgép - Cartwright - 1785 - szövőgép kifejlesztése Mindezek

következményeként további fejlődés, találmányok: • A közlekedés forradalma: A gazdasági fejlődés alapvető feltétele a gyors, olcsó és nagy tömegű áru szállítására alkalmas közlekedési hálózat kialakítása. Ezeket csak vízen tudták megoldani->csatornák építése Az új találmányt, a gőzgépet elsőként a hajózásban alkalmazták (Fulton, 1807, gőzhajó). Rövidesen megindult a gőz hasznosítása a szárazföldön is. 1825-ben George Stephenson „Rocket” nevű gőzmozdonya bizonyította az új közlekedési eszköz nagyszerűségét. Angliában hatalmas lendületet vett a vasútépítés, de rövidesen a kontinensen is tért hódított. A vasútépítés újabb lehetőséget adott a gőzgépnek, és piacot teremtett a szén és a vas számára –egyúttal meg is oldotta ezek olcsó szállítását. 1830 é s 1850 köz ött a szén- és vastermelés megháromszorozódott. A vasút jelentősége óriási: gyorsabbá vált a közlekedés

és nagy tömegű árut lehetett szárazföldön szállítani. Új területeke kapcsolódtak be a gazdaság vérkeringésébe és az új nyersanyagforrások lökést adtak a vas- és gépipar fejlődésének. A vasútépítés megindulása: első vasútvonal Angliában: Stockton-Darlington (1825), majd: 1830: Liverpool-Manchester. 1. amerikai vonal: 1829 1 francia : 1832, 1 né m: 1835, 1 or osz: 1837, 1 ol asz: 1839, Magyarország első vonala 1846: Pest-Vác). • A nehézipar fellendülése, gépgyártás: A gyors ütemű vasútépítés rendkívüli mértékben megnövelte a szén és a vas iránti igényt. A mozdonyok, sínek nagyipari előállítása, a textilipari és mezőgazdasági gépgyártás a szerszámipart is forradalmasította. A legfontosabb ugrás éppen ez: a gépgyártás, azaz a gépek előállításának gépesítése volt. Az ügyes műszerészek kézi szerszámokkal gyakorlatilag bármilyen szerkezetet elő tudtak állítani, de lassan és drágán. A gépek

iránti növekvő kereslet kifizetődővé tette a sorozatgyártásukat. Megjelentek a szerszámgépek. A fejlődés kikényszeríttette a szabványosítást: bevezették a szabványokat. A bányászatban Day, angol kémikus új, a sújtólégrobbanást kiküszöbölő lámpája (1815) biztonságosabbá tette a fejtést. • A hírközlés forradalma: 1) Az optikai távíró egymástól látótávolságra megépített állomások rendszere volt, fényjelekkel közvetítette az üzenetet. 2) Az elektromosságról nyert ismeretek lehetővé tették, hogy kábeleken továbbított elektromos jelzésekkel helyettesítsék a n ehézkes, drága optikai rendszert. Morse találmánya gyorsan terjedt (1832) és rövidesen kábel kötötte össze Nagy-Britanniát és az USA-t. Összegzés: A vasiparban és a bányászatban, a textiliparban és közlekedésben egyszerre jelentek meg nagy jelentőségű újítások, melyek egymás feltételei és következményei. A bányászatnak szüksége van

jobb, nagyobb teljesítményű gépekre a vasiparnak szüksége van több, jobb minőségű szénre. A közlekedés igényli e két iparág előzetes fejlődését, valamint azoknak is szüksége van a fejlett közlekedésre, hiszen a szenet is és a vasat is el kell szállítani a megfelelő helyre. A textilipar is a hasonlóan fejlett bányászatra és vasiparra támaszkodik a számára szükséges gőzgépek miatt, valamint a fejlett közlekedésre a szállítás miatt. 2) Következmények a gazdaságban és a társadalomban: a) Következmények a gazdaságban: A vasútépítés és a gépgyártás nagy tőkéket igényelt. A könnyűipari befektetések viszont, az erős verseny miatt, már nehézségekbe ütköztek. A fölhalmozott hatalmas összegek ezért a nehéziparba áramlottak. Ez a tőkés iparosítás klasszikus útja A tőkés gazdaság fejlődésének alapja az új üzemformák, szervezési eljárások bevezetésében, illetve a munkások számának növelésében

rejlett. A XVIII század közepéig alapvető technológiai, technikai változások nem következtek be. Megindult az európai gazdaság önfenntartó növekedése A XVIII századi gazdasági nekilendülés általános modernizációs folyamatot indított el. Kibontakozott az ipar, a mezőgazdaság, az infrastruktúra, a városok forradalma (ez vezetett a társadalmi változásokhoz is). A gazdasági robbanás lehetőségét a mezőgazdaság fejlődése teremtette meg. A mezőgazdaság fokozta a termelékenységet, hogy élelmezni tudja a gyorsan növekvő városi népességet; növekvő számú munkaerőt szabadított föl az ipar számára, és biztosította az eredeti tőkefelhalmozás alapjait. b) Következmények a társadalomban: • Demográfiai robbanás: Anglia népessége a 17. századtól ugrásszerűen emelkedett A mezőgazdasági termelés növekedése, majd a higiéniai viszonyok javulása, végül az orvostudomány fejlődése és a védőoltások megjelenése

együttesen eredményezték ezt a látványos változást. Az Angliában lejátszódó folyamat a kontinensen is bekövetkezett, és fáziskéséssel terjedt kelet felé. • Városiasodás: A népesség gyors növekedése együtt járt a mezőgazdaság átalakulásával. A két folyamat hatására óriási népmozgások (migráció) indultak meg, mivel a növekvő és mezőgazdaságban feleslegessé váló népesség előtt két út kínálkozott: a kivándorlás vagy a fejlődő városokban való letelepedés. Egy-két országot (pl: Franciaország) kivéve Európa évente százezreket bocsátott ki az Újvilágba. A 18. század végén az angolok vándoroltak ki a legnagyobb számban, a 19 század közepén már a németek és a skandináv népek, míg a századfordulón az olaszok és Közép-Európa többi népe, köztük mi, magyarok is. Új jelenség volt a nagyszámú népesség együttélése A városiasodással új problémák jelentkeztek, amelyeket meg kellett oldani. (pl:

ivóvíz ellátás, csatornázás. A városok szerkezete is átalakult. Különálló negyedek jöttek létre: igazgatási, pénzügyi, kereskedelmi, lakó- és ipari övezetek. A hatalmas, különböző jövedelmű népesség elkülönülve élt a városokban (szegregáció) felépültek a vagyonosok villanegyedei, a középréteg bérpalotái, a kispolgárok és szakmunkások családi házai és a bérmunkások bérkaszárnyái. • Az életkörülmények változása: Az ipari forradalom alapvetően átalakította az embereket körülvevő világot. Ezeket, a változásokat a társadalom egyes rétegei nem egyformán élték meg. A születési és a pénzarisztokrácia élni tudott a lehetőségek bővülésével. Megnőtt a középréteg létszáma, és az újítások fokozatosan javították az életkörülményeket. Az alsóbb néprétegek helyzete sokkal rosszabb volt. A parasztok tömegével hagytak fel a mezőgazdasági termeléssel, s a megélhetésért faluról városba

kellett költözniük. A falu védettségéből bekerültek a teljesen ismeretlen, idegen kultúrájú, eltérő életformát kikényszerítő városba, ahol még nem épültek ki az elesettek megsegítését biztosító rendszerek. Az ipari forradalom a s zabad verseny keretei között bontakozott ki. A vállalkozóknak – hogy versenyben tudjanak maradni növelniük kellett vállalkozásuk jövedelmezőségét. Leszorították a bérkötelezettséget, ennek számtalan, többnyire emberetlen módja volt: magas, napi 14 órás munkaidő, nők és gyermekek dolgoztatása alacsonyabb bérért. • A géprombolók: Az embertelen körülmények között élő munkások első ösztönös válasza a géprombolás volt. A munkások titokban rátörtek az üzemekre, és összetörték az új berendezéseket. A kormányok mindenütt kemény kézzel léptek fel a megmozdulások ellen. Angliában halálos ítéletekkel, Ausztráliába történő deportálásokkal büntették az

elkövetőket. • Gyári törvények Angliában: Az angol törvények tiltották a munkavállalók szervezkedését. Ez gátolta az érdekérvényesítés békésebb formáit: az elégedetlenség csak tüntetésekben nyilvánulhatott meg. Az angol parlament pártjai közötti harc során lehetőség nyílt a munkásság szervezeteinek létrehozására, így megalakultak a szakszervezetek (1824). Létrejött az angol munkásság első országos mozgalma, a chartizmus, amely a választójog kiterjesztését követelő petíciókkal (charter) ostromolta a kormányzatot. Az angol parlament a tömegdemonstrációk hatására az ún gyári törvényekben fokozatosan mérsékelte a munkásság kiszolgáltatottságát: megtiltották a női és gyermekmunka alkalmazását a bányákban; korlátozták a gyermekek munkaidejét; bevezették a napi tízórás munkaidőt. A békés megoldás gazdasági alapját a brit gazdaságnak a világban betöltött vezető szerepe biztosította. 3) Eszmei

következmények: a) a chartizmus (ld. még fentebb): A munkásszervezetek éltek az angol parlamentarizmusban rejtő lehetőségekkel. Küzdelmet indítottak a szavazati jog megszerzéséért. 1836-ban önálló alkotmányjavaslattal, charter-rel léptek föl. A kibontakozó tömegmozgalmat chartizmusnak nevezték A chartizmus - kudarcai ellenére - nagy előrelépés volt a demokrácia történetében. A chartista gyűléseken honosodott meg és szerzett becsületet a m unkásnév. A munkások politikai tapasztalatokat szereztek a parlamentáris intézmények működéséről. A tömegmozgalmaik hatására a negyvenes években Angliában gyári törvények születtek. b) Utópista szocialisták: A munkásság rossz életkörülményei sok embert megrendítettek, óriási mérteket öltött a prostitúció, terjedt az alkoholizmus és a kábítószer fogyasztása. Egyének, társaságok és egyházak nyújtottak segítséget az elesetteknek, de csak átmeneti támogatást tudtak

nyújtani. Többen a jótékonykodáson túlmutató, hosszú távú megoldásokat ígérő elméleti megoldásokkal próbálkoztak. Más-más utat javasoltak, de számos kérdésben hasonlóan gondolkodtak: a jövendő boldog társadalomban vagyoni egyenlőségre törekedtek; az emberek boldogságát a széles jogokkal felruházott közösség biztosította volna, kizárva a versenyt, a piacot; a működés alapfeltétele az emberek szemléletének megváltoztatása lett volna. Elméleteik a valóságban kivitelezhetetlenek voltak, elképzeléseik inkább vágyakat fogalmaztak meg, ezért is nevezik őket utópistáknak. • FOURIER: foglalkozás szerint sorolja osztályokba az embereket. Az ő elmélete a falanszter, ahol 1620 fő él (810 x2, embertípusok miatt), a belépés nem kötelező, de aki belép, minden vagyonát köteles beadni. Ez egy vagyon- és munka közösség, ahol mindenki azt csinálja amihez a legjobban ért. Mindenki annyiban részesedik a közösen megtermelt

javakból, amennyi vagyont behozott a falanszterbe. • Owen - Nagyiparos, gyártulajdonos (gazdag) - A munkások helyzetét jobbá akarja tenni, ennek beindítója szerinte valamilyen szervezet, pl.: egyház stb - Megszűnik a magántulajdon a farmján, és itt mindenki dolgozik - A munka jellege a kortól és a fizikai adottságoktól függ - Az ő farmjain a munkaidő rövidebb, van orvos és Óvoda is - Owen hisz abban, hogy ha a munkások jó körülmények közé kerülnek automatikusan, megjavulnak • Saint-Simon - A társadalmat két csoportra osztja henyélőkre (akik nem dolgoznak, és nem tesznek semmit) és iparosokra (bárki aki munkát végez ide tartozik), szerinte az iparosoknak kell irányítani a politikát. - Szerinte a világ egy nagy gyár, ahol mindenkinek megvan a saját feladata c) Kispolgári szocialisták (ők is utópisták): Gyűlölik a kapitalizmust, ugyanakkor ők is tulajdonosok. • Louis-August Blanqui elmélete: XIX. sz-ban élt, Marx kortársa

volt Célja a teljes politikai és vagyonegyenlőség. Fél életét eszmei terjesztés miatt börtönben töltötte. 1. munkához való jog követelése 2. állami- szoc. Gondoskodás  munkanélküliek foglalkoztatása 3. a TB csírái nála jelentek meg • Proudhon Az anarchisták előfutára volt. Tagadta az állam újraelosztó szerepét Az államot egy fölösleges erőszakszervezetnek írja le. Blanc és Proudhon eszméi szélsőségesek voltak, m. diktatúrát vezettek be Blanc eszméi később Leninnél is jelentkeznek, követelései 1848-ban megvalósulnak. Proudhon követelései a XIX. sz-ban újra megújulnak d) További szocialisztikus elméletek: Materializmus Materializmus=anyagelvűség. Elméletük szerint nincs Isten, hanem az ember az anyagból keletkezett és a lét határozza meg a tudatot. Marxizmus Marxizmus= az osztályharcok történelme, amely az elnyomók és elnyomottak folyamatos harcából áll. A t ársban vált akkor következik be, ha az elnyomók

és az elnyomottak között antagonisztikus (kibékíthetetlen) ellentétek bontakoznak ki.  Ősközösség- őskor (őskommunizmus) (A termelés és a haszon még közös.)  Rabszolgatartó –ókor –elnyomókelnyomottak  Feudális-középkor- elnyomókelnyomottak  Kapitalista-újkor (imperialista)- elnyomókelnyomottak   Szocializmus Kommunizmus Marx csak a termelést vette szemügyre. A középkorban lehetőség volt a földesúrnak kipróbálni a jobbágya feleségét=>”Ius primae noctis”. ( Az első éjszaka joga) A szocializmusban viszont a társ. többsége birtokolja a termelőeszközöket A kommunizmusban pedig már minden állami kézben van ; a termelés is közös, úgy, mint a haszon= > együtt termelnek. A kül Korszakok között a változás akkor indul el, ha az elnyomók és az elnyomottak közt kibékíthetetlen ellentétek bontakoztak ki. Marx szerint a történelem nem más, mint osztályharcok története, ahol az

elnyomókkal szemben az elnyomottak folyamatos harcot folytatnak. A kommunizmusban megszűnnek a társi harcok, mert megszűnnek a társi osztályok; tehát béke és rend lesz Marx eszméi közé tartozott a 3*8-as napfelosztás. Marx szerint a létfenntartáshoz szükséges munka 5 óra, a többi 3 óra a profit. Fridrich ENGELS (1820-1895) Gazdag gyáros családból származott, Marx barátja volt. Nézetei komoly befolyást gyakorolnak a XIX. század második harmadában a munkásszervezetekre és pártokra. Kommunista kiáltvány (1848) – Marx és Engels közös munkája. 8. tétel: A középkori magyar állam megteremtése (Hely: a Kárpát-medence / Magyarország. Korszak: 970-1038) A kalandozások eseménytörténete Nyugati hadjáratok: 904-ben a nyugati gyepűn találkozóra hívták Kurszánt, s a lakomán a fejedelmet és közvetlen kíséretét megölték a vendéglátók. Így Árpád hatalma megnövekedett Ugyancsak nevezetes esemény a 926-os ún. s zentgalleni

kaland és a 933-as merseburgi csatavesztés. A csatában a megfutamodást színlelő magyarokat a német sereg rendezetten üldözte, s ezzel sikerült kicsikarni a győzelmet. I. Ottó német uralkodó vezetésével létrejött az egységes német királyság Az utolsó nyugati kalandozás 954-55-ben volt, mikor a német lázadó hercegek a magyarokat hívták segítségül. Az ütközetet 955 augusztusában vívták Augsburg városával szemben, a Lech folyócska partján. A csatában a magyarok vereséget szenvedtek A menekülő sereg több vezérét – köztük Lehelt és Bulcsút – felakasztották. Az esemény felnagyítása több dolognak köszönhető. Az egyik I Ottó propagandája, mely ezzel is bizonyítani próbálta a király erejét A másik dolog az lehetett, hogy a nyugatiak néhány év elteltével azt tapasztalták, hogy megszűntek a magyar támadások, s ebből a magyar sereg teljes pusztulására következtettek. A déli hadjáratok annyiban függtek össze a

nyugatiakkal, hogy mindig a németek elleni kudarcok fordították meg a támadások irányát. A 933-as merseburgi vereséget követte például a következő évben egy hadjárat Bizánc ellen. 957-ben Konstantin bizánci császár beszüntette az adó fizetését a magyaroknak. Az utolsó Bizánc elleni hadjárat 970-ben indult A csatában Bizánc győzött, s a látványos kudarc számunkra a kalandozások lezárultát jelentette. 1. Géza fejedelem uralkodása - az államalapítás előkészítése: A kül- és belpolitikai változásai a 970-es évek elejétől új politizálást igényeltek. A fejedelem feladata ennek az új iránynak a felismerése és megvalósítása volt. A társadalmi és gazdasági lehetőségek kihasználását több probléma nehezítette. Az egyik a több főúr önálló politizálása és adószedése, a másik, hogy Taksony fejedelem nem épített ki országos uralmi szervezetet, a harmadik pedig az, hogy mennyiben lehet felhasználni a keresztény

ideológiát a f ejedelmi hatalom megerősítésére. a) A kereszténység felvétele: Magyarországon a k ereszténység a 9 50-es években a keleti keresztény térítéssel indult hódító útjára (ekkor még a pogány vallás működött). Gézának tehát nem abban kellett döntenie, felvegyük-e a kereszténységet, hanem abban, hogy melyiket vegyük fel. A külpolitikai körülmények segítettek ebben, ugyanis a kalandozások utolsó harcai kellően elhidegítették a bizánci-magyar kapcsolatokat. Gézának egy választása maradt: a n yugati kereszténység felvétele. A kereszténység nem vallási, hanem politikai szempontból volt fontos, a két nagyhatalom (Német-Római Csász. és Bizánci Bir ) szorítása miatt Géza ezért –követein keresztül– 973-ban Quedlinburgban békét kötött I. Ottó német-római császárral és hittérítőket kért A találkozó ténye és a térítők Bizánccal szemben is biztosítékot jelentettek, és Géza ezután is a r

ómai szertartású kereszténység terjesztését támogatta a b izáncival szemben (pl.: a pannonhalmi bencés apátság alapítása 997-ben). Géza maga is megkeresztelkedett, és megkereszteltette fiát, Vajkot is (aki a keresztségben az István nevet kapta). Az egyházszervezet megteremtése csak I István idejében történt meg. b) Géza fejedelem külpolitikája: Géza fejedelem, korában páratlan módon, kerülte a háborúskodást. A békepolitikát a szükségszerűség kényszerítette ki: a belső harcok és a kereszténység terjesztése nem engedte meg a külső háborúkat, nem lehetett egyszerre kifelé és befelé is küzdeni. A külpolitikában jó viszonyra törekedett szomszédaival. Ezt szolgálta házasságpolitikája is (dinasztikus házasságok): öccsét (Mihályt) orosz hercegnővel, fiát (Istvánt) Gizella bajor hercegnővel házasította össze. Leányait a l engyel fejedelem fiához, illetve a v elencei dózséhoz adta Hospeseket

(vendégtelepeseket) engedett az országba. c) Géza fejedelem belpolitikája: Géza első feladatai közé tartozott az új székhely kialakítása. Korábban Kalocsa környékén volt az Árpádok központja, s Géza a Duna bal partjáról a nyugatra néző Esztergomba tette át székhelyét. Géza kezdett hozzá a k orábban kisebb jelentőségű Fehérvár kiépítéséhez is Megszerezte Veszprém várát is, amit átengedett Saroltnak, s ezzel a v ár királynéi székhellyé vált. A belpolitikában folytatta az elődei által megkezdett utat, azaz igyekezett a törzsfők szállásterületeinek minél nagyobb részét elfoglalni. Legnagyobb vetélytársát, az erdélyi gyulát úgy nyerte meg, hogy leányát, Saroltot nőül vette. A központosító törekvések között létkérdés volt a katonai szervezet kiépítése, amiben Gézának nagy eredményei voltak: valószínűleg már uralkodása első felében sikerült elérnie, hogy csak ő és feltétlen hívei rendelkeztek

katonai kísérettel; a hadsereg fenntartásáról belső erőforrásokból gondoskodott, a zsákmányszerző kalandozások megszűnte tehát nem gyengítette meg a fejedelmi hatalmat. A sikerek ellenére megmaradt Gézának az utódlás gondja. Keresztény szokás szerint örökösének a primogenitura, azaz az elsőszülött fiú örökösödési joga (elsőszülöttségi jog) alapján fiát, Istvánt jelölte. Ám pogány szokás szerint Koppány volt az örökös, aki a nemzetség legidősebb férfi tagjaként formált jogot a fejedelmi székre (szeniorátus). 2. A trónutódlás, koronázás (államalapítás) és a rend helyreállítása: Mikor Géza 997-ben elhunyt, fia feladata maradt az „európai intézményrendszer” kialakítása. István legfontosabb célja ekkor az volt, hogy fejedelemmé avassák, így elkerülhetetlenné vált az összeütközés Koppánnyal. István győzött, a csatában eleső Koppány testét elrettentésnek felnégyeltette (Esztergom, Győr,

Gyulafehérvár és Veszprém várára tűzette ki). Koppány legyőzése után a legfontosabb feladatot a keresztény királyság (a keresztény magyar állam) megalapítása jelentette. István fő célja az önálló egyházszervezet kialakítása és a koronázás volt, hiszen a korona a keresztény királyság jelképét jelentette. A pápától kapott koronával királlyá koronáztatta magát vagy 1000. december 25-én, vagy 1001 január 1-jén. I (Szent) István tehát 997-1000-ig fejedelemként, majd 1000-1038-ig királyként uralkodott. Az ország egyesítését be kellett fejezni, amit Koppány után még két főúr ellenszegülése akadályozott. Az egyik az erdélyi gyula volt (ő István unokanagybátyja, azaz Sarolt unokatestvére volt), a másik Ajtony, aki a M aros és Al-Duna vidékét uralta. Nem fogtak össze egymással, nem léptek fel fegyveresen István ellen, de önálló politikát folytattak, amit az új király nem engedhetett. 1003-ban a király

személyesen vezetett hadat a gyula ellen, aki harc nélkül megadta magát. A következő ellenfél Ajtony volt, aki mint görög keresztény, bízva a császár támogatásában, nem volt hajlandó behódolni. Ő is legyőzetett 3. Az állam- és egyházszervezés: a) Az egyházszervezés: Az egyházszervezés nyomban a koronázás után megkezdődött. Az uralkodót segítette Asztrik, aki 1001 hús vétján jelen volt Ravennában az esztergomi érsekség megalapításakor, és Istvánnak szabad kezet adott püspökségek szervezésére. Az érsek volt az ország első főpapja, vagyis prímása. I. (Szent) István összesen 10 egyházmegyét hozott létre: két érsekséget (Esztergom, Kalocsa) és nyolc püspökséget (veszprémi, győri, pécsi, egri, váci, csanádi, bihari=váradi és erdélyi=gyulafehérvári). István az anyagiakról is gondoskodott, a tizedből befolyó jövedelem mellett a h atalmas földadományok jelentették az egyház gazdasági hátterét. A

törvények szabályozták a templomba járást is, ehhez a király templomokat is építtetett (tíz falunként egy templomot). Ezeket ő látta el egyházi felszereléssel, a püspökök feladata csupán a szent könyvek biztosítása volt. A kolostorok száma is növekedett (Magyarországon ebben az időben a bencés irányzat volt a legelterjedtebb, de a keleti szerzetesség sem volt idegen). b) az államszervezés: • a királyi vármegyerendszer kiépítése: A politikai szervezet létrehozása nélkülözhetetlen volt. A király hatalmát a várak biztosították. István német minta alapján szervezte a m egyéket, de a magyar viszonyokhoz kellett igazodnia. A megyék határait a várak, az egyházmegyék és a törzsi területek szabták meg. (A várak a 11 sz elején, sőt még nagyon sokáig nem kő-, hanem földvárak voltak) Minden várhoz tartozott várbirtok és megfelelő számú szolgálónép, ez biztosította a vár ellátását. A földbirtokok nagy része a vár

környékén feküdt, de előfordult az is, hogy távolabbi területek is hozzá tartoztak. Nem összefüggő, hanem elszórtan elhelyezkedő földekről volt szó. A várak élén a várispán állt Neki voltak alárendelve a várjobbágyok, akik a várkatonaságot adták. Feladatuk volt a v ár védelme és a v árhoz tartozó nép igazgatása (a várnépeket századokba szervezték, vagyis száz háztartásból álló egységekbe). Közülük kerültek ki a vezető tisztviselők. A várnépek tagjai jogilag ugyan szabadok voltak, de örökösen a vár szolgálatához voltak kötve. A várispánságokra ráépülve jöttek létre a vármegyék, melyek feladata közigazgatási és nem katonai volt. A vármegye összefüggő terület volt István élete során 45 vármegyét alapított. Azoknak a váraknak, melyekhez megye is tartozott, a megyésispán állt az élén Ő volt a fennhatósága alá tartozó terület legfőbb bírája, és ő szedte be az adókat is. A megye jövedelmét

növelte a vásárvám, a határain fizetett útvám és a folyók átkelőhelyeinél fizetett hídvám is. A jövedelmek kétharmad része a k irályt illette, a m aradék pedig az ispánnál maradt. • vezető tisztségviselők, az udvari szervezet: István az államszervezet vezető tisztségviselőit a nyugati példa alapján válogatta és nevezte ki. Az udvar első embere a nádor (a királyi birtokok kezelője) lett, aki a király után a legszélesebb jogkörrel rendelkezett. A nádor, a főpapok és az egyéb udvari főméltóságok alkották a királyi tanácsot. Bár az uralkodó állandóan vándorolt kíséretével, volt királyi székhely is, először Esztergomban, majd István uralma alatt átkerült Székesfehérvárra. A vármegyerendszer mellett István király egységes udvarház-szervezetet is kiépített, amely az egész országot behálózta. Feladata a k irályi udvar ellátása volt Egy vármegyéhez több udvarház is tartozhatott. Minden udvarházhoz

tartozott egy-két kápolna, ahol a káplánok tevékenykedtek. Ezek vezetője általában az esztergomi érsek volt, s testületükből alakult a királyi kápolna szervezete. c) István törvényei: István király három törvénykönyve csak másolatokban maradt ránk, egy 12. s zázadi kódexben és több 15-16. sz-i kéziratban Az uralkodó a törvényeket nem egyedül hozta, hanem „Magyarország püspökeivel és főuraival együtt”, tehát megbeszélte a királyi tanáccsal. A szövegeket az udvari káplán foglalta írásba Az 1 tk az egyházszervezésről, a 2. büntető törvénykönyv, a 3 intelmek Szent Imre herceghez Az első törvénykönyv 35 cikkelyből áll, s csak a szabadokra vonatkozik. Az egyháznak és a szolgáknak külön törvényeik voltak. A könyvben a következő csoportokat figyelhetjük meg: - az egyház és a papság helyzetére vonatkozó általános rendelkezések - az új birtokrend biztosítása - a keresztény vallásgyakorlás

biztosítása - az erőszakos cselekmények megakadályozása - az esküszegés büntetése - a földesúr jogának biztosítása népei felett - az özvegyek és árvák jogainak védelme - a boszorkányok és varázslók büntetése A második törvénykönyv 20 cikkelye kiegészítő jellegű. A korábbi törvényeket pontosítja vagy módosítja. Mivel a törvények többsége tartalmazza a büntetést is, a törvénykönyvek jellegüket tekintve büntető törvénykönyvek voltak. A törvényhozás érdekessége, hogy sok bűn büntetését az egyházi bíráskodásnak engedi át. Az egyház a bűnöst a vezeklés különböző módozataival sújtotta. A bíráskodásban kétféle elv érvényesült Az egyik a függőség elve volt, ami annyit jelentett, hogy az előkelők ítélkezhettek alattvalóik felett. Eszerint a király ítélkezett például egyházi birtokügyekben vagy a legnagyobb méltóságok ügyeiben is. A másik a területi elv volt, melynél az ispán és a

megyék bírái a saját területükön élők felett bíráskodtak. Bár a két elv keresztezhette egymást, mindkettő érvényesült. 4. A trónutódlás: István az alkalmasságot (idoneitást) jelölte a legfontosabb feltételnek a trónutódláshoz, így az öröklés kérdése jóval bonyolultabbá vált. Istvánnak 2 fia volt, az idősebb (Ottó) korán meghalt, így az ifjabbik, Imre lett a trónörökös (hozzá intézte intelmeit 3. tk-ében, hogy ezzel is növelje felkészültségét az uralkodásra). Azonban (Szent) Imre herceg egy vadászaton balesetet szenvedett és meghalt (1031). Az új király Vazul lehetett volna, viszont a király nem tartotta alkalmasnak a trónra; könnyű természetűnek, pogánynak ítélte, ezért megvakíttatta és ólmot öntetett a fülébe (így már nem volt alkalmas az uralkodásra) –Vazul három fia (András, Béla, Levente) pedig külföldre menekült. Így húgának fiát, Orseolo Pétert jelölte utódjának Ezzel Szent István az

Árpádházi fiúágat -egy időre- kizárta az öröklésből 1038. aug 15-én hunyt el, és Székesfehérvárott, az általa emelt bazilikában helyezték örök nyugalomra, majd 1083-ban szentté avatták. A földtulajdon kialakulása A világi és egyházi kormányzás intézményrendszerének kiépítése mellett ugyanilyen fontos volt Istvánnak az is, hogy kialakuljon a földesúri birtokok és jogok rendje. Ez annyit jelentett, hogy meg kellett szüntetni a korábbi nagycsaládi birtoklást, és meg kellett honosítani helyette a földmagántulajdont. Ez utóbbit már uradalomnak nevezhetjük, hiszen a föld birtoklása volt a lényeges. István birtokrendezése vált az Árpád-kori földbirtoklás alapjává: az előkelő nemzetségek általában az István korában élt ősükről nevezték el magukat (de genere), s a törvények az akkoriban kapott földet hívták nemzetségi birtoknak. Ezek a birtokok örökölhetők voltak oldalágon is (pl. unokatestvér) A

későbbi adománybirtokok csak egyenes ágon voltak örökíthetőek, amennyiben ez nem volt lehetséges, visszaszálltak a királyra. A földbirtokok 3 típusát különböztethetjük meg. Az egyházi birtokok jelentősen hozzájárultak a f öldmagántulajdon rendszerének kialakításához, hiszen kezdettől fogva a föld birtoklása volt a fontos. Ezeket felosztani sem lehetett, elidegeníteni sem lehetett, ezért nevezték „holtkéz”-nek őket. Az egyházi birtokok mellett kialakultak a világi birtokok is. A királyhű nemzetségek megtarthatták birtokaik jelentős részét, s mellettük a külföldről érkezett lovagok részesültek hatalmas földadományokban. Az ő leszármazottaikat később egyenrangúnak tekintették az ősi magyar nemzetségekkel. A harmadik birtoktípust a királyi birtokok adták. Ez volt a legnagyobb területű Nemcsak a királynak, hanem a királynénak és a hercegeknek is voltak földjeik, s ezek szintén az Árpádnemzetség magánvagyonát

képezték. Pénzügyek A gazdasági ügyekkel a kincstár foglalkozott. Természetesen a kincstár nem a drágaságok és kincsek gyűjteményét jelentette csupán, hanem minden jövedelmet idehordtak, ami a királyság fenntartására szolgált. A kora középkor folyamán az „adók” legnagyobb részét természetben fizették, vagyis a király és kísérete felélte az összegyűjtött terményeket. Másfajta jövedelmei is voltak azonban az uralkodónak: vámok (folyami-, rév-, vásár-, híd-, határvámok), áruk kivitele (só, ló, ökör, ezüst), sókereskedelem, pénzverés, ezüstbányászat és bírságok. Emellett volt állami adó is, melyet vagy füstpénznek neveztek, vagy „szabad dénárok”-nak. Ez utóbbi évi 8 dénárt jelentett, amit a szabadoktól szedtek be István már koronázásakor is veretett pénzt, de ez nem került be a k ereskedelmi forgalomba. Rendszeres pénzverés 1020 után kezdődhetett. A magyar király pénzverőhelye kezdettől fogva

Esztergom volt. István külpolitikája Igyekezett apja békepolitikáját folytatni. A németekkel való j k apcsolat biztosítékát a kezdeti időszakban az jelentett, hogy felesége révén sógora lett II. Henrik császár 1024-ben azonban II. Konrád lett a német király, aki inkább a fegyvereket helyezte előtérbe, s Magyarországot igyekezett hűbéresévé tenni. A lengyelekkel már korábban is barátságtalan volt a viszony, ugyanis 1003 és 1018 köz ött háborúban álltak a németekkel Szilézia, Cseh- és Morvaország birtoklásáért. István kezdetben Bizánc-ellenes politikát folytatott. A bolgár trónörököshöz adta feleségül egyik húgát, de katonailag nem volt hajlandó segíteni a bolgárok Bizánc-ellenes harcát. Így a magyar-bolgár viszony ellenségessé vált. 9.tétel: A reformmozgalom kibontakozása, a polgárosodás fő kérdései (Hely: Magyarország. Korszak: kb 1825-1847) 1. Előzmények: I. Ferenc abszolutizmusra törekedett,

rendeletekkel kívánt kormányozni, ezért 1812-től nem hívott össze több országgyűlést.->Nemesség ellenállása->I Ferenc összehívta az országgyűlést (1825-27-es pozsonyi országgyűlés), visszatért a rendi alkotmányhoz. A rendi jogokat megerősítették, az arisztokrácia pedig megszavazta az adókat és az újoncozást. A reformmozgalom kezdetének időszaka ez, ekkor tűnt fel Széchenyi István is, aki hangját először ezen az országgyűlésen hallatta, amikor Felsőbüki Nagy Pál szavaira reagálva felajánlotta egy évi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia létrehozására. 2. Széchenyi István: 1791-ben Bécsben született. Katolikus, udvarhű arisztokrata családból származik Mo. válaszút előtt állt: csatlakozik a virágzó Nyugathoz vagy az elmaradó Kelethez Széchenyi a Nyugathoz való csatlakozást támogatta. a) Művei: Politikai programjának részei. Több mindent magukba foglalnak: ellenzi az ősiséget (a nemesi birtok

elidegeníthetetlenségének törvényét) és a fiskalitást (a kincstárra háramlás jogát) –ezek miatt nem kaphattak a nemesek hitelt (ld. később)-, célja a törvény előtti egyenlőség és a közteherviselés (a magyar nemes soha nem adózott, az adózás csak a j obbágyokat terhelte.>Széchenyi a jobbágyság terheit akarta mérsékelni), sürgeti a m agyar nyelv államnyelvvé tételét (ennek érdekében országgyűlésen elsőként szólal meg magyarul). 1. Hitel: Széchenyi birtokait modernizálni akarta, amihez szüksége volt hitelre Azonban a bécsi bank visszautasította hitelkérelmét.->A magyar nemesség birtokait az ősiség miatt nem lehetett az adósság fejében elárverezni.->Reformeszméit összefoglalta és 1830-ban megjelentette Pesten. A problémákat gazdasági oldalról közelítette meg, hogy bebizonyítsa a fennálló rendszer előnytelen: az ősiség a hitelfelvételt, a robot a termelékeny gazdálkodást, a vámok pedig a kereskedelmet

akadályozzák. Főként az arisztokráciát kívánta meggyőzni, de a köznemesség fogadta lelkesedéssel munkáját. 2. Világ: 1831-ben jelent meg Széchenyi szerint a r eformokat a k ormány megnyerésével lehet végrehajtani. 3. Stádium: 1833-ban jelent meg 12 pontban íródott Egységes rendszerbe foglalta Széchenyi gondolatait a rendi berendezkedés felszámolásáról (ezzel befolyásolni szerette volna az 1832/36-os országgyűlést, azonban a cenzúra kötözködése miatt műve nem jelenhetett meg, csak 1833-ban, akkor is Lipcsében). Széchenyi az előszóban kifejti, hogy a nemzetnek választania kell előrehaladás és helyben maradás között. Az előrehaladást azonban csak az elavult alkotmány megváltoztatásával lehet elérni. Az alkotmány ugyanis rossz, mert nyolcszázezer nemesre alapoz, több millió ember helyett. Ahhoz, hogy valamit is lehessen tenni, először fel kell ismerni a rossz helyzetet, és tudatosítani kell, hogy annak megváltoztatását

nem a kormánytól kell várni, hanem magunktól. Arra próbál meg választ adni Széchenyi ebben a könyvében, hogy hogyan lehet a j elenlegi helyzetet megváltoztatni. Szerinte 12 t örvény szükséges a változásokhoz, az utolsó hármat azonban nem részletezi – azokat később szerette volna kifejteni. Az ország és az egyes polgárok gazdaságának fejlődéséhez szükség van hitelre. Azonban, ha nem akarunk bizonyos rétegeket kizárni, mindenképp el kell törölni az ősiséget és a fiskalitást. Ha mindez megvan, a fejlődést még akkor is akadályozza a vetélkedés hiánya, a nagyobb rész szolgai helyzete. Ezért szükséges, hogy mindenki bírhasson ingó és ingatlan vagyont, mint sajátot. Senki sem állhat közelebb az igazsághoz, mint a másik, különben nem valósítható meg az érdekegyesítés, ezért be kell vezetni a törvény előtti egyenlőséget. De ez mit sem ér, ha a nemtelenek jogait nem képviselik általuk választott törvényes

pártvédek. A törvényes pártvédek bérezését pedig csak a házi pénztár felállításával lehet megoldani. Ebből következik, hogy az országgyűlési költségekhez mindenkinek képességei szerint hozzá kell járulnia (közteherviselés). Mindezek a törvények biztosítják a gazdasági fejlődés alapját. Hogy az ne gátoltasson, a vizek, utak után fizetendő vámok és a belvámok mindenkit egyenlő mértékben sújtsanak. Valamint szükséges a versenyt gátló tényezők, így a céh, a monopólium, a limitáció kiiktatása. Tehát Széchenyi az érdekegyesítésre törekedett. Érvelésében központi szerepet kap, hogy ezek a törvények, illetve a következményeik mindenkinek hasznára válnak. A nemtelenek beemelése a polgári nemzet sorába nemcsak az egyes ember gazdagságának, szorgalmának tesz jót, hanem általa az egész ország is fejlődik. b) Gyakorlati alkotásai: - Segített a Lánchíd építésében. A nemesek fizették a hídpénzt -

Felkarolta és fellendítette a Dunán való gőzhajózást (első gőzhajó Pest-Buda és Zimony között 1831). - A Duna és a Tisza szabályozását segítette. - Részt vett a s ugaras vasúthálózat kiépítésében, mely megkönnyítette és leegyszerűsítette a közlekedést. - Segédkezett a gőzhenger és a gőzmalom elterjesztésében. - Létrehozta a Nemzeti Kaszinót a politikai, gazdasági és társadalmi kérdések megvitatására, az összetartás erősítésére, és némileg saját eszméi terjesztésére. - Az állattenyésztés fejlesztésére, melynek érdekeit állandóan szívén viselte, alakította 1830. június 11-én az Állattenyésztő Társaságot. - Bővítette a szórakozási lehetőségeket (lóverseny, vívótermek, uszodák). - Megépítette az Óbudai Hajógyárat 1845-ben. Széchenyi és Wesselényi szoros barátságot kötöttek egymással. -> Kölcsönösen hatottak egymásra. -> Széchenyi a nemzeti eszmékhez,Wesselényi az európai

liberális gondolkodáshoz került közelebb. Azonban Széchenyi a reformok akadályának, Wesselényi viszont a reformok előfeltételének látta a rendi ellenzékiséget. Barátságuk nézeteltéréseik miatt megromlott. Széchenyi és Kossuth vitája: A Pesti Hírlap kiváltotta Széchenyi ellenérzéseit, ezért egy középpártot akart létrehozni a mérsékeltebb liberálisok bevonásával. -> Kudarcot vallott, így nyíltan Kossuth ellen fordult Szerinte Kossuth a békés reformokat veszélyezteti a radikális politikájával,ez kiválthatja a kormány ellenállását vagy forradalmat idézhet elő. A liberális közvélemény a gyorsabb ütemű átalakítást támogatta, így Kossuth gondolatait fogadták el. 3. Érdekegyesítés: Felvidék keleti részén kolerajárvány tör ki, ami 1831-ben felkelést szít. A hadsereg ugyan könnyedén leveri, de a figyelem a jobbágyságra irányul. Ezután a nemesség felfogta, a jobbágyok helyzetét feltétlenül meg kell

oldani->reformokat javasoltak. Az országgyűlésre új, reformpárti politikusokat választottak (Kölcsey Ferenc, Klauzál Gábor, Deák Ferenc), akik felismerték, ahhoz, hogy maguk mellé állítsák a jobbágyságot, tulajdonhoz kell juttatni őket, felszámolni a jogfosztottságukat. Ezáltal a nemesség és a jobbágyság egy nemzetbe egyesülve képviselni tudja közös érdekeit. Az 1832-36-os országgyűlés az alsótábláján az önkéntes örökváltság mellé álltak. E koncepció lényege szerint a jobbágy, ha megegyezett a földesurával, örökre megválthatta terheit, így egykori telkének teljes jogú birtokosává válhatott. Az uralkodói leirat 1834 augusztusában a tervezet leglényegesebb pontjait visszautasította. Az alsótáblán ismét megszavazták a tervezetet, de ekkor már a felsőtábla újbóli visszaküldő határozata után a kormány megyei aktivitása beérett: a felbujtott bocskoros nemesség a megyegyűléseken érvényesítette az

udvar akaratát. Így a követutasítások több megyében kedvezőtlenre fordultak, és ezért az önkéntes örökváltság terve 1834 decemberében már az alsótáblán megbukott. Az 1839-40-es országgyűlésen az önkéntes örökváltság ügyét ezúttal a megjelent főrendek többsége különösebb vitatás nélkül elfogadta, és taktikai jellegűnek szánt eredményként ezúttal a kormány sem ellenezte azt. Az önkéntes örökváltság lehetővé tette, hogy egyes személyek vagy egész községek egy összegben örök időre megválthassák tartozásaikat. Az akadály abban rejlett, hogy a jobbágyok nem rendelkeztek elegendő pénzzel a teljes váltságösszeg megfizetéséhez. A jobbágyok jogi helyzete ismét csak kicsit változott, a személyi és vagyoni biztonságról szóló javaslatot a kormány elhalasztotta. 4. Reformkor: Az 1848-at megelőző két évtized. A liberalizmussal együtt jelentkezett egy új polgári nemzeteszmény, a nacionalizmus. Addig a nemzet

fogalma a nemességre terjedt ki tagjait, kiket jogaik azonossága kapcsolta össze, ezután már nyelvi, etnikai tartalommal töltődött fel. A magyar nyelv ügye: A nyelvújítással párhuzamosan az országgyűléseken a magyar nyelv elfogadásáért folyt a küzdelem. Országgyűlésről országgyűlésre születtek a részeredmények, végül 1844-ben a magyar nyelvet államnyelvvé nyilvánították. Ez volt az egyetlen ügy, amit a reformkorban siker koronázott. A magyar államnyelvért folytatott küzdelem állomásai: -1792. A magyar nyelv tantárgy a mo-i iskolákban -1825. MTA megalapítása -1830. A Helytartótanács és bíróságok nyelve magyar -1836. A törvényeket magyarul fogalmazzák -1844. A magyar államnyelv elfogadása 10. tétel: A római köztársaság válsága (Hely: Római Birodalom. Korszak: Kre III-I évszázad) 1. Válságjelenségek: Róma a Kr.e III-II századok folyamán vívott háborúi következtében birodalommá (az akkori világ

centrumává) vált. A hódítások azonban olyan új, önmagukban is súlyos problémákat okoztak, amelyek együttesen válságba sodorták a köztársaságot. a) Gazdasági válság: • a háborúk következtében tönkrementek a kisbirtokok és a kisüzemek. A második pun háború (Kr.e 218-201) jórészt Itália területén zajlott, tönkretéve és megakadályozva a földek művelését • a parasztok katonai szolgálata is lehetetlenné tette a gazdálkodást • a tönkrement, nincstelen kisbirtokosok, kisüzem-tulajdonosok a nagyobb városokba, elsősorban Rómába költöztek a megélhetés és az alkalmi munka reményében b) Társadalmi válság: A nagybirtokos előkelők felvásárolták a tönkrement kisbirtokokat, sőt az új, meghódított területekből, közföldekből (ager publicus) magántulajdonú nagybirtokokat (latifundiumokat) alakítottak ki. Ezzel tovább növekedett a vagyoni, társadalmi különbség a háború haszonélvezői (nobilitas=nemesség) és a

lecsúszott tömegek (plebs) között c) Földkérdés: A nagybirtok fejlődése kedvezőtlenül érintette a kisbirtokos parasztságot. A gazdasági verseny sok parasztcsalád tönkremeneteléhez vezetett. Földjeiket kénytelenek voltak eladnia, amit a nagybirtokosok vásároltak fel. A folyamatot felerősítették a háborúk d) Politikai válság: • Korábban a patríciusok és a jómódú plebeiusok összeolvadásából kialakult a nobilitas (nemesség). Ők részesültek a hódítások hasznából A háborús zsákmány javát a nagybirtokos arisztokrácia kaparintotta meg, és szembekerült a hódításokból ugyancsak részesülő (a kereskedelemben, pénzügyekben érdekelt, de politikai hatalommal nem rendelkező) rétegekkel. Így a nobilitas (nemesség) két csoportra oszlott: - szenátori rend (nagybirtokos arisztokrácia), akik magukat innentől optimatáknak, azaz legjobbaknak nevezték (kezükben a politikai hatalom, ők adták a főhivatalnokokat, a senatus tagjait)

- lovagrend (kereskedők, illetve pénzügyekkel foglalkozók, a gazdasági hatalom birtokosai, politikai hatalom nélkül) • A szenátori rend tagjai közvetlenül részt vettek a politikai életben, míg a lovagok számára ez tilos volt. Így két pártra szakadt a társadalom: szenátusi párt és néppárt A szenátori párt tagjai a köztársasági hagyományokra, szokásokra hivatkoztak, míg a lovagokból felépülő néppárt a nép érdekeit kifejező követeléseket is hangoztatott (pl.: földosztást). A konfliktus a polgárháború felé sodorta Rómát • A rabszolgák helyzete fokozatosan rosszabbodott, ez egyre több rabszolgafelkeléshez vezetett (szicíliai felkelések a Kr. e II században, majd a capuai felkelés Kr.e 74-71-ben), melyeket Róma csak nagy nehézségek árán tudott leverni e) Szervezeti válság: Róma –történelmi léptékkel nézve– gyorsan vált világbirodalommá. A köztársaság hivatali rendszere (magisztrátusok) nem bizonyult

alkalmasnak a megnövekedett területek irányítására. Egyre nagyobb területeket kellett integrálni (a birodalom lakossága etnikailag, vallásilag, jogilag egyre kevertebb lett). f) Katonai válság: Egyre nagyobb területet kellett katonailag védeni. A hadsereg létszáma és felépítése már nem volt megfelelő, jelentősége viszont egyre nagyobb lett a birodalom védelmében és a politikai belharcokban is. A birodalom szélei katonailag és gazdaságilag is felértékelődtek, a központi területek (így Róma is) fokozatosan elveszítették korábbi súlyukat (centrum-periféria probléma). Róma háborús szövetségesei sokáig hiába követelték a római polgárjogot, ez a folyamat csak megkésve követte a területi változásokat, súlyos válságot okozva Róma és szövetségesei között (szövetséges háború, Kr.e 90-88) g) Erkölcsi válság: A meghódított keleti térség eltérő szokásai, továbbá a római korrupció, a belviszályok, merényletek, a

család szerepének megváltozása "felhígították" a szigorú római morált, ez tovább rombolta a köztársaság korábbi értékeit. 2. Megoldási kísérletek: a) A Gracchusok: A kortársak számára elsősorban a parasztkérdés, a földkérdés (a lecsúszott tömegek problémája) vált nyilvánvalóvá. Természetes tehát, hogy a megoldást is a p arasztság régi állapotának visszaállításában látták. • Tiberius Gracchus volt az első politikus, aki ennek a programnak a megvalósításához fogott. Előkelő római családból származott Kr e 133-ban, mikor néptribunussá választották, törvényekkel kívánta megoldani e feszültségeket. Felújította a Kre 367es Licinius Sextius-féle földtörvényt, mely korlátozta az állami földekből megszerezhető föld nagyságát (500 iugerumnál nagyobb területet nem bérelhet senki), így a nagybirtokok jelentős része az állam kezébe került volna vissza. A földeket Tiberius kisbirtokok

formájában kívánta felosztani, az új birtokosokat védve, tiltotta ezek eladását, nehogy azok ismét egy kézben összpontosuljanak. A volt birtokosoknak a hadizsákmányból kártérítést kívánt adni, ennek ellenére reformja a szenátori rend heves ellenállásába ütközött, a törvényt nem tudták érvényesíteni. Mikor Tiberius Gracchus a következő évben is néptribunus kívánt lenni, utcai összetűzések robbantak ki, és mintegy 300 hívével együtt megölték. • Kr. e 123-ban öccsét, Caius Gracchust választották néptribunussá, aki folytatta a reformokat. Tanulva bátyja kudarcából, szélesebb támogatást kívánt maga mögött tudni a szenátori renddel szemben: elsősorban a lovagokra számított (így néptribunusként nekik kedvező döntéseket vitt keresztül), földet ajánlott a nincsteleneknek egy Karthágóban létesítendő colonián, az itáliai szövetségesek egy részének római polgárjogot akart juttatni. Ám nem számolt azzal,

hogy ez utóbbi elképzelése szembeállítja a római plebsszel, melynek legfőbb tulajdonát, polgárjogát értéktelenítette volna el, és teremtett volna számukra versenytársakat. Ezt a helyzetet az ellentábor ügyesen kihasználta, és demagóg módon Karthágónál jóval előnyösebb itáliai telepítést javasolt, így megfosztotta Caiust támogatói táborától. Rómában Caius több ezer hívét lemészárolták, ő pedig az öngyilkosságba menekült (Kr. e 121) b) Marius hadseregreformja: A Gracchusok kísérletei nem oldották meg a problémákat, főként nem a hadsereg válságát. A tulajdonukat vesztett parasztok alsóbb vagyoni osztályba estek, és földjük nem lévén nem voltak kötelesek katonáskodni. Egyre csökkent a hadra foghatók száma A problémák akkor váltak nyilvánvalóvá, amikor az egyik numidiai trónkövetelő megvesztegette a légiók vezetőit, így a rómaiak kudarcot kudarcra halmoztak, a sereg lezüllött. Ekkor a néppárti

Mariusra (Kr. e 157-86) bízták a csapatok vezetését A tehetséges hadvezér rendet teremtett, és Kr. e 105-ben legyőzte a trónkövetelőt Sikereit reformjainak köszönhette: - míg korábban a saját magukat felszerelő, vagyonnal rendelkező római polgárok adták a légiókat, a reform következtében zsoldos hadsereg jött létre (ez vagyontalan római polgárokból állt), a katonák az új rendszer szerint 16 é vig szolgáltak (zsoldért és ellátásért), vonzóvá tette a s zolgálatot a vagyontalanok számára, hogy a leszerelés után veteránként földet kaptak; - bevezette a rendszeresített kiképzést; - egységesítette a fegyverzetet; - a csapategységek átalakításával tagoltabbá, mozgékonyabbá tette a légiókat. Hogy reformjait végrehajthassa, Mariust többször egymás után megválasztották consullá. Az új típusú haderő jól vizsgázott az Észak-Itáliára törő germán törzsekkel szemben is. c) Livius Drusus: Livius Drusus néptribunus

vetette fel ismét az itáliai szövetségesek helyzetének kérdését, Kr. e. 91-ben Itália népei, városai ugyanis hosszú ideje komoly áldozatokat hoztak Rómáért, és teljes polgárjogot kértek cserébe. Livius Drusust meggyilkolták, de a szövetségesek ezúttal nem nyugodtak bele, kitört a szövetséges háború (Kr.e 91-89) Róma kezdetben nem engedett, de mikor a helyzet válságosra fordult, végül megadta a római polgárjogot a szövetségeseinek. 3. A köztársaság felszámolása, az egyeduralom kialakulása: A válságjelenségek megoldási kísérletei többször kudarcot vallottak, polgárháborús időszak köszöntött Rómára, mely a köztársaság fokozatos felszámolásához vezetett. A hatalmasra nőtt birodalom irányításához már nem voltak megfelelőek a köztársaság intézményei. Marius életének alkonyán, Kr. e 86-ban a római belpolitika fordulóponthoz érkezett Az általa vezetett néppárt és a Sulla vezetette optimaták közötti

viták polgárháborúhoz vezettek, majd Sulla magához ragadta a hatalmat, és diktatúrát vezetett be. Marius halála után a néppárt legfontosabb politikusa Iulius Caesar (Kr. e 100–Kr e 44) lett Családja révén kötődött a néppárthoz, melynek elveit hirdette tábora szélesítése végett. Fontos szerepet játszott a k öztársaság felszámolásában és a cs ászárság létrehozásában. Sulla diktatúrája alatt Caesar el kényszerült hagyni Rómát, majd komoly katonai sikereket ért el, míg Kr. e 78-ban Sulla halálával visszatérhetett Rómába és megkezdte politikai pályafutását. Kitűnt szónoki képességeivel Szövetségesekre volt szüksége: Crassus pénzére és Pompeius befolyására, ezért Kr.e 60-ban megalakult nem hivatalosan az első triumvirátus. Caesar először Egyiptomot foglalta el Egyiptomból indított hadjáratot a keleti provinciákba. Kis-Ázsiából küldte híres hadijelentését Rómába: „Jöttem, láttam, győztem!”

(„Veni, vidi, vici!”). Aztán az ellene kibontakozott polgárháborút megnyerve, Rómába visszatérve a birodalom urává lett. Élethossziglani diktátorrá nyilvánította magát, és még számos más méltóságot halmozott fel kezében. Az így nyert teljhatalmat felhasználva mélyreható reformokba kezdett: erőteljesen központosította a köztársaság kései éveiben szétzilálódott közigazgatási rendszert, jelentős földosztásra került sor (letelepítette veteránjait, ily módon csökkentve a plebs létszámát), sok provinciabelinek polgárjogot adott, csökkentette a szenátus tekintélyét (létszámát 900 főre emelte és provinciabeli előkelőket is meghívott tagjai közé), értékálló aranypénzt veretett. 4. Caesar meggyilkolása: Caesar intézkedései a plebs és a lovagság körében népszerűek voltak, de a köztársasági hagyományok erősen éltek az emberekben, így kiépülő egyeduralma az ilyet átoknak tekintő Rómában hamar

komoly ellenérzésekkel találkozott. Ez köztársaságpárti összeesküvéshez vezetett (Brutus, Cassius), és Kr. e 44 m árcius 15-én meggyilkolták Caesart, ami polgárháború vezetett Caesar hívei (Octavianus, Marcus Antonius, Lepidus) és a köztársaságiak (Brutus, Cassius, Cicero és még sokan mások) között. 11. tétel: A kiegyezés (Hely: Magyarország. Korszak: 1849-1867) 1. 1849 és 1859 között két szakasz: a) Haynau rémuralma: (1849-50) 1849-ben Haynaut nevezték ki teljhatalmú katonai biztossá, aki megtorló intézkedéseket vezetett be a m agyar szabadságharcosok ellen -figyelmen kívül hagyva az orosz kérést, miszerint hirdessenek amnesztiát (Bécsben is egy amnesztiatervezet volt az előkészítés alatt). A megtorló intézkedések közül a legismertebb 1849. október 6-án Aradon a 13 honvédtiszt és ugyanezen a n apon Pesten gr. Batthyány Lajos kivégzése Haynau eredetileg 500 halálos ítéletet hozott, hogy példát statuáljon, ebből

végül is 100 körülit hajtanak végre, a többit várfogságra változtatták. 1200-an kerültek börtönbe, több ezer katonát vittek külföldre, lefokozták őket. Sokan emigráltak Az emigráció a megtorló intézkedésekkel egyetemben 1850-re kiváltotta a nemzetközi tiltakozást. Ennek következtében 1850-ben Ferenc József leváltotta Haynaut, és módosíttatták vele ítéleteit. b) Bach-korszak, az önkényuralom: (1850-59) Ferenc József kinevezi Alexander Bachot belügyminiszterré. Az ország beolvasztására két kísérletet tesznek, az egyik a föderalisztikus (szövetségi) elképzelés, de a centralista (osztrák irányítás, mint az örökös tartományokban) valósult meg. Jellemzői: Mo-ot 5 köz igazgatási kerületre osztják, osztrák büntetőtörvények és titkosrendőrök Mo.-on, nyílt germanizáció(=németesítés, kötelező a német nyelv tanulása, átszervezik az oktatást, 8 osztályos gimnáziumokat hoznak létre és bevezetik az

érettségit), eltörlik a belső vámhatárt (1853), Ferenc József kiadja az úrbéri pátenst (rendelet, melyben az április törvények közül csak a j obbágyfelszabadítást ismeri el), a k atolikus egyház szerepét is növelik (az oktatás teljes egészében a katolikus egyház kezében összpontosul). A rendszert a magyarok kezdettől fogva ellenzik, aktív (fegyveres ellenállás, pl.: Libényi János merénylete Ferenc József ellen, 1854 után megszűnnek) és passzív (az adófizetés és a közigazgatásban való részvétel megtagadása, Deák Ferenc hirdette meg). Utóbbi buktatta meg rendszert. Mivel az adókat csak katonai fenyegetéssel, ill rekvirálással lehetett behajtani, ez nagyszámú és állandó katonaság állomásoztatását követelte meg, miközben a külföldi háborúk is óriási összegeket emésztettek föl, ráadásul sikert sem hoztak (kivéve a krími háborút -1853-56-, ami ugyan sikeres, de mivel a Habsburg Bir. Oroszország ellen harcol,

ezért elveszíti egyetlen nagyhatalmi szövetségesét). Így 1859-ben Ferenc József meneszti Bachot. Mindeközben emigráns kormány alakul Kossuth Lajos és Klapka György vezetésével. 2. A közeledés okai Ausztria részéről: a) Külpolitikai okok: - Az olasz egyesítés során Ausztria elveszítette Lombardiát (1859. jún 24 s olferino-i csata: megsemmisítő osztrák vereség), megrendült a h elyzete Velencében és Közép-Itáliában is. (Ebben az 1 csatában több magyar esett el, mint a s zabadságharc során, ez természetesen a közvélemény ellenállását fokozza.) - A porosz-osztrák háború 1866-os königgrätzi csatájában szintén megsemmisítő vereséget szenvedett a Habsburg Bir., így kiszorult a német egységből - A sorozatos kudarcok miatt a Bir. a nemzetközi súlya jelentősen csökkent, fontos lett Mo b) Belpolitikai okok: Az 1860-as évekre egyértelművé vált a Bach-rendszer működésképtelensége (finanszírozási gondok, elvi

tévedések, és nem vonták be a magyar nemességet). c) Gazdasági okok: - Az osztrák tőkéseknek kellett a magyar piac, ezért nyomást gyakoroltak a kormányra. - Az osztrákok csak a hadsereg segítségével vagy a bevetésével való fenyegetéssel is csak az adók 80- 90%-át tudták beszedni. 3. A közeledés okai Magyarország részéről: a) Külpolitikai okok: - Garibaldi lemondása után elveszett a remény, hogy Kossuth külső fegyveres segítséggel térhet haza (csak a politikai megoldás maradt). - Kossuth konföderációs tervezete (a Duna-menti népek összefogása Bécs ellen) egyenesen az udvar karjaiba sodorta a magyar nemességet (ha valakivel össze kell fogni, akkor az a nálunk erősebb német legyen). b) Gazdasági okok: A magyarok nem vállaltak hivatalt, ezért jelentős bevételforrástól estek el. 4. Események 1860-61-ben: Bach 1859-es menesztése, azaz s centralisták bukása után a föderáció hívei veszik át az irányítást. Az ő hatásukra

adja ki Ferenc József 1860 október 20-án az októberi diplomát, amely egy kísérlet az 1848. előtti állapotok visszaállítására Mivel a magyarok ragaszkodnak a 48-as alkotmányhoz, nem fogadják el a diplomát, így 1860 v égére a föderalisták is megbuknak, az irányítás újra a centralisták kezébe kerül. 1861 f ebruárjában az uralkodó kiadja a februári pátenst, ami tulajdonképpen az októberi diploma szűkítése, elfogadásért cserébe a magyarokat meghívták volna a birodalmi gyűlésbe, de ott semmi szerepük nem lett volna, ezért visszautasították. 1861-ben F J összehívta az országgyűlést, hogy megtárgyaltassa ezen dokumentum elfogadását. Két párt alakul ki: Deák Ferenc (Felirati) és Teleki László (Határozati) pártja. Egyetértenek abban, hogy a dokumentum elfogadhatatlan, ragaszkodnak a 48-as alapokhoz, a különbség az, hogy Deák csoportja feliratban kívánja visszautasítani (ezzel elismerve törvényes uralkodónak F. J-et -a

Pragmatica Sanctióra hivatkozva), Telekiék viszont határozatban (ezzel nem ismervén el törvényes uralkodónak F. J.-et -a Függetlenségi Nyilatkozatra hivatkozva) Teleki László, mivel saját párttagjai álltak el mellőle, a szavazás előtti éjszakán öngyilkos lett. Másnap 1 vokssal győzött a Deák-párt, vagyis feliratban utasították vissza a dokumentumot. Mivel azonban az országgyűlés nem fogadta el a februári pátenst, F. J feloszlatta azt, és ténylegesen visszatért a centralizáció 5. A provizórium: (1861-65) 1861-ben megkezdődött Schmerling provizóriuma, ami 1865-ig tartott. A provizórium szó ideiglenességet jelent, ez mindkét oldal politikájában megmutatkozott. Mindkét félnek hátrányos volt a passzív ellenállás, így mindkét félben kialakult a kompromisszumkészség. 6. Közvetlen előzmények: Az előzőeknek köszönhető, hogy 1865 áprilisában összehívták az országgyűlést, hogy dolgozza ki a kiegyezési törvényeket. 1865

húsvétján a Pesti Hírlapban megjelent Deák húsvéti cikke, ez kifejti a m agyarok tárgyalási készségét, és tartalmazza a k öveteléseket. A tárgyalás alapja csak a Pragmatica Sanctio és az áprilisi törvények lehetnek, melyek kétoldalú dokumentumok. 7. A kiegyezés: Ilyen előzmények után 1866-ban megkezdődtek a tárgyalások, és teljesen új közjogi helyzet alakult ki. 1867-ben a kiegyezést törvénybe iktatták A meghozott törvény kimondta, hogy a magyar korona országai és az osztrák császár országai és tartományai között fennálló jogi kapcsolat a Pragmatica Sanctión alapszik (tehát közös az uralkodó, de Mo. a birodalmon belüli önállósága sérthetetlen). Az Ausztria és Magyarország között létrehozott államszövetség neve Osztrák-Magyar Monarchia lett, az államforma alkotmányos monarchia. A dualista (kétközpontú) államszövetségben az országok önálló belpolitikával rendelkeztek, de kifelé egységes hatalmat

alkottak, melyet a közös uralkodón kívül a közös ügyek (külügy, hadügy és az ezekhez kapcsolódó pénzügy) biztosítottak. A közös minisztériumok egyik évben Pesten, a másikban Bécsben működnek. Önálló kormánya van mindkét államnak Ausztriában tartományok, Magyarországon megyék vannak. 1867. június 8-án legitimizálták (magyar királlyá koronázták) az eddigi uralkodót, Ferenc Józsefet, aki kinevezte és kormányalakításra kérte fel gróf Andrássy Gyulát. A kiegyezés nem biztosította Mo. függetlenségét, de reális kompromisszumot jelentett Lényegesebb pontjai: a miniszterelnököt a király nevezi ki, az ország önállóságot kap minden téren (kivéve külügy, hadügy és az ezekhez kapcsolódó pénzügy), a hadsereg parancsnoka a mindenkori uralkodó (jelen esetben Ferenc József), az újoncmegajánlás a k irály feladata, közös minisztériumok felállítása (külügy, hadügy és az ezekhez kapcsolódó pénzügy), a két

ország évente közös bizottságot hív össze közös ügyeik érdekében (egyik évben Bécsben, másik évben Pesten), a kiegyezést a horvátokkal is megkötik. Értékelés: A kiegyezés reális kompromisszum volt, Deák felismerte, hogy nem volt más választása. 1867 óta vitatott, mert Deáknak meg volt az esélye, hogy többet követeljen, mégsem tette. Az 1848-as alkotmányhoz ragaszkodott, viszont a pénz-, had- és külügy tekintetében engedményt tett, amikor belement abba, hogy ezek közös ügyek legyenek. Nem vállalta egy földreform és a nagyobb önállóság követelését, melynek elfogadása valószínűleg megtörtént volna, de biztosra akart menni (a földreform pedig amúgy sem lehetett volna sikeres, a zsellérek kérdése mindenképpen megoldatlan maradt volna, és az osztrák kincstár nem rendelkezett a reformhoz szükséges összeggel). A kiegyezés lehetővé tette az infrastruktúra, az ipar, a közoktatás stb. fejlesztését Az osztrákok is

jól jártak, mert a birodalom már nem küzdött belpolitikai gondokkal, rendelkezésükre állt a m agyar hadsereg és a magyar adó. Megkezdődött az Osztrák Magyar Monarchia megerősödése. Hátulütője volt a kiegyezésnek, hogy nem volt továbbfejleszthető, a 90-es évektől már bizonyos tekintetben akadályozta Magyarország fejlődését. Kossuth véleménye: a Cassandra-levél (Kossuth nyílt levele Deákhoz). Kossuth szerint Deák a jogfeladás álláspontjára jutott, mert nincs önálló magyar hadsereg, a kormány pedig az uralkodónak felelős -Kossuth szerint ezek nemzethalálhoz vezetnek. 12. tétel: Az ókori demokrácia (Hely: az ókori görög világ, különösen Athén. Korszak: Kre 7-5 század) Előzmények: - Kr.e XII sz: égei népvándorlás -> mükénei kor hanyatlása - Kr.e IX sz-ban fellendülés - gazdasági és politikai hatalom a gazdag, előkelő nagybirtokos nemzetségek = arisztokraták kezében van, ők az állam vezetői, és

tisztviselők is -> kisparaszti birtok nem bírja a versenyt > parasztok kölcsönt vesznek fel -> adósrabszolgákká válnak 1. A görög gyarmatosítás és következményei: - a görög gyarmatosítás ideje: kb. Kre 750 – Kre 550 - oka: túlnépesedés, termőföld és ásványkincs hiány, politikai küzdelmek, adósrabszolgaság nagy száma (felkelésveszély) - irányai: - Ny.: D-Itália, Szicília, mai Franciao D-K-i része, Ibériai-fsz - D.: É-Afrika, Nílus-delta - ÉK.: Égei-tenger, Márvány-tenger, Fekete-tenger A démosz: A gyarmatosítás következtében társadalmi változások mentek végbe. Fejlesztően hatott az iparra és a kereskedelemre, az addig jelentéktelen iparos- és kereskedőréteg gazdasági súlya megnőtt. A politikai hatalom viszont az arisztokrácia kezében maradt, ez az iparosokra és kereskedőkre éppoly nyomasztólag hatott, mint a parasztokra, ezért összefogtak. Ez a 3 réteg alkotta a démoszt (a köznépet). Tagjai nem

feltétlenül voltak szegények, de egyszerűen lehetett nincstelenné válni, elég lehetett egy évi rossz termés is, szóval mindig ott lappangott az adósságokba bonyolódás veszélye (így a szabadságát is elveszthette az adós, és adósrabszolgává válhatott –a hitelezője birtokán dolgozott, amíg le nem rótta tartozását, vagy eladták), ezért a démosz legfőbb céljává vált eltöröltetni az adósrabszolgaságot. További céljai: írásba foglalni a törvényeket, a törvény előtt egyenlővé válni az arisztokratákkal, a lakosságot területi alapon egyenjogúsítani, biztosítani minden szabad polgár részvételét a közügyek intézésében (politikában) –ami addig nem valósult meg, ugyanis az arisztokratikus köztársaság idején az állam élén kilenc, évente változó arisztokrata képviselő (arkhón) állt (ők irányították az államot egymás közt megosztva a feladatokat), döntéseiket pedig a volt arkhónokból álló tanács

(melyet Árész dombjáról Areioszpagosznak neveztek el) segítette. 2. Az athéni demokrácia kialakulásának állomásai, folyamata: a) Drakón arkhón törvényei (Kr.e 621): - A démosz nyomására Drakón arkhón Athénben írásba foglalta szigorú törvényeit. Előtte az igazságszolgáltatás a szokásjog alapján történt. - Ezek a törvények túlnyomórészt az arisztokrácia érdekeit szolgálták, így a reform nem vette ki az arisztokrácia kezéből a bíráskodást, de a törvény rögzítésével megkötötte az ítélkezők kezét. b) Szolón arkhón reformjai (Kr.e 594): - adósrabszolgaság eltörlése, az adósságok eltörlése (teherlerázás - szeiszakhteia), adósföldek (adósság fejében elkobzott földek) visszaadása - törvényeiben a lakosságot vagyonbecslés alapján négy osztályba sorolta: ötszázmérősök, lovagok, ökörfogatosok és napszámosok. Ez alapján szabályozták kötelezettségeiket és jogaikat (ezzel Szólón elsősorban a

démosz gazdagabb rétegeinek érdekeit szolgálta), így ez a vagyoni beosztás lett a katonáskodás alapja is. Tehát törvényeivel a demokratikus közösség alapjait vetette meg, ahol az emberek szabadok és függetlenek. Ez a felfogás azóta is alapelve minden demokratikus közösségnek c) Peiszisztratosz türannisza: A démosz és az arisztokraták harcai során néhány poliszban (városállamban) egyensúlyi helyzet alakult ki. Az arisztokrácia birtokolta a földek és a politikai hatalom nagy részét, de a gazdasági hatalom jelentős része a démosz kezében volt. Így egyes arisztokraták a démoszra támaszkodva ragadták magukhoz a hatalmat. Ezt nevezzük türannisznak (zsarnokság), vezetőjét pedig türannosznak (zsarnok). Ez a vezetői forma a poliszok nagy részében az Kre VII. századra fejlődött ki Athénban Peiszisztratosz (Kr.e 560-527) teremtette meg a türanniszt Kihasználta az athéni társadalmat megosztó ellentéteket, és megnyerve a

legszegényebbek támogatását, Kr.e 560ban egyeduralmat hozott létre Véget vetett a belső harcoknak, fölvirágoztatta a belső gazdaságot és az ipart. Sok polisszal teremtett baráti kapcsolatot, és ezzel Athén kereskedelmét is fejlesztette. Bíróságokkal védte a parasztságot, de a démosz további erősödéséhez a politikai hatalmat is birtokába kellett vennie, ez vezetett a türannisz bukásához Kr.e 510-ben –őt elűzték és fiait megölték 3. Az athéni demokrácia - Kleiszthenész reformjai: A türannisz bukása után Kleisztenész (Kr.e 508) szervezte újjá az athéni államot Tőle származik az ál lam, azaz a l akosság területi alapon való beosztása tíz phülébe (kerületbe). Minden phülé három részből állt: egy a városi területből, egy a partvidéki területből és egy a belső szárazföldi területből. Egy phülébe tehát mindenféle lakóhelyű, foglalkozású és jogi helyzetű lakos került, éppen ezért az arisztokrácia nem

tudta érvényesíteni a hatalmát. Minden phüle 50-50 tagot küldött (sorsolással) az ötszázak tanácsába (bulé), ahol minden társadalmi réteg képviseltette magát (ez a felosztás a kereskedőknek és az iparosrétegnek kedvezett -ők voltak többen-, így a nemzetségi arisztokrácia befolyása csökkent). Az ötszázak tanácsa volt a végrehajtó hatalom, feladata volt a törvényjavaslatok megvitatása és az elfogadott törvények végrehajtása. A törvényhozó hatalom birtokosa a népgyűlés (ekklészia) lett. Ennek minden teljes jogú és 20 év feletti athéni polgár tagja lehetett. Ez döntött háború és béke kérdésében is A kilenc arkhónt is a népgyűlés választotta (sorsolással). Továbbá választott 10 sztratégoszt is (hadvezér –őket újra lehetett választani) és 30 év feletti tagjai közül kisorsolta a 6000 tagú heliaia (esküdtbíróság) tagjait -egy napra, napidíjat kaptak (minden más tisztviselő és a tanács tagjai egy évig

maradtak hivatalban, és ezalatt fizetést kaptak). Megmaradt az Areioszpagosz is, a volt arkhónokból álló tanács. Kleiszthenész bevezette a cserépszavazást (osztrakiszmosz) is, így határoztak valamely, az államra veszélyesnek tartott vagy túl nagy befolyást és hatalmat szerzett személy 10 évre történő száműzéséről (így lehetetlenné téve egy újabb türanniszt). Az athéni polgárok szavazata egyenlő lett, tehát a démosz teljesítette céljait, mert immár a politikai egyenjogúság is teljesült -ebből az arisztokráciát sem zárták ki, nehogy visszatérjen a türannisz. 4. Periklész: Előkelő családból származott. Kre 462-443-ig (haláláig) a legbefolyásosabb politikus volt Sztratégoszként az állam első embere lett, és tízszer választották újra. A sztratégoszi hivatal fontosabb lett általa. Nem reformokat hajtott végre, hanem a már kialakult politikai intézményeket biztosította. Sikereit szónoki- és

szervezőkészségének köszönheti (bár kerülte a gyakori találkozást a néppel, hogy meg ne unják jelenlétét, így nem szólalt fel minden ügyben). Írott műveket nem hagyott hátra, néhány megfogalmazott törvényjavaslaton kívül. Tiszteletben tudta ugyan tartani a n ép szabadságát, de ugyanakkor ellenőrzése alatt is tartotta őket –azaz demokrácia volt, mégis egy ember uralkodott. Hatalmát nem alantas érdekből szerezte, így nem is volt szüksége rá, hogy a nép kedvében járjon. A vagyonosokra többletkiadásokat rótt, a szegényeket pedig napidíjjal támogatta. Az ő idején érte el Athén fénykorát (virágzott a gazdaság, jelentős kultúra alakult ki, építkezésekbe kezdtek) mert a Kr. e 478-ban létrehozott perzsaellenes védelemre szolgáló déloszi szövetséget a g örög-perzsa háború után Athén gyarmatbirodalmává vált (a szövetségesekből adófizetők lettek). * Athénban: Politikai joga volt minden: - 20 életévet

betöltött - athéni születésű (szülők athéniak) - szabad - polgárjoggal rendelkező férfinak (nők nem szavazhattak) Athéni tisztségek betöltése: - sorsolással: 9 arkhón (legfőbb tisztviselő); heliaia (esküdtbíróság); Ötszázak tanácsa (bulé) - automatikusan: Areioszpagosz (volt arkhónok) - választás: minden phülé élére egy sztratégoszt (többször újraválasztható; katonai vezető = hadvezér) 13. tétel: Az 1848-49-es forradalom fő problémái (Hely: Magyarország. Koszak: 1848 március-október) 1. Az 1848 áprilisi törvények: Az 1848. m árciusi bécsi és pesti forradalom engedményekre kényszerítette a Habsburg udvart. Az uralkodó nevében István nádor kinevezte Batthyány Lajost miniszterelnökké és V Ferdinánd magyar király április 11-én szentesítette a reformkori ellenzéki politika eredményeit összegző törvényeket. Az Áprilisi Törvényeket alkotmánynak tekinthetjük, mivel rögzítették mind Mo. új politikai

berendezkedését, mind a társadalom átalakulását Tartalmuk: • Magyarország alkotmányos monarchiává vált. A törvényhozó hatalmat (szentesítési jogának köszönhetően) az uralkodó és a Pesten évente ülésező népképviseleti országgyűlés gyakorolta –amit az uralkodó csak törvényi feltételekkel oszlathatott fel. • A választójogot feltételekhez kötötték (cenzusos választójog), így az összlakosság 67%-a lett választópolgár. A férfiak választásra jogosultságát vagyon vagy foglalkozás, ill. valamelyik bevett vallásfelekezethez tartozás határozta meg (nők ekkoriban még egyetlen parlamentáris rendszerben sem kaptak választójogot). • A végrehajtó hatalom a Pest-Budán működő független, a parlamentnek felelős magyar kormány kezébe került. Jogköre bővül: önálló pénzügy, hadügy A kormány hatáskörébe tartozott a belügy, a pénzügy, a közmunka és a közlekedés, a földművelés és az ipar, a vallás és a

közoktatás, az igazságszolgáltatás és a honvédelem igazgatása. Külön törvénycikk rendelkezett a Nemzeti Őrsereg felállításáról. Az uralkodó rendeletei csak akkor váltak érvényessé, ha a kormány egyik minisztere azt jóváhagyta (ellenjegyzési jog). A törvény szerint a kormány egyik minisztere – "a király személye körüli miniszter" – olyan ügyekkel is foglalkozott, amely Magyarországot és az örökös tartományokat "közösen érdeklik". Az alkotmány – egy 1836-os törvény megismétlésével – kimondta a Partium visszacsatolását, továbbá Magyarország és Erdély unióját. A Magyar Koronához tartozó Horvátország helyzetét nem változtatták meg. A törvények kitértek a megyék, városok, kiváltságos területek (Jász-Kun-, Hajdú kerület) a jövőben véglegesítendő reformjára is. • A társadalmi átalakulás alapjává a nemesi kiváltságok eltörlése, a törvény előtti egyenlőség és a

közteherviselés rögzítése vált. A polgári átalakulás törvényei: - Közteherviselés: vagyon arányában  jelentős előrelépés. A közterhek (adózás, katonáskodás, közmunka stb.) kirovása mindenkire, megkülönböztetés nélkül. - Kötelező örökváltság: jobbágyfelszabadítás, azaz a jobbágyok minden úrbéres szolgáltatásának megszüntetése és saját tulajdonú földhöz juttatása -a földesúrnak fizetendő állami kárpótlás fejében (mivel a jobbágyságnak nem volt a megvalósításra pénze, a n emességnek pedig gazdaságilag létkérdés volt a kártalanítás). A nem úrbéres jellegű terheket nem törölték el, a jobbágyfelszabadítás pedig csak a t elkes jobbágyokat juttatta földhöz (a jobbágyság 60%-a zsellér volt), így ezt a t örvényt a m agyar kormányzat csak alapnak tekintette, és az 1848 nyarán összeülő népképviseleti országgyűlés elővette a kérdést -csak a szőlődézsma eltörléséről született

döntés. - • Érdekegyesítés: a magyar liberalizmus alapeszméje és sajátossága a reformkorban. Kölcsey, Wesselényi, majd Kossuth is felismerte, hogy a kormányzattal szemben csak a jobbágysággal alkotott nemzeti egység lehet ütőképes. A liberális nemességgel elfogadtatták, hogy ennek érdekében fogadja be az alkotmány sáncaiba a jobbágyságot, részesítse jogokban és juttassa tulajdonhoz. Ennek jegyében valósult meg a jobbágyfelszabadítás (ld fent), és eltörölték az úriszéket. Az egyházi tized és az ősiség eltörlése (a nemesi föld is polgári tulajdon) Polgári szabadságjogok: sajtószabadság (előzetes cenzúra eltörlése), vallásszabadság (törvényesen bevett egyházak megmaradnak -protestáns, katolikus, görögkeleti). Ami hiányzik: - az Áprilisi Törvények nem rendezték egyértelműen Mo. és a Habsburg-tartományok viszonyát, ebből adódóan az önálló magyar külpolitika lehetőségeit sem (tekinthető-e a király

személye körüli miniszter külügyminiszternek), a magyar hadsereg megszervezésének módját sem, a p énzkibocsátás és államadósság megosztását sem. Az alkotmány a Pragmatica Sanctio alapján állt, de értelmezését (perszonálunió vagy szorosabb kapcsolat köti-e össze Mo.-ot és az örökös tartományokat) a két fél az erőviszonyok alakulásától tette függővé. - nem született 1848-ban külön nemzetiségi törvény sem, mivel a liberális politikusok az egyéni polgári szabadságjogok biztosítását elegendőnek ítélték - nem született döntés a paraszti terhek teljes körű felszámolásáról - nincs teljes jogegyenlőség 2. A Batthyány-kormány és konfliktusai: 1848. április elejére megalakul a Batthyány-kormány, melynek tagjai többségében a reformmozgalom egykori híveiből, a liberális nemességéből kerültek ki. A kormánynak 4 arisztokrata tagja volt: Batthyány, gr. Széchenyi István közlekedési miniszter, báró Eötvös

József vallás- és közoktatási miniszter és herceg Esterházy Pál, a konzervatívok egyik vezetője. Tagja lett a kormánynak 3 ismert ellenzéki középbirtokos nemes: Szemere Bertalan belügy-, Deák Ferenc igazságügy-, Klauzál Gábor földművelési-, ipar- és kereskedelmi miniszter. Az ellenzék legismertebb és legradikálisabb alakja, Kossuth Lajos pénzügyminiszter lett (népszerűségét akarták csökkenteni ezzel, mert a pénzügy a leghálátlanabb). A hadügyek irányítását a császári hadsereg egyik ezredese, a kisbirtokos nemes Mészáros Lázár kapta. Programja a r end és a béke volt. Ez fejezte ki az ország érdekeit Konszolidálni kellett a forradalmat, azaz erőt gyűjteni, hogy aztán továbbfejlesszék a vívmányokat. Az 1848 tavaszán meghozott törvények egy új korszak kezdetét jelentették. Konfliktusforrások, problémák: • Kérdéses volt, hogy a törvényben foglaltak mikor és hogyan fognak megvalósulni amit az érintett tömegek a

Batthyány-kormánytól vártak. • Egyes csoportok elégedetlenségüknek adtak hangot, a társadalom radikálisabb átalakítását követelték. • A többségben mérsékelt reformerekből álló kormány elzárkózott a további változásoktól, úgy érezve, hogy a már kivívott engedmények végrehajtása, a h elyzet megszilárdítása a legfontosabb, mert minden további követelés a Habsburg-ház ellenállását fokozhatná, és veszélybe sodorhatná a már elért eredményeket. • A felszabadított jobbágyok helyenként a földesúri kezelésben lévő, ill. a közösen használt földekre is igényt tartottak. A zsellérekben pedig már a földosztás gondolata fogalmazódott meg. A követelésektől a kormány elzárkózott, és a szórványos parasztmozgalmakat fegyveres erővel elfojtották. • A legsúlyosabb kérdés a nemzetiségek ügye volt. Az ország nem magyar népei körében a márciusi forradalom, a j obbágyfelszabadítás, a j ogkiterjesztés

lelkesedést váltott ki –mivel a magyarsághoz hasonlóan a nemzetiségi parasztságot is érintette a jobbágyfelszabadítás. A nemzetiségek többsége márciusban még a magyar forradalom támogatója volt, de a nemzetiségi értelmiség (vezetőréteg) hamar megfogalmazta saját követeléseit is. A nyár folyamán megtartott nemzeti gyűléseiken a nyelvhasználaton túlmutató követelésekkel (autonóm terület, saját nemzeti gyűlés) álltak elő. Ezek ellentétesek voltak a magyar vezetőréteg álláspontjával, mely teljes személyi szabadságot igen, de kollektív jogot nem akart biztosítani a nemzetiségek számára. Így az ígérgető Habsburg vezetés szövetségest talált az elégedetlenkedő nemzetiségekben (a magyar nyelv hivatalossá tételéért vívott harcban már élesen szemben álltak egymással magyarok és nem magyarok). 1848 tavaszán a magyarok elzárkóztak a nemzetiségiek kéréseitől. Azt vallották, hogy a polgári átalakulás biztosítása

a m agyar és a nem magyar népesség számára is egyaránt kedvező. Nemzeti, nyelvi hovatartozástól függetlenül mindenki számára egyenlő jogokat biztosítanak az új törvények, így nincs értelme nemzetiségi kérdés külön rendezésének. A horvátok önállóságot kívántak Horvátországnak a Magyar Királyságon belül, mint amennyit Magyarország élvezett a Habsburg Birodalomban. A szerb, román, szlovák mozgalom maga is megosztott volt. Az anyanyelv használatának kiszélesítését kérték az iskolai oktatásban, a helyi közigazgatásban és a hivatalos ügyintézésben. Rövidesen a nemzeti mozgalmak erősödése következett be. A szlovákság a magyar vezetésű vármegyékben élt, így nem okozott gondot a jobbágyfelszabadítás kihirdetése és végrehajtása. A szlovák jobbágy tömegek nem fordultak szembe a kormánnyal A Lipótszentmiklóson tartott nemzetgyűlésen (1848. máj 10-11) fogalmazta meg követeléseit: nyelvhasználat és megyei-

területi önkormányzat. A magyar kormány elutasította elképzeléseiket, s a pánszlávnak minősített mozgalmukat kormánybiztos kiküldésével kívánta elfojtani. Vezetőik elmentek a prágai szláv kongresszusra, s a Mo-ra törő osztrák csapatok oldalára álltak. Balázsfalván hatalmas román paraszti tömeg és kis számú értelmiség tartott gyűlést (máj. 15-17) Követeléseket nagyrészt a jobbágyságot érintő problémák alkották, s ezek mellett jelentek csak meg a román nemzeti követelések, Erdély és Mo uniójának elutasítása. Az erdélyi románság vezetői felsorakoztatták maguk mögött a jobbágyokat. A nyár végére már megtalálták a kapcsolatot az erdélyi császári főhadparancsnoksággal, s ősszel, a szabadságharc ellen vezették a román jobbágy tömegeket. Másképp alakult a magyarországi románok helyzete, akik részesültek a jogkiterjesztésből. Nemzeti követeléseiket ők is megfogalmazták, de képviselőik révén részt

vettek a magyar országgyűlés munkájában, s nem fordultak szembe a szabadságharccal. A szerbek I Lipót adománylevele révén egyházi autonómiával rendelkeztek. A jogkiterjesztés csökkentette volna a szerb egyház kiemelt helyzetét. Újvidéki gyűlésükön még elismerték a magyar államot, és autonómiát követeltek. Kossuth a magyar államegység alapján utasította el követeléseiket. A Karlócán tartott szerb kongresszus (máj 13-15) kimondta igényüket egy szerb tartomány alakítására, amely Baranya, a Szerémség, Bácska és a Bánát sok nemzetiség által lakott vidékét foglalta volna magába. A szerbek fegyvert fogtak és rátörtek a délvidék népére. Horvátország 1848 előtt rendi tartományi különállással bírt. A horvátok esetében a magyar vezetőréteg hajlandó volt elismerni az autonómiát a polgári alkotmány körülményei közepette is. A bécsi kormány Horváto élére állította Josip Jellasicsot, aki a m agyar

kormánnyal folytatott tárgyalások során már a h orvát függetlenséggel sem elégedett meg, Mo. összbirodalmi alárendelését követelte A magyar kormány nyomására az uralkodó több alkalommal elhatárolódott, de semmilyen ellenlépést sem tett, sőt pénzzel támogatta Jellasicsot, majd augusztus végén az Itáliában, Csehországban és Galíciában hatalmát megszilárdító kormányzat nyíltan a horvátok mellé állt. 3. A szabadságharchoz vezető út: 1848. június végén megtartották a népképviseleti választásokat A polgári átalakulás hívei elsöprő győzelmet arattak, így a kormány szilárd parlamenti többségre támaszkodhatott. Az új országgyűlésre a honvédelem súlyos gondja szakadt, ugyanis az udvar nem küldte haza az idegenben szolgáló magyar ezredeket, de a kormány még májusban fölállította a nemzetőrségnek álcázott, első tíz honvédzászlóaljt, melyekkel a magyar hadügyminisztérium rendelkezett. Július 11-én Kossuth

javaslatára az országgyűlés egyhangúlag megszavazott 200 000 katonát. A magyaro.-i parasztság soknemzetiségű volt A mozgalmakban a parasztok mégis nemzetiségre való tekintet nélkül részt vettek. A nemzetiségi követelésekre válaszoló Batthyány-kormány azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy Mo.-on csak egy politikai nemzet van, így a nemzetiségi vezetők egyre inkább Bécs felé fordultak. Délvidéken júniustól egymást követték a véres összecsapások a szerb felkelőkkel. Horvátországban Jellasics katonai készülődése is Mo. ellen irányult Augusztus végén a királyi leiratban követelte a magyar hadügy és pénzügyminisztérium beolvasztását a b écsi minisztériumokba. Batthyány és Deák további engedményekre is hajlandóak lettek volna, de a király nem is fogadta őket. Szemere királyi szentesítés nélkül elrendelte az újoncozást. Megkezdték a Kossuth-bankó kibocsátását A liberális nemesség az önkéntes

alávetés helyett az önvédelmi harcot választotta. A miniszterek (Szemere, Kossuth és Mészáros kivételével) lemondtak. Szeptember közepén az ügyeket ideiglenesen továbbvivő kormány mellé hattagú bizottságot, az Országos Honvédelmi Bizottmányt választották, melynek elnöke Kossuth. Október elejétől ez lett az új forradalmi végrehajtó hatalom Szeptember 11-én Jellasics császári altábornagy 35 ezer főnyi seregével átlépte a Drávát. Az udvar által teljhatalmú biztossá szeptember 25-én kinevezett, de a magyar országgyűlés által el nem ismert gróf Lamberg Ferenc Pestre utazott -a hajóhídon felismerték és felkoncolták (szept. 28) A magyar katonai táborba érkezett országgyűlési küldöttek arra kényszerítették Móga altábornagyot (a főparancsnokot), hogy megütközzék Jellasics seregével. Erre szeptember 29én került sor Pákozd és Sukoró között, ahol a jórészt újoncokból álló magyar sereg vereséget mért a kétszeres

túlerőben lévő ellenségre. Jellasics fegyverszünetet kért, mely alatt Győrön át elhagyta az országot. Október 4-én V Ferdinánd feloszlatta az országgyűlést, és Jellasicsot kinevezte Mo. katonai biztosává 14. tétel: A TATÁRJÁRÁS (Hely: Magyarország. Korszak: a 13 század középső harmada) Magyarország a 13. század első harmadában III. Béla (1172-96) halála után két fia, Imre és András között trónviszály tört ki Imre (11961204) uralkodása alatt a harcok nem szüneteltek, majd halála után fiát, Lászlót (1204-1205) András elűzte, és II. András néven lett király (1205-35) Politikájának központjában az új birtokpolitika állt, ami egyet jelentett a birtokadományozások felgyorsításával. Elve így hangzott: "az uralkodó számára az adományozás legjobb mértéke az, hogy nincs mértéke." Így a nagybirtokosok ereje, hatalma tovább nőtt, a vármegyék jelentősége pedig csökkent. Mind bel- és külpolitikája

ellene hangolta a n épet. Beleavatkozott az o rosz fejedelmek viszályaiba, Halicsot próbálta elfoglalni, jelölte magár a Latin Császárság trónjára, és keresztes hadjáratot indított a Szentföldre, honnan 1217-ben sikerek nélkül tért vissza. Kiürült a kincstár. A király a regálékra (királyi felségjogon szedett jövedelmek; kamara haszna pénzrontás, rendkívüli adó, nyolcvanadvám stb) akart támaszkodni Egyre nőttek a paraszti terhek (a tized pénzben való fizetése, új adók), a szervienseket és a várjobbágyokat az a veszély fenyegette, hogy a nagybirtokosok befolyása alá kerülnek. A királyné, meráni Gertrúd rokonainak adatta a magas állami hivatalokat, a jól jövedelmező birtokokat, ez is elégedetlenséggel töltötte el a magyarokat. II András halicsi hadjárata során az ellenzéki főurak egy csoportja 1213-ban Bánk nádor, Simon és Péter csanádi ispán vezetésével meggyilkolta a királynét, és II. András ellenében fiát,

Bélát léptette fel András úgy lett úrrá a helyzeten, hogy abbahagyta a birtokadományozást és 1221-től birtokvisszavételi politikába kezdett. 1222-ben a királyt a fehérvári törvénylátó napon rákényszerítették, hogy adja ki az Aranybullát (arany függőpecséttel ellátott királyi oklevél). 31 cikkelyből állt, mindegyik társadalmi réteg problémájára megoldást ígért. Azonban már 1231-ben az egyház átszövegeztette, majd a "Zalán innen és túl lakó" szerviensek 1232-ben kiadták a kehidai oklevelet, amivel lerakták a nemesi vármegyék alapjait. 1. IV Béla politikája a tatárjárás előtt: II. András halála után fia, IV Béla (1235-70) került a trónra Az új király politikáját kezdetben a kemény kéz jellemezte, példaképének nagyapját, III. Bélát tekintette Célja ekkor a III. Béla-kori állapot visszaállítása volt, melynek legfőbb eszközét a királyi birokállomány helyreállításában látta.

Felülvizsgáltatta a bárók, sőt a szerviensek és a várjobbágyok kezébe került birtokadományokat - ezzel maga ellen fordította lehetséges támogatóit, mialatt leszámolt András közvetlen híveivel és az édesanyja (Gertrudis) halálában vétkes urakkal (Apodfia Dénest megvakítatta, sokakat fogságba vetett és vagyonukat elkobozta). A királyi tanácsban elégetette a bárók székeit, a főpapok és hercegek kivételével senki nem ülhetett a király jelenlétében. Megszüntette a közvetlen bejárást a királyhoz, ezután csak petíció (írásos kérvény) útján lehetett érintkezni az uralkodóval. Intézkedései ellenérzést váltottak ki a vezetőrétegben, amit fokozott, hogy birtokokat egyáltalán nem adományozott. Az uralkodó érzékelte az ellenállást, mert a birtokvisszavételeket a 30-as évek végére leállította. A tömegek nem vették jó néven azt sem, hogy a tatárok elől menekülő kunokat betelepítette. Julianus barát, egy domonkos

szerzetes 1235-ben a keleti magyarok keresésére indult, meg is találta őket, de a közelgő tatárokról is hírt hozott. Erre Béla elkezdett hadsereget szervezni, a kevés összegyűjtött katona Budán gyülekezett. A kunokat is be akarta venni a seregbe, de azok nomád életmódja, a keresztényekétől eltérő életvitele és szokásai miatt (meg mert a tömeg a tatárok kémeit látta bennük) a magyarok ellenük fordultak, megölték Kötöny vezért, a kunok pedig pusztítva kivonultak az országból. A király a pápától (IX Gergely) és a németrómai császártól (II Frigyes) is segítséget kért, de azok egy újabb invesztitúra háború miatt nem segítettek. 2. A tatárjárás: Julianus barát híreinek ellenére sem vették komolyan a veszélyt a magyar urak, sőt, még Kijev 1240-es elestének hírét is közönnyel fogadták. A veszedelem nagyságára a k irály is csak ekkor döbbent rá. Körülhordoztatta a véres kardot, fegyverbe szólítva a

bárókat, szervienseket és várjobbágyokat. A tatárok a Kárpátokban, a Vereckei-hágónál elsöpörték Tomaj Dénes nádor hadát, és szabad volt az útjuk az ország belsejébe. Az ország külső segítség nélkül, saját erejére támaszkodva szállt szembe az ellenséggel. A gyepű áttörésének hírével együtt érkeztek a tatárok Pest közelébe, ahol a magyar és a kun seregek gyülekeztek. Felégették Vácot; Csák Ugrin kalocsai érsek páncélosait mocsaras területen tőrbe csalták. A tatár támadás két irányban folyt: Szubutáj Lengyelország felől, Batu pedig a Vereckeihágón át érkezett az országba, és itt egyesült a két sereg. A tatár előőrsök a magyar fősereg elől -amit a keleti források szerint a tatárok igen erősnek és nagy létszámúnak tartottakvisszavonultak. A két sereg között a döntő ütközetre 1241 április 11-12-én a Sajó folyó menti Muhi közelében került sor, melyben a magyar csapatok döntő vereséget

szenvedtek. A csata lefolyásáról is, mint minden sorsdöntő történelmi eseményünkről, eltérő álláspontok léteznek. A kortársak és a történetírás is szégyenletes vereségként értékelte a csatát, bár egyes történészek kiemelik a magyar csapatok helytállását. A csatából a királyt hívei kimenekítették, de az ország vezetőinek jelentős része (a nádor, az országbíró, a két érsek, három püspök) odaveszett. A király tehát menekült, a mongolok pedig feldúlták az országot Béla először az osztrák-stájer hercegnél, II. (Harcias) Frigyesnél keresett menedéket, de az inkább nyugati megyéket vett el és megzsarolta. A király a dalmáciai Trau várában talált menedéket, ahol születendő gyerekét az ország visszaszerzéséért cserébe felajánlotta Istennek -ő lett Árpádházi Szent Margit. A tatárok közben 1242 januárjában átkeltek a b efagyott Dunán, és a Dunántúlon is pusztítottak. Csak a kővárak és a fallal

körülvett városok álltak ellen nekik (pl.: Székesfehérvár, Esztergom és Pannonhalma) A hódítók azonban 1242 márciusában váratlanul kivonultak az országból. Ennek két oka lehet (az egyik nem zárja ki a másikat): a harci taktikájuk (a kiszemelt területet fokozatosan hódítják meg, azaz elképzelhető, hogy a tatárok, mint a nomádoknál szokásos, csupán a későbbi támadást kívánták előkészíteni, céljuk 1241-42-ben csak rablás és félelemkeltés volt), Ögödej nagykán halála (Batu jelöltette magát a trónra). De van olyan felfogás is, mely szerint (a veszteségek ellenére) az ország ellenállása kényszeríttette volna a tatárokat kivonulásra, mivel nem tudták megszilárdítani hatalmukat. 3. IV Béla politikája a tatárjárás után: Az ország siralmas állapotban volt a tatárok kivonulása után. A hatalmas emberveszteség (melyet a kutatók 50% és 20% közöttire becsülnek) nyomán területek néptelenedtek el, a

településhálózat teljesen szétroncsolódott (egy német évkönyv 1241-ben már le is mondott a magyarokról, mondván, Mo. 350 é vi fennállás után elpusztult) A veszteségek persze nem egyformán érintették az ország területét. A seregek útvonalában, a folyóvölgyekben nagyobb volt, mint a félreeső hegyvidékeken. Mivel a magyarság elsősorban az alföldeket és a völgyeket lakta, a veszteségek elsősorban őket érintették, így a tatárjárás kihatott az ország etnikai viszonyaira is. A tatárjárás előtt az ország nagy részét benépesítő magyarság mellett az északi hegyekben és a D ráva vidékén szlávok éltek, a S zepességben és Dél-Erdélyben szászok, és szétszóródva egyéb hospesek. Jelentős volt a keletről érkező besenyő, úz, kun bevándorlás. A utóbbiak a medence belsejében élő szlávokkal együtt beolvadtak a magyarságba. A veszteségeket részben a bevándorlás pótolta. IV Béla visszahívta a kunokat, akik az

Alföld elpusztult vagy ritkán lakott vidékein telepedtek le (Nagykunság, Kiskunság, Temesvidék). Ekkor települtek le a jászok (alánok) is a Jászságban E két nomád nép, a korábbiakhoz hasonlóan, egy-két évszázad alatt beolvadt a magyarságba. Telepítések és betelepülés is volt. A XIII század eleje óta Erdélybe betelepülő vlachok (oláhok/románok) száma megnőtt (ill. a románok Erdélybe való bevándorlása ekkor kezdődött). Az állattartó románok elsősorban a királyi erdőuradalmakban települtek le, így az elnéptelenedett területekre cseheket, morvákat és németeket kellett telepíteni. A cseh és lengyel bevándorlás révén délebbre húzódott a szláv etnikai határ, de az ország lakosságának 70-80 %-át továbbra is a magyarság alkotta. A tatárjárás után IV. Béla, belátva korábbi politikájának kudarcát, lemondott a királyi birtokállományról, sőt a bárók megnyerése érdekében maga is jelentős adományokat adott

katonaállításhoz és a korábban tiltott várépítéshez kötve. A király maga is számos erődítményt emeltetett (pl.: Buda, Visegrád, Sárospatak) Ösztönző intézkedéseinek következtében tömeges várépítés indult meg (29 új vár épült). Gazdasági és védelmi okok egyaránt vezették a v árosfejlesztés pártolásában. Számost településnek adott városi rangot, amelyek így fallal vehették körül magukat. A városok olyan, nyugati jellegű kiváltságokat nyertek, amelyeket a korábban Fehérvárra költöző hospesek is kaptak. Béla külpolitikájában szakított a hagyományokkal, békés szövetségi viszonyra törekedett Haliccsal és Lengyelországgal -melyet dinasztikus házasságokkal is megerősített-, Babenberg Frigyestől pedig visszavette a kizsarolt vármegyéket. A visszahívott és letelepített kunokkal folytatott kapcsolatot házassággal erősítették meg: Béla fiát, Istvánt a kun hercegnővel házasította össze. Lányait orosz

és lengyel hercegekhez adta, így támogatókat szerezve egy újabb tatár támadás esetére. Az ország megerősítése, talpra állítása után aktív külpolitikába kezdett a király. Harcias Frigyes halála után hadjáratokat vezetett Ausztriába, 1254-ben pedig Csehországgal megosztoztak Frigyes hagyatékán: Dél-Stájerország Magyarországhoz került. 1260-ban a morvamezei csatában azonban vereséget szenvedett II. Ottokár cseh királytól, így Csehország rövid időre Kelet-Közép-Európa egyik vezető hatalma lett. A Balkán felé sikeresebb volt a hódítás: 1254-ben elfoglalta Boszniát, 1263-ban pedig megverte a bizánci sereget. IV. Béla uralkodásának utolsó éveit a fiával, Istvánnal folytatott küzdelem keserítette meg. Harcuk az adományozások révén a bárók megerősödését eredményezte A bárók széttagolt birtokaikból cserével és erőszakkal egységes birtoktesteket kovácsoltak. Egyes családok egybefüggő, hatalmas területek uraivá

váltak. Tartománnyá terebélyesedő birtokaik környezetében az élet minden területén döntő szerepre tettek szert. A befolyásuk alá került területek kisebb birtokosaiból szervezték meg uradalmaik irányítását, fegyveres kísértük, bandériumaik tisztjeit. Ezt a jelenséget familiaritásnak nevezzük A bárók a legmagasabb állami méltóságok viselőiként familiárisokkal intézték a tisztségükből fakadó teendőket is. 1262-ben a pozsonyi egyezségben megosztotta az országot fia, István és maga között, hogy elkerülje a trónviszályt. Ennek értelmében a n yugati rész Béláé, a keleti Istváné lett, létrejött a társuralkodói rendszer. 1267-ben adtak ki egy 10 cikkelyből álló dekrétumot, amelyben a szervienseket először nevezték nemeseknek, megerősítették a j ogaikat és kötelezték magukat, hogy minden évben részt vesznek a fehérvári törvénylátó napokon. Értékelés, az ország további sorsa A tatárjárás lökést adott

a korábban megindult folyamatoknak. A hatalmas emberveszteség következtében növekedett a munkaerő értéke, s így az uradalmaikat helyreállító földbirtokosok a munkáskezekért több évi adómentességet, szabad költözést ajánlottak. A régebben szolgai állapotúak is kiharcolhatták maguknak e jogokat A régebben szolgálati állapotúak is kiharcolhatták maguknak e jogokat. A betelepülő hospesek erősítették a kialakuló jobbágyság – az elnevezés a lesüllyedő várjobbágyoktól ered – jogi helyzetének megszilárdulását. IV. Béla felismerte a követendő utat, és rá is lépett Utolsó Árpád-házi királyaink (V István, 1270-72; IV. (Kun) László, 1272-90 és III András, 1290-1301) azonban már tehetetlenek voltak a nagybirokosok (bárók) hatalmával szemben, meggyengült a központi hatalom, s III. András halálával (1301 január 14) férfi ágon kihalt az Árpád-ház Az ország feudális anarchiába süllyedt, s egy erélyes,

erőskezű uralkodó kellett, hogy Magyarország ismét felvirágozzék. Forrás: Rogerius (a pápai követ káplánja, 1232-ben került Magyrországra, Nagyvárad kanonokja volt): Siralmas ének a tatárok pusztította Magyarországról; Spalatói Tamás írása. 15. TÉTEL: MAGYARORSZÁG RÉSZVÉTELE A II. VILÁGHÁBORÚBAN (Hely: Magyarország és más országok, mint hadszínterek. Korszak: 1938-1945) 1. Előzményei: 1938. márc Anschluss Magyarország a harmadik birodalom szomszédságába került, ezért megijedtek, és beindították a fegyverkezést (győri program). 1938. nov 2 Olaszország és Németország meghozták az első bécsi döntést: Csehszlovákiából a magyarok és a lengyelek részére is adtak át területeket (Mo. megkapta a Felvidék és Kárpátalja déli -magyarok lakta- részét). 1939 februárjában Mo. miniszterelnöke -ekkor már másodszorra- Teleki Pál lett (1939 febr.-1941 ápr) Minelnökségének kezdete egybeesett egy újabb európai

válság kibontakozásával: februárra biztossá vált, hogy Hitler a müncheni egyezmény felrúgására készül. Az első bécsi döntés után erőteljes német nyomás nehezedett Mo-ra, a hazai németbarát csoportok megerősödtek. Ezt a Teleki-kormány úgy próbálta ellensúlyozni, hogy a tengelyhatalmakon belül erőteljesebben kívánt Olaszo.-ra támaszkodni Meggyőződésük az volt, hogy Németország küzdelme a nyugati hatalmak ellen hosszú és kimerítő lesz, benne van a bukás, ezért Mo.-nak függetlennek kell maradnia és távol kell tartania magát a háborútól (semlegesség). Teleki úgy vélte, hogy a magyar haderőt meg kell tartani egészen a háború végéig, hogy akkor majd valamelyik fél szövetségeseként eldönthessük a háború végkimenetelét, így különböző területi követelésekkel állhassunk elő. Ennek érdekében megpróbált lazítani a németekkel szembeni elkötelezettségen, és megpróbált jó viszonyt kialakítani a nyugati

nagyhatalmakkal -ebben segítségére volt, hogy nemzetközileg elismert tudós volt. Épp ezért első intézkedései közé tartozott, hogy betiltotta a Szálasi pártot, valamint szociális intézkedéseket hozott (özvegyi nyugdíj). 1939. febr- a kormánypártot átkeresztelték a Magyar Élet Pártjára 1939. márc 15 azzal az indokkal, hogy Csehszlovákia felbomlott, Mo megszállta a Kárpátalja északi részét (Hitler szabad kezet adott). Ezzel kialakult a magyar-lengyel határ. Kormányzói biztosának Perényi Zsigmondot nevezték ki Támogatták, hogy Kárpátalja területi autonómiát kapjon. A nyilasok egységesen támadták Teleki türelmes nemzetiségpolitikáját. 1939. máj 5-én az országgyűlés elfogadta a második zsidótörvényt, amelyet még Imrédy terjesztett fel, és amely az eddiginél jóval több embert érintett. A zsidóságot nem vallás, hanem származás alapján állapította meg, és számarányukat minden foglalkoztatási területen

radikálisan csökkentette. A törvény meghozatala elsősorban politikai kérdés volt, célja a németek megnyugtatása, valamint a hazai szélsőjobboldali elégedetlen hangok megszüntetése volt. Egyúttal megkezdődött a harmadik zsidótörvény előkészítése, amely a zsidó és nem zsidó közti kapcsolatot is szabályozni akarta. 1939. máj- A Horthy-korszak utolsó választása A kormánypárt biztos többséget szerez 1939.szept- Németo megtámadja Lengyelo-ot Mo úgy dönt, nem kíván beavatkozni a háborúba (ígéret az angoloknak, hogy Mo. nem adja fel semlegességét, sőt ha német csapatok lépnek Mo. területére, akkor Mo kormánya ellenállást fog tanúsítani) Hitler megkérte Horthyt, hogy Mo. segítsen Lengyelo megtámadásában, Horthy visszautasítja (sőt 11-én a n émet csapatok Mo.-on való áthaladását is visszautasítja, és engedélyezik a lengyelek Mo.-ra menekülését) 1940. július 31-én Hitler felvázolta a Szovjetunió elleni támadás

terveit, de biztosítania kellett a d éli szárnyának felvonulását. Ehhez a m agyarországi vasútvonalakra volt szüksége, amiket csak úgy vehetett igénybe, ha kielégítette a m agyar revíziós követeléseket. Kétoldalú tárgyalásokat javasolt a románokkal, melyek kudarcba fulladtak A budapesti és bukaresti német követek jelentései alapján Hitler megrajzolta Erdély új térképét. 1940. aug 2 második bécsi döntés: Észak-Erdélyt és a Székelyföldet visszacsatolták Mo.-hoz (43 ezer négyzetkilométernyi terület, 2,5 millió lakos -magyar többséggel, de jelentős román kisebbséggel). A döntés fejében Németo elvárta, hogy Mo határozottan német oldalon álljon ki, ill. nyersanyaggal és élelmiszerrel támogassa -ezeket az elvárásokat Teleki teljesítette. Tehát a második bécsi döntés tulajdonképpen Mo szerződésszerű csatlakozása volt a tengelyhatalmakhoz. A tárgyalásról hazaérve Teleki a felmentését kérte, de Horthynak

sikerült maradásra bírnia. Közben Romániában a Vasgárda került hatalomra (céljuk a fasizmus bevezetése volt), így a szélsőjobb Telekit azzal vádolta, hogy az Erdélyért folyó harcban hátrányosabb helyzetbe került Mo., ezért kiengedték Szálasit a börtönből, így a nyilas szervezkedésekben új helyzet állt elő. Saját céljukra használták fel az elégedetlenkedő bányászokat. Sztrájkot robbantottak ki, amitől a Teleki-kormány megdöntését várták, de ez kudarcba fulladt. 1940 októberében a kormány engedélyezte a n émet csapatok átvonulását Romániába. Mo. vasútvonalait egyre inkább német hadicélok szolgálataiba állították 1940. november 20-án Mo csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, mellyel elismerte Németo. és Olaszo hegemóniáját Európában Mo. nemzetközi helyzete gyorsan romlott Az angolok nem ismerték el azokat a területváltozásokat, amelyek 1939. s zeptember 1-je után jöttek létre Romániával a viszony

ellenséges volt. Az olaszok mindenben a németekkel azonos álláspontot foglaltak el. A szovjetekkel fennállt a közeledés lehetősége, de ezzel a magyar kormány nem akart élni. 1940. dec 12-én Mo örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával, és ez németellenes lépésnek tűnik. Teleki célja, hogy Angliának üzenjen: Mo független, nem áll német befolyás alatt. A britek szimpátiáját ezzel elnyerte 1941. márc 27 Jugoszláviában németellenes politikai fordulat Hitler úgy dönt, hogy megtámadja Jugoszláviát és ebben Mo. részvételét kérte Horthy hajlott a h arc felé a további (ezúttal délvidéki) revízió reményében, de Teleki ellenezte, féltve az eddigi revíziós sikereket, a visszakapott területeket. 1941.ápr2 Teleki megkapta Barcza György londoni magyar nagykövet levelét, melyben leírja: ha Mo. részt vesz a háborúban akkor brit hadüzenetre számíthat, ha pedig csak engedélyezi a n émet csapatok átvonulását területén,

akkor a b ritek megszakítják a diplomáciai kapcsolatukat Mo.-gal 1941.ápr3-án Teleki öngyilkos lesz és búcsúlevelében ennek okát ki is fejti Horthynak 2. Hadba lépés: Horthy Bárdossy Lászlót nevezte ki miniszterelnökké (1941. ápr–1942 márc) 1941.ápr6-án Németo lerohanja Jugoszláviát -Mo területeit használva, ezért ápr 7-én Anglia megszakítja Mo.-gal diplomáciai kapcsolatait 1941.ápr11-én Mo csatlakozik a támadáshoz, arra hivatkozva, hogy Horváto függetlenedése miatt Jugoszlávia nincs többé. Az angol hadüzenet ekkor még elmaradt Mo. megkapta Bácskát, a Baranya-háromszöget és a Muravidéket 1941. jún 26 Kassa bombázása (felségjelzés nélküli gépek) Valójában nem tudták, hogy ki bombázta Kassát, de Mo. azt állította, hogy az oroszok voltak, és ezzel az indokkal hadat üzentek a Szovjetuniónak (jún.27) Mivel a Szovjetunió szövetségben állt Angliával, így ezután Anglia küldött hadüzenetet Mo.-nak (dec7)

1941.júl1-jén Mo megindította a támadást a keleti fronton 45000 fős létszámmal néhány nap alatt elérték a D nyeszter folyót. Innen a gyorshadtest ment tovább Ennek feladata a megszállt területek biztosítása. 1941. dec Moszkvai csata: az oroszok megállították a németeket, egyértelművé vált, hogy ez egy elhúzódó háború lesz. A németek fokozottabb magyar részvételt követeltek, ezért 200.000 magyar katona (2 magyar hadsereg) megy a frontra 1942. A 2 magyar hadsereg Sztálingrádtól északra, Voronyezsnél a Don-kanyarban foglalt el védelmi állást. 1943.jan A szovjetek támadást indítanak, 2 hé t alatt áttörik és több részre szakítják a magyar állásokat. A németek nem engedik a v isszavonulást, de a 2 m agyar hadsereg parancsnoka, Jány Gusztáv elrendeli azt. A magyar történelem legnagyobb katonai katasztrófája (kb. 75-80000 katona halt meg, 40000 f ogságba esett, és a 80000 hazatértnek a fele sebesült). Horthy ezek után már

inkább az angolokhoz akart közelíteni, ezért Kállay Miklóst nevezte ki Mo. miniszterelnökévé (1942 márc–1944 márc) Kállay hintapolitikát („Kállay kettős”) folytatott: 1. a magyar kormány –biztosnak vélvén Németország világháborús vereségét– megkezdte az (ekkor már Olaszo.-ban állomásozó) angolokkal a titkos tárgyalásokat (ezekről –mint később kiderült– Németo. tudott), ugyanakkor együttműködött a németekkel is és a várható győzelmükről beszélt. Ennek eredménye, hogy 1943. szeptember 9-én titkos fegyverszüneti megállapodást kötött Mo Angliával, miszerint Mo. feltétel nélkül leteszi a fegyvert és szembefordul a németekkel, ha az érkező angol erők elérik az országot. Ez a terv kudarcba fulladt, mert novemberben a teheráni konferencián eldöntötték, hogy nem a balkánon nyitják meg a második frontot, Olaszo.-ban pedig lelassult az előrenyomulás („csigaoffenzíva”) Ráadásul a német hírszerzés

tudomást szerzett a kiugrási kísérletről, ezért Kállay lemondását követelték. 1944. márc 19 N émeto egy nap alatt megszállta Mo-ot (Margaréta-terv) A németeknek harc nélkül sikerült megszállniuk az országot, mivel a magyarok részéről nem ütköztek semmiféle ellenállásba -mivel a nagy német túlerő teljesen értelmetlenné tette az ellenállást, Horthy megtiltotta azt, és arra számított, hogy majd az ő személye mérsékelni tudja a németek indulatait. Nem is távolították el kormányzói posztjáról, Kállayt viszont leváltották és a n émetbarát Sztójay Döme lett Magyarország új miniszterelnöke (1944. márc.–aug) Hitler tőle várta, hogy majd kiszolgálja Németo-ot, de kinevezett egy teljhatalmú német megbízottat (Edmund Veesenmayer), aki a gyakorlati irányító volt Mo.on Megjelent a Gestapó terrorja, országgyűlési képviselőket tartóztattak le (Bethlen István és Kállay Miklós bujkálni kényszerült). Elkezdték a

mo-i zsidók deportálását Az új németbarát kormány feloszlatta a p ártokat és szakszervezeteket, betiltotta a n em németbarát lapokat, a főispánok közel 3/4-ét és a polgármesterek 2/3-át leváltotta. Fokozták a gazdasági jellegű szállításokat Németo.-ba 1944. a Szovjetunió elérte a magyar-lengyel határt Mo a Kárpátok vonalánál akarta megállítani. 1944. aug Románia –a németek oldaláról– átállt a S zovjetunióhoz, ezáltal a r omán területeknél az oroszok már bármikor át tudtak volna jutni a Kárpátokon. Magyarország stratégiája ez ellen az volt, hogy megpróbálták visszaszorítani Romániát a Kárpátok mögé, de tervük nem sikerült. A németek helyzete megingott a d élkeleti fronton, ami Horthyt cselekvésre késztette. Leváltotta Sztójayt és helyére 1944. aug 29-én Lakatos Géza került Horthy megkezdi a kiugrás előkészületeit. 1944.okt11-én Moszkvában a magyar küldöttség fegyverszünetet ír alá a Szu-val

Ennek értelmében visszavonja a magyar csapatokat és a közigazgatási szerveit a trianoni határok mögé, valamint hadat üzen Németo.-nak 1944okt15-én Horthy bejelentette a rádióban, hogy fegyverszünetet kötöttek a szovjetekkel (kiugrási kísérlet), mire a Gestapo a fia elrablásával kényszerítette rá, hogy önként lemondjon. 1944. okt 15 a n yilas hatalomátvétel napja A németek Szálasi Ferenc szélsőjobboldali pártját, a Nyilaskeresztes Pártot juttatták hatalomra. Ők is vallották a fajelméletet, de az általuk alkotott elméletben két uralkodásra hivatott faj volt: az árja és a gondvánai. A gondvánai faj egy régen elsüllyedt faj volt, melynek egyetlen mai túlélői a magyarok voltak. Ezt a fajelméletet hungarizmusnak nevezték Szálasi nemzetvezetőnek nevezte magát és kezébe vette a hadsereg irányítását. Mo elnevezése a 2 vh-ban ettől kezdve az „utolsó csatlós” volt: a nyilas vezetés a legvégsőkig kiszolgálta

Németo.-ot, mert Szálasi mindvégig hitt a végső győzelemben, és emiatt Mo. minden erőforrását mozgósította. Mo továbbra is harcolt a Szovjetunió ellen (pl: a debreceni csata a 2 vh második legnagyobb páncélos ütközete volt). 1944.nov-1945febr 13 Bp ostroma A 2 vh egyik leghevesebb ostroma 1945. ápr 4 az utolsó német katona is elhagyta az országot (Szálasi a németekkel együtt menekült ki az országból). Mo teljes nemzeti vagyonát, aranykészlet, a M agyar Szent Koronát, a gyárak felszerelését mind megpróbálták kiszállítani az országból azzal az ürüggyel, hogy nehogy a szovjetek kezébe kerüljön. Mo szovjet fennhatóság alá került, ezzel a 2. vh az ország számára be is fejeződött 16. tétel: Az I. világháború 1. A háború kirobbanásának okai: Az 1. vh kitörésének hátterében az európai hatalmak érdekellentéteinek és a köztük lévő feszültségeknek sokasága rejlett, melyeknek eredője a vezető ipari országok

gazdasági vetélkedése a n yersanyagforrásokért és a gyarmatokért való harc volt. Ezen hatalmak hagyományos politikája világpolitikai összefüggésben imperializmussá (világhatalmi törekvéssé) fejlődött, amely további gazdasági és politikai konfliktushoz vezetett, mivel mind a feltörekvő országokat, mind a nagyhatalmakat érdekeltté tette a világ területi újrafelosztásában: a gyarmattartókat újabb gyarmatok szerzésében és a meglévő gyarmatok biztosításában, a gyarmatszerzőket (pl.: Németo) pedig a gyarmatszerzésben Keleti kérdés („balkáni lőporoshordó”): A török birodalom hanyatlása óta a n agyhatalmakat állandóan foglalkoztatta a Balkán-félsziget keresztény népeinek sorsa, valamint a török császárságnak ezekhez és egyéb tartományaihoz való viszonya. Így alakult ki a keleti kérdés, melyet először Oroszo. vetett fel, a cárok ugyanis magukat a régi bizánci uralkodók jogutódainak tekintve, a Balkán

keresztény népeinek fölszabadítását, ennek kapcsán Konstantinápoly elfoglalását és a török birodalom fölosztását tűzték ki céljukul. Ez a terv azonban a többi nagyhatalom, elsősorban Anglia féltékenységén meghiúsult és Oroszo. csak annyit ért el, hogy őt tették meg a balkáni keresztény népek védnökévé. A török kormányzat tehetetlennek bizonyult az elvállalt belső reformok keresztülvitelére. A Balkán valósággal Európa tűzfészke lett, melynek keresztény népei sorozatos szabadságmozgalmakban rázták le magukról a török igát. A berlini kongresszus (1878) három új balkáni államot alkotott (Románia, Szerbia, Montenegro), az OMM okkupálta (megszállta) Bosznia-Herczegovinát, Bulgária pedig a hozzá csatlakozott Kelet-Ruméliával együtt függetlenítette magát (1885). Töröko térvesztésével a keleti kérdés lényege a vetélkedés lett, melynek folytán az OMM akadályozni igyekezte az orosz befolyás terjedését a

Balkánon. Változtatott a helyzeten 1908, a mikor a monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát. Az orosz befolyás azonban tovább erősbödött s létrehozta Szerbia, Bulgária, Görögország és Montenegro szövetségét ; ezt követte 1912-13. a két balkáni háború, melynek eredményeképp Törökország, Konstantinápolyt és környékét leszámítva, elvesztette európai birtokait, a balkáni államok pedig a békekötésekkel -Bulgáriát kivéve- hatalmas területi gyarapodásra tettek szert. Az egyébként sokáig csak térségi szintű keleti kérdés a 19. század végére a szövetségi rendszerek kialakulása miatt világpolitikai súlyú lett. a) Anglia: gazdasági fejlődése 1870-től a II. ipari forradalomtól lelassult, mert a gyarmatok profitjából ugyanolyan életszínvonalat tud biztosítani, mintha a gazdaság profitjából élne. Politikai célja a gyarmatszerzés, az ország védelme és a kontinentális hegemónia megőrzése. b) Franciao.: gazdasága

visszaesik, mert a n émeteknek fizetett magas hadisarc és ElzászLotaringia elvesztése gátolja a fejlődésben Politikája gyarmatszerzés, védelem és a revans(=visszavágás) politikája volt. c) Németo.: a Franciao-tól beszedett hadisarcot a hadiipar fejlesztésébe fektette be, ezenkívül fejlődött a nehézipar és a bányászat is. Politikája a gyarmatszerzés és a terjeszkedés Belgium és Franciao. felé d) Oroszország: 1861-ben fölszabadítják a jobbágyokat. Politikája: a szorosok megszerzése Töröko.-tól és Angliától, ezenkívül terjeszkedés a Balkán felé e) Osztrák-Magyar Monarchia: Politikája a hatalom megőrzése a birodalmon belül, valamint terjeszkedés az oroszok és Szerbia felé. 2. A szövetségi rendszerek létrejötte: Központi hatalmak: 1879-ben Németo. és az OMM létrehozta az ún „kettős szövetség”-et Oroszo. ellen 1882-ben csatlakozott a s zövetséghez Olaszo, így jött létre a „hármas szövetség”, amely

Oroszo. és Franciao ellen irányult Antant: 1893-ban Franciao. és Oroszo szövetséget kötött Ehhez a szövetséghez csatlakozik 1904-ben Anglia. Megkötik a „szívélyes megegyezést” (Entente Cordiale), melyben rendezik gyarmati vitáikat. Német-ellenes szervezet lett 3. A háború közvetlen kiváltó oka, kitörése: Bécsben Bosznia nyugtalanító helyzetét figyelve született meg a terv, hogy a soron következő –1914. júniusi– hadgyakorlatot Boszniában rendezzék meg, ami erődemonstrációt is jelent a térségben. Ennek kiegészítéseként a trónörökös, aki hivatalból megtekinti a hadgyakorlatot, látogatást tesz Szarajevóban. Ez lehetőséget adott a tartományban működő illegális „Ifjú Bosznia” mozgalomnak egy merénylet előkészítésére. 1914 június 28-án (ekkor volt az 1 rigómezei csata évfordulója, mely az önálló szerb állam bukását jelentette) Ferenc Ferdinándot és feleségét meggyilkolta Gavrilo Princip boszniai szerb

diák (aki az „Ifjú Bosznia” és a s zerbiai „Fekete Kéz” szervezetnek is tagja volt). A merényletet az osztrák vezetés casus bellinek (háborús oknak) tekintette Szerbia ellen -ezt az irányvonalat támogatta Moltke német vezérkari főnök, kinek belátása szerint No. előnye a gazdaságban és fegyverkezésben egyre csökken, ezért a háborút most kell megindítani, különben a későbbiekben csak kedvezőtlenebb lesz a helyzet. Ausztriában Berchtold külügyminiszter és Ferenc József belátta, hogy Berlin jóváhagyása és támogatása nélkül katonai hadműveleteket nem kezdhet. Tisza István magyar miniszterelnök elutasította a fegyveres konfliktus kirobbantását (magyar hozzájárulás nélkül pedig a monarchia nem folytathat háborút a kiegyezés értelmében), mivel Szerbia oldalán beavatkozna Románia és Oroszország is. De mikor Románia ellensúlyozására ígéretet kap a kormány Bulgária szövetségére Berlinből, a magyarok támogatják.

1914. július 23-án az OMM 48 órás határidővel egy 10 pontos ultimátumot juttatott el Szerbiának, ami 2 pont, a függetlenségét sértő, pont miatt (az 5. pont szerint az OsztrákMagyar Monarchia nyomozó hatóságai Szerbia területén is nyomozhattak volna, illetve a 6 pont szerint az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege az Osztrák-Magyar Monarchia ellen irányuló felforgató tevékenység elnyomására beavatkozhatott volna Szerbiába) diplomatikusan visszautasította. Emiatt, 1914 július 28-án az OMM hadat üzent Szerbiának 1914. aug 1-jén Németo hadat üzent Oroszo-nak, megszállta Luxemburgot (a franciák elleni támadás előkészítéseként), ill. ultimátumban követelte Belgiumtól, hogy engedje át csapatait Franciao. ellen Ezt követően 1914 augusztusában kölcsönös hadüzenetek történtek a nagyhatalmak részéről (Olaszo., Egyesült Államok, Bulgária és Románia semlegességet hirdetett). A következő hadászati terveket kívánták

megvalósítani (mindegyik támadó jellegű): a) Németo.: Schlieffen-terv Lényege, hogy Németo a kétfrontos (Franciao és Oroszo elleni) háborút egyfrontos háborúként, egymás után vívja meg. A lassú orosz mozgósításra és az OMM feltáró szerepére számítva az egész haderő bevethető Franciao. ellen, ami így 6 hét alatt elbukik. Ezt követően átszállítva a hadsereget a keleti hadszíntérre, az osztrák-magyar hadsereggel együtt 1-2 hónap alatt a háború győztesen befejezhető. b) Franciao.: A német támadást nem ítélték túlságosan veszélyesnek, és ennek feltartóztatására csak a hadsereg viszonylag kis létszámát szánták. A haderő nagy részével Lothatingián keresztül akartak támadást indítani. c) Oroszo.: Északon erős támadás a németek ellen, míg délen az OMM ellen védekeznek Amint a mozgósítás eredményeként megérkeznek a nagy haderők, a front közepén beindul a henger, ami néhány hónap alatt végez mindkét

ellenséggel. d) OMM.: Mielőtt Oroszo-gal konkrét összeütközés lenne, egy gyors lerohanó támadással végez Szerbiával. Valamennyi haditerv összeomlott. A haditechnika fejlődése ugyanis olyan eszközök alkalmazásához vezetett, amelyekről még nincs háborús tapasztalat (pl.: gépfegyver, ami -a feltételezésekkel szemben- a védekezést szolgálta jobban, nem a támadást). 4. A háború: Hadműveletek Év Nyugati front Keleti front Déli front - villámháborús terv - gyors orosz mozgósítás - A szerbiai hadműveletek 1914 - Németek megközelítik - Két frontot nyitnak: K- elakadnak. Poroszo. és Galícia Párizst (20-50 km) - Törökország hadba lép a - első marne-i csata” - Hindenburg tábornok KH oldalán (okt.) (francia ellentámadás) győzelmei K-Poroszo-ban - állóháború kialakulása (Tannenberg, Mazuri tavak) - német flotta veresége a - Galíciában az OMM Helgoland szigeteknél vereséget szenved. - állóháború német-osztrák-magyar -

Olaszország hadba lép az 1915 - yperni ütközet: harcigáz áttörés Gorlicénél (félmillió antant oldalán (máj.) bevetése (ápr.) halott!) - Megnyílik az isonzói Lengyelországot front. megszerzik a n émetek (év - Bulgária hadba lép a KH vége) oldalán (okt.) - Szerbia harapófogóba kerül. - "verduni vérszivattyú" (1 - orosz előrenyomulás 1916 millió halott!) Galíciában (1millió halott!) - német flotta veresége - Románia hadba lép az Jütlandnál (máj.) antant oldalán, támadás - ellentámadás a Somme Erdély ellen (aug.) folyónál (jún.) német-osztrák-magyar ellentámadás, Bukarest elfoglalása 17. tétel: Nemzetközi konfliktusok és a kétpólusú világ jellemzői (Hely: a Föld. Korszak: 1945-1990) Hidegháború: a 2. vh végétől 1990-ig tartó korszak (a háború folytatása más eszközökkel és más ellenfelekkel). 1. A kétpólusú világrendszer és a hidegháború kialakulása: A 2. vh vé ge felé a három

szövetséges nagyhatalom (Nagy-Britannia, USA, Szovjetunió) vezetői (Churchill, Roosevelt, Sztálin) Jaltában találkoztak (1945. február) a háború utáni rendezés megvitatása miatt: • cél: Németo. feltétel nélküli kapitulációja Döntöttek Németo négyhatalmi megszállásáról, demilitarizálásáról, a nácizmus megsemmisítéséről. Mindannyian egyetértettek Németo. háború utáni felosztásában, de a kérdés részletes kidolgozását a külügyminiszterek elé tolták. Megállapodás született viszont Németo megszállási övezetekre osztásáról. • jóvátétel (később állapítják meg) • „Nyilatkozat a megszállt Európáról”-más néven: nyilatkozat a felszabadított Európáról, amely kimondta, hogy országainak biztosítani kell a demokratikus fejlődés lehetőségét (szabad kormányforma választás, demokratikus berendezkedés elősegítése -keleten nem valósul meg) • az Egyesült Nemzetek Szervezetének létrehozásában

megegyeznek, lefektetik működési alapelveit, 1945 tavaszára San Farncisco-ba konferenciát hívnak össze az ENSZ alapokmányának kidolgozására. • Két "univerzalista" törekvés (amerikai, szovjet): a világ vezetőhatalmává (ideológiai, gazdasági) válni a cél (ez már előzménye a szuperhatalommá válásnak). A jaltai konferencián a szövetségesek a találkozási pontjukat az Elba folyó mentén jelölték ki (ez német területen van). Április 25-én az amerikai és a s zovjet csapatok az Elba-menti Torgaunál találkoztak. Az Elbától nyugatra eső területeket a nyugati nagyhatalmak (USA, Nagy-Britannia, Franciao.), míg a keletre esőket a Szovjetunió szállta meg Így alakultak ki a befolyási övezetek –az Elba az egymással szemben álló tömböket választotta el. A második világháborút követően az USA-nak rá kellett jönnie, hogy nem vonulhat vissza a világ ügyeitől, mint azt az 1. vh után tette Csapatai így továbbra is a

szovjet érdekszféra határai mentén állomásoztak -miközben a szovjetek sokkal durvábban igázták le érdekszférájuk népeit (így a magyarokat is), mint arra a nyugatiak számítottak. A SZU úgy vélte, hogy a háború utáni béke alapvetően az ő biztonságát szolgálja, ennek legfőbb eszközét a kontinentális katonai hegemónia megvalósításában látta. Elkezdte saját tömbjének kialakítását –ahogy az USA is. 1945. június 26-án aláírták az ENSZ alapító okiratát (Biztonsági Tanácsának állandó tagjai: USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína.) 1945. július 17-e és augusztus 2-a között Potsdam városában tárgyaltak a győztes nagyhatalmak vezetői (Attlee, Truman, Sztálin). A Jaltai konferencia megállapodásait (Németo demilitarizációja, a n áci szervezetek felszámolása, Németo. és Ausztria –valamint fővárosaik- 4-4megszállási övezetre bontása) kibővítették a tengelyhatalmak háborús bűnöseinek

felelősségre vonásával. Miután 1947. f ebruár 10-én aláírták a világháborút lezáró békét ( a n émet és japán béke kivételével), az összetartó kötelékek elszakadtak. Kialakulnak a mai határok, ebben a szerződésben Finno., Olaszo, Magyaro és Bulgária területeket veszít Románia pedig kap területeket: Észak-Erdélyt és Székelyföldet. Németo helyzete majd csak 1990-ben rendeződik. A szovjet Vörös Hadsereg a vh. során megszállt országokban olyan politikai erőket segített hatalomra, melyek együttműködni akartak a SZU-val. Amikor a két nagyhatalom viszonya rosszabbá vált (1947 táján), szovjetizálta a rendszereket: a helyi kommunista pártok kialakították az egypárti diktatúrát. A SZU vezetőinek meggyőződése volt, hogy övék a világ legfejlettebb társadalmi rendszere, amely idővel az egész világon győzedelmeskedni fog (Zsdanov-doktrína). Az USA politikáját is biztonsági törekvések ösztönözték. Úgy vélte,

nem hagyhatja a SZU további térnyerését, megkezdte a feltartóztatás politikáját (Truman-doktrína). A doktrínának azonban gazdasági és biztonságpolitikai elemei is voltak. Az Egyesült Államok vezetése ugyanis tisztában volt azzal, hogy Európa gazdasági újjáépítése egyrészt segíti a következő háború elkerülését, másrészt ha nem amerikai segítséggel valósul meg, az amerikai gazdaság nem részesülhet a haszonból. Ennek jegyében George C Marshall külügyminiszter 1947 júniusában a Harvard Egyetemen mondott beszédében meghirdette annak az átfogó segélyprogramnak a t ervét, amely minden háború sújtotta európai ország számára jelentős segélyeket helyezett kilátásba, amennyiben az adott állam kész együttműködni az Egyesült Államokkal. A Marshall-terv keretében mintegy 14 milliárd dollárnyi segélyt osztottak szét, és létrejött az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (OEEC, 1961-től OECD. Továbbá

kifejtette az amerikai rendszer felsőbbrendűségét a szovjettel szemben. Az amerikaiak többségében szintén erős volt saját országuk kivételezettségének tudata: hajlamosak voltak úgy gondolni, hogy ők egy új világ fiatal, dinamikus nemzete, amely mentes az "Óvilág" hibáitól; hogy a 2. vh -ban ők mentették meg a "szabad világot" a náci zsarnokságtól, most pedig ők menthetik meg a kommunista zsarnokságtól. A Truman-doktrína meghirdetése után a világpolitikai események felgyorsultak. Egyfelől kölcsönösen felerősödtek az érdekszférákat elhatárolni igyekvő (polarizációs) szándékok, másfelől a formálódó tömbökön belül integrációra törekedtek. 1947 végére már gazdaságilag, politikailag és katonailag kettészakadt Európa. A 2 szuperhatalommá vált ország (az USA és a SZU) ellentéte két világnézet, két életforma szembenállásává vált, melyben mindkét fél magát gondolta fejlettebbnek, és úgy

vélte, a történelem a másikat fogja halálra ítélni. A két tömb (vagy blokk): nyugati (demokrácia, piacgazdaság), keleti (kommunista diktatúrák, tervgazdálkodás). (A kelet és nyugat közé ún. vasfüggönyt húztak Először Churchill használta a „vasfüggöny” kifejezést, 1946-ban, Fultonban mondott beszédében. A nyugati és keleti blokkot elválasztó határvonalra értette, melyet később a keleti blokk országai szögesdrót vagy pl. a berlini fal formájában valóban meg is építettek, hiszen a tartottak attól, hogy sokan nyugatra szöknek. A 260 kilométer hosszúságú magyar-osztrák határon pl. 1949-től – az illegális határátlépések megakadályozására – a magyar hatóságok drótkerítéseket és aknazárat – később elektronikus jelzőrendszert – hoztak létre. Ezt 1989-ben bontották el) Szovjet-amerikai csúcstalálkozókor sor került, lehetővé vált a fegyverkezési verseny korlátozása (1963 atomcsendegyezmény; 1969

atomsorompó; 1972 SALT-I). Kezdetben a gazdasági kapcsolatok is a mélypontra süllyedtek, de a 70-es évekre egy gazdasági világrendszer alakult ki, amelybe beépültek a szocialista országok is; tőkehiányuk miatt jelentős pénzügyi függésbe kerültek. Az első időszakot (1945-1947) az átmenet jellemezte, ahol az együttműködés és a szembenállás jegyei együttesen voltak jelen. Water Lipman a hidegháborúról: „a háború folytatása más eszközökkel és más ellenfelekkel.” 2. A klasszikus hidegháború: (1947-1962) Legfőbb jellemzője a tömbök állandó közvetlen katonai konfrontációja, azaz a harmadik világháború kirobbanásának lehetősége volt. Közvetlen katonai összecsapásra azonban a szuperhatalmak között nem került sor, tehát klasszikus értelmében vett háború nem tört ki a két ország között, csak erőfitogtatás folyt. Mivel az atombomba birtoklása hatalmas előnyt jelentett az amerikaiaknak, így a szovjetek is

megfeszített ütemű kutatásokat folytattak, melynek eredményeként 1949. szeptember 25-én elkészült a szovjet atombomba is. Válaszul az amerikaiak 1952 november 1-jére elkészítették a hidrogénbombát, de 1953. a ugusztus 20-án a szovjetek is bejelentették az első hidrogénbombájuk kipróbálását. A hidegháború időszakában a két szuperhatalom között fegyverkezési verseny folyt, amely az erőfitogtatás része volt, és az erőviszonyok kiegyenlítődését eredményezte: az 1960-as évek elejére közel azonos összeget költöttek fegyverekre. 1949-ben a Szovjetunió is előállította saját nukleáris fegyverét. 1957 októberében, a világon először a Szovjetunió lőtt fel mesterséges tárgyat, a Szputnyik nevű műholdat Föld körüli pályára ("Szputnyik-sokk"). 1961 áprilisában pedig elsőként szovjet ember, Jurij Gagarin jutott fel a világűrbe. A hidegháború kialakulása elválaszthatatlan a német kérdéstől. 3. A német

kérdés: A náci Németo. legyőzése után Németo 2/3-a a n yugati nagyhatalmak, 1/3-a szovjet ellenőrzés alá került, mivel három nyugati (brit, amerikai és francia) és egy keleti (szovjet) megszállási övezet alakult ki -Berlint is felosztották (Nyugat-Berlin, Kelet-Berlin). 1947-ig a nyugati szövetségesek fokozatosan egységesítették saját megszállási övezeteiket. A SZU-nak azonban nem volt érdeke, hogy Európában újból egy egységes Németország jelenjen meg, ezért saját megszállási övezetét elzárta a nyugati típusú változások elől (Vasfüggöny). 1948. június 2-án a n yugati megszállási övezetekben valutareformot vezettek be (német márka, DM). A szovjetek erre való válaszként keleten saját valutát adtak ki (keleti márka, OM). 1948 j únius 24-én Nyugat-Berlinben is bevezették a n émet márkát, mire válaszul a szovjet hatóságok blokád alá vették Nyugat-Berlin szárazföldi határait. Céljuk az volt, hogy a nyugati

hatalmakat rábírják a Berlinből való kivonulásra, azonban azok légihíd segítségével ellátták a városrészt. A szovjetek végül 1949 májusában oldották fel Nyugat-Berlin blokádját Angolok és amerikaiak már 1947 de cemberében, Londonban döntöttek egy nyugati német állam megteremtéséről. A folyamat különösen nagy lökést kapott azzal, hogy a szovjetek blokád alá vonták Nyugat-Berlint. 1949 m ájus 23-án Trizóniában (a három nyugati megszállási övezet határán) létrejött a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK, fővárosa: Bonn). A Szovjetunió válasza erre, hogy október 7-én a szovjet zónából létrehozzák a Német Demokratikus Köztársaságot (NDK, fővárosa: Kelet-Berlin). 1949. április 4-én megalakult a NATO (Észak-Atlanti Szerződés Szervezete), mely a nyugati hatalmakat tömörítette (a hidegháborús fegyverkezési verseny egyik közvetlen eredménye). Amikor az NSZK-t is felvették a NATO-ba, válaszul az európai

szocialista országok is létrehozták saját szövetségi szerződésüket, a Varsói Szerződést (1955. május 14-én) A szocialista országokban fegyverkezés és militarizálódás kezdődött („Magyarország a vas és acél országa.”); már korábban is (Magyarországon 1949-től, illetve az 1950-es évek elején) internálótáborok, koncepciós perek, kitelepítések, a politikai ellenfelek likvidálása, a lakosság zaklatása jellemezte a mindennapi időket. (Az 1955-ös év abból a szempontból is érdekes, hogy ekkor vonul ki a Szovjetunió Ausztriából, emez pedig semlegessé válik.) 1957-ben az NSZK alapító tagja lett a Közös Piacnak (EGK), rendezte viszonyát a francia állammal (1963 január). Berlin ügye: A berlini fal megépítése 1961 augusztusában jelezte a s zocialista rendszer elzárkózását és gyengeségét, hiszen Kelet-Berlinből átmenekültek az emberek Nyugat-Berlinbe. 4. Konfliktusok, összecsapások Európán kívül: a) Korea: A

koreai háború 1950-53 között nemcsak a 3. vh kirobbanásának, hanem az atombomba bevetésének lehetőségét is magában hordozta. A koreai háború a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK, Észak-Korea) és a Koreai Köztársaság (KK, Dél-Korea), valamint szövetségeseik (a KNDK oldalán Kína és a S ZU, a K K oldalán az USA) között zajlott. A koreai háború volt a hidegháború első fegyveres konfliktusa. 1950. június 25-én a Kim Ir Szen pártfőtitkár vezette Észak-Korea meglepetésszerű támadást indított Dél ellen, s csaknem az egész félszigetet elfoglalta, Szöullal, a déli fővárossal együtt. 1950. június 27-én Truman elnök – megfelelően a nevéhez kötött Truman-doktrínának – utasította az amerikai légierőt és haditengerészetet, hogy nyújtson segítséget Dél-Koreának. Végül 1951 márciusára a frontvonalak – nagyjából az eredeti határvonalnál – megmerevedtek, s béketárgyalások kezdődtek, miközben a harc

tovább folytatódott. 1953 július 27-én a felek tűzszünetet kötöttek, amely a határvonalat újra a 38. szélességi foknál rögzítette b) Vietnám: A 2. vh v égén Vietnámban a japán csapatokat délen a brit, északon a kínai katonaság fegyverezte le. 1945 szeptemberében a Ho Si Minh vezette vietnámi kommunisták kikiáltották a Vietnámi Demokratikus Köztársaságot, a visszatérő francia gyarmatosítók és a kommunizmust ellenző vietnámiak azonban az északi területekre szorították vissza Ho Si Minh híveit. 1950-ben a SZU és Kína felvette a kapcsolatot Ho Si Minh-nel, és kitört az első vietnámi háború, mely 1954-ben a franciák vereségével zárult. A 17 szélességi foktól északra kommunista rendszer alakult ki, délre az USA segítségével demokratikus állam jött létre. A vietnami háború néven emlegetett küzdelem Vietnám újraegyesítéséért folyt (1959-1975, más felfogás szerint 1964-1975 között). Ennek során ideológiai alapon

Kína és a SZU a kommunista Észak-Vietnámot támogatta (őket segítette még a Dél-Vietnámi Nemzeti Felszabadítási Front, a Vietkong gerillamozgalom), míg az USA Dél-Vietnámot támogatta. A szárazföldi hadműveletek nagyobbrészt Dél-Vietnamban, továbbá Kambodzsa és Laosz határmenti területein folytak; Észak-Vietnam felett ugyanekkor légiháború dúlt. A televízió közvetítette, arcvonal nélküli gerillaháború kegyetlensége, ill. a hadkötelezettséggel szembeni ellenállás az amerikai békemozgalmak megerősödéséhez vezetett, ami párosulva a katonai kudarcokkal és az egyre nagyobb költségvetési terhekkel végül is maga után vonta az USA kivonulását. A támogatás nélkül maradt Dél-Vietnám ereje megtört, az északiak 1975-ben elfoglalták a déli fővárost, majd a két ország 1976-ban Vietnámi Szocialista Köztársaság néven hivatalosan is egyesült. A harcok során körülbelül 3,2 m illió vietnami és több mint 58 000 amerikai

vesztette életét. A háború végkifejlete Amerikát helyzetének újraértékelésére késztette, a S zovjetuniót azonban erejének túlértékelésére és az afrikai csatlós államok kiépítésére ösztönözte (pl.: Angola, Etiópia, Mozambik) c) Kuba: Az 1962-es kubai rakétaválság volt az utolsó nagy konfliktusok sorában. A szigetországba telepített szovjet atomrakéták komolyan fenyegették az amerikai nagyvárosokat. Az atomháború közelsége még soha nem volt ennyire érzékelhető, mint a válság két hetében: bármikor kitörhetett volna a végzetes 3. vh A szovjetek végül visszavonták a rakétákat, az USA pedig nem rohanta le a szigetországot. A kubai válság kapcsán, azaz a hatvanas évekre világossá vált, hogy a két szuperhatalom birtokában lévő több száz, majd több ezer nukleáris robbanófej más stratégiát követel meg, nem szabad megkockáztatni, hogy kitörjön egy atomháború, hisz abban senki sem nyerhet. Az új stratégia

tehát a kölcsönös elrettentés lett 5. Az enyhülés (1962-1979): Tanulság volt az is, hogy javítani kell a szuperhatalmak kommunikációs együttműködését (1963 forró drót). Ezt követően a kooperáció gondolata került előtérbe, a korszakot (1962-79) az enyhülés időszakának nevezték el. Közben Európában gazdasági és politikai (ellentét Kínával) megfontolásokból mérséklődött a szembenállás. 1969-től SALT tárgyalások kezdődtek a fegyverek csökkentéséről, az első SALT megállapodást 1972-ben írták alá. 1975-ben a két tábor tagjai kölcsönösen elfogadták a világrendre, illetve az egyéni szabadságjogokra vonatkozó helsinki záróokmányt. 1979-ben elkezdődött a szovjetek afganisztáni kalandja. A terjeszkedésre válaszul az USA és szövetségesei felrúgták a S ALT-II egyezményt, 1983-ban Reagan elnök bejelentette csillagháborús tervét, amely az USA számára atompajzsot jelentett volna. A szovjetek ekkor végleg

belátták, hogy nem bírják a katonai versenyfutást, rendszerük hamarosan összeomlott. 1991-ben megszűnt a Varsói Szerződés és a KGST. NSZK-ban, 1969-ben hatalomra jutott szociáldemokrata-szabaddemokrata koalíciónak rendezte függőben maradt vitáit, elsősorban a határkérdéseket a közép-európai országokkal (1970 Lengyelország, 1973 C sehszlovákia) és a Szovjetunióval (1970). Ez volt az új keleti politika. Németország nem mond le az újraegyesítésről. 1972-ben a két német állam alapszerződést kötött. A változások döntő szerepet játszottak abban, hogy 1975 augusztusában, Helsinkiben aláírták az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záróokmányát. Ez egyszerre jelentette a második világháború után kialakult határok elfogadását és békés megváltoztatásának lehetőségét. 6. Kishidegháború (1979-1985) A hetvenes évek végétől újra a konfrontáció került előtérbe. A fő gondot az jelentette, hogy a

világgazdaságban lejátszódó folyamatok súlyos csapást mértek a szocialista világrendszerre. Az új szakaszba lépő fegyverkezési verseny (ún. Csillagháborús terv) fenyegette a szovjet gazdaságot. Az 1985-ben hatalomra került Mihail Gorbacsov az USA-hoz való közeledés politikáját választotta, hogy a válságba jutott ország gazdasági-politikai kérdéseit rendezze. A Szovjetunió meggyengülése is szerepet játszott a közép-európai országokban végbement fordulatban: lehetővé tette a rendszerváltást (1989-90), a „ szocializmusnak” nevezett diktatúráktól való megszabadulást. A második világháborút követő helyzetből kibontakozó hidegháború, amely az USA és a Szovjetunió katonai bipolaritása (= kétpólusú világrendjére) épült, gazdasági és politikai értelemben multipoláris (= többpólusú) volt. Az egységesülés irányába elinduló Európa (Európai Unió), Japán és Kína felzárkózott a katonailag

egyeduralkodóvá váló USA-hoz. A háborús veszteségek és az ország kettéválása ellenére a Bonn központú Német Szövetségi Köztársaság Nyugat-Európa legnagyobb népességgel és gazdasággal rendelkező országa lett. 18. tétel: Nemzetiszocializmus (Hely: Németország. Korszak: kb 1920-1945) 1. Kiútkeresés az első világháború után: Az 1. vh és az azt követő rendezés nem oldotta meg a korábbi problémákat Lényegében 3 út kínálkozott: a polgári demokratikus hagyományok megerősítése és új tartalommal való megtöltése, az újonnan létrejövő szélsőbal, ill. szélsőjobb mozgalmak hatalomra segítése A szélsőséges pártok egyetértettek abban, hogy koruk államai a hatalmon lévők - szerintük elnyomó érdekeit szolgálják, így csak harc árán kerülhetnek hatalomra, és csak erőszakkal valósíthatják meg céljaikat. Mindkettő elvetette a demokráciát, céljaik megvalósítását a diktatúrában látta. Ám a

szélsőbaloldaliak szerint a küzdelem a burzsoázia és a proletariátus közt zajlik, a szélsőjobboldaliak szerint pedig a nemzetek és a „fajok” közt. A kommunisták hittek abban, hogy idővel létrehozhatnak egy igazságos és konfliktusmentes társadalmat, a fasiszták és nemzetiszocialisták szerint a harcnak sosem lesz vége. 2. Kommunisták: A kommunista pártok az orosz bolsevizmus mintájára jöttek létre, melyek nem működhettek független szervezetekként, hanem csak a Komintern tagjaiként. A Komintern a szovjet állam külpolitikai szándékait szolgálta. A harmincas évek derekán a S ZU és a n yugati demokráciák közeledtek egymáshoz. Míg korábban a kommunisták minden más politikai erővel szemben álltak, most összefogást hirdettek valamennyi antifasiszta erővel (=népfront-politika). 3. Fasiszták és nemzetiszocialisták: Olaszo.-ban Benito Mussolini létrehozta a fasiszta mozgalmat, 1922-ben jutott hatalomra: kormány- és államfő lett

egyben, azaz „vezér” (duce). - Mussolini szerint a cselekvés fontosabb a „spekulációnál”. -A fasiszták szerint a nemzetek között folyamatos harc zajlik, és a háború győzelemre viszi az erőt - A demokrácia csak a társadalmak „elfajulásához”vezetnek - Az államnak totális hatalmat kell gyakorolnia polgárai felett A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) ideológiáját vezére, Adolf Hitler dolgozta ki. Ő Mussolini fasizmusát tekintette példaképének, s ahhoz hasonlóan demokrácia- és kommunizmusellenes, szélsőségesen nacionalista politikát hirdetett. Mind a fasizmus, mind a nemzetiszocializmus vallásellenes volt, azonban a nemzetiszocializmust megkülönböztette a faji alapú antiszemitizmusa: az 1. vh-s összeomlásért, a forradalmakért, a fennálló forradalmi veszélyért és a gazdasági problémákért a zsidóságot tették felelőssé. 4. Demokraták: A mérsékelt pártok (szociáldemokraták, liberálisok, konzervatívok)

egyre inkább védekezésbe szorultak az agresszív tömegpártokkal szemben. A 2 vh között azokban az országokban tudott fennmaradni a demokrácia, ahol a mérsékelt pártok képesek voltak összefogni a szélsőségekkel szemben. Itt az állam nagyobb szerepet vállalt a gazdasági és szociális problémák megoldásában, sor került az emberi és polgári jogok szélesebb körű kiterjesztésére is. Mindezek együttesen biztosították a tömegtámogatást a kormányok számára A 30-as évek második felétől számos európai demokrata elfogadta a Népfrontpolitikát. Azonban Olaszországba és Németországban a mérsékelt jobboldali pártok inkább a szélsőjobbal szövetkeztek. 5. A németországi forradalom: 1918. november 9-én II Vilmos császár elmenekült az országból, Berlinben kikiáltották a köztársaságot. A szociáldemokraták alakítottak ideiglenes kormányt Friedrich Ebert vezetésével. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés 1919 januárjában Weimar

városában ült össze, ezért nevezik az itt kialakított rendszert weimari köztársaságnak. A kancellár a birodalmi gyűlésnek volt felelős. A birodalmi gyűlés, a Reichstag tagjait általános, titkos, közvetlen választásokon szavazták meg. Az államfő a köztársasági elnök volt Az elnök volt a hadsereg főparancsnoka, ő nevezte ki a kancellárt, ő írta ki az új választásokat. 6. A szélsőbal és a szélsőjobb szorításában: 1918 végén megalakult a Német Kommunista Párt, megpróbálta a forradalmat szovjet mintára „továbbfejleszteni”. 1919 januárjában fegyveresek leverték a berlini kommunista felkelést és fegyverrel verték le az elkövetkező évek több más kommunista felkelését is. A vh-t követő forrongó időszakban elszaporodtak a politikai gyilkosságok. A bíróságok keményen lesújtottak a baloldaliakra, de a jobboldali terrorcselekményeket bizonyos elnézéssel kezelték. Több miniszterelnök, vezető is politikai

gyilkosságok áldozata lett. (Kurt Eisner, Matthias Erzeberger, Walter Rathenau) 1920 márciusában szabadcsapatok alkották a szélsőjobboldali Wolfgang Kapp puccskísérletének fő erejét. A hadsereg ezúttal nem volt hajlandó fellépni a puccsisták ellen A puccskísérletet egy általános sztrájk napok alatt megbuktatta. A szélsőjobboldali nemzetiszocialista párt tevékenysége a húszas évek elején Bajorországra korlátozódott. 1923 novemberében, Münchenben, puccsot kíséreltek meg („sörpuccs”), de ez meghiúsult. Adolf Hitlert 5 évi várfogságra ítélték, amiből 13 hónapot ült le Ekkor írta „Mein Kampf” („Az én harcom”) című könyvét. A húszas évek 2 felében kiszabaduló Hitler újjászervezte pártját, és működését kiterjesztette az egész országra. 7. A weimari köztársaság aranykora: A húszas évek második felében Németo. politikai és gazdasági viszonyai rendeződtek, nemzetközi tekintélye helyreállt. Ebben a

korszakban vált a modern kultúra és az életmódváltás egyik európai központjává Németo., azon belül is az igazi világváros, Berlin 8. A weimari köztársaság válsága: 1929-től a gazdasági válság Németo.-ot is sújtotta Nőtt a munkanélküliség, feltörtek a gyors és radikális változásokat ígérő szélsőséges mozgalmak. Ezek miatt a szociáldemokraták és a polgári jobboldal nagykoalíciója 1930-ban felbomlott. A politikai válság megmutatkozott az 1932. júliusi választás eredményein: a kommunista párt a szavazatok 14,3%-át, a nemzetiszocialisták pedig 37,8%-át szerezték meg. Az 1932 nove mberi választásokon a kommunisták tovább erősödtek (közel 17%), míg a nemzetiszocialisták kissé gyengültek, de még mindig ők kapták a legtöbb szavazatot (33%). A jobboldal így -a kommunistáktól való félelmében- a nácikkal való megegyezés lehetőségét kereste. Ösztönzésükre Hindenburg köztársasági elnök 1933. január 30-án

kancellárrá nevezte ki Hitlert (Az NSDAP választási győzelme tehát nem volt egyértelmű, mivel a jelentős erőt képviselő kommunisták és a még mindig erős szociáldemokraták együtt képesek lettek volna ellenzékbe szorítani a náci pártot, de a munkáspártok összefogása elmaradt, így a politikai válság tovább folytatódott. Megoldásként az akkori miniszterelnök, Papen egy jobboldali koalíció tervét vázolta fel, amelyben az NSDAP és a Centrumpárt alkotja a kormányzó erőt. Hindenburg végül jobb meggyőződése ellenére – a kormányválság lezárásának érdekében – elfogadta ezt a javaslatot, így 1933. január 30-án Hitler lett a kancellár és alakíthatott kormányt) 9. Náci hatalomátvétel: Hitler azonnal hozzákezdett a demokratikus keretek lebontásához. Nyomására Hindenburg hamarosan feloszlatta a parlamentet, új választásokat irt ki március 5-re. Február 27-én leégett a Reichstag, Hitler a kommunistákra fogta a

felgyújtását. Számos kommunistát letartóztattak, koncentrációs táborba vittek. A márciusi választásokon a n ácik közel 44%-ot, míg a kommunisták 12,3 % -ot szereztek (utóbbit a gyújtogatásra hivatkozva megsemmisítették). Az új törvényhozás engedelmesen elfogadta a Hitler által beterjesztett felhatalmazási törvényt, melynek alapján a k ancellár rendeletekkel, a p arlament jóváhagyása nélkül is kormányozhatott. Megnyílt az út a totális diktatúra felé 1933 júliusában már rendelet mondta ki, hogy Németo.-ban csak egyetlen párt működhet, az NSDAP 10. Hitler hatalmának bebiztosítása: A hatalom megragadásában fontos szerep jutott a náci párt félkatonai szervezetének, az SAnak (Sturm Abteilung -Rohamosztag). Az SA köreiben komolyan vették a párt szociális célkitűzéseit, és a p olitikai ellenfelekkel való leszámolás után az ígéretek valóra váltását, „második forradalmat” követeltek. Az SA élén Hitler régi

harcostársa állt, Ernst Röhm, aki azt tervezte, hogy szervezete átveszi a hadsereg helyét. Válaszként Hitler megerősítette az SSt („Schutz Staffel” = Véderő, Védőosztag, vezetője: Heinrich Himmler), valamint a Gestapót („Titkos Államrendőrség”). Röhm azonban nem hagyott fel törekvésével, ezért 1934 j únius 29-ről 30-ra virradóra, a „hosszú kések éjszakáján” Hitler megbízható emberei lecsaptak az SA vezetésére kivégezték (Röhm a saját kezével végezhetett magával). 1934 augusztusában meghalt Hindenburg, és Hitler saját hatáskörébe vonta az államfői jogokat is: vezér (führer) lett. 11. Totális diktatúra: A nácik szerint az állam ellenőrzése alól senki sem vonhatta ki magát: nemzetiszocialista elvek érvényesültek a kultúrában, ifjúsági mozgalmakban, a sajtóban, az oktatásban, mindenhol. Az egyházakat is megfegyelmezték, számos tagjuk került koncentrációs táborba Hitler azonban taktikai okokból

elhalasztotta az egyházakkal és a vallással való végleges leszámolást (nemtetszést váltott volna ki). A 10-14 éves fiatalok egyetlen szervezete a Jungfolk lett, a 1 4-18 éveseké pedig a Hitlerjugend. A nácik ellenezték a női emancipációt is, s az egyetemi hallgatók körében a nők arányát egyharmadról 10%-ra csökkentették. A náci Németország félhivatalos elnevezése a „Harmadik Birodalom” volt, amikor az a náci párt totalitárius ideológiája, és a Führer mint diktátor keménykezű uralma alatt állt. A kifejezés használatát 1941-ben Adolf Hitler betiltatta. A Harmadik Birodalom név a német Drittes Reich fordítása és mintegy a náci Németország szinonimája. Nem az országot és a német népet, hanem a k ormányzatot és hivatalrendszerét jelöli. A Harmadik Birodalmat a Reichstagból irányították. A kifejezést először Arthur Möller van den Bruck alkalmazta 1922ben megjelent könyvének címeként Innen vette át a náci

propaganda, amely szerint az első birodalom a 962 é s 1806 között fennálló Német-római Birodalom volt, az 1871 é s 1918 közötti Német Birodalom volt a második, és saját államszervezete a harmadik. A propaganda célja az volt, hogy a 1919-es Weimari Köztársaság, majd a rettenetes infláció időszaka után egy korábbi, dicsőségesként beállított német múlthoz való visszatérést sugalmazza. A náci Németország belső biztonságára az 1934-re egységes struktúra alapján megszervezett Állami Titkosrendőrség (a Gestapo) ügyelt. A Gestapo több tízezer főből álló besúgóhálózatot épített ki. Az általában fekete bőrkabátot viselő gestapósok már a puszta gyanú alapján is bárkit "védőőrizetbe" vehettek, majd bírósági ítélet nélkül koncentrációs táborba küldhettek. A táborokba a k ommunisták és szociáldemokraták után hamarosan megérkeztek az alkoholisták, a munkakerülők, a köztörvényes bűnözők,

az aszociálisnak nyilvánított vándorcigányok, a homoszexuálisok és a rendszerrel nem szimpatizáló keresztények. A főellenségnek kikiáltott németországi zsidóság különösen súlyos üldöztetéseknek volt kitéve, ennek „törvényes” keretet az 1935-ös nürnbergi törvények adtak. A zsidónak minősülő németeket megfosztották állampolgárságuktól, fajgyalázásnak minősítették a nemi kapcsolatot a zsidó és a nem zsidó (ún. árja) németek között 1938. november 9-10-én átfogó, szervezett támadást intéztek a z sidóság ellen Ez volt a Kristályéjszaka (Kristallnacht), ami az utcákat borító üvegcserepek halmairól kapta nevét. Szétvertek üzleteket, felgyújtottak házakat. Romboltak, a zsidókat fizetésre kötelezték 12. A nemzetiszocializmus ideológiája: Az NSDAP elutasította a p arlamentarizmust, a d emokráciát, a pacifizmust és a liberalizmust, ugyanakkor dicsőítette a militáns hagyományokat és tagjaitól fegyelmet,

katonai szervezettséget követelt. Marxizmus-, kommunizmus-, bolsevizmusellenesség, továbbá vallásellenesség jellemezte (utóbbit azonban taktikai okokból nem hangsúlyozta). A párt egy idő után „Führer-elv”-en épült, ami lényegében azt jelentette, hogy a szigorú hierarchiájú szervezet élén korlátlan hatalmú vezető áll, aki megszabja a követendő célokat, irányítja és felelősségre vonja az alárendelteket, ugyanakkor döntéseiért személyesen viseli a felelősséget. Ehhez kapcsolódik a „Führerprinzip”, azaz „a vezetőben való feltétlen hit” fogalma. Az eszmék között megtalálható volt a nietzschei „hatalom akarása”, mint a f ajelmélet, az örökléstan, a szociáldarwinizmus, a pángermán messianizmus, a romantika, a germán-kelta mitológia vagy éppen Spengler tételei a nyugati világ „alkonyáról”. A jórészt Hitler által megalkotott „világnézet” középpontjában az antiszemitizmus (zsidóellenesség) állt,

mert a „Vezér” úgy vélte, hogy a világot és benne a németséget lassú pusztulással fenyegeti a zsidóság, ezért el kell pusztítani ezt az „alacsonyabb rendű faj”-t. A zsidósággal és más népekkel (pl.: cigány, szláv) szembeni fajgyűlölet a német „árja faj” felsőbbrendűségének hangoztatásából (ill. az ezt állító elméletből) ered (ide kapcsolódik az Übermensch fogalma). Ez a l ényege a fajelméletnek, amelynek szerves részét képezte az a tézis is, miszerint a „magasabb rendű északi árja faj” hivatott az alacsonyabb rendű fajok feletti uralomra. Az ugyancsak a nemzetiszocialista ideológia egyik kiindulópontját jelentő szociáldarwinizmus szerint ugyanis az emberi társadalomban is a „legalkalmasabb” csoportok/fajták/változatok tudnak fennmaradni. Ehhez természetesen megfelelő „élettérre” van szükség, mert most még a német egy „tér nélküli nép”. Az élettér-elmélet („Lebensraumpolitik”)

kidolgozására a húszas években azonban még nem került sor, csak 1937-ben fogalmazta meg Rosenberg, a p árt „faji ideológusa”. Az elmélet lényege: több lakóterületet kell szerezni a németek számára a kelet felé való terjeszkedéssel. Az NSDAP mindig igyekezett hangsúlyozni, hogy olyan „népi mozgalom”, amely végcélként „népi államot” akar teremteni. A „népi” kifejezés a faji tisztaságon túl elsősorban azt jelentette, hogy az eszme megköveteli az egyén teljes feloldódását a közösségben, valamint a fanatikus hitet a vezérben. Árja szó eredete: Wilhelm Schlegel véleménye szerint az első civilizáció India északi területein alakult ki, nyelve a szanszkrit volt. Ez a harcos faj meghódította az egész világot, és útjaik során megalakították az első történelmi civilizációkat. Ezek a civilizációk indogermán nyelvjáráson alapuló nyelveket beszéltek, és nordikus testi vonásaik voltak. Schlegel ezeket az

ősöket a szanszkrit árja szóról nevezte el, mely nemest, vagy fenségest jelent. Hitler ettől a fajtól eredeztette a németséget. 19. tétel: A reformáció A németországi elégedetlenség: Németország a X VI. sz elején helyi hatalmak, fejedelemségek, városok, grófságok lazán összefüggő szövetsége volt, a császár és a birodalmi gyűlés hatalma egyre formálisabbá vált. Az ország különböző részeinek gazdasági fejlettsége eltérő volt: az északi és déli területek gyorsabban fejlődtek (kézművesség, bankárközpontok, kereskedelem), míg az ország középső területei lemaradtak (megmaradt a c éhes szervezet). A politikai szétforgácsoltság csak nehezítette a g azd.-i fellendülést A XV század végén és a X VI század elején az egyház tekintélye rohamosan csökkent. Támadták hatalmas birtokai, feudális kiváltságai, fényűzése miatt is. A polgárság olcsóbb egyházat követelt A papság két, egymástól elkülönülő

rétegre oszlott. A felső réteghez tartoztak az érsekek, püspökök, apátok, rendfőnökök és más egyházi méltóságok. Az alsópapság életszínvonala a néptömegekéhez állt közelebb 1. Luther és Kálvin elvei: a) Luther: A reformáció közvetlen kiváltó oka a búcsúcédulák árusítása volt. A belőlük származó jövedelemből fedezték a Vatikán óriási építési költségeit. A búcsúcédula megvásárlásáért cserébe a bűnös bocsánatot nyert egy bűnére. Luther Márton, Ágoston-rendi szerzetes ezen felháborodva 1517. október 31-én kiszegezte 95 pontban megfogalmazott tanait Wittenberg vártemplomának kapujára, legfontosabb pontjai: a bűnt csak Isten bocsáthatja meg (solus Dei), így nincs szükség költséges szertartásokra, gyónásra, a búcsúcédula nem ér semmit; csak a hit által üdvözülhet az ember (sola fide), így nincs szükség se szakrális (angyalok, Szűz Mária), se világi (pápaság) közvetítőre, nincs szükség

egyházi vagyonra, a pápai hatalomra; csak a Bibliát fogadja el (sola scriptura), pápai magyarázatok nem szükségesek, csak a Biblia a fontos a hit megszerzéséhez; csak Jézus tanait kell követni (sola Jesus); az istentiszteletet nemzeti nyelven folyjon (szükségesnek tartja, hogy a h ívek érthessék is a szertartást); a katolikus hét szentségből (keresztség, bérmálás, oltáriszentség, bűnbocsánat, egyházi rend, házasság, utolsó kenet) csak kettő maradhat (keresztség, úrvacsora); két szín alatti áldozás (Jézus testével és vérével azonosulni kívánók követelése, borral és kenyérrel történő áldozás); a gyónás és a szerzetesség töröltessen el, az egyházi birtokokat adják világi kezekbe; cölibátus ellenzése; a k atolikus egyház szervezetének elvetése (gyülekezeteket alakít, élükön a lelkipásztor). Luthert eretnekséggel vádolták, mire ő elfordult Rómától. Az 1521-es wormsi birodalmi gyűlésen Luthert tanai

visszavonására szólították fel. Válasza: győzzék meg a Biblia alapján Kiközösítették (wormsi ediktum). Luther elutasította a kiközösítést Bölcs Frigyes vette védelmébe, Wartburg várában élt álnéven (itt fordította németre a Bibliát, megteremtve ezzel a német irodalmi nyelv alapjait). A reformáció eszméi gyorsan terjedtek. Végül az 1529-es speyeri birodalmi gyűlésen a római katolikus egyházhoz és a császárhoz hű fejedelmek kimondták, hogy Luther követői megmaradhatnak hitükben, de nem terjeszthetik azt. Luther követői ez ellen protestáltak (=tiltakoztak) –innen a név: protestánsok. Az augsburgi birodalmi gyűlésen (1530) a protestánsok kiadták az ágostai hitvallást, mely a lutheri evangélikus egyház elveit rögzíti. Luther halálával (1546) kitört a vallásháború Bár a császár serege legyőzte a protestáns hadakat, mégis kénytelen volt engedni -1555-ben megkötötték az augsburgi vallásbékét, mely kimondta a

protestáns vallás létjogosultságát, a katolikusokat és protestánsokat köteleztek a békés együttélésre, meghozta az „akié a föld, azé a vallás” törvényt, a lutheránusok pedig megtarthatták az elfoglalt földeket. b) Kálvin: Ulrich Zwingli zürichi lelkész volt a svájci reformáció vezetője. Tanításai még inkább a polgárság érdekeit szolgálták. Halála után a mozgalom irányítása Kálvin János kezébe került Elvei miatt elűzték Franciao.-ból, ezért Bázelbe ment és 1536-ban kiadta „A keresztény vallás tanítása” című művét, mely a reformáció alapelveit foglalta össze. Később Genfbe került, ahol a polgárság fogékony volt a protestáns tanokra. Itt kezdi meg egyháza szervezését Abszolút hatalomra tett szert, diktátorként irányította a várost 1564-ig. Kíméletlenül üldözte a más vallásúakat. Elvei: - Elveti a katolikus hagyományokat, a református egyház a Biblián alapul. - Predesztináció (eleve

elrendelés) tana: Isten már születésünkkor eldöntötte, hogy üdvösségre vagy kárhozatra jutunk-e, ezen semmivel sem változtathatunk. Ezért elveti az aszkézist, a böjtöt, és a tisztítótűzről szóló katolikus tanítást. - Minden munkát egyenértékűnek nyilvánít, melyeket Isten dicsőségére kell végezni. A siker a kiválasztottság jele. - Puritán egyház, nincs fényűzés, a templomokat nem díszítik (fehérre meszelik a falakat) -ez jobban megfelelt a polgárság érdekeinek. - Az uralkodók hatalmát Istentől eredezteti, de ha azok visszaélnek hatalmukkal, akkor a nép vezetőinek joguk van szembeszállni velük. - Két szín alatti áldozás, a cölibátus és a gyónás elvetése, Biblia és istentisztelet nemzeti nyelven (hasonlóság az evangélikusokkal). 2. A reformáció további irányzatai: Anabaptisták (újrakeresztelők): Legjelentősebb alak Münzer Tamás. A Bibliát szó szerint értelmezik Elvetik a gyermekek megkeresztelését,

vagyonközösséget hirdetnek. Elvük: a mennyországot a Földön kell megvalósítani. Nagy szerepük van a német parasztháború kirobbanásában Követői alapították a baptista egyházat. Antitrinitárius, unitárius egyház: Tagadja a Szentháromságot, Jézus Krisztus istenségét, az eredendő bűnt és a predesztinációt. Fő hirdetője Servet Mihály, akit Kálvin kivégeztetett. Fő menedékük Erdélyben lett Anglikán egyház: VIII. Henrik alapította a pápával való ellentétei (politikai, válás) miatt Az angol egyház függetlenedik. Feje az angol király Elutasítják a pápát A katolikus egyházszervezetet megtartva sok protestáns tant vesznek át. 3.A reformáció elterjedése és az ellenreformáció: a) A reformáció Európában: A 16. s zázad során az evangélikus (lutheránus) egyház az észak-német területeken kívül a skandináv országokban is egyeduralkodó lett. Jelentős volt a Baltikumban, és jelen volt még (más vallással keverten)

Csehországban, a K irályi Magyarországon, Erdélyben és egyes lengyel területeken. A kálvinizmus (református vallás) ugyanakkor Svájcon, Franciao-on és a Kárpát-medencén kívül elsősorban Németalföldön (holland területen) és Skóciában terjedt el, de Cseho.-ban és Lengyelo-ban is megalakult a kálvini hitelvek szerinti református egyház. MAGYARORSZÁGON: Mo.-on leginkább Erdélyben és a Tiszántúlon terjedt el a reformáció – ezeken a területeken ma is meghatározó. Ezért nevezik a Tiszántúl legnagyobb városát, Debrecent a „kálvinista Rómának”. Az evangélikus vallás az ország számos pontján (főként a szászok lakta vidékeken) terjedt, de ma jóval kisebb mértékben (és elszórtan, inkább a Dunántúlon) van jelen, mint a református vallás. Az unitárius vallás főként Erdélyben talált követőkre. Az Erdélyi Fejedelemségben a 16 század végén már négy bevett vallás (katolikus, evangélikus, református, unitárius)

gyakorlásáról beszélhetünk. Erdélyben az 1568-as tordai országgyűlés Európában elsőként hirdetett vallásszabadságot (de ez csak az említett négy vallásra vonatkozott). Mindez összességében azt eredményezte, hogy a XVI század végére a történelmi Magyarország lakosságának 80-90 százaléka követte a protestantizmus valamelyik irányzatát. A reformáció emellett elévülhetetlen szerepet játszott a magyar nyelv, a magyar és egyéb nyelvű írásbeliség és irodalom fejlődésében, valamint a magyar műveltség 16. század végi aranykorának kialakulásában is. b) Az ellenreformáció: Az ellenreformáció a katolicizmus törekvése volt vallási és társadalmi téren a protestantizmus (reformáció) visszaszorítására. Ebből a célból ült össze a tridenti zsinat Az ellenreformáció korszaka 1546 és 1648 közé tehető: a harmincéves háború lezárásával fejeződött be. A tridenti zsinat (1545-63) betiltotta a búcsúcédulák

árusítását, papnevelő intézeteket állított fel, újjászervezte az inkvizíciót, kiadta az Indexet (tiltott könyvek jegyzéke), megújította az egyházfegyelmet (a püspököknek egyházmegyéikben kellett tartózkodniuk, vigyázni papjaik erkölcseire). Nagy szerepet adtak az 1540-ben alakult jezsuita rendnek (Jézus Társasága, Loyolai Szent Ignác alapította). Az ismét megerősödő katolikus egyház ugyanazokkal a szellemi fegyverekkel lépett fel (iskolák, könyvek, nyomdák), amelyekkel korábban a reformáció. Ezzel nagy sikereket értek el Németo. déli részén, különösen Bajorországban és az osztrák tartományokban II Ferdinánd 1598 és 1629 között csaknem teljesen kiirtotta a protestantizmust. Ugyancsak fontos volt Dél-Franciao.-ban, ahol a francia a reformátusok (= hugenották) ellen küzdöttek Cseh és lengyel területen is sikereket értek el. II. Ferdinánd hatalomra kerülésével Magyarországon is megindult az ellenreformáció, aminek

szellemi vezetője Pázmány Péter, esztergomi érsek volt. Az ellenreformáció nyomán Magyaro. ismét katolikus többségűvé vált Az ellenreformáció szárnyai alatt alakult a barokk művészete, monumentalizmusával, pompájával támogatva és láttatva a katolikus egyház erejét. 20. tétel: Az 1956-os forradalom és szabadságharc (Hely: Magyarország. Időszak: 1956 október-november) 1. Előzményei: 1955 nyarától kialakuló pártellenzék (1953-as reformok folytatását követelik). 1956. jún Lengyelországban Poznan munkásfelkelés 1956 őszén megélénkülő politikai élet: Petőfi Kör, az Írószövetség közgyűlésén pártvezetők felelősségre vonásának követelése, a sztálinizmus bírálata (ezt Hruscsov a XX. Pártkongresszuson elmondott, Sztálin bűneit felfedő beszéde felerősíti); a legnagyobb koncepciós perek felülvizsgálata (pl.: Rajk László és kivégzett társainak ünnepélyes újratemetése október 6-án százezres néma

tömegtüntetéssel). 2. A forradalom: 1956. okt 16-án a s zegedi egyetemisták kiválnak a D ISZ-ből, megalakítják a MEFESZ-t (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetségét), okt. 22-én csatlakoznak hozzájuk a budapesti, miskolci, pécsi és soproni egyetemek diákgyűlései. Követeléseik megfogalmazása 16 pontban, legfontosabbak: szovjet csapatok azonnali kivonása; új kormány Nagy Imre vezetésével; a bűnös vezetők leváltása és bíróság elé állítása; szabad, többpárti választás; az egész gazdasági életi átszervezése; a m agyar–szovjet és a m agyar–jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálata és rendezése; teljes vélemény-, szólás- és sajtószabadság; a Kossuth-címer visszaállítása; március 15-e nemzeti ünneppé, október 6-a nemzeti gyásznappá nyilvánítás. Tüntetés szervezése október 23-ára. Az MDP Központi Vezetőségének küldöttsége aznap reggel tér haza Belgrádi békülő-útjáról. A Politikai

Bizottság a diáktüntetés betiltása mellett foglal állást, de a MEFESZ a tüntetés mellett döntött és a Magyar Írószövetség is követeli Nagy Imre bevonását a vezetésbe. Piros László belügyminiszter engedélyezi a tüntetés megtartását. A Petőfi-szobortól indul a demonstráció, innen vonulás a Bem térre, majd a Parlament elé (200000-es tömeg). A zászlók közepéből a rendszert jelképező címer kivágva (a forradalom jelképe a lyukas lobogó). Az előkerített Nagy Imre hiába próbálta csillapítani a tömeget. A tüntetők egy csoportja a Dózsa György úti Sztálin-emlékműhöz vonult, a szobrot ledöntötték, szétvágták, elhordták. Mások a Magyar Rádió épületénél követelték a diákság pontjainak beolvasását. Az este elhangzott Gerő-beszéd elítélte a „soviniszta tüntetést”, és kemény fellépést hirdetett. A Rádió őrei a tömegbe lőttek; mire a tüntetők a kivezényelt katonáktól kaptak, ill. katonai

raktárakból szereztek fegyvereket, és megkezdték a Rádió ostromát. Hajnalra elfoglalták (a vezetés az adásokat közben a Parlamentbe helyezte át) Október 23-án éjjel az MDP KV ülésén Nagy Imrét visszaveszi soraiba, és kinevezi miniszterelnöknek, egyben „ellenforradalmi bandák” működésének minősítette a történteket, és a szovjet csapatok közreműködését kérte. (Nagy Imre nem volt hajlandó aláírni a szovjet beavatkozást kérő iratot). Október 24-től a Budapestre érkező szovjet páncélosok fegyveres ellenállásba botlottak több helyen (Corvin köz, Baross tér, Práter utca, Tompa utca, Tűzoltó utca, Széna tér, Móricz Zsigmond körtér, valamint Csepel és Újpest), sőt pár nap múlva a Kilián-laktanya parancsnoka, Maléter Pál ezredes is a felkelők mellé állt. Közben vidéki tüntetések és nagygyűlések támogatják a forradalmat. A honvédek nem harcoltak a felkelők ellen Azok egyre több fegyverhez jutottak, ellenük

csak az ÁVH-t tudta bevetni a korábbi hatalom, miközben pl.: a Corvin-köziek a városi harc kiváló alkalmazói lettek (T-34-es tankok visszaverése, vezérük Pongrátz Gergely). A statárium elrendelése is sikertelen volt, ezért több ízben módosították a határidőket, kegyelmet kínálva a fegyvert letevőknek. A Parlament előtti tüntető tömegre október 25-én az ÁVH sortüzet nyitott, ezek után elkezdődött az ávósok meglincselése. Még ezen a napon szovjet befolyásra menesztették Gerő Ernőt, és Kádár János lett a párt főtitkára. Október 26-án a tüntetések és a harcok kiterjedtek az egész országra (pl.: mosonmagyaróvári sortűz), általános sztrájk, munkástanácsok alakulása, forradalmi bizottságok. Maléter Pál fegyverszünetet köt a Corvin közi felkelőkkel és támogatja a forradalmat. Döntő fordulat az október 28-ra virradó éjszaka: Mikoján és Szuszlov (a Mo.-i szovjet befolyás megtestesítői) egyetértésével

jóváhagyják a Szabad Nép másnapi vezércikkét, amely az eseményeket nemzeti demokratikus forradalomnak nevezte. Nagy Imre a pártvezetéssel és a szovjet nagykövetséggel egyeztetve azonnali tűzszünetet rendelt el, majd rádiónyilatkozatban jelentette be a szovjet csapatok kivonását, az ÁVH feloszlatását, az amnesztiát, március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását, az erőszakos TSZ-mozgalom beszüntetését, továbbá általános fizetésemelést is ígért. Király Béla és Kopácsi Sándor (utóbbi Bp. rendőrfőkapitánya) vezetésével létrehozták a Nemzetőrséget. Az MDP vezetőszervei feloszlottak, a párt élére elnökség került Kádár János vezetésével. Tito és Gomulka –fenntartásaik hangoztatásával– üdvözölték a magyarországi változásokat (a többi szocialista országban mindvégig ellenségesen írtak a magyar eseményekről). Közben Anglia, Franciaország és Izrael támadása Egyiptom ellen->a Szovjetunió erélyes

fellépése->az USA nem védi meg szövetségeseit, és jelzi a Szovjetuniónak, hogy a „magyar kérdést” szovjet belügynek tekinti, ill. sem Mo-ot, sem Lengyelo-ot nem tekinti szövetségesének (a szuezi válság megoldására kötött egyezmény feltételeként). Október 30-án a szovjet csapatok megkezdték kivonulásukat Budapestről (Mikoján és Szuszlov is elutazott). A börtönökből kiszabadították a foglyokat (a köztörvényeseket is) Addigi házi őrizetéből Budapestre hozták Mindszenty József hercegprímást. A Budapesti Pártbizottság Köztársaság téri épületének ostroma (a közvélemény a feloszlatott ÁVH és a pártapparátus forradalom ellenes központjának tekintette). Szovjet jóváhagyással Nagy Imre bejelentette, hogy Magyarországon megszűnik az egypártrendszer; az MDP kimondta a párt feloszlatását, másnap az új párt Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven alakult meg (nov. 1-jén), vezetője Kádár János (nov 1-jén a

Szovjetunióba utazott)->Az 1947-től visszaszorított, felszámolt pártok, politikai szervezetek újjáalakulása->nov. 3 koa líciós kormány Nagy Imre vezetésével (Független Kisgazdapárt, Petőfi Párt, MSZMP, Szociáldemokrata Párt). Célkitűzéseik: az ország semlegességének kinyilvánítása, polgári és emberi szabadságjogok tiszteletben tartása, a magántulajdon védelme, a szabad kereskedelem megvalósítása (ugyanakkor nem kérdőjelezték meg az 1945 utáni szociális vívmányokat, sem a legfontosabb üzemek, bankok és bányák államosítását és a földreformot). 3. A szabadságharc: Október 31-én Nagy Imre bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdeményez Mo. varsói szerződésből való kilépésének ügyében, a semlegesség kimondása érdekében.->Moszkvában megszületett a döntés az általuk „fasiszta felkelés”-nek titulált magyar forradalom eltiprásáról.->Hruscsov egyeztetései a szocialista blokk vezetőivel, a határon

pedig átléptek a leverésre küldött szovjet páncélos egységek (annyi, amennyi Hitlernek volt a 2. vh-ban) Nov. 1-jén a munkástanácsok a m unka felvételére szólítottak fel, 2-án mindenhol elcsendesedtek a harcok, megindult a munka és a közlekedés. A szovjet csapatok beözönlésének hírére Nagy Imre a rádióban bejelentette Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből, kinyilvánította az ország semlegességét, és hogy az ENSZhez fordult mindezek biztosításáért. Nov. 3-án a Parlament épületében Maléter Pál honvédelmi miniszter megkezdte a szovjetekkel a tárgyalást a csapatkivonásról. Az első forduló után a magyar küldöttséget Tökölre hívták, a magyarországi szovjet haderők főparancsnokságára, itt azonban Szerov, a KGB tábornoka letartóztatta a küldötteket. Ugyanaznap Moszkvában is „megalakult” a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány. Nov. 4-én hajnalban a szovjet csapatok általános

támadást indítottak Budapest és a nagyobb városok ellen. A szovjet támadás után a jugoszláv nagykövet átadta Tito üzenetét (a jugoszláv nagykövetség menedékjogot biztosít). Szolnokon a rádióban Kádár János bejelentette a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását, hogy a Szovjetunió segítségével megkezdődött az „ellenforradalom” felszámolása. A nyugati segítségben bizakodva sokan harcoltak, teljesen kilátástalanul. 4. A szabadságharc leverése után: Kádár nov. 7-én érkezett a fővárosba, és Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke sietve kinevezte miniszterelnökké (Nagy Imre kormányát csak nov. 12-én mentették föl) A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány kulcspozícióiba Marosán György, Biszku Béla, Kállai Gyula, Apró Antal és Münnich Ferenc került (szovjet bábkormány jött létre). Nov. 22-én Nagy Imre és társai –bízva a Kádár-kormány által adott garanciában– eltávoztak a jugoszláv követségről,

ahol időközben tarthatatlanná vált a helyzetük. Autóbuszukat szovjet katonák a magyar hatóságok egyetértésével eltérítették, majd a foglyokat Romániába szállították. Ennek hatására -a Kodály Zoltán elnökletével nov 12 -én létrejött- Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa kezdeményezésére Budapesten november 23-án egyórás elnéptelenedés, tiltakozás. A támogatás nélküli kormány november 25-én tárgyalásokat kísérelt meg a munkástanácsok képviselőivel (akiknek hatalma továbbra is megmaradt részlegesen, köszönhetően egyetlen, de annál hatékonyabb fegyverüknek, a sztrájknak.), ez azonban hamar megszakadt a komoly nézetkülönbségek miatt (a munkástanácsok továbbra is Nagy Imrét követelték, valamint a szovjet csapatok kivonását, többpártrendszert, szabad választásokat). Időközben Münnich Ferenc vezetésével megszervezték a M agyar Forradalmi Honvéd Karhatalmat, melynek feladata a „rend” helyreállítása

volt. A „pufajkások” rendcsinálásának eredménye: 4700 fő őrizetbe vétele, 860 elvitele szovjet területre. Dec. 2-án az MSZMP vezetői ellenforradalomnak nyilvánították az eseményeket, melynek okaként a Rákosi–Gerő-klikk helytelen politikáját, a Nagy Imre és Losonczy Géza vezette „pártellenzék” tevékenységét, a „ Horthy-fasiszta” és más kapitalista erők aknamunkáját, valamint a nemzetközi imperializmust jelölték meg. Elkezdődött, ill folytatódott a kíméletlen megtorlás: sortüzek Salgótarjánban, Miskolcon, Egerben; statáriális bíráskodás, 1957 tavaszától létrehozták a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsát, melynek ítéletei ellen fellebbezni nem lehetett. 400 halálos ítélet (200-at végre is hajtottak), 20000 fő bebörtönzése, 13.000 internálása 1957. Kádár moszkvai tárgyalásán a szovjetek megígérik, hogy nem engedik haza Rákosiékat, cserébe Nagy Imre és társai bíróság elé

állításáért, elítéléséért. 1958. júniusában Nagy Imre koncepciós pere Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós halálra ítélése, valamint Kopácsi Sándor, Donáth Ferenc, Tildy Zoltán, Jánosi Ferenc és Vásárhelyi Miklós súlyos börtönbüntetése. 16-án végrehajtották a halálos ítéleteket (szögesdróttal összekötözve, arccal lefelé, jeltelen sírba temették a holtakat). A börtönben Losonczy Géza is meghalt. A megtorlások során 2500 e mber még a harcokban esett el, 200.000 fő (értelmiségiek és a harcok résztvevői) emigrált