Biológia | Középiskola » Az óidő élővilága, földtörténeti ókor

Az óidő élővilága (földtörténeti ókor) • • • • • 590 millió éve kezdődött (a gerinctelen állatoknál megjelent a külső váz) 235 millió éve ért véget (az óceán sótartalma jelentősen lecsökkent, a kontinensek vándorlásuk közben szárazabbá váltak) Korszakai: kambrium, ordovícium, szilur, devon, karbon, perm Az ózonpajzs kialakul  szárazföldi élet Kaledóniai és Variszkuszi hegységrendszer képződése Növények a szárazföldön - Sok CO 2 , tápanyagokban gazdag talaj  „érdemes” kiköltözni a szárazföldre Szövetek, szervek létrejötte A gyökér a vízfelszíváshoz kell (nem csak rögzít) Fényért való versengés  szár Magasabb növények  szilárdító szövet, szállítószövet Vízzel való takarékoskodás  kialakul a sejtek vastagabb sejtfala (kutikula) Pl. mohák, harasztok Kontinensvándorlás  szárazabb éghajlat  előnyben vannak a víztől függetlenül szaporodó, nagyobb

tápanyagkészlettel (mag) induló egyedek  NYITVATERMŐK Állatok a tengerben - Ragadozók elleni védekezés  szilárd váz Vezérkövület: Trilobita (háromkaréjú ősrák), félgerinchúros) Páncélos őshalak Graptolita („rajzolt kő” – Állatok a szárazföldön - Új élettér, új táplálék  nagy vonzerő Szükséges: végtagok, levegőből való oxigénfelvétel képessége, párolgásos vízveszteség csökkentése Kontinensvándorlás  szárazabb éghajlat  előnyben vannak a víztől függetlenül szaporodó egyedek  HÜLLŐK Kontinensvándorlások és egyesülések Gondvana Észak-Amerika Európa Ázsia Gondvana Laurencia Ázsia Gondvana Laurázsia Pangea (az Panthalassa) óceán: dőkben vízfelvétellel helyreállítják eredeti életműködéseiket (pl. zuzmók, mohák) Az állandó vízállapotú növények jó vízmegtartó képességük révén hosszabb rövidebb ideig vízháztartásukat függetleníteni tudják a

környezet vízellátottságától. Párologtatásuk szabályozásával akadályozzák meg a nagyobb vízveszteséget, de egyéb módon is, pl felmelegedést megakadályozó képződményekkel, szőrökkel igyekeznek vízkészleteiket megőrizni Az állandó vízellátottságú növényeket a vízellátottsági viszonyok szerint több csoportba soroljuk. A vízinövények általában lebegő vagy gyökerező szárú, vízben élő növények. Ezek a hínárok. Gyökérzetük fejletlen vagy teljesen hiányozhat is Keveset párologtatnak, szárazságtűrésük minimális (pl átokhínár, békalencse) A mocsári növényekre az intenzív vízfelvétel és az erős párologtatás a jellemző. Ennek megfelelően gyökérzetük erős, leveleik nagy felületűek. Leveleiken több légzőnyílás van (pl mocsári gólyahír). A közepes vízellátottságú növények csoportjába soroljuk a virágos növények túlnyomó többségét. Szárazságtűrő képességük már jobb,

több-kevesebb szilárdítószövetet mindig tartalmaznak Vízállapotuk megőrzését párologtatás-csökkentő képződmények segítik Mindezek ellenére életműködéseik fenntartásához jelentős vízmennyiségre van szükségük A szárazságtűrő növények száraz talajon, csapadékszegény körülmények között élnek. Gyökérzetük dús, mélyre hatoló, párologtató felületük redukált és azt is viaszbevonat vagy sűrű szőrzet borítja. Gázcsere-nyílásaik aprók, mélyen besüllyedtek a levelek felületébe Különlegesen alakult típusuk a pozsgás vagy szukkulens forma Ezeknek a növényeknek a hajtásai vastagok, magas nedvtartalmú, nyálkás sejtekben gazdag víztartó alapszövetet tartalmaznak. Leveleik gyakran tövisekké módosultak (pl. kaktusz) A víz az állatpopulációk elterjedése szempontjából is fontos. Aszerint, hogy milyen körülményekhez kötődik az állat, megkülönböztetünk vízben, párás és száraz környezetben élő

állatokat. A vízi állatok egész életüket vízben töltik. Számos vízi állat élőhelyének átmeneti kiszáradását lelassult anyagcsere folyamatok mellett egy ideig még képes elviselni A párás környezetben élő állatok csak ott élnek meg, ahol a levegő vízgőztartalma magas (csigák, kétéltűek). A száraz környezetben élő állatok evolúciójuk során teljesen alkalmazkodtak a s záraz környezethez. Elsősorban a párologtatás mérséklése és a leadott víz csökkenése teszi ezt lehetővé számukra