Vallás | Tanulmányok, esszék » A vallás, mint kulturális rendszer

A vallás, mint kulturális rendszer Rudolf Otto 1869-ben született a Hannover közelében fekvő Peinében. 1880-ban a család Hildesheimbe költözött, ahol apja nem sokkal ezután meghalt. Otto a jó nevű hildesheimi Adreanumban végezte tanulmányait, bővíthette latin és görög ismereteit. A család vallásos szelleménél mi sem állt messzebb, mint Otto későbbi nyitottsága a nem keresztény vallások iránt. 1888-ban az erlangeni egyetemen kezdte meg tanulmányait. Ez az iskola meglehetősen konzervatív légkörrel rendelkezett, így az ortodoxia protestáns védelmére, és a teológia liberalizmus kritikájára is alkalmas tudományos képzést kaphatott. 1889-ben azonban már a göttingeni egyetem hallgatója (leszerelés után), ahol H Schulz teológus apologetikai előadásait hallgatta. A téli félévet ismét Erlangenben hallgatta, ahol J. E Gloel exegetikai előadásait hallgatta, ill. F R von Frank dogmatikai előadásait látogatta 1891-ben azért tért

vissza Göttingenbe, mert a másik egyetemen sem hitbéli, sem tudományos tekintetben sem kapott kielégítő válaszokat kérdéseire. Frank szubjektivista dogmatikai nézeteivel való találkozása a történeti kritika vonatkozásában is átalakította Otto Szentírás-tudományhoz fűződő viszonyát, ugyanis a Szentírás üzenetének szétdarabolását látta benne. Th Haringnek köszönhetően közelebb került a Ritschlféle iskolához, így tevékenysége ez időtől fogva a szűk értelemben vett konfesszionális határok átlépése felé mutat. Tanulmányai végeztével hosszabb utazást tett Korfun és Görögországban, majd 1892-ben letette a teológiai alapvizsgát. 1895-ben Lipcse-Bécs-Velence-Trieszt útvonalon hosszabb alexandriai utazást tett. Kairóban mind a kopt egyházról, mind az iszlámról mély benyomásokat szerzett. Alexandriából Jeruzsálembe ment, majd az Athosz-hegyi kolostorvárosba Több évig dolgozott az utazás során gyűjtött

élményanyag feldolgozásán. 1899-ben Göttingenbe magántanári kinevezést kapott. 1900 szeptemberében hosszabb utazást tett Oroszországban. Megtekintette az Onyega-tó melletti kolostorokat, ill útba ejtette a Helsinkit is, ahol a neves finn valláskutatóval, Hjelttel hosszú beszélgetést folytatott. 1904-ben Göttingenben megkapta a nyilvános, rendes egyetemi tanári kinevezést. Publikált egy átfogó művet is, ill. egy tankönyvszerű munkája is megjelent ez évben A Kahn-alapítvány jóvoltából utazásait 1911-12-ben felépülése után Afrikával folytatta. Ez nyújtotta számára a legfőbb impulzust A szent c. könyv megszületéséhez Először Triesztben, majd Indiában, Lahoréban, Kalkuttában, Japánban, Kazanyban járt, s 1912-ben tért vissza Berlinbe. 1913-bana demokrata párt színeiben a képviselőház tagjává választották, majd 1914ben a breslaui egyetemen fogadott el tanszéket, 1917-ben pedig Marburgba költözött 1929-ig a marburgi

egyetem rendes professzora maradt. 1924-ben az ohiói Oberline College meghívására a Haskell Lectures keretében a keleti és nyugati misztikáról tartott előadássorozatot, majd Uppsalában és Oslóban is megfordult vendégelőadóként. 1927-ben ismét Indiába tart, s H. von Glasenappal is találkozik 1929-benmegromlott egészségére hivatkozva nyugdíjazását kérte, de nem adta fel sem alkotói, sem közéleti munkáját. 1937 március 7-én halt meg A szent c. könyvében az isteni eszmében rejlő irracionális és racionális viszonyát vizsgálja. A vallási racionalizmus felfogásával helyezkedett szembe Felelevenítette az a priori fogalmát, ami egyfajta tapasztalat előtti fogalom, gondolati elem, mely kimondja, hogy anélkül is van jóság fogalma, hogy találkoztunk volna a jóval. Szerinte az érthető meg a vallásból, ami technikai ill. természet-tudományi értelemben racionális A bibliai történet Jónásról csak egy mese, csak az érzékelhető

információt lehet belőle felhasználni. A vallás megértése számára használható és nem használható szöveget úgy választják külön, hogy csak vallás fő forrásaiból származó történeti tényadatok, tanítások maradjanak. Ezáltal aláássák azt a tételt, hogy a Bibliának igaza van, a kinyilatkoztatott szentírások elevenére tapintottak így rá. A vallástudomány racionális kiegészítő eleme a szupranaturalizmus, ami a vallástudományi racionalizmus egyik ága, amely úgy próbálja a vallást megóvni a természettudomány realizmusától, hogy a természet állítása és elfogadása mellett erőteljesen hangsúlyozza a természet felettit. Minden vallási igazság kritériuma összekapcsolódni a természettel. A teológia ugyanolyan racionalizmussal végezte ezt, mint a természettudomány A racionalizmus pont azt a lényeget felejti ki a vallásból, amelynek kidolgozására törekszik. Az egészen más dimenziókról ugyanúgy beszél

Otto szerint a vallás lényegének megragadása az irracionális mentén lehetséges. Ezt szent fogalmának újraelemzésével mutatta be A szent szó szélesebb körű és fontosabb az istenfogalomnál, a vallásban a szentség a meghatározó kifejezés. Létezhet igazi vallás az isten felfogása nélkül, de nem létezhet a szent és a profán megkülönböztetése nélkül. Jelentése lehet emelkedett, tiszta, bűntelen, érinthetetlen, nem közénk való. Szláv eredetű szó, eredetileg minden földi dolgon felülemelkedőt, istennek tetszőt, nekik szenteltet, magasztost, tiszteletreméltót, érinthetetlent, sérthetetlent takart. A X század körül jött át a keleti kereszténység közvetítésével nyugatra. Rudolf Otto szerint a vallás mibenléte megragadásának az a feltétele, hogy megértsük a szentséget. A szent szót nem csak erkölcsi, morális értelemben használják, hanem egy a priori kifejezés is egyben. Olyan érték, tartalom a vallás lényege,

ami nem a tapasztalatra alapul, egy irracionális entitás. Új nevet is kap: augustum E nem megközelíthető, de létező valaminek hatása is van az emberre: ez a tremendum, azaz olyan létezőség, amely az emberre úgy hat, hogy az ember félni kezd (istenfélés, rettenet). Hatalmas az Isten, s parányi az ember Az embert a hatalmasság előtti félelem keríti hatalmába. Ez a félelem a teremtmény érzését hozza elő az emberből. A radikális másság a teremtő A teremtmény érzetnek van egy másik oldala (a távolságban éli meg magát), ez a lenyűgözöttség: fasciosum. A lenyűgözöttség azonban vonz is a titok felé: mysterium. A szent tárgya a numinozum (nagyon valóság), s a vallás a szenttel való találkozás paradox érzése. Egy mindent eldöntő, egzisztenciális, egyszerre megalázó és fundamentális érzés, alapjaiban inog meg a mindenség. Nem a vallás vagy valamilyen vallási intézmény oldaláról, hanem az érzésből kell megközelíteni:

egyfajta függőségi érzés, amit a teremtmény érez a Teremtővel szemben. Mysterium tremendum et fasciosum, azaz rettenetes lenyűgöző titok. Ez egy élmény-centrikus megközelítés, aki nem rendelkezik vallásélménnyel, az mit sem tudhat a vallásról. Két hagyományt ötvözött össze: a racionális és pszichologista iskolát. A szent fogalmát nem morális értelemben használja, és így érthető meg, hogy a vallás mire utal: augustum. Mircea Eliade legfőbb tanára, Nae Ionescu volt. Az I és II világháború között éltek különböző nagy kultúrkör találkozása határán: Franciaország, Bizánci hagyomány. A keleti kultúrák iránt tanúsított nagy érdeklődést (török, iszlám, hinduizmus, buddhizmus). Ennek a helyzetnek egyik tudatosítója volt Ionescu. Logikai és szaktudományos szigora minden tevékenységében jellemzi: metafizikai koncepció, metafizikai realizmus. Ez a kettő a szubjektív belsőre való odafigyeléssel is társul, amely

szintén tapasztalat. Felfogása kapcsolatban áll a bergsoni, heideggeri állásfoglalással. Szerinte a vallás a tapasztalati élményre koncentrál A vallás és filozófia viszonya tekintetében éles, világos határ húzódik a kettő között, de a végső valóség egy közös pont. A filozófia esetében a végső valóség elgondolt, a vallás esetében pedig átélt, megélt, tényleges vallásos tapasztalat. A vallási tapasztalat kerül a vizsgálat középpontjába Ahhoz, hogy filozófiailag meg lehessen érteni a vallás lényegét, a fenomenológia módszerét kell követni. Azok a tények, struktúrák, amelyek kulcsfontosságúak és mint önálló egységek megragadhatóak, vizsgálhatók is egyben. Ő nem az érzésre koncentrál, hanem a szétválasztásra, ami egy vallásfenomenológiai módszer, s egy kultúrateremtő funkció. A vallás lényege valójában a szent, ami elkülönül a profántól, hogy ennek révén értelmet adjon a profánnak. A szent

helyek olyan területek, amelyeket különféle vallások jelölnek ki az alapján, hogy ott epifániák (Istennel való találkozás) történtek. A legtöbb ilyen földrajzi pont egy-egy hegy, hogy kiemelhessék a síkságból, elkülönülhessen. Az ünnepek az évet strukturálják, a szent idők adnak értelmet a profánnak. A vallások gondoskodnak arról, hogy a kultúra érthetővé váljon