Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Juhász Anikó - Kína gazdasági fejlődése

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási szak Levelező tagozat „A” csoport Kína gazdasági fejlődése 2003. november Készítette: Juhász Anikó 2003/2004 I.félév Bevezetés 3.oldal A Kínai Népköztársaság társadalmi-gazdasági fejlődése 5.oldal 1. A Kínai Népköztársaság fennállásának első három évtizedében elért gazdasági eredmények 2. A társadalmi-gazdasági fejlődés felgyorsulása a XX század utolsó két évtizedében 6.oldal 3. A reform és a nyitás politikájának harmadik szakasza (19992-2000) – A jelen korszak 7.oldal 3.1 A gazdasági növekedési ütemének felgyorsulása 8.oldal 3.2 Jelentős szerkezeti változások 9.oldal 3.3 A gazdasági teljesítmény abszolút méreteinek megnövekedése 3.4 A külgazdasági kapcsolatok kiszélesedése, a külkeres- 9.oldal kedelmi forgalom gyors növekedése 10.oldal 3.5 A külföldi tőke tömeges beáramlása 11.oldal 3.6 A lakosság

életszínvonalának emelkedése és életkörülményeinek javulása 11.oldal 3.7 A 9 ötéves terv első három évében elért gazdasági eredmények 12.oldal 4. Kína megosztottsága 19.oldal 5. Kistigris államok 20.oldal 6. Hongkong, Makaó, Tajvan és Szingapúr identitása 21.oldal 7. A Kínai Népköztársaság és Tajvan kapcsolata 22.oldal 8. Kína társadalmi és gazdasági fejlődésének kilátásai a XXI század első felében 24.oldal Összegzés 26.oldal Mellékletek 29.oldal 2 „ma a politikai kérdések valójában mind gazdasági kérdések körül forognak, még a biztonsági problémákat is a sok nehézséggel küszködő civil társadalmak egyensúlyzavarai okozzák. Nyugaton éppúgy, mint keleten Ám a gazdaság sem az, aminek látszik: a társadalmi életben gyökerezik, s egy szélesebb kérdésnek, a modern társadalmak megszerveződésének a vizsgálatától elválasztva nem érthető meg. Ez az aréna, amelyben az elismerésért

vívott harc manapság folyik” Fukuyama: Bizalom Bevezetés Kína emberemlékezet óta a világ legnépesebb országa. A Föld népességének még ma is több mint 21%-a Kínában él, holott az elmúlt egy-másfél évtizedben a kínai népesség természetes szaporulata már mintegy 3 ezrelékponttal elmaradt a világ népességének átlagos természetes szaporulata mögött. Ez azt jelenti, hogy a Földön élő különböző fajú és nemzetiségű emberek közül minden ötödik még ma is kínai származású. Kínának 4 ezer éves történelme van, és „Csung kuo”-nak, középső birodalomnak nevezik. Ez a szomszéd, alacsonyabb fejlettségi fokon álló népektől való megkülönböztetésül szolgált, később azonban államnévként is rögződött. A mai európai nyelvekben meghonosodott China, Chine stb. névváltozatot, amelyből a mai magyar Kína is származik az ie3 században Kínát először egyesítő, rövid életű Csin dinasztia nevére lehet

visszavezetni. A több mint ötezer éves kínai civilizáció az emberiség legősibb civilizációinak az egyike, amely fejlődése során hosszú ideig meghatározó és maradandó hatást gyakorolt Kelet- és Közép-Ázsia, valamint Délkelet-Ázsia legtöbb népének és nemzetének civilizációs fejlődésére. A kínai civilizáció fejlődése az isz XIV-XV századig a világ civilizációs fejlődésének az élvonalában haladt, számos területen – pl. papírgyártás, könyvnyomtatás, selyem- és porcelángyártás, orvostudomány – messze megelőzve az európai civilizáció fejlődését. Ezt követően a kínai civilizációs fejlődés megtorpant és lelassult, s XIX század közepén már korszakokkal maradt el a civilizációs fejlődés élvonalában haladó európai nemzetek és az Amerikai Egyesült Államok anyagi és szellemi fejlődése mögött. A fejlődésében megrekedt és elmaradott kínai civilizáció – a “nyugati” vagy “tengerentúli”

civilizációval találkozva – gazdaságilag, katonailag és műszakilag egyaránt gyengébbnek 3 bizonyult, s ennek következtében az e kontinensnyi ország nyersanyagait, olcsó munkaerejét és nem utolsósorban hatalmas piacát megszerezni és hasznosítani igyekvő imperialista hatalmakkal szemben minden összeütközésnél alulmaradt. 1839-41 között, az angol hadiflotta egységeinek a részvételével lezajlott első “ópium-háború” nyomán, az 1942-ben Nanking (Nanjing)-ban aláírt szerződés értelmében Kína "örökös tulajdonként" átengedte Angliának Hongkong (Xiangkang) szigetét és vállalta öt kikötő – Kanton (Guangzhou), Hsziamen (Xiamen), Fucsou (Fuzhou), Ningpo (Ningbo) és Sanghaj (Shanghai) – megnyitását az angol kereskedők előtt. Ezt követően, a Tajping-felkelés nyomán még inkább meggyengült Mandzsu-kormányra a nyugati hatalmak számos, újabb “egyenlőtlen szerződést” kényszeríttettek rá, s

további kikötővárosokban szerezték meg maguknak “területenkívüliség” jogát Sőt, az 1868-ban megindult és felülről végrehajtott “Meidzsi-forradalomnak” köszönhetően, a XIX. század végére még a kínai civilizáció emlőin nevelkedett feudális szigetország: Japán is messze megelőzte a Mandzsu-dinasztia uralma alatt álló Kínát a civilizációs fejlődésben, s az 1894-95-ös japán-kínai háborúban megsemmisítő csapást mért a mandzsu seregekre. A Simonoszekiben 1895 április 17-én aláírt “békeszerződésben” Kína lemondott a Koreával kapcsolatos jogairól, Japánnak engedte át Tajvan (Taiwan) szigetét, a Penghu-szigeteket és a Liaotung (Liaodong)-félszigetet, valamint több várost megnyitott a japán kereskedők előtt. Mindezek nyomán, a XX. század küszöbéhez érve, a sajátosan ázsiai jegyeket felmutató kínai feudális társadalom fokozatosan félfeudális és félgyarmati társadalommá alakult át, maga az ország

pedig a területének különböző részei feletti ellenőrzést megszerezni igyekvő, gyarmatosító hatalmaktól függő országgá változott. A kínai nép döntő többsége a századforduló táján a civilizált világ számára elképzelhetetlen nyomorban és tudatlanságban élt, kiszolgáltatva a hazai és külföldi kizsákmányolóknak és kalandoroknak. A gyakori éhínségek miatt a tengerparti tartományok lakosságának egy része – a korábbi évtizedekhez és évszázadokhoz hasonlóan – kivándorlásra kényszerült. Mivel az 1900-as évek elején az 1. Világháborút követően a gazdaságilag fejlett nagyhatalmak elsődleges érdeke Kína félfeudális, kizsákmányolható szinten tartása volt, a felzárkózáshoz sem hiteleket, sem támogatást (legyen az pénzügyi, vagy technológia beli) nem kapott. Így a kínai politikusok a Szovjetuniótól kértek és kaptak segítséget, minek következtében megalakult a Kínai Népköztársaság. 4 A Kínai

Népköztársaság társadalmi-gazdasági fejlődése 1. A KNK fennállásának első három évtizedében elért gazdasági eredmények A történelmi hűség és a tárgyilagosság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy az 1949 és 1978 között eltelt három évtizedben – a csaknem két évtizedig tartó szélsőbalos politika ellenére – a KNK gazdasági és műszaki tudományos fejlődése számottevő előrehaladást ért el. A kínai nemzetgazdaság növekedési üteme ebben az időszakban messze meghaladta a hasonlóan nagy lélekszámú és ugyancsak elmaradott, volt gyarmati és félgyarmati országok (pl. India, Indonézia, Pakisztán) gazdasági növekedési ütemét Kína különösen az iparosítás és a honvédelmi ipar korszerűsítése területén ért el kimagasló eredményeket. A háború előtti legmagasabb termelési színvonal újbóli elérését követően, az 1953 és 1978 között eltelt 26 évben, az ipari és mezőgazdasági termelés együttes

bruttó értéke – változatlan árakon – 7,8szorosára, ezen belül az iparé 16-szorosára, a mezőgazdaságé pedig 2,3-szorosára nőtt. Ezek az abszolút növekedési mutatók éves átlagban 8,2, illetve 11,3 és 3,2 százalékos növekedési ütemnek felelnek meg. Ugyanezen idő alatt a nemzeti jövedelem több mint 4,5-szörösére nőtt, ami éves átlagban 6 százalékos növekedési ütemmel egyenlő. Az 1978-ban megtermelt és folyó árakon 301 milliárd jüant kitevő nemzeti jövedelem – az adott év hivatalos árfolyamán (1,72 jüan = 1 US dollár) átszámítva – 175 milliárd dollárnak felelt meg, ami egy főre vetítve 182 dollár/fő szint elérését jelentette, szemben az 1952. évi – ugyanilyen módon számított – 30 dollár/fő szinttel. Az ipari termelés nagyarányú és gyors növekedését néhány alapvető ipari termék 1952. és 1978. évi termelési mennyiségeinek az összehasonlításával érzékeltethetjük a legjobban E 26 év alatt,

a széntermelés 66 millió tonnáról 618 millió tonnára, a nyersolajtermelés 440 ezer tonnáról 104 millió tonnára, a villamosenergia-termelés 7,3 milliárd kilowattóráról 257,6 milliárd kWh-ra, az acéltermelés 1,35 millió tonnáról 31,8 millió tonnára, a cementtermelés 2,9 millió tonnáról 65,2 millió tonnára, a pamutszövet-termelés 3,8 milliárd méterről 11 milliárd méterre, a papírgyártás 370 ezer tonnáról 4,4 millió tonnára emelkedett. Ez alatt az idő alatt a KNK-ban új iparágak – gépkocsi-, traktor- és repülőgépgyártás, nehézgépipar, műszergyártás, petrolkémiai ipar, finomvegyipar, nukleáris és rakétaipar, stb. – keletkeztek, a kínai könnyűipari termékek pedig egyre versenyképesebbekké váltak a nemzetközi piacokon. A mezőgazdasági terméseredmények növekedése már messze nem volt ennyire látványos. A gabonafélék termelése az 1952. évi 163,9 millió tonnáról 1978-ra 304,8 millió tonnára, a gyapoté

1,3 millió tonnáról 2,2 millió tonnára, az olajtartalmú növényeké 7,1 millió tonnáról 5 21,1 millió tonnára nőtt, a sertés-, marha- és juhhústermelés pedig 3,8 millió tonnáról 8,6 millió tonnára emelkedett. A népesség időközben bekövetkezett 388 millió fős növekedése eredményeként azonban, a gabonatermés egy főre jutó mennyisége 285 kg-ról mindössze 317 kg-ra nőtt, ami az időközben megnövekedett takarmányigényt is figyelembe véve az étkezési gabona fogyasztásában a szinten tartást sem biztosította. A lakosság életkörülményei 1977/78-ra a húsz évvel korábban elért színvonalhoz képest alig javultak valamelyest, s ez a kínai társadalom legszélesebb rétegeiben mély elkeseredettséget és elégedetlenséget váltott ki, nem is beszélve a szélsőbalos politika okozta súlyos szenvedésekről és megpróbáltatásokról. Az értelmiség és a káderek széles tömegei két évtizeden át – több alkalommal is –

“ellenforradalmárokként”, “jobboldaliakként” és “pártellenes összeesküvőkként” kerültek megbélyegzésre és lettek fizikai munkában való “átalakításra” és “átnevelésre” kényszerítve, ami a tehetséges és képzett emberek millióitól fosztotta meg a kínai “szocialista építést”. 2. A társadalmi-gazdasági fejlődés felgyorsulása a XX. század utolsó két évtizedében A KKP XI. KB 3 plenáris ülése határozatot fogadott el arról, hogy a párt erőfeszítéseit a jövőben elsősorban a termelőerők fejlesztésére és a nemzetgazdaság korszerűsítésére kell összpontosítani, s ezzel párhuzamosan megfelelő módon gondoskodni kell a kínai nép – s ezen belül is mindenekelőtt a népesség több mint 70 százalékát kitevő falusi parasztság – alapvető létfeltételeinek a biztosításáról és életkörülményeinek állandó javításáról is. Ezzel egy történelmi jelentőségű fordulat következett be a

KKP politikájában, amelynek tengelyében évtizedeken át “a proletárdiktatúra feltételei közötti osztályharc folytatása” és a tömegek “kemény munkára és egyszerű életre” való nevelése állt. Véget ért a szélsőbalos, voluntarista és izolacionista politika több mint két évtizedig tartó időszaka, s megnyílt az út az ország belső és külső helyzetével, objektív adottságaival és szubjektív lehetőségeivel reálisabban számoló modernizációs stratégia és egy ennek megfelelő, pragmatikusabb bel- és külpolitika kidolgozása és végrehajtása számára. Az 1979-ben megkezdett és azóta – többé-kevésbé töretlenül – folytatott új politikát Kínában a “reform” és a “nyitás” politikájának nevezik, mivel a túlcentralizált tervgazdasági rendszer fokozatos lebontása és a külföldi cégekkel, kormányokkal és nemzetközi szervezetekkel való szorosabb gazdasági, kereskedelmi, műszaki-tudományos és pénzügyi

együttműködés belső feltételeinek a kialakítása nagyjából egy időben kezdődött el. Ez a 6 politika 1979 tavaszán egy három évig tartó, s a “kiigazítás, megreformálás, konszolidálás és színvonalemelés” feladatait súlyponti feladatként tekintő, ún. “négyszavas irányvonal” kijelölésével és a gyakorlatba való átültetésével indult. E feladatok végrehajtásával párhuzamosan megkezdődött egy hosszabb távra szóló, exportorientált gazdaságfejlesztési és modernizációs stratégia kidolgozása, valamint a meglevő gazdaságirányítási és tervezési rendszer komplex reformjára vonatkozó irányelvek kimunkálása is. Az előbbit a KKP 1982 szeptemberében összehívott XII. országos kongresszusa, az utóbbit pedig a KKP XII KB 1984 októberében megtartott 3. plenáris ülése hagyta jóvá, és külön határozatban erősítette meg. Ezt követően a gazdasági reformok súlypontja a falusi gazdaságról a “városi

gazdaságra”, azaz a nemzetgazdaság mezőgazdaságon kívüli ágazataira helyeződött át. A tervezési és gazdaságirányítási rendszer 1985. január 1-én megkezdett átfogó reformja nyomán – néhány év elteltével – a KNK-ban egy olyan átmeneti jellegű gazdaságirányítási rendszer alakult ki, amelyben már egyre nagyobb szerephez jutottak a piaci hatások érvényesülésén keresztül végbemenő, ún. piaci szabályozás módszerei Ezt a rendszert Kínában “kettősvágányú” (“shuang guidao”) gazdasági rendszernek nevezték, amelynek keretén belül a makrogazdaság irányításának alapvetően a tervezésen keresztül, a mikrogazdaság szabályozásának pedig a piac hatásain keresztül kellett volna végbemennie. Valójában azonban erre a rendszerre sokkal inkább a “se nem terv, se nem piac” – saját korábbi gyakorlatunkból is jól ismert – állapot volt a jellemző, semmint a tervszabályozás és a piaci szabályozás szerves és

hatékony összekapcsolása. Ezért 1992-től a kínai gazdasági reformok irányítói – ezúttal már nyíltan és bevallottan is – egy szocialista típusú piacgazdasági rendszer mielőbbi kiépítésére vettek irányt. A reform és nyitás politikájának 3 szakasza különböztethető meg. Az első 1978 december – 1984 szeptember közöttre tehető, legfőbb eredménye a GDP átlagosan 8,8%-os eredménye, és a külföldi működőtőke beáramlása a tengerparti övezetekbe. A második szakasz 1984 október – 1991 december között zajlott, fő jellemzője a tőkebeáramlás felerősödése, a gazdasági fejlődés felgyorsulása volt, melyet csak az iparosodottabb tengerparti körzetekben lehetett tapasztalni, falusi szinten a fejlődés szinte semmit nem mozdult előre. 3. A reform és a nyitás politikájának harmadik szakasza (1992 - 2000) - A jelen korszak A reform és nyitási politika harmadik szakasza 1992 januárjában vette kezdetét. Ezt a szakaszt

Kínában a szocialista piacgazdasági rendszer létrehozása új szakaszának is szokták 7 nevezni, ami az ezredfordulóig tartott. Ebben a szakaszban a reform súlypontja fokozatosan a régi rendszer lebontásáról az új rendszer kiépítésére, a gazdaságpolitika kiigazításáról a piacgazdaság követelményeinek megfelelő gazdaságirányítási és gazdálkodási rendszer szervezeti és jogi kereteinek a kialakítására, az egyedi és részleges reformokról a komplex és összehangolt reformokra, továbbá a súlyponti áttöréseknek egy működő piacgazdasági rendszerré történő összekapcsolására helyeződik át. A kifelé való nyitás tovább terjed mind szélességében, mind pedig mélységében mindazokon a területeken, ahol erre lehetőség nyílik, s ahol ehhez az objektív és szubjektív feltételeket már sikerült megteremteni. Ez lesz az az időszak, amely – ha egy évszázados késéssel is – végre olyan feltételeket teremthet e hatalmas

országban, amelyek az elkövetkező évtizedekben reális kiinduló alapot képezhetnek a világ legnagyobb népességű nemzete korszerű anyagi és szellemi civilizációjának a kiépítéséhez, gazdasági és kulturális felemelkedéséhez, s amelynek eredményeként Kína a jövő század legnagyobb és legerősebb világhatalmává, azaz a XXI. század “hiperhatalmává” fejlődhet Ebben – a nagy kínai nép erőfeszítésein kívül – minden bizonnyal jelentős szerepet fog játszani az a földrajzi adottság, hogy Kína a világgazdaság legdinamikusabban fejlődő régiójában helyezkedik el, továbbá az a körülmény is, hogy az elkövetkező években és évtizedekben valamennyi kínaiak lakta terület, illetve országrész békés egyesítésével ez a kontinensnyi ország a világ legnagyobb nemzeti piacára, munkaerő-tartalékára és devizakészleteire támaszkodhat majd. 3.1 A gazdaság növekedési ütemének felgyorsulása Az 1992 és 1995 között

eltelt négy évben a KNK-ban a gazdasági növekedés jelentős mértékű felgyorsulásának lehettünk a tanúi. Ebben a négy évben a GDP átlagos évi növekedési üteme meghaladta a 12,7 százalékot, az 1992-ben és 1993-ban elért 14,2, illetve 13,5 százalékos, valamint az 1994-ben 12,6 százalékra 1995-ben pedig 10,5 százalékra "leszorított" növekedés következtében. Ez 4 százalékponttal volt magasabb az 1979 és 1991 között eltelt 13 évben elért 8,7 százaléknál és 0,2 százalékponttal meghaladta az 1983-85 közötti három évben elért 12,5 százalékos átlagos évi növekedési ütemet is. Hatalmasak azonban a gazdasági eltérések az un. primer-, szekunder-, és tercier ágazatokban és fejlődési ütemükben. 8 3.2 Jelentős szerkezeti változások A fentebb vázolt fejlődési ütemkülönbség jelentős arányeltolódásokat eredményezett a kínai nemzetgazdaság tulajdonszerkezetében is, amelyről a kínai statisztikák mind a

mai napig nem közölnek valamennyi termelő és szolgáltató ágazatra egyformán kiterjedő, s ebből következően a GDP előállítása vonatkozásában is pontosan kimutatható képet. Ezért a GDP előállítására vonatkozóan csak megközelítőleg pontos, számított adatokat tudunk közölni. Eszerint az állami szektor részesedése a GDP előállításából az 1991. évi 40-41%-ról 1995-re 30-31%-ra, az ipari termelés összértékéből pedig 56,2%-ról 34%-ra süllyedt. Ezzel szemben a kollektív gazdasági szektor részesedése a GDP előállításából 1995-ben is az 1991. évi 45% körüli szinten maradt, miközben az ipari termelés összértékén belül 33%-ról 36,6%-ra emelkedett. Ebből következően az egyéni és tőkés magánszektor a KNK gazdasági összteljesítményéből 1995-ben már legkevesebb 24%-kal, az ipari termelés összértékéből pedig közel 30%-kal részesedett, szemben az 1991. évi 14 és 11 százalékkal Ez utóbbiba természetesen

beleszámít az a közel 50.000 külföldi tőkeérdekeltségű vállalat, amely 1995ben ipari tevékenységet folytatott (Az összes külföldi tőkeérdekeltségű vállalat száma 1995 végén már 233 ezerre rúgott.) 3.3 A gazdasági teljesítmény abszolút méreteinek a megnövekedése A felgyorsult növekedés következtében jelentősen növekedett a KNK abszolút gazdasági teljesítménye. 1995-ben a GDP folyó áras összege – a véglegesnek tekinthető adatközlés szerint – 5847,8 milliárd jüant tett ki, ami 1980-as változatlan árakon és az akkori átváltási árfolyamon 1933,7 milliárd jüannak, illetve 1289,1 milliárd 1980-as US dollárnak felel meg. Ez az összeg a dollár 1995. évi vásárlóértékén számolva már 2387 milliárd dollárra rúgott, ami már az NSZK 1995. évi gazdasági teljesítményét is felülmúlta, azaz a KNK a világtermelés ranglistáján abban az évben már a 3. helyet foglalta el Ennek megfelelően, 1995-ben az egy főre

eső GDP összeg a KNK-ban az US dollár 1980-as vásárlóértékén 1070, 1995-ös vásárlóértékén pedig 1981 dollárt tett ki. Itt jegyezzük meg, hogy – mint azt már az egyik korábbi lábjegyzetben is említettük – a Világbank szakértői szerint 1995-ben a KNKban az egy főre eső GDP folyó áras összege még ennél is nagyobb volt, nevezetesen 2500 US dollár, ami az az évi népességszámmal megszorozva már több mint 3000 milliárd US dollár összegű folyó áras GDP volumennek felel meg. Ezzel szemben – az 1995 évi hivatalos átváltási árfolyamon (1 USD = 8,35 RMB) – az 5847,8 milliárd jüant kitevő folyó áras GDP összeg mindössze 700 milliárd dollárnak, 4854 jüanos egy főre eső GDP összeg pedig 581 9 dollárnak felelt volna meg. Ez a két összeg csupán 2,35-szörösen haladná meg az 1980-ban elért folyó áras GDP összegről az akkori hivatalos árfolyamon átszámított, 298 milliárd dollárt kitevő GDP összeget és

1,92-szeresen az akkori ugyanilyen módon kiszámított, 302 dolláros egy főre eső GDP összeget, miközben az elmúlt 15 év alatt a GDP összvolumene 4,2szeresére, egy főre eső volumene pedig közel 4-szeresére növekedett. Az 600 dollár alatti egy főre eső GDP összeg “hivatalos” kimutatása ugyanakkor a KNK számára több szempontból is előnyös lehet. A világ népességének több mint 21%-ával és a világ megművelhető területeinek mindössze 7%-ával rendelkező Kínában alapvetően megoldották a lakosság élelmezésének a problémáját. Az 1,2 milliárdos összlakosságon és a több mint 800 milliós falusi lakosságon belül kevesebb, mint 1/10-re tehető azoknak a száma, akik az “abszolút szegénység”, azaz a fizikai létminimum szintjén élnek. Különösen jelentős volt a vizsgált időszakban az infrastrukturális építkezések, s ezen belül is különösen az út- és vasútépítés, a távközlési hálózatfejlesztés, valamint a

lakásépítés felgyorsulása, mely utóbbi következtében az egy főre jutó lakóterület a városokban az 1991. évi 6,9 négyzetméterről 1995-ben 8,1 négyzetméterre, a falvakban pedig 18,5 négyzetméterről 21 négyzetméterre nőtt. 3.4 A külgazdasági kapcsolatok kiszélesedése, a külkereskedelmi forgalom gyors növekedése Az 1992 és 1995 között eltelt négy évben a legnagyobb és legszembetűnőbb eredményeket a külgazdasági kapcsolatok kiszélesítése, a külkereskedelmi forgalom bővítése, s e forgalom áruszerkezetének és földrajzi megoszlásának a javítása terén érték el a KNK-ban. A külkereskedelmi forgalom földrajzi megoszlását tekintve, a 90-es években is az ázsiai országok túlsúlya a jellemző, bár a korábbi években tapasztalt 2/3-os részesedési arány 1995re 60,6%-ra szorult vissza. Ezt követi Európa 18,1%-kal, majd az észak-amerikai kontinens 16%-kal. Így a latin-amerikai és az afrikai országok, valamint Ausztrália

és a csendes-óceáni szigetországok a kínai összforgalomból 1995-ben együttesen is csak 5,3%-kal részesedtek. A külkereskedelmi forgalomnak a KNK-on belüli földrajzi megoszlása továbbra is a tengerparti tartományok és tartományi jogú nagyvárosok nyomasztó túlsúlyát mutatja. 1995-ben Kuangtung tartomány egymaga 33,1%-kal részesedett az összforgalomból. 10 3.5 A külföldi tőke tömeges beáramlása A külföldi tőke bevonása és felhasználása terén a vizsgált négy évben elképesztő ütemű fejlődés következett be és kedvező irányú minőségi átalakulás vette kezdetét, ami mindenekelőtt a külföldi tőke felhasználására vonatkozóan megkötött egyezmények számának az ugrásszerű megnövekedésében, a felhasználáson belül a hitelek további visszaszorulásában és a működő tőkebevonás további térnyerésében, valamint a ténylegesen megvalósult külföldi tőkebefektetések differenciáltabb ágazati és területi

megoszlásában mutatkozott meg. A beruházási szerződések esetében az egy-egy szerződésre eső átlagos összeg évről évre növekedett: 1992 – 1,2 millió US dollár; 1993 – 1,3 millió US dollár; 1994 – 1,7 millió US dollár és 1995 – 2,5 millió US dollár. 3.6 A lakosság életszínvonalának emelkedése és életkörülményeinek a javulása A gazdaság dinamikus növekedése és a külgazdasági együttműködés gyors ütemű kiszélesedése lehetővé tette a kínai nép életszínvonalának számottevő emelését és a dolgozó tömegek munka- és életkörülményeinek további javítását. Ebben jelentős szerepet játszott a munkavállalási és kereseti lehetőségek bővülése, különösen a vidéki és a falusi vállalatoknál, valamint a falusi és a városi egyéni és magánszektorban. A foglalkoztatottak száma az 1991. év végi 648 millióról 1995 végén 680 millióra emelkedett, azaz négy év alatt 32 millió fővel gyarapodott. Ez a

gyarapodás nagyjából 1/3:2/3 arányban (10,3 és 21,1 millió fő) oszlott meg a falusi és a városi foglalkoztatottak között, ami azt jelenti, hogy a falusi foglalkoztatottak száma 1992 és 1995 között az 1991. évi 478,2 millióról 488,5 millióra, a városi foglalkoztatottaké pedig 169,8 millióról 190,9 millióra nőtt. A városi foglalkoztatottak növekedési üteme (12,4%) nem érte el a városi népesség ez idő alatt bekövetkezett növekedésének az ütemét (15,2%), a falusi foglalkoztatottak növekedési üteme (2,2%) azonban valamelyest meghaladta a falusi népességnek – az urbanizációs tendencia felerősödése következtében is lelassult – növekedési ütemét (1,4%). A legfontosabb fogyasztási cikkek egy főre eső fogyasztásában és a legkeresettebb tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottságban még 1995-ben is jelentős különbségek mutatkoztak a falusi és a városi családok között: A kínai lakosság megtakarítási hajlama

egyike a legerősebbeknek a világon. 1995 végén a lakossági takarékbetét-állomány folyóáras értéke már megközelítette a 3000 milliárd jüant. A növekedés 1995-ben – az előző év végi betétállomány összegéhez képest – a városi betéteknél 11 676,4 milliárd jüan, a falusi betéteknél pedig 138 milliárd jüan volt. Ennek eredményeként, a lakosság kumulált megtakarításai 1995-ben már meghaladták az az évi folyó áras GDP összeg több mint felét, ami – tudomásunk szerint – példa nélkül áll a világon. Az ilyen mértékű és volumenű megtakarítás Kínában ma már nem “kényszertakarékosság”, vagyis nem arról van szó, hogy a kínai embereknek nincs mire elkölteniük keresetüket és jövedelmeiket, hanem egy olyan általános és mélyebb, s az igények és a szükségletek minőségi változásait tükröző jelenségről, ami általában a távol-keleti újonnan iparosodó országokra, s különösen a konfuciánus

életfelfogás hagyományaival rendelkező társadalmakra jellemző. A kínai ember általában szereti biztonságban érezni magát és családját, ezért jobb módba kerülve igyekszik felkészülni, és pénztartalékot gyűjteni az esetleg bekövetkező “szűk esztendőkre”, és – biztonságosabb befektetés híján – hajlandó azt az állami bankoknál és a takarékszövetkezeteknél elhelyezni. Ez a jelenség ugyanakkor a tömegeknek a kínai gazdaságpolitika iránti bizalmát is tükrözi, ami még inkább erősödött azáltal, hogy a pénzügyi vezetésnek sikerült az 1994-ben 21,7%-ra felgyorsult inflációt 1995-ben 14,8%-ra visszaszorítani. Ugyanakkor, a városi és falusi lakosok takarékbetéteinek a tényleges jövedelmi különbségeket lényesen meghaladó nagyságrendi különbségéből arra is következtetni lehet, hogy ez a bizalom főleg a városi lakosokra jellemző, a falusi lakosok szívesebben őrzik a megtakarított pénzüket otthon,

a “ládafiában”, még ha így el is esnek bizonyos kamatbevételtől. Mindent egybevetve, az 1992 és 1995 közötti évek az addigi több mint másfél évtizedes kínai reform és nyitási politika legdöntőbb és legsikeresebb éveinek mondhatók, amelyek viszonylag szilárd kiinduló alapokat teremtettek az 1996-2000 közötti 9. ötéves terv beindításához és végrehajtásához, s ennek keretében a sajátosan kínai színezetű szocialista piacgazdasági rendszer fokozatos kiépítéséhez. 3.7 A 9 ötéves terv első három évében elért gazdasági eredmények A 9. ötéves tervben megfogalmazott gazdaságfejlesztési és gazdaságpolitikai célok elérése szempontjából – a fentebb vázolt problémák és ellentmondások ellenére – nem kevésbé sikeresnek és biztatónak mondhatók a tervidőszak első három évében, azaz 1996-ban, 1997ben és 1998-ban elért eredmények. Először is a nemzetgazdaság makroszintű növekedési mutatói kedvezően

alakultak. A kitűzött célnak megfelelően, a GDP korábbi évi 10% feletti növekedési ütemét sikerült 1996ban 9,7, 1997-ben 8,8, 1998-ban pedig 7,8 százalékra mérsékelni. A GDP termeléséből – folyó áron számítva – a primer ágazatok 1998-ben 18%-kal, a szekunder ágazatok 49,2%-kal, 12 a tercier ágazatok pedig 32,8%-kal részesedtek. De még ennél is nagyobb sikernek mondható az állóvagyont növelő beruházások korábban az évi 30%-ot is meghaladó növekedési ütemének először 14,8, majd 10,1 százalékra való csökkentése 1996-ban és 1997-ben, mivel ez egyben a pénzügyi fegyelem megszilárdulását is tükrözi. 1998-ban a kormánynak az exportlehetőségek beszűkülése miatt hozott, a belső keresletet élénkítő intézkedései következtében az állóvagyont növelő beruházások ismét 14,1%-kal nőttek, ezen belül az állami szektorban 19,5%-kal. A mezőgazdaság és kapcsolódó termelőágazatai (növénytermesztés,

erdészet, állattenyésztés, halászat és vízgazdálkodás) fejlesztésére fordított beruházások értékösszege 1998-ban 47,8, a szállítás és hírközlés fejlesztésére fordított beruházásoké pedig 53,4 százalékkal nőtt. A legnagyobb siker azonban az infláció gyors megfékezése és egyszámjegyűre történt leszorítása volt, aminek eredményeként a kiskereskedelmi és a fogyasztói árindex – az előző évhez képest – 1996-ban csak 6,1 és 8,3, 1997-ben pedig mindössze 0,8 és 2,8 százalékos növekedést mutatott, 1998-ban viszont már 2,8, illetve 0,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi és a fogyasztói árszínvonal. Másodszor, az ipari termelés hozzáadott értéke továbbra is eltérő ütemben növekedett a különböző tulajdonformákban működő iparvállalatoknál, ami tovább diverzifikálta a kínai ipar tulajdonszerkezetét. Az elmúlt három évben az egész ipar hozzáadott értékének 12,7, 11,1, illetve 8,9 százalékos

növekedésével szemben, az állami szektornál ez a növekedés mindössze 6,4, 5,4 és 4,9, a kollektív szektornál 17,4, 11,7 és 8,7 százalékos volt, a hazai és külföldi magánszektornál viszont 13,1, 16 és 12 százalékos. Ennek következtében, 1997-ben, az iparban megtermelt 3175,2 milliárd jüan hozzáadott értékből az állami vállalatok 959,4 milliárd jüannal (31,2%), a kollektív szektor vállalatai 1187,5 milliárd jüannal (37,4%), a külföldi tőkeérdekeltségű vállalatok 445 milliárd jüannal (14%) és a városi és falusi magánvállalatok 553,3 milliárd jüannal (17,4%) részesedtek. (A tanulmány megírásakor 1998-ra ezek az adatok ilyen bontásban még nem álltak rendelkezésre.) Harmadszor, ha alacsonyabb ütemben is, de tovább emelkedett és javult a kínai ipar tejesítő képessége. Konszolidálódott a nyersanyag-, alapanyag- és energiaellátás, a gép- és elektronikai ipar, valamint a vegyipar gyors ütemben bővítette a

legkorszerűbb termékek gyártását. A fontosabb ipari termékekből 1997-ben és 1998-ban az alábbi mennyiségeket állították elő: Negyedszer, a változó időjárási viszonyok és az egyes területeket – különösen 1998-ban – sújtó természeti csapások ellenére, az agrártudomány és az agrotechnika legújabb eredményeinek a felhasználásával, továbbá a vízgazdálkodási beruházások növelésével, a 13 mezőgazdasági termelés terén sikerült mindhárom évben a körülményekhez képest viszonylag jó eredményeket elérni. A gabonafélék termesztésénél 1996-ban történelmi rekord született, az előzetesen 490 millió tonnában megadott, majd részletesebb felmérés és ellenőrzés után 504,5 millió tonnában megállapított gabonaterméssel először sikerült túllépni a 2000. évre célul tűzött 500 millió tonnás szintet. Ezen belül a cereáliák (rizs, búza, árpa, kaoliang, köles, zab) 451,3, a szójabab 17,9, a gumósok

(burgonya, édes burgonya) pedig 35,4 millió tonnát tett ki. A kínai statisztikusok ez utóbbiakat tényleges súlyuk 1/5-ével számítják be a gabonafélék terméseredményeibe. A cereáliák közül a három legfontosabb és legjelentősebb terményfajta termelési mennyisége az 1996. évi rekordtermésnél az alábbi szinteket érte el: rizs – 195,1 millió tonna, búza – 110,6 millió tonna, kukorica – 127,5 millió tonna. 1997-ben és 1998-ban viszont – az előzetes felmérés szerint – már csak 492,5, illetve 490 millió tonna gabonatermést takarítottak be, ami 12, illetve 14,5 millió tonnával (2,4 és 2,9%-kal) kevesebb az 1996. évi rekordtermés eredményénél A gyapottermés 1996-ban 4,2, 1997-ben 4,3, 1998ban pedig 4,4 millió tonna volt Az olajtartalmú növények termelése lényegében véve – 1996ban, 1997-ben és 1998-ban egyaránt – az 1995 évi 22 millió tonna körüli szinten mozgott, a cukortartalmú növényeké viszont mindkét évben

nőtt. 8-10-12% körüli növekedést regisztráltak a gyümölcsfélék és a halászati termékek termelésénél, ami a lakosság egészségesebb táplálkozását segíti elő. 1996-ban és 1997-ben a gyümölcsfélék termelési mennyisége 45,7 és 50,5 millió tonna volt, azaz 8,7 és 8,4 százalékkal növekedett évente. A húsféléknél azonban 1997-ben számottevő csökkenés következett be, az 1996. évi 59,2 millió tonnával szemben 1997-ben csak 53,5 millió tonnát termeltek, s az 1998. évi 55 millió tonna körüli hústermelés sem érte el a két évvel korábbi szintet. Ebből a sertés-, marha- és juhhús együttes mennyisége az elmúlt három évben 47,6, 41,2 és 43,6 millió tonnát tett ki. A halászati termékek együttes mennyisége ezekben az években 28,1, 35,6, illetve 38,5 millió tonnára rúgott, azaz mindhárom évben növekedett. Nem szolgálja viszont a lakosság egészségét a nyersdohány-termesztés 26, illetve 33 százalékos növekedése

1996-ban és 1997ben, amiből 34 millió doboz cigarettát gyártottak évente. 1998-ban viszont már “csak” 33,7 millió doboz volt a termelés, azaz 0,1 százalékkal kevesebb az előző évi mennyiségnél. Ötödször, jelentős előhaladást értek el az infrastrukturális létesítmények és a különböző szolgáltatások bővítése terén. A 9 Ötéves terv első három évében 3750 km új vasútvonalat építettek, 2670 km-nyi pályán második sínpárt fektettek le, 3920 km hosszú autópályát építettek, 75 km-en optikai szálas kábeleket fektettek le, a városi telefonközpontok kapacitását több mint 60 millió új vonallal bővítették és végül 40.000 km új mikrohullámú, digitális távközlési vonalat építettek. A beépített optikai kábelek teljes hossza az országban így elérte 14 az 550,000 km-t, a digitális távhívások aránya pedig a 99%-ot. A vezetékes telefonközpontok kapacitása 1998 végére országszerte meghaladta a 130

millió vonalat, ezzel egyidejűleg a megyei szinten felüli összes város távhívással is elérhetővé vált. Ennek eredményeként Kína telefonhálózata ma már a második legkiterjedtebb hálózat a világon. A vezeték nélküli mobil telefonhálózat már lefedi a megyék 80%-át, beleértve a mezővárosokat is, s belföldi és nemzetközi hívásokra egyaránt alkalmas. A mobil telefon előfizetők száma két év alatt csaknem háromszorosára nőtt, s számuk 1998 augusztusában már meghaladta a 20 milliót, ami, az az idő tájt világszerte működő mintegy 140 millió GMS készülék 1/7-ét képezte. Ezzel Kína e tekintetben a harmadik helyre került a világranglistán. 1998 végén 100 lakosra ekkor országos méretekben 10,6 telefonkészülék jutott, a városokban viszont 26,1 készülék, azaz ma már minden negyedik kínai városi lakos rendelkezik telefonnal. Nem kevésbé jelentős volt a fejlődés az elmúlt két évben a kereskedelmi és a

bankszolgáltatások területén is. Az évről évre csökkenő infláció mellett, a fogyasztási cikkek kiskereskedelmi eladásai reálértéken 1996-ban 12,6%-kal, 1997-ben 10,2%-kal, 1998-ban pedig 6,8%-kal nőttek. A fogyasztási cikkek és a termelőeszközök piacain a kereslet és a kínálat nagyjából egyensúlyban volt, de egyes – korábban kurrens – fogyasztási cikkekből számottevő túlkínálat is jelentkezett, a termelővállalatok egy részének a piaci kereslethez való lassú alkalmazkodása miatt. Az ily módon keletkező – többnyire gyengébb minőségű – "elfekvő készletek" egy részét a kínai vállalatok viszonylag olcsó áron a volt szocialista országok piacain próbálják értékesíteni. Hatodszor, az élesedő nemzetközi verseny és az 1997 nyarától egyre érezhetőbbé váló kelet- és délkelet-ázsiai gazdasági és pénzügyi válság ellenére, a KNK nemzetközi gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatai

1998-ig csaknem töretlenül fejlődtek. A külkereskedelmi forgalom bővülése terén – érdekes módon – 1996-ban következett be némi lassulás, amikor is az összforgalom az előző évhez képest mindössze 3,6%-kal nőtt, s így folyó áron abszolút értékben 289,9 milliárd US dollárt tett ki. Ezen belül az export 151,1 milliárd US dollár volt, azaz alig 1,5%-kal nőtt, az import pedig 138,8 US dollár, ami 5,1%-os növekedést jelentett. Ennek ellenére, a KNK külkereskedelmi mérlege 1996-ban is még 38,8 milliárd US dollárt kitevő aktívummal zárult. 1997-ben az összforgalom 12,1%-os növekedésének eredményeként e forgalom folyó áras értéke már 325,1 milliárd US dollárt tett ki, amelyen belül a 20,9%-kal növekedett export 182,7 milliárd US dollár, a mindössze 2,5%kal bővülő import pedig 142,4 milliárd US dollár volt. Ebből adódóan 1997-ben a külkereskedelmi mérleg aktívuma tovább nőtt és abszolút értékben 40,3 milliárd US

dollár nagyságrendet ért el. 1998-ban – az ázsiai piacok jelentős beszűkülése következtében – a 15 KNK összforgalma már csak 324 milliárd US dollár volt, azaz 1983 óta először alatta maradt az előző évi összértéknek. Ezen belül az export – 0,5%-os növekedéssel – 183,8 mrd USD-t tett ki, az import pedig 140,2 mrd USD-t, ami 1,5%-os csökkenésnek felel meg. Így, a külkereskedelmi mérleg aktívuma – az összforgalom 0,4%-os csökkenése ellenére is – tovább emelkedett, s 1998 végén már 43,5 mrd USD-t tett ki. Mindezek következtében a KNK 1998ban, az összforgalom tekintetében az előző évi 10 helyről a 9-re, az import tekintetében a 12 helyről a 11-re lépett elő a világkereskedelmi ranglistán, miközben az exportvolumen tekintetében az előző évi 10. helyről a 11-re csúszott vissza Mindhárom évben tovább javult a külkereskedelem áruszerkezete. 1996-ban és 1997-ben a gép- és elektronika ipari termékek exportja az

összexporton belül 31,9 és 32,5 százalékos részesedést ért el. A KNK kereskedelmi partnereinek sorrendjében a korábbi évekhez képest 1998-ig nem következett be lényegesebb változás. A múlt évben Kína az ázsiai térség országainál bekövetkezett piacvesztését a világ egyéb térségeivel folytatott kereskedelme erőteljes növelésével ellensúlyozta. Nem végleges adatok szerint Kína 1998-ban az EU tagországaiba 17, az Egyesült Államokba 14, a latin-amerikai országokba 16, az afrikai kontinens országaiba 26, Ausztráliába pedig 12 százalék körüli mértékben növelte a kivitelét. A külföldi tőkeérdekeltségű vállalatok exportja 1997-ben 11,3%-kal nőtt, részesedésük a teljes kínai exportból az 1996. évi 41,6%-ról 1997-ben 42,7%-ra emelkedett Ami a külföldi tőke felhasználását illeti, 1996-ban 81,6, 1997-ben 61,7, 1998-ban pedig 52,1 milliárd US dollár összegű külföldi tőke felhasználására írtak alá egyezményt. A

ténylegesen felhasznált külföldi tőke összege az elmúlt három évben az alábbiak szerint alakult: 1996 – 54,8, 1997 – 64,4, 1998-ban pedig 58,9 milliárd US dollár volt, amiből a külföldi cégek közvetlen befektetései 73.3, 51,0, illetve 45,6 milliárd US dollárt tettek ki Az évenkénti növekedés, illetve csökkenés ezeknél az összegeknél – a felsorolás sorrendjében – 14,2 ,17,5 és –9,3, illetve 12,2, –43,7 és –11,8 százalékot ért el. 1998 július 31-ig Kínában összesen több mint 310.000 külföldi tőkeérdekeltségű vállalat létesítését hagyták jóvá, 540 milliárd US dollárt meghaladó, szerződésekben előirányzott befektetési összeggel, mely összegből ugyanezen időpontig több mint 240 milliárd US dollárt használtak fel ténylegesen. Kínai vállalatok 1996-ban 10,3 milliárd US dollár, 1997-ben pedig 12,1 milliárd US dollár értékben kötöttek szerződéseket külföldön beruházási objektumok

kivitelezésére, s 7,7, illetve 8,4 milliárd US dollár értékben fejeztek be és adtak át ilyen objektumokat. Ez 6,2 és 10,5, illetve 16,8 és 8,9 százalékos évenkénti növekedésnek felel meg. A turizmusból származó bevételek 1996-ban 16,8, 1997-ben 18,4, 1998-ban viszont már csak 4,4 százalékkal nőttek, s abszolút értékben 10,2 12,1 és 12,6 milliárd US dollárt tettek ki. 1996-ban 51,1 millió, 199716 ben 57,6 millió külföldi kereste fel a KNK-t, ezek 85-87%-a azonban hongkongi, makaói és tajvani “honfitárs” volt. (Ezen belül a tajvani látogatók száma az elmúlt két-három évben – a két országrész közötti politikai feszültségnek 1995 nyarától kezdődően tapasztalható kiéleződése következtében – csaknem 1/3-ával csökkent, a korábbi évek 3 millió fő körüli látogatóval szemben, 1997-ben is csak 2,1 millió tajvani látogatót regisztráltak.) A külföldön felvállalt építkezésekből és a nemzetközi

turistaforgalomból származó devizabevételek 1998ban nagyjából az előző évi szinten maradnak. A KNK devizatartalékai 1998 végén 145 milliárd US dollárt tettek ki, azaz abban az évben már csak 5 milliárd dollárral emelkedtek, ami azonban így is igen jó eredménynek számít, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az azt megelőző fél évben – nemzeti valutája értékének a megőrzése és árfolyamának a szinten tartása mellett – Kína jelentős mértékben hozzájárult a hongkongi dollár értékének és árfolyamának a stabilizálásához is. Márpedig, 1997 második és 1998 első felében, a hongkongi ingatlan- és értékpapírpiacon 530 milliárd US dollárt kitevő árfolyamcsökkenés következett be, ami az ott előállított bruttó hazai termék több mint négyszeresének felel meg, vagyis – ha úgy tetszik – minden hongkongi családot közel 250 ezer US dollárnak megfelelő veszteség ért. A kínai közgazdászok megítélése

szerint, ez a 145 milliárd dolláros, világméretekben is jelentős devizatartalék – a 160 milliárd US dollárt kitevő külföldi adósságállomány mellett is – megfelelő biztonságot nyújt a KNK számára a kelet- és délkelet-ázsiai valutaválságból eredő kedvezőtlen hatások kivédéséhez, mivel ennek a devizatartaléknak az éves kamathozama legkevesebb 7 milliárd US dollárt tesz ki. Hetedszer, az ország pénzügyi helyzete stabil maradt, mindenekelőtt a bankrendszer reformja további elmélyítésének, a monetáris szabályozó mechanizmus megjavításának és az értékpapírpiac feletti felügyelet megerősítésének köszönhetően. Ez különösen jelentős eredménynek számít, ha figyelembe vesszük, hogy az 1997 nyarától kezdve kibontakozó távol-keleti és délkelet-ázsiai valutaválságot, amely a térségben levő legtöbb állam pénzügyi helyzetét és nemzeti valutáját megrendítette. A költségvetési bevételek 1998-ban 13,9, a

költségvetési kiadások pedig 16,7%-kal nőttek, s ebből kifolyólag a költségvetési hiány megközelítette a 92 milliárd jüant. A különböző pénzintézeteknél elhelyezett betétek összege 1996-ban 27,3%-kal, 1997-ben 18,6%-kal, 1998-ban pedig 16,1%-kal emelkedett, s 1998 végén már 9.569,8 milliárd jüant tett ki, azaz több mint 20%-kal meghaladta az abban az évben előállított GDP 7955,3 jüant kitevő folyó áras értékét. Ezen belül a vállalati megtakarítások összege 13,4%-kal, a lakossági megtakarításoké pedig 17,1%-kal nőtt, s abszolút összegét tekintve az előbbi 3.248,7, az utóbbi pedig 5340,7 milliárd jüant ért el Másfelől, 1997-ben a bankok 7.491,4 milliárd jüan összegű nettó hitelt helyeztek ki, 16,7%17 kal többet, mint az előző évben. A hitelek 3/4-e rövid lejáratú hitelként került kihelyezésre, s csupán 1/4-e volt közép és hosszú lejáratú hitel. 1998 végén a forgalomban levő pénz mennyisége (M0)

1.120,4 milliárd jüan volt, 10,1%-kal több mint 1997 végén A szűkebb értelemben vett pénzellátás (M1) összege 3.895,4 milliárd jüant tett ki (11,9%-os növekedés), a tágabb értelemben vett pénzellátásé (M2) pedig 10.449,9 milliárd jüant (15,3%-os növekedés). A KNK devizatartalékai 1998 végén már 144,9 milliárd US dollárra rúgtak, szemben az előző év végi 139,9 és az 1996. év végi 105 milliárd US dollárral Nyolcadszor, tovább javultak a kínai lakosság döntő többségének az anyagi és kulturális létfeltételei és életkörülményei. A tudomány és az oktatás, valamint a kultúra, egészségügy és a sport fejlesztésére fordított nagyobb költségvetési összegek és ezek hatékonyabb felhasználása révén, az elmúlt három évben mindezeken a területeken kiemelkedő eredmények születtek, amelyek kisugárzó hatása érzékelhetővé vált a kínai emberek mindennapi életében is. Oktatás, egészségügy, sport. Kína több

mint ezer általános egyetemén jelenleg több mint 3,4 millió fiatal tanul, beleértve az 1997-ben felvett egymillió új hallgatót, miközben 735 posztgraduális oktatási és kutató intézményben 180.000 végzett hallgató tudományos továbbképzése folyik, beleértve az újonnan felvett 64.000 új aspiránst is A középiskolák felső tagozatában, valamint a középfokú szakiskolákban és technikumokban pedig 20,6 millió diák tanul, a 15 éven felüli beiskolázható fiatalok közel 60%-a. 1998 végén a 310000 egészségügyi intézményben 4,4 millió fő dolgozott, beleértve 1,4 millió orvost és több mint 1 millió szakképzett ápolót. Az egészségügyi hálózat ma már kiterjed az egész országra, a falusi egészségügyi állomások az egész hálózat közel 90%-át teszik ki, s több mint 1,3 millió falusi orvost és egészségügyi dolgozót foglalkoztatnak. A kínai sportolók a nemzetközi versenyeken az elmúlt három évben számos világcsúcsot

döntöttek meg és kimagasló eredményeket értek el. Ezek az eredmények az egyre szélesedő tömegsport bázisára épülnek Életkörülmények, jövedelem, fogyasztás. A 9 ötéves terv első három évében számottevően javultak a kínai lakosság életkörülményei. A városi lakosok megélhetésre fordítható egy főre eső reáljövedelme 1996-ban 3,8, 1997-ben 3,4, 1998-ban pedig 5,8 százalékkal nőtt, a falusi lakosok egy főre eső tiszta jövedelme pedig – ugyancsak reálértéken számítva – 9, 4,6 és 4,3 százalékkal. 1998-ban ez az egy főre eső jövedelem a városokban évi 5425 jüant tett ki, a falvakban pedig 2160 jüant. A piaci eladások stabilan növekedtek, a fogyasztási cikkek kiskereskedelmi eladásai a múlt évben 6,8 százalékkal nőttek az előző évhez képest, s abszolút értékben meghaladták a 2915 milliárd jüant. A városokban, e három évben 360, 380 és 400 millió négyzetméter alapterületű új lakást építettek, a

falvakban az újonnan épült 18 lakások alapterülete 1996-ban és 1997-ben egyaránt 760–760 millió négyzetmétert, az 1998ban épülteké pedig 810 millió négyzetmétert tett ki. Ennek következtében az egy főre eső lakóterület átlagos nagysága a kínai városokban és mezővárosokban már 1998-ban meghaladta a 9 négyzetmétert, azaz e tekintetben a 9. ötéves terv célkitűzését két évvel korábban teljesítették. Gyors ütemben bővült a különböző társadalombiztosítási formákba bevont munkások és alkalmazottak köre. Az ország járási központjainak a 41,5%-ában már létrehozták a falusi társadalombiztosítási hálózatot, s ennek keretén belül már több mint 70 millió falusi lakos vesz részt az öregségi nyugdíjbiztosítási programban. Az “abszolút szegénység” színvonalán élők száma 1998-ban is 8 millió fővel csökkent. A városokban és mezővárosokban a regisztrált munkanélküliek száma a múlt év végén

hivatalosan a foglalkoztatottak 3,1%-ára rúgtak. 1998 végén a KNK 1248,1 millió főt kitevő népességének 30,4%-a, azaz 379,4 millió fő lakott városokban és mezővárosokban, a fennmaradó 69,6%, azaz 868,7 millió fő viszont továbbra is az ország falusi jellegű településein élt. A népesség természetes szaporodási rátája a KNK történetében 1998-ban süllyedt először 10 ezrelék alá. A várható életkor a mai Kínában – 1998. évi adatok szerint – a férfiaknál 69 év, a nőknél pedig 73 év. 4. Kína megosztottsága A Kínai Köztársaságot dr. Szun Jat-szen alapította 1912-ben, miután megdöntötték a Csingdinasztiát A Kínai Népköztársaság 1949-ben jött létre, azóta különváltan fejlődik: a kommunisták fennhatósága alá tartozik a szárazföld, a Kínai Köztársaság kormányáé alá pedig Tajvan, Penghu, Kinmen és Macu. Kína megosztott volt az elmúlt fél évszázadban, helyzetünk Észak- és Dél-Koreáéra

hasonlít. Ez a politikai realitás, amellyel tisztában van az egész világ. Peking állítása, miszerint „csak egy Kína van, a Kínai Népköztársaság és Tajvan annak a része”, illetve, hogy „Tajvan lázadó tartomány”, nem csupán nem fedi a valóságot, de nyilvánvalóan nem is meggyőző. Véleményem szerint Tajvan és a Kínai Népköztársaság is Kína része, és a Tajvani-szoros két partján két különböző politikai entitás létezik, amelyek közül egyik sincs alárendelve a másiknak. A lényeg: egyik fél sem zárhatja ki a lehetőséget, hogy Kína a jövőben egyesül - békés és demokratikus úton, ha eljön az ideje és adottak lesznek hozzá a feltételek. 19 Az elméleti és empirikus tapasztalatok alapján Kína azért vonzza a külföldi működőtőkét magához, mert bőséges és olcsó a munkaerő, a vámok alacsonyak, megbízható az ország gazdasági, társadalmi, politikai stabilitása, stb. 5. Kistigris

államok Külföldi befektetők közül érdemes figyelmet fordítani a négy kistigris államokra: Hongkong, Macaó, Tajvan, Szingapúr. Ezek az államok a befektetések nagyobb felét mondhatják magukénak. Ezzel kapcsolatban a kínaiaknak a szülőföldhöz való természetes ragaszkodásán túl elsősorban a nyelvi, kulturális közösségből fakadó előnyöket szokták kiemelni, amelyek költségkímélő szerepet is játszanak. Egy idegen kultúrában működve megnő az üzleti bizonytalanság, több váratlan tényezővel kell számolni. A Kínai befektetőket három csoportba oszthatóak 1. Hongkong, Makaó, Tajvan 2. más kelet-ázsiai országok 3. nyugatiak Az utóbbi években egyre többet lehet olvasni az ún. "nagy kínai gazdasági közösség", vagy "kínai közös piac" kialakításának szándékáról. Az integráció két síkon folyik: regionális és globális dimenzióban. A regionális integráció szintjén a KNK, Hongkong, Makaó és

Tajvan gazdasági összefonódása a meghatározó folyamat. Globális szinten a világ különböző országaiban élő kínaiak gazdasági erőforrásai képezik azt az erőt, amely hozzájárul az etnikai alapú együttműködéshez A gyorsan fejlődő "kistigrisek" első négyesfogatából három - Hongkong, Tajvan és Szingapúr - lakossága többségében kínai. A közöttük szövődő sokszálú kapcsolat szorosabbra fűzi az összetartozás érzetét nemcsak a délkelet-ázsiai országok, hanem ma már a világ valamennyi részén fellelhető kínaiak közösségeivel is. A kultúra folytonossága alapján ez az összetartozás a kínai identitás újraformálásával egyre inkább gazdaságilag és politikailag konvertálható tőkévé válik. Az anyaországnak Hongkonggal, Makaóval, Tajvannal és a tengerentúli kínai közösségekkel folytatott gazdasági együttműködése indította el a Nagy-Kína gondolatát. Hongkong és Makaó esetében államközi

szerződések szabályozzák az integrálódást, míg Tajvan vonatkozásában ez komoly politikai és biztonságpolitikai kérdéseket vet fel. Bár 20 Tajvan a "szelektíven nyitott kapuk" politikáját alkalmazza Kínával szemben, a kínai entitások között abban mindenképpen egyetértés van, hogy a szorosabb együttműködés kölcsönös érdek, a gazdasági integráció pedig szükségszerű folyamat. A gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok szorosabbá válása a múlt században indult meg Hongkong és Makaó viszonylatában. A geopolitikai realitások - a történelmi előzmények különbözőségei ellenére - az összefonódások szilárd kötelékeit alakították ki a térségben. A Kínához fűződő kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok létfontosságúak Hongkong és Makaó számára. Kezdetben ezek elsősorban az élelmiszer-, ivóvíz- és energiaellátás, a bővülő árucsere, a későbbiekben pedig a munkaerő-intenzív

iparágak kitelepítése, s az ezzel társuló tőkekihelyezések, illetve beruházások voltak. A kölcsönös érdekeltség és egymásrautaltság végül is oly mérvű függőséghez vezetett Kína, Hongkong és Makaó kapcsolatában, amely önmagában sem lebecsülendő integráló erő. Nagy-Kína szellemi részeként Szingapúr az egyetlen, amelynek önálló államiságát a KNK nem kérdőjelezi meg, holott lakosságának háromnegyedét a kínai etnikum adja. A konfuciánus etikára épülő erősen központosított politikai hatalmával, piacgazdasága sikerességével, befolyásos pénzügyi központjával Szingapúr a KNK számára is példaértékű. Az integráció folyamatának mérlegelésénél a politikai, gazdasági és lélektani tényezők és feltételek egyaránt fontosak. Mindezek mellett tekintettel kell lenni azokra a külső körülményekre is, amelyek a nemzetközi tényezők és feltételek, s különösen az adott térség hatalmi viszonyainak

oldaláról befolyásolhatják - erősíthetik vagy gyengíthetik - a kínai integrációs törekvéseket. Bár a politikai erőviszonyok fontosak a "Kínai Közös Piac" megvalósulása szempontjából, létrejöttét végső soron azonban a gazdasági tényezők és feltételek, illetve az ezekből származó előnyök és hátrányok fogják eldönteni. 6. Hongkong, Makaó, Tajvan és Szingapúr identitása A Nagy-Kína formálódását elősegítő tényezők közül, - az említett politikai és gazdasági mellett - az érzelmi és tudati tényezők szerepéről sem szabad megfeledkezni. A formálódó tömörülés egy új kínai nagyhatalom kialakulásának potenciális lehetőségét hordozza magában, a világ legnagyobb belső piacával, legnagyobb tömegű és egyik legolcsóbb munkaerő-tartalékával, valamint gazdag nyersanyag- és energiaforrásokkal. Az együvé tartozás érzete, az ősök tisztelete s a szülőföld szeretete lélektanilag rendkívül

erős, amely az évezredek során kialakult szokásokból és hagyományokból, a konfuciánus etikából, a közös 21 írott nyelvből és a kultúrából táplálkozik. A legfontosabb megtartó erő minden bizonnyal a közös eredet és kultúrkör tudata, aminek köszönhetően a kínaiak képesek megőrizni identitásukat idegen közegben is. A hagyományőrzés tekintetében észlelhetők bizonyos eltérések a különböző egységek között. A régi szokások és hagyományok ápolása inkább maradt fenn Hongkongban és Tajvanon, mint a Kínai Népköztársaságban, ahol ez évtizedeken át feudális csökevénynek minősült. Az ideológia oly mértékben torzította a társadalmi közgondolkodást, hogy gyakorlatilag a Kínához lazábban kötődő közösségek őrizték meg a hagyományos kínai társadalmi, kulturális modellt. A kínai kultúrájú társadalmak rendező elveként olyan konfuciánus etikai normák maradtak fenn, mint az autoritás, a rend, a

hierarchia tisztelete, az egyén jogainak a közérdekkel szembeni alárendelése, a konszenzus keresése, a konfrontáció kerülése, az "arc" megőrzése és általában az állam felsőbbrendűségének, a társadalom elsőbbségének elfogadása az egyéni érdekkel szemben. 7. A KNK és Tajvan kapcsolata A két fél közötti kapcsolatok jellegét a nagyfokú politikai feszültség és a gazdasági kooperáció kettőssége határozza meg. A gazdasági érdekek elsöpörték a tajvani hatóságok biztonságpolitikai megfontolásait. A szárazföldről érkező nyersanyag-, félkésztermék-, fogyasztási cikk-, tőke- és migrációs mozgást még sikerült ellenőrzés alá vonni, de a Tajvanról a kínai szárazföldre irányuló áru-, tőke-, és népességáramlás korlátozása sikertelennek bizonyult. A szárazföldi Kínának Tajvan az ötödik, Tajvannak a KNK a negyedik legnagyobb kereskedelmi partnere. Az eredendően árucserére korlátozódó

kapcsolatok bővültek, előtérbe a tajvani beruházási tevékenység került, amelynek kumulált összege 40,4 md USD volt 1998 végén. A szárazföldi Kínába áramló külföldi működőtőke1 beruházások 7,1%-a származott Tajvanról. A kétoldalú forgalom 2000-ben 31,25 md USD rekord szintet ért el, ami 1999-hez képest 21%-os növekedést jelentett. A Kínába irányuló export 25 md USD volt, ami Tajvan teljes exportjának 16,9%-át jelentette. Importja 6,2 md USD, ez a teljes import 4,4%-a. A tajvani cégek beruházása pedig megközelítette a 45 md USD-t. A KNK bátorítja ezeket a kapcsolatokat, remélve, hogy ezáltal is közelebb jut az egyesítéshez, míg Tajvan próbálja a kínai gazdaságtól való függőség folyamatát lassítani. Tény azonban, hogy Tajvannak 1993-tól legalább 10 md USD többlete van éves átlagban Kínával szemben. 2000-ben ezen a téren is rekord született, a többlet 18,8 md USD-t tett ki 22 A kapcsolatok jövőjének

szempontjából meghatározó az a kérdés, hogy a politikai és nemzetbiztonsági megfontolások vagy a gazdasági racionalitások élveznek-e elsőbbséget a „két szomszédvár” viszonyában. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy a gazdasági érdekek prioritása lesz a meghatározó. A kapcsolattartás kínai motivációi: − A kínai gazdaság fejlesztése. − Tajvan gazdasági függőségének növelése. − A tajvani beruházások közvetlenül is erősítik a kínai gazdaság erejét, és a tajvani ügyekbe való beavatkozás lehetőségét is fokozzák. A gazdasági növekedéssel pedig a kínai katonai potenciál is erősödik. Az információs szektorba irányuló tajvani befektetések egyben a kínai katonai technológia fejlesztéséhez is hozzájárulnak. − A célok eléréséhez alkalmazott eszközök: − Más partnerekhez képest, a tajvaniak számára kedvezőbb feltételek és befektetési lehetőségek biztosítása. −

Nyomásgyakorlás és gazdasági szankcionálás. (Például 2000-ben a tajvani függetlenséget támogató üzletembereket kitiltották Kínából.) A kapcsolattartás tajvani szempontjai: − A gazdasági együttműködés hozzájárul a tajvani modell és demokrácia népszerűsítéséhez a szárazföldi Kínában is. − Ugyanakkor a gazdasági kapcsolatok erősítése gyengítheti a sziget biztonságát és politikai rugalmasságának megőrzését. − Ezért kívánatos visszafogni a kereskedelem és a beruházások iramát. (A tajvani üzletemberek kiszolgáltatottsága is nő a gazdasági egybefonódással, akiket az esetleges pekingi szankciók érzékenyen érintenének.) 23 − Kormányzati részről tartanak az ipari kapacitások túlzott mértékű kitelepítésétől is. Ez nemcsak munkahelyek és technológiák elvesztését jelentené, hanem a kínai export versenyképességének növelését is a tajvanival szemben. − Veszélyes lehet, hogy a

tajvani export-import egyre nagyobb hányada válik a kínai viszonyok függvényévé. − Végezetül attól is tartani lehet, hogy a szárazföldi gazdasági érdekek kikezdik az üzleti elit „tajvani identitását” is. A Kína–Tajvan-kapcsolatokra vonatkozó adatközlés gyakorlatilag ellenőrizhetetlen. Soha nem publikáltak összehasonlító adatokat. A beruházási korlátok miatt a Kínába eszközölt beruházások jelentős része regisztrálatlan. Közvetlen kapcsolatok híján azt sem lehet tudni, hogy a harmadik országokon keresztül érkező tranzakcióknak mekkora hányaduk kerül helyi beruházásokhoz. Ezért csak becsülni lehet az adatokat Egy 1997-es számítás szerint a Kínában tevékenykedő tajvani cégek száma 23.000 és 59000 között van, a beruházások értéke pedig a 17-56 md USD sávban mozog. A tajvani beruházások nagyságrendje Tajvan GDP-jének 10% körüli részét teheti ki. 230000 főre becsülik a jelenleg Kínában dolgozó tajvaniak

számát. 8. Kína társadalmi-gazdasági fejlődésének a kilátásai a XXI. század első felében A jövő század első fele sorsdöntő időszak lesz az egész emberiség, s benne a világ népességének ma még több mint 1/5-ét kitevő kínai emberek számára. Ebben az időszakban fog eldőlni, hogy az emberiség képes lesz-e a társadalmi-gazdasági fejlődésnek és a modernizációnak olyan útját és olyan módszereit megtalálni, amely az ezt követő évtizedek és évszázadok új generációi számára is biztosítja az élet és a megélhetés feltételeit bolygónkon. A mai fejlett országok által a XIX. század óta, de különösen a XX század második felében bejárt fejlődési út és modernizációs modell a Föld népességének 4/5-ét kitevő fejlődő országok népei és nemzetei számára már követhetetlen, mivel néhány évtizeden belül világméretű ökológiai katasztrófát eredményezne. Ezért a második világháború után

kibontakozott tudományos és technológiai forradalomnak az emberiség civilizációs fejlődésének egy olyan új modelljét kell világméretekben kialakítania, amely a Földön élő 24 valamennyi ember számára képes emberhez méltó életkörülményeket és az emberiség fennmaradásához szükséges létfeltételeket hosszú távra biztosítani. Ehhez az eddigitől merőben eltérő, új gazdasági és politikai világrend, valamint merőben új értékrend és életszemlélet kialakítására, az emberiség erkölcsi megújulására van szükség. Az individualizmust és a gátlástalan önzést a kollektivizmusnak, a másság tolerálásának és tiszteletének, valamint a kölcsönös megértésre és segítőkészségre épülő humanizmusnak kell felváltania, mert különben az emberiség elpusztítja önmagát. Egy ilyen világrend és értékrend kialakítására a több ezeréves, ősi civilizációs és kulturális tradíciókkal, erkölcsi normákkal és a

természettel harmóniában élésre törekvő életfelfogással és életszemlélettel rendelkező ázsiai népek alkalmasabbnak tűnnek, mint az európai civilizáció emlőin nevelkedett fejlett országok népei és nemzetei. E tekintetben az emberiség továbbélése és fennmaradása szempontjából talán még szerencsésnek is mondható, hogy a világ társadalmi-gazdasági fejlődésének a súlypontja a XXI. század első évtizedeiben már egyre jobban az ázsiai és csendes-óceáni térségre, s ezen belül is elsősorban a távol-keleti és délkelet-ázsiai térségre tevődik át. Ugyanakkor, ez alatt az idő alatt ebben a térségben – az Egyesült Államok és Japán mellett – egyre növekvő mértékben Kína, illetve a kínai etnikumú gazdasági közösség válik majd térség társadalmi-gazdasági és politikai fejlődését meghatározó hatalommá. E tanulmányban Kína társadalmi-gazdasági fejlődésének a jövő század első felében várható

alakulását három szakaszra, illetve időintervallumra bontva tárgyaljuk. Az első, a 2001-től 2010-ig terjedő időszak, amelyre vonatkozóan a kínai gazdasági és politikai vezetésnek már határozott célkitűzései és elképzelései vannak. Ezek jó részét már évekkel ezelőtt írásba is foglalták és a 9. ötéves tervdokumentum szerves részeként 1996 tavaszán a VIII. ONGY 4 ülésszakán jóvá is hagyták A második, a 2011-től 2025-ig terjedő 15 éves időszak, ami alatt – prognózisunk szerint – a kínai gazdaság teljesítőképessége nagyjából megkétszereződik, a 2010-re elért szinthez képest. Ezzel Kína a világ legnagyobb gazdasági teljesítményt felmutató nemzetgazdaságává válik, általános fejlettségi szintjét tekintve pedig eléri a jelenleg közepesen fejlettnek tekinthető országok mai szintjét. A harmadik, a 2026-tól 2050-ig terjedő negyedszázados időszak, ami alatt a kínai nemzetgazdaság ismét megkétszerezheti a

2025-re elért gazdasági teljesítményt, s ezzel a világ gazdasági összteljesítményéből való részesedése már meg fogja haladni a kínai népességnek a Föld akkori népességéből való részesedését, általános fejlettségi szintje pedig a mai fejlett országok átlagos fejlettségi szintjét. 25 Összegzés A világ és benne Kína XX. századbeli társadalmi-gazdasági fejlődését és jelenlegi helyzetét áttekintve, valamint a további fejlődés lehetséges útjait és kilátásait mérlegelve, óhatatlanul az a benyomás alakul ki a közgazdász-politológus Kína-kutatóban, hogy az ezredforduló (pontos adatok még nem állnak rendelkezésre), a korábbi két ezredfordulóhoz hasonlóan, meghatározó jellegű fordulópont lesz az emberiség és ezen belül a kínai emberek társadalmi-gazdasági és civilizációs fejlődésében. Az időszámításunk kezdetét jelentő első ezredforduló Európában is és Kínában is a második nagy

civilizációs fellendülés kezdetét jelentette. Európában – a görög civilizáció hanyatlását követően – ekkor kezdődött el a Római Birodalom kialakulása és megszilárdulása. Kínában viszont – a Csou-dinasztia fél évezreddel korábbi nagy gondolkodói (Kong Fu-ce és Lao Ce) után – ekkor kezdődött a kínai nemzet identitását jelképező Han-dinasztia fénykora. A második ezredforduló Európában a feudalizmus és a keresztény civilizáció kialakulását és megszilárdulását indította el, Kínában pedig – a kínai civilizáció “aranykorát” jelentő Tangdinasztia (i.sz 618-907) szétesése után – az Északi Szung-dinasztia már nem képes a Kínai Birodalom egységét és korábbi kulturális kisugárzását helyreállítani, s így ez az ezredforduló Kína számára valójában a fokozatos hanyatlás évezredének a kezdetét jelentette. A most következő ezredforduló elsősorban az európai keresztény civilizáció számára

jelent világméretű kihívást, mivel ez az elmúlt néhány évszázadban világuralomra törekedett. Ráadásul, a XX. században – két világháború kirobbantása és megnyerése, illetve elvesztése után – gazdasági, katonai, pénzügyi erejével és tudományos-technikai fölényével olyan globális világrendet alakított ki, amelyben az emberiség közel 3/5-e számára szinte semmi remény sincs arra, hogy belátható időn belül ennek a csúcstechnikára épülő civilizációnak az áldásaiból részesüljön, s a mai fejlett országok lakosainak az életszínvonalát valamikor is elérje. A világ népességének az 1/5-ét kitevő fejlett országok lakosságán kívül Kína lakói képezik azt a másik 1/5-öt, akiknek erre legalább a reményük megvan vagy meglehet, amennyiben az új évezredben a világ társadalmi-gazdasági és civilizációs fejlődése az eddigitől eltérő, új irányt vesz, s ésszerűbb és humánusabb fejlődési modellt követ.

Ezért a kínai emberek – az emberiség túlnyomó többségétől eltérően – nagyobb bizakodással tekinthetnek a század- és ezredfordulón túl, azzal a reménnyel, hogy a soron következő XXI. század és harmadik évezred ismét a felemelkedést és egy újabb civilizációs fellendülést hozza el nemzetük és ezen belül minden egyes kínai ember számára. 26 Mire alapozhatják a kínai emberek és a kínai politikusok ezt a bizakodó és optimista hozzáállást a közeli és távolabbi jövőhöz napjainkban? 1. Mindenekelőtt az elmúlt két évtized pozitív tapasztalataira Ebben a két évtizedben ugyanis, a kínai emberek életkörülményei többet javultak, mint az ezt megelőző hét-nyolc évtizedben együttvéve. Már lassan fél évszázada békében élnek, s ha korábbi vezetőik ennek a fél évszázadnak az első három évtizedében követtek is el súlyos hibákat és tévedéseket, s számtalan megpróbáltatásnak és szenvedésnek tették ki

őket, az utóbbi két évtizedben ezeket a hibákat és tévedéseket helyrehozták, és az ország társadalmi-gazdasági fejlődését helyes útra terelték, és egyre kedvezőbb nemzetközi feltételeket teremtettek a békés építőmunka számára. 2. Kína jelenleg a világ leggyorsabban fejlődő és modernizálódó országa, s egyben a távolkeleti és délkelet-ázsiai térség egyik legfontosabb stabilizáló tényezője Stabil fejlődését még a térségben kibontakozott gazdasági és pénzügyi válság sem rendítette meg és nem vetette vissza. A gazdaság viszonylag magas növekedési üteme kulcsfontosságú kérdés Kína számára, mivel a GDP növekedés minden egyes százaléka – az élő munka jelenlegi hatékonysága mellett – 800.000 új munkahely létesítésére nyújt lehetőséget 3. A magas növekedési ütem fenntartását Kínában alapvetően a belső felhalmozás, s ezen belül is mindenekelőtt a szorgalmas és takarékos kínai lakosság

megtakarításai biztosítják. Az elmúlt két évtizedre általában az volt a jellemző, hogy a gazdaság 8-10 százalékos növekedése esetén, a lakossági fogyasztás csak 4-5 százalékkal emelkedett, azaz a növekmény mintegy felét újabb beruházásokra, felújításra, készletbővítésére, tartalékképzésre, valamint a közületi fogyasztás bővítésére és a veszteségek pótlására fordították. A külföldi tőkefelhasználás e mellett csak mint kiegészítő többletforrás szerepelt. 4. Egy és egynegyedmilliárdos népessége révén, a kínai nemzetgazdaság rendelkezik a világ legnagyobb belső piacával és munkaerő-tartalékával, s belső megtakarításai és a bevonható külső erőforrások lehetővé teszik a belső erőforrások mozgósítását és egyre hatékonyabb kihasználását, Kína számára a viszonylag gyors ütemű gazdasági növekedés hosszabb távon is biztosítottnak látszik. Mivel az ország infrastruktúrája még

viszonylag fejletlen, az ipar technikai felszereltsége még viszonylag elavult, a lakásviszonyok pedig a városokban és a falvakban egyaránt még viszonylag szegényesek, a beruházások és az építkezések növelésére igen nagy az igény, s így mindez dinamizáló tényezőként hat a gazdasági fejlődésre. 5. Bár Kína rendelkezik bizonyos nyersanyag- és energiaforrásokkal, az ezekkel való ellátottsága messze elmarad a fejlett világ és számos fejlődő ország ellátottsága mögött. Ezért 27 Kína számára elsőrendű fontosságú feladat természeti erőforrásainak a megőrzése, védelme és ésszerű hasznosítása. Óriási feladatok állnak az ország előtt a vízgazdálkodási létesítmények építése, az erdőtelepítés, a környezetvédelem és az alternatív és megújuló energiaforrások felkutatása és kiaknázása terén. Ezek mind nagy élő és holt munka ráfordításokat igényelnek, s így tíz- és százmilliók számára

biztosíthatnak munkát. 6. Végül, a szolgáltatások területén Kína ma még korszakokkal van elmaradva a fejlett országok mögött. Ez az a terület, ahol Kínának az elkövetkező években és évtizedekben a lehető leggyorsabb ütemben kell behoznia az elmaradását, mivel már ma ez, és ez lesz a jövőben is a világgazdaság legdinamikusabban növekvő szektora. A mozgékony, szorgalmas és tanulékony kínai emberek, s különösen a kínai fiatalok e téren még sok meglepetéssel fognak szolgálni a világ többi országának. A kínai gazdasági növekedést dinamizáló tényezők e rövid felsorolásából is látható, hogy ezek legtöbbje alig, vagy csak bizonyos mértékig függ külső tényezőktől, azaz a világgazdaság mindenkori állapotától. Lényegében véve, a fejlett technika és technológia behozatala az egyetlen olyan tényező, amely lényegesen felgyorsíthatja Kína modernizációját, s amelyhez éppen ezért a mindenkori kínai vezetésnek

elsőrendű feladata és kötelessége biztosítani a szükséges pénzeszközöket és a lehető legkedvezőbb kereskedelmi és politikai feltételeket. Amennyiben ez sikerül, úgy a kínai emberek biztosak lehetnek abban, hogy egyre jobb napok és évek várnak rájuk és gyermekeikre. És ha az emberiség 1/5-ének egyre jobb lesz a sorsa, úgy bízhatunk abban is, hogy idővel és fokozatosan a ma még reménytelennek tűnő 3/5 helyzete is javulni fog. Ez a világ alapvető érdeke 28 Mellékletek: 1. sz melléklet: Az egy főre eső GDP összeg megoszlása a KNK egyes régiói és tartományai között (Folyó áron, jüanban) Megnevezés 1991 1991 1997 1997 Országos átlag 1754 100 6.079 100 I. Észak-Kína – súlyozott átlag 2.004 114 6.872 113 1. Peking tartományi jogú város 5.781 326 16.73 275 5 2. Tiencsin tartományi jogú város 3944 225 13.79 227 6 3. Hopej tartomány 1.545 88 6.079 100 4. Sanhszi tartomány 1.467 84 4.736 78 Autonóm 1.466

84 4.691 77 5. Belső- Mongol Terület II. Északkelet-Kína – súlyozott 2247 128 7.309 120 átlag 6. Liaoning tartomány 2.707 154 8.525 140 7. Csilin tartomány 1.718 98 5.504 91 8. Hejlungcsiang tartomány 2.099 120 7.243 119 III. Kelet-Kína – súlyozott átlag 1.947 111 8.188 135 9. Sanghaj tartományi jogú város 6.675 381 25.75 424 0 10. Csiangszu tartomány 2.143 122 9.344 154 11. Csöcsiang tartomány 2.310 132 10.51 173 5 12. Anhuj tartomány 1.052 60 4.390 72 13. Fucsien tartomány 1.803 103 9.258 152 14. Csianghszi tartomány 1.212 69 4.155 68 15. Santung tartomány 1.876 107 7.590 125 IV. Dél-Kína – súlyozott átlag 1.580 90 5.981 98 29 16. Honan tartomány 1.141 65 4.430 73 17. Hupej tartomány 1.584 90 5.899 97 18. Hunan tartomány 1.280 73 4.643 76 19. Kuangtung tartomány 2.823 161 10.42 172 8 20. Kuanghszi tartomány 1.058 60 4.356 72 21. Hajnan tartomány 1.645 94 5.698 94 V. Délnyugat-Kína

– súlyozott 1124 64 3.750 62 átlag 22. Csungking tartományi jogú na n.a 4.452 73 város 23. Szecsuan tartomány 1.180 67 4.029 66 24. Kujcsou tartomány 890 51 2.215 36 24. Jünnan tartomány 1.147 65 4.042 67 25. Tibeti Autonóm Terület 1.388 79 3.194 53 VI. Északnyugat-Kína – súlyozott 1417 81 4.026 66 átlag 26. Shenhszi tartomány 1.292 74 3.707 61 27. Kanszu tartomány 1.133 65 3.137 52 28. Csinghaj tartomány 1.592 91 4.066 67 Autonóm 1.451 83 4025 66 29. Ninghszia Huj Terület 30. Hszincsiang Ujgúr Aut. 2047 117 5.904 97 Terület Forrás: Zhongguo Tongji Nianjian (Statistical Yearbook of China) 1993. 38 old Zhongguo Tongji Nianjian (China Statistical Yearbook) 1998. 62 és 66 old 30 2. sz melléklet: A KNK legjelentősebb kereskedelmi partnerei sorrendjének változásai 1990 és 1997 között Az ország 1990 1992 1995 1996 1997 megnevezése Hongkong 1 1 2 3 2 Japán 2 2 1 1 1 U.SA 3 3 3 2 3

Németország 4 6 5 6 6 Oroszország 5 8 6 8 8 Szingapúr 6 7 8 7 7 Tajvan 7 4 4 5 5 Franciaország 8 13 11 14 10 U.K 9 14 10 11 9 Dél-Korea 10 5 7 4 4 Olaszország 11 9 9 10 13 Kanada 12 10 12 13 16 Ausztrália 13 11 13 9 12 Hollandia 14 15 14 12 11 Malajzia 15 16 15 16 15 Indonézia 16 12 16 15 14 Megjegyzés: A legjelentősebb 16 partnerországként azokat az országokat tüntettük fel, amelyeknek a KNK-val bonyolított összforgalma 1990-ben az 1 milliárd, 1997-ben pedig a 4 milliárd US dollárt meghaladta. Forrás: Zhongguo Tongji Nianjian (Statistical Yearbook of China) 1992., 1994 és 1998 évi kiadványai. 31 Irodalomjegyzék: Fukuyama: Bizalom Diószegi István – Harsányi Iván – Németh István: A XX. század egyetemes tőrténete Polonyi Péter: Kína története Jordán Gyula: A kínai országegyesítés Mészáros Klára publikációi: www.vkihu/meszarosklarashtml

www.cnacomtw/index-ehtml 32