Nyelvtanulás | Német » A thulei király balladája németül és magyarul

Johann Wolfgang von GOETHE [1749 – 1832] Der König von Thule 1774 Thúlei Király Balladája Dóczy Lajos [1845 – 1919] Sárközi György [1899 – 1945] Es war einst ein König in Thule, Gar treu bis an das Grab, Dem sterbend seine Buhle einen goldnen Becher gab. Thúle messzi partinál Élt egy király, hű király. Mikor meghalt ágyas párja Arany pohárt hagyott rája. Thúlénak volt egy királya, A sírig hű barát, Haldokló párja rája Hagyta arany poharát. Es ging ihm nichts darüber, Er leert ihn jeden Schmaus; Die Augen gingen ihm über, So oft trank er daraus. Ezt szerette szerfelett, Másba sohse töltetett, Könybe borúlt szeme tőle, A hányszor ivott belőle. Legjobban ezt szerette Minden kincse között, Ha inni kezébe vette, Szemébe könny szökött. Und als er kam zu sterben, Zählt er seine Städt im Reich, Gönnt alles seinen Erben, Den Becher nicht zugleich. S hogy halála közelít, Megolvassa várait; Mind örökbe másra hagyja, De a

serleget nem adja. S hogy jött a végső óra, Ő mindent számba vett, S rátestált az utódra, De nem a serleget. Er saß beim Königsmahle, Die Ritter um ihn her, Auf hohem Vätersaale Dort auf dem Schloß am Meer. Királyi ebéden űlt, Zászlós úr mind egybegyűlt Apák magas tornáczába, Tengerparti sziklavárba. Az ebédlő-szobában Ültek lovagjai, A tengerparti várban, Hol éltek ősatyjai. Dort stand der alte Zecher, Trank letzte Lebensglut Und warf den heilgen Becher Hinunter in die Flut. Ott a vén ivó kiállt, Felköszönté a halált. Végsőt ivott és ledobta A szent pohárt a habokba. S az ősz király fölállva Kiitta lángborát, S a zajgó tengerárba Vetette poharát. Er sah ihn stürzen, trinken Und sinken tief ins Meer. Die Augen täten ihm sinken, Trank nie einen Tropfen mehr. Nézte, a hogy lerepűlt, Fordúlt, csordúlt, elmerűlt, Beborúlt szemevilága, Akkor ivott utoljára. Még látta, amint lehullva S csordulva alábukott, Fáradt

szemét lehúnyta, S többé sosem ivott. (Kóta Béla. 2008)