Irodalom | Tanulmányok, esszék » Bagoly Andrea - Janus Pannonius

Janus Pannonius A magyarországi reneszánsz fénykorát a XVI. században élte Igen szűk körűnek számított összehasonlítva a fejlett itáliai reneszánszhoz képest. Elterjedése kizárólag a királyi palotára szűkült. Ám ezen a kis helyen európai szintűvé nőtte ki magát Ekkor az ország trónját Mátyás király foglalta el, kinek hatalmas könyvtára, a Corvina, mely könyvkötő és másoló helyként is működött, világhírűnek számított. Felesége, Beatrix itáliai művészeket hozatott az udvarba, ezzel is növelve a kor színvonalát. Az új nemzedék fiatal elméi közül egyre többen tanultak külföldön, így Krakkóban, Bécsben, majd visszatérve gyarapították az uralkodót az idegen földön szerzett tanulmányokkal. Ilyen volt, az első magyar költő is, akit egész Európa ismert és elismert Janus Pannonius is.Ő volt az első igazi humanista költő, „poeta doctus” Felfedezte a hazai táj szépségét, a test szépségét, a test

örömeit, fájdalmait. Ő írt elsőként a család, a barátság és az e fajta emberi kapcsolatok jelentőségéről. S nem csak verseket írt, hanem fordított is Ez a név a humanista szokásoknak megfelelően csak felvett latin név volt, eredeti neve Csezmiczei János. Nagybátyja, Vitéz János Itáliában neveltette tizenegy évig Csaknem nyolc évig Guarino da Verona híres ferrarai humanista iskolájában tanult. Négy évig Padovában egyházjogot tanult. Hazatértekkor elszomorítja az itthoni elmaradottság, ám nagybátyja, Mátyás maga mellé veszi, s megteszi kancellárjává, majd a pécsi püspöki címet is megkapta. A nemesek azonban fellázadtak ellene, s Janus Pannoniust kiűzetik. Itáliába küldi a király, ám itt egy súlyos politikai hibát követ el, s kegyvesztetté válik. Ekkor már tüdőbaja is elhatalmasodott felette, s Itália felé tartó útján, Zágrábban meghalt. Verseit latinul írta. Költészetét három nagy csoportba sorolhatjuk

keletkezésük helye alapján. A ferrarai- korszak éveiben főleg epigrammákat írt, három műfajban: erotikus, szatirikus és dicsőítőben. Ezekben iskolai éveit írja le, diákcsínyeit A padovai korszak négy évében már kevesebb epigrammát írt, s inkább magasztaló énekeket költött. Ilyen például a Galeotto Marzióhoz c műve is Magyarországi korszaka során már túlsúlyba kerültek az elégiák az epigrammákkal szemben. Ekkor születtek az „Egy dunántúli mandulafáról”, „Midőn beteg volt a táborban”, „Pannónia dicsérete” című költemények. 1 Költészetének két uralkodó műfaja az epigramma és az elégia. Az előbbi műfaj jellemzi igazán a költőt. Három témába sorolhatjuk ezeket, szatirikus hangú, erotikus és dicsőítő. Szatirikus hangú epigrammái témája az iskolai évek, társai kigúnyolása. „Dénesre” című versében Dénes, a tudós, humanista műveltségű férfi szembeszállt a vak buzgósággal, a

szerző tettei miatt dicsőíti. „Kikacagja a római búcsúsokat” c. műve arról szól, hogy a felvilágosodott, humanista költő nem nézte jó szemmel az e fajta vásárokat, mivel az egyház gazdagodni akart az eseményből. Őket gúnyolja ki „Gaelotto Marzióhoz” c. költeményét a „szent év” alkalmából, ferrarai iskolatársához, jó barátjához, Galeotto Marzióhoz írta. A ferrarai korszak szatirikus, csipkelődő hangján szólal meg. Kétféle magatartást, világszemléletet állít szembe: a humanista költő-tudósét és a hiszékeny zarándokét. A kettő teljességgel kizárja egymást Az első négy sor izgatottságát mutatja indokolja, hogy Galeotto elment az szent évi zarándoklatra, ezt nyelvileg is a zsúfolt számonkérő mondat közbevetései, ismétlései, a késleltetett megszólítás is igazolja. Ezt követően a hármas halmozások befolyásolják a vers mondanivalóját: felváltva szembesítik egymással a kétféle magatartást.

Három gúnyos, megvető jelzővel utal a vakbuzgóságra, majd három mitológiai képpel fejezi ki, hogy hagyjon fel a költészettel: „Mert hívő ember költő nem lehet.” Az utolsó sorból persze nem azt kell levonni, hogy vallásos ember nem írhat verset csak azt, hogy humanista ízlésű költő nem lehet. Ugyanis ennek kötelező antik mitológiai elemekkel telezsúfolni a műveket. „Költő létedre, ó miért, miért Hogy cserbenhagytad Parnasszusnak ormát És felszerelve bottal és iszákkal Zarándokolsz Rómába, Marzióm?” „Hát akkor mondj a Múzsa-hadnak búcsút, Törd össze lantodat, Phobeus dalát Bízd Vulkánnak kovácspöröly szavára! Mert hívő ember költő nem lehet!” Erotikus hangú versei a ferrarai évek alatt születtek, egy kamaszfiú visszafogott erotikáját fogalmazza meg bennük. Ilyen versei például „Szilviáról”, „Pál pápáról”, „Panaszkodik, hogy barátai bordélyházba hívják”. 2 Dicsőítő témájú

költeményei közül az „Egy dunántúli mandulafáról” az egyik legszebb, melyben életének kisiklását írja le. A mű egy epigramma formába sűrített elégia. A vers egy szokatlan természetű tüneményt ábrázol: egy télben kivirágzó mandulafát, mely jelképes, s a költő életét szimbolizálja. A bimbók túl korán borultak virágba a pannóniai télben. Nagy erejű művészi feszültséget teremt azzal, hogy a valóság a virágzó fa, a jelkép a mitológiai példázat szerves egységet alkotnak. Hogy valódi tudós poéma szülessék, a külső és belső valóságélmény mellé társul harmadiknak az antikvitás. A művet keresztül szőtte különböző mitológiai szálakkal, melyeket hasonlatokként használ fel. A fa motívum fontos elem, az emberi életet szimbolizálja. „S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben, Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd! Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon, Vagy hát oly nehezen

vártad az ifjú Tavaszt?” Elégiái között, korai versei közül is kitűnő búcsúverse, a „Búcsú Váradtól” c. szerzeménye. Ferrarai vakációjáról hazatérve szabadsága nagy részét Nagyváradon töltötte, s innen hívta nagybátyja Budára, s ez az alkalom ihlette versírásra. A mű mögött valódi élmény áll éppen ezért nem hemzseg mitológiai utalásoktól, hanem újszerű, könnyed és természetes. A vers címe már magában is ellentétekre utal, mivel a búcsúzás önmagában is kettőséget rejt. Az egyik oldalról fáj a búcsúzás és marasztalják a búcsúzót az odakötő emlékek. Másrészről pedig vonzza az új, az ismeretlen világ, hajtja a kíváncsisága Az értékek ellentéte uralja a költeményt, a marasztaló értékek szemben állnak a sürgető refrénnel, s ez adja a mű zárt szerkezetét, ám ennek ellenére mégis szimmetrikus. Az első három versszakban a nagyváradi tájtól, a Körös vidéktől, a folyótól, a

földektől búcsúzik. Ebben a három szakaszban a fagy, hó ellentétben állnak a reménnyel A refrén sürgeti az indulást a marasztaló tájjal ellentétben. A következő négy versszakban a város marasztaló emlékei nehezítik az indulást, visszavezetnek Nagyváradhoz, a jelenbe. A vers során a jelen, jövő és a múlt idősíkjai folyamatosan keresztezik egymást. Az első versszakban a hó, fagy a költő szorongását, félelmét érzékeltetik, de a téli útrakelés kellemetlenségeivel szemben ott áll az indulást sürgető refrén. 3 A második és harmadik versszakban feloldódik a költő szorongó hangulata: a fagy itt már nem akadály, hanem sokkal inkább elősegíti az indulást, nem marasztalja az írót. A korábbi félelmet vidám elevenség, reménykedés váltja fel, s a refrén csak fokozza ezt az érzelmi taralmat. „Nem tart vissza folyó s az ingovány sem, Mert fagy fogja hideg vizét keményen. Hol nemrég evezett a föld lakója S félt, -

most hetyke bizalmu, fürge lábbal, Megdermedt habokat fitymálva, lépked. Hajrá fogyjon az út, társak, siesssünk!” A további versszakokban megjelennek a város visszahúzó, az elválást megnehezítő értékei. Így például a Várad környéki gyógyforrások, Vitéz János humanista könyvtára, Szent László, a hős lovagkirály. Az utolsó sorokban a kötő könyörgés szólal meg: kéri Szt. László segítségét az utazás alatt. Ez a fohász visszakapcsol a verset indító szorongó érzésekhez A vers a humanista világnézetű ember értékrendjét is tükrözi. „S rőt fegyvert viselő lovas királyunk, Hős, ki bárdot emelsz a jobb kezedben -Márványoszlopokon pihenve egykor Bő nektárt veritékezett a testedUtunkban, te, nemes lovag, segíts meg. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!” „Saját lelkéhez” című elégiájában a testi szenvedésektől elgyötört költő a fájdalom olyan fokára jutott, hogy saját halálát kívánja. A

vers egy önvallomás, melyben saját lelkét szólítja meg. Új platonista szemléletét tükröz: a lélek az égben Isten közelében tölti előzetes életét, mielőtt beköltözne emberi testébe. Hangneme kiábrándító, elégikus, de mégis benne van a költő büszkesége. A mű három részre osztható az első (1-14.sor) saját égi múltját mondja el, földre tartó útja közben a csillagok emberi tulajdonságokkal ruházták fel. A következőben a földi lét, a jelen tűrhetetlen állapotát jeleníti meg. A tehetséges, szárnyaló lelkének beteges teste gátat szab.Testi bajainak felsorolása után előtör belőle a halálvágy Majd a végső részben 4 újra lelkéhez szól és tanácsot ad a jövőre nézve: ha ismét visszatér a Földre bármi lehet, csak ember ne! „Ó, lélek, fényed lecsorogva a tiszta Tejútról testem tompa, sötét mélyeiben lakozik. Nincs panaszom rád, fénylik benned a hű derekasság, annyira tündöklik rajtad a büszke

derű.” „És ha a mostoha végzet űz ide vissza a földre, csak nyomorult ember, csak ez az egy sose légy.” Bagoly Andrea 10./b 2001. november 18 5