Művészet | Művészettörténet » A Magyar Állami Operaház bemutatása

’Kulturális intézmények és szervezetek’ A Magyar Állami Operaház bemutatása Dolgozat Készítette Márta Melinda Művelődésszervező szak, levelező tagozat, I. évfolyam Budapest, 2004. november 13 A Magyar Állami Operaház már megjelenésében impozáns látványt nyújt, mint külsejében, mint pedig a belső tereket illetően. Amikor belépünk, és végig járjuk az épületet, két ’én’ jelenik meg bennünk. A csillogó szemű gyermek, aki aprónak érzi magát e falak között, ugyanakkor kíváncsisággal tekint körös-körül, ámulva, fedezve fel a csodálatos művészeti remekműveket. És a felnőtt ember, aki ünneplőbe öltöztetett lélekkel, mint egy időutazáson venne részt, lépdel a vörös szőnyegen, érezve, a parfümök, és a régen elszívott szivarok illatát, az elmúlt évszázad érintését. Elképzelve azt, hogy előtte, hányan és hányan lépkedtek fel ugyanazon a lépcsőn suhogó ruhákban, szmokingban, kik ültek azon a

széken, amelyen most mi foglalunk helyet. Dolgozatomban az Operaház bemutatását tűztem ki célul, de mielőtt ezt megtenném, feltétlenül fontos megismernünk a magyarországi opera rövid történet, hiszen némi sarkítással azt mondhatjuk, hogy az egész ’időutazás’ innen kezdődődött. Egyszer volt, hol nem volt . A hazai operajátszás története 1667-re vezethető vissza, amikor is gróf Forgách Ádám pozsonyi palotájában bemutatták az első parasztjátékot. A XVIII században pedig már egy sor főúri színház alakult ezek közül a legjelentősebb, a mindenki által ismert Esterházyak fertődi és kismartoni kastélyában létrehozott, és Josef Haydn névével jelzett opera volt. Ugyanebben a században indult el hosszú útjára, a polgári operajátszás is. 1787-től a pesti Rondellában, majd 1787-től a budai Várszínházban is rendszeres előadások voltak. Második nagy mérföldkőnek a 3000 férőhelyes pesti-német színház, 1812-es

megnyitóját jelölhetjük meg, bár az előadások még nem magyarul. Az első magyar opera, csak 1822-ben került bemutatásra Kolozsváron, amit 1837-ben követett az első Pesti Magyar Színház megnyitása. Itt kell megemlítenünk Erkel Ferenc nevét, aki fokozatosan fejlesztette a társulatot és építette ki az operai repertoárt, érdeme abban áll, hogy ő teremtette meg, a magyar operát (Hunyadi László, Bánk bán), valamint a Filharmóniai Társaságot. 1848-49 között a forradalom leverése után, megnőtt az opera jelentősége, bár igen erős cenzurális hatás volt jellemző, hiszen megpróbáltak minden olyan célzást, vagy félreérhető ’mondatot’ kiirtani az előadásokból, ami a szabadságra, vagy a nemzeti identitásra vonatkozott. Szerencsére ez az 1867-es kiegyezést követően megváltozott, és olyan gyors fejlődésnek indult, hogy a Nemzeti Színház egyre kevésbé tudta kielégíteni az igényeket. Falai kicsinynek bizonyultak, a

dráma, az operett, a balett, a zenés népszínművek és az opera befogadására. Ennek hatására 1872-ben bizottságot hoztak létre, hogy megoldják a problémát, pályázatot írtak ki, amelynek győztes Ybl Miklós lett. A Nemzeti Színházban az utolsó opera előadást 1884-ben tartották, és ezzel lezárult egy korszak a hazai operajátszás történetében. Opera 2 m illió forintért Az opera új élete Ybl Miklós nevével kezdődött, aki az 1873-ban kiírt pályázatot, csaknem egyhangú döntéssel nyerte meg. Pályaműve azonban túllépte, a meghatározott 2 millió forintot, ezért azt többször is át kellett dolgozni, ami mint ahogy később kiderült, egy célszerűbb, harmonikusabb, összefogottabb épületet eredményezett. Jó néhány felmerülő probléma, anyagi gondok, és 9 év után 1884 szeptember 27-én adták át az operát, I. Ferenc József jelenlétében. Az új Operaház, Európa egyik legjobb, legkorszerűbb intézménye volt Számtalan

újítást, és biztonsági előírásokat vezettek be, és az elmúlt több mint 100 év alatt, művészeti képe sem változott, csak a belsejében került sor néhány átalakításra. A legjelentősebb rekonstrukció 1980-ban vette kezdetét – Operaház, és az Erkel színház közös üzemeltetés alá került, nem volt elég hely az együttesnek és az adminisztrációt végző munkatársaknak, a próbatermeknek, a műhelyeknek stb.-, és felépült a működésében hozzá kapcsolódó Hajós utcai üzemház. Magának az Operaháznak az épületben megújult a színházgépezet, restaurálták a freskókat, felújították az aranyozásokat, és a burkolatokat, megnagyobbították a zenekari árkot, kicserélték a széksorokat, és a férőhelyek számát 1289re csökkentették. A megújult Operaház 1984 szeptember 27-én, a 100 éves évfordulón régi „ruháját” visszakapva fogadta az opera, és a balett szerelmeseit. Az épület, ahol jelen van a m últ A Nemzeti

Múzeum, és a Vigadó mellett Budapest, legjelentősebb XIX. századi épülete Szerkezetében, a párizsi operához hasonlítható, hiszen itt is a nézőtér tengelyében van a díszlépcső elhelyezve, és Ybl a tervezésnél, nem a megszokott négyzetes formát választotta. Az Operaház épületét, mégis 4 egyszerűen elválasztható, egymástól élesen elkülöníthető részre oszthatjuk. Ez a fogadótér, vagy előcsarnok, amely reneszánsz hangulatú, és különböző színű nemesmárvány burkolatok uralják, a boltozatot, pedig 8 márvány oszlop tartja. Ehhez a részhez tartozik még a díszlépcső is, amelynek ágai az előcsarnok két széléről vezetnek fel a nézőtérre. A mennyezet tükörkazettás és Than Mór 9 festménye díszíti A 2. rész a nézőtér, amely patkó alakú, és három emeletes Minden emelet, más más kiképzésű, a földszinti páholyok ión, az I. emeleti korinthoszi, a II emeletit kariatidákkal díszített oszlopok határolják, a

domináns színek, pedig a vörös, az arany, boltozatot itt is freskók díszítik. A 3. rész a színpadtér a negyedik, pedig az üzemi rész, amely nem csak egy bizonyos ponton helyezkedik el az épületben, hanem magába foglalja az alagsor és a felső emeletek egyes részeit is. Maga az épület neoreneszánsz stílusban épült, de ebbe beleolvadnak reneszánsz és barokkos elemek is. A felhasznált anyagok tekintetében is számtalan variációt találunk – hiszen jelen van, a márvány, a fa, a fém, a bársony, szatén stb. – de mégis egységes egészet alkotnak, és a gazdag díszítés, (freskók, falfestmények, szobrok), csak hangsúlyozzák az épület reprezentatív funkcióját. Felsorolni is nehéz lenne, hány művész hagyta ott keze nyomát és alkotott maradandó műveket, a legjelentősebbek között mégis meg kell említeni Lotz Károly, Székely Bertalan, Than Mór, Stróbl Alajos, Szécsi Antal nevét. De ha már művészekről beszéltünk, fontos

kitérnünk, azokra az emberekre, akik az opera falai közé életet vittek, és munkájukkal ugyanúgy marandót alkottak, és alkotnak ma is, bármilyen nehézségek árán. M űvészek , válságok , m egoldások A Magyar Állami Opera színpadán fennállása alatt, több száz énekes, balett táncos, és más művészetek képviselői álltak. Felsorolhatnánk őket, de az oldalakba és oldalakba telne Sokan voltak, és még többet tettek, hiszen munkájukkal, elhivatottságukkal, nagymértékben hozzájárultak az opera világához. Ugyanezt a munkát folytatták/folytatják az igazgatók is, hiszen művészeti és anyagi válságok nemcsak napjainkban fenyegetőek. Már a kezdetekkor szembe kellett néznie az operának a nehézségekkel, főleg a költséges előadások miatt, hisz egy bemutatóhoz szükséges díszletek, ruhák, stb., hatalmas összegeket emésztettek fel. Az első átlagon felüli ambíciókkal rendelkező igazgató Gustav Mahles volt, aki megteremtette a

színház aranykorát. Őt követte Nikisch Arthúr, Kerner István, és még sok olyan igazgató (felsorolásuk hiánya, nem jelenti munkájuknak kicsinylését), akiknek a céljai között mindig is az opera fejlesztése, és felvirágoztatása volt. A közelmúltra visszatekintve, talán az 1980-as évet jelölhetnénk meg, egy mély válság időszakának, amikor is a felújítási munkálatok nem várhattak tovább, viszont ezzel szemben anyagilag is kritikus helyzet állt elő. Mihály András ekkor vette át a ’kormányrudat’ A problémát sikerült orvosolni, de az anyagi helyzet bizonytalansága folyamatosan Demoklész kardjaként lebegett az Operaház énekesei és munkatársai felett. Napjainkban Szinetár Miklós vezetése alatt, sem szűntek meg a válságok, és hogyan oldják meg a nehéz helyzeteket, ezeknek a döntéseknek a meghozása rájuk vár. Kiegészítő forrás lehet, a jegyár bevételek, és a különböző, de nem túl nagy összegű állami támogatás

mellett a rendezvényszervezés, mely lehetőséggel élnek is. Így bárkinek módja van arra, hogy kihasználja a ház adta lehetőségeket. Az Operaház 5 belső helyszínen kínálja szolgáltatását,(színházi szabadnapokon), ezek a Nézőtér, amely más jellegű előadások, koncertek, gálaestek, konferenciák, vagy zártkörű művészeti produkciók megrendezéséhez javasolják. A Székely Bertalan teremet, ahol sajtótájékoztatók, kamarakoncertek, állófogadások, prezentációk és vacsorák, a Vörös Szalont, vacsora és állófogadás, valamint az I emeleti büfét szintén állófogadásra lebonyolítására. A felejthetetlen élmény kedvelőinek pedig a Színpadot, bármilyen céges, vagy magán jellegű vacsorához. Bevételi forrásnak számít még, az Operalátogatás, amely szervezett formában, csoportosan történik minden nap, díjazás ellenében, valamint a külön termekben megrendezett kiállítások, így pl. a Székely Bertalan

teremben megnyitott, az épület 120 éves évfordulójára rendezett kiállítás, vagy pedig a Vörös Szalonban Harsányi Zsuzsanna grafikus, festőművész tárlata. A Magyar Állami Operaház hazánk egyik legjelentősebb kulturális intézménye, immár 120 éve. Szerepe, és jelentősége vitathatatlan, helyzete, akár a többi színházé, néha nehéz De mindezek mellett is széles repertoárral és reális árakkal rendelkezik, amelyet a társadalom minden rétegének kínál (a Hófehérkétől, Lohengrinen át, Carmenig). Művészei a világ számtalan pontján aratnak sikert – legutoljára, pl. Meláth Andrea, Fried Péter és Szakály György a Mandarinnal és Kékszakállú herceg vára darabbal, Londonban, Német Judit szintén az utóbb említett darabbal Isztambulban. Minden pozitívum és siker mellett, remélhetőleg a jövőben kevesebb olyan esetről kell közleményt kiadniuk, hogy „a Magyar Állami Operaház a 2005-ös költségvetési év

bizonytalanságai miatt elhalasztja a .bemutatóját”