Nyelvtanulás | Magyar » Nyelvtan érettségi tételek, 1994

A hangok előfordulásának és találkozásának szabályszerűségei A beszédben a hangokat nem elszigetelten hanem összefüggően egy folyamat részeként ejtjük és halljuk. A szomszédos hangok hatnak egymásra, többé-kevésbé megváltoztatják egymás tulajdonságait. Ezt alkalmazkodásnak nevezzük A mgh-k is hatnak egymásra, bár nem egymás mellett állnak, ezt a hangrend és az illeszkedés törvénye mutatja. Hangrend: nyelvünknek azt az ősi sajátosságát, hogy a szavakban szabályosan rendeződnek hangrendnek nevezzük. - magas hangrendű szavak. Pl: kilenc, este, fehér - mély hangrendű: anya, álom, falu. - vegyes hangrendű: fiú, leány, béka, ifjú. Kialakulásuknak oka hangtörténeti: a finnugor mgh. rendszerben, létezett egy mély "i", és egy mély "e" hang is Amikor ezek a hangok eltűntek a nyelvből, a megfelelő magas hangokkal helyettesítették őket, így az eredetileg mély hangrendű szavakból vegyes hangrendűek

keletkeztek. Illeszkedés: a hangrend törvényének kiterjesztése a toldalékokra. Lényege, hogy magas hangrendű szóhoz magas mgh-t, mély hangrendű szóhoz mély mgh-t tartalmazó toldalék járul. Pl: ekéje, kapája A vegyes hangrendű szavak illeszkedése bonyolultabb. Törvényszerűségei: - ha az utolsó szótagban mély mgh. van, akkor mély mgh-t tartalmazó toldalék járul a szóhoz. Pl.: leánynak, fiúval, virágból - általában ha az utolsó szótagban "e" v. "i" mgh van a toldalék mgh-ja általában mély. Pl: kávéja, kocsiról, kavicsnak - ha az utolsó szótagban "ö", "ő", "ü", "ű" van akkor a toldalék mgh-ja magas. Pl: kosztümben, sofőrrel. - ha az utolsó szótagban "e" van ingadozik a toldalékozás. Ha mély mgh-t nyílt "e" követ a toldalék mgh-ja magas. Pl: bukfenchez Ha zárt "e" követi akkor régebben mély mgh-s toldalékot kapott, de ma már lehet

magas is. Pl: Fotelben-fotelban, Ágnessel-Ágnessal, hotelben-hotelban. Az összetett szavak toldalékozását az utótag határozza meg. Pl: vaskéssel Az illeszkedés törvényét az teszi lehetővé, hogy a toldalékok jelentős része többalakú. - nincs illeszkedés az egyalakú toldalékoknál: -ig, -ért, -ni, -kor, -ít. - magas-mély illeszkedés: a kétalakú toldalékoknál: ban-ben, nak-nek, ról-ről, tól-től, ság-ség, nál-nél. Ajakműködés szerinti illeszkedés: a háromalakú toldalékoknál. Ha a magas hangrendű szó utóhangja ajakkerekítéses, akkor magas ajakkerekítéses toldalék járul hozzá. Fordítva is igaz. Pl.: dos-des-dös, hoz-hez-höz, kot-ket-köt A msh-k alkalmazkodásának főbb esetei: I. hasonulás: két egymás mellé kerülő msh közül, az egyik oly módon változtatja meg a másikat, hogy helyette új fonéma keletkezik. 1. részleges hasonulás: a két msh közül az egyik képzése közeledik a másikéhoz - zöngésség

szerinti hasonulás: az egymás mellett álló zöngés és zöngétlen msh. közül a hátul álló zöngésség tekintetében megváltoztatja a hátulállót. Ha zöngéssé változtatja zöngésedés történik, pl.: vasgolyó, juhászbojtár, szavakban Ha zöngétlenné változtatja akkor zöngétlenedés történik: dobtam, hívtam, hoztam. - képzés helye szerinti részleges hasonulás: az "n" hang változik meg az utána következő két ajakkal képzett msh. hatására "M" lesz belőle Pl: színpad, azonban A részleges hasonulás írásban mindig jelöletlen!!! 2.: Teljes hasonulás: az egymás mellé kerülő msh-k közül az egyik teljesen magához hasonlóvá formálja a másikat. - írásban jelöletlen formája: ha a szó belsejében "z+s" v. "sz+s" msh-k kerülnek egymás mellé. Pl: Egészség, igazság, község - írásban jelölt formái a: -val, -vel, -vá, -vé határozóragok "v"-je teljesen hasonul a tőben

előtte álló mshhoz. Pl: Kenyérrel, karddal, széppé b: az ez, az mutatónévmás "z"-je msh-val kezdődő toldalék esetén teljesen hasonul. Pl.: ettől, annak, abból, ezzel, azzal c: az s, sz, dz, z végű igék felszólító módú és tárgyas ragozású alakjaiban a "j" teljesen hasonul. Pl: mossa, eddze, rázza d: a gy, ty, ny végű névszótövekhez teljesen hasonul a birtokos személyjel "j" hangja. Pl.: anyja, bátyja, nagyja Ezt írásban sosem jelöljük e: a gy, ny, l végű igék esetében a tárgyas személyrag és a felszólító mód "j" jele teljesen hasonul. Pl: hányja, hagyja, vallja Ezt írásban sosem jelöljük f: a hisz ige felszólító alakjaiban hosszú "gy"-t ejtünk és dupla "gy"-t írunk. Pl: higgye. II. Összeolvadás: akkor következik be ha két szomszédos msh ellentétét úgy oldjuk fel, hogy helyettük egy új hosszú hangot ejtünk. Főbb esetei: - a t, d, n végű névszók

utolsó msh-ja összeolvad a birtokos személyjel "j" hangjával. Pl.: botja, vádja, kínja Írásban sosem jelöljük - a d, t, végű igékben a tárgyas ragozás "j" elemével illetve a felszólító mód jelével összeolvad az utolsó mgh. Pl: látja, adja, fonja Írásban sosem jelöljük - a tővégi t, gy, d msh. a toldalék "sz" hangjával "c"-vé, "s"-sel kezdődő toldalék esetén "cs"-vé alakul. Pl: tudsz, látsz, barátság Írásban sosem jelöljük - a t végű igék felszólító módjában az összeolvadásban "cs"-t v. "s"-t eredményez a hangtani helyzettől függően. Pl: tanítson, tiltsa, láss, fuss III. Rövidülés: akkor történik, ha egy hosszú és egy rövid msh kerül egymás mellé, ilyenkor a hosszút röviden ejtjük. Pl: hallgat, jobbra, szebbnél A határozók A határozó a cselekvés, történés, létezés helyét, idejét, módféle, állapotféle

körülményeit nevezi meg. Határozóinkra jellemző a háromirányúság, ami a határozók egész rendszerére jellemző, így a határozó lehet előzmény-, tartam- és véghatározó. Ha helyviszonyról van szó, a határozó képes kifejezni, hogy a cselekvés honnan indul ki, hol játszódik le, merre, illetve meddig tart. A határozó alaptagja ige, vagy igével kifejezett mondatrész: Alaptagja állítmány alany tárgy jelző határozó Példa Iskolába járok. Iskolába kell járnom. Szeretek iskolába járni. Az iskolába járó diák olvas. Iskolába járva könnyű tanulni. Szófaja ige főnévi igenév főnévi igenévjelző melléknévi igenév határozói igenév A határozó szófaja leggyakrabban ragos vagy névutós főnév vagy főnévi névmás. A határozó alakja ragos névszó (Hajón megyek Pestre), névutós névszó (A ház előtt elájultam), határozói igenév (Sietve kapott magára néhány ruhadarabot), valóságos határozószó (Hirtelen rablók

törtek ránk), személyes névmás határozóragos vagy névutóból képzett alakja (Nálam volt a könyved; Kati megelégedetten nézett utána). A kettős határozó a cselekvés kiinduló- és végpontjára utal (szájról-szájra, reggeltől estig). A határozók fajtái: 1. A helyféle határozók közé tartozik a helyhatározó, és a helyviszonyokat képletesen, átvitt értelemben megjelölő képes helyhatározó. - A helyhatározó a cselekvés történés, létezés helyét adja meg. Pl: A házban meleg volt. - A képes helyhatározó átvitt értelemben adja meg a cselekvés, történés, létezés helyét. Pl.: Szöget ütött a fejembe 2. Az időféle határozók közé soroljuk az idő- és a számhatározót - Az időhatározó a cselekvés, történés, létezés idejét adja meg. Pl: Tegnap elmentem fagyit enni. - A számhatározó a cselekvés, történés, létezés gyakoriságára, időben való ismétlődésére mutat rá. Kérdései: hányszor?, hányadszor?

Pl: Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza! (Fazekas). 3. A módféle határozók közé a mód-, eszköz- és társ, fok- és mérték-, körülmény-, tekintet-, ok- és célhatározó tartozik. a: A módhatározó arra mutat rá, hogy az alany hogyan végzi a cselekvést. Pl: Futólag mesélte. b: Az eszközhatározó azt fejezi ki, hogy az alaptagban megnevezett cselekvés milyen eszközzel megy végbe, kinek vagy minek a segítségével valósul meg. Pl: Szekérrel érkeztek. c: A fok- és mértékhatározó a cselekvés intenzitására utal. Pl: Jóval később érkezett d: A tekintethatározó azt fejezi ki, hogy a fennálló helyzet milyen megszorítással, milyen szempontból érvényes. Névutói: nézve, tekintve, tekintetében, szempontjából, vonatkozólag. Pl: Általában igazad van (milyen tekintetben?) e: A körülményhatározó a cselekvéstől független körülményekre utal. Kérdései: hogyan?, milyen körülmények között? Pl.: A metróépítés

kapcsán felmerült, hogy a házat lebontják. f: Az okhatározó azt az elindító körülményt határozza meg, aminek okozataként a cselekvés végbemegy. Pl: Betegség miatt hiányoztam g: A célhatározó kifejezi, hogy a cselekvés milyen cél elérésére irányul. Pl: Gyógyszerért mentem. 4. Az állapotféle határozók közé tartozik az állapot-, a társ-, az eredet- és az eredményhatározó. a: Az állapothatározó megjelöli az alanyban vagy a tárgyban megnevezett személy vagy dolog állapotát. Kérdései: hogyan?, milyen állapotban?, miként? A belső állapothatározó a személy vagy dolog testi állapotára, alakjára, ruházatára utal. Külső körülményeket, a személytől, dologtó független társadalmi, időjárási viszonyokat fejez ki a külső állapothatározó. Pl: Rongyosan futott haza b: A számállapothatározó a cselekvők számát jelzi. Kérdései: hányan?, miként? Pl: Tízen jöttek el. c: A társhatározó azt a személyt vagy dolgot

nevezi meg, akivel, amivel együtt a cselekvés végbemegy. Pl: Fazekastul kidobták d: Az eredethatározó azt a személyt, állapotot, dolgot jelöli meg, amelyből az alanyban, tárgyban megnevezett dolog, állapot származik. Pl: Rokonaitól házat örökölt. e: Az eredményhatározó a cselekvés eredményeképpen létrejövő dologra, állapotra utal. Pl: Ne tegyél engem gépíróvá! 5. Az állandó határozó Bizonyos igékhez, névszókhoz hagyományosan mindig azonos, szótárilag meghatározható - vonzatszerű - raggal vagy névutóval kapcsolódó határozó járul. Efféle állandó határozók az eddigi határozófajták körében is előfordultak. Vannak azonban olyan állandó határozók, amelyek jelentése nem vagy alig illik be az ismertetett kategóriákba, jelentésüket ugyanis nem lehet, illetve nem szokás közelebbről meghatározni. Pl: Nem tanultam az első kalandból 6. Egyéb határozók: a: A részeshatározó azt a személyt nevezi meg, akinek a

javára vagy kárára történik valami. Kérdései: kinek?, minek? Pl: Segítek neked b: A hasonlító határozó az alaptagjául szolgáló középfokú melléknév vagy számnév mellett azt jelöli meg, amihez hasonlítunk valamit. Kérdései: kinél?, minél? Pl: Magasabb lettél Pistinél. A komplex határozók több körülményt együttesen fejeznek ki. Pl: Mérföldenként pihent egy kicsit (mód-, hely- és időhatározó). A jelzők A jelző megjelöli alaptagjának, a jelzett szónak minőségét, mennyiségét, birtokosát, illetve utólag értelmezheti az alaptagban kifejezettet. A jelzős szerkezet alaptagja többnyire főnév, amely minden mondatrész szerepében állhat. A jelző fajtái: 1. A minőségjelző az alaptagban megnevezett dolog tulajdonságát jelöli meg Két fő típusa a minősítő jelző és a kijelölő jelző. A minősítő jelző megkülönböztető jellegű, ha egy ismertetőjegy hozzáadásával leszűkíti a jelzett szó jelentéskörét, de

gazdagítja jelentéstartalmát. A kiemelő jellegű minősítő jelző a jelzett szó egy tulajdonságát emeli ki. Kérdései: milyen?, miféle?, mekkora? A kijelölő jelző jelentése jelzett szava jelentéskörét egyetlen egyedre vonatkoztatja. Kérdése: melyik?, hányadik? Pl.: A kecskeméti követ van itt A minőségjelző általában nem egyezik meg jelzett szavával, nem veszi föl annak ragját és jelét. Pl: kék virágot (nem pedig kéket virágot) stb. Csupán a főnévi mutató névmási jelző esetében van egyeztetés, ha közöttük áll a határozott névelő. Pl: Ezt a lányt választom. A minőségjelző megelőzi a jelzett szót A minőségjelző szófaja: a: melléknév. Pl: A zöld pulcsim kilyukadt b: melléknévi igenév. Pl: A hulló cseresznyéket ettem meg c: melléknévi névmás. Pl: Bármelyik pillanatban megérkezhetnek a vendégek d: főnév. Pl: Elefántcsont palotát építettek e: főnévi névmás. Pl: Mindig ugyanazok a tanulók jelentkeznek f :

sorszámnév. Pl: A 22 tételt húztam 2. A mennyiségjelző az alaptagban megjelölt dolgot fejezi ki Kérdései: hány?, mennyi? A mennyiségjelző szófaja: a: számnév. Pl: Negyed kettőre készen lesz az ebéd b: számnévi névmás. Pl: Valahány rablón volt maszk a bankrablásnál c: melléknév. Pl: Az összes foga ép még d: mértéket, mennyiséget jelentő főnév. Pl: Rendeltem egy mázsa szenet Alakja nem veszi fel a jelzett szó toldalékát, nem egyeztetjük, megelőzi a jelzett szót. 3. A birtokos jelző az alaptagban megnevezett személy vagy dolog birtokosát fejezi ki Az alaptag a birtokszó, a jelző a birtokosszó. Kérdései: kinek a, minek a valakije, valamije. A birtokos jelző rendszerint megelőzi a jelzett szót. A birtokos jelző lehet ragos vagy ragtalan, alaptagja viszont birtokos személyjellel van ellátva. Pl: Ez a kettőnk titka 4. Az értelmező jelző mindig alaptagja (az értelmezett szó) után áll, vele szám, viszonyrag, birtokjel, névutó

tekintetében is megegyezik. Az értelmező jelző utólag értelmezi a jelzett szóban megjelölt dolgot. Egyik típusa tartalmi szempontból a minőség-, mennyiség-, illetve a birtokos jelzőnek felel meg, ilyenné át is alakítható: csízmát, pirosat (piros csízmát). a: A minőségjelzőnek megfeleltethető értelmező melléknév vagy melléknévi igenév és névmás. Pl: "Láttam két nagy szemet, bogárzót" (József Attila) b: A mennyiségjelzőnek megfeleltethető értelmező számnév, számnévi névmás. Pl: Vettem húst is, két kilót. c: A birtokos jelzőnek megfelelő értelmező -é jeles főnév vagy főnévi névmás. Pl: A csapat, a miénk most jól állt. Az azonosító értelmezős szerkezet tagjai általában főnevek: tulajdonnév (István, a király), köznév, főnévi névmás vagy főnevesült névszó. Az értelmező általában közvetlenül jelzett szava mögött áll, de beékelődhetnek szavak vagy tagmondatok is közéjük. A

magyar nyelv fonémarendszere A beszéd a nyelv használatának hangzó vátozata. A beszélő hangképző szerveinkkel hozza létre a beszédfolyamatot. A beszédhang létrehozásában részt vesz a tüdő, gégefő, hangszalagok, garat, orrüreg, szájüreg, fogak, nyelv, szájpadlás, íny. A fonéma a nyelv legkisebb eleme, melynek jelentésmegkülönböztető szerepe van. Nyelvüknek 39 fonémája van. A beszédhang a beszéd legkisebb eleme Magánhangzók: Képzésükkor a levegő megrezegteti a hangszalagokat, tiszta zönge keletkezik ezért zöngehangoknak nevezzük, majd a szájüregben akadály nélkül kiáramlik. Osztályozásuk: I.: A nyelv vízszintes mozgása szerint - elöl képzett mgh-k (platális), magas mgh-k, teniszütő+párjai - hátul képzett (veláris), mély mgh-k, autóját II: A nyelv függőleges mozgása szerint. - legalsó nyelvállású: á - alsó nyelvállású: a, e - középső nyelvállású: é, ö, o - felső nyelvállású: i, ü, u III:

Ajakkerekítés szerinti. - ajakkerekítéses hangok (labiális): o, u, ü, ö, a - ajakkerekítés nélküli hangok (illabiális): i, e, é, á, Mássalhangzók: Olyan beszédhangok, amelyek képzésükkor a levegő a szájüregben akadályba ütközik, kivéve a "h" hang, mert az a gégefőbe ütközik, ezért gégehangnak nevezzük. Osztályozásuk: I. A hangszalag működése szerint - Zöngés: lágyabb hangok: b, g, v, z, zs, gy, m, n, ny, l, j, r, dz - zöngétlen: keményebb a hatása: p, t, k, f, sz, s, h, c, cs II. Képzés helye szerint: 1.: ajakhangok - két ajakkal képzett: m, p, b - ajak-foghang: v, f 2.: foghangok - elülső foghang: sz, d, t, n, z, dz, c, l, r - hátulsó foghang: zs, s, dzs, cs 3.: ínyhangok, szájpadláshang - elülső ínyhang: ny, ty, gy, j - hátulsó ínyhang: k, g 4.: gégehang: h III. Képzés módja szerint: 1.: zárhangok - felpattanó: p, t, b, k, g ,d - orrhangok: m, n, ny 2.: réshang: v, f, z, sz, s, zs, j, h 3.:

zárréshangok: cs, gy, ty, c, dz, dzs 4.: pergőhang: r A mondat szintagmatikus szerepe A mondat megszerkesztettségén a nyelvtani szabályok szerinti szerveződést értjük. A mondatrész szófaji és alaki sajátosságok alapján alany, állítmány, tárgy, határozó és jelző lehet. A mondatrészek egymással grammatikai vagy logikai kapcsolatban állnak, ez a szószerkezet (szintagma). A szintagmák a két mondatrész viszonya szerint hozzárendelő, alárendelő vagy mellérendelő fajtájuak. - A hozzárendelő szintagma tagjai, az alany és az állítmány között egyenrangú a viszony és együttesen a mondat központi magját alkotják. Az alany és az állítmány kölcsönösen feltételezi egymást. A további mondatrészekkel bővített alanyt és állítmány szerkezetes alanynak és állítmánynak nevezzük. - Az alárendelő szószerkezet tagjai között grammatikai, alá-fölé rendeltségi kapcsolat van, egymástól való mondatrészi függés

jellemzi őket. A fölérendelt taggal vagy alaptaggal kérdezhetünk a bővítményre. A válasz rámutat az alárendelt vagy a meghatározó tagra, ami bővíti és árnyalja az alaptagot. Az alárendelő szerkezetet a meghatározó tagról nevezzük el. Az alárendelő szintagmák fajtái: 1. alanyos: jele: Á-A Pl: Kati olvas 2. tárgyas: jele: Á-A Pl: Kati könyvet olvas | T 3. határozós: jele: Á-A Pl: Kati otthon olvas | Hh 4. minőségjelzős: jele: Á-A Pl: Kati jó könyvet olvas | T | Mj 5. mennyiségjelzős: jele: Á-A Pl: Sok Kati olvas | MEj 6. birtokos jelzős: jele: Á-A Katinak az anyukája olvas | Bj - Mellérendelő szintagmának nevezzük a halmozott mondatrészek közötti logikai viszonyt. A mellérendelő szintagmák azonos szinten állnak, hasonló szófaji és alaki viselkedésük, gyakran egymás szinonimái vagy ellentétes értelmű párjai. A mellérendelő szintagmák fajtái: 1. kapcsolatos: jele: OO pl: lát-hall (lát és hall) 2. ellentétes: jele:

O-><-O pl: pihenni, nem pedig dolgozni 3. választó: jele: O~O pl: élve vagy halva 4. következtető: jele: O<O pl: gyorsan, tehát loholva 5. magyarázó: jele: O>O pl: loholva, hiszen gyorsan Kötőszavai: és, de, vagy, tehát, hiszen, ugyanis. Páros kötőszavai: nemcsak, mind.mind, vagyvagy, hanem A mondat fő részei, az alany vagy az állítmány is lehet halmozott, és állhat egymással mellérendelő viszonyban. A mondat szintagmatikus szerkezete: A mondatban levő szavak - a ragok, jelek, és bizonyos szórendi kötöttség lévén különböző kapcsolatban vannak egymással. A szavak mondatbeli viszonyai szorosan összefüggnek azzal is, hogy a mondatnak mely szintjén helyezkednek el. A mondatnak hét szintje van, melyek között kapcsolat van: - I. szint: Ide tartozik az állítmány és az alany, és a hozzájuk szorosan kapcsolódó bővítmények. Itt a szórend a mondatban kötött - II. szint: Ide az állítmányhoz és a hozzá kapcsolódó

alanyhoz tartozó bővítmények tartoznak. Itt is a szórend kötött Az ez alatti szintekbe az alany és az állítmány bővítményeinek bővítményei és azoknak is a bővítményei. tartoznak A mondatok szerkesztettségük szerinti osztályozása: Mondat tagolt van alanya, és állítmánya teljes mondat van alanya, állítmánya egyszerű hiányos mondat vagy az alany vagy az állítmány hiányzik összetett alárendelő tő csak alany és állítmány tagolatlan szervetlen mondat, nem elemezhető mellérendelő bővített alany, állítmány, +bővítmények A mondatfajták A beszédhelyzet hármas vonatkozását figyelembe véve a mondat kijelentő, kérdő, felkiáltó, felszólító, óhajtó lehet. Ez a szempont a modalitás alapján osztja külön típusokra a mondatokat. A beszélő felől közelítve a modalitás a beszélőnek mondanivalójához való viszonyát jelenti. 1. A kijelentő mondatban a beszélő ismereteit, tapasztalatait közli a

hallgatóval Rendszerint nem fűződik hozzá erősebb érzelmi mozzanat. Pl: Ezek az emberek bíznak abban, hogy nekik minden sikerül. Formai szempontból kijelentő módú állítmány jellemzi a kijelentő mondatot. Az állítmány lehet igei vagy névszói Esetenként előfordul feltételes módú igei állítmány is a kijelentő mondatban. Ez a feltételes kijelentés. Pl: Szeretne kérni tőled valamit A kijelentő mondat legjellemzőbb tulajdonsága az egyenletes hanglejtés. Ennek a jellemző intonációnak a jele a pont. 2. A beszélő a kérdő mondattal azt fejezi ki, hogy valamit szeretne megtudni, és a hallgatótól várja a felvilágosítást. Két fajtája van, az eldöntendő, és a kiegészítendő kérdés. - Az eldöntendő kérdéssel a beszélő azt jelzi, hogy a kérdezett dologról van ugyan föltevése, de bizonytalan benne. A hallgatót kéri fel ennek megerősítésére vagy elvetésére. A beszélő számára kétséges információ adja általában a

hangsúlyos mondatrészt. Pl: Volt ebéd? A kérdőszó nélküli eldöntendő kérdést jellegzetes esőemelkedő intonációja különbözteti meg a kijelentéstől Az eldöntendő kérdésre igenlő vagy nemleges feleletet adunk. - A kiegészítendő kérdéssel a beszélő arra utal, hogy tudása hiányos, és a hallgatótól várja ismeretei kiegészítését. Formailag a hiányos ismeretre kérdő névmás vagy névmási határozószó kérdez, mely hangsúlyossága miatt a mondat elején helyezkedik el. A kérdőszó mondatbeli szerepét tekintve lehet alany, állítmány, tárgy stb Pl: Ki járt itt (alany)? A hiányos szerkezetű mondatokban a kiegészítendő kérdésre gyakran csak a kérdezett mondatrész a válasz. Pl: Ki járt itt? (Béla) 3. A beszélő azzal a szándékkal fejez ki valamilyen érzelmet, indulatot, hogy a hallgatóban is hasonló érzelmeket keltsen. Főként beszélt mondattípus a felkiáltó mondat. Formailag tömör és rövid, ez is hozzájárul

kifejezőerejéhez Jellegzetes intonációja nincs, viszont nagyobb hangerő és hullámzóbb hanglejtés jellemzi, mint a kijelentő mondatot. Az intonációra írásban a felkiáltó jel utal Pl: Milliók egy miatt! 4. A felszólító mondat tartalmilag felhívó jellegű A beszélő célja az, hogy kifejezze akaratát. Ennek megfelelően többnyire indulatszót, módosítószót tartalmaz Pl: Ejnye, ne legyen olyan nagy a szád! Az érzelemkifejezés intenzitásától függően megkülönbözetünk parancsot, kérést, tanácsot, buzdítást stb. A felszólító mondat igei állítmány mindig felszólító módú. Az erős érzelmek miatt intonációja változó, általában nagyobb hangerő kiséri. Az érzelemkifejezés írásbeli jele ennél a mondattípusnál is felkiáltójel. 5. Az óhajtó mondat a beszélő valamilyen vágyát, kívánságát fejezi ki, és az a célja, hogy a hallgató ezt tudomásul vegye, közvetlenül azonban cselekvésre nem buzdít. A beszélőnek a

hallgatóhoz fűződő viszonya szempontjából az óhajtó mondat a felkiáltó mondathoz áll közel. Mivel érzelmet fejez ki, gyakran tartalmaz indulatszót, óhajtást jelző határozószót. Állítmánya feltételes módú Pl: Bár tudnám, mikor lesz a koncert! Az óhajtó mondat intonációja hasonlóan a felkiáltó és felszólító mondatokéhoz, a benne kifejeződő érzelem fokának megfelelően változik. Írásban felkiáltójellel jelöljük. Az óhajtó mondat szórendjére jellemző, hogy az állítmány - különösen ha bár, bárcsak szavakkal kezdjük a mondatot - a mondat elején áll. Pl: Bár mehetnék én is! Logikai minőség szerint a mondatok lehetnek állítók vagy tagadók. Az állító mondatot egy eldöntendő kérdésre adott igenlő válaszként foghatjuk fel. Pl: (Igen) Itthon vagyok délután. A tagadó mondat pedig ennek megfelelően a nemleges válasz Pl: (Nem). Nem eszem többet a kelleténél Mindegyik mondatfajtának van tagadó

változata. A tagadó felszólító mondatot tiltómondatnak nevezzük Pl: Ne menj olyan gyorsan! Formai szempontból a tagadás ismertetőjele a tagadószó: Nem, ne, sem, se. A mondat fajtái: felszólító mondat Jellemző igemód kijelentő feltételes kijelentő feltételes felszólító felszólító felkiáltó mondat kijelentő óhajtó mondat feltételes Mondatfajta kijelentő mondat kérdő mondat Szófaj Hanglejtés Írásjel ereszkedő . a: kérdőszó névmás b: indulatszó módosítószó indulatszó módosítószó a: eső ? b: emelkedő-eső változatos ! változatos ! változatos ! A mondatok osztályozása A mondatokat több csoport szerint osztályozhatjuk, attól függően, hogy milyenek a tulajdonságaik. A mondatok között modalitás szerinti, logikai minőség szerinti csoportokat különböztetünk meg. - Modalitás szerinti: A beszédhelyzet hármas vonatkozását figyelembe véve a mondat kijelentő, kérdő, felkiáltó,

felszólító, óhajtó lehet. Ez a szempont a modalitás alapján osztja külön típusokra a mondatokat. A beszélő felől közelítve a modalitás a beszélőnek mondanivalójához való viszonyát jelenti. 1. A kijelentő mondatban a beszélő ismereteit, tapasztalatait közli a hallgatóval 2. A beszélő a kérdő mondattal azt fejezi ki, hogy valamit szeretne megtudni, és a hallgatótól várja a felvilágosítást. Két fajtája van, az eldöntendő, és a kiegészítendő kérdés. 3. A beszélő azzal a szándékkal fejez ki valamilyen érzelmet, indulatot, hogy a hallgatóban is hasonló érzelmeket keltsen. Főként beszélt mondattípus a felkiáltó mondat. 4. A felszólító mondat tartalmilag felhívó jellegű A beszélő célja az, hogy kifejezze akaratát. 5. Az óhajtó mondat a beszélő valamilyen vágyát, kívánságát fejezi ki, és az a célja, hogy a hallgató ezt tudomásul vegye, közvetlenül azonban cselekvésre nem buzdít. - Logikai minőség szerint

a mondatok lehetnek állítók vagy tagadók. Az állító mondatot egy eldöntendő kérdésre adott igenlő válaszként foghatjuk fel. Pl: (Igen) Itthon vagyok délután. A tagadó mondat pedig ennek megfelelően a nemleges válasz Pl.: (Nem) Nem eszem többet a kelleténél Mindegyik mondatfajtának van tagadó változata. A tagadó felszólító mondatot tiltómondatnak nevezzük Pl: Ne menj olyan gyorsan! Formai szempontból a tagadás ismertetőjele a tagadószó: Nem, ne, sem, se. - A mondatot lehet szerkezete alapján osztályozni. Ezt legjobb egy ábrával jellemezni: Mondat tagolt van alanya, és állítmánya teljes mondat van alanya, állítmánya tagolatlan szervetlen mondat, nem elemezhető hiányos mondat vagy az alany vagy az állítmány hiányzik egyszerű összetett alárendelő mellérendelő tő csak alany és állítmány bővített alany, állítmány, +bővítmények A névmások A névmás valódi névszókat (fő-, mellék- vagy számneveket)

helyettesítő szófaj. A névmásoknak önmagukban nincs határozott jelentéstartalmuk, a beszédben válnak tartalmas szókká. Attól függően, hogy milyen szófajt helyettesítnek, megkülönböztetünk csak főnevet ún. egyirányú, és a fő-, mellék- vagy számnevet is helyettesítő ún többirányú névmásokat Egyirányú névmások: a: személyes: én, te, ő, engem, bennem b: birtokos: enyém, tied, övé, enyéim, tieid, övéi c: visszaható: magam, magad, maga, magunk, magatok d: kölcsönös: egymás Többirányú névmások: a: mutató: ez, olyan, akkora, annyi b: kérdő: ki, mi, milyen, mekkora, mennyi c: vonatkozó: aki, ami, amilyen, ahány, amennyi d: határozatlan: valami, valamilyen, némelyik, néhány e: általános: bárki, mindegyik, semmilyen, akárhol A mondatban általában ugyanazt a szerepet töltik be, mint a helyettesített fő-, mellék- vagy számnevek. Bővíthetőségük azonban korlátozottabb, a névmásnak csak ritkán lehet határozója:

kétszer annyi, pontosan olyan; esetleg értelmező jelzője: te, a verseny győztese. - a személyes névmás: külön jelentésárnyalat nélkül helyettesíthet főneveket. Egyirányú névmásfajta - a visszaható és a kölcsönös névmás: főnévre utalnak, de sajátos jelentéssel - a birtokos névmás: nem egyetlen szóra, hanem két szó viszonyára utal: a birtokos és a birtok viszonyára. - a mutató névmás: kifejezhet azonosítást, nyomósítást, helyettesítő szerepében érintkezik a személyes névmással - a vonatkozó névmás: kötőszóként bevezeti a tagmondatot, és egyúttal teljes értékű mondatrészi szerepe is van benne - a kérdő névmás: mint a kiegészítendő kérdés legfőbb kifejezőeszköze egy a kérdezőtől nem vagy nem jól ismert fogalomra utal. Mindig a mondat főhangsúlyos része - a határozatlan névmás: ezen a néven többféle jelentéstartalmú névmást foglalunk össze: kifejezhet határozatlanságot, általánosítást és

tagadást. Az ismétlődő főnevet nem mindig kell névmással helyettesítenünk (névmásítanunk). A másodszor előforduló szót sokszor ki is hagyhatjuk (törölhetjük). A névszók A szófajok csoportjában megkülönböztetünk névszókat ami több különböző csoportot tart egybe. Ezek: a főnév, melléknév, számnév és a névmás (következő tétel) A névszók jelei: - a többes szám jele a -k. A megnevezett dolgok többségére utal Pl: házak - a birtokjel az -é. A személyt vagy dolgot a hallgató számára ismert birtokszó birtokosának mutatja. Pl: barátodé - a birtoktöbbesítő jel az -i, -ai/-ei, -jai/-jei. Birtokviszonyban a birtok többségére utal Pl.: könyvei - a birtokos személyjelek -m, -d, -a/-e, -ja/-je, -nk, -unk/-ünk, -tok/-tek/-tök, -k, uk/ük, -juk/-jük. A birtokos számát és személyét jelöli a birtokszón Pl: házam - a fokjelek a -b/-bb, leg-/legesleg-. A tulajdonságok összehasonlításának kifejező eszközei: magasabb.

- a kiemelő jel az -ik. A megnevezett dolgok másoktól való nyomatékos elkünönítésére szolgál. Csak közép- vagy felsőfokú melléknevekhez járul Pl: szebbik. 1. Főnév: A főnév a valóságban is létező, vagy ilyennek képzelt élőlények, élettelen tárgyak vagy gondolati dolgok nevét jelöli. A főnevek jelölhetnek valóságos vagy ilyennek gondolt fogalmakat: ezek a konkrét főnevek. Megnevezhetnek elvont fogalmakat, jelenségeket is, ezeket elvont főneveknek nevezzük. A konkrét főneveknek jelentésük alapján két csoportja van: a köznevek és a tulajdonnevek. A köznév több egyforma dolog közös megnevezése. A tulajdonnév valakinek vagy valaminek saját, megkülönböztető neve. A köznevek fajtái: egyedi név Jelentésük: hasonló egyedek közös neve gyűjtőnév több egyedből álló csoport lakosság, nyáj, hegység neve a legkisebb rész is azonos az arany, vas, juh egésszel anyagnév A tulajdonnevek fajtái személynév földrajzi

név intézménynév címek márkanevek Példák: kutya, király, fiú Példák Petőfi Sándor, Kati, Jóska Dunántúl, Szeged, Svájc Nemzeti Múzeum Nők Lapja Suzuki, Pepsi Cola, Colgate A főnév a mondatban ragok segítségével bármely mondatrész szerepét betöltheti. Kötlező toldalékaik: - többes szám jele, birtokjel, birtoktöbbesítő jel, birtokos személyjel és néha a fokjelek. 2. Melléknév: A melléknév személyek, tárgyak, dolgok tulajdonságait kifejező szó. A mondatban leggyakrabban jelző. Lehet állítmány vagy határozó is A melléknevet fokozhatjuk: alsó-, középső-, felsőfok (ezen kívűl van túlzófok is: legeslegjobb). Pl: jó, jobb, legjobb. A fokozás jelei: -b/-bb, leg-/legesleg- Sajátos toldalékok: a fokjelek, kiemelő jel és a többes szám jele. 3. Számnév: A számnév személyek, dolgok, tárgyak mennyiségét, vagy sorban elfoglalt helyét kifejező szó. Két faja a határozott és a határozatlan számnév A

határozott számnév pontosan megnevezi a számot vagy a sorrendi helyet. Lehet tőszámnév (kettő), törtszámnév (ketted), és sorszámnév (második). A mondatban lehet jelző, állítmány, számhatározó és számállapot-határozó. Sajátos toldalékok: a fokjelek, kiemelő jel és a többes szám jele. A nyelvi jel és jelrendszer A világban, környezetünkben jelek és a belőlük felépülő jelrendszerek segítségével igazodunk el. Minden jelnek számít, aminek jelzésértéket tulajdonítunk, vagyis a közlés, a kommunikáció szándékával fel akarunk használni. A legegyetemesebb, mindenki által ismert jelrendszer a nyelv jelrendszere. A jel, mindig valamilyen érzékszervünkkel felfogható (látható, hallható, tapintható) jelenség, amely mindig egy másik, önmagán túli jelenségre utal. Pl: a "H" betűt látjuk: - gondolhatunk a "h" msh-ra (zöngétlen, gégehang stb.) - H: a korház jelölése - a H: Magyarország felségjele.

A jelentést meghatározza az adott jel. (ld példákat) A jelek sohasem elszigetelt elemek, hiszen több jel logikailag és grammatikailag való összekapcsolása a jelrendszer. A jelek legjellemzőbb tulajdonságai: 1. érzékszerveinkkel felfoghatók 2. önmaguknál többet jelentenek 3. egyszerűbbek, mint a valóság (pl: msh) 4. egy kisebb, vagy egy nagyobb közösség jeleként tartja számon őket 5. jelrendszerbe illeszkedve (vannak használati szabályaik) 6. emberi érintkezésben valósulnak meg Tudományága a szemiotika nyelvtudomány. A világ és a környezetünk összes jele rendszerezhető: - jelentés: amit a jelenségnek tulajdonítunk, hangsorral fejezzük ki - jelölt: jelenség, dolog, fogalom, a valóság egy darabja - jelölő: jeltest, hangalak, vagy nyelvi forma. Másik felosztása a nyelvnek, hogy milyen alapon idézi fel a jelölő a jelölt dolgot (a jelölő és a jelölt kapcsolata szerint): - index: az index kapcsolatban van az adott dologgal,

jelenséggel (pl.: a tűz indexe a füst; a láb indexe a lábnyom) - ikon: képszerű viszony, tényleges hasonlóság alapján idézi fel a jelöltet (pl.: egy állat képe felidézi az állatot) - szimbólumok: társadalmi megállapodás, vagy hagyomány alapján értelmezhetők (pl.: közlekedési táblák) A nyelvi jeleket hangsor segítségével jelenítjük meg. A hangalak és a jelentés kapcsolata: a legtöbb szóban hagyományon, vagy megszokáson alapul. Nem reális összefüggésen, de vannak melyeknek kapcsolata között reális összefüggés van pl.: hangfestő szavak: ballag, futkos, süvít hangutánzó szavak: dörmög, cincog, vonyít - Egyjelentésű szavak: a jelentéshez egy hangalak kapcsolódik: pl.: ablak, asztal, ház - Többjelentésű szavak: a: azonos al akúak: egy hangalakhoz több jelentés kapcsolódik, de a jelentések nincsenek egymással kapcsolatban két jelentés szófaja is más. Pl: terem, vár, ég b: nyelvtani azonosalakúság:

toldalékozás lévén alakul ki ugyanaz a hangsor, de a jelentések nincsenek egymással kapcsolatban. Pl: háló: fn háló: melléknévi igenév c: többjelentésű szavak: egy hangsorhoz több jelentés kapcsolódik, de a jelentések között kapcsolat van. Pl: toll, körte, tanács - Hasonló alakú szavak. Tagjai rendszerint közös tőből származnak, de más képzővel kapcsolódnak össze. Pl: egyenlőre-egyelőre - Egy jelentéshez több hangalak. Ezek a rokonértelmű szavak (pl: alszik-durmol; burgonya-krumpli; kukorica-tengeri; szalad-fut-rohan. Jelrendszerek fajtái: - füstjelzés, zászlójelzés, dobjelzés, jelnyelv. Jelrendszer szintjei: 1. legalsó szint a fonéma: beszédhang Önálló jelentéssel nem bír 2. morféma: több fonémából épül fel Szóelemnek is hívják: ilyen az igekötő, toldalékok. 3. lexéma: két morféma jelentésbeli és grammatikai összekapcsolása Ezt szótári szónak nevezik. Nyelvhasználatban a szóalak a neve: glosszéma 4.

szintagma: szerkesztett jelek Pl: vadat lő, piros szoknya 5. mondat: összetartó ereje logikai kapcsolat Szerkesztett jelekből áll Átmeneti szintek: - álmorféma: pl.: házak: alakilag morféma, funkcióját tekintve fonéma - állexéma: pl.: igekötő, névelő Alakilag lexéma, funkció morféma - álszintagma: lexéma+állexéma. Pl: az asztal Alakilag szintagma, de funkc tekintve lexéma - álmondat: összetett mondatok mellékmondata. Alakilag mondat, funkc tekintve szintagma. A mondat a beszéd legkisebb egysége, de nem önmagában áll, hanem egy nagyobb egységnek, a szövegnek láncszemnyi részeként. A közlésfolyamatban minden mondatban kifejeződik, a beszélőnek a valósághoz való viszonya és az a szándéka, hogy a hallgatóra beszédével milyen hatást tegyen. Ennek megfelelően a mondat jelentése többrétegű: 1 rétege: a mondatot alkotó nyelvi jelek jelentésének összessége, ezt mindig árnyalja, gazdagítja a beszédhelyzetből származó

másodlagos jelentés. E kettő együtt a mondat tartalma. 2. rétege: az a szándék, amelyet a beszélő mondatával meg akar valósítani Pl: tájékoztat, felhív, kér, visszautasít, feltételez, érzelmet fejez ki. 3. rétege: az a szándékolt hatás, amelyet a mondat a hallgatóra gyakorol Pl: megnevetteti, elgondolkoztatja, cselekvésre készteti. A szöveg: a mondatok sorozatát akkor tekintjük szövegnek, ha megvan a szövegszerűség legfőbb követelménye: a tartalmi egysége, előrehaladása és a lezártság. Ezeket az ún lineáris kohézió biztosítja A szöveg tartalmi, jelentésbeli kapcsolatát a globális kohézió biztosítja. Ugyanazokra a valóságelemekre vonatkozó nyelvi elemek a szöveg témája, az újvalóságelem a réma. Minden szöveg szól valamiről, tehát van témája, tárgya. A hozzá tartozó szereplők mintegy behálózzák a szöveget. A szövegben valaki kifejt valamit, körüljár egy kérdést, fölvet és megold egy problémát. A téma

folyamatos jelenlétét szolgálják a kulcsszók, előre, majd visszautaló szók. A téma megjelölésében fontos szerepet tölt be a cím A cím nem a szöveg része, hanem rámutat a szöveg egészére. A predikatív viszony A mondat a beszéd legkisebb egysége. Formai szempontból lezártság, az intonáció egysége jellemzi. A szöveg láncszemnyi részeként is szokták nevezni A mondat kapcsolatot teremt a környezetével, a szövegbe a kohézió nyelvi és jelentésbeli eszközeivel beszerkesztett, és önmagában nyelvi jelekkel és nyelvtani szabályok alapján megszerkesztett. A szerkesztettség foka az alany-állítmányi (predikatív) szerkezetet tartalmazó mondatokban a legteljesebb. Az állítmány: Az állítmány fajtája szófaja szerint különíthető el: igei, névszói, összetett (igeinévszói). I. Az igei állítmány kifejezheti az alany cselekvését, kifejezhet történést, létezést, birtoklást és jelölheti az alany valamilyen állapotba

való kerülését. Az igei állítmány igealakja ragozási rendszerével képes kifejezni az alany számát és személyét, a cselekvés módját és idejét, továbbá irányultságát és határozottságát. A kell, lehet, szabad, illik, tetszik, van, nincs igéket személytelen igéknek nevezzük. Mellettük az alany főnévi igenévvel kifejezett cselekvésfogalom, ilyenkor kivételesen az állítmány helyett az alany ragozható. Az igei állítmányt összetett (analitikus) igealakkal fejezzük ki jövő idejű és múlt idejű feltételes módú cselekvés esetén. Pl: El fogok utazni Elutaztam volna II. A névszói állítmány azonosítást vagy minősítést fejez ki, szófaja leggyakrabban főnév vagy melléknév. Pl: A szoba fala fehér A névszói állítmány csak egyes szám 3 személyű, kijelentő mód, jelen idejű alak esetén áll magában. III. Az összetett (névszói-igei) állítmány: Mivel a névszói állítmány csak egyes szám 3. személyű, kijelentő

mód, jelen idejű alak esetén áll magában, ha megváltoztatjuk az alany számát és személyét vagy az időt és a módot, ezzel az átalakítással névszói-igei állítmányt hozunk létre, melyben az igei rész fejezi ki a módot, időt, számot, személyt. Az alany: Az alany szófaja és fajtái: Az alany rendszerint alanyesetben álló főnév vagy főnévi jellegű szófaj. Az alanyra a ki?, mi?, kiket?, miket? kérdő névmással és az állítmánnyal kérdezünk. Pl: Réka bújik el -- Ki bújik el? -- Réka Nem kifejtett alanyról akkor beszélünk, ha az ige képes egyes és többes szám 1, 2. személyben az alanyt. Ilyenkor az alany elmaradása nem okoz hiányos szerkezetet Pl.: Elmegyünk úszni Az alany gyakran cselekvést kifejező főnévi igenév a személytelen igék (kell, lehet, szabad, tilos.) mellett Rendszerint a jó, rossz, fölösleges, hiábavaló, hasznos, tilos, hiba névszói állítmány és a szabad kettős szófajú szó mellett is főnévi

igenév áll alanyként. A többi névszó is állhat alanyként, leggyakrabban a személyes vagy mutató névmás, de gyakran áll a melléknév, a melléknévi igenév és a számnév főnévi szerepben alanyként. Az alany alakja: Az alany mindig alanyesetben áll, viszonyragja nincs, csak igenévi és birtokos személyrag kapcsolódhat hozzá. Tehát ha toldalékos a szó, amelyet alanynak vélünk, mindig gyanakodnunk kell. Az alany fajtái: - Határozott: Határozott az alany, ha akár megnevezés, akár rámutatás révén nyilvánvalóvá tesszük, hogy kire vagy mire vonatkozik az állítás. - Határozatlan: Határozatlan az alany, ha a beszélő nem akarja vagy nem tudja megnevezni a cselekvőt. Ezt a valami, valaki, bárki, akárki határozatlan névmással érhetjük el. Határozatlan alanynak tekintjük az egyes és többes számú, 3 személyű, nem kifejtett alanyt, amikor a szövegösszefüggésből az alany pontosan kiegészíthető. A mondat vagy tagmondat

ilyenkor hiányos szerkezetű. - Általános: Az általános alany az állítmány által jelölt cselekvést, történést, létezést, tulajdonságot általános érvényűvé tágítja: a.: ezt a minden, mindenki, semmi, senki általános névmással fejezzük ki b.: az általános értelmű világ vagy ember főnévvel, és c.: a többes szám 1 személyű igealakkal, amelynek általánosító jelentésével legtöbbször közmondásokban találkozunk. Pl: Árnyékáért becsüljük a vén fát Főnévi igenévvel is általánosíthatunk. Pl: Innen nem látni semmit Az alany és az állítmány egyeztetése: A mondat fő részeinek kapcsolatát az állítmánnyal jelöljük. Igei személyragok fejezik ki az alany számát és személyét az igei állítmányon, a névszói állítmányt pedig a többes szám jeleinek segítségével számban egyeztetjük. Alaki egyeztetés esetén az állítmány az alany számához és személyéhez igazodik. Az értelmi egyeztetés nem az alany

alakjához, hanem a jelentéséhez alkalmazkodik. Ha egy alany van a mondatban akkor általában az alaki és az értelmi egyeztetés megegyezik. Ha az alany formailag többes számú (tulajdonnév), de egy fogalmat jelöl, többes számba tesszük az állítmányt. Pl: Az Egyesült Államok elnökválasztásra készül. Az állítmány egyeztetése több alannyal: Ha a mondatnak több (halmozott) alanya van, a számbeli egyeztetés alaki és értelmi is lehet. Ha az alanyok különböző számúak és személyűek, az állítmány mindig a többes számú és legkisebb nyelvtani személyhez igazodik, ilyenkor csak értelmi egyeztetésről beszélünk. A tagolt mondatok gyakran hiányos szerkezetűek. Ez akkor következik be ha az állítmány vagy/és az alany hiányzik. - Az állítmány elmaradása mindig hiányos mondatszerkezetet eredményez. Ez igen gyakori a kérdésekre való feleletekben. Pl: A sárga is szín? -- A sárga is (szín) Gyakori a létigei állítmány elhagyás,

de hiányossá válik a mondatszerkezet a névszóiigei állítmány igei részének az elmaradásával is. Pl: "Te az enyim, én a tied" (vagy), (vagyok) (Petőfi). Az összetett mondatokban leggyakrabban a hasonlító mellékmondat hiányos, de a fő mondat állítmányának segítségével pontosan kiegészíthető. Pl: Annyit ért hozzá, mint hajdú a harangöntéshez (ért). - Leggyakoribb az alany elmaradása. Ha az állítmány igei személyragozása egyes vagy többes számú, 3. személyű, akkor az alanyt csak a szövegkörnyezetből érthetjük bele a mondatba. A mondat ilyenkor mindig hiányos szerkezetű A szituációból, beszédhelyzetből ismertnek tekinthető az, aki beszél (én), és akihez beszélnek (te). Az ő (amiről beszélnek) viszont az egész külső, vagy belső világ lehet. Az alany elmaradásának azokat az eseteit, amikor alanytalan (Villámlik.) vagy tapadásos alanyú a mondat (Terítve van.), nem tekinthetjük hiányos szerkezetűnek Ezek

teljes mondatok, mert az alany félreérthetetlenül egybeolvad az állítmányéval. - Ha az alany és az állítmány is hiányzik, és csak az előző mondatokból, tehát a szövegösszefüggésből érthető bele a mondatba, de valamilyen más mondatrész vonzatként vagy más nyelvi elemmel utal hiányukra, ugyancsak hiányos mondattal van dolgunk. Ezek nem tagolatlan mondatok, mert valamilyen tartalmas mondatrész, tárgy vagy határozó szerepel bennük, tehát tagoltak, de szerkezetileg hiányosak. A szófajok rendszere A szófajok a nyelvhasználatban jobbára egyformán viselkedő, azonos szerepet betöltő és azonos célra szolgáló szavak osztályai, csoportjai. A szófaj a legáltalánosabb nyelvi kategória, amelyet a szavak jelentése, mondatbeli szerepe, bővíthetősége és alaki viselkedése határoz meg. Jelentésen a szavak használati értékét, lehetséges beszédbeli szerepét értjük. A mondatbeli szerep azt jelenti, hogy melyik szófaj milyen

funkciót tölt be a mondatban. A bővíthetőség szempontja azt vizsgálja, hogy melyik szófajnak mi a tipikus bővítménye a mondatban. Vannak olyan szófajok, melyek nem bővíthetők (névelő, kötőszó). A mai magyar nyelv szófajainak egyik lehetséges rendszere: I. Igék: él, történik, olvas, eszik II. Névszók: 1 főnév: madár, ház 2. melléknév: jó, kellemes 3. számnév: sok, hatod, második 4. névmás: ő, magam, olyan III. Igenevek: 1 főnévi: írni, állni 2. melléknévi: síró, fizetendő, megbízott 3. határozói: sietve, befejezvén IV. Határozók: itt, tegnap V. Viszonyszók: 1 névelő: a, az, egy 2. névutó: mögött, alá 3. kötőszó: és, s, meg 4. igekötő: be, ki, le 5. segédige: fog, volna 6. módosítószó: nem, talán, bizony IV. Mondatszók: 1 indulatszó: jaj, nesze 2. felelőszó: persze, igen, nem Szavaink között sok olyan is van, amely a szófaji csoportok közül többe is beleillik, vagy alkalmi használata miatt hol az

egyik, hol a másik kategóriába sorolható. - Ha egy szócsoport két szófaj tulajdonságait úgy hordozza, hogy külön-külön egyik kategóriába sem sorolható be, átmeneti szófajnak nevezzük. Ilyenek az igenevek Ezek igéből képzett származékszavak, ezért őrzik az ige alapjelentését. - Kereszteződő szófajúságról akkor beszélünk, ha egy szócsoport elemeiben több szófaj tulajdonsága mutatkozik meg egyszerre, de bármelyik szófajba külön-külön is besorolhatók. Ilyenek a vonatkozó névmási határozók, amelyek a névmási határozószók és a kötőszók csoportjába is beletartoznak: ahol, amikor, ameddig, ahogy. - Ha egy szócsoport tagjai alaki viselkedésük és mondatbeli szerepük alapján két vagy több szófajba is besorolhatók, de a mondatban mindig eldönthető, hogy melyik szófaji értékükben szerepelnek, kettős (hármas) szófajú szavakról beszélünk. Gyakoriak a főnevek és a melléknevek között (szín-, nép-, anyag-,

mértéknevek: zöld, olasz, vas, kiló), főnevek és határozószók között (tegnap, este, délután). Az egyes szófajok részletesebben: I. Az ige: Cselekvést, történést, létezést, vagy állapotot kifejező szófaj. A cselekvést jelentő ige olyan tevékenységet nevez meg, amely az alany akaratától függ: dolgozik, tanul. A történést kifejező ige olyan változás, folyamat megnevezésére szolgál, amely független az alany akaratától: elromlik, esik, ragyog. A létezést jelentő ige az alany létét vagy nemlétét fejezi ki: van, nincs, lesz. Az állapotot jelentő igével megnevezett cselekvés is független az alany szándékától: bízik, fáj. A cselekvés irányulása alapján tárgyas és tárgyatlan igéket különböztetünk meg. A tárgyas ige cselekvése az alanytól kiindulva valami másra irányul. Ha a mondatban határozott tárgyuk van, ragozásuk tárgyas. Pl: nézi a filmet, olvassa az újságot Ha határozatlan tárgy a bővítményük,

ragozásuk alanyi: néz valamit, olvas egy könyvet. A tárgyatlan ige cselekvése az alanyon kívül másra nem irányul. A mondatban tárggyal nem bővíthetők, ezért csak alanyi ragozásuak lehetnek: mosakodik, kerestetik, zúg, megy. Az ige a mondatban mindig állítmány. II: Névszók: 1. Főnév: A főnév a valóságban is létező, vagy ilyennek képzelt élőlények, élettelen tárgyak vagy gondolati dolgok nevét jelöli. A főnevek jelölhetnek valóságos vagy ilyennek gondolt fogalmakat: ezek a konkrét főnevek. Megnevezhetnek elvont fogalmakat, jelenségeket is, ezeket elvont főneveknek nevezzük. A konkrét főneveknek jelentésük alapján két csoportja van: a köznevek és a tulajdonnevek. A köznév több egyforma dolog közös megnevezése. A tulajdonnév valakinek vagy valaminek saját, megkülönböztető neve. A köznevek fajtái: egyedi név Jelentésük: hasonló egyedek közös neve gyűjtőnév több egyedből álló csoport lakosság, nyáj,

hegység neve a legkisebb rész is azonos az arany, vas, juh egésszel anyagnév A tulajdonnevek fajtái személynév földrajzi név intézménynév Példák Petőfi Sándor, Kati, Jóska Dunántúl, Szeged, Svájc Nemzeti Múzeum Példák: kutya, király, fiú címek márkanevek Nők Lapja Suzuki, Pepsi Cola, Colgate A főnév a mondatban ragok segítségével bármely mondatrész szerepét betöltheti. 2. Melléknév: A melléknév személyek, tárgyak, dolgok tulajdonságait kifejező szó. A mondatban leggyakrabban jelző. Lehet állítmány vagy határozó is A melléknevet fokozhatjuk: alsó-, középső-, felsőfok. Pl: jó, jobb, legjobb 3. Számnév: A számnév személyek, dolgok, tárgyak mennyiségét, vagy sorban elfoglalt helyét kifejező szó. Két faja a határozott és a határozatlan számnév A határozott számnév pontosan megnevezi a számot vagy a sorrendi helyet. Lehet tőszámnév (kettő), törtszámnén (ketted), és sorszámnév (második). A

mondatban lehet jelző, állítmány, számhatározó és számállapot-határozó. 4. Névmás: A névmás valódi névszókat (fő-, mellék- vagy számneveket) helyettesítő szófaj. A névmásoknak önmagukban nincs határozott jelentéstartalmuk, a beszédben válnak tartalmas szókká. Attól függően, hogy milyen szófajt helyettesítnek, megkülönböztetünk csak főnevet ún. egyirányú, és a fő-, mellék- vagy számnevet is helyettesítő ún. többirányú névmásokat Egyirányú névmások: a: személyes: én, te, ő, engem, bennem b: birtokos: enyém, tied, övé, enyéim, tieid, övéi c: visszaható: magam, magad, maga, magunk, magatok d: kölcsönös: egymás Többirányú névmások: a: mutató: ez, olyan, akkora, annyi b: kérdő: ki, mi, milyen, mekkora, mennyi c: vonatkozó: aki, ami, amilyen, ahány, amennyi d: határozatlan: valami, valamilyen, némelyik, néhány e: általános: bárki, mindegyik, semmilyen, akárhol A névmásnak csak ritkán lehet

határozója. III. Igenevek: Az igenév igéből képzet olyan főnév, melléknév vagy határozószó amelynek igei tulajdonságai is vannak. Tipikusan átmeneti szófaj 1. A főnévi igenév igéből -ni képzővel létrehozott származékszó, amely elvontan fejez ki cselekvést, történést, létezést, állapotot: sétálni. A mondatban főleg alany, tárgy és határozó szerepét tölti be, de a kell, lehet, szabad. állítmányok mellet alany is lehet 2 Melléknévi igenév olyan -ó/-ő (egyidejűséget kifejező), -t/-tt (előidejűséget kifejező), -andó/-endő (utóidejűséget kifejező) képzős származékszó, amely az igei alapjelentést tulajdonságként nevezi meg. Mondatban leggyakrabban jelző, de határozó, állítmány lehet. Tárgya és határozója lehet 3. A határozói igenév olyan -va/-ve, -ván/-vén képzős származékszó, amely a cselekvésfogalmat határozói körülmények közt nevezi meg. A mondatban rendszerint mód- vagy állapothatározó.

Tárgya és határozója lehet IV. Határozószók: A cselekvés, történés, létezés helyét, idejét, módját vagy a cselekvő állapotát kifejező szók: kint, most, rögtön, együtt. A határozószó a mondatban mindig határozói szerepet tölt be. Csak határozója lehet V. Viszonyszók: A viszonyszók (viszonyítószók) nem önálló szófajok, mert a körükbe tartozó szavak csupán alakilag önállóak, de nincs önálló jelentésük. Önmagukban nem fordulnak elő, csak más szabad morfémákkal töltenek be mondatrészi szerepet. Ezért álszóknak, segédszóknak is nevezi őket a szakirodalom. Nem bővíthetők 1. A névelő az utána álló főnév határozottságát (a, az) vagy éppen határozatlanságát (egy) fejezi ki. 2. A névutó az előtte álló ragos vagy ragtalan névszót határozóvá teszi Alakilag önálló, de funkciója a viszonyragokra emlékeztet. Napjainkban már terjednek névszó előtti változataik, de ezeket inkább csak

nyomatékosítás céljából használjuk. 3. A kötőszó mondatrészek vagy mondatok összekapcsolására, a közöttük levő nyelvtani vagy logikai viszony kifejezésére szolgál. 4. Az igekötő igéhez, igenévhez vagy más, igéből képzett származékszóhoz kapcsolódó, annak jelentését a határozószókra emlékeztetően módosító szó: meg-, be, ki-, fel-. Csupán alakilag önálló, de önmagában jelentése nincs 5. A segédige olyan igei jellegű szófaj, amely a mód-, idő-, szám- és személyviszonyok kifejezésére alkalmas úgy, hogy nem önálló mondatrész, hanem másokhoz kapcsolódik. Jelentésük önállótlanodott, alakjuk azonban maradt, ezért az állexémák közé soroljuk őket. Közös jellemzőjük - a tud kivételével -, hogy hiányos ragozásuak. 6. A módosítószó úgy módosítja az egyes mondatrésznek vagy az egész mondatnak a tartalmát, hogy a beszélő állásfoglalását is kifejezi. Önmagában sosem mondatrész VI. A mondatszók:

Önmagukban tagolatlan mondatként vagy tagmondatként álló szavak. Indulatszónak is nevezik ezeket a lexémákat. Az indulatszó a beszélő érzelmeit, akaratát fejezi ki tagolatlan formában. Megkülönböztetünk érzelmet nyilvánító (Hajh! Jaj! Teringettét! Fúj!), akaratnyilvánító (Pszt! Csitt! Nana! Hajrá!) és az akaratnyilvánítón belül állathívogató, -terelő (cicic, pipi, gyí, hess) szavakat is. A felelőszók tagolatlan mondatok. Vagy megválaszolják a kérdést: Igen, persze, vagy kérdeznek: Nos? A tárgy Az ige legközvetlenebb bővítménye a tárgy. A tárgy valamely cselekvésfogalmat kifejező alaptag bővítménye. Azt nevezi meg, amire a cselekvés irányul (iránytárgy), illetőleg ami a cselekvés eredményeképpen létrejön (eredménytárgy). A tárgy kérdései: kit?, mit?, kiket?, miket?, melyiket?, mekkorákat?, hányat? stb. névmás és az alaptag. A tárgy szófaja főnév vagy főnév jellegű szó. A tárgy ragja a

"t", a főnévi igenév azonban sohasem kaphatja meg tárgy ragját, és ragtalanok lehetnek esetenként az E/1. és 2. személyű birtokos személyjelű szavak és egyes névmások is Pl: Szeret úszni Add ide a könyved! - Nem ismerem eléggé önmagam sem Akkor beszélünk kettős tárgyú mondatról, ha az alaptaghoz, a lát, hall, érez, hagy, enged igéhez egy főnévi és egy főnévi igenévi tárgy is kapcsolódik. Ezt a tárgytípust nevezzük tárgyak tárgyának A tárgy fajtáinak határozottsági megkülönböztetése: - Határozott tárgy: A tárgy akkor határozott, ha a jelentéstartalma a beszélő és a hallgató számára egyaránt, egyértelmű. A tárgy határozott vagy határozatlan volta maga után vonja az igei alaptag ragozását. Határozott tárgy esetén az igei alaptag tárgyas ragozású. - Határozatlan tárgy: Határozatlan a tárgy, ha 3. személyű, és nem egyértelműen határozza meg a dolgot amire a cselekvés irányul. Határozatlan

tárgy estén az igei alaptag alanyi ragozású. A tárgy a tárgyas szerkezet jelentésárnyalatai alapján irány- és eredménytárgy, vagy határozói értékű tárgy lehet: - Az iránytárgy olyan személyt vagy dolgot nevez meg, amire a cselekvés irányul. Az iránytárgy érintkezik jelentését tekintve a hely- és eszközhatározóval, átalakíthatók egymásba. Pl: A kenyeredet zsírral kenem meg -- A kenyeredre zsírt kenek - Az eredménytárgy azt a dolgot nevezi meg, ami a cselekvés eredményeképpen létrejön. Ez a szerkezet az eredményhatározóval érintkezik Pl: Kenyérré dagasztom a tésztát. Akkor is eredménytárgyról beszélünk, ha a létrejött dolog a cselekvés befejezésével együtt megszűnik. - A határozói értékű tárgyat a tárgyrag miatt tárgynak vélnénk, de jelentését tekintve a határozók közé sorolnánk. Pl: Egy kicsit megdöbbentem (fok-mérték határozó) Az élőszó zenei kifejezőeszközei A hangzó beszéd sok vonásban

különbözik a leírt szövegtől, mert a hangzásforma is részt vesz a gondolat és az érzelem kifejezésében. Ennek a csak fülünkkel érzékelhető sajátos jelrendszernek: a nyelv zenei eszközeinek sokféle összefoglaló elnevezése van a nyelvtudományban. Leggyakoribb név a mondatfonetikai eszközök (a mondatra, a szövegre épül, de zenei, akusztikai jellegűek). Az élőbeszéd zeneiségének sokféle összetevője van: - a hangsúlyos és a hangsúlytalan részek váltakozása (ritmus alapja) - hangmagasság ingadozása (dallammenet alapja) - hangterjedelem (felső, középső és alsó hangfekvés) - hangszínezet - szünetek - beszédsebesség, tempó. Mint nyelvi eszközök természetesen ezek egyezményesek és társadalmiak és fontos szerepük van a gondolatcserében. A beszélő egyénisége szerint szabálytalanabb, ösztönösebb, egyéni változatot engednek meg (pl.: vki hadar) Az érzelmek közvetlen kifejezéséhez hozzátartozik a gesztusnyelv.

Hangsúly: a mondat bizonyos szavainak első szótagjára eső erőtöbblet, nyomaték (mindig az első szótagra esik a hangsúly). a: szóhangsúly. Ennek nincsen szerepe a szavak jelentésmegkülönböztetés-ében A hangsúlyt mindig a szó első szótagja kapja: főhangsúlyos. b: mondathangsúly. A mondatok egy részében azonos hangerejű szakaszhangsúlyok vannak, de vannak az ún. nyomatékos mondatok, amelyben az előzményekhez képest új, lényeges közléselemet tartalmazó szakasz kiemelkedő hangsúlyát nevezzük mondathangsúlynak. c: szakaszhangsúly. A hangsúlyos szótagtól a következő hangsúlyos szótagig tartó egységek a szakaszok. A szakasz a hangsúlyozás alapegysége, ennek első szótagja hordozza a szakaszhangsúlyt. A hangsúly szerepe: az érzelmi hangsúllyal azt emeljük ki, ami az előzményekhez képest új, és az előtérbe akarjuk helyezni, de az erősebb nyomaték kifejezheti a beszélő érzelmeit is. Hanglejtés: (dallammenet). A

hanglejtés a beszéd dallama Az átlagos beszédben három hanglejtést különböztetünk meg: alsó, középső, felső. A hanglejtés a hangmagasság mozgása a hangfekvés szintjei között. A hangsúlyos szótagtól hangsúlyos szótagig tartó szakasz az alapegysége. Fontos szerepe van a beszéd árnyalásában, tagolásában. Hanglejtésformák: I. eső-ereszkedő II. eső: hangmagasság változása gyors III. lebegő IV: emelkedő-eső V eső-ereszkedő-szökő VI. szökő: hangmagasság változása gyors Feladata: - a más nyelvi elemmel nem jelölt mondatfajták megkülönböztetése. - a beszéd szerkezeti tagolása - a beszélők érzelmeinek kifejezése Szünet: a szünet elsősorban a nyelvi egységek összekapcsolásával és elkülönítésével járul hozzá a szöveg értelmezéséhez. Feladatai: - érzelmi, értelmi kiemelés - a levegővétel - jelzi a bekezdések és a szorosabban összetartozó részek végét - részt vehet a mondatrészek

értelmezésében - érzelemkifejező, felhívó szerepe is van Beszédtempó: a szünettel szorosan összefügg a beszédtempó, mert gyorsnak akkor érezzük a beszédet, ha kevesebb és rövidebb szünet van benne. Feladatai: - gondolatközlő eszköz (pl.: ha fontos dolgot közlünk akkor lassabban beszélünk, a már ismert közlést különösen a közbevetést gyorsan mondjuk). nyelvi kód=jelrendszer vokális kód=a zenei kifejezőeszközök jelrendszere Az ige Az ige olyan cselekvést, történést, létezést vagy állapotot kifejező szó, amely a hozzá kapcsolódó jelek és ragok segítségével utal a cselekvés idejére, módjára, kifejezi a cselekvő számát és személyét, olykor a cselekvés határozott tárgyának személyét is. Egy ige valamennyi jelzett, ragozott, segédigés alakja alkotja az igeragozási rendszert. Az ige jelei a mód- és az időjelek. Az igemódok a beszélőnek az igében megnevezett cselekvés-, történés-, létezés- vagy

állapotfogalomhoz való viszonyát fejezik ki. Három igemódot különböztetünk meg: kijelentő, feltételes és felszólító módot. - A kijelentő mód azt fejezi ki, hogy a cselekvés, történés, létezés vagy állapotváltozás végbemegy. Alaki jelölője a ∅ (zéró) morféma (a jelöletlenség különíti el a másik két módtól). - A feltételes mód a cselekvés, történés, létezés vagy állapot valamilyen feltételtől való függését, bizonytalan vagy óhajtott voltát fejezi ki. Jele a -na/-ne, -ná/-né: olvasna, adna, hívna. Múlt időben a volna segédigével összetett igealakokat hozunk létre: írtam volna. - A felszólító mód a beszélő kívánságát, akaratát fejezi ki. Jele a -j, amely sokszor hasonul vagy összeolvad a tő utolsó msh-jával: várj, eddze. Az igeidők a beszélés idejéhez viszonyítják a cselekvés, történés, létezés vagy állapotváltozás időbeli lefolyását. Három igeidőnk: a jelen, a múlt, a jövő A jelen

idő cselekvése, történése stb. a beszéléssel egy időben történik: alszik, rohan Nincs saját jele. A múlt idő cselekvése, történése stb, már a megnyilatkozás előtt ment végbe. Jele a t/-tt Nincsen felszólító módja A jövő idő cselekvése, történése, létezése, állapotváltozása a beszéd után megy végbe. Jele nincs, mert a fog segédigével fejezzük ki: játszani fog, aludni fog. Se feltételes, se felszólító módja nincs. Az ige ragjai a személyragok. Nyelvünkben két teljes (minden módra, személyre, időre kiterjedő) igeragozási rendszer van: az alanyi és a tárgyas ragozás. Az alanyi ragozás az alany számát és személyét mutatja meg. A tárgyas ragozás az alany számán és személyén kívül utal a határozott tárgy személyére is. Alanyi ragozása minden igének van. Akkor használjuk ha az ige mellett nincs tárgy, vagy határozatlan tárgya van. Az alanyi ragozáson belül elkülönítünk iktelen és ikes ragozást. Az

iktelen igéknek teljes, az ikes igéknek hiányos ragozásuk van Az ikes ragozás egyes számának ragjai: -m, -l, -ik (emelik). Tárgyas ragozása általában csak a tárgyas igének lehet. Akkor használjuk, ha az igének határozott tárgya van. Néhány igének nincs teljes ragozási sora A nincs, sincs csak a kijelentő mód jelen idejének egyes és többes szám 3. személyében használatos. Az ige kötelező és lehetséges bővítményei: A mondatban a szavak egy része szorosabban kötődik az igéhez, ezekre, mint az ige jelentésének szükségszerű kiegészítőire van szükség. Más bővítmények kapcsolata lazább az igével, és ezért ezek a beszélő szabadabb választása alapján kerülhetnek a mondatba. Az igének tehát vannak kötelező és lehetséges bővítményei Az ige kötelező bővítményei (más néven vonzatai) a tárgy, állandó határozók, és az igekötő által megszabott határozók. Helyesírási problémák: Teljes hasonulásnál: -

az s, sz, dz, z végű igék felszólító módú és tárgyas ragozású alakjaiban a "j" teljesen hasonul. Pl: mossa, eddze - a gy, ny, l végű igék esetében a tárgyas személyrag és a felszólító mód "j" jele teljesen hasonul. Pl: hányja, hagyja Összeolvadásnál: - a d, t végű igékben a tárgyas ragozás "j" elemével illtve a felszólító mód jelével összeolvad az utolsó msh. Pl: látja, adja - a "t" végű igék felszólító módjában az összeolvadásban "cs"-t v. "s"-t eredményez a handtani helyzettől függően. Pl: tanítson, láss Nyelvhelyességi problémák: Az ige felszólító módjait sok ember kijelentő módban használja, ami nem helyes, mert ilyen mondatok keletkeznek: Tegnap lássuk a televíziót. Tehát a -nák, -suk, -sük csak felszólító módban használható. Az írásjelek Az írásjelek használata azért fontos, hogy a beszédnyelvünk sajátosságait írásban is meg

tudjuk őrizni. Az írásjelek sokfunkciós elemek Feladatuk: - részben a mondatok szerkezetét, tagolódását, részeik-részleteik egymáshoz kapcsolódását tükrözik - a beszédnek betűkkel ki nem fejezhető sajátosságaira, az élőszó zenei kifejezőeszközeire: hanglejtésre, beszédbeli szünetekre, érzelmekre utalnak. A mondat modalitásának értelmében (felkiáltó, felszólító, kérdő és óhajtó mondat) pontot, kérdőjelet, vagy felkiáltójelet teszünk. Ezeket mondatvégi írásjeleknek nevezzük. Az írás másik csoportja tagmondatokat, gondolatokat zár le esetleg nyit meg: idetartozik a vessző, pontosvessző, kettőspont, gondolatjel, zárójel, kis -és nagykötőjel. Az összetett mondatok tagmondatait általában vesszővel választjuk el egymástól. A mellérendelt, összetett mondatokban akkor is ki kell tenni a vesszőt, ha elmarad a kötőszó, pl.: A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. A mint kötőszó

esetében ingadozik a vessző használata. Hasonlító szerkezetekben (több, mint; v. annyi mint) vesszőt teszünk elé Ha nyomatékosító szerkezetben használjuk, elmarad a vessző. Pl: Tegnap öt forint több volt, mint ma Ez több mint szemtelenség. Ugyancsak nem kell vessző a mint kötőszó elé ha az minőséget vagy állapotot jelöl: Nagymamám mint iskolai könyvtáros dolgozott. Azonos szerepű mondatrészeket is elválaszt a vessző. Pl: Vettem krumplit, vajat és uborkát. A és, s, meg, vagy kötőszók elé ha azonos mondatrészeket választanak el, akkor nem teszünk vesszőt (ld. az előbb) Vesszőt használunk a megszólítások kiemelésére. Pl: Nézd, anya, kék az ég Pontosvessző: a vesszőhöz hasonlóan tagmondatokat választ el, de ennél határozottabb elkülönülést jelent. Pl: Most telefonáltak a portáról, hogy keressem meg a szobaszervizt; ki kell takarítani a 4-est. Kettőspont: Gyakran áll felsorolás előtt, például akkor ha a felsorolás

emeli a szöveg további részét. Pl: Ma sokmindent vettem: uborkát, majonézt, kenyeret és sört Gondolatjel: szépirodalmi művekben a szereplők szavainak idézésére szolgál. Ha az író mondata pl.: mondta, kérdezte, faggatta, üvöltötte stb követi a szereplő szavait, ezeket gondolatjelpár fogja közre. Pl: - Nem is tudom - mondta határozatlanul Ha az idéző mondat a szereplő szavai közé van iktatva a magszakítás után újra gondolatjel következik, ha lezáró írásjel van, azt az idéző mondat végére tesszük, ha folytatódik ugyanaz a mondat, a második gondolatjel után vesszőt teszünk. Pl: - Nagyon vártalak már - fogadta barátját. - Sok a teendőnk - Gyere ide - kiáltott rá -, és segíts egy kicsit. Idézőjel: egyik legismertebb funkciója, ha más szavait szó szerint idézzük: Vörösmarty "Lesz még egyszer ünnep a világon". Beszélünk ún álidézetről is, mikor a mondat jelentéséből kilógó szót használunk, mint ebben

az esetben is. Kötőjel: Szavak, szóelemek érzékeltetésére szolgál. Feladatai: - elválasztás. Pl: hi-per-bo-li-kus, dep-resz-szi-ó, - kötőjelet teszünk olyan esetben, ha három azonos msh. kerül egymás mellé Pl: sakk-kör, váll-lövés, Mann-né, - mellérendelő szóösszetételek egyes típusainál. Pl: lót-fut, orrán-szájaán, süt-főz, dínom-dánom - alkalmi szóösszetételek esetében: rőzse-dalok, bogáncs-szívem, gyémánt-hitemet, - ha két vagy több, egymás után következő összetett szónak azonos elő -vagy utótagja. Pl.: Gép -és gyorsíró - bizonyos földrajzi nevek helyesírásában. Pl: Rohonczi-arany-patak, Arany-patakvölgy, földközi-tengeri A nagykötőjelet (--) teszünk két vagy több nép nyelvének két vagy több tulajdonnév, illetve a -tól, -ig viszonyt jelentő kapcsolatában. Pl: Magyar--spanyol utiszótár, Hadrovics-Gáldi kiadás, Budapest-Bécs, Ménesi út 11-13, tavasz-nyár. Három pontot teszünk egy gondolat

befejezetlenségekor. Pl: Ez a mi munkánk . Hangalak és jelentés viszonya A nyelvi jeleket hangsor segítségével jelenítjük meg. A hangalak és a jelentés kapcsolata: a legtöbb szóban hagyományon, vagy megszokáson alapul. Nem reális összefüggésen, de vannak melyeknek kapcsolata között reális összefüggés van pl.: hangfestő szavak: ballag, futkos, süvít hangutánzó szavak: dörmög, cincog, vonyít A szavak a hangalak és a jelentés kapcsolata szerinti felosztása: - Egyjelentésű szavak: a jelentéshez egy hangalak kapcsolódik: pl.: ablak, asztal, ház - Többjelentésű szavak: a: azonos alakúak: egy hangalakhoz több jelentés kapcsolódik, de a jelentések nincsenek egymással kapcsolatban két jelentés szófaja is más. Pl: terem, vár, ég b: nyelvtani azonosalakúság: toldalékozás lévén alakul ki ugyanaz a hangsor, de a jelentések nincsenek egymással kapcsolatban. Pl: háló: fn háló: melléknévi igenév c: többjelentésű szavak: egy

hangsorhoz több jelentés kapcsolódik, de a jelentések között kapcsolat van. Pl: toll, körte, tanács - Hasonló al akú s zavak: Tagjai rendszerint közös tőből származnak, de más képzővel kapcsolódnak össze. Pl: egyenlőre-egyelőre - Egy j elentéshez t öbb h angalak: Ezek a rokonértelmű szavak. (pl: alszik-durmol; burgonya-krumpli; kukorica-tengeri; szalad-fut-rohan. A nyelvben alapvetően szimbólumok vannak, tehát társadalmi megegyezés alapján születtek. Erre mondjuk, hogy a nyelvi jel önkényes (motiválatlan) vagyis ugyanarra a dologra más jeltest vagyis hangsor vonatkozhat. Más esetben a valóság ténye és a nyelvi jel között szorosabb kapcsolat van. Ezek már nem önkényes, hanem (motivált) nyelvi jelek, amelyek közvetlenül is fölidézik a valóságot. Határozószók A cselekvés, történés, létezés helyét, idejét, módját vagy a cselekvő állapotát kifejező szók: kint, most, rögtön, együtt. A határozószó a mondatban

mindig határozói szerepet tölt be. Csak határozója lehet A határozószók rag nélkül is megjelölik a cselekvés helyét, idejét és egyéb körülményeit. 3 csoportot különböztetünk meg a határozószók körében: hely-, idő-, módhatározószó. A helyhatározószó a cselekvés, történés, létezés helyét jelzi. Az időhatározószó a cselekvés, történés, létezés idejét jelzi. A módhatározószó a cselekvés, történés, létezés módját jelzi. A névmásokból származó határozók: A táblázat a hasonlóságot mutatja a névmások és a határozószók között: Mutató Kérdő Határozatlan Általános NÉVMÁS HELYHATÁROZÓSZÓ IDŐHATÁRÓZÓSZÓ MÓDHATÁROZÓSZÓ ez, az ki? mi? valaki akárki itt, ott hol? valahol akárhol ekkor, akkor mikor? valamikor akármikor így, úgy hogyan? valahogyan akárhogyan A névmásokból származó határozószók hasonlítanak a névmásokhoz: - csak a beszéd vagy az írás szövegében kapnak

határozott jelentést - mutató, kérdő, határozatlan, általános értelműek lehetnek. Helyesírásunk alapelvei A magyar helyesírás betűíró, latin betűs, hangjelölő és értelemtükröző írásrendszer. A magyar agglutináló nyelvtípus. Hangjelölő mert: betűi legtöbbször a szóelemekben valóban kiejtett hangokra utalnak. Értelemtükröző mert: a helyesírás sokat tükröz a magyar nyelv rendszeréből (pl.: külön -és egybeírás, szóelválasztás) Helyesírási alapelveken azokat az eljárásokat értjük, melyek szerint szavainkat és szóalakjainkat leírjuk. 4 alapelvet követ a magyar helyesírás, kiejtés, szóelemzés, hagyomány és az egyszerűsítés elve. A helyesírás iránti igény vagyis igény a következetes mások által is használt írásmódra egyidős az írással. Az ómagyar korban kancelláriai helyesírás volt a jellemző. A középmagyar korban a katolikus és protestáns helyesírásról beszélhetünk. 1832-ben az

Akadémia kiadta az első magyar helyesírási szabályzatot (legutóbbi 1984-ben jelent meg). Kiejtés szerinti írás elve: a kiejtés elve értelmében a kiejtett szó hangjait általában a nekik megfelelő betűkkel jelöljük. A kiejtés elve 4 pontban foglalható össze: - a msh-k. időtartamának jelölése: pl: az ikes igéknél zöldellik, hámlik, v tyú-tyű, ttyú-ttyű szóvégződés esetében: csengettyű, herkentyű, pattantyú, dugattyú - a mgh-k. minőségi és mennyiségi szabályai: pl: a -ból, -ből, -tól, -től, -ról, -ről Attól függően kapcsoljuk a szótőhöz, hogy az alapszó magas, mély v. vegyes hangrendű -e Pl.: házból, vízből; fotelból-fotelből; -ul, -ül---igeképző (fordul, terül), határozórag (hátul, kívül) - kétalakú elemek: olyan szavaknál amelyeknek két köznyelvi változata van, írásban is két alakot jelent. Pl: fel-föl, zsemle-zsömle, törölköző-törülköző, benn-bent - szóelemek elhomályosulása nyomán

felépülő kiejtés szerinti írásmód: olyan szavak, amelyekben annyira elhomályosultak az őket alkotó szóelemek, hogy csak a nyelvtörténet ismerői tudják azokat szétválasztani. Pl: aggat, lagzi, küszködik, éjszaka. Szóelemző írásmód elve: a több szóelemből álló szóalakok helyesírását ez az elv úgy szabályozza, hogy a toldalékos szavakon a toldalékok és az összetett szavak tagjai világosan felismerhetők legyenek. A szóelemeket úgy írjuk le ahogy külön-külön hangzanak. Pl: szénpor (m), vasgyár (zs), hordja (gy) A szóelemző írásmód eseteit két csoportba oszthatjuk: - szótükröztető írásmód: ebbe a csoportba tartoznak a hangok találkozásikor létrejövő hangtani törvények. Pl: részleges hasonulás Az egyik msh módosul az ejtésben, a másik megőrzi eredeti formáját. Pl: jégkrém (k), sínpár (m), agyonnyom (nny), verébtől (p). Teljes hasonulás esetében több hang találkozásakor az egyik hosszan hallható. Pl:

merészség, igazság, anyja, éljen, szálljatok, folyjon A msh összeolvadás: két msh. találkozásakor beszédben egy harmadikká alakul Pl: útja (tty), futja (tty), metszi (cc), tanítson (ccs). Msh rövidülés: a hosszú msh-ra végződő szóhoz msh-val kezdődő toldalék járul. A tő hosszú mássalhangzója esetében megrövidül. Pl: keddre, agglegény, mennydörgés, lanttal - szóelemek fonematikus írása: azok a szóalakok sorolhatók ide, amelyekben a toldalékolt formában módosult a szótő, és ezt írásban is jelöljük. Igeragozásban a "j"el kezdődő személyragok ( jük, ják, jétek, jék) módosulnak, s, sz, dz, z végű igékhez járulva. Pl: mssa, nézze, játsszák Felszólító módban a "j" modosult alakban járul a tőhöz az s, sz, dz, z végű igéknél. Pl: mosson, játsszátok,nézze, vesszünkAz sz-szel bővülő v-s tövű igék felszólító alakjaiban a mgh-kra véződő tőhöz -gy alakban járul a módjel. Pl:

legyen, vegyél, vigyük stb Az egyszerűsítés elve: megkönnyíti az msh. torlódást Ha kéttagú msh-ra végződő szavak véghangját megkettőzzük, akkor a kettős msh-nak csak az első tagját írjuk hosszan. Pl: menynyi helyett mennyi, hoszszú helyett hosszú Kivételek az olyan összetett szavak, amelyekben az első tag végén és a második tag elején azonos kéttagú msh. áll Pl: mészszagú, nagygyűlés, tanácscsarnok Ha az alapszó hosszú msh-ra végződik és a toldalék is ugyanazzal az msh-val kezdődik nem írunk három betűt, csak kettőt. Pl: viccé, hosszal, állexéma Hagyomány elve: azt teszi lehetővé, hogy a régies családnevekben megőrizhessük az eredeti írásképet, mely általában nem egyezik a kiejtési formával. A kiejtéssel szemben egy betű esetében marad a hagyományos forma: a "ly" esetében ahol "j"-t ejtünk. Pl: kályha, mályva, komoly, pehely, lyukas, ilyen, helyes Pl: Horváthtal, Kiss-sel, Paállal,

Batthányval, Győrffivel. Igenevek Az igenév igéből képzet olyan főnév, melléknév vagy határozószó amelynek igei tulajdonságai is vannak. Tipikusan átmeneti szófaj Az igenevek közös tulajdonságai: - igei tulajdonságaik vannak - igéből képzettek - minden fajtájuk képzett szó. Minden igenév jellegzetesen kétarcú szófajta: igei természetükhöz - a képző révén járul egy másik szófaji sajátosság: főnévi, melléknévi vagy határozószói jelleg. Ezért mondatbeli szerepük, viselkedésük is kettősen alakul. Hogy milyen mondatrész szerepét töltik be, az attól függ, hogy melyik szófaji sajátosság érvényesül bennük a képző révén. De az, hogy határozóval és tárggyal bővíthetők, igei származásuk következménye. 1. A főnévi igenév igéből -ni képzővel létrehozott származékszó, amely elvontan fejez ki cselekvést, történést, létezést, állapotot: sétálni. A mondatban főleg alany, tárgy és határozó

szerepét tölti be, de a kell, lehet, szabad. állítmányok mellet alany is lehet Pl.: tanulni, olvasni, enni 2. Melléknévi igenév olyan -ó/-ő (egyidejűséget kifejező), -t/-tt (előidejűséget kifejező), -andó/-endő (utóidejűséget kifejező) képzős származékszó, amely az igei alapjelentést tulajdonságként nevezi meg. Mondatban leggyakrabban jelző, de határozó, állítmány lehet. Tárgya és határozója lehet Pl: olvasó, felásott, megoldandó. 3. A határozói igenév olyan -va/-ve, -ván/-vén (zárómorféma) képzős származékszó, amely a cselekvésfogalmat határozói körülmények közt nevezi meg. A mondatban rendszerint mód- vagy állapothatározó. Bővítményei az igéhez hasonlóan a tárgy és határozó. Módosítószók, indulatszók A mondatok jelentős részében találhatunk egy-egy olyan szót, mondatrészletet, amely egyetlen más szóval sem alkot szerkezetet, nem kérdezhetünk rá a szokásos kérdések egyikével sem.

Ilyenek a megszólítások, az indulatszók és a módosítószók Közös tulajdonságaik: - nem épülnek bele a szintagmák láncolatába - igen fontos többletet adnak a mondat tartalmához. A módosítószó úgy módosítja az egyes mondatrésznek vagy az egész mondatnak a tartalmát, hogy a beszélő állásfoglalását is kifejezi. Önmagában sosem mondatrész Fajtái: 1. érdeklődést, kérdést kifejezők Pl: vajon, -e 2. bizonyosságot, igenlést, állítást kifejezők Pl: igen, bizony, persze 3. bizonytalanságot kifejezők Pl: talán, esetleg, aligha 4. tagadást, tiltást kifejezők Pl: nem, ne, se, sem 5. óhajtást kifejezők Pl: bár, bárcsak, csak Az -e érdeklődést kifejező módosító szócskát mindig az állítmányhoz kapcsoljuk. A mondatszók önmagukban tagolatlan mondatként vagy tagmondatként álló szavak. Két csoportja van: az indulatszók és a felelőszók. - Az indulatszó a beszélő érzelmeit, akaratát fejezi ki tagolatlan formában.

Megkülönböztetünk érzelmet nyilvánító (Hajh! Jaj! Teringettét! Fúj!), akaratnyilvánító (Pszt! Csitt! Nana! Hajrá!) és az akaratnyilvánítón belül állathívogató, -terelő (cicic, pipi, gyí, hess) indulatszavakat is. - A felelőszók tagolatlan mondatok. Vagy megválaszolják a kérdést: Igen, persze, vagy kérdeznek: Nos? A felelőszók mindig mondat értéküek. Nemcsak igenlő és tagadó választ adhatunk velük egy eldöntendő kérdésre, hanem kifejezhetünk velük bizonyosságot, kételyt, bizonytalanságot is. Összetett mondatok A mondat a beszéd legkisebb egysége. A mondatot Mondat az intonáció (hanglejtés) és a lezártság jellemzi. Nem önmagában áll, hanem a szövegnek t agolt t agolatlan van alanya, és állítmánya szervetlen mondat, nem elemezhető láncszemnyi részeként. A mondat szerkesztettségi foka szerint lehet teljes mondat h iányos mondat vagy az alany vagy az tagolatlan és tagolt, ha tagolt, akkor lehet teljes és van

alanya, állítmánya állítmány hiányzik hiányos mondat, ha teljes mondat akkor lehet összetett egyszerű és összetett mondat. Az egyszerű egyszerű mondatban csak egy alany-állítmányi szerkezet van, alárendelő mellérendelő az összetett mondatban kettő vagy több. Az összetett mondat lehet alárendelő és mellérendelő. tő bővített - Az alárendelő összetett mondat főmondatából a csak alany és alany, állítmány, +bővítmények hiányzó mondatrészt a mellékmondat tagmondat állítmány formájában egészíti ki. A főmondatban a kiemelt mondatrész helyén gyakran utalószó áll, amely azonos mondatrészi szerepű a mellékmondattal. Az utalószó távolra mutató névmás A mellékmondatban kötőszó jelzi a szoros grammatikai kapcsolódás. A főmondatnak a mellékmondat alárendeltje A tagmondatok nem azonos szinten állnak, nem egyenrangúak. A hiányzó mondatrészre a főmondatból kérdezhetünk, az utalószó segítségével. Pl: Az ment

el, akit vártunk. (Ki ment el?) Az igei állítmány kivételével bármely mondatrészi tartalom kifejezhető mellékmondat formájában is. Pl: A legszebb ruhát választom Melyik ruhát választom? A mellékmondat kifejezheti az alanyt, a névszói állítmányt, a tárgyat, a határozót és a jelzőt. 1. Az alanyi alárendelő összetett mondatban a főmondatból hiányzó alanyt egészíti ki a mellékmondat tagmondat formájában: I. Az ment el,| főmondat I. O Ki ment el? | alanyi II. akit vártunk. mellékmondat II. ˜ 2. Az állítmányi mellékmondat a főmondat névszói-igei állítmányának névszói részét fejti ki: I. „Legyen olyan minden ember,| legyen? II. mintha Zrínyi Miklós unokája volna!” (Petőfi) I. O1 Milyen II. | állítmányi ˜2 3. A tárgyi mellékmondat a főmondatból hiányzó tárgyat fejti ki: I. „Azt hinné az ember,| I. O 1 Mit hinne? | tárgyi II. élő tilalomfa.” (Arany) II. ˜2 4. Határozói alárendelés esetén a

határozót fejti ki a mellékmondat: I. „Csak vár, csak vár,| I. O 1 Mire vár? | határozói II. hogy jön talán a csap.” (Petőfi) II. ˜2 5. A jelzői mellékmondat a jelzőt fejezi ki: I. „Amilyen víg a pohár csengése,| olyan bús a rabbilincs csörgése.” (Petőfi) I. II. O 2 Milyen bús? | jelzői ˜1 - A mellérendelő összetett mondat tagmondatai egymással egyenrangúak, azonos szinten állnak. Logikai, tartalmi összefüggés viszont van a tagmondataik között A kapcsolatos, ellentétes, választó, viszony a legegyszerűbb logikai kapcsolat. 1. A kapcsolatos mellérendelés (jele: OO) második tagmondata továbbfűzi, újabb tartalommal egészíti ki az elsőt. Ez történhet térbeli és időbeli összefüggés alapján: egyszerű kapcsolatos viszonyban egymásmellettiséget, egyidejűséget vagy egymásutániságot kifejezve: „A jó tanuló a táblához megy, | és kezébe veszi a krétát (Karinthy). Kifejezhetünk fokozást is: Megtanulta a leckét,

| sőt az írásbelit is elkészítette. 2. Az ellentétes mellérendelő viszonyban (jele: O<->O) a tagmondatok között ellentét fejeződik ki. Az egyszerű vagy szembeállító ellentét esetén mindkét tagmondat tartalma igaz, de szemben áll egymással: „A gyáva ezerszer hal meg, | a bátor csak egyszer” (Karinthy). A kizáró ellentétes mondatnak csak egyik tagmondata igaz, az egyik tagadó a másik állító: Nem a rózsa szúr hanem a tövise. 3 A választó mellérendelés (jele: O~O) tagmondatai különböző választási eshetőségeket tartalmaznak. A kizáró választásban csak annyi lehetőség van, ahányat a tagmondatok tartalmaznak. Pl: „Vagy erőt vesz rajta, vagy keze miatt hal” (Arany) A megengedő választásban a lehetőségek nem zárják ki egymást, s a beszélő számára is közömbös, hogy melyik jut érvényre. Pl: Akár a tojást a kőhöz, akár a követ a tojáshoz. 4. A következtető mellérendelés (jele: O>O) második

tagmondata az elsőből adódó következtetést vonja le. Pl: Mindent megtanultam, tehát a vizsgától nem félek A magyarázó és következtető tagmondatok egymással oksági viszonyban állnak. Az ok és okozati elemek sorrendje szerint, ha előbb van az ok, és később az okozat, következtető viszonyról beszélünk. 5. A magyarázó mellérendelés (jele: O<O) második tagmondata az elsőben kifejtett tartalom okát, indokát, előzményét világítja meg. Ha az okozat megelőzi az okot, amellyel később magyarázunk, a mondat magyarázó jellegű. Összetett szavak Összetett szavak A szóösszetétel a szóalkotásnak az a módja, melynek során két szót egyetlen új szóvá kapcsolunk össze. Az így létrejött szókészleti elem az összetett szó. Pl: vasvilla szervesek szervetlenek (vas+villa). miatyánk, bárki, Ha az új szó alkotóelemei már magukban is összetett egyszeregy szavak, akkor többszörösen összetett szóról beszélünk. Pl.:

közvélemény-kutatás Az összetett szavakat csoportosíthatjuk az elő- és utótag alárendelők mellérendelők napsütötte - kettőztetés: már-már viszonya alapján. A szerves összetett szavak két nagy -- alanyos: tárgyas: favágó - ikerítés: gizgaz földönfutó - két önálló szó csoportja az alárendelő és a mellérendelő összetett -- határozós: jelzős: gyorsvonat összekapcsolásával: dúl-fúl jelentéssűrítő: sarokház sütszavak. főz - Az alárendelő összetett szók két önálló szó összetételéből jöttek létre. Nevüket onnan kapták, hogy az előtag az utótagnak alárendelt bővítménye. Az utótaggal ezért rákérdezhetünk az előtagra, és az adott feleletből kiderül, hogy milyen viszony van közöttük. Pl: igazmondó; mit mondó? : igazat (tárgyas). Az alárendelő összetett szavakat mindig egybe írjuk Az alárendelő összetett szavakat a tagjaik közötti szószerkezeti viszony alapján csoportosítjuk. Lehet alanyos,

tárgya, határozós és jelzős Aszerint, hogy ennek a viszonynak van-e nyelvi jelölője, megkülönbözetünk jelölt és jelöletlen összetett szavakat. Jelölt pl az ellentmond szó, mert tartalmazza a tárgy ragját A jelöletlen összetett szavak nem tartalmaznak a két tag viszonyára utaló jelet. Pl: névadó 1. Az alanyos összetett szók előtagja alanya az utótagnak Ez az összetett szó mindig jelöletlen, mert az alanynak a mondatban nincsen nyelvi jele. Pl: napsütötte Kevés alanyos összetett szavunk van. 2 A tárgyas összetett szók előtagja azt a dolgot, jelenséget jelöli, amelyre az utótagban megnevezet cselekvés irányul, vagy amely e cselekvés eredményeként létrejön. A tárgyas összetett szók nagy része jelöletlen. Pl: favágó (fát vágó) Kisebb részük jelölt. Pl: sokatmondó Ezek a mondaton belül keletkeztek 3. A határozós összetett szók utótagjában kifejezett jelentéstartalom valamilyen körülményét jelöli meg az előtag. A

jelöltek többnyire mondatban keletkeztek Pl: rendbehozatal. A jelöletlenek általában mondaton kívül keletkeztek, s ma is szép számmal alakulnak. Pl: munkaképes 4. A jelzős összetett szók három fajtáját különböztetjük meg aszerint, hogy az előtag az utótagnak minőség-, mennyiség- vagy birtokos jelzője. Közülük a minőség- és mennyiségjelzősek a jelöletlenek, mert ezeknek a mondatban nincsen nyelvi jelük. Jelzős összetett szók ma is gyakran alakulnak. Minőségjelzős összetett szók: gyorsvonat, jegyespár, borospohár. Mennyiségjelzős összetett szók: húszéves, sokszög, tízperc. A birtokos összetett szók közül a jelöletlenek ma is gyakran keletkeznek. Utótagjukon birtokos személyjel mutatja a tagok szintagmatikus viszonyát. Pl: városháza 5. A jelentéssűrítő összetett szavak esetében csupán azt tudjuk megállapítani, hogy az előtag az utótagnak alá van rendelve, az alárendelő viszony minőségét azonban nem lehet

meghatározni. Többnyire a mondaton kívül keletkeztek, jelentéstartalmukat valamilyen alárendelő szerkezettel oldhatjuk fel. Pl: sarokház (sarkon álló ház) - A mellérendelő összetett szavak közös tulajdonsága, hogy elő és utótagjuk szófaj és mondatrész szempontjából legtöbbször azonos értékű. Különválasztva ugyanabban a mondatban ugyanolyan mondatrészek volnának. Pl: Egész nap süt-főz -- Egész nap süt. Egész nap főz A mellérendelő összetett szavak háromféleképpen keletkezhetnek: egyetlen szónak a megkettőződésével, ikerítéssel és két külön szó összekapcsolásával. 1. Kettőzéssel létrejött szóismétlések közül azokat tartjuk összetett szóknak, amelyekben jelentéskülönbséget tapasztalunk az alkotó tagokhoz viszonyítva. kevés ilyen szó van nyelvükben. Pl: egyszer-egyszer, ki-ki, csak-csak, már-már, no-no 2. Ikerítésnek nevezzük azt a sajátos szóalkotásmódot, amely valamely szót saját, hangalak

tekintetében módosított fűz egybe új szóvá. Az így létrejött ikerszók nyelvünk játékos, tréfás alkotásai, amelyek második szavának kezdő mássalhangzója rendszerint ajakkal képzett (labiális jellegű). Ikerítésre példa: irkafirka 3. Két önálló szó összekapcsolásával is keletkeznek mellérendelő összetett szavak Ezek egy csoportja hangalak tekintetében az ikerszókhoz áll közel, mert ugyanolyan összecsengéseket mutat. Pl: súg-búg Álikerszóknak nevezzük ezeket a szóösszetételeket, mert két önálló szó egybekapcsolásával jöttek létre, nem az előtag hangalaki változásával. A másik csoportot a laza szerkezetű összetett szók alkotják Nevüket onnan kapták, hogy mindkét tagjuk toldalékolható. Összetevő elemeik ellentétes és rokon értelműek is lehetnek: süt-főz, él-hal. A harmadik csoport tagjaira az a jellemző, hogy összetevő elemeik teljes mértékben összeforrtak, és csak az utótag vehet fel toldalékot.

Ezért ezeket valódi mellérendelő összetett szavaknak nevezzük Ide tartoznak: dúsgazdag, árvíz. Szóelemek A morféma (szóelem) néven foglaljuk össze a nyelv legkisebb jelentéssel bíró egységeit: a szavakat és a különféle toldalékokat. A szó fogalmán egyrészt a szókészlet egy tagját értjük, ez a szótári szó, másfelől a mondat egyik szóelemét, ez a szóalak. Az élő mondatban szereplő szóalak rendszerint nem egyetlen morfémából áll, hanem ezek kapcsolatából. A szótári szó a nyelv, a szóalak pedig a beszéd egysége (alaktan: a morfológia foglalkozik vele). A morfémák csoportosítása alaki önállóságuk szerint: 1. Szabad morfémák: szótő, a szó jelentésének magva 2. Félszabad morfémák: önállóan nem fordulnak elő, csak más szótövekkel együtt, jelentésük viszonylagos, járulékos. Pl: igekötők félszabad morfémák = álszók = viszonyítószók 3. Kötött morfémák: toldalékok csak a szótövekhez

kapcsolódnak (néha más morfémákhoz). Az egyes típusokba tartozó morfémák tulajdonságai: szótári szó szabad morféma önálló alak nem szótári szótő kötött morféma önállótlan alak álszó önálló alak toldalék félszabad morféma kötött morféma járulékos alak önálló jelentés olvas, virág önálló jelentés hav-as, bok-rot járulékos jelentés mögött, a, az járulékos jelentés -ban, -t/-tt Toldalékok: 1. képzők: Közvetlenül a szótő után következik, gyakran része a szótári szónak. Jellegzetességei: megváltoztatja a szó jelentését, sokszor szófaját. Pl: fészkelfészkelődik, v vár-váró Hatással lehetnek a szó mondatbeli helyzetére, bővítményeire is. Pl: mos-mosakodik-mosat Majdnem mindig kapcsolódik hozzájuk másik képző, melyek nem zárják le a szóalakot, hanem új szótövet hoznak létre. Pl: levegőzhetnének Előttük jelek, ragok nem állhatnak, csak utána!!! 2. jelek: Középső helyzetűek,

képző mögött és rag előtt állnak. Kapcsolódhat több jel is Nem hoz létre új szótári szót, nem változtatja meg a szó mondatbeli szerepét sem, de egyegy nyelvtani jelentésmozzanattal gazdagítják a jelentéstartalmat idő, mód, birtoklás tekintetében. 3. ragok: A szóalak zárómorfémái, nem követi őket más morféma, és egy ragnál többet nem tartalmazhat a szó. A szó mondatbeli szerepét határozza meg - mondatbeli viszonyt határoz meg: könyvet, háztól - egyeztetést az igei névszói személyragoknál: el kellett hagynom. Sorrend: képző-jel-rag kivétel: - középfok jele megelőzi a képzőt: nagyobbít - állandósult szókapcsolatoknál: háromszori. Szótövek, toldalékok között mgh-k (-a, -e, -o, -ö)jelenhetnek meg: elölhangzók: toldalékok részének tekintjük (kiejtést könnyítik, feloldják a msh-k torlódását). Az elemzés során a morfémákat függőleges vonallal () határoljuk el egymástól, fajtáik

elkülönítésére pedig számokat használunk: tő = 1; képző = 2; jel = 3; rag = 4. Abszolút tő: olyan tő amelyet már tovább nem bonthatunk. Pl: barát Relatív tő: olyan tő amelyet még további morfémákra bonthatunk, és egyben a további toldalékozás alapjául is szolgálnak. Pl: barátságos 1. Fonéma (jel elem): nincs önálló jelentése, a funkciója a jelentésmegkülönböztetés 2. Morféma: Önálló jelentéssel bír, szótő+toldalék 3. Lexéma: mondatból kiragadott szó, önállóan is alkothat mondatot 4. Szintagma: 2 lexéma jelentésbeli és grammatikai összekapcsolása 5. Mondat: minimum követelmény a közlés-gondolat egysége 6. Szöveg: (közlésegység) a kommunikáció kutatás foglalkozik vele Ezeken belül vannak az átmeneti szintek (álmorféma, állexéma, álszintagma.) Szóértékű nyelvi elemek A nyelv szókészletébe nemcsak szavak tartoznak, hanem a szónál nagyobb, kötött formák is. Ezeknek sokféle elnevezése van:

szóértékű nyelvi elemek, kötött szókapcsolatok, állandósult szókapcsolatok, frazeológiai egységek, frazémák. A szóértékű nyelvi elemek elnevezésen a szólások egy csoportját értjük, ami egy szóval is helyettesíthető (pl.: csütörtököt mondott, vagyis tönkrement) Tehát jobb elnevezés az állandósult szókapcsolatok kifejezés. Az ezzel foglalkozó tudományág neve a proverbiumkutatás. Az állandósult szókapcsolatok legfőbb jellemzője az alaki és jelentésbeli összeforrottság. Jelentésük nem szószerinti, hanem átvitt Az állandósult szókapcsolatoknál öt főbb típust különböztetünk meg: szokványos kifejezésmódok, szólások, szóláshasonlatok, közmondások, szállóigék. - A szokványos kifejezés módok közé soroljuk a társalgási fordulatokat (hogy vagy?), a körülírásokat (számolja a napokat nagyon vár valamit), a metaforás kifejezéseket (háborút visel), a népmesei fordulatokat (egyszer volt, hol nem volt.itt a

vége fuss el véle) stb. - A szólások alkotják az állandósult szókapcsolatok legszínesebb csoportját. Megkülönböztetünk igés szerkezetű (elveti a sulykot) és párhuzamos szerkezetű (se füle, se farka) szólásokat. - A szóláshasonlatok külön csoportot alkotnak, mert alakilag egy főmondatból és egy hiányos szerkezetű mellékmondatból állnak. A szóláshasonlat első fele tartalmazza a hasonlítót, a mellékmondat a hasonlítást. A mint és az akár kötőszó figyelmeztet a szóláshasonlatokra. Pl: Reszket mint a nyárfalevél - A közmondások valamilyen általános érvényű megfigyelést, életigazságot, tapasztalatot tartalmazó mondatok. A közmondás annyiban több a szólásnál, hogy nemcsak egy fogalom helyettesítője, hanem ítéletet is tartalmaz. Pl: Aki mer, az nyer - A szállóige nagyobb körben használt kijelentés, amelynek szerzőjét rendszerint ismerjük, irodalmi eredete is kimutatható. Pl: Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés

(Shakespeare, eredetiben: To be, or not to be, that is the question). A nyelvben ennél jóval több, alaki és jelentésbeli összeforrottságot mutató szerkezet van. Ezek közül néhány: A köszönésformák állandó szerkezetek. Pl: Adj Isten jó napot A szitkozódások, káromkodások, átkozódások ugyancsak szilárd kövületűek a nyelvben. Pl: A fene ette volna meg ezt a kést, de életlen! A babonák, ráolvasások szövege a népéletben azért állandó, mert egyébként nem hatnának. Pl: Újszülött látogatásakor, hogy ne ártsanak neki, így szóltak: Csúnya, ronda vagy, meg ne verjelek szememmel. A modern jelenségek közül az állandósult szókapcsolatok közé kell sorolnunk: - a közéleti, politikai jelszót (Pl.: Nem kell a sóder, nem kell a duma, saját medrében folyjék a Duna!) - a különféle feliratokat (Itt nyugszom én, olvasod te, olvasnám én, nyugodnál te.) - a spontán, de szövegeikben igencsak hasonló firkálásokat, graffitiket (Itt

jártam.) Az állandósult szókapcsolatoknak nagy a stiláris erejük, hiszen mennyivel szebb azt mondani, hogy Leesett a húszfilléres?, mint azt, hogy Felfogtad?. Gyakran fedezhetünk fel a szólások, közmondások használatában, de tréfás, humoros célból is lehet állandósult szókapcsolatokat eltorzítani. Pl: Ép testben ép, hogy élek A kocka meg van vetve. Az állandósult szókapcsolatok a nyelvi humornak ezt a fajtáját elviselik, a tudatlan, rossz használat viszont értelmetlenséget eredményez. Viszonyszók A viszonyszók (viszonyítószók) nem önálló szófajok, mert a körükbe tartozó szavak csupán alakilag önállóak, de nincs önálló jelentésük. Önmagukban nem fordulnak elő, csak más szabad morfémákkal töltenek be mondatrészi szerepet. Ezért álszóknak, segédszóknak is nevezi őket a szakirodalom. A mondat felépítésében úgy vesznek részt, hogy bizonyos nyelvi-logikai viszonyokat fejeznek ki. Nem bővíthetők Közös

tulajdonságaik: - nincs önálló jelentésük - önmagukban nem fordulnak elő - nem bővíthetők. Fajtái: 1. A névelő az utána álló főnév határozottságát (a, az) vagy éppen határozatlanságát (egy) fejezi ki. 2. A névutó az előtte álló ragos vagy ragtalan névszót határozóvá teszi Alakilag önálló, de funkciója a viszonyragokra emlékeztet. Napjainkban már terjednek névszó előtti változataik, de ezeket inkább csak nyomatékosítás céljából használjuk. 3. A kötőszó mondatrészek vagy mondatok összekapcsolására, a közöttük levő nyelvtani vagy logikai viszony kifejezésére szolgál. 4. Az igekötő igéhez, igenévhez vagy más, igéből képzett származékszóhoz kapcsolódó, annak jelentését a határozószókra emlékeztetően módosító szó: meg-, be, ki-, fel-. Csupán alakilag önálló, de önmagában jelentése nincs 5. A segédige olyan igei jellegű szófaj, amely a mód-, idő-, szám- és személyviszonyok kifejezésére

alkalmas úgy, hogy nem önálló mondatrész, hanem másokhoz kapcsolódik. Jelentésük önállótlanodott, alakjuk azonban maradt, ezért az állexémák közé soroljuk őket. Közös jellemzőjük - a tud kivételével -, hogy hiányos ragozásuak. 6. A módosítószó úgy módosítja az egyes mondatrésznek vagy az egész mondatnak a tartalmát, hogy a beszélő állásfoglalását is kifejezi. Önmagában sosem mondatrész