Történelem | Középiskola » Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban

II. Népesség, település, életmód / 5 Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban Jólét a jövő árán Az 1970-es években kettévált a társadalom és a politika. A pártállami diktatúra a társadalom megkérdezése nélkül irányította az országot, a társadalom pedig oda se figyelt a kiüresedett politikai ceremóniákra: az állampárt kongresszusaira, a választási színjátékokra stb. Jellemző az olajozottan működő semmittevésre, hogy ekkor volt hivatalban a magyar történelem egyik leghosszabb idejű, de legjellegtelenebb miniszterelnöke: Lázár György. A politikától elfordult emberek minden erejüket és figyelmüket egyéni boldogulásukra fordították. Igaz, a rendszer átmenetileg visszafogta a „maszekolás” lehetőségét, de rövidesen kénytelen volt szemet hunyni fölötte és eltűrni, hogy ki-ki itt keresse meg kiegészítő jövedelmét. Ennek következtében egyre többen nem csak lakásaikat építették fel, de összehozták az

autót is. Általánossá vált a hűtőszekrény, a televízió, s egyre több lett a hétvégi telek és a nyaraló. Ha a férj és feleség éjt nappallá téve dolgozott, boldogulhatott. Az így elért anyagi gyarapodásnak azonban az volt az ára, hogy a családok nem vállaltak gyermeket, vagy csak egyet, ritkábban kettőt. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a magyarság létszámai ijesztően csökkenni kezdett. 1980 és 1988 között az ország lakossága 334 640 fővel lett kevesebb, s a folyamat egyre gyorsult. Ahhoz ugyanis, hogy egy nép megőrizze magát, általánossá kell válnia a háromgyermekes családnak. A női emancipáció biztosítása jegyében kiterjedt a bölcsődei és óvodai hálózat. A 3 évenként igényelhető valutakeretből már nyugatra is utazhattak a magyar állampolgárok. A hetvenes években az alapfokú oktatásban áttörés következett be: a felnőtt népesség többsége elvégezte legalább az általános iskola nyolc

osztályát. Az egyetemi, illetve főiskolai képzésben részesülők aránya alapján viszont az európai sereghajtók közé kerülünk, nem csak a nyugati, de a szocialista országok is lehagytak minket ezen a területen. Az állam szabályozta a felsőoktatást: a nyolcvanas években a felvételizőknek csak 35-40%-át vették fel valamilyen egyetemre vagy főiskolára. A korszakban a családok élete is jelentősen megváltozott: nőtt a válások száma, 1950 és 1988 között mintegy a duplájára. Sokan a házasság válságáról beszéltek, annak ellenére, hogy az első házasságkötések időpontja korábbra került, és a felnőtt lakosság nagyobb része élt házasságban, mint a két világháború között. A gyerekszám is folyamatosan csökkent, ugyanakkor csökkent azon nők aránya, akiknek nem született gyereke. Az egy-két gyerekes családok váltak jellemzővé Az állam a gyermekvállalást ösztönző szociálpolitikai intézkedései, így az óvodai

férőhelyek növelése vagy a gyermekgondozási segély (GYES) 1967-es bevezetése csak kis mértékben lassították a születések csökkenését. Jelentősen megváltozott a szabadidő eltöltésének módja is. A hagyományos, sokszor csak egy –egy társadalmi rétegre jellemző tevékenységi formák megszűntek, átalakultak. Az életmód, a társadalom változásai új szórakozási formák kialakulását eredményezték, melyek sokszor generációs keretek között érvényesültek. A közösségi szabadidős tevékenységek szerepe visszaszorult, az emberek mind nagyobb mértékben egyedül vagy szűk családi körben kapcsolódtak ki. A sport elvesztette azt a kiemelt támogatottságát, amelyet az 1950-es években élvezett. Selján Péter: Történelem emelt szintű érettségi szóbeli tételek 1 II. Népesség, település, életmód / 5 Az 1952-es helsinki olimpián elért teljesítményt – 16 aranyérem – a későbbiekben meg sem közelítette a magyar

csapat. A tömegsport fejlődése s elmaradt a kívánatostól: az emberek többsége semmilyen sportot nem űzött, és – a táplálkozási szokások mellett – ez is szerepet játszhatott abban, hogy 1986-ba a magyarországi felnőttek 60%-a túlsúlyosnak számított. A magyar társadalomra a hatvanas évektől nagy hatást gyakorolt a nyugati fogyasztói kultúra. A farmer, a rockzene, a fiúk hosszú hajviselete, a miniszoknya kezdetben nem csak a hivatalos szervek, de a felnőtt korosztály egy részének rosszallását is kiváltotta. Ezek az ellenérzések csak lassan, a hetvenes évektől kezdtek oldódni. Az áhított fogyasztói javak egy részét megpróbálta a hazai ipar helyettesíteni. A szocialista tömbön belül sokáig egyedinek számított, hogy Magyarországon gyártottak farmernadrágot. A nehezen beszerezhető nyugati termékek – orkánkabát, nejlonharisnya, farmer, rágógumi, lemezek, kazetták, kvarcórák, zsebszámológépek és így tovább –

jelentős részben a bevásárló turizmus, vagyis a tömeges méreteket öltő csempészet révén kerültek "forgalomba". A "marxista-leninista" ideológia hivatalosan meghatározta a tömegtájékoztatást, az oktatást és a művelődést, szabályozta az állami élet rendjét. Az emberek jelentős részére azonban továbbra is a korábbról örökölt értékek hatottak. A vallásnak a párt ideológiája szerint fokozatosan el kellett volna halnia, mivel a "szocializmus felszámolja az alapjait". Amikor azonban a hetvenes évek végén ismét vizsgálni lehetett az emberek vallásosságát, az eredmények meglepték a pártvezetést: a népesség mintegy fele, a nyolcvanas években, pedig már több mint fele vallotta magát vallásosnak. Ugyanakkor az egyházak befolyása a mindennapi életre csökkent: bár az esküvők, keresztelők és temetések nagy része egyházi keretek között zajlott, a Kádár-korszak végén a lakosság valamivel

több, mint tizede járt csak rendszeresen templomba vagy imádkozott legalább hetente. A fogyasztói igények kielégítésében érzékelhető javulás mutatkozott. Az egyéni jövedelmek felhasználási lehetőségeinek szélesítésében határkövet jelentett a háztartási gépek elterjedése, az igények bővülése azonban ellátási nehézségeket is okozott. A televízióadások megkezdésével a tömegszórakoztatás és a propaganda új, nagy hatású eszközhöz jutott. Már a kora Kádár-korszakot is a mindennapi élet depolitizálása jellemezte. A párt uralmának fenntartására a legjobb eszközt a megfelelő hatású elrettentés után a társadalom közömbösítésében találták meg, aminek mintegy következménye lett a paternalizmus kiterjedése. Az „aki nincs ellenünk, az velünk van” híressé vált jelszava mögött a korábban erőszakoltan átpolitizált társadalom békén hagyásának szándékát lehetett felismerni, és ezt a kompromisszumot –

valóságos választási lehetőség híján – egyre többen elfogadták. A közéleti és magánéleti szerepek elválásával a cinizmust növelő kettős normatíva alakult ki, amelynek egyfelől korrumpáló hatása volt, másfelől fenntartotta a bizonytalanság érzetét. A bornírt közéleti normatíva elfogadása része volt a hallgatólagos kompromisszumnak, amelybe a szellemi élet vezető képviselői közül szintén egyre többen beletörődtek – köszönhetően a szelektív megtorlás hatásának és a szellemi élet intézményeinél végrehajtott „megrendszabályozásnak” is. A kultúrában jellemzően az öncenzúra és a változó mozgástér kitapogatása váltotta fel a hallgatásban, félrevonulásban megmutatkozó ellenállást, a kritikát gyakorta az allegorikus, parabolisztikus ábrázolásmód jelenítette meg. Selján Péter: Történelem emelt szintű érettségi szóbeli tételek 2 II. Népesség, település, életmód / 5 A

Kádár-rendszer életszínvonal-politikája A rendszer életszínvonal-politikája el akarja kerülni azt a folyamatos ellátási feszültséget, amelynek döntő része volt az ’56-hoz vezető elégedetlenség kialakulásában. A vezetés a hatvanas évek elejétől kezdve igyekezett biztosítani az alapellátás folyamatosságát, tehát a sorban állás kiiktatását és a hiánycikkek mértékének csökkentését. Nyugaton ezt nevezték el „gulyáskommunizmusnak” Ezt a „klasszikus” időszaknak tekinthető hatvanas években a „rendszer” azzal érte el, hogy a korábban eltúlzott felhalmozási hányadot erőteljesen csökkentette. A nehézipari kapacitás egy részét véglegesen redukálták: a beruházási javakat előállító termelési apparátus egy részét fogyasztási cikkek termelésére állították át. Idővel általánossá tették a társadalombiztosítást és az ingyenes egészségügyi ellátást A rendszer azonban nem tarthatta fenn ezt az

állapotot a nagyságrendekkel történő termelékenységnövelés nélkül. Az addigi termelékenység mellett a gazdasági növekedés ilyen mértékű csökkentését hosszú távon nem lehetett folytatni. Az életszínvonal művi emelése a továbbiakra nézve komoly következményekkel járt. Beteljesült Rákosi elvtárs átka: a Kádár-rendszer valóban felfalta az „aranytojást tojó tyúkot”. Fontos beruházások maradtak el az életszínvonal-emelésre késztető latens közhangulati nyomás miatt, elsősorban az infrastruktúra fejlesztése területén. A rendszerváltás idején is meglévő telefonhiány oka a fejlesztés akkori elmaradása volt. A klasszikus kádárizmusnak rendszerelvévé vált, hogy az életszínvonalat a fölé a szint fölé emelje művi beavatkozással, amely szint az ország gazdasági teljesítményéből „természetesen” adódott volna. A kádárizmus politikai kockázatot érzett az olyan életszínvonalban, amelyet nem emelnek a

teljesítményből adódó szint fölé. Ezt szolgálta a hatvanas években a beruházási ütem visszafogása és a nehézipari kapacitás egy részének „életszínvonal-termelésre” való átállítása, a hetvenes években az eladósodás a Nyugat felé. A politikai közömbösítés fontos eszköze volt a „dezideologizálás”. Ennek első lépései közé tartozott, hogy a rendszer lemondott a sikerpropagandáról. Ezt a forradalom után szintén átmeneti megoldásnak tekintették, ám a pótszer jobbnak bizonyult annál, amit pótolt. A kádárizmus legjellegzetesebben a sikerpropaganda elmaradásában különbözött a többi blokkországtól, ahol a sikerpropaganda a totalitarizmusról a paternalizmusra történt áttérés idején is fennmaradt. A többi blokkországban a cenzúra gyakorlatának gerincét képezte a sikerpropaganda és a részletfogyatékosságok (nem jár a lift, az SZTK-rendelő túlzsúfolt, nem kapni WCpapírt) bírálata arányának

meghatározása a tömegkommunikációban. Magyarországon nem volt sikerpropaganda, ezért a részletbírálat – noha aránya nem múlta felül a blokkon belüli átlagot – túltengőnek hatott, hiszen nem ellensúlyozta az „eredmények” felnagyított népszerűsítése. Selján Péter: Történelem emelt szintű érettségi szóbeli tételek 3