Sport | Futball » Valóság és legenda, az aranycsapat

Valóság és legenda, az aranycsapat Történelmi lecke fiúknak Ha aranycsapatot mondunk, mindig arra a futballválogatottra gondolunk, amely az ötvenes évek elején született és lényegében 1956-ig, a magyar forradalomig tartotta "rettegésben a világot", igaz, világbajnoki trófea nélkül. De hát labdarúgást szerető közönségünk tudja, hogy nem mindig a legjobb kapja a babért, és a sportban - még ha fájdalmas is - éppen az a szép: olykor kiszámíthatatlan a végső eredmény. De ettől még valóság, hogy volt egyszer egy magyar aranycsapat (írják nagy kezdőbetűvel is), s akik még láthatták őket futballozni, életük örömóráinak nevezik azokat a meccseket, amelyeket a Népstadionban tölthettek. Egy olyan korban, amelyben tetten érhető a törvényesség, a jog semmibevétele, amikor politikai merényletnek tekintettek mindent, ami a személyiség, a társadalmi csoport, réteg vagy osztály érdekvédelmére irányult, és ezáltal

akadályokat gördített volna a hatalom útjába. Miközben a hatalom felismerte, hogy az aranycsapat sikereire építhet, és a szocialista rendszer fölényét hirdetheti a kapitalista világ felett. (A helsinki olimpia után nemkülönben) Így aztán kinyílt olyan ajtó is, amely korábban lakat alá került, legjobb futballistáink kiváltságot élvezhettek a politika útvesztőiben. Persze nem könnyen Az angol-magyar előtt például Rákosi kérdőre vonta a szövetségi kapitányt, Sebes Gusztávot: "Magának nem volt joga lekötni a meccset!" - mondta. A kapitány így válaszolt: "Akkor pedig én nem tudok eredményesen dolgozni." "De mi lesz, ha kikapunk?" - kérdezte a párt első embere. "Az előfordulhat - hangzott a válasz -, de hat-kettő aligha lesz, mint 1936-ban" Sebes próbálta meggyőzni Rákosit, hogy a mérkőzés jó ellenpropagandája lenne a vasfüggönyről szóló legendának (ami magunk között szólva, nem

legenda volt, hanem valóság.) "Jövőre revansot adunk" - magyarázta Rákosi beleegyezett Röviddel a kiutazás előtt egy fogadáson Sebes Gusztáv Nagy Imrével is találkozott. A minisztertanács akkori elnöke megkérdezte: "Mi lesz a taktika, Sebes?" Erre a kapitány lerajzolta, hogy mire készülnek. Nagy Imre figyelte a rajzot az egyik oldalról is, a másikról is, majd megigazította az orrán a cvikkerét és azt mondta: "Ez olyan, mint egy háború!" Sebes Gusztáv saját magának írott feljegyzései között sok évvel később ezeket a sorokat találtam: "Világosan írtam le a sérelmemet az angol mérkőzéssel kapcsolatban. Remegnem kellett, mert lekötöttem. Vád volt ellenem, hogy engedély nélkül kötöttem le" Ötvenegy év múltával felvetődik: tényleg, mi történt volna, ha a magyar csapat kikap? Internálják a társaságot, és vele együtt a kapitányukat és nincs 7:1 sem Budapesten, és a svájci

világbajnokságra sem utazik el a magyar válogatott? Kérdések, amelyekre szerencsére, nem kell felelnünk. Nehogy azt gondoljuk azonban, hogy az aranycsapat a hatalomnak köszönheti pompázatos sikereit. Köszönheti elsősorban saját magának, azoknak a játékosoknak, akik tehetségesek voltak és a véletlen (?) folytán összekovácsolódtak, a grundról jöttek, vagy egy olyan "csatatérről", ahol a becsvágy mindennél fontosabb volt, s amikor még Jékely Zoltán gyönyörű versében, a Futballisták címűben hinni lehetett. "Mindig lesz a nagyvárosok határán / egy-egy letarolt-gyepű rét / hol hűvös alkonyati órán / hallani e mély dobzenét, / mely mérföldekről mágnesez magához / labdaéhes diákot és inast, / s egy-egy bolyongó, dérütött pasast, / ki eltűnődve dől a kapufához." A magyar sportmozgalom 1945 és 1951 között nagy változáson ment keresztül. Hihetetlenül nagyok voltak ebben az időszakban a feszültségek,

szövetségi kapitányok, elnökök, főtitkárok jöttek és mentek, cserélődtek, személyi ellentétek jellemezték a periódust, egészen addig, amíg az Országos Testnevelési és Sportbizottság (OTSB) 1951 elején létre nem jött. A párt mindenért felelőssé tette a sporthivatalt, de az addigi konstrukció nem adott lehetőséget arra, hogy beavatkozhassanak a szövetségek, a sportegyesületek életébe. Mindenesetre érdekes, hogy 1949 és 1951 között a közéletben a sportmozgalom volt az utolsó terület, ahol érvényesítették a szovjet típusú rendszert. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy Hegyi Gyula, a sporthivatal elnöke a végletekig harcolt egy polgári látszatú vonulatért. Ebbe a vonulatba lépett be Sebes Gusztáv, a Magyar Kommunista Párt sportosztályának munkatársa, a SZOT sportosztályának vezetője, később pedig az OTSB egyik elnökhelyettese, aki - többek szerint - propagandát csinált abból, hogy munkásmozgalmi múltja volt!

Egyesek egyenesen így fogalmaztak: "A munkásmozgalmi, kommunista háttérrel jött a labdarúgásba, és lett egyeduralkodó." A kitűnő sportújságíró és író, Feleki László jól tudta utánozni, és hanghordozását is érzékeltetni: "Elvtársak, mi, akik a munkásmozgalomban nőttünk fel, tudjuk, hogy." Ha elfogadjuk a fenti ítéletet, akkor ki kell mondanunk: nem arról volt szó, hogy egy zseniális futballszakember, Farkas Mihály akkori honvédelmi miniszter szavával "stratéga" alakított csapatot, hanem a hatalom egyik kedvence ráerőltette akaratát a többiekre. Az az ember, akit megint csak a kor szült, abban a társadalomban, amely elvetette a korábbi értékeket. És új "értékeket" hozott felszínre. Ebben az új világban a polgári származású, intelligenciájú és nézetű emberek tulajdonképpen nem is értették, mi zajlik körülöttük. Könnyű volt őket kibillenteni, a víz alá nyomni. Nagyon sok

olyan ember akadt a sportmozgalomban, akiknek ez volt az egyetlen lehetőségük, hogy "életben maradjanak", mert korábbi egzisztenciális biztonságukat elvesztették. Eszük ágában sem volt hangoskodni, vitatkozni Jobbnak látták, ha hallgattak. Ami pedig a játékosokat illeti: magától értetődő volt, hogy alkalmazkodtak Sebes Gusztáv hatalmi helyzetéhez. Ezt nem lehet a szemükre vetni ő biztosította számukra a jobb élethez való lehetőséget. Akik kikerültek a korábbi csapatból (Börzsey, Szuszsa, Szilágyi, Nagymarosi, Balogh II stb.) ugyancsak nem kavarták fel a vizet De csendben voltak a labdarúgóedzők is, akiket nem volt nehéz félreállítani. Ez nagyjából az a háttér, amely Sebest felszínre dobta. Az erő pedig - nem győzöm hangsúlyozni - Farkas Mihály, akivel mindent el lehetett fogadtatni. Sebes Gusztáv Örömök és csalódások című könyvének lektori jelentésében, amelyet Barcs Sándor írt - többek között - az

áll: ".egyszer azt olvashatjuk: a szerző mindent elkövetett, hogy a patinás egyesületek - Ferencváros - fennmaradjanak, és ne nyúljanak hozzájuk, később azt írja, hogy ő javasolta a Ferencváros ,feldarabolását, vagyis Henni, Budai, Deák, Kocsis és Czibor távozását." Sebes publikálatlan naplójegyzeteiben a fentiekhez a következő sorokat fűzte: "Az FTC-t nem ajánlottam, a Honvédot én hoztam létre. Henni és Deák önként men át a Dózsához [nem egészen; megtalálták a módját annak, hogyan vegyék rá őket a távozásra, magyarul megzsarolták őket - K. A], Kocsist a Vasas akarta, ekkor léptem közbe, nem engedtem szétszedni a fiatal jobbszárnyat. Katonakötelesek voltak, be is vonultak, mint ahogy Bozsik és Buzánszky is már régebben katonák voltak. Így ajánlottam a Honvédhez Budait, Kocsist Czibor először a Vörös Lobogóhoz, azaz a Bástyához akart menni. Dobogókőn volt edzőtáborban a Bástya, ott összeveszett

valamelyik játékossal, akkor elzavarták. A Csepel erőszakolta ki a leigazolását, pár mérkőzés után onnan is eltanácsolták. A felesége sírva jött akkor született első gyermekük, Czibor katona volt, nagyon rosszul álltak anyagilag -, kérte, hogy segítsek a férjén. Akkor jött Puskás és Bozsik, hogy adjuk oda a Honvédnek, így került oda. [Bányai Nándor, a Kispest-Honvéd nemrég elhunyt egykori balfedezete szerint: Czibor először valóban a Vörös Lobogóhoz akart menni, de Bukovi kijelentette, hogy szó sem lehet róla. Aztán a Csepelhez igazolt, ahol két szezont játszott 1952-ben, az olimpiai eskü alkalmával, a Rózsa Ferenc Kultúrházban Bányai előtt térdelt le Farkas Mihály elé és azt mondta: ,Misi bácsi, a kicsi családom éhen hal, ha nem kerülhetek a Honvédhoz. Puskást is megkérdezték. ,Jöjjön ide - mondta -, úgyis van már itt egy-két bolond] Tehát én konkrétan az FTC két játékosát erőltettem a Honvédhoz. Lórántot

a Vasas kizárta [a Vasas nem adta ki Lórántot a Honvédnak, de mivel a cserét ráerőltették, kilenc hónapot ki kellett várnia.], Grosics a feloszlatott MATEOSZ-ból [jogutódjától, a Teherfuvar SE-től] lett oda víve." Anekdota. Jöttek haza Helsinkiből az aranyvonattal és együtt vacsoráztak: Budai, Kocsis és Czibor. "A három aranyásó" - így hívták őket Volt egy ilyen nóta A másik asztalnál velük szemben Kutas István, a sporthivatal egyik főembere, mellette Sebes, háttal Hegyi Gyula. Egyszer csak Kutas odaszólt nekik: "Megint ezek a faiszták együtt." "A moszkvai nagynénéd, az a fasiszta" - válaszolta Czibor. Az 1948-as londoni olimpián Sebes Gusztáv még a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként volt jelen. Szeptember 19-én, a Debrecenben lejátszott magyar-lengyel mérkőzésen, amelyet a magyar válogatott 6:2 arányban nyert meg, még Gallovich Tibor volt a kapitány, de Sebes már készülődött. 1949

január 10-én kelt az az írás, amely ráruházta a szövetségi kapitányi címet. És április 10-én mutatkozott be először Prágában, jóllehet mondhatjuk azt, hogy előtte már három mérkőzésen, 1948 őszétől ő volt a főnök. Nota bene: a csehszlovákoktól kikaptunk 5:2-re. De utána Sebes gondolt egyet, és az osztrákok ellen, május 8-án, a Budapesten lejátszott meccsen már a fiatalokra építette a csapatot. 6:1-re nyert a válogatott Adva volt két ásza: Puskás és Bozsik, s melléjük került a csatársorba Budai és Czibor. A középhátvéd helyén Kispéter Mihállyal és Börzsey Jánossal próbálkozott, de nem voltak elég kemények, ezért tette be Lórántot. És nem a tudás döntötte el, hogy ki játsszon ezen a poszton! Kezdetben Deák "Bamba" volt a center, de nála meg erőnléti gondok akadtak, ezért jött Palotás. Bukovi Nándor az MTK-ban bevezette a 4-2-4-es rendszert, s ennek köszönhetően a válogatottban is ő lett a

hátravont középcsatár. Le kell írni, hogy Palotás Péter ebben a szerepkörben nagyszerűen helytállt. Hatalmas lövései voltak és jól is fejelt Hidegkuti Nándornak viszont jobban mentek a kényszerítő passzok az elöl lévő játékosokhoz, s ezért ragadt bent a csapatban. A tudatos építkezéshez még annyit, hogy Sebes maga mellé vette Titkos Pált és Mándi Gyulát, akikkel a Hungáriában együtt játszott. A magyarázat egyszerű: megbízott bennük. Részlet egy Szepesi Györggyel készített interjúból. - Nagyon sokan megkérdőjelezik Sebes szakértelmét. "Nem értett hozzá" - mondják - A csapatépítés külön kategória. Szegény Sándor "Csikarnak" élete végéig az marad a fóbiája, hogy gyűlölte Sebes. Holott talán jobban szerette, mint Budait, mert "Csikar" MTK-s volt, és Sebes soha nem tagadta meg régi klubját. Úgy érezte azonban, hogy Sándor játéka nem az a kvalitás, mint. Ez nagy tévedése volt! De

Zakariásban nem tévedett, Buzánszkyban nem tévedett, amikor Rudas Feri sérülése után behozta. És Lórántban sem, amikor őt választotta és nem Börzseyt. Vagy Grosicsban sem tévedett Sebes választhatta volna Gellért, Ilkut vagy Henni Gézát; utóbbi a legnagyobb kapus volt a három között, a legrugalmasabb, a legokosabb, a legintelligtensebb mindenfajta vonatkozásban. Mégis úgy látta, hogy Grosics adottságai jobban illeszkednek ehhez a csapathoz. Henniben biztos egy kis bohócot is látott Következésképpen megtalálta a fogaskerekeket? - És egyetlen kivétellel - ez Sándor "Csikar" - megtalálta a fogaskerekeket. Teljes elismerésem "Csikaré"; én is megbántott lennék az ő helyében, de nem személyi indulatokat keresek mögötte. Mint ahogy azt keresik, hanem egy rossz "húzást" - De nem "Csikar" volt az egyetlen, akivel Sebes nem volt egy hullámhosszon. Cziborral sem jött ki mindig. Igen, de Czibor végig

tagja volt a csapatnak. - Leszámítva a végén. ,A közvélemény Czibor után kiáltott, akit balszélsőként szeretett volna látni, Sebes azonban már hónapok óta egy szót sem váltott vele. Csak téged idézlek - De nem a játéka miatt hagyta ki. Grosics is védett végig, az eltiltásáig Az aranycsapat első nagy sikerét a helsinki olimpia megnyerése jelentette. Pedig Péter Gábor, az Államvédelmi Hatóság vezetője még az olimpia előtt jelentette Farkas Mihály vezérezredesnek, hogy "343 személyből 323 kiutazása ellen államvédelmi szempontból kifogás merült fel". S ezek között volt a labdarúgók közül Henni Géza és Lóránt Gyula "Henni. rendszeresen lázít a népi demokráciák és a Szovjetunió ellen () Erkölcstelen, züllött, anyagias." - írták Ami Pedig Lórántot illeti: "1946-ban jött vissza Nyugatról, egy ideig Romániában élt. ő szervezte meg 1949-ben a válogatott futballcsapat disszidálását Ezért

internálva volt. Azóta gyakran beszél bizalmas körben a disszidálás lehetőségeiről" Később Péter Gábor engedett, jóllehet a "jelöltek" közül néhányan - például Henni - itthon maradtak. Igaz a szövetségi kapitány ekkor már Grosicsban gondolkodott, helyettese pedig Gellér volt. (Henni 1951 október 14-én, a csehszlovákok elleni 2:1-e magyar győzelemmel zárult mérkőzésen védett utoljára a magyar válogatottban.) Nota bene: Szusza Ferenccel a ruhaszabó közölte, hogy nem megy Helsinkibe. Azok után, hogy fél évig kapta az ötezer kalóriás csomagokat. A ruháját átszabták Hidegkutira (Szusza 1952 május 24-én Moszkvában játszott utoljára a válogatottban, s aztán legközelebb csak 1956. július 15-én a Népstadionban a lengyelek ellen, de akkor már Bukovi irányított.) Érdekes, hogy a sportvezetés a helsinki olimpián "csak" II-IV. helyezést várt a futballcsapattól, de az 1954-es világbajnokságon -

joggal - már aranyérmet.Kétségtelen, hogy a labdarúgótorna az 1952-es olimpia fő száma volt, amelyen a magyar válogatott elkápráztatta a világot. "A magyar-jugoszláv mérkőzés után játékosaink a pálya egyik sarkában felsorakoztak a salakon - írta a Népsport -, hogy a kis magyar szigetnek (atlétáknak, birkózóknak, vívóknak, öttusázóknak, céllövőknek) megköszönjék a lelkes, szívből jövő biztatást." Kevés ilyen nagy nevetős kép van a magyar sporttörténetben! Buzánszky nevet, talán ő a csapatból a legegyenesebb ("Te, engem így ismernek meg - mondta egyszer, egy öregfiúk meccsen -, ilyen kopaszon."); Puskás egy lépéssel előbb, a sor előtt (valamivel mindig kitűnt), Beara kezébe lőtte a tizenegyest és majdnem sírt, ő, aki túljárt a védők eszén, most már nevet - a gól szép volt, Öcsi! -; mellette Hidegkuti, az "Öreg" (hívták "Idegesnek" is), hát persze hogy nevet, ő volt a

jobbszélső (ki érti ezt?); két hajtincs elöl, a Kocsisé, "Kocka" is önfeledt (Bozsik "Cucuval" 1976-ban Budapesten, hajtincsek elöl, az utolsó közös felvételük); a "Fekete párduc", Grosics (nyakába varrták, hogy miatta mentek el világbajnokságok) - nevet (ezen) a kapus (is); Zakariás öleli Grosicsot, Lórántot; Lóránt integet: "Köszönjük, gyerekek", nevet; Palotás az olaszok ellen történelmet csinált (Péter szíve nagyon hamar megállt), Palotás is nevet, Czibor gólja a végén, 2:0 a végén (nevet?); a csípőre tett kezű "Cucu", így áll sok képen, öregfiúk meccsen, Bozsik alig mosolygósan (sehol sem volt Csajkovszki a döntőn); Lantos: "Fiúk, köszönet a szigetnek!" - nevet. A hatósági emberek főnöke (később dolgozott a sporthivatalban is) egészen odáig ment, hogy egy piros sportkocsit vitt ki magával Helsinkibe. A magyar-jugoszláv döntő előtt odament Lóránt

Gyulához és azt mondta neki: - Lóránt elvtárs, ha megnyerik a meccset magának adom az autómat! Vége volt a mérkőzésnek, nagy volt az öröm az öltözőben (is), egyszer csak megjelent a mi emberünk, és át akarta ölelni a balhátvédet. De Lóri megakadályozta? Stop! kiáltotta -, ide a slusszkulcsot. Vonattal vitték aztán haza az autót. Ez volt a válogatott játékos első automobilja A helsinki ünnepi vacsorán a focisták szidták a rendszert. Bay Béla, a vívók szövetségi kapitánya megjegyezte: "Gyerekek, ti aztán mindent megkaptatok a rendszertől, nem szép tőletek, hogy szidjátok." "Béla bácsi - válaszolta egyikük -, azt hiszed, mi nem tudjuk, hogy te is földbirtokos voltál!?" Az olimpiát követő évben, 1953-ban az Európa Kupa döntőjére, a római stadionavatóra utazott a magyar válogatott és újabb nagy sikert aratva 3:0 arányban győzött. Hazafelé Velencéből indult a vonat. Már szálltak fel, a

mozdonyvezető csak a jelre várt, de egy játékos hiányzott. Futótűzként terjedt el, hogy Puskás - mert ő volt a hiányzó - disszidált, és ott maradt Olaszországban. A két ávóst - állandó kísérőiket - elfogta a páni félelem Valaki még rá is játszott. "Már biztosan nem jön, ne is várjuk, menjünk!" S ebbe a megfoghatatlan rémületbe sétált be Puskás, és flegmán azt kérdezte: - Mi van, azt hittétek, hogy leléptem? Elképzelhetjük, mi van, ha Puskás nem jön haza. Elcsavargott egy barátjával. - A történtek után gyakran megesett - mesélte Hidegkuti -, hogy megbeszéltük, valamelyik játékos tűnjön el, mi meg majd óbégatunk: hej, X. vagy Y nincsen sehol; biztosan disszidált Az ávósok meg ilyenkor ugrottak. Nem felejthetem azt a napot, amikor a rádió stúdiójában lemezt készítettünk a 6:3-ról. A közvetítés hangfoszlányaira úgy sereglettek a színészek, mint a virágra a méhek. És hallgatóztak. A harmadik

gólnál aztán megszólalt Latinovits "Történelmi lecke fiúknak" mondta, s az Ady-vers címét citálta a folyosóra. Ma már tudom: a lényeget mondta ki ezzel a három szóval. A Wembleyben ugyanis az a magyar csapat leckét adott az angoloknak abból a játékból, amelyet mégiscsak ők találtak ki. És megtörte a kilencvenéves hazai veretlenségüket! Innen már nem sok kellett ahhoz, hogy a győztes fiúkat hősöknek kiáltsuk ki. És nem azok voltak? Beckenbauer is majd azoknak nevezi napjainkban azt a német csapatot, amely 1954. július 4-én a világbajnoki döntőben legyőzte a magyart "Történelmi lecke fiúknak". A leckét addig kapta a világ (világbajnoki döntő ide vagy oda, egy-egy váratlan vereség vagy döntetlen ide vagy oda, és elsősorban 1954 után) amíg az aranycsapat uralkodott. A helsinki olimpiát követően Barcs Sándor, a labdarúgó-szövetség akkori alelnöke jelentette a sporthivatal elnökének, Hegyi Gyulának, hogy

meghívták a magyar csapatot a Wembleybe. Hegyi első reakciója az volt: - Hű, az anyja istenit, az imperialistákhoz?! Nem fognak minket kiengedni. Gyula, jelentsd a pártnak javasolta Barcs. Farkas Mihály megkérdezte Hegyi Gyulától győzünk-e, mert akkor kinyílhat a kapu. Később Sebes Gusztáv azt mondta Farkas Mihálynak: - Hát a futballban minden lehetséges. Különösen idegenben, és különösen a Wembleyben Nem merem vállalni a felelősséget. Aztán ahogy már írtam a Rákosival való találkozás döntött. Hidegkuti említette egyszer római parti otthonában: - A legnagyobb bókot életemben Puskástól kaptam. Azt mondta a 6:3 után: "Öreg, ma elsült a lábad!" (Hidegkuti három gólt lőtt.) Öcsi ritkán dicsért Az angolok a magyar csapatban egy hátravont középcsatárt kerestek. Puskás és Kocsis ment hátra, Hidegkuti előre. Az első húsz percben ezzel zavarták meg az angol védőket - Az angol-magyar előtt álltunk - mondta

Hidegkuti. - Odajött hozzám Czibor "Öreg mondta -, akarod, hogy megnyerjük a meccset?" Micsoda kérdés - válaszoltam -, hogyne akarnám! "Akkor ezeknek a sz.oknak ne adja labdát!" Helyeslően bólogattam Aztán Kocsis karolta át a vállamat. "Öreg - mondta -, akarod, hogy győzzünk?" Hát persze - nyugtattam meg. "Akkor a Bolondnak ne adj labdát! Majd mi ketten" Rákacsintottam Jött Öcsi "Öreg, ne szólj senkinek, csak te meg én nyerhetjük meg a meccset!." És ebben maradtunk És ez volt az egyik titok! Match of the Century - Az év század mérkőzése. Az elnevezés nem tőlünk származik Az angol sajtó adta ezt a címet hetekekkel a találkozó előtt. - Bozsik pályafutásának csúcsa a 6:3 - mondta sok évvel később Feleki. - Match of the Century nem lesz több. Jöhet bármi Lehet világbajnokság vagy olimpia "Barátságos" mérkőzés azóta sem volt ilyen kiélezett. És Feleki Lászlónak igaza

lett. Ma még inkább érezzük így, mint valaha A budapesti 7:1 csak ráadás. De milyen ráadás! És ami újfent sporttörténelem: ahogy a 6:3 után, most is verseket írtak a költők, prózát az írók. Hej, ha azok a versek ma meglennének, amelyeket a sportlap szerkesztőségébe küldtek be az ismeretlen szurkolók! S ha már a verseknél tartunk, a berni döntő után sem hallgatott a múzsa. Igaz, nem küldtek be hatszáz verset a Népsport szerkesztőségébe, mint tették a 6:3 idején. Szabó Lőrinc Vereség után című versének egy részletét citálom ide. () "Győztest tapsol az ég; én vesztes ügyet koszorúzok / Antik erények s Pindarosz / szárnyai csattogtak Jós láng volt maga a Kezdet / () Régi dicsőségünk - tetszik, nem tetszik - a futball villámgömbjében tört ki az / éji homályból, és tetszik, nem tetszik - arany volt, / Nap volt, ég s föld új csillaga: mai csupán, sport és játék, de legenda! de jelkép! / de eredmény és a

miénk!." S már itt vagyunk az 1954-es berni világbajnokságnál. Grosics Gyula mondta nemrégiben, hogy az aranycsapat az egyik évben (a 6:3 idején) megjárta a mennyországot és egy évvel később (a 2:3 idején) a poklot. De így ez túlságosan leegyszerűsített mutatvány, mert az aranycsapat a világbajnoki döntő elvesztése után is az maradt, amelyik korábban volt, és többször leírták és túlharsogták, hogy a világ legjobb csapata maradt. Azt is leírták és pontokba foglalták, hogy milyen tényezők játszottak szerepet abban, hogy a magyar futball válogatott "csak" az ezüstérmet vehette át a svájci világbajnokságon. A döntő előtti éjszaka nagy zenebona volt (mert zenekari találkozóra gyűltek össze a különböző együttesek) a solothurni szálloda körül; a nehéz ág: Brazílián és Uruguayon is át kellett verekednie magát a társaságnak; az eső sem kedvezett a magyar együttesnek; a szerencsétlen összeállítás

(Czibor lett a jobbszélső, s ez sokkolta a csapat tagjait); Puskás sérülése a nyugatnémetek elleni első mérkőzésen stb. Buzánszky szavaival: "Tehát a végén, majdnem azt lehet mondani, hogy semmi sem stimmelt. Magyarázhatja így az ember és úgy, de az igazságot kideríteni úgysem lehet. Sebes elméletileg jól sakkozott, de a gyakorlat nem őt igazolta." - Azt hiszem, ha a két kapufa helyett, amit rúgtunk - magyarázta később Sebes -, a kapuba megy a labda, már minden jó lett volna. Hidegkuti nyolc méterről a kapufa belső élét találta el, s a labda nem kifelé vagy befelé pattant, hanem Turek ölébe. Pedig ezzel a góllal már 3:1 lett volna az eredmény. Kocsis pedig az eléje futó Turek fölött a felső kapufa belső élére fejelte a labdát - 2:2-es állásnál. Elnézte és rosszul alkalmazta Griffiths úr a lesszabályt Puskás harmadik góljánál. Ling úr megadta, de aztán a határbíróra nézett, aki lest látott, pedig nem volt

les, és ezt igen sok nyugati újságíró megírta. Bozsiknál volt a labda, Puskás jó 25 méterre volt tőle, a német hátvédek előtt állt; mikor észrevette a lehetőséget, kiabált, Bozsik már rúgta is remek pontossággal. Puskás igen jó tempóban, az elrúgás pillanatában ugrott ki; mikor a német védelem észbe kapott, Öcsi már nyolc méterre volt Turek kapujától, s onnan helyezte a kapus mellett a hálóba a labdát. Sok évvel később, amikor Kocsis Sanyi még élt, felkerestem őt Barcelonában, egy kis presszót vezetett, elbeszélgettünk. Az aranycsapat volt a téma Ekkor kérdeztem rá arra: igaze, hogy a döntő előtti éjszaka néhány játékos későn tért nyugovóra Nem válaszolt azonnal Nagyot húzott a söröspoharából, majd letette, megtörülte a száját, felém fordult és csendesen azt mondta: - Annak a csapatnak akkor is meg kellett volna nyernie a világbajnokságot. Elfogadható válasz volt ez számomra, ugyanakkor beismerő; egy

olyan futballista összegzése a döntő előtti eseményekről, aki meghatározó volt abban a válogatottban. Magyarul: belekapaszkodhatunk ebbe is, abba is, mint ahogy bele is kapaszkodtunk, de mit csináljunk, ha az égiek úgy döntöttek, hogy ez a világbajnok győzelem nem lesz a magyaré. És ez már a sport (a futball) természetrajzához tartozik. Osztozom Esterházy Péter ítéletében, aki egy helyütt azt írta: ".tartom magamat régi szokásomhoz, kijelentvén, a magyarok győztek, győztünk, legendásan 3:2-re". Ami viszont a korra jellemző volt, a világbajnoki vereségről jelentést kellett küldeni a pártnak, amit Rákosi kézjegyével látott el és ajánlott a Politikai Bizottság tagjainak a figyelmébe. A jelentésben - többek között - ez állt: "felülvizsgálatra szorul a magyar válogatott csapat edzésének rendszere és fegyelme is. Jelenleg ugyanis a csapat egyes régebbi tagjai között az a vélemény, hogy ,ők már öreg

játékosok, tudják mennyit és mikor kell edzeni, és nincs szükségük arra, hogy edzésüket az edző utasításaira végezzék. A gyakorlatban ez azt eredményezi, hogy egyes játékosok az állami edző utasításait nem hajtják végre, vagy nem azokat a gyakorlatokat végzik, amelyekre utasításokat kapnak. () A magyar válogatott csapat edzéstervének, taktikájának kialakításánál Sebes és Mándi elvtársak nem kérték ki megfelelően a kint lévő edzők véleményét." A határozatban már így fogalmaznak: "Az OTSB vezetői súlyos politikai hibát követtek el, amikor nem szálltak erélyesen szembe a vb helytelen rendszerével, amikor hagyták, hogy a magyar válogatott nyilvánvaló szándékosságból a legnehezebb sorsolást kapja. Nem tiltakoztak Ling játékvezető személye ellen sem, pedig elfogultsága előttünk ismeretes volt. Mindez - habár sportbeli értéke a magyar labdarúgásnak soha nem látott mértékben emelkedett politikai

vereség volt a számunkra." És a hatalom szemszögéből a politikai vereség nagyobb, mint a pályán elvesztett mérkőzés. Hogy mi volt az aranycsapat titka? Úgy vélem, Barcs Sándor adott erre legtalálóbb magyarázatot, amikor azt mondta: - Hosszú időbe telt, amíg rájöttem, hogy mi a titok. Egyszerű! Két dolgot csinált az a magyar aranycsapat, amit eladdig senki. Ezért is szaladgáltak például szegény angolok úgy, mint pók a falon. Soha nem egymásnak a legritkább esetben adták egymásnak a labdát, mindig az üres térbe., és valaki már tudta, hogy oda kell indulnia Ez az egyik A másik pedig: korábban nagyon erősen kötöttek voltak a posztok. A balszélső a bal oldalon, a jobbszélső a jobb oldalon. De azok a játékosok állandóan csereberélték a helyüket Hányszor előfordult, hogy Kocsis Sanyi a bal szélről, ballal beadta a labdát, és Czibor jobb lábbal, épphogy fölé lőtte a jobbösszekötő helyéről. Hányszor kiabálta

Salamon Béla, a kor egyik nagyszerű komikusa, amikor Sándor elkalandozott: "Csikar, eridj haza, itt a postás!" És Nándi, akit nem Sebes vett rá arra, hogy hátra menjen. Jobbösszekötőt játszott a HAC-ban, a Herminamezei Atlétikai Clubban, s onnan igazolták le az MTK-ba. És állandóan hátulról indult, nála ez megszokás volt. Nem Bukovi és nem Sebes találta ki, hogy hátulról induljon Na most, a szerencsétlen centerhalf, aki hozzászokott egy jó testes, erős centerhez, amikor körbenézett, nem talált vele szemben senkit. Csak az üres teret Érdekes, hogy a berni csatavesztés után szárnyra kaptak a legkülönbözőbb híresztelések, amelyek nem ültek el ma sem, sőt az ötvenedik évfordulón felerősödni látszanak. Annak idején nálunk az a pletyka terjedt el, hogy a németek borsókombájnokat adtak nekünk ingyen, hogy ne nyerjünk, Puskás pedig még évekig állította, hogy a németek doppingoltak. Természetesen nem kaptunk

kombájnokat, és Puskás sem beszélt semmiféle doppingról. Viszont Sebes Gusztáv későbbi naplójegyzeteiben egy helyütt megemlíti: "Nagyon rossz hasonlat Herberger módszereit venni. ők doppingoltak, szerencsésen nyertek egy vb-t, más mentalitású játékosok. A vb után mink (sic!) 18 mérkőzésből egyet sem vesztettünk, ők 1954 VII. 5-től 1955. XI. 27-ig 18-ból 12-t." Ami a doppingot illeti: ez sohasem bizonyosodott be, jóllehet annak idején nem voltak a maihoz hasonló ellenőrző vizsgálatok. Az ötvenedik évfordulóhoz közeledve valamelyik nyugati lap újból felvetette, hogy a német csapat világbajnoki címe az ajzószereknek is köszönhető. A vád élénk visszhangot váltott ki német és magyar földön egyaránt Megszólaltak a még élő, akkori főszereplők (sajnos, már kevesen vannak) és az utódok. És mindkét oldalon cáfolták a rágalmakat. Megszólalt többek között Beckenbauer, a németek későbbi világbajnok

futballistája is. Azt mondta: Ne vegyék el hőseinktől azt, ami az övék. A média néha, kínjában, olyan témákat dob felszínre, amelyektől újabb olvasókat és példányszám növekedést remél. Aztán szálldogálnak olyan hírek is, amelyekre mindig lesz "vevő". Hogy ugyanis a magyar csapat tagjai Mercedeseket kaptak azért, hogy átengedték a győzelmet a németeknek. Balgaság. Tény viszont - ahogy Sebes Gusztáv is írta -, hogy az 1954-es világbajnokság után nem tört meg a magyar aranycsapat lendülete és egymás után aratták fényes győzelmeiket, ahogy a "világ legjobb csapatának" illett. Egy-egy döntetlen csúszott csak be (az osztrákok és a szovjetek ellen idegenben), amikor 1955 szeptemberében a szovjet válogatott először jött Budapestre. A szurkolók körében elterjedt, hogy a szovjetek ellen nem szabad győzni (1952 májusában Moszkvában: Moszkva-válogatott-Magyarország 1:1; néhány nappal később:

Moszkva-válogatott-Magyarország 2:1.) Buzánszky Jenő, az aranycsapat egykori játékosa szerint rettentő durva mérkőzés volt mind a kettő. Mi lehetett a durvaság oka? kérdeztem. - Az olimpia - felelte. - A magyar csapat már ért el eredményeket, a szovjetek pedig meg akarták mutatni. Hogy mondjam? A szovjet felsőbbrendűségi érzés benne volt mindenben; a sportban is. Hogy igenis ők a legjobbak Erőfelmérő, erőfitogtató mérkőzés volt Egy tény: nagyon kemény meccs volt. Az oroszokkal mindig nagyon kemény meccseket vívtunk 1955ben a Népstadionban is Habár - Sebes Guszti bácsival az élen - azt lehet mondani, hogy dupla prémiumot ígértek. A szovjetek ellen? - Igen. Az volt a politikusok célja, és Guszti bácsié is, hogy megverjük az oroszokat, és a magyar közvéleménynek be tudjuk bizonyítani: mendemonda, hogy nem győzhetünk ellenük. Mennyi volt az a dupla? - Hát ez az, amit mi sem tudtunk. Mert nekünk sohasem mondták meg, hogy ennyi és

ennyi pénzért játszunk. Akkoriban ezt nem lehetett! Egyet viszont tudtunk: ha nyerünk, akkor kapunk prémiumot. De mindig takarékbetétkönyvben fizettek Ha kinyitottad, akkor megtudtad, mennyi pénz van benne. S ha úgy gondoltad, kevés, mehettél panaszra a jóistenhez. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a 87. percig 1:0-ra vezetett a szovjet válogatott, de aztán Puskás tizenegyesből egyenlített és ez maradt a végeredmény. Ha Puskás azt a tizenegyest három perccel a mérkőzés vége előtt nem lövi be, a mai napig nem mosták volna le a csapatról, hogy lefeküdtek a szovjeteknek! A pénzről még annyit, hogy a világhírű magyar játékosok néhány dollár zsebpénzt kaptak, miközben engedélyezték a csempészést, amely szintén a legendárium része volt 1954 végéig, illetve 1955-ig. Némelyik játékos írásos szerződést kötött egyik-másik vállalattal, és nagy mennyiségű árut szállított a nyugat-európai mérkőzésekről. Hidegkuti

egy alkalommal olyan sok kötőtűvel érkezett meg a budapesti pályaudvarra, hogy a hordár is alig tudta a bőröndjeit felemelni. És ez nem mese, hanem valóság De se szeri sem száma a nejlonharisnyáknak, a japán kendőknek, a zsilettpengéknek stb., amelyekkel idehaza - az üzérek segítségével kereskedtek Miközben az Államvédelmi Hatóság számára semmi sem maradt rejtve Ennek a következménye lett Grosics eltiltása, akit egyenesen kémkedéssel vádoltak és meghurcoltak, és az 1954. november 14-i budapesti osztrák-magyar után "szabadságoltak"; ebből az ügyből eredt Gellér kiebrudalása, továbbá - személyi okokból - Czibor félreállítása. A kapus posztján Sebes kipróbálta Faragót, a salgótarjáni Oláh I. Gézát, a pécsi Dankát, Fazekast, mígnem visszatérhetett Gellér, védett a dorogi Ilku is, aztán visszajött Grosics is, amikor már Bukovi Márton volt a szövetségi kapitány. Közben bekövetkezett egy hullámvölgy,

amely 1956. február 19-én - függetlenül a körülményektől - az isztambuli vereséggel kezdődött (1:3) és a Népstadionban, a csehszlovákok elleni 2:4-es kudarccal folytatódott, a harmadik vereséget pedig a belgáktól szenvedte el Brüsszelben a csapat 1956. június 3-án (4:5) A portugáliai döntetlen aztán megpecsételte Sebes sorsát, akit Bukovi Márton váltott fel a szövetségi kapitányi székben. Elgondolkoztató, amit Kreisz László dr. az 1956 február 3-tól március 1-ig tartó török-szíriai és libanoni túráról papírra vetett. Ebben - egyebek mellett - azt írja: "Sportorvosi szempontból fel kell hívnom az illetékesek figyelmét néhány játékosra. 1/ Puskás Ferenc: Elhízott, nagy súlyfeleslege van. Az étkezésben, ivásban nem tud mértéket tartani, dacára annak, hogy a meggyőzés minden érvét felhasználtuk, hogy felvilágosítsuk hibáiról. Edzéseit nem rendszeresen tartja, kedvetlenül [végzi], és csak az általa jónak

tartott edzésmódszert alkalmazza, ami mélyen visszavetette kondiciójában. Gyorsaságából, robbanékonyságából már alig van valami, és ha így halad, legnagyobb sajnálatunkra, hamar befejezi pályafutását. [Ismerjük a folytatást! - K. A] Pedig aki végigment vele ezen a túrán, szinte elképedt, és nem tudott magához térni azon az óriási népszerűségen, ami ezt a játékost itt a Közel-Keleten övezte. Uralkodók, színészek, politikusok vagy sportolók népszerűsége meg sem közelíti Puskás népszerűségét, Puskás nagyságát. 2/ Czibor Zoltán hasonló Puskához Komolytalan az edzésben, életmódban. Alkoholfogyasztása mérték nélküli, és a kollektív érzés teljes hiánya áll fenn." Stb Bukovival ismét felfelé ívelt a válogatott eredménygörbéje, amikor kitört az 1956-os forradalom, amely hozzájárult ahhoz, hogy a csapat több meghatározó személyisége (Puskás, Kocsis, Czibor) a Honvéd brüsszeli BEK-mérkőzését, illetve

a dél-amerikai túrát követően nem tért haza. Bozsik viszont hazajött, s ő lett az "új" csapat frontembere. Vele kapcsolatban mondta Szepesi György 1979-ben: - Nagyon szép volt "Cucutól", hogy nemcsak visszatért, hanem vállalta harmincon felül is azt a borzasztó terhet, ami 1956 után az új magyar csapat kialakításával járt. Fájdalmas, hogy ott voltunk 1958-ban a 16-os döntőben, s aztán. a többi már közismert Vállalta azt is, hogy középcsatár legyen! 1959-ben a magyar válogatott kitűnő teljesítménnyel újra az élre került Európában. A Bukovi-Baróti-Lakat hármas mellett Bozsiké volt a főszerep "Cucu" is ott állt a kormányrúdnál. Az 1949-ben lezuhant olasz válogatottat tíz évig nem tudták pótolni Mi három év alatt feltornáztuk magunkat. Ebben nagy érdemei vannak Bozsiknak, Grosicsnak, Sándornak, Budainak, Hidegkutinak és Tichynek. És Bozsik sokat próbált szíve talán itt tört meg. Röviden ez a

magyar aranycsapat története. Sokszor felvetődött, hogy mi van, ha nincs az 1956-os forradalom és együtt maradnak. Meggyőződésem - és ebben nem vagyok egyedül -, hogy az 1958-as világbajnokságon megszerezték volna az aranyérmet! Ha belehalnak is. De hát ahogy mondani szokás, a sors könyvében másként volt megírva. Simone de Beauvoir francia írónő jegyzi meg egy helyütt: "Ha elég hosszú ideig élsz, látni fogod, hogy minden győzelem végül vereséggé változik." Hérakleitosz nagy becsületszavában viszont azt ígéri: Vesztünk, vesztünk, de az egész át fog fordulni az ellenkező irányba. Kevés az ilyen szép vigasztalás, őszülő főnek főleg. Most kinek higgyünk? Csak az bizonyos, hogy az aranycsapat léte - örök