Jogi ismeretek | Alkotmányjog » Alkotmányjog tételek, 2005

Alkotmányjog tételek - 2005 I. AZ ALKOTMÁNY ÉS AZ ALKOTMÁNYOSSÁG FOGALMA, AZ ALKOTMÁNYOSSÁG KÖVETELMÉNYEI; AZ ALKOTMÁNYJOG FOGALMA ÉS HELYE A JOGRENDSZERBEN Az alkotmány fogalmát többféle szempontból közelíthetjük meg. Az alkotmány általános fogalma napjainkban különleges törvényt jelent, olyan alaptörvényt, amelyben az állam önmagát korlátozva biztosítja polgárai számára az alapvető jogokat, megszabja a hatalom gyakorlásának törvényes kereteit és szervezetét. Az ilyen értelmű alkotmány a polgári fejlődés eredménye. A polgári társadalom elutasította az állam mindenhatóságát, az államhatalom mindenirányú beavatkozását a társadalom életébe. A civil társadalom csak a társadalmi rend fenntartása érdekében szükséges állami funkciókat igényli, arra törekszik, hogy ezeket a funkciókat jogilag szabályozza, míg a társadalom létezési formáinak széles körében a közhatalom beavatkozását elutasítja. Az állam

századunkban kibontakozott aktív szerepe a civil társadalom védekező reflexeit váltotta ki: az államhatalom fokozott társadalmi ellenőrzésére és az önkormányzati formák erősítésére törekedett. Mindezek alapján megállapítható, hogy az alkotmány politikai megközelítésben a társadalom és a közhatalom viszonyát fejezi ki, megállapítja a hatalom korlátait, s ennek a viszonynak a másik oldalán az állampolgárok szabadságjogait. Az alkotmánnyal szemben támasztott alapvető igény, hogy ne csak deklarálja a jogokat, hanem garanciákat is teremtsen azok érvényesülésére. Az alkotmány célja tehát hogy jogi kereteket szabjon a hatalom gyakorlásának. Az alkotmány összekapcsolja a jogot és az államhatalmat, garanciákat nyújt az állam polgárainak szabadságuk tiszteletben tartására és védelmére. Részben tehát aláveti a hatalmat a jognak, ugyanakkor elismeri az állam jogalkotó hatáskörét. Az alkotmány általánosan elfogadott

definíciója Kovács Istvántól származik, ez alapján: „Az alkotmány az államjog kódexe, azaz egy adott ország államjogának legfontosabb szabályait rendszerezett formában összefoglaló törvény (esetleg több egymással összefüggő törvény), melyet a benne foglalt szabályok jelentősége, gyakorlati realizálásának biztosítékai (ún. alkotmányos garanciák) az ország közönséges törvényei fölé emelnek.” Az alkotmány jogi megközelítésben tehát norma, mégpedig a legmagasabb szintű jogi norma, mert magát a törvényalkotót is köti. Az alkotmány a törvények törvénye, tartalmát tekintve alaptörvény, mert kifejezi a társadalmi berendezkedés alapjait, meghatározza a társadalom és az állam viszonyát, megállapítja és biztosítja a személyes szabadságjogokat, a jogegyenlőséget, szabályozza az államszervezet felépítését és működését. A Kovács István-féle általános alkotmányfogalom mellett a demokratikus alkotmány

definiálása is fontos, mert ennek során a klasszikus tömörségű megfogalmazás helyett az alkotmány konkrét tartalmát és funkcióit kifejező meghatározás kerül előtérbe. E szerint az alkotmány széles körű társadalmi megegyezést kifejező alaptörvény, amely:  legalizálja a politikai rendszert és az állami főhatalmat (legitimációs funkció);  jogilag megfogalmazza a társadalom gazdasági és politikai berendezkedésének alapintézményeit (deklaratív funkció);  védi a társadalmi rendet, a tulajdon és vállalkozás szabadságát, a politikai intézményeket (védelmi funkció);  megállapítja az állampolgárok gazdasági, szociális és kulturális jogait, politikai és szabadságjogait, azok korlátait és jogi biztosítékait (alapjogok biztosítása);  biztosítja az állampolgárok egyenjogúságát (diszkrimináció tilalma); 2  szabályozza a kormányzás szervezetét, a kormányzati szervek feladatait, hatáskörét és

felelősségét (kormányforma);  megállapítja a közigazgatás funkcióit, szervezetét és törvényességi felügyeletét (közigazgatás);  biztosítja a helyi és területi önkormányzatok önállóságát, a helyi közösségek működését (helyi autonómia);  szabályozza a bírósági szervezet felépítését, garantálja a bírói függetlenséget és megállapítja a törvényesség érvényesülésének biztosítékait (igazságszolgáltatás);  meghatározza az alkotmány megtartásának jogi biztosítékait (az alkotmányosság védelme);  megerősíti a nemzetközi jogi szerződések és az államok közötti együttműködés alapelveinek tiszteletben tartását, kinyilvánítja az államterület sérthetetlenségét és rendelkezik a felségjelvényekről (szuverenitás). Az alkotmányosság olyan elvi követelmények együttese, amelyek az ideális demokratikus alkotmány tartalmát és megvalósulását jellemzik. Az alábbiakban ismertetésre

kerülő alkotmányossági eszmék megvalósulásának módja és mértéke országonként és időbelileg ugyan sok eltérést mutat, de ezek az eszmék alkalmasak a demokratikus fejlődés mérésére és az egyes alkotmányok összehasonlítására. Az alkotmányos biztosítékok az alkotmányossági eszmék érvényesülését szolgálják, rendeltetésük, hogy az alaptörvény normái ne maradjanak csupán ünnepélyesen deklarált tételek. Tekintsük át ezeket a követelményeket! • A népszuverenitás elve és a népképviselet. A népszuverenitás szerint az állami főhatalom forrása a nép, ami egyet jelent a közhatalomban való széles körű állampolgári részvétellel, a képviseleti és a közvetlen demokrácia intézményeinek a működésével. A népszuverenitás elvéből következik a rendi képviselet felszámolása, a népképviseleti szervek demokratikus választások útján való létrehozása és az államszervezet élén való elhelyezése. A

demokratikus rendszer biztosítja a pluralizmus érvényesülését, a társadalomban megjelenő különböző érdekek kifejezésének és képviseletének a lehetőségét. Ennek alapján a népszuverenitás akkor valósul meg, ha széles körű a választójog, ha a képviseleti szervekben a különböző politikai irányzatok, a csoportérdekek, a helyi közösségek érdekei, nemzetiségi, foglalkozási érdekek kifejeződhetnek, ütközhetnek és hathatnak egymásra. • A hatalmi ágak szétválasztásának és egyensúlyának elve. A Montesquieu nevéhez fűződő tétel az önkényuralom kizárására irányul. A hatalmi ágak elválasztása a kormányzás szervezetének és hatáskörének alkotmányos meghatározása. Lényeges eleme a hatalmi ágak közötti kölcsönös függőség, ellenőrzés, amelynek ellensúlyként és fékként működhetnek a mechanizmusban. A demokratikus alkotmányok ezt az elvet követik, bár a hatalmi ágak közül rendszerint valamelyik szerv

– általában a parlament – meghatározó szerepe érvényesül. • A törvények uralma, a jogállam megvalósítása. A polgári alkotmányok alapvető követelménye a törvényesség biztosítása, ennek érdekében alkotmányos intézmények létesítése (alkotmánybíróság, ombudsmann). A polgári alkotmányosság eszmekörébe kell sorolni az alkotmány alaptörvényi jellegének követelményét, azaz, hogy az alkotmány alakilag is különleges törvény és módosításának szabályai szigorúbbak, mint az egyszerű törvényé. • Az egyenjogúság elve. Az egyenjogúság a törvény előtti egyenlőséget jelenti A polgári társadalom jogegyenlőségének kritikája szerint ez azonos a társadalmi egyenlőtlenségek konzerválásával, a gazdaságilag erősek helyzetének megvédésével. A legújabb demokratikus alkotmányok ezért az egyenjogúságon túl már felvetik a szolidaritás elvét, az állami szociálpolitika szükségességét és a gazdaság

forrásainak igazságos, a társadalmi rendeltetésének megfelelő felhasználását is. Az egyenlőség és a szabadság, különösen a tulajdon szabadsága ellentétben állnak egymással. Ezt az ellentmondást a pozitív 2 3 diszkriminációval, az esélyegyenlőség biztosításával próbálják az alkotmányok feloldani. Ugyancsak kiegyenlítő elv a gazdasági erővel arányos közteherviselés követelménye. • Az emberi jogok deklarálása. A polgári alkotmányosság követelményei sorában rendkívül fontos helyet foglal el az emberi jogok deklarálása, amely nem korlátozódhat az egyetemesen elismert alapvető erkölcsi-politikai eszmék ünnepélyes kinyilatkoztatására, hanem olyan általános alkotmányos jogelveket jelent, amelyeket a törvényalkotás a konkrét szabályozás során alkalmazni köteles, és ezek érvényesülése ellenőrizhető. Az alkotmányjog a jogrendszer egyik ágazata, amely az alkotmány rendelkezései folytán keletkező

jogviszonyokat, a szuverenitás, az állami főhatalom gyakorlását ölei fel. Az alkotmányjogi jogviszonyokat a jogviszony tartalmának, a jogosultságoknak és kötelezettségeknek a meghatározottsága jellemzi. Ez nem zárja ki, hogy e jogviszonyok alanyai közfeladataik ellátása során szerződéses jogviszonyba lépjenek (megállapodások, együttműködési szerződések), de ez a feladataik teljesítésének kötelezettsége és a hatáskörük gyakorlásáért viselt felelősség alól nem oldhatja fel őket. Az alkotmányjogi jogviszonyok a jogalanyok akaratától függetlenül, a résztvevők alkotmányjogi helyzetéből eredően jönnek létre, pl. a miniszter alkotmányos kötelessége a képviselői interpellációra való válaszadás. Az alkotmányjogi jogviszonyok jelentős részéből hiányzik a jogalanyok egyenjogúsága, jellemző az alá-fölérendeltség. A jogosultságok és kötelezettségek mértékét kogens jogszabályok adják meg, amelyek a törvény

előírásaitól eltérést nem engednek. Az alkotmányjog egy adott állam jogrendszerének a része, ezért definíciója mindig egy konkrét államhoz kötődik. A magyar alkotmányjog a Magyar Köztársaság állami és társadalmi rendjére, kormányzati szerveire és államszervezetére, az alapvető állampolgári jogokra vonatkozó jogszabályok összessége. Legfőbb forrásai az alkotmány és ennek végrehajtását közvetlenül biztosító szervezeti törvények, valamint a demokratikus szabadságjogokat szabályozó törvények. Az alkotmányjognak mint jogágnak kettős szerepe van. Alapjogágnak is tekinthető abban az értelemben, hogy az egyes jogviszonyok alapjai alkotmányjogi jogviszonyok, az alkotmány előírásainak megfelelő további szabályozásuk alapján pedig polgári jogi, államigazgatási jogi stb. jogviszonyok Az alkotmány jogforrási elsőbbségéből következik, hogy ezekben a tételes jogviszonyokban az alkotmányjogi jogelveknek feltétlenül

érvényesülniük kell a szakjogághoz tartozó részjogosítványokban vagy kötelmekben. Az alkotmány viszont szakjogágként is helyet foglal a jogrendszerben, amennyiben minden, az államhatalom szervezetét, gyakorlását szabályozó jogforrás az alkotmányjog része (választójog, állampolgárság, népszavazás stb.) II. A MAGYAR ALKOTMÁNYFEJLŐDÉS 1. A nemesi alkotmány A Szent István által alapított magyar királyság a középkori Európa tekintélyes hatalma volt. Néhány válságos évtized után megszilárdult belső rendje, és az ország érdekeit szolgáló, a közeli országok legjelentősebb dinasztiáival teremtett kapcsolatai révén beilleszkedett az akkori keresztény országok sorába. 3 4 A magyar rendi alkotmányt a régi magyar közjogászok szívesen rokonították az angol alkotmányfejlődéssel (Magna Charta Libertatum, 1215 – Aranybulla, 1222). A korlátozott rendi monarchia kialakulásában folyamata tartalmában és formájában

(történeti alkotmány) is sok hasonlóságot mutatott. A II. András által kiadott Aranybulla ugyanúgy fundamentális törvény volt, mint a Magna Charta. A kiváltságaik elismerését követelő nemesek sérelmeiket a Szent István által adományozott „ősi szabadságok” megsértésének tüntették fel, valójában azonban az Aranybulla a nemességnek a XIII. századra kialakult jogállását rögzítette: a személyes szabadságot, az adómentességet, valamint az ellenállás jogát a király törvénytelen döntéseivel szemben. A nemesség e jogait Werbőczy Hármaskönyve is tartalmazta A nemesi ellenállási jog a szokásjogi úton kialakult rendi alkotmány lényeges eleme volt, amely később a nemzeti függetlenségi küzdelmek vezetőinek egyik hivatkozási alapja lett. A rendi alkotmányt sértő abszolutizmussal, a koronázási hitlevél és eskü mellőzésével vagy egyenesen a koronázás elutasításával szemben az Aranybulla 31. cikkelye az ellenállás

azt az alkotmányos igényt fejezte ki, hogy Magyarország saját törvényei és szokásai szerint kormányozzon. A magyar közjog az állami főhatalmat szimbolizáló Szent Koronának közjogi funkciókat tulajdonított. A Szent korona-tan a koronát nem egyedül a királyi méltóság világi és egyházi jelképének tekintette, hanem olyan közjogi fogalomnak, amely a szuverenitás teljességének a kifejezője. A korona önálló, a királytól független szerepe már a XIII században megjelent, a XIV. században pedig már kifejezte a rendek hatalmát is, esetleg a király személyével szemben. Az országot eleinte a főurak alkották, a XV századtól azonban a Hármaskönyv már a köznemességet is a korona részének tekintette. A király hatalma a korona közvetítésével a nemességtől származott, a nemességet viszont a király adományozta. A nemesség tehát a megkoronázott királlyal organikus egységet alkotott, ezt az egységet fejezte ki a Szent Korona. A

korona által megtestesített közösség tagjai az uralkodó, a főnemesek és a köznemesek. A XV. századtól kezdve a király csak az országgyűléssel együtt gyakorolhatta a törvényhozás hatáskörét, a végrehajtó hatalmat pedig a törvények betartásával fejtette ki. Királyi hatalommal nem lehetett megváltoztatni a bíróságok törvény által megállapított szervezetét. Míg az angol polgári forradalom fokozatosan kivívta a polgárok szabadságjogainak garanciáit és megteremtette az alkotmányos parlamenti kormányrendszert, addig a magyar alkotmányfejlődés megrekedt a rendi alkotmány szintjén, csak a vallásszabadság kinyilvánításával, a protestáns felekezetek elismerésével lépett előbbre. Az országgyűlés az abszolút monarchia kísérleteivel szemben – feloldva magát a török uralom alóli felszabadításért sokáig kötelező hálaérzet alól – újból törvényben nyilvánította ki az ország függetlenségét és

önállóságát. Az 1791. évi XII törvénycikk fundamentális törvényként mondta ki, hogy „a törvények alkotásának, eltörlésének és magyarázatának joga a törvényesen megkoronázott fejedelmet és az országgyűlésen törvényesen egybegyűlt karokat és rendeket közösen illeti, s rajtuk kívül senki nem gyakorolhatja”. A társadalmi fejlődés lelassult üteme, az európai és a világgazdaság erővonalainak átrendeződése folytán Magyarország az ún. periférikus régiók szintjére süllyedt A társadalmi feltételek hiánya miatt a polgári eszmék igen nagy késedelemmel terjedtek el. A magyar jakobinus mozgalom kiváló közjogász résztvevője, Hajnóczy József kidolgozta ugyan a köztársasági alkotmány tervezetét, a mozgalom társadalmi bázisa azonban szűk volt, ezért a titkos szervezkedés keretében terjesztett reformterveinek hatása is csekély maradt. Különös ellentmondása a nemesi nemzeti ellenállásnak, hogy a rendi alkotmány

talaján szembekerült a felvilágosult uralkodókkal is (Mária Terézia, II. József), akik abszolutisztikus módszerekkel korszerű intézkedéseket vezettek be. 4 5 A rendi alkotmány évszázadokon át az ország függetlenségének kifejezője volt, védelmét, megtartását a királynak esküvel és hitlevéllel kellett vállalnia. A Habsburg-ház minden cselvetése megfeneklett, amellyel ezeket a „jogszokásokat” megkerülve Magyarországot az örökös tartományok közé akarta sorolni. 2. A polgári alkotmány A polgári társadalom kialakulását gazdasági-társadalmi síkon a jobbágyrendszer, az ősiség törvénye és a nemesi adómentesség, politikai síkon pedig a jogegyenlőség hiánya akadályozta. A reformországgyűlések megkezdték ezeknek az akadályoknak az eltávolítását, elsőként azonban a magyar nyelv hivatalos használatát vívták ki (1836: III. tc) A reformkori országgyűléseken a liberális ellenzék az alkotmány új értelmezésére

törekedett: a szabadságokat közszabadságokként, a „polgári társaság” szabadságaként hirdették, felléptek a jobbágyok birtokszerző képességének elismeréséért és a közteherviselésért. A reformkor politikusai gyakran hivatkoztak az angol alkotmányra annak érdekében, hogy a polgári parlamentarizmus intézményeit, a parlamenti szólásszabadságot, a mentelmi jogot és egyéb intézményeket az országgyűlés működésébe átültethessék. A korlátozott rendi monarchia az 1848. évi polgári forradalom eredményeként törvényes úton alakult át alkotmányos monarchiává. A kormányformáról rendelkező 1848-as márciusi törvények kimondták, hogy a népképviseleti parlament és a király együtt gyakorolják a törvényhozó hatalmat. Az 1848 évi III törvénycikk egy évszázadon keresztül a magyar kormányforma alkotmányos alapját jelentette. A forradalom a politikai és a szabadságjogokat sorra kodifikálta a különböző

törvénycikkeket: a választójogot az 1848. évi V törvénycikkel, a sajtószabadságot az 1848 évi XVIII törvénycikkel, a tanszabadságot az 1848. évi XIX törvénycikkel és a vallásszabadságot az 1848. évi XX törvénycikkel Az 1848. évi forradalom megszüntette ugyan a feudális kötöttségeket, de a kapitalista fejlődés lendülete csak a kiegyezés után bontakozott ki. A törvényhozás alkotmányos törvények egész sorát alkotta meg, amelyekben mind a kormányzás szervezetét, mind az állampolgárok szabadságjogait és azok garanciáit a liberális eszmék jegyében szabályozta. A fejlett polgári társadalom kialakulását a nagybirtokrendszer továbbélése hátráltatta. A főrendiház az arisztokráciát direkt módon bevonta a törvényhozásba. A földbirtokos osztály visszanyerte pozícióit a virilizmus elvére – a legtöbb adót fizetők közvetlen részvételére – épülő önkormányzati testületekben. Tartalmuk alapján a következő

alkotmányos törvényeket kell megemlíteni a kiegyezés utáni korszakból: • nemzetiségi törvény (1868: XLIV.), • az állampolgárságról szóló törvény (1879: L.), • a büntető törvénykönyv (1878: V.), • a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szétválasztásáról szóló törvény (1869: V.), • a lakóhely szabd megválasztásáról szóló törvény (1886: XXII.), • kivándorlási jogról szóló törvény (1909: II.) A 90-es években az ún. egyházpolitikai törvényekkel jórészt megtörtént az állam és az egyház szétválasztása. A progresszív politika erőpróbája volt a polgári házasság és az állami anyakönyvezés bevezetése. A folyamat lezárásaként az 1895 évi XLIII törvény deklarálta a vallás szabad megválasztását és a vallásgyakorlás szabadságát. A század végére felerősödött az igény a jogállam feltételeinek megteremtésére. Az 1896 évi XXVI. törvénycikk felállította a Közigazgatási

Bíróságot, amely 1949-ig működött Mindazonáltal az alapjogok deklarálása csonka maradt. A gyülekezési és az egyesülési jogot törvény nem garantálta, mindkettőről a belügyminiszter rendelkezett. A választójogot 5 6 vagyoni, műveltségi cenzusok szűkítették, amelyek különösen erősen sújtották a nemzetiségi lakosságot. A nemzetiségek elégedetlenségét növelte az iskolák „magyarosítása”, vagyis hol finom, hol erőszakos asszimilálásra való törekvés. Új sajtótörvényt is alkottak az 1914. évi XIV törvénycikkel, a háború azonban megszüntette a sajtószabadságot. Az agrárszocialista, majd a munkásmozgalmi szervezkedések követelésére 1913-ban kiterjesztették ugyan a választójogot, de a háború kitörésére hivatkozással választást nem tartottak. Az Osztrák- Magyar-Monarchia és Németország 1912-től kezdve elszánta magát a háborúra, 1914-ben pedig az osztrák császár és a magyar király hadüzenetével

kitört az első világháború. A Monarchia sorsát a háború elvesztése és a forradalom pecsételte meg, de belső válsága már korábban elmélyült, és a nemzetiségi kérdés megoldatlansága folytán akkori formájában mindenképpen tarthatatlanná vált. IV Károly 1918 októberében már hiába mutatkozott késznek a föderatív megoldás elfogadására, végérvényesen elkésett. A történeti alkotmány a királynak az uralkodói jogok gyakorlásáról történő lemondásával és az 1910-ben választott képviselőház önfeloszlató határozatával összeomlott. 3. A közjogi provizórium A polgári demokratikus forradalom népgyűlésen deklarálta az új államformát, a népköztársaságot. A Károlyi-rendszer még a saját legitimációja megteremtésének első lépéseinél tartott, amikor az antanthatalmak ultimátuma folytán keletkezett válságot kihasználva az egyesült kommunista és szociáldemokrata párt kikiáltotta a Tanácsköztársaságot. A

Tanácsköztársaság az első szovjet alkotmányt követve megszervezte a tanácsválasztásokat, összehívta a tanácsok országos gyűlését, amely törvénybe iktatta az alkotmányt, amelynek deklaratív és legitimáló funkciót szántak. Az alkotmány tételesen szabályozta az államszervezet felépítését, szovjet mintára korlátozta a politikai szabadságjogokat, ennél fogva előfutára volt a későbbi szocialista alkotmánynak. A Horthy-rendszer a jogfolytonosságra hivatkozva építette fel a maga legitimációját, a jogfolytonosságot azonban csak a magánjogi viszonyokban – mindenekelőtt a köztulajdonba vett termelőeszközök visszaadásával – lehetett visszaállítani. A forradalmak előtti közjogi berendezkedéshez (király, kétkamarás parlament) azonban nem lehetett visszatérni, erre hivatkozva fogadták el az ún. közjogi provizórium intézményeit (egykamarás nemzetgyűlés, kormányzói funkció). Kezdetben a polgári köztársaság

elnökéhez hasonló, korlátozott terjedelmű kormányzói jogkört vezettek be, később azonban ez fokozatosan bővült, helyt adva Horthy dinasztiaalapítási törekvéseinek. A törvényszentesítés joga nem illette meg a kormányzót, csak a törvény egyszeri visszaküldésének joga. A hadüzenet és békekötés jogát az országgyűlés előzetes egyetértésével gyakorolhatta. Az 1920. évi I törvény nem rendelkezett az államformáról, így az ország államformája ismét királyság lett – király nélkül. A Horthy-rendszernek kedvezett, hogy az egyesülési és gyülekezési jog korábban törvényben nem nyert elismerést, így továbbra is BM-hatáskörben hagyhatták. A képviselet cenzusos választójogra épült, a felsőház visszaállításáról szóló 1926. évi XXII törvénycikk részben szenátusi elemekkel bővítette a nagybirtokos osztály és az egyházak képviseletét a második kamarában, részben pedig kiterjesztette a

hivatásrendi-korporációs részvételt is a törvényhozásban (érdekképviseletek, köztestületek tagsága). Az alkotmányosság XIX. századi eszméit, a jogállamiság követelményeit a liberalizmus elavult 6 7 tanainak minősítve, nyíltan konzervatív irányú alkotmányra törekedtek, ennek jegyében korlátozták a választójogot. Az önkormányzatokat közigazgatási gyámság alatt tartották (főispán). Külpolitikájában a Horthy-rendszer csatlakozott a tengelyhatalmakhoz. A trianoni határok revizíóját célzó politikáját is jelentős részben erre az orientációra építette. A háborúra való felkészülés jegyében tovább korlátozta az állampolgárok szabadságjogait. A jobboldali erők nyomásának engedve a rendszer egyre inkább a fasizmus befolyása alá került, ennek hatására az egymást követő zsidótörvények felszámolták az egyenjogúság maradványait is. A rendszer a figyelmeztetések ellenére belevitte az országot a háborúba

a fasiszta Németország oldalán. A súlyos veszteségek hatására 1944 októberében Horthy megkísérelte a kilépést, de ezt nem készítette elő megfelelő katonai erővel és a németek foglyul ejtették. A fegyverszünet helyett az ország a németek utóvédharcának a színhelye lett, a kormányzót leváltó nyilasuralom pedig végveszedelembe sodorta az országot. A Horthy-rendszer idején tovább élt a demokratikus alkotmány iránti igény. A rendszer jobbratolódása kiváltotta az antifasiszta erők összefogását, a demokratikus népi mozgalmak létrejöttét. 4. Az 1946 évi I törvény – az ideiglenes alkotmány és az azt követő időszak A háború után felszabadult területeken a helyileg megalakult nemzeti bizottságok tették meg az első lépéseket a társadalom elemi létfeltételeinek biztosítása felé. A nemzeti bizottságok léptek a széthullott államapparátus helyére, ők szervezték meg az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőit

megválasztó népgyűléseket. A demokratikus erők határozott szándéka volt a nemzeti egységre épülő demokratikus alkotmány megalkotása. Az 1944 decemberében Debrecenben összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés valamennyi döntése magán viselte az átmeneti szabályozás jellegzetességeit. Később rendezték az államfői hatalom gyakorlását, utalva a testületi megoldás ideiglenes jellegére. Az ideiglenes kormány 1945 márciusában kiadott rendelete „mindaddig, amíg a nép az ország alkotmányos berendezése és az állam formája kérdésében nem határoz”, törölte a királyi jelzőt a hatóságok, intézmények és a bíróságok használatából. Az elfogadott demokratikus választójogi törvény alapján 1945. novemberében tartották az általános választást, amely kisgazdapárti többséget hozott (57%). A magyar államiság újjáteremtésében a nemzetközi viszonyok is meghatározó szerepet játszottak. A demokratikus alapokon újjáalakuló

Magyarország külpolitikájában arra törekedett, hogy ne azonosítsák Németország utolsó csatlósaként aposztrofált előző magyar állammal. Az alkotmányozás ügyében az új politikai helyzetben a korábbi megegyezés helyére olyan kompromisszum lépett, amely a legkisebb belpolitikai feszültséget okozta, ugyanakkor kielégítette a külpolitika aktuális igényeit: megszületett a köztársaság kikiáltásáról szóló 1946. évi I törvény, amely alkotmányos alaptörvénynek is tekinthető, bár tartalma alapján ideiglenes alkotmány. A törvény preambuluma – a magyar törvényalkotás történetében első ízben – kifejezte az emberi jogok tiszteletben tartásának és büntetőjogi védelmének elvét. A törvény alapján a népképviseletet megvalósító törvényhozó testület jogállása a végrehajtó hatalomhoz viszonyítva erősebb volt a parlamentáris köztársaságok ismert megoldásainál. A törvény deklarálta a köztársasági

államformát és ugyancsak büntetőjogi védelmet rendelt el a köztársaság államrendjének biztosítására. A köztársasági elnök jogköre a hagyományos polgári köztársaságok elnökeinek jogkörénél szűkebb volt. Az elnököt az országgyűlés választotta négy évre, az elnök az országgyűlés előtt esküt (fogadalmat) tett. 7 8 Az elnök a nemzetgyűlés politikai bizottságának meghallgatása után a parlamenti többségi elv tiszteletben tartásával nevezte ki a miniszterelnököt, s az ő javaslatára pedig a kormány tagjait. A végrehajtó hatalmat a kormány útján gyakorolta, a kormány valamely tagjának ellenjegyzésével elnöki rendelkezést bocsáthatott ki. A nemzetgyűlés által elfogadott törvényt az elnök hirdette ki, egy ízben azonban visszaküldhette a törvényt megfontolásra (korlátozott vétójog). Hadüzenetre vagy békekötésre az elnök csak a nemzetgyűlés hozzájárulásával volt jogosult. Az elnök

„házfeloszlatási” joga szintén korlátozott volt, a kormány vagy a képviselők kétötödének a kezdeményezésére élhetett ezen jogával. A törvény a bírói hatalom gyakorlását is érintette, rendelkezett az ítéletnek a „köztársaság nevében” történő kihirdetéséről. Az új demokratikus berendezkedés alapkérdése a földreform végrehajtása volt. Az ideiglenes kormány 1945. március 15-i rendeletét az Ideiglenes Nemzetgyűlés törvényerőre emelte 1946-1949 között az állampolgári egyenjogúság biztosítására több törvényt hoztak. Ezek érintették a nők egyenjogúságát is, mert megnyitották a nők előtt az egyetemek kapuit és a közhivatalokat. A felekezetek egyenjogúságáról szóló 1947. évi XXXIII törvény megszüntette a különbségtételt a bevett és elismert vallásfelekezet között. Az 1947. évi előrehozott választás már a kommunista párt ún szalámitaktikájának része volt Különböző módszerekkel

sikerült a kisgazdapárt szétzilálása is. A kék cédulákkal elkövetett választási csalás a koalíciót átmeneti válságba sodorta, de újabb kompromisszumot kötöttek a pártok. A tulajdonviszonyokat érintő államosítási törvények kezdetben a kulcságazatokat (szénbányászat, villamosenergia-ipar) érintették, 1947-ben pedig a bankokat is. 1948-ban a 100 munkásnál többet foglalkoztató üzemeket államosították; ez a baloldal által kierőszakolt lépés már a tőkés tulajdonviszonyok felszámolására irányult. 1948-ban új állampolgársági törvényt fogadott el az országgyűlés, amely megszüntette a korábbi jogfosztó vagy korlátozó, az egyenlő elbánás elvét sértő rendelkezéseket, súlyos szankciót (megfosztás) írt elő az illegálisan külföldre távozókkal szemben. Az elmondottak alapján megállapítható, hogy a demokratikus rendszer történelmi feladatokat oldott meg. A politika a parlament útján ütköztette az érdekeket, a

valódi döntéseket azonban a hatalmi központokban hozták, nemritkán a szovjet fegyveres jelenlét nyomását is felhasználva. A koalíción belül létrejött baloldali blokk elutasította a kisgazdapárt azon követeléseit, amelyekben a helyhatósági választásokat és az állami szervekben, főleg a rendőrségnél a paritás alkalmazását sürgette. 1947-ben megkezdődött a hatalom kizárólagos birtoklásáért, a proletárdiktatúráért folyó harc. A munkáspártokat egyesítő kongresszuson 1948-ban bejelentették az alkotmány kidolgozásának tervét. Az első népfrontválasztással 1949 májusában választott országgyűlés 1949. augusztus 18-án egyhangúlag fogadta el a népköztársasági alkotmányt, amelyet az 1949. évi XX törvénnyel hirdettek ki 5. Az 1949 évi törvény és módosításai Az 1949. évi alkotmány a megváltozott hatalmi viszonyokat tükrözte Az alkotmány deklaratív és legitimációs funkciója került előtérbe, hiányoztak a

jogi biztosítékok a polgárok jogainak érvényesüléséhez. Az alkotmány az 1936-os szovjet alkotmány példáját követte, átvette annak szerkezeti felépítését. Az államhatalom tartalma a proletárdiktatúra, célja a szocializmus felépítése A társadalom gazdasági alapja tekintetében az alkotmány tényként kezelte, hogy az iparban 8 9 uralkodóvá vált az állami tulajdon, a mezőgazdaságban pedig a paraszti kisárutermelés szövetkezeti összefogását jelölte meg az alkotmány a fejlődés irányaként . A parlamentet az alkotmány formálisan az államhatalom legfelső szervének nyilvánította. Működéséhez csak az évenkénti legalább két ízben történő összehívását írta elő, egyébként helyettesítő szerve, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa (NET) működött folyamatosan, amely érdemi viták nélkül szentesítette a kormány előterjesztéseit. Megszűnt a költségvetés parlamenti ellenőrzése – melynek szerve a Legfőbb

Állami Számvevőszék volt –, és a közigazgatási bíráskodás. Az önkormányzatok helyébe lépő tanácsrendszer a szovjetek mintájára centralizált szervezet volt. Megszűnt a községi tulajdon, a tanácsi költségvetés beépült az állami költségvetés rendszerébe. Az alkotmány deklarálta a bírói függetlenséget, de ennek garanciáiról nem rendelkezett. Az ügyészséget a törvényesség legfőbb őreként deklarálta, az önálló ügyészi szervezet azonban csak 1953-ban jött létre. Az alkotmányosság garanciái, a hatalmi ágak szétválasztása, a hatáskörök ellenőrizhetősége eltűnt az alkotmányból. Szabad választások helyett zárt listás választással biztosították a kommunista párt akaratának megfelelően a képviseleti szervek összetételét. Az 1949. évi XX törvény legfontosabb módosításai a következők voltak: • Nagy Imre miniszterelnöksége alatt történt az első alkotmánymódosítás, de ebbe sem a

reformtörekvések, sem az 1956-os forradalom eredményei nem kerültek bele. Módosították ezzel szemben 1957-ben a címet és a lobogót, továbbá szentesítették a Kádárkormány hivatalos elnevezését (forradalmi munkás-paraszt kormány). • Az átfogó alkotmányreform 1972-ben következett be. Az alkotmány deklarálta az állami és szövetkezeti tulajdon egyenrangúságát. Magyarország ENSZ-tagságára figyelemmel az alkotmány megváltoztatta a hadüzenet jogáról szóló rendelkezést és deklarálta az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségvállalást. Az alkotmány tovább bővítette a NET hatáskörét pl. az alkotmányosság ellenőrzése, a honvédelmi tanács felállítása vagy az amnesztia elrendelése területén. Az átfogó reform ugyanakkor nem szabályozta korszerű módon az alapjogokat és nem oldotta meg a gazdaság alkotmányos érvényű alapelveinek rögzítését sem. • Az 1975. évi I törvénnyel történt

alkotmánymódosítás négyről öt évre emelte fel a képviseleti szervek megbízatási idejét. • Az 1983. évi II alkotmánymódosító törvény előírásainak megfelelően a jogalkotás alkotmányosságának ellenőrzésére az országgyűlés Alkotmányjogi Tanácsot választott. • Az 1985. évi VI törvény módosította az országos listán megválasztott képviselők megüresedett helyének betöltését. • Az 1987. évi X törvény kizárta a NET törvényerejű rendelet-alkotási jogkörét az Országgyűlésnek fenntartott törvényhozási tárgyakban. Ez a módosítás lényegében megszüntette a NET korlátlan helyettesítő jogkörét, és kikényszerítette a folyamatos törvényhozó munkát, megteremtette a működő parlamentet. 1988-tól fokozatosan kialakult a politikai pluralizmus sajátos formája. Új politikai erők léptek színre: az uralmon lévő párton belül a reformkommunisták csoportja, a demokratikus mozgalmakként szerveződő ellenzéki

MDF, SZDSZ és Fidesz, valamint a történelmi pártok (Szociáldemokrata Párt, Kisgazdapárt, Kereszténydemokrata Néppárt, Magyar Néppárt). További ellenzéki szerveződések is legitimálták magukat, pl. Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája. A fokozódó társadalmi aktivitás sürgetővé tette az alkotmány néhány elemének előre hozott szabályozását. Így született meg az 1989. évi I törvény az alkotmánybíráskodásról, az 1989 II törvény az állampolgárok egyesülési szabadságáról, az 1989. évi III törvény pedig a gyülekezési jogot szabályozta a 9 10 nemzetközi egyezségokmányoknak megfelelően. Az 1989 évi VII törvény meghatározta a sztrájkjog törvényes kereteit, az 1989. évi VIII törvény pedig bevezette a bizalmatlansági indítványt és szavazást, amelyeket a kormány valamely törvényjavaslat elfogadásával is összekapcsolhatott. Az 1989. évi XVII törvény – amely

szabályozta a népszavazást és a népi kezdeményezést – is alkotmánymódosító jellegű volt, mert kimondta, hogy az alkotmány megerősítéséről népszavazás útján kell dönteni. Az 1989 január 10-én elfogadott alkotmánymódosítás (1989: I. törvény) szükségessé tette a parlament ügyrendjének reformját is, ez utóbbinak az eredménye a házszabályok módosításáról szóló országgyűlési határozat. Az ismertetett módosítások erősítették az alkotmány normatív jellegét, jelezték, hogy megjelent az igény a jogi garanciákat nyújtó alaptörvényi szabályozás iránt. A munkálatok eredményeképpen az Igazságügyi Minisztérium közzétette a Magyarország alkotmányának szabályozási elvei című koncepcióját, amelyet 1989. március 8-án az Országgyűlés megerősített. Erre az Országgyűlésre hárult még ősszel egy új, a demokratikus átalakulás alkotmányos kereteit megállapító alkotmányreform elfogadása is (1989. évi

XXXI törvény) A politikai pluralizmusra való áttérés, a jogállamiság megteremtése fokozatosan, kompromisszumok árán a jogi folyamatosság fenntartásával, alkotmányos keretek között ment végbe. 6. Az alkotmánymódosítással születő új alkotmány Az 1989. évi XXXI törvény – amely 1989 október 23-án lépett hatályba – formailag alkotmánymódosító törvény, mert az 1949. évi XX törvény szerkezetét követve állapítja meg a Magyar Köztársaság alkotmányát. Tartalmát tekintve azonban új alkotmány, alaptörvény, amely deklarálja és meghatározza a parlamenti kormányformát, illetve a politikai berendezkedést és államszervezetet, biztosítja a polgári és politikai jogokat, valamint a jogállamiságot. Az alkotmány szövege szerint átmeneti, azaz korlátozott időtartamra szól, de átmeneti azért is, mert az átalakulás állapotában lévő társadalom számára teremt alkotmányos kereteket. A rendszerváltozás következményeit is

kifejező tartalmával teret ad az állampolgári cselekvés minden fajtája (részvétel, szolidaritás, kezdeményezés) számára, kijelöli az állami koordináló és integrációs szerepkörét, a politikai pártok funkcióit. Ebből a megközelítésből az alkotmány nem provizórikus intézményei az európai fejlett demokráciák tapasztalatait hasznosítva a magyar tradíciókra épülnek fel, ezzel elkerülik az ideiglenes megoldásokat, de jelzik a végleges alkotmány iránti igényt. Az Országgyűlés ugyanebben az időszakban elfogadta az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvényt, a pártokról szóló 1989 évi XXXIII törvényt és a választásokról szóló 1989. évi XXXIV törvényt Az Országgyűlés szabályozta továbbá a köztársasági elnök megválasztásának szabályait (1989. évi XXXV törvény), amit azonban az előre hozott elnökválasztásról tartott népszavazás elutasító eredménye fölöslegessé tett. Az Országgyűlés

1990. március 1-én újabb alkotmánymódosítást fogadott el (1990 évi XVI törvény), amely a köztársasági elnök közvetlen választását rendelte el, illetve megállapította az elnök felelősségre vonásának szabályait. 7. Az új alkotmány revíziója; az Alkotmány módosításai napjainkig Az Országgyűlés a kormányalakítással kapcsolatban több alkotmányos rendelkezést módosított az 1990. évi XXIX törvénnyel, amely a kormány és különösen a miniszterek alkotmányos jogállását módosítja. Az indokolás szerint a stabil és felelős kormány 10 11 érdekében a miniszterelnök választja ki a kormány tagjait, akiket az ő javaslatára a köztársasági elnök nevez ki. Ez a módosítás egy közel százötven éves alkotmányjogi intézményt, a miniszter parlament előtti felelősségét szüntette meg. Az Országgyűlés jogköre a miniszterelnök megválasztása többségi szavazással és a kormányprogram jóváhagyása. Megszűnt az

államminiszteri az funkció, viszont lehetővé vált a tárca nélküli miniszterré történő kinevezés. Az 1989. évi XXXI törvény formálisan alkotmánymódosító törvény volt, amelynek elfogadott szövege belső ellentmondásokat rejtett magában. A szöveg egyenetlen volt, nyitva hagyott kérdések merültek fel, aminek következtében az 1990. január 1-én megalakult Alkotmánybíróság egyre több alkotmányértelmezést kérő indítványt kapott. 1989-ben az alkotmánymódosítás formáját választó alkotmányozás kardinális kérdése a magyar társadalom további fejlődési irányának és a kormányformának a meghatározása volt. A fejlődési irány meghatározása nem volt egyértelmű. Az Alkotmány 2 § (1) bek szerint: „A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek.” A 9 § (1) bek. szerint pedig „Magyarország gazdasága a

tervezés előnyeit is felhasználó piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.” Fél évvel a választások után ezek a tételek politikailag már meghaladottá váltak A kormányforma tekintetében konszenzus alakult ki a parlamentáris demokrácia intézményeinek elfogadásában. Parlamentáris köztársaságot akart minden résztvevő, de mivel azzal számoltak, hogy a tárgyalásokon konfrontálódó szocialista és demokratikus ellenzéki erők bármelyike a választásokon többséget szerezhet, mindannyian arra törekedtek, hogy a parlamentben a kisebbség erős ellensúlyként léphessen fel a kormánytöbbséggel szemben, azaz a többség a legfontosabb törvényhozási tárgyakban konszenzusra kényszerüljön a kisebbséggel. Éppen ezért demokratikus biztosítéknak tekintette minden fél a csak alkotmányerejű törvénnyel szabályozható törvényhozási tárgyak körének kiszélesítését. Az

1990-es tavaszi választások után, a koalíció megalakítása nyomán a túlzott biztosítékok a stabil kormányzást veszélyeztették. A választásokon a mandátumok 42,7%-át az MDF, 11,4%-át az FKGP, 5,4%-át a KDNP nyerte el, ők alakítottak koalíciót. Az SZDSZ 23,6%-ot szerzett, a Fidesz 5,4%-ot, míg az MSZP 8,5%-ot (a második legerősebb párt így ellenzékbe szorult, mivel ő a koalícióban nem vett részt). A választás eredménye az addigi átalakulási folyamatot a szocialista rendszerrel való teljes szakítás és a piacgazdaság pályájára állította át. Nyilvánvalóan ki kellett fejezni az alkotmányban az egyértelmű fordulatot és mellőzni kellett az ideológiákra való hivatkozást. Világossá vált ugyanakkor, hogy a parlamenti erőviszonyok folytán állandósulhat a kormányválság és az alkotmányerejű törvények nagy száma miatt a kormányzás akadozni fog. E felismerés birtokában az MDF átengedte a parlament által választandó

köztársasági elnöki posztra történő jelölés lehetőségét az SZDSZ-nek, amely viszont hozzájárult a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményének a bevezetéséhez. Az április 29-én aláírt egyezség alapján a még gyakorlatban ki sem próbált, de minden bizonnyal bonyolult parlamenti kormányzás helyébe a kormány alkotmányjogi helyzetét megszilárdító megoldás lépett, amelyet az 1990. évi XL törvény az alkotmány módosításával június 19-én szentesített A demokratikus politikai intézmények és a jogállamiság megteremtése után tehát a gazdasági rendszerváltás gyorsítása került napirendre. Ennek irányát az alkotmány a szociális piacgazdaság fogalmával fejezte ki, viszont a fogalom közelebbi tatalmát és az ebből származó követelményeket a további törvényalkotásra bízta. Az alkotmány éppen a közhatalom és a gazdaság viszonyának szabályozásában klasszikus liberális elveket deklarál, mellőzi az

állami szerepvállalás alkotmányos rögzítését és teljesen indokolatlanul elhárítja a szociális állami funkciókat. Nem rendelkezik pl a költségvetési jogról, az államháztartás fő irányairól, a kormány gazdasági kabinetjéről sem. 11 12 Az 1990. évi XL törvénnyel a törvényhozás néhány belső ellentmondást és stiláris pontatlanságot megszüntetett az alkotmány szövegében, ez azonban az előző (1989. évi XXXI.) törvény eredendő gyengeségeit nem tudta eltüntetni Az 1990. évi XLIV törvény a köztársaság jelvényeiről rendelkezett, visszatérve a koronás „kis” címerre, hivatkozva a magyar közjogi hagyományokra és a közvélemény többségére. További alkotmánymódosítást jelentett az 1990. évi LIV törvény, amely biztosította az országgyűlési képviselők mentelmi jogát, de a részletes szabályozást a képviselők jogállásáról szóló törvénybe utalta. Az 1990. évi LXIII törvény – tekintettel az

önkormányzati törvényre – megállapítja az alkotmány vonatkozó fejezetének új szövegét. A szintén alkotmánymódosító 1993. évi CVII törvény a honvédelem, a határőrség és a rendőrség alkotmányos kötelességeiről rendelkezik. Az 1994. évi LXI törvény az önkormányzati jog módosítását vezeti át az alkotmányon, az 1994. évi LXXIV törvény pedig az Alkotmánybíróság tagjainak számát a korábbi 15-ről 11-re csökkenti. Az 1989-1990-ben kialakított alkotmányos rend biztosította az emberi jogok és az állampolgári jogok érvényesülését, a demokratikus politikai intézmények felállítását és működését, továbbá a kormányzás stabilitását. Az Alkotmány már nem csak az ünnepi megemlékezések szerény tárgya, hanem a választások lebonyolításának, a törvényhozás és a végrehajtó hatalom működésének, a jogállamiság megvalósulásának értékelésében a közgondolkodás elfogadott zsinórmértéke lett. Az

alkotmányosság igénye egy évtized alatt társadalmi igénnyé fejlődött. Ebben a folyamatban szerepet játszott az is, hogy a rendszerváltás szinte kikényszerítette az új alkotmányos intézmények bevezetését, a permanens alkotmányozást. A módosítások nagy száma azonban nem vált az Alkotmány előnyére, zavarok jelentkeztek a szöveg belső koherenciájában. Mindezek és az Alkotmány bevezető, az átmenet idejére történő utalása erősítette azt a törekvést, hogy Magyarország, mint a térségnek a demokratikus átalakításban élen járó országa is vállalkozzon az új, szerkezetében egységes, ellentmondásoktól mentes alaptörvény megalkotására, amelyet nem befolyásolnak rövid távú politikai érdekek, hanem széles körű konszenzus alapján szilárd alkotmányos alapot biztosít a demokratikus társadalmi rend számára. Az 1994. évi választások az alkotmányozás politikai feltételeinek alakulásában is lényeges változást hoztak.

A parlamenti többség pártjai az alkotmányozás mellett voltak A kormányt alakító MSZP és SZDSZ a mandátumok 72%-val rendelkezett, az alaptörvény elfogadásához szükséges kétharmados többség tehát kormánypárti szavazatokkal is biztosítható lett volna, a koalíció azonban lemondott parlamenti túlsúlya érvényesítéséről. A parlamenten belüli alkotmányozási konszenzus eljárási feltételeit az 1995. évi XLIV alkotmánymódosító törvény teremtette meg, amikor kimondta, hogy „Az új Alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges. E törvény az 1994-1998-as Országgyűlés megbízatásának megszűnésekor veszti hatályát.” (Alkotmány 24 § (5) bek.) E törvény alapján a Házszabályba beiktatott önálló fejezet szól az alkotmány-előkészítő bizottság felállításáról és működéséről. A

bizottságban minden frakció 4 tagú delegációval képviseltette magát, határozathozatalkor minden párt egy szavazattal rendelkezett. Ezzel tulajdonképpen minden párt felelősséget vállalt az alkotmányozásért. A külön alkotmányozó hatalom létesítését, alkotmányozó nemzetgyűlés választását elvetették, azonban előírták, hogy az Országgyűlésben kétharmados többséggel elfogadott alkotmányt végleges megerősítése végett népszavazás alá kell bocsátani. 12 13 A 2078/1994. (VIII 29) sz kormányhatározat előírta a tudományos és szakmai előkészítés folyamatát. Ennek megfelelően az igazságügy-miniszter előterjesztette azt a munkaokmányt, amelynek alapján a bizottság megkezdhette munkáját. Az alkotmány-előkészítő bizottság elnöke az Országgyűlés elnöke volt. Az eredetileg hat parlamenti párt delegációi közül legalább ötnek a szavazatára szükség volt valamely javaslat elfogadásához, egyben feltétel volt

az is, hogy a támogató pártok parlamenti létszáma elérje az összes képviselő kétharmados arányát. Konszenzus hiányában a hatályos alkotmányos szabályt változatlanul kellett beépíteni az egységes szerkezetbe. Előírta a határozat azt is, hogy a plénumon előterjesztett indítvánnyal nem lehet a bizottsági álláspontot megkerülni. A parlament a bizottság előterjesztésében vitatja meg az alkotmánytörvény javaslatát. A bizottság 1995. április 1-én a napilapokban közzétette a „Magyar Köztársaság Alkotmányának szabályozási elveiről” szóló javaslatát, kérve az állampolgárokat, társadalmi szervezetek, szakmai-tudományos műhelyek és szakértők véleményét. Az Országgyűlés a szabályozás elveinek elfogadásával megszabta az alkotmányszöveg megfogalmazásának irányát és alapjait, egyben felhívta a bizottságot, hogy a megszövegezett javaslatot 1997. március 1-ig terjessze az Országgyűlés elé. Az alábbiakban

tekintsük át a szabályozási elvek legfontosabb rendelkezéseit! • Az általános szabályozási elvek között szerepel a normatív megfogalmazás követelménye, tehát hogy a deklaratív szabályok csak kivételesen kerüljenek az alkotmányba. A preambulum utaljon az alkotmányozás alanyára, az Országgyűlésre és az állampolgárok közösségére, Magyarország történelmi hagyományaira, ezen belül a Szent Koronára és a magyar államiság ezeréves folytonosságára; az alkotmányosság egyetemes értékeire, az emberi és állampolgári jogokra, ezek védelmére, a jogállamiság tiszteletben tartására. • Kiemelendő új elem a koncepcióban a szociális állam deklarálására vonatkozó előírás, a szuverenitás nemzetközi szervezetekre történő részbeni átruházás az Országgyűlés minősített többséggel hozott döntésével, illetőleg bizonyos esetekben népszavazással. Rendelkezni kellett az át nem ruházható felségjogokról is. • A

nemzetközi együttműködés köréből megemlítendő még a béke és biztonság érdekében, valamint az emberi jogok védelmében folytatandó külpolitikai szerepvállalás. A koncepció előírja annak deklarálását, hogy a magyar állam kötelessége mind a két-, mind a többoldalú kapcsolatokban a magyar nemzethez tartozó, de az államhatárokon kívül élő magyarság jogainak védelme. • Szélesíti az alkotmányi szabályozás körét a magyar állampolgárság elnyerésének vagy megszűnésének az alaptörvénybe való felvétele. • Az irányelvek részletezik az emberi és állampolgári jogok szabályozási elveit, tételesen felsorolják a felveendő jogokat és kötelességeket, az alapvető jogok korlátozásának feltételeit, a jogok védelmének intézményi biztosítékait és az igazságszolgáltatás alapelveit. • Ugyancsak önálló szabályozási tárgykör a jogalkotásra, a nemzetközi és a belső jog kapcsolatára, a közpénzügyekre és a

rendkívüli helyzetre vonatkozó fejezet. Az Alkotmányból kitűnik, hogy szakítani kívántak az államcentrikus szemlélettel, az alkotmány szerkezetét a modern demokráciák alkotmányainak felépítéséhez hasonlóan alakították. A koncepció fogadtatása általában egyetértő volt, de sok kérdés megoldásánál természetesen tovább kellett lépni. Az Alkotmány előkészítésének idejére nem terveztek alkotmánymódosítást, mégis az idő múlása és külső okok kikényszerítették ezt (közeledett ugyanis a parlamenti választások időpontja, és ki kellett tűzni a NATO-hoz való csatlakozásról szóló népszavazást is). Az Országgyűlés az 1997. évi LIX törvénnyel módosította az Alkotmány több szakaszát, köztük a miniszterelnökre és a miniszterekre vonatkozó rendelkezéseket; szabályozta a 13 14 népszavazás kiírásának és eredményességének a feltételeit; módosította az igazságügyi reform által érintett

alkotmányszakaszokat és pontosította a menedékjog szabályait. Az 1997. évi XCVIII törvényben felvette az Alkotmányba az Országgyűlés a választások időpontjának kitűzésére vonatkozó időhatárokat és meghatározta az önkormányzati képviselőtestületek és a polgármesterek megbízatásának lejártát. A 2000. évi XCI törvény felvette az Országgyűlés feladatai közé a fegyveres erők alkalmazásáról való döntés és meghatározta a döntéshez szükséges képviselői hozzájárulás mértékét is; kimondta továbbá azt is, hogy rendkívüli állapot idején a Honvédelmi Tanács dönt a fegyveres erők alkalmazásáról. E törvényben került szabályozásra a szükségállapot idején megvalósítandó feladatok köre is. A 2001. évi XLII törvény részletesen ismerteti a Honvédelmi Tanács tagjait és jogkörét, meghatározza továbbá, hogy mely szervek jogosultak a fegyveres erők irányítására. A 2002. évi LXI törvény az

Országgyűlés jogkörébe utalta a szükségállapot kihirdetését; a köztársasági elnökké választás feltételeit és jogkörét néhány feladattal kiegészítette; rendeletalkotásra jogosította fel a Magyar Nemzeti Bank elnökét; kibővítette a Kormány feladatait; meghatározta a bíróságok és az ügyészségek általános feladatait; beiktatta rendelkezései közé az arányos közteherviselést; meghatározta a választások alapelveit, illetve az aktív és a passzív választójogot. A 2003. évi CIX törvény szerint a Kormány engedélyezi a magyar, illetve a külföldi fegyveres erők országon belüli vagy külföldi alkalmazását, az Észak-atlanti Tanács döntésén alapuló alkalmazását, illetve az Észak-atlanti Szerződés Szervezete döntésén alapuló más csapatmozgásait. III. A JOGFORRÁSOK 1. A jogforrás fogalma A jogforrás fogalma két értelemben használható: jelenti egyrészt magát a jogszabályt, másrészt a jog megalkotóját,

tehát azokat az állami szerveket, amelyek a jogszabályok kibocsátására ténylegesen jogosultak. A fogalom vizsgálatakor fontos, hogy a jogforrás meghatározását egy adott államra vonatkoztatva is vizsgáljuk. a kérdés az, hogy a Magyar Köztársaságban – a tételes jog szabályai szerint – mely állami szerveknek van jogalkotó hatásköre, s az milyen formában érvényesül. A jogforrásnak ezt a konkrét államhoz kapcsolódó fogalmát tekintik alkotmányjogi jogforrásfogalomnak. Elsődlegesen az alkotmány, illetve ennek nyomán pedig a jogalkotásról szóló 1987. évi XI törvény szabályozza, hogy mely állami szervek milyen terjedelemben rendelkeznek jogalkotó hatáskörrel. Jogalkotó szervek és az általuk kibocsátott jogszabályok jelenleg a következők: BELSŐ JOGFORRÁS Országgyűlés Kormány Miniszterelnök és miniszterek Önkormányzatok Forrás: saját szerkesztés KÜLSŐ JOGFORRÁS Alkotmány, törvények rendelet rendelet rendelet 14

15 Az alkotmányt módosító 1989. évi XXXI törvény elfogadását megelőzően a NET a törvénnyel egyenrangú törvényerejű rendelet (tvr.) kibocsátására volt jogosult A tvr-rel történő szabályozás – a jelenlegi jogforrási hierarchia szerint – a törvényi szintű szabályozásnak fogható fel. A korábbi jogrendszerünk ismerte továbbá az országos hatáskörű szerv vezetésével megbízott államtitkár által kibocsátott rendelkezést is. Előző jogforrási rendszerünk két alapelven nyugodott. Az egyik a jogforrási hierarchia elve. E szerint alacsonyabb és magasabb szintű jogszabályt lehetett megkülönböztetni, a megkülönböztetés alapja pedig az volt, hogy a kibocsátó hol helyezkedett el az állami szervek hierarchiájában, a magasabb rangú állami szerv ugyanis magasabb értékű jogszabályt bocsáthatott ki. Az ugyanazon jogalkotó által kibocsátott különböző jogforrások egymáshoz való viszonyában is lehetett hierarchikus

kapcsolat, pl. a minisztertanácsi rendelet magasabb szinten állt, mint a ki nem hirdetett minisztertanácsi határozat. A jogrendszernek ez a szerkezete kényelmes lehetőséget biztosított az alsóbb szintű – törvény alatti – jogalkotók számára, hiszen ha nem volt törvényi szabályozás – márpedig sokszor nem volt – , akkor az alsóbb szintű jogszabálynak nem volt mibe ütköznie. A másik alapelv egyrészt a mindenkit érintő, tehát az általánosan kötelező magatartási szabályoknak, másrészről pedig a csak meghatározott címzettekhez szóló normáknak a megkülönböztetése, illetve külön-külön csoportba sorolása. Az állampolgárt érintő szabályt csak mindenkit kötelező norma formájába lehetett foglalni. Az említett elv alkalmazásának az volt a következménye, hogy az állami irányítás egyéb jogi eszközei fogalmába tartozott az országgyűlési határozat, a miniszteri utasítás és a tanács végrehajtó bizottságának

határozata. Ennél is lényegesebb szempont azonban, hogy az állampolgári jogok „érintésének” kritériuma nem jelentette a jogalkotás érdemi korlátozását, az állampolgár személyi és vagyoni jogai megóvásának garanciáit, mert csupán a jogszabálynak az állampolgár által való megismerhetőségére, tehát a kihirdetés követelményére tartalmazott korlátozást. Kihirdetett jogszabályban tehát szinte bármit el lehetett rendelni az állampolgárok terhére. (A ritka kivételek egyike volt, hogy bűncselekményt csak törvényben vagy tvr.-ben lehetett megállapítani) Az 1987. évi XI törvény a kizárólagos törvényhozási tárgyak meghatározásával az állampolgári jogok érdemibb garanciáinak kiépítése irányába mozdult el. A törvény szándékát és szabályozási koncepcióját azonban elsősorban a NET helyettesítő jogkörének korlátozó szándéka határozta meg. A testület megszűntével viszont e rendelkezések elvesztették

eredeti értelmüket. A mai helyzetben az állami intézményi rendszer a hatalommegosztás elvére épül, ami egyebek mellett azzal a következménnyel jár, hogy az egyes állami szervek közötti kapcsolatot nem lehet a puszta hierarchizáltsággal jellemezni. Ennél bonyolultabb, differenciáltabb, jogilag szabályozott viszony van közöttük, ami azonban a legkevésbé sem jellemezhető alá-fölérendeltséggel. A jogforrási rendszer szerkezetét tehát ma alapvetően az határozza meg, hogy a kibocsátók hol helyezkednek el a hatalommegosztás intézményi rendszerében. Az ismertetett jogforrásokon kívül mindenképpen számolni kell azzal, hogy az igazságszolgáltatás, a bírói gyakorlat egyre növekvő szerepet tölt be a jogforrások rendszerében. Azzal együtt, hogy az egyes jogalkotókat nem alá-fölérendeltségi kapcsolat fűzi egybe, továbbra sem képzelhető el, hogy pl. a rendelet ellentétes legyen a törvénnyel 2. A jogszabályok 2.1 Az Alkotmány 15

16 Az Alkotmány a legmagasabb szintű jogszabály, minden más jogi norma meg kell hogy feleljen az Alkotmánynak, hiszen a jogszabályok végső soron az ebből merítik érvényességüket. Az Alkotmány megalkotásáról és módosításáról az Országgyűlés kétharmados többséggel dönt, a magyar alkotmányos rendszerben tehát a törvényhozó és az alkotmányozó hatalom nem különül el egymástól; ez pedig azt jelenti, hogy az Országgyűlés kétharmados többséggel gyakorolható hatásköre korlátlan. Az alkotmányos ellenőrzést végző Alkotmánybíróság is e törvényi formából meríti létezésének jogforrási alapját. Az Alkotmánybíróság gyakorlata során alkalmazott legfontosabb elv a jogállamiság elve, amely az állam önmeghatározásában szerepel: „A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.” (Alkotmány 2 § (1) bek) A jogállamiságnak egyik nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság, melynek követelménye azt is

jelenti, hogy: • az állampolgárok jogait és kötelességeit törvényben meghatározott módon kihirdetett és bárki számára hozzáférhető jogszabályok szabályozzák és • a jogalanyoknak legyen lehetőségük arra, hogy elhatározásaikat a jog előírásaihoz igazíthassák. A jogbiztonság megköveteli a jogszabályok olyan világos és egyértelmű megfogalmazását, hogy mindenki, akit érint, tisztában lehessen a jogi helyzettel, ahhoz igazíthassa döntését és magatartását, s számolni tudjon a következményekkel. Megköveteli továbbá a megszerzett jogok védelmét, a beteljesedett vagy egyébként véglegesen lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyását, illetve a múltban keletkezett, tartós jogviszonyok megváltoztathatóságának alkotmányos szabályokkal való korlátozását. A jogállam a szerzett jogokhoz csak akkor nyúlhat hozzá, ha ezek a jogok jogellenesen, pl. az állampolgárok jogegyenlőségét sértő módon keletkeztek. Az

Alkotmánybíróságról szóló törvény az Alkotmánybíróság hatáskörébe utalja az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezését. Ebben a jogkörében és az általános norma-felülvizsgálat során jelentős alkotmányfejlesztő szerepet tölt be. Az Alkotmánybíróság eredetileg megkülönböztetett alkotmányos jellegű szabályokat, olyan szabályokat tehát, amelyek „rendes” törvényekben jelennek meg, de alkotmányos jelentőségűek, ugyanakkor ma már egyes jogtételeket, értékeket nem (csak) az alkotmányból vezet le közvetlenül, hanem azokat meghatározott elvek köré építi. Az alkotmány értelmezésére nem csupán az Alkotmánybíróság jogosult, hanem az Országgyűlést is megilleti a jog, hogy hiteles értelmezést fűzzön az alkotmány valamely rendelkezéséhez, s ezen túlmenően, tevékenységük ellátása során a jogalkotó és jogalkalmazó szervek is értelmezik az alkotmányt. Az Alkotmánybíróság értelmezése annyiban

különbözik az egyéb értelmezésektől, hogy az mindenkire nézve kötelező hatályú, s így adott esetben még magát az Országgyűlést is köti a törvényalkotás során. 2.2 A törvény A törvény az Országgyűlés által kibocsátott aktus. A törvényalkotásban két követelmény találkozik: az egyik a legfelső szintű képviseleti szerv meghatározó tevékenységének biztosítása az állami tevékenység valamennyi területén; a másik pedig arra irányul, hogy az állampolgár státusát lényeges módon érintő kérdések ilyen magas szintű jogszabályban legyenek rendezve. Az Országgyűlés a szuverenitás egyik fő kifejezője, sajátos garanciarendszer szolgálja azt, hogy az állami tevékenység meghatározó jelentőségű kérdéseiről, illetve az alapvető viszonyok szabályozásáról törvényben döntsön. a garanciarendszer körében a kizárólagos törvényhozási tárgyaknak, illetve ezek meghatározásának van a legnagyobb jelentősége.

16 17 A jogalkotásról szóló 1987. évi XI törvény még az elfogadása idején működő NET helyettesítő jogkörének korlátozása jegyében határozta meg a törvényhozási tárgyak körét, mely szerint ma az Országgyűlés törvényben állapítja meg:  a társadalmi rendre (az alkotmányban felsorolt állami szervek működése, a társadalmi szervezetek és az érdekképviseleti szervek jogállása, az országgyűlési és a helyi önkormányzati képviselők választása, a miniszterek és az államtitkárok jogállása, a népszavazás, a bűncselekmények, a büntetések és a büntetés-végrehajtás),  a gazdasági rendre (a gazdaság működése, a tulajdonviszonyok, az állam kizárólagos gazdasági tevékenysége, az állami pénzügyek stb.) és  az állampolgárok alapvető jogaira (állampolgárság, a személyi szabadság, a házasság, az öröklés stb.) vonatkozó szabályokat Az alkotmányt általánosan módosító 1989. évi XXXI

törvény új irányban indult el a kizárólagos törvényhozási tárgyak tekintetében, mely szerint az Országgyűlés egyes, az alkotmányban meghatározott hatásköreit törvény útján gyakorolhatja. Ezen túlmenően az alkotmány a törvényhozási tárgyak körét az állampolgári jogokra vonatkozó általános elv alapján határozza meg a 8. § (2) bekezdésben: „A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” (Alapvető jognak tekintjük például az élethez, emberi méltósághoz vagy a tulajdonhoz való jogot.) A törvények egy részét az Országgyűlés egyszerű többségi szavazattal (pl. országgyűlési határozatok), más részüket pedig kétharmados szavazati aránnyal (ilyen arány szükséges általában az alapvető jogok és kötelességek törvényi szintű szabályozásához, pl. sajtószabadságról, a személyes

adatok védelméről szóló törvény; illetve az alkotmány módosításához) fogadja el. A kétharmados törvények nem foglalnak el a jogforrási hierarchiában megkülönböztetett helyet, az alkotmány szerint minden – bármilyen szavazataránnyal meghozott – törvény egyenrangú. 2.3 A rendelet A jogalkotási törvény a rendeletalkotás három szintjét különbözteti meg: a Kormány rendeletét, a miniszterelnök és a Kormány tagjainak rendeletét, valamint az önkormányzatok rendeletét. Az alkotmány ismeri el a Kormány speciális szabályozó hatáskörét, hiszen kimondja, hogy: „a Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki és határozatokat hoz.” (35 § (2) bekezdés), továbbá: „a Kormány tagjai feladatuk ellátása körében rendeleteket adhatnak ki.” (37 § (3) bekezdés) Ezek a rendeletek viszont nem lehetnek ellentétesek magasabb rendű jogszabályokkal. A rendeletalkotás fentebb vázolt általános szabályait meg kell

különböztetni attól az esettől, amikor a törvényhozás a maga törvényalkotó hatáskörét ruházza át a Kormányra. Ez lényegében a törvényi szintű rendeletalkotás esete, amelyre kizárólag rendkívüli körülmények között kerülhet sor, („normális” esetben ugyanis az alkotmány nem is engedi meg a törvényhozó hatáskörének a Kormányra való átruházását!). A „rendkívüli körülmény” fogalmának az alkotmány három esetét ismeri. • Az egyik a rendkívüli állapot, amely idegen hatalom fegyveres támadása esetén következik be. Ebben a helyzetben a Honvédelmi Tanács gyakorolja az Országgyűlés egyes jogait, továbbá a köztársasági elnök és a Kormány jogait, mely ilyenkor fel van jogosítva rendeletalkotásra, mellyel egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvény rendelkezéseitől el is térhet, továbbá egyéb különleges intézkedéseket hozhat. 17 18 • Szükségállapot (belső fenyegetettség)

idején a rendkívüli intézkedéseket a köztársasági elnök vezeti be rendeleti úton, ezen intézkedések alkalmazását azonban az Országgyűlés, illetve annak Honvédelmi Bizottsága felfüggesztheti. • Veszélyhelyzetben a Kormány az Országgyűlés felhatalmazása alapján egyes törvények rendelkezéseitől eltérő rendeleteket és intézkedéseket hozhat. 3. Az állami irányítás egyéb jogi eszközei Az állami irányítás egyéb jogi eszközei közé soroljuk a határozatot, utasítást, a jegybanki rendelkezést, a statisztikai közleményt és a jogi iránymutatást. (Részletes jellemzőit a Közigazgatási jog c. jegyzet tartalmazza) 4. A jogforrások érvényessége és hatálya Az érvényes jogforrás létrejöttének alapvető feltétele a jogalkotó hatáskör. Ez azt jelenti, hogy az adott szervnek a szabályozás tárgyát képező életviszony rendezésére van jogszabályban rögzített, jogalkotásra felhatalmazó hatásköre. Alapvető

érvényességi kellék, hogy a jogszabály illeszkedjék a jogforrási hierarchiába, azaz magasabb szintű jogforrással ne legyen ellentétes. Az általános érvényű jogszabályok kihirdetése nélkül nem árható el a jogszabályoknak megfelelő magatartás. A jogszabályok érvényességi kelléke továbbá a jogszabály létrehozására vonatkozó eljárási szabályok megtartása. Ezeket rendszerint a kibocsátó állami szerv szervezetét, hatáskörét, működését tartalmazó jogszabályok tartalmazzák, de más jogszabályok is rendelkezhetnek róla. A jogalkotás eljárási szabályai alkotmányos jelentőségűek, mert: „Csak a formalizált eljárás szabályainak követésével keletkezhet érvényes jogszabály, csak az eljárási normák betartásával működik alkotmányosan a jogszolgáltatás” –mondta ki az Alkotmánybíróság határozatában. A jogszabály hatálya az alkalmazhatóságot jelenti. A hatálynak megkülönböztetünk időbeli, területi

és személyi fajtáját. Az időbeli hatály arra a kérdésre ad választ, hogy a jogszabály mely időszakban lehet életviszonyok tényleges alakítója. Általános elv, hogy a jogszabályoknak visszaható hatálya nincs, különösen jelentős ez a büntetőrendelkezések vonatkozásában, ha arra gondolunk, hogy 1989 előtt létezett a halálbüntetés. Az időbeli hatály legfontosabb szabályai a következők:  Az 1987. évi XI törvény 12 § (1) bekezdése szerint „a jogszabályban meg kell határozni a hatálybalépésének időpontját. A jogszabály egyes rendelkezéseinek hatálybalépésére különböző időpontokat is meg lehet állapítani.” A 12 § (2) bekezdése szerint „a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.” Az Alkotmánybíróság ehhez kapcsolódóan kimondta, hogy „e korlátozáson túlmenően nincs törvényes akadálya annak, hogy a

jogszabály a kihirdetését megelőző időpontra állapítson meg magatartási szabályokat.” Például az Alkotmánybíróság a nyugdíjak visszamenőleges emelését nem tartotta alkotmánysértőnek, mivel a Kormány ezzel kapcsolatos rendelete nem kötelezettséget, hanem többletszolgáltatást juttat az állampolgárok bizonyos csoportjának.  A jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a végrehajtásra való felkészülésre. Ez alapján a jogalkotási törvény az alábbi részkötelezettségeket hárítja a jogalkotó szervekre: a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon 18 19  a jogszabály szövegének a megszerzésére (pl. előfizetés egy hivatalos lapra) és áttanulmányozására,  a jogalkotó szervek számára a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez (pl. végrehajtáshoz szükséges nyomtatványok beszerzése),  a

jogszabállyal érintett személyek és szervek számára annak eldöntéséhez, hogy minként alkalmazkodjanak a jogszabály rendelkezéseihez (pl. környezetvédelmi kibocsátási érték szigorítása esetén egyes termékeket meg kell szüntetni) és miként gondoskodjanak az önkéntes jogkövetés személyi és tárgyi feltételeiről.  Annak elbírálása, hogy valamely konkrét jogszabály esetében mennyi idő szükséges a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez, gazdaságpolitikai, szervezési és műszaki szempontokat kell figyelembe venni, ez tehát semmiképpen nem alkotmányjogi kérdés.  Az országos érvényű jogszabályok kihirdetése a Magyar Közlönyben történik. A Közlönyben közzétett jogszabály akkor válik törvényesen kihirdetetté, ha bármely állampolgárnak módjában áll a Közlönynek a szóban forgó számát megvásárolni és a reá irányadó jogszabály rendelkezéseit megismerni. Mivel azonban elviselhetetlen terhet

róna a jogalkalmazó szervekre és teljes jogbizonytalanságot eredményezne, ha minden ügyben külön-külön kellene vizsgálni, hogy az adott megyébe vagy előfizetőkhöz mikor jutott el a Közlöny, így vélelmezni kell, hogy a tényleges kihirdetés időpontja megegyezik a Közlöny megjelenési dátumával.  A jogszabály kihirdetése és hatálybalépése közötti időtartam olyan bizalmi időszaknak minősül, amely alatt a jogszabály címzettje még a korábbi rendelkezések szerint járhat el.  A jogszabályt és végrehajtási jogszabályát egyidejűleg kell hatályba léptetni.  A jogszabály akkor veszti hatályát, ha más jogszabály hatályon kívül helyezi, vagy ha a jogszabályban meghatározott idő lejár.  A zárórendelkezések között minden esetben szabályozni kell a jogszabály hatálybelépését. A területi hatály azt a földrajzi területet jelzi, ahol a jogszabály az életviszonyok tényleges alakítója lehet. A központi szervek

általában az ország egész területére kiterjedően rendelkeznek, de hozhatnak olyan jogszabályt is, amely csak az ország egy meghatározott területére nézve hatályos, pl. állat-egészségügyi vagy növényvédelmi intézkedések megtétele A helyi szervek csak a működési területükre kiterjedően rendelkezhetnek. A megyei önkormányzat a megyére, a községi önkormányzat a község területére alkothat hatályos jogszabályt. A jogszabály személyi hatálya jelenti azoknak a személyeknek a meghatározását, akikre a jogszabály jogokat és kötelességeket hárít. A jogszabályok általában hatályosak az ország területén tartózkodó külföldi állampolgárokra is, ha nem, akkor ennek a jogszabályból ki kell tűnnie. Természetesen a külföldön tartózkodó magyar állampolgárokat is kötelezik a magyar jogszabályok. Ütközések ilyenkor előfordulhatnak a magyar és a tartózkodási hely szerint illetékes ország joga között, ezen ütközések

feloldását a nemzetközi köz-és magánjog szabályozza. 5. A jogszabályok kihirdetése, közzététele és nyilvántartása A kihirdetés és a közzététel a jogszabályok érvényességének elengedhetetlen feltétele. A jogszabályokat a Magyar Közlönyben kell kihirdetni, illetve a Határozatok Tárában kell közölni. A Magyar Közlöny a Magyar Köztársaság hivatalos lapja, amely tartalmazza a jogszabályokat, a nemzetközi szerződéseket, az Országgyűlés és a Kormány határozatait 19 20 és jogi iránymutatásait, a Legfelsőbb Bíróság irányelveit és elvi döntéseit, valamint a személyi kérdésekben hozott döntéseket, ideértve a köztársasági elnök és a Kormány által adományozott kitüntetéseket is. Jogszabály, illetve a miniszterelnök a Magyar Közlönyben más közlemény közzétételét is elrendelheti. A Közlönyt a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) szerkeszti. A Határozatok Tára hivatalos lap, amely a Kormánynak azokat a

határozatait közli, amelyeknek a Határozatok Tárában való közzétételét a Kormány elrendelte, továbbá tartalmazhat olyan közleményeket is, amelyek közzétételét a MEH államtitkára engedélyezett. A Határozatok Tárát szintén a MEH szerkeszti A minisztérium az utasítások és a jogi iránymutatások közzététele céljából hivatalos lapot (tárcalap) adhat ki, pl. a Belügyminisztérium hivatalos lapja a Belügyi Közlöny, a Pénzügyminisztériumé a Pénzügyi Közlöny. A tárcalapban az állami irányítás egyéb olyan jogi eszköze is közzétehető, amely a minisztérium, illetve az általa irányított vagy felügyelt szerv munkája szempontjából fontos. Mivel a jogalkotás egy folyamat, így nap mint nap új jogszabályok jelennek meg, azaz a jogalkalmazó munkában nagy tömegű forrásanyaggal kell számolni. A jogszabályok megismerését, így a jogalkalmazó munka megkönnyítését szolgálják a különböző jogszabálygyűjtemények. A

jogszabálygyűjtemények között vannak hivatalosak és nem hivatalosak. A nem hivatalosakat természetesen még megközelítően sem lehet áttekinteni Ezeknek az a jelentőségük, hogy egy-egy életviszonyra, jogágra hatályos szabályok együtt találhatók meg bennük. A hivatalos gyűjtemények között első helyen lehet említeni a Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteményeit, amelyek az évenként kihirdetett jogszabályokat foglalják egy-egy kötetbe, s a kötetek a jogforrási hierarchiának megfelelő tagolásban kronológikus sorrendben közlik a kihirdetett jogszabályokat. Ugyancsak hivatalosnak tekinthető a Hatályos jogszabályok gyűjteménye, amelynek megjelentetését az teszi indokolttá, hogy a jogszabályalkotás folyamatában a jogalkalmazó számára nehézséget jelent a hatályos jogszabályok vagy a jogszabályok hatályos szövegének a megállapítása. Az óriási tömegű jogszabályban való eligazodás megkönnyítésének módszereit

világszerte folyamatosan keresik. Egyre inkább elterjed a számítógépes nyilvántartás, amelyet gyakran magáncégek készítenek. Azt viszont tudni kell hogy az általuk szerkesztett gyűjtemények csak abban az esetben tekinthetők hitelesnek, ha a szerkesztés folyamatában a megfelelő állami szerv részt vesz, illetve ha a gyűjtemény a megfelelő állami szerv folyamatos jóváhagyására épül. A jogszabályok nyilvántartásának eszköze az előbb említett Magyar Közlöny, Határozatok Tára és az egye tárcalapok, amelyek a jogszabályok eredeti és hiteles megismerési forrásai. Eredetiek annyiban, hogy a jogszabályok ezekben a hivatalos lapokban jelennek meg először. Hitelesek pedig azért, mert ha kétség merül fel a jogszabályok szövegét illetően, akkor a hivatalos lapban közölt szöveget kell az irányadónak tekinteni. IV. AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁG 1. Az állampolgárság fogalma, alapelvei, keletkezése és megszerzése Az állampolgárság a

magyar közjog egyik alapintézménye. Fogalmának tartalmi összetevőit az állam és az egyén alkotmányjogi kapcsolata határozza meg. Az alkotmányjog az állam és az egyén kapcsolatát elsődlegesen az állami szuverenitással összefüggésben vizsgálja. Az állam szuverenitása kétféle értelemben fogható fel: a belső szuverenitás az állami 20 21 döntéshozó mechanizmusban a legfőbb hatalmat, a hatalom végső letéteményesét, illetve az általa alkotott szabályokat jelenti az állam területén élő lakosságra nézve; a külső szuverenitás pedig azt jelenti, hogy az állam saját államisággal, függetlenséggel bír, döntéseit külső kontroll nélkül hozza. Az állam létezésének előfeltétele a főhatalom a terület és a lakosság felett. Nemzetközi jogi értelemben – a szuverenitás nézőpontjából – a lakosság az állam területén tartózkodó természetes személyek összessége. Összetartozásuk alapja az, hogy az adott állam

alkotmányos rendje mindannyiukat kötelezi. A lakosságot alkotó személyek jogi helyzete azonban nem egyforma. Alkotmányjogi értelemben a természetes személyek lehetnek: • az állam saját polgárai: állampolgárok, • más állam polgárai: külföldiek és • állampolgárság nélküliek: hontalanok. Az állampolgárság fogalmának meghatározó eleme, hogy az állampolgár államának hatalma alatt áll, ez az állami hatalomnak való alávetettség azonban egyidejűleg az állampolgári státussal rendelkező személyek számára az alapvető jogok teljességével egyenlő. Egy adott állam állampolgárainak összessége ugyanakkor a hatalomnak nemcsak alárendeltjei, hanem a közvetlen és közvetett demokrácia gyakorlásával egyidejűleg birtokosai is ennek a hatalomnak. Minden állampolgár egyenlő, azaz nincs olyan állampolgár, aki az alapvető jog gyakorlásából önkényesen kizárható lenne, minden állampolgárt azonos módon terhelnek az

állampolgári kötelezettségek és megegyező módon biztosított számukra az állam külső és belső védelme. Az állampolgárság fogalmának meghatározása nehéz egy egyszerű definíció által, de talán elfogadottnak tekinthetjük azt, hogy „az állampolgárság a természetes személy fizikai létezésének önálló állapota, amely létrejön és megszűnik, amelynek keletkezése és megszűnése nevesített államhoz és nevesített személyhez kötött.” Az állampolgárság legfontosabb alapelvei a következők: • az állampolgárok között az állampolgárság keletkezésének, illetőleg megszerzésének jogcíme alapján különbséget tenni nem lehet; • senkit nem lehet állampolgárságától, illetve állampolgársága megváltoztatásának jogától önkényesen megfosztani; • a törvény a személy akaratszabadságának tiszteletben tartása mellett elősegíti a család állampolgárságának egységét; • elősegíti továbbá a hontalanság

eseteinek csökkentését; • biztosítja a törvény a személyes adatok védelmét. A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV törvény (Áptv) alapján magyar állampolgár az, aki e törvény hatálybalépésekor magyar állampolgár, továbbá az, aki a törvény erejénél fogva magyar állampolgárrá válik, vagy e törvény alapján magyar állampolgárságot szerez, amíg állampolgársága meg nem szűnik. A magyar állampolgárság keletkezhet születéssel, illetve családjogi tények alapján, és megszerezhető honosítással és visszahonosítással. A születés az állampolgárság keletkezésének közvetlenül a törvényen alapuló, automatikus fajtája. A születéssel történő szerzésnél elsődlegesen a vér szerinti leszármazás elve érvényesül. Születésénél fogva magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke A családjogi tények a születéssel történő automatikus szerzés beálltának családi jogi akadályait

oldják fel. A nem magyar állampolgár szülő gyermekének magyar állampolgársága a születés napjára visszaható hatállyal keletkezik, ha másik szülője – teljes hatályú apai 21 22 elismerő nyilatkozat, utólagos házasságkötés, továbbá az apaság vagy anyaság bírói megállapítása alapján – magyar állampolgár. A honosítás és a visszahonosítás az állampolgárság megszerzésének egymáshoz közel álló formája, mindkét esetben ugyanis  az eljárás csak kérelemre indulhat, kérelem nélkül – hivatalból – senki nem honosítható,  a kérelem benyújtásának törvényi feltételei között minden esetben meghatározott magyarországi lakóhely követelménye szerepel,  a törvényes feltételek teljesítése önmagában még nem eredményezi az állampolgárság megszerzését, azaz a szerzésre nincs alanyi jog,  a kérelmet elfogadó vagy elutasító határozatban a szuverén hatalom nyilvánul meg, az állam érdekei

alapján, széles mérlegelési joggal végső soron maga az államfő dönt, döntése ellen jogorvoslatnak nincs helye. A honosítás és a visszahonosítás különbségét a kérelmező személye adja: míg a honosítását bármely nem magyar, addig visszahonosítását csak volt magyar állampolgár kérheti. Az Áptv. alapján kérelemre honosítható a nem magyar állampolgár, ha: a. a kérelem előterjesztését megelőzően nyolc éven át folyamatosan Magyarországon lakott, b. a magyar jog szerint büntetlen előéletű és a kérelem elbírálásakor ellene magyar bíróság előtt büntetőeljárás nincs folyamatban, c. megélhetése és lakóhelye Magyarországon biztosított, d. honosítása a Magyar Köztársaság érdekeit nem sérti és e. igazolja, hogy alkotmányos alapismeretekből magyar nyelven eredményes vizsgát tett. A törvényalkotó az öt feltétel közül csupán a Magyarországon történő tartózkodás nyolcéves időtartama alól ad kedvezményt,

mégpedig annak a nem magyar állampolgárnak, aki a kérelem előterjesztését megelőzően legalább három évig folyamatosan Magyarországon lakott és a b-e. pontban meghatározott feltételek fennállnak, ha  magyar állampolgárral legalább három éve érvényes házasságban él, vagy házassága a házastárs halálával szűnt meg,  kiskorú gyermeke magyar állampolgár,  magyar állampolgár fogadta örökbe, vagy  magyar hatóság menekültként elismerte. A b-e. pontban meghatározott feltételek fennállása esetén, kérelemre, kedvezményesen honosítható az a magát magyar nemzetiségűnek valló nem magyar állampolgár is, aki a kérelem előterjesztésekor legalább egy éve Magyarországon lakik és felmenője magyar állampolgár volt. Az előző két kedvezmény esetében a meghatározott időtartamú, folyamatos magyarországi tartózkodástól a kiskorú tekintetében el lehet térni, ha a honosítását a szülővel együtt kéri. Az Áptv.

ismeri az államérdekből történő honosítás intézményét is, mely alapján a belügyminiszter javaslatára a köztársasági elnök felmentést adhat, ha a kérelmező honosításához a Magyar Köztársaságnak fontos érdeke fűződik. Kérelemre visszahonosítható a b-e. pontokban meghatározott feltételek fennállása esetén az a Magyarországon lakó személy, akinek magyar állampolgársága megszűnt. A magyar állampolgárság honosítással, illetve visszahonosítással történő megszerzésére irányuló kérelemről – a belügyminiszter előterjesztése alapján – a köztársasági elnök dönt, s erről honosítási vagy visszahonosítási okiratot ad ki. A honosított (visszahonosított) személy a lakóhelye szerint illetékes polgármester előtt választása szerint állampolgársági esküt vagy fogadalmat tesz. A honosított (visszahonosított) személy a magyar állampolgárságot az eskü vagy fogadalomtétel napján szerzi meg, ha ezen nap előtt

meghalt vagy olyan állapotba került, amely 22 23 megakadályozza az eskü vagy fogadalom letételében, akkor a magyar állampolgárságot a honosítási okirat kiállításának napján szerzi meg. 2. Az állampolgárság tartalma Az állampolgárság létrejöttével a természetes személy államában státusjogokból és közjogi kötelezettségekből álló közjogi státust nyer. A státusjogok az állami szuverenitással összefüggésben határozzák meg az állampolgár jogi helyzetét, ugyanakkor a megkülönböztetés funkcióját is ellátják az állampolgárok és az adott állam területén élő idegenek között. Megkülönböztetünk külső és belső szuverenitással összefüggő státusjogokat A külső szuverenitással összefüggő státusjogok:  a személyi igazolványhoz, mint a magyar állampolgárság fennállásának tényét közhitelűen igazoló okirathoz való jog;  a magyar állam felségterületén való háborításmentes tartózkodás

joga;  a külföldre utazáshoz való jog, ideértve a magyar állam szabad elhagyásának jogát is, továbbá az útlevélhez való jog;  a magyar állam felségterületére történő bármikori visszatérés, a hazatérés joga;  a diplomáciai védelem joga, amely a külföldön tartózkodó magyar állampolgár feltétlen és korlátlan igénye a magyar állammal szemben. A belső szuverenitással összefüggő státusjogok:  részvételi jog a közügyek gyakorlásában (aktív és passzív választójog, önkormányzás joga, közhivatal viselésének joga);  a szociális ellátáshoz és a művelődéshez való jog. Az állampolgár státusát a jogokon túl a közjogi kötelezettségek teszik teljessé (közteherviselés, honvédelem, adózás). 3. A magyar állampolgárság megszűnése és megszüntetése A törvény szerint a magyar állampolgárság lemondással szűnik meg vagy visszavonással szüntethető meg. A lemondás olyan egyoldalú nyilatkozat,

amelynek közjogi hatása nem automatikusan, hanem csak a törvényben meghatározott külön feltételek teljesítése esetén áll be. Ha a lemondás törvényes feltételeit a kérelmező teljesíti, a kérelmének helyt kell adni, tehát magyar állampolgársága megszűnik. A külföldön lakó magyar állampolgár – a köztársasági elnökhöz címzett nyilatkozatában – lemondhat a magyar állampolgárságáról, ha  külföldi állampolgársággal is rendelkezik vagy annak megszerzését valószínűsíteni tudja,  magyar bíróság előtt nem folyik ellene büntetőeljárás, illetve magyar bíróság által kiszabott büntetésének végrehajthatósága megszűnt és  Magyarországon adó-vagy egyéb köztartozása nincs. Ha ezek a feltételek fennállnak, a belügyminiszter javaslatot tesz a köztársasági elnöknek a lemondás elfogadására. A köztársasági elnök a magyar állampolgárság lemondással való megszűnéséről szintén okiratot ad ki. A

magyar állampolgárság visszavonása az állampolgárság hivatalból történő megszüntetésének az esete. Feltételekkel és mérlegelési jog alapján alkalmazható az ellen a magyar állampolgár ellen, o aki külföldön él, 23 24 o aki állampolgárságának megszerzése érdekében jogszabálysértést követett el (valótlan adatok, tények közlésével, illetve adatok, tények elhallgatásával a hatóságot félrevezette. Nincs helye a visszavonásnak a magyar állampolgárság megszerzésétől számított tíz év elteltével. Az állampolgárság visszavonásáról a belügyminiszter előterjesztésére a köztársasági elnök dönt, mely döntést a Magyar Közlönyben is közzé kell tenni. V. AZ ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK RENDSZERE 1. Az állampolgári jogok fogalma és csoportosítási lehetőségei Az állampolgári jogok fogalmát ma négyféleképpen szokták definiálni: • A legszélesebb értelmezés szerint a társadalomban helyet

foglaló egyén vagy embercsoport minden olyan cselekvési lehetősége, amely a társadalmi együttélés során az egyént, illetve csoportjait megilleti. • Az állampolgári jogok szűkebb értelmezése az, amikor állampolgári jognak az államhoz viszonyított cselekvési lehetőséget nevezik. • A jogok felfogásának további szűkítése, amikor a cselekvési lehetőséget csak az állam által kibocsátott vagy szankcionált jogi normákhoz, jogszabályokhoz mérjük. Eszerint tehát állampolgári jog alatt a jogi normában meghatározott cselekvési lehetőséget kell érteni. • A legszűkebb meghatározás szerint az állampolgári jog ún. alapvető állampolgári jog, amely kifejezi, hogy a jogilag garantált cselekvési lehetőségek nem mindegyike állampolgári jog. (Ebben az esetben tehát a további szűkítést az „alapvető” kifejezés jelzi) Történetileg az alapjogoknak három nemzedéke különíthető el. Az első nemzedékbe tartoznak a klasszikus

szabadságjogok, pl. személyi szabadság, vallásszabadság; a második generációs jogok a gazdasági, szociális és kulturális jogok; míg a harmadik generációs jogok az utóbbi évtizedben – a globalizáció és a modernizáció hatására – megjelent jogok, pl. kommunikációs jogok, egészséges környezethez való jog, fogyasztók védelme. Ha az alkotmányjog keretében kívánjuk az állampolgári jogok csoportosítását elvégezni, akkor ezt az alkotmányjog sajátos nézőpontjából kell megtenni. Ez a nézőpont pedig az állami tevékenységhez kapcsolódik, vagyis az állam cselekvéséhez, így a csoportosítást az államhatalom gyakorlásához viszonyítva kell elvégezni. Ennek alapján az állampolgári jogoknak négy hagyományos csoportja létezik:  az állampolgárok szabadságjogai,  a gazdasági, szociális és kulturális jogok,  a politikai jogok és  az állampolgárok egyenjogúsága. A következőkben az alkotmány szerinti

rendszerezés kerül részletezésre. 2. A szabadságjogok A szabadságjogoknak két közös jellemvonása emelhető ki. Az egyik, hogy e jogok a közhatalmat gyakorló állami szervek hatalma elé jogi korlátokat állítanak, a másik pedig, hogy mindegyik jognál a biztosítékok döntően jogi biztosítékok, tehát megvalósításuk garanciái jogi garanciák. Az állampolgárok szabadságjogait két nagy csoportra lehet bontani. Az egyik a kollektív szabadságjogok, a másik a személyi szabadságjogok. 24 25 A kollektív jogokhoz tartoznak különösen: o az egyesülési és gyülekezési jog, o a szólás-és sajtószabadság és o a lelkiismereti és vallásszabadság. Tekintsük át ezeket a jogokat részletesen! 2.1 A kollektív szabadságjogok 2.11 Az egyesülési és gyülekezési jog Az egyesülési jog az állampolgároknak azt a jogát jelenti, hogy akaratuk, törekvéseik, érdekeik kinyilvánítása és védelme érdekében állandó jellegű társadalmi

szervezeteket, egyesületeket hozhatnak létre és részt vehetnek azok tevékenységében, illetőleg szervezetek létrehozása nélkül szabadon gyülekezhetnek. Az állampolgárok ilyen cselekményeit az állami szervek csak törvényi felhatalmazás alapján korlátozhatják. Az egyesülési jogot az alkotmány 63. §-a, ennek alapján pedig az 1989 évi II törvény szabályozza. A „mindent szabad, ami nem tilos” elve szerint az állampolgárok szabadon hozhatnak létre szervezeteket, ugyanakkor nem alakítható olyan szervezet, amely a Btk.-ba ütköző célokat követ vagy mások jogait, szabadságát korlátozza. Tilos egyesületet létrehozni elsődlegesen gazdasági-vállalkozói tevékenység folytatására, s az egyesülési jog alapján fegyveres testület sem hozható létre. Az egyesület akkor tekinthető megalakultnak, ha legalább tíz tagja van, elfogadta alapszabályát és megválasztotta ügyintéző-képviselő szerveit. Az így létrejött szervezetet a

bíróságnak nyilvántartásba kell venni. A társadalmi típusú szervezetek felett az állam – a bíróságok útján – törvényességi felügyeletet gyakorol. A jogszerű működést az ügyészség ellenőrzi, de intézkedési joga e körben nincs, amennyiben állami beavatkozásra van szükség, azt csak bíróság rendelheti el. Jogszerűtlen működés esetén a bíróság az ügyész keresete alapján a következő intézkedéseket hozhatja:  megsemmisítheti a szervezet törvénysértő határozatait,  a törvénysértő cselekmény, döntés megszüntetése érdekében összehívhatja a szervezet közgyűlését, küldöttgyűlését,  súlyos törvénysértés esetén felfüggesztheti a szervezet önálló működését és felügyelő biztost rendelhet ki,  feloszlatja a szervezetet, ha úgy látja, hogy a jogszerű működés már nem állítható helyre. A gyülekezési jogot az alkotmány 62. §-a, ennek alapján pedig az 1989 évi III törvény

szabályozza. A törvény szerint gyülekezni elvileg bárhol lehet, e jognak korlátja nincs A gyülekezési jog gyakorlói nem valósíthatnak meg bűncselekményt, és a jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével. (Sajátosan ütközött a gyülekezési és a mozgásszabadság az 1990. októberében történt taxisblokád idején!) A gyülekezési jog különválasztja a közterületen tartott rendezvényeket más, pl. intézményben tartott gyűlésektől. A közterületi gyűlések megtartását – néhány kivételtől, pl sportrendezvények, családi események eltekintve – a törvényalkotó aláveti a közrend érdekeinek. E rendezvények megtartása előzetes írásbeli bejelentéshez kötött, amelynek tartalmaznia kell egyebek között a rendezvény időpontját, helyszínét, a szervezők adatait, a résztvevők várható létszámát. A közterületen tartott rendezvény szervezését az illetékes rendőrkapitányságon kell

bejelenteni három nappal a gyülekezés időpontja előtt. A rendőrkapitányság joghoz kötötten, a köz érdekében eljárva akkor tilthatja meg a rendezvény megtartását, ha az súlyosan veszélyeztetné a népképviseleti szervek vagy a bíróság munkáját, illetve ha a rendezvény 25 26 megtartása a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna. A gyülekezést megtiltó határozat ellen bírói jogorvoslatra van lehetőség. A rendezvény rendjéért a szervezők felelősek, de azon a rendőrség is részt vehet, és a rendezők a rend fenntartása érdekében a rendőrség segítéségét kérhetik. Gyülekezni csak békésen lehet, ha a gyülekezés jogellenessé válik (pl. fegyveresen jelennek meg), a rendőrség köteles azt feloszlatni. A feloszlatás jogszerűsége megállapításának kérdésében a szervezők utólag bírósághoz fordulhatnak. A nem közterületen tartott rendezvény esetén a szabályok eltérőek, a bíróság által

nyilvántartásba vett szervezetek ugyanis minden előzetes bejelentés nélkül szabadon tarthatnak zárt helyen gyűléseket. 2.12 A szólás-és sajtószabadság Az alkotmány 61. §-a szerint „mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.” A szólásszabadságot a közhatalom által korlátozni csak törvényben kapott felhatalmazás alapján lehet. A szólásszabadság korlátai általában az állam érdekének védelme, pl. államtitokkör, nemzeti jelképek fokozott védelme, hatóságok és hivatalos személyek védelme, köznyugalom védelme; illetve a szabad véleménynyilvánítással szemben védeni kell az egyes társadalmi csoportokat, kisebbségeket is. Ez utóbbival kapcsolatban határozza meg a Btk a közösség elleni izgatás című tényállást, vagy a szintén büntetendő gyűlölködő beszédet (amelyet az követ el, aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet,

valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, illetve a gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekményt követ el). Az alkotmány 61. § (2) bekezdése elismeri és védi a sajtó szabadságát (A sajtójog részletes szabályait az 1986. évi II törvény szabályozza) A sajtójog alapelve, hogy mindenkinek jogában áll sajtóterméket előállítani és nyilvánosan közölni. Ezt a jogot is csak a feltétlenül szükséges és arányos mértékben korlátozhatja a törvény. A sajtótermék fogalma rendkívül tág, ezalatt érteni lehet minden tájékoztatást vagy műsort tartalmazó, nyilvános közlésre szánt technikai vagy egyéb eszközt, pl. a napilapot, folyóiratot, grafikát, rádió-és tv-műsort, videokazettát, hanglemezt stb. A sajtóterméket nyilvántartásba kell venni. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma csak akkor tagadhatja meg a sajtótermék nyilvántartásba vételét, ha

bűncselekményt vagy ennek elkövetésére való felhívást valósít meg, ha sérti a közerkölcsöt vagy mások személyhez fűződő jogait. A sajtójog ősi intézménye az impresszum, amely az adott sajtótermék kiadására és szerkesztésére vonatkozó legfontosabb adatokat tartalmazza. Olyan sajtóterméket, amelyről hiányzik az impresszum, nyilvánosan közölni nem lehet. A sajtófelelősséget – az újságírók, a szerzők, a szerkesztők és a kiadók felelősségét – a szabálysértési- és a büntetőjog tartalmazza. Pénzbírsággal sújtható például az a személy, aki a bíróság által elkobzott sajtóterméket terjeszt, és pénzbírsággal büntethető az a szerkesztő is, aki megszegi az anonim vagy álnéven író szerző kilétének megállapításával kapcsolatos kötelezettségét. A sajtó közhelyszerűen emlegetett nagyhatalom, sokan önálló hatalmi ágnak is tekintik. A sajtó útján elkövetett jogsértések ellen éppen ezért gyors,

szigorú és hatékony jogvédelmet kell biztosítani. Sajátos jogvédelmi eszköz a sajtójogban a sajtó-helyreigazítási eljárás A Polgári törvénykönyv (Ptk.) szerint, ha valakiről napilap, folyóirat, rádió, televízió vagy filmhíradó valótlan tényt közöl vagy híresztel, illetőleg valós tényeket hamis színben tüntet fel, követelheti olyan cáfolat közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlemény mely tényállítása valótlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben, illetőleg melyek a valós tények. 26 27 Ha a sajtó a helyreigazítási kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a helyreigazítást kérő fél a szerkesztőség ellen keresetet indíthat, ebben a perben a bíróság soron kívül jár el. Mind a szólásszabadsággal, mind a sajtószabadsággal szemben korlátot jelent a személyiségvédelem egész polgári és büntetőjogi eszközrendszere (pl. kártérítési vagy becsületsértési per indítható). 2.13 A

lelkiismereti és vallásszabadság A lelkiismereti és vallásszabadság az ember gondolkodási autonómiáját jelenti, azt, hogy szabadon alakíthatja ki világnézetét és azt szabadon vallhatja. A lelkiismereti és vallásszabadság az alkotmány szerint magában foglalja:  a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását,  azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallási cselekmények, szertartások útján vagy egyéb módon – akár egyénileg, akár másokkal együtt – nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa, gyakorolhassa vagy taníthassa. Az államnak és a jognak az egyes – a szabadságot némileg korlátozó – intézményekben (pl. büntetés-végrehajtási intézetek) is biztosítania kell a szabad vallásgyakorlást. A lelkiismereti és vallásszabadság csak a jogrend keretein belül érvényesülhet, és gyakorlása nem mentesít az állampolgári kötelezettségek alól. A

lelkiismereti és vallásszabadság individuális részjogosítványait az egyházalapítás joga teszi teljessé. Az azonos hitelveket követők vallásuk gyakorlása céljából önkormányzattal rendelkező vallási közösségeket, felekezeteket, egyházakat hozhatnak létre. Az állami egyházjog főbb szabályai a következők:  az egyházak szabadon alakulhatnak és működhetnek, az egyházi autonómia és önszabályozás nagymértékben érvényesül,  az állam és az egyház elkülönül egymástól,  az egyházak egyenjogúak,  az egyházak jogi személyek. Egyházat legalább száz természetes személy alapíthat. Az egyház alapszabálya tartalmazza az egyház nevét, székhelyét, szervezeti felépítését, céljait. Egyház minden olyan vallási tevékenység folytatása céljából alapítható, amely nem ütközik az alkotmányba és törvénnyel nem tiltott. Az egyházakat a bíróság veszi nyilvántartásba A lelkiismereti és vallásszabadságról,

valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV törvény preambuluma szerint a magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú, értékhordozó és közösségteremtő tényezői. A hitélet körébe tartozó munkálkodásuk mellett kulturális, nevelési, oktatási, szociális és egészségügyi tevékenységükkel és a nemzeti tudat ápolásával jelentős szerepet töltenek be az ország életében. 2.2 A személyi szabadságjogok A személyi szabadságjogok az emberi jogok első generációjához tartoznak és a szabadságjogok külön, jellegzetes csoportját alkotják a közhatalom viszonylatában. A következő alapjogokat szokás személyi szabadságjogként elismerni: • az élethez, az emberi méltósághoz, a testi épséghez, integritáshoz, az egészséghez való jog; • az önkényes szabadságmegvonással szembeni védelem (személyi szabadság és biztonság), a magánélet mindenoldalú védelme (magánlakás,

magántitok, családi élet sérthetetlensége); • a mozgásszabadság, az állampolgársághoz való jog; 27 28 • a jogképesség, a személyiségvédelem, a személyiségi jogok; • a tulajdonhoz való jog, a vállalkozás szabadsága. A személyi szabadságok katalógusa folyamatosan bővül, sok jogtudós ide sorolja a házassághoz, a foglalkozás szabad megválasztásához vagy a személyiség szabad kibontakozásához való jogot is. A személyi szabadságjogok érvényesülésénél a jogi biztosítékok szerepe rendkívül jelentős, lényegében a jogrendszer egésze védi az egyént. Az alábbiakban ismertetem a főbb személyi szabadságjogok lényegét, garanciáit és korlátait. Az alkotmány 54. § (1) bekezdése kimondja, hogy: „Minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” Az Alkotmánybíróság a halálbüntetés alkotmányellenességéről szóló

határozatában kimondta, hogy az emberi élethez és méltósághoz való jog oszthatatlan és korlátlan alapjog, amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele. Az emberi élethez és méltósághoz mint abszolút értékhez való jog korlátot jelent az állam büntetőhatalmával szemben. Az élethez való joghoz kapcsolódik két fontos és a mai napig sokat vitatott kérdés: az abortusz és az eutanázia. Az abortusz jogi helyzetét a magzati élet védelméről szóló 1992 évi LXXIX. törvény próbálja rendezni; az eutanáziáról pedig az egészségügyről szóló 1997 évi CLIV. törvény, valamint egy 2003 alkotmánybírósági határozat szól, mely utóbbi határozottan nemet mondott az eutanáziára. A testi épséghez, integritáshoz és egészséghez való jog mondandója az alkotmány 54. § (2) bekezdése szerint, hogy: „Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos

emberen hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni.” Ezt a jogot garantálja a törvényalkotó, amikor korlátozza a dohányzást, a dohánytermékek reklámozását, az élvezeti szerek fogyasztását, tiltja a testi épséget vagy egészséget sértő vagy veszélyeztető termékek előállítását és forgalmazását. Az önkényes szabadságmegvonással szembeni védelem az egyik legősibb alkotmányos követelménynek számít, amelyet az alkotmány a következőképpen fogalmaz meg az 55. § (1) bekezdésben: „.senkit nem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.” A törvények (pl Btk) pontosan körülírják a kivételeket, pl. szabadságvesztés-büntetés alkalmazása, előzetes letartóztatás; illetve egészségügyi szempontból is léteznek indokolt korlátozások, pl. elmebetegség, járványok eseteiben. Az alkotmány az önkényes

szabadságmegvonással szembeni védelem jegyében deklarálja az igazságszolgáltatás klasszikus alapelveit, mint pl. ártatlanság vélelme, védelemhez való jog, jogorvoslati jog, törvény előtti egyenlőség; továbbá azt is, hogy aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kártérítésre jogosult. Magyarország területén – feltéve, ha itt-tartózkodása törvényes – mindenkit megillet a szabad mozgás és a tartózkodás, a lakóhely szabad megválasztásának joga, mely jogok alapelve az önkéntesség. Ezeknél a szabadságoknál a jogi keretet az útlevélrendszer, a bevándorlás, továbbá az állampolgárság szabályai adják. A külföldre utazásról szóló 1998 évi XII törvény szerint a Magyar Köztársaság területének elhagyása alkotmányos alapjog, nem utazhat viszont külföldre például a szabadságvesztés-büntetését töltő személy. A hazatéréhez való jog azonban nem korlátozható. A Magyar Köztársaságban

minden ember jogképes, a jogképesség az embert – ha élve születik – fogamzásának időpontjától kezdve illeti meg, s csak a halállal szűnik meg. 28 29 A személyek polgári jogi védelméről az alkotmány felhatalmazása nyomán a Ptk. gondoskodik. A polgári jog általában védi a személyiséget, egyes nevesített személyiségi jogokat (jó hírnév, képmás, magántitok) pedig külön védelemben is részesít. A Magyar Köztársaság biztosítja és védi a tulajdonhoz való jogot. A tulajdon mint szabadságjog az állammal szemben védelemben részesül, azt kisajátítani csak kivételesen, közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet. A köz-és magántulajdon egyenrangú és egyenlő védelemben részesül. 3. A gazdasági, szociális és kulturális jogok 3.1 A munkához való jog 3.11 A foglalkoztatáshoz és a megélhetéshez való jog Az alkotmány a foglalkoztatáshoz

és a megélhetéshez való jogot az alábbiak szerint biztosítja a 70/B. §-ban: „(1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához. (2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérezéshez van joga. (3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének.” 3.12 A pihenéshez való jog Az alkotmány 70/B. § (4) bekezdése szerint: „Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz.” A Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya szerint a részes államok a munkához való jog részének tekintik a pihenést, a szabadidőt, a munkaidő ésszerű korlátozását, a rendszeres fizetett szabadságot, valamint a törvényes ünnepnapokra járó díjazást. (A rendszerváltást megelőzően az alkotmány biztosította az

üdüléshez való jogot is!) 3.13 A szakszervezeti szervezkedés joga Az alkotmány már az általános rendelkezések között is szól az érdekképviseleti szervekről, amikor is a 4. §-ban kimondja, hogy: „A szakszervezetek és más érdekképviseletek védik és képviselik a munkavállalók, a szövetkezeti tagok és a vállalkozók érdekeit.” Ezen túl a 70/C. §-ban – az alapvető jogok között – megkülönböztetett figyelmet szán a munkavállalói érdekvédelmi szerveknek: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet alakítson vagy ahhoz csatlakozzon.” A szakszervezeti szervezkedést az egyesülési jogról szóló 1989. évi II törvény 2 §-a szabályozza; a szakszervezeti szervezkedések ezek szerint az egyesületi jog szabályai szerint alakulnak, két kivételtől eltekintve:  a szakszervezeteknek csak természetes személyek lehetnek a tagjai,  bizonyos törvényi

rendelkezések (pl. szervezet, működés, legfőbb szerv megválasztása) nem vonatkoznak a szakszervezetekre. 29 30 A szakszervezeteknek a munkaügyi kapcsolatokkal, illetve a munkaviszonnyal összefüggő jogait a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII törvény tartalmazza 3.14 A sztrájkjog A sztrájkjogról az alkotmány igencsak szűkszavúan nyilatkozik a 70/C. § (2) bekezdésében: „A sztrájkjogot az ezt szabályozó törvények keretei között lehet gyakorolni.” A részletes szabályokat az 1987. évi VII törvény szabályozza, mely szerint a dolgozókat a gazdasági és szociális érdekeik biztosítására illeti meg a sztrájkjog. A sztrájkban való részvétel önkéntes. Sztrájk akkor kezdeményezhető, ha a vitatott kérdést érintő egyeztető eljárás hét napon belül nem vezet eredményre vagy az egyeztető eljárás a sztrájkot kezdeményezőnek fel nem róható ok miatt nem jött létre. Jogellenes a sztrájk:  ha nem gazdasági,

szociális érdekeket szolgál,  ha az alkotmányba ütköző cél érdekében szervezik,  olyan egyedi munkáltató intézkedéssel vagy mulasztással szemben, amelynek elbírálása bíróságra tartozik,  kollektív szerződésben rögzített megállapodás megváltoztatása érdekében a kollektív szerződés hatályának ideje alatt. Nincs helye sztrájknak az igazságszolgáltatási szerveknél, a fegyveres erőknél, a fegyveres testületeknél és a rendészeti szerveknél; továbbá ha az életet, az egészséget, a testi épséget vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné, vagy elemi kár elhárítását gátolná. Annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez – tömegközlekedés, víz-, gázszolgáltatás – csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja. A sztrájk jogszerűségéről a munkaügyi bíróság dönt. 3.2 A

művelődéshez való jog Az alkotmány az előzőekben ismertetett jogokhoz képest részletesen szabályozza a művelődéshez való jogot a következők szerint. 70/F. § (1) „A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára a művelődéshez való jogot. (2) A Magyar Köztársaság ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező általános iskolával, képességei alapján mindenki számára hozzáférhető közép-és felsőfokú oktatással, továbbá az oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja meg.” 70/J. § „A Magyar Köztársaságban a szülők, gondviselők kötelesek a kiskorú gyermek taníttatásáról gondoskodni.” A művelődési jog tehát három részre bontható: az ingyenes és kötelező általános, valamint az ingyenes középiskolára; az autonómia és képesség alapján hozzáférhető felsőoktatásra és a tudományos-kulturális élet szabadságára.

3.3 Az egészséghez és szociális biztonsághoz való jog A 70/D. § (1) bekezdése szerint: „A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.” Ezt a jogot az állam: o mindenki számára hozzáférhető egészségügyi intézményhálózat, orvosi ellátás megszerezésével, 30 31 o jogszabályban meghatározott munkavédelmi szabályok előírásával és azok betartásának közhatalmi eszközökkel való kikényszerítésével, o az egészséges életvitelhez szükséges rendszeres testedzés támogatásával, o az épített és természetes környezet védelmével, környezetvédelmi jogszabályok megalkotásával, valamint a környezet védelmét szolgáló tevékenységek támogatásával valósítja meg. Az állam az alkotmány 70/E. § előírásának megfelelően mindazon állampolgárnak tartozik a szükséges ellátást nyújtani, akiknek megélhetése öregség, betegség, rokkantság,

özvegység, árvaság vagy önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség miatt nem biztosított. Ezt a jogot az állam a társadalombiztosítás útján és szociális intézmények rendszerével valósítja meg. (70/E § (2) bek) 4. Az állam tevékenységében való részvételt biztosító jogok (politikai jogok) A politikai jogok a közhatalom gyakorlásában való közvetett vagy közvetlen részvételt biztosítják. E jogcsoportot is főképp a gazdasági, szociális és kulturális jogokra jellemző sajátosságok uralják. Így jellemző rájuk, hogy az állam pozitív tevését (cselekvését) igénylik; a különböző mértékű jogi biztosítékok mellett politikai garanciák is jellemzőek, és ennek megfelelően nem mindenütt érvényesül alanyi jogi jellegük. Ilyen szabályok már a korai polgári alkotmányokban is fellelhetők, de ezeket a fenti jellemzőik miatt nem sorolták az emberi jogok közé. Politikai jognak tekintjük a választójogot, a

panaszjogot, az igazságszolgáltatásban való részvételt (népi ülnökök), a képviseleti szervek munkájában való részvételt, a népszavazást és a falugyűléseket. (Ezek részletezésére most nem kerül sor, mert a későbbiekben, az államszervezet bemutatása során külön kitérek a fontosabbakra.) 5. Az állampolgárok egyenjogúsága A jogegyenlőség olyan alkotmányos alapelv, amely meghatározott tartalommal az egész jogrendszert áthatja. Alkotmányjogilag a jogegyenlőség a jogalkotást és a jogalkalmazást átfogó alkotmányos alapelv, amely az alábbi területeken jelenik meg:  Nemek egyenjogúsága. Ez azt jelenti, hogy az állam a jogalkotás és a jogalkalmazás során nem tesz (nem tehet) különbséget nő és férfi között.  Nemzetek és nemzetiségek egyenjogúsága.  Egyházak egyenjogúsága. Az alkotmány szélesen értelmezi az egyenjogúságot: „70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden

személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.” Ezen kívül az alkotmány több helyen is szélesíti az egyenjogúság fogalmát, pl. külön szól a bíróságok előtti egyenlőségről, minden szabadságjognál külön hangsúlyozza, hogy „mindenkit megillet”, hasonlóképpen „az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga” megfogalmazáshoz. A jogegyenlőség alkotmányos elve megtiltja, hogy az állam az

állampolgárokkal szemben a jog bármely területén diszkriminációt alkalmazzon. 31 32 6. Az állampolgári kötelezettségek Amíg az alapvető jogok katalógusa a XVIII. századtól folyamatosan alakult és viszonylag szilárd volt, addig a kötelezettségekről ez nem mondható el, hiszen ezek csak a XX. században jelentek meg az alkotmányokban, s számuk és tartalmuk is meglehetősen kialakulatlan volt (és talán jelenleg is ilyennek mondható). A kötelezettségek közül alapvetőnek kell tekinteni:  honvédelmi kötelezettség (már nem sokáig),  adófizetési kötelezettség,  jogszabályok betartásának kötelezettsége,  tankötelezettség. VI. A VÁLASZTÁSI RENDSZER 1. A választójog fogalma és alapelvei A választójog fogalmának meghatározására nincs egységes definíció, általánosan elfogadottnak tekinthető ugyanakkor a választójog kettős természete. A választójog egyrészt azoknak a jogszabályoknak az összessége, amelyek

az állami hatalomgyakorlás centrumában elhelyezkedő képviseleti szervek létrehozásának módját határozzák meg. Másrészt a választójog politikai alapjog, amely a hatalomban való részvétel jogát jelenti. Mindkét megközelítés közös gyökere a népképviselet elve, illetve a képviseleti elvre épülő hatalomgyakorlás. A választójog kétféle normacsoportot tartalmaz: a választójogosultságot szabályozó anyagi jogi normákat és a választási eljárás szabályait. A demokratikus választási rendszer ismérvének tekintett választási alapelvek a közhatalom gyakorlásához kapcsolódó, nemzetközileg elismert és védett demokratikus értékek kifejezői. Az alábbi négy alapelvet különböztetjük meg:  A választójog általánossága. E szerint minden nagykorú magyar állampolgár – a természetes kizáró okokat kivéve – szavazati joggal rendelkezik. Természetes kizáró ok azzal szemben áll fenn, aki cselekvőképességet korlátozó

vagy kizáró gondnokság alatt áll, akit a közügyek gyakorlásától jogerősen eltiltottak, aki szabadságvesztés-büntetését tölti és aki jogerős határozaton alapuló intézeti kényszergyógykezelés alatt áll. Ezen kizáró okok szükségszerűek és a társadalom szűk körét érintik.  A választójog egyenlősége. Az egyenlőség azt a követelményt fejezi ki, hogy minden választásra jogosultnak azonos értékű szavazati joggal kell rendelkeznie, azaz minden szavazásra jogosult a választásban egyenlő jogokkal vesz részt. A választójog egyenlőségének durva megsértését jelenti a plurális választójog, amely a II. világháború előtt alkalmazott választójogi módszer volt. ennek lényege, hogy bizonyos személyek tulajdonosi pozíció, egyetemi végzettség vagy más ok miatt kettő vagy több szavazattal rendelkeztek. Rendkívül sérülékeny az egyenlőség elve az egyéni választókerületek nagyságával összefüggésben is, ugyanis

különböző nagyságú választókerületek létrehozásával aránytalanul nőhet vagy csökkenhet egy mandátum értéke. Az egyenlőség elvét sérti, ha az egyik választókerületben 32 33 jóval több választópolgár szavazata szükséges egy mandátumhoz, mint egy másik, kisebb választókerületben, ahol ugyanúgy egy képviselőt választanak.  A szavazás közvetlensége. A közvetlenség elve azt jelenti, hogy a választópolgárok közvetlenül a jelöltekre szavazhatnak a választások során. A választások tipikus formája kétségtelenül a közvetlen szavazás, de a közvetett választás különböző formáira is található számos példa a demokratikus országokban. Az egyik legismertebb közvetett választási forma az elektorok útján történő szavazás. A választópolgár ilyenkor az elektorokra szavaz, és az elektor lesz jogosult a tényleges választásra.  A szavazás titkossága. A titkosság nagyon fontos alapelv, amely azt jelenti,

hogy a választópolgárok a szavazat tartalmának nyilvánosságra kerülése nélkül, titkosan adhatják le szavazatukat. A választás titkosságát minden demokratikus választási rendszerben törvényesen garantálják, pl. szavazóhelyiségek biztosítása, zárt urnák A hatályos magyar választójog forrásai az alkotmány választójogot érintő rendelkezései, az országgyűlési képviselők választásáról szóló – többször módosított – 1989. évi XXXIV törvény, a választási eljárásról szóló 1997. évi C törvény, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV törvény. 2. A parlamenti választókerületi rendszerek Hazánkban két választási rendszer él egymás mellett: az egyéni választókerületi rendszer, ahol személyekre lehet szavazni és a szavazatok többségét elnyerő jelölt lesz a képviselő, valamint az arányos rendszer, ahol pártlistákra szavaznak és a pártok

a rájuk eső szavazatok arányában részesülnek a mandátumokból. A kétféle mandátumszerzési módon kívül a harmadik formában – az arányos képviselet erősítése érdekében – az országos listáról töredék szavazatok alapján tölthetők be képviselői helyek. Így három különböző módon lehet mandátumhoz jutni, azonban a törvény kimondja, hogy a képviselők jogai és kötelességei azonosak. Az országgyűlési képviselők száma 386 fő, ebből 176 képviselőt egyéni választókerületben, 152 képviselőt megyei (fővárosi) listán választanak meg, 58 képviselő pedig a töredék szavazatok alapján a pártok országos listáiról jut mandátumhoz. Az országban 176 egyéni választókerületet hoznak létre, megközelítőleg 60 000 lakosonként kell a választókerületeket kialakítani. A választókerületek meghatározásánál egyidejűleg többféle szempontra kell tekintettel lenni. Az egyéni választókerületek a főváros és a megye

területén belül alakíthatók, nem vághatják át a megyehatárokat. Ugyanez vonatkozik a helyi önkormányzatok területére is, a településhatárok itt sem léphetők át. A fővárosban az egyéni választókerület két vagy több kerületi önkormányzat területére is kiterjedhet. A város és vonzáskörzete egy választókerületet is alkothat, lehetőség szerint a választókerület székhelye városban van. Az egyéni választókerületben a jelöléshez minimum 750 választójogosult ajánlása szükséges. Minden választójogosult a választói nyilvántartásba vételéről szóló értesítéssel együtt megkapja az ajánlási szelvényt, amivel tetszése szerint vagy hozzájárul a lakóhelye szerinti választókerület valamelyik jelöltjének támogatásához, vagy úgy dönt, hogy nem él jelöltállítási jogával. Bármely választópolgár, aki rendelkezik minimum 750 ajánlószelvénnyel, jelölt lehet és indulhat a választáson, függetlenül attól,

hogy valamely párt színeiben vagy pártoktól függetlenül kíván mandátumot szerezni. A pártok jelöltjeire ugyanezek a feltételek vonatkoznak, nekik is össze kell gyűjteni 750 ajánlást. A jelölés törvényes feltétele a jelölt nyilatkozata arról, hogy a jelölést elfogadja, és nem visel az országgyűlési képviselői 33 34 megbízással összeférhetetlen tisztséget, illetve megválasztása esetén arról lemond. Ezek után a választási bizottságok kötelesek nyilvántartásba venni a törvényes feltételeknek megfelelő jelöltet, semmilyen további feltételt nem írhatnak elő vagy kérhetnek számon. A szavazás az egyéni választókerületben személyekre vonatkozik. A törvény úgynevezett kétszavazatos rendszert vezetett be, ami azt jelenti, hogy minden választójogosultnak két szavazata van, amelyek közül az egyiket az egyéni választókerület valamelyik jelöltjére adhatja le, másik szavazatával pedig a területi pártlisták közül

választhat. Az egyéni választókerületben a választás akkor érvényes, ha a választójogosultak több mint fele szavazott. Az első forduló már eredményes lehet, ha valamelyik jelölt megszerzi a leadott érvényes szavazatoknak több mint a felét (abszolút többség). Tehát ahhoz, hogy ne kelljen második fordulót tartani, a két feltételnek – megfelelő megjelenési és szavazatszám – együtt kell megvalósulni. Ha az első forduló érvényes, de eredménytelen volt, a második fordulóban azok a képviselőjelöltek indulhatnak, akik az első fordulóban legalább a szavazatok 15%-át kapták, de mindenképpen a három legtöbb szavazatot elért jelölt. A második fordulóban az a jelölt szerzi meg a mandátumot, aki a legtöbb szavazatot kapta, feltéve, hogy a választásra jogosultak legalább 25%-a elment szavazni. Magyarországon minden megye és a főváros egy területi választókerületet alkot. A húsz területi választókerületben a pártok

meghatározott feltételek teljesítése esetén indíthatnak listát. A jelölés itt teljesen a pártok kezében van, eldöntik, hogy kik és milyen sorrendben kerülnek a pártlistára. Területi listát csak a törvényesen bejegyzett pártok indíthatnak akkor, ha a az adott megye (főváros) választókerületeinek egynegyedében, de legalább két egyéni választókerületben jelöltet tudtak állítani. Így tehát a listás pártjelölés ráépül az állampolgárok ajánlásán alapuló egyéni jelölésekre, és ez azt idézi elő, hogy a pártok minden egyéni választókerületben megpróbálnak jelöltet állítani, biztosítandó a listaállítás jogát. Eltérően az egyéni választókerületi kétfordulós rendszertől, a listákra történő szavazásnál nem lehet eredménytelen választást produkálni, mert itt semmilyen többségre nincs szükség, ugyanis a mandátumokat a leadott szavazatok arányában kapják meg a pártlisták jelöltjei. Érvénytelen

viszont a választás, ha a választójogosultaknak több mint a fele nem szavazott. Ilyenkor, de csak ilyenkor kell második fordulót tartani, ahol elegendő, ha a választópolgároknak több mint az egynegyede vesz részt a szavazásban. A mandátumok elosztása előtt a szavazatok összesítése alapján megállapítják, hogy melyek azok a pártok, amelyeknek a listáira leadott szavazatok országos összesítésben nem érik el az 5%-ot. Ezek a pártok ugyanis nem kaphatnak mandátumot sem a területi, sem az országos listáról és elveszítik az egyéni választókerületben elért töredék szavazatokat is. Természetesen ez a rendelkezés nem érinti az egyéni választókerületben a párt által támogatott képviselő egyéni mandátumát. A törvény lehetővé teszi, hogy ha az eredetileg előírt számítást követően betöltetlen mandátumok maradnak a területi választókerületben, akkor az előírtnál kevesebb szavazattal is mandátumhoz lehet jutni. Ez a

szabály két feltétellel alkalmazható: a jelöltnek el kell érni az egy mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatoknak legalább a kétharmad részét, a másik feltétel, hogy a párt országosan összesített töredék szavazatiból le kell vonni a mandátum kiegészítéséhez igénybe vett szavazatok számát. Ha még e kisegítő szabály alkalmazása után is marad üres mandátum a választókerületben, akkor ezzel az országos listán megszerezhető mandátumok száma növekszik. A választójogi törvény sajátos megoldásai közé tartozik, hogy a háromféle mandátumszerzési módhoz igazodva ugyanaz a személy egyidejűleg jelölt lehet egy egyéni választókerületben, egy területi listán és az országos listán is. Ez a pártoknak abszolút biztonságot jelent vezetőik, meghatározó személyiségeik képviselői mandátumhoz juttatására. Mivel a pártok által összeállított listák kötött listák (azaz a választópolgárok nem változtathatnak a

sorrenden), 34 35 azok a jelöltek, akiket egyidejűleg indítottak egyéni választókerületben és mindkét listán, garantáltan képviselők lesznek. Ilyen esetben, amennyiben a jelölt az egyéni választókerületben mandátumot szerez, őt a területi és az országos listáról törölni kell. Ha a mandátumhoz a területi listán jut a jelölt, akkor nevét az országos listáról kell törölni. Az így „kieső” (már megválasztott) jelölt helyére a listán soron következő jelölt lép. Ez a rendszer épp azt teszi lehetővé, hogy ha valakit nem választottak képviselővé az egyéni választókerületben, és a megyei listán sem jutott mandátumhoz, akkor is képviselő lehet az országos listán szerzett mandátum lenyerésével. 3. Az önkormányzati választókerületi rendszerek A mintegy háromezer településen a törvény többféle választókerületi rendszert vezetett be: • a 10 000 és ennél kevesebb lakosú településeken kislistás

választási rendszert, • a 10 000 lakost meghaladó településeken és a fővárosi kerületekben vegyes választási rendszert, • a fővárosi közgyűlés és a megyei közgyűlések tagjait listás, arányos rendszer alapján választják meg, • a polgármestereket és a főpolgármestert közvetlenül választják a választópolgárok, • a helyi kisebbségi önkormányzatok választása szintén közvetlenül történik (erről külön szabályok rendelkeznek). 3.1 A kislistás rendszer A 10 000 lakosnál kisebb településen a település egésze alkot egy választókerületet. Ez még az a nagyságrend, ahol az emberek jól ismerik egymást, könnyen ki tudják választani egy listáról azt a néhány embert, akit képviselőjüknek akarnak. A kislistás szavazás tehát lényegében személyekre és nem pedig listára történő szavazást jelent. Nem versenyeznek különböző listák egymással, hanem valamennyi jelölt nevét ábécérendben egy listára veszik

fel amelyről a választópolgár annyi jelöltet választ, ahány képviselő a törvény értelmében az adott településen lehet. A képviselők száma a lakosság számának függvényében változik, mellyel kapcsolatban a törvény hat kategóriát állított fel: 100 lakosig 600 lakosig 1300 lakosig 3000 lakosig 5 000 lakosig 10 000 lakosig Forrás: Saját szerkesztés 3 képviselőt 5 képviselőt 7 képviselőt 9 képviselőt 11 képviselőt 13 képviselőt választhatnak. A szavazólap tartalmazza a megválasztható képviselők számát. A jelöltek neve után feltüntetik annak a pártnak vagy társadalmi szervezetnek a nevét vagy rövidítését, amely a jelöltet állította, illetve jelzik a független jelölés vagy a kisebbségi jelölés tényét. Képviselők azok lesznek, akik a legtöbb szavazatot kapták, a törvényben meghatározott mandátumhoz viszonyítva. Tehát ahol pl hét képviselőt lehet választani, ott az a hét jelölt lesz képviselő, aki a

legtöbb szavazatot kapta, függetlenül attól, hogy milyen sorrendben szerepelt a listán. A sorrendnek csak egyetlen esetben van jelentősége, akkor, ha két jelölt azonos szavazatszámot ért el, ilyenkor ugyanis a sorrendet sorsolás dönti el. A törvényben nincs előírás arra nézve, hogy hány százalékot kell elérnie a jelöltnek, így relatív többséggel is 35 36 megválaszthatók a képviselők. Nem tartható meg a választás, ha kevesebb jelölt indul, mint amennyi a településen megválasztható képviselők száma. Ilyenkor időközi választást kell kitűzni. Ha a kislistán szereplő jelöltet egyidejűleg polgármesternek is megválasztották, akkor a kislistáról törlik és helyébe a legtöbb szavazatot elért jelölt lép. 3.2 A vegyes rendszer A vegyes rendszer azt jelenti, hogy a képviselők egy részét egyéni választókerületben választják, másik része kompenzációs listáról jut mandátumhoz. Így a választók nem szavaznak

pártokra vagy jelölőszerveikre, a listás szavazatok arányos elosztása nem valósul meg. A kompenzációs lista nem választási lista, önmagában nem életképes, léte és működőképessége a az egyéni választókerületi jelölések, illetve eredmények függvényében alakul. Kompenzációs listát ugyanis az a jelölőszervezet indíthat, amely az egyéni választókerületek legalább egynegyedében jelöltet állított. A választópolgár az egyéni választókerületi jelöltre szavaz, azonban ezt nem tekintik automatikusan pártra vagy jelölőszervezetre is leadott szavazatnak. Csak azok a szavazatok minősülnek töredék szavazatnak, amelyek nem eredményeztek mandátumot, és ezek képezhetik a kompenzációs lista elosztható szavazatállományát. Egy-egy kompenzációs lista tehát a település egyéni választókerületeiből összesített töredék szavazatok arányában kap mandátumot. Ha valamelyik nincs önálló (vagy közös) kompenzációs listája,

akkor a rá eső töredék szavazat értelemszerűen elveszik. Az önkormányzati választójogi törvény a lakosságszámhoz viszonyítva konkrétan meghatározza, hogy az egyes kategóriákban hány egyéni választókerületi és hány kompenzációs listás mandátum szerezhető: 25 000 lakosig 50 000 lakosig 60 000 lakosig 70 000 lakosig Forrás: saját szerkesztés 10 egyéni 14 egyéni 15 egyéni 16 egyéni 7 listás 9 listás 10 listás 11 listás Minden további 10 000 lakos után eggyel nő az egyéni választókerületi, míg minden további 15 000 lakos után eggyel nő a listás képviselők száma. A vegyes választási rendszer az állampolgárok számára a legegyszerűbb szavazási módot jelenti. Egyetlen képviselőjelöltre kell ugyanis szavazni, a többi kérdést a választási matematika dönti el. A helyzet valójában ennél jóval bonyolultabb Egyrészt ugyanis a választópolgár elvesztette azt a jogát, hogy megoszthassa szavazatát egy személy és egy

párt között; másrészt a polgármesterek, a kisebbségi önkormányzatok, a megyei közgyűlési tagok közvetlen választásának bevezetésével egyidejűleg kell mindegyik képviseleti típusban – külön-külön szavazólapon – képviselőt választani. Így választókerületenként általában négy, a fővárosban öt szavazólappal kell a választópolgárnak megbirkóznia, illetve felelősségteljesen dönteni a polgármesterek és a képviselők személyéről. Az egyéni választókerületekben a képviselő-jelöléshez az adott választókerület nyilvántartásában szereplő választópolgárok 3%-ának ajánlása szükséges. Jelöltet ajánlani ajánlóíven vagy a polgármesteri hivatalban titkosan lehet. A választópolgár két vagy több jelöltet is ajánlhat, illetve támogathat a listán. Egyetlen megszorítás, hogy ugyanazon jelöltre, illetve listára vonatkozó ajánlóívet csak egyszer lehet aláírni. Választókerületenként, illetve egy

településen belül többféle jelöltség is vállalható, a több helyen is ajánlott jelöltnek – legkésőbb a választást megelőző 19. napig – nyilatkoznia kell, hogy melyik jelölést fogadja el. 36 37 Az egyéni választókerületben az lesz képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta, minden további megkötés nélkül. Az ily módon, relatív többséggel szerzett mandátumok, illetve a kompenzációs listáról a jelölőszerveknek jutó mandátumok együttesen határozzák meg a képviselőtestület összetételét a több mint 10 000 lakosú településeken. 3.3 A fővárosi és megyei közgyűlési választások A fővárosban kétfajta önkormányzat egyidejű megválasztására kerül sor: a kerületi képviselőtestületek és a fővárosi közgyűlés tagjainak választására. A fővárosi közgyűlés 66 tagját közvetlenül listákon választják meg a választópolgárok. Fővárosi listát azok a pártok, társadalmi szervezetek

indíthatnak, amelyek legalább hat fővárosi kerületben listát állítottak. A fővárosi listák kötöttek, ami azt jelenti, hogy a pártok, szervezetek által meghatározott sorrend szerint, a leadott szavazatok arányában kapnak mandátumot a jelöltek. A választópolgár tehát egy pártra vagy szervezetre szavazhat, de ezen túl nem befolyásolhatja a listán belüli sorrendet. Csak azokról a listákról kerülhetnek képviselők a közgyűlésbe, amelyek megkapták az összes fővárosi listára leadott szavazatok 4%-át. A megyei települések választópolgárai – kivéve a megyei jogú városokat – közvetlenül, listán választják a közgyűlés tagjait. Minden megyében két választókerület van: az egyik a 10 000 vagy ennél kevesebb lakosú települések, a másik pedig a 10 000 lakost meghaladó települések számára. A pártok, a jelölőszervezetek külön-külön indíthatnak listát a kétféle választókerületben és a választás is külön

szavazólapon történik. Az egyes választókerületekben a listaállítás feltétele, hogy a jelölőszervezetek összegyűjtsék a választókerületben lévő települések választópolgárai legalább 0,5%-ának ajánlását. Megfelelő számú közös ajánlás alapján megyei közös listát is indíthatnak a jelölőszervezetek. A listák kötöttek, a jelöltek sorrendjét a jelölőszervezetek állapítják meg. A mandátumokat a leadott szavazatok arányában – választókerületenként külön számítva – nyerik el a listák. A mandátumszerzés feltételét jelentő 4%-os határt az egyes választókerületekben különkülön kell elérni. 3.4 A polgármester és a főpolgármester választása A polgármestereket a választópolgárok közvetlenül választják. A szükséges ajánlatok mennyiségét a lakosságszámhoz viszonyítva állapítja meg a törvény az alábbi módon: 10 000 fő alatti településen 100 000 fő alatti településen 100 000 fő feletti

településen fővárosban Forrás: saját szerkesztés választópolgárok alapján választópolgárok alapján választópolgárok alapján választópolgárok alapján 5%-ának ajánlása 3%-ának ajánlása 2%-ának ajánlása 1%-ának ajánlása A polgármestert relatív többségi rendszerben választják. Az a jelölt lesz polgármester, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta, függetlenül attól, hogy hányan vettek részt a választáson, illetve a szavazatok milyen arányát tudhatja magáénak. 37 38 Ha a választást nem lehetett megtartani, mert nem volt jelölt, vagy a legtöbb szavazatot két vagy több jelölt azonos szavazatszámmal érte el, akkor időközi választást kell kitűzni. Ugyanezek a szabályok vonatkoznak a főpolgármester választására is. 3.5 A nemzeti és etnikai kisebbségi önkormányzatok választása Az önkormányzati törvény az általánostól eltérő, kedvezőbb szabályokat állapít meg a kisebbségi képviselők

jelölésére és mandátumszerzésére vonatkozóan a különböző típusú választókerületi rendszerekben. A közvetlenül választott helyi kisebbségi önkormányzat létrejöttének feltételei: • a választás kitűzésének írásbeli kezdeményezése, • a jelöléshez legalább öt, a választókerülethez tartozó választópolgár ajánlása, • 10 000-nél több lakosú településen legalább 50, ennél nagyobb lakosságszámú településen és a fővárosi kerületben legalább 100 választópolgár érvényes szavazata szükséges. A választást akkor lehet megtartani, ha legalább annyi jelölt van, mint a megválasztható kisebbségi képviselők száma. A törvény alapján az 1300-nál kisebb lélekszámú településen 3 fő, ennél több lakosú településen – beleértve a fővárosi kerületeket is – 5 fő, a fővárosban pedig 9 kisebbségi képviselő választható közvetlenül a kisebbségi önkormányzatba. A helyi kisebbségi képviselők

választása egyfordulós kislistás választás. A listán azonos szavazatszámot kapott jelöltek sorsolás útján jutnak mandátumhoz. A képviselőtestület tagjainak száma háromnál kevesebb nem lehet. 4. A választási eljárás garanciális szabályai A választási eljárás részletes, precíz szabályozása önmagában garanciális jelentőségű, behatárolja az állami szervek cselekvési lehetőségeit. E garanciális szabályokat a választási eljárásáról szóló 1997. évi C törvény tartalmazza A törvény felsorolja a választási eljárás alapelveit, amelyeket a választásban érintett résztvevőknek érvényre kell juttatniuk. Ezek az alapelvek a következők:  a választás tisztaságának megóvása, a választási csalás megakadályozása,  önkéntes részvétel a jelölésben, a választási kampányban, a szavazásban,  esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölőszervezetek között,  jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás,

 jogorvoslat lehetősége és pártatlan elbírálás,  a választás eredményének gyors és hiteles megállapítása. A választás kitűzésétől a szavazást megelőző napig terjed a választási kampány időszaka. A kampány célja a jelöltállítás, illetve a jelöltek és a pártok választási programjainak megismertetése, minden törvényesen igénybe vehető eszközzel történő népszerűsítése a választók megnyerése érdekében. A kampányban a választópolgár részt vehet és szabadon népszerűsítheti a jelöltet, azonban a közrendvédelmi és a tulajdonvédelmi előírásokat be kell tartani. Például: választási plakát engedély nélkül előállítható és általában korlátozás nélkül elhelyezhető, azonban épület falára, kerítésre plakátot elhelyezni kizárólag a tulajdonos, a bérlő vagy a vagyonkezelő hozzájárulásával lehet. Állami vagy önkormányzati hatóság épületében plakátot elhelyezni tilos. A szabadon

szervezhető és nyilvános választási gyűléseken a rend fenntartásáról a gyűlés szervezőjének kell gondoskodnia. A szavazást megelőző nap 0 órájától tilos kampányt folytatni, ez a kampánycsend időszaka. 38 39 A kampány eredményességét, a jelöltek és a pártok népszerűvé válását, a választói támogatottság növekedését két tényező befolyásolja jelentősen: a tömegkommunikációs eszközök szerepe és a kampány finanszírozásának lehetősége. A két tényező szorosan összefügg egymással, mert ha egy jelölt vagy egy párt korlátlanul fordíthat anyagi eszközöket a kampányra, akkor aránytalanul növelheti esélyeit azokkal szemben, akik korlátozott anyagi forrásokkal rendelkeznek. Ezért több országban, köztük hazánkban is maximálják a kampányra fordítható költségeket. A választók nyilvántartása a választásra jogosultakat tartalmazó jegyzék, amelyet községenként, városonként, illetve egyéni

választókerületenként, azon belül szavazókörönként kell elkészíteni. A választójogi törvények a választási irodák vezetőinek feladatává teszik a névjegyzék elkészítését, az erről való értesítés kiküldését, valamint a választójoggal nem rendelkező nagykorú állampolgárok jegyzékének összeállítását. A nyilvántartásba fel kell venni azokat a magyar állampolgárokat, akiknek lakóhelye – ennek hiányában tartózkodási helye – a szavazókörben van, és akik választójoggal rendelkeznek. Az önkormányzati választásoknál a nyilvántartásba vétel a Magyarországra bevándorolt és 18. életévüket betöltött nem magyar állampolgárokra is kiterjed. A nyilvántartást a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartása alapján állítják össze, a választás során viszont csak azok adhatnak le szavazatot, akik a nyilvántartásban szerepelnek. Ezért van különös jelentősége a nyilvántartás

pontosságának, illetve a jegyzékből való kihagyás vagy jogosulatlan felvétel miatti jogorvoslati lehetőségeknek. A választók nyilvántartását a helyi önkormányzat polgármesteri hivatalának helyiségében közszemlére kell tenni és a helyi választási iroda vezetője köteles gondoskodni arról, hogy a közszemlére tétellel egyidejűleg a választópolgárokat értesítsék a nyilvántartásba vételükről. Ezen információk alapján a választópolgárok a helyi választási iroda vezetőjénél kifogást emelhetnek a nyilvántartással kapcsolatban. A törvény a választópolgárok független szervezeteiként definiálják a választási szerveket, amelyek elsődleges feladata a választások tisztaságának biztosítása, a pártatlanság érvényesítése, a törvényesség ellenőrzése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása. A választási szerveknek két típusa van: a választási bizottságok, amelyeket

országgyűlési választókerületenként, illetve helyi, területi és országos szinten hoznak létre, valamint a szavazatszámláló bizottságok, amelyek szavazókörönként alakulnak. Mindegyik bizottság választott és delegált tagokból áll. A törvény a bizottsági tagok minimális számát határozza meg, illetve azt, hogy hány tagot kell a bizottságba választani. Ezenkívül minden jelöltet állító párt vagy független jelölt jogosult a bizottságokba megbízottat delegálni, aki egyenrangú tagként vesz részt a bizottság munkájában. Minden választási bizottság mellett – kivéve a szavazatszámláló bizottságot – választási iroda működik. A választási irodák a választásokkal kapcsolatos állami feladatokat ellátó szervek, tagjai közalkalmazottak és köztisztviselők lehetnek. A választási szervek tevékenysége nyilvános, a rendelkezésre álló adatok nem titkosíthatók. A sajtó képviselői külön engedély nélkül jelen

lehetnek a választási és a szavazatszámláló bizottságok munkájánál, azonban a szavazatok összeszámlálását nem zavarhatják. A nyilvánosság korlátja, hogy nem sértheti a szavazás titkosságát és a személyiségi jogokat. A törvény a bírói jogvédelmet általánossá teszi, a bírói jogorvoslat lehetősége a választás minden fázisára kiterjed. A jogorvoslati rendszer kétfokozatú: a választási törvény megsértése, a választási szervek tevékenysége, mulasztása miatt vagy a választási eredmény ellen benyújtott kifogásokat a magasabb szintű választási szervek bírálják el. Azonban a választási bizottságok minden kifogást elutasító döntése ellen bírósághoz lehet fordulni. Ha a bíróság a jogorvoslati kérelmet megalapozottnak találja, megállapítja a törvénysértés tényét és ezt az érintett felek, valamint a sajtó tudomására hozza. A bíróság vagy megváltoztatja, vagy 39 40 megsemmisíti a törvénysértő

döntést, és a választási eljárást vagy annak egy részét megismételteti. VII. AZ ORSZÁGGYŰLÉS 1. Az Országgyűlés szervezete A magyar parlament 1945-ig kétkamarás volt, azóta egykamarás szerkezetű, bár nemzetközi példákra hivatkozva gyakran visszatér a második kamara igénye. A négy évre választott egykamarás Országgyűlés 386 tagból áll, amely hasonló lakosságszámú országok viszonylatában elég magas mandátumszámnak minősíthető, bár kétségtelen, hogy radikális csökkentése a választási rendszer teljes átalakítását eredményezné. 1.1 Az alakuló ülés Az Országgyűlés alakuló ülését a választásokat követő egy hónapon belül a köztársasági elnök hívja össze és nyitja meg. A tisztségviselők megválasztásáig az alakuló ülést a korban legidősebb képviselő mint korelnök vezeti, a jegyzői teendőket pedig a négy legfiatalabb képviselő mint korjegyző látja el. Az alakuló ülés lényegében három

feladatot lát el:  igazolja a képviselői mandátumokat,  létrehozza a parlament belső szervezetét és  kormányt alakít. Az alakuló ülésen jelentik be a képviselőcsoportok (frakciók) megalakítását, elnevezését, vezetőinek és tagjainak nevét; továbbá az alakuló ülésen jön létre a Házbizottság is. A mandátumigazolás valamennyi megbízólevélre kiterjedő deklaratív parlamenti aktus. Az alakuló ülés a korelnökből és korjegyzőkből álló mandátumvizsgáló bizottság jelentése alapján határoz a mandátumokról, és ezzel egyben kimondja a parlament közjogi legitimitását is. A képviselők igazolásuk után esküt tesznek A mandátumigazolást az Országgyűlés tisztikarának (elnök, alelnökök, jegyzők) megválasztása követi. Az alelnökök és jegyzők számáról nincs előírás, arról az Országgyűlés esetenként dönt a politikai megállapodások szerint. A tisztségviselőket a frakcióvezetők indítványára és a

korelnök javaslatára az Országgyűlés titkos szavazással választja meg, majd működésüket megválasztásuk után azonnal megkezdik. Megbízatásuk a ciklus egészére szól, a megszűnés módjait a Házszabály tartalmazza. A megalakulást követően hozza létre a parlament az állandó bizottsági rendszerét. Az állandó bizottságokra a Házbizottság terjeszt elő javaslatot a frakcióvezetők ajánlásának megfelelően. Az ünnepélyes keretek között zajló alakuló ülések politikai korszakváltás határkövei, és azokat nagy figyelemmel kíséri a közvélemény is. Az alakuló üléseken hirdet kormányprogramot az új hatalmi elit, amely legalább egy parlamenti ciklusra távlatosan meghatározza a fő politikai irányokat. a. Az Országgyűlés tisztségviselői 40 41 Az Országgyűlés tisztségviselői az elnök, az alelnökök és a jegyzők. Az elnöki és alelnöki tisztség minden más munkaviszonnyal összeférhetetlen, e tisztségviselők más

kereső foglalkozást nem folytathatnak és díjazást egyéb tevékenységükért nem fogadhatnak el. Az elnök védi az Országgyűlés jogait, őrködik a T. Ház méltósága és tekintélye felett, ügyel a házszabályok helyes alkalmazására, szervezi az Országgyűlés belső életét. Az elnök az országgyűlési ülésszakok (ülések) előkészítésének központi alakja, a Házbizottság elnöke. A házelnök a parlamenti jog „postaközpontja”, hozzá kell ugyanis benyújtani a tárgysorozatra szánt javaslatokat, indítványokat, kezdeményezéseket. Az elnök gondoskodik a tárgyalási anyagok határidőn belüli szétküldéséről. Az elnök veszi át a parlamenten kívülről érkező népszavazásra, valamint népi kezdeményezésre irányuló állampolgári kezdeményezéseket, s azokat megküldi az Országos Választási Bizottságnak. Az üléseket az elnök nyitja meg, s a Házbizottság ajánlása alapján javaslatot tesz az ülés napirendjére. Az

Országgyűlés tanácskozásait az elnök vezeti: megadja a szót, meghatározza a hozzászólók sorrendjét, gyakorolja a fegyelmi jogkörét a renitens képviselőkkel szemben (figyelmeztet, rendreutasít, megvonja a szót). Az elnök a parlamenti döntéshozatal kulcsfigurája, ő teszi fel szavazásra a kérdést, megállapítja a szavazás eredményét és határozatilag kimondja, kihirdeti az országgyűlési döntéseket. Az elnök hivatalos és ünnepélyes alkalmakkor képviseli az Országgyűlést, szervezi az Országgyűlés nemzetközi kapcsolatait. Az elnöknek az Országgyűléssel mint munkaszervvel kapcsolatos további feladatai:  koordinálja a bizottságok tevékenységét,  kapcsolatot tart a frakciókkal,  meghatározza az Országgyűlés hivatali szervének ügyrendjét, kinevezi vezetőit,  felelős az Országgyűlés költségvetésének összeállításáért és végrehajtásáért. Az elnököt akadályoztatása esetén vagy megbízásból az

egyik alelnök helyettesíti. A parlamenti mindennapokban, s főként az ülésvezetési jogkörben az elnök és az alelnökök racionális munkamegosztásban dolgoznak. A helyettesítő alelnökök jogai és kötelezettségei azonosak az elnökével, a kinevezési és felmentési jog kivételével. A jegyzők az elnök általános segítői a tanácskozások vezetésében. A jegyzők ügyrendekben nem rögzített, mégis létező feladata az ülésteremben zajló események folyamatos figyelemmel kísérése, jelzése az elnöknek. Az elnöki emelvényen lévő jobb és bal oldali jegyzői széken kialakult parlamenti gyakorlat szerint egy kormánypárti és egy ellenzéki jegyző foglal helyet. A jegyzők az elnök által megállapított sorrendben váltják egymást A jegyzők olvassák fel az országgyűlési iratokat, előolvassák az esküszöveget, összeszámolják a szavazatokat, szerkesztik és hitelesítik az Országgyűlés jegyzőkönyveit. A jegyzők a hozzászólási

íven a jelentkezés sorrendjében feljegyzik a szólni kívánó képviselők nevét. Titkos szavazás esetén a jegyzők szavazatszámláló bizottságként járnak el, a bizottság elnöke a parlamenti szokásjog szerint a legidősebb jegyző. A napirendnél közreműködő két soros jegyző hitelesíti aláírásával az Országgyűlés határozatait kihirdetésük előtt. A soros jegyzők hitelesítik az Országgyűlés jegyzőkönyveit is. Az Országgyűlés tanácskozásairól az Országgyűlési Napló számára vezetett szó szerinti jegyzőkönyvben az ülésen elhangzott minden nyilatkozatot, felszólalást és közbeszólást rögzíteni kell. Az Országgyűlési Naplók a magyar történelem és a történetírás rendkívül fontos dokumentumai. Az Országgyűlési Naplók a zárt ülések jegyzőkönyveinek kivételével nyilvánosak, így bármely állampolgár számára hozzáférhetők. b. A Házbizottság 41 42 Az Országgyűlés a Házbizottságot a

folyamatos működés biztosítása, a tanácskozási munkarend kialakítása, az önálló indítványok tárgyalásának előkészítése, a napirendi pont időkeretben történő tárgyalásának kialakítása és a legfontosabb személyi döntések előkészítése érdekében hozza létre. A magyar Országgyűlés Házbizottságának tagjai a házelnök, az alelnökök és a frakcióvezetők. Szavazati joggal csak a frakcióvezetők – akadályoztatásuk esetén megbízottjaik – rendelkeznek. A Házbizottság állásfoglalásait a politikai megegyezés érdekében, főszabály szerint egyhangúlag hozza meg, ennek hiányában vagy a parlament vagy a házelnök dönt. A Házbizottság rendszeresen ülésezik, üléseit a házelnök hívja össze, aki egyben a Házbizottság elnöke. A Házbizottságot össze kell hívni, ha ezt bármelyik képviselőcsoport kéri. A Házbizottság egyezteti a parlament működése során felmerülő vitás kérdéseket és azok feloldására

törekszik. A Házbizottság általános érvényű állásfoglalásai a parlamenti jog szerves részét képezik, továbbfejlesztik az írott házszabályokat. 1.4 Az Országgyűlés bizottsági rendszere A bizottságok a parlamenti munkaszervezet meghatározó tényezői. A bizottságok két szempont, a szakmaiság és a politikai tagoltság szerint szerveződnek. A bizottságok eredeti szerveződési elve a szakmaiság, s éppen ezért itt fordul elő gyakrabban, hogy a képviselők a bizottsági védőernyő alatt függetlenedni kívánnak a politikai befolyástól, a mandátum szabadságának elvére hivatkozva. A szavazógépként működő bizottsági rendszer a parlamenti zavarok forrása lehet. A házszabály szerint az állandó bizottságban frakciónként legalább egy-egy képviselőnek helyet kell kapnia. A mai magyar bizottsági rendszer is az előbb említett két elv szerint jött létre. A bizottsági rendszer – és annak összetétele – a politikai

megállapodások függvénye, a konkrét bizottságokat általában nem nevesíti a parlamenti jog. A parlamenti jog három bizottsági típust teremtett: állandó, eseti és vizsgálóbizottság (ez utóbbi kettőt hívják ideiglenes bizottságnak is). Az állandó bizottságok a parlamenti ellenőrzés folyamatosságát biztosítják. A magyar házszabály nem sorolja fel az összes bizottságot, csupán azokat, amelyeket kötelezően létre kell hozni. Ezek a következők: az alkotmányossággal, a költségvetéssel, a külügyekkel, a honvédelemmel, valamint a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgálati ügyekkel foglalkozó bizottság. (Az Országgyűlésben jelenleg 25 állandó bizottság működik.) Mivel az állandó bizottság ágazati szempontból elég merev, szükség van az ellenőrzés rugalmasabb eszközére is a parlamentben, ezek az ideiglenes bizottságok (vizsgálóbizottság, eseti bizottság). A Házszabály szerint az Országgyűlés bármely

kérdés megvizsgálására vizsgálóbizottságot küldhet ki, továbbá eseti bizottságot alakíthat meghatározott ügyek intézésére. Az eseti bizottság elnöke és alelnöke csak képviselő, tagjainak fele nem országgyűlési képviselő is lehet, tanácskozási joggal. Kötelező létrehozni a vizsgálóbizottságot, ha azt a képviselők legalább egyötöde indítványozza. A vizsgálóbizottság a kormánypárti és ellenzéki frakciók között a paritás elve szerint alakul meg. Fontos ellenzéki jogot ad az a rendelkezés, hogy a végrehajtó hatalom tevékenységét vizsgáló bizottság elnöke csak ellenzéki képviselő lehet. A vizsgálóbizottság tevékenységéről jelentést készít. A bizottsági rendszer nem nyitott, a bizottság tagjai – az eseti bizottságok kivételével – csak országgyűlési képviselők lehetnek. A zártságot kompenzáló szabály, hogy a bizottságok tárgyalásaikra szakértőket hívhatnak meg, erre a képviselők is

javaslatot tehetnek. 42 43 1.5 A frakciók (képviselőcsoportok) A parlamenti frakciók a XX. század parlamenti jogának szülöttei A frakciók a parlamentek nagyhatalmú, nagy befolyású alakzatai, a frakciók nevében elhangzó véleményeknek, beterjesztett javaslatoknak súlya van. A frakcióalakítást a házszabályok a képviselők társulási jogaként fogják fel, azokat nem pártdöntések, hanem a szabad mandátum hozza létre. Ugyanakkor igaz az is, hogy csak politikai azonosság szerint lehet társulni, a társulás az egyazon párthoz tartozó képviselők joga. Frakciós kényszer nincs Egy képviselő csak egy csoportnak lehet tagja A házszabályok védik a választásokon kialakult politikai tagoltságot, ám ez a védelem a szabad mandátumra tekintettel eleve nem lehet abszolút. A politikai tagoltságot védő szabályok ugyanakkor nem tudják igazán meggátolni a parlamenti mozgásokat. A képviselői átülés nem példa nélküli jelenség a működő

parlamentekben, bár stabil pártrendszerű parlamentben a változás iránya inkább a lemondás, mint az átülés. A házszabály szerint a képviselő kiléphet a frakcióból és a képviselőcsoport a tagját ki is zárhatja. A kilépéssel vagy kizárással függetlenné vált képviselő csak hat hónap elteltével csatlakozhat más frakcióhoz. Az Országgyűlésben a 2004. évi választások nyomán az alábbi 4 frakciót jelentették be: 1. Kormánypárti frakciók (51,29%): MSZP – 178 képviselő, SZDSZ – 20 képviselő 2. Ellenzéki frakciók (47,67%): Fidesz – 162 képviselő, MDF – 22 képviselő 3. Független képviselők (1,04%) – 4 képviselő Az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló 1990. évi LVI és az ezt módosító 1991 évi LXXIII törvény a pártok parlamenti frakciói számára irodahelyiséget, gépírói és hivatali személyzetet biztosít egységesen az Országgyűlés

költségvetéséből. A képviselőcsoportok nyolcfős hivatali személyzetre, ezenkívül minden harmadik frakciótag után újabb egy fő alkalmazására tarthatnak igényt. A frakciók munkájuk szakmai megalapozottsága érdekében a kiadásaikat fedező szakértői díj igénybevételére jogosultak. A frakciók munkáját nagyban befolyásolja többek között a párt állapota, nagysága, belső demokráciája, anyagi helyzete és szakértői helyzete. Ebből a szempontból nagy különbségek vannak az egyes frakciók között, amelyek arcéle a parlamentben is elválik egymástól. A parlamenti pártfrakciók politikai szerepfelfogását döntően a kormánypárti vagy ellenzéki pozíció szabja meg. Az ideális állapot a cselekvőképes kormánypártiság és a konstruktív ellenzékiség lenne. 1.6 A parlamenti apparátus A parlamenti munkát segítő apparátus különböző szintekre telepíthető. A parlament és a bizottságok szintjén dolgozó apparátustól

fokozottan megkívánható a közszolgálatra jellemző semlegesség, politikamentesség és szakszerűség. A frakciók és képviselők mellett működő apparátusra pedig inkább a politikai bizalmi elv a jellemző. Az Országgyűlés munkaszervezete az Országgyűlés Hivatala, amely a Főtitkárságból és más belső szervezeti egységekből áll. A főtitkár az Országgyűlés „házszabálytudósa”, aki a plénumon az elnök közelében foglal helyet. A Főtitkárság közreműködik az ülések előkészítésében, szervezésében, gondoskodik a bizottságok működésének feltételeiről, jogi-szakmai segítséget nyújt a képviselőknek és a bizottságoknak, előkészíti a törvények és az országgyűlési határozatok kihirdetését. 43 44 Az Országgyűlés Hivatala a parlament főgondnoki, főkönyvelői, főpénztárosi teendőit is ellátja. Biztosítja a parlamenti költségvetés végrehajtását, a működéshez szükséges technikai feltételeket,

a helyiségeket, végzi az igazgatási és ügyviteli teendőket. 1991. január 1-től (1952 után újra) az Országgyűléshez tartozik az Országgyűlési Könyvtár, amely a parlamenti munka szakkönyvtára és amely őrzi a magyar parlamenti örökséget. 2. Az Országgyűlés fő funkciói Az Országgyűlés feladat-és hatáskörét az alkotmány határozza meg. A fő parlamenti funkciók, tevékenységi irányok történetileg határozottan elkülönültek és az alábbiak szerint csoportosíthatók:  törvényhozás,  parlamenti ellenőrzés,  a kormányzati szervezetrendszer létrehozása és irányítása (meghatározza az ország társadalmi-gazdasági tervét; dönt a Kormány programjáról),  külügyi és hadügyi feladatok (megköti a Magyar Köztársaság külkapcsolatai szempontjából kiemelkedő fontosságú nemzetközi szerződéseket; dönt a hadiállapot kinyilvánításáról és a békekötés kérdéséről; a fegyveres erők külföldi vagy

országon belüli alkalmazásáról),  egyéb parlamenti funkciókörök (pl. közkegyelem gyakorlása, népszavazás elrendelése). A feladatok közül a legmarkánsabbak – törvényhozás és parlamenti ellenőrzés – kerülnek részletezésre. 2.1 A törvényhozás A legmarkánsabb parlamenti tevékenység a törvényhozás. Az alkotmány szerint a törvényhozás joga az Országgyűlést illeti meg, ilyen elnevezéssel tehát kizárólag az Országgyűlés alkothat jogszabályt. Az alkotmány széles körben ismeri a kizárólagos törvényhozási tárgyak fogalmát, amellyel az alkotmányozó rendkívül erőssé tette a jogalkotásban az Országgyűlést. A törvényhozási tárgyak egyik típusa az alapjogi törvény, az alkotmány szerint ugyanis az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, amely az alapvető jog lényeges tartalmát nem korlátozhatja. A másik törvényhozási tárgykörtípus a szervezeti törvény,

amely az alkotmányban ismert valamennyi intézményre, szervezetre vonatkozóan szabályoz. Klasszikus, önállóan nevesített törvényhozási tárgykör a költségvetés. A törvények a határozathozatal szerint feles és kétharmados törvények lehetnek. Ez a különbségtétel egyáltalán nem ismeretlen megoldás, de egyáltalán nem bevett gyakorlat az alkotmányokban. A törvényeknek általában két alaptípusa létezik: az egyszerű törvény, illetve az ettől tartalmilag és eljárásilag világosan elkülönített alkotmánytörvény. A magyar alkotmány más alkotmányokhoz képest elég szemérmesen kezeli a törvényalkotást, csak a folyamat kezdetét (törvénykezdeményezési jog) és a végét (törvények kihirdetése) szabályozza, a közbülső történésekről a jogalkotási törvényben és a házszabályban találhatunk rendelkezéseket. 2.11 A törvénykezdeményezés joga 44 45 A törvény kezdeményezése alatt szigorú értelemben csak azt a

kidolgozott kész törvényjavaslatot lehet érteni, amely megfelel a törvények elkészítésére, szerkesztésére vonatkozó előírásoknak. Az alkotmány kijelöli a törvénykezdeményezésre jogosultak körét, miszerint törvényt a köztársasági elnök, a Kormány, minden országgyűlési bizottság és bármely országgyűlési képviselő kezdeményezhet. A házszabály szerint a törvényjavaslatokat az Országgyűlés elnökénél kell benyújtani. Képviselő által benyújtott javaslat csak akkor kerülhet az Országgyűlés tárgysorozatára, ha azt a kijelölt bizottság támogatja. A bizottság által elutasított képviselői törvénykezdeményezést frakciótámogatással (rendes ülésszakonként legfeljebb öt alkalommal) tárgysorozatba lehet vetetni. 2.12 A bizottságok szerepe a törvényalkotásban A bizottságok a parlament javaslattevő, véleményező szervei. A parlamenti jog a bizottságok funkciójaként rögzíti a törvényhozásban való

közreműködést. A magyar parlamenti jog különösen három területen ad részvételi lehetőséget a törvényhozásban a bizottságoknak:  a bizottságok saját jogon törvényeket kezdeményezhetnek,  a benyújtott törvényjavaslatokról bármely bizottság véleményt nyilváníthat, ahhoz módosító indítványt fűzhet, a véleményezés pedig a kijelölt bizottság alkotmányos kötelezettsége,  a kijelölt bizottságok véleményezik a képviselők módosító indítványait. A bizottságok írásban is közzétett véleményezése a törvényjavaslatok általános vitájában, közvetlenül az előterjesztés után hangzik el. A törvényelőkészítés egy-vagy több-bizottságos, ritkábban terjed ki valamennyi bizottságra. A törvények között speciális parlamenti hatáskört képeznek a költségvetési és zárszámadási törvények, amelyeket minden bizottság megtárgyal. A bizottságok véleményét a Költségvetési és pénzügyi bizottság

összesíti és terjeszti a plénum elé. Az Országgyűlés elnöke a képviselők által benyújtott módosító indítványokat a kijelölt bizottságnak adja ki véleményezésre. A bizottság a képviselői módosító indítványt értékeli és állást foglal, hogy azt támogatja vagy sem. A bizottság a képviselői javaslattal kapcsolatos véleményét ajánlásban terjeszti az Országgyűlés elé. A módosítási jog korlátlan gyakorlása anarchikussá teheti a vitát, megváltoztathatja az előterjesztő, a kormányzat eredeti szándékát. A bizottsági szűrés ezért elterjedt, történetileg jól ismert és bevált biztonsági eszköz. 2.13 A képviselők módosító javaslatai A képviselői módosító javaslat önálló parlamenti intézmény, a képviselet lényegéhez tartozik. A módosítási jog gyakran a kisebbségi vélemények tolmácsolója, nemritkán pedig az ellenzék fegyvere. A módosító javaslat lényege, hogy – amennyiben a képviselő a

végsőkig kitart és javaslata a házszabálynak megfelel – arról a parlamentnek külön szavaznia kell. A módosító javaslat nem mindig harmonikus eszköz. Tetézi az ellenszenvét, hogy a képviselők a döntéshozatal magas szintjén, a plénum nyilvánossága előtt, s a döntéshozatal utolsó pillanatáig élhetnek (élnek) vele. Az intézmény alkalmas lehet az obstrukcióra, megzavarhatja a törvényjavaslat koncepcióját, éppen ezért a magyar jogban elég erősek a korlátai: • Módosító javaslat az általános vita lezárásáig, írásban, indokolással ellátva az elnöknél nyújtható be a törvényjavaslat konkrét normaszövegéhez. 45 46 • A kötelező bizottsági szűrésről már esett szó. A bizottságok „rostaszerepét” oldja, hogy egyharmados bizottsági támogatottság hiányában szavazni azokról a képviselői módosításokról kell, amelyről a szavazást a javaslattevő frakció vezetője írásban kérte. • A módosító

javaslatoknak határidő korlátai is vannak, azt főszabályként az általános vita lezárásáig lehet benyújtani. A részletes vitában a képviselő csak a korábban benyújtott módosító javaslathoz kapcsolódóan terjeszthet be ún. kapcsolódó módosító javaslatot • Korlátozott a módosítási jog a különleges törvényalkotási eljárásokban, így pl. kivételes eljárásban, a nemzetközi szerződések megalkotásakor vagy a költségvetési törvényjavaslat esetében. • A képviselői módosítási jognak jogvesztő határideje van a törvényhozás felgyorsítása érdekében bevezetett kivételes törvényalkotási eljárásban. A kivételes eljárásban ugyanis csak az eljárást elrendelő parlamenti határozatot követő 21 napon belül lehet a törvényjavaslathoz módosító javaslatot benyújtani. Sürgős tárgyalás elrendelése esetén a módosításhoz rendelkezésre álló idő nyolc napra rövidül. A törvényhozás racionalizálását célzó

erős korlátok ellenére megállapítható, hogy a magyar parlamenti jogban a képviselői módosító javaslat bizonyos szabadságfokkal is rendelkezik. A módosító javaslat tárgyköre korlátlan, s arra a rendelkezési elv érvényes: a képviselő ura saját módosító javaslatának, a végsőkig kitarthat. A módosítás a vita bezárásáig megváltoztatható és a szavazás megkezdéséig bármikor visszavonható. Ez utóbbi ellenszere, hogy a visszavont javaslatot bármelyik képviselő „felélesztheti”, sajátjaként előterjesztheti. 2.14 A törvényjavaslatok vitája a parlamenti plénumon A magyar házszabály a jelentős törvényjavaslatok esetében kétfordulós tárgyalásra biztatja a parlamentet. Az Országgyűlésben a törvényjavaslatok kétolvasatos tárgyalása ismert, a törvényjavaslatoknak van általános és részletes vitája. A vita együttesen is lefolytatható, de módosító javaslat esetén mindig kétolvasatos tárgyalást kell tartani. Az

általános vita célja a törvényjavaslat szükségességének, szabályozási elveinek, indokolásának, koncepciójának tisztázása. A gyakorlatban az általános vita az előterjesztő – rendszerint a Kormány – expozéjából (beszámoló), a kijelölt bizottság ajánlásából és a frakciók vezérszónokainak hozzászólásaiból áll, ezt egészíthetik ki a képviselői hozzászólások. Az általános vita lezárásakor a parlament dönt arról, hogy a törvényjavaslatot részletes vitára bocsátja-e. A részletes vita célja a módosítással érintett szakaszok körüli álláspontok tisztázása. A részletes vitában rendre három fél: a Kormány, a bizottság és a képviselő ütközik, a politikai tagoltság szerint pedig az ellenzéki és a kormánypártok. A részletes vitában kizárólag a módosító javaslathoz vagy a módosító javaslattal érintett részhez lehet hozzászólni. A részletes vita lezárását követően kezdődik a szavazási

procedúra a törvényekre előírt szavazatszám szerint. Először a módosító javaslatokról, a módosítással érintett rendelkezésekről kell szavazni. Azokról a módosító javaslatokról, amelyekkel a Kormány egyetért, az Országgyűlés egy szavazással határoz. E megoldás racionalizálja a parlamenti döntéshozatalt. Bármely frakcióvezető kérheti, hogy legfeljebb három módosító javaslatról az Országgyűlés külön szavazzon. A részletes vita és a módosító javaslatokkal érintett rendelkezések feletti szavazás után, legkorábban a szavazást követő öt nap elteltével zárószavazást kell tartani a törvényjavaslat egészéről. A magyar házszabály ismeri a zárószavazás előtti záróvita intézményét is. A záróvita akkor nyílik meg, ha a részletes vitában megszavazott rendelkezések nincsenek összhangban az alkotmánnyal, törvényekkel vagy önmagukkal, s erre nézve módosító javaslat érkezett. A 46 47 kijelölt bizottság

és az alkotmány-és igazságügyi bizottság hivatalbóli kötelessége a belső alkotmányvédelem. Más a tárgyalási menetrend, ha az Országgyűlés a törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalja. A kivételes eljárást valamennyi kezdeményezésre jogosult kérheti, s arról a parlament a jelenlévő képviselők négyötödének szavazatával dönt. Kivételes eljárásban csak a minősített többséget nem igénylő törvények tárgyalhatók, nem kérhető továbbá kivételes eljárás a költségvetési és a zárszámadási törvényről sem. Kivételes eljárás elrendelése után az elnök azonnal kijelöli azt a bizottságot, amely tulajdonképpen lefolytatja a törvényjavaslat érdemi vitáját. A bizottsági vita végeztével a törvényjavaslatot az Országgyűlés napirendjére fel kell venni, és azt a plénum együttesen, a kétolvasatos tárgyalás mellőzésével tárgyalja. Az előterjesztő expozé, a bizottsági ajánlás és a frakciónkénti

egy-egy hozzászólás után az Országgyűlés rögtön határozatot hoz. A törvényjavaslat feletti szavazás házszabályszerűsége a törvények érvényességi kelléke. A szabályszerűen elfogadott és a házelnök által aláírt törvény kihirdethető. A kihirdetés a törvényalkotás zárómozzanata. 2.2 A parlamenti ellenőrzés A kormányzat ellenőrzése a parlament önálló funkciója. A XX század második felében jellemző alkotmányos tendencia az erősödő végrehajtó hatalom mellett a parlamenti ellenőrzési funkció hangsúlyozása. A parlamenti ellenőrzés többféle típusa közül az első nagyon lényeges szint a parlamenti plénumon, a plénum nyilvánossága előtt gyakorolt ellenőrzés. A plénum mellett jelentős szerepet játszik a kormányzati ellenőrzésben a bizottsági rendszer. Végül a parlamenti ellenőrzési funkcióhoz kapcsolódva önálló, az ellenőrzésre szakosodott szervek jönnek létre, pl. számvevőszék A plénumon

gyakorolt ellenőrzés tartalmilag a kormányok parlament előtti felelősségét valósítja meg. A felelősség egyik központi alkotmányjogi intézménye a bizalom, amely megadható és megvonható. A bizalom megadásakor, a kormányok bemutatkozásakor a többségi elv szerint működő parlamentek általában szavaznak a kormány programjáról is. A folyamatos parlamenti ellenőrzés iránytűje a megadott bizalom és a parlament által elfogadott kormányprogram. 2.21 A beszámoló, a jelentéstétel, a tájékoztató és a politikai vita A plénumon gyakorolt ellenőrzés ismert formája a beszámoló, amely az erősebb parlament előtti felelősséget valló kormányzati rendszerek sajátja. Az ellenőrzés finomabb, az adott szervtípus önállóságát elviekben jobban tisztelő formája a jelentéstétel és a tájékoztató. Az 1989-es köztársasági alkotmány az erősebb ellenőrzés elvén áll, és előírja a Kormány rendszeres beszámolási kötelezettségét. A

Kormány beszámolóját a miniszterelnök terjeszti az Országgyűlés elé. Az általános és rendszeres, a kormányprogram igazolására vagy korrekciójára hivatott politikai beszámoló mellett léteznek olyan speciális tárgykörök, amelyekre nézve a Kormánynak önálló beszámolási kötelezettsége van, pl. a Kormány beszámol az Országgyűlésnek a jogalkotási programról és annak végrehajtásáról, de beszámolási és tájékoztatási kötelezettségek találhatók az évenként elfogadott költségvetési törvényekben is. Az 1989-es alkotmány előírja valamennyi kormánytag Országgyűlés előtti beszámolási kötelezettségét is. A beszámolóra nincs határidő, tehát ez az Országgyűlés akaratától és kezdeményezésétől függ. A miniszter beszámolási kötelezettsége a miniszter parlament előtti felelősségét teremti meg. 47 48 Az ellenőrzés tág horizontját biztosítja a parlament előtt beszámolásra (jelentéstételre,

tájékoztatásra) kötelezettek széles köre. A parlamenti ellenőrzésre hivatott szervek ellenőrző tevékenységének produktuma értelemszerűen megjelenik az Országgyűlés plénumán. Az MNB elnöke, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke évente beszámol az Országgyűlésnek az irányított szerv tevékenységéről. Valamennyi beszámoló a plénumhoz kötött ellenőrzési forma, amelyről a parlamentnek – vita után – döntenie kell. Az alkotmány és a külön törvények alapján beszámolásra kötelezettek beszámolóját a házszabály alkalmazásában jelentésnek kell tekinteni. A jelentéshez a kijelölt bizottság ajánlást tehet. A jelentésnek csak általános vitája van, ahhoz módosító javaslat nem tehető A jelentés elfogadásáról az Országgyűlés dönt. A parlamenti ellenőrzés sajátos formája a politikai vita. A politikai vita bármely átfogó politikai témakörben kezdeményezhető, elrendelhető. A vita során ellenőrizhető a Kormány

álláspontja az adott nagy jelentőségű kérdésekben. A házszabály szerint a Kormány vagy a képviselők egyötödének írásbeli indítványára az Országgyűlés politikai vitát tart, amely a Kormány nyilatkozatával kezdődik és viszontválasszal zárul. Politikai vitát csak rendes ülésszakon lehet tartani, s azt mindig időkeretben kell tárgyalni, amely négy óránál kevesebb nem lehet. 2.22 Az interpelláció és a kérdés A parlamenti plénumhoz kapcsolódó ellenőrzési eszközök egyik leggyakrabban alkalmazott, a képviselők körében népszerű formája az interpelláció és a kérdés. A parlamenti bizalom szemszögéből az interpelláció a veszélyesebb, hiszen leglényegesebb kelléke a választ minősítő – esetleg elutasító – parlamenti határozat. Az interpelláció a képviselők egyéni vagy kollektív joga, ám a határozatkényszer miatt az intézmény kikerül a képviselő kezéből, s legfeljebb a viszontválasszal befolyásolhatja

a parlamenti határozatot. Az interpelláció tehát a Kormány, illetve a miniszteri felelősség érvényesítésének egyik lehetséges formája, bár a negatív eredmény nem vonja maga után automatikusan a lemondási kötelezettséget. Az interpellációt írásban, rövid indoklással, az ülés előtt négy nappal kell benyújtani az elnöknél, aki megküldi azt az interpelláltnak, illetve az interpellációt bejelenti az Országgyűlésnek. Az elmondott interpellációra főszabályként azonnali szóbeli válaszadási kötelezettség áll fenn, kivételesen azonban – az Országgyűlés engedélye alapján – az interpelláltnak joga van ahhoz, hogy a választ 30 napon belül írásban adja meg. A magyar alkotmány csak az interpelláló képviselő esetében ír elő személyes jelenlétet, ha ugyanis a képviselő nincs jelen, az interpellációt visszavontnak kell tekinteni; a parlamenti válasznál azonban megengedi a helyettesítést, azaz a minisztert s politikai

államtitkár teljes jogkörben helyettesítheti. A Házszabály az interpellációnál maximálja a beszédidőt: az interpelláló képviselőnek három perc áll rendelkezésére az interpellációra és öt perc a viszontválaszra, az interpelláltnak pedig négy perce van a válaszra. A magyar Házszabály értelmében, ha a képviselő és az Országgyűlés az interpellációra adott választ elutasította, az interpellációt a hatáskörrel rendelkező bizottság(ok)nak kell kiadni. A bizottság írásos jelentése alapján az elutasított interpelláció újbóli tárgyalását az Országgyűlés – legkésőbb a következő ülésen – napirendre tűzi. A parlament utólag helyesnek ítélheti a választ vagy megerősítheti korábbi elutasító döntését, ez utóbbi esetben a bizottságot intézkedési javaslat kidolgozására kéri fel. 48 49 Az egyszerű, napirendtől független, angol típusú kérdés veszélytelenebb ellenőrzési forma, a kérdésnél

hiányzik ugyanis a parlamenti határozat és a képviselő viszontválaszra sem jogosult. A kérdezett felvilágosítást (és nem választ!) ad, a kérdés tehát formátlanabb, mint az interpelláció. A formátlanságára jellemző az is, hogy a kérdést írásban, az ülésnapot megelőző munkanap déli 12 óráig lehet az elnöknél benyújtani. A kérdezettek köre is jóval szélesebb, mint az interpelláció címzetti köre. A magyar alkotmány szerint a képviselő az ombudsmannhoz, az Állami Számvevőszék elnökéhez és a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez kérdést, a Kormányhoz, a Kormány bármely tagjához és a legfőbb ügyészhez pedig kérdést és interpellációt intézhet a feladatkörükbe tartozó minden ügyben. Az egyes ülésszakokon, üléseken belül az interpellációk és kérdések elmondásának napjáról az Országgyűlés dönt, erről a napról értesíteni kell az interpelláló képviselőt és az interpelláltat is. Az interpellációk és

kérdések elmondásának sorrendjét a benyújtás időbeni sorrendje határozza meg. Az interpelláció és a kérdés tárgyalására hetente legalább kilencven percet kell biztosítani, továbbá valamennyi frakció számára lehetővé kell tenni, hogy legalább egy, általa benyújtott interpelláció és kérdés tárgyalására sor kerüljön. Az 1994. évi Házszabály új intézményként szabályozza az azonnali kérdések és válaszok óráját, amelyre hetente legalább egyszer – hatvan percet biztosítva – kell sort keríteni. A kérdező képviselő személyét és a kérdés tárgyát az ülésnap megnyitását megelőzően egy órával a frakcióvezető jelenti be. A válaszadásra kötelezettek kötelesek az ülésteremben tartózkodni. Első körben az ellenzéki frakciók erősorrendben tehetnek fel kérdéseket, majd az összes többi frakció. A kérdés és a válaszok, továbbá a viszontválaszok ideje maximált, kettő-kettő, illetve egy-egy percben.

2.23 A bizottságok szerepe a parlamenti ellenőrzésben A bizottságok közreműködése az ellenőrzésben folyamatossá, szakszerűbbé, hatékonyabbá teheti a parlamenti ellenőrzést. Nagy és felelősségteljes hatásköre van a bizottságoknak a kormányzat létrehozatalának parlamenti feladataiban. A hatáskörrel rendelkező bizottság a parlamenti döntés előtt meghallgatja és véleményezi – a köztársasági elnök-jelölt és a miniszterelnök-jelölt kivételével – a vezető közjogi tisztségek várományosait, pl. az alkotmánybírónak, legfőbb ügyésznek jelölt személyeket. Az illetékes állandó bizottság a köztársasági elnöki kinevezés előtt meghallgatja és véleményezi a miniszterjelölteket. A bizottság állásfoglalásának nincs a parlamenti hatáskört automatikusan kötő szerepe, mégis jelentősen befolyásolhatja a parlamenti határozatot. A parlamenti állandó bizottságok általános ellenőrzési jogainak alkotmányos alapjai

vannak, az alkotmány mindenkit kötelez a bizottság által kért adatok közlésére, a bizottság előtti nyilatkozat-és vallomástételre. Ez az alkotmányos tétel erős és széles ellenőrzési pozíciót biztosít a bizottságoknak, hiszen az alkotmányt sérti meg az a természetes vagy jogi személy, állami, társadalmi szervezet, aki vagy amely nem tesz eleget ennek a kötelezettségnek. A bizottságok kezdeményezési joga az ellenőrzés területén szinte korlátlannak tekinthető, a bizottságok saját kezdeményezésükre működési területüket érintő bármely kérdést megtárgyalhatnak és abban állást foglalhatnak. A végrehajtó hatalom ellenőrzését több garancia biztosítja. Ilyen garancia az összeférhetetlenség a kormánytagság és a bizottsági tagság között: ha a képviselő miniszterelnök, miniszter vagy politikai államtitkár, nem lehet országgyűlési bizottság tagja. 49 50 A Kormány tárgy szerint érintett tagja – a

bizottság hívására – köteles megjelenni és felvilágosítást adni a bizottság ülésén. (A meghívottat a helyettesítésére jogosult személy is képviselheti.) A bizottsági tagok kétötödének kérésére a bizottság meghallgatást tart. A bizottság köteles évente legalább egy alkalommal meghallgatni azt a minisztert, akit kinevezése előtt is meghallgatott. A bizottságok javaslataikkal, kezdeményezéseikkel a kormányzati és a jogvédő szervekhez egyaránt közvetlenül fordulhatnak. A bizottságok javaslataival az érintett állami szervek kötelesek érdemben foglalkozni, s annak eredményéről a bizottságot tájékoztatni. 2.24 Az Állami Számvevőszék A parlamenti ellenőrzés igénye a költségvetési törvények megvitatása és elfogadása során különös hangsúllyal vetődik fel. E hatáskör gyakorlásának segítésére állandó bizottságokat szoktak létrehozni, de bármilye jól működjenek is ezek a bizottságok, a végrehajtó

hatalom tevékenységének ellenőrzése folyamatosságot és olyan szakértelmet igényel, amellyel a képviselők nem feltétlenül rendelkeznek, illetve amely szakértők eseti közreműködésével sem biztosítható. E tapasztalatok alapján jutottak el az európai parlamentáris államok arra a felismerésre, hogy a parlamenti ellenőrzés hatékonyságának és ezáltal a végrehajtó hatalom érdemi felelősségének megteremtése érdekében célszerű külön szerveket működtetni. Ez a szerv hazánkban az Állami Számvevőszék (továbbiakban ÁSZ), amelyről az 1989. évi XXXVIII. törvény rendelkezik Az ÁSZ az Országgyűlés pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve, amely csak az Országgyűlésnek és a törvényeknek van alárendelve. Az ÁSZ és az Országgyűlés kapcsolata szervezeti értelemben az alábbi jogosítványokkal jellemezhető:  az elnököt és az alelnököket a képviselőkből álló jelölőbizottság javaslatára az Országgyűlés választja

meghatározott időtartamra;  az elnökké, illetve alelnökké válás feltételeit a törvény nem határozza meg, csupán néhány összeférhetetlenségi korlátot állít fel, többek között az országgyűlési tagságra vonatkozóan;  az elnököt és az alelnököket mentelmi jog illeti meg, amelynek felfüggesztéséhez az Országgyűlés hozzájárulása szükséges;  az elnök és alelnökök felelőssége nem korlátlan, a felelősségre vonás során a jogi felelősségen van a hangsúly;  az elnök tanácskozási joggal részt vesz az Országgyűlés és bizottságainak ülésein;  az ÁSZ szervezeti felépítésének létszámának, éves költségvetésének jóváhagyása, illetve az elnök és az alelnökök munkadíjának megállapítása az Országgyűlés feladata. Az ÁSZ és az Országgyűlés kapcsolata hatásköri értelemben normatív és konkrét rendelkezéseken alapul. A hatásköri szabályokat maga a törvény határozza meg Ennek során

évente, illetőleg rendszeresen kötelező ellenőrzéseket ír elő. Ezt követően kerülhet csak sor arra, hogy az Országgyűlés utasítására is ellenőrizzen. Az elnök évente köteles jelentésben tájékoztatni az Országgyűlést az elvégzett ellenőrzésekről, kivéve a zárszámadás ellenőrzéséről készült jelentést, amit a zárszámadással együtt köteles az Országgyűlés elé terjeszteni. Az ÁSZ és a Kormány kapcsolatára a törvény alábbi rendelkezései utalnak:  együtt alkalmazási tilalom áll fenn az elnök, az alelnökök, a vezetők, a számvevők és a Kormány tagjai között;  az ÁSZ általános ellenőrzési hatásköre szinte a Kormány egész tevékenységét érinti, és annak végrehajtása az ÁSZ oldalán jogosítványokból, a Kormány oldalán pedig kötelezettségekből áll; 50 51  a Kormány felkérheti az ÁSZ-t konkrét ellenőrzés elvégzésére, a kérés teljesítését illetően azonban az elnöknek

mérlegelési joga van. Az ÁSZ az állami ellenőrzés legfőbb szerve, melyet a törvény általános ellenőrzési hatáskörrel is felruházott. Általános ez a hatáskör annyiban, amennyiben az ellenőrzés alá tartozó szerv gazdálkodási tevékenységének egészét érinti, célszerűségi és eredményességi szempontok alapján. Kivétel az alól a pártok gazdálkodása, valamint az MNB bankjegy-és érmekibocsátására vonatkozó adatok, mivel ezek vonatkozásában az ÁSZ-t csak törvényességi ellenőrzés illeti meg. Amikor az ÁSZ elnöke a költségvetés hitelfelvételeire vonatkozó szerződéseket ellenjegyzi, valamint a kormányprogram és az állam kötelezettségvállalásával járó beruházási előirányzatok indokoltságát, célszerűségét és teljesítését véleményezi, már nem ellenőrzést végez, hanem gazdaságpolitikai döntésekben vállal részvételt. Az ellenőrzésnek a törvény által rendelkezésre bocsátott eszközrendszere

megfelel az ellenőrző funkció sajátosságainak és eleget tesz annak a követelménynek is, hogy az ÁSZ-t döntési jogosítvány nem illeti meg. Az ellenőrzés eszközei sorában elsőként az anyagi és pénzeszközök kármegelőzés céljából történő zárolásáról rendelkezik a törvény. A zárolás végrehajtásáról a pénzügyminiszternek vagy a vizsgált szervezetnek kell gondoskodnia. Az eszközök második csoportja a szerv működésének felfüggesztése. További eszközök a tájékoztatás, illetve az érintett válaszadási kötelezettségével párosuló magyarázatkérés. Az ellenőrzés eszközeinek hatásfokát felerősítheti az a lehetőség, miszerint ha az elnök az előzőekben felsorolt eszközök alkalmazását nem tartja kielégítőnek, akkor az Országgyűléshez fordulhat. Törvénysértés észlelése esetén az ÁSZ-t eljárás-kezdeményezési jog is megilleti, amely mind a büntetőjogi, mind pedig a munkajogi felelősségre vonásra

kiterjed. Az ÁSZ eljárását, az általa végzett ellenőrzés hatékonyságát legteljesebb módon az garantálja, hogy jelentéseit nyilvánosságra kell hoznia. 2.25 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa (ombudsmann) Az 1989. évi alkotmánymódosítás a magyar közjogban egy teljesen új parlamenti intézmény, az országgyűlési biztos (ombudsmann) meghonosítására vállalkozott, mely intézmény részletes szabályait az 1993. évi LIX törvény szabályozza Az 1990. évi alkotmányrevízió az állampolgári jogok országgyűlési biztosa mellett bevezette a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának intézményét is. Az országgyűlési biztos a parlamenti ellenőrzés önállósult, sajátos szervtípusa, amely kizárólag a parlamentnek felelős. Lényeges kérdés, hogy milyen az országgyűlési biztos és az Országgyűlés kapcsolata, mennyire biztosított az ombudsmann függetlensége. Erre vonatkozóan a törvény garanciákat

nyújt: az országgyűlési biztos eljárása során független, intézkedéseit kizárólag az Alkotmány és a törvények alapján hozza. A függetlenség további garanciája a széles körű közhivatali, gazdasági és politikai összeférhetetlenség, valamint a mentelmi jog. E megbízatás összeegyeztethetetlen minden más állami, önkormányzati, társadalmi és politikai tisztséggel vagy megbízatással. Az ombudsmannt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés kétharmados szavazattöbbséggel választja meg. Az Országgyűlés az ombudsmannt azok közül a kiemelkedő tudású elméleti vagy legalább tíz év szakmai gyakorlattal rendelkező jogászok közül választja meg, akik az alkotmányos jogokat érintő eljárások lefolytatásában, felügyeletében vagy tudományos elméletében jelentős tapasztalatokkal rendelkeznek és köztiszteletnek örvendenek. A választhatósági szabályok szigorúak, kizárják ugyanis, hogy a megelőző négy év

hatalmi elitjéből válasszon az Országgyűlés. A 51 52 parlament nem csak a tisztség keletkezésénél, hanem a megszűnésénél is hatáskörrel rendelkezik az alábbiak szerint:  megállapítja az ombudsmann összeférhetetlenségét,  felmenti az ombudsmannt, ha neki fel nem róható okból kilencven napon túlmenően nem képes eleget tenni a megbízásából eredő feladatainak,  megfosztja tisztségétől az ombudsmannt, ha az neki felróható okból nem tesz eleget megbízatásának, illetve jogerős ítéletben megállapított bűntettet követ el vagy más módon a tisztségére alkalmatlanná válik. Az ombudsmann tevékenységének tapasztalatairól évente beszámol az Országgyűlésnek. A beszámolót a parlamenti határozathozatalt követően a Magyar Közlönyben közzé kell tenni. Az országgyűlési képviselők kérdést intézhetnek az ombudsmannhoz a feladatkörébe tartozó minden ügyben. Az Alkotmány értelmében az ombudsmann feladata, hogy

az alkotmányos jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen. Az eljárását a törvényben meghatározott feltételek esetén bárki kezdeményezheti és az ombudsmann hivatalból is eljárhat. Az ombudsmann eljárását akkor lehet kezdeményezni, ha a kezdeményező megítélése szerint: „.valamely hatóság illetve közszolgáltatást végző szerv eljárása, ennek során hozott határozata (intézkedése), illetőleg a hatóság intézkedésének elmulasztása következtében alkotmányos jogaival összefüggésben sérelem érte vagy ennek közvetlen veszélye áll fenn, feltéve, hogy a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket már kimerítette, illetve jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva” (16.§) Eljárást kezdeményezni a jogerős határozat közlésétől számított egy éven belül. Az

ombudsmann-nak mérlegelési joga van, szabadon választhatja meg a célszerűnek tartott intézkedést. Ha megítélése szerint a beadványban szereplő alkotmányos visszásság csekély jelentőségű, a beadványt nem köteles vizsgálni, s erről az eljárást kezdeményezőt értesíti. Az ombudsmann – indokolással – elutasítja a nyilvánvalóan alaptalan, továbbá az ismételten előterjesztett és érdemben új tényt, adatot nem tartalmazó beadványt. Elutasítható a nem jogosult által, valamint a névtelenül benyújtott beadvány is. Az ombudsmann döntési jogkörrel nem rendelkezik, közigazgatási határozatot nem változtathat meg, hatásköröket nem vonhat el. Figyelemfelhívó szerepe van, lételeme a nyilvánosság. Általában az ombudsmann „kivizsgál, bírál, ajánlást tesz, sajtótájékoztatót tart, az Alkotmánybírósághoz fordul, kéri a parlament közbelépését durva jogsértés esetén, fegyelmi felelősségre vonást vagy súlyosabb

esetben büntetőeljárást kezdeményezhet az erre hatáskörrel rendelkező szerv megkeresésével.” Az ombudsmann részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés ülésein, javaslatokat terjeszthet elő, sürgős tárgyalást kérhet. A törvény kötelezi a hatóságokat az ombudsmann munkájának segítésére: az ombudsmann beléphet a hatóság helyiségeibe, adatokat és felvilágosítást kérhet, iratokba betekinthet, az ügyintézőket meghallgathatja, vizsgálat lefolytatására, magyarázatadásra, nyilatkozattételre hívhat fel. Az ombudsmann-nak nagy aktivitást biztosító kezdeményezési jogköre van, pl. kezdeményezheti az Alkotmánybíróság eljárását, ügyészi óvást, felelősségre vonásra irányuló eljárást, jogszabály módosítását vagy hatályon kívül helyezését, új jogszabály kiadását. Az ombudsmann munkáját az Országgyűlési Biztos Hivatala segíti, amelynek vezetőit és munkatársait az ombudsmann nevezi ki és menti fel. A

törvény többszemélyessé tette az ombudsmann intézményét, amikor megválasztotta az ombudsmann általános helyettesét, az adatvédelmi biztost, az oktatási ombudsmannt. ?????????? 52 53 3. Az Országgyűlés működési rendje 3.1 Az Országgyűlés megbízatási ideje, ülésszakai és ülései Az Országgyűlést négyévi időtartamra választják, megbízatása az alakuló üléssel kezdődik, működése az új Országgyűlés alakuló üléséig tart. A megbízatási idő alkotmányos lerövidítése a feloszlás vagy feloszlatás. A parlament kimondhatja feloszlását megbízatásának lejárta előtt is. Erre többnyire legitimációs válság vagy más politikai változás késztetheti a parlamentet (így szűnt meg pl. az 1985-1990-es országgyűlés megbízatása 1990. március 16-án) A feloszlás politikai belátás és döntés kérdése, kimondásának egyetlen korlátja a rendkívüli jogrend. A feloszlatás az államfő hatásköre, e döntéssel a

bizalomvesztett kormányzat vagy a Kormány nélküli állapot kérdése oldható meg. A megbízatás lejártától, a feloszlástól, illetve a feloszlatástól számított három hónapon belül új Országgyűlést kell választani. A választást az államfő írja ki. Ismeri az alkotmányjog a megbízási idő meghosszabbítását is. Erre csak rendkívüli jogrend idején van lehetőség, ha a parlament megbízatása ekkor jár le, az automatikusan meghosszabbodik a rendkívüli jogrend megszűnéséig. Rendkívüli jogrendben a már feloszlott vagy feloszlatott Országgyűlés is összehívható, hogy megbízatásának meghosszabbításáról maga határozzon. Az Országgyűlés évente két rendes ülésszakot tart február 1-től június 15-ig és szeptember 1-től december 15-ig. Rendkívüli ülésszakra vagy ülésre kell összehívni az Országgyűlést a köztársasági elnök, a Kormány vagy a képviselők egyötödének írásbeli kérelmére. Az írásbeli indítvány

alkotmányos kelléke az indokolás, a javasolt időpont és a pontos napirend. 3.2 Az Országgyűlés tanácskozási rendje Alkotmányos alapelv, hogy a parlament ülései nyilvánosak, mely nyilvánosság jelenti egyrészt a sajtónyilvánosságot, másrészt a „karzat nyilvánosságát”, az ülésen való közvetlen állampolgári részvételt. A nyilvános üléseken a hallgatóság a tetszését vagy nemtetszését nem nyilváníthatja, az elnök fegyelmi jogkörében az egész hallgatóságot kiutasíthatja a rend és a csend megzavarása esetén. A köztársasági elnök, a Kormány, továbbá bármely képviselő kérelmére az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával zárt ülés tartását is elhatározhatja. A parlamenti nyilvánosság elve magában foglalja a tanácskozás dokumentumainak nyilvánosságát, hozzáférhetőségét is, ez alól csak a zárt ülések titkos iratként kezelt anyagai a kivételek. Az Országgyűlés akkor

határozatképes, ha a képviselőknek több mint a fele jelen van. A magyar parlamenti jogban a határozathozatalnak négy típusa létezik: • főszabály szerint az Országgyűlés határozatait a jelen lévő képviselők több mint felének szavazatával hozza; • a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata szükséges az Alkotmányban taxatíve felsorolt törvényhozási tárgyakban; • az összes képviselő (386 fő) abszolút többsége szükséges a kormányalakítás, illetve a bizalmatlansági indítvány kérdéséhez; • az összes képviselő kétharmadának szavazata szükséges az Alkotmány módosításához, illetve a legfőbb közjogi méltóságok (pl. köztársasági elnök, alkotmánybírák) megválasztásához. Az Országgyűlés főszabályként nyílt szavazással határoz, mely szavazatszámláló gép alkalmazásával vagy kézfelemeléssel történik. (Az utóbbi esetben, ha kétséges a szavazás 53 54 eredménye, bármely képviselő

ismételt gépi szavazást kérhet, s azt az elnök köteles elrendelni.) Az Országgyűlés a Házszabályban előírt esetekben titkosan szavaz, mely szavazás szavazólappal történik. A képviselőket a nyilvánosság előtt megjelenítő szavazási mód a név szerinti szavazás. Ezt bármelyik képviselőcsoport indítványára el lehet rendelni. Név szerinti szavazás esetében a képviselők ábécérendben, „igen”, „nem”, „tartózkodom” nyilatkozattal szavazhatnak. A tanácskozási rend legneuralgikusabb pontja a parlamenti beszédjog. A beszédjog határait egyrészt a parlamenti szólásszabadság, másrészt a parlamenti fegyelmi jog alakította ki. A beszédjog a parlamenti tanácskozási rend érdekeinek alárendelten érvényesülhet. A modern házszabályok úgy szabják meg a beszédidőt, hogy a tárgyalt ügyről érdemben lehessen véleményt alkotni, ugyanakkor a beszédidő ne sértse mások érdekeit. A beszédidő érdekcsoportok (frakciók)

szerinti felosztására általában a paritás elve jellemző. A beszédidő szétosztásában a parlamenti konszenzus a domináló elv, a tanácskozások időkeretéről viszont a házszabály rendelkezik. A beszédjoggal való visszaélésnek közismert példája az obstrukció, amivel sikeresen elodázható a döntéshozatal, hiszen mindaddig, amíg pl. egy napirendhez hozzászóló akad, amíg tucatjával érkeznek a módosító indítványok, addig a szavazás nem kezdődhet el. A házszabályok egyensúlyt teremtenek a parlamenti szólásszabadság és a tanácskozási rend között, éppen ezért érezhetően obstrukcióellenesek (a magyar házszabály is). Az obstrukció egyik ellenszere a klotűr intézménye, mely szerint az előterjesztő vagy legalább tizenöt képviselő írásban javasolhatja a vita lezárását, ha az indítványhoz már minden frakció hozzászólt. A vita lezárását követően frakciónként egy-egy képviselő még öt percben hozzászólhat. A

parlamenti szólásszabadság – a korlátokkal együtt – a képviselők alkotmányos joga, szólásra nem csak előzetesen, hanem vita közben és ismételten is lehet jelentkezni. A felszólalások a kormánypárti és ellenzéki felszólalók sorrendje szerint váltakozva történnek. A Kormány tagjainak és az előkészítésben részt vevő bizottságok képviselőinek szólási előjogaik vannak, bármikor felszólalhatnak. Szót kérhetnek a tanácskozási joggal jelenlévők is. A szólásjog önállóvá vált intézményei a napirenden kívüli felszólalás, az ügyrendi felszólalás és a „kétperces” felszólalás. Napirenden kívül országos jelentőségű, halaszthatatlan és rendkívüli ügyben lehet szólni. Napirend előtt a szólás joga kizárólag a frakcióvezetőket illeti meg öt percben. (A napirend előtti felszólalás a képviselők kedvenc fegyvere, hiszen az ülések kezdetén még nem lankad a figyelem és telt ház van.) Napirend után

bármely képviselő felszólalásra jelentkezhet. A tárgyalt napirendet érintően ügyrendi kérdésben bármely képviselő öt percre bármikor szót kérhet. Kétperces hozzászólást vita közben, korábbi felszólalással kapcsolatos észrevétel céljából lehet kérni. Ez az intézmény valójában a „tetemre hívott” képviselő viszontválaszhoz való joga, a gyakorlatban a személyes megtámadtatásra hivatkozva élnek vele. Történetileg számtalan példával igazolható, hogy a beszédjog intézményei nem mindig működnek rendeltetésszerűen, s ez jellemzi a magyar parlamentet is. Az Országgyűlés rendeltetésszerű működését segíti elő a parlamenti fegyelmi jog, melynek alapján fegyelmi büntetéseket szabhat ki az elnök és maga az Országgyűlés is. A büntetések olyan súlyosak is lehetnek, hogy a parlament örökre megválik egy tagjától (például méltatlansági összeférhetetlenség kimondása). A fegyelmi jog nem csak a nagyon aktív, de

a nagyon passzív képviselőket is érinti: az igazolatlanul tartósan távol maradókat például illetményvisszatartással sújtja. 54 55 A hatályos parlamenti jogban meglehetősen nagyvonalú a fegyelmi eszközrendszer, mivel a Házszabály csak a távolmaradást szankcionálja: ha a képviselő a szavazások több mint egyharmadán nem vesz részt, alapdíja a tárgyhónapban arányosan csökken. A fegyelmi jog legsúlyosabb eszköze a szómegvonás. Az elnök megvonja a szót attól a felszólalótól, akit beszéde során harmadszor szólít fel arra, hogy térjen a tárgyra, vagy másodszor utasít rendre. Ha az Országgyűlés ülésein olyan rendzavarás történik, amely a tanácskozás folytatását lehetetlenné teszi, az elnök az ülést határozott időre félbeszakíthatja. Ha az elnök elhagyja a székét, az ülés félbeszakad. 4. A képviselők jogállása A mai magyar választási rendszerben a képviselői mandátumok háromféleképpen keletkezhetnek: o

egyéni választókerületben, o területi listán és o országos listán. Az egyes mandátumok mögött eltérő szavazatszám és eltérő politikai-hatalmi kötődési rendszer van. A mandátumok keletkezésének feltételei: o megválasztás ténye, o megbízólevél átadása, o mandátumhitelesítés és a o képviselői eskü. A képviselői mandátumot a választás ténye keletkezteti, minden más aktus csak kiteljesíti azt. Az országgyűlési képviselő megbízatása megszűnik: o az Országgyűlés működésének befejeztével, o a képviselő halálával, o lemondással, o a választójog elvesztésével és o összeférhetetlenség kimondásával. A képviselői mandátum objektív vagy szubjektív okok következtében szűnhet meg. A szubjektív mandátumvesztés egyes eseteiben rendszerint a képviselő felelőssége kérhető számon. A megszűnés legegyszerűbb és leggyakoribb formája a képviselői lemondás. A képviselő az Országgyűléshez intézett

nyilatkozatával lemondhat megbízatásáról, annak érvényességéhez nem kell az Országgyűlés elfogadó határozata. Sajátos megszűnési mód az összeférhetetlenség. A magyar alkotmányjog az összeférhetetlenségi okok közül a közhivatali összeférhetetlenségi okokat sorolja fel. Ezek szerint a képviselői tisztséggel – más hatalmi ágak köréből – csak a kormánytagság és a politikai államtitkári tisztség fér össze. Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV törvény által előírt összeférhetetlenségi eseteket kivéve, a képviselő megbízatásának időtartama alatt munkaviszonyban, valamint munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állhat, kereső foglalkozást folytathat. Az összeférhetetlenségi okokat a mandátumigazolástól – vagy ciklus közben az ok felmerülésétől – számított 30 napon belül kell megszüntetni. Az ok megszüntetéséig a képviselő nem gyakorolhatja a képviselői

jogait. Ha nem tesz eleget e kötelezettségének, akkor az összeférhetetlenség kimondásáról – a Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság véleményének kikérése után – az 55 56 Országgyűlés egyszerű szótöbbséggel határoz. Az összeférhetetlenségi eljárást bármely képviselő kezdeményezheti. A képviselői munka egyik legfontosabb biztosítéka a mentelmi jog, amely két irányban védi a képviselőket: felelőtlenséget és sértetlenséget biztosít. A felelőtlenség a képviselőnek a parlamentben, a bizottságokban, a frakciókban és általában a parlamenten kívüli képviselői minőségben végzett munkájára (felszólalás, vélemény, nyilatkozat, szavazat stb.) vonatkozik E mentesség azonban nem vonatkozik a rágalmazásra, becsületsértésre, valamint a képviselő polgári jogi felelősségére. A sérthetetlenség feltételes eljárási mentességet biztosít, a képviselőket e minőségükön kívül

illeti meg. E szerint a képviselőt csak tettenérés esetén lehet őrizetbe venni, és ellene csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulásával lehet büntető-, valamint szabálysértési eljárást indítani vagy folytatni. Tettenérés esetén az indítványt haladéktalanul elő kell terjeszteni A mentelmi jog nem személyes előjog, arról a képviselő – a szabálysértési eljárás kivételével – nem mondhat le, képviselői minőségére az eljárás során hivatkoznia kell. E jogát mindenki köteles tiszteletben tartani. A képviselőknek haladéktalanul jelezni kell mentelmi jogának megsértését a házelnöknek. A mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó indítványt a legfőbb ügyész vagy a bíróság terjesztheti elő a házelnöknél, aki haladéktalanul átadja megvizsgálásra az ügyet a Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságnak, és azt bejelenti az Országgyűlés következő ülésén. A bizottság köteles az

érintett képviselőt meghallgatni, majd zárt ülésben 30 napon belül elkészíti a javaslatát. Az Országgyűlés mentelmi ügyekben a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatával dönt. A parlamenti határozat vagy fenntartja vagy felfüggeszti a képviselők mentelmi jogát. A parlamenti demokráciák biztosítják a képviselők anyagi függetlenségét is. Hazánkban az 1990. évi LVI törvény teremtette meg a képviselői munka anyagi alapjait Az országgyűlési képviselőt a függetlenségét biztosító tiszteletdíj, továbbá meghatározott kedvezmények és képviselői költségeinek fedezésére költségtérítés illeti meg. A jövedelemadó-köteles tiszteletdíj alapdíjból és pótdíjból áll, az alapdíj a vezetői pótlék nélkül számított miniszteri illetmény 50%-a, a pótdíj a kapott pluszmegbízatások szerint jár. A képviselő havonta költségtérítési átalányra, valamint szállásköltségeinek megtérítésére jogosult. A

képviselők számára munkavégzésre alkalmas irodahelyiséget és egy fő személyzet alkalmazásának pénzügyi feltételeit biztosítja a törvény. További kedvezmény, hogy a képviselő a közforgalmi tömegközlekedési eszközöket ingyenesen veheti igénybe. Emellett a képviselő térítésmentesen kapja meg az Országgyűlés kiadványait, dokumentumait, a hivatal információs és dokumentációs szolgáltatásait. A képviselő megbízatásának időtartama munkaviszonyban töltött időnek, illetve nyugdíjra jogosító szolgálati időnek számít. A képviselő a ciklus végén – kivéve ha újraválasztják – végkielégítésre és korkedvezményes nyugdíjra jogosult. 56 57 VIII. A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK 1. Az államfői tisztség keletkezése és megszűnése Az 1990. évi XL törvény kimondta, hogy az államfőt az Országgyűlés választja meg öt évi időtartamra, egyúttal megállapítja az Országgyűlés általi választás részletes

szabályait. A Magyar Köztársaság Alkotmánya szerint köztársasági elnökké választható minden büntetlen előéletű, választójoggal rendelkező magyar állampolgár, aki a választás napján a 35. életévét betöltötte Az államfőz e tisztségbe legfeljebb egyszer lehet újraválasztani. A választást jelölés előzi meg. A jelölés érvényességéhez az Országgyűlés legalább 50 tagjának írásbeli ajánlása szükséges. A jelölést az Országgyűlés elnökénél a szavazás elrendelése előtt kell benyújtani. Az Országgyűlés minden tagja csak egy jelöltet ajánlhat; annak, aki több jelöltet ajánl, minden ajánlása érvénytelen. Az Országgyűlés az államfőt titkos szavazással választja. Ha szükséges, többszöri szavazást kell tartani. Az első szavazás alapján megválasztott köztársasági elnök az, aki a szavazatok kétharmadát megszerzi. Ha az első szavazás alkalmával ezt a többséget egyik jelölt sem nyeri el, új

ajánlás alapján újbóli szavazást kell tartani. A második szavazás alapján való megválasztáshoz szintén a képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Ha a második szavazás alkalmával egyik jelölt sem nyerte el a szükséges többséget, harmadszori szavazást kell tartani. Ez alkalommal csak arra a két jelöltre lehet szavazni, akik a második szavazás alkalmával a legtöbb szavazatot kapták. A harmadik szavazás alapján megválasztott köztársasági elnök az, aki – tekintet nélkül a szavazásban részt vevők számára – a szavazatok többségét elnyerte. A szavazási eljárást legfeljebb három egymást követő nap alatt be kell fejezni. Az államfőt a korábbi elnök megbízatásának lejárta előtt legalább 30 nappal, ha pedig a megbízatás idő előtt szűnik meg, a megszűnéstől számított 30 napon belül kell megválasztani. Az elnökválasztást az Országgyűlés elnöke tűzi ki. Az államfő megbízatása megszűnik: • a

megbízatási idő lejártával, • az elnök halálával, • a feladatkör ellátását 90 napon túl lehetetlenné tevő állapottal, • az összeférhetetlenség kimondásával (az államfői tisztség ugyanis összeegyeztethetetlen minden más állami, társadalmi és politikai tisztséggel; az elnök más kereső foglalkozást nem folytathat és egyéb tevékenységéért –szerzői jogi védelem alá eső tevékenységet kivéve – díjazást nem fogadhat el), • lemondással (a lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata szükséges, ha azonban az elnök elhatározását az Országgyűlés újabb megfontolásra felszólító kérése után is fenntartja, az Országgyűlés a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg), • elnöki tisztségtől való megfosztással, ami felelősségének megállapítása során következhet be. 2. Az államfő felelőssége Ha az államfő megsérti az Alkotmányt vagy bármely más törvényt,

tisztségétől megfosztható. Az eljárást a képviselők egyötöde indítványozhatja, a felelősségre vonási eljáráshoz a képviselők kétharmadának szavazata szükséges. A cselekmény elbírálása az 57 58 Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik. Ha az Alkotmánybíróság a törvénysértés tényét megállapítja, az elnököt a tisztségétől megfoszthatja. Ha az elnök ellen a felelősségre vonási eljárás a hivatali ideje alatt, a hivatali tevékenységével összefüggésben elkövetett büntetőjogilag üldözendő cselekmény miatt indult, az Alkotmánybíróság eljárásában a büntetőeljárás alapvető rendelkezéseit kell alkalmazni. Az elnök ellen egyéb cselekménye miatt büntetőeljárást csak megbízatásának megszüntetése után lehet indítani. Ha az Alkotmánybíróság az elnök bűnösségét szándékos bűncselekmény elkövetésében megállapítja, az elnököt tisztségétől megfosztja, s egyidejűleg a Btk.-ban az adott

cselekményre meghatározott bármely büntetést és intézkedést alkalmazhatja. 3. Az államfő hatásköre Az Alkotmány hatáskörönként, illetve hatáskör-csoportonként határozza meg az elnök feladatait, s azok ellátásának intézményi kereteit. a) A miniszteri ellenjegyzés intézménye az alkotmányjogban arra szolgál, hogy az ellenjegyző miniszter a kibocsátott aktusért a felelősséget az államfőtől átvállalja. Az Alkotmány szerint a miniszterelnök vagy az illetékes miniszter ellenjegyzése szükséges az államfő alábbi intézkedéseihez:  nagykövetek és követek megbízása és fogadása,  államtitkárok kinevezése és felmentése,  az MNB elnökének, alelnökének kinevezése és felmentése,  egyetemi tanárok kinevezése és felmentése, a rektorok megbízása és felmentése,  tábornokok kinevezése, előléptetése és felmentése,  az ország fegyveres védelmi tervének jóváhagyása,  nemzetközi szerződések

megkötése,  törvényben meghatározott címek, kitüntetések adományozása,  egyéni kegyelmezés. b) A köztársasági elnök részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés és annak bizottságai ülésein; javaslatot tehet az Országgyűlésnek; törvényt és népszavazást kezdeményezhet. c) Az elnök közreműködik a kormányalakításban: a miniszterelnököt az elnök javaslatára az Országgyűlés tagjai többségének szavazatával választja. d) Az Országgyűlés dönt a hadiállapot kinyilvánításáról, hadiállapot vagy idegen hatalom fegyveres támadásának közvetlen veszélye (háborús veszély) esetén kihirdeti a rendkívüli állapotot és Honvédelmi Tanácsot hoz létre. Belső fenyegetettség esetén (pl alkotmányos rend erőszakos megdöntésére irányuló fegyveres cselekmények, vagy az állampolgárok élet-és vagyonbiztonságát tömeges mértékben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos erőszakos

cselekmények esetén (szükséghelyzetben) szükségállapotot hirdet ki. Ha az Országgyűlés akadályoztatva van ezen döntések meghozatalában, a köztársasági elnök jogosult a hadiállapot kinyilvánítására, a rendkívüli állapot kihirdetésére és a Honvédelmi Tanács létrehozására, valamint a szükségállapot kihirdetésére. e) A törvények kihirdetéséről, annak kézhezvételétől számított 15 napon belül – az Országgyűlés elnökének sürgősségi kérelmére 5 napon belül – az államfő gondoskodik. A kihirdetésre megküldött törvényt aláírja (promulgáció). Ha az elnök a törvénnyel vagy annak valamely rendelkezésével nem ért egyet, azt az aláírás előtt megfontolás végett visszaküldheti az Országgyűlésnek, amely azt újra megtárgyalja. Az Országgyűlés elnöke által ezt követően megküldött törvényt az elnök köteles aláírni és kihirdetni. Az elnök a törvényt aláírás előtt véleményezésre

megküldheti az Alkotmánybíróságnak is, ha azt vagy annak valamely 58 59 rendelkezését alkotmányellenesnek tartja. Ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenességet megállapítja, az elnök a törvényt az Országgyűlésnek visszaküldi, egyébként köteles azt aláírni és 5 napon belül kihirdetni. f) A köztársasági elnök a fegyveres erők főparancsnoka. g) Tipikusan államfői hatáskörök azok, amelyek a törvényhozó hatalom működéséhez kapcsolódnak. Az Alkotmány szerint az elnök írásbeli kérelmére az Országgyűlést rendkívüli ülésszakra vagy rendkívüli ülésre össze kell hívni. Az Országgyűlés alakuló ülését – a választást követő egy hónapon belüli időpontra – az államfő hívja össze. Az elnök az Országgyűlés ülését egy ülésszak alatt egy alkalommal – legfeljebb 30 napra – elnapolhatja. Az elnapolás tartama alatt az Országgyűlés elnöke a képviselők egyötödének írásbeli kérelmére – a

kérelem kézhezvételétől számított nyolc napnál nem távolabbi időpontra – köteles az Országgyűlést összehívni. Az elnök a választások kitűzésével egyidejűleg feloszlathatja az Országgyűlést, ha az – ugyanazon Országgyűlés megbízatásának idején – 12 hónapon belül legalább négy esetben megvonja a bizalmat a Kormánytól, továbbá ha a Kormány megbízatásának megszűnése esetén a köztársasági elnök által miniszterelnöknek javasolt személyt az első személyi javaslat megtételének napjától számított 40 napon belül az Országgyűlés nem választja meg. A feloszlatás előtt az elnök köteles kikérni a miniszterelnöknek, az Országgyűlés elnökének és az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjai vezetőinek a véleményét. IX. AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 1. Az Alkotmánybíróság szervezete Az Alkotmánybíróság felállítását az 1989. évi I törvény írta elő, részletes

feladatait, hatáskörét és szervezetét pedig az 1989 .évi XXXI törvény határozta meg Az Alkotmánybíróság 11 tagú testület, tagjaira az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjainak egy-egy tagjából álló jelölőbizottság tesz javaslatot. Ezt követően történik a jelöltek meghallgatása. A megválasztáshoz az országgyűlési képviselők legalább kétharmadának a szavazata szükséges. Az Alkotmánybíróság tagjává választható az, aki:  elmúlt 45 éves,  büntetlen előéletű,  jogi egyetemi végzettséggel rendelkezik,  kiemelkedő tudású elméleti jogász, egyetemi tanár vagy legalább 20 év szakmai gyakorlattal rendelkező elismert szakember. Nem választható meg, aki a választást megelőző négy évben a Kormány tagja vagy valamely párt alkalmazottja volt, illetve vezető államigazgatási tisztséget töltött be. Az alkotmánybíró nem lehet sem országgyűlési, sem önkormányzati

képviselő, nem tölthet be állami funkciót, érdekképviseletben vezető tisztséget és nem lehet pártnak a tagja. Nem folytathat más kereső foglalkozást, kivéve a tudományos, oktató, irodalmi vagy művészeti tevékenységet. Az összeférhetetlenségi okot a megválasztástól számított 10 napon belül köteles az alkotmánybíró megszüntetni, ellenkező esetben megállapítják tagságának megszűnését. 59 60 A megbízatás 9 évre szól, és egyszer újraválaszthatók a bírák. A bírákat mentelmi jog illeti meg, amelyet csak az Alkotmánybíróság teljes ülése függeszthet fel. Az alkotmánybírói tisztség megszűnik:  a 70 életév betöltésével,  a megbízatási idő elteltével,  lemondással,  összeférhetetlensége megállapításával,  felmentéssel és  kizárással. Az első két esetben az új bírát a megüresedés előtti három hónapon belül meg kell választani. A többi esetben a tagság megszűnését követő

két hónapon belül kell új bírát választani. 2. Az Alkotmánybíróság hatásköre Előzetes normakontroll Ebben az esetben az Országgyűlés által már elfogadott, de a köztársasági elnök által még ki nem hirdetett törvény felülvizsgálatáról van szó. (Vagyis a köztársasági elnök a kihirdetés előtt biztos akar lenni abban, hogy a törvény nem ütközik sem az Alkotmányba, sem nemzetközi egyezménybe, szerződésbe.) Indítványozási joga van az Országgyűlésnek, legalább 50 képviselőnek vagy az Országgyűlés állandó bizottságának. Utólagos normakontroll Ilyenkor az Alkotmánybíróság a jogszabályok alkotmányszerűségének ellenőrzését végzi. E funkciójának gyakorlása során az Alkotmánybíróság megsemmisítheti az alkotmánysértő jogszabályt. Az utólagos normakontroll kezdeményezésének joga bárkit megillet Nemzetközi szerződésbe ütközések vizsgálata Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése alapján: A Magyar

Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.” Ennek alapján tehát hazánk kötelezettsége, hogy a nemzetközi jogba foglalt kötelezettségeket átültesse a belső jogba, vagyis gondoskodni kell arról, hogy a magyar jogszabályok megfeleljenek a jogharmonizációs követelményeknek. Az eljárás megindítására az Alkotmánybíróságnak hivatalból is joga van, ezen kívül eljárást indíthat az Országgyűlés, ennek állandó bizottsága, bármely képviselő, köztársasági elnök, Kormány vagy annak tagja, az Állami Számvevőszék elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a Legfőbb Ügyész. Az eljárás eredményeképpen az Alkotmánybíróság megsemmisítheti azt a jogszabályt, amely ellentétben áll nemzetközi szerződéssel. Alkotmányjogi panasz Az alkotmányjogi panasz a természetes személy vagy

közösség alkotmányos jogait sértő, közhatalmi szerv által kibocsátott egyedi aktus ellen irányul a jogsérelem megszüntetése érdekében. A panasz előterjesztésének joga általában azt illeti meg, akinek alkotmányos jogát a kifogásolt aktus sérti. Fontos szabály, hogy az állampolgár csak az alkotmányellenes jogszabály alkalmazásával okozott alkotmányos jogsérelem esetén emelhet panaszt. További lényeges eleme a panasznak, hogy csak akkor fordulhat az állampolgár az Alkotmánybírósághoz, ha a panasz alapjául szolgáló intézkedést vagy határozatot rendes jogorvoslattal eredményesen megtámadni nem tudta, azaz minden más jogorvoslati lehetőséget ki kell meríteni, mielőtt az Alkotmánybírósághoz fordulnánk. Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség Ebben az esetben valamelyik jogalkotó szerv elmulasztotta jogalkotási kötelezettségét. Az eljárás megindítására jogosult hivatalból az Alkotmánybíróság vagy bárki

más, az Alkotmánybíróság – határidő megjelölésével – felhívja a szervet feladatának teljesítésére. 60 61 Hatásköri összeütközések vizsgálata Amennyiben két állami szerv, két önkormányzat, vagy egy állami szerv és egy önkormányzat között hatásköri vita merül fel, (azaz nem tudják eldönteni, hogy az adott ügyben melyiküknek van hatásköre), akkor az Alkotmánybíróság jelöli ki az eljárásra kötelezettet. Az Alkotmány értelmezése Az Alkotmánybíróság feladata az Alkotmány folyamatos értelmezése. Az eljárást kezdeményezheti az Országgyűlés, annak állandó bizottsága, a köztársasági elnök, a Kormány vagy annak tagja, az Állami Számvevőszék elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a Legfőbb Ügyész. Az értelmezés kötelező érvényű, az ilyen határozatot az Alkotmánybíróság a Magyar Közlönyben közzéteszi. Egyéb feladatok Ide tartozik pl. a köztársasági elnök felelősségének

megállapítása, melyre 1990 óta az alkotmánybíróság jogosult. Ha a köztársasági elnök törvénysértést követ el, ennek megállapítása esetén az Alkotmánybíróság az elnököt tisztségétől megfoszthatja. 3. Az Alkotmánybíróság eljárása Az eljárás legfontosabb jellemzői a következők: 1. Az eljárás során a polgári perrendtartás szabályait kell alkalmazni 1.1 a jogi képviselet, 1.2 az anyanyelv használata és 1.3 a bírák kizárása tekintetében 2. Az eljárás megindítására vonatkozó eljárást közvetlenül az Alkotmánybíróságnál kell előterjeszteni, melyben meg kell jelölni az alapul szolgáló okot és kifejezett kérelmet is kell tartalmaznia. 3. Azonos tartalommal ismételten beadványt előterjeszteni nem lehet. 4. Az eljárás alapvetően iratok alapján történik, kivételesen lehet alkalmazni a személyes meghallgatást és a szakértők igénybevételét. 5. Az Alkotmánybíróság zárt tárgyaláson határoz és

határozatát köteles megindokolni. A határozatot az indítványozóval közölni kell. 6. Az Alkotmánybíróság teljes ülésben vagy háromtagú tanácsban jár el. 7. Az eljárás illeték-és költségmentes, rosszhiszemű indítványozóra azonban átháríthatók a költségek. 8. Az Alkotmánybíróság határozata ellen fellebbezésnek nincs helye. 9. Az Alkotmánybíróság határozata mindenkire nézve kötelező. 61