Jogi ismeretek | Római jog » Római eljárásjog

Római jog - II. Eljárásjog 1 Római eljárásjog 201. A jogérvényesítés módjai, lehetőségei, eszközei * Jogérvényesítés: Akkor válik szükségessé, ha valaki a jogkövetés helyett jogellenes magatartást tanúsít. A jogérvényesítés egyszerre szolgálja a jogi norma parancsának érvényre juttatását és a megsértett alanyi jog orvoslását (pl. kártérítés) Jogellenes a magatartás: 1. ha megsértem valakinek a jogát, 2. valaki nem teljesíti jogi kötelezettségeit Két fajtája van: 1. önhatalmú 2. állami 1. Az önhatalmú jogérvényesítés a.) önhatalom - az ember maga érdekeit a saját erejére támaszkodva, magánharc útján érvényesítette, amelyet a szemben álló felek ügyessége döntött el. Az önhatalomnak 2 formája van: 1. tilos önhatalom - nem módja a jogérvényesítésnek, bűncselekménynek minősül 2. jogos önhatalom - azokra az esetekre korlátozódik, amelyeknél az állam által biztosított jogvédelem nem

elégséges, mert igénybevétele esetén a jogsérelem már nem volna helyrehozható. Kétféle megnyilvánulása van: a.) az önvédelem, amely a sértettet ért jogtalan, közvetlen és másként el nem hárítható támadás rögtöni visszaverésére szolgál pl. a házat elfoglalni akaró éjjeli támadó visszaverése a tulajdonos által b.) önsegély - a már bekövetkezett jogsérelem önhatalmú helyrehozása pl. a házából erőszakkal kivetett személy azt erőszakkal visszafoglalhatja. Rómában az önhatalom törvényes eszközökkel történő visszaszorítása először a XII táblás tv.ben jelentkezik, amely már csak az éjjeli ill a fegyverrel védekező tolvaj megölését nem büntette, a többit igen. A jogtudomány is rögzítette a jogos önhatalom kereteit a vim vi repellere elv megfogalmazásával: az erőszakot szabad erőszakkal visszaverni, és ezt a jogot a természet biztosítja. 2. Állami úton történő jogérvényesítés Az alanyi jogok

érvényesítése a fejlettebb társadalmakban rendszerint a bíróságok és más hatóságok segítségével történik. Az állam úton történő jogérvényesítésnek 3 fajtáját kül. meg: a bíróságok által lefolytatott 1.) peres eljárást - melyet az egyéb bírósági és hatósági eljárásoktól a contradictio (ellentmondás) különböztet meg. Ez abban áll, hogy a Római jog - II. Eljárásjog 2 bíróság (iudicium) előtt keresetével fellépő személy kérelmét a másik fél vitatja. A kérelmező a felperes (actor), ellenfele az alperes (reus) lesz. A per olyan kontradiktórius eljárás, amelynek során a bíró a felek jogvitáját a felperes keresetére lefolytatott, törvényes és szabályszerű eljárás után ítéletével eldönti. 2.) nem peres eljárás 3.) végrehajtási eljárás - jogerős ítéletbe foglalt magatartás kikényszerítése Római jog - II. Eljárásjog 4 202. A római kereset fogalma, latin megjelölései A per olyan

kontradiktórius eljárás, amelynek során a bíró a felek jogvitáját a felperes keresetére lefolytatott, törvényes és szabályszerű eljárás után ítéletével eldönti. Az eljárást a kereset indítja meg. Kereset = actio A kereset nem más mint jog arra, hogy perrel érvényesítsük azt, ami bennünket megillet. Actio: a.) eredetileg magisztratus előtt végzett cselekvést jelentett A feleknek ez az ünnepélyes eljárása, amely a törvények előírása szerint zajlott, a per in iure szakaszát foglalta magában, de kifejezhette magát a pert is. b.) az actio mint eljárási cselekmény szűkebb értelme: a felperes perlekedő cselekménye c.) a felperes kérelmére a praetor egy actiot adott, amely ebben az összefüggésben a praetor által az in iure eljárásban adott perindítási engedélyt jelenti, melynek során sor kerülhet a perre. d.) a felperesnek azt a jogát is kifejezi, hogy az őt megillető jogosultságot perrel érvényesítse e.) meghatározott

perfajtát is jelöl: actio ex stipulatu a stipulatio (a felek ünnepélyes szóbeli szerződése) f.) egy magasabb kategóriát jelentő keresettípus, a perek egy - egy meghatározott típusát is jelölték vele. Rómában a kereset léte v. nem léte döntötte el, hogy valakinek van-e alanyi joga v nincs Az alanyi jog a keresetből származott. A római jog és a modern jog között különbségek állnak fenn a keresetek és az alanyi jog egymáshoz való viszonya szempontjából: RÓMAI JOG MODERN JOG Alanyi jog csak akkor létezett, ha a praetor Az alanyi jog a természetéből következik, keresetet adott hogy az keresettel érvényesíthető Annyiféle alanyi jog volt, ahány kereset csak Csak egyféle kereset van, amely valamennyi létezett, mivel az egyes keresetfajták alanyi jog érvényesítésére szolgál megalkotása teremtette meg az egyes alanyi jogokat A római jogászok nem ismerték az alanyi jog és a kereset egymástól elhatárolt fogalmát, gondolkodásuk

ún. keresetjogi gondolk volt Nem úgy gondolkoztak, hogy vmire jogom van, hanem úgy, hogy a praetor keresetet ad vmire. Az anyagi jogi szabályok perjogi, keresetjogi A modern magánjog önálló anyagi jsz.-ok megfogalmazásban jelennek meg. rendszere A kereset elnevezései a római jogban: Római jog - II. Eljárásjog        5 actio - kereset általános neve vindicatio - tulajdonjog érvényesítésére szolgáló kereset petitió - hagyaték kiadása iránti kereset condictio - kölcsönösszeg visszaperlésére, jogalap nélküli gazdagodás megfizetésére szolgált querela - kötelesrészétől végrendeletileg megfosztott örökös keresete interdictum - peren kívüli jogsegélyekből kialakult birtokkeresetek persecutio Római jog - II. Eljárásjog 6 203. Az elévülés * Az elévülés: valamely jog állami érvényesíthetőségének időmúlás következtében való megszűnése. Az elévülés folyamán nem maga az alanyi jog, hanem

csak az annak érvényesítését szolgáló kereset enyészik el. A keresetindítási jog sem az időmúlásnál fogva, magától szűnik meg, mivel a rómaiak nem hivatalból, hanem az alperes kifogása alapján vették figyelembe. Az alanyi jog megmaradását az elévülés után 2 szabály szemlélteti: 1.) ha az alperes nem élt a keresetelévülés kifogásával, az elévülés dacára is marasztalható volt 2.) ha az adós teljesítette hitelezője elévült követelését, utólag már nem követelhette vissza azt tartozatlan kifizetés címén Az elévülés történeti kialakulása A c i v i l j o g k e r e s e t e i a klasszikus korban az ún. örökös keresetek, amelyek megindítását időben semmi sem korlátozza. A p r a e t o r i j o g k e r e s e t e i közül több meghatározott időhöz volt kötve. Itt ugyanis a jsz. jogvesztő határidőhöz köti a perindítást Az elévülés kereteit a tartományi helytartók azon gyakorlata jelentette, hogy a tartományi

telket birtoklónak bizonyos feltételek mellett jogvédelmet adtak a telek kvázi-tulajdonosával szemben. Ez a vélelem az ún. longi temporis praescriptio II. Theodosius császár 424-ben kiadott constitutiója általánosította, amely az actiones perpetuae elévülése 30 év, míg az egyház és a kegyes alapítványok keresetei 40 év. Az elévülés szabályai 1. Az elévülés beálltával a perben az alperes elévülési kifogást (praescriptio) emelhet Az időmúlást a bíró hivatalból nem vette figyelembe, ezért a kifogás hiányában a felperes követelését az elévülési idő eltelte letelte ellenére is megítélhette. 2. Elévülés kezdete: attól a naptól kell számítani, amelyben a kereseti jog létrejött Ez:  a tulajdonjognál azon a napon következett be, amelyen valakinek a tulajdonát megsértették.  követelési jognál a követelés esedékességének napján.  az eladói kellékszavatosság alapján a megvett áru rejtett hibája miatt a

vétel felbontására ill. a vételár leengedésére indítható kereset a vétel vagy a dolog átadásának napjától számított 6 hó ill. 1 év alatt évül el 3. Az elévülés mindig csak azzal a személlyel szemben folyik, akivel szemben a kereset keletkezett. Ezért a dologi jogok védelmére szolgáló kereset, amely bármely jogsértő ellen indítható (in rem actio), csak azzal szemben évül el, aki ellen éppen indítható lett volna, de azzal szemben nem, aki az abszolútjogot később, önállóan sértette meg. Pl. ha a dolgomat az adósom nem adja vissza, de az akár 30 év múlva harmadik személyhez kerül, ezzel a harmadikkal szemben újra kezdődik az elévülés, amelyen belül felléphetek a tulajdoni keresettel, noha az előző birtokossal szemben a keresetem már elévült. Kötelmi jogoknál ha a kereset a kötelezettel szemben egyszer elévült, akkor a jog többé senki más ellenében nem érvényesíthető. Pl ha a kölcsönadósom pénztartozása

elévül azt többé senkitől sem követelhetem. Római jog - II. Eljárásjog 7 Nyugszik az elévülés a iustiniánusi jog szerint olyan esetekben, amikor a kereset megindításának lehetősége kizárt.A nyugvást előidéző körülmény megszűnését követően az elévülés tovább folytatódik és a körülményt megelőző időtartam beleszámít az elévülésbe. Félbeszakad az elévülés a jogosult jogfenntartó ill. a kötelezett jogelismerő nyilatkozata v magatartása következtében. A félbeszakadás az elévülés szempontjából tárgytalanná teszi a kereseti jog keletkezésétől eltelt időt, s a félbeszakító ténytől az elévűlés újból kezdődik. Halálnak szintén lehetett keresetjogot megszüntető hatása, elsősorban a büntetőkereseteknél. Az elhalt keresetjoga átszáll az örökösre. Római jog - II. Eljárásjog 8 204. A bizonyítás; a vélelem és a fictio * A bíró a bizonyítási eljárás alapján megállapított

tényállásra támaszkodva hozza meg ítéletét. A bizonyítási eljárás a pernek az a szakasza, amelyban a bíró számba veszi a bizonyítékokat, s azokat mérlegelve alkotja meg az ítélet alapjául szolgáló tényállást. Bizonyítékok: 1. felek esküje (iuramentum) 2. a tanúk vallomása (testimonium) 3. bíróság előtt felmutatott okiratok (instrumenta) 4. tárgyak szemléje A bizonyítás terhe arra hárul, aki a perben valamit állított. A bírói ítélet a bizonyítékok mérlegelése alapján hozta meg. Az ősi civiljogi perben a bizonyítékok mérlegelésének alig volt helye, a praetori per azonban lehetővé tette. 2 bizonyítási rendszer van: 1. szabad mérlegelési rendszer 2. kötött bizonyítási rendszer - milyen bizonyítéknak milyen bizonyító erő tulajdonítható pl. egy tanú nem tanú - unus tetis, nullus tetis Kivételesen egyes jogszabályok ill. adott esetben a praetor előírta, hogy a bíró nem közvetlenül bizonyított, vagy valótlan

tényállásra alapítsa az ítéletet. Ilyenkor beszélünk vélelemről és fikcióról. VÉLELEM: Amennyiben a jogszabály előírja, hogy a bíró ítéletét nem közvetlenül bizonyított, hanem csak valószínű tényállásra alapítsa vélelemről (praesumptio) beszélünk. Pl. valószínű, hogy a házasságban született gyermek az anya férjétől származik, ezért a jsz-nál fogva őt kell apának tekinteni. Kétféle vélelem van: 1. megdönthető v egyszerű vélelem - a jsz lehetővé teszi az ellenbizonyítást pl. - férj apaságának vélelme - közös veszélyben elhunytakra vonatkozó vélelem - a serdületlen gyermek a szülők előtt a serdült a szülők után hunyt el 2. megdönthetetlen vélelem - nincs helye ellenbizonyításnak pl. gyermek fogamzási ideje a születéstől visszafele számított 182 és 300 nap közé tette, s ez ellen nem engedett meg bizonyítást FIKCIÓ: Amennyibe na jogszabály azt írja elő, hogy a bíró ítéltét valótlan,

képzelt tényállásra alapítsa fikcióról (fictio) beszélünk. pl.:  a méhmagzatot már megszületettnek kell tekinteni, valahányszor érdekeinek védelméről van szó  a hadifogságban meghalt római polgárt úgy kell tekinteni, mint aki hadifogságba esésekor, azaz élete utolsó szabad pillanatában halt meg, mivel a hadifoglyot a rómaiak rabszolgának tekintették, aki után nem lehet örökölni. Az ellenbizonyítás itt szóba sem jöhet A modern jogban ritkán találkozunk fikcióval pl. képzelt szülők bejegyzése az anyakönyvbe, ha a valóságos szülők kiléte nem megállapítható. Római jog - II. Eljárásjog 9 205. A bíráskodás Rómában A perbeli képviselet A római bíráskodás általános jellemzése Modern értelemben vett, szilárdan kiépített, hatáskörrel felruházott bírósági szervezettel a köztársaság korában Róma nem rendelkezett. Ennek több oka volt:  A római magánjogi perek túlnyomó részében a modern

jogrendszerek közös szabályával szemben nem állami hatóságok jártak el, hanem a praetor v. más jogszolgáltató magisztrátus által az adott ügyre nézve alkalmilag kijelölt esküdtbírák.  törvényhozói és büntetőbírói hatalom nem különült el egymástól  a bírói hatáskörök sem voltak pontosan meghatározva  a büntető- és polgári ügyek sok vonatkozásban összefonódtak  a praetorok mint az állam jogszolgáltató főhatalmának gyakorlói Rómában a városközpontú állam főmagisztrátusai voltak, míg magában a római birodalomban a legkülönbözőbb bíróságok egész hálózata működött. Ítélkezés helye: - forum - comitium - basilika Megkülönböztethetjük a magánjogi és büntetőügyekben eljáró bíróságokat. Bíráskodás magánjogi perekben 3 perrend: 1. civiljogi 2. praetori 3. császári perrend 1. CIVILJOGI PERREND szerint a peres eljárás kettéosztott volt: 1. az eljárás első fele az imperiummal

rendelkező magisztráus előtt (in iure) folyt le, 2. másik fele pedig kijelölt esküdtbíró előtt (apud iudicem) A jogszolgáltató hatalom birtokosa Rómában: 1. eredetileg a rex 2. majd a consulok Kre 366-tól 3. praetor az itáliai városokban 4. a város főmagisztrátusai 5. praetor küldöttei a tartományokban 6. a helytartó 7. annak küldöttei A magisztratus jogszolgáltatási hatásköre, a iurisdictio az elvileg egységes és oszthatatlan imperiumból folyt. A jogszolgáltatási hatalom lehetett: 1. peres (iurisdictio contentiosa) - csak a praetor gyakorolhatta 2. peren kívüli (iurisdictio voluntaria) Római jog - II. Eljárásjog 10 Az esküdtbíráknak 3 kategóriája van: 1. iudex - civiljogi per esküdtbírája, aki a bizonyítási eljárást folytatta le és eldöntötte a pert. - mindig egyesbíró, akit a praetor a felek közös megegyezése alapján a polgárok közül nevezett ki 2. arbiter - olyan esetekben járt el, amikor az esküdtbírónak

bizonyos szakértői funkciót kellett ellátnia. - arbiterként 3 esküdt is eljárhatott - az arbiter és a iudex között feladatkörükben is különbség volt 3. recuperatores - hármas v. ötös tanácsban működő esküdtbírák voltak, akit a praetor sorsolás alapján választott ki A köztársasági korban az apud iudicem eljárás lefolytatására 2 speciális magánjogi bíróságot hoztak létre: 1. szászszemélyes bíróságot - hagyatéki perekben ítélkezett 2. tízszemélyes bíróság - hatáskörébe a szabadságperek tartoztak Mindkét bíróság csak civiljogi perekben járhatott el és egyáltalán nem alkalmazhatta a praetori jogot. 2. PRAETORI PERREND - megmaradt a civiljogi perrend keretei között, magánjogi ügyeket intéző egységes bírósági szervezet még ekkor sem alakult ki. - a bírói döntések ellen nem volt lehetőség fellebbezésre. A iurisdictiot gyakorló főhivatalnok itt: 1. praetor urbanus - polgárok pereiben 2. praetor peregrinus -

polgárok és peregrinusok pereiben 3. aedilis curulis - imperiummal nem rendelkezik, de a praetorhoz hasonló joghatóságot gyakorolt a rabszolgák és igásbarmokból származó kellékszavatossági perekben 4. a helyi főmagisztratusok - városokban 5. a praetori tisztviselők a tartományokban 6. a helytartó v annak képviselői jártak el 3. CSÁSZÁRI PERREND  kiépült a magánjogi perekben eljáró, modern jellegű bírósági szervezet  bírósági szervezet élén: princeps, mint a birodalom legfőbb bírája  nem ismerte a kettéosztott peres eljárást: a jogvitákat egységes, hivatalnokbíró által vezetett perben döntötték el  ismerte a fellebbezés intézményét A principatus bírósági rendszerében a császári hivatalnokok melett még megtatláljuk a köztársasági magisztrátusokat is, akik szintén az uralkodói utasítás és felhatalmazás alapján járnak el. Speciális bírói fórumként járt el: rescriptumos eljárás - mikor a

jogkereső fél közvetlenül hozzá intézett kérelmmét elvi szinten, közvetve döntötte el oly módon, hogy a válaszul kibocsátott leirata kötötte a hivatalnokbírót az ítélet meghozatalában. Bíráskodás büntetőperekben Római jog - II. Eljárásjog 11 A római büntetőbíróságok csak a crimina, azaz közüldözés alá eső büncselekmények esetében járnak el, minden más bűncselekmény (delicta) magánjogi úton, vagyonjogi keresettel indított perben nyert elbírálást. Az e t r u s z k k i r á l y o k idején a rex volt a büntetőbírói hatalom. Büntetőbírói hatáskörébe csak az emberölés és a hazaárulás tartozott. A k ö z t á r s a s á g idején a büntetőbírói hatalom az imperiummal felruházott magisztrátusokra szállt, akiknek ítélete ellen bmely polgár a népgyűléshez fellebbezhetett. Bizonyos bűncselekmények kivizsgálása alkalmi bizottságok (quaestiones) feladata volt, melyet e feladatra megválsztott

magisztrátus vezetett. Az első állandó bizottságot (quaestio perpetua) Kr.e 149-ben állították fel zsarolások ügyében A p r i n c i p á t u s elején született lex Iulia egységet teremtett a quaestiók szervezetében. Ettől kezdve 4 decuria (kamara) működött. A bűntető eljárásban közvádló nem volt, a quaestiók előtt bmely polgár vádat emelhetett. A quaestiókat a császári bíráskodás a Kr.u II századra kiszorította, ettől fogva a bűntetőbírói hatalmat a császár gyakorolta főtisztviselői útján. A d o m i n á t u s idején a büntetőbírói hatalom kizárólaga császár kezében volt. Képviselet A résztvevő felek:  magistratus,  bírák,  peres felek,  perbeli képviselők,  ügyvédek. A perbeli képviselet Ha a felek mint perbeli főszemélyek helyett az ő megbizatásuk és meghatalmazásuk alapján más személyek lépnek fel a perben, és a főszemélyek helyett perbeli jognyilatkozatokat tesznek, perbeli

képviseletről beszélünk. A képviselet fajtái: 1. közvetlen képviselet - ha a képviselő egyenesen a képviselt nevében és az ő számlájára teszi meg a jognyilatkozatot Ebben az esezben ajogok és kötelezettségek, amelyek a nyilatkozat alapján keletkeztek a képviselt személyében állnak 2. közvetett képviselet - ha a képviselő saját nevében teszi meg a nyilatkozatot, köti meg a szerződést A jogi hatások először a képviselő személyében állnak be, azaz ő szerzi meg a jogokat, ő vállalja a kötelezettségeket, amelyet egy további aktussal a képviseltre ruház. A képviselet keletkezésének jogalapja szerint: 3. törvényes képviselet - amikor a képviseletre való feljogosítás jogszabályon alapul pl. gyám a gyámoltjának, gondnok a gondnokoltnak tv-es képviselője 4. szerződéses képviselet - amikor a képviselet alapja a felek megbízás formájában létrejövő megállapodása megbízás - a felek szerződése, amely a képviselő és

a képviselt közötti jogviszonyt belsőleg rendezi. Római jog - II. Eljárásjog 12 meghatalmazás - megbízónak egy 3. személyhez szóló egyoldalú nyilatkozata, mellyel kinyilvá-nítja azt, hogy a megbízott (képviselő) ténykedését magára nézve kötelezőnek ismeri el. A képviselet tárgya szerint: 1. perenkívüli képviselet - pl a képviselt helyett a képviselő köti meg a szerződést 2. perbeli képviselet - ha a megbízás a perben való eljárásra vonatkozik A civiljogi perrendben nem volt lehetőség arra, hogy akár a praetor, akár a bíró előtt képviselők lépjenek fel, így a perbeli képviselet először a praetori perrendben jelent meg. Ekkor már a praetor az intentioban a képviseltet, a condemnatioban már a képviselőt jelölte meg jogosultként v. kötelezettként (Nem kellett képviselői meghatalmazás Ha a felperes képviselője az alperes képviselőjével egyszer perbe bocsátkozott, a képviselt ellen többé már nem fordulhatott

és az ítélet slspján csak a képviselő ellen vezethetett végrehajtást. Az alperes helyzetét az illetéktelen felperesi képviselő (falsus procurator) veszélyeztethette, mert az igazi felperest az alperest esetleg újból perelhette. Ezért a praetor a képviselőt stipulatoio praetoria formájában biztosíték (cautio) adására kötelezte, amelynek révén a felperea v. az alperes kárigénye civiljogi úton érvényesíthető volt. A klasszikus jog 2 féle perbeli képviselőt ismer: 1. cognitor - az a képviselő, akit megbízója az ellenfél jelenlétében nevezett ki 2. procurator - aki alakszerűtlen megbízás alapján vagy akár megbízás nélkül lépett fel, mivel az ő legitimációja kétségesebb, ezért neki biztosítékot kellett adnia A császári perrendben a képviselet előbbi formái megmaradtak, de a 2 féle képviselő között csak rendelésük módjában volt különbség. A későklasszikus jog szerint a marasztalás a cognitor javára szólt, a

végrehajtási keresetet csak a képviselt volt jogosult indítani. Az ügyvéd (advocatus) - nem perbeli képviselő, de részt vett az eljárásban mint a peres fél bíróság előtti szószólója - a lex Cincia, majd Augusztusz tiltotta, hogy az ügyvédek díjazást fogadjanak el, Claudius már megengedte max. 100 aranyig terjedő díjazást fogadhattak el. - a per elején esküt kellett tennie, hogy igazságtalan ügyet nem vállal el - jogi szakképzettséggel nem kellett rendelkezni A dominátus korában a bírósági bejegyeztetéssel együtt már előírták. Az általa készített magánokiratok elkészítéséhez 5-7 tanú szükségeltetett. További szereplők Tabelliok, tabulariusok (közjegyők): a római szerződési jog hosszú ideig a verbálügyletekre, ritkán a litterálügyletekre épült. A III sz-ig Rómában nem fejlődött ki olyan intézmény, amely a magánfelek írásos szerződéseinek hivatalos kereteket biztosított volna. A constitutio Antoniniana

által a provinciai lakosok is római polgárokká váltak, akikre a görög jog vonatkozott, így szerte a bir-ban megjelentek a közjegyzők elődei. (tabellio - olyan jogban jártas személy, aki állami engedély alapján azon magánszemélyek rendelkezésére áll, akik dokumentumaikat hivatalos jogi formában kívánták írásba foglalni. tabularius - a városi levéltáral elsősorban adóügyekkel foglalkozó hivatalnokai.) Római jog - II. Eljárásjog Perbeli képviselőként eljárhat: 1. procurátor 2. cognitor 3. gyám - gyámság esetén 4. gondnok - gondnokság esetén (elmebeteg, őrült stb) 13 Római jog - II. Eljárásjog 14 206. A legis actiós eljárás (civiljogi perrend) Legis actiós eljárások: Az ősi római perrend a legis actiók perrendje volt, amelyben a perlés törvény által pontosan előírt szavakkal és meghatározott cselekményekkel történt. A legis actiók a hatósági felügyelet alá helyezett önhatalmú jogérvényesítő

cselekmények. 5 formáját különböztetjük meg: 1. legis actio sacramento 2. legis actio per iudicis seu arbitri postulationem 3. legis actio per condictionem 4. legis actio per manus iniectionem 5. legis actio per pignoris capionem Az utolsó 2 a végrehajtási eljárás 2 formája, ezért a végrehajtásnál találjátok majd meg. 1. LEGIS ACTIO SACRAMENTO lényege: a vitában álló felek ünnepélyes fogadása volt, hogy kinek van igaza. Ennek keretében külön-külön a pertárgy értékéhez igazodó összeget helyeztek letétbe, amelyet a nyertes fél visszakapott, a másik fél pedig elvesztett az állam javára. Ezzel a jogvita eldőlt A sacramentumos per 2 részre oszlott: 1. in iure - a jogvita személyi és tárgyi feltételeit tisztázták a iurisdictiót gyakorló magisztratus előtt, hogy: - kik a felek, - mi a per tárgya 2. apud iudicem eljárásra - a felek megegyezése alapján a magisztratus által kijelölt esküdtbíró a tényállás megvizsgálása alapján

érdemben döntötte el a pert. I. IN IURE ELJÁRÁS :  idézéssel kezdődött. A felperesre hárult, hogy az alperest a magisztratus elé állítsa  szigorú formalizmus jellemző rá: aki csak egy szó erejéig is hibázott az előírt szöveg elmondásáben, elvesztette a pert Fajtái: 1. legis actio sacramento in rem - dolog kiadása iránti perben a felek a per tárgyát a praetor elé vitték. Miután mindkét fél megjelent azon a helyen, ahol a praetor törvénykezett, a felperes pálcájával megérintette a per tárgyát és az alpereshez fordulva a sajátjának jelentette ki azt. Az alperes 3 féle magatartást tanúsíthatott: 1. ellentmondott és maga is sajátjának állította a dolgot, 2. nem védekezett (indefensus) 3. elismerte a felperesi vindicatio jogosságát (confessus) Az utóbbi két esetben az eljárás befejeződött és a praetor a vindikált dolgot a felperesnek rendelte adni. (addictio) Ellenkező esetben a feflperes fogadásra hivta fel az

alperest. Összeg: 50 As v. 500 As Ez után következett a fogadási összeg letétele, majd a bíróválasztás. A praetor a per tárgyát ideiglenesen az egyik fél birtokába adta, aki kezeseket tartozott állítani. Az eljárás e szakasza a litis contestatio Római jog - II. Eljárásjog 15 (a per együttes tanúsítása) aktusával zárul, amely abban állott, hogy a felek a jelenlévőket tanúnak hívják fel az elhangzottak igazolására és hogy szükség esetén bizonyítság az eljárás törvényességét. 2. legis actio sacramento in personam - követelésre irányuló pernél a vindicatio elmarad, csak a felperes állította, hogy az alperes tartozik neki, s utána következett a felek kölcsönös felhívása a sacramentumra. II. APUD IUDICEM ELJÁRÁS - esküdtbíró előtt alakszerűtlenül zajlott le A iudex a felek meghallgatása után lefolytatta a bizonyítási eljárást, majd kihírdette ítéletét, hogy melyik fél nyerte meg a fogadást, s ezáltal a

fogadást közvetve döntötte el. 2. LEGIS ACTIO PER IUDICIS SEU ARBITRI POSTULATIONEM A felperes megjelölte a praetor előtt követelése jogalapját, és felhívta ellenfelét követelése teljesítésére. Az alperes tagadása esetén a felperes a praetortól esküdtbíró kinevezését kérte. A fogadási összeget itt már mellőzték. E performát alkalmazták a stipulációs követeléseknél, a közös tulajdon v. örököstársi viszony megszűntetése iránti pernél, ahol szakértői becslésre volt szükség ott arbiter járt el. 3. LEGIS ACTIO PER CONDICTIONEM Határozott pénzösszegre menő perekben a lex Silia, Határozottdologra irányuló követelések esetében a lex Calpurnia hozta be Kr.e IIIsz-ban A felperes a praetor előtt felszólította az alperest a későbbi bíróválasztásra, tehát nem kért rögtön bírót a praetortól. A sacramentumos pertől abban különbözött, hogy a fogadás és a fogadási összeg letétele elmaradt. Iudicis postulatiós

performától abban, hogy a felperes nem jelölte meg követelésének jogalapját, csupán azt, hogy az alperes x összeggel, vagy y dologgal tartozik neki. Római jog - II. Eljárásjog 16 207. A formuláris eljárás * (a praetori perrend) Kialakulásának okai: 1. legis actios eljárás formalitásainál és merevségeinél fogva egyre kevésbbé felelt meg az igényeknek, mert bonyolultabbak lettek az életviszonyok 2. a legis actiós eljárás csak római polgárra volt alkalmazható, a formuláris eljárás alanya római pilgár, ill. peregrinus volt Kr.e II században - lex Aebutia a polgárok egymás közötti actióira is kiterjesztette azt a perrendet, amelyet a polgárok és a peregrinusok egymás közötti pereiben a praetor peregrinus fejlesztett ki. Ezt a praetor által az esküdtbíróhoz intézett, s a per eldöntésének előfeltételeit tartalmazó irásbeli utasításról (formuláról) formuláris eljárásnak nevezzük. A formula két mondatból állt: a

szöveget 1. a bíró kinevezése 2. egy összetett feltételes mondat alkotta A formulát a praetor állandó szövegbe (blanketta) foglalta és közzétette az edictumban. A formula tartalmazta: - peres felek és pertárgy megjelölését - az ügy érdemi elbírálásra vonatkozó utasításokat ALKATRÉSZEI: 1. rendes - egy része minden formulában szerepel, másik része csak egyesekben, de ott szügségképpen alkatrészek:  esküdtbíró kinevezése  intentio - előirta mit kell bizonyítani ahhoz, hogy pernyertes lehessen Aszerint, hogy az intentio a per tárgyát pontosan meghatározta-e vagy sem beszélhetünk: a.) intentio certáról ( amikor a felperes 10 000 sestertius megfizetését követeli ) b.) intentio intercartáról ( olyan pereknél, ahol a kártérítés mértékét a bíró állapítja meg ) A megállapítási keresetnek csak intentiója van.  condemnatio (csak a megállapítási perekből (praeiudicium) hiányzott, mivel ez csak egy jog v. jogi tény

fennállásának v fenn nem állásának megállapítására irányult. Kettős jellegű:  egyrészt utasítás volt az esküdtbíróhoz arra nézve, hogyha az intentioban foglalt kereseti alapot bizonyítva látja, úgy az alperest marasztaló, ellenkező esetben felmentő ítéletet hozzon,  másrészt felhatalmazás is, amellyel a praetor az adott perben az ítélkezési hat-t (condemnandi absolvandive potestas) az esküdtbíróra ruházta. CONDEMNATIO Római jog - II. Eljárásjog 17 pénzbeli meghatározott meghatározatlan összeg szükség van az ítélet meghozatala előtt egy előzetes becslő eljárásra, amelyet a bíró végzett. A felperes becslő esküje is szükséges meg van hatá- nincs megharozva a max. tározva a max. természetbeni Ez az alkatrész a bírót mindig pénzben való marasztalása utasította, mivel az esetleges újabb pernek csak meghat. pénzösszeg képezhette a tárgyát A dologi pereknél a bírónak az ítélet meghozatala előtt

még egy előzetes becslő elj-t (arbitratus) kellett lefolytatnia, melynek során megállapította, hogy a dolog természetben való visszaadása esetén az alperes milyen esetleges mellékszolgáltatásokra köteles, és felhívta őt, hogy ennek megfelelően teljesítsen. Ha az alperes ennek eleget tett, ítéleti marasztalásra nem került sor, ha viszont a dolgot nem tudta vagy nem akarta kiadni, egy újabb becslő elj-t (litis aestimatio) következett, melynek már a pénzbeli marasztalás összegét kellett megállapítani. A becslést többnyire a bíró végezte, olykor erre a felperes becslő esküje alapján került sor. (Actiones arbitrariusnak nevezték azokat a kereseteket, melyeknél a bíró a marasztalás előtt felszólította az alperest a természtbeni teljesítésre.)  demonstratio - felperesi követelés megjelölése túlzott követelés: a.) időbeli b.) mennyiségben  adiudicatio - csak meghatározott formulákban pereknél pl. tulajdonközösség

megszüntetése, örököstársi viszony megszüntetése - rendszerint a condemnátiót helyettesítette, de vele együtt is előfordulhatott a formulákben A praetor az adiudicatoival arra jogosította fel az esküdtbírót, hogy a vagyonmegosztás során tulajdont ruházzon át valakire, aminek következtében a felek civiljogi tulajdont szereztek. 2. rendkívüli - bármely formulában szerepelhetett, de csak akkor, ha valamelyik peres fél még az in iure eljárásban kérte. Utólagos felvételükre nem volt mód, de ezen méltányos esetben a praetor segíthetett.  exceptio (kifogás) - praetor felhívta a bírót, hogy amennyiben az intentióban foglalt kérelem alapossága bizonyítást nyerne, egy további körülmény valóságát is vizsgálja meg, amely a kereseti kérelem érvényesíthetőségét a sikeres bizonyítás ellenére lerontja. A kifogásbeli tényállás valóságát már a praetor előtt (in iure) is lehetett bizonyítani. Nem volt létjogosultsága a

kifogásnak a bonae fidei actio Római jog - II. Eljárásjog 18 formuláiban, mert ezeknek az intentioja ált-an utalt a bona fidesre. Az egyik fél exceptiojával szemben a praetor a másik félnek indokolt esetben replicatiot adhatott. /A kifogásuk jogalapkukat nézve: a) a praetori jog szabályaiból származnak (felvételüket az alperesnek kellett kérnie), b) civiljogi eredetűek is lehettek (hivatalból kellett felvenni a formulába). Időbeli hatálya szerint: a) végleges (e. peremptoria) (pl megtévesztés kifogása), b) halasztó (e. dilatoria) (pl idő előtti perlés kifogása) Személyi hatálya szerint: a) bárkivel szemben érvényesíthető (e. in rem) (pl zálogjogra hivatkozni), b) csak meghat. személyek ellen volt hatásos (e is personam)/  Preascriptio: a formula elején elhelyezkedő rendkívüli alkatrész, amely vagy a demonstracio szerepét tölti be, vagy exceptiot pótolja.  Fictio: a praetor ad hoc jelleggel alkalmazta (pl. a peregrinust

római polgárnak rendeli), egyes actiok formuláiban (pl. actio Publiciana) azonban szükségszerűen szerepel. A per lefolytatása A praetori perrend átvette a civiljogi per szerkezetét. Peres felek nemcsak polgárok, hanem latinjogúak és peregrinusok is lehettek. Az elj 2 része: I.) in iure szakasz Megindulása, az idézés szabályai uazok voltak, azonban különbséget jelentett az, hogy ha a felperes nem akarta a megjelenni vonakodó alperest erőszakkal a praetor elé hurcolni, büntetőkeresetet is indíthatott. A) A tárgyalás: a felperesnek a formula kibocsátása iránt a praetorhoz intézett szóbeli és alakszerűtlen kérelmével (postulatio actionis) kezdődött. A távolmaradó alperessel (absens) szemben a praetor ideiglenesen döntött, határozata nem volt jogerős. Ha azonban az alperes érdemben védekezett v. kifogással élt, , a preator decretum formájában döntött a formula kibocsátásáról, vagyis keresetet adott (editio actionis). A kereset

megtagadását (denegatio actionis) vonta maga után, a) ha a felperesi igény sem civiljogi, sem praetori jogi alappal nem bírt, b) ha a felperes igényét meghiúsító kifogás már in iure igazolva volt, c) ha a felperes követelése tárgyában korábban már ítélet született. B) A litis contestatio a formula kiadását, s annak a felperes és az alperes általi elfogadását jelentette (korábban az alperesi alávetés és a formula kiadása ugyanott szerepelt, az in iure sz. végén). A felek a perszerződéssel (lc) alávetették magukata iudex által az ítéletnek Joghatásai: a) a felperes kereseti joga ezzel felemésztődik (consumptio actionis), vagyis ugyanazon igény alapján új per nem indítható, b) a l.c időpontja irányadó az ítélethozatalnál, c) a l.c-val, miután a marasztalás csak pénzösszegre szólhatott, a felperesi igány bármire is irányult korábban, pénzkövetelésre változik (condemnatio pecuniaria), d) amennyiben az alperes a l.c után

meghalna, kötelezettsége akkor is átszáll örökösére, ha egyébként az adott tartozásért az örökös nem felelne. Római jog - II. Eljárásjog 19 II.) apud iudicem szakasz (in iudicio) A praetori decretummal (formulával) kijelölt bíró ill. bírák előtt zajlott le, alakszerűségektől mentesen. A) A bíró feladata volt szabad belátása szerint lefolytatni a bizonyítási elj-t és megállapítani, hogy a feltételesen megfogalmazott formulaelemek tartalma negfelelt-e a valóságnak. Ha igen, az alperest marasztalnia kellett, ha nem, fel kellett mentenie. B) Az elj. az ítélet meghozatalával ért végett Mivel a felek alávetették magukat a bíró döntésének, a fellebbezés eleve ki volt zárva, így az ítélet azonnal jogerőre emelkedett.  Egyfelől ez azt jelentette, hogy a praetor az alperesnek megadta az ítélt dolog (res iudicata) kifogását (exceptio rei iudicatea). Ebben nyilvánul meg az ítélet alaki jogereje  Másfelől az ítélet

rendelkezését a perben állt felek között felmerülő újabb perben szintén irányadónak tekintették. Ez az ítélet anyagi ereje („A jogerősen megítélt dolgot igazságként kell felfogni.” Ulpianus) C) Bár a perben hozott ítélet ellen fellebbezésnek nem volt helye, biz. rendkívüli jogorvoslatokkal mégis lehetett élni: a) az exceptio rei iudicatea-val szemben a praetor kivételesen -perújításként - replicatio dolit adott, b) ha az elj. súlyos hibában szenvedett, az ítélet semmiségének megállapítására új per volt indítható, c) a preatortól a méltányosság alapján az eredeti állapot visszaállítása volt kérhető. Római jog - II. Eljárásjog 20 2O8. Actio-fajták a formuláris eljárásban * A praetori formulákban megfogalmazott keresetek történeti eredetük, alapjuk, tárgyuk, céljuk, sajátos alkatrészeik szempontjából több félék lehettek. a) Aciones civiles - actiones honorariae 1. azok a keresetek, amelyek

segítségével a praetor a civiljog szabályait juttatta érvényre, az actiones civiles csoportjába tartoznak, szemben 2. azokkal a keresetekkel, amelyek a magistrátusok alkotta ius honorarium normáin alapultak. E kategóriapár a keresetek eredetére utal b) Actiones in ius conceptae - actiones in factum conceptae E felosztás történetileg az előzővel függ össze, fogalmilag azonban az intentio jogalapjához kapcsolódik. Ha a felperes a keresetét egy őt civiliter megillető jogra alapította, az intentio arra utasította, hogy vizsgálja meg, van-e az igénynek civiljogi alapja (in ius actio). Ha az igény csak a praetor imperiumán nyugodott, az intentio, a kereset tényekre alapozottnak minősült (in factum actio), melynek is 2 típusa létezett: a) a preatori jog edictumban közzétett normáin alapult, egyben actio honoraria is volt, b) külön ediktális norma nélkül, az adott esetben hozott decretumával konstruálta meg (actio decretalis). c) Actiones is rem -

actiones in personam 1. a kereset bárki ellen indítható, aki a jogosultat jogának gyakorlásában sérti (pl tulajdoni kereset), abszolút hatályú, 2. csak meghat adós ellen irányulhat (pl kölcsönvevő ellen), relatív hatályú Ez a keresetek legfontosabb felosztása, mivel ezen a megkülönböztetésen alapul a mai napig is a magánjog 2 legfontosabb ága, a dologi jog és a kötelmi jog. (A dologi jogosultságokat (tulajdon, idegen dologbeli jogok) in rem actioval védett jogoknak, a kötelmi jogi jogosultságokat (szerződésekből, delictumokból és egyéb tényezőkből származó követelések) in personam actioval védett jogoknak nevezzük.) d) Actiones stricti iuris - actiones bonae fidei 1. amennyiben az adós tartozása az intentioban szorosan körül van határolva, s a bíró csak ebben marasztalhat (pl. régi civiljogi keresetek, melyek a stipulatioval megalapított követeléseket érvényesítik=csak azt lehetett követelni, amit a kötelezett a s-ban

kifejezetten megígért), 2.mindazok a keresetek, amelyek intentioja „mindazt, amit az alperes adni tenni tartozik a jóhiszeműség alapján”() kitételt foglalja magában. A jóhiszeműség fogalma (bona fides): eredendően szubjektív kategória=jóhiszemű vagyok akkor, ha úgy gondolom, hogy az, amit teszek, jogszerű. Ennek ellentéte a rosszhiszemű (mala fides)=amikor valaki tudja, hogy az, amit tesz, jogellenes. A praetori edictum más Kr. e II sz-ban kialakította a bona fides objektív fogalmát=adós mindazt köteles teljesíteni, amit egy jóhiszemű személy megtenne, a követelményrendszer adott helyzetben előír. Ennek szinonímája az aequitas, ellentéte pedig a ius strictum) e) Stricti iuris actiók: ezen belül is a condictiók csoportja olyan in personam stricti iuris actio, melynek formulájában az intentio nem jelölli meg a keresetalapító tényállást (causa), vagyis absztrakt módon van szerkesztve. f) Incerta actiók: Római jog - II.

Eljárásjog 21 A stricti iuris és a bonae fidei actiók között néhány átmeneti keresettípus összefoglaló neve. 1 csoportjai:  az intentio nem meghat. dologra (certa res) vagy meghat pénzösszegre (certa pecunia) irányul, hanem a -kitételt tartalmazza, épen úgy, mint bonae fidei actiók;  a bíró nem az intentioban foglaltak alapján, hanem becslő elj. eredményéhes képest marasztalja az alperest;  nem az intentio szövege, hanem a condemnatio utal a méltányosságra. g) Actiones ficticiae: Amennyiben a felmerült tényállás egy civiljogi kereset tényállásához volt hasonló, a praetor nem szerkesztett új keresetformulát (actio in factum), hanem arra utasította az esküdtbírót, hogy kezelje úgy az ügyet, mintha ez a megkülönböztető körülmány nem állna fenn. A preatornak ez az utasítása fiction alapult (pl a peregrinusnak tulajdoni ügyben, „mintha polgár lenne” szerint). h) Actiones directae - actiones utiles 1. alapul

szolgáló keresetek, 2. olyan ficticia actiók, melyek már egy meglévő kereset továbbfejlesztésének minősültek i) Actiones directae - actiones contrariae 1. Az ún egyenlőtlenül kétoldalú kötelmek esetén a főkövetelés keresete mindig az actio directa nevet viselte (pl. letevő keresete a letéteményes ellen a dolog visszaadása iránt); 2. a másik fél esetleges ellenkövetelése (pl a letéteményes az őrzés során felmerült költségek megtérítését követelhette). k) Actiones condemnationales - actiones praeiudiciales 1. A kereset közvetlen marasztalásra, condemnatióra irányul és sententiaval végződik (a bíró az alperest marasztalja v. felmenti); 2. a kereset valamely jogi tény, állapot fennállásának vagy fenn nem állásának előzetes megállapítására irányul és a pronuntiatio, a valóság kihirdetése, megállapítása zárja le. (pl. statuszperek, szabad-e az alperes v rabszolga) l) Actiones rei persecutoriae - actiones poenales 1. A

kereset vagyoni megtérítésre irányul (pl tulajdonvédelmi keresetek) Többnyire nincsen korlátozva a jogutódlás. 2. a kereset magánbírság megfizetését célozza Ezen belül a) biz. büntetőkereseteket csak a jogsérelmet szenvedett magánszemélyek indíthatnak meg, s a személyes elégtétel adására irányulnak (actiones vindictam spirantes) - a sértett halálával elenyészik, nem örökölhető; b) más keresetek megindítását a közérdek védelmében bárki kezdeményezheti (actiones populares). m) Actiones generales - actiones speciales 1. Az ált keresetekkel különféle jogviszonyokból keletkezett igények érvényesíthetők (pl legis actiones sacramento). 2. A különös keresetek 1-1 meghat tényállásból, jogviszonyból eredő alanyi jogok védelmét szolgálják (pl. condictiók) Római jog - II. Eljárásjog 22 2O9. A császári perrend (cognitiós eljárás) 1. Az elj kialakulása A praetori perrend mellett rendkívüli eljárásként eleinte

olyan igényekre nyert alkalmazást, melyek a formulási perben nem voltak érvényesíthetők. A császári hivatalnokbíró a rendes elj keretén kívül extra ordinem vizsgálta meg ezeket az igényeket és döntött azok tágyában (cognitio extra ordinem). A posztklasszikus korban - miután 342-ben eltiltották a formulák használatát - a cs-i perrend lett az egyeduralkodó, mint rendes elj. Részben Rómában és Itáliában, részben a provinciákban kilakuló elj-i formák kapcsolódásából jött létre. A császárkorban a hatalmukat gyakorlatilag elvesztett praetorok megszűntek jogfejlesztő tényezők lenni, szerepüket a hivatalnokbírák vették át. (A cs által kinevezett és felhatalmazott hivatalnok bírói minőségben, a magist. és az esküdtbíró szerepét egyszerre betöltve járt el) 2. Az elj lefolyása A per kettéosztottsága megszűnt. Az egész per egységesen, ugyanazon hivatalnokbíró előtt folyt le, akit a cs. nevezett ki akár egy hivatal

élére, akár az adott ügyre Részletei: 1. idézés, 2. kérelem, 3. perbe bocsátkozás, 4. kötött bizonyítási rendszer, 5. ítélet, 6. perköltségek megállapítása, 7. fellebbezés 1) A felperes által, a hatóság közreműködésével írásban eszközölt idézéssel (litis denuntiatio) kezdődött. (Egyiptomban és a provinciákban szokássá vált, hogy a felperes kérelmét írásban (libellus conventionis) nyújtotta be a bíróságnak, mely ennek másolatát kézbesítette az alperes részére, kötelezve őt a megjelenésre.) Iustinianus ezt az eljált-sá tette, így az hivatali cselekmény lett (evocatio). 2) A libellusban (kérelem) a felperesnek elő kellett adnia követelése tárgyát és a követlés megalapozására szolgáló tényeket. Az alperes védekezését szintén írásban adta elő (ellentétben a form. elj-sal), kifogásait a per során bármikor érvényesíthette Amennyiben az alperes a tárgyaláson nem jelent meg, az ügyét távollétében

tárgyalták le, ilyenkor csak akkor marasztalta el őt a bíróság, ha a felperes igénye alaposnak bizonyult. A felperes távolmaradása esetén nem tárgyalták az ügyet. 3) A litis contestatio a cs-i perrendben már nem tanúfelhívás, nem perszerződés, hanem a kontradiktórikus elj. kezdete, amikor az ellenfél a felperes keresetének ellentmondva (contradictio) perbe bocsátkozik, s ezáltal alperessé válik. A lc minden követelést pénzkövetelésre átváltoztató hatása megszűnik, viszont ettől a naptól kezdődik a perelévülés, mely a rendes, még nem peresített igényre vonatkozó elévülé helyébe lépett, mivel a előbbit a perindítás megszakítja, s így az elévülés újra kezdődik. A felperesnek a keresetet,az alperesnek pedig a védekezést az első szóbeli tágyaláson elő kellett terjesztenie, de a nyilatkozatoktól utóbb el lehetett térni (=a kereseti kérelem és a védekezés módosítható volt a tárgyalás befejezéséig). 4) A szabad

biz. rendszert a kötött bizonyítási rendszer váltotta fel, melyhez a bíróságnak esetleges jobb meggyőződése ellenére is tartania kellett magát. A jogszab-ok a legtöbb bizonyító erejét előre megállapították, pl. okirat (instrumentum): mint bizonyíték nagyob erejűnek minősült minden tanúvallomásnál (testimonium), s azzal szemben az utóbbi Római jog - II. Eljárásjog 23 egymagában nem volt elfogadható bizonyíték. („unus testis nullus testis), a honestior vallomása előnyben részesült a humilior vallomásával szemben. Ezek mellett nagy szerepet kaptak a vélelmek is. 5) Az elj-t az ítélet (sententia) meghozatala zárta le, melyet írásba kellett foglalni, de a felek előtt szóban is kihirdették. Az ítéletben mindenféle igény honorálható volt, mely nem ellenkezett a jogszabályokkal. A dolog kiadása iránti perben a pertárgyat kellett megítélni, nem pedig az annak helyéb elépő pénzösszeget. 6) A marasztaló ítéletben az

alperest, az elutasító ítéletben a felperest kötelezték a perköltségek viselésére, melyet az eljáró hivatalnokok, a perbeli képviselők, az ügyvédek (advocati) díja, a bizonyítékok megszerzésére fordított kiadások tettek ki. (A pervesztes marasztalása a formuláris perben ismert perbüntetéseket helyettesített és e büntetések csak a rosszhiszemű felet terhelték; itt viszont a perköltség megítélése a fél jó- és rosszhiszeműségére való tekintet nélkül bekövetlezett.) 7) Az ítélet ellen fellebbezésnek (appellatio) volt helye, melyet a kihirdetéskor szóban vagy azt követőleg írásban lehetett előterjeszteni. A fellebbviteli bíróság új tárgyalást tartott, melynek során nemcsak jogkérdésben, de ténykérdésben is dönthetett, mivel újabb bizonyítákokat is felvehetett. Döntésében vagy elutasította a fellebbezést vagy annak helyt adva megváltoztatta a korábbi ítéletet. A legfelső bírói fórum ítéletének

meghozatala vagy a fellebbezési határidő elmulasztása esetén az ítélet jogerőre emelkedett. Az appellatio  felfüggesztette az ítélet hatályát (suspensio),  az ítélkezés joga az illetékes felsőbíróságra hárult (devulatio),  amely az alsóbb fokú bíróság ítéletét nemcsak megsemmisíthette (cassatio), hanem meg is változtathatta (reformatio). (Egy ügyben ált-ban 2x, kivételes esetben 3x lehetett fellebbezni, legmagasabb szinten a cshoz, aki jogkörét 331-től a praefectus praetoriók által gyakorolta - ítéletük decretum cs-i rendeleteknek minősültek.) Római jog - II. Eljárásjog 24 21O. A litis contestatio eltérő jelentései és hatásai 1. A legis actio eljárásban: a dolog kiadása iránti perben a felek a per tárgyát a praetor elé vitték, miután mindkét fél megjelent azon a helyen, ahol a praetor tvkezett. (A felperes pálcájával megérintette a per tárgyát és az alpereshez fordulva a sajátjának jelentette ki

azt, az alperes ekkor 3 magatartást tanúsíthatott:  vagy ellentmondott a felperes vindicítiojának és maga is sajátjának állította a dolgot (contravindicatio),  vagy nem védekezett (indefensus),  vagy kifejezetten elismerte a felperesi vindicatio jogosságát (confessus),  az utóbbi két esetben a praetor a dolgot a felperesnek rendelte adni (addictio).  contravindicatio esetén a felperes fogadásra (savramentum) hívta fel az alperest (=esküösszeg letétele), ezt követően a fogadási összeg letétele, majd a bíróválasztás követte. A praetor a per tárgyát ideiglenesen az egyik fél birtokába adta, aki azonban kezeseket tartozott állítani (praedes litis et vindicarium). A litis contestatio (a per együttes tanúsítása) aktusával zárult. 2. A formuláris eljárásban: a) A rendkívüli alkatrészek felvételét valamelyik peres fél még az in iure elj-ban, a litis contestatio előtt kérte. Utólagos felvételükre nem volt mód, de ezen

méltányos esetben a praetor segíthetett. b) Az in iure szakaszban a formula kibocsátása iránti kérelmet követően a litis contestatio a formula kiadását, s annak a felperes és az alperes általi elfogadását jelentette (korábban az alperesi alávetés és a formula kiadása ugyanott szerepelt, az in iure sz. végén) A felek a perszerződéssel (l.c) alávetették magukata iudex által az ítéletnek Egyben joghatásai: 1) a felperes kereseti joga felemésztődik, 2) a l.c időpontja irányadó az ítélethozatalnál, 3) a felperesi igény pénzkövetelésre változik, 4) az alperes halála után, kötelezettsége örökösére száll. 3. A császári perrendben: a lc már nem tanúfelhívás, nem perszerződés, hanem a kontradiktórikus elj. kezdete, amikor az ellenfél a felperes keresetének ellentmondva (contradictio) perbe bocsátkozik, s ezáltal alperessé válik. A lc minden követelést pénzkövetelésre átváltoztató hatása megszűnik, Római jog - II.

Eljárásjog 25 211. Ítélet Jogorvoslat az ítélet ellen Res iudicata 1. ÍTÉLET  A per olyan kontradiktórikus eljárás, melynek során a bíró a felek jogvitáját a felperes keresetére lefolytatott, tv-es és szabályszerű eljárás után ítéletével eldöntött.  A bíró a bizonyítási elj. alapján megállapított tényállásra támaszkodva hozza meg ítéletét  A bizonyítás során a bizonyítékok mérlegelésénél a bíró ítéletét annak alapján hozta meg, de kivételesen a jogszab. ill adott esetben a praetor előírta, hogy a bíró nem közvetlenül bizonyított, vagy éppen valótlan tényállásra alapítsa az ítéletét, ez a vélelem vagy fikció.  A formuláris elj-ban a formula alkatrészeinél a condemnationál, mely csak egy jog v. jogi tény fennállásának v. fenn nem állásának megállapítására irányult Kettős jellegű volt, mert:  egyrészt utasítás volt az esküdtbíróhoz arra nézve, hogyha az intentioban foglalt

kereseti alapot bizonyítva látja, úgy az alperest marasztaló, ellenkező esetben felmentő ítéletet hozzon,  másrészt felhatalmazás is, amellyel a praetor az adott perben az ítélkezési hat-t az esküdtbíróra ruházta.  A formula kiadásánál a felek a perszerződéssel (l.c) alávetették magukata iudex által az ítéletnek.  Az formuláris elj-ban az apud iudicem szakasznál miután a bíró szabad belátása szerint lefolytatta a bizonyítási elj-t és megállapította, hogy a feltételesen megfogalmazott formulaelemek tartalma negfelelt-e a valóságnak, s ha igen, az alperest marasztalnia kellett, ha nem, fel kellett mentenie. Az elj az ítélet meghozatalával ért végett Mivel a felek alávetették magukat a bíró döntésének, a fellebbezés eleve ki volt zárva, így az ítélet azonnal jogerőre emelkedett.  A császári perrendnél az elj-t az ítélet (sententia) meghozatala zárta le, melyet írásba kellett foglalni, de a felek előtt

szóban is kihirdették. Az ítéletben mindenféle igény honorálható volt, mely nem ellenkezett a jogszabályokkal. A dolog kiadása iránti perben a pertárgyat kellett megítélni, nem pedig az annak helyéb elépő pénzösszeget. A marasztaló ítéletben az alperest, az elutasító ítéletben a felperest kötelezték a perköltségek viselésére, melyet az eljáró hivatalnokok, a perbeli képviselők, az ügyvédek (advocati) díja, a bizonyítékok megszerzésére fordított kiadások tettek ki. 2. JOGORVOSLAT  A közt. idején az imperiummal rendelkező magist-ok voltaka a bünt bírói hat gyakorlói, kinek ítélete ellen a polgár a Ngy-hez fellebbezhetett (provocatio ad populum). A comitia rendes büntető bíróságként is működött.  A praetori perrendnél, mely megmaradt a civiljogi perrend keretei között, a magánjogi ügyeket intéző egységes bírósági szervezet még ekkor sem alakult ki. A bírói döntések ellen nem volt lehetőség

fellebbezésre.  A császári perrendnél, mely a civiljogi ill. praetori mint rendes elj mellett, azzal párhuzamosan alakult ki, s keretében idővel kiépült a magánjogi perekben eljáró, modern jellegű bírósági szervezet. Élén maga a princeps állt, mint a bir legfőbb bírája Nem ismerte még a kettéosztott peres elj-t, jogvitáikat egységes, hivatalnokbíró által vezetett perben döntötték el. Ugyanakkor már ismerte a fellebbezés (appellatio) intézményét  A formuláris elj. az ítélet meghozatalával ért végett Mivel a felek alávetették magukat a bíró döntésének, a fellebbezés eleve ki volt zárva, így az ítélet azonnal jogerőre emelkedett, bár a perben hozott ítélet ellen fellebbezésnek nem volt helye, biz. rendkívüli jogorvoslatokkal mégis lehetett élni: Római jog - II. Eljárásjog 26 a) az exceptio rei iudicatea-val szemben a praetor kivételesen -perújításként - replicatio dolit adott, b) ha az elj. súlyos

hibában szenvedett, az ítélet semmiségének megállapítására új per volt indítható, c) a preatortól a méltányosság alapján az eredeti állapot visszaállítása volt kérhető. 3. RES IUDICATA A formuláris elj-ban az apud iudicem szakaszban, ami a praetori decretummal (formulával) kijelölt bíró ill. bírák előtt zajlott le, alakszerűségektől mentesen A) A bíró feladata volt szabad belátása szerint lefolytatni a bizonyítási elj-t és megállapítani, hogy a feltételesen megfogalmazott formulaelemek tartalma megfelelt-e a valóságnak. Ha igen, az alperest marasztalnia kellett, ha nem, fel kellett mentenie. B) Az elj. az ítélet meghozatalával ért végett Mivel a felek alávetették magukat a bíró döntésének, a fellebbezés eleve ki volt zárva, így az ítélet azonnal jogerőre emelkedett.  Egyfelől ez azt jelentette, hogy a praetor az alperesnek megadta az ítélt dolog (res iudicata) kifogását (exceptio rei iudicatea). Ebben nyilvánul

meg az ítélet alaki jogereje  Másfelől az ítélet rendelkezését a perben állt felek között felmerülő újabb perben szintén irányadónak tekintették. Ez az ítélet anyagi ereje („A jogerősen megítélt dolgot igazságként kell felfogni.” Ulpianus) Római jog - II. Eljárásjog 27 212. Végrehajtás a 3 eljárásban (civiljogi, praetori, császári perrend) A végrehajtási eljárás fogalma, történeti fejlődése A jogerős ítéletben foglalt marasztalás kikényszerítésének jogszabályban előírt módja, melynek akkor van helye, ha a marasztalt alperes az ítéletnek önként nem tesz eleget. A 3 féle végreh. elj: a) a civiljogi perrendben a személyi végrehajtás volt, amely szigorúbb, majd enyhébb feltételek mellett az adós testére irányult; a praetori és a császári perrendben előtérbe került a vagyoni végrehajtás, b) amely előző esetében az adós egész vagyonára kiterjedt, tehát univerzális volt, c) utóbbi esetében az

adós egyes vagyontárgyaira terjedt ki, szinguláris végrehajtás volt. A) VÉGREHAJTÁS A CIVILJOGI PERRENDBEN Elsődleges volt az önhatalmú jogérvényesítés és az állami felügyelet. 2 legis actioja: a) legis actio per manus iniectionem: a hitelezőnek hatósági védelem mellett önhatalmú tevékenysége volt az adóssal szemben, aki a tartozásáért - ha nem tudott fizetni - a testével volt köteles helytállni. Ennek a keresetnek akkor volt helye, ha a marasztalt adós nem tett eleget az ítéletnek, de meghat. esetekben az ítélet, előzetes elj. nélkül is alkalmazható volt A kötelmi perben (legis actio sacramento in personam) pervesztes adóst (condemnatus, confessus), ha tartozását 3O napon belül nem tudta kiegyenlíteni, a hitelező ünnepélyes szavakkal, kezének rátételével (manus iniectio) elfoghatta és a praetor elé vihette önhatalmú intézkedésének jóváhagyása céljából. Az adóst a kézrátétel tárgyának tekintették (kisebb volt

mint egy rabszolga), így ő nem is védekezhetett, csak egy 3. személy = kezes (vindex) útján, aki kifizette az adóságot v. pert indított az elj jogsértő volta miatt Ha ilyen fellépésre nem került sor, a hitelező az adóst 6O napig bilincsbe verten fogságban tarthatta, ezalatt 3 egymást követő vasárnap kivihette a forum Romanumra a praetor elé, hogy ott a tartozás összegét kikiáltva találjon valakit, aki vindexként léphetne fel vagy kifizetné a tartozást. A 6O nap eredménytelen letelte után a hitelező az adóst megölhette v. eladhatta trans Tiberium (a Tiberisen túlta, Rómán kívülre). Ha a hitelezők többen voltak a holttestet is ennek megfelelő számú darabra vághatták Ha adós rabszolgának adták el, arányosan meg kellett osztozniuk a vételáron. b) legis actio per pignoris capionem: olyan kivételes végreh-i elj. volt, amelynél a hitelező alakszerűen, de önhat alkalmazásával biz kiváltságos követelések biztosítására

ünnepélyes szavak kíséretében lefoglalhatta az adós biz. vagyontárgyait. Itt a zálogolás mindig előzetes elj-t, hatósági közreműködés nélkül, önhatalmú cselekményt jelentett. B) VÉGREHAJTÁS A PRAETORI PERRENDBEN Bevezette a vagyoni végrehajtás intézményét. A praetor már az in rem actióknál kötelezte az alperest, hogy marasztalása esetére adjon biztosítékot, hogy abból a győztes felperes a követelését kielégíthesse (cautio iudicatum solvi). A pernyertes fél számára - mind az in personam, mind az in rem actióknál - lehetséges volt a marasztaló ítéletben (sententia condemnatoria) foglaltak kikényszerítése végreh-i elj. útján 1. Az elj az actio iudicati (v-i per) útján volt megindíthat, melyet a pernyertes fél akkor kezdeményezhetett, ha az alperes 3O nap alatt nem tett eleget az ítéleti marasztalásnak. (Mint a Római jog - II. Eljárásjog 28 formuláris elj-ban: a praetor utasította az esküdtbírót, hogy

vizsgálja meg, van-e érvényes marasztaló ítélet, s nem szűnt-e meg annak hatálya időközi tények miatt.) Az adós vagy nem védekezett, vagy elismerte tartozását, vagy ha védekezése alaptalannak bizonyult, a praetor duplumban marasztalta őt. 2. Az actio iudicati végén hozott ítélet tette lehetővé a konkrét végrehajtási cselekmények foganatosítását, ezen belül: a) vagyoni végrehajtás: nem egyes vagyontárgyakra irányult, hanem univerzális, csődszerű volt, az adós egész vagyonát átfogta. A bonyolult csődelj-i szabályok (concursus creditorium):  A marasztalást követően a praetor decretumaval beutalta a hitelezőket az adós vagyonába (missio in bona rei servandae causa), anélkül, hogy az adóst annak birtoklásától megfosztotta volna. A 3O napos (hagyaték esetén 15) időszakban az adós további következmények nélkül teljesíthette a duplumot és módja volt a vagyon átengedésére (cessio bonorum);  a határidő eredménytelen

eltelte után az adós becstelenné vált és vagyoni végreh. mellett megnyílt a személyi végreh. lehetősége is A hitelezők magister bonorumot választottak maguk közül, aki megszervezte az adós egész vagyonára von. árverést;  aki az árverésen eladta a csődvagyont a legtöbbet igérő hitelezőnek, aki így annak praetori tulajdonosává vált (bonorum emptor). A többi hitelező vele szemben léphetett fel, de csak az általa vállalt elkötelezési hányad erejéig (%-os arányban). E hányad teljeítéséért a bonorum emptor saját teljes vagyonával felelt, ami viszont nem csökkentette az adós továbbra is fennmaradó egyetemleges felelősségét (=az adós későbbi szerzeményei is a hitelezőké lehetett). b) személyi végrehajtás: a felperes a praetori engedéllyel (addictio) mindaddig fogságban tarthatta az alperest, amíg az nem fizetett vagy tartozását le nem dolgozta. (A manus iniectio későbbi, enyhébb változata). C) VÉGREHAJTÁS A

CSÁSZÁRI PERRENDBEN A korábbi végreh-i rendszerek elemeiből tevődik össze, azonban jelentős újítása, hogy a vagyoni végreh- már nem csőgszerű, hanem csak egyes vagyontárgyakra vonatkozhat. a) vagyoni végrehajtás 2 formája: 1. Az egyes vagyontárgyakra menő végreh-i elj-ban a marasztalás  vagy a pénzösszegre szólt, ilyenkor bírósági végreh. útján, zálogolással foglalták le az adós egyes vagyontárgyait, nemfizetés esetén pedig a hitelező eladhatta azokat és a vételárból kielégíthette követelését,  vagy meghat. dologra irányult, melyet szükség esetén hatósági segédlettel (manu militari) vettek el az adóstól és adták át a hitelezőnek. 2. Az egész vagyonra menő végrehajtás az adós fizetőképtelensége, szökése, vagyonának önkéntes átadása esetén jutott szerephez, de ez sem jelentett már csődszerű végreh-t. b) személyi végrehajtás: a cs-i rendeletek értelmében az adós magáfogsága helyébe állami

fogság lépett. Római jog - II. Eljárásjog 29 213. Actio Pauliana, cessio bonorum, beneficium competentiae ACTIO PUBLIANA A vagyoni végrehajtás keretében a hitelezők megkárosítására (in fraudem creditorium) irányuló vagyonelidegenítést (ajándékozás, eladás) megakadályozva a praetor mind:  az adóssal összejátszó, mind a vagyon csalárd elidegenítéséről nem tudó, de ingyenesen szerző személyekkel szemben védelmet nyújtott az interdictum fraudatorium ill.  az in integrum restitutio. Ebből fejlődött ki az 1 éven belül megindítható actio Pauliana, mely az adóssal összejátszó szerzővel szemben kártérítésre, a jóhiszemű ingyenes szerzővel szemben a gazdagodás kiadására irányult. CESSIO BONORUM Ha az adós önként átengedte a vagyont a hitelezőknek (cessio bonorum) - mellyel csak az actio iudicatiban való marasztalást követően meghat. időn belül élhetett -, egy lex Iulia alapján mentesült a személyi végreh-tól

és az infamiától (becstelenség), későbbi szerzeményeiből pedig az életfenntartáshoz szükséges vagzonrész szintén nem esett végrehajtás alá. BENEFICIUM COMPETANTE Iustinianus e kedvezményt (cessio bonorum) a végrehajtáskor meglévő vagyonra is elismerte (beneficium competentiae). Római jog - II. Eljárásjog 30 214. A praetor perenkívüli jogsegélyei 1. Peren kívüli eljárás Rómában A magistratus maiores (consul, praetor) peren kívüli eljárásai nem tartoztak a szoros értelemben vett jogszolgáltatás (iurisdictio contentiosa) körébe, hanem az őket megillető imperiumon alapultak. A főmagist-ok nem peres eljárásai 2 csoportra oszlottak: a) iurisdictio voluntaria = színleges per formájában végbemenő jogi aktusok, és b) a peren kívüli jogsegélyek. 2. Peren kívüli jogsegélyek fogalma Az imperiummal rendelkező praetor olyan aktusai, amelyekkel valamilyen kötelezettséget rótt az egymással jogvitában álló felek valamelyikére,

esetleg mindkettőjükre. (Egyedül az imperiumon alapul és arra a korra nyúlik vissza (Kr. e 367-242), mikor a praetor mégis szükségesnek látta, hogy a merev perrenddel szemben biztosítsa a polgárok másként nem érvényesíthető igényeinek jogi elismerését. Az actio megadása nélkül kívánt a polgárok részére segítséget nyújtani) Később, mikor a praetor már iurisdictioja keretében járt el, a peren kívüli jogsegélyek sok esetben a peres elj-nál hatékonyabb jogeszköznek minősült. A jogsegélyeket a praetor gyakran az in iure szakaszban adta meg, de kibocsátásukra perindítás nélkül is sor kerülhetett. Típusa: A) Megjelenésüket tekintve: a) interdictum (tilalom): a praetor élőszóban kimondott, valamilyen tilalmat tartalmazó parancsa volt, melyet a praetor csak akkor bocsátott ki, ha a felek meghallgatása után a kérelem teljesítését indokoltnak tartja. Betartását bírság (multa) kiszabása biztosította Későbbi módosítása

során: az egyik fél kérelmére kibocsátott feltételes praetori utasítás volt, melynek ha a kérelmezett nem tett eleget, a kérelmező perbe vonhatta őt. Az interdictum alapján indítható per (actio ex interdicto) a rendes perekhez képest egyszerűbb és gyorsabb volt. 3 félék lehettek:  biz. jogsértő magatartás abbahagyására (interdictum prohibitorium) - pl telken való átjárás megszüntetése;  biz. jogsérelem helyrehozására (i restitutorium) - pl egy dolog birtokának visszaadása;  valamely dolog felmutatására (i. exhibitorium) irányulhatott b) iussum (parancs) c) decretum (határozat) d) addictio: a praetor biz. magatartásokra feljogosító v azokat jóváhagyó döntése B) Tartalmi szempontból: 1) in integrum restitutio: olyan méltányosságon (aequitas) alapuló, csak kivételesen alkalmazható, kidegítő jogsegély volt, amely az előző állapot visszaállítását eredményezte. A sérelmet szenvedett fél kérelmére és csak akkor

volt helye, ha más jogsegély lehetősége nem forgott fenn (szubszidiarius jellegű), továbbá, ha a rendkívüli beavatkozást nyomós ok indokolta (pl. a 25 életévét be nem töltött serdült az általa kötött szerződésből károsodott, valakit megtévesztéssel, erőszakkal vettek rá a szerződéskötésre). 1 éven belül (Iustinuanusnál 4 éven) belül volt kérhető és csak akkor, ha az eredeti állapot visszaállítása nem jelentett nagyobb hátrányt az azt elszenvedő félnek. 2) stipulatio honoraria: olyan civiljogi kötelezettségvállalás volt, melyet az eljáró magist. kényszerített ki azáltal, hogy biz. jogviszonyok kötelezettjeit ünnepélyes szóbeli ígéret, stipulatio megtételére kötelezte. (Olyan kötelezettség vállalására kényszerült, mely őt a Római jog - II. Eljárásjog 31 civiljog szerint ugyan nem terhelte, de amelynek elvállalását a magist. mégis szükségesnek tartotta.) Ezek ált-ban a praetot utasítása alapján

jöttek létre, de az aedilis curulis is elrendelhette. 3) missio is possessionem: a praetori birtokba utalást jelentette, amellyel a praetor a kérelmezőt egyes vagyontárgyak vagy vagyonösszesség (pl. hagyaték) birtokbavételére jogosította fel, s birtokba helyező határozátának (iussum, decretum) szükség esetén interdictummal, olykor in factum actio útján, vagy fegyveres erővel szerzett érvényt. Legfontosabb esetei: a) a bonorum possessio, melynek segítségével a praetor a tv-es örökösnek a XII táblás tv. szerinti rendjét alapjaiban változtatta meg; ill. b) a csődeljárás Római jog - II. Eljárásjog 32 215. A római eljárásjog továbbélése 1. A római eljárásjog rendszere (A crimenekre vonatkozott - büntető eljárásjog - szabályok kivételével) a glosszátoroknál és a kommentároknál a magánjog részét képezte. Az eljárási szabályok később önállósultak, az eljárásjog pedig (mind a polgári, mind a büntető

eljárásjog) egységesen a tágabb értelemben vett közjogba tartozik. Az elévülés szabályai ennek ellenére a modern jogokban továbbra is a magánjog és a polgári anyagi jog körébe tartozik. 2. A perbeli képviselet A iustinianusi jogban már közvetlen képviselet volt, az újkorra egészen azzá vált. A mai közjegyzőség nem a tabulariusokra, hanem a tabelliókra von. szabályok továbbélését mutatja iustinianusi szabályozás XII-XIII sz-ban, a középkori notariusok nagy szerepet játszottak a római jog eu-i elterjesztésében. Irnerius gyűjtötte össze az első formulákat; a legrégebbi hazai római jogi munka: Summa artis notariae (közjegyzői kézikönyv). 3. A császári perrend A bolognai glosszátor-iskolának köszönhetően teljesen újjáéledt, a középkor derekától kezdve a cognitiós eljárás az, amely kánonjogi és középkori itáliai elemekkel alapja lett a modern államok polgári perjogának. E perrendekben:  az egységes eljárást a

legtöbb esetben kinevezett hivatlnokbíró vezeti;  az idézés a bíróság hivatalos cselekménye;  a keresetet irásban kell benyújtani;  az írásbeliség az egész per fplyamán fontos szerephez jut;  a bizonyítást különböző szabályok rendezik;  az ítélet ellen fellebbezésnek van helye 4. A peren kívüli eljárások Az interdictumok alapgondolta a modern jogba is átkerült pl. a fizetési meghagyás formájában, amelynél a bíróság a hitelező kérelmére, az adós meghallgatása nélkül teljesíti, fizetési parancsot bocsát ki az adós felé. Ha az adós ennek ellentmond, az ügyből per lesz, ellenkező esetben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik és végrehajthatóvá válik. 5. Végrehajtási eljárás A személyi végrehajtás fokozatosan csökkenve, de egészen a XIX. sz-ig élt A szinguláris vagyoni elj. hatósági zálogolásal történik, s csak az újkorban jelentkezik az univerzális végrehajtás a csődeljárás

formájában. Római jog - II. Eljárásjog 33 CIVILJOGI PERREND PRAETORI PERREND CSÁSZÁRI PERREND (köztársaság) (principatus) (dominátus) BÍRÁSKODÁS RÓMÁBAN egységessé vált kettéosztott kettéosztott a.) in iure - a császár által kinevezett a.) in iure praetor urbanus hivatalnokbírók imperiummal rendelkező magisztratus előtt praetor peregrinus b.) apud iudicem aedilis curulis esküdtbírók előtt bizonyí- b.) apud iudicem tási eljárás: esküdtbírók előtt bizonyí- iudex tási eljárás: - iudex - arbiter - arbiter A magánjogi perekben eljáró - recuperator bíróságok rendszere kiépült. - recuperator Spec. magánjogi bíróság: 1. 100 személyes 2. 10 tagú BÜNTETŐJOGI HATALOM - imperiummal rendelkező A császár gyakorolta tisztség- Kizárólag a császár maviselői útján: a.) I fokú gisztratus a.) praefectus urbi b.) II fokú büntetőbíróságok - comitia centuriata b.) praefectus praetorio útján c.) provinciai helytartók

ELJÁRÁS ALANYAI polgárok-polgárok polgárok-polgárok polgárok-peregrinusok KÉPVISELET nincs - cognitor - cognitor - procurator - procurator - ügyvéd I. IN IURE SZAKASZ IDÉZÉS felperes akár erőszakkal is a felp. akár erőszakkal is, de ha praetor elé vihette az alperest nem akarta így, akkor büntetőkeresetet indíthatott LITIS CONTESTATIO per együttes tanúsítása formula kiadását, ill. a felek általi elfogadását jelentette. Perszerződés. Joghatásai: - felperes kereseti joga felemésztődik - l.c időpontja irányadó az itélethozatalnál. (elévülés ettől a naptól indul meg) - felp. követelése pénzkövetelésre változik l.c után az alp meghal, a írásban történik A bíróság feladata lett. kontradikt. eljárás kezdette, az ellenfél a felperes keresetének ellentmondva lép alperesként perbe. Római jog - II. Eljárásjog 34 kötelezettség örökösre átszáll az II. APUD IUDICEM SZAKASZ BIZONYÍTÁSI ELJÁRÁS szabad kötött

SENTENTIA pervesztes fél fogadási a pertárgy helyébe lépő - mindenféle igény honorálösszege az államra száll pénzösszege kellett a pervesz- ható volt, amely nem ellenketesnek megfizetni zett a jogszabályokkal alaki jogerő: felperes az eldöntött igényét - perköltséget a pervesztes fél újabb perben nem fizette érvényesítheti, az alperes exceptio rei iudicatea keresetet indíthat ellene anyagi jogerő: a bírónak az ítélet rendelkezéseit másik, új perben is irányadónak kell tekinteni A jogerősen megítélt dolgot igazságként kell elfogadni. PERORVOSLAT (FELLEBBEZÉS) nincs nincs van: kihírdetéskor szóban, utána írásban A fellebviteli bíróság mind jogkérdésben, mind ténykérdésben ism. dönt A fellebbezést v. elutasítja (megalapozatlan, időhúzás) v. elfogadja, ekkor az ítélethozatalra jogosult felsőbb bírósághoz terjeszti. Ez: - helybenhagyja - megváltoztatja - elutasítja JOGORVOSLAT nincs van: van: - ha az eljárás súlyos

hibában ua.c mint a fellebbezésnél szenvedett, új per indítható - a praetortól az eredeti állapot volt kérhető - ítélet ellen másik magisztratus intercessiója volt kiprovokálható szabad Római jog - II. Eljárásjog - Személyi: "adós terhére" - fogság - megöletés - adósrabszolgaság 35 VÉGREHAJTÁS - Személyi: - személyi - hitelező fogságában - állami fogság - vagyoni: - vagyoni: - egész vagyonra kiterjedő - egyes vagyontárgyakra csődszerű - pénzösszegre - meghat. vagyontárgyra - egész vagyonra