Jogi ismeretek | Büntetőjog » Büntető eljárásjog szigorlati A tételek

Be szigorlat A tételsor 1 A büntető eljárásjog szigorlati kérdései “A” tételek 1. A büntető eljárás lényege (az eljárás formái és feladatai) A büntető eljárásjog forrásai és hatálya (a jogágak kapcsolata, az eljárás érvényesülésének keretei - szabálysértés a büntető eljárásban) Az eljárás formái A büntető eljárás jogi szabályozásának általánosan elfogadott formája a törvény, sőt a szabályozás alaptételeit illetően az Alkotmány. A büntető eljárás formái több irányban értelmezhetőek: 1. Beszélhetünk a történeti formákról (vádelvi, nyomozó vegyes rendszer), de ez a 2 tétel témája. 2. Beszélhetünk az időbeli dimenziókról, azaz, hogy van  előkészítő eljárás (a nyomozás és ügyészi eljárás), és  bírósági eljárás (ezen belül: elsőfokú, másodfokú, ill. ha lesznek ĺtélőtáblák, akkor majd harmadfokú). 3. Beszélhetünk a hatályos törvény tagolásáról:  általános

eljárás (nyomozás. ügyészség, első- és másodfok, rendkívüli perorvoslat),  külön eljárás (a fiatalkorúak elleni eljárás, a magánvádas eljárás, a katonai büntetőeljárás, a bíróság elé állítás, a tárgyalás mellőzésével lefolytatott eljárás),  különleges eljárás (ezek a jogerő után szükségessé váló egyes kiegészítő, járulékos eljárásjogi szabályok). Az eljárás feladatai A büntető eljárás eljárási cselekmények olyan sorozata, amely annak eldöntésére hivatott, hogy  történt-e múltban valamely büntetendő cselekmény,  ha igen, azt ki követte el,  őrá ( a terheltre) pedig miként, milyen formában, milyen keretek között alkalmazható a büntető anyagi jog. A büntetőeljárás a jogilag szabályozott cselekmények és jogviszonyok összessége. Azt a folyamatot öleli fel, amely a büntetőügy megindításától kezdve, egészen annak jogerős befejezéséig tart, illetve a törvény által

meghatározott kivételes esetekben ezt követően is folytatható (különleges eljárások, rendkívüli jogorvoslatok). Ezért a törvény célja a büntetőeljárásnak a bűncselekmények felderítését és a büntetőtörvények alkalmazását biztosító szabályozása. Ezt a célt tükrözi az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (1993 évi 31 törvény) 6 cikke is, amikor rögzíti: Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Be szigorlat A tételsor 2 Röviden a büntető eljárás olyan eljárás, amelyben azt kell eldönteni, hogy bűnös-e vagy ártatlan a perbe fogott személy. A büntetőper tehát az

igazságszolgáltatás része. Az eljárást az állam folytatja le erre szakosodott szervei útján. Az egyik fő eltérés a polgári eljárással szemben, hogy az állam büntetőjogi hatalmának érvényesítéséhez képest a sérelmet szenvedet fél rendelkezési joga másodlagos. A büntető eljárásban nem biztos, hogy az igazság derül ki, de muszáj, hogy valami kiderüljön, ami aztán elvágja a vita további fonalát. A büntető eljárásjog az említett eljárási cselekmények jogi szabályozása, az eljárás elveinek, garanciáinak, az eljárás résztvevői hatáskörének, illetékességének, jogainak és kötelezettségeinek, valamint az eljárási cselekmények leírása révén. A büntető eljárásjog forrásai általánosságban 1. A törvények (a szervezetiek is) 2. Az 1998 évi 19 tv 604 §-a felhatalmazást ad a Kormánynak és egyes minisztereknek adott rendeletek megalkotására. 3. Nem jogforrás a bírói gyakorlat, a LB elvi döntései! Konkrét

törvényi források 1. A Magyar Köztársaság Alkotmánya Az Alkotmánynak sok idevágó vonatkozása van: 54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. (2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni. 55. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani. (2) A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül vagy szabadon kell bocsátani, vagy bíró elé kell állítani. A bíró köteles az elé állított személyt

meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni. (3) Az, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kártérítésre jogosult. 56. § A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes 57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. Be szigorlat A tételsor 3 (3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása

során kifejtett véleménye miatt. (4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény. (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja. Emellett az Alkotmány külön fejezetben foglalkozik a bírói szervezettel (10. fejezet) és az ügyészséggel (11. fejezet) 2. A büntetőeljárásról szóló 1973 évi 1 törvény, amelyet 2003 január 1-től felvált az 1998. évi 19 törvény Mivel az egész tantárgy ezt a törvényt (mármint az 1973. évi 1-t) tárgyalja, nem mondok

róla semmi különöset, mindössze annyit, hogy a váltás fő oka az, hogy az 1973. évi 1 törvény minden módosítása ellenére magán viselte annak a kornak a szellemiségét, amelyben született, és mint ilyen, sem nem korszerű, sem nem eurokonform. 3. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997 évi 66 törvény 4. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997 évi 67 törvény 5. Az ĺtélőtáblák székhelyéről és illetékességéről szóló 1997 évi 69 törvény 6. Az ügyészségről szóló 1972 évi 5 törvény 7. Az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló 1994 évi 80 törvény 8. A rendőrségről szóló 1994 évi 34 törvény, melynek jogállamisága megnyilvánul pl abban, hogy a fegyverhasználatot már törvény, és nem pl. belügyminiszteri rendelet szabályozza 9. Az ügyvédekről szóló 1998 évi 11 törvény 10. Az igazságügyi szakértőkről szóló 53/1993 (IV 2) kormányrendelet Nézzük meg

közelebbről a bíróságok és a Legfelsőbb Bíróság tevékenységét! A bírói gyakorlat a büntető eljárási jognak fejlesztője, az egységes és törvényes jogalkalmazásnak segítője lehet, de jogforrása nem. Nem jogforrások a LB elvi döntései és irányelvei sem, bár egyes nézetek jogforrás jelleget tulajdonítanak nekik azon az alapon, hogy az Alkotmány 47. § (2) bekezdése értelmében (A Legfelsőbb Bíróság biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, jogegységi határozatai a bíróságokra kötelezőek.) a bíróságok számára kötelezők. Ezek azonban csak jogalkalmazói aktusok Értelmezheti-e a LB a jogszabályokat? Az LB négyféle módon próbálta a jogalkalmazást irányítani:  irányelvvel,  elvi döntéssel,  kollégiumi állásfoglalással (BK),  eseti döntéssel (BH). Az irányelv és az elvi döntés átfogóbb kérdésekkel foglalkozik (bár az elvi döntések közül mára csak az ittas vagy bódult

állapotban elkövetett cselekményekről szóló III. számú maradt hatályban). A kollégiumi állásfoglalás valahol az átfogó elvi kérdés és az eseti döntés között helyezkedett el. Ilyen volt pl a kötelező védelemmel kapcsolatos kérdés A Be szerint ugyanis Be szigorlat A tételsor 4 kötelező a védő részvétele a tárgyaláson, ha a törvény öt évnél súlyosabb szabadságvesztéssel bünteti az adott bűncselekményt. Mi van akkor, ha valakinek a fejére halmazat zúdul, melynek egyik cselekményéért 3 éves, a másikért 5 éves büntetés jár? ĺgy az illető kaphat mondjuk 7 és fél évet. A kollégiumi állásfoglalás szerint mégsem kötelező a védő jelenléte a tárgyaláson ĺgy nézett ki a LB elvi irányító tevékenysége. A bírák így idő után “fellázadtak”, hogy ők csak a törvénynek vannak alárendelve, ezért rájuk nézve kötelező döntést a LB nem hozhat. Márpedig az irányelv és az elvi döntés kötelező az

alsóbb fokú bíróságok számára. (A kollégiumi állásfoglalás alkalmazása csak ajánlott, az eseti döntés pedig inkább csak orientáló jellegű.) A kollégiumi állásfoglalásokat aztán 1998-ban meg is szüntették, helyettük jogegységi döntések vannak. Ezek nem kötelezőek, de nem is tanácsos eltérni tőlük Az irányelvek és az elvi döntések még hatályban vannak, de mint intézmények már megszűntek! Összességében ma már nincs olyan aktus, amely kötelező erővel értelmezné a törvényt. A büntető eljárásjog hatálya 15. § (1) A büntetőeljárást a cselekmény elbírálásakor hatályban levő törvény szerint kell lefolytatni. Ez rendkívül fontos eltérés a büntető anyagi jogtól, hiszen a Btk. az elkövetés idején hatályban lévő törvényre van figyelemre, míg az eljárásjog az elbíráláskor hatályban lévőre! (2) A magyar büntető joghatóság alá tartozó ügyekben (Btk. 3 és 4 §) az eljárást e törvény szerint

kell lefolytatni. (3) Nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján mentességet élvező személy ellen büntetőeljárás nem indítható. Ha a külföldi állam a mentességről lemondott, az eljárást e törvény szerint kell lefolytatni. A Btk. szerint: Területi és személyi hatály 3. § (1) A magyar törvényt kell alkalmazni a belföldön elkövetett bűncselekményre, valamint a magyar állampolgár külföldön elkövetett olyan cselekményére, amely a magyar törvény szerint bűncselekmény. (2) A magyar törvényt kell alkalmazni a Magyar Köztársaság határain kívül tartózkodó magyar hajón vagy magyar légi járművön elkövetett bűncselekményre is. 4. § (1) A magyar törvényt kell alkalmazni a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekményre is, ha az a) a magyar törvény szerint bűncselekmény és az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő, b) állam elleni bűncselekmény (X. fejezet), tekintet nélkül

arra, hogy az elkövetés helyének törvénye szerint büntetendő-e, c) emberiség elleni (XI. fejezet) vagy olyan egyéb bűncselekmény, amelynek üldözését nemzetközi szerződés írja elő. (2) Az (1) bekezdés eseteiben a büntetőeljárás megindítását a legfőbb ügyész rendeli el. A büntető eljárásjog kapcsolata más jogágakkal 1. Alkotmányjog Ezt lásd fenn. 2. Államigazgatási jog Be szigorlat A tételsor 5 Itt egyrészt a szervezetek terén van összefüggés, másrészt a szabálysértések terén, amennyiben szabálysértést is lehet bírálni büntető eljárásban, ha ennek célszerűségi indokai vannak. 3. Polgári jog, polgári eljárásjog Magánfél pl. az a sértett, akinek bűncselekmény következtében eltört a karja Az ő elsődleges érdeke nem az lesz, hogy az elkövetőt megbüntessék, hanem hogy a kára megtérüljön. Ha a büntető eljárás során megállapítható a kár összege, akkor ezen eljárás keretében - tehát

polgári bíróság bevonása nélkül - polgári kártérítésben is el fogják marasztalni a terheltet. Ekkor a polgári eljárásjog szabályait kell alkalmazni, kivéve, hogy a terhelt nem léphet fel követeléssel a sértettel szemben és beszámítási kifogással sem élhet. A büntető bíróság háromféle döntést hozhat:  megbüntet a terheltet és megítéli a kárt a büntető eljárásban;  megbünteti a terheltet, de mivel a kárt nem damnum emergens-nek, hanem lucrum cessans-nak tartja, és ez nem egyeztethető össze a büntetőjogi kár-fogalommal, a sértettet polgári bírósághoz utasítja;  elutasítja a kárigényt, mivel az szerinte nem áll okozati összefüggésben a vád tárgyát képező bűncselekménnyel. 4. Nemzetközi jog A büntető eljárás nemzetközi vonatkozásait jelenleg a Nemzetközi Bűnügyi Jogsegélyről szóló 1996. évi 38 törvény szabályozza Az eljárás érvényesülésének keretei (Részletesen lásd későbbi

tételekben.) Az eljárás érvényesülésének kereteit azok az alapelvi szintű szabályok (tehát ne alapelvek!) adják, melyek az eljárásra vonatkozó általános normákat rögzítenek.  a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság eljárási cselekményeinek általános szabályai (főleg Be. 60-63 §§);  az általános eljárási szabályok (határidők, igazolás, idézés, értesítés stb.) Szabálysértés a büntető eljárásban A bíróság a szabálysértést elbírálja, ha  a vád tárgyává tett bűncselekménnyel összefüggő szabálysértés elbírálását az ügyész a vádiratban indítványozta;  a tárgyalás eredményéhez képest úgy látja, hogy a vád tárgyává tett cselekmény szabálysértés, és ezért a vádlottat a vád alól felmenti. Ez esetben a bíróság elkobzást rendelhet el, elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezhet, és a polgári jogi igényt érdemben elbírálhatja. A bíróság az eljárást

megszünteti az olyan szabálysértés miatt, amelynek a vád tárgyává tett bűncselekmény mellett a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége. A szabálysértések elbírálása közigazgatási eljárásban, a szabálysértési hatóságok feladata. Elsődlegesen célszerűségi szempontok alapján azonban a törvény lehetőséget ad arra, hogy a bíróság megfelelő feltételek fennállása esetén a szabálysértést is elbírálja. Amennyiben a bíróság a tárgyalás előkészítése során, vagy a tárgyalás megkezdéséig észleli, hogy a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény, hanem szabálysértés, úgy azt a 168. § szerint a hatáskörrel rendelkező hatósághoz átteszi. Ugyanígy jár el abban az esetben is, ha a bűncselekmény mellett észleli a szabálysértést, ugyanis ebben az esetben az elkülönítéssel egyidejűleg intézkedik az áttétel iránt. Be szigorlat A tételsor 6 Indokolatlan lenne viszont a tárgyalás

megkezdése, esetleg a teljes bizonyítási eljárás lefolytatása után az ügy áttétele pusztán azon okból, hogy annak elbírálása szabálysértési hatáskörbe tartozik. Ezért meghatározott esetekben a törvény előírása szerint a bíróság köteles a szabálysértést elbírálni. Amennyiben a vád tárgyává tett bűncselekménnyel összefüggő szabálysértés elbírálását az ügyész a vádiratban indítványozza, úgy a bíróság a szabálysértést elbírálja. Az elbírálásnak tehát két feltétele van: egyrészt, hogy a szabálysértés valóban összefüggésben legyen a vád tárgyává tett bűncselekménnyel és nem pusztán személyi, hanem tárgyi értelemben, valamint az, hogy az ügyész indítványozza a szabálysértés elbírálását. Tárgyi összefüggés nélkül a szabálysértés elbírálása eljárási szabálysértést valósít meg. 2. A büntetőeljárás történeti rendszereinek jellemzői (vádelv, nyomozó elv, vegyes

rendszer) Az bemutatás kedvéért ún. “tiszta” mivoltában ábrázoljuk a két fő rendszert: Inkvizitórius (nyomozó) rendszerAkkuzatórius (vádelvű) rendszer Az eljárás célja az anyagi igazság kiderítése: “mi történt?” Ez azonban a rendszerből adódóan eltorzulhat, és vélt (feltételezett) vagy “célszerűnek” tartott “igazság” megállapításához vezethet. Az eljárás célja a “jogi igazság” kiderítése: jogi keretek között “mi állapítható meg”? Ez azonban olykor formális elemek beépülése révén erősen eltávolodhat a tényleges igazságtól.Az eljárás hivatalból indul Az eljárás kényelemből indul.Hivatásos szakemberekből álló, hierarchikusan felépített szakapparátust feltételez.Laikus, esetenként közreműködő ítélkezők mellett bárki lehet vádló (vö.: népvád) és védő Specializálódott szakapparátus voltaképpen nincs, és nincsenek kötött, az éppen folyó eljáráson átnyúló eljárási

szerepek sem. (Lehet valaki az egyik perben védő, a következőben ügyész.)Az eljárási funkciók koncentrálódnak (Vö a klasszikus inkvizícióval, ahol a vád és az ítélkezés egy kézben összpontosul, védő pedig nincs.)Az eljárási funkciók elkülönülnek, a védelem megengedett.Aktív döntéshozatali mechanizmus, az eljárás irányának, módjának “központosított” megszabása. A rendelkezési jog a döntéshozóéA döntéshozó passzív, az eljárás módját a felek szabják meg, a rendelkezési jog is az övék (vö.: vádelejtés)Egymásra épülő eljárási szakaszok: előkészítő eljárás (nyomozás és vizsgálat), bírósági eljárás. A processzus során a bűnösség vélelme erősödhet (ez olykor céllá torzul).Egyetlen (bírósági) szakasz, nyomozás nincs. Az eljárás folyamán az ártatlanság vélelme megdőlhetAlapvetően a titkosság, az írásbeliség és a közvetlenség hiánya jellemzi. Szóbeli, közvetlen,

nyilvános.Formális bizonyítási rendszer (a terhelt az eljárás tárgya - vö: tortúra)Szabad bizonyítás (a terhelt nem bizonyítékforrás, következmények nélkül hallgathat; vö.: USA, ha Be szigorlat A tételsor 7 kihallgatják, akkor tanú).Fellebbezés megengedettNincs fellebbezés, hiszen az eljárás egyetlen szakaszból áll. Az ún. vegyes rendszerek A történeti tapasztalatok igazolták, hogy tiszta mivoltában ma egyik rendszer sem működőképes. A helyes cél (ami a Be lényege is): mindkét rendszerből átvenni a megfelelő elemeket, és ezeket “kibékíteni”, összhangba hozni. Ma már az angolszász (vádelvű) rendszer is tartalmaz bizonyos inkvizitórius elemeket, s a kontinentális jog is átvesz egyes (főként egyszerűsítő) vádelvű intézményeket. A mai magyar rendszer (az 1998. évi 19 tv) is vegyes, egyrészt a történelmi tapasztalatok miatt, másrészt merőben pragmatikus okokból. Jellemzők: 1. Az eljárás célja az anyagi

igazság kiderítése, de törvényes jogi keretek között Az eljárás indulhat hivatalból (közvádas ügyek), de indulhat kérelemre is (magánvádas ügyek). 2. Az igazságszolgáltatás hivatásos szakapparátusból áll, de ülnökök révén jelen van a néprészvétel is. 3. Az eljárási funkciók elkülönülnek, de olykor a bíró vagy az ügyész is ellát “védelmi” feladatokat. Az ügyésznek pl kötelessége az enyhítő és mentő körülmények feltárása is, a bírónak pedig - védő hiányában - ki kell oktatnia a terheltet jogaira, lehetőségeire vonatkozóan is. 4. A nyomozás már nem kötelező, de sokszor elengedhetetlen 5. Az alapelvek nem egyforma súllyal érvényesülnek az eljárás különböző szakaszaiban (Pl. a nyomozás főszabályként titkos, a tárgyalás nyilvános) 6. A bírósági eljárásban a felek aktivitása nő, de a bíró nem teljesen passzív 7. Megmarad a hivatalból való eljárás alapvető elve, de az egyszerűsítés

során nagyobb szerepet kap a terhelt “rendelkezési joga” (pl. lemondás a tárgyalásról) 3. Jogtörténeti visszapillantás (elsősorban a 19-20 sz magyar jogfejlődése - kitérők és tanulságok) A korai középkorban a büntető eljárás és a polgári eljárás között nem volt különbség. Az eljárásban vagy vagyoni vagy kompenzációs követelést érvényesítettek. A 19. sz derekáig bezárólag a büntető eljárásnak két formáját különböztetjük meg: • sommás (rövid) szóbeli per, • hosszú, írásbeli per. A törvény előtti egyenlőség ekkor még egyáltalán nem érvényesült. A jobbágyok elleni eljárás a sommás formának megfelelően az úriszéken folyt. A nemesekkel szemben a hosszú, írásbeli formát alkalmazták, melyről később lemondhattak volna, ám azt természetesen sosem tették meg. Be szigorlat A tételsor 8 A szóbeli pert kezdetén a gyanúsítottat rögtön lefogták, majd az ügyet egyetlen tárgyalással be is

fejezték. A terheltet védelem nem illeti meg, és jellemző volt a testi büntetés A kínvallatást 1791-ben szüntették meg. Az írásbeli pert idézéssel kezdték, amely rendkívül udvarias formával indult: “Isten minden jóban áldja Önt!”, pedig az ártatlanság vélelme ekkor még ismeretlen volt. Az 1843. évi törvényjavaslat az akkuzatórius angol minta és az inkvizitórius francia minta bevezetése között választhatott. Dessewffy Arisztid a szakbíróságok fellebbezésének megengedése mellett a francia rendszert javasolta, míg Deák Ferenc és Szemere Bertalan az angol rendszert támogatták, javasolták esküdtszék felállítását, a fellebbezés kizárását és a semmítőszék felállítását. A Szabadságharc leverése után 1849-ben az Osztrák Bűnvádi Perrendtartás került bevezetésre, amely 1861-ig volt hatályban. Jellemezte az: • írásbeliség, • titkos eljárás, • kötött bizonyítási rendszer, • bizonyítékok előre

súlyozása. Az 1861. évi Ideiglenes Törvénykezési Szabályok “visszaállítják a régi magyar törvényeket.” Megszüntették a nemes és nem nemes közötti eljárási különbségeket, mert a nemesség jobbik része úgy vélte, hogy nincs jog- és erkölcsi alapja a különbségeknek. Az ITSZ 1872-ig akkuzatórius elemekkel működött (írásbeli per csak a vádlott kérésére és a bíróság engedélyével volt lehetséges). Csemegi Károly 1872-es, majd 1882-es javaslatának lényege: • az esküdtszék felállítására Magyarország még nem érett meg; • bűnügyekben kötelező az előzetes vizsgálat; • a tárgyalás közvetlen és szóbeli. Az első legfontosabb törvény a Bűnvádi Perrendtartásról szóló 1896. évi 33 tc, amely 1900. január 1-től 1951-ig volt hatályban, természetesen novelláris változtatásokkal Vegyes rendszerű törvény volt, amely kiemelt bűnügyekben ismerte a vizsgálóbírót és az esküdtszéket, rendes eljárásban

azonban nem. (Mivel az esküdtszék működésképtelennek bizonyult, 1914-ben megszüntették, azóta sem hozták vissza.) A büntető eljárásról szóló 1951. évi 3 törvény természetesen szovjet mintára készült, és hatása mindmáig jelentős. Lényege:  az előkészítő eljárás is az objektív igazság kiderítésére hivatott;  megteremtette az eljárási szakaszok egyenrangúságának elvét;  nem kizárólag a bíró mondja meg az igazat, a nyomozó is bizonyít;  nyelvtani értelemben nincs előkészítő eljárás, hanem bizonyítási szakasz. A nyomozó jegyzőkönyvet vett fel, szembesített, szakértőt hallgatott meg, így ezer oldalas iratok gyűltek össze az eljárás végére. A vallomás az iratok végére került, mintegy megkoronázandó a bizonyítási anyagot. A bírósági eljárás azonban a vallomással indult, tehát itt Be szigorlat A tételsor 9 megfordult a sorrend. A nyomozó azon mérte le eredményességét, hogy

megvádolták-e azt, aki ellen nyomozott. (Az új törvény rendelkezései értelmében a nyomozás nem lesz kötelező minden ügyben. A nyomozás feladat nem a bizonyítás, hanem információszerzés arra nézve, hogy kell-e vádat emelni valaki ellen; a nyomozás tehát tájékoztatás az ügyész számára. Itt már nem szükséges, hogy az igazsághoz eljussunk.) A büntetőeljárásról szóló 1973. évi 1 törvény próbálta lazítani a szovjet mintát Pl egyszerű ügyekben nem volt jegyzőkönyv, hanem jelentés, a lényeg az eredmény. Ritkán készültek jelentések, ám funkciójukat nem tudták betölteni. Ezzel szemben az új törvény új szemléletű. Az előkészítő eljárás előkészít, a nyomozásra addig van szükség, amíg az a bíró és az ügyész tájékoztatására szolgál. Az új Be is vegyes rendszerű, több egyszerűsítő eljárás is van benne, inkvizitórius és akkuzatórius elemekkel. 4. Az Emberi Jogok Európai Bírósága és a büntető

eljárásjog (strasbourgi intézmények, elvek, jellemző döntési kérdéskörök) 1999. évi 2 törvény az Emberi Jogok Európai Bírósága eljárásaiban részt vevő személyekre vonatkozó, Strasbourgban, 1996. március 5 napján kelt Európai Megállapodás kihirdetéséről Az Emberi Jogok Európai Bírósága eljárásaiban részt vevő személyekre vonatkozó Európai Megállapodás Strasbourg, 1996. március 5 Az Európa Tanács ezen Megállapodást aláíró Tagállamai (.) az alábbiakban állapodtak meg: 1. Cikk 1. A személyek, akikre ezen Megállapodás vonatkozik: a) bármely személy, aki félként, annak jogi képviselőjeként vagy tanácsadójaként részt vesz a Bíróság előtt folyó eljárásokban; b) a Bíróság által felkért tanúk és szakértők, valamint a Bíróság elnöke által felkért más személyek. 2. Ezen Megállapodás alkalmazásában a “Bíróság” kifejezés magában foglalja a tanácsokat, a Kamarákat, a Nagy Kamara kollégiumát,

a Nagy Kamarát és a bírákat. Az “eljárásban való részvétel” kifejezés magában foglalja az Egyezmény valamely részes állama ellen benyújtott panasszal kapcsolatban tett mindenfajta kommunikációt. 2. Cikk 1. Az ezen Megállapodás 1 Cikkének 1 bekezdésében említett személyek joghatóság alóli mentességben részesülnek a Bíróság előtt általuk tett szóbeli vagy írásbeli nyilatkozatok, illetve a Bírósághoz általuk benyújtott okiratok vagy más bizonyítékok tekintetében. 2. Ez a mentesség nem vonatkozik az ilyen nyilatkozatokkal, illetve a Bírósághoz benyújtott okiratokkal vagy bizonyítékokkal kapcsolatos, Bíróságon kívüli kommunikációra. 3. Cikk Be szigorlat A tételsor 10 1. A Szerződő Felek tiszteletben tartják az ezen Megállapodás 1 Cikkének 1 bekezdésében említett személyek jogát arra, hogy a Bírósággal szabadon levelezzenek. 2. A fogva tartott személyek tekintetében e jog gyakorlása különösen magában

foglalja, hogy: a) leveleik elküldése és átadása indokolatlan késedelem és bármifajta változtatás nélkül történik; b) az ilyen személyek semmilyen formában nem vonhatók fegyelmi intézkedés alá a Bírósággal a megfelelő csatornákon keresztül folytatott kommunikáció miatt; c) az ilyen személyeknek joguk van arra, hogy a fogva tartás helye szerinti ország bíróságai előtt megjelenésre jogosult jogásszal a Bírósághoz intézendő kérelem vagy abból eredő bármilyen eljárás vonatkozásában levelezzenek, és olyan körülmények között konzultáljanak, hogy azt más személy ne hallhassa. 3. Az előző bekezdések alkalmazásába hatóság nem avatkozhat be, kivéve a törvényben meghatározott olyan esetekben, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a bűncselekmény felderítése, a bűnüldözés vagy a közegészség védelme érdekében szükséges. 4. Cikk 1. a) A Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy az ezen

Megállapodás 1 Cikkének 1. bekezdésében, meghatározott személyeknek a Bíróság előtti megjelenés és onnan történő visszatérés célját szolgáló szabad mozgását és utazását nem akadályozzák. b) Mozgásukat és utazásukat csak törvényben meghatározott olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság vagy a közbiztonság érdekében, a közrend fenntartása, a bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükségesek. 2. a) A tranzitországokban és az eljárást lefolytató országokban ezen személyek ellen nem lehet büntetőeljárást folytatni, őket fogva tartani, vagy személyes szabadságukat bármilyen más módon korlátozni olyan cselekmények vagy elítélések miatt, amelyek az utazás megkezdését megelőzően történtek. b) Ezen Megállapodás aláírásának, megerősítésének, elfogadásának

vagy jóváhagyásának időpontjában bármely Szerződő Fél kinyilváníthatja, hogy ezen bekezdés rendelkezéseit nem alkalmazza saját állampolgáraival szemben. Az ilyen nyilatkozat bármely időpontban visszavonható az Európa Tanács Főtitkárához intézett értesítéssel. 3. A Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy visszaérkezésekor minden olyan személyt újra bebocsátanak saját területükre, aki utazását azon területről kezdte meg. 5. Cikk 1. Az ezen Megállapodás 1 Cikkének 1 bekezdésében említett személyek kizárólag azért részesülnek mentességekben és könnyítésekben, hogy biztosítva legyen számukra a Bírósággal kapcsolatos funkcióik, feladataik vagy kötelezettségeik ellátásához, illetve jogaik gyakorlásához szükséges szólásszabadság és függetlenség. 3. Amennyiben egy Szerződő Fél igazolja, hogy az ezen Megállapodás 2 Cikkének 1 bekezdése szerinti mentesség megszüntetése nemzetbiztonság elleni

bűncselekmény miatt indított eljárás érdekében szükséges, akkor a Bíróság az igazolásban meghatározott mértékben megszünteti a mentességet. Az Emberi Jogok Európai Egyezményét 1950. nov 4-én kötötték Az Egyezménynek az Európa Tanács összes tagállama részese, sőt tkp. a tagfelvétel előfeltételévé vált az aláírás és a rövid időn belül megvalósított ratifikáció ígérete. Be szigorlat A tételsor 11 Az Egyezményt 1995-ben már 11 jegyzőkönyv egészítette ki. A 11 jegyzőkönyv alapvetően átalakította a kontrollmechanizmust. A Bizottság megszűnt, a bíróság első fokú kamarája végzi a kiszűrés feladatát és ítélettel dönt. Bizonyos esetekben az Emberi Jogok Európai bíróságának második kamarája (ún. Nagykamara) kapcsolódhat be A nemzetközi eljárásokhoz fordulás magánszemélyek esetében kivételes jellegű, mivel ezek nincsenek a nemzetközi jog közvetlen alávetettségében. Az államok azonban

lehetővé tehetik az egyéneknek vagy csoportjaiknak a nem nemzeti eljárások igénybevételét. Miután a Bizottság megszűnt, az egyén közvetlenül az Emberi Jogok Európai Bíróságához nyújthat be panaszt, ha az állam ennek joghatóságát elfogadta, de ez ma már evidencia. (Egyébként az egyén panaszosi joga nem kötődik ahhoz, hogy az állampolgársága szerinti állam is részese legyen az Emberi Jogok Európai Egyezményének). Mindenekelőtt az egyénnek ki kell merítenie a belső jogorvoslati lehetőségeket. Amíg ezt nem tette meg, panaszát elutasítják. Az Európai Emberi Jogi Egyezmény elvei (példálózóan):  a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos elvekről lásd az adott tételeket;  a bíróság előtt mindenki egyenlő;  mindenkinek joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson és ésszerű időn belül bírálja el;  az ítéletet nyilvánosan kell kihirdetni;  az

ártatlanság vélelme;  bizonyítási teher a vádhatóságon;  a gyanúsítottnak joga van arra, hogy  a legrövidebb időn belül a legrészletesebben tájékoztassák az ellene emelt vád természetéről és indokairól, mégpedig olyan nyelven, amelyet megért;  rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel, főként, hogy az általa választott védővel érintkezhessen;  a tárgyaláson személyesen jelen lehessen és személyesen vagy az általa választott védő útján védekezhessen; amennyiben nem rendelkezik a védő díjazásához szükséges pénzeszközökkel, ingyenesen rendeljenek ki a számára ügyvédet;  kérdéseket intézhessen és intéztethessen az őt terhelő tanúkhoz, és hogy a mellette valló tanúk ugyanolyan feltételek mellett jelenhessenek meg és tehessenek vallomást, mint a vád tanúi.  díjmentesen vehessen igénybe tolmácsot, amennyiben nem érti vagy nem

beszéli a tárgyaláson használt nyelvet;  ne lehessen arra kényszeríteni, hogy saját maga ellen valljon vagy beismerje bűnösségét;  senkit sem szabad elítélni olyan cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése idején a hazai vagy a nemzetközi jog alapján nem volt bűncselekmény (nullum crimen sine lege);  nem lehet a bűncselekmény elkövetése idején alkalmazható büntetésnél súlyosabb büntetést kiszabni (nulla poena sine lege). 5. A hatályos törvény alapelvei - az alapvető előírások jelentősége, az alapelvek rendszere Be szigorlat A tételsor 12 Az alapvető előírások Általában minden törvény elején össze vannak gyűjtve az alapelvek. Az eljárási alapelvek olyan tézisek, tudományos tételek, amelyekből kiderül a kodifikátor szemlélete, melyek megszabják az eljárás módját, irányát, meghatározzák jellegét. (Megjegyzendő, hogy egy alapelv csak addig alapelv, ameddig nem sok alóla a kivétel.) E

rendelkezések kereteket adnak az állam büntetőjogi igényének úgy, hogy olykor annak mozgásterét is kijelölik. Az eljárási törvény ezen alapelvek kifejtése, aprópénzre váltása Korábban szervezeti és működési alapelvek voltak, az új Be. azonban profiltisztítást hajtott végre. Az alapelvek hármas rendszere 1. az állam szemszögéből jelentős alapelvek 1.1 az eljárási feladatok megoszlása, 1.2 a bírósági eljárás alapja (a vádelv) 1.3 a hivatalból való eljárás, 1.4 a büntetőjogi felelősség önálló elbírálása; 2. az állam és a terhelt viszonyát kifejező alapelvek: 2.1 az ártatlanság vélelme, 2.2 a bizonyítási teher, 2.3 az in dubio pro reo elve; 3. a terhelt szemszögéből jelentős alapelvek: 3.1 a védelem lehetőségének elve, 3.2 jog a bírósági eljáráshoz, 3.3 az önvádra kötelezés tilalma, 3.4 az anyanyelv használatának joga Részletesen: 1.1 az eljárási feladatok megoszlása: A büntetőeljárásban a vád, a

védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül. Részletesen lásd a 7. tételben! 1.2 a bírósági eljárás alapja (a vádelv): Bírósági eljárás csak törvényes vád alapján indulhat. A bíróság annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek, és csak olyan cselekmény alapján, amelyet a vád tartalmaz. Részletesen lásd a 7. tételben! 1.3 a hivatalból való eljárás: A büntetőügyekben eljáró hatóságok az e törvényben megállapított feltételek fennállása esetén kötelesek a büntetőeljárást lefolytatni. Részletesen lásd az 6. tételben! 1.4 a büntetőjogi felelősség önálló elbírálása: Abban a kérdésben, hogy a terhelt követett-e el és milyen bűncselekményt, a büntetőügyben eljáró hatóságot a polgári perben, illetőleg a szabálysértési, fegyelmi eljárás során hozott jogerős határozat, illetőleg a bennük megállapított tényállás nem köti. Hiába állítja meg pl.

polgári bíróságnál szakértő a beszámíthatatlanságot, a büntető bíróságnál új szakértői véleményre van szükség (ami lehet ettől eltérő). 2.1 az ártatlanság vélelme: Senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. Be szigorlat A tételsor 13 Részletesen lásd a 8. tételben! 2.2 a bizonyítási teher: A bűnösség bizonyítása a büntetőügyekben eljáró hatóságokat terheli. A terhelt nem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására. Részletesen lásd a 8. tételben! 2.3 az “in dubio pro reo” elve: Kétség esetén a vádlott javára kell dönteni, azaz a kétségeket a vádlott javára kell értékelni. (A védő az, aki a minden ügyben meglévő kétségeket megpróbálja felerősíteni) 3.1 a védelem lehetőségének elve: A terheltet megilleti a védelem joga. A hatóságok kötelesek biztosítani, hogy az, akivel szemben a büntetőeljárást

folytatják, az e törvényben meghatározott módon védekezhessék. A terhelt érdekében az eljárás bármely szakaszában védő járhat el. A terhelt az eljárás megindításától kezdve védőt választhat. Részletesen lásd a 8. tételben! 3.2 jog a bírósági eljáráshoz: Erről kiemelten csak az új Be. szól: 1998. évi 19 tv: Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt vádról bíróság döntsön. Bűncselekmény elkövetésében bárkinek a bűnösségét megállapítani, és emiatt reá büntetést kiróni, vele szemben intézkedést alkalmazni egyedül a bíróság jogosult. 3.3 az önvádra kötelezés tilalma: Kiemelten erről is csak az új Be. szól: 1998. évi 19 tv: Senki sem kötelezhető arra, hogy önmagát terhelő vallomást tegyen, és önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson. 3.4 az anyanyelv használatának joga: A büntetőeljárás nyelve a magyar. A magyar nyelv nem tudása miatt senkit sem érhet hátrány. A büntetőeljárásban mind

szóban, mind írásban mindenki az anyanyelvét vagy az általa ismertként megjelölt más nyelvet használhatja. Lássuk, hogy fogalmaz az Emberi Jogok Európai Egyezményének a tisztességes eljáráshoz való jogról szóló 6. cikke! “1. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Az ítéletet nyilvánosan kell kihirdetni, a tárgyalóterembe történő belépést azonban meg lehet tiltani a sajtónak és a közönségnek a tárgyalás teljes időtartamára vagy egy részére annyiban, amennyiben demokratikus társadalomban ez az erkölcsök, a közrend, illetőleg a nemzetbiztonság érdekében szükséges, ha e korlátozás kiskorúak érdekei vagy az eljárásban résztvevő felek

magánéletének védelme szempontjából szükséges, illetőleg annyiban, amennyiben ezt a bíróság feltétlenül szükségesnek tartja, mert úgy ítéli meg, hogy az adott ügyben olyan különleges körülmények állnak fenn, melynek folytán a nyilvánosság az igazságszolgáltatás érdekeit veszélyeztetné. Be szigorlat A tételsor 14 2. Minden bűncselekménnyel gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították. 3. Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van - legalább - arra, hogy a) a legrövidebb időn belül tájékoztassák olyan nyelven, amelyet megért és a legrészletesebb módon az ellene felhozott vád természetéről és indokairól; b) rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel; c) személyesen vagy az általa választott védő segítségével védekezhessék, és ha nem állanak rendelkezésére

eszközök védő díjazására, amennyiben az igazságszolgáltatás érdekei ezt követelik meg, hivatalból és ingyenesen rendeljenek ki számára ügyvédet; d) kérdéseket intézzen vagy intézhessen a vád tanúihoz és kieszközölhesse a mentő tanúk megidézését és kihallgatását ugyanolyan feltételek mellett, mint ahogy a vád tanúit megidézik, ill. kihallgatják; e) ingyenes tolmács álljon rendelkezésére, ha nem érti vagy nem beszéli a tárgyaláson használt nyelvet.” 6. A hivatalból való eljárás (legalitás - officialitás, opportunitás) A büntetőügyekben eljáró hatóságok az e törvényben megállapított feltételek fennállása esetén kötelesek a büntetőeljárást lefolytatni. A hivatalból való eljárás elve a korszerű büntetőeljárás egyik legfontosabb követelménye. Ebben kap kifejezést az államnak az a kötelessége, hogy védje a polgárok életét, testi épségét, szabadságát, jogait, a közrendet, a közbiztonságot

és saját intézményeit és létét. E kötelességek teljesítésének feltétele az olyan szervezetek létesítése és működtetése, amelyek a feladat ellátására képesek. Magyarországon e célt szolgáló szervezetek kiépítésére, amikortól is a hivatalból való eljárás (az officialitás) következetes érvényesítéséről szólhatunk, azután következett be, hogy 1871-ben törvénnyel felállították a királyi ügyészséget. Ezzel párhuzamosan épült ki a hivatásos nyomozó hatóság, a rendőrség, mint általános nyomozó hatóság szervezete. A törvény szerint a rendőrségen kívül meghatározott körben más nyomozó hatóságok is működnek, köztük a vám- és pénzügyőrség és a határőrség. Az eljárás megindítása és folytatása, mint az ügyész és a nyomozó hatóság hivatali kötelessége egyben mentesíti a sérelmet szenvedett személyt, a sértettet, az áldozatot a szakmai ismereteket igénylő, és nem mindig

kockázatmentes tevékenységtől, attól, hogy maga gyűjtse össze a bűncselekmény bizonyítékait, maga legyen köteles azokat a bíróság elé vinni. A büntetőeljárás folytatása azonban annyiban nem állami monopólium, hogy a törvény lehetővé teszi a sértettnek pótmagánvádlókénti fellépését. A törvény egyértelművé teszi, hogy a törvényben megállapított feltételek esetén a büntetőeljárás megindítása, illetőleg a hivatalból való eljárás elve alapján a már megindult eljárás folytatása a bíróságnak is kötelessége. A büntetőeljárás általában (kivéve a magánvádas ügyeket) nyomozással, bűncselekmény gyanúja miatt indul. Meghatározott személy ellen azonban a nyomozás csak bizonyítékokkal, hitelt érdemlő feljelentéssel, vagy más módon megalapozott gyanú alapján indítható. A hivatalból való eljárás elvét a legalitás és az officialitás fogalmának értelmezésével tölthetjük meg tartalommal. Be

szigorlat A tételsor 15 Legalitás A szó itt azt a kötelességet jelenti, hogy bűncselekmény gyanúja esetén érvényesíteni kell az állam büntetőjogi igényét, ex lege, azaz törvénynél fogva. Officialitás Ez tulajdonképpen egy jogosultság, ex officio, azaz hivatali helyzetnél fogva fennálló, melynek lényege, hogy az állam felhatalmazást ad a hatóságoknak büntetőjogi igényének érvényesítésére. A jogosultság persze egyben kötelezettséget is jelent Ha a két fogalom értelmezésében csak iáig jutunk el, akkor sok különbséget nem fogunk közöttük találni. Az értelmezésben segít, ha megnézzük, melyek az alóluk való kivételek Opportunitás Azt jelenti, hogy a jogalkotó bizonyos esetekben felmentést adhat a fenti kötelesség teljesítése alól (általában célszerűségi okokból). Az opportunitást nevezhetjük a legalitás alóli kivételnek. Esetei: Megállapodás az elkövetővel: A nyomozás megtagadható vagy megszüntethető,

ha a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható személlyel történő együttműködéshez fűződő nemzetbiztonsági vagy bűnüldözési érdek jelentősebb, mint az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződő érdek. Fedett nyomozó esete: A nyomozás megtagadható vagy megszüntethető, ha a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható fedett nyomozó a cselekményt a szolgálati feladatának teljesítése közben bűnüldözési érdekből követte el, és a bűnüldözési érdek jelentősebb, mint az, amely az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződik. A nyomozás részbeni mellőzése: A nyomozást vagy a vádemelést mellőzni lehet olyan bűncselekmény vagy szabálysértés miatt, amelynek az elkövetett jelentősebb súlyú bűncselekmény mellett a felelősségrevonás szempontjából nincs jelentősége. A vádemelés elhalasztása: Az ügyész a vádemelés feltételeinek fennállása esetén

háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetéssel büntetendő bűncselekmény miatt a vádemelést egy évtől két évig terjedő időre elhalaszthatja, ha ennek a gyanúsított jövőbeni magatartásában mutatkozó kedvező hatása feltételezhető. Officialitás alóli kivételek Ez jelenti a hivatalból való eljárást. Itt bizonyos fokig a Btk-hoz kell visszanyúlnunk! Btk. 31 § (1) bekezdése: A törvényben meghatározott esetekben a bűncselekmény csak magánindítványra büntethető. Ennek indoka lehet: Be szigorlat A tételsor 16  a cselekmény a társadalomra nézve csak kis fokban veszélyes, ha a sértett nem kívánja, kár üldözni (pl. könnyű testi sértés);  kívülálló nem is tudja eldönteni, történt-e bűncselekmény (pl. becsületsértés, magántitok megsértése);  az elkövető és a sértett közötti viszony miatt jobb ezt rájuk bízni (pl. személyek javait károsító lopás, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés,

rongálás, jogtalan elsajátítás orgazdaság, jármű önkényes elvétele, ha a sértett az elkövető hozzátartozója);  a sértett kímélete (az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak törvényben meghatározott esetei). Kivétel még az ún. kívánat hiánya is Erről a Btk 183 § (3) bekezdése a következőket mondja: “A diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló egyéb személyes mentességet élvező személy sérelmére elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés a sértett diplomáciai úton kijelentett kívánatára büntethető.” 7. Az eljárási feladatok megoszlásának elve A vád és a vádhoz kötöttség, a tettazonosság kérdései Az eljárási feladatok megoszlásának elve A büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül. Az eljárási feladatok megoszlása az egész eljáráson végighúzódó szabály. A törvény három feladatot, funkciót nevez meg: a vádat, a védelmet és az

ítélkezést. E funkciók egymáshoz való viszonyának a jellemzésére szükséges más törvényi rendelkezéseket is szemügyre venni. Mindegyik feladat ellátására - derül ki a további rendelkezésekből - más-más személy, szerv a hivatott. A vádat az ügyész, mint közvádló, a sértett, mint magánvádló vagy pótmagánvádló emeli és képviseli, a védelmet a terhelt és a védő látja el, az ítélkezést, az igazságszolgáltatást a bíróság gyakorolja. Nem abszolút elvről van szó, bizonyos - a védelem körébe tartozó - kérdések pl. a vádlói vagy az ítélkezői tevékenységbe is tartozhatnak. A kérdést tartalmi oldalról és nem formairól kell szemlélni, különben nem tudnánk mit kezdeni a Be. 262 §-ával, mely szerint Ha az ügyész nincs jelen a tárgyaláson, a vádindítványból a vád tárgyává tett cselekmény lényegét a bíróság ismerteti. A vád és a vádhoz kötöttség, a tettazonosság kérdései Bírósági eljárás

csak törvényes vád alapján indulhat. A bíróság annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek, és csak olyan cselekmény alapján, amelyet a vád tartalmaz. Az ítélkezést a bíróság gyakorolja, eljárásának alapja a vád. Vád nélkül nincs bírósági eljárás, nincs ítélet, nincs büntetés. A vád és az ítélkezés elkülönülésében, abban hogy a vádló, kiváltképp az ügyész, mint közvádló maga nem állapíthat meg bűnösséget, és nem róhat ki büntetést, és hogy a bíróság ezt a vád nélkül maga nem teheti meg, a büntető hatalom megosztásának a kifejezője. Be szigorlat A tételsor 17 A vád a bíróságot a 9. § értelmében két irányban köti: a bíróság csak a megvádolt személy bűnösségéről és csak olyan cselekmény megtörténtéről dönthet, aki ellen, illetőleg ami miatt vádat emeltek. Nincs azonban a bíróság kötve ahhoz a jogi állásponthoz, a cselekmény jogi

minősítéséhez és máshoz, amit a vád képvisel. Talán a tettazonosság kérdései közé tartozik is, hogy azonos cselekményért senkit nem lehet kétszer elítélni. Ez nem azt jelenti, hogy ha valaki kétszer gyilkolt, akkor az azonos cselekmény, hanem azt, hogy ha a terhelt cselekményét már jogerősen elbírálták, akkor nem lehet ellene ugyanezért a cselekményért büntető eljárást indítani, kivéve a perújítás, a felülvizsgálat és a törvényesség érdekében emelet jogorvoslat esetén. 8. Az ártatlanság vélelme és a kapcsolódó “járulékos” elvek A védelemhez és a védekezéshez való jog alapelvének tartalma Senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. Mi is a vélelem? Beszélünk egyszerű és törvényes vélelemről. Az egyszerű vélelem a mindennapi gondolkodás szerves része: ha van A, akkor van B is. Voltaképpen olyan valószínűségi

kapcsolatot feltételez két tény között, amelyet a mindennapi tapasztalat erősít meg. Pl ha valaki egy kocsmában 5000 Ft-ért vásárol egy új japán színestévét, legalábbis feltételeznie kellene, hogy az bűncselekményből származik. (Érdekes, jogászok által nem vizsgált kérdés, hogy az előítélet felfogható ennek eltorzult formájaként is. “Nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél.”) A törvényi vélelem olyan jogi tétel, amely a hatóságot arra kötelezi, hogy valamely tényt valónak fogadjon el, ha egy másik tény bizonyított. Itt tehát a két tény közötti kapcsolatot a törvény bizonyos célszerűségi okokból maga hozza létre. Ilyen vélelem pl a halál vélelmezése (Ptk. 25 §) vagy az apaság vélelme (Csjt 35 §) Az ilyen vélelmek vélelmező tényből és vélelmezett tényből állnak. Vélelmező tény pl, hogy az illető férfi a fogantatáskor az anyával házasságban élt, vélelmezett tény, hogy ő az apa. Lássuk magát

az ártatlanság vélelmét! A fenti logikai sorból az ártatlanság vélelme kissé kilóg, nem tekinthető hagyományos vélelemnek. Nincs ugyanis klasszikus vélelmező tény, hiszen az, hogy a büntetőjogi felelősség nincs jogerősen megállapítva, nem tekinthető valódi vélelmező ténynek. A bizonyítási teherre vonatkozó szabály - 3. § (2) - és az ártatlanság vélelme - 3 § (1) között szoros összefüggés állapítható meg Az ártatlanság vélelmét a magyar jog és joggyakorlat több, mint egy évszázad óta ismeri és elismeri, és a Be-ben is alapelvként megfogalmazást nyert. A nemzetközi egyezményekben az ártatlanság vélelme a büntetőeljárás egyik kardinális szabályaként szerepel, és az ártatlanság vélelmét az Alkotmány (57. § (2) bekezdés) is befogadta, amelyben gyakorlatilag szó szerint idézi a Be-t. Be szigorlat A tételsor 18 Az ártatlanság vélelmének különböző normákban található megfogalmazásai között

árnyalati, nem tartalmi eltérések fedezhetők fel. Az Egyezmény 62 cikke például azt hangsúlyozza, hogy “a gyanúsítottat ártatlannak kell vélelmezni”, az Alkotmány azonban “a nem tekinthető bűnösnek” fordulatot alkalmazza. A új - az 1998 évi 19 - törvény az Alkotmánnyal összhangban deklarálja az ártatlanság vélelmét, mégis azzal az eltéréssel, hogy nem a “büntetőjogi felelősség”, hanem “a bűnösség” jogerős megállapítását tartja az ártatlanság vélelme érvényességi határának. Az eltérés magyarázata az, hogy a bíróság az ítéletében a vádlottat bűnösnek mondja ki, és nem a büntetőjogi felelősséget állapítja meg. Az ártatlanság vélelme a bíró számára azt a jogi parancsot közvetíti, hogy ártatlanként kezelje a vádlottat, mint olyant, aki a bíróság előtt nem veszítette el a jó hírnevét, és megadjon neki minden törvényes lehetőséget a védekezésre. Az ártatlanság vélelme

elfogulatlan, pártatlan bírót feltételez, és meghatározza a vádlottnak, mint jogokkal felruházott alanynak a jogi helyzetét. Milyen járulékos elvek kapcsolódnak az ártatlanság vélelméhez? Az ártatlanság vélelméből a büntetőeljárásban két további következmény származik. Az egyik az, hogy az ártatlanság vélelmét megdöntenie a vádlónak kell, vagyis hogy a vád bizonyítása a vádlót terheli; aki állítja, hogy a vádlott bűnös, annak kell azt a bíróság előtt bizonyítania. Ez a bizonyítási teher általában nem fordítható meg, a vádlottól nem követelhető, hogy bizonyítsa be az ártatlanságát, mert különben bűnösnek mondják ki. Kivételesen megfordul a bizonyítási teher, mint rágalmazás esetében a valóság bizonyításának szabályaiban. Az ártatlanság vélelméből származó másik következmény az, hogy a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére (in dubio pro reo). Ha a

vádló nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani a vádlott bűnösségét, a vádlottat felmentik. A bűnösség csak bizonyosság alapján mondható ki. A védelemhez való jog alapelvének tartalma A terheltet megilleti a védelem joga. A hatóságok kötelesek biztosítani, hogy az, akivel szemben a büntetőeljárást folytatják, az e törvényben meghatározott módon védekezhessék. A terhelt érdekében az eljárás bármely szakaszában védő járhat el. A terhelt az eljárás megindításától kezdve védőt választhat. A védelemhez való jogban a törvény a védelemnek két alakzatát emeli ki: a terhelt által személyesen, illetőleg a védő által ellátott védelmet. A védő részvétele kötelező, ha  a bűncselekményre a törvény öt évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést rendel;  a terheltet fogva tartják, az őrizetbe vételt kivéve;  a terhelt süket, néma, vak, kóros elmeállapotú vagy a magyar nyelvet nem ismeri;  e

törvényben meghatározott egyéb esetekben. Védő lehet:  az ügyvéd, meghatalmazás vagy kirendelés alapján;  a helyi bíróságon vétség miatt folytatott eljárásban a terhelt törvényes képviselője és meghatalmazás alapján nagykorú hozzátartozója;  meghatalmazás alapján az, akit erre külön jogszabály feljogosít. A terhelt érdekében több védő is eljárhat. Több terhelt érdekében ugyanaz a védő csak akkor járhat el, ha a terheltek érdekei nem ellentétesek. Be szigorlat A tételsor 19 A védő köteles a terhelt érdekében minden törvényes védekezési eszközt és módot késedelem nélkül felhasználni, a terheltet a védekezés törvényes eszközeiről felvilágosítani, jogaira kioktatni és a terheltet mentő, illetőleg a felelősségét enyhítő tények felderítését elősegíteni. Fontos azonban azt is megemlíteni, hogy az ügyész köteles az eljárásában nemcsak a terhelő és súlyosító, hanem a mentő és

enyhítő körülményeket is figyelembe venni, és hogy jogorvoslattal élhet a terhelt javára is. Az új - az 1998. évi 19 - törvény rögzíti a szabadlábon való védekezés jogát is, aminek korlátozása, illetve a szabadság elvonása csak az e törvényben meghatározott okból és eljárás alapján történhet. A hatóság védőt rendel ki, ha a terheltnek nincs meghatalmazott védője és a védelem kötelező. 9. Alapelvek a bírósági eljárásban (nyilvánosság, közvetlenség, szóbeliség) Nyilvánosság A tárgyalás nyilvánosságát az törvényen kívül az Alkotmány 57. § (1) bekezdése is deklarálja. Lényege, hogy a tárgyaláson az eljárás alanyain kívül bárki más is jelen lehet Ennek célja a társadalmi kontroll biztosítása az ítélkezési tevékenység felett. A bírósági tárgyalás nyilvános. A bíróság a nyilvánosságot az egész tárgyalásról vagy annak egy részéről indokolt határozattal kizárhatja, ha ez államtitok vagy

szolgálati titok megőrzése végett, illetőleg erkölcsi okból szükséges. A bíróság egyes hivatalos személyeknek ebben az esetben is megengedheti, hogy a tárgyaláson jelen legyenek. A bíróság a tárgyaláson hozott határozatát akkor is nyilvánosan hirdeti ki, ha a tárgyalásról a nyilvánosságot kizárta. Közvetlenség Az 1973. évi 1 tv szerint: A bíróság ügydöntő határozatát a tárgyaláson közvetlenül megvizsgált bizonyítékokra alapítja. A közvetlenség alapelve a bírósági eljárásban a tárgyalás folytonosságára, valamint a bizonyítás lefolytatására vonatkozó szabályokban hatályosul. Ha a tanács elnöke megállapítja, hogy a tárgyalás megtartásának nincs akadálya, a bíróság a tárgyalást megkezdi, és az ügy befejezéséig lehetoleg nem szakítja meg. Ha az ügy terjedelme miatt vagy egyéb okból szükséges, a tanács elnöke a megkezdett tárgyalást legfeljebb nyolc napra félbeszakíthatja, a bíróság pedig - a

bizonyítás kiegészítése céljából vagy más fontos okból - a tárgyalást elnapolhatja. Be szigorlat A tételsor 20 Szóbeliség A Be. 10 § (1) bekezdése a következőket mondja: A bírósági tárgyalás szóbeli. A szóbeliség azt jelenti, hogy a büntető eljárás alanyai cselekményeiket, jogaikat és kötelezettségeiket szóbeli formában realizálhatják. Az elv folytán a tárgyaláson a bíróság köteles a résztvevők szóbeli közreműködését lehetővé tenni, a bizonyítási eljárást szóban lefolytatni, határozatait a jelenlevőkkel szóban közölni. A bírósági szakaszban tárgyaláson kívül a résztvevők jogaikat szóban is gyakorolhatják és kötelezettségeiket is teljesíthetik. Ez rendszerint igaz a nyomozási szakaszban is 10. Az eljárásban részt vevő alanyok általános jellemzése (bíróság hatóságok - személyek) Jogképesség és cselekvőképesség Mindenekelőtt leszögezendő, hogy a bíróság nem hatóság! A

büntető eljárás résztvevői:  bíróság,  ügyészség,  nyomozó hatóság,  terhelt,  védő,  sértett (magánvádló, pótmagánvádló, magánfél),  egyéb érdekeltek,  képviselők,  segítők. A bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság, a terhelt, a védő és a sértett jellemzésére itt nem térek ki, mert rájuk külön kifejtő tételek vonatkoznak (10-17. tétel), adott helyzetben ebből mindenki annyit emel át ehhez a tételhez, amennyit jónak lát. Egyéb érdekeltek Az, akinek jogára vagy jogos érdekére a büntetőeljárásban hozott határozat közvetlen kihatással lehet, a tárgyaláson megjelenhet és az őt közvetlenül érintő körben indítványokat és észrevételeket tehet. A törvény 57. §-a szerint egyéb érdekelt az, akinek a jogára vagy a jogos érdekére a büntetőeljárásban hozott határozat közvetlen hatással lehet. Az egyéb érdekelt lehet természetes vagy jogi személy is. A büntető

eljárásbeli jogosultságok (indítványok, észrevételek, jogorvoslati jog) korlátozottak, ezekkel csak az őket érintő körben élhetnek. Egyéb érdekelt lehet pl az, akinek a tulajdonában vagy a birtokában levő valamely dolgot bűnjelként lefoglalták, és a büntetőeljárásban a lefoglalt dolog elkobzásáról, vagy kiadásáról kell határozni. Az egyéb érdekeltet a jelenléti jog a tárgyaláson illeti meg. A képviselők Be szigorlat A tételsor 21 A sértett és az egyéb érdekelt a jogait képviselője útján is gyakorolhatja. Képviselheti őket:  ügyvéd, meghatalmazás alapján;  törvényes képviselő és meghatalmazás alapján nagykorú hozzátartozó;  az, akit erre külön jogszabály feljogosít. Állami szervet, társadalmi szervezetet, szövetkezetet és egyesületet az erre feljogosított dolgozója, illetőleg ügyintézésre jogosult tagja vagy alkalmazottja is képviselhet. Nem lehet képviselő az, akit a közügyektől

eltiltottak. A segítők Ezt a kategóriát majd az 1989. évi 19 törvény vezeti be 1989. évi 19 tv A segítők a törvényben meghatározott tevékenységet fejthetnek ki a terhelt, a sértett és a tanú mellett. Ha a bűncselekménynek több sértettje van, avagy egyének közelebbről meg nem határozható létszámú és összetételű csoportja tekintendő sértettnek, bírósági nyilvántartásba vett, magyarországi székhelyű társadalmi szervezet az ügyre vonatkozó álláspontját a bíróság előtt írásban kifejtheti. A törvény 59. §-a új intézményként vezeti be az ún segítőket a büntetőeljárásba Ilyen segítő lehet a tanú érdekében eljáró ügyvéd, ill. a (2) bekezdésben meghatározott társadalmi szervezet. A külföldi állampolgárságú terhelt segítője lehet az államának konzuli tisztviselője, akivel az előzetes letartóztatás alatt is érintkezhet. Segítőként léphet fel többek között a házkutatásnál jelen lévő, a

házkutatásban érintett személy megbízottja. A segítőknek eljárási jogaik csak akkor vannak, ha a törvény külön rendelkezik erről, mint pl. a tanú érdekében eljáró ügyvédnél Jogképesség és cselekvőképesség A jog- és cselekvőképesség megegyezik a Ptk-ban leírtakkal. Azok kedvéért, akik elfelejtették volna, idézzük fel! A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes: jogai és kötelességei lehetnek. A jogképesség az életkorra, nemre, fajra, nemzetiséghez vagy felekezethez tartozásra tekintet nélkül egyenlő. A jogképességet korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis. A jogképesség az embert, ha élve születik, fogamzásának időpontjától kezdve illeti meg. A fogamzás időpontjának a születéstől visszafelé számított háromszázadik napot kell tekinteni; bizonyítani lehet azonban, hogy a fogamzás korábban vagy későbben történt. A születés napja a határidőbe beleszámít. A gyermek részére már

megszületése előtt gondnokot kell kirendelni, ha ez jogainak megóvása érdekében szükséges, különösen ha a gyermek és törvényes képviselője között érdekellentét van. Cselekvőképes mindenki, akinek cselekvőképességét a törvény nem korlátozza vagy nem zárja ki. Aki cselekvőképes, maga köthet szerződést vagy tehet más jognyilatkozatot. A cselekvőképességet korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis. Be szigorlat A tételsor 22 Korlátozottan cselekvőképes az a kiskorú, aki tizennegyedik életévét már betöltötte és nem cselekvőképtelen. Kiskorú az, aki tizennyolcadik életévét még nem töltötte be, kivéve ha házasságot kötött. A házasságkötés nem jár a nagykorúság megszerzésével, ha a házasságot a bíróság a cselekvőképesség hiánya vagy a kiskorúság miatt szükséges gyámhatósági engedély hiánya miatt nyilvánította érvénytelennek. Korlátozottan cselekvőképes az a nagykorú is,

akit a bíróság ilyen hatállyal gondnokság alá helyezett. Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége - elmebeli állapota, szellemi fogyatkozása vagy valamilyen kóros szenvedélye miatt - tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent. A cselekvőképesség korlátozottsága a gondnokság megszüntetésével véget ér. Cselekvőképtelen az a kiskorú, aki tizennegyedik életévét nem töltötte be. Cselekvőképtelen az is, akit a bíróság cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett. Cselekvőképességet kizáró gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége - elmebeli állapota vagy szellemi fogyatkozása miatt - állandó jelleggel teljesen hiányzik. Ha a bíróság ugyanilyen okból kiskorút helyez cselekvőképességet kizáró

gondnokság alá, a gondnokság hatálya a nagykorúság elérésével áll be, de a kiskorú már a határozat jogerőre emelkedésével cselekvőképtelenné válik. A gondnokság megszüntetésével a cselekvőképtelen személy cselekvőképességét visszanyeri. Gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen az, aki olyan állapotban van, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzik. A jogképesség a halállal szűnik meg. Nézzük a Btk. idevágó azon rendelkezéseit, amikről érdemes itt szót ejteni: Nem büntethető, aki a cselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét nem töltötte be. Nem büntethető, aki a cselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában - így különösen elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban vagy személyiségzavarban - követi el, amely képtelenné teszi a cselekmény következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek

megfelelően cselekedjék. A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az elmeműködés kóros állapota az elkövetőt korlátozza a cselekmény következményeinek felismerésében vagy abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. A fenti rendelkezések nem alkalmazhatók arra, aki a cselekményt önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban követi el. Nem büntethető, aki a cselekményt olyan kényszer vagy fenyegetés hatása alatt követi el, amely miatt képtelen az akaratának megfelelő magatartásra. A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha a kényszer vagy a fenyegetés az elkövetőt korlátozza az akaratának megfelelő magatartásban. Be szigorlat A tételsor 23 11. A nyomozó hatóságok (hatáskörük, jogaik és kötelezettségeik) A nyomozó hatóságok 16. § (2) Általános nyomozó hatóság a rendőrség és az ügyészség A Vám- és Pénzügyőrség nyomoz  deviza-bűncselekmény,  adó-, társadalombiztosítási csalás, ha

azt nem az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hatáskörébe tartozó adóra nézve követik el,  csempészet és vámorgazdaság,  visszaélés csekkel,  valamint az ezekkel a bűncselekményekkel összefüggésben elkövetett közokirathamisítás, magánokirat-hamisítás és bélyeghamisítás esetében; ill. az alábbiakban felsorolt bűncselekmények alapos gyanúja esetén, ha ő észleli a gyanút:  a nemzetközi jogi kötelezettség megszegése,  a nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák forgalmára vonatkozó kötelezettség megszegése,  az engedély nélküli külkereskedelmi tevékenység,  a jövedéki termékre vagy vámárura elkövetett áru hamis megjelölése,  a szerzői és szomszédos jogok megsértése. Az alábbi bűncselekmények alapos gyanúja esetén a Határőrség is nyomoz, ha a gyanút ő észleli:  jogellenes belföldi tartózkodás,  a tiltott határátlépés,  az embercsempészés,  a

határjel-rongálás,  úti okmány tekintetében elkövetett közokirat-hamisítás. Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) nyomoz a következő bűncselekmények esetén:  jogosulatlan gazdasági előny megszerzése,  a számviteli fegyelem megsértése,  a csődbűntett,  az adó-, társadalombiztosítási csalás, ha azt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hatáskörébe tartozó adóra vagy járulékra követik el,  a Munkaerőpiaci Alap bevételét biztosító fizetési kötelezettség megszegése,  a társadalombiztosítási, egészségbiztosítási vagy nyugdíjjárulék fizetési kötelezettség megsértése,  a csalás, ha azt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hatáskörébe tartozó adóra, járulékra vagy költségvetési támogatásra követik el,  valamint az ezekkel a bűncselekményekkel összefüggésben elkövetett közokirathamisítás és magánokirat-hamisítás nyomozását az Adó- és Pénzügyi

Ellenőrzési Hivatal nyomozó hatósága végzi. Be szigorlat A tételsor 24 Speciális - kvázi eseti - hatóságok: Külföldön levő magyar kereskedelmi hajón, illetőleg polgári légi járművön magyar állampolgár vagy - a Btk. 4 §-ának (2) bekezdésében, illetve 5 §-ában meghatározott esetben bárki által elkövetett bűncselekmény miatt a hajó, illetőleg a légi jármű parancsnoka jogosult a nyomozó hatóságokra vonatkozó rendelkezések alkalmazására. Megjegyzés: Ha a Vám- és Pénzügyőrség, a Határőrség vagy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hatáskörébe tartozó bűncselekménnyel halmazatban olyan bűncselekmény is megvalósult, amelynek nyomozására e nyomozó hatóság hatásköre nem terjed ki, és az eljárás elkülönítése nem célszerű, az eljáró nyomozó hatóságot az ügyész jelöli ki. A rendőrség általános nyomozó hatósági mivoltából következően - bár a Be. erről kifejezetten nem rendelkezik -

ma is a rendőrség nyomoz azokban az ügyekben, ahol a vám- és pénzügyőrség vagy a határőrség hatáskörébe tartozó bűncselekménnyel halmazatban más bűncselekmény is megvalósul. A nyomozó hatóság feladata A nyomozó hatóságok feladata a bűncselekmények gyors és alapos felderítése, valamint a bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonásához szükséges eljárási cselekmények elvégzése. A nyomozó hatóság hatásköre és illetékessége A nyomozó hatóságok hatáskörét és illetékességét külön jogszabály állapítja meg. Garanciális megfontolások nem indokolják, hogy a nyomozó hatóság hatáskörét és illetékességét a büntető eljárási törvény tartalmazza. Ezért a törvény - gyakorlati szempontokra figyelemmel - a nyomozó hatóságok hatáskörének és illetékességének meghatározását külön jogszabályra bízza. (Lásd az 1 tételben a jogforrásokat!) A hatóság hatáskörét és illetékességét

hivatalból vizsgálja. Az ügyész hatásköre és illetékessége A büntetőeljárásban rendszerint az ügyben hatáskörrel rendelkező bíróság területén működő ügyész jár el. A részletes hatásköri szabályokat a legfőbb ügyész állapítja meg Az ügyész illetékességét annak a bíróságnak az illetékessége határozza meg, amelynek területén működik. A legfőbb ügyész, illetőleg a megyei főügyész rendelkezése alapján az ügyész olyan ügyben is eljárhat, amelyre az illetékessége egyébként nem terjed ki. A rendőrség Nyilvánvaló jelentősége miatt a rendőrségről külön kell szólnunk. A rendőrség munkájának három fő területe van:  közrendvédelmi feladatok,  igazgatásrendészeti feladatok, Be szigorlat A tételsor 25  bűnügyi feladatok. Az első kettő kapcsolódhat a harmadikhoz. A közrendvédelmi feladatokat a járőrszolgálatok látják el (gépkocsizó, gyalogos, lovas, motoros, kerékpáros). Az

észlelt bűncselekményekről jelentést írnak, és továbbítják a bűnügyieknek. Erről a Be azt írja: “büntető eljárás indulhat a hatóság észlelése alapján is” További kapcsolat a bűnügyesekkel: ezek a rendőrök végeznek közúti ellenőrzést, és ha pl. egy alkoholszonda elszíneződik, a vérvétel után a jelentést továbbítják. A közrendvédelem tehát leggyakrabban a bűncselekmény észlelésének szerveként kapcsolódik a bűnügyiekhez. Igazgatásrendészeti feladat az útlevél, a személyi igazolvány, a vezetői engedély, a forgalmi engedély kiállításával, ellenőrzésével kapcsolatos ügymenet. Az itt észlelt pl közokirathamisításról ők is kötelesek jelentést írni. A bűnügyi feladatok két területre oszlanak:  felderítés (operatív rendőri munka),  vizsgálat. A vizsgálat jelenti a Be-ben szabályozott nyomozást. A felderítők a “detektívek”, akiknek tevékenységét évtizedekig semmilyen törvény nem

szabályozta, csak belső utasítások rendezték a felderítő munkát. Sokszor nyomozónak nevezték őket, míg a Be által szabályozott nyomozást végzőket pedig vizsgálónak. Ma már a felderítő tevékenységet is jogszabály szabályozza (a Rendőrségről szóló 1994. évi 34 tv), és a vizsgálat munka viseli a “nyomozás” nevet Fentiek miatt lényeges a kettőt elhatárolni:  a felderítő munka két dologra irányulhat:  a bűncselekmény gyanújának megállapítására, azaz arra, hogy történt-e bűncselekmény,  ill. ha tudják, hogy történt bűncselekmény, akkor arra, hogy ki követte el Ezt végzi a Bűnügyi Osztályon belüli Bűnüldözési Alosztály. A nyomozást már a Vizsgálati Alosztály végzi, ez a munka van a Be-ben szabályozva. Itt már gyanú van. Ha nincs tettes, akkor azt közösen keresik a felderítőkkel Ha van tettes (ill legalábbis gyanúsított), akkor a vizsgáló elrendeli a nyomozást, kihallgatja a tanúkat, a

terheltet, szakértőt rendel ki, szaktanácsadót vesz igénybe, beszerzi a szükséges okiratokat. Ez - tehát a ma hatályos Be. - nem korszerű Eszerint a rendszer szerint a vizsgáló egy “irodakukac”. A korszellem azt kívánja, hogy ne a tanú menjen a rendőrségre, hanem a rendőrség menjen a tanúhoz. Új alapokra kell helyezni a nyomozást A jövő két útja:  A két eddig elkülönült szakág folyamatos összeolvadása, ill. a vizsgálati munka szükséges, de elégséges minimumra való szorítása. Évtizedekig az volt az elv, hogy a nyomozásnak is az igazság megállapítására kell törekednie, vagyis el kell jutnia az igazság egy bizonyos fokához. Önálló eljárási szakasznak tartották, ami oda vezetett, hogy a bíróság eljárása nem volt más, mint a nyomozás iratainak rekonstruálása. Ezentúl nem a papírgyártás lesz a rendőrség feladata, hanem a bűncselekmények gyors felderítése, és ezekről a vádló tájékoztatása. jelentős

újítás lesz, hogy a nyomozó dönti el, mikor készít jegyzőkönyvet és mikor nem. Lehet ugyanis, hogy elegendő egy néhány soros feljegyzés. Az új Be. lehetőséget ad arra is, hogy akár a feljelentés alapján is vádat lehessen emelni (nem lesz tehát kötelező minden ügyben a nyomozás), ha az kellően megalapozott. Be szigorlat A tételsor 26 Természetesen a nyomozó hatóság részéről ehhez szükséges új szemlélet kialakulása nem megy majd egyik napról a másikra.  Adjuk fel azt az elvet, hogy a rendőrség az általános nyomozó hatóság, és osszuk meg a nyomozási hatáskört. Ez tűnik járhatóbb útnak A hatáskörök szétforgácsolásánál viszont az alapvető probléma, hogy a rendőrség egyben fegyveres testület is, a vám- és pénzügyőrség csak részben, az APEH pedig egyáltalán nem. A vám- és pénzügyőrök ugyanúgy nyomoznak, mint a rendőrök, de nincs személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésre joguk. A

nyomozó hatóságok hatásköre, illetékessége, kizárása a határőrségre vonatkozóan az 59/1997-es BM rendeletből megismerhető, a vám- és pénzügyőrségnél ugyanezt PM rendelet, a rendőröknél pedig megint csak BM rendelet szabályozza. Amennyiben összeütközés van a nyomozó hatósági szervek között, akkor a felettes ügyész lesz a kijelölő szerv. 12. Az ügyész a büntető eljárásban (feladat, jogok, kötelességek) Az ügyész feladatai, jogai, kötelességei a Be. szerint Az ügyész feladata a nyomozás törvényessége feletti felügyelet, a vádemelés és a vád képviselete, továbbá a jogszabály által meghatározott esetekben a nyomozás. Az ügyész a nyomozás törvényessége feletti felügyelet körében  a nyomozó hatóságot nyomozási cselekményre és a nyomozásnak az általa megjelölt határidőn belüli befejezésére utasíthatja;  a nyomozás irataiba betekinthet és azokat magához kérheti;  a nyomozási

cselekményeknél jelen lehet;  a nyomozó hatóság határozatát megváltoztathatja vagy hatályon kívül helyezheti;  a nyomozást megszüntetheti; és a nyomozó hatóságot a nyomozás megszüntetésére utasíthatja;  a nyomozó hatóság intézkedése vagy mulasztása miatt hozzá megküldött panaszokat elbírálja. Az ügyész a nyomozás során felügyel arra, hogy az eljárásban részt vevő személyek jogaikat érvényesíthessék és ellenőrzi a kényszerintézkedések alkalmazásának törvényességét. Az ügyész az eljárást a nyomozó hatóságtól magához vonhatja. Az ügyész az e törvényben meghatározott feltételek esetén vádat emel, és a bíróság előtt magánvád esetét kivéve - a vádat képviseli. Az ügyész a vádat elejtheti vagy módosíthatja Az ügy iratait a bírósági eljárásban megtekintheti, a bíróság döntése előtt az ügyben felmerülő minden kérdésben indítványt tehet. A helyi bíróságon ügyészségi

titkár is képviselheti a vádat, kivéve, ha a terheltet fogva tartják. Az ügyész részvétele az elsőfokú bíróság tárgyalásán bűntetti eljárásban kötelező. Vétségi eljárásban az ügyész akkor köteles a tárgyaláson részt venni, ha  a terheltet fogva tartják,  bejelentette, hogy a tárgyaláson részt kíván venni,  a bíróság az ügyészt a tárgyaláson való részvételre kötelezte. Be szigorlat A tételsor 27 Az ügyész a tárgyaláson és egyéb eljárási cselekményeknél a vád képviseletében akkor is jelen lehet, ha a jelenléte egyébként nem kötelező. Az ügyész feladata az ügyészségről szóló törvény szerint Az ügyészség törvényben meghatározott ügyekben nyomozást végez, felügyeletet gyakorol a nyomozás törvényessége felett, képviseli a vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetésvégrehajtás törvényessége felett. A hatályos rendelkezések szerint is vannak

olyan ügyek, ahol a nyomozást kizárólag az ügyészség végezheti. Ezt egyrészt az elkövetett bűncselekmény jellege, az elkövetéssel gyanúsítható terhelt személye, illetve a sértett személye indokolja. A kizárólagos ügyészségi nyomozási jogkört az Magyar Köztársaság Ügyészségről szóló 1972. évi V törvény melléklete tartalmazza, a hatályos Be. erről nem rendelkezik külön (az új már igen) 1972. évi V törvény a Magyar Köztársaság ügyészségéről (Melléklet az 1972 évi V törvényhez) Az ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartozó bűncselekmények Az országgyűlési képviselőknek és az Alkotmányban felsorolt intézmények Országgyűlés által választott tisztségviselőinek bármilyen bűncselekménye és a sérelmükre elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, továbbá a működésükkel kapcsolatban ellenük elkövetett bármely bűncselekmény. A hivatalos személy elleni erőszak, valamint a

hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt elkövetett rablás, amennyiben a cselekményt a bíróság, ügyészség vagy rendőrség állományába tartozó személy ellen követtek el. Az itt felsoroltak vonatkozásában vesztegetés vagy üzérkedés. A bírák, ügyészek, bírósági és ügyészségi titkárok és fogalmazók, valamint ügyészségi nyomozók által elkövetett bármilyen bűncselekmény, valamint az ülnöknek az igazságszolgáltatással összefüggésben elkövetett bűncselekménye. A rendőrök sérelmére elkövetett emberölés. A rendőrség hivatásos állományú tagjai által elkövetett nem katonai bűncselekmények, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai által elkövetett, nem katonai büntetőeljárásra tartozó bűncselekmények, továbbá a vám- és pénzügyőrség hivatásos állományú tagjai által, valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal nyomozó hatósága állományába tartozó

adónyomozó által elkövetett bűncselekmények. Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények közül: - a hamis vád; - hatóság félrevezetésének vétsége; - hamis tanúzás; - hamis tanúzásra felhívás vétsége; - mentő körülmény elhallgatásának bűntette; - hivatalos személy eljárása során elkövetett bűnpártolás bűntette; - ügyvédi visszaélés bűntette; - zugírászat vétsége. Az ügyész hatásköre és illetékessége A büntetőeljárásban rendszerint az ügyben hatáskörrel rendelkező bíróság területén működő ügyész jár el. A részletes hatásköri szabályokat a legfőbb ügyész állapítja meg Be szigorlat A tételsor 28 Az ügyész illetékességét annak a bíróságnak az illetékessége határozza meg, amelynek területén működik. A legfőbb ügyész, illetőleg a megyei főügyész rendelkezése alapján az ügyész olyan ügyben is eljárhat, amelyre az illetékessége egyébként nem terjed ki. Azaz az

ügyészség hatásköre és illetékessége a bíróságéhoz kötődik, de ettől a megyei szinttől felfelé a vezető rendelkezése alapján el lehet térni. Az ügyész kizárása Erről lásd a 16. tételt! Aktuális kérdése volt az elmúlt éveknek az ügyészség kormány alá rendelése. A jelenleg lebegő törvényjavaslat olyan garanciákat építene be, ami a politikai befolyás lehetőségét majdnem kizárná (ill. nem ettől létezne politikai befolyás):  az ügyészi szervezet megőrzi szervezeti önállóságát, megmarad egysége;  az igazságügyi miniszter a legfőbb ügyész személyén keresztül irányítaná az ügyészséget;  főszabályszerűen csak normatív, általános jellegű utasítást adhat a legfőbb ügyésznek;  kivételesen adhat egyedi utasítást egyedi ügyekre nézve, azonban ennek feltételei vannak, mégpedig:  csak írásban, az Igazságügyi Közlönyben közzétéve,  indokolással,  csak az eljárást

előbbre vivő utasítás lehet, azt meggátló nem,  az ügyész vádmonopóliumát nem érintheti az utasítás,  nem érintheti az eljáró ügyész személyét sem. 12. A bíróság a büntető eljárásban (kijelölt és ítélkező bíró, összetétel, jogok, kötelességek). A nyomozásban történő bírói közreműködés távlatai A bíróság feladata és összetétele A bíróság feladata az igazságszolgáltatás, ennek során dönt a terhelt büntetőjogi felelősségéről. Első fokon a helyi bíróság, a megyei bíróság jár el. Másodfokon jár el  a megyei bíróság az első fokon a helyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben,  a Legfelsőbb Bíróság az első fokon a megyei bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben. Az első fokon eljáró bíróság egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanácsban ítélkezik. Az e törvényben meghatározott esetekben az első fokon eljáró  bíróság ülnökök

közreműködése nélkül (egyesbíróként),  megyei bíróság két hivatásos bíróból és három ülnökből álló tanácsban ítélkezik. Be szigorlat A tételsor 29 Egyesbíróként ítélkezik a bíróság a vétségi eljárásban, és a vétségi eljárás szabályait kell alkalmazni olyan bűntettek esetében is, amelyre a törvény háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendel. Nem alkalmazhatók a vétségi eljárás szabályai, ha a büntetési tétel öt év vagy ennél több lehet, ill. ha a terhelt kóros elmeállapotú (Utaljunk itt a Btk-ra: Btk. 11 § (2) bek: Bűntett az a szándékosan elkövetett bűncselekmény, amelyre a törvény két évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés kiszabását rendeli el. Minden más bűncselekmény vétség) A másodfokú bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsban ítélkezik. Az ítélkezésben a hivatásos bíró és az ülnök jogai és kötelességei azonosak; a

bírósági tanács elnöke és az egyesbíró hivatásos bíró. Mondhatjuk tehát, hogy Magyarországon három lehetőség van: egy, három vagy öt bíró ítél egy ügyben. A fiatalkorúak elleni büntetőeljárásban az elsőfokú bíróságon a tanács egyik ülnöke pedagógus, ill. bűntetti eljárásban más első fokon is - a büntetési tételtől függetlenül - háromtagú tanács jár el. A katonai büntetőeljárásra tartozó ügyekben első fokon a kijelölt megyei bíróság katonai tanácsa jár el. A katonai büntetőeljárásban első fokon hivatásos bíróként katonai bíró jár el Az ülnökök is katonák, akik nem lehetnek a vádlottnál alacsonyabb rendfokozatúak (kivétel ez alól magas rangú tábornokok esete, ahol esetleg ezt az előírást nem lehet teljesíteni). A hatáskörök részletezését lásd a 14. tételben! A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi 66 tv A bírák függetlenek, a jogszabályok alapján

meggyőződésüknek megfelelően döntenek, az ítélkezési tevékenységükkel összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók. A bíróság határozata mindenkire kötelező, ideértve azt is, ha a bíróság valamely ügyben hatáskörét vagy ennek hiányát állapítja meg. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy bírói útra tartozó ügyét független és pártatlan bíróság tisztességes eljárás során és ésszerű határidőn belül bírálja el. A bíróság előtt mindenki egyenlő. Senki sem vonható el törvényes bírájától. A bíróság a határozatát - ha törvény másképpen nem rendelkezik - indokolni köteles. A bíróság határozatai ellen - ha törvény kivételt nem tesz - jogorvoslatnak van helye. Az eljáró bíróság kijelölése Bíróságok között felmerült hatásköri vagy illetékességi összeütközés esetében az eljáró bíróságot az ügyész indítványának beszerzése után ki kell jelölni. A kijelölésről a megyei

bíróság másodfokú tanácsa tanácsülésen határoz, ha a hatásköri vagy az illetékességi összeütközés a területén levő helyi bíróságok között merült fel. Egyébként a kijelölésről a legfőbb ügyész indítványát követően a Legfelsőbb Bíróság dönt. A Legfelsőbb Bíróság jelöli ki az eljáró bíróságot akkor is, ha az illetékességet meghatározó körülmények nem állapíthatók meg. Be szigorlat A tételsor 30 A Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész indítványára az illetékes bíróság helyett azonos hatáskörű más bíróságot jelöl ki, ha ezt az ügy előkészítése, a bizonyítás felvételének megkönnyítése vagy más fontos érdek nyomatékosan indokolja. A büntetőügyekben eljáró hatóságok a hatáskörüket és az illetékességüket hivatalból vizsgálják. Nem kizárt, hogy a szóba jöhető hatóságok a hatásköri és illetékességi szabályokat úgy értelmezik, hogy az ügyre nincs hatáskörük

vagy illetékességük, de előfordulhat ennek az ellenkezőjeként az, hogy több hatóság is a saját hatáskörébe illetve illetékességébe tartozónak véli az ügyet. Az előbbi a negatív, az utóbbi a pozitív hatásköri illetve illetékességi összeütközés Ugyancsak a Legfelsőbb Bíróság dönt abban az esetben is, ha az illetékességet meghatározó körülmények nem állapíthatók meg. Nyomozási és ítélkező bíró Nyomozási bíróról a jelenleg hatályos Be. nem szól, az új, azaz az 1998 évi 19 tv azonban igen. 1989. évi 19 tv: A bíróság feladata az igazságszolgáltatás Bíróság dönt - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a szabadságelvonással, illetve szabadságkorlátozással járó kényszerintézkedésekről. A bíróság az e törvényben meghatározott más feladatokat is ellát. A vádirat benyújtása előtt a bíróság feladatait - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a nyomozási bíró látja el. Az Alkotmány 45.

§-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a bíróságok gyakorolják. Azonban a bíróság az igazságszolgáltatás mellett ellát más feladatokat is, gondoljunk itt különösen egyes kényszerintézkedések elrendelésére. Mondhatjuk, hogy a bírói szerep az előkészítő eljárás során és a jogerős ítélet meghozatala után is jelentős. Amikor a bíróság az egyes szabadságelvonással, illetve szabadságkorlátozással járó kényszerintézkedésekről dönt, nem a hagyományos értelemben vett igazságszolgáltatási tevékenységét végzi, azonban az Alkotmány és a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeink tiszteletben tartása érdekében indokolt, hogy egyre több - az emberi jogokat súlyosan érintő - intézkedésről a bíróság döntsön. A vádirat benyújtása előtt a bíróság feladatait a nyomozási bíró látja el. A törvény ez alól két kivételt állapít meg: a nyomozási

bíró döntése elleni fellebbezést a megyei bíróság másodfokú tanácsa bírálja el; a vádirat benyújtása után is a nyomozási bíró hallgatja ki ismét a különösen védett tanút, ha ezt a bíróság elrendeli. Lássuk, mit mond majd az 1998. évi 19 törvény a nyomozási bíróról! A vádirat benyújtása előtt a bíróság feladatait első fokon a megyei bíróság elnöke által kijelölt helyi bírósági bíró (nyomozási bíró) látja el. A nyomozási bíró dönt  a vádirat benyújtása előtt a bíróság hatáskörébe tartozó kényszerintézkedésekkel, az elmeállapot megfigyelésével kapcsolatos indítványokról, valamint a védő kizárásáról,  a titkos adatszerzés engedélyezéséről,  a nyomozás megszüntetését követően a nyomozás folytatásának elrendeléséről, Be szigorlat A tételsor 31  az ügyész indítványára a tanú különösen védetté nyilvánításáról,  egyes határozat elleni panaszt

elutasító határozat, továbbá az ügyész lefoglalási határozata ellen előterjesztett felülbírálati indítványról. A nyomozási bíró a vádirat benyújtása előtt az ügyész indítványára kihallgatja a különösen védett tanút és azt a tanút, aki az életét közvetlenül veszélyeztető állapotban van, ill. a tizennegyedik életévét be nem töltött tanút, ha megalapozottan feltehető, hogy a tárgyaláson történő kihallgatása a fejlődését károsan befolyásolná. Az ügyész, a gyanúsított és a védő bizonyítás felvételét is indítványozhatja, ha megalapozottan feltehető, hogy az így megszerezhető bizonyítási eszköz a bírósági eljárásban már nem állna rendelkezésre, vagy az addigra jelentős mértékben megváltozna, illetőleg bizonyítási eszköz jellegét elveszítené. A nyomozási bíró a megyei bíróság illetékességi területén lévő ügyészségek által folytatott eljárás során jár el, tekintet nélkül

arra, hogy az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény elbírálása a helyi bíróság vagy a megyei bíróság hatáskörébe tartozik. A megyei bíróság elnöke a megyei bíróság területén lévő több helyi bíróságon is kijelölhet nyomozási bírót, és ebben az esetben a nyomozási bírók illetékességét a megyei bíróság elnöke állapítja meg. A nyomozási bíró bizonyítási cselekmény elvégzése esetén az illetékességi területén kívül is eljárhat. A nyomozási bíró eljárására a bírósági eljárás általános szabályai az e címben foglalt eltérésekkel alkalmazandók, azaz  az ügyek egyesítésének és elkülönítésének nincs helye,  azt az eljárásban felmerült bűnügyi költséget, amelyet a törvény szerint az állam előlegez, a nyomozási bíró állapítja meg, de a megállapított összeget az ügyész előlegezi,  ha a nyomozási bíró azt észleli, hogy a nyomozás felfüggesztésének vagy

megszüntetésének van helye, erről az ügyészt értesíti. 14. A bíróság hatáskörének szabályai A hatáskör a különböző szintű szervek közötti feladatmegosztást jelenti. Az elsőfokú bíróság hatásköre Azoknak a bűncselekményeknek kivételével, amelyeknek elbírálását e törvény a megyei bíróság hatáskörébe utalja, az eljárás a helyi bíróság hatáskörébe tartozik. A megyei bíróság hatáskörébe tartoznak  azok a bűncselekmények, amelyekre a törvény életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi;  az állam elleni bűncselekmények, valamint az emberiség elleni bűncselekmények;  az államtitoksértés;  az emberrablás, az emberkereskedelem, a terrorcselekmény, a légi jármű hatalomba kerítése, a visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel minősített esetei, a visszaélés Be szigorlat A tételsor 32 lőfegyverrel vagy lőszerrel súlyosabban minősülő esetei, a

fegyvercsempészet, a bűnszervezet létrehozása és a visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel;  az emberölés, az újszülött megölése, az erős felindulásban elkövetett emberölés, az életveszélyt okozó és a halált okozó testi sértés;  az egészségügyi beavatkozás, az orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekmények,  a katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozó bűncselekmények. A megyei bíróság hatáskörébe tartozik az eljárás, ha az ügyész a fentiekben fel nem sorolt bűncselekmények miatt e bíróság előtt emel vádat. Ha a terhelt különböző bíróságok hatáskörébe tartozó bűncselekményeket követett el, a megyei bíróság jár el. Az 1998. évi 19 tv úgy felduzzasztotta a megyei bíróság hatáskörét, hogy kérdésessé tehető a helyi bíróság általános hatásköre. Pl a megyei bíróság hatáskörébe utalta majdnem az összes gazdasági

bűncselekményt. 15. A bíróság illetékességének szabályai Az illetékesség az azonos szintű szervek közötti területi munkamegosztást jelenti. Létezik általános illetékesség, különös illetékesség (általános illetékesség hiányában vagy több általános elv megléte esetén) és kizárólagos illetékesség, ami lehet feltétlen kizárólagos, amitől nem lehet eltérni, és vagylagos kizárólagos, amikor az ügyész máshol is vádat emelhet (ez utóbbi az új Be-ben nem lesz benne). Az elsőfokú bíróság illetékessége Az eljárásra az a bíróság illetékes, amelynek területén a bűncselekményt elkövették. Ha a bűncselekményt több bíróság területén követték el, vagy ha az elkövetés helye nem állapítható meg, a megelőzés irányadó, tehát az a bíróság jár el, amelyik korábban intézkedett. Ha azonban az elkövetés helye még a tárgyalás kitűzése előtt ismeretessé válik, az eljárást az ügyész, a terhelt, a

védő vagy a magánvádló indítványára az a bíróság folytatja, amelynek területén a bűncselekményt elkövették. Az eljárásra az a bíróság is illetékes, amelynek területén a terhelt lakik, ha az ügyész ott emel vádat vagy a magánvádló ott tesz feljelentést. Hazaárulás, hűtlenség, kémkedés, e bűncselekmények feljelentésének elmulasztása, valamint légi jármű hatalomba kerítése miatt az eljárásra kizárólag a Fővárosi Bíróság illetékes. A devizabűncselekmény a Fővárosi Bíróság területén a Pesti Központi Kerületi Bíróság, illetőleg a megyei bíróság székhelyén levő helyi bíróság illetékessége alá tartozik. Foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés, közlekedési bűncselekmények, kiskorú veszélyeztetése, közveszélyokozás, közérdekű üzem működésének megzavarása, gazdálkodási kötelességeket és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények, valamint pénzhamisítás esetén a

Fővárosi Bíróság területén a Pesti Központi Kerületi Bíróság, illetőleg a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság jár el. A Magyar Köztársaság határain kívül elkövetett bűncselekmény elbírálására az a bíróság illetékes, amelynek területén a terhelt lakik vagy tartózkodik, ennek hiányában pedig az, amelynek területén fogva tartják. Be szigorlat A tételsor 33 Ha a terhelt a bűncselekményt a Magyar Köztársaság határain kívül követte el és az eljárást a távollétében folytatják, az a bíróság illetékes, amelynek területén a terhelt utoljára lakott vagy tartózkodott. Ha a terhelt különböző bíróságok illetékessége alá tartozó bűncselekményeket követett el, az a bíróság jár el, amely valamelyik bűncselekmény elbírálásárára (pl. deviyabűncselekmény) nevesítetten illetékes. Egyéb esetekben az azonos hatáskörű bíróságok közül az jár el, amelyik az ügyben korábban

intézkedett (megelőzés), nem értve ide, ha a bíróság a nyomozás során kényszerintézkedésről hozott határozatot. Több elkövető esetében az elkövetők egyikére illetékes bíróság a többi elkövetővel szemben is eljárhat, ha ez a hatáskörét nem haladja meg. Ha több ilyen bíróság van, a megelőzés irányadó. Az elkövetőre illetékes bíróság illetékessége a bűnpártolóra és az orgazdára is kiterjed. Az illetékesség tehát azt határozza meg, hogy az azonos hatáskörű bíróságok közül melyik jár el. A bíróság illetékességére elsősorban a bűncselekmény elkövetésének helye az irányadó. A törvény alapján a közlekedéssel összefüggő bűncselekményeket kizárólagos illetékességgel a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság, a Fővárosi Bíróság területén pedig a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírálja el. A hatáskör és az illetékesség vizsgálata A hatóság a hatáskörét és az

illetékességét hivatalból vizsgálja. A hatáskör hiányát a tárgyalás megkezdése után a bíróság csak akkor veszi figyelembe, ha az ügy a megyei bíróság hatáskörébe tartozik. Az illetékesség hiányát a bíróság a tárgyalás megkezdése után csak az állam elleni bűncselekmények, ezek feljelenésének elmulasztása, a légi jármű hatalomba kerítése valamint fiatalkorú terhelt esetén veszi figyelembe. Fiatalkorúak helyi bírósági hatáskörbe tartozó ügyében a megyei bíróság székhelyén levő helyi bíróság, a Fővárosi Bíróság területén pedig a Pesti Központi Kerületi Bíróság jár el. E bíróságok illetékessége a megye, illetőleg a főváros területére terjed ki. A fiatalkorúak bírósága felnőttkorú terhelt ügyét is elbírálja, ha az a fiatalkorú ügyével összefügg. 16. A bíróság és a hatóságok kizárása, kizárási okok Vannak objektív és szubjektív okok:  objektív ok pl. a rokonság, 

szubjektív ok pl. az, ha autólopási ügyben olyan bírónak kellene ítélkeznie, akinek előző este lopták el abban az évben harmadszor az autóját. A kizárás általános szabályai Be szigorlat A tételsor 34 A büntető ügyben a hatóság tagjaként nem járhat el:  aki az ügyben mint terhelt vagy védő, továbbá mint sértett, feljelentő vagy mint ezek képviselője vesz vagy vett részt, valamint a felsoroltak hozzátartozója; ill. nem járhat el az ügyben - az országos hatáskörű szervek kivételével - az a hatóság, amelynek vezetőjével szemben ilyen kizárási ok áll fenn.  aki az ügyben mint tanú vagy szakértő vesz vagy vett részt;  akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható. Nem kizárási ok, ha a hatóság tagja a hivatali hatáskörében tudomására jutott bűncselekmény miatt tett feljelentést. A hatóság tagjának kizárására vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a

jegyzőkönyvvezetőre is. A hatóság köteles gondoskodni arról, hogy ne járjon el az, akivel szemben kizárási ok áll fenn. Ilyen esetben a hatóság vezetője a kizárást hivatalból kezdeményezi A hatóság tagja köteles a hatóság vezetőjének haladéktalanul bejelenteni, ha vele szemben kizárási ok áll fenn. A bejelentés elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért fegyelmi és anyagi felelősséggel tartozik. A kizárási okot az ügyész, a terhelt, a védő, a sértett és a sértett képviselője is bejelentheti. A hatóságnak az a tagja, aki a reá vonatkozó kizárási okot maga jelentette be, bejelentésének elintézéséig az ügyben nem járhat el. A nyomozó hatóság tagjának kizárása A nyomozásban - az általános kizárási eseteken túl - nem vehet részt a nyomozó hatóságnak az a tagja sem, aki az ügyben mint bíró járt el, vagy az eljáró bíró hozzátartozója. A perújítás során elrendelt nyomozásból a nyomozó

hatóságnak az alapügyben eljárt tagja is ki van zárva. Ha a nyomozó hatóság tagja a kizárási okot nem maga jelentette be, a bejelentés elintézéséig eljárhat, de halaszthatatlanul sürgős esetet kivéve kényszerintézkedést nem alkalmazhat. A nyomozó hatóság tagjának kizárásáról a nyomozó hatóság vezetője, az utóbbi kizárásáról a felettes nyomozó hatóság vezetője határoz. Az ügyész kizárása A büntetőeljárásban ügyészként - az általános kizárási eseteken túl - nem vehet részt az sem, aki az ügyben mint bíró járt el vagy az eljáró bíró hozzátartozója. Ha az ügyész a kizárási okot nem maga jelentette be, a bejelentés elintézéséig az ügyben eljárhat, de a nyomozást nem tagadhatja meg és nem szüntetheti meg, halaszthatatlanul sürgős esetet kivéve kényszerintézkedést nem alkalmazhat, vádat nem emelhet és a vádat nem képviselheti. A helyi ügyészségi ügyész kizárásáról a helyi vezető ügyész, az

utóbbi és a megyei főügyészségi ügyész kizárásáról a megyei főügyész, a megyei főügyész és a legfőbb ügyészségi ügyész kizárásáról a legfőbb ügyész határoz. A bíró kizárása Bíróként - az általános kizárási eseteken túl - nem járhat el az sem, aki az ügyben mint nyomozó hatóság tagja vagy mint ügyész járt el, illetőleg ezek hozzátartozója. Be szigorlat A tételsor 35 A másodfokú eljárásból ki van zárva az a bíró, aki az ügy első fokú elbírálásában részt vett. A hatályon kívül helyezés folytán megismételt első fokú eljárásból ki van zárva az a bíró, aki a másodfokú bíróság hatályon kívül helyező határozatának meghozatalában részt vett. A perújítási eljárásból, a felülvizsgálati indítvány, valamint a törvényesség érdekében emelt jogorvoslat elbírálásából ki van zárva az a bíró, aki a perújítással, a felülvizsgálati indítvánnyal, illetőleg törvényesség

érdekében emelt jogorvoslattal megtámadott határozat meghozatalában részt vett. A bíróság további eljárásából ki van zárva az a bíró, aki az ügyben  aki különösen védett tanú kihallgatása kapcsán kijelölt bíróként járt el,  külön törvény alapján titkos információgyűjtés engedélyezéséről döntött, tekintet nélkül arra, hogy a titkos információgyűjtéssel szerzett adatokat a büntetőeljárásban felhasználták-e. Az “akitől az ügy elfogulatlan intézése egyéb okból nem várható” kizárási okot az ügyész, a terhelt, a védő, a sértett és a sértett képviselője a tárgyalás megkezdése után csak akkor érvényesítheti, ha valószínűsíti, hogy a bejelentés alapjául szolgáló tényről a tárgyalás megkezdése után szerzett tudomást és ha azt nyomban bejelenti. Ha a bíró a kizárási okot nem maga jelentette be, a bejelentés elintézéséig az ügyben eljárhat, de az ügydöntő határozat

meghozatalában nem vehet részt. A bíróság elnöke intézkedik más bíró kijelöléséről, ha a bíró a kizárási okot maga jelentette be vagy a kizáráshoz hozzájárult. Ez esetben a kizárásról nem kell külön határozatot hozni. Ha a kizárás iránti bejelentés így nem intézhető el, azt a bíróság másik tanácsa bírálja el ha a szerv vezetőjével szemben merült fel kizárási ok, továbbá ha a bíróságnak nincs olyan tanácsa, amelyre a kizárási ok nem vonatkozik, a kizárásról a másodfokú bíróság határoz. A kizárásról a bíróság tanácsülésen határoz. A kizárást kimondó határozat ellen fellebbezésnek nincs helye; a kizárás megtagadását pedig az ügydöntő határozat elleni fellebbezésben lehet sérelmezni. Az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdése mindenkinek biztosítja azt a jogot, hogy a büntető ügyében a törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tárgyaljon. A bírósággal szemben hasonló

követelményeket támaszt az Egyezmény 6. cikke is A törvénynek a bíró kizárására vonatkozó rendelkezései a bíró pártatlanságát kívánják biztosítani. A rendőrségről szóló 1994. évi 34 törvény (a továbbiakban: Rtv) és a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi 125 törvény (a továbbiakban: Nbtv) rendelkezései szerint végzett titkos információgyűjtés engedélyezéséről az erre a feladatra kijelölt bíró dönt. Ezek a bírók egyben ítélkező tevékenységet folytatnak. Az engedélyezéskor olyan adatok is tudomásukra juthatnak, amelyet a később elbírálandó büntető ügyben nem használnak fel. Annak biztosítása érdekében, hogy a bíró az ügy elbírálásakor csak az elbírálandó ügyre vonatkozó körülményeket vizsgálja, indokolt kizárni a titkos információgyűjtést engedélyező bírót is az elbírálásából. Be szigorlat A tételsor 36 17. A terhelt és a védő eljárásjogi helyzete, jogaik,

kötelességeik az eljárás egészét tekintve A terhelt Akivel szemben a büntetőeljárást folytatják (a terhelt) a nyomozás során gyanúsított, a bírósági eljárásban vádlott, a büntetés jogerős kiszabása után elítélt. A terhelt jogosult megismerni, hogy milyen bűncselekmény miatt indult, illetőleg folyik ellene büntetőeljárás. A gyanúsított a nyomozási cselekményeknél akkor lehet jelen, ha ezt e törvény megengedi. A vádlott a bírósági eljárásban - ha e törvény másként nem rendelkezik - az eljárási cselekményeknél akkor is jelen lehet, ha jelenléte nem kötelező. A terhelt az ügy iratait a nyomozás befejezését követően - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - megtekintheti. A nyomozás során is megtekintheti a saját vallomásáról és azokról az eljárási cselekményekről készült iratokat, amelyeknél jelen lehetett, továbbá a szakvéleményt, az egyéb iratokat pedig akkor, ha ez a nyomozás érdekeit nem sérti.

A terhelt az eljárás minden szakaszában indítványokat és észrevételeket tehet, büntetőeljárási jogairól és kötelezettségeiről a hatóságtól felvilágosítást kérhet, a tárgyaláson kihallgatottakhoz kérdést intézhet. A fogva lévő terhelt a védőjével szóban és írásban ellenőrzés nélkül érintkezhet. A törvény 44. §-a a terheltre vonatkozó alapvető szabályokat rögzíti A terhelt az, akivel szemben a büntetőeljárást folytatják. A terhelt a nyomozás során gyanúsított, a bírósági eljárásban vádlott, a büntetés vagy a büntetés helyett alkalmazott intézkedés jogerős alkalmazása után elítélt, de a “terhelt” kifejezést ez eljárás összes szakaszában használhatjuk. A terhelt jogai a modern vegyes eljárási rendszerekben az ún. ügyféli jogok, melyek eltérő mértékben és körben érvényesülnek az eljárás különböző szakaszaiban (gyakorlatilag a tárgyaláson teljesülnek ki). Az ügyfél jogai két kört

ölelnek fel:  az ügy megismerésével kapcsolatos jogok:  joga van megismerni, milyen bűncselekmény miatt folyik ellen eljárás,  joga van megismerni a tanúvallomásokat és a vádat,  joga van felkészülni a védekezésre,  felvilágosítást kérhet,  jelenléti joga van (ez a nyomozás során korlátozott),  joga van az iratok tanulmányozásához;  az ügy előbbrevitelével kapcsolatos jogok:  vallomástételi jog,  indítványozási jog, észrevétel tételének joga,  jogorvoslathoz való jog. A két kör persze nem mindig határolható el egymástól. Be szigorlat A tételsor 37 A további bekezdések a terhelt jogosultságait veszik számba - így nevesíti különösen az ügy megismeréséhez való jogát, az indítványtételi jogát, a védelemhez való jogát, az iratbetekintési jogát stb. Összefoglalva a terhelt jogai: 1. jog a hallgatáshoz, 2. jog az önvádolás alóli mentességhez, 3. jog a

vallomástételhez, 4. jog a vallomás összefüggő előadásához (ha nem kérdésekre akar válaszolni), 5. jog a vallomás leírásához és az iratokhoz csatolásához, 6. jog a gyanú megismeréséhez, 7. jog a védőhöz, 8. jogorvoslati jog Összefoglalva a terhelt kötelességei: 1. jelenlét, 2. a személyi adatokra vonatkozó kérdésekre való válaszolás, 3. hamisan mást nem vádolhat (tagadással hamis vádat nem lehet elkövetni) Különös figyelemmel lásd még a terhelt vallomásáról szóló 28. tételt! A védő Ehhez a témához a törvényen kívül különösebb előadási anyag nem kapcsolódik. Az Alkotmány szerint: A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt A Be. szerint: Védő lehet:  az ügyvéd, meghatalmazás vagy kirendelés alapján;  a helyi bíróságon vétség miatt folytatott

eljárásban a terhelt törvényes képviselője és meghatalmazás alapján nagykorú hozzátartozója;  meghatalmazás alapján az, akit erre külön jogszabály feljogosít. A terhelt érdekében több védő is eljárhat. Több terhelt érdekében ugyanaz a védő csak akkor járhat el, ha a terheltek érdekei nem ellentétesek. Nem lehet védő:  a sértett, a sértett hozzátartozója és képviselője;  aki az ügyben mint bíró, ügyész, vagy mint a nyomozó hatóság tagja járt el;  aki a terhelt érdekével ellentétes magatartást tanúsított vagy akinek érdeke a terheltével ellentétes;  aki az ügyben tanúként vagy szakértőként vesz vagy vett részt;  akit a közügyektől eltiltottak. Ügyvédjelölt ügyvéd helyetteseként csak a helyi bíróság tárgyalásán járhat el. Védő részvétele a büntetőeljárásban kötelező, ha  a bűncselekményre a törvény öt évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést rendel; Be

szigorlat A tételsor 38  a terheltet fogva tartják, az őrizetbevételt kivéve;  a terhelt süket, néma, vak, kóros elmeállapotú vagy a magyar nyelvet nem ismeri;  e törvényben meghatározott egyéb esetekben. Védőt elsősorban a terhelt hatalmazhat meg. A meghatalmazásról a terhelt törvényes képviselője vagy nagykorú hozzátartozója is gondoskodhat; a meghatalmazásról a terheltet értesíteni kell. A terhelt a meghatalmazást mind az általa, mind a más által meghatalmazott védőtől megvonhatja. A hatóság védőt rendel ki, ha a terheltnek nincs meghatalmazott védője és a védelem kötelező. A hatóság a terhelt, a terhelt törvényes képviselője vagy nagykorú hozzátartozója kérelmére vagy hivatalból védőt rendel ki, ha ezt a terhelt érdekében szükségesnek tartja. A kirendelt védő indokolt esetben a kirendelés alóli felmentését kérheti. A kérelem elfogadásáról a hatóság határoz. A védő köteles a terhelt

érdekében minden törvényes védekezési eszközt és módot késedelem nélkül felhasználni, a terheltet a védekezés törvényes eszközeiről felvilágosítani, jogaira kioktatni és a terheltet mentő, illetőleg a felelősségét enyhítő tények felderítését elősegíteni. Ha a védelem kötelező, a védő köteles jelen lenni  a tárgyaláson,  e törvényben meghatározott más eljárási cselekményeknél. A védő a nyomozási cselekményeknél akkor lehet jelen, ha ezt a törvény megengedi. A bírósági eljárásban - ha e törvény másként nem rendelkezik - az eljárási cselekményeknél akkor is jelen lehet, ha jelenléte nem kötelező. A védő iratmegtekintési jogára ugyanazok a szabályok az irnyadóak, mint a terheltére. A védő az eljárás minden szakaszában indítványokat és észrevételeket tehet, a hatóságtól felvilágosítást kérhet, a tárgyaláson a kihallgatottakhoz kérdést intézhet és felszólalhat. A védő a

gyanúsított és - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a tanú kihallgatásánál jelen lehet, a kihallgatotthoz kérdéseket intézhet. E jog gyakorlása a gyanúsított, illetőleg a tanú kihallgatását nem késleltetheti. A gyanúsított, a védő és a sértett jelen lehet a szakértő meghallgatásánál, a szemlénél, a helyszínelésnél, a bizonyítási kísérletnél és a felismerésre bemutatásnál. A felsoroltak értesítése mellőzhető, ha a késedelem veszéllyel jár. Az értesítést mellőzni kell, ha ennek következtében a tanú zártan kezelt adatai a gyanúsított, a védő és a sértett előtt ismertté válnának. Azoknál a nyomozási cselekményeknél, amelyeken a védő jelen lehet, a védő mellett vagy helyetteseként ügyvédjelölt is jelen lehet. Ha a hatóság a nyomozást elvégezte, a gyanúsítottat és a védőt értesíti, hogy a nyomozás iratait megtekinthetik, illetőleg a fogva levő gyanúsítottat e célból előállítja. A

gyanúsított és a védő az iratok megismerése során a nyomozás kiegészítését indítványozhatják, egyéb indítványokat és észrevételeket tehetnek. A gyanúsítottat erre a jogára figyelmeztetni kell 18. A sértett (magánvádló, magánfél) helyzete A sértetti jogállás kiterjesztésének perspektívái A sértett Be szigorlat A tételsor 39 Sértett az, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. A sértett  a nyomozás során e törvényben meghatározott esetekben, a bírósági eljárásban - ha e törvény másként nem rendelkezik - bármely eljárási cselekménynél jelen lehet,  az őt érintő iratokat a nyomozás befejezését követően megtekintheti,  az eljárás minden szakaszában indítványokat és észrevételeket tehet, a hatóságtól büntetőeljárási jogairól és kötelezettségeiről felvilágosítást kérhet,  a tárgyaláson a kihallgatottakhoz kérdés feltételét

indítványozhatja és felszólalhat. Ezek tehát az általános sértetti jogok. A sértett összefoglaló elnevezés. Nem az eljárás szakaszaiban hívják másként (mint a terheltet), hanem a gyakorlatban érvényesített jogok azok, amelyek speciális megnevezését indokolhatják. A magánvádló Könnyű testi sértés, magántitok megsértése, levéltitok megsértése, rágalmazás, becsületsértés és kegyeletsértés esetén a vádat mint magánvádló a sértett képviseli, ha az elkövető magánindítványra büntethető. A magánvádló halála esetében helyébe harminc napon belül a hozzátartozója léphet. Ahol e törvény a magánvádlóról szól, ezen a viszonvádlót is érteni kell. (Ez ezen cselekmények kölcsönös elkövetésére utal.) Magánvádló tehát az a sértett, aki bizonyos bűncselekmények esetén a vádat is maga képviseli. A magánfél Magánfél az a sértett, aki a büntetőeljárásban polgári jogi igényt érvényesít. A magánfél

a terhelttel szemben azt a polgári jogi igényt érvényesítheti, amely a bűncselekmény vagy a bíróság által elbírált szabálysértés folytán keletkezett. A polgári jogi igény egyéb törvényes úton történő érvényesítését nem zárja ki az, hogy a sértett magánfélként nem lépett fel. A polgári jogi igényt az ügyész is érvényesítheti. A sértett halála esetén örököse magánfélként felléphet; a sértetti jogok azonban csak a polgári jogi igény érvényesítésével kapcsolatban illetik meg. Amennyiben a polgári jogi igény érvényesítésével kapcsolatos eljárási kérdésről e törvény nem rendelkezik, a polgári eljárás szabályait kell alkalmazni, feltéve hogy azok e törvénnyel, illetőleg a büntetőeljárás feladatával és jellegével nem ellentétesek. A bíróság egyezségkötést nem kísérelhet meg, egyezséget nem hagyhat jóvá, a terhelt a magánféllel szemben követelést nem érvényesíthet és beszámítási

kifogással nem élhet. Az 1998. évi 19 tv bevezetett egy új szereplőt is, ez: A pótmagánvádló A sértett az e törvényben meghatározott esetben pótmagánvádlóként léphet fel, ha  az ügyész a vádat elejtette,  az ügyész vagy a nyomozó hatóság a feljelentést elutasította, vagy a nyomozást megszüntette. Be szigorlat A tételsor 40 A pótmagánvádló halála esetén helyébe - harminc napon belül - egyenesági rokona, házastársa, élettársa vagy törvényes képviselője léphet. A sértetti jogok bővítése érdekében a törvény rendelkezik a pótmagánvádló intézményéről. A pótmagánvádló a közvádra üldözendő ügyekben léphet fel az e törvényben meghatározott esetben. A törvény rendelkezései szigorú korlátok közé szorítják a pótmagánvádló fellépését. Nem indokolt a pótmagánvádlókénti fellépést engedélyezni abban az esetben, ha maga a törvény biztosít lehetőséget az ügyésznek arra, hogy - bár

a vádemelés feltételei fennállnak mégse éljen ezzel a jogával (vádemelés elhalasztása, vádemelés részbeni mellőzése). A pótmagánvádló halála esetén 30 napon belül a fentebb felsorolt hozzátartozója vagy a törvényes képviselője a helyébe léphet. 18. A kényszerintézkedések felosztása; házkutatás, motozás, lefoglalás, zár alá vétel, biztosítási intézkedés A 91. §-tól a 108 §-ig tartó VI fejezet II címében foglalkozik a törvény azokkal az eljárási cselekményekkel, amelyek az eljárás sikerének biztosítása érdekében a büntetőeljárás keretében az eljárással érintett személyek egyes állampolgári jogait különböző mértékben korlátozzák. A kényszerintézkedések részben az eljárásban való jelenlétet, a tárgyi bizonyítási eszközök megszerzését, az eljárás elhúzódásának megakadályozását, részben pedig a határozatok végrehajtását célozzák. Az eljárási kényszer érintheti az

állampolgár személyi szabadságjogait, a tulajdonhoz, magánlakáshoz, a személyi sérthetetlenséghez fűződő jogait is. Figyelemmel arra, hogy ezen jogok korlátozása akár rövid ideig is súlyos érdeksérelemmel járhat, az eljárási törvény rendkívül szigorú feltételekhez köti az alkalmazásukat A kényszerintézkedések olyan hatósági aktusok, amelyek a büntető eljárás érdekében alapvető állampolgári jogokat sértenek, ill. korlátoznak A büntető eljárás felfogható olyan jogi normák összességének, amelyek egyes érdekeket rangsorolnak, prioritásokat megállapítanak, elveket egymás fölé helyeznek. Előírják, hogy mikor fontosabb az állam bűnüldözési érdeke az állampolgár adott szabadságjogánál (és fordítva). A kérdés nem az, hogy az alapvető állampolgári jogok korlátozhatók-e (legalábbis ez nem a büntető eljárásjog kérdése), hanem az, hogy mikor, milyen feltételek mellett, meddig korlátozhatók, és hogy a

korlátozás módja valóban arányos-e a reális állami igénnyel. Gyakran csak utólag dönthető el, hogy jogos volt-e az adott kényszerintézkedés. Előfordul, hogy nem. Ezt a törvény - részben - a kártalanítás szabályaival próbálja meg reparálni Az egyes állampolgári jogok és korlátozásuk a következőkben foglalható össze:  személyes szabadság  őrizet, előzetes letartóztatás, ideiglenes kényszergyógykezelés  szabad mozgás  útlevél elvétele, lakhelyelhagyási tilalom, elővezetés  magánlakás sérthetetlensége  házkutatás  személyi integritás  motozás, testi kényszer alkalmazása  tulajdonosi vagy birtoklási jogok  lefoglalás, zár alá vétel Ezen állampolgári jogok jogosulatlan megsértése bűncselekmény, csak a törvény kifejezett és egyértelmű felhatalmazása alapján korlátozhatók. Be szigorlat A tételsor A kényszerintézkedések felosztása az eljárás célja és rendje

szempontjából 1. az eljárás céljával kapcsolatos kényszerintézkedések 1.1 a személyi szabadság korlátozásával kapcsolatos kényszerintézkedések 1.11 őrizetbe vétel 1.12 előzetes letartóztatás 1.13 lakhelyelhagyási tilalom 1.14 ideiglenes kényszergyógykezelés 1.15 az útlevél elvétele 1.16 óvadék 1.2 egyéb jogokat érintő kényszerintézkedések 1.21 házkutatás 1.22 motozás 1.23 lefoglalás 1.24 zár alá vétel 2. az eljárás rendjével kapcsolatos kényszerintézkedések 2.1 rendbírság 2.2 elővezetés 2.3 testi kényszer A kényszerintézkedések felosztása a korlátozott jogok alapján 1. személyi szabadság 1.1 őrizet 1.2 előzetes letartóztatás 1.3 ideiglenes kényszergyógykezelés 1.4 lakhely-elhagyási tilalom házi őrizet esetén 1.5 elővezetés 2. mozgásszabadság, tartózkodási hely megválasztása 2.1 lakhely-elhagyási tilalom 2.2 útlevél elvétele 2.3 elővezetés 3. vagyontárgyakra vonatkozó birtoklási, ill rendelkezési

jog 3.1 lefoglalás 3.2 zár alá vétel 3.3 biztosítási intézkedések 3.4 rendbírság 3.5 költségviselés 4. egyéb személyes jogok 4.1 motozás 4.2 testi kényszer alkalmazása A kényszerintézkedések felosztása céljuk szerint 1. jelenlét biztosítása az egyes eljárási cselekményeknél 1.1 őrizet 1.2 előzetes letartóztatás 41 Be szigorlat A tételsor 42 1.3 lakhely-elhagyási tilalom 1.4 ideiglenes kényszergyógykezelés 1.5 útlevél elvétele 1.6 óvadék 2. bizonyítási eszközök megszerzése 2.1 házkutatás 2.2 motozás 2.3 lefoglalás 3. a bizonyítás eredményességének biztosítása 3.1 előzetes letartóztatás 3.2 házkutatás 3.3 sértett kényszerítése a szakértői közreműködésre 4. vagyoni igények biztosítása 4.1 lefoglalás 4.2 zár alá vétel 4.3 biztosítási intézkedések 4.4 lefoglalt dolog visszatartása 5. az eljárás rendjének biztosítása 5.1 rendbírság 5.2 elővezetés 5.3 testi kényszer 5.4 kivezettetés 5.5

őrizetbe vétel a tárgyalás befejezéséig 6. az ügydöntő határozat végrehajtása 6.1 előzetes letartóztatás elrendelése ügydöntő határozat után 6.2 lefoglalás 6.3 lefoglalt dolog visszatartása 6.4 zár alá vétel 6.5 biztosítási intézkedés 7. újabb bűncselekmények elkövetésének megelőzése 7.1 előzetes letartóztatás 7.2 ideiglenes kényszergyógykezelés 7.3 házi őrizet A Be. újraszabályozásánál a jogalkotó a következőket tűzte ki maga elé:  fokozott bírósági garanciák beépítése;  a személyi szabadságot leginkább érintő kényszerintézkedések (különösen az előzetes letartóztatás) feltételeinek újraszabályozása;  új intézkedések az előzetes letartóztatás felváltására (óvadék, útlevél elvétele, lakóhely elhagyási tilalom új rendelkezései, házi őrizet);  megfelelés az Emberi Jogok Európai Egyezményének. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 5 cikke iránymutatást ad a személyes

szabadságot korlátozó kényszerintézkedések értelmezéséhez: Be szigorlat A tételsor 43 5. cikk 1. Mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra Szabadságától senkit sem lehet megfosztani, kivéve az alábbi esetekben és a törvényben meghatározott eljárás útján: a) törvényes őrizetben tartás az illetékes bíróság által történt elítélést követően; b) olyan személy törvényes letartóztatása vagy őrizetbe vétele, aki nem tesz eleget a bíróság törvényes rendelkezéseinek, illetőleg a törvény által megállapított kötelezettség teljesítésének biztosítása céljából történő letartóztatás vagy őrizetbe vétel; c) törvényes letartóztatás vagy őrizetbe vétel abból a célból, hogy a bűncselekmény elkövetése alapos gyanúja miatt az illetékes hatóság elé állítsák, vagy amikor ésszerű oknál fogva szükséges, hogy megakadályozzák bűncselekmény elkövetésében vagy annak elkövetése

után a szökésben; d) a kiskorú őrizetbe vétele törvényes rendelkezés alapján nevelési felügyelet céljából vagy törvényes őrizetben tartása az illetékes hatóság elé állítás céljából; e) törvényes őrizetbe vétel fertőző betegségek terjesztésének megakadályozása céljából, valamint elmebetegek, alkoholisták, kábítószer-élvezők vagy csavargók őrizetbe vétele; f) törvényes letartóztatás vagy őrizetbe vétel az országba való jogtalan belépés megakadályozása céljából, vagy olyan személy törvényes letartóztatása vagy őrizetbe vétele, aki ellen intézkedés van folyamatban kiutasítása vagy kiadatása céljából. 2. Minden letartóztatott személyt haladéktalanul az általa értett nyelven tájékoztatni kell letartóztatása okairól és az ellene felhozott vádról. 3. E cikk 1c) bekezdésének rendelkezésével összhangban letartóztatott vagy őrizetbe vett minden személyt haladéktalanul bíró vagy a törvény

által bírói hatáskörrel felruházott más tisztségviselő elé kell állítani, és a letartóztatott vagy őrizetbe vett személynek joga van arra, hogy ésszerű időhatáron belül tárgyalást tartsanak ügyében vagy a tárgyalásig szabadlábra helyezzék. A szabadlábra helyezés olyan feltételekhez köthető, amelyek biztosítják a tárgyaláson való megjelenést. 4. Szabadságától letartóztatás vagy őrizetbe vétel folytán megfosztott minden személynek joga van olyan eljáráshoz, melynek során őrizetbe vételének törvényességéről a bíróság rövid határidőn belül dönt, és törvényellenes őrizetbe vétele esetén szabadlábra helyezését rendeli el. 5. Mindenkinek, aki e cikk rendelkezéseinek megsértésével végrehajtott letartóztatás vagy őrizetbe vétel áldozata, joga van a kártalanításra. Házkutatás Ház, lakás, egyéb helyiség vagy azokhoz tartozó bekerített hely, továbbá jármű átkutatásának a hatóság határozata

alapján akkor van helye, ha alaposan feltehető, hogy az a bűncselekmény elkövetőjének kézrekerítésére, a bűncselekmény nyomainak felderítésére vagy tárgyi bizonyítási eszköz megtalálására vezet. A házkutatást rendszerint az érdekelt jelenlétében kell elvégezni; megkezdése előtt közölni kell vele a házkutatást elrendelő határozatot és fel kell őt szólítani, hogy a keresett tárgyat önként adja elő. Ha az érdekelt távol van és megbízottja sincs, érdekeinek védelmére a hatóság képviselőt rendel ki. Házkutatás a hatóság határozata nélkül akkor tartható meg, ha  a késedelem az intézkedés eredményességét veszélyezteti,  a tettenért elkövető megszökött, Be szigorlat A tételsor 44  olyan terheltet kell kézrekeríteni, akinek az előzetes letartóztatását rendelték el,  a házkutatás bűncselekmény megakadályozása céljából szükséges. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikke a

következőket írja: “1. Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák. 2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.” Az eljárás bármely szakaszában alkalmazható ez a kényszerintézkedés, de leginkább a nyomozás során kerül rá sor. A házkutatás nem csupán a terhelttel, hanem bárkivel szemben alkalmazható. A legkisebb érdeksérelem érdekében a házkutatást lehetőleg az érdekelt jelenlétében kell végrehajtani. Amennyiben az ő, vagy megbízottjának a jelenléte nem biztosítható, akkor a hatóság képviselőt rendel ki. A házkutatást két

hatósági tanú jelenlétében kell lefolytatni Az eljárási cselekmény céljából fakadóan az intézkedés előtt fel kell szólítani az érdekeltet, hogy önként adja elő a keresett tárgyat, - vagy értelemszerűen a bujkáló elkövető tartózkodási helyét tárja fel - és amennyiben ezt megteszi, úgy a házkutatás oka fogyottá válik. A házkutatásról jegyzőkönyvet kell felvenni. Jelentősebb ügyekben a megtalált bűnjelekről, azok rejtekhelyéről fénykép, vagy videofelvételt kell készíteni. A motozás Tárgyi bizonyítási eszköz megtalálása érdekében a hatóság intézkedésére meg lehet motozni azt, akiről alaposan feltehető, hogy ilyen tárgyat tart magánál. A motozás előtt az érdekeltet fel kell szólítani, hogy a keresett tárgyat önként adja át. Amennyiben a felszólításnak az érdekelt eleget tesz, nincs helye a motozás foganatosításának. A motozást csak a megmotozottal azonos nemű végezheti és egyébként is csak ilyen

személy lehet jelen. Ez alól kivétel az orvos, amennyiben a motozáshoz - pl a testüregek vizsgálatához - az orvos közreműködése szükséges. A motozás olyan, az eljárás bármely szakaszában, külön határozat nélkül, bárkivel szemben alkalmazható kényszerintézkedés, amelynek a célja, az elrejtett tárgyi bizonyítási eszköz megszerzése. A motozás nem csupán a személymotozást jelenti, hanem a személlyel lévő csomagok átvizsgálását is. A lefoglalás A hatóság lefoglalja azt a dolgot, amely  tárgyi bizonyítási eszköz,  a törvény értelmében elkobozható, vagy amelyre vagyonelkobzás rendelhető el, A lefoglalt dolgot a hatóság letétbe helyezi. A megőrzésről egyéb módon kell intézkedni, ha a dolog letétbe helyezésre nem alkalmas vagy ezt más fontos ok indokolja. A lefoglalást meg kell szüntetni, mihelyt arra az eljárás érdekében nincs szükség. A lefoglalás megszüntetésekor a lefoglalt dolgot annak kell kiadni, aki

a bűncselekmény elkövetésekor a dolog tulajdonosa volt, és ezt kétséget kizáró módon igazolni tudja. Ha nincs Be szigorlat A tételsor 45 olyan személy, akinek az előbbi rendelkezés szerint a dolgot ki kell adni és ez az eljárás adataiból sem tűnik ki, a dolgot annak kell kiadni, aki a kiadása iránt alaposnak látszó igényt jelentett be. Ha ilyen személy sincs, és ilyen igény az eljárás adataiból nem tűnik ki, a dolgot annak kell kiadni, akitől lefoglalták. A terheltnek a lefoglalt dolgot csak akkor lehet kiadni, ha azt az előbbi rendelkezések szerint másnak nem lehet kiadni. A terhelttől lefoglalt dolog az állam tulajdonába kerül, ha az kétségtelenül mást illet, de kiléte nem állapítható meg. A később jelentkező igénylő az elévülési időn belül kérheti a dolog visszaadását, illetőleg az értékesítésből származó ellenértékét. Ha a lefoglalt dolog értéktelen és arra senki sem tart igényt, a lefoglalás

megszüntetése után azt meg kell semmisíteni. A terhelt részére kiadandó dolgot a vele szemben megállapított pénzbüntetés, vagyonelkobzás, vagyoni előny, elkobzás alá eső érték, bűnügyi költség vagy a polgári jogi igény biztosítására vissza lehet tartani. Az eddigi kényszerintézkedésektől eltérően a lefoglalás nem a személyes szabadságot, hanem a tulajdonhoz, birtokláshoz fűződő jogokat korlátozza. A kényszerintézkedések között a lefoglalás az egyetlen, amelynek alkalmazását a törvény kötelezővé teszi. A feltételek megléte esetén mérlegelésnek nincs helye, ugyanakkor halaszthatatlan nyomozati cselekményként is foganatosítható. Az elkobzás alá eső tárgyakat a Btk. 77 § (1)-(3) bekezdése jelöli meg Ilyenek:  amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy arra szántak, ha az elkövető tulajdona, vagy egyébként is, ha a birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti,  amely a

bűncselekmény elkövetése útján jött létre,  amelyet a bűncselekmény elkövetője a tulajdonostól vagy ennek hozzájárulásával mástól, az elkövetésért kapott,  a sajtóterméket, amelyben a bűncselekmény megvalósult,  amelyre a bűncselekményt elkövették, vagy amely az adott vagyoni előny tárgya volt. A fentieken túl lefoglalás tárgyát képezheti bármely olyan dolog, amelynek birtoklása jogszabályba ütközik. A gyakorlatban ilyen címen általában az engedély nélkül birtokban tartott lőfegyverek lefoglalására kerül sor. A hatályos szabályozás nem tartalmaz speciális rendelkezéseket az egyes értékpapírok kezelésével kapcsolatban. Ebből eredően számos olyan probléma merül fel, amely jogalkalmazói módszerekkel nem oldható meg. A gyakorlatban egyre gyakrabban kerül lefoglalásra az eljárás során nagy mennyiségű, értékű értékpapír. Ezek jellegükből adódóan nem képviselnek állandó értéket, hanem a piaci

mozgások, az árfolyam alakulások, tőzsdei események következtében változó értékűek. Éppen ezért az értékpapírok tekintetében a puszta őrzés nem alkalmas egyben az értékőrzésre is. A lefoglalás tartama alatt az értékpapírok teljesen elértéktelenedhetnek, így a lefoglalás a célján túlmenő jelentős hátrányt okozhat és felmentés, eljárás megszüntetése esetén pedig kártalanításra sincs lehetőség. A lefoglalás megszüntetésének két együttes feltétele van:  a lefoglalásra az eljárás érdekében a továbbiakban nincs szükség;  a döntés meghozatalakor tisztázott, hogy a dolgot kinek kell vissza-, illetve kiadni. Közös szabályok Be szigorlat A tételsor 46 A lefoglalást, a házkutatást és a motozást az érintett kíméletével, lehetőleg nappal kell végezni. Biztosítani kell, hogy az intézkedés folytán ne kerüljenek nyilvánosságra a magánéletnek az üggyel össze nem függő körülményei, s kerülni

kell a szükségtelen károkozást. A jegyzőkönyvben fel kell tüntetni, hogy a tárgyi bizonyítási eszközt hol és milyen körülmények között találták meg. Aki a lefoglalást, a házkutatást vagy a motozást akadályozza, ezek tűrésére kényszeríthető és - a terhelt kivételével - rendbírsággal sújtható. Az intézkedés során el kell kerülni a szükségtelen károkozást. Önmagában az érdekelt többszöri felszólítása az önkéntes közreműködésre is eredményre vezethet, és alkalmas lehet a károkozás teljes elkerülésére. A zár alá vétel Ha az eljárás olyan bűncselekmény miatt folyik, amellyel kapcsolatban vagyonelkobzásnak, illetőleg vagyoni előny, vagy elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezésnek van helye, továbbá, ha polgári jogi igényt érvényesítenek és tartani lehet attól, hogy a kielégítést meghiúsítják, a hatóság ezek biztosítására a terhelt egész vagyonának vagy egyes vagyontárgyainak zár

alá vételét határozattal elrendelheti. Magánfél által érvényesített polgári jogi igény biztosítására zár alá vételnek csak a magánfél indítványára van helye. A zár alá vételnek a közhitelű nyilvántartásba történő bejegyzése iránt haladéktalanul intézkedni kell. Ha nincs külön jogszabály szerinti közhitelű nyilvántartás, a zár alá vétellel érintett gazdálkodó szervezetet kell értesíteni. A zár alá vételt fel kell oldani, ha  elrendelésének oka megszűnt;  az eljárást vagyonelkobzás alkalmazása, vagyoni előny vagy elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezés nélkül fejezték be, illetőleg a polgári jogi igényt elutasították;  a polgári jogi igény megítélése esetén a magánfél a megállapított teljesítési határidő lejártától számított harminc napon belül végrehajtást nem kért;  a polgári jogi igény egyéb törvényes útra utasítása esetén az ügyész, illetőleg a

magánfél hatvan napon belül nem igazolja, hogy igényét érvényesítette;  a zár alá vételt meghatározott összeg biztosítására rendelték el, és ezt az összeget letétbe helyezték. A zár alá vétel olyan ideiglenes jellegű kényszerintézkedés, amely a terhelt rendelkezési jogát korlátozza a törvényben meghatározott vagyoni jellegű joghátrányok, a terhelttel szemben érvényesített polgárjogi igény biztosítása érdekében. Lényeges különbség a lefoglaláshoz képest, hogy ebben az esetben sem a birtoklásban, használatban nincs korlátozás. A zár alá vett vagyon, vagyontárgy nincs összefüggésben a bűncselekménnyel, nem annak következtében keletkezett. A zár alá vétel az eljárás bármely szakaszában alkalmazható, akár halaszthatatlan nyomozási cselekményként is. A törvény a zár alá vétel feltételeit két irányból közelítve állapítja meg. Egyrészt csak olyan bűncselekmény esetén alkalmazható, amely miatt

vagyonelkobzásnak, vagyoni előny, elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezésnek van helye, illetve polgárijogi igényt érvényesítenek a terhelttel szemben. Ez utóbbi esetben további feltételként állítja a törvény a magánfélnek az erre irányuló indítványát. Ez utóbbi hiányában nincs helye a zár alá vétel elrendelésének. A fenti feltételek megléte esetén is csak akkor lehetséges a zár alá vétel, ha kellő Be szigorlat A tételsor 47 alappal lehet tartani attól, hogy a kielégítést meghiúsítják. Ezt az eljáró hatóságnak a rendelkezésre álló összes adat, információ birtokában kell mérlegelnie. A zár alá vétel a biztosítási jellegéből adódóan nem terjedhet túl a biztosítani kívánt jogkövetkezményen. A zár alá vétel célja - mint azt fent kifejtettük -, a törvényben meghatározott vagyoni joghátrányt okozó intézkedések biztosítása, ebből következően amennyiben a zár alá vételt

meghatározott összeg biztosítására rendelték el és ezen összeget letétbe helyezik megszűnik a zár alá vétel indoka, a szükséges biztosítás más módon megvalósult, ezért a zár alá vételt ez esetben is fel kell oldani. Biztosítási intézkedés Ha a zár alá vétel feltételeinek fennállása valószínűsíthető, a dolog elrejtése, rendelkezési jogának átruházása, elidegenítése, megterhelése vagy ezek megkísérlése megalapozottan feltehető, a nyomozó hatóság, illetőleg az ügyész a zár alá vétel biztosítása, illetőleg a dolog elrejtésének, átruházásának, elidegenítésének vagy megterhelésének megakadályozása végett biztosítási intézkedést alkalmazhat. A biztosítási intézkedés a terhelt ingó és ingatlan vagyona, hitelviszonyt vagy tagsági jogot megtestesítő értékpapírjai, értékpapírnak nem minősülő, de hitelviszonyt megtestesítő papírjai, gazdálkodó szervezet vagyonából megillető üzletrésze

feletti rendelkezési jogának átmeneti, ideiglenes jellegű megakadályozása. Ha a biztosítási intézkedés a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság tagjának a vagyonára történik, a biztosítási intézkedés csak arra a hányadra terjedhet ki, amely a tagot a társaság vagy a tagsági viszony megszűnése esetére megilleti. Alapvető rendelkezésnek tekinthető, hogy a biztonsági intézkedés csupán a terhelt vagyoni érdekeltségéig terjedhet, így adott esetben a gazdasági társaság működését az eljárás feleslegesen nem akadályozza. A biztosítási intézkedés végrehajtása érdekében a nyomozó hatóság, illetőleg az ügyész ezeket a dolgokat lefoglalja, vagy a helyi önkormányzat jegyzőjét vagy más hatóságot bízza meg a hatáskörükbe tartozó intézkedések elvégzése céljából. A biztosítási intézkedés újkeletű eljárási intézmény, amelyet az 1998. évi 88 törvény vezetett be. A törvény szerkezetében a

kényszerintézkedések között foglal helyet, ezzel alapvetően meghatározva alkalmazási körét és jellegét. A biztosítási intézkedés kizárólag az eljárás nyomozati szakában kerülhet alkalmazásra, akkor is csak és kizárólag a zár alá vételhez kötődően. A zár alá vétel már önmagában “biztosítási intézkedés”, hiszen a célja a vagyonelkobzás, vagyoni előny, vagy elkobzás alá eső érték, illetve a polgári jogi igény érvényesítésének a biztosítása. Sok esetben már maga a cselekmény jellege is alapot szolgáltathat az intézkedés alkalmazására, hiszen, amennyiben a terhelt cselekménye például eleve a pénzügyi szabályok kijátszásával vagyon eltüntetésre irányul, nagy a valószínűsége, hogy a cselekménnyel megszerzett vagyont nem kívánja a nyomozóhatóság kezeire bízni. Ilyen esetekben nem mellőzhető a biztosítási intézkedés. A biztosítási intézkedés foganatosításának egyik módja az, hogy a

hatóság a zár alá vétel tárgyát képezhető dolgot lefoglalja. Ez nem igényel bővebb magyarázatot Más a helyzet ellenben a le nem foglalható tárgyakkal. Ezek esetében a nyomozó hatóság, illetve az ügyész a helyi önkormányzat jegyzőjét, vagy más hatóságot köteles megkeresni annak érdekében, hogy az ő hatáskörükbe tartozó intézkedéseket a jogintézmény érvényesülésre érdekében megtegyék. Be szigorlat A tételsor 48 A törvény korszakos jelentőségű rendelkezést tartalmaz, amennyiben lehetővé teszi a biztosítási intézkedés alkalmazását a zár alá vétellel várhatóan érintett személyen kívül mindazokkal szemben, akikkel szemben “megalapozottan feltételezhető”, hogy a dolog elrejtése, elidegenítése, rendelkezési jogának átruházása, vagy ezek megkísérlése céljából tartanak, vagy megkísérelnek tartani kapcsolatot a terhelttel. A fenti esetben a megalapozott feltételezés alapja lehet az alapos gyanú

tárgyát képző cselekmény jellege, az elkövetés módja, a cselekményhez kapcsolódó személyek tevékenysége. A biztosítási intézkedés jellegéből fakadóan ideiglenes jellegű, célja a zár alá vétel elrendelését biztosítani. Ebből következik, hogy a biztosítási intézkedés elrendelését követően haladéktalanul el kell rendelni a zár alá vételt. 20. Lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet, az útlevél elvétele Lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet Ugyanazokban az esetekben, amikor előzetes letartóztatásnak lehet helye - ha ez a bűncselekmény jellegére, a terhelt személyi körülményeire, különösen az egészségi állapotára, idős korára, családi körülményeire tekintettel elegendőnek látszik -, lakhelyelhagyási tilalom is elrendelhető. A lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt álló terhelt a meghatározott területet, körzetet engedély nélkül nem hagyhatja el, a tartózkodási helyét, illetőleg a lakóhelyét nem

változtathatja meg. A lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséről a vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően a bíróság határoz. A lakhelyelhagyási tilalmat elrendelő határozatban előírható, hogy a terhelt meghatározott időközönként a rendőrségen jelentkezzék. A lakhelyelhagyási tilalom végrehajtását a rendőrség ellenőrzi. A vádirat benyújtása előtt elrendelt lakhelyelhagyási tilalom az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, az ezt követően elrendelt vagy fenntartott lakhelyelhagyási tilalom az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig, az ezután elrendelt vagy fenntartott lakhelyelhagyási tilalom az eljárás jogerős befejezéséig tart. Ha a lakhelyelhagyási tilalom végrehajtása során a terhelt életkörülményeiben olyan lényeges változás következik be, amely miatt a tilalommal érintett terület, körzet elhagyása, vagy a tartózkodási hely, illetőleg

lakóhely megváltoztatása szükséges, a vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően a bíróság a terhelt kérelmére a lakhelyelhagyási tilalmat részlegesen feloldhatja. A lakhelyelhagyási tilalmat meg kell szüntetni, ha elrendelésének oka megszűnt, vagy az eljárást jogerősen befejezték. A bíróság által elrendelt lakhelyelhagyási tilalom megszüntetésére a vádirat benyújtásáig az ügyész is jogosult. A bíróság a lakhelyelhagyási tilalom keretében elrendelheti a terhelt házi őrizetét is. Házi őrizet elrendelése esetén a bíróság által kijelölt lakást és az ahhoz tartozó bekerített helyet a terhelt csak a bíróság határozatában meghatározott célból, az ott írt időben és távolságra (úti célra) hagyhatja el. Be szigorlat A tételsor 49 Házi őrizet elrendelése esetén a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére, tartamára, illetőleg fenntartására az előzetes letartóztatás elrendelésére,

meghosszabbítására, illetőleg fenntartására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A bíróság rendelkezhet úgy, hogy a házi őrizet előírásainak megtartását a rendőrség folyamatos őrzéssel, vagy - a terhelt hozzájárulásával - a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel is ellenőrizze. Ha a terhelt a lakhelyelhagyási tilalmat, illetőleg a házi őrizetet megszegi, rendbírsággal sújtható. Ha a lakhelyelhagyási tilalom, illetőleg a házi őrizet az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok biztosítására már nem elegendő, a terhelt előzetes letartóztatása, lakhelyelhagyási tilalom esetén a terhelt házi őrizete is elrendelhető. A lakhelyelhagyási tilalom tehát olyan, személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés, amely feltételeit tekintve megegyezik az előzetes letartóztatáséval, egyben helyette is elrendelhető. Halaszthatatlan nyomozati cselekményként nem alkalmazható A kényszerintézkedés

a terhelt mozgását, lakhelyének, tartózkodási helyének megváltoztatását korlátozza időlegesen. A tilalom a terhelt lakhelyét, tartózkodási helyét magában foglaló közigazgatási egységre vonatkozik. Nincs lehetőség arra, hogy a lakhelyelhagyási tilalmat városi kerületre, városrészre, vagy a település egy részére rendelje az ügyész, illetve a bíróság. A kényszerintézkedés alkalmazására abban az esetben kerülhet sor, ha az előzetes letartóztatás feltételei fennállnak, de az ügyész vagy a bíró megítélése, mérlegelése szerint az eljárási cél az előzetes letartóztatás nélkül, annál enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásával is elérhető. A jogszabályhely megfogalmazása szerint erre csak “indokolt esetben” kerülhet sor Ilyen indok lehet valamilyen súlyos betegség, magas kor, terhesség. Az úti okmány elvétele Az előzetes letartóztatás, az ideiglenes kényszergyógykezelés és a lakhelyelhagyási tilalom

elrendelésekor a terhelt úti okmányát el kell venni, és azt a visszavonás elrendelése érdekében haladéktalanul meg kell küldeni az útlevél hatóságnak, és erről a központi adatkezelő szervet értesíteni kell. Az úti okmány elvétele és az útlevél hatóságnak történő megküldése ellen jogorvoslatnak nincs helye. A vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően a bíróság a terhelt úti okmányának elvételét a fentiekben fel nem sorolt esetekben is elrendelheti, ha olyan bűncselekmény miatt folyik eljárás, amelyre a törvény háromévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel, és az úti okmány elvétele a terhelt eljárási cselekményeknél való jelenlétének biztosítása végett indokolt. A vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően a bíróság a terhelt indokolt kérelmére hozzájárulhat ahhoz, hogy az útlevél hatóság a terhelt külföldre utazását meghatározott időtartamra engedélyezze. Az őrizetbe

vétel elrendelésekor a terhelt úti okmányát el kell venni, de azt az őrizetbe vétel megszűnését követően a terheltnek vissza kell adni. 21. Őrizetbe vétel, előzetes letartóztatás, ideiglenes kényszergyógykezelés (a kényszerintézkedések feltételei) Be szigorlat A tételsor 50 Őrizetbe vétel A hatóság a terheltet két esetben veheti őrizetbe:  tettenérés esetén, ha személyazonossága nem állapítható meg,  ha az előzetes letartóztatás elrendelésének oka áll fenn. Az őrizet legfeljebb hetvenkét óráig tarthat, ennek elteltével a terheltet - ha az előzetes letartóztatását nem rendelték el - szabadon kell bocsátani. Az őrizetbevételről a hatóság késedelem nélkül értesíti a terhelt által megjelölt hozzátartozót; ennek hiányában a terhelt által megjelölt más személy is értesíthető. A bűncselekmény elkövetésén tettenért személyt bárki elfoghatja; köteles azonban őt haladéktalanul a rendőrségnek

vagy az ügyésznek átadni, ha pedig erre nincs módja, ezek valamelyikét értesíteni. A törvénynek ez a rendelkezése ilyen esetben a jogellenességet kizárja, így nincs helye a személyi szabadság megsértésének a megállapítására. A katona őrizetbevételéről a parancsnokát is értesíteni kell. Az őrizetbevétel rövid tartamú, legfeljebb 72 óráig tartó szabadságelvonás. Elrendelésére két esetben kerülhet sor. Egyrészt akkor, ha a tettenért személy személyazonossága nem állapítható meg, másrészt, ha az előzetes letartóztatás elrendelésének valamelyik oka áll fenn. A 72 óra elteltével akkor is szabadlábra kell engedni a fogvatartottat, ha a személyazonosságát nem sikerült megállapítani, vagy ha egyébként az előzetes letartóztatás elrendelésének lenne helye, de ténylegesen még nem került sor az elrendelő határozat meghozatalára. A hatályos szabályozás a különleges eljárások esetén teszi csupán lehetővé a 72

órát meghaladó őrizetet. A törvény akként rendelkezik, hogy amennyiben az ismeretlen helyen tartózkodó terhelttel szemben kibocsátott elfogatóparancs eredményre vezetett, úgy a terhelt őrizetbevételét lehet elrendelni. Ez az őrizet a tárgyalás, illetve a meghallgatás befejezéséig legfeljebb hat napig - tart Az őrizetbevétel elrendelésre mind a nyomozás elrendelése után, mind halaszthatatlan nyomozási cselekményként sor kerülhet. A nyomozás során az őrizetbevétel elrendelésére a nyomozó szerv vezetője jogosult. Abban az esetben, ha a fogvatartott előzetes letartóztatása látszik indokoltnak, a nyomozóhatóság az őrizetbevételt követő 48 órán belül köteles az ügyésznél előterjesztést tenni annak érdekében, hogy a bíróság az ügyben meghallgatást tudjon tartani. Előzetes letartóztatás Az előzetes letartóztatás részletes szabályait a következő (20.) tétel tárgyalja! Szabadságvesztéssel büntetendő

bűncselekmény miatt a terhelt előzetes letartóztatásának akkor lehet helye, ha  megszökött, a hatóság elől elrejtőzött, illetőleg a bűncselekmény súlyossága folytán vagy egyéb okból a szökésétől vagy az elrejtőzésétől lehet tartani,  alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén az eljárást meghiúsítaná vagy megnehezítené, illetőleg veszélyeztetné, (Ezen letartóztatási ok megléte elsősorban akkor állapítható meg, ha adat merült fel arra, hogy a terhelt megpróbál valamilyen tárgyi bizonyítékot eltüntetni, vagy tanút megfélemlítve rávenni vallomása megváltoztatására, illetve társaival összebeszélne. Erre utalhat például a terhelt kijelentése, fogdából kijuttatni próbált levele Ezen Be szigorlat A tételsor 51 előzetes letartóztatási ok - jellegéből adódóan - elsősorban az eljárás kezdeti szakában merülhet fel.)  az eljárás alatt szabadságvesztéssel büntetendő újabb

bűncselekményt követett el, illetőleg alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné. Az előzetes letartóztatás a magánindítvány előterjesztése előtt nem rendelhető el, ha büntetőeljárásnak csak magánindítványra van helye. Az előzetes letartóztatás a legsúlyosabb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés csak az ügy terheltjével szemben alkalmazható. Célja a büntetőeljárás eredményes lefolytatásának a biztosítása, annak megakadályozása, hogy a terhelt kivonja magát az eljárás alól, a bizonyítékok megsemmisítésével, megváltoztatásával akadályozza, hátráltassa az eljárást, vagy a már megkezdett bűncselekményt befejezze, illetve újabb bűncselekményt kövessen el. Az előzetes letartóztatás jellemzője, hogy jogerős bírósági határozat nélkül akár hosszabb időre vonható el általa a terhelt személyi szabadsága. Éppen ezért

az eljárási törvény számos feltételhez köti a fenti kényszerintézkedés alkalmazását, egyben kizárja a halaszthatatlan nyomozati cselekménykénti alkalmazását, valamint a különleges eljárásokban való elrendelését. Az előzetes letartóztatás elrendelésére csak a bíróság és csak a nyomozás elrendelését követően jogosult, az egyéb feltételek megléte esetén. A bíróság meghallgatáson, vagy azon kívül vizsgálja meg a feltételek meglétét, s dönt az előzetes letartóztatásról. Az előzetes letartóztatás elrendelésének általános és különös okai vannak. A kényszerintézkedés elrendeléséhez az általános feltételek együttes megléte és legalább egy különös ok megvalósulása szükséges. A törvényben a “szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény” megfogalmazás minden olyan bűncselekményt felölel, amelynél akár vagylagosan sor kerülhet szabadságvesztés büntetés kiszabására. Az általános

feltételek:  a konkrét személyre és bűncselekményre irányuló alapos gyanú; ugyanakkor ne álljon fenn büntethetőségi akadály,  az alapos gyanú tárgyát képező cselekményt a törvény szabadságvesztéssel fenyegesse. Az előzetes letartóztatást csak a terhelttel közölt alapos gyanú alapozhatja meg. Az alapos gyanú közlésének elmaradása két okra vezethető vissza. Az egyik ok, hogy ugyan valóban merült fel gyanú a terhelttel szemben az adott cselekmény vonatkozásában, de az nem alapos. A másik lehetőség, hogy a hatóság a ténylegesen fennálló alapos gyanút mulasztás következtében nem közölte. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a terhelt nem gyakorolhatja a védelemhez való jogát. A kifejtettekre figyelemmel törvénysértő az olyan alapos gyanúra hivatkozás, amelyet a terhelttel nem közöltek. Egyértelmű, hogy az előzetes letartóztatás elrendelésének, vagy fenntartásának az általános feltételek hiánya esetén

nincs helye, hiába indokolná azt bármely, vagy akár valamennyi különös ok megléte. Ideiglenes kényszergyógykezelés Ideiglenes kényszergyógykezelésnek akkor van helye, ha - a szakvéleményt és az eljárás egyéb adatait figyelembe véve - alaposan lehet következtetni arra, hogy a terhelt kényszergyógykezelését kell elrendelni. Be szigorlat A tételsor 52 Az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendeléséről a bíróság határoz. A vádirat benyújtása előtt elrendelt ideiglenes kényszergyógykezelés az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, a vádirat benyújtása után elrendelt vagy fenntartott ideiglenes kényszergyógykezelés az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig, az ezután elrendelt vagy fenntartott ideiglenes kényszergyógykezelés az eljárás jogerős befejezéséig tart. Ha az ideiglenes kényszergyógykezelés megkezdésétől hat hónap eltelt, és a vádiratot

még nem nyújtották be, a fenntartásának szükségességét a megyei bíróság egyesbíróként eljárva megvizsgálja. Az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelésétől számított egy év elteltével a kényszergyógykezelés szükségességét a Legfelsőbb Bíróság vizsgálja felül. Az ideiglenes kényszergyógykezelés megszüntetésére a vádirat benyújtásáig az ügyész is jogosult. Ha a vádirat benyújtása után elrendelt vagy fenntartott ideiglenes kényszergyógykezelés tartama hat hónapot meghalad, és az elsőfokú bíróság még nem hozott ügydöntő határozatot, az elsőfokú bíróság, ha egy évet meghalad, a Legfelsőbb Bíróság az ideiglenes kényszergyógykezelés indokoltságát felülvizsgálja. Az ideiglenes kényszergyógykezelés a kijelölt egészségügyi intézetben hajtható végre. Az ideiglenes kényszergyógykezelés - az előzetes letartóztatáshoz hasonlóan - csak a terhelttel szemben alkalmazható olyan, jogerős bírói

ítélet nélkül személyi szabadságot ideiglenesen korlátozó kényszerintézkedés, amelyre speciálisan csak akkor kerülhet sor, ha az eljárás befejezésekor várhatóan kényszergyógykezelést rendel el a bíróság. Ideiglenes kényszergyógykezelésre mind a vádirat benyújtását megelőzően, mind azt követően kizárólag a bíróság jogosult az ügyész indítványára, vagy hivatalból. A kényszerintézkedés célja kettős:  egyrészt megakadályozza, hogy a terhelt szabadlábon maradása esetén a kóros elmeállapota következtében újabb bűncselekményt kövessen el,  másrészt az eljárás kezdeti szakaszában is lehetőséget biztosít arra, hogy a terhelt gyógykezelését megkezdjék. A Btk. négy feltételhez köti a kényszergyógykezelés elrendelését:  személy elleni erőszakos, vagy közveszélyt okozó bűncselekmény elkövetése;  a terhelt büntethetősége kóros elmeállapota miatt kizárt;  fennáll hasonló jellegű

cselekmény elkövetésének a veszélye;  büntethetősége esetén a terhelttel szemben a bíróságnak egy évet meghaladó szabadságvesztés-büntetést kellene kiszabnia. A fentiekből kitűnően az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelésének feltétele a Btk. ezen §-ában megjelölt bűncselekmény elkövetésének az alapos gyanúja. Annak eldöntése, hogy a terhelt kóros elmeállapotú-e, s az a büntethetőséget kizáró szintet eléri-e szakértői kérdés. Az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelésének éppen ezért csak két igazságügyi elmeorvos-szakértő által elkészített szakvélemény alapján lehet helye. Nincs helye az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelésének, ha a terheltet az elmebetegség nem tette képtelenné, csupán súlyos fokban korlátozta a cselekménye társadalomra veszélyes következményeinek felismerésében. Az ideiglenes kényszergyógykezelést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben

kell végrehajtani. A szabadlábon lévő terheltet az Országos Mentőszolgálat szállítja be - amennyiben az szükséges, a rendőrség segítségével. Be szigorlat A tételsor 53 22. Az előzetes letartóztatás elrendelésének és meghosszabbításának szabályai (határidők, jogkörök, a “meghallgatás” szabályai) Az előzetes letartóztatás elrendeléséről a bíróság végzéssel határoz. A végzés indokolásának tartalmaznia kell az alapos gyanú tárgyát képező cselekmény leírását, minősítését, az ügyész indítványára utalást, az előzetes letartóztatás általános és különös okait. Az előzetes letartóztatás elrendeléséről a nyomozás befejezéséig a nyomozó hatóság, a nyomozás befejezése után a vádirat benyújtásáig az ügyész, a vádirat benyújtása után a bíróság késedelem nélkül értesíti a terhelt által megjelölt hozzátartozót; ennek hiányában a terhelt által megjelölt más személy is

értesíthető. A katona előzetes letartóztatásának elrendeléséről, az előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról és megszüntetéséről a parancsnokát is értesíteni kell. A nyomozás befejezéséig a nyomozó hatóság, a nyomozás befejezése után a vádirat benyújtásáig az ügyész, a vádirat benyújtását követően a bíróság, az előzetesen letartóztatott meghallgatása után haladéktalanul, a felügyelet nélkül maradó  kiskorú gyermekét gondozás céljából a hozzátartozójának, illetőleg az arra alkalmas más személynek vagy intézménynek átadja, és erről a gyámhatóságot, a terhelt által gondozott más személyről a jegyzőt értesíti;  vagyonának és lakásának biztonságba helyezéséről gondoskodik. A vádirat benyújtása előtt elrendelt előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart. Az előzetes

letartóztatást a helyi bíróság egy alkalommal, legfeljebb két hónappal meghosszabbíthatja. Három hónap eltelte után az előzetes letartóztatást a megyei bíróság egyesbíróként eljárva, két alkalommal, legfeljebb az előzetes letartóztatás elrendelésétől számított egy év elteltéig meghosszabbíthatja. Ezt követően az előzetes letartóztatást a Legfelsőbb Bíróság hosszabbíthatja meg. Tehát a törvény ugyan részletesen szabályozza az előzetes letartóztatás időtartamát az eljárás egyes szakaszaiban, de - egyes országok szabályozásától eltérően - abszolút időtartamot nem jelöl meg. A vádirat benyújtása után, az első fokú bíróság által elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig, az ezután elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás az eljárás jogerős befejezéséig, de legfeljebb az elsőfokú bíróság által kiszabott

szabadságvesztés tartamáig tart. Az előzetes letartóztatásról való döntésnek minden alkalommal a lejárat előtt meg kell születnie, figyelemmel arra, hogy amennyiben az előzetes letartóztatásra vonatkozó korábbi határozatban megjelölt időpontban lejár és - meghosszabbítás hiányában - a terheltet haladéktalanul szabadlábra kell helyezni. Ha a vádirat benyújtása után elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás tartama  hat hónapot meghalad, és az elsőfokú bíróság még nem hozott ügydöntő határozatot, az elsőfokú bíróság, Be szigorlat A tételsor 54  egy évet meghalad, a Legfelsőbb Bíróság az előzetes letartóztatás indokoltságát felülvizsgálja. Ezt természetesen az iratok felterjesztésénél, az indítványok megtételénél is figyelembe kell venni. Az ügydöntő határozat kihirdetését követően fenntartott előzetes letartóztatás időtartamának két korlátja van. Az egyik általános szabály,

amely szerint az előzetes letartóztatás az eljárás jogerős befejezéséig tart. Számos esetben azonban a jogerős befejezés pl a másodfokú eljárásban felveendő bizonyítás miatt időben igen távol kerül, a vádlott már az elsőfokú eljárás során is hosszabb időt töltött előzetes fogvatartásban, így a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamát is meghaladó időt tölthetne előzetes letartóztatásban a vádlott. Egyértelmű, hogy az eljárás elhúzódása miatt a vádlott nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe, mintha az eljárás elsőfokon jogerősen befejeződött volna. Ez abban az esetben is így van, ha az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezés és ezáltal nem kizárt az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés súlyosítása sem, ugyanis ez a előzetes letartóztatás céljával ellentétes lenne. Ezért állítja fel a törvény a másik korlátot azzal, hogy az így fenntartott előzetes letartóztatás

legfeljebb az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartamáig tart. A hatóságoknak arra kell törekedniük, hogy az előzetes letartóztatás a lehető legrövidebb ideig tartson. Ha a terhelt előzetes letartóztatásban van, az eljárást soron kívül kell lefolytatni Az előzetes letartóztatást nyomban meg kell szüntetni, ha elrendelésének oka megszűnt, vagy tartama meghosszabbítás nélkül lejárt. Az előzetes letartóztatás megszüntetésére a vádirat benyújtásáig az ügyész is jogosult. Az előzetes letartóztatás megszüntetésének van helye, ha az elrendelés oka megszűnt, vagy a tartam meghosszabbítás nélkül lejárt. Az általános okok bármelyikének hiánya a letartóztatás megszüntetését eredményezi. Az általános okok közül az alapos gyanúra vonatkozó ok megszűnése az előzetes letartóztatás megszűnésén túl az eljárás befejezését is jelenti, hiszen az alapos gyanú megszűnése vagy az eljárás

megszüntetését, vagy tárgyalási szakban felmentést eredményez. Meg kell szüntetni az előzetes letartóztatást, ha az a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamát eléri, vagy meghaladja, vagy ha a vádlottat a bíróság nem ítéli végrehajtandó szabadságvesztésre. A törvény kötelezően írja elő az előzetes letartóztatás megszüntetését abban az esetben, ha a terhelt ideiglenes kényszergyógykezelését rendelik el. A különös okok megszűnése ellenben csak abban az esetben vezet az előzetes letartóztatás megszüntetéséhez, ha az elrendelés alapjául szolgáló valamennyi különös ok megszűnt és helyette, vagy helyettük nem állapítható meg más különös ok megléte. Az előzetes letartoztatás mellett folytatott eljárásokban a hatóságoknak folyamatosan vizsgálniuk kell az előzetes letartóztatás indokoltságát, és azonnal, meg kell szüntetniük azt, amint a feltételek nem állnak fenn. Szem előtt tartandó, hogy az

előzetes letartóztatás biztonsági intézkedés és nem előrehozott büntetés. Az előzetesen letartóztatott eljárási jogainak gyakorlásában, így különösen a védekezésre való felkészülésben, nem korlátozható. Az előzetesen letartóztatott hozzátartozójával vagy más személlyel akár szóban, akár írásban ellenőrzés mellett érintkezhet. Be szigorlat A tételsor 55 A fogva lévő terhelt a védőjével szóban és írásban ellenőrzés nélkül érintkezhet. A hozzátartozókkal vagy más személyekkel való érintkezést is lehetővé teszi a törvény, de ez esetben már ellenőrzés mellett. Az előzetes letartóztatás rendőrségi fogdában, büntetés-végrehajtási intézetben, illetve katonai büntetés-végrehajtási intézetben foganatosítható. Meghallgatás Az előzetes letartóztatás, illetőleg az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelése iránt az ügyész tesz indítványt a gyanúsított fogvatartásának helye szerint

illetékes helyi bíróságnak; a gyanúsítottat a nyomozó hatóság közreműködésével vagy egyéb módon a bíróság elé állítja, erről a védőt értesíti. A megyei bíróság elnöke ezekre az eljárásokra - a megyei főügyész javaslatára más helyi bíróság illetékességét is megállapíthatja A bíróság meghallgatást tart, amelyen az ügyész az indítványt megalapozó bizonyítékokat írásban előterjeszti vagy szóban előadja; a gyanúsított és a védő felszólalhat. Ha a védő a meghallgatáson az értesítés ellenére nem jelent meg, a meghallgatás a védő távollétében is megtartható. A védő értesítéséről feljegyzést kell készíteni A meghallgatás a gyanúsított távollétében tartható meg, ha az ügyész az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelését indítványozza, de a gyanúsított az állapota miatt a meghallgatáson nem jelenhet meg, vagy jogainak gyakorlására képtelen. A törvény a kényszerintézkedések

közül az előzetes letartóztatás és a ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelését az eljárás nyomozati szakában a bíróság hatáskörébe utalja. A bíróság a kényszerintézkedés elrendelése tárgyában egyesbíróként meghallgatást tart, amelyre az ügyész a gyanúsítottat előállítja, a védőt pedig a meghallgatás helyéről és időpontjáról értesíti. Fiatalkorú terhelt esetén a védő jelenléte kötelező és az ügyész köteles értesíteni a fiatalkorú törvényes képviselőjét és gondozóját is. A kényszerintézkedésekkel kapcsolatos eljárás során a bíróság által tartott meghallgatás olyan speciális eljárási cselekmény, amelynek körében a gyanúsított felszólalhat, és a terhére rótt bűncselekménnyel kapcsolatban is nyilatkozhat. A gyanúsított e körben tett nyilatkozata a büntető eljárás anyagának részét képezi mint okirati bizonyíték és a törvény szerint a büntető eljárás bírósági

szakaszában értékelhető. A bíróság az eljárása során a kényszerintézkedés indokoltságát vizsgálva értékeli az ügyész, a védő vagy a gyanúsított által elétárt bizonyítékokat, de ez nem jelentheti a bizonyítékot bizonyító erejének értékelését. A bíróság a meghallgatás eredményeképpen végzésben elrendeli a gyanúsított előzetes letartóztatását vagy elutasítja az indítványt és a gyanúsítottat nyomban szabadlábra helyezi. Ha a kényszerintézkedés alatt a gyanúsított vagy a védő szabadlábra helyezési kérelmet nyújt be illetőleg az ideiglenes kényszergyógykezelés megszüntetését kéri, a nyomozóhatóság a kérelmet az ügyésznek továbbítja, aki vagy megszünteti a kényszerintézkedést és erről a bíróságot értesíti, vagy a kérelmet indítványával együtt elbírálás végett a bírósághoz továbbítja. A bíróság, ha meghallgatást igénylő új körülmény merült fel a megszüntetés iránti

kérelem esetén, meghallgatást tűz ki, egyébként meghallgatáson kívül határoz. Be szigorlat A tételsor 56 23. Határidő, határnap, igazolás Idézés, értesítés, kézbesítés, jegyzőkönyv. A bűnügyi költség és viselése A határidők A határidőket órákban, napokban, hónapokban vagy években kell megállapítani. A napokban megállapított határidőbe nem számít be az a nap, amelyre a határidő kezdetére okot adó körülmény esik (kezdőnap). A hónapokban vagy években megállapított határidő azon a napon végződik, amelynek száma a kezdőnapnak megfelel, ha pedig a hónapban nincs ilyen nap, a hónap utolsó napján. Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti nap, a határidő a következő munkanapon jár le. A hatósághoz intézett beadvány előterjesztésének és a hatóság előtt teljesíthető cselekménynek a határideje a hatóság hivatali munkaidejének végével jár le. Nem számít a határidő elmulasztásának, ha a

beadványt a határidő utolsó napján postára adták. A határidő az az időtartam, amely valamely eljárási cselekmény elvégzéséhez rendelkezésre áll. Ez alatt kell, vagy lehet az adott eljárási cselekményt elvégezni A törvény külön nevesíti az időközt, amely időtartam elteltét két eljárási cselekmény között biztosítani kell. A határnap az eljárási cselekmény elvégzésére meghatározott időpont. A határidőknek három szempontból van jelentősége: egyrészt garanciális, eljárási biztosíték jellegűek, másrészt az eltelésükhöz bizonyos jogkövetkezmények fűződnek, ezen kívül gazdaságossági érdekeket is szolgálnak, az ügyek elhúzódásának megakadályozását célozzák. Az időközhöz, annak elteltéhez is garanciális érdekek fűződnek. A határidőt és az időköz tartamát a törvény meghatározza. A határnapot a törvény nem határozza meg, azt mindig a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság

állapítja meg. A határnapot értelemszerűen napra vonatkoztatva kell megállapítani. Az időköz tartamát a törvény mindig napban határozza meg. A határidő tartamának megállapítása azonban történhet órában, napban, hónapban és évben. A törvény rendelkezik a határidő számításáról, ami az eljárásjogi határidő számítását jelenti. A törvény a Be hatályos szabályozásától eltérően az órákban megállapított határidő számításáról is rendelkezik. Tisztázzunk három fogalmat:  határidő: azon időtartam, amely valamely eljárási cselekmény elvégzésére nyitva áll;  időköz: azon időtartam, amely két eljárási cselekmény között telik el;  határnap: az eljárási cselekmények elvégzésére megállapított időpont (tehát nem egy végső határ, hanem az a nap, amelyen az eljárási cselekményt el kell végezni!). A határidő számítása A napokban megállapított határidőbe nem számít bele a kezdőnap.

Következésképpen az első fokú ügydöntő határozat elleni három napi “gondolkodási” idő esetében ez azt jelenti, hogy a kihirdetését követő negyedik napon is be lehet jelenteni a fellebbezést. A hónapokban vagy években megállapított határidő azon a napon végződik, ami a kezdőnapnak megfelel. Ha viszont ilyen nap a lejárati hónapban nincs, akkor a határidő a hónap utolsó napján jár le (pl. november 30-án megállapított 1 hónapos határidő december 30-án végződik, míg az ugyanezen a napon megállapított 3 hónapos határidő február 28-án szökőévben február 29-én - jár le). Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti nap, akkor a határidő a következő munkanapon jár le. Ez a szabály őrizetbevétel és előzetes letartóztatás számítása esetén nem alkalmazható Az Be szigorlat A tételsor 57 eljárásjogi törvény rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából munkaszüneti napon az a nap értendő, amikor a hatóság

(bíróság) előtt a munka szünetel. A hétvégi és ünnepnapok munkaszüneti napoknak tekintendők annak ellenére is, hogy az előzetes letartóztatások intézésére illetve - hosszabb ünnepek esetén - az elfogatóparancsok alapján kézrekerült terheltek ügyeinek intézése érdekében ügyeletes bírók eljárnak. A beadványokat a határidő utolsó napján a hivatali munkaidő alatt, vagy ezt követően éjfélig postán is fel lehet adni, míg a hatóság előtt teljesíthető eljárási cselekményt a hivatalos munkaidő alatt lehet csak teljesíteni. A postai feladás esetén nem kötelező, de célszerű a beadványt “ajánlott” küldeményként feladni. Ez garanciát jelenthet arra, hogy az a címzetthez ténylegesen meg is érkezik, továbbá kétség esetén bizonyítékul szolgálhat a beadvány elküldésének idejére is. Mi a különbség az eljárási és az anyagi határidő között?  Az anyagi határidőbe a kezdő nap is beleszámít, míg az

eljárásjogiba nem. Pl ha az elítélt egy éves szabadságvesztés büntetését 2000. január 15-én kezdi meg, akkor 2001 január 14-én szabadul, ezzel szemben az eljárásjogban mikor pl. 8 nap a fellebbezési határidő, abba a kihirdetés napja nem számít bele, tehát tkp. 9 napot lehet gondolkodni Másképpen fogalmazva az eljárási határidőben a hónapban vagy évben megállapított határidő utolsó napja általában az, ami számra a kezdő napnak megfelel, míg az anyagi jogi határidőben a kezdő napot szám szerint megelőző nap az utolsó nap.  Csak az eljárásjogi határidő hosszabbodik meg a munkaszüneti napot követő nappal, az anyagi nem, mert az lejár a munkaszüneti napon is. Pl a büntetéséből szabaduló elítéltet vasárnap is ki kell engedni, ha a büntetése akkor jár le.  Az eljárási határidők jogvesztő jellege az anyagi jogi határidőknél így nem értelmezhető. A határidő meghosszabbítása A törvényi határidők

garanciális jellegűek, amelyek elmulasztása illetve túllépése jogkövetkezménnyel jár. Ezzel szemben a hatóságok által az eljárásban részt vevők részére megállapított határidők bizonyos esetekben (pl. szakértői vélemény előterjesztésének határideje, bizonyítási indítvány előterjesztésére megadott határidő) meghosszabbíthatóak. Az igazolás Ha az ügyész, a terhelt, a védő, a magánvádló, a magánfél, a tanú vagy a szakértő határidőt vagy határnapot, illetőleg a jogorvoslatra jogosult határidőt hibáján kívül mulasztott el - eltérő rendelkezés hiányában -, igazolásnak van helye. Az igazolási kérelmet az elmulasztott határidő utolsó napjától, illetőleg a határnaptól számított nyolc napon belül lehet előterjeszteni. Ha a mulasztás később jutott a mulasztó tudomására, vagy az akadály később szűnt meg, az igazolási kérelem határideje a tudomásszerzéssel, illetőleg az akadály megszűnésével

kezdődik. Hat hónapon túl igazolási kérelmet nem lehet előterjeszteni. Az igazolási kérelemben elő kell adni a mulasztás okát és azokat a körülményeket, amelyek a mulasztás vétlenségét valószínűsítik. Határidő elmulasztása esetén az igazolási kérelem előterjesztésével együtt az elmulasztott cselekményt is pótolni kell. Az igazolási kérelemnek az eljárás folytatására, illetőleg a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya. Ha azonban az igazolási kérelem teljesíthetőnek látszik, az eljárás vagy a határozat végrehajtása felfüggeszthető. Be szigorlat A tételsor 58 Az igazolás a vétlenül elmulasztott határidő vagy határnap hátrányos jogkövetkezményei elhárításának eszköze, különleges jogorvoslat. Különlegességét az eljárás általános jogorvoslati eszközeihez (panasz és a fellebbezés) képest a következők fejezik ki:  az igazolás előterjesztőinek alanyi köre;  az igazolás

határideje;  az igazolás tartalmi elemei;  az igazolás kötőerőt feloldó hatása. A fentiekben megjelölt sajátosságok miatt a jogirodalomban ismert olyan álláspont is, amely szerint az igazolás valójában nem is tekinthető jogorvoslatnak. Igazolási kérelmet megalapozottan csak az önhibáján kívül - azaz vétlenül mulasztó jogosult terjeszthet elő. Ennek feltétele, hogy a mulasztás az igazolással élő hibáján ívül álló okból következzen be, tehát e téren az előterjesztőt még gondatlanság se terhelje. Alaptalannak kell tekinteni azon hivatkozást, hogy a mulasztó “elfelejtette” a határnapot vagy határidőt, vagy azt tévesen jegyezte fel. Ha a mulasztó tudott a határnapról vagy határidőről, ám annak teljesítése önhibáján kívüli akadályba (pl. betegség, baleset, rendkívüli közlekedési helyzet, különleges természeti jelenség, katasztrófa, bombariadó stb.) ütközött, akkor az elmulasztott határidő utolsó

napjától illetve az elmulasztott határnaptól számított 8 napos objektív határidő alatt lehet igazolási kérelmet előterjeszteni. Amennyiben az akadály később szűnik meg vagy a mulasztás később jut a jogosult tudomására a nyolc napos határidő az akadály megszűnésétől illetve a tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül kezdődik. Az utóbbi eset tekintendő a szubjektív határidőnek Azonban az elmulasztott határidő utolsó napjától illetve az elmulasztott határnaptól számított hat hónap elteltével semmilyen okra hivatkozva nem lehet igazolási kérelmet előterjeszteni, ez tekinthető tehát az igazolás végső (abszolút jellegű), azaz jogvesztő határidejének. Az elkésett igazolási kérelmet el kell utasítani. Az igazolási kérelmet elutasító határozat ellen rendes jogorvoslatnak (panasznak, illetve fellebbezésnek) van helye. Az igazolási kérelem nincs alakisághoz kötve. Tartalmi kellékként a törvény előírja, hogy

abban a mulasztás okát és azokat a körülményeket kell előadni, amelyek a mulasztó vétlenségét valószínűsítik. Így tehát önmagában a betegségre vagy balesetre hivatkozás nem teszi feltétlenül teljesíthetővé az igazolási kérelmet. Annak gyors elbírálása érdekében célszerű egyúttal becsatolni az ezzel kapcsolatban rendelkezésre álló lehetséges igazolásokat is. Ennek hiányában a hatóság nincs abban a helyzetben, hogy megnyugtatóan állást foglaljon a mulasztó vétlenségét illetően. Az igazolási kérelemről az a hatóság határoz, amelynek eljárása során a mulasztás történt; jogorvoslati határidő elmulasztása esetén a jogorvoslat elbírálására jogosult hatóság. Az igazolási kérelem különleges (jogorvoslati) jellege fejeződik ki abban, hogy - fő szabályként - elbírálása annak a hatóságnak a hatáskörébe tartozik, amelynek eljárása során a mulasztás történt. Az igazolási kérelmet méltányosan kell

elbírálni. Az igazolási kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani, ha  az igazolást e törvény kizárja,  a kérelem elkésett,  határidő elmulasztása esetén az igazolást kérő az elmulasztott cselekményt - a kérelem előterjesztésével együtt - nem pótolta, holott az lehetséges volt. Ha a hatóság az igazolási kérelemnek helyt ad, az igazolást kérő által pótolt cselekményt olyannak kell tekinteni, mintha azt az elmulasztott határidőn belül teljesítette volna, az Be szigorlat A tételsor 59 elmulasztott határnapon végzett eljárási cselekményt pedig a szükséges keretben meg kell ismételni. Az ismétlés eredményéhez képest a korábbi eljárási cselekmény hatályban tartásáról vagy teljes, illetőleg részleges hatályon kívül helyezéséről is határozni kell. Az igazolási kérelemnek helyt adó határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye. Az igazolási kérelem elutasítása esetén az általános

szabályok szerinti rendes jogorvoslatnak (panasznak illetve fellebbezésnek) van helye. Az elkésettség eseteit a törvény a következőképpen szabályozza:  a hat hónapon túl érkezett igazolást minden esetben érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani;  a nyolc napon túl, de hat hónapon belül érkezett igazolás esetén először a késedelem okát meg kell vizsgálni, és ettől függően kell azt vagy elutasítani vagy érdemben megvizsgálni;  nyolc napon belül érkezett igazolás esetén érdemi vizsgálatra kerül sor, kivéve, ha az igazolás kizárt vagy az igazolást kérő egyidejűleg nem pótolta az elmulasztott cselekményt, holott erre meg lett volna a lehetősége. A törvény az alábbi esetekben zárja ki az igazolást:  a magánindítvány előterjesztésére nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye;  a nyomozást lezáró iratismertetés határnapjának elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye;  az,

akivel az elsőfokú bíróság az ítéletét kihirdetés útján közli, fellebbezését nyomban bejelentheti, vagy erre háromnapi határidőt tarthat fenn. E határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye;  a másodfokú tárgyalás elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye; Az idézés és az értesítés A hatóság - ha e törvény kivételt nem tesz - azt idézi, akinek jelenléte az eljárási cselekménynél kötelező, és azt értesíti, akinek a jelenléte nem kötelező, de a törvény lehetővé teszi. Az idézés és az értesítés rendszerint írásban vagy a hatóság előtti megjelenés alkalmával szóban történik. Az írásbeli idézésnek, illetőleg értesítésnek tartalmaznia kell, hogy a megidézettnek milyen minőségben, hol és mikor kell megjelennie, illetőleg az értesített milyen minőségben jelenhet meg, a távolmaradás következményeire való figyelmeztetést, valamint - a vádirat benyújtása után - az eljárás alapjául

szolgáló bűncselekmény megjelölését. Szükség esetén az idézés vagy az értesítés rövid úton (pl. távbeszélő útján) is történhet A fegyveres erők, fegyveres testületek vagy rendészeti szervek tagját rendszerint elöljárója útján kell idézni, illetőleg értesíteni. Kiskorú idézéséről a gondozóját azzal a felhívással kell értesíteni, hogy a megjelenéséről gondoskodjék. Kiskorú idézéséről és értesítéséről a törvényes képviselőjét is értesíteni kell Tehát az idézés és az értesítés az eljárási cselekményekről való tudomásszerzés, ill. a megjelenésre való felhívás két fajtája. Főszabály szerint idézésre a megjelenés kötelező. Az idézés illetve értesítés módozatai:  Az írásbeli idézés illetve értesítés az általános és leggyakoribb mód. Be szigorlat A tételsor 60  Szóbeli idézésre illetve értesítésre nyomozati szakaszban akkor kerül sor, ha a megidézett és

megjelent személy ismételt megjelenése szükséges, vagy a jelenlévő személyt az újabb eljárási cselekményről értesíteni kell. A vádemelés utáni szakaszban erre akkor kerülhet sor, ha a tárgyalást el kell halasztani vagy el kell napolni és az új tárgyalási határnap kitűzésnek nincs akadálya. Ez esetben a bíróság a megjelenteket - kivéve, ha egyéb módon kell megjelenésükről gondoskodni - a bíróság az új határnapra szóban idézi illetve értesíti. E módozatnak az eljárási költségek csöketése szempontjából is jelentősége van. Az idézéssel szembeni mulasztás következményei Ha a terhelt, a védő, a tanú vagy a szakértő az idézés ellenére nem jelenik meg, és ezt alapos okkal előzetesen nem menti ki, vagy engedély nélkül eltávozik, illetőleg a terhelt vagy a tanú önhibájából olyan állapotban jelenik meg, hogy nem hallgatható ki, a hatóság  a terhelt elővezetését rendelheti el,  a tanú elővezetését

rendelheti el, vagy rendbírsággal sújthatja,  a védőt és a szakértőt rendbírsággal sújthatja. A fentiekben szabályozott esetben a tanút és a szakértőt a meg nem jelenésével, illetőleg az eltávozásával okozott költség megtérítésére kell kötelezni. Az idézettet akkor is megjelenési kötelezettség terheli, ha az eljárás során a vallomást megtagadhatja. A mulasztás törvényi következményeit bármelyik az alábbiakban megjelölt ok fennállása esetén lehet illetve kell alkalmazni:  az idézés szabályszerűsége ellenére való meg nem jelenés és előzetesen alapos okkal kimentés hiánya;  engedély nélküli eltávozás;  önhibából eredő ki nem hallgatható állapotban (pl. ittas, bódult) való megjelenés (ez csak a terheltre illetve a tanúra vonatkozhat). A rövid úton való idézés esetén - általában - e szabály nem alkalmazható. A hatóság nem alkalmazhatja együttesen az elővezetést (útbaindítást) és a

rendbírságot, hanem mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy alkalmaz-e jogkövetkezményt, és ezek után adódik választási lehetősége a szankciók közül. Ha a tanú a tárgyalásról való távolmaradását előzetesen bejelentette, vizsgálni kell, hogy az alapos okkal történt-e. Rendbírsággal csak akkor sújtható, ha a kimentés oka nem volt alapos A kézbesítés A kézbesítés a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó külön jogszabály szerint történik, a címzett az iratot a hatóságnál is átveheti. Ha a sértettnek vagy az egyéb érdekeltnek meghatalmazottja van, a részére szóló iratot az idézés kivételével - a meghatalmazottnak kell kézbesíteni. Az ismeretlen helyen tartózkodó terhelt részére a hivatalos iratokat hirdetményi úton kell kézbesíteni. Ha hirdetményi kézbesítésnek van helye, az iratot tizenöt napra ki kell függeszteni a hatóság, valamint a címzett utolsó lakóhelye szerinti helyi önkormányzat

hirdetőtáblájára. Az iratot a hatóságnál történő kifüggesztéstől számított tizenötödik napon kell kézbesítettnek tekinteni. Be szigorlat A tételsor 61 A kézbesítés formái:  személyesen,  posta útján,  hirdetményi úton,  hatóság kézbesítője útján,  nemzetközi jogsegély keretében. A felek részére hivatalos iratokat fő szabályként a posta útján kell kézbesíteni. A visszaküldött iratot - kivéve a külföldi kézbesítést - a kézbesítés második megkísérlésének, illetőleg a második figyelmeztetés postafiókba helyezésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni. A címzett halála esetén a halotti anyakönyvi kivonat beszerzése is szükséges, önmagában a postásnak a borítékra vagy a vétívre tett azon feljegyzése, hogy a címzett “meghalt” még nem bizonyítja kétséget kizáró módon a halál bekövetkezésének tényét. Ha a küldemény “ismeretlen”

jelzéssel érkezik vissza, akkor lakcímfigyelő útján kell a címzett új lakóhelyét megállapítani. A hatóságok (bíróságok) az irataikat a postai kézbesítés mellőzésével kivételesen saját kézbesítőik útján is kézbesíthetik, ha azt a sürgősség indokolja vagy az más okból szükséges. Ha a kézbesítés a címzett vagy az ügyirat átvételére jogosult más személy távolléte miatt kétszeri kísérlettel sem teljesíthető és a címzett vagy az ügyirat átvételére jogosult más személy egyebütt sem található fel, a bűnügyi idézés - a hatóság erre vonatkozó rendelkezéséhez képest - a címzett lakásának ajtajára való kifüggesztéssel is kézbesíthető. Egyéb ügyiratok tekintetében sem kifüggesztés útján való kézbesítésnek, sem figyelmeztetés otthagyásának helye nincs és a kézbesítést vagy ismét meg kell kísérelni vagy a posta útján kell teljesíteni. Hirdetményi kézbesítésnek az alábbi esetekben van

helye:  a jogszabály megszegésével külföldön tartózkodó vádlottnak az idézést hirdetményi úton kell kézbesíteni,  a jogszabály megszegésével külföldön tartózkodó vádlottal az ügydöntő határozatot hirdetményi kézbesítéssel kell közölni. A kézbesítés nemzetközi vonatkozású szabályait a 8001/1995 (IK 8.) IM tájékoztató tartalmazza. A jegyzőkönyv Az eljárási cselekményekről - ha e törvény másként nem rendelkezik - jegyzőkönyvvezető vagy a hatóság tagja jegyzőkönyvet készít. A jegyzőkönyvben fel kell tüntetni:  a hatóság megnevezését,  az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény megjelölését és a terhelt nevét,  az eljárási cselekmény helyét és idejét,  a hatóság tagja, az eljárásban részt vevő személy és képviselője, a szakértő, a hatósági tanú, továbbá - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a tanú nevét. A jegyzőkönyvben röviden le kell írni az eljárási

cselekmény menetét akként, hogy a jegyzőkönyv alapján az eljárási szabályok megtartását is ellenőrizni lehessen. A terhelt és a tanú vallomását, valamint a szakvéleményt a jegyzőkönyvnek a szükséges részletességgel, indokolt esetben szó szerint kell tartalmaznia. Jegyzőkönyvbe lehet foglalni - az ítélet kivételével - az Be szigorlat A tételsor 62 eljárás során hozott határozatokat is. A hatóság tagja és a bírósági eljárásban a jegyzőkönyvvezető a jegyzőkönyvet aláírja. Ha a jelenlevő ügyész, terhelt, védő, sértett vagy egyéb érdekelt az eljárással összefüggő esemény vagy nyilatkozat jegyzőkönyvbe vételét kéri, ez csak abban az esetben mellőzhető, ha ennek megtörténtéről a hatóságnak nincs tudomása. A jegyzőkönyvet a hatóság szükség esetén kiegészíti vagy kijavítja, erről az érdekelteket értesíti. A hatóság elrendelheti az eljárási cselekmény rögzítését gyorsírással,

hangfelvevővel vagy egyéb berendezéssel. A terhelt, a védő vagy a sértett indítványára ez csak akkor rendelhető el, ha a költséget előlegezik. A rögzítés ilyen módja - külön jogszabályban meghatározott eseteket kivéve - a jegyzőkönyvet nem pótolja. A gyorsíróra a szakértőkre vonatkozó rendelkezések irányadók. A jegyzőkönyv közokirat, ami az ellenkezőjének bizonyításáig azt tanúsítja, hogy a benne leírt eljárási cselekmény a jegyzőkönyv tartalmával egyezően megtörtént. A jegyzőkönyvből ki kell tűnnie, hogy a hatóság az eljárási szabályokat betartotta-e, valamint tartalmaznia kell az eljárási cselekmény során tett vallomások és egyéb szóbeli nyilatkozatok lényegét. A terhelt és a tanú vallomását első személyben és a szükséges részletességgel kell jegyzőkönyvbe foglalni. A vallomást és a szakvéleményt általában nem kell szó szerint jegyzőkönyvbe venni, de indokolt esetben, ha annak különös

jelentősége van, szó szerinti jegyzőkönyvbe foglalásra is sor kerülhet. Ha a határozatot jegyzőkönyvbe foglalják, akkor fő szabályként a jegyzőkönyvnek az indokolást is tartalmaznia kell. Az ítélet nem foglalható tárgyalási jegyzőkönyvbe A Be. 115 §-a a jegyzőkönyv tartalmára és elkészítésének módjára vonatkozó általános az eljárás valamennyi szakaszában alkalmazandó - szabályokat állapítja meg Az eljárási törvény ezen túl további - részben a nyomozati, részben a tárgyalási szakaszra - vonatkozó szabályokat is tartalmaz. A törvény rendelkezik a jegyzőkönyv alaki kellékeiről. Ezeket a Be 115 § (2) bekezdése részletesen felsorolja. Így a jegyzőkönyv alapján lesz megállapítható, hogy melyik hatóság előtt, hol és mikor, ki ellen indult ügyben, milyen eljárási cselekmény foganatosítására került sor, és abban kik vettek részt. A bűnügyi költség és viselése Bűnügyi költség  mindaz a költség,

amelyet az ügyben az eljárás megindításától a büntetés végrehajtásának befejezéséig, továbbá a perújítási és a felülvizsgálati eljárás, valamint a különleges eljárások során az állam előlegezett;  a terheltnek és a magánvádlónak az ügyben felmerült készkiadása;  a védőnek és a sértett képviselőjének készkiadása és díja. Az okozott költség viselésére kötelező határozat elleni jogorvoslat halasztó hatályú. Ha a tanú vagy a szakértő a vallomástételt, illetőleg a közreműködést és a véleménnyilvánítást a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, rendbírsággal sújtható, és az okozott költségek megfizetésére kötelezhető. Be szigorlat A tételsor 63 A bűnügyi költség nem azonos a büntető eljárás költségével. Ez utóbbi magában fogalja az eljárásban a hatóságok oldaláról részt vevő személyek munkabérét, a hivatali helyiségek fenntartási

költségeit, az ügyben alkalmazott technikai (magnó, video, számítógép stb.) költségeket, postai kiadásokat stb. A büntetőeljárás költsége lényegesen nagyobb mint az ügyben felmerülő bűnügyi költség. A büntetőeljárásnak a Btk 120 §-ba nem sorolható költségét az állam - összefüggésben bűnüldöző és igazságszolgáltatási funkciójával - viseli. A bűnügyi költséggel kapcsolatos további rendelkezések a büntetőeljárási törvényben:  a vádlottak a jövőben felmerülő bűnügyi költség egyetemleges megfizetésére nem kötelezhetők;  a nyomozás megtagadása esetén a felmerült bűnügyi költséget az állam viseli;  a bíróság az ügydöntő határozatban rendelkezik a bűnügyi költség viseléséről;  próbára bocsátás esetén a vádlottat kötelezni kell a bűnügyi költség viselésére;  a bíróság a hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban felmerült bűnügyi költségnek vagy

egy részének megfizetése alól a vádlottat mentesítheti, ha a megfizetésre kötelezés - az eljárás megismétlésének okára tekintettel - méltánytalan lenne;  a felmerült bűnügyi költséget a perújítási indítvány elutasítása esetén az állam, a perújítási kérelem elutasítása esetén a kérelmező viseli; - a felmerült bűnügyi költséget a felülvizsgálati indítvány elutasítása esetén - az ügyész által kezdeményezett felülvizsgálat esetét kivéve - az indítvány előterjesztője viseli. Más esetekben a bűnügyi költséget az állam viseli.  a bűnügyi költség címén befizetett összeget a terheltnek vissza kell téríteni, ha perújítás vagy felülvizsgálat folytán felmentették, illetőleg az ennek folytán hozott határozat ilyen kötelezést nem, vagy alacsonyabb mértékben tartalmaz;  az államot illető bűnügyi költség behajtásáról a bíróság gondoskodik;  az államot illető bűnügyi költség

megfizetését az igazságügyminiszter különös méltánylást érdemlő okból egészben vagy részben elengedheti. A bíróság a vádlottat a bűnügyi költség viselésére kötelezi, ha őt bűnösnek mondja ki, vagy szabálysértés elkövetéséért a felelősségét megállapítja. Ez a rendelkezés nem vonatkozik arra a bűnügyi költségre, amelynek viselésére e törvény alapján mást kell kötelezni. A vádlottat csak azzal a cselekménnyel, illetőleg a tényállásnak azzal a részével kapcsolatban felmerült bűnügyi költség viselésére lehet kötelezni, amelyre bűnösségét vagy felelősségét megállapították. Nem lehet kötelezni annak a bűnügyi költségnek viselésére, amely nem az ő mulasztása folytán - szükségtelenül merült fel A bíróság a bűncselekmény súlyához képest aránytalanul nagy bűnügyi költség egy részének megfizetése alól a vádlottat kivételesen mentesítheti. A bíróság a bűnösnek kimondott vádlottakat

külön-külön vagy egyetemlegesen kötelezi a bűnügyi költség viselésére. Nincs helye egyetemleges kötelezésnek, ha a bűnügyi költség, illetőleg annak egy része vádlottak szerint elkülöníthető. Bűnügyi költség mindaz a költség, amelyet az ügyben az eljárás megindításától a büntetés végrehajtásának befejezéséig, továbbá a perújítási, felülvizsgálati, valamint különleges eljárás során az állam előlegezett, továbbá a terheltnek és a sértett képviselőjének készkiadásai és díja. A bűnügyi költségről a bíróság összegszerűen és vádlottanként rendelkezik. A rendelkező részben kell megjelölni a bűnügyi költség összegét és az azt viselő vádlott nevét, míg az ítélet indokolási részében a szükséges mértékben számot kell adni a rendelkezés összegszerűségéről és jogcíméről. Be szigorlat A tételsor 64 A bűnösnek kimondott vádlottakat a lehetőségekhez képest külön-külön

kell kötelezni a bűnügyi költség megfizetésére. Ebben az esetben minden vádlott a saját cselekményével, illetve annak elbírálásával önállóan felmerült bűnügyi költséget köteles megfizetni. Az állam viseli a bűnügyi költséget, ha a bíróság a vádlottat felmenti, az eljárást megszünteti vagy szabálysértés miatt a felelősségét nem állapítja meg, továbbá azt a költséget is, amely annak kapcsán merült fel, hogy a vádlott a magyar nyelvet nem ismeri, illetve azt a költséget, amelynek viselésére a bíróság a vádlottat nem kötelezte. A bíróság - az eset körülményeitől függően - kötelezheti a vádlottat a bűnügyi költségnek vagy egy részének megfizetésére, ha megállapítja, hogy bűncselekményt követett el, de a büntetőeljárást megszünteti. A vádlott felmentése vagy a büntetőeljárás megszüntetése esetén is kötelezni kell a vádlottat annak a költségnek a viselésére, amely az ő mulasztása folytán

merült fel. 24. A bizonyítás fogalma, tárgya, célja és elvei Bizonyítási tilalmak A bizonyítás fogalma A bizonyítás a bizonyítandó és a bizonyító tény összekapcsolása. Ez a kapcsolat a bizonyíték forrásának felhasználása révén keletkező, a bizonyítási eszközökben rejlő bizonyíték. Pl. a tanú a bizonyíték forrása, a tanúvallomás a bizonyítási eszköz, a vallomásban előadott releváns tény a bizonyíték. Ismeretelméleti megközelítésben közvetett megismerő, rekonstruáló tevékenység. Logikai megközelítésben a logika szabályai szerint végzett gondolkodási folyamat. Processzuális értelemben meghatározott jogi formában szabályozott alanyok ugyanígy szabályozott tevékenysége, amely a törvényben meghatározott kérdések eldöntésére irányul előírt módon. A bizonyításnak van egy tartalmi (a cél függvényében vizsgálandó) és egy formai (a módszert illető) eleme. A tartalmi és a formai kérdései és ezek

súlya a kontinentális és az angolszász jogrendszerben eltérő. Az USA büntető eljárási rendszerében pl. a fellebbezések (“semmisségi panaszok”) túlnyomó, csaknem kizárólagos része formai kérdések körül mozog. A kötelező (Miranda) figyelmeztetések hiányos, hibás volta pl. semmissé tehet a “józan ésszel” meggyőzőnek látszó, egyértelmű bizonyítékokat is. (Az USÁ-ban a terhelt által megmutatott elrejtett lőfegyver vagy holttest sem képezhetett bizonyítékot, ha nem hangzott el előzőleg az önvádolás alóli mentességre történt kioktatás.) E rendszer illusztrálásaként érdemes röviden áttekinteni az amerikai bizonyítási rendszert, és ennek a kontinentális fejlődésére kisugárzón hatásait. Immáron 30 éve, hogy az USA Legfelsőbb Bírósága valóban történelmi jelentőségű döntést hozott arról, hogy milyen jogi előírások rendezzék a bűncselekmények gyanúsítottjainak rendőrségi kihallgatását. Ennek a

“Miranda v Arizona” néven ismertté vált döntésnek a részletes felidézése közismertté válása okán felesleges. Elegendő röviden annyi, hogy a döntés Be szigorlat A tételsor 65 értelmében bármely, a hatóság őrizetében lévő vagy személyi szabadságától más módon megfosztott személyt kihallgatása megkezdésekor figyelmeztetni kell arra, hogy  joga van hallgatni,  ha e joga ismeretében mégis válaszol a hozzá intézett kérdésekre, válaszait bizonyítékként fel lehet ellene használni,  joga van a rendőrségi kihallgatása előtt, illetve alatt bármikor ügyvéddel tanácskozni, és  ha nincs pénze ügyvédre, díjmentesen gondoskodnak a számára védő kirendeléséről. E figyelmeztetéseknek úgy kell elhangozniuk, hogy a gyanúsított világosan megérthesse, mit közöltek vele, s ha nem kíván vallani, kihallgatását meg kell szakítani. A vizsgálónak nincs joga a kihallgatottat befolyásolni arra, hogy mégis

tegyen vallomást, s azt sem gátolhatja meg semmilyen módon, hogy a kihallgatás védő jelenlétében folyjék, ha az illető kinyilvánította, hogy ügyvéd segítségére tart igényt. A “Miranda”-döntésnek természetesen voltak bizonyos előzményei, az idézett jogok deklarálása tehát nem érte teljesen váratlanul az amerikai jogi közvéleményt. Korábban, már hosszú ideje az ún. “önkéntességi tesztet” alkalmazták annak megítélése céljából, hogy a gyanúsított által tett vallomás vajon valóban mentes-e bármely külső befolyástól. Ennek az eljárásnak a lényege szerint bizonyos külső körülményekből - általában a jegyzőkönyvekből állapították meg, hogy önkéntes beismerésről lehet-e szó, van-e arra utaló jel, hogy esetleg “lenyűgözték” a gyanúsított akaratát, vagy felmerült-e bármely más, a befolyásolást alátámasztani látszó körülmény. Kifejtették ennek kapcsán azt is, hogy a 14

Alkotmánykiegészítésben foglalt “tisztességes eljáráshoz való jog” megszorítóan nem értelmezhető, s e jog megsértése nem csupán nyilvánvalóan durva kényszerítési formák, pl. a verés, a kikötözés a korbácsolás alkalmazása révén lehetséges, hanem pl. “véget nem érő keresztkérdések alkalmazásával is.” E teszt mindamellett nem volt egyéb bizonyos - utóbb nem is mindig tényleges tartalmuknak megfelelően rögzített - körülmények szubjektív mérlegelésénél, amit ráadásul a bizonyítási folyamatban érdekelt nyomozó végzett. Elkerülhetetlennek látszott ezért objektív kritériumok keresése. Az első olyan nagyobb nyilvánosságot kapott ügy, melynek tárgyalása során ezt megkísérelték, az 1964-ben folyt “Escobedo v. Illinois” ügy volt, melyben még csak a hallgatás jogát és az ügyvédhez való jogot deklarálták. Röviddel később nyomatékot adtak e jogok mellőzhetetlenségének a “Massiah v. USA”

ügyben, amelyben kifejtették, hogy a vád alá helyezett személynek a védője távollétében tett nyilatkozata bizonyítékként nem vehető figyelembe. Ezt követte a többször méltatott “Miranda”, amely a lehetőségek és kötelességek pontos katalógusán kiül azt is deklarálta, hogy az említett jogokról le is lehet mondani, feltéve persze, hogy azt tudatosan és önkéntesen teszik. Később viszont e jogok bármikor “feléledhetnek”, a lemondás tehát csak az adott pillanatban és az adott kérdéskör kapcsán érvényes. A 70-es évek elején azután egyre több olyan kifogás merült fel az amerikai szaksajtóban, amely a “Miranda” túl széles, “sokat markoló” voltát kifogásolta, s ezzel párhuzamosan az új összetételű Legfelsőbb Bíróság - különösen a konzervatívnak ítélt Burger bíró révén - megkezdte a döntés óvatos, de módszeres aláásását. Az első ezt világosan érzékeltető döntés az 1971-es “Harris v. New

York” ügyben született, ahol szótöbbséggel kimondták, hogy bizonyos körülmények igazolására (elsősorban a vádlott szavahihetőségének megdöntésére) felhasználhat az ügyész a “Miranda” megsértésével Be szigorlat A tételsor 66 szerzett bizonyítékot is. Maga a “Miranda” ugyanis tiltotta ezt is, ám Burger bíró a többségi véleményt megokoló fejtegetésében kijelentette, hogy ez a tilalom csak félreértés: “a Mirandadöntés egyes elemeit valóban lehet úgy érteni, mint amelyek tiltják a jogi tanácsadó nélkül tett kijelentés felhasználását bármely célra, de ezek nem a döntés lényegéhez tartoznak. A Miranda döntés nem használható fel hamis vallomás védőpajzsaként.” Noha ekkorra az erózió első jelei nyilvánvalóvá váltak, nem volt olyan jelentős jogi fórum, amely az eredeti döntés nyomán kialakult gyakorlat megváltozásának veszélyeire figyelmeztetett volna, csupán a Legfelsőbb Bíróság

elszigetelt különvéleményei adtak hangot a “Miranda” garanciális elemei fontosságának. Mérföldkő volt a további erózió útján a “Michigan v. Tucker” döntés 1974-ben, amelyben már olyan vélemény is elhangzott, hogy a védő tanácsadásához való jogot differenciáltan kell kezelni, s e jog nem ítélhető meg azonosan saját (fizetett) illetve ingyenes (kirendelt) védő esetén. Akiknek még ekkor is kételyeik voltak az óvatos visszavonulás súlyát és hatásait illetően, azokat meggyőzhette az egy évvel későbbi “Michigan v. Mosley” ügy, melyben kijelentették, hogy a védőhöz korábban ragaszkodó terhelt hallgatása csak addig méltányolható, amíg - akár néhány óra múlva- másik rendőr előtt nem tesz vallomást. Ezután a “Brewer v Williams” ügy következett, ahol deklarálták: nincs jelentősége a bizonyító erő szempontjából annak a körülménynek, hogy a korábbi elmegyógyintézeti ápoltat “körmönfont

módon” úgy hallgatták ki, hogy nem is tudott terhelti minőségéről. Később még tovább szűkítették a “Miranda” hatókörét, számos ügyben arra hivatkozva, hogy a figyelmeztetések (egy része) elmaradt ugyan, de a gyanúsított nem volt “őrizetszerű” helyzetben. Ez történt pl a “Bekhitt v USA” ügyben, ahol az adóhivatali dolgozók a gyanúsítottal saját lakásán folytattak “kihallgatás-szerű” (utóbb mégis “kötetlen beszélgetésnek” minősített) eszmecserét, vagy az “Oregon v. Matthiason” ügyben, mely döntés indokolásában hosszasan taglalták, hogy az idézésre történő önkéntes megjelenés még hosszas várakozás esetén sem indokolja őrizetszerű helyzet hiányában a Miranda-figyelmeztetéseket. Végül a “Mirandafigyelmeztetéseknek” a kegyelemdöfést a Legfelsőbb Bíróság “New-York v Quarless” ügyben hozott döntése adta meg, amelyben szótöbbséggel elfogadták, hogy a rendőröknek felesleges

bármely figyelmeztetés alkalmazása, ha olyan kérdéseket tesznek fel, melyeket ésszerűen vált ki belőlük a közbiztonságért való aggodalom. A nyilvánvaló visszavonulás további állomásait jelentő döntések közül már csak egy számunkra is némi tanulságot sejtető határozatot emelek ki: a “Colorado v. Spring” ügyben kijelentették, hogy önkéntesnek és hatályosnak tekintendő a vádlott korábbi joglemondása akkor is, ha kihallgatását utóbb - mégoly súlyos - újabb bűncselekmények firtatására terjesztik ki. Eszerint tehát elegendő a figyelmeztetéseknek egyszer - az első kihallgatás megkezdésekor elhangozniuk. Kezdetben óvatosan és fokozatosan, később egyre határozottabban és radikálisabban szűkült tehát az eredeti “Miranda-döntések” hatóköre, olyannyira, hogy napjainkban egyes szerzők már az említett jogok teljes feladásáról beszélnek. Okkal merül fel a kérdés, hogy mindez vajon csak amerikai sajátosság-e ?

Az angol gyakorlatot szemlélve - noha némileg óvatosabban és több határozott ellenvéleménnyel kisérve - ugyanez a tendencia figyelhető meg. Hosszú ideje igen erős nyomás Be szigorlat A tételsor 67 nehezedik a Home Secretary-ra annak érdekében, hogy adja fel a hallgatáshoz való feltétlen jog elismerését. Williams Glainville ismert brit büntetőjogász pl. nemrégiben kifejtette: a hallgatáshoz való jog új és kiterjesztő értelmet kapott; olyat, ami józan ésszel nézve már szétfeszíti a reális kereteit. Egyesek ugyanis a hallgatáshoz való jogot helytelenül úgy interpretálják, hogy a vallomás megtagadásából tilos bármely következtetést levonni. Igaz ugyan - állítja az angol kriminológus - hogy az embereket közvetve sem szabad azért megbüntetni, mert nem szolgáltatnak bizonyítékot a bűnösségükre. Ám szerinte az is igaz, hogy “az ártatlan nem áll némán, hanem érvekkel védekezik, s türelmetlenül várja, hogy

válaszolhasson a kétkedők kérdéseire. Ha ezt mégsem teszi nem lehet tiltott dolog felhívni az esküdtek figyelmét arra, hogy értékeljék belátásuk szerint a hallgatást. Nem tiltható meg tehát az esküdteknek, hogy így okoskodjanak: súlyos bizonyítékok merültek fel ez ellen az ember ellen, és mert nem védekezett - miként az az ártatlanoktól elvárható - elítélem.” A szerző szerint az az érv sem állja meg a helyét a hallgatás jogának kiterjesztő értelmezése mellett, hogy az angol tárgyalási rendszernek mindig is sarkalatos elve, alapja volt a vallomás megtagadhatóságának lehetősége. 1898 előtt ugyanis (ekkor lépett hatályba a bűnügyek bizonyításának szabályait összegző angol törvény) a vádlottaknak meg sem engedték a vallomástételt, még akkor sem, ha ehhez ragaszkodtak. Ez azonban nem a “hallgatás jogának elismeréséből” fakadt, hanem abból az ésszerű felismerésből, hogy helytelen valakit megesketni az

igazmondásra, ha minden oka megvan az esküszegésre. Ezek a meggondolások vezettek ahhoz, hogy Angliában a 70-es évek elején az idézett törvény felülvizsgálata során az akkori előkészítő bizottság már egyhangúan javasolta a hallgatás jogának korlátozását, kifejtve, hogy a valaki ellen valamely lényeges és elsődleges bizonyíték áll rendelkezésre, és testileg vagy lelkileg nem korlátozott, a bíró szólítsa fel arra, hogy tegyen vallomást. Ekkor az esküdtek - ha a vádlott mégis a hallgatás mellett döntene - mérlegelhetnék a körülményeket - sőt, a bíró fel is szólíthatná őket arra, hogy vonjanak le a némáságból tetszésük szerinti következtetéseket. A hallgatás jogának értelmezése kapcsán hasonló korlátozó törekvések figyelhetők meg a kontinentális, elsősorban a német gyakorlatban. Igaz, az NSZK-ban a fellebbviteli bíróságok és a jogi irodalom képviselőinek többsége hosszú időn keresztül, (s szinte

napjainkig) úgy vélekedett, hogy a hallgatás jogára is kiterjedő kioktatási kötelezettség megsértése semmissé teszi a vallomásban testet öltő bizonyítékot. Ebben a szellemben született pl. egy tartományi legfelsőbb bírósági ítélet, mely szerint “a rendőrök igen gyakran megsértik a kioktatási kötelezettséget, s az ilyen jogellenesség következménye csak a felhasználhatósági tilalom lehet.” Hivatkoztak ennek kapcsán az USA, Dánia, és Anglia hasonló gyakorlatára (hogy az analógia nem látszik teljesen megalapozottnak, az az előzményekből talán már kitűnt), és egyes korábbi német felsőbírói ítéletekre. E döntést éppen ezért még a Legfelsőbb Bíróság jogerős határozata előtt számos kritika érte. Ezek lényege szerint a hallgatás jogára vonatkozó kioktatás elmaradása automatikusan nem eredményezhet felhasználhatatlanságot; ilyen szigorú szabályt a német büntető eljárási törvény mérlegelést nem tűrően

egyébként is csak a kikényszerített vallomás esetén ír elő. A döntés bírálói tehát helyesnek látnák, ha a felhasználhatatlanság tilalmát komoly megszorításokkal értelmeznék. Be szigorlat A tételsor 68 Ezt a véleményt lényegében osztotta a fellebbezés elbírálása során a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság is, hangsúlyozva, hogy a hallgatás jogára vonatkozó kioktatás elmaradásának hatását a körülmények döntik el. A felhasználhatóságot semmi sin alatt nem zárja ki a hatóság mulasztása “ha a gyanúsított egyébként ismeri a jogait, vagy védője jelenlétében nem kifogásolja a figyelmeztetés elmaradása ellenére tett vallomás jegyzőkönyvezését.” Tovább korlátozták a hallgatás jogát egy másik elvi jelentőségű döntésben, amely a “spontán beismerés” felhasználhatósága mellett érvelt, rámutatva, hogy “ha a terhelt önkéntes beismerése megelőzi voltaképpeni szabályos kihallgatását, a

hatóságoknak joguk van e beismerést tudomásul venniük, és később annak elhangzását tanúvallomásukkal is megerősíthetik.” Ilyen nemzetközi közegben (és részben ilyen előzmények után) látta elérkezettnek az időt a magyar törvényhozás a hallgatás jogának nyomatékosítására, s a büntető eljárás amúgy is aktuálisnak vélt módosítása kapcsán az amerikai gyakorlatból jól ismert figyelmeztetések törvénybe iktatására. Elöljáróban szögezzük le, hogy az l989. évi 26 törvény e figyelmeztetések kifejezett előírásával nem valamiféle forradalmi újdonságot vezetett be a magyar gyakorlatba, hiszen az 1973 évi 1. törvény eddig is elismerte a terhelt hallgatáshoz való jogát, sőt - e törvény helyes értelme szerint - erre őt figyelmeztetni is kellett (volna). Az l973 évi 1 törvény 4 § (3) bekezdése ugyanis mindig előírta a hatóságoknak azt a kötelességét, hogy az eljárás résztvevőit valamennyi őket megillető

jogról tájékoztassák. Azt pedig józan ésszel senki sem vonhatta kétségbe, hogy a terhelt résztvevő (43. §) és a hallgatás jog (87§(3)) A gyakorlat mégis makacsul tiltotta e jog megismertetését, féltve a nyomozások eredményességét, összekeverve a kioktatást a hallgatásra való buzdítással, vagy hivatkozva a terhelt “hallgatással ellentétes érdekeire” (azt hangsúlyozva, hogy csak a megtett vallomás “kényszerítheti ki olyan eljárási cselekmények elvégzését, amelyek a terhelt számára kedvező bizonyítékot produkálhatnak.” Ez az okoskodás pedig aligha magyarázható másként mint így: “ha kell, kényszerítsük ki a vallomást, hogy ezáltal kikényszeríthessük a terhelt érdekeinek érvényesülését.” Az ilyen álszentnek álcázott (valójában pusztán praktikus és az “eredményességet” féltő) nézeteknek a szaksajtóban napvilágot látott megfelelő bírálata mégis kevésnek bizonyult. 1989 őszén ugyanis az

akkori parlament - az eljárási törvény egyébként számos más kérdésben valóban sürgetően esedékes novellájának tárgyalása során - előkészítetlen, és váratlan önálló képviselői indítványra (mintegy puccsszerűen) törvénybe iktatta egyebek mellett a “Miranda-figyelmeztetések” kifejezett és nyomatékos alkalmazandóságát is. Ekkor egészült ki tehát a törvény 87. §-a következő (2) bekezdéssel: “a terheltet a kihallgatásának megkezdésekor figyelmeztetni kell arra, hogy nem köteles vallomást tenni, a vallomás megtételét a kihallgatás folyamán bármikor megtagadhatja, továbbá hogy amit mond, bizonyítékként felhasználható. A figyelmeztetést és a terhelt válaszát jegyzőkönyvbe kell foglalni. (1989 évi 26 tv) A figyelmeztetés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe. Ha a terhelt a vallomás tételét megtagadja, figyelmeztetni kell arra, hogy az eljárás folytatását

nem akadályozza, de a védekezésnek erről a módjáról lemond.” Be szigorlat A tételsor 69 A novella “indokolása” e kérdést illetően alig tett egyebet a törvényszöveg megismétlésénél, hacsak azt a fél mondatot nem tekintjük indoknak, hogy a korábbi szabályozás “nem biztosította kellően a terhelt jogait.” 1990. január 1 napjától tehát alapvetően kontinentális szemléletű eljárási törvényünk sajátos angolszász bizonyítási szabályokkal “egészült ki”: kifejezett és koncentrált formában megjelenő előírásokká vált a “Miranda-figyelmeztetések” néven ismert előírások jó része. Történt pedig mindez akkor, amikor másutt már régen nem a figyelmeztetések feltétlen és kivételt nem tűrő alkalmazásának szorgalmazása volt napirenden, hanem az ésszerű kivételek, a törvényesség és célszerűség összeegyeztethetőségének és kompromisszumainak keresése volt a cél. ĺgy az új büntető eljárási

törvény felfogható úgy is, mint amely a korábbi kissé parttalan és differenciálást nem tűrő elveken változtatott, ésszerűbb, de ugyanakkor garanciális keretek közé szorítva a vallomásból nyerhető bizonyítékot. Az 1998. évi 19 törvény tehát a korábbi szabályozáshoz képest mértéktartó, de igyekszik a törvényesség követelményét továbbra is szem előtt tartani: a 78. § (4) bekezdése szerint “nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon, vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg.” A jelenleg hatályos Be. a következőket írja: Az e törvény rendelkezéseivel ellentétesen lefolytatott bizonyítás eredménye bizonyítékként nem vehető figyelembe. A bizonyítás célja voltaképpen az igazság kiderítése, minthogy azonban az igazság abszolút fogalom,

amelynek az emberhez viszonyított szubjektív megfelelője a bizonyosság, a cél csak az lehet, hogy a büntető eljárás alapjául szolgáló gyanút bizonyosságra változtassa (Vámbéry) . Az a kérdés, hogy a büntető perben abszolút vagy relatív igazságot (bizonyosságot vagy valószínűséget) lehet és kell-e elérni, hosszú ideje foglalkoztatja a jogtudósokat. Az ún. “szocialista jog” az abszolút igazság doktrínáját hirdette, noha nem kivétel nélkül Már Visinszkijnél olvasható: “nem várható el a bíróságtól, hogy a kérdést az abszolút igazság szempontjából oldja meg, hanem a bírói értékelés alá kerülő tényezők lehető legnagyobb valószínűsége szempontjából (helyesebben bizonyosság szempontjából).” A bizonyítási rendszerek 1. A kötött bizonyítás: a törvény határozza meg a bizonyítási eszközöket (olykor ezek értékét is), s azt, hogy ezek léte vagy nemléte alapján mit kell, vagy mit nem lehet

bizonyítottnak tekinteni. Történetileg a következő formái alakultak ki:  formális (a bizonyítandó ténnyel tartalmi kapcsolatban nem lévő) rendszer, amely voltaképen az isteni akaratot kívánta megnyilatkoztatni eskü, bajvívás, tüzesvas- és vízpróba révén;  az ún. pozitív kötött bizonyítási rendszer: meghatározott esetben az elítélés - a belső meggyőződéstől függetlenül kötelező (elsősorban beismerés vagy terhelő tanú esetén, ill. e korszak jellemzője a kínvallatás is);  végül a 19. század elejétől a negatív kötött bizonyítási rendszer: elítélni csak meghatározott bizonyíték megléte esetén szabad, ám nem kötelező. Ha nincs bizonyos Be szigorlat A tételsor 70 minimálisan meghatározott formális bizonyíték, nincs elitélés, ám ha van - de csak akkor - , szerepet kaphat a bíró belső meggyőződése is. Ez utóbbinak - amely a terhelt védekezési szabadságának kétségtelenül igen tág teret

ad, ma is vannak hívei, bírálói viszont ellentmondásosságára mutatnak rá. Glaser pl. így érvel: “ez a rendszer kiegyenlíthetetlen ellentmondásban szenved Egyrészt ugyanis arra az alapgondolatra van fektetve, hogy lehetséges és szükséges is a bizonyítékoknak nemcsak minőségét, hanem bizonyító erejét is absztrakt szabályok által meghatározni, és bízik abban, hogy ilyen módon megállapítható lesz a tárgyi igazság, másrészt maga a negatív bizonyítási elmélet kételkedik ennek lehetőségében, mert nem abban keresi a biztosítékot, hogy a bizonyítékok megfelelnek a törvényben megállapított abstract követelményeknek, hanem abban a benyomásban, amelyet a bíróra gyakorolnak, tehát végső elemzésében a bírónak ítélő erejében. Ebből folyólag előáll az a visszásság, hogyha az adott esetben a használt bizonyítási eszközök megfelelnek is az összes törvényszerű követelményeknek, a törvényhozó szemében mégis

értéktelenek lehetnek, mert nem egyeznek meg a bíró meggyőződésével, a bíró meggyőződése pedig olyan okokra van alapítva, melynek bizonyító erejét a törvény nem ismeri el.” 2. A szabad bizonyítás: kizárólag a hatóságtól (a bírótól) függ, hogy mit fogad el a bizonyíték forrásaként, hogyan bizonyít, s mikor tekint egy tényt bizonyítottnak. A szabad bizonyítási rendszer kialakulása az esküdtszéki rendszerek térhódításával függött össze. Az esküdtszék ugyanis a döntését nem volt köteles indokolni, s ez nem volt összeegyeztethető a kötött bizonyítás elveivel. Vámbéry: “Már az 1791-i francia eljárási kódex elrendelte, hogy az esküdtek személyes meggyőződésüket a jelenlétükben lefolyt bizonyításra és a tárgyalásra alapítsák, AZ 1809-i francia Bp. 342 §-a szerint a törvény csak egy kérdést intéz az esküdtekhez: Avez-vous une intime conviction? (Belsőleg meg van-e győződve ?) Ha ez a forradalmi

lyrikával impregnált formula (Garraud) az esküdtbíróság nem eléggé kárhoztatható mindenhatóságának forrása volt is, úgy másrészt úttörője volt a szabad bizonyítás rendszerének, amely ma egész Európában érvényre jutott.” Elmondható mindamellett, hogy a szabad bizonyítás teljesen tiszta formájában alig több szólamnál, a belső meggyőződés kizárólagossága ötletszerűséghez, az emóciók túlsúlyához, önkényhez vezethet. 3. A vegyes rendszer igen sokféle lehet, pl  a bizonyítási eszközök törvényen alapulnak, mérlegelésűk teljesen szabad,  a bizonyítás eszközei részben szabályozottak, mérlegelésük általában szabad, egyes megkötésekkel, illetve  ezek különféle változatai pl. egyes bizonyítékok előre meghatározott bizonyító erejét előíró szisztéma. Az 1998. évi 19 tv közelebb áll a szabad bizonyítási szisztémához, mégis voltaképpen bizonyítási rendszere is “vegyesnek” tekinthető: A

“kötött” bizonyításra jellemző elemek a hatályos törvénybenA “szabad” bizonyításra jellemző szabályok a hatályos törvénybenA törvény a bizonyítási eszközöket és eljárásokat kimerítően felsoroljaAz egyes eszközökből és eljárásokból szerzett bizonyítékoknak nincs meghatározott bizonyító erejük. Értékelésüknél a belső meggyőződés szerepet kapA törvény a bizonyítási eszközök és eljárások igénybe vételét kivételesen - előírja (pl. kötelező szakértő - 99 § (2) bek.) - kizárja (pl az abszolút tanúzási mentesség esetei - 81 §)A bíróság és az ügyész Be szigorlat A tételsor 71 általában szabadon dönt a törvényben szereplő bizonyítási eszközök vagy eljárások igénybevételéről. A bizonyítás törvényessége  a bizonyítási eszközök felderítése, összegyűjtése, biztosítása és felhasználása törvényes kell legyen, (“e törvény” rendelkezései szerint!)  az emberi

méltóság, a személyiségi jogok, és a magánélet tiszteletben tartandó, (a magánéletre vonatkozó adatok szükségtelenül nem kerülhetnek nyilvánosságra),  a bíróság az ügyész vagy a nyomozó hatóság által bűncselekmény útján,  más tiltott módon,  a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával megszerzett bizonyítékok nem használhatóak fel. A ma hatályos Be. két lényege eleme:  Erőszakkal, fenyegetéssel vagy más hasonló módon senkit sem szabad vallomásra kényszeríteni. Ennek a rendelkezésnek a fenntartása okafogyottá vált, hiszen a kényszervallatás bűncselekmény, s már korábban az volt.  Az e törvény rendelkezéseivel ellentétesen lefolytatott bizonyítás eredménye bizonyítékként nem vehető figyelembe. Ez az előírás viszont nem különböztetett formai és tartalmi szabályszegés között, és így visszás eredményre vezetett. A bizonyítás tárgya A korábbi törvények a

bizonyítás tárgyát nem határozták meg - úgy vélték, hogy a relevancia evidens kérdés: azt kell bizonyítani, aminek - akár anyagi jogi, akár eljárásjogi értelemben - a büntető ügy elbírálása kapcsán jelentősége van. A módosított 1973. évi 1 törvény azonban már deklarálja a bizonyítás tárgyát: A bizonyítás azokra a tényekre terjed ki, amelyek a büntető törvények és az eljárási jogszabályok alkalmazása szempontjából jelentősek. Nem kell bizonyítani azokat a tényeket, amelyek köztudomásúak, vagy amelyekről a hatóságnak hivatalos tudomása van. Nem szorul bizonyításra pl. az a tény, hogy  december közepén 18 órakor már sötét van,  a balta emberi élet kioltására alkalmas eszköz, vagy  két, egymástól 60 kilométerre lévő város közötti utat közúton, gépjárművel egy óra alatt meg lehet tenni. Ezzel szemben a látási viszonyok november elején hasonló időben már nem feltétlenül közismertek,

olykor a sérülést okozó eszköz szakértővel vizsgálandó, s a bíróság is gyakran tart bizonyítási kísérletet annak igazolására vagy cáfolására, hogy valahonnan valahová (milyen teljesítményű járművel, milyen napszakban, milyen forgalmi viszonyok mellett stb.) mennyi idő alatt lehet elérni. Be szigorlat A tételsor 72 A bizonyítás tárgya a bizonyítandó tény, amely az anyagi és eljárásjogi szabályok alkalmazása szempontjából jelentős. A törvény a jogalkalmazóra bízza annak eldöntését, hogy melyek a jelentős, releváns tények. A legáltalánosabb csoportosítás szerint részben a cselekményhez, részben pedig a személyhez kapcsolódnak és mindig a konkrét ügy kapcsán dönthető csak el ezek pontos köre. A cselekményhez kapcsolódó tények egyben egészében megfelelnek a büntető törvénykönyv különös részében írt törvényi tényállási elemeknek. Ennek sorában feltétlen bizonyítást igénylő tények az

elkövetés helye, ideje, módja, esetleg eszköze, eredménye és az elkövető személye, értelemszerűen az adott törvényi tényállás elemeinek megfelelően. Az elkövető személyéhez kapcsolódó tények különösen a szándékosság, vagy gondatlanság tudati eleme, a cselekmény motívuma, indítéka, a személyi-családi, vagyoni körülmények, az egészségi állapot, előélet stb. Bizonyítást igényelnek az eljárási jogszabályok alkalmazása szempontjából jelentős tények is. E körbe általában a hatásköri és illetékességi szabályok, a kizárás, vagy a nemzetközi jogi normák alkalmazásával összefüggő tények tartoznak. Sok esetben a bizonyítandó tények nem közvetlenül kapcsolódnak a megállapítandó tényálláshoz, azonban bizonyításukra szükség van, mert egyrészt általuk bizonyítható más tény, illetve azokból egyéb tényekre vonható további következtetés. A törvényi megfogalmazás egyben a bizonyítás körét és

terjedelmét is meghatározza, amely szoros összefüggésben áll a Be. 9 § (2) bekezdésében megfogalmazott vádhoz kötöttség elvével. E két szabály egybevetéséből következik, hogy vád tárgyává nem tett tényekre a bizonyítást kiterjeszteni a vádelv sérelme nélkül nem lehet. A (2) bekezdés értelmében vannak olyan tények, amelyeket nem kell bizonyítani, mert köztudomásúak, vagy a hatóságnak hivatalos tudomása van róluk. Ezek a tények természetszerűleg jelentősek, vagyis az ügyre tartozók, ám bizonyításuk felesleges. A köztudomású tények az esetek többségében bizonyos természeti jelenségek megfigyelésein, általános emberi élettapasztalatokon, vagy visszatérően ismétlődő törvényszerűségeken alapulnak, amelyek azonos feltételek mellett azonos módon működnek. Bizonyos esetben azonban szükség lehet a bizonyítás nevezetesen a tekintetben, hogy ezek a mindenki számára közismert jelenségek a konkrét esetben is

megállják-e a helyüket. Ilyen köztudomású tények pl, hogy a víz vezeti az elektromosságot, hogy a nagyfeszültség halálos áramütést eredményezhet, hogy az ittas ember bizonytalan lábakon áll, hogy az embernek melyek a létfontosságú szervei és azok hol helyezkednek el. Ugyanakkor viszont pl egy áramütés kapcsán szakértői bizonyítás tárgya lehet, hogy a konkrét körülmények között megállja-e helyét az egyébként általánosan elfogadott köztudomású tény. A bizonyítást nem igénylő tények második csoportjába azok tartoznak, amelyekről a hatóságoknak hivatalos tudomása van. Ide elsődlegesen a hatályos és alkalmazandó különböző szintű jogszabályok, rendeletek, utasítások, irányelvek, elvi döntések, bírósági és alkotmánybírósági határozatok, ismeretük és meglétük tartoznak. Ebből következően a büntetőeljárás során jogszabályi bizonyításra - néhány nemzetközi norma kivételével -, illetve jogi

szakértő igénybevételére nem kerülhet sor. A gyakorlatban azonban határesetnek tűnik az adó-, vám-, illetve devizahatóságok burkolt, nem egyszer nyílt jogszabályi bizonyítása szakvélemény formájában. A bizonyítási tilalmak Be szigorlat A tételsor 73 Bizonyos esetekben maga a törvény korlátozza, illetve zárja ki a bizonyítást, bár itt törvény alatt nem a Be-t, hanem a Btk-t kell érteni. A Btk. 183/A § és a 210 § az ott írt emberrablás, erőszakos közösülés, szemérem elleni erőszak és természet elleni erőszakos fajtalanság esetére kimondja, hogy a 12. évet be nem töltött személyt védekezésre képtelennek kell tekinteni. A törvény tehát egy olyan törvényi vélelmet állít fel, amellyel szemben semmilyen körülmények között nincs helye bizonyításnak. A büntetőeljárás során egyébként a vélelem csak szűk körben érvényesülhet és akkor is az ellenbizonyítás lehetőségével. Más esetben maga az anyagi

jogszabály zárja ki a bizonyítás lehetőségét. A Btk 182 § (2) bekezdése szerint a rágalmazás, a becsületsértés és kegyeletsértés eseteiben a becsület csorbítására alkalmas tény valódisága csak és kizárólag akkor bizonyítható, ha a tény állítását, híresztelését, illetve az arra közvetlenül utaló kifejezés használatát a közérdek, vagy bárkinek a jogos érdeke indokolta. A bizonyítási tilalmakat illetően tehát ez a törvény nem tartalmaz rendelkezéseket, a tankönyvek azonban korábban olykor bőséges teret szenteltek e kérdésnek. Eszerint ki van zárva (tilos) a bizonyítása  az olyan tényeknek, melynek bizonyítása megdönthetetlen vélelem megdöntésére irányulna,  a tudományos tételekkel ellentétes tényeket (pl. “a lopott autó földönkívüli lények akaratából került a garázsomba”),  amelyek bizonyítását maga a törvény zárja ki (pl. “a gyónási titok bizonyítékként felhasználható”) A

bizonyítás eszközei A büntető eljárásjog elmélete a bizonyítékok forrásait és ezzel kapcsolatban a bizonyítás eszközeit hagyományosan  személyi,  tárgyi  és eljárási cselekmény formájában testet öltő intézményekre osztja fel. A bizonyítás eszközei különösen a tanúvallomás, a szakvélemény, a tárgyi bizonyítási eszköz, az okirat, a szemle, a helyszínelés, a bizonyítási kísérlet, a felismerésre bemutatás és a terhelt vallomása. Az eljárás során fel lehet használni a bizonyítás olyan eszközeit is, amelyeket az arra illetékes hatóságok - a törvényben meghatározott feladataik teljesítése során - a büntetőeljárás megindítása előtt szereztek meg. A bizonyítás eszközeinek nincs előre meghatározott bizonyító ereje. A kétséget kizáróan nem bizonyított tényt a terhelt terhére értékelni nem lehet. 25. A tanú és a tanúvallomás Abszolút és relatív mentességi okok A tanú és a tanúvallomás

Tanúként az hallgatható ki, akinek a bizonyítandó tényről tudomása van. Tanúként bárki kihallgatható nemre, korra, vallásra, állampolgárságra tekintet nélkül, akinek a bizonyítandó tényről tudomása van. A tanúk felkutatása, kihallgatása elsősorban a nyomozó hatóságok feladata, de a vád, a védelem és a vádlott is bejelenthet ilyen személyeket, Be szigorlat A tételsor 74 akiknek a kihallgatása annak előzetes mérlegelésétől függ, hogy tudhat-e a bizonyítandó tényről, illetve előbbre viszi-e a bizonyítás eredményességét. Ezen túlmenően a bíróságnak hivatalból is kötelessége vizsgálni, hogy lehetséges-e olyan személyek felkutatása és tanúkénti kihallgatása, akik az ügy érdemét befolyásolhatják. A tanú a kihallgatása során nem csupán az általa észlelt tényekről, hanem az ezekről alkotott véleményéről is számot adhat, mivel azonban a bizonyítás szempontjából kizárólag a tényelőadás vehető

figyelembe a hatóság feladata, hogy a tanú észlelésein alapuló vallomását elhatárolja a következtetéseitől. A tanú speciális eljárásjogi helyzetéből következik, hogy a terhelt az ellene folyó büntetőügyben a nem őt érintő cselekménnyel kapcsolatosan nem hallgatható ki tanúként. Ugyancsak a perbeli helyzettel függ össze, hogy a közvetett tettest a tanúkra vonatkozó általános szabályok szerint kell kihallgatni, így megilletik őt mindazok a jogok, amelyek a tanúkat általában megilletik. A tanúzás szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a tanú közvetlenül, vagy csupán közvetett módon szerezte az információit. A tanúként megidézett személy köteles kihallgatása végett megjelenni és - ha e törvény kivételt nem tesz - vallomást tenni. A tanúnak igénye van - külön jogszabályban megállapított mértékben - a megjelenésével felmerült költségek megtérítésére. Erre a tanút kihallgatásának befejezésekor

figyelmeztetni kell. A tanút úgy kell idézni, hogy megfelelő idő álljon rendelkezésére a megfelelő felkészülésre és megjelenésre. Amennyiben az idézés szabályszerű és a tanú nem jelenik meg, úgy rendbírsággal sújtható, vagy elővezetése rendelhető el, illetve a távolmaradásával, eltávozásával okozott költség megtérítésére kötelezhető. A vallomástételi kötelezettség azt jelenti, hogy a tanú, amennyiben törvényi akadálya nincs, köteles vallomást tenni, a hatóság minden kérdésére válaszolni. Ha a tanú törvényes ok nélkül tagadja meg a vallomást, a 81. § (1) bekezdése szerint rendbírsággal sújtható Amennyiben ennek ellenére sem tesz vallomást, úgy a korábbi vallomása bizonyítékként felhasználható. A tanú megjelenési és vallomástételi kötelezettsége mellett igazmondásra is köteles. Igaz az, amiről a tanú szubjektíve meg van győződve, vagy az objektíve igaz. A tanúnak nem csupán mindent el kell

mondania, amit az üggyel összefüggésben észlelt, hanem semmit nem hallgathat el. Mindezek a tanúra olyan komplex kötelezettséget rónak, hogy azok betartására a hatóságnak folyamatosan ki kell őt oktatnia és a következményekre a figyelmet fel kell hívnia. A tanúnak azonban nem csak kötelezettségei, hanem jogai is vannak. Joga van arra, hogy az utazással és a megjelenésével felmerült költségeit, kiadásait a hatóságtól igényelje. Erre a lehetőségre a tanú figyelmét a kihallgatása során feltétlenül fel kell hívni és a szükséges mértékig ki kell oktatni. Az idézésben a tanút arra is fel lehet hívni, hogy feljegyzéseit, iratait vagy a bizonyításnál felhasználható egyéb tárgyait hozza magával. A kihallgatás kezdetén a tanútól meg kell kérdezni a nevét, születési helyét, anyja nevét, lakóhelyét, foglalkozását, személyi számát, továbbá azt, hogy az ügyben érdekelt vagy elfogult-e. Ezekre a kérdésekre a tanú

akkor is köteles válaszolni, ha egyébként a vallomástételt megtagadhatja. Be szigorlat A tételsor 75 A törvény megfogalmazása szerint az ott felsorolt személyi adatokat a kihallgatás kezdetén kell megkérdezni. Ez felveti azt a kérdést, hogy a személyi adatok felvétele a tanúkihallgatás részét képezi-e, vagy sem, ugyanis e kérdéskörben kell a tanúnak nyilatkoznia, hogy az ügyben érdekelt, vagy elfogult-e. Ennek eldöntése egyébként a hatóság feladata attól függetlenül, hogy a tanú saját helyzetét miként ítéli meg. Az érdekeltség, illetve elfogultság vizsgálata általában annak tisztázásával történik, hogy a tanú perben, haragban, vagy rokonságban áll-e a vádlottal. Ennek vizsgálata komoly körültekintést igényel, ugyanis általában a kihallgatandó tanú, aki esetleg az ügy sértettje is eltérően értékeli saját helyzetét, mint a hatóság. Csak ezt követően kerülhet sor arra, hogy a hatóság megvizsgálja

van-e akadálya a vallomástételnek. A hatóság ezután figyelmezteti a tanút a hamis tanúzás törvényes következményeire. Ebből következik, hogy a tanú érdemi kihallgatásának kezdete is e figyelmeztetés elhangzása utáni időre tehető. A tanú a személyi adataira és érdekeltségi, illetve elfogultsági állapotára akkor is köteles válaszolni, ha egyébként a vallomást megtagadhatja. Ennélfogva az e kérdésekre adott válaszok megtagadása esetén ugyanúgy rendbírság alkalmazható a tanúval szemben. Tisztázni kell, hogy a tanú vallomástételének nincs-e akadálya és figyelmeztetni kell őt a hamis tanúzás következményeire. Nem zárható ki ugyanakkor, hogy a tanú már a vallomástételi akadályok tisztázása során, nevezetesen hozzátartozói minőségének megváltoztatásával olyan hamis nyilatkozatot tesz, amelynek következtében mentesülhet a vallomástétel alól, amely adott esetben veszélyezteti a büntetőeljárás sikerét. Ennek

ellenére nem követi el a hamis tanúzást, mivel a félrevezetés nem anyagi jogi, hanem eljárásjogi következményekkel járhat. A figyelmeztetés rendkívül fontos eljárásjogi aktus, amelynek megtörténtét jegyzőkönyvbe kell foglalni és ki kell terjednie arra, hogy a törvény milyen esetekben, hogyan szankcionálja a hamis tanúzást. Az eljárás során szükség szerint ez a figyelmeztetés többször is megismételhető, amelynek nyomatéka a vallomás értékelésénél, mérlegelésénél feltétlenül figyelembe vehető. A tanút arra is figyelmeztetni kell, hogy nem csupán hamis vallomás megtételével, hanem bizonyos tények, körülmények elhallgatásával is elkövethető a hamis tanúzás. Nem követi el a hamis tanúzást viszont az a tanú, akit annak ellenére hallgattak ki tanúként, hogy mentesség illette volna meg, illetve a vallomástételt megtagadhatta volna és erre őt előzetesen nem figyelmeztették. Gyermekkorút csak akkor lehet tanúként

kihallgatni, ha vallomása olyan bizonyítékot tartalmazhat, amely előreláthatóan másként nem pótolható. Az eljárásjogi törvény a tanúskodás feltételeként nem határoz meg életkort, amiből következik, hogy gyermekkorú és aggastyán tanú is kihallgatható. A két szélsőséges esetben feltétel, hogy az idős korú tanú a szellemi adottságok és képességek birtokában legyen, míg a gyermek esetében az, hogy a vallomás más bizonyítási eszközzel nem pótolható. Gyermek- és fiatalkorú tanúkénti kihallgatásánál - a hatóság belátása szerint - gondozója és pedagógus nevelője is jelen lehet. A hatóság a tanú kérelmére vagy hivatalból elrendelheti, hogy a tanúnak a személyi adatait - a nevén kívül - elkülönítve, zártan kezeljék. Kivételesen indokolt esetben a tanú nevének zárt kezelése is elrendelhető. Ezekben az esetekben a tanú zártan kezelt adatait csak az ügyben eljáró bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó

hatóság tekintheti meg. Az elkülönített, zártan kezelt iratról az iratok között olyan másolatot kell elhelyezni, amely a tanú zártan kezelt adatait nem tartalmazza. Be szigorlat A tételsor 76 A tanút még a személyi adatok felvételét megelőzően ki kell oktatni, hogy kérheti személyi adatainak zártan kezelését és - a gyakorlati tapasztalatok szerint - ennek mibenlétéről célszerű őt felvilágosítani. A kioktatást és a tanú válaszát a jegyzőkönyvben rögzíteni kell A tanú az eljárás bármelyik szakaszában kérheti adatainak titkosítását, még akkor is, ha korábban nem élt ezzel a lehetőséggel. Amennyiben a tanú saját biztonságának érdekében szükségesnek tartja személyi adatainak zártan kezelését, a kérelem teljesítése nem tagadható meg. Abban az esetben, ha a tanú nem kéri adatainak titkosítását, de a hatóság az ügy ismeretében biztonsági okból szükségesnek tartja, hivatalból is elrendelheti ezt. A

tanúnak módot kell adni arra, hogy vallomását összefüggően adhassa elő. Ezután a tanúhoz kérdések intézhetők. Ha a tanú vallomása a korábbi vallomásától eltér, ennek okát tisztázni kell. A kihallgatás kezdetén feltétlenül biztosítani kell, hogy a tanú külső behatásoktól mentesen, önállóan, összefüggően adhassa elő vallomását. Fontos ez azért is, mert a tanú a különböző perjogi helyzetből érkező kérdésekkel esetleg idő előtt összezavarható, elbizonytalanítható. Amennyiben a tanú a vallomását megtette, a törvény megfogalmazása szerint kérdések intézhetők hozzá. Kérdést tehet fel a nyomozó hatóság kihallgatást végző tagja, a kihallgatásnál jelen lévő védő, szembesítés során az, akivel szembesítették és ez alkalommal a védő ismét, a bírósági szakban a bíróság tagjain kívül az ügyész, a vádlott, a védő, a magánfél, az egyéb érdekeltek, valamint a szakértő, míg a sértett kérdés

feltevését indítványozhatja. Ha a tanú vallomása a terhelt vagy más tanú vallomásával ellentétes, ennek tisztázását szükség esetén szembesítéssel kell megkísérelni. A szembesített személyek vallomásukat egymással élő szóban közlik. A hatóság megengedheti, hogy kérdéseket tegyenek fel egymásnak Ha a tanú védelme szükségessé teszi, a tanú szembesítését mellőzni kell. A szembesítés módját a törvény nem határozza meg, így a kialakult gyakorlat szerint a szembesítendő felek a vallomásaikban mutatkozó ellentétes állításukat mondják egymás szemébe. Amennyiben a szembesített felek állításaikat változatlanul fenntartják, úgy meg kell állapítani, hogy a szembesítés eredményre nem vezetett és ezt jegyzőkönyvbe kell foglalni. Amennyiben eredményes, vagy részben eredményes ezt is rögzíteni kell. A szembesítés során is helye van kérdések feltevésének, sőt a szembesített felek is a hatékonyabb meggyőzés

érdekében kérdéseket intézhetnek egymáshoz, természetesen az ügyben eljáró hatóság engedélyével. Eljárási szabálysértés valósul meg és az ítélet hatályon kívül helyezését eredményezheti, ha a bíróság a vallomásokban meglévő ellentéteket sem szembesítéssel, sem más módon nem kísérelte meg feloldani. Bármennyire is fontos az ellentmondások szembesítés útján történő feloldása a törvény a tanú védelmében lehetőséget biztosít a szembesítés mellőzésére. A szembesítés mellőzése független a tanú védetté nyilvánításától és a személyi adatok zártan kezelésétől. Nyilvánvaló azonban, hogy a különösen védett tanú esetében a szembesítés törvénynél fogva kizárt, ugyanakkor viszont előfordulhat, hogy a zárt adatokkal rendelkező tanú nem igényli a szembesítés mellőzését. A tanú vallomását első személyben és a szükséges részletességgel kell jegyzőkönyvbe foglalni. Emellett a tanú a

vallomását saját kezűleg is leírhatja; a leírt vallomást az iratokhoz kell csatolni. Be szigorlat A tételsor 77 A tanú vallomástételének akadályai - abszolút és relatív mentességi okok Nem lehet tanúként kihallgatni  a védőt arra nézve, amiről mint védő szerzett tudomást;  akitől testi vagy szellemi fogyatékossága miatt nyilvánvalóan nem várható helyes vallomás;  aki a titoktartás alól nem kapott felmentést, olyan tényről, amely államtitoknak vagy szolgálati titoknak minősül. Azt, hogy a titoktartás alól mely hatóság vagy szerv adhat felmentést, külön jogszabály határozza meg. A felmentésre irányuló megkeresésben meg kell jelölni azokat a kérdéseket, amelyekre a felmentést kérik. A vallomástétel akadályai két nagy csoportba sorolhatók. Az elsőbe olyan meghatározott személyi kör tartozik, akik tanúkénti kihallgatása kizárt, tehát a feltételek fennállása esetén kihallgatásukra semmilyen

körülmények között nem kerülhet sor, míg a második csoportba azok tartoznak, akik ugyancsak bizonyos körülmények fennállása esetén megtagadhatják a vallomástételt. Ezen az alapon beszélünk abszolút és relatív mentességi okokról Az (1) bekezdés szóhasználatából, miszerint “nem lehet kihallgatni” az alább felsorolt személyeket következik az, hogy a hatóságnak mérlegelés nélkül mellőzni kell a kihallgatást, még abban az esetben is, ha az érintett személy esetleg vallomást kívánna tenni. A három pontban írt feltételeket a hatóságoknak hivatalból kell vizsgálni, amely egyben azt is jelenti, hogy e személyek megidézésétől sem tekinthet el. Ebből viszont következik az is, hogy az ily módon megidézett tanú még akkor is köteles a hatóság előtt megjelenni, ha egyébként tisztában van vele, hogy mentességi jog illeti meg. Az első helyen a védő szerepel, akinek kihallgatási tilalma csak arra az esetre korlátozódik,

amikor a bizonyítandó tényről mint védő szerzett tudomást. Ennek megfelelően a kihallgatási tilalom nem az ügyvédi foglalkozáshoz, hanem a védői eljáráshoz kötődik, amelyből következik, hogy lényegesen szélesebb kört ölel fel, vagyis a 45. § (1) bekezdés szerint nem csupán ügyvéd, hanem nagykorú hozzátartozó, vagy jogtanácsos is lehet, így ezek a személyek ugyancsak nem hallgathatók ki. Amennyiben azonban a védő nem védői eljárása során szerzett tudomást, hanem magánemberként, úgy minden további nélkül kihallgatható, amennyiben az ügyvédi titoktartás alól felmentést kapott. Megjegyzendő, hogy az 1998. évi 19 tv-ben a védő előtt már a lelkész áll Ugyancsak nem hallgatható ki tanúként, akinek testi, vagy szellemi fogyatékossága következtében hiányzik a tanúskodási képessége. A (2) bekezdés úgy fogalmaz, hogy akitől “nyilvánvalóan” nem várható helyes vallomás. A nyilvánvaló kifejezés

használatából következik, hogy a tényként megállapított testi, vagy szellemi fogyatékosságból feltételezni lehet, hogy helyes vallomás nem várható el. A testi fogyatékosság nem önmagában alapozza meg a vallomástételi képesség hiányát, hanem csak akkor, ha az szoros összefüggésben van az észlelés módjával (pl. vak ember nem mondhatja, hogy ezt meg ezt látta), más esetben a tanú testi fogyatékossága ellenére kihallgatható. A szellemi fogyatékosság nem az észleléssel, hanem az észlelt események, tények tárolásával, illetve hiteles visszaadásával van szoros összefüggésben. A fogyatékosság meglétének, mértékének, illetve annak a tanúskodásra gyakorolt következményeinek megállapításához a hatóságoknak szükség szerint szakértőt kell igénybevenniük. Be szigorlat A tételsor 78 Az esetek többségében azonban a kihallgatás előtt nem, csupán a kihallgatás közben, vagy a kihallgatás végén állapítható

meg a kizárási ok, így a törvényi rendelkezés nem abszolút hatályú. A titoktartási kötelezettség alóli felmentés hiánya kizárólag az érintett tény vonatkozásában kizárási ok. A titoktartási kötelezettség vonatkozhat államtitokra és szolgálati titokra egyaránt. A titoktartási kötelezettség alóli feloldást az ügyben eljáró hatóságnak kell megkérnie. A tanúvallomást megtagadhatja  a terhelt hozzátartozója;  az, aki magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben;  aki foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva titoktartásra köteles, ha a tanúvallomással titoktartási kötelezettségét sértené meg, kivéve, ha ez alól felmentették. A tanút mentességére kihallgatása előtt, illetőleg mihelyt a mentesség ismertté vált, figyelmeztetni kell. Ennek megtörténtét, valamint a tanúnak a figyelmeztetésre adott válaszát jegyzőkönyvbe kell venni. A

tanúvallomás megtagadásának jogosságáról a hatóság dönt A tanúvallomás megtagadása csupán lehetőség az egyébként tanúskodásra kötelezett személyek személyes érdekvédelemmel körülhatárolt részére. Olyan kivétel az általános tanúskodási kötelezettség alól, amellyel bizonyos, a törvényben felsorolt feltételek fennállása esetén a kihallgatandó személy saját belátása szerint élhet, külső befolyástól mentesen dönthet, hogy vallomást tesz, vagy sem. Amennyiben a tanú élt a mentességi jogával, az azt megelőző valamennyi vallomását, nyilatkozatát figyelmen kívül kell hagyni, a bizonyítási eszközök köréből egyértelműen ki kell rekeszteni. A vallomás megtagadását semmilyen formában nem lehet bizonyítékként értékelni és a megtagadás okát is csupán a törvényes feltételek fennálltának mértékéig lehet vizsgálni. A vallomást megtagadhatja a terhelt hozzátartozója. A hozzátartozók körét a Btk 137 §

5. pontja sorolja fel taxatíve, amely szerint hozzátartozó: az egyeneságbeli rokon és ennek házastársa, az örökbefogadó és a nevelőszülő, az örökbefogadott és nevelt gyermek, a testvér, a házastárs, az élettárs és a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa. A hozzátartozói viszonyt akkor is figyelembe kell venni, ha az akár a bűncselekmény elkövetésekor, akár azt követően a kihallgatáskor áll fenn. Ugyanakkor ezen belül vannak olyan esetek, mint pl. a jegyesi, élettársi viszony amelyeket a hatóságnak hivatalból is körültekintően kell vizsgálnia, vagyis nem elegendő a kihallgatandó személy ezirányú egyoldalú hivatkozása. Nem tagadhatja meg viszont a vallomást a tanú olyan terheltek vonatkozásában, akiknek a vád tárgyává tett cselekménye nem áll összefüggésben a hozzátartozójának a magatartásával. Megilleti a vallomás megtagadásának joga azokat is, akik a vallomás

megtételével önmagukat, vagy hozzátartozójukat bűncselekmény elkövetésével vádolnák, de csak az ezzel kapcsolatos kérdésekben. “A tanúként kihallgatandó volt vádlott-társ a vallomástételt kizárólag azzal kapcsolatos kérdésre nézve tagadhatja meg, amelyre adandó válasszal önmagát, vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná.” A tanú a figyelmeztetés és kioktatás után a kérdések elhangzását követően döntheti el, hogy válaszol, vagy sem. Be szigorlat A tételsor 79 A vallomástétel akadályát figyelembe kell venni, ha az akár a bűncselekmény elkövetésekor, akár a kihallgatáskor áll fenn. Egy kis kitekintés: Az az elv, hogy valakit akarata ellenére ne lehessen önvádoló vallomás tételére kényszeríteni, több évszázadra tekint vissza. Igaz, először még mindez a vádlott, s nem a tanú oldaláról merült fel. Már Beccaria megfogalmazta: “A törvények és a természetes emberi érzések

összeütközésbe kerülnek egymással, valahányszor esküt követelnek a vádlottól arra, hogy igazat mondott, holott az a legfőbb érdeke, hogy hazudjék,” mert “céltalan, következésképpen káros minden olyan törvény, amely ellenkezik az ember természetes érzéseivel.” Ezt az elvet persze napjainkban sem vonja senki kétségbe, konkrét értelmezése azonban (miután a terhelti mentesség kérdése végre a helyére került - bár napjaink sértett-orientált világában kezdik a hallgatás jogát ismét bírálni -, a tanúvallomás megtétele alóli mentesség kapcsán mindig gondot okozott. A lényeg: a tanú e jogát - kérése esetén is - a bíróság döntése alapozza meg. A tanú hallgatása tehát - önvádolási alapon - nem alanyi jog. 26. A tanúvédelem eszközrendszere A különösen védett tanú intézménye (érvek és ellenérvek). A különösen védett tanú kihallgatása A tanúvédelem kérdése a szervezett bűnözéssel összefüggésben

merült fel. Alapvető jogi problémája a terhelti jogok korlátozása (a tanúval történő szembesítéshez való jog sérül). Módszerei:  anonimitás (részleges vagy teljes),  izolálás,  személyi védelem,  új identitás biztosítása (elköltöztetés, új személyi adatok, plasztikai műtét stb. - ez az Egyesült Államokban működik, nálunk kevésbé). A hatályos magyar szabályozás kellően mértéktartó. Az eszközrendszert lásd alább! A tanú életének és testi épségének, vagy személyes szabadságának védelme, valamint annak érdekében, hogy a tanú a vallomástételi kötelezettségének eleget tegyen, és a vallomását megfélemlítés nélkül tegye meg, a tanút az e törvényben meghatározottak szerint védelemben kell részesíteni. A bűnözés, ezen belül a szervezett bűnözés elleni hatékony fellépés és az igazságszolgáltatás eredményes működésének stratégiai pontja a tanúvédelem. A büntető ügyek túlnyomó

többségében az a tanú a legfontosabb személy, aki vallomásával ténylegesen segíti az igazság kiderítését. A tanú közreműködése nélkül bizonyos ügyek felderítése és bizonyítása gyakorlatilag lehetetlenné válna, ezért e tekintetben az igazságszolgáltatásban is olyan zavarok keletkezhetnek, Be szigorlat A tételsor 80 amelyek társadalomra gyakorolt negatív hatásai felmérhetetlen károkat okozhatnának. Ennek megfelelően nem mindegy, hogy a tanú milyen társadalmi és jogi környezetben teszi meg vallomását, mennyire működik és működhet közre aktívan az igazság kiderítésében. Az utóbbi években egyre gyakoribbá vált a tanúk megfélemlítése akár a személyük, akár a hozzátartozóik ellen intézett fenyegetéssel. Ez a tendencia azonban nem csak az úgynevezett terhelő tanúk, hanem általában a tanúk esetében észlelhető, hiszen az, hogy ki a terhelő és ki a mentő tanú, sok esetben csak a vallomás megtétele után

derül ki. A tanút a törvény kötelezi a hatóság előtti megjelenésre, a vallomás megtételére és az igazmondásra. A félő, vagy megfenyegetett tanú az esetek többségében egyáltalán nem, vagy csak részben tud eleget tenni a törvényben előírt kötelezettségének. A tanúzási kötelezettség maradéktalan és befolyásolás mentes teljesítéséhez jelentős állami és társadalmi érdekek fűződnek, ezért az állam köteles biztosítani a tanúnak, mint állampolgárnak az élet, testi épség, illetve személyes szabadsághoz való alkotmányos jogait. A tanút korlátozás nélkül megilleti a védelem, függetlenül attól, hogy tanúzási kötelezettsége alól mentességi jog illeti meg, vagy sem, ugyanis biztonsága már a kihallgatás előtt súlyos veszélybe kerülhet. Szűkebb körben ugyan, de védelemben részesülhet a hatósági tanú is, amennyiben annak egyéb feltételei fennállnak. A tanúvédelem szabályai közvetlenül a tanúzási

kötelezettség teljesítésével magát veszélynek kitevő személy jogi és fizikai védelmét szolgálják, ugyanakkor viszont az igazságszolgáltatás zavartalan működését is biztosítják. A törvény megszövegezéséből kitűnően a tanúvédelem kettős célt tűz ki maga elé:  Az első és legfontosabb a tanú életének, testi épségének és személyes szabadságának védelme. A tanú élete, testi épsége és személyes szabadsága a büntető eljárás bármely szakaszában veszélybe kerülhet, így a tanút a védelem megilleti kihallgatása előtt, kihallgatása közben és utána is. Ebből következően az is közömbös, hogy az eljárás melyik szakaszában vált tanúvá. A tanúvédelem indokoltságát nem a tanú szubjektív veszély-, vagy biztonságérzete, hanem az objektív tényekből levonható következtetések határozzák meg.  A törvényben megfogalmazott másik cél a tanú védelemben részesítése annak érdekében, hogy a tanú a

vallomástételi kötelezettségének egyáltalán eleget tegyen és vallomását megfélemlítés nélkül tegye meg. Miután pedig - amiként erre már fent utaltunk - a büntető eljárás kimenetele szempontjából meghatározó lehet, hogy a tanú milyen körülmények között teszi meg vallomását, ezért a hatóságok feladata a befolyásolás mentes környezet biztosítása. A törvény szövege szerint a tanút az előzőekben részletezett célok elérése érdekében a büntetőeljárási törvényben meghatározott módon kell védelemben részesíteni. A hatályos eljárásjogi törvény az alábbi lehetőségeket biztosítja a tanú védelmére:  a tanú személyi adatainak és indokolt esetben a nevének zártan történő kezelése,  a szembesítés mellőzése,  a tanú különösen védett tanúvá nyilvánítható bizonyos, törvényben meghatározott feltételek esetén,  a felismerésre bemutatást úgy kell végezni, hogy a tanút ne észlelhessék,

illetve ne ismerhessék fel,  a tanú külön jogszabályban biztosított védelemben részesíthető különösen indokolt esetben, Be szigorlat A tételsor 81  a különösen védett tanú a tárgyalásra nem idézhető meg és nem hallgatható ki,  a tanú a kihallgatása idején lehetőség van arra, hogy a vádlott ne tartózkodjék a tárgyalóteremben,  bizonyítás kiegészítése esetén ha az a tanú zártan kezelt adatainak nyilvánosságra kerülését eredményezné a vádlott, védő és a sértett értesítése mellőzhető,  a különösen védett tanú meghallgatásán csak az ügyész lehet jelen,  sorkatonai szolgálatot töltő tanú kérheti más szolgálati helyre történő átvezénylését, vagy áthelyezését. A felsorolásból kitűnően a tanúvédelem eszköztárának széles választéka áll a hatóság rendelkezésére. Azt, hogy mikor melyik kerül alkalmazásra, mindig a konkrét ügy körülményei határozzák meg. Abban az

esetben viszont, ha a törvényben írt feltételek megvalósultak, a tanút védelemben kell részesíteni a tanú akaratától függetlenül is. A tanú biztonságérzete szempontjából rendkívül lényeges kérdés, hogy a tanút mettől, meddig illeti meg a védelem. Amint arról már szó esett, tanúvédelemről csakis a büntető eljárás megindítása után lehet szó. A védelem időbeli terjedelme azonban a tanúvédelem módjától függően változhat. Az egyszerűen védett tanú esetében a legáltalánosabb védelem a személyi adatok zártan kezelése, amely gyakorlatilag a büntető iratok selejtezéséig tart. Vannak olyan védelmi jellegű intézkedések, amelyek értelemszerűen csak az adott eljárási cselekmény idejére szólnak, mint például a szembesítés mellőzése, a vádlott személyes jelenlétének a kihallgatás idejére történő mellőzése, vagy a felismerésre bemutatás technikai lebonyolítása. A tanú különösen védetté

nyilvánítása ugyancsak az iratok selejtezéséig tart. Végül bizonyos esetekben a tanúvédelem elvileg a tanú haláláig tarthat. Rendkívül lényeges, hogy az alkalmazott tanúvédelem mindig csak a konkrét büntető ügyre vonatkozik, így az egyik ügyben különösen védetté nyilvánított tanú a másik ügyben az általános szabályok szerint köteles a tanúkénti közreműködésre. Különösen védett tanú Különösen védetté nyilvánítható a tanú, ha  vallomása kiemelkedő súlyú ügy lényeges körülményeire vonatkozik,  a vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható,  személye, tartózkodási helye, vagy az a tény, hogy a nyomozó hatóság tanúként kívánja kihallgatni, a gyanúsított és a védő előtt ismeretlen,  személyének felfedése esetén a tanú vagy hozzátartozója élete, testi épsége vagy személyes szabadsága súlyos fenyegetésnek lenne kitéve. A szervezett bűnözés terjedésével

egyidejűleg új jelenségként tapasztalható, hogy egyes bűnözői csoportok a rendkívül súlyos bűncselekmény elkövetése mellett nem riadnak vissza a tanúk nyílt megfélemlítésétől, sőt fizikai megsemmisítésüktől sem. Ezeknek a bűnügyeknek a felderítése, de különösen a bíróság előtti bizonyítása közreműködő tanúk nélkül szinte lehetetlen. Ezen igyekszik segíteni a különösen védett tanú jogintézménye. Amennyiben a tanút a 379/D. §-ban szabályozott eljárás keretében különösen védett tanúvá nyilvánítják, úgy a tanú speciális eljárásjogi helyzetbe kerül. A különösen védetté nyilvánítás következménye ugyanis, hogy a tanú a büntető eljárás során személyében fizikai valójában is mindvégig anonim marad, a tárgyalásra nem idézhető, a tárgyaláson nem hallgatható ki, hozzá kérdés közvetlenül nem intézhető és nem szembesíthető. Be szigorlat A tételsor 82 Mivel ez a különleges

eljárásjogi státusz a 10. § (2) bekezdésében írt közvetlenség alapelvét, ezen keresztül a terhelt alapvető jogait érinti, a törvény igen szigorú, konjunktív feltételekhez köti a tanú különösen védetté nyilvánítását. Általában megállapítható a kiemelkedő súlyosság, ha a bűncselekmények elkövetésére nemzetközi bűnözéssel összefüggésben kerül sor, vagy felismerhetőek a szervezett bűnözés ismérvei és az elkövetett cselekmények tárgya a terrorizmussal, zsarolással, prostitúcióval, pedofíliával, pornográfiával, pénzmosással, kábítószer- vagy fegyverkereskedelemmel, illetve az ezekkel összefüggésben elkövetett élet és testi épség elleni bűncselekményekkel kapcsolatos. További feltétel, hogy a tanú vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható. Ez egyben azt is jelenti, hogy pótolhatóság esetén a hatóság nem a tanú különösen védetté nyilvánítását, hanem a tanúkénti

kihallgatását mellőzi. A törvény szóhasználatából és logikájából következően nyilvánvaló, hogy a pótolhatóság szempontjából más tanú vallomásáról nem lehet szó, hiszen ebben az esetben, bár mellőzhető az egyik tanú különösen védetté nyilvánítása, a másik tanút ez okból kellene védetté minősíteni. 27. A szakértő és a szakvélemény A szakvélemény felülvizsgálata A szakértő igénybevétele Ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell igénybe venni. Szakértő igénybevétele kötelező, ha az eldöntendő kérdés tárgya  kóros elmeállapot,  kényszergyógykezelés vagy kényszergyógyítás szükségessége. Az igazságügyminiszter - a belügyminiszterrel és a legfőbb ügyésszel egyetértésben szakértő igénybevételét egyéb kérdésben is kötelezővé teheti. A szakértő kirendeléséről szóló határozatnak meg kell jelölnie

a vizsgálat tárgyát, és tartalmaznia kell azokat a kérdéseket, amelyekre a szakértőnek választ kell adnia. A törvény azon megfogalmazása, hogy különleges szakértelem szükséges, nem a különleges szó köznapi fogalmára utal, hanem arra, hogy a bizonyítandó tény megállapítása, vagy megítélése a jogi szakértelem kompetenciáját meghaladja. Ebből következően a törvény nem is sorolhatja fel még példálózva sem ezeket az eseteket, hanem a hatóság döntésére bízza a szakértelem szükségességének megállapítását és a szakértő kirendelését. Amennyiben az eldöntendő kérdés valamilyen speciális szakismeretet feltételez, úgy a szakértő kirendelése kötelező még akkor is, ha a hatóság eljáró tagja netán rendelkezik az eldöntéshez szükséges ismeretanyaggal. A Btk. 24 § (1) bekezdése szerint büntethetőséget kizáró ok a terhelt kóros elmeállapota Ebből következően ügydöntő jelentőségű az elkövető aktuális

elmeállapotának tisztázása, amely csak és kizárólag szakértő igénybevételével lehetséges. Az elmeorvos szakértő a kóros elmeállapotot illetően nyilvánít véleményt, azonban a büntethetőség korlátozottságának jogi kérdésében mindenkor a bíróság dönt. A szakértő kirendeléséről a bíróság dönt és határozatát meg kell indokolnia. Rendszerint egy szakértőt kell igénybe venni. Ha a vizsgálat jellege szükségessé teszi, több szakértő is kirendelhető. A hatóság több szakértőt akként is kirendelhet, hogy csak a szakértői csoport vezetőjét rendeli ki, és feljogosítja arra, hogy a többi szakértőt bevonja. A szakértői csoport vezetője az Be szigorlat A tételsor 83 általa bevont szakértők személyéről és feladatairól a hatóságot tájékoztatja. Ha a hatóság a bevonni kívánt szakértő igénybevételét nem tiltja meg, a bevont szakértő kötelezettségeire és jogaira a kirendelt szakértőre vonatkozó

rendelkezések az irányadók. A hatóság úgy is rendelkezhet, hogy több szakértőt rendel ki, és kijelöli a szakértői csoport vezetőjét. Igazságügyi orvosi boncolásnál és a terhelt elmeállapotának vizsgálatánál két szakértőt kell igénybe venni. Az igazságügyminiszter - a belügyminiszterrel és a legfőbb ügyésszel egyetértésben - több szakértő igénybevételét más esetben is kötelezővé teheti. Más a helyzet viszont akkor, amennyiben a hatóság már a kirendelés előtt észleli, hogy a bizonyítandó tények jellege több szakértő igénybevételét teszi szükségessé. Ebben az esetben a hatóság kivételesen már több szakértőt rendel ki a szakértői vélemény elkészítésére. Az ugyanazon tényre vonatkozó több szakértő kirendelésének eredményeként együttes szakvélemény készül, míg adott esetben egyéb szakértő bevonásával lefolytatott vizsgálat eredményét egyesített szakvéleményben terjesztik a hatóság

elé. A szakértő A hatóság külön jogszabályban feljogosított intézményt, kijelölt igazságügyi szakértőt, ha pedig ez nem lehetséges, kellő szakértelemmel rendelkező személyt vagy intézményt (eseti szakértő) rendelhet ki szakértőként. Intézmény kirendelése esetén annak vezetője jelöli ki az eljáró szakértőt. A büntetőügyekben eljáró szakértők speciális feladata, hogy a mindenkori tudomány és műszaki fejlődés eredményeinek figyelembe vételével, a megfelelő jogszabályok, az Országos Igazságügyi Orvosszakértői Intézet Módszertani leveleiben írtak szerint segítséget nyújtsanak az igazságszolgáltatás hatóságainak. A hatóság külön jogszabályban feljogosított intézményeket, illetve kijelölt igazságügyi szakértőket rendelhet ki. Ebből következően nem lehet szakértő - és így a büntetőügyekben nem járhat el szakértőként - aki nem felel meg a már említett feltételeknek. Abban az esetben, ha az

adott szakkérdésre kijelölt igazságügyi szakértő nem vehető igénybe, akkor a hatóság kivételesen megfelelő szakértelemmel rendelkező személyt, vagy intézményt eseti szakértőként rendelhet ki. Az így igénybevett szakértő intézményekre, illetve személyekre a szakértőkre egyébként vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell. Az eljárási törvény nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az eljárásban részt vevők - akár az ügyben készült szakértői véleményhez kapcsolódóan, akár attól függetlenül - valamely szakkérdésben írásbeli véleményt csatoljanak az iratokhoz. Ebben az esetben a hatóság a bizonyítékok szabad értékelése elvének megfelelően az okiratokra vonatkozó szabályok szerint felhasználhatja a véleményt, azt bizonyítékként értékelheti és amennyiben szükséges lehetőség nyílik arra is, hogy a véleményadót eseti szakértőként kirendelje. Ebben az esetben azonban már a szakértőkre

vonatkozó szabályokat kell alkalmazni és díjazás illeti meg. A szakértőket tehát három csoportba lehet sorolni:  szakértői intézetek,  kijelölt szakértők,  eseti szakértők. Az intézetek olyan szakértői testületek, melyek kifejezetten igazságügyi célból jöttek létre, tehát az a dolguk, hogy a bűncselekményekkel kapcsolatban elkészítsék a szakvéleményt. A kijelölt - más néven listás - szakértők: aki hosszabb ideje dolgozik egy területen, az kérheti, hogy vegyék fel egy szakértői névjegyzékbe, amit a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok vezetnek. Bizonyos feltételek mellett bárki kérheti a felvételét ebbe a jegyzékbe Be szigorlat A tételsor 84 Az eseti szakértő kirendelése ritka. Ez olyan szakértő, aki nincs rajta a listán, viszont olyan speciális szakértelemmel rendelkezik, amire szükség lehet. A szakértő kizárása Szakértőként nem járhat el  akire a kizárás általános szabályai

vonatkoznak;  aki az ügyben mint a hatóság tagja járt el;  a halottszemlénél vagy a boncolásnál az az orvos, aki a meghalt személyt közvetlenül halála előtt gyógykezelte;  a szakértői intézmény állandó szakértője, ha az általános kizárási okok az intézménye vezetőjére állnak fenn;  a szakvélemény felülvizsgálatánál az a szakértő, aki a véleményt adta. Ezek tehát az általános kizárása szabályok a szakértőkre “szabva”. A szakértő kötelezettsége és jogai A szakértő köteles az ügyben közreműködni és szakvéleményt adni. A szakértőt a kirendelés alól a hatóság fontos okból felmentheti. Ha a szakkérdés nem tartozik szakismereteinek körébe, a szakértő erről a kirendelő hatóságot értesíti. A szakértő köteles és jogosult mindazokat az adatokat megismerni, amelyek feladatának teljesítéséhez szükségesek. Az ügy iratait megtekintheti, az eljárási cselekményeknél jelen lehet, a

terhelthez, a tanúhoz és a többi szakértőhöz kérdést intézhet. Amennyiben ez feladatának teljesítéséhez szükséges, további adatok, iratok és felvilágosítások közlését, tárgyak rendelkezésre bocsátását kérheti, és bizonyítás felvételét indítványozhatja. A szakértő a hatóság távollétében is végezhet vizsgálatot, és megtekintheti a véleményadáshoz szükséges tárgyakat; ennek során a megvizsgált személyhez, tárgyak azonosításával, kezelésével és őrzésével kapcsolatban pedig a jelenlevő személyhez is tehet fel kérdéseket. Amennyiben szükséges, a hatóság kirendelése alapján a szakértő bizonyítási kísérletet is végezhet. A szakértőt tevékenységéért díjazás illeti meg, amelynek összegszerűsége kérdésében a bíróság érdemben határoz. A külön végzéssel megállapított szakértői díj bűnügyi költség, így a végzés ellen fellebbezésnek van helye, amelynek bejelentésére a vádlott és

védő is jogosult. A szakértő közreműködési kötelezettségébe tartozik, hogy a szakértői vizsgálat lefolytatásának, a szakvélemény elkészítésének módszerével kapcsolatosan a kirendelő hatóságot felvilágosítsa. Közreműködési kötelezettség a szakértő eljárás során A terhelt és a sértett köteles - a műtétet és a műtétnek minősülő vizsgálati eljárást kivéve a szakértői vizsgálatnak magát alávetni és tűrni, hogy a szakértő a véleményadáshoz elengedhetetlenül szükséges vizsgálatot elvégezze. A sértett köteles továbbá a vizsgálat elvégzését egyéb módon (pl. adatszolgáltatással) is elősegíteni A szakértői vizsgálattal okozott kárért - külön jogszabály szerint - kártalanításnak van helye. Be szigorlat A tételsor 85 A terhelt a fentiekben megjelölt cselekmények tűrésére kényszeríthető. Ha a sértett a fentiekben szabályozott kötelezettségét nem teljesíti, rendbírsággal sújtható.

A szakvélemény előadása vagy előterjesztése A szakértő a szakvéleményt - a hatóság rendelkezésének megfelelően - szóban előadja, vagy a hatóság által kitűzött határidőn belül írásban terjeszti elő. A szakértő a szakvéleményt a saját nevében adja. Ha több szakértő azonos véleményre jut, a szakvéleményt közösen is előterjeszthetik (együttes vélemény). Több szakághoz tartozó szakkérdésben a szakértők véleményüket egyesíthetik (egyesített vélemény). A szakvélemény tartalmát illetően a törvény nem ad eligazítást, ám a kialakult gyakorlat szerint vannak olyan tartalmi elemek, amelyek a szakvélemény értékeléséhez nélkülözhetetlenek. Ilyen elsősorban az, hogy a szakvéleménynek magában kell foglalnia a vizsgálat tárgyára vonatkozó megállapításokat, rögzítve az esetleges változásokat, ismertetnie kell a vizsgálati módszereket, valamint össze kell foglalni a szakmai ténymegállapításokat, végül

tartalmaznia kell elkülönülten a véleményi részt, amely a szakmai következtetéseket és a kirendelő hatóság kérdéseire adott válaszokat tartalmazza. Amennyiben a szakértő az eljárása során eltért a kirendelő hatóság iránymutatásától, úgy ezt, illetve ennek okait és következményeit a szakvéleményben rögzíteni szükséges. Ugyancsak utalni kell arra is, ha a szakértő a kérdések megválaszolásán túl egyéni elhatározásából szükségesnek tartott, az általa az ügy szempontjából relevánsnak nyilvánított szakkérdésekben is véleményt nyilvánított. A szakvélemény nem foglalhat állást arról, hogy bűncselekmény megvalósult-e, illetve büntetőjogi felelősséggel tartozik-e a vádlott. A szakvélemény igen lényeges tartalmi eleme az indokolási rész, amelyben a szakértő részlegesen számot ad a lefolytatott vizsgálat jellegéről, menetéről, alkalmazott módszerekről, tudományos állásfoglalásokról, szakmai

gyakorlatról, vagyis összességében meggyőző erejével hozzájárul a hatóság mérlegelő tevékenységének eredményességéhez. A szakértő a szakvéleményért büntetőjogi és fegyelmi felelősséggel tartozik. A szakértő meghallgatása A szakvélemény előadása előtt meg kell állapítani a szakértő személyazonosságát, tisztázni kell, hogy az ügyben érdekelt vagy elfogult-e, az eseti szakértőt pedig figyelmeztetni kell a hamis véleményadás következményeire. A szakértőhöz a szakvélemény előadása vagy előterjesztése után kérdéseket lehet intézni. Ha a szakvélemény, illetőleg annak bármely része hiányos, homályos, önmagával vagy más szakvéleménnyel vagy az ügy más adatával ellentétben állónak látszik, vagy helyességéhez egyébként kétség fér, a szakértő köteles a hatóság felhívására a szükséges felvilágosítást megadni, illetőleg szakvéleményét kiegészíteni. Amennyiben a szakvélemény homályos,

ellentmondó megállapításokat tartalmaz, illetve bizonyos kérdéseket megválaszolatlanul hagyott, úgy megidézése és meghallgatása nem mellőzhető. Ennek elmulasztása az ítéletet megalapozatlanná teszi Más szakértő kirendelése Ha az eljáró szakértőtől kért felvilágosítás vagy a szakvélemény kiegészítése nem vezetett eredményre, vagy egyéb okból szükséges, kérelemre vagy hivatalból más szakértőt kell kirendelni. Be szigorlat A tételsor 86 Ha kijelölt vagy eseti szakértő járt el, és ugyanabban a szakkérdésben újabb szakvélemény szükséges, elsősorban szakértői intézményt kell kirendelni. A szakvélemény felülvizsgálata Ha a szakkérdés más szakértő kirendelésével sem tisztázható, a hatóság, ha erre lehetőség van, a szakvélemény felülvizsgálatát rendeli el, és evégett az erre kijelölt testületet megkeresi. A bizonyítási eljárás során előfordulhat, hogy a szakértői véleményben mutatkozó

fogyatékosságok sem a szakértő meghallgatásával, sem a kérdések feltételével, sem más szakértő kirendelésével nem tisztázhatók, az ellentmondások nem oldhatók fel. Ebben az esetben a bíróság - ha erre lehetősége van - elrendelheti a szakvélemény felülvizsgálatát. A felülvizsgálat elrendelésének feltétele tehát, hogy a hatóság - nevezetesen a bíróság - minden törvényes eszköz igénybevételével megkísérelte a szakkérdés tisztázását, az ellentmondások feloldását, ám az eredményre nem vezetett. Az igazságügyi elmeorvos szakértőknek a vádlott beszámítási képessége kérdésében előterjesztett és alapvetően eltérő szakvéleménye esetén a felülvélemény beszerzése nem mellőzhető, ha ennek a kérdésnek a tisztázása a büntetés kiszabására lényeges kihatással van. A szakvélemény felülvizsgálatának elrendelése más szakértő kirendelése helyett eljárási szabálysértésnek minősül. Az erre

kijelölt testület a felülvizsgálat eredményeként véleményt nyilvánít, amely csupán egy bizonyítási eszköz, amelynek értékét a bíróság a többi bizonyítékokkal egybevetve értékelheti. A testület véleményt nyilvánít a tekintetben, hogy az ellentétes szakvélemények közül melyik álláspontot tartja a maga részéről elfogadhatónak, így ebből következően a bíróság feladata annak eldöntése, hogy a bizonyítékok körében mérlegelés útján melyik véleményt fogadja el. Ebből következően az így véleményt nyilvánító testület tagjai, vagy tagja szakértőként sem idézhető a bizonyítási eljárás során. A szakvélemény felülvizsgálatára csak a jogszabályban meghatározott testületek jogosultak. Az 53/1993. (IV 2) Korm rendelet 7 § (1) bekezdése szerint a szakértői vélemények felülvizsgálatát ellátó testületek az Állatorvostudományi Egyetem Igazságügyi Felülvéleményező Bizottsága, az Egészségügyi

Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága, az Igazságügyi Könyvszakértői Bizottság, az Igazságügyi Mezőgazdasági Szakértői Bizottság, az Igazságügyi Műszaki Szakértői Bizottság és az Igazságügyi Pszichológiai Bizottság. E rendelet azonban lehetőséget biztosít arra is, hogy az igazságügyminiszter az érdekelt miniszterrel, a Legfelsőbb Bíróság elnökével és a legfőbb ügyésszel egyetértésben egyéb szervet, vagy testületet is kijelöljön szakértői vélemények felülvizsgálatára. Mindebből következik, hogy amennyiben felülvéleményezésre kijelölt testület, vagy szerv az adott szakkérdésben nem működik, alkalmilag felállított testület nem vehető igénybe a szakvélemény felülvizsgálatára. 28. A terhelt vallomása (a nyomozás és a tárgyalás során) A hatóság köteles a terheltet részletesen kihallgatni. A kihallgatás kezdetén a terhelttől meg kell kérdezni Be szigorlat A tételsor 87  nevét,

születési helyét, anyja nevét, lakóhelyét és személyi számát,  állampolgárságát, foglalkozását és munkahelyét, iskolai végzettségét, családi, kereseti és vagyoni körülményeit, állami szervnél, társadalmi szervezetben, szövetkezetben, valamint érdekképviseleti szervben viselt tisztségét, katonai rendfokozatát, kitüntetéseit, továbbá - ha büntetve volt - a büntetésére vonatkozó adatokat. A terhelt vallomása csupán egy a Be-ben felsorolt bizonyítási eszközök sorában anélkül, hogy hozzá megkülönböztetett bizonyítási erő fűződne. Ugyanakkor viszont tény az is, hogy a terhelt az egyetlen olyan személy, aki a leghiteltérdemlőbben tud számot adni az általa elkövetett bűncselekményről. De tény az is, hogy ő az a személy is, akinek a legkomolyabb érdekei fűződnek a büntetőeljárás kimeneteléhez. Gyakorlatilag e kettősség az, amely a terhelt vallomásával szemben fenntartásokat eredményez, amely végül is

szükségessé teszi, hogy a terhelt esetleges beismerése esetén is kötelező megszerezni az egyéb bizonyítékokat. A törvény rendelkezése szerint a hatóság köteles a terheltet részletesen kihallgatni. Ahhoz, hogy a hatóság a terheltet ki tudja hallgatni, rendelkezésre kell állnia, amely szükségessé teszi a terhelt személyes jelenlétét. Ezt az őrizet, az előzetes letartóztatás, illetve a szabályszerű idézés biztosítja. A terheltet a kihallgatásának megkezdésekor figyelmeztetni kell arra, hogy nem köteles vallomást tenni, a vallomás tételét a kihallgatás folyamán bármikor megtagadhatja, továbbá, hogy amit mond, az bizonyítékként felhasználható. A figyelmeztetést és a terhelt válaszát jegyzőkönyvbe kell foglalni. A figyelmeztetés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe. Ha a terhelt a vallomás tételét megtagadja, figyelmeztetni kell arra, hogy ez az eljárás folytatását nem

akadályozza, de a védekezésének erről a módjáról lemond. Ugyanakkor a vádlott nyomozás során tett feltáró jellegű beismerése - amelyet a bíróság felolvasás útján a tárgyalás anyagává tett - abban az esetben is nyomatékos enyhítő körülményként jön figyelembe, ha a tárgyaláson a vádlott a vallomástételt megtagadta. A terhelt figyelmeztetését és az arra adott válaszát jegyzőkönyvbe kell foglalni. Ennek elmulasztása esetén a terhelt vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe. A bíróság a terheltnek csak a nyomozati vallomásait értékelheti bizonyítékként, amelyre nézve a jogaira való figyelmeztetés megtörtént. Amennyiben a terhelt a kioktatást követően a vallomástételt megtagadja, úgy a korábbi vallomásait bizonyítékként lehet, illetve kell értékelni. Ha a vádlott a tárgyaláson a vallomástételt mentességi jogára hivatkozással megtagadja, a korábbi vallomását fel kell olvasni, ennek

elmulasztása eljárási szabálysértést valósít meg, amely az ítélet megalapozatlanságát eredményezheti. A terheltnek módot kell adni arra, hogy a vallomását összefüggően előadhassa. Ezután kérdések intézhetők hozzá. Ha a terhelt vallomása korábbi vallomásától eltér, ennek okát tisztázni kell. A bekezdés szerint a terheltnek módot kell adni arra, hogy vallomását összefüggően előadhassa, elmondhassa saját tudásának, akaratának és stílusának megfelelően. A vallomás ilymódon történő megtételének számos előnye van, ugyanis az előadás módjából és formájából részben a terhelt személyiségére, részben a cselekményére vonatkozóan is számos információ nyerhető. Ugyanakkor viszont bizonyos esetekben elkerülhetetlen, hogy a hatóság eljáró tagja a kérdéseivel nem próbálja meg az elkalandozó, terjengősen fogalmazó terhelt esetében a Be szigorlat A tételsor 88 kihallgatást megfelelő mederben tartani. Az

ilyen jellegű kérdések nem tekinthetők a terhelti jogok sérelmének, illetve eljárási szabálysértésnek. A vallomás megtétele után a terhelthez kérdések intézhetők először az eljáró hatóság tagjai, majd az ügyész, ezt követően a védő részéről. A terhelt ezekre a kérdésekre az általános szabályok szerint megtagadhatja a válaszadást, ez azonban nem érinti az addig, vagy az azt követően tett vallomások értékelését. Amennyiben a terhelt vallomásai között lényeges eltérések mutatkoznak, úgy ezeket a korábbi vallomások elébe tárása révén tisztázni szükséges. Ez esetben a terheltet meg kell nyilatkoztatni az eltérés okára és a válaszát jegyzőkönyvbe kell rögzíteni anélkül, hogy abban a hatóság tagja előzetesen állást foglalna. Ezen túlmenően a terheltnek még arra is lehetőséget kell biztosítani, hogy ne csupán az eltérés okaira nyilatkozzon, hanem a korábbi vallomásait, nyilatkozatait helyesbítse,

kiegészítse, illetve pontosítsa. Összességében a terhelt nyilatkozatát, hogy korábbi vallomásait fenntartja-e, vagy sem ugyancsak jegyzőkönyvbe kell foglalni. Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a terhelt beismerése esetén is meg kell szerezni az egyéb bizonyítékokat. Ha a terhelt vallomásában mást bűncselekmény elkövetésével vádol, ennek következményeire figyelmeztetni kell. A terhelt védekezési szabadsága gyakorlatilag egy kivételtől eltekintve korlátlan, ugyanis védekezése során vallomásában mást bűncselekmény elkövetésével nem vádolhat. A terhelteket egyenként kell kihallgatni és gondoskodni kell arról, hogy kihallgatásuk alkalmával a hatóság engedélye nélkül ne léphessenek egymással érintkezésbe. A törvény nem határozza meg, hogy a terhelteket milyen sorrendben kell kihallgatni. Ez az ügyben eljáró hatóság mérlegelésére tartozó kérdés. Más a helyzet viszont már a bírósági szakban, ugyanis ekkor a

vádirat meghatározott sorrendet állít fel a vádlottak között, amely egyben a kihallgatás sorrendjére vonatkozó indítványt is jelenti. Mindazonáltal a bíróság ehhez az indítványhoz sincs kötve, célszerűségi szempontok alapján a vádiratban írt sorrendtől eltérően is kihallgathatja a vádlottakat. Ha a terheltek, illetőleg a terhelt és a tanú vallomásai egymással ellentétesek, szükség esetén szembesítéssel kell az ellentétet tisztázni. Ha a tanú védelme szükségessé teszi, a tanú szembesítését mellőzni kell. A terhelt vallomása a tárgyalás során A személyi adatok felvétele után a vádlottól meg kell kérdezni, hogy a vádat megértette-e, és tagadó válasz esetén azt meg kell magyarázni. Ezután kérdést kell hozzá intézni, hogy bűnösségét elismeri-e. A vádlottat mindenképpen a bűnösségére vonatkozó kérdés feltevését megelőzően kell figyelmeztetni a vallomás megtagadási jogára. A vádlottat általában a

még ki nem hallgatott vádlottársai távollétében kell kihallgatni. Azt a vádlottat, akinek jelenléte a másik vádlottat a vallomásában zavarná, a tanács elnöke a vallomástétel tartamára a tárgyalásról eltávolíthatja. A vádlott a tárgyalás rendjének zavarása nélkül a tárgyalás alatt is értekezhet védőjével; kihallgatása közben ezt csak a tanács elnökének engedélyével teheti meg. Az engedély nyilvánvalóan nem tagadható meg azokban az esetekben, amikor a vádlottnak az elhangzott indítványokra kell nyilatkoznia, észrevételt tennie, ugyanakkor fel sem merülhet a megbeszélés Be szigorlat A tételsor 89 engedélyezése a vádlottnak az ügy érdemével kapcsolatban a kihallgatása során feltett egyes konkrét kérdéseket illetően. Ilyen esetben azonban - csakúgy, mint az eljárás bármely szakaszában - a vádlottnak jogában áll a vallomást megtagadni. Amennyiben a vádlott élt a vallomástétel megtagadásának jogával,

úgy a nyomozás során rögzített valamennyi vallomását fel kell olvasni. 29. A tárgyi jellegű bizonyítási eszközök (okirat, tárgyi bizonyítási eszköz) A tárgyi bizonyítási eszköz Tárgyi bizonyítási eszköz minden olyan dolog, amely a bizonyítandó tény bizonyítására alkalmas, így különösen az, amely a bűncselekmény elkövetésének nyomait hordozza, vagy a bűncselekmény elkövetése útján jött létre, amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy amelyre a bűncselekményt elkövették. E törvény alkalmazásában tárgyi bizonyítási eszköz a bizonyításra alkalmas irat, valamint minden olyan tárgy is, amely általában műszaki vagy vegyi úton adatokat rögzít (fénykép, film-, hangfelvétel stb.) A tárgyi bizonyítási eszközt, ha lefoglalásra nem alkalmas, a bűncselekménnyel kapcsolatos egyedi tulajdonságainak leírását vagy fényképét, az iratokhoz kell csatolni. A tárgyi bizonyítási eszközök

taxatíve felsorolása a dolog természetéből adódóan egyrészt lehetetlen lenne, másrészt ellentétben állna a szabad bizonyítás eljárásjogi alapelvével. A törvény megfogalmazása szerint tárgyi bizonyítási eszköz lehet minden olyan dolog, amely a bizonyítandó tény bizonyítására bármilyen formában alkalmas lehet. Ezen általános megfogalmazáson túl a törvény a tárgyi bizonyítékoknak példálózó csoportosítására is utal, amely szerint tárgyi bizonyítási eszközöknek tekintendők azok, amelyek különösen a bűncselekmény elkövetésének a nyomait hordozzák, a bűncselekmény elkövetése útján jöttek létre, vagy amit a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, illetve amelyekre a bűncselekményt elkövették. Az első csoportba az úgynevezett nyomhordozók tartoznak, amelyek rendszerint fizikai, kémiai, vagy biológiai módon rögzítik a bűncselekmény elkövetésének nyomait. Ilyenek lehetnek az emberi testen,

tárgyakon keletkezett nyomok, anyagmaradványok, amelyek a bizonyítás szempontjából közvetlenül, vagy közvetett módon rögzíthetők és ilymódon eredetben, vagy meghatározott eljárás után bizonyítékként felhasználhatók. A tárgyi bizonyítékok másik csoportját képviselik azok a tárgyak, amelyek a bűncselekmény útján jöttek létre, pl. meghamisított pénz, okirat, stb, tehát minden olyan tárgy, amely mint a bűncselekmény produktuma az azt megelőző időben nem, vagy nem olyan formában létezett. Éppen ez a sajátossága teszi alkalmassá bizonyítékként való felhasználását A harmadik csoportba a bűncselekmény elkövetésének eszközei tartoznak, mint pl. lőfegyver, feszítővas, ütőszerszám. Végül e körbe tartoznak azok a tárgyak, amelyekre a bűncselekményt elkövették, amelyek az esetek többségében az elkövetés nyomait is hordozzák, de ide sorolhatók ezen túlmenően pl. az eltulajdonított ingóságok A technika és

tudomány fejlődésével a tárgyi bizonyítási eszközök köre is lényegesen kibővült és folyamatosan bővül, amely végülis azt eredményezte, hogy a (2) bekezdés kiterjeszti a tárgyi bizonyítási eszközök körét a műszaki, vagy vegyi úton adatokat rögzítő tárgyakra. Ilyen lehet a fénykép, film-, videó- és hangfelvétel, számítógépes elektronikus jel. Be szigorlat A tételsor 90 A tárgyi bizonyítékok kiemelkedő jelentőséget foglalnak el a bizonyítási eljárás menetében, elsősorban reprodukálható, másodsorban objektív jellegük miatt. Ebből következően rendkívül fontos érdek fűződik ahhoz, hogy a tárgyi bizonyítási eszközöket ne csupán szakszerűen gyűjtsék össze, hanem eredeti bizonyítási funkciójukat megőrizve szakszerűen is tárolják. A tárgyi bizonyítási eszközök lefoglalása általában a nyomozó hatóság feladata, de amennyiben ennek szükségessége az eljárás későbbi szakaszában merül fel,

úgy az ügyészség, illetve a bíróság is megteheti ezt az intézkedést. Gyakran előfordul, hogy a tárgyi bizonyíték lefoglalásra nem alkalmas, így a bizonyításban történő közvetlen felhasználása nem lehetséges. Ebben az esetben a hatóságnak úgy kell eljárnia, hogy a lefoglalásra alkalmatlan bizonyítási eszközt lehetőség szerint mintavétellel, leírással, fényképpel, vagy filmfelvétellel bizonyításra alkalmas módon rögzítse. Ezeket az ún. másodlagos bizonyítékokat az iratokhoz kell csatolni Az így rögzített tárgyi bizonyítási eszközök a bizonyítási eljárás során a rögzítés módjának megfelelően használhatók fel, adott esetben a fénykép vagy filmfelvétel bemutatásával, levetítésével, illetve a leírás felolvasásával. Az okirat Valamilyen tény vagy körülmény igazolására kiállított irat (okirat) bizonyítási eszköz, ha a bizonyítandó tény bizonyítására alkalmas. Az okiratra vonatkozó rendelkezések

irányadók minden olyan tárgyra is, amely valamely tény vagy körülmény igazolása végett műszaki vagy vegyi úton készült. Vallomás (nyilatkozat) tartalmát rögzítő okirat csak e törvény rendelkezései szerint, a közvetlenség elvének sérelme nélkül használható fel a bizonyítás eszközeként. Felhasználható az okirat, ha a vallomást tevő nem hallgatható ki, a vallomást megtagadja, vagy az okirat tartalma és a vallomás között ellentét van. A bizonyításra alkalmas okiratok fajtáit tekintve lehetnek közokiratok és magánokiratok. A bizonyítás szempontjából elsődlegesen a közokiratoknak, mégpedig a büntetőeljárás különböző szakaszaiban kiállított okiratoknak, jelentéseknek, jegyzőkönyveknek van meghatározó jelentőségük. De e körbe tartoznak egyéb más (szabálysértési, munkaügyi, vagy polgári) eljárásban készült, illetve készített okiratok. Végül ebbe a körbe tartoznak azok az okiratok, amelyek akár a saját,

akár más büntetőeljárásban készültek bizonyos eljárási cselekményekről. A bizonyítási eszközök körében az okiratok egy részének felhasználása csupán lehetőség, míg más részének tárgyalás anyagává tétele kötelező. Az okirat ugyanis a felolvasás révén válik a tárgyalás anyagává, így bizonyítékként való értékelése csak ezt követően történhet meg. Ezen eljárási cselekmények megtörténtét jegyzőkönyvben kell rögzíteni, mivel ellenkező esetben az iratanyagból nem derülne ki, hogy melyek voltak azok az okiratok, amelyeket a hatóság, illetve a bíróság bizonyítékként értékelhet. Az okiratok felhasználását a 203. § szabályozza, amelynek (1) bekezdése kötelezően előírja azoknak az okiratoknak a felolvasását, amelyeket a bíróság bizonyítékként értékel. Az okiratok felhasználásának csupán egyetlen korlátja van, nevezetesen az, hogy a 10. § (2) bekezdésében írt közvetlenség alapelvét nem

sértheti. Felhasználható az okirat, ha a vallomást tevő nem hallgatható ki, a vallomást megtagadja, vagy az okirat tartalma és a vallomás között Be szigorlat A tételsor 91 ellentét van. A vallomást tevő akkor nem hallgatható ki, ha a bíróság nincs és előreláthatólag nem is lesz abban a helyzetben, hogy személyes megjelenésre idézze. Ilyen eset lehet az, ha a vallomást tevő már meghalt, vagy tartósan ismeretlen helyen tartózkodik és a felkutatására tett intézkedések eredményre nem vezettek. A törvény megfogalmazása szerint ez a rendelkezés, mint vallomást tevőre egyaránt vonatkozik a terheltre és a tanúra is. Ebből következően felhasználható az okirat vallomás megtagadása esetében is, azonban lényeges eljárásjogi különbség van a terhelt és a tanú vallomása között. Amennyiben a terhelt a kioktatás ellenére tagadja meg a vallomást, úgy a korábbi vallomásait, nyilatkozatait rögzítő okiratok (jegyzőkönyvek)

minden további nélkül felhasználhatók, tárgyalás anyagává tétel után bizonyítékként értékelhetők. Más a helyzet a tanú esetében. Ugyanis amennyiben a mentességet élvező tanú jogosan tagadja meg a vallomástételt, ebben az esetben a korábbi vallomásai, illetve nyilatkozatai már nem vehetők figyelembe. A törvény ugyanis kategórikusan kizárja ez esetben a vallomás felolvasását. Amennyiben viszont a tanút nem illeti meg a mentességi jog és a bíróság ezt megállapította, akkor a tanú vallomása előzetes figyelmeztetés és rendbírság kiszabása után a tárgyaláson felolvasható és bizonyítékként értékelhető. Végül felhasználható az okirat, ha a tartalma és a vallomás között ellentét van. A megismételt eljárás során bizonyítékként értékelhető az elhalt tanú korábban jegyzőkönyvbe vett vallomása, ha azt megelőzően nem élt az őt megillető mentességi jogával. Az okirat azonban - mint bizonyítási eszköz -

csak akkor használható fel, ha az a büntetőeljárás szabályainak megfelelő eljárás eredménye! 30. A bizonyítási eljárások (szemle, bizonyítási kísérlet, felismerésre bemutatás) szerepe, jelentősége, szabályai A szemle Szemlét kell tartani, ha a bizonyítandó tény felderítéséhez vagy megállapításához személy, tárgy vagy helyszín közvetlen megtekintése, illetőleg megfigyelése szükséges. A szemle a bizonyítás körében a tudomány és technika rohamos fejlődésével egyre nagyobb jelentőséghez jut. A 61 § (1) bekezdése a szemlét a bizonyítás eszközei körében sorolja fel, ugyanis a szemle egyrészt olyan eljárási cselekmény, amely alkalmat ad a bizonyítékok összegyűjtésére, illetve felderítésére, másrészt bizonyítási módszer, bizonyos eljárási cselekmények sorozata, amelynek során a hatósági megtekintés és megfigyelés eredményét rögzítik. A törvény szerint a szemle tárgya lehet személy, tárgy,

helyszín A leggyakrabban előforduló szemle a helyszíni szemle, amelynek tárgya magának a bűncselekménynek, vagy az azzal összefüggő eseménynek a helyszíne. A helyszíni szemle kiemelkedő jelentőségű a bizonyítási eljárásban, mivel az esetek többségében nem ismételhető meg, amelynek következtében az elmulasztott észlelések utóbb már nem pótolhatók, nem rögzíthetők. A szemle alkalmával a bizonyítás szempontjából jelentős minden körülményt részletesen rögzíteni kell. A szemle tárgyáról, ha lehetséges és szükséges, felvételt, rajzot vagy vázlatot kell készíteni, és azt a jegyzőkönyvhöz kell csatolni. A szemlén fel kell kutatni és össze kell gyűjteni a tárgyi bizonyítási eszközöket is. Be szigorlat A tételsor 92 A törvény megfogalmazása szerint a szemlén fel kell kutatni és össze kell gyűjteni a tárgyi bizonyítási eszközöket is. Meghatározó jelentősége lehet, hogy a helyszíni szemle alkalmával

hol és milyen bizonyítási eszközöket találtak fel, ezért garanciális okok miatt a helyszíni szemle alkalmával feltétlenül két hatósági tanút kell alkalmazni. A szemle eredménye amely lehet akár pozitív, akár negatív - a bírósági eljárásban értékelhető olymódon, hogy az arról készített jegyzőkönyvet felolvasás útján kell tárgyalás anyagává tenni. Ha a szemle tárgyát egyáltalán nem, vagy csak jelentős nehézség, illetőleg költség árán lehetne a hatóság elé vinni, a szemlét a helyszínen kell megtartani. Ebben az esetben a szemlét a tanács elnöke, a kiküldött bíró, vagy a megkeresett bíró vezeti. A helyszíni szemle helyéről, idejéről a terheltet, a védőt és a sértettet, valamint az ügyészt értesíteni kell. Távolmaradásuk a szemle megtartását nem akadályozza Mindenki köteles a szemlének magát alávetni, a birtokában levő tárgyat pedig a szemle céljából rendelkezésre bocsátani. A terhelt erre

kényszeríthető, ha pedig más szegi meg ezt a kötelezettséget, rendbírsággal sújtható. Ezeken a személyeken természetszerűen csupán a büntetőeljárásban részt vevőket kell érteni, így az nyilvánvalóan nem vonatkozhat az eljáró hatóság tagjaira. Bizonyítási kísérlet Bizonyítási kísérletet a hatóság akkor rendel el, ha azt kell megállapítani vagy ellenőrizni, hogy valamely esemény vagy jelenség meghatározott helyen, időben, módon, illetőleg körülmények között megtörténhetett-e. A bizonyítási kísérletet akkor kell elrendelni és lefolytatni, ha az addig összegyűjtött bizonyítékok hiteltérdemlőségét illetően kétségek merülnek fel és azokat feltétlenül ellenőrizni kell. A bizonyítási kísérlet akár pozitív, akár negatív eredménye rendkívül lényeges bizonyítási eszköz, amely alapvetően meghatározhatja a bizonyítási eljárás menetét, illetve sikerét. A bizonyítási kísérlet elsősorban a

nyomozási eljárásra tartozó eljárási cselekmény, amely azonban nem zárja ki, hogy utóbb - amennyiben erre lehetőség van - a bírósági szakaszban is lefolytatható legyen. Az eljárási cselekmény jellegéből következik, hogy a bizonyítási kísérletnél a hatóság tagjain kívül jelen kell lennie azoknak a személyeknek is, akik a kísérlet gyakorlati lefolytatásában szerepet játszanak, illetve annak eredményében valamilyen formában érintettek. Ezen túlmenően a bizonyítási kísérletnél a terhelt, védő, sértett jelen lehet, indítványokat és észrevételeket terjeszthet elő és két hatósági tanút is alkalmazni kell. A bizonyítási kísérlet lefolytatása szoros összefüggésben van a közvetlenség elvével, hiszen ez esetben a hatóság tagjai közvetlenül észlelhetik a bűncselekmény elkövetésének bizonyos körülményeit, az újra lejátszható eseményeit. Ebből következően a bizonyítási kísérletet rendkívül részletesen

rögzíteni kell, amelyek esetében a technika eszközeit alkalmazva hang-, videó-, film- és fényképfelvételek is készíthetők. A bizonyítási kísérletnél a hatóság rendelkezése szerint - amennyiben szükséges szakértő, vagy szaktanácsadó is jelen lehet, illetve adott esetben a jelenlétük nem is mellőzhető. Tárgyalási szakban a bizonyítási kísérletet mindig helyszíni tárgyaláson kell lefolytatni. A bizonyítási kísérlet jellegéből következően a terhelt speciális helyzetben van, hiszen az általa elkövetett cselekmény lejátszásával, vagy bemutatásával saját maga ellen szolgáltatna később már vissza nem vonható bizonyítékot. Ebből következően a terhelt csupán arra kötelezhető, hogy a vele kapcsolatos bizonyítási kísérletnél jelen legyen, aktív részvételre azonban nem kényszeríthető. Amennyiben viszont a bizonyítási kísérlet szereplője a sértett, Be szigorlat A tételsor 93 illetve a tanú, úgy ők a

bizonyítási kísérleten való aktív részvételre, illetve közreműködésre kötelezhetők. Bírósági szakban a bizonyítási kísérlet kiküldött bíró, vagy megkeresett bíróság útján is foganatosítható, amelyről az érintetteket értesíteni kell és a kísérlet eredményét rögzítő jegyzőkönyv a Be. 83 § (2) bekezdése szerint okirati bizonyítékként használható fel A bizonyítási kísérletet lehetőleg ugyanolyan körülmények között kell lefolytatni, mint ahogyan a vizsgált esemény vagy jelenség megtörtént, illetőleg megtörténhetett. A bizonyítási kísérlet körében gyakori eset, amikor a terhelt részletesen bemutatja, hogy hogyan, milyen módon, milyen körülmények között követte el a bűncselekményt. Rendkívül fontos ez esetben is az eljárási cselekmények minden mozzanatának - akár egyidejűleg többféle technikai eszközzel történő - rögzítése, az eredeti helyszín igénybevétele és az azonos körülmények

biztosítása. A bűncselekmény jellegéből következően ilyen esetben a bűncselekmény eszközei modellezhetők, a sértett más személlyel, vagy esetleg bábuval helyettesíthető, vagyis a bizonyítási kísérlet biztonsági feltételei is megteremthetők. A bizonyítási kísérlet az emberi méltóságot nem sértheti, senki egészségét nem veszélyeztetheti. Felismerésre bemutatás A terheltnek vagy a tanúnak személyt vagy tárgyat felismerés céljából be lehet mutatni. A felismerésre bemutatás ugyancsak egy olyan bizonyítási eszköz, amely elsődlegesen a nyomozás során jut kiemelt szerephez. Jelentőségét az adja meg, hogy a terhelt vagy a tanú a saját észlelése alapján - a hatóság közreműködése révén - bizonyos személyt, vagy személyeket, illetve tárgyat, vagy tárgyakat azonosítani tud. Különösen fontos lehet ez a nyomozás kezdeti szakaszában, amikor az egész büntetőeljárás sikere, illetve eredményessége múlhat egy

szakszerűen és időben lefolytatott felismerésre bemutatáson. E kiemelt jelentőségére figyelemmel rendkívül jelentős, hogy a felismerésre bemutatást milyen körülmények között folytatják le. Azt, akitől a felismerés várható, előzetesen ki kell hallgatni arról, hogy a kérdéses személyt vagy tárgyat milyen körülmények között észlelte, és miről ismerné fel. Ez a későbbi felismerési eljárásnak a garanciája. A felismerésre bemutatás során ráutaló kérdéseket feltenni, vagy a személyeken, illetve tárgyakon bármilyen, a felismerést befolyásoló változtatást eszközölni szigorúan tilos. A személyt vagy a tárgyat olyan körülmények között kell bemutatni, amely a terhelt vagy a tanú befolyásolását kizárja. A felismerésre bemutatás - bár kétségtelen, hogy a nyomozati szakaszban jut kiemelt jelentőséghez, azonban - korántsem olyan eljárási cselekmény, amely ne lenne pótolható. Ebből következően erre a bírósági

szakaszban is sor kerülhet, amikoris a tárgyaláson rendelik el és foganatosítják a felismerésre bemutatást. Személy esetében a felismerő a tárgyalóteremben lévő személyek közül rámutatással jelöli meg a felismerendő személyt, illetve tárgy esetében azokat elébe kell tárni. A bírósági eljárásban is rendkívül fontos érdek fűződik a felismerésre bemutatás befolyásolásmentes lefolytatásához, ezért annak menetét és minden nem odaillő, vagy zavaró momentumát a tárgyalási jegyzőkönyvben kell rögzíteni. Adott esetben nem mulasztható el a felismerő személynek a felismerési eljárás során tanúsított magatartásának, viselkedésének jegyzőkönyvi rögzítése sem. Ha a tanú védelme szükségessé teszi, a felismerésre bemutatást úgy kell végezni, hogy a felismerésre bemutatott személy a tanút ne ismerhesse fel, illetőleg ne észlelhesse. Ha a tanú Be szigorlat A tételsor 94 személyi adatainak zárt kezelését

rendelték el, erről a felismerésre bemutatásnál is gondoskodni kell. 31. A büntetőeljárás “dinamikus szakaszának” menete, az eljárási szakaszok, ezek egymáshoz való viszonya ma és a lehetséges jövőben A büntetőeljárás menete, az eljárási szakaszok 1. a nyomozás, melynek lényege a valóságnak megfelelő tényállás felderítése (lásd A/31 és B/1-2. tétel!); 2. az ügyészi szakasz, amely egyfajta szűrő a nyomozás és a bíróság között, ti az ügyész szűri meg az ügyeket abból a szempontból, hogy bíróság elé kerülhetnek-e avagy nem; 3. az elsőfokú eljárás; 4. a másodfokú eljárás; 5. a harmadfokú eljárás (majd az ĺtélőtáblák beindulásával) A nyomozás mint eljárási szakasz A nyomozó hatóságnak a nyomozás elrendelésétől kezdve annak lefolytatásán keresztül egészen a nyomozás befejezéséig tartó eljárási cselekményei sajátos szakmai feladatok teljesítését foglalják magukban. Az ügyészi

cselekmények Ezek az ügyésznek ama jogosítványai körében végzett teendői, amelyek a nyomozás törvényességét vannak hivatva - menetközben vagy utólag - biztosítani, vagyis:  az ún. nyomozás felügyeleti cselekmények (ezeket főbb elveikben az eljárási törvény, részleteikben az ügyészi törvény és a legfőbb ügyészi utasítások szabályozzák),  a vádemeléssel kapcsolatos cselekmények,  a vád képviseletével kapcsolatos cselekmények. A bírósági cselekmények A bírósági eljárás (per) kezdetétől végzett eljárási cselekmények, vagyis azok, amelyeket a bíró a vádemelést követően teljesít. Bírósági cselekmény azonban nem csak a perben lehetséges. Ilyen pl a nyomozás során az előzetes letartóztatás vagy az ideiglenes kényszergyógykezelés tárgyában hozott bírósági határozat. Az eljárási szakaszok általában Az a csoportosítás, amely az eljárási cselekményeket az eljárás fő szakaszai szerint

különbözteti meg, némileg rokon az eljárási alanyok alapján történő felosztással, de el is tér attól. Az előkészítő (nyomozási), a bírósági (per) és a végrehajtási szakaszban előforduló eljárási cselekményeket ugyanis arra tekintet nélkül is számba lehet venni, hogy azokat a hatóságok, avagy a magánszemélyek, és közülük melyik (kik) teljesítik. Az eljárás előkészítő szakaszában vannak nyomozási valamint ügyészi (vád) cselekmények is, de nem minden ügyészi (vád) cselekmény megy végbe a nyomozásban. Az Be szigorlat A tételsor 95 ügyész ugyanis (magánvádas ügyekben a magánvádló) a vádképviseleti cselekményeket az eljárás bírósági szakaszában végzi. Nem minden, az eljárást előkészítő cselekmény egyben nyomozási cselekmény is. A nyomozás során kivételesen léteznek bírói cselekmények is A lehetséges jövő (azaz az 1998. évi 19 tv) A büntetőeljárásról szóló 1973. évi 1 törvény (a

továbbiakban: Be) - bár az elmúlt közel negyed évszázadban számos alkalommal módosították - szerkezetében és megoldásaiban ma is magán viseli annak a korszaknak a jegyeit, amelyben született. A büntetőeljárás történeti rendszereit tekintve a hatályos eljárási törvény vegyes rendszerű: keverednek benne az inkvizitórius (nyomozó vagy “faggató” elvű) és az akkuzatórius (kontradiktórius vagy ügyféli) eljárás elemei. A bírósági eljárást megelőző fázisban uralkodóak az inkvizitórius vonások, míg a bírósági szakaszban az ügyféli per jellegzetességei dominálnak. Ugyanakkor a nyomozási szakaszban is fellelhetők bizonyos kontradiktórius elemek (a védő részvétele számos eljárási cselekménynél megengedett), míg a bírósági eljárás sem mentes teljesen a “faggató” elvű rendszer jellegzetességeitől (a felek rendelkezési joga korlátozott a bizonyítási eljárásban, amelyet a tényállás feltárására köteles

bíróság irányít). A kontinentális vegyes rendszer vonásai mellett a Be-ben természetesen kimutathatók azok a sajátosságok, amelyek az ún. szocialista eljárási kódexeket a nyugat-európai perrendtartásoktól megkülönböztetik. A kompetencia-elosztás körében ez azt jelenti, hogy a nyugat-európai modellhez viszonyítva a nyomozásban a bíróság jogköre nálunk viszonylag szűk, a rendőrség jogosítványai ezzel szemben lényegesen szélesebbek. További sajátossága a “szocialista” eljárási jogoknak - és ez a hatályos eljárási törvényben is kimutatható - az eljárás formalizmusával, valamint a felek rendelkezési jogával szembeni fenntartás, és ezzel összefüggésben a jogászi szaktudás jelentőségének alábecsülése. Feltételezhető lenne, hogy e vonások legalább az ügyek viszonylag gyors elbírálását biztosítják. A 90-es évek adatai azonban azt sejtetik, hogy a hatályos törvény nem azokon a pontokon tartalmaz

egyszerűsítési lehetőségeket, ahol ez valóban hozzájárulhat az eljárások tartamának csökkenéséhez. 1991-ben megkezdődtek a munkálatok az új eljárási törvény kidolgozására, és a Kormány 1994-ben határozatban rögzítette az elkészítendő kódex legfontosabb elveit. A büntetőeljárási törvény koncepciójáról (Koncepció) szóló 2002/1994. (I 17) Kormány határozat a következő tételeket rögzítette: 1. A büntetőeljárásban a jelenleginél jobban kell érvényesülnie a feladatok elkülönítése és ezen belül a funkciómegosztás elvének. Tisztán el kell határolnia a rendőri, ügyészi és bírói teendőket. 2. Olyan eljárást kell kialakítani, amelyben - legalábbis az alaptípust tekintve - érvényesül az a tétel, hogy a büntetőjogi felelősség kérdése a közvetlenség elvének tiszteletben tartásával a tárgyaláson dől el, és amelyben a mainál erőteljesebben érvényre jut a kontradiktórius elv, ezen belül pedig a

felek rendelkezési joga. 3. A társasbíráskodás elvét továbbra is fenn kell tartani, de a mai szabályozáshoz képest szélesíteni kell az egyesbíró jogkörét. 4. Az alapjogok védelmében a tárgyalást megelőző szakaszban is meg kell teremteni az egyes eljárási cselekményeknél a bírói közreműködést. Be szigorlat A tételsor 96 5. A jogorvoslati rendszert akár a három-, akár a négyszintű bírósági szervezet keretében úgy kell kialakítani, hogy biztosítani lehessen a kétfokú rendes jogorvoslat igénybevételének lehetőségét. 6. A büntetőeljárás során szélesíteni kell a sértett igényérvényesítési lehetőségeit és eljárási jogosítványait. Megfelelő korlátok között meg kell engedni, hogy a sértett pótmagánvádlóként járhasson el. 7. Az alaptípusnak tekintendő eljárás mellett - ahol a tárgyalás dominál - ki kell alakítani az egyszerűsített eljárásokat, amelyek megfelelő alkalmazása lehetőséget ad az

ügyek differenciált elbírálására. 8. Az eljárási reform sikerének érdekében az igazságügyi szervezeti jog szabályozási területére eső problémákat (ülnökrendszer, védői kirendelés) meg kell oldani. Az előkészítő munka abból indult ki, hogy az új kódexnek építenie kell a magyar eljárási jog megőrzésre, illetve újjáélesztésre érdemes hagyományaira, figyelemmel kell lennie a jogösszehasonlítás alapján kimutatható nemzetközi tendenciákra valamint a Magyar Köztársaság által vállalt nemzetközi kötelezettségekre és nem lehet érzéketlen az igazságszolgáltatással szemben megfogalmazott társadalmi elvárásokkal szemben. Az első követelményből adódóan a törvény feléleszt néhányat az 1896. évi 33 törvénynek (a továbbiakban: Bp.) a második világháborút követően indokolatlanul mellőzött elvei és intézményei közül, anélkül azonban, hogy visszatérne a Bp-nek a nemzetközi összehasonlítás alapján

meghaladottnak tekinthető megoldásaihoz. Így például az eljárás két fő szakasza közti kapcsolatot a törvény a nyomozás és a bírósági eljárás egyenrangúságának “szocialista” elmélete helyett a Bp.-hez hasonlóan határozza meg A nyomozás feladata eszerint a vád előkészítése, amelynek során a tényállást oly mértékben kell felderíteni, hogy a vádló dönthessen arról, vádat emel-e. A törvény nem támasztja fel a kontinensen visszavonulóban lévő vizsgálóbírói intézményt; a nyomozási bíró (alapjogi bíró) nem bűnüldözési funkciót lát el az eljárásban. A törvény szerint a nyomozási bíró a vádirat benyújtása előtt az egyes kényszerintézkedésekről dönt és engedélyezi a titkos adatszerzést, valamint határoz az eljárás folytatásának elrendeléséről, ha korábban a nyomozást megszüntették. Bizonyítási cselekményt csak egészen kivételesen végez, olyankor, amikor feltehető, hogy a bizonyítási

eszköznek a tárgyaláson történő megvizsgálására nem kerül sor. Így például a nyomozási bíró indítványra kihallgatja a tanút, ha a tanú az életét közvetlenül veszélyeztető betegségben szenved vagy ha megalapozottan feltehető, hogy a tanú a tárgyaláson nem jelenhet meg, továbbá olyankor, amikor ezt a tanú védelme indokolja. A kétfokú rendes jogorvoslati rendszer természetesen változásokat idéz elő a másodfokú bíróság eljárásában. Mindenekelőtt szélesedik a másodfokú bíróság reformatórius jogköre A törvény általános szabállyá teszi a mai rendszerben a vétségi eljárásban érvényes rendelkezést: a másodfokú bíróság bizonyítást vehet fel, ha a tényállás nincs felderítve vagy hiányos és szélesebb körben ad módot a törvény az első fokon megállapított tényállástól eltérő tényállás megállapítására. Ez a másik oldalról megközelítve azt jelenti, hogy csökken azoknak az eseteknek a száma,

amikor a másodfokú bíróság megalapozatlanság okából helyezi hatályon kívül az első fokú bíróság ítéletét. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében nagy terjedelmű bizonyítást kell felvenni. A harmadfokú eljárásban - ezt a törvény felülvizsgálati eljárásnak nevezi - a tényállást már nem vizsgálják, hanem kizárólag jogkérdésben döntenek. A felülvizsgálati kérelemben a hagyományos alaki semmisségi okokon (a bíróság nem volt törvényesen megalakítva, hatáskörét Be szigorlat A tételsor 97 túllépte, az ítélethozatalban kizárt bíró vett részt) kívül hivatkozni lehet az ún. anyagi semmisségre is (a vádlott bűnösségének megállapítására vagy felmentésére a törvény megsértésével került sor, törvényt sértettek a cselekmény minősítése során). A büntetés mértékét a harmadfokú bíróság csak akkor módosíthatja, ha megváltoztatja a bűncselekmény

minősítését, illetve ha megállapítja: a büntetést más törvényi keretek között kell kiszabni. Ezt a korlátozást a törvény jogorvoslati jog érvényesülése érdekében csak abban az esetben oldja fel, amikor a vádlott bűnösségét eltérő tényállás alapján a másodfokú bíróság mondta ki. Mivel a harmadfokú eljárásban jogkérdéseket döntenek el, tárgyalásra nem kerül sor, a bíróság tanácsülésen vagy ülésen hozza meg döntését. Hatályos eljárási törvényünk - az eljárás fázisainak elvi egyenrangúságának tételéből adódóan - viszonylag részletes szabályokat tartalmaz a nyomozás fázisára. A törvény az eljárási szakaszok viszonyát egymáshoz ettől eltérően állapítja meg, az elmúlt évek külföldi törvényhozási példáira (is) figyelemmel azonban pusztán azokat a szabályokat mellőzi a nyomozási szakaszban, amelyek többletterhet jelentenek a nyomozó hatóságoknak és értelmetlenül formalizálják az

előkészítő szakaszt. A törvény kifejezett rendelkezést tartalmaz arra, hogy az ügyész és a nyomozó hatóság nem köteles minden esetben írásban érintkezni egymással, módot ad a kevéssé formalizált puhatolásra a büntetőeljárás megindítása után és szűkíti azoknak a kérdéseknek a körét, amelyekről az ügyész és a nyomozó hatóság kizárólag határozat formájában dönthet. A garanciális szabályok azonban a hatályos joggal csaknem azonos részletességgel szerepelnek a törvényben. Büntető ügyben a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság jár el. A törvény - a hatályos törvénytől eltérően - külön-külön fejezetben tárgyalja a bíróságra, az ügyészre és a nyomozó hatóságra vonatkozó szabályokat. A törvény újraértelmezi az előkészítő szakasz szerepét, kimondva, hogy a nyomozás feladata a vádemelés feltételeinek megállapítása. Ennek megfelelően változik meg a kapcsolata a nyomozó hatóságnak

és az ügyésznek is: amíg jelenleg az ügyész a nyomozás felett döntően utólagos törvényességi felügyeletet végez, addig a törvény szerint - főszabályként - a jövőben az ügyész irányítja a nyomozást, a nyomozó hatóság önállósága szűkebb körű lesz. A leendő büntetőeljárásban az ügyésznek kell érvényesítenie az állam bűnüldözési hatalmát. A nyomozó hatóságok és az ügyészség kapcsolatának új szabályozásával biztosíthatóvá válik az, hogy a nyomozást szakszerűbben, célirányosabban, gyorsabban, egy szóval: hatékonyabban folytassák le. A törvény 28. §-a az ügyész feladatait határozza meg A modern kontinentális eljárási jogban az ügyész a közvádló, feladata a vádemelés és a vád képviselete a bíróság előtt. A törvény ezzel összhangban rendelkezik úgy, hogy az ügyész a vádemelés feltételeinek megállapítása végett maga végez nyomozást vagy nyomozást végeztet. Az ügyész eljárási

helyzetét alapvetően az határozza meg, hogy a büntetőperben közvádlóként lép fel, e funkciójához igazodnak további feladatai. A bíróság előtt az ügyész képviseli a vádat, ő ismeri a bírósági elvárásokat, ezért a nyomozás ügyész általi irányítása növelheti a büntetőeljárás hatékonyságát, a vád képviseletének eredményességét. Az ügyész irányító tevékenysége arra is lehetőséget teremt, hogy azokban az ügyekben ne folyjon felesleges büntetőeljárás, ahol a felelősségre vonás valószínűtlen. A nyomozó hatóság feladatát rögzítő rendelkezés az előkészítő eljárás és a bírósági szakasz közötti új viszonyra figyelemmel kimondja, hogy a nyomozó hatóság a nyomozást az ügyész rendelkezése alapján végzi. A nyomozó hatóság azonban nem fosztható meg attól a Be szigorlat A tételsor 98 lehetőségtől, hogy a bűnüldözés sikere érdekében ügyészi rendelkezés nélkül, önállóan végezzen

nyomozási cselekményeket., A nyomozó hatóságnak - a legalitás elve alapján - az ügyész rendelkezése nélkül is kötelessége a nyomozás vagy egyes nyomozási cselekmények elvégzése, ha a bűncselekményt maga észlelte, a feljelentést nála tették, vagy arról más módon szerzett tudomást. Erről az esetről tartalmaz további szabályt a törvény 165. §-ának (4) bekezdése, amely kimondja, hogy a nyomozásról akkor is az ügyész rendelkezik, ha a nyomozást a nyomozó hatóság önállóan végzi. Be szigorlat A tételsor 99 TARTALOMJEGYZÉK: 1. A büntető eljárás lényege (az eljárás formái és feladatai) A büntető eljárásjog forrásai és hatálya (a jogágak kapcsolata, az eljárás érvényesülésének keretei - szabálysértés a büntető eljárásban) .1 2. A büntetőeljárás történeti rendszereinek jellemzői (vádelv, nyomozó elv, vegyes rendszer)6 3. Jogtörténeti visszapillantás (elsősorban a 19-20 sz magyar jogfejlődése -

kitérők és tanulságok).7 4. Az Emberi Jogok Európai Bírósága és a büntető eljárásjog (strasbourgi intézmények, elvek, jellemző döntési kérdéskörök .9 6. A hivatalból való eljárás (legalitás - officialitás, opportunitás 14 7. Az eljárási feladatok megoszlásának elve A vád és a vádhoz kötöttség, a tettazonosság kérdései .16 8. Az ártatlanság vélelme és a kapcsolódó “járulékos” elvek A védelemhez és a védekezéshez való jog alapelvének tartalma .17 9. Alapelvek a bírósági eljárásban (nyilvánosság, közvetlenség, szóbeliség) 19 10. Az eljárásban részt vevő alanyok általános jellemzése (bíróság - hatóságok - személyek) Jogképesség és cselekvőképesség.20 11. A nyomozó hatóságok (hatáskörük, jogaik és kötelezettségeik) 23 12. Az ügyész a büntető eljárásban (feladat, jogok, kötelességek)26 12. A bíróság a büntető eljárásban (kijelölt és ítélkező bíró, összetétel, jogok,

kötelességek) A nyomozásban történő bírói közreműködés távlatai .28 14. A bíróság hatáskörének szabályai31 15. A bíróság illetékességének szabályai32 16. A bíróság és a hatóságok kizárása, kizárási okok33 17. A terhelt és a védő eljárásjogi helyzete, jogaik, kötelességeik az eljárás egészét tekintve 36 18. A sértett (magánvádló, magánfél) helyzete A sértetti jogállás kiterjesztésének perspektívái .38 18. A kényszerintézkedések felosztása; házkutatás, motozás, lefoglalás, zár alá vétel, biztosítási intézkedés.40 20. Lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet, az útlevél elvétele 48 21. Őrizetbe vétel, előzetes letartóztatás, ideiglenes kényszergyógykezelés (a kényszerintézkedések feltételei) .49 22. Az előzetes letartóztatás elrendelésének és meghosszabbításának szabályai (határidők, jogkörök, a “meghallgatás” szabályai) .53 23. Határidő, határnap, igazolás Idézés,

értesítés, kézbesítés, jegyzőkönyv A bűnügyi költség és viselése.56 24. A bizonyítás fogalma, tárgya, célja és elvei Bizonyítási tilalmak 64 25. A tanú és a tanúvallomás Abszolút és relatív mentességi okok 73 26. A tanúvédelem eszközrendszere A különösen védett tanú intézménye (érvek és ellenérvek). A különösen védett tanú kihallgatása 79 27. A szakértő és a szakvélemény A szakvélemény felülvizsgálata82 28. A terhelt vallomása (a nyomozás és a tárgyalás során) 86 29. A tárgyi jellegű bizonyítási eszközök (okirat, tárgyi bizonyítási eszköz) 89 30. A bizonyítási eljárások (szemle, bizonyítási kísérlet, felismerésre bemutatás) szerepe, jelentősége, szabályai.91 Be szigorlat A tételsor 100 31. A büntetőeljárás “dinamikus szakaszának” menete, az eljárási szakaszok, ezek egymáshoz való viszonya ma és a lehetséges jövőben .94