Pszichológia | Tanulmányok, esszék » Vojtek Antal - Stressz és stresszkezelés

Stressz és stresszkezelés A stressz túl magas feszültség következtében szorongató, feszítő állapot. Jelentése az angol „szorít”,”feszít” szóból ered. „A legáltalánosabb értelemben akkor beszélünk stresszről, amikor az emberek fizikai vagy pszichológiai jóllétüket veszélyeztető eseménnyel szembesülnek.” – írja „Pszichológia” című művében R. L Atkinson Sokféle stressz-keltő okot (ezek a stresszorok) ismerünk, ennél fogva többféleképpen csoportosíthatjuk őket. Lehetnek sok embert érintő (katasztrófák, balesetek), vagy egy egyén életének eseményei (frusztrációk, a motívumok és a vágyak eltérősége); lehetnek az egyénen kívül álló okok (különféle konfliktusok), s lehetnek a feszültség forrásai magában az egyénben is. A stressz-hatást befolyásoló tényezők között szokás említeni a befolyásolhatóságot (minél inkább befolyásolhatatlannak vélünk egy eseményt, annál erősebb a

stressz hatása),a bejósolhatóságot (ha előre tudjuk, hogy az esemény be fog következni, akkor kisebb a hatás) és végül azt, hogy az események mennyire teszik próbára különböző képességeinket. A stresszt belső folyamatok is kiválthatják, ekkor beszélhetünk belső konfliktusokról. Konfliktusról akkor beszélünk, amikor a személynek összeegyeztethetetlen vagy egymást kölcsönösen kizáró célok vagy cselekvéssorok között kell választania. Konfliktus két belső szükséglet vagy motívum között is keletkezhet. Manapság legáthatóbb és legnehezebben megoldható konfliktusok általában a következő motívumok között fordulnak elő: • Függetlenség, avagy függőség. Stressz esetén jólesne a gyermekkorunkra jellemző függőséghez visszatérni; szeretnénk, ha valaki gondoskodna rólunk és megoldaná problémáinkat. Arra tanítottak azonban, hogy a saját lábunkon való megállás képessége és a felelősségvállalás az

érettség jele. • Intim kapcsolat, avagy magány. A vágy, hogy egy másik személy közelében legyünk, és hogy megosszuk legbensőbb gondolatainkat és érzéseinket, konfliktusba kerülhet azzal a félelmünkkel, hogy megsértenek vagy visszautasítanak, ha túl sokat feltárunk magunkból. • Együttműködés, avagy versengés. Társadalmunk nagy hangsúlyt helyez a versenyre és a sikerre. A versengés a korai gyermekkorban kezdődik a testvérek között, az iskolában folytatódik, és az üzleti életben, valamint a szakmai rivalizálásban csúcsosodik ki. Ugyanakkor arra buzdítanak, hogy együttműködjünk másokkal, és segítsük egymást. • Az impulzusok kifejezése, avagy az etikai normák betartása. Az impulzusokat bizonyos fokig minden társadalomban szabályozni kell. Két olyan terület, amelyben ösztöneink gyakran összeütközésbe kerülnek az erkölcsi normákkal, a szexualitás és az agresszió, ahol ezen normák megszegése erős bűntudatot

válthat ki. Ez a négy terület képviseli a komoly konfliktusok legfőbb forrásait. A stressz tünetei Viselkedésbeli tünetek: aggodalom bizalmatlanság csökkent kezdeményezőkészség depresszió döntésképtelenség düh vagy ellenségesség figyelmetlen, gyors étkezés kellemes dolgoknak sem tud örülni kisebbrendűségi érzés mások hibáztatása nyugtalanság öngyilkossági hajlam panaszkodás pánik rendszeres fogcsikorgatás sértődékenység sírás tagadás túlzott alkoholfogyasztás túlzott dohányzás védekező magatartás visszavonultság Szellemi tünetek: csökkent kreativitás elfogultság fantáziaszegénység feledékenység jövő helyett múltba tekintés külső ingerekkel szembeni figyelmetlenség összpontosítás hiánya részletekkel szembeni figyelmetlenség Testi tünetek: álmatlanság bőrkiütések emésztési zavar, gyomorfájdalom étvágytalanság evési kényszer fejfájás fejviszketés görnyedt testtartás gyakori vizelés

hányinger és/vagy hányás hasmenés hűvös, nyirkos bőr kéz- vagy lábgörcs krónikus kimerültség kóros soványság merev izomzat mozgászavarok remegés, tic vagy rángatózás szájszárazság szapora légzés székrekedés szexuális élet zavara szívdobogásérzés tágult pupillák tenyérizzadás túlzott aktivitás tüsszentés Az eddig bemutatott, stressz által kiváltott érzelmi reakciókon túl az emberek gyakran mutatnak kognitív károsodást is, ha komoly stresszorokkal szembesülnek. Nehézségeik lehetnek az összpontosításban s gondolataik logikus összeszervezésében. Könnyen eltéríthetőek, ennek eredményeként feladatokban, különösen a bonyolult feladatokban nyújtott teljesítményük romlik. Azoknak a fiziológiai válaszoknak, melyekkel a test válaszol a stresszkeltő eseményekre, közvetlen negatív hatásuk lehet a testi egészségre, ha a válasz hosszú időn át fennmarad. A szimpatikus idegrendszer hosszú időn át

tartó túlzott izgalma károsíthatja az artériákat és a belső szerveket. A stressznek közvetlen hatása lehet arra is, hogy hogyan tud megküzdeni az immunrendszer a betegségekkel. Említettük már, hogy a befolyásolhatatlan vagy bejósolhatatlan eseményeket és azokat, amelyek próbára teszik képességeinket vagy megkérdőjelezik énképünket, stresszkeltőnek tartjuk. Úgy tűnik, vannak, akik másoknál is hajlamosabbak ily módon értékelni az eseményeket, s így nagyobb valószínűséggel élnek át stresszt ugyanannál az eseménynél. Három alapvető elmélet próbál számot adni arról, hogy miért tartják stresszkeltőnek az emberek az eseményeket: pszichoanalitikus elméletek, a viselkedéses (behaviorista) elméletek és a személyiségelméletek. A stresszkeltő helyzetek által kiváltott érzelmek és fizio¬lógiai izgalom nagyon kellemetlen, s ez a kellemetlenség arra indítja az egyéneket, hogy valahogyan csökkentsék. Azt a

folyamatot, melynek során a személy megpróbál szembeszállni a stresszel, megküzdésnek nevezzük, s ennek két fő formája van. a.) Problémaközpontú megküzdés A problémamegoldó stratégiák alkalmazása során először meghatározzuk a problémát, alternatív megoldásokat találunk ki, mérlegeljük az alternatívákat az elő¬nyök és hátrányok vonatkozásában, végül választunk közülük, és végrehajtjuk a kiválasztott megoldást. A problémaközpontú stratégiák befelé is irányulhatnak: a személy önmagában változtat meg valamit, ahelyett hogy a környezetét módosítaná. b.) Érzelemközpontú megküzdés Az érzelemközpontú megküzdés célja, hogy megakadályozza a negatív érzelmek elhatalmasodását és azt, hogy a személy a probléma megoldásával foglalkozzon. Akkor is érzelemközpontú megküzdéshez folyamodunk, ha a helyzet eseményei befolyásolhatatlanok. Negatív érzelmeinkkel számos módon megküzdhetünk. Elhárító

mechanizmusok Ezek az érzelemközpontú stratégiák nem változtatják meg a stresszhelyzetet; egyszerűen azon módosítanak, ahogyan a személy a helyzetről gondolkozik, vagy ahogyan észleli azt. Minden elhárító mechanizmusnak van tehát egy önbecsapási eleme. Időnként mindannyian alkalmazunk elhárító mechanizmusokat. Ezek átsegítenek a nehéz helyzeteken, amíg képesek leszünk közvetlenül szembeszállni a stresszt okozó problémával. Az elhárító mechanizmusok csak akkor jeleznek alkalmazkodási zavart, mikor a problémákra való reagálás uralkodó módjává válnak. Az elhárító mechanizmusok és a fentebb tárgyalt megküzdési stratégiák közti különbség az, hogy az elhárító mechanizmusok tudattalan folyamatok, míg a megküzdési stratégiák gyakran tudatosak. Később azonban kiderül, hogy a tudattalan elhárító mechanizmusok egy része szélsőséges esetben arra készteti a személyt, hogy a korábban leírt tudatos, de rossz

alkalmazkodást jelentő megküzdési stratégiák valamelyikét használja. Elfojtás Az elfojtás lényege az, hogy a személy a számára túlságosan félelmetes vagy fájdalmas memóriatartalmakat kiszorítja a tudatából. A szégyent, bűntudatot vagy önleértékelést keltő tartalmak gyakran kerülnek elfojtásra. Racionalizáció A racionalizáció nem azt jelenti, hogy valaki „racionálisan cselekszik”, hanem azt, hogy logikailag vagy társadalmilag kívánatos motívumok segítségével olyan színben próbálja feltüntetni tényleges cselekedeteit, mintha valóban racionálisan cselekedett volna. A racionalizáció kettős célt szolgál: egyfelől csökkenti a cél elérésének meghiúsulása miatt érzett csalódásunkat, másrészt elfogadható motívumokat kínál viselkedésünk igazolására. Reakcióképzés Néha az emberek úgy rejtik el önmaguk elől valamilyen késztetésüket, hogy ellenkező irányú motivációt fejeznek ki. Ezt a hajlamot

nevezzük reakcióképzésnek Projekció Mindannyiunkban vannak nemkívánatos tulajdonságok, amelyeket még önmagunknak sem szívesen vallunk be. Az egyik tudattalan mechanizmus, a projekció oly módon véd meg bennünket az ilyen vonások beismerésétől, hogy az adott tulajdonságot erősen túlzott formában másoknak tulajdonítjuk. Intellektualizáció Az intellektualizáció lényege az, hogy a személy oly módon próbál meg elhatárolódni a stresszhelyzettől, hogy absztrakt, intellektuális fogalmakban kezeli azt. Tagadás Olyan esetekben, amikor túlságosan kellemetlen lenne szembenézni a külső valósággal, a személy letagadhatja annak létezését. Áttolás Ez az elhárító mechanizmus oly módon teljesíti funkcióját, a szorongáscsökkentést, hogy a személy részlegesen kiéli az elfogadhatatlan késztetését. Az áttolás mechanizmusa során az a motívum, amely egy adott formában nem kerülhet felszínre, átirányítódik egy másik

csatornára. A STRESSZ KEZELÉSE Viselkedéses eljárások: - A biofeedback elsajátítása során az emberek információt (visszacsatolást, feedbacket) kapnak fiziológiai állapotuk valamely vonatkozásáról, és aztán megkísérlik azt megváltoztatni. - A relaxációs tréning hasznossága, úgy tűnik, az egyéntől függ. Néhányan, akik nem szedik lelkiismeretesen a vérnyomáscsökkentő gyógyszereket, fogékonyabbak a relaxációs tréningre, míg mások, akik megtanulták relaxációval szabályozni vérnyomásukat, elhagyják az eljárást, mert túlságosan időigényesnek találják. - A stressz kontrolljának egyik további fontos tényezője a fizikai erőnlét. Akik rendszeresen végeznek valamilyen testmozgást (legyen az torna, kocogás, úszás vagy biciklizés), mely megnöveli a szívritmust és az oxigénfelvételt, sokkal alacsonyabb szívritmust és vérnyomást mutatnak stresszhelyzetekben, mint azok, akik nem edzik magukat. Kognitív eljárások: A

kognitív viselkedésterápia abban próbál meg segíteni az embereknek, hogy azonosítsák az olyanfajta stresszkeltő helyzeteket, amelyek fiziológiai tüneteiket okozzák, és hogy megváltoztassák azokat a módszereket, amelyekkel megküzdenek ezekkel a helyzetekkel. A különféle pszichológiai- és pedagógiai iskolák, irányzatok sokféle (egymáshoz nem feltétlen hasonló) eljárásokat és módokat kínálnak a stresszhelyzetek kezelésére. A stressz életünk elválaszthatatlan része. Ugyanakkor a stressz olyan erő, amely cselekvésre serkent, arra ösztönöz, hogy leküzdjük az utunkban álló akadályokat. Ezért szükségünk is van rá Ehhez azonban meg kell tanulnunk hozzáértõen kezelni