Sociology | History of Sociology » Ferge Zsuzsa - Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből (1920-1944)

Ferge Zsuzsa - Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből (1920-1944) 1920-1944 A monarchia összeomlása és a vesztett háborút követő trianoni országcsonkítás gazdaságilag mélypontra juttatták a társadalmat. A politikai terror és minden haladó erő és gondolat üldözése jellemzi ekkor a társadalmat. Matolcsy Mátyás 1925-től 1943-ig terjedő időszakra ún. jóléti indexeket számított a lakosság három nagy csoportjára. A mezőgazdasági népesség életszínvonala az 1933/34-es években került mélypontra. A munkások reálkeresete 1943-ban 20%-al volt az 1929-es szint alatt. A tisztviselőknél a több egymást érintő fizetéscsökkenés ellenére Matolcsy nem mutat ki jelentős reálkereset csökkenést. Ebben a körben a tömeges elbocsátások és a fiatalabbak tejes elhelyezkedési képtelensége okoztak általános nehézségeket a 30-as évek közepéig. A munkásság bére a harmincas években szinte elfogadhatónak tűnik, a 4 pengő

körüli átlagos napibérrel, 100 pengő körüli havi keresettel. A városokban a lakás havi bére 25-30 pengő körül volt. A lakásviszonyok 1920 és 1930 között alig javultak A munkásság helyzetét súlyosbította a munkakörülmények romlása. A munkaidő továbbra is relatíve hosszú maradt. Az üzemi balesetek száma állandóan növekedett A szegénység megítélése szempontjából különösen fontos a keresetek roppant nagy szóródása. A teljes jövedelem-eloszlásról csak becslések vannak Az egyiket Matolcsy készítette a harmincas évek közepén. A gazdagok jövedelme ötvenszerese, a középosztályé a négyszerese volt a szegényeknek. Az 1930.évi népszámlálásból kiindulva végzett becsléseket Rónai-Horváth Jenő, valamennyi foglalkozáson belül megkülönböztetve 5 kategóriát: gazdagok, középosztály, kispolgárok, állandó munkások, szegények. Ebben a tagolásban nemcsak a jövedelem a szegénység kritériuma, hanem a

létbizonytalanság is. A jövedelmi kritérium szigorúbb elbírálása mellet szegénynek tekinthető a kispolgárok jelentős része és az állandó munkásság is. Budapesten a lakosság negyede-ötöde volt közsegélyre szoruló ínséges (pauper). Összefoglalva: a két világháború között a szociális szegénység aránya az időszaktól függően 55-75 százalék között mozoghatott, a legmagasabb aránnyal a harmincas évek közepén. A harmincas évek közepéig a szociális szegények jelentős része szegényebb volt mint az I. világháború előtt, és a pauperizmus félmillió feletti és olykor az 1 milliót közelítő tömegű lehetett. A II. világháború utáni első évek A II. világháború után a félig összedőlt országban mindenki szegény volt Megszűntek a szélsőséges jövedelmi és vagyoni különbségek, de egyenlőségről nem beszélhetünk. A munkáskeresetek differenciáltsága csökkent, a háború után a csillagászati jövedelmek

megszűntek, s minden bérskála összeszűkült. A szegénység tömegeit növelte az 1947 körül kb. 200 ezerre becsült városi munkanélküli Az ország életszínvonala 1948 táján érte el az 1938.évi szintet A szegénység struktúrája megváltozott, a legtöbb szegény már nem agrárproletár. Két háború között Az I. világháború után a keresztény nemzeti gondoltat jegyében tevékenykedő kormány felismerte, hogy a munkáság és a szegényparasztság és a pauperizmus problémáját külön kezelje. Ennek következményeként egymástól elszigetelte a strukturális szegénység három nagy csoportját. A munkásság és a szociálpolitika A munkáság anyagi helyzetét a foglalkoztatás, a munkafeltételek, a bérek, az árak, a lakáshelyzet, és a társadalombiztosítás együttesen határozza meg. A társadalombiztosítás területén mutatható ki a munkásmozgalom és a munkások helyzetének a javulása. A fontosabb törvények a betegségi és

baleseti kötelező biztosításra (1927.XXItv) illetve öregség, rokkantság, özvegység, és árvaság esetén kötelező biztosításra(1928.) vonatkoztak Az 1928évi törvény az első Magyarországon, és ennek megfelelően elég szűkmarkú volt, várományfedezeti rendszerre épült, és az első nyugdíjak fizetését 1939-re irányozta elő. Bevezették a minimális munkabérre, maximális munkaidőre és minimum évi 6 nap fizetett szabadságra vonatkozó 1937.XXXVItörvényt, amiből a háborús előkészületek miatt nem sok valósult meg. Az 1938XXXVI törvény bevezette az iparban dolgozó munkások gyermeknevelési pótlékát. Ideológiai és tudományos alapok A hatalom fő mozgatója a munkáságtól való félelem volt. Ez a félelem a biscmarki szociális olajcseppek óta jelen volt a politikában. Balás Károly 14 pontba foglalja össze a szociálpolitika konzervatív, de a fasizmus felé már nyitott lényegét: 1. társadalmi érdek: minél nagyobb emberi

boldogság az állam, nemzet, társadalom kertén belül. 2. Az előző alapfeltételei: a jóindulatú világnézet, társadalom-fenntartó etikai kultúra, kellő szükséglet-kielégítés, és erős nemzeti és társadalmi szervezet. 9. garanciák szükségesek a társadalom csoportjainak és rétegeinek közérdekellenes visszaéléseivel szemben. (Heterogén társadalmi rétegek parazitizmusa) 14. A szociálpolitikai cél elérésére szolgáló eszközök a honalapító életterületet biztosító, megvédő, békét biztonságot és jövőt adó áldozat, erőfeszítés munka, a magántulajdon megvédése, biztosítani kell az efficiensebb (hatékony) munka jobb jutalmazását. Összefoglalva: a munkásosztálynak részben mozgalmi harcokkal, részben a nemzetközi presszió segítségével sikerült valamivel több jogot és létbiztonságot kicsikarnia. Ezzel a munkásnyomor valamit csökkent A szegénypolitika A két világháború között a szegénypolitika a korábbinál

sokkal jelentősebb helyet foglal el. A gazdasági dekonjuktúra tömeges tartós munkanélküliséggel és a létminimum alatti bérekkel járt együtt. A társadalombiztosítás a lakosság 1/3-ára terjedt ki. Hilscher Rezső szerint a szegényügy a szociálpolitikával merev ellentétben áll. A szociálpolitika, ha tökéletes berendezkedés, elsorvasztja elpusztítja feleslegessé teszi a szegényügyet. Az, hogy szegényügyre még szükség van az az emberiség szégyene. Hilscher a megoldást nem a munkás hanem a szociális biztosításban látta A hivatalos szegényügy nem is vett tudomást ezen gondolatokról. Főbb dilemmái a következő kérdések köré csoportosultak: - Állami feladat-e a szegénység enyhítése, vagy egyházi-társadalmi jótékonyságé? 1927-ben kialakult egri normát 1936-ban hivatalosan magyar normává tették, és a városokban kötelezővé tették. Oslay Oswald páter az egri norma létrehozója a normát egy állandó otthoni

karitatív szegénygondozásnak írja le, mellyel végleges testi-lelki gondozást nyernek a helybéli ínségesek és szegények. Három kardinális alapja van: 1. a városi szegényügyi hivatal, amely a katasztert vezeti, és a környezettanulmányokat gyűjti, és az ezt felügyelő Szegényügyi Bizottság. 2. Az Adománygyűjtő Hölgybizottság, melynek tagjaji összegyűjtik havonta a nekik kijelölt kataszterben az önként felajánlott családi adományt. 3.A Szegénygondozó Nővérek, akik a „szegények lelkeit megfogják”, e célra külön pápai engedéllyel rend alakult, a Ferences Nővérek. Az állam felügyelt a köz fizettet, az egyház osztotta az adományt, és gyakorolta a közjótékonyságot. A rendszer pozitívuma a szervezettségre irányuló igyekezet A hangsúly a korábbi zárt szegénygondozásról a nyílt szegénygondozásra került. Az állami politika hiányosságai miatt az egész időszak alatt jelentős maradt az önálló

magánjótékonykodás. Nagy dilemma maradt, hogy kinek kell segélyt adni és milyen formában. A fő nehézséget a munkanélküli segélyhez való jog hiánya okozta. A segély elleni érv erkölcsi volt: a segélyezés ellenszolgáltatás nélküli, karitatív módja egyenesen káros és nemzeti szempontból veszélyes , mert ránevel a munkanélküliségre. Az ellenszolgáltatás nélküli segítés merev elutasítása vált az egész szociális gondozás alapjává. Megkülönböztették a munkaképteleneket, a munkanélkülieket, és a munkakerülőket, akik önhibájukból nem dolgoznak. Az első két csoport még részesülhetett közsegélyből, a harmadik nem. A szegénygondozásra a jogosult szegény az a vagyontalan személy akinek nincs ellátására köteles és képes hozzátartozója, ő maga pedig testi vagy szellemi fogyatkozás, tartós betegség, miatt képtelen életszükségleteiről gondoskodni. Ezzel szemben ínséges az a szűkölködő aki időlegesen

keresőképtelen, vagy aki elsőrendű szükségleteit nem tudja megszerezni. Részletes környezettanulmány alkalmazásával derítették, fel, hogy ki melyik csoportba sorolható. 1931-ben életbe léptetté a visszatérítési jogot. Eszerint a közsegély a köznek való tartozás, melyet közadóként hajtottak be, ha a segélyezett helyzete javult. Az ínségeseknek segély csak ellenszolgáltatás ellenében adható. A közmunka fogalma: gazdasági vagy kulturális cél érdekében vállalati úton végtett közhatósági munka. Szükségmunka: a szorult helyzetben lévő vállaltok, munkanélküliek foglalkoztatása céljából végrehajtott munka. Az ínségmunka: házi kezelésben közhatóság által végrehajtott munka. Fő célja a segítés. Az ínségmunka bérezése nem zavarhatja a piacot. Esztergál Lajos rögzítette a bérezési elveket. Az ínségmunkás órabére nem lehetett alacsonyabb a környéken szokásos legalacsonyabb napszámnál. Fontos elvi

kérdés volt a jogosultság. A segélyezés egyetlen formája sem vált alanyi jogúvá. A parasztság, mezőgazdasági szegénység A legfontosabb ügyben, a földkérdésben három jól elkülöníthető lépés rajzolódik ki. Az első legjelentősebb döntés a helyesebb birtokmegosztást előmozdító 1926. XXXVI. Törvénycikk Nagyatádi nevéhez fűződik 1928-ig elhúzódó reform során kb egy millió kat. Hold cserélt gazdát Ebből 700ezer kat Holdat kapott mintegy 300ezer földnélküli, illetve törpebirtokos. A juttatottakat gondosan megrostálták, csak érdemes személyek kaphattak földet, akik a helyes földművelésre képesek és hajlandók. A népi szociográfia kutatta a parasztságot (Veres Péter, Erdei Ferenc). Emellett létrejött a falukutatás, az első ilyen mű Oláh György: Hárommillió koldus c. műve A földkérdéssel kapcsolatos második lépés a telepítési törvény. Ez a fontolva haladás tipikus törvénye. 25ezer évre elosztva irányozta

elő 270ezer holdon kisbirtok, 150ezer holdon kisbérlet létesítését. A telepítési törvény az 1920 évihez hasonló erkölcsi, politikai érdemességhez kötötte a földhöz jutást. A harmadik, véglegesnek várt megoldás 1939-től bontakozott ki. A törvény (1939:IVtc) először a zsidó tulajdon igénybevételét tette lehetővé és a zsidók földvásárlását tiltotta meg. A földkérdés megoldására mindig rányomta a bélyegét a nagybirtok védelme. A falu egészségügye, társadalombiztosítás Az ország ezen belül a falu súlyos egészségügyi helyzete 1920-tól kezdődően visszatérő téma volt. Magas volt a csecsemő és a tbc halálozás 1925-ben a Rockefeller Alapítvány segítségével megalapították az Országos Közegészségügyi Intézetet, amely fennállása során sokat tett országosan a járványügy, a tisztiorvos képzés, a gyógyszerellenőrzés fejlesztéséért. A falu helyzetét javította az egészséges ivóvízellátás

biztosítása a falvakban, valamint a zöldkeresztes hálózat kiépítése. Magyarország továbbra is az Európai mezőny végén volt a halálozási mutatók tekintetében, a javulás a Közegészségügyi Intézetnek köszönhetően kétségtelen. Tíz évvel a munkásbiztosítási intézkedések után bevezették a gazdatisztek öregségi, rokkantsági és baleseti biztosítását (1936), majd közvetlenül a háború előtt a gazdasági munkavállalók öregségi biztosítását (1938) és özvegyeik járadékát (1939). A mezőgazdasági szegénység zöme továbbra is kimaradt a rokkantbiztosításból, a nevelési pótlékból és a korszerű kötelező betegbiztosításból. Ezen bajokon a Stefánia és a Zöldkereszt munkája nem sokat tudott segíteni. Készítette: Makláry Zoltán II. szociálpolitika