Sociology | City sociology » Szelényi-Ladányi - Szuburbanizáció és gettósodás

Szelényi Iván – Ladányi János: „Szuburbanizáció és gettósodás” A tanulmány 3 kérdésre keresi a választ: - Milyen társadalmi és térszerkezeti összefüggéseket örökölt Magyarország a szocializmus időszakában? - Milyen változások játszódtak le 1989 óta? - Az elmúlt néhány év tendenciáinak jövőbe vetítésével, milyen változások várhatók az ország térszerkezetében és különösen a Budapest térbeni –társadalmi rendszerében? A kérdések megválaszolására hipotéziseket állítottak fel: H1: Nemcsak arról van szó, hogy az államszocializmusban a társadalmi és térbeni struktúrák a modernizáció szempontjából fejletlenek voltak a nyugathoz képes, hanem ezek a struktúrák nem mértékben összeegyeztethetetlenek az egészen más logika szerint szerveződő piacgazdaság követelményeivel H1a: Az erőltetett szocialista iparosítás nagy számú városi ipari munkahelyet teremtett, így menekülni tudtak akik akartak a

mezőgazdaságból, mivel a tsz rendszer sem működött hatékonyan. Ezért létrejött a második gazdaság Háztáji gazdaságok formájában, mely a családi fogyasztásához szükséges termények megtermelésével csökkentették a városi élelmiszerhiányt. Vagy ezért maradtak vidéken még azok is akik városban dolgoztak, így „kétlaki munkássá”, „utóparaszttá” és kisebb mértékben „szocialista mezőgazdasági vállalkozóvá” válva; vagy pedig azért mert a városban nem tudtak lakáshoz jutni. A szocializmus csaknem egész időszakában a városokat krónikus lakáshiány jellemezte, melynek elsődleges oka, hogy a kormány elhanyagolta a városi infrastruktúra fejlesztést. H1b: Magyarországon a második gazdaság és a szocialista vállalkozói tevékenység jelentős jövedelmet biztosított. Kialakul a viszonylagos jólétben élő szocialista kispolgárság, vagy „szocialista középosztály” H1c: A vidéki fejlődés azonban jelentős

területi egyenlőtlenségek mellett ment végbe. A nagyobb város közelében lévő falvak jobban míg a kis községek kevésbé fejlődtek.( hanyatlottak) H2: 1989 óta mind az ország foglalkozási rétegződésében, mind a településszerkezetben jelentős átrendeződés figyelhető meg, melynek gyakran fontos etnikai konzekvenciái vannak. H2a: Amikor az ország a centralizált redisztribúciós gazdasági rendszerről a piacgazdaság felé mozdult el ,szigorodtak a költségvetési megszorítások nagymértékben visszaesett a foglalkoztatás. (sokan romák, alacsony iskolázottak és ingázók) H2b: Vidéki foglalkoztatás csökkent második gazdaság lehetőségei is lecsökkentek. Tsz-ek háztáji nem tud versenyezni a nagyüzemekkel. A szocialista felbomlása „kispolgárosodás” zsákutcás fejlődésnek bizonyult. 1989 és 1996 között a középosztály nem gyarapodott, sőt, a társadalmi hierarchiaellenkező irányban mozdult el. H2c: Mindent összevetve:

erősödött a társadalom polarizáltsága, vékonyodott a középosztály, nőtt azok száma, akik a társadalom legalján helyezkednek el, miközben a hierarchia csúcsán lévők körében nőtt a jólét. H3: komlpex térszerkezeti következmények!1989 után „posztkommunista demográfiai fordulat” :városi lakosság száma csökkenni kezdett, a népesség természetes fogyása következtében .+ városból faluba elvándorlás is volt! Falvakban a népesség természetes fogyása gyorsabb volt, de a betelepedők pótolták a természetes fogyást, így alakosság száma valamelyest még növekedett is. H3a: A városi lakosság csökkenésének egyik oka a szuburbanizáció. A városi felső és középosztály, az egykori kommunista technokrácia az elithez kapcsolódó értelmiség és az új vállalkozói elit közül sokan reáljövedelmüket oly mértékben növelték, hogy megengedhetek magunka egy házat valamelyik környező városkörnyéki településen és az

ingázáshoz akár két személyautót is fenn tudtak tartani. E fejlemény a nyugati urbanizációs modellhez való felzárkózásként érzékelhető. H3b: A nagyvárosi agglomeráción kívül olyan vidéki települések találhatók, melyek lakossága stabilnak mondható. A „posztkommunista demográfiai fordulatot” részben az okozta, hogy a lakosság egy része csapdába került a fejlődő térségeken kívül eső községekben. Az itt lakók egy része korábban városi munkahelyére ingázott Városi állásából és mezőgazdasági kiegészítő tevékenységéből olyan jövedelemre tett szert, amiből falujában igen jó színvonalú lakást tudott építeni, és nincs olyan helyzetben ha állását el is vesztette hogy lakását feladhassa. Munkát azonban képtelen találni és a közlekedési szubvenciók megszűnése, a munkásszállók bezárása, a szocialista nagyipar összeomlása után a korábbi ingázó életmód sem folytatható. H3c: Akik városból falura

vándoroltak a társadalmi hierarchia legalján találhatók. Vannak falura visszatérők is, elvesztették állásukat a városban és ami pénzük van abból még falun megélnek de a városban már nem. E folyamatok következtében a városi szegények egy része a lepusztult elnéptelenedő aprófalvakba vándorolt. H4: jövő felvázolása H4a: A városi és vidéki szegények vándorlása többirányú folyamat. Egyesek elhagyják a városokat, sőt előfordul hogy a módosabb falvakból is kiszorulnak és a leszakadó területek, a vidéki szegénynegyedek és gettósodó aprófalvak felé veszik útjukat. Mások ellenkező irányba mozdulnak: városi lakást vesznek, melyek a középosztály menekülése során szabadultak fel. H4b: Budapesten két egymással összefüggő tendencia: össznépességében a népesség valamelyest csökken, ugyanakkor, mivel a betelepülők társadalmi összetétele jelentősen különbözik az elvándorlókétól, erőteljes népességcsere is

történik. Távozik a középosztály, miközben betelepülőben vannak a szegények közöttük nagyszámban a romák elesettebb csoportja. H4c: Amennyiben hipotézisünk –miszerint a vidéki lakosság jelentős része nem szuburbanizálódik, hanem lakóhelyén csapdába kerül- megállja a helyét, igen valószínű, hogy a szegények a városi slummokba történő betelepülése felgyorsul majd, amikor régen várt gazdasági fellendülés eléri azokat a legdinamikusabban városi térségeket. Ahol a fellendülés sokkal előbb fog megindulni, mint az ország legvisszamaradottabb régióiban. A legszegényebbeknek a leromló budapesti belső kerületekbe történő, gyorsuló ütemű betelepülése pedig tovább ösztönözheti a felső középosztály, sőt a középosztály menekülését. A H4c hipotézis Budapest estében az északamerikai városfejlődési modellhez hasonlatos jövőt prognosztizál: a városközpont egyre inkább kereskedelmi és üzleti célokat

szolgál ki és az „átmeneti övezet” mind fizikai mind társadalmi státusát tekintve hanyatlással néz szembe, mi több etnikai elkülönüléssel és gettók kialakulásával. Mindez felgyorsíthatja a magasabb státusúak városból való elmenekülését. De lehetőség van e folyamat lefékezésére illetve megállítására. Olyan intézkedésekre van szükség, amelyek a vidék fejlesztését célozzák, munkahelyet teremtenek a hanyatló vidéki térségekben, ösztönzik az ottani kisvállalkozásokat. Ezzel egyidőben intézkedésekre lenen szükség, hogy megállítsák a városok belső területeinek hanyatlását, a környezetük állapotának romlását. A szocialista örökség: A szocialista redisztribúciós gazdaságból a kapitalista piacgazdaságba való átmenet során a volt szocialista országoknak meg kell találniuk azt a módot, hogy hogyan haladják meg azt a társadalmi és térszerkezeti örökséget, amelyet az államszocializmusból hoznak

magukkal. A szocializmusnak a városfejlődésre gyakorolt hatásáról folytatott vita még az 1970es években kezdődött. Az elméleti alaphangot akkor a neomarxisták ütötték meg, elsősorban Mnuel Castells, aki könyvben a modern nagyváros konfliktusait a „tőkés termelési mód” ellentmondásaival magyarázza. Álláspontja szerint nincs értelme általában vett „városi problémáról” beszélni, hiszen azok pusztán a kapitalista városok problémái. Szerinte a kapitalista városok problémáira a szocializmus hoz majd megoldást. Ezzel az állásponttal az 1970 es években Ray Pahl több publikációban is vitába szállt. Pahl szerint a szocialista városokat nem a kapitalista városi jelenségek ideológiai tagadásaként az „ideális” vagy a „jó” városként kell értelmezni. Ő azokat a városokat tartotta szocialista városoknak melyekben a „létező szocializmus” államainak polgárai éltek. Véleménye szerint az eltérések nem a termelési

mód különbségének, hanem a gazdasági fejlődés eltérő színvonalának tudhatók be, mert szerinte ez utóbbi határozza meg a városi formákat és szerkezeteket. A szakmai vitának ebben a fázisában mi Pahllal értettünk egyet. A szocialista város fogalmát empirikusan és nem ideológikusan kell meghatározni. Csupán egyetlen jelentéktelen szempontból tért el álláspontunk Pahlétól: számunkra érdekesebbnek tűntek a szocialista és kapitalista városfejlődés különbségei, mint hasonlóságai. Mindként társadalmi rendszerben jelentős városi egyenlőtlenségek érvényesülnek és számunkra az volt a döntő kérdés, hogy értékelésünk szerint ezek az egyenlőtlenségek a két rendszert meghatározó strukturális mechanizmusoknak az eredményei voltak. 1980 és 1990 közötti időszakban a vita súlypontja valamelyest eltolódott. A társadalmi ökológia és/vagy modernizáció elméleti kérdéseivel foglalkozó kutatók azt javasolták, hogy az

urbanizációt olyan folyamatként kell elképzelnünk, amelynek egyes szakaszai az iparosítás, illetve a gazdasági fejlődés különböző periódusainak fele meg. Ez feltételezi, hogy a legfontosabb független változó a gazdasági növekedés színvonala és az „urbanizációt” függő változónak kell tekinteni. Tanulmányuk legfontosabb megállapításai: - az államszocializmusban kialakult társadalomszerkezet és térszerkezet kevéssé voltak kompatibilisek a piacgazdasággal - a posztkommunista átalakulás első öt éve során asz államszocializmustól örökölt társadalom szerkezet gyorsabban igazodott a piacgazdasághoz, mint az államszocializmus időszakában kialakult térszerkezet. Miben áll a múlt szocialista öröksége? : - az államszocialista időszakban a városi ipari munkahelyek száma gyorsabban nőtt, mint a városban élő népesség száma - ez részben a második gazdaság következménye volt - az államszocializmus időszakában a

fenti folyamatok igen egyenlőtlenül érvényesültek: míg egyes települések a második gazdaságból származó jövedelmeknek köszönhetően látványosan fejlődtek, mások hanyatlásnak indultak Az erőltetett szocialista iparosítás térszerkezeti konzekvenciái: Az államszocialista rendszer bukását követően számos szakértő úgy definiálta azt ,mint a gazdasági elmaradottság rendszerét, vagyis egy olyan rendszert, amely a modernizációt inkább akadályozta, mint elősegítette. Véleményük szerint ez csak részben helytálló megállapítás. A szovjet típusú szocializmus elsősorban az európai periféria és félperiféria térségének társadalmaiban jutott uralomra, mégpedig a „felzárkózás” az erőltetett modernizáció stratégiájaként és nem a modernizáció elkerülésének útjaként. Ezért helyesebb ha a szocializmust az erőltetett ütemű modernizációra tett sikertelen kísérletként értékeljük. A sikertelenség oka vagy az

hogy ez a folyamat mesterségesen nem gyorsítható fel, vagy az hogy az alkalmazott módszerek helytelenek, életképtelenek voltak. Az európai szocialista országokban az iparosítás a városi központokban koncentrálódott, és a szocializmus első időszakában a fő hangsúly a nehézipar fejlesztésén volt. Ez a városi munkahelyek számának gyors növekedését eredményezte. Kevesebb pénz maradt az infrastruktúra fejlesztésére. Ez messzemenő következményekkel járt Elhanyagolták a már meglévő városi infrastruktúrát, főleg a lakóházakat ,amelyek állaga egyre romlott. A városi építkezések során alapelv volt a költségek alacsony szinten tartása. Főleg gyenge minőségű házgyári lakások épültek. Rosszul tervezett és gyatrán kivitelezett lakótelepek formájában Az erőltetett szocialista iparosítás olyan örökséget hagyott maga után, melynek jellemzői az erősen leromlott belterületi bérházas övezet, a hatalmas, rossz minőségű

házgyári házakból álló új lakótelepek és a vidéki lakosságnak a gazdaság fejlettségi színvonalához viszonyítva igen magas részaránya. Mezőgazdasági második gazdaság és a vidék fejlődése az államszocializmus időszakában: Az, hogy a lakosság viszonylag jelentős része fenntartotta falusi lakóhelyét ,valamint az hogy a falvak alulurbanizáltak maradtak, két tényező kölcsönhatásának tudható be: annak, hogy mind a városok szívó hatása, mind a vidéki térségek felöl érvényesülő nyomás gyenge volt. Azok akik a városban vállaltak munkát, ezért nem költöztek be, mert . - nehéz volt a városban lakáshoz jutni - falun könnyebb volt az élet Összességében: akik megtartották falusi lakóhelyüket, magasabb reáljövedelmet tudhattak magukénak, mint azok, akiknek a városban csupán az iparból származó jövedelmükből kellett megélniük. Az erőltetett szocialista iparosítás a késleltetett városi infrastrukturális

fejlesztés és a mezőgazdasági termelés szocialista szervezeti formái kiegészítették egymás. Az erőltetett szocialista iparosítás olcsó munkaerőt igényelt, és azt, hogy infrastrukturális fejlesztésére minél kevesebbet költsenek. A szocialista ipar számára ideális partner volt az a munkás, aki megtartotta falusi lakóhelyét és maga és a családja termelte meg az általuk elfogyasztott élelmiszerek nagy részét. Alacsonyabb bért lehetett neki fizetni, nem kellett a városban sem lakást építeni sem iskolát , üzleteket, orvosi rendelőt. Ezzel szemben a tsz-ek hatékonysági problémákkal küzdöttek. Nem tudtak elég terményt biztosítani a piacok számára. Az 1980-as évek elejére számottevő „középosztály” jött létre, amely bizonyos jólét felé haladt. E jólétnek leglátványosabb jeleit a vidéki lakóházak mutatták A család legfontosabb jövedelemforrása a „kiegészítő” mezőgazdasági tevékenység volt, amit

munkaidő után és a hétvégeken végeztek. Ez jelentős jövedelmet biztosított Egyes szakértők a szocializmus legjelentősebb vívmányának a vidéki lakóházépítést tartják. A vidéki lakásépítés ilyen irányú felvirágzása kétségtelenül összefüggött a szocialista kispolgárság megizmosodásával. Gazdasági értelemben ez a réteg főleg a szocialista második gazdaságra támaszkodott. De az államszocializmus összeomlásával komoly kihívásokkal szembesültek. A vidék fejlődésének egyenlőtlenségei a szocializmus időszakában –roma és nem roma szegények koncentrációja a vidéki slummokban: A vidék fejlődésévnek és a kispolgárosodásnak a fentiekben ismertetett módja azonban igen konfliktusos és egyenlőtlen folyamat volt. A szocialista területfejlesztés „koncentrált decentralizációra” törekedett. E stratégia több célt is szolgált Az 1960-as téeszesítést követően a tervezők felfigyeltek arra, hogy az aprófalvak

népessége csökkenni kezd. Úgy vélték, hogy a legtöbb ilyen falu idővel elnéptelenedik vagy a közeli urbanizálódó vidéki központ alvó településévé válik. Ezért a helyi intézmények összevonását kezdeményezték és ezt gyakran a lakosság akarata ellenében is kierőszakolták. Emiatt az aprófalvakból történő elvándorlás igen felgyorsult. Úgy tűnt koncentrált decentralizáció megoldja az alulurabnizáltság gondját is. A figyelem inkább a közepes nagyságú városokban ,a vidéki, fejlődőnek tartott központokban létesítendő beruházásokra és inkább az élelmiszer-feldolgozásra a könnyűiparra és a kisebb vállalatokra terelődött. A koncentrált decentralizáció és a helyhatóságok összevonása nem várt és nem kívánt következményekkel járt. Nem vették észre, hogy az aprófalvak lakosságának csökkenése e települések társadalmi összetételének jelentős átalakulásával is jár. A felfelé törekvő vagy stabilnak

mondható családok, az ambiciózusabb fiatalok, azok akiknek esélyeik a munkaerőpiacon viszonylag kedvezőek voltak, elhagyták e településeket. Ugyanakkor a falvak szegényei akik között idősebbeket és fiatalabbakat, romákat és nem romákat egyaránt találhatunk, csapdába kerültek e településeken, különösen azokon amelyek egy egy régió perifériáján helyezkedett el. Megindult a legelesettebb társadalmi csoportok bevándorlása ezekbe a hanyatló periférikus aprófalvakba, mivel ott leestek az ingatlanárak. Így vidéki slummok jöttek létre sőt roma gettók is. E falvakból a konszolidáltabb helyzetben lévő parasztság elmenekült és a fejlődőnek ítélt központokban költözött, ahol állást talált, ahol ingatlan t szerezhetett, sőt az ingatlanárak emelkedésével még tőkenyereségre is szert tehetett. Mindezek eredménye képen a szocializmus késői időszakában a vidék fejlődése igen egyenlőtlenné vált. Az 1980-as évek végére az

aprófalvak lakosságának csökkenése lelassult. Addigra szinte csak azok maradtak az ilyen településeken, akinek már nem volt hova menniük: vidéki „társadalom alatti osztály” volt kialakulóban. Összességében a regionális tervezők várakozásaival ellentétben, ezek az aprófalvak nem tűntek el a süllyesztőbe. Néhány apró faluban növekedett a népességszám (romák) A vidéki dinamizmusnak felszíne mögött tehát a posztkommunista Magyarország jelentős mértékben egyenlőtlen településrendszert örökölt. A fejlődő vidéki központok prosperálása együtt járt a perifériákon található aprófalvak katasztrofális hanyatlásával. A társadalmi szerkezet posztkommunista átalakulása Munkahelyek számának csökkenése: Az erőltetett szocialista iparisítás az ipari tőkefelhalmozás terén látványos eredményeket ért el és népes ipari proletariátust hozott létre. Ez a szocialista iparosítás azonban több szempontból nem volt

összeegyeztethető a piacgazdaság logikájával, mert olyan ipart hozott létre, mely nem volt versenyképes a világpiacon. A „privatizációt bármi áron” felfogás szintén nem bizonyult hatékonynak. 1990-es évek elején néhány, különben életképes iparág elveszette piacát. E folyamat eredményeképpen meredeken csökkent a munkahelyszám, legfőbb oka a gazdasági szerkezetátalakítás volt. A munkahelyek megszűnése nem minden esetben járt tényleges munkanélküliséggel! A posztkommunista gazdasági szerkezetváltás egyik érdekes vonása éppen az volt, hogy a munkahelyek száma nagyobb mértékben csökkent, mint amilyen mértékben a hivatalosan nyilvántartott munkanélküliség nőtt. Egyik magyarázata a korengedményes nyugdíjazás, valamint az egészségügyi alapon történő nyugdíjazás.(voltak még háztartásbelivé válok és eltartottak is) Nagy egyenlőtlenség volt az ország régiói között a munkahelyek megszűnését tekintve. Egy

nagyobb mértékben vidéken, nehéziparban és bányászatban csökkent, ezzel szemben a tercier szektort e tendencia kevéssé érintette. A foglalkoztatottság viszonylag magas szintű maradt az ország nyugati, Ausztriával határos megyéiben, a fővárost Ausztriával összekötő fő közlekedési vonalak mentén és Budapest és környékén, ezzel szemben az északkeleti és délnyugati térségekben magasra szökött a munkanélküliek aránya. Legerősebben a romákat sújtotta. Ők voltak az elsők kiket elbocsátottak és akik tartósan munka nélkül maradtak A „Második gazdaság” alkonya és a „szocialista kispolgárság” kollektív lecsúszása Az 1989 es társadalmi változások egyik lelkesítő jelszava a „polgárosodás” volt. DE nem valósult meg! Csökkent a középosztály létszáma. 1989-et követő gazdasági átalakulás felgyorsította a különbségek növekedését és annak szocialista kispolgárságnak a térvesztését, amelyik

viszonylagos jólétét a részmunkaidőben végzett háztáji termelésnek köszönhette, ami gazdaságilag csak akkor volt életképes, amíg együttműködhetett a viszonylag alacsony hatékonyságú szocialista szektorral. De a középosztály hanyatlása igen összetett folyamat. Miközben a jövedelmi skála közepén elhelyezkedő csoportok a folyamat veszteseinek bizonyultak, jelentően megnőtt a magánvállalkozások száma. A szocialista kispolgárság háttérbe szorult s emelkedett a klasszikus értelemben vett kispolgárság létszáma. Az egyéni vállalkozók egy része prosperál, alkalmazottat tart s tőkét halmoz fel, sőt egy részük rövidesen valódi vállalkozóvá válik. Másik részük viszont kényszervállalkozó 1989 utáni kormányok politikája kevéssé támogatta az egyéni vállalkozói szféra növekedését. A magyarországi posztkommunizmus „felülről” bevezetett kapitalizmusnak nevezhető, hiszen a tőkés átalakulás fő vonulata a

korábban állami tulajdonban lévő vállalatokkal való felcserélése. Ez különösen vidéken érhetőt tetten, ahol a legfeltűnőbb a szocialista kispolgárság hanyatlása. Az agrárrendszer átalakulásának legfontosabb fejleménye szocialista téeszek átalakítása volt. A privatizáció egyik legfontosabb következménye az lett, hogy a vezetőségnek most már joga van elbocsátani az egykori téesztagokat, ami azzal jár, hogy a kft-k sokkal kevesebb munkaerővel, hatékonyabban művelik meg a földet, viszont igen magad a vidéki munkanélküliség. Miközben a posztkommunizmus első éveiben a középosztály hanyatlásnak indult, a „felsőközéposztály” jobb helyzetbe került. Egyesek a privatizáció előnyeit használják ki és korábban állami tulajdonban lévő vagyonhoz jutottak, sok helyen nyugati szintű jövedelmű állásokhoz jutottak, miközben az országos átlagban csökkennek a reáljövedelmek. A társadalmi szerkezet változásának

térszerkezeti hatásai A társadalmi szerkezetben lezajlott változások messzemenő térszerkezetei következményekkel jártak. Csökkent a városi és nőtt a vidéki lakosság száma: - az új felső középosztály menekülni kezdett a városokból- megkezdődött a posztkommunista szuburbanizáció - a népesség egy része „csapdába került” a falvakban a posztkommunista szuburbanizáció beindulása: A poszkomm. Városfejlődés legfeltűnőbb jelensége az, hogy csökkent a városi és nőtt a vidéki lakosság száma. Az agglomerációs központból történő elvándorlás közel azonos a környező településekbe történő bevándorlás mértékével. E folyamat közben az agglomeráció egyes települései szuburbökké alakulnak át. Ez a legtöbb város esetében megfigyelhető Az államszoc időszakban a magasabb társadalmi szuburbok általában nem a városok határain kívül jöttek létre. A nagyobb városokat körülvevő falvakban általában olyan

utóparasztok és vidékről beköltözött munkások laktak akiket vagy az adminisztratív korlátozások akadályozták meg abban hogy a nagyvárosba költözzenek, vagy nem jutott számukra elfogadható lakás a városban. 1960as évektől a magasabb státusúak jó minőségű társasházat építettek maguknak a városhatáron belül található divatos zöldövezet környezetben. A községekben csapdába került népesség: Az agglomerációs térségek lakossága csökkent, miközben az e térségeken kívüli falvak népesség száma növekedett. Ennek főleg a lakosság természetes fogyása volt az oka, másik ok az agglomerációs központokból a környező községekbe való elvándorlás volt. A gyorsan növekvő új szuburbok tehát nem voltak képesek felszívni az összes elvándorlót. Az agglomerációs térségeken kívüli falvak infrastrukturális szempontból meglehetősen elhanyagoltak. Összegzés: Az agglomerációs térségeken kívül eső falvakba

betelepülők, akinek a száma a rendszerváltás utáni években jóval meghaladta az elvándorlók számát, infrastrukturális szempontból fejletlen területekre érkeztek és valóban „vidéki” környezetben találják magukat. Nem minden agglomerációs térségen belüli település szuburb!, hiszen e települések jó része infrastrukturálisan igencsak falusias jellegű. A posztkomm időszak demográfiai fordulatával érintetteknek legalább a fele nem azért változtatta meg lakóhelyét, mert valamilyen jobb szuburbbe költözött. Elköltözésük inkább a posztkomm átalakulási válságra való reakcióként értékelhető. Mindez bizonyos analógiát mutat a nagy gazdasági visszaesések nyomán kialakult helyzettel. Azokban az időszakban a falura való menekülés nem különleges. 1989 és 1995 közötti Magyarország foglalkoztatási szerkezete jelentős mértékben átalakult, a térszerkezet alakulása a még a szocializmus időszakában megkezdődött

kedvezőtlen pályán folytatódott. Már 11989 ben az optimálisnál nagyobb lakosság élt kis településeken és agglomerációs térségeken kívül és ez csak nőtt. Ez annak ellenére volt így hogy az agglomerációs térségeken kívül eső községekben a megélhetési lehetőségek az országos átlagnál gyorsabban romlottak. Sokan ugye az említett csapdába estek Amint a gazdaság ismét fellendült várható, hogy a posztkomm demográfiai fordulat befejeződik, vagy legalábbis időlegesen megszakad, amíg meg nem érnek a feltételek a nagyobb mértékű szuburbanizációra. 1994-ben a magyar gazdaság a fellendülés bizonyos jeleit mutatta. Ennek migrációs következményei azonnal jelentkeztek Négy év növekedést követően az agglomerációs térségeken kívüli községek lakossága csökkent, vagyis a fentebb jellemzett tendencia megfordult. Népességcsere Budapesten. Az új felsőosztály ugye elhagyta a belső kerületeket és megürült környékre

alacsonyabb társadalmi státusú csoportok települnek be, igen magas arányban romák. Budapesten magas jövedelmű csoportok lakóhelyei elkülönültek, míg az alacsony státusú csoportok inkább mikroszegregátumokba koncentrálódtak, amelyek nem álltak össze nagy kiterjedésű homogén térséggé. A városközpont kereskedelmi és üzleti negyedeit körülvevő „átmeneti zónában” található, állami tulajdonú bérházak felújítását elhanyagolták és a város külső területein homogén státusú új lakótelepeket hoztak létre. A posztkommunista demográfiai fordulat éveiben, bizonyos fokú népességcsere is végbement. Amint megkezdődött a gazdasági fellendülés és erősödik Budapest vonzereje, elképzelhető, hogy felkerekedik a lakosságnak az a része, amelyik jelenleg „csapdában” van a községekben. E fellendülés különösen mobilizálóan hathat a gettósodó aprófalvak és a válság által leginkább sújtott vidéki városok

szegény és cigánytelepein tengődő népességre. Ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy megáll Budapest lakosságának csökkenése. Az is elképzelhető, hogy a szegény lakosság beáramlása tovább gyorsítja a felső középosztály menekülését Budapestről. Következtetések: Magyarország az államszocializmustól olyan foglalkozási és térbeni szerkezetet örökölt, amely nem összeegyeztethető a piacgazdasággal. A posztkomm első öt évében az ország foglalkoztatási szerkezete gyors ütemben igazodott a piacgazdaság követelményeihez, míg a térszerkezeti rendszer kényszerpályát követelt. Ahelyett hogy korrigálta volna az államszocialista modellt , melyben a lakosság szokatlanul magas hányada községekben élt, mezőgazdasági termelést is folytatott és eltűrte e községek igencsak falusias körülményei a posztkommunizmus első öt éve alatt ezek az ellentmondások tovább súlyosbodtak. Bár bizonyos szuburbanizáció lezajlott ,a fő

tendencia mégis az volt, hogy növekedett az agglomerációs térségeken kívül található községek lakossága. Egyre több vidéki slumm jött létre, amelyek némelyike roma underclasst tömörítő etnikai gettóvá vált. A gazdasági fellendülés beindulásával elképzelhető, hogy a lakosságnak az a része, amelyik jelenleg „csapdában” él olyan vidéki településeken amelyeket a szuburbanizáció messziről elkerül, kísérletet tesz majd arra, hogy beáramoljon a városokba. 1994 ben már a jelek arra mutattak, hogy az előző néhány év tendenciája megváltozott, az agglomeráción kívüli községek lakossága csökkent és az agglomerációs térségekbe betelepülők száma nagyobb volt, mint az azokat elhagyóké. Minthogy az új posztkomm felső középosztály elvándorlása a városközpontokból, elsősorban Bp belső kerületeiből igen jelentős ütemben folytatódik, elképzelhető, hogy ezen belső kerületek slummosodása és gettósodása fel

fog gyorsulni. Ez nem elkerülhetetlen ha a belső lakóterületek rehabilitációját elkezdik. Munkahelyet kell teremteni azokban a térségekben ahol ma a vidéki szegények és az egyre inkább elszegényedő „szocialista kispolgárság” tagjai közül sokan „csapdahelyzetben” élnek. Így növelhető lenne a vidékek népességmegtartó ereje