Education | Pedagogy » Tóth Mariann - A kisiskolás korú gyermek világképének feltérképezése és aktualizálása a hétköznapi kommunikációban és a szerepjátékokban

Miskolci Egyetem Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolai Kara SZAKDOLGOZAT A kisiskolás korú gyermek világképének feltérképezése és aktualizálása a hétköznapi kommunikációban és a szerepjátékokban Konzulens: Készítette: Rónyai Ferenc Tóth Mariann főiskolai tanársegéd IV. D/h Sárospatak, 2003. -1- Tartalomjegyzék I. Témaválasztás indoklása 3 II. Történelmi áttekintés 4 III. Az első alakváltozás, a kisiskolás korú gyermek testi sémája 8 IV. Éntudat, énkép, tudatosulás szerepe a személyiség kialakulásában 12 V. A nemi jelleg szerepe az iskolás gyermek énképében 17 VI. A növekedés, az életkorral való változás tudatának szerepe 22 VII. A kisiskolás korról áltatában 26 VIII. Az iskolaérettség, legfontosabb követelményei 27 IX. A beiskolázás hatása 33 X. Nevelőkhöz, szülőkhöz való viszonyváltozása 37 1. A feladat -, és kötelességtudat kialakítása és tudatosítása, önértékelés .37

2. A szülőkhöz való viszonyulás 40 XI. A közösségi élethez való alkalmazkodás 41 XII. A média hatása a gyermek világképének fejlődésére, az énkép kialakulására.46 1. A televízió hatása az agresszivitásra 47 2. Az Internet és a számítógép hatásai 50 XIII. Összegzés 54 Felhasznált irodalom .57 -2- I. Témaválasztás indoklása Középiskolás tanulmányaim után azért jelentkeztem erre a Főiskolára, hogy Megtanulhattam, lehetőségem és legyen gyakorlatban is gyermekekkel foglalkozni. tapasztalhattam, hogy a kisiskoláskorú gyermekek teljesen másképp látják az őket körülvevő világot. Aki jó tanítóvá szeretne válni elengedhetetlen számára, hogy kellőképpen megismerje a kisgyermekek gondolkodását, világképét. A külső és belső gyakorlatok során egyre inkább visszaköszöntek a főiskola elméleti óráin tanultak. Azért választottam ezt a szakdolgozatcímet, mert az elméleti ismereteimet a

gyakorlatban szerzett tapasztalatokkal ki tudtam egészíteni, bővíteni. Jelentős segítséget nyújtott az utolsó félévben a két hónapos gyakorlat, amely idő alatt még jobban tudtam kamatoztatni az ismereteimet. -3- II. Történelmi áttekintés Már a régi görög is bölcselőket foglalkoztatta az ember megismerésének problémája, s ekkoriban körvonalazódott a lelki jelenségek magyarázatának két, ellentétes – idealista és materialista – felfogása. Amikor a kereszténység elterjedt a világban, az öreg kontinensen a lélekről szóló idealista felfogás vált uralkodóvá. A materialista emberismereti törekvések csak a reneszánsztól kezdve jelentkeztek. A pszichológia tudományának megszületését e filozófusok készítették elő a lelki működés természetéről való eszmefuttatásaikkal, de egyéb feltételekre is szükség volt, mint a természettudományok fejlődésére. Ezért érthető, hogy a pszichológia leválása a

filozófiáról, önálló szaktudománnyá válása csak a múlt század második felében kezdődött meg. Az első önálló pszichológiai tudomány igazi atyjának Wilhelm Wundt /1832 – 1920/ német filozófust tekintjük. Az első pszichológiai intézetet és laboratóriumot is ő hozta létre 1879–ben. Elsősorban az érzékelés és az észlelés problémáit vizsgálta műszerekkel, de foglalkozott az érzelmekkel is. Tanítványai közül sokan jelentős szerepet játszottak a pszichológia továbbfejlődésében. A XVII. – XVIII századi haladó polgárság gyermekszemléletétől hosszú út vezetett a XX: századi gyermeklélektanig. A feltörekvő, forradalmi polgárság és bomló feudalizmus uralkodó osztálya, az arisztokrácia közötti harc hatására alakult ki a XVII. – XVIII. századi polgárság gyermekszemlélete. Ezt követte a XX. századi polgári gyermeklélektan, amelyet a hanyatló polgárság és a feltörekvő proletariátus harca

hívott életre. -4- A XVIII. századi gyermekszemlélet Rousseau tanításában fejeződik ki, s tanításainak lényegét Claparéde foglalja össze a századfordulóján a „funkcionális autonómia” elvének felállításával. Rousseau küzd a középkori felfogás ellen, álláspontja a támadás, a harc az ellen a felfogással szemben, amely a gyermekben „a gonosz felnőtt” kicsinyített mását látta. Rousseau szerint a pedagógiának ezt a felismerést tudomásul kell vennie „hogy a gyermek egy autonóm lény, funkcióiban más, mint a felnőtt”. A XX. századi gyermekszemlélet megfogalmazását Spranger adta: „a gyermek más világban él, mint mi.” Claparéde teremtette meg az átmenetet, miszerint „a gyermek nem kicsinyített felnőtt, hanem ellenkezőleg, egészen külön típus.” A Spranger szerinti „más világ” már azt jelenti, hogy csak a felnőtteket érinti a társadalom problémái, a gyermekek problémái a felnőttek

életkörülményeitől függetlenül megoldhatóak. Ennek viszont az a feltétele, hogy meg kell ismerni a gyermeki világot, azt a bizonyos „más világot”. XX. századi gyermeklélektan ennek a világnak a feltárására vállalkozott, a polgári gyermeklélektan felkutatja a sajátos, spontán gyermeki gondolkodás tartalmának formáit, a „más világot”, és bemutatja az ennek megfelelő sajátos gyermeki világképet. A gyermeki gondolkodás Azzal a problémával, hogy a gyermeki világkép más, mint a felnőtté, körülbelül a századforduló óta foglalkozik a gyermeklélektan sokféle irányzata. 1. A gyermeki gondolkodás és a gyermek világképe a felnőtt környezettől függetlenül alakul ki. -5- A gyermek helyzete mindig más a világban, mint a felnőtté, más problémákkal kerül szembe, küzd, mint a felnőttek. A gyermek mágikus gondolkodása szinte szembeáll a felnőttek valóságával. Mert míg a gyermeknek nincs szüksége a természeti

jelenségek pontos magyarázatára, addig a felnőttek „lét vagy nem lét” összefüggéseiben válik szükségessé a világ jelenségeinek magyarázata. A természeti és társadalmi jelenségeknek a magyarázata, értelmezése a felnőttet létében érinti, míg a mágikusan gondolkozó gyermek varázslatos oksági viszonyt tételez fel a jelenségek között. 2. A felnőtt, és gyermeki gondolkodás között csak fejlődési fáziskülönbség van. A gyermek a benne támadó, tudatlanságból fakadó, kétségekre igyekszik választ kapni, ezért kérdez, világképét éppen azok az első magyarázatok fogják kialakítani, amelyeket a felnőttektől kap. Ha azok a válaszok, amelyeket a gyermek kérdéseire kap, a valóságnak megfelelőek, a jelenségek természetes magyarázatai, akkor a gyermek gondolkodása ilyen irányba fejlődik. Amennyiben viszont a felnőttek válaszai babonásak, misztikusak, biblikusak, akkor a gyermeki gondolkodás is ilyen irányba fejlődik.

Ebből is látható, hogy a gyermeki gondolkodás nem eredeti, nem spontán, hanem a felnőttek gondolkodásait, világképét tükrözi. Az animista gondolkodás: A lélektan még azt is mondja a gyermeki gondolkodásról, hogy animista, azaz, élőnek és tudatosnak tekinti az élettelen tárgyakat. Mindennek tudata van, akarata, lelke. Minden él, minden jó vagy rossz A tárgyakat élőlények tulajdonságaival ruházza fel, lehetnek rosszak, jók. A gyermek -6- „nem különbözteti meg a pszichikai világot és a fizikai világot” s fejlődése kezdetén nem észleli a maga énje és a külvilág közötti pontos határokat. Az artifizialista gondolkodás: A gyermeki gondolkodás utolsó, harmadik összetevője az artifizialista gondolkodás, amely a dolgok eredetére vonatkozó „gyermeki” magyarázó elv. A gyermek úgy gondolja, hogy mindent „úgy csinálnak”, készítenek, a szelet, a Napot, a Dunát. Az érdeklődés, a kíváncsiság adja a gyerek szájába

a kérdést „ki csinálja?” Ilyenkor a felnőtt a természeti jelenségekre valamiféle könnyebben érthető választ ad, amely erősíti ezt a fajta, gondolkozási módot. -7- III. Az első alakváltozás, a kisiskolás korú gyermek testsémája A gyermek a saját testét sokféle tapasztalatból és élményből ismeri. Az első alakváltozás a kisiskoláskor elején következik be. A legmeghatározóbb a testmagasság és a testsúly törvényszerű alakulása változása. A kisiskolás kort megelőző óvodáskorban a kisgyermekforma jellemzi anatómiailag a gyermeki testet, alkatot. Ekkor még telési és nyúlási apróbb szakaszok váltogatják egymást. Ez a harmonikus kisgyermeki forma először lényegesebben a kisiskolás korban változik meg, kialakul egy fejlettebb testalkat, az iskolás gyermeké. Ekkor fejeződik be az első alakváltozás. A test magassága és a test súlya törvényszerű változása következik be ebben a korszakban. A legszembetűnőbb,

hogy a test arányai változnak meg, a fejnek, a testnek és a végtagoknak az arányai. Míg születéskor a fej és a test aránya 1:4-hez, addig 6-7 éves korban ez az arány 1:6-hoz. Amikor a nyúlás befejeződik, kb. 7 éves korban, akkor kezdődik a telítődés időszaka. A fejlettebb kisiskoláskori alkatnál a fejhez viszonyítva a törzs és az alsó végtagok növekednek. Megkezdődik az arc karakterizálódása is, elveszti korábbi kisgyermekes jellegét, a homlokhoz mérve az arc középső és alsó része fejlődik. A törzs is elkezd jobban tagolódni, az egyenes törzs megváltozik, kialakul az élettani görbület, az ágyék szakasz homorú, míg a háti szakasz domború lesz. A kisgyermekekre jellemző henger alak átalakul: eltűnnek a zsírpárnák, visszafejlődik a kisgyermeki has, pocak így szembetűnőbb lesz a csípő, a vállak kissé kiszélesednek. Ezek a változások egy arányosabb, magasabb -8- szintű harmóniát eredményeznek. Zsírpárnák

helyét fejlődő izomzat foglalja el. A hirtelen nyúlás, alakváltozás számos veszélyt rejt magában, ugyanis a csontrendszer fejlődése messze van még a befejezéstől. A gyermekek csontozata ekkor még igen labilis, rendkívül hajlékony. A rendkívül hajlékony, labilis csontozat könnyen torzulhat, a nevelőnek, pedagógusnak, szülőnek ezért fokozottan ügyelnie kell a testtartásra. Szükség esetén korrigálni kell még a csontosodás befejezése előtt. A legjelentősebb, iskolai szempontból, a kéztő csontjainak csontosodása. Ami szükséges ahhoz, hogy kialakuljanak a magasabb értelmi funkciók, Ekkor következik be az agy jelentős térfogat növekedése, amely ekkor a felnőtt agy súlyának a 90%-a, ez főként a homloklebeny fejlődését jelenti. Ebben a korban az egész agy funkcionálisan tökélesedik Az idegkapcsolatok fejlődésében, a feltételes reflexek kiképződésében jelentős változás áll elő, ugyanis megváltozik az ingerületi

és gátlási folyamatok viszonya. A személyiség jobb kiegyensúlyozottságát a meggyorsult gátlási folyamatok teszik lehetővé. Ez hozzájárul a kisiskolások fegyelmezettségéhez, a mozgásosságaiknak és ingerlékenységüknek a csökkenéséhez. Fontos az agykéreg analitikus és szintetikus funkciója, a feltételes reflexek gazdagodó állománya, amely a különböző tantárgyak elsajátításának alapját adja. A gyermeknél éppen a beiskolázás időszakában, 5 és fél-6 éves korban kezdődik a nyúlási folyamat, amely ez időtől kezdve a prepubertáns korig tart, ez a nyúlási szakasz. Ebben a korban az a változás a gyermekben is tudatosul, sőt a mennyiségi nyomonkövetés is megjelenik. Előszeretettel hasonlítja magát társaihoz, testvéreihez. Háttal egymásnak állva méricskélik, ki mennyit nőhetett, ki a magasabb. „Én nagyobb vagyok, mint a testvérem!” – ez a megállapítás bizonyára öntudattal kísért énkép –

kialakító tényező. -9- A testmagasságot legjobban a testnevelési órákon a magasság szerint felsorakozott tornasor nyomatékosítja, tudatosítja. De van más tudatosító tényező is. A testnevelésórán a tornagyakorlatot, az egyes testmozgások szándékos irányítása, a testmozgások feletti uralom megszerzése, a minősített teljesítményről való tudás. Az első tagozatos gyermek még nem tudja a testsémájáról szerzett ismereteit fogalmi reprezentáció szintre emelni, szavakban megfogalmazni. J. Piaget is 7-8 éves kortól számítja a gyakorlati cselekvéseket és magatartásformák tudatosulásának kezdetét. A kutatások azt támasztják alá, hogy 9-10 éves kortól alakul ki a fogalmi reprezentációja és verbális megfogalmazás, ami ezek tudatosulásának bizonyítéka. A fokozatos tudatosulásra mutat az iskolás gyermek magatartásában végbement változás. Salamon Jenő kutatásai a 6-14 éves korú gyerekek konstrukciós,

problémamegoldó tevékenységeiben végbement minőségi változásoknak gazdag példatárát szolgáltatják. A testséma kialakulatlansága – természetesen az értelmi szint fejletlenségével összefüggően – a célra irányuló cselekvéseknél bizonytalanságot eredményez és általában szenzomotoros próbálkozásokra kényszeríti a gyermeket. Minél gazdagabbá és határozottabbá válik – múltbeli tapasztalatok alapján – a gyermek testsémája, annál inkább képes a gyermek cselekvéseit megszervezni, irányítani, magatartását, és ennek következményeit a jövőbe vetíteni. 7-8 éves kortól az iskolás gyermek mind több olyan akciót kezdeményez, aminek következményeit előre láthatja. Ez a vállalkozási bátorság és biztonság nem képzelhető el a tapasztalatai alapján kialakult testséma, és a magáról alkotott énkép nélkül. Nincs önbizalom és bátorság testismeret és előzetes műveletek tapasztalata nélkül. - 10 - Amíg

az alsó tagozatos 6-8 éves gyermek bátortalanul áll agy elé kihelyezett váratlan feladattal szemben, addig már 7-8 évesen már képes bátran kezdeményezni, kreatív megoldásokat vet fel. Éppen ezért gondoljuk azt, hogy képesek testsémájukat összehangolni a feladathelyzeben környezetük különböző viszonyaival. A testsémát ugyanis minden adott feladathelyzetben viszonyítani kell a környezet tárgyaihoz és a tárgyak egymáshoz való viszonyaihoz. A téri tájékozódás és e viszonyok tudatosulása gazdagítja a gyermekeknek a világról kialakított képét, és elengedhetetlen az énképe kialakításához. A gyermeki alkalmazkodás sikeréhez épp olyan elengedhetetlenül szükségesek az értelmi tényezők (a jó megfigyelőképesség, a fejlett gondolkodás) mint a testséma ismerete. Amikor a tanuló feladatmegoldása sikeres és számot tud adni sikerrel járt feladatmegoldó cselekvéseiről, biztosak lehetünk afelől, hogy a tanuló

magatartása tudatos. Így járul a testséma és saját feladatmegoldás képességének ismerete a gyermek éntudata, önbizalma önértékelése és mindezek alapján énképe kialakításához - 11 - IV. Éntudat, énkép, tudatosulás szerepe a személyiség kialakulásában Mi, a felnőttek természetesnek vesszük, hogy nemcsak a világról vagyunk viszonylag jól tájékozottak, hanem magunkról is. Nemcsak azt tudjuk, hogy mit látunk, vagy mit csinálunk, hanem – mindent önfigyelés nélkül – közvetlenül tudjuk, hogy amit látunk, azt mi látjuk, amit cselekszünk, azt mi csináljuk. Benne élünk a világban, sőt részesei vagyunk a világnak, mégis szembesítjük azt magunkkal, elkülönítjük magunktól a világot és a másik embert, éntudatunk van. Ugyanakkor valamilyen közösség tagjának tudjuk magunkat, és az én elkülönültsége ellenére szolidánsak vagyunk a közösség egy – egy tagjával, bizonyos vonatkozásban azonosítjuk magunkat

velük, és ezt, mint „mi” – élményt éljük át. Személyiségtulajdonságaink alapján értékeljük magunkat, és összehasonlítással értékelünk, vagy ítélünk másokat. Mi nekünk vannak ismereteink, testünk, erőnk, magatartásunk, értelmi képességeink, vagy egyéb személyiségtulajdonságaink jellegéről és ezt mások rólunk alkotott véleményével, értékelésével egybevetve, kialakul az énképünk, mint ahogyan személyiségünkről is képet alkotunk. Az emberi fejlődés kezdeti szakaszán ez a tudatosság nem található meg. A fajfejlődés, az emberré válás kezdetén az ösztönös és a vele született, vagy szándékos és tanult cselekvéseket nem jellemezte a tudatosság, az egyéneknek nem lehetett éntudatuk, sem pedig énképük. A hordatudat feltételezhetően hamarabb alakult ki, mint az éntudat, a másokról alkotott kép korábban jelentkezhetett, mint a saját énkép. - 12 - Az ontogenezis fejlődésmenetében is

korábban találkozhatunk tárgyak és más személyek tulajdonságairól való tájékozottsággal, mint éntudattal és énképpel. Nem csak ösztönös, hanem a szenzomotoros intelligencia szintjén, próbálkozásokkal kialakított viselkedésformákkal sokáig tud megfelelően alkalmazkodni a gyermek a világhoz, a környezetében lévő személyekhez anélkül, hogy a magatartásformák és viselkedésmódok tudatosak lennének. A csecsemő hamarabb ismeri fel a tükörben anyját vagy gondozóját, mint saját magát. A tudatosulás hosszú évekig tartó és bonyolult összetételű értelmi fejlődés, szellemi aktivitás eredménye. Az éntudat két és fél, három éves kortól kezd kialakulni, és több fejlődési szakaszon jut el a kifejlettség szintjére. Ahogyan a személyiség tulajdonságai mennyiségileg és minőségileg változnak, újabb tulajdonságok jelentkeznek, összetételükben és szerkezetükben módosulnak, éppen úgy az egyén énképe is

változik, vonásaiban gyarapszik, összjellegében módosul. A tudatosulás az énkép kialakulásának alapfeltétele. Még az egyéni fejlődés kezdetén a kisgyermek – egészen a gondolkodás és a beszéd kialakulásáig – csupán gyakorlati tájékozottsága van anyját testéről, magatartásáról és a külvilágban felismert személyekhez és tárgyakhoz csupán reflexszerűen, érzelmileg és praktikusan alkalmazkodik, addig a tudatosulás előrehaladásával és információs rendszere fejlődésével mind differenciálisabb képet tud másokról alkotni, mindinkább szembesíti önmagát másokkal, e tevékenységeiről érkező visszajelzések alapján gondolkodik vonásaiban, tudatosabbá válik, és tárgyilagosabbá lesz az énképe. A tudatosulásának, valamint az énkép kialakulásának megvannak a maga feltételei és fejlődési törvényszerűségei, ezeket ismerni azzal az előnnyel jár, hogy befolyásolhatjuk és felgyorsíthatjuk a tudatosulást, az -

13 - éntudat és énkép fejlődését. Ezzel segíthetjük elő a megfelelő magatartás típusok tömegméretű kialakulását. A tudatosság bizonyítja, hogy az egyén felülemelkedjék az állati ösztönös és primitív tapasztalati alkalmazkodás szintjén, és eljusson az értelmes alkalmazkodás szintjére, amely lehetővé teszi a környezet jobb megismerését, törvényszerűségeinek megértését, képessé teszi, hogy „magának valóvá” formálja a világot, ésszerűen eltervezze alkalmazkodó és világformáló tevékenységét, világosan lássa helyét és szerepét a világban, kialakíthasson helyes értékorientációját, társadalma elvárásainak megfelelően megvalósítsa önmagát. Az aktív éntudat működésében bizonyos kettős értelmi tevékenység folyik: egyfelől tájékozódik az egyén a világról és benne a saját helyzetéről és álláspontjáról, valamint aktivitásáról, másfelől világmegismerő és világra ható

tevékenységet, mint sajátját éli át, szembesítve magát önmagával. Ez lehetővé teszi az önismeretet, viszonyításra ad lehetőséget, az előtte álló feladatok nehézsége és saját képességei teherbírása között. Napjainkban a gyermekekre hatalmas információtömeg zúdul iskoláik, a tömegkommunikációs eszközök, a szinte már mindenki számára elérhető Internetes adattömeg, a kortársak közvetítésével. Közben önismerethez alig, emberismerethez pedig céltudatos, tervszerű irányítás nélkül jut csak a tanuló. Egy 8-9 éves gyermek természeti és kulturális környezetéről szerzett információi megközelítik, sok családban a szüleiét, viszont képtelen tanítója vagy iskolatársai jellemzését adni. Még kevésbé tudja felsorolni saját személyiségtulajdonságait, különösen nem ezek minőségi és mennyiségi mutatóit. Az emberismeretre, önismeretre márpedig a tanulónak is szüksége van. Az önismerethez mások

megismerésén vezet az út. A társadalom szerepe, hogy magatartásmintát mutasson fel mind a múltról, mind a jelenről. Ez azért fontos, hogy a fiatalok ezt a magatartásmintákat utánozzák. A fiatalok - 14 - általában vitatkoznak az ellen, hogy a magatartás mintákat utánozzák, mégis megteszik. A televízió, a mozi, az Internet bőségesen ontja ezeket a mintákat, hatásuk feltűnően mutatkozik öltözködésükben, hajviseletükben, ízlésükben, beszédmodorukban. Ugyanakkor hatalmas a bizonytalanság erkölcsi felfogásukban és magatartásukban. Nekünk, szülőknek és pedagógusoknak a mai tanulókat fel kell készíteni a jelenkor változásaira és következményeire. Fejlődésük közben tükröt kell állítanunk, hogy hozzásegítsük őket az önismerethez, önképük tudatosításához. A személyiség alakulása nemcsak az örökölt hajlamokról és a környezet hatásrendszerétől függ. A külső, környezeti ingerek az egyén, belső

feltételeitől hatnak, mondja ki a pszichológia determizmus törvénye. A nevelői ingerhatásokat a tanulók egyes nevelői helyzetekben kapják meg különböző műveltségi és nevelési szinten. Aktuális szükségleteiknek és egyéb diszpozícióknak megfelelően válogatnak abban, hogy miként reagáljanak e hatásokra. Egy tanuló minél fejlettebb, annál kevésbé fogadja el válogatás nélkül a nevelői utasításokat. Egy másik pszichológiai törvény, a struktúra és a funkció dialektikájának törvénye pedig arra figyelmeztet, hogy minél fejlettebb valakinek a személyiségstruktúrája, annál magasabb rendű funkciók végrehajtására képes az egyén. A szülőknek, és a pedagógusoknak a szerepe az, hogy a fiatalok számára vonzóvá tegyenek olyan magatartásformákat, amelyek az eljövő világ emberének eszményképei lehetnek. A tanulók számára nem elég az énkép kialakítása, állandóan szükség van eszményi énképre. Segíteni kel

őket, hogy kialakuljon bennük a helyes értékorientáció és hivatástudat, amelyet önmegvalósító törekvéseik során állandóan szemmel tarthatnak. - 15 - Tehát az énkép az egyén tudatosulásának folyamán alakul ki, s ez az énkép kezdetben nagyon is szubjektív érzelmileg erősen kiszínezett. Csak az egyén emberismerete és önismerete fejlődésével válik a valóságot mind hűbben tükrözővé, tárgyilagos megítélésen, önismereten és önértékelésen alapuló énképpé. Az énkép kialakulásához elengedhetetlen a tudat megjelenése, az éntudat, majd öntudat kialakulása, valamint másoknak az egyénről alkotott és az egyén által megismert véleménye, vagyis tulajdonított kép, továbbá a saját tapasztalatain nyugvó önismereti képe. - 16 - V. A nemi jelleg szerepe az iskolás gyermek énképében Amikor a gyermek eléri a kisiskolás kort már tudomása van arról, hogy a az édesanyja hasából jött a világra, és azt is

tudja, hogy „a gyermeket a papa és a mama együtt csinálják”. Már hét – nyolc éves kortól kezd érdeklődni a családja iránt, és számontartja, hogy a szülei a nagyszüleitől és azok szüleinek a leszármazottja, utóda. Ez szorosan összefügg logikai viszonyítóképessége kifejlődésével. A hatéves fiúknál, a pszichoanalitikusok megfigyelése szerint, megmutatkozik bizonyos „magamutogatás” (exhibicionizmus): a WC-n, vagy más a felnőttek, pedagógusok által nem ellenőrzött helyeken „öntudattal” mutogatják nemi szervüket. S ehhez még társul a másik meztelen testének megismerésére irányuló kíváncsiság. A beiskolázás utáni időszakban kezd a heteroszexuális kapcsolatok játékos kipróbálásának a vágya is jelentkezik. A C. Kinsey szerint az 5-7 éves gyermekeknél a leggyakoribb a heteroszexuális játék kezdeményezése. Szilágy Vilmos rávilágított arra, hogy „a szexuális játék jelentősége fejlődéslélektani

szempontból abban áll, hogy élményalapot és információt biztosít a pszichoszexuális identitás és nemi szerep erősödéhez. Sokan így ismerik meg a nemi izgalmat, gyakorolják a másneműekkel való viselkedést.” A nemi jelleg az óvodáskor végén már a gyermek énképének tudatos vonásává válik. A gyermekek érdeklődése a terhesség, a születés és a saját kisgyermekkori állapotuk, módjaik iránt az iskoláskorban fokozódik, már 3 éves kortól kezdenek a gyermekek érdeklődni az iránt, hogy honnan származnak, illetőleg hogyan lesz a gyerek. Ők is keresnek választ, s neki a házasodás jelenti azt, hogy előbb – utóbb születni fog egy kisbaba. A legtöbb gyermek hatéves korban, ha a nagyobbaktól hall valamit, nyíltan megkérdezi. Hogy úgy van-e? A kislányok szívesen hordozgatnak karjukban pólyás babát, - 17 - s foglalkoznak vele. 5-6 éves korban kedvelt játék a papás – mamás, amiben megtanulják a nemi jellegüknek

megfelelő szerepüket. A. Gessel és F L Ilg megfigyelései szerint hatéves korban a gyermekek nem annyira a különböző nembeliek nemi szervei iránt mutatnak érdeklődést, hiszen azt már ismerik, hanem a férfi és a nő szexuális szerepe iránt. Felvetődik a gyerekekben az a gondolat, hogy ha nagyok lennének, kit vennének el szívesen feleségül, illetőleg kihez mennének férjhez. Ha nincsen kisebb testvérük, úgy vágy ébred bennük ez iránt és azt szeretnék, ha ugyanolyan nemű lenne, mint ők. Tudatában vannak, hogy a fiatal asszonyok többször is szülhetnek gyermeket, míg az idősebbek már nem. Amikor saját anyjuk terhes, feltűnően érdeklődnek annak terhes állapota után: s amikor megszületik a kistestvérük, nagy figyelmet szentelnek rá, figyelemmel kísérik a szoptatást, a fürdetést, etetést. Minden részletet szeretnének megismerni, hogyan jön világra a gyerek. Nyolc éves korban a fiúk és a lányok szívesen járnak együtt.

Születés vagy névnap alkalmából rendezett zsúrokon a fiúk többnyire csak lányokat a lányok csak fiúkat szeretnének meghívni. A fiúk már „szépségük” alapján válogatják meg lánypajtásaikat, kritikus szemmel figyelik külsejüket, belső tulajdonságaikat. Tudják a fiúk, hogy csak egy lányt lehet feleségül venni Tudnak arról is, hogy a magzat lassan fejlődik, és hosszasan növekszik anyja méhében. Előszeretettel kíváncsiskodnak anyjuk hasára téve kezüket, hogyan mozog a magzat. A későbbiekben a kilenc – tíz éves lányok és fiúk eddigi közvetlen, gátlástalan kapcsolata kezd megváltozni, kezdenek kissé zárkózottabbak lenni egymással szemben. Az azonos nemű társa gyakran kezdeményeznek eszmecserét a szexuális kapcsolatokról. Az a kisiskolás, aki úgy véli, hogy többet tud társainál e témáról, fölényes magatartással kész felvilágosítást adni. - 18 - E korszakról Szilágyi Vilmos ezt írja: „A kisiskolás

kor a pszichoszexuális fejlődésnek viszonylag nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb szakasza. De freudi értelembe vett lappangási időszakról mégsem beszélhetünk, hiszen változatlanul tovább folyik a nemi szerepük tanulása, gyakorlása (szerepjátékok, gyerekszerelmek stb), bővülnek a nemiségre vonatkozó ismeretek és altitűdök, fokozottan növekszik a nemi kíváncsiság és reakciókészség. Mindezek előkészítik a következő évek nagy változásait A szüleinél felismert nemi szerep az erős azonosulás révén a gyermek nemi szerepének tudatosulását elősegíti, magatartását befolyásolja. A nemi jelleg már az óvodás kor végén a gyermek énképének tudatos vonásává válik. A szülők egymás közötti viszonya a gyermek számára a nemek viszonyának, a férfi és nő szerepnek a mintája, az apa viselkedéséből alakul ki bennük a férfias, s az anya viselkedéséből a nőies szerep képe. A velük való azonosulással mindkét nem

szerepmagatartásának bizonyos sémáit magukba építik, s erre szükség is van, mert a saját nemi szerepének megértése és elsajátítása feltételezi a másik nem szerepének ismeretét. A gyermekben gyakran hiányos vagy torz kép alakulhat ki arról a nemről, amelyet a hiányzó szülőnek kellene képviselnie, ha az válás, haláleset, vagy egyéb ok miatt hiányzik. Gyakran megfigyelhető a hiányzó szülő nemének megfelelő felnőttektől, gyerekektől való félelem. A szülők egymás közötti viszonyának feszültségei, konfliktusai negatív azonosulási mintákat jelentenek, amelyek következtében ellenszenv vagy félelem alakulhat ki a gyermek pszichoszexuális fejlődési szempontjából mindkét szülő jelenléte és a harmonikus házasélet a legkedvezőbb. A kisgyermeket egyre több tudatos, közvetlen nemi hatás is éri a spontán, azonosulásos tanulás mellett. A szülők a gyereküket igyekeznek a nemüknek megfelelően öltöztetni, nemüknek

megfelelő, illő játékokat venni, s elvárják tőlük, hogy úgy viselkedjenek, ahogy egy fiútól, vagy kislánytól elvárják, illik. A viselkedésüket jutalmazzák, ha megfelelően cselekednek, de - 19 - elítélik, büntetik, ha a normáktól eltérnek. A pozitív vagy negatív megerősítés a nemi szerep, - tanulás igen hatékony eszköze. Viszont lehetnek veszélyei is, ha a szülők elvárásai túl merevek, vagy irreálisak. Helytelen ha a szülők nem engedik kislányukat az apukához segíteni, ha autót szerel, vagy a kisfiút az édesanyjához konyhában segíteni, mert az lányoknak való. A gyermek ebben a korban egyre jobban érdeklődik a nemi szerepe iránt. Figyelik a vele azonos nemű szülő viselkedését, tevékenységeit A nemi különbségekre irányuló kíváncsisága az otthoni környezetben attól függ, hogy a családon belül mennyire elfogadott a meztelenség, általában a szülők viszonya a nemiséghez, milyen halandósággal,

őszinteséggel fogadják el a nemiséget beszédtémának. A gyermek kíváncsisága sajnos egy olyan családi légkörben nem elégülhet ki, ahol a hagyományos felfogás uralkodik még, azaz ahol tilos a meztelenség, és beszélni sem szabad a nemi különbségekről vagy más szexuális kérdésekről. Ez hosszú távon káros lehet a gyermek személyiségének fejlődésében. A túlzott „szeméremre való nevelés” szégyellőssé és gátlásossá vagy tiltakozóvá teszik a gyermeket. Ezek a problémák felnőtt korban a párkapcsolatok kialakításában ütköznek majd ki. Nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudnak majd egészséges párkapcsolatot kialakítani, és fennáll a veszély, hogy ők is ilyen szellemben nevelik majd gyermeküket. Helyesen akkor reagál egy szülő, ha természetes hangnemben, egyszerűen, reálisan és érthetően válaszol a gyermeke szexuális tartalmú kérdéseire. A nemi különbségekkel kapcsolatban legelőször azt kell megértetni,

hogy a férfiak kívül hordják a nemi szervüket, míg a nők belül, s egyik nemhez tartozni sem szégyen, hanem öröm. A fiúk és a lányok közötti különböző nemi jelleg felismerése egymáshoz való viszonyukon is módosít. Olyan környezetben, ahol egy fiú születésének jobban örülnek, mint a leányénak, vagy megkülönböztetett figyelemben, szeretetben részesítik a fiút, a fiúk és a lányok öntudata - 20 - különböző képen alakul. A kislányok közt sok olyan akad, aki a péniszhiányt úgy tekinti, mint a fiúkhoz képest kevésbé becsült mivoltának az okát. Az ilyen lányok többsége inkább fiú szeretne lenni, még ez a nemváltoztatás a fiúknál nem jellemző. Tehát nemcsak a megfelelő felvilágosítás, nemi szerepre való nevelés, hanem a gyermek nemének elfogadása, tiszteletben tartása is nagyon fontos, mert különben ez a nemi jelleg bizonytalansághoz és a személyiség torzulásához vezethet. A hiányos szülői nemi

nevelés pótlására, kiegészítésére még ma is igen gyakran van szükség az iskolákban. Az iskola és az óvoda koedukáló intézmény, így kitűnő alkalmat nyújt a nemi hovatartozás elmélyítésére, a helyes nemi szerep – magatartás elsajátítására. Megfelelő empátiával kell viselkedni az iskoláskorban kialakuló gyermekszerelmekkel is, mert ezek igen intenzívek is lehetnek, s bennük már az erotika, a testi – lelki gyengédség is szerepet kaphat. Ezek a gyermekszerelmek nem ártalmasak, sőt fejlesztő hatásúak, feltéve, hogy a felnőttek reagálása megfelelő, (nem csúfolják, nem büntetik.) 3-4 éves kortól a gyermekek ilyen típusú szexuális szerepjátékai egyre növekednek. Igen gyakran kapcsolódik ezekhez szexuális témájú beszélgetések, információcsere, persze kezdetleges szinten. A mai világban a gyermekek nagyon sok információt kapnak a médiától, amit a szülőknek cenzúráznia kell, hogy életkorának megfelelő

felvilágosítás jusson el hozzá, bár ez egyre nehezebb. A leginkább helytelen, azaz a káros információkat kell kiszűrni, s az esetleges tévedéseket azonnal korrigálni, javítani kell. - 21 - VI. A növekedés, az életkorral való változás tudatának szerepe A gyermek énképében jelentős szerepet tölt be annak a tudata, hogy növekedésbe van, vagyis egy olyan állapotban, amely változik, s így szükségszerűen átmeneti jellegű. A gyermekben könnyen tudatosul a más személyekhez viszonyított nagysága, testi fejletségének szintje. A szülők, pedagógusok és a társadalom vele kapcsolatba kerülő tagjai e változásra állandóan utalnak, és a gyermek hamar észreveszi, hogy az előnyös változásokat mind testi növekedésben, mind értelmi fejlődésben nagyra értékelik. Ezek az információk nemcsak önismereti képét gyarapítják, de öntudatát is formálják. Ez a gyermek magatartására, tájékozódására is nagyban kihat, értéknek

tekinti a fejlődést, szeretne mielőbb felnőtté válni. Az iskolás gyermek azonban nem csak a felnőttekhez, hanem a kisebb gyermekekhez is viszonyítja magát. Ez az egybevetés annak a megállapításához vezeti, hogy ő nagyobb, erősebb, ügyesebb, okosabb, mint a kisgyermek. Ennek a felismerése ugyancsak emeli öntudatát Egyben felismeri a növekedésben a többre való képesség lehetőségét, és ez a felnőttek ajánlásainak elfogadását, magáévá tételét eredményezi, iskolai magatartásában is motiváló tényezővé válik. „Tanulj, és olyan okos leszel, mint a felnőttek!” Amikor az iskolás gyermek azonban elhatárolja magát korábbi állapotától, és egyidejűleg a felnőttekhez is viszonyítja magát, egy új, idős szempontot vezet be gondolkodásában. Az életkori változás, a fejlődés lehetősége tudatosul benne, ami alapvető szempont önértékelésében és énképe alakulásában. - 22 - Ennek a tudatosulásnak a

következménye, hogy az iskolás gyermek és a serdülő ezt az átmeneti állapotot jelentősnek tartja életében, amelynek megvan az értelme életének alakulásának szempontjából. A tanulót a szülőnek és a pedagógusnak olyan nevelői magatartása, amely nem csak követeléseket állít fel, nem csak feladatokat ad, hanem ezeket használva, az életben használhatóságra, személyiség pozitív tulajdonságai kialakítására, vagyis a „vonzó” perspektívára is utal, különösen segíti az állapota értékelésében. Erre a pedagógiai magatartásra azért is szükség van, mert a növekedés tudatosulása nem hozza természetszerűleg magával minden tanulónál a többrejutás ambícióját, a „naggyá lét” vágyát, az ezzel járó magatartás vállalását. A kisiskolás kor kezdeti szakaszára még a növekedés modelljének passzív elfogadása a jellemző. A prepubertáns és még inkább a serdülés korszakában viszont már mind fokozatosabban

jelentkezik a függetlenségre törekvés, az énhangsúlyozás, a vágyott autonómia követelése. Ezzel mind nagyobbra értékeli a növekedést, ami a felnőttség kívánt állapotához segíti. A serdülő egyenértékűnek tartja magát a felnőttekkel, tudatosan vállalja státuszát, ugyanakkor szolidárisnak mutatkozik a kortárs ifjúsággal, amelynek megvan a saját nyelve, művészete, divatja, életelve. B. Zazzo a párizsi egyetem pszichológiai kutatóintézetének munkatársa mérte fel a 6-12 éves tanulók énképének jellegzetességeit. Annak a felderítésére törekedett, hogy egy adott életszakaszban mit fognak fel önmaguk fejlődéséből, mennyire tudatosul bennük, miként hat a magatartásukra. Feltételezte, hogy állapotuk értékelése bizonyos fejlődési skálát mutat. A felmérések szerint a 6-7 éves gyermekek többsége elutasítja a kisgyermekség állapotát, és inkább felnőtt szeretne lenni, a megkérdezett gyermekek többsége,

mintegy 90%-a szívesen vállal minden változást az ifjúkor vagy felnőttség felé haladás irányában, és minél hamarabb szeretné e - 23 - fejlettségi szintet elérni. A maradék 10%, akik elfogadták az aktuális állapotukat, átélték annak a lehetőségét, hogy ők, akik most átmeneti állapotban vannak, később „naggyá” válnak. Később, amikor már 8-10 évesek, már jobban értékelik az aktuális állapotukat. A korábbi gyermekség állapotát szinte senki sem vállalta közülük, de a felnőttállapot túlbecsülése sem jelentkezett náluk. Eljutottak arra a szintre, hogy a felnőttek a megítélésükben már nem mindenhatóak és mindentudóak. Látják a munkában megfáradt, az élet nehézségeivel küzdő szüleiket, de már felismerik, hogy a tudás, a jó szakmai felkészültség előnyösebb helyzetet biztosít számukra és enyhíti gondjaikat, kedvezőbbé teszi sorsukat. Ami vágyott a felnőttség állapotában, az főleg a felnőttek

tekintélye és függetlensége. Úgy gondolják, hogy a felnőtteknek már senki sem mondja, mit kell csinálnia. A 3.-4 osztályos tanulók a saját életkoruk értékét abban látják, hogy bőven rendelkeznek szabadidővel, amikor társaikkal játszanak. Az alsó tagozatos gyermek igen szubjektíven ítéli meg saját fejlettségi állapotát. Énképében ott van az „iskolás vagyok” tudat, ami a korabeli állapotához viszonyítva bizonyos öntudattal tölti el: megbecsülté válik saját szemében a felnőttek állapotához viszonyítva is. A prepubertáns korban minőségi változás következik be. A gyermek testi ereje, ügyessége, bizonyos mértékben kiharcolt önállósága, csoportjában szerzett státuszának átélése fokozza öntudatát, önbizalmát és aktuális állapotát, felismeri társadalmi megbecsülését, és tud nagy felelősségéről is. Éppen a felelősség vállalásának a terhe az, ami nem kívánatos számára a felnőttség vállalásában,

ez az érzés erősíti meg azt az álláspontját, hogy jó még „gyermeknek lenni”. Ugyanakkor átéli azt is, hogy ő most a felnőttség állapotára, bizonyos életpályára való felkészülés stádiumában van, amelyben benne rejlik a társadalmilag megbecsült „naggyá válás” lehetősége. - 24 - VII. A kisiskolás korról általában A kisiskolás kor a gyermeki fejlődés 6-10 éves korszakát foglalja magában. Hazánk közoktatásában az ilyen korú gyermek az általános iskola alsó tagozatába jár. Jellemzője a kisiskoláskornak, hogy eleje inkább még óvodáskorra emlékeztet, a vége pedig a serdülés hajnalát jelenti. A személyiség a fejlődés szakaszaiban aszerint alakul, hogy miként változik a gyermekeknek az emberi viszonylatok rendszerében elfoglalt helye. A gyermekek túlesnek az első dackorszakon. Képes és él is az önellenőrzés lehetőségével, példaképet választ a felnőttek közül. Az iskoláskoron belül két kisebb

szakaszt lehet a fejlődésben megkülönböztetni, itt nagyon jól érzékelhető a választóvonal a 9-10. életév Az első kort C. H Bühler naiv realizmusnak nevezi, mert a gyermek figyelme a valóságra irányul, a második kort reflektív realizmusnak nevezik, a valóság által kiváltott reflexiói, a kritikai nézőpont megjelenése következtében Mind a két szakaszra jellemző a nagy mozgásszükséglet, a tárgyi valóság élményszerű átélésének vágya, az alanyi beállítottság fokozatos objektivációja, a pszichikus funkciók differenciálódása. Ebben a korban a gyermek hangulatát az erős, kellemes érzelmek, a sikerélmények utáni törekvés, és a vállalkozó kedv gyönyörűsége, vagyis életvidám alaphangulata határozza meg. A pszichikus fejlődés mindig tevékenységben gyökerezik. Kisiskoláskorban ez a tanulás! - 25 - a korra, fázisra jellemző VIII. Az iskolaérettség, legfontosabb követelményei A gyermek

megismerése már óvodáskor végén, az iskolaérettségi vizsgálat idején kezdődik. A pszichológus az iskolaérettségi vizsgálatban a gyermek „feladatra érettségét”, az értelmi fejlődés színvonalát és a 6 évesek érzelmi életének érettségét vizsgálja. Mindez a beilleszkedésben, a feladathelyzet elfogadásában és a feladattartásban nyilvánul meg. Bizonyos feladatok sikeres megoldása a 6 éves korú gyerekektől elvárható. A feladat hibás megoldása, pedig a pszichológust és pedagógusokat egyaránt arra figyelmezteti, hogy a hibás megoldás súlyosságát értékeljék, s eszerint döntsenek a gyermek beiskolázása felől. Az iskolaérettség az idegrendszeri érésnek és a személyiségfejlődésnek az a szintje, amikor a gyermek érzelmileg már elfogadja a feladathelyzetet, érdeklődése a közeli és konkrét ismeretek köréből a távolabbi és absztrakt felé terjed, képes huzamos közösségi alkalmazkodásra, és

gondolkodását, valamint egész tevékenységét a feladattartás és egyre önállóbb problémamegoldás jellemzi. Az iskolaérettség nem olyan, mint egy pontosan megállapítható ruhaméret, hanem egy sok elemből, a gyermek testi, szellemi és szociális fejlettségét magába foglaló mérce. A gyermek fejlődésében az iskolának alapvető szerepe van, az iskoláskor elérésével döntő változás következik be az életében. Az iskola első évének sikere vagy sikertelensége jelentősen meghatározza későbbi sorsát, mert itt szerzi meg azokat a szellemi eszközöket, értékeket, amelyek segítségével előrejuthat a szocializálódás útján, vagy itt érhetik olyan csalódások, kudarcok, amelyek önbizalmát mélyen lecsökkentik. - 26 - Az iskolaérettség olyan összetett, mint egy több száz darabos puzzle, amelynek, ha egy gyermek negyedével rendelkezik, már jó alappal kezdheti az iskolát. Az iskolaérettség legfőbb kritériumai a testi, a

szellemi és a szociális érettség, és mit nyújt az iskola ahhoz, hogy a gyermek sikeresen kezdje a tanulást, anélkül, hogy túl nagy megerőltetést jelentsen neki. Ezen a téren igen nagy, akár két – háromévnyi különbség is lehet azonos évfolyam tanulóinak fejlettségi szintje között. A beiskolázáskor a gyermek fejlettségiszintjét az iskola több szemszögből vizsgálja meg. Például az óvodában szerzett tapasztalatok és vélemények, a szülőkkel folytatott beszélgetések és a gyermekorvos vizsgálata alapján, valamint aszerint, hogyan old meg a gyermek bizonyos egyszerű feladatokat. Segítsük át a gyermeket a hídon! A szülő sokat tehet azért, hogy gyermeke ne törésként, hanem hídként élje meg az átmenetet a megszokott biztonságos otthoni világból a szokatlan újba, vagyis az iskolába. Törekedni kell arra, hogy a gyermek akkor kerüljön be az iskolába, amikor számára a legkedvezőbb, mert baj a hamarabb kerül oda, míg

kevésbé baj, ha később lesz iskolás. A gyermek természetesen érzi, hogy az iskolakezdéssel eddigi életritmusa megváltozik. De azt már nem tudja, hogy pontosan mi vár rá, ugyanis hiányzik a személyes tapasztalata. Első osztályosként nem képes még elrendezni magában a pozitív és negatív élményeket. A szülői támogatástól nagyban függ, hogy a gyermekben milyen kép alakul ki, ebben az új életszakaszában. - 27 - A szülőknek különösen kel ügyelniük arra, hogy saját elvárásait, a sikeres iskolakezdést és iskolai szereplést illetően a gyermek ne valamiféle külső nyomásként élje meg. A gyermeket arra kell inkább ösztönözni, hogy az iskola iránt összességében pozitív magatartás alakuljon ki benne, a tanulás, az új ismeretek szerzése, az őt körülvevő világ megismerése örömteli tevékenységek legyenek számára. Csak képességei szerint elvárható teljesítményt szabad követelni. Ez sokkal fontosabb, mint

a szülők titkos elképzelései gyermekeik jövőjét illetően. A gyermek tanulmányai sikerei persze sokban függ magától a gyermektől is. Ha mindezzel tisztában vagyunk, sokat tehetünk érte. A tanulás képesség, az emberi létezés alapja, mely a születéskor kezdődik: -azaz a gyermek folyamatosan ismereteket szerez születésétől fogva. -az ismeretszerzés folyamatában, a tapasztalatok gyűjtésekor fejlődik a gyermek emlékezete, figyelme, gondolkodása. Az iskolaérettség a gyermekekben ugrásszerűen szokott bekövetkezni, 6-7 éves korban, ennek jelei: 1. Az iskolaérett gyermek teste megnyúlik, csontozata stabil, mozgása rendezett. Ezt az idegrendszer fejlettsége bizonyítja (finommotorika – írás). Testileg ez minőségi változást jelent, a testarányok fejlettebbek lesznek. - 28 - 2. A téri tájékozódás viszonylagos fejlettsége: tárgyak viszonyítása önmagához, egymáshoz, testséma (testrészek) ismerete (emberábrázolásban).

3. A beszédfejlettség jellemzői: a gyermek beszéde tartalmilag helyes, alakilag tiszta; helyes artikulációval beszél. A beszédértése biztos Dallamilag a hangsúly a magyar nyelv beszédének megfelelő és hangszínű. 4. Az iskolaérettség és az értelmi képességek: • Tartós és szándékos figyelemre való törekvés. • Legalább 15 percig legyen képes figyelni az iskolai foglalkozáson • Analitikus, szintetikus gondolkodás, következtetés bevonása • Szabálytudat az iskolai foglalkozások alatt 5. Szociális érettség: A gyermek érzelmi élete, magatartása, akarati vezéreltsége kiegyensúlyozott. Az érzelmi élete stabil, viselkedése megbízható, tudja magatartását irányítani, az alkalmazkodó képessége kiegyensúlyozott. Képes és halandó alkalmazkodni az iskolai szabályokhoz, büszke iskolás mivoltára. A nagycsoportos óvodások iskolaérettségét elsősorban az óvodai csoportban dolgozó óvónők mérik fel. Amennyiben az

óvónők úgy ítélik meg, hogy a kisiskolás korú gyermek az iskolába lépéshez szükséges minimum szintet sem tudja teljesíteni, akkor kérik a Nevelési - 29 - Tanácsadó segítségét. Itt speciális szakemberek (pszichológusok, pedagógusok) vizsgálják, véleményezik a gyermek iskolaérettségét. Azoknak a gyermekeknek az iskolaérettségéről, akik problémásak és a követelményeket nem teljesítik a Tanulási Képességeket vizsgáló szolgálat szakemberei döntenek, a szülők és az óvoda együttműködésével. Az iskolaérettséget felmérő szempontok: 1. A gyermek tudja-e követni a felnőttek kérdéseit, utasításait? 2. Mennyire képes a figyelmét koncentrálni? 3. A figyelme tartós, vagy csak rövidebb idejű? 4. A koordinációs képessége, mozgása rendszerezett? 5. Megfelelő-e a téri tájékozódása, testséma ismerete? 6. Képes-e önálló gondolatai kifejezésére? 7. A feltett kérdésekre tud-e, és hogyan válaszol? 8.

Képes-e együttműködni a többi gyerekkel? 9. Szabálytudata megfelelő? 10.Értelmi, vagy testi képességei nem maradnak-e el a többi gyermekétől valamilyen téren? 11.Képes-e önállóan dolgozni vagy állandó biztatás igényel? Az iskolakezdés rendkívül fontos esemény a gyermek életében. Az iskola intézménye lesz további életének meghatározója. Itt kell kibontakoztatnia majd a képességeit, itt kell magába szívnia azt az ismeretanyagot, amely alkalmassá teszi őt a későbbi feladatok ellátására. Az iskolai közösségben kell elsajátítaniuk azt a viselkedést és normarendszert, amely felnőtté válásukhoz elengedhetetlenül szükséges. - 30 - A gyermekeken kívül a szülőknek is pontosan meghatározató feladataik és kötelességeik vannak. Ezenkívül a gyermek óvodai nevelése, s később az iskolai nevelés – oktatás csak akkor eredményes, ha a szülő és a pedagógus kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot tart a gyerek

érdekében. Minden szülő a legjobbat szeretné gyermekének, mindannyian azt akarják, hogy a gyermek iskolakezdése zökkenőmentes legyen. Ehhez a zökkenőmentes átmenethez a szülők legfontosabb feladatai: • A gyermek otthoni tanulásához nyugodt feltételeket biztosít. • Biztató, pozitív hozzáállás. • Mindennap, folyamatosan figyelemmel kíséri gyermeke tanulási folyamatát. • Segít gyermekének az időbeosztás megfelelő kialakításában, betartásában. • Képesek a gyermek számára problémás feladatok megoldásában segíteni, azaz felfigyelnek a gyermek számára nehézséget jelentő feladatokra. • Együtt képes, és kell örülnie a gyermek sikereinek, és próbál segíteni a kudarcai megoldásában. A felsorolt szempontok nélkülözhetetlenek, hogy a gyermeket képessé tegyük az egész életen át, élethosszig tartó tanulásra! - 31 - IX. A beiskolázás hatása Ebbe a korban a gyermek úgy érzi, és úgy viselkedik,

mint aki átmeneti állapotban van a korábbi kisgyermeki volta és a felnőttség állapota között. Intuitíve tudja, hogy a testi növekedés, a tanulás útján szerzett tudás elősegíti a már nagyon vágyott felnőttségi állapotra jutását. Minden előrelépés ezen az úton – úgy a beiskolázás is – változtat éntudatán és énképén. Hogy milyen élményeket hoz a gyermek számára a beiskolázás, és hogyan hatnak ezek az énképek kialakulására? A gyermek az első hat életévében a családi közösségben él és ha 6-8 órát naponta ki is szakad ebből a környezetből, mégis a legnagyobb hatást a személyisége alakulására a szülők gyakorolják. A gyermek érzelmileg nagyon erősen kötődik a szüleihez, s különböző pszichológiai kutatások kimutatták, hogy milyen hatást vált ki az aktuális és jövőbeni magatartásában a szülői szeretet átélése, vagy annak hiánya. Az iskolába kerülés jelentős változást hoz a gyermek

életviszonyaiban és életmódjában. Fő tevékenységi területévé az iskola válik, ahol megváltozik viszonya és státusza az emberekhez és a világhoz. A felnőttek társadalmát ezután egy új, nagy tekintélyű tanító képviseli. A gyermek hamar felismeri, hogy tekintélye előtt a szülei s meghajolnak. Még az óvodába járt gyermeknek is szokatlan ez az iskolai miliő, a követelményrendszer. A családi közösséghez képest egészen új, hiszen teljesen megváltoztatja helyzetét, státuszát. A családban – bár a nagyokhoz képest kicsinek tudja magát – mindennap tapasztalhatja, hogy a szülei gondoskodó szeretetének, törődésének központja. Az iskolában igencsak hamar észreveszi, hogy ő csak egy a sok egyenlő között. Ebben az új státuszában olyan szerepeket kell vállalnia, olyan feladatokat kell ellátnia, olyan életmódot kell folytatnia, amilyeneket eddig sohasem végzett. Amennyiben megbecsülést akar szerezni a nagytekintélyű, a

feladatokat - 32 - osztó, munkáját szigorúan ellenőrző és bíráló tanítója és gyermektársai előtt, úgy ennek érdekében rendszeres, folyamatos, kitartó mindennapi erőfeszítéseket kell tennie. Ez az új viszonyátélés megváltoztatja az énképét A beiskolázás létrehoz ugyan sok gyermekben bizonyos szeparizációs félelmet, a szülői közelség biztonságából kikerülés folytán, az új feladathelyzettel szembeni szorongást, de egyetlen normálisan fejlett gyermek számára sem jelent a beiskolázás lelki megrázkódtatást. A mai gyermekek többsége nagy várakozással tekint az iskolára, s hamar felismeri, hogy a családnál szélesebb ablakot nyit a természeti és társadalmi valóságra. Az első hat évben a gyermek főleg az érzelmek uralma alatt állt, és szenvedéllyel merült a játékokban utánképzett és a mesék által kiszínezett fikciók és fantasztikus elképzelések világába, addig a beiskolázás után megváltozik

lelki beállítódása, és nagy érdeklődéssel fordul a való világ felé. Az óvodás gyermek vágyott arra, hogy ő is nagy legyen. A gyermek a naggyá válást valami csodálatos módon máról holnapra próbálta magáról elképzelni. A kisiskolás korú gyermek viszont már tudatában van a lassú és természetes fejlődés törvényszerűségének, és arra törekszik, hogy ő is annyit tudjon a világról, és úgy tudjon a világról, és úgy tudja a való igazat, mint a nagyok. „E folyton gyarapodó tapasztalatkinccsel és mind fejlettebb gondolkodással eléri, hogy tudatában mind reálisabban tükröződik a természeti és társadalmi valóság, s mind jobban látja a maga helyét a világban, felismeri személyiségének némely lényeges tulajdonságát. Ezzel gyarapszik az önmagáról való ismerete, fejlődik önkritikája, tisztul az énképe.” A gyermek szocializálódása terén az iskolai élet előrelendítő tényező. Felfedezi a közösségi élet

örömeit, a különböző csoportok és közösségek (osztály, szakköri csoport, iskola) egymásmelletti és hierarchikusan egymásra épülő, egymásba szövődő szervezetét. Minél több csoport tagjának tudja magát, és az empátia révén fel – fel lobban benne a „mi” – élmény. A gyermekkor beteljesülése korábban, a prepubertánsban, ezek az élmények - 33 - tovább gyarapodnak. Egyre lelkesebben vesz rész a társaival közösen szervezett „saját csapat” szenvedélyes közösségi életében. Eközben kifejlődik a gyermek közösségi tudata. Az iskolai élet folyamán a célra irányuló, a tanító irányításával folytatott rendszeres tevékenység egy sor olvasási -, írási -, számolási -, sportstb. készséget és jó néhány általános -, megfigyelő -, emlékező -, lényegfelismerő -, meghatározó -, feladatmegoldó – stb. képességet segít kialakítani. A tanító állandóan szemmel tartja, ellenőrzi, minősíti az e fajta

készség – és képesség formáló tevékenységet. A gyermek így naponta kap visszajelzést arról, hogy hol tart a fejlődésben, milyen téren vannak lemaradásai, miben gyenge vagy jó a képessége, és mit tart felőle a tanítója. Ezáltal az iskolai teljesítmény kiemelkedő értékké válik a gyermek számára, és jó vagy rossz tanuló mivolta személyiség vonásainak fontos elemévé válik. A társadalmi és természeti valóság egyes területei felé való érdeklődését az iskolában szerzett ismeretek keltik fel. E téren fokozott megismerő, „önképző” tevékenységekre ösztönzik. Az iskolai foglalkozások motiválhatják egyes képességfejlesztő hobbik űzésére, sportjátékokra, olvasásra, barkácsolásra. Ezek mind fejlesztik ügyességét, testi erejét, leleményességét és következményképp önbizalmát, önértékelését, öntudatát. Átalakul és továbbfejlődik saját testvázlatáról, a testmodellről alkotott képe. A

gyermeket újabb fajta szerepjátékokra ösztönzik az olvasmányokból megismert és tanítási órákon kiemelt nagyra becsült tulajdonságokkal rendelkező pozitív hősök. Ezeknek a magatartásmodelleknek az utánzása, az empátia és az azonosulás által felerősítve, újabb jó tulajdonságok magáévátételét segítik elő. Minthogy e szerepjátékokban képes megkülönböztetni azokat a vonásokat, amiket csodálkozva utánoz, a valódi énje és az eszményi énkép összevetése a magasabb fejlettségi szintre jutását motiválja. - 34 - A kisiskolásgyermek – kort Mérei Ferenc „az önismereti zárlat” időszakának nevezi. Összefoglalva a gyermek életében a beiskolázással új élet és új korszak kezdődik, s egész életére kihat. Felejthetetlen élményekkel gazdagodik. Az óvodás kor fő tevékenységi körét, a játékot, a szabályokhoz kötött tanulás váltja fel. Megjelenik a számukra eddig ismeretlen kötelezettség. Teljes

életrendje megváltozik, napirendje átalakul Reggel meghatározott időben, pontosan kel fel és érkezik az iskolába, betartja a szabályokat. Felelős lesz tetteiért, és kötelességei lesznek önmaga, szülei és tanárai felé. - 35 - X. Nevelőkhöz, szülőkhöz való viszonyváltozása 1. A feladat -, és kötelességtudat kialakítása és tudatosítása, önértékelés A életfeladatokra, és az önálló életmódra való felkészülés már az általános iskola alsó tagozatában megköveteli a tanulóktól a feladat – és kötelességtudatot, a felelősségvállalást és erkölcsi tudatot. Minél korábban alakulnak ki e tudatformák és válnak a tanulók iskolai munkájának irányítóivá és ellenőrzőivé, annál sikeresebb a tanulók beilleszkedése az iskolai közegbe, annál sűrűbben jelentkeznek a feladatmegoldásokban a sikerek, a helyes magatartásuk elismerése, társadalmi megbecsülése. Mindez visszahat a tanulók öntudatára,

önértékelésére és énképére. Az együttélés szabályaihoz való alkalmazkodás az első hat életévben még nem tudatos, hanem sugalmazott és ösztönös. A feladattudat a szabályjátékokhoz való önkéntes alkalmazkodás hatására kezd kialakulni. A felelősségtudat és általában az erkölcsi tudat, pedig az általános iskolai nevelés hatására 8-10 éves kortól kezd a tanulók többségénél megmutatkozni. Az iskolai életbe való beilleszkedés sikerét és az iskolai követelményrendszerhez való alkalmazkodás képessége biztosítja. A gyermek önkéntelen alkalmazkodása a környezetéhez születése pillanatától megvan. A beiskolázás alkalmazkodási nehézséget és némi érzelmi megrázkódtatást okozhat a kellően nem előkészített gyermekek számára. Azonban a jól előkészített gyermekek kíváncsisággal, bizonyos várakozással tekintenek az iskolai élet elé, s kezdetben inkább némi megilletődés, mint szorongás és

idegenkedés jellemzi magatartásukat. A gyors alkalmazkodást gátolhatja, ha a szülő elkényezteti a gyermekét, erősen köti magához. Amennyiben a szülő nem szoktatta feladatok önálló - 36 - ellátására, illetve az iskolai életet vagy a pedagógust úgy tünteti fel, hogy félelmet keltő, fegyelmező hatalomként jelenik meg a gyermek képzeletében. Abban az esetben, amikor a tanító előzetesen megismerkedik a jövendő növendékeivel, meglátogatja őket az óvodában, és vonzóvá teszi számukra az iskolai életet, az a gyermekekben lévő gátlás felszabadulásához vezethet. Az óvodába nem járt gyermekeknek fontos, hogy előkészítő tanfolyamokat tartson. Az iskolai életmódhoz és követelményrendszerhez való alkalmazkodás sikere, az általános iskola első osztályába beiskolázott gyermekektől az alábbi képességeket kívánja meg: • Kellő lelki beállítódás és helyzetmegértés. A legtöbb óvodás gyermek nagy várakozással

fordul az iskola felé, ha helyesen előkészítették, van némi elképzelése az iskolai életről, különösen akkor, ha iskolás testvérei vannak. A legtöbb ötéves gyermek már érdeklődést mutat a betűk iránt, örül annak, ha le tudja írni a nevét, s vágyik arra, hogy majd iskolás korában maga is el tudja olvasni a meséskönyveket. • A helyes alkalmazkodás helyes feltétele a gyermek feladat – és kötelességtudata. A beiskolázás előtt a játék volt a fő tevékenységi formája. Ez a cselekvés és a fantáziálás szabadságával járt együtt. Eddig senkinek nem tartozott elszámolni teljesítményével. Az óvodai kötött foglalkozásokon és a szerepjátékokban már érezte a társadalmi környezet követelését, érezte a szerepe elkötelezettségét, az irányított foglalkozásokon igazodnia kellett a többiekhez, s már érezte a teljesítmény fontosságát, az ellenőrzés korlátozó jelenlétét. Az óvodai életben is átélte az

alkalmazkodás kényszerét legfőbbképpen a szabályjátékokban. A tekintély tiszteletét, már az óvónő létrehozta, és a gyermek tapasztalatot szerzett mind a családban, mind az óvodában arról, hogy bizonyos követelményekkel szemben az ellenszegülés, a közösségi szabályok elleni vétség, büntetést vonhat maga után. - 37 - A feladat és kötelesség, ha nem is formailag, de a gyakorlatban tisztázódott benne. Hamar rájön a gyermek, hogy az olvasás, írás, számolás tanulása komoly, nehéz munka, a házi feladatok elvégzése kötelező, amit állandóan ellenőriznek, és aminek elmulasztása felelősségre vonással és büntetéssel jár. Mérei szerint, „a gyereknek rá kell hangolódnia arra, hogy tekintéllyel rendelkező személyek által kijelölt feladatok elvégzését előbbre valónak tekintse minden más tevékenységnél. Ha azt írják elő, hogy rajzoljon három sor karikát, azt akkor is teljesítenie kell, ha úgy érzi, már unja,

s kishajót szeretne helyette rajzolni.” A legtöbb hetedik életévében lévő gyermeknél felismerhető a feladattudat. Az iskolával szembeni nagy várakozásukat elégítik ki az első házi feladatok, melyek elvégzését örömmel vállalják, teljesítményükről büszkén számolnak be az elsős tanulók. Az idő múlásával, minél jobban fokozódik a követelmény, s minél jobban nehezedik a feladat, annál nagyobb koncentráltságra, akarati erőfeszítésre van szükség. A legtöbb tanulót e feladatvégzésben motiválhatja ugyan a funkcióöröm és az anticipált sikerélmény, de sok tanulónál a feladatvégzés kínos kényszerérzete az uralkodó, valamint a büntetéstől való félelme. Tehát a hat – hét éves gyermeknél a feladatvégzés és a kötelesség ellátás belső késztetése kialakulhat, de annak megértése, hogy mindezt miért végzi, nem tudatosul. A kötelességteljesítés öröme, és az ezzel járó önértékelés csak ritkán

jelentkezik, hanem csak lassan alakul ki a beiskolázást követően. A legtöbb gyermeknél ebben a korban még nem kész a kötelességtudat, hanem csak kialakulóban és fejlődőben van. Amennyiben a feladatvégzést nem kíséri siker, s a tanulónak sorozatos teljesítménykudarcai vannak, az kínos konfliktusok forrásává válik, amely személyiségtorzulást okozhat. Az iskolai követelményrendszerhez való sikeres alkalmazkodás további előfeltétele a teljesítményre törekvés, a célratörés, a kitartás akarati képességének megszerzése. - 38 - Az iskolás gyermek határozottan megkülönbözteti a játékot a tanulás komoly munkájától, és a tanulást fölébe helyezi a játéknak, a tanuló évek előrehaladásával mind jobban tudatosul benne, hogy a tanulás a társadalom által nagyra becsült munka, a játék pedig „csak szórakozás”. A tanuló egyre nagyobb erőfeszítést képes tenni a kitartó munkára, a jó teljesítmény elérése

érdekében. Mindinkább tud uralkodni pillanatnyi szükségletein, vágyain, fokozatosan kialakul benne az önfegyelem. A sikeres alkalmazkodás alapfeltétele: az értelmi képességeknek a tanuláshoz szükséges mértékű fejlettségi szintje. Amennyiben ez a szint eltér a normálistól, akkor az ilyen gyermekeket gyógypedagógiai iskolába lehet beíratni, amely megkíméli a magas követelménytől, a túlterheléstől, a személyiség további torzulásától. Az iskolai követelményrendszerhez való sikeres alkalmazkodás a közösségi élethez, az osztálymunkához való helyes igazodás, a megkívánt magatartási formák kialakítását az iskolai szabályokhoz igazodó fegyelmezett magatartást és a jó tanulmányi teljesítményt foglalja magába. Ennek kialakítása a pedagógusok jó nevelő, képző és oktató munkájától, valamint a szülők nevelői közreműködésétől függ. 2. A szülőkhöz való viszonyulás Freud szerint a 4-5 éves gyermek teljesen

tudatában van nemi hova tartozásával. Kialakul a gondolkodásában az a perspektíva, hogy ha majd megnő, ő is nő vagy férfi lesz. Számára azt jelenti: olyan lesz, mint az anyja vagy az apja. A szülők viszonya a nemek viszonyainak mintaképe, ebben is saját jövőjét látja. A felnőttes képességek és kiváltságok erősen vonzzák, mind inkább szeretne hasonlítani a vele megegyező nemű szülőhöz: azonosul vele, és önkéntelenül utánozza. Az apai követelmények elfogadásával alakul ki a gyermekben „a felnőttes énnek” nevezett erkölcsi kontrol, vagyis a - 39 - lelkiismeret. A kisgyermekkorban még mind a két nemű gyermek az anyjával azonosul elsősorban, ez a lányoknál később is így marad, a fiúknak azonban át kell állítaniuk azonosulásukat az apára, ami nehézségeket okozhat. Az anyához kötődés az óvodás korban még igen erős, de a fiú fokozatosan felismeri, hogy az apa hozzá képest kiváltságos helyzetben van, az

anyához való viszont illetően is. Saját nemi hovatartozásának felismerése nyomán a gyermek új szemmel kezdi látni a szüleit. A fiú irigyelni kezdi az apa szerepét, vagy éppen vetélytársat lát benne. Szeretne olyanná válni, mint az apja, hogy a helyébe léphessen, így betölthesse az ő szerepét az anya mellett. Az anya kisajátítására, és az apa utánzására való törekvés tehát erősíti egymást. Abban áll a nehézség, hogy a gyermeknek meg kell tanulnia a vele azonos nemű szülő szerepét, de egyúttal azt is, hogy lemondja a nemi szereppel járó felnőttes kiváltságokról, másik szülő szeretetének, gondoskodásának kizárólagos gondoskodásáról. El kell fogadnia a családon belüli társas együttélés szabályait, le kell győznie mohóságát, uralomvágyát és féltékenységét. A kibontakozást elősegíti, ha korszerű, demokratikus légkör uralkodik a családban, és a szülök egymáshoz való viszonya

harmonikus. Az alsó tagozatos gyermek számára a „tanító néni”, a „tanító bácsi” minden szava „szent”, és a szülői utasítások elé helyezi. A 10-12 éves egyre magabiztosabb gyermeket képességei arra késztetik, hogy lazítsa a függő viszonyt, amely szüleihez és nevelőihez fűzte. Tehát lassan, de megkezdődik a szülőkről való érzelmi leválás, ami később a serdülő – és ifjúkorban válik teljessé, ami nélkül nincs igazi felnőtté válás. - 40 - XI. A közösségi élethez való alkalmazkodás A beiskolázás a szociális élet felfedezését, a csoportba tartozás élményét kelti fel a tanulóban. A bölcsödébe vagy az óvodába került gyermek is csoportba kerül, de ott inkább csak a gyermek és az óvónő, a gyermek és az alkalmi játszótárs páros kapcsolata alakul ki; a csoport inkább csak jelenlevő hátteret képez. A csoporthoz való tartozás tudata csak az úgynevezett „nagycsoportos” közösségben alakul

ki először, de ez még leginkább a szerep -, vagy szabályjátékot együttesen játszó gyermekek „mi” – élménye. A csoportba tartozás élménye jelentősen elősegíti a szocializálódást, oldja a gyermekek egocentrizmusát, és elősegíti a személyisége egy új vonásának kialakulását; a „mi”- élmény létrejöttével a közösség tagjának tudja magát, és az együttes tevékenység megszokásával, és elvi azonosulásával közösségi emberré válik. Minden ember beleszületik a közösségbe, a családba, mint csoportba, majd ehhez újabb csoportokba (óvoda, iskola, szakkör) kerülés társul. A makrocsoportok együttélési szabályait (társadalom), erkölcsi normáit, hagyományait, viselkedésmodelljeit, elvárásait a kiscsoportok (család, iskola) közvetítik. E közvetlen környezeti hatásokban alakulnak erkölcsi elveik, értékelő álláspontjuk, gondolkodásuk, szokásaik. A iskolába járó gyermekekben hamar tudatosul, hogy ők egy

olyan intézménybe kerültek, amelyben a tanulók egyformán a tanító, mint vezető irányítása alatt állnak, neki feltétlen engedelmeskedve, együttesen cselekedni kötelesek. Az osztályon belül is kialakulnak párok, kisebb – nagyobb együttjátszó csoportok, de egyben annak a tudata is kialakul, hogy ők mindnyájan egy osztálynak a tagjai, mindenki egyenlő partner, tanuló, azonos feladatok, azonos követelmények elvégzésére, teljesítésére kötelezett. Amennyiben a tanító minden tanulóval szemben azonos követelményeket - 41 - támaszt, nem kivételez senkivel sem, az ilyen magatartás a társakkal egyenrangú osztálytársi mivolt tudatosulását segíti elő a tanulók között. Azok számára, akik sem bölcsödébe, sem óvodába nem jártak, még fokozottabban újszerű ez a társadalmi helyzet, amelyben immár nem csak a szülőktől, hanem a tantótól való függés is megjelenik, s ugyanakkor a velük egyenlő státuszú, egykorú gyermekekkel

a mellérendeltségi viszonyt, a sorsközösséget is átélik. A társadalmi élet ez új formájába beilleszkedve, a gyermek kissé felszabadul a család szűk keretében kialakult alkalmazkodás kizárólagos magatartás formái alól, és új viszonyulási módokat ismer meg. Hogy ezt mennyire élvezi, a tanórák közötti szünetekben való felszabadult viselkedése, a pajtásokkal való kapcsolatfelvételei, és érintkezési formái mutatják meg. Új fordulat áll be a társas kapcsolataiban. Így a szülők és a tanító tekintélye miatt kissé nyomasztó társas viszonyon keresztül alakul, az osztálytársakhoz való szabadabb, kötetlenebb viszony, amelyben a beiskolázás után elég hamar megjelenik a rivalizálás, a versengés és a csoportban elfoglalt státuszért folyó harc, az önállítás és önhangsúlyozás tendenciája. Az osztályban folyó munka „egy nevezőre” emeli az osztályba kerülő tanulókat, kialakul az osztályszellem, az osztály

értékorientációja és a beilleszkedésének hasonló magatartás stílusa. A hasonlóságok ellenére, egy – egy osztály tanulói, bizonyos vonatkozásban jelentős különbségeket mutatnak, nem csak a tanulmányi teljesítményt, hanem a szociabilitást, az osztályközösség életébe való beilleszkedést illetően is. A beiskolázott gyermek egocentrizmusa az osztályközösségbe beilleszkedve jelentéktelenné válik, individualizmusa is alábbhagy és a kollektivizmusa jelentősen felerősödik. A 6.-12 életévekben azonban a közösségi életbe való beilleszkedés és az alkalmazkodásban való fejlődés nem folyamatosan és egyenletesen - 42 - felfelé ívelő folyamat. Állandóan folyik az osztálytársak közötti eszmecsere, jelentősen elmarad a konformizmus, csoportos szerep – és szabályjátékokban az együttműködés szabálya. Egyes fejlődési periódusokban a tanuló személyiségében bizonyos lelki beállítódások, értékirányulások,

magatartási tendenciák változnak, olykor – olykor ismét felerősödik az individualista tendencia is. Gesell szerint a hatévesek fő jellemzői: a szélsőséges megnyilvánulások, a nagy aktivitás, az önkifejezés; a hatévesek egyetemes érdeklődésűek, kifelé fordulóak; a kilencévesek önkritikusak, önértékelők. Az iskoláskornak ebben a szakaszában alakul ki a szabályokhoz való tudatos alkalmazkodás. Már a kisgyermek is alkalmazkodik – külső kényszer hatására – a közösségi élet rendjéhez, a felnőttek követelményrendszeréhez. Az első hat életévben azonban még nem annyira a szabály tudatosul, mint inkább bizonyos helyzetekben a megfelelő magatartásforma kondicionálódik, amit megerősít a társadalmi elismerés vagy elmarasztalás, a büntetéstől való félelem. Még a nagycsoportos óvodásban sem tudatosulnak szélesebb összefüggéseiben a társadalmi együttélés egyszerű szabályai, a házirend. Konkrét

helyzetekben kiadott utasításokhoz, és tiltásokhoz tud csak igazodni, amiket a tekintélytisztelet, olykor a szankcióktól való félelem motiválja. Mégis bizonyos erkölcsi ítéletei környezeti hatásra kialakulnak, és kezdi egyesek – ritkábban a maga – viselkedését „jónak” vagy „csúnyának” minősíteni. J. Piaget hosszas kutatást végzett a kisgyermekek erkölcsi ítéleteinek és szabálytudatának feltárása érdekében. Úgy találta, hogy hétéves korig a vétséget a gyermekek tisztán, az anyagi kár nagysága alapján ítélik meg, feltehetően inkább a felnőtteken jelentkező felháborodás kifejeződésére támaszkodva, mint a kár valóságos értékének tudatában. Véleményük szerint minél nagyobb a kár annál nagyobb a vétség. A kisgyermekek csupán 8-9 éves - 43 - kortól veszik tekintetbe a vétség megítélésénél a szándékosságot. A 6-7 éves gyermek válasza arra a kérdésre, hogy „Miért nem szabad hazudni?”

a következő volt: „Mert megtiltották!”, „Mert megharagudnak érte!”. Azt nem tudták megmondani, hogy mi a tiltás alapja, esetleg csak annyit: „mert csúnya dolog”. A hazugsággal kapcsolatban 6 éves kor után jelentkezik az a felfogás, mind fejeltebb szinten, hogy a hazugság a valóság elferdítése, olyannak az állítása, ami nem igaz, s aki ilyesmit csinál az vétkes. De csak 8 – 9 éves kortól tudják megkülönböztetni, hogy valaki azért hazudott, mert a megtévesztés volt a szándéka; illetve tévesen tudott valamit és ebből származott a hazudság, nem volt megtévesztő szándéka. Az átmeneti fejlődési szakaszban, 7. – 9 életév között, a gyermeknek az a felfogása, hogy egy hazugság annál súlyosabb, minél nagyobb mértékben tér el tartalmilag a valóságtól, ekkor még a megtévesztő szándékot nem mérlegelik. Az erkölcsi tudat fejlesztéséhez hozzájárul az egyes erkölcsi tettek, iskolai magatartási vétségek osztály

előtti tárgyalása, az erkölcsi tárgyú olvasmányok elemzése, a pozitív jellegű magatartások, mint viselkedési minták vonzóvá tétele. A szabálytudat és a szabályokhoz való alkalmazkodás képessége jelentős mértékben fejlődik a szabályokhoz kötött társasjátékok közben. A szabályokhoz alkalmazkodó társasjátékokat az óvodás kor vége felé a csoportos szerepjátékok készítik elő. A hatéveseknél az együttműködés már fejlettebb, mindenki igyekszik alkalmazkodni a kapott szerephez, vagy az ismert játékszabályhoz. A 8. – 10 életévtől kezdve fokozódik az együttes játék kedvelése Gyakran vita támad, ha valaki módosított változatban ismeri a játékot, de képesek megegyezni, hogy melyik játékszabályokat fogadják el. Így a korban kialakul az a felfogás, hogy a játék szabályában a csoportok megegyezhetnek és újabbakat is alkothatnak, de ezt csak a csoport tagjainak a megegyezésével - 44 - tehetik meg. A

prepubertásban lévő gyermekek – fogalmi gondolkodásuk előrehaladásával együtt járóan – élvezettel együttműködésük szabályainak megalkotására. - 45 - vállalkoznak társas XII. A média hatása a gyermek világképének fejlődésére, az énkép kialakulására A XXI. század, amelyben élünk, számtalan újdonságot hozott magával Az emberiség élete teljesen megváltozott, s mindennapi életünk szerves részévé vált a média. A média a kép és a hang, azaz a látási és a hallási ingerek együttese, amelynek vannak negatív és pozitív hatásai is. A jelenkor, a legújabb kor technikai vívmányai nagyon sokáig egyoldalúan kommunikáltak az egyénnel, a családdal, a társadalommal, de a legfrissebb technikai találmányok már lehetővé teszik a kétirányú kommunikációt különféle formákban. Az összes médium közül a televízió, és a számítógépek folyamatos terjedésével az Internet lett a legbefolyásosabb. Hiszen

mind a kettő ontja a legkevesebb szellem munkával felfogható valóságot. Ez rejti magában a legnagyobb veszélyt is. Sokan kutatták a média gyermekekre gyakorolt hatását, amelyből mára már kialakult a médiapedagógia. Nem sokan hisznek a közemberek, átlagemberek közül azokban a veszélyekben, amelyekre Marie Winn újságíró, és Neil Postmann médiaszakértő hívta fel a figyelmet. Ők a televízió átkos szerepét abban látták, hogy televíziózás elveszi a gyermekkort, és annak megszűnéséhez vezet. Nem igazán gyermekeknek való műsorok készülnek, még a mesék is a felnőtteknek szólnak. A gyermekek olyan információkhoz jutatnak a televízió és az Internet által, amely számukra még nem feldolgozható; olyan adatok jutnak a birtokukba, amelyeket amúgy semmiképpen sem tudhatnának meg sem a szüleiktől, sem a pedagógusoktól. Legnagyobb probléma, hogy a média átveszi a szerepet a szülőktől, vagy a nevelési szokásokat módosítja. -

46 - Ma már egyre bizonyítottabb tény, hogy az iskolai teljesítményromlás előidézője lehet a televízió, s „segítségével” egyre jobban terjed az agresszió, az erőszak a társadalomban. 1. A televízió hatása az agresszivitásra Bár a különböző országokban nagyok a különbségek a tévénézési szokások között, lényegében minden gyermek ki van téve a tévés erőszaknak. Magyarországon a tévénézési idő többszöröse más, nyugati országokénak, ahol már felismerték a káros személyiségformáló hatásait a gyermekekre. Sajnos hosszú utat kell megtennünk, hogy kellő hangsúlyt kapjon a pedagógusképzésben a médiapedagógia, s jelentőségét mindenki felismerje. A TV csaknem minden gyermek számára hozzáférhető, majdnem minden családban van, néhol kettő is. A szülők nem képesek ellenőrizni, hogy a gyermekük milyen műsort néz, ha a gyermek szobájában is található még egy készülék. Az egyik legnagyobb

probléma, hogy a gyermekek sok időt töltenek el a készülék előtt és ez leginkább a pihenés, az alvás, a tanulás, és a játékidő rovására megy. Sokszor inkább a gyermek végignézi a TV műsort, s addig nem csinál leckét, esetleg nem alszik el. Ez a két tényező már magában foglalja a teljesítményromlást, hiszen nem tanul eleget és ki sem piheni magát, fáradtan pedig nem tud koncentrálni a tanórákon. A következő rendkívül kedvezőtlen hatása a televíziónak, hogy számos TV műsor tartalmaz erőszakot, és különösen a gyermekek számára sugárzott műsorokba, valamint a főműsorokban sok az agresszivitás. A testi és a lelki agresszivitás egyaránt káros a gyermekekre. Nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az erőszakos jelenet okozta érzelmi feszültséget fel - 47 - kell oldani, az erőszakos cselekményt és negatív következményét a gyermek számára érthetővé kell tenni. A leginkább azon a szokáson kellene

változtatni, hogy a szülők a legtöbb gyermeknek megengedik, hogy szinte korlátlanul nézze a műsorokat, tekintet nélkül azok tartalmára. Számos vizsgálat kimutatta, hogy annak ellenére, hogy a szülők aggódnak a TV nézés káros hatásai miatt, általában mégsem korlátozzák a gyermeket annak nézésében. Egyes vélemények szerint a televízió nézése teljes inaktivitáshoz vezet, a kisgyermekek esetében sokan, az alkotó fantázia megszűnésétől tartanak a készen kapott képek okán. A kisebb gyermekekre az erőszakos cselekmények direkt hatnak, úgy mintha csak elszigetelt cselekmények lennének, amelyek nincsenek összefüggésben következményekkel. Nem az agresszió képesek a motivációjával cselekménysort és a logikusan összekapcsolni a kiváltó októl a következményekig, sokan a „végén a jó győz, a gonosz megbűnhődik” sima agressziópotenciál – csökkenő hatására hivatkoznak, amely megkérdőjelezhető. A

büntetés időzítésének rendkívül fontos szerepe van, ugyanis nem mindig ugyanabban a jelenetben következik be, így az agresszor nem nyeri el a büntetését, ez által a gyermekben az igazságérzet nem elégülhet ki. Úgy gondolhatja, „a bűn büntetlen marad”, és így torz kép alakul ki benne. A TV műsorok készítése közben az alkotóknak kiemelt figyelmet kellene szentelnie, hogy mely korosztálynak szánják. Erre már megtették az első lépéseket és a műsorokat 5 kategóriába sorolják. 1. A széles nagyközönség számára ajánlott műsorok Bármikor figyelmeztetés nélkül lehet sugározni. Ez a kategória magába foglalja azokat a műsorokat, amiket korhatár nélkül lehet nézni, semmilyen jelzést nem alkalmaznak. Ide tartoznak a mesék, vetélkedők, hírműsor, kulturális programok, stb. - 48 - 2. Szülői felügyeletet igénylő műsorok Ezeket nem lehet a gyermekprogramok adásidejében sugározni. Amennyiben a szülő megengedi ezeknek

a műsoroknak a nézését, szülői felügyeletet kell biztosítani. 3. A fizikai és lelki erőszakot ábrázoló jelenetek miatt 12 éven aluliaknak nem ajánlott műsorok. Szülői felügyelet szükséges Az ilyen műsorokat csak este 22 óra után lehet sugározni, illetve szerdán, szombaton, vasárnap nem sugározhatóak. 4. A felnőtt nézőknek szóló műsorokat, amelyeket vörös színű jelzéssel kell ellátni. 5. A szélsőségeken erőszakos, vagy pornográf tartalmú műsorokat földfelszíni csatornákon tilos sugározni. Mindebből az következik, hogy rendkívül fontos, hogy a gyermeke csak az életkoruknak megfelelő műsorokat nézzék meg. A kiragadott események károsan befolyásolhatják magatartásukat, a televízióban ábrázolt erőszakra, főként a gyermekműsorokban, különleges figyelmet kell fordítani. A televízió befolyásának mindenekelőtt a gyermekek vannak kitéve. A filmekben a különböző viselkedésminták vizuálisan jelennek meg,

jóval egyértelműben és világosabban hatnak, mint a szülők szóbeli utasításai a helyes magatartást illetően. A gyermekkorra jellemző a kritikátlan utánzás, más emberek cselekedeteinek másolása, a kisgyermekeknél még a rajzfilmfigurákat is szívesen veszik példaképül, amely sokszor agresszióra hajlamos. RAJZFILMEK: A rajzfilmek káros hatásának a megítélésének problematikájánál érezhető a legtöbb ellentmondás. Két kategóriát vehetünk figyelembe: a klasszikus rajzfilmek (Tom & Jerry, Maci Laci, Magyar népmesék), és az - 49 - egyre inkább elterjedő akció – rajzfilmek: (Diabolik, Dragon Ball, Transformers, Batman). Manapság a klasszikus rajzfilmeket is támadják az erőszaktartalma miatt, de leginkább „az újkori” akciórajzfilmek a veszélyesek. Ugyanis, az előbbi esetben a humor enyhíti az erőszakos hatás kialakulását, a gyermek felismeri, hogy az agressziónak nincsenek megrázó következményei, azaz nem

valódi. A gyermekek tehát tisztában vannak vele, hogy a macska és az egér a cselekmény során számos olyan szituációba kerül, hogy a valóságban nem élnének túl, itt azonban nem csak nem történik semmi bajuk, de a film végére ki is békülnek. Mindenekelőtt azonban abban rejlik a sikere, hogy a kisegér újra és újra felül tud kerekedni a macskán, s ezáltal a gyermeknek úgynevezett típusos vágyképletei elevenednek meg, amely a hétköznapi gyermek – felnőtt viszony megfordulásán alapszik. Fontos megjegyezni, hogy a humor kétélű fegyver. Bagatellizálja az erőszakot, illetve az öncélú agresszió olyan hétköznapi formáit teszi a gyermeke szemében elfogadhatóvá, mint például a kötekedés vagy a káröröm. 2. Az Internet és a számítógép hatásai A legfrissebb felmérés szerint - amely a gyermekek internetes szokásait vizsgálja - a gyerekek egyre fiatalabb korban válnak „Internet – éretté” és képesek önállóan illetve

kreatívan használni az új technikai eszközöket. Ennek oka és egyúttal következménye is, hogy kezd egyre inkább megszokottá válni, hogy a szülők csemetéjük szobáját akár már öt éves korára is televásárolják mindenféle technikai eszközök, amelyek javarészét - és ez az, ami igazán meglepő - ténylegesen is használják a gyerekek. A televízió persze természetes kelléke a gyerekszobának, de kezd elterjedni a játékkonzol és a számítógép is. A 14 éves gyerekek 65 százalékának van már a szobájában játék-konzol, de ezen belül a nemek szerinti eltérés igen jelentős, - 50 - a 14 éves lányoknak mindössze 21 százaléka rendelkezik ugyanezzel az eszközzel. De a PC használat még ennél is elterjedtebb: az 5-15 éves gyerekek 96 százaléka használt már számítógépet az iskolában és 72 százalékuk otthon, ami meglepően magas adat, figyelembe véve a kérdezett gyerekek széles életkori intervallumát. Ugyanezen gyerekek -

5-15 éves korosztály - 44 százaléka képes belépni (loginolni) az Internetre, és az 5-15 évesek 33 százaléka otthoni kapcsolattal is rendelkezik. Az eredmények nyilvános értékelése-elemzése ezekben a napokban is zajlik. Barbie Clark - azt állítja, hogy az Internet mára ‘virtuális játszótérré’ vált és ez egyre inkább általánosan elfogadott, mind a szülők, mind a gyerekek részéről. Ennek oka, hogy a szülők inkább biztonságban tudják a gyereküket otthon, ahol meg tudják óvni őket a (nem virtuális) közlekedési balesetektől és attól, hogy valamilyen bűncselekmény áldozatává váljanak. A gyerekek pedig az Internetet - a kutatás állítása szerint - elsősorban új kapcsolatok felépítésére használják, illetve olyan ismeretekre tesznek szert, amelyek korábban helyváltoztatás nélkül nem lettek volna elsajátíthatók. A különböző kultúrák megismerése, a gyerekeket mindig is érdeklő tudásvilágok felfedezése az

Internet segítségével bár nem pótolja a személyes tapasztalatokat, de növeli a gyermek tudását. Akár csillagászat, akár autók, akár babaruhák érdeklik a gyerekeket, mindezt megtalálják az Interneten, sőt olyan gyerekeket is találnak, akiknek hasonló az érdeklődési körük, így akár még barátkozhatnak is. A gyerekek szobájának eszközökkel való korai felszerelése oda vezet, hogy a ‘90-es évek végén a 14 éves fiúk 69 százalékának, a lányok 67 százalékának van saját hi-fi berendezése, és 83, illetve 79 százalékuk rendelkezik televízióval. Néhány gyereknek még mikrohullámú sütő is található a szobájában! Ennek a gyűjtögetési mániának részben a berendezések hihetetlenül alacsony ára és könnyű hozzáférhetőségük az oka, de mélyebb pszichikai indokokat is felfedezhetünk: a szülők egyszerűen így - 51 - kompenzálják a bűntudatukat, hogy elhanyagolják a gyermekeiket, hogy nem töltenek velük elég

időt. Mindezt megpróbálják eszközökkel pótolni, ami persze részben sikertelen és később még nagyobb konfliktusokhoz vezet. Leginkább a munkához hamar visszatérő édesanyák szembesülnek ezzel a problémával, mivel úgy érzik, túl keveset adnak a gyermekeiknek, miközben azért belátható, hogy mégis ez a generáció nyújtja legtöbbet utódainak - akár a szülők szüleit, akár a nagyszüleiket nézzük, gyermekkorukban több nélkülözéssel kellett szembenézniük, és nem csak anyagi értelemben -, állítják a kutatók. Felmerül persze a kérdés, hogy ezek az eszközök nem teszik-e kommunikációképtelenné és antiszociálissá, magányossá a gyermekeket. A kutatást irányító Barbie Clark - gyakorlott gyereknevelési tanácsadó - azt állítja, hogy a gyermekekre pozitív hatással van az interaktivitás, az eszközök segítségével barátokat keresnek, kapcsolatokat építenek, kommunikálnak, ugyanúgy, ahogy a való világban is teszik.

Sőt, sokkal könnyebbé válik számukra akár egyedül is felfedezni mindazt, ami iránt erősen érdeklődnek. Sőt, akkor van az igazi hiszti, amikor késő este már a szülők könyörögnek, hogy legyen végre vége a számítógépesdinek. Továbbá azt a problémát sem járja körbe a kutatásról szóló tudósítás, amit a felnőtt tartalmú oldalak problémája jelent: vajon hány gyermek szembesül az Interneten szexuális jellegű tartalommal? És mennyien hajlandóak ezt egy kutatónak elmondani? A média akkor is nevel, ha nem direkt pedagógiai programmal készül, a folyamat objektív, a példa ragadós, az alkotó és a befogadók felelősége óriási. A média fokozott, összetett hatásrendszerével óriási tömegbefolyásolására képes, különösen a védtelenebb, kialakulatlan személyiségekre lehet negatív hatással. - 52 - XIII. Összegzés Az alsó tagozatos tanulók énképének kialakulásához elengedhetetlen alap az iskolai életmód, az

a vélemény, amelyet a közösségi magatartásmodellhez való sikeres, vagy sikertelen alkalmazkodása alapján róla a tanító, a szülő, az osztálytársak megállapítanak, és amelyről ő tudomást szerez. Mérei Ferenc azt mondta a 6 – 12 éves gyermekről: „A saját magáról való tapasztalatot, élményt a gyereke nem tudja ismeretként átfordítani. Önmagáról annyit tud, amennyit mástól hallott, illetve amennyit vágyteljesítő fantáziája diktál neki”. A tanulók jelleme a gyakorlatban végbevitt, mindennapi tevékenységük közben fejlődik, és ennek ismerete, tudatosulása alakítja énképét. Úgy gondolja, hogy a gyermeknek személyiségtulajdonságai megállapításában 10 – 12 éves korig nehézségei vannak. Ha megkérdezik, akkor valóban nem a saját magára vonatkozó tapasztalataira, hanem a másoktól hallott, rá vonatkozó megállapításokra, olykor ezek fantáziai torzította felidézésre támaszkodik. A gyermek nem csak

a mások, hanem a saját tapasztalatai alapján is véleményt alkot teljesítményéről, magatartásáról. 8 – 9 éves kortól mind tudatosabban értékeli magát. Kezdetben még mások róla alkotott és általa ismert véleménye formálja énképét, az iskolai teljesítmények s az iskolán kívüli sikerei azonban mind önállóbb önértékeléséhez segít. Ettől a kortól a tudatosulás mind nagyobb mértékben kezd mutatkozni a tanulók erkölcsi szabályokhoz igazodó magatartásában, valamint mások és saját maguk jellemzésében. Az alsó tagozatos, 6 -10 éves tanulók személyiségének fejlődésében végbement változások, ezek átélése, mások róluk való véleményének ismerete és önmagukról közvetlenül szerzett tájékozódásuk hozzásegíti őket a bizonyos mértékben fejlődött önismerethez és az időnként változó, módosuló, a - 53 - valóságot tükröző énkép kialakulásához. Ez az énkép a beiskolázáskor még nagyon

szubjektív, homályos, ritkán felvillanó, intuitíve „megérzett” kép. A beiskolázáskor teljesen követelményrendszer, leköti annak a felfogása, gyermek a figyelmét követelések és az új feladatok észbetartása, végrehajtása. Az iskolai teljesítmények, az együttélési és együttes tevékenységi szabályokhoz és viselkedési modellekhez való sikeres vagy kevésbé sikeres alkalmazkodás, és ezeknek a pedagógusoknak és a szülők általi értékelése jelzi csupán a tanuló számára, hogy „ő mit ér”, milyen tanuló. A tanulás önértékelését és önismeretét az iskolai élet nagyban elősegíti, a tanórákon nem csak őt, hanem minden tanulótársát értékeli, teljesítményét minősíti a tanító. A feladatmegoldó műveletek értékelésének lassan ő is „szakértője” lesz. Sőt képessé válik megítélni saját teljesítményét és összehasonlítani az osztálytársaiéval. Minősítő jelzők hangzanak el,

amelyek egy – egy személyiségtulajdonságot emelnek ki és minősítenek. Az osztálymunkát folyamatosan figyelemmel kísérve, szempontokat kap mások és önmaga megítéléséhez. S mihelyt erkölcsi tudata kialakul, benső ellenőrzéssel is meg tudja másokhoz, a munkához, a közösséghez való viszonyát ítélni. A közös játék, vagy sporttevékenységek közben a „hivatalos” – iskolai –, és nem hivatalos – baráti – csoport állandóan tükröt tart a gyermek elé, amelyben Mérei Ferenc szerint „megláthatja, egy kicsit megmérheti a közösség számára fontos készségeinek és eredményeinek szintjét”. Ez az önismereti kép azonban több forrásból információk adataiként mozaikszerűen összeálló kép, amelynek megfogalmazására, tudatos gondolati megszerkesztésére és szavakba öntésére ritkán kerül sor. Mégis a gyakorlatban e felvillanó énkép jelentősen befolyásolja a tanuló magatartását, iskolai munkájához és a

közösséghez való viszonyát, így visszahat személyisége további alakulására. - 54 - Az iskolai olvasmányok hőseinek elemzése nagyban hozzájárul a személyiségtulajdonságainak felismeréséhez. A pozitív vagy negatív tulajdonságok kiemelése, az azonosulás egyes vonásaikkal jelentősen formálja a személyiségét, a gyermek empátiás képességét, főként ilyen hatásokat a média közvetít feléjük. A gyermekek ebben a korban már igen hajlamosak a hősökkel való azonosulásra, lehet az akár pozitív vagy negatív. Ezért nagy a szülő és a pedagógus szerepe abban, hogy a pozitív személyiség tulajdonságokat tudatosítsák a gyermekekben. A nagyra becsült tulajdonságok a tanulásban az ideális énkép, vagy énideál kialakulását segítik elő. A valós énkép és eszményi énkép viszonyítása pedig a személyiség továbbfejlődésének hatalmas motiválója. Vigyázni kell, hogy sok tanuló az iskolai tevékenységekre

felkészületlen, beiskolázási szempontból éretlen, nem megfelelő a munkához való viszonya, s ezek mind sorozatos kudarcokat okoznak, kudarcélményeket szenvednek el. Ők kínosan terhesnek tartják az iskolai életviszonyokat és munkát, igyekeznek kibújni alóla, a büntetéstől félve állandóan stresszben élnek. Ezeknek a tanulóknak a személyisége gyakran torzultan fejlődik, és ennek megfelelően negatív vonásokkal terhelt az énképük. Ez a negatív énkép visszahat magatartásukra, a tanuláshoz és közösségükhöz való viszonyulásukra, elveszítik önbizalmukat, kezdeményező bátorságukat, nem alakul ki kreatív gondolkodásuk, az iskolai munkában passzívak, társaiktól visszahúzódóak, borongók vagy éppen ellenkezőleg, agresszívak, dacosan szabotálóak, és a közösség értékeinek rongálóivá válnak. Az énkép tehát igen jelentős személyiségformáló tényező - 55 - Felhasznált irodalom: 1. /Dr Kiss Tihamér: Az énkép

kialakulása és fejlődése Tankönyvkiadó, Budapest, 1978. 2. /Dr Buda Béla: A személyiségfejlődés és a nevelés szociálpszichológiája Tankönyvkiadó, Budapest, 1986. 3. /Bábosik István: A modern nevelés elmélete Telosz Kiadó, Budapest, 1997. 4. /Vajda Zsuzsanna: A gyermek pszichológiai fejlődése Helikon Kiadó, 1999. 5. /A pedagógusok pedagógiája Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001. 6. /Dr Nemes Lívia: A bennünk élő gyermek Budapest, Filum Kiadó, 2000. 7. /Vincze László – Vincze Flóra: A gyermeki világkép problémája a lélektanban Budapest, Tankönyvkiadó, 1961. 8. /Sugárné Kádár Júlia: A hangos kommunikáció fejlődése és szerepe a korai szocializációban Budapest, Scientia Humana Kiadó, 2001. 9. /Vekerdy Tamás: Az óvoda és az első iskolai évek a pszichológus szemével Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1989. 10. /Dr Geréb György: Pszichológia Budapest, Tankönyvkiadó, 1998. 11. /Horváth László – Palotay Ferencné:

Neveléstan Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1987. - 56 -