Literature | Studies, essays, thesises » Tóth Árpád és Juhász Gyula, valamint a Nyugat folyóirat általános jellemzése

»1« TÓTH ÁRPÁD (1886 - 1928) ÉS JUHÁSZ GYULA (1883 - 1937) VALAMINT A NYUGAT FOLYÓIRAT ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE TÓTH ÁRPÁD (1886 - 1928) Tóth Árpád (1886 - 1928) Aradon született, szobrász fia volt. Gyermekéveit Debrecenben töltötte, itt is érettségizett. Majd Budapesten a bölcsészkaron tanult(a Négyessyszeminárium tagja, professzor: Riedl Frigyes), de tanári oklevelet nem szerzett Újságíró lett Debrecenben. Verseit 1908-tól közlte a Nyugat, első verseskötete 1913-ban jelent meg (Hajnali szerenád). 1913-tól Budapesten élt Tüdőbaja miatt visszahúzódó ember volt életében, és örökös anyagi gondok is gyötörték. Lélektől lékegik c negyedik kötete már csak halála után jelenhetett meg. Kitűnő műfordításokkal is gazdagította irodalmunkat Költészetének alaphangja - különösen fiatal korában - a bágyadt lemondás. Betegsége, az egyetemi álmok elmúlása, az apai művészkarrier ábrándjainak szétfoszlása, a debreceni

elszigeteltség váltotta ki lírájából ezt a hangulatot. Ennek felelnek meg a hosszú, lassú ütemű verssorok és az impresszionista jelzők halmozása (pl.: bús, bágyadt, beteg, lomha, stb) Rendszerint ugyanazoknak a jelzőken használata jellemzi költészetét. FURCSA SZAVAK ÖTVÖSE Meddő órán Hangulati szempontból jellemző költeménye ez a vers. Ez a kitűnő önarckép a költő magányát emeli ki, az élet egy röpke pillanatát örökíti meg. A kifulladó, rövid verssorok a fáradságot, a monoton rímek (csak két rím ismétlődik) az élet színtelenségét, az inaktivitást kifejező igék (vagyok, hagyom, stb.) a meddő óra tehetetlenségét érzékeltetik A vers mélyhangúságából sikolyszerűen tör fel az "én"-rím háromszori ismétlése, a teljes elhagyatottságot hangsúlyozva. A "farigcsálok" - cselekvő ige - a "lomhán" mód- és állapothatározóval alkotásának mívességét, bíbelődését mutatja. Rímes,

furcsa játék Ilyen míves, elégikus dala e vers. A vers üzenetét a különös és szokatlan rímek hordozzák. A költő "csak ily borús zenéket" adhat kedvesének A négy és három szótagos rímek furcsának hatnak. Játékosságukat növel, hogy rendszerint több szóból állnak (mozaikrímek): "bús ajándék - furcsa játék"; "okarína - soka rí ma". De előfordulnak egyszótagos rímek is: "kastély- estély"; "zajló - pejló". A jambusi lejtést erősíti az alliteráció, s ezek együtt tompítják a vers halálhangulatú lemondását. A külvilág bántásaira a költő csak szenvedéseivel válaszolhatott. Az első világháború alatt írta meg Elégia egy rekettyebokorhoz c. versét »2« Elégia egy rekettyebokorhoz A költemény halálvíziójával, s az emberi faj kipusztulása utáni "hószín szárnyú Béke" reménytelenségével lázít a háború ellen. Az elégia logikai-érzelmi menetét a

hajókép megtalálása és továbbfejlesztése biztosítja. Ebben a versben találkozunk először a költőre jellemző panaszos hangulatot kifejező hosszú verssorokkal. Itt az ún nibelungizált alexandrinok szerepelnek Ezek 13 - 14 szótagos jambusi sorok, s a 6. vagy a 7 szótag után sormetszet (cezúra) található A háborús borzalmak és a forradalmak a költőben is megérlelték a szociális forradalom utáni vágyat. Ezt bizonyítja a két 1919-ben írt költeménye: a Március (1919) és Az új isten (1919). Tóth árpád lírájából ekkor egy időre eltűnik a pesszimizmus Március (1919) A vers 10 - 11 szótagos pirrikhiuszokkal gyorsított rímtelen sorai felszabadult ujjongást árasztanak. A megújulás miatti öröm mögött politikai állásfoglalás van: "a rügyek () évadja" az élet szépségeit ígéri s a halál pusztulását. Vad vágy kényszeríti, hogy felkiáltson: "Ó élet, élet, Március! S konok trónusán reszket a halál."

Lélektől lélekig Búsongó elégiája is egyetlen kép kibontása. A tudományos igazságtól jut el a csillagokkal való rokonság gondolatáig s a csillagok magányáig: "a térbe szétszórt milljom árvaságig". A fény, mint "égi üzenet" a messzeségből jut el a költőig, a lírai hőshöz "kopár terek sötétjén" keresztül. S valami "ős bút zokog": a létezés szomorúságát A mondanivalót a vers két utolsó strófájának felkiáltásai fejezik ki: az emberek között is "roppant, jeges űr lakik". - A verssorok lerövidülnek, a panaszt, a filozofikus tartalmat félrímes, négysoros versszakok közvetítik. Az életörömöt e korszak lírájában , csak a szerelmes versek képviselik. A hitvesi költészet egyik legszebb darabja a magyar irodalomban az Esti sugárkoszorú (1923). Bár a költemény nem árulja el, de a költő házasságuk hatodik évében írta feleségéhez. Esti sugárkoszorú (1923) A vers

egy alkonyati pillanat impresszionista megragadásával indul: a fény lassú eltűnésében elmosódna a körvonalak; majd a fény hirtelen megfogyatkozásában előtűnő árnyak lidércessé teszik a vers hangulatát. A menekülő fény csak a kedvese haja körül alkot "esti sugárkoszorút", mely azonban a kezdeti látvány látomássá alakul át. A sugárkoszorú már nem földi fény, hanem isteni eredetű glóriaként jelenik meg. Ezt a bűvölt állapotot a szinesztéziák sora egészíti ki: a fénykoszorút illattá s csenddé szűri az "esti lélekvándorlás". Az első versszak ámulása a másodikban is tovább mélyül: az illat "titkok" illatává, a csend a "béke égi" csendjévé alakul. Aztán minden eltűnik, s kibuggyan a költőből a rajongó vallomás: "És jó volt élni, mint ahogy soha." A boldogság megnyilatkozása ez, s aki ezt a boldogságot adta már nem földi lény, hanem az égő csipkebokorban

megjelenő isten (Mózesnek jelent meg így az Úr). A szerelem léten túli létbe váltott át Az igézet mámoros pillanata az időtlenbe lendül ("percek mentek, ezredévek jöttek"). A gondolatjel csöndje után elbeszélő hangon folytatódik a költemény, majd a kézérintésre a túlvilági ragyogás kiegészül a földi élet legszebb érzésével, a szerelemmel. A verset a leghétköznapibb, itt azonban a legemelkedettebb vallomás zárja: "mennyire szeretlek!" - Tóth Árpád pillanatnyi élményt örökített meg, s mások számára is felfedezhetővé tudta tenni. »3« Jó éjszakát! (1924) A vers afféle halál előtti végső búcsúzás, bár 1924-ben írta. Posztumusz kötetében is az utolsó helyen áll. Az első versszakban az inga lassú mozgása a költő fáradságát, pihenni vágyását idézi. A rezignáció hangulat uralkodik a strófán, a megnyugvás óhaját fogalmazza meg a vízbe dobott kő képe is. Ez a végleges

megkönnyebbülés halálhangulatát is sejteti A keresztrímes 10-es és 11-es felépülő 8 soros strófa "szabálytalan" jambusaival, gyakori spondeusaival a vontatottságot festi meg. A másodszor elhangzó "Pihenjünk" felszólítás már a költői alkotó munkára vonatkozik. A hiányos, befejezetlen mondatok - "Elakadt sorok. Társtalan rímek" - a fáradságot, az "álmosságot", a költői hivatásba vetett hit megingását is kifejezik. Az önállósuló rímek itt is egybejátszanak: "papírlap - írjak?"; "rímek - minek?". Ebben a versszakban hangzik el a kérdés formájú pesszimista megállapítás: "Minek a lélek balga fényűzése?" S addigi írói pályájának céltalansága is felmerül: "Mi haszna, hogy papírt már jó egy párat beírtam?" (3. vsz) Ezt erősítik a hasonlatok, sugallják a tört, rövid mondatok, a bizonytalan kérdések. A szakasz végén tör fel a keserű

panasz: "Szelíd dalom lenézi a garázdán Káromkodó és nyers dalú jelen." A kor költészetellenessége váltja ki magányát is. Az utolsó versszak szaggatott álomba (és halálba) merülését kifejező mondatfoszlányaiban visszatér a kezdő kép, s megjelenik az örök költő-vigasz: az utókor majdani elismerése. Ez azonban már öniróniával telítődött (Csokonaihoz hasonlóan búcsúzik, de Csokonainál még élt a hit a jövő elismerésében) Fiatalon halt meg tüdővészben (Debrecenben szerzett rá hajlamot), s szomorú életéből fakasztotta másokat vigasztaló művészetét. JUHÁSZ GYULA (1883 - 1937) A nyugatosok közül az ő sorsa volt a legkegyetlenebb. A század eleji irodalmi fellendülésnek még vezéralakja volt, a Holnap-mozgalom szervezője, de a Nyugatnak már nem tartozott az élvonalába. Kettétört életének egyik oka lehetett örökös vidéki "száműzetése" Szegeden született, 1883-ban. Adja postatiszt volt, s

korán meghalt, így nagyszüleihez került, mely döntően hatott neveltetésére (akárcsak Aranynak, bár őt idős szülei nevelték). Érettségi után a váci piaristák intézetébe került, de félév múlva otthagyta iskoláját. Budapestre került s az egyetem bölcsészkarára járt. Tehetségével már ekkor kitűnt, így nagy karriert jósoltak neki tanárai. Itt kötött barátságot Babitscsal, Kosztolányival Magyar-latin szakos tanári oklevelet szerzett, s első tanári állomása Marosvásárhely volt - nagy csalódására. Később Léván, Nagyváradon, Szakolcán, Makón tanított. Idegbaját a tanári munkája, és a száműzetésként megélt távollét is súlyosbította. A forradalmak alatt depressziója enyhült, s tevékeny közéleti szereplővé vált. Ekkor lett a szegedi színház igazgatója Az ellenforradalmi rendszerrel szembefordult, így megfosztották tanári nyugdíjától, s üldözött lett. Támogatta a fiatal József Attila indulását is. A

magánya azonban fokozta betegségét, s 1937-ben - többszöri öngyilkossági kísérlet után- veronállal (altatóval) megmérgezte magát. Korai versei közül való a Himnusz az emberekhez (1905), melynek megszólítottai az emberek, az egész emberiség. E versében teret kap a nietzschei gondolat, mely szerint: "Az ember csak sóvárgás nyila a túlsó part felé". E gondolathoz hűen vezeti le az ember lényét az egész versen keresztül (A "Tudjátok- e, hogy mi az ember?" költői kérdésére viaskodó - lelke ellentéteire épülő - harmónia a válasz. A harmadik versszakban a fizikai, a negyedik versszakban a szellemi munka dicsőítésével lép elő.), s a végén az ember "eléri a túlsó partot", »4« vagyis az isten utódjává válik: "Utód az isten örökén". A vers műfaja himnusz, mely hangnemét az elrendezés miatti ellentétek és párhuzamok is erősítik. A "JÖVENDŐ EMBEREKHEZ" A bánat mellet

az élet csodálata is megszólalt verseiben. Pesszimizmusa csak a forradalmi időkben hagyott alább, s akkor bizakodó költeményei születtek. Testamentum Ez az én vérem c. (1919) kötetben található A "jövendő emberekhez", a boldogokhoz szól - reménykedve, miután látta "a fölpirkadó napot". A költő összefoglalja addigi költészetének jellemzőit, motívumait: elhibázott életének fájdalmát, s abban bizakodik, hogy az új kor boldog fiai nem fogják megérteni miért sírt. A vers központi gondolata: "Kívánom és ez testamentumom, Akarom én, ez így is lesz tudom: Hogy meg ne értse többé senkisem, Miért vérzett el lassan s szívem," Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt, s az utolsó sor mondanivalója megemeli az egész verset. Kedvenc versformája a szonett, mely szigorú szabályokhoz kötött; kb. 300 ilyen verset írt A forradalmak elbukása után verseibe ismét visszatért a pesszimizmus, a

keserűség. Ez a tragikus szemlélet hatja át a nép sorsával való azonosulását is, mely életképeiben tükröződik. Ezek közül egyik legjelentősebb verse a Tápai lagzi (1923) Tápai lagzi (1923) A cím nem utal a vers tartalmára, a lakodalom vidámsága helyett ugyanis durva, disszonáns hangok uralkodnak a műben. A "Brummog a bőgő" alliteráció - mellyel a vers is kezdődik - még kétszer ismétlődik meg, mindig a sorok elején. S ezek a "furcsa hang"-ok csak fokozzák a költemény babonás hangulatát. A lagzi csak egy állomása a nehéz munkában eldurvult emberek életének. A bőgőn kívül csupán egyetlen félmondat utal - múlt időben - a házasságra: "asszony lett a lány". Majd a következő sorok a keserves asszonysorsot villantják fel. A lehangoló téli kép s a csönd az élet egyhangúságát, a vágyak pusztulását sugallja. Az "ember medve" metafora igen kietlenné teszi a vers légkörét: az ember

ösztönlénnyé süllyedt; a komondoroktól csak a "künn" és a "benn" határozószók különítik el, megnyilvánulásaik azonosak: alszanak és morognak. Az utolsó versszak már szinte halotti torrá alakítja át a lakodalmat. A hold "elhervad" a vőfély utolsó pohara az élet végét is sejteti. S a szürke hajnalban valóban megjelenik a halál, melyet az utolsó sorban alkalmazott mély (az "És" kötőszó magánhangzóján kívül csak mély magánhangzókat használ) magánhangzók, illetve az ezek általuk kialakított ritmus és belső rím is kiemel: "És a határban a halál kaszál." A három pont további gondolattársításra ösztönzi az olvasót. A vers a komorságával a népi sors változatlanságát hangsúlyozza Ezzel a hangulattal szemben született - szintén 1923-ban - az Új vallomások c. verse, melyből vidám, életre hívó érzések robbannak ki. Új vallomás (1923) A költő himnikus

elégedettséggel vall a munkás nép iránti "szerelméről": "Hogy szent az élet és hogy szent az ember, »5« Ki jövőt épít, mint korállt a tenger, Ki a sötét odukból fényre vágyva, Majd győzni fog a földön nemsokára!" A vers Két szimmetrikusan felépített versszakból áll s köztük érzelmi ellentét feszül.: a szerelem és a gyűlölet. A világot tudatosan két részre egyszerűsíti: a dolgozó népre és a gazdagokra. A második strófában a gyűlölet szinte észrevétlenül átvált hitvallásba, s a verset a zárósorok emelik meg. E versében hiánytalanul kap teret a Tápai lagzi veszedelmének leküzdésére alkalmas hit és szellemi erő. "ANNA ÖRÖK" Nagyváradon ismerte meg futólag Sárvári Annát, a váradi színház színésznőjét. Anna alig méltányolta a költő érzelmeit. A fiatal tanár szerelme viszonzatlan maradt, s ez a reménytelenséget mélyítette el benne. A legszebb Anna-versek (kb. 70

szól róla) akkor születtek, amikor a térbeli és időbeli távolságok már megszépíttették az emlékeit. A költemények Annája egy idealizált lény, akit a költő maga teremtett magának a régi emlékekből. Verseiben Anna szimbólummá vált: a nő, a szerelem, az ifjúkor s az elveszett tavasz jelképévé. Anna istennővé emelt alakja mindvégig vele maradt. Milyen volt (1912) A költemény emlékvers. 3 versszakból áll, melyekben Annát természeti képekben jeleníti meg: szőkesége - a nyári búzakalász (1. vsz); szeme kékje - a szeptemberi (őszi) kék eget (2.vsz); hangja - a tavaszi zsongás (3 vsz) A tél a költőben van, ezért nem jelenik meg a versben. Anna örök (1926) A kései versek közül való. Kompozíciója zárt 18 rímtelen, 10 és 11 szótagos jambusi sorból áll. Logikailag - a három idősíknak megfelelően - három részre tagolódik (6 - 6 - 6 sor), s mindegyik egy-egy többszörösen összetett mondat. Az első hat sorban a múlt

uralkodik: a lírai én az emlékek elmosódását hangsúlyozza, s föléjük kerekedve megpróbálja számba venni Anna eltűnt szépségeit. Ez a vers első jelentésszintje. A nyugalom azonban csak látszólagos: ennek ellene mond a ritmikai és a mondattani egységek szembenállása. Az első mondat még közömbös, de amint Anna emlékei megjelennek felborul az egyensúly. A mondatok szerkesztése is megváltozik: állítmánnyal kezdődnek (melyek mindig a sor végén vannak), s nem esnek egybe a természetes ritmikai egységgel, a verssorral; s szétzilálják azt. A mondatok a sor végén kezdődnek és a sor közepén végződnek, s ez a tettetett közömbösséget titkolt, de rejthetetlen megrendüléssel aknázza alá. A "Ma már." kezdetű szakasz a jelenre vonatkozik A lélek legyűri korábbi megrendülését, nyugodtabb kijelentésekkel próbálja bizonyítani a múlt iránti közönyét: a mondatok a sorvégeken fejeződnek be. S amikor már majdnem

hihetővé válik ez az illúzió, akkor robban ki a "ne hidd" kétszeres tiltakozása. A harmadik szerkezeti egység teljesen elsöpri az eddigi erőltetett nyugalmat: az "és" kötőszó állandó ismételgetésével összfűzött határozók nagyszámú halmozása (befejezett melléknévi igeneves jelzőkkel) és a jövőre vonatkozó "élsz és uralkodol" igék már Anna örökkévalóságát hirdetik. A verset záró imaformula Anna alakját az isteni szférák magasába repíti. A NYUGAT FOLYÓIRAT ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE »6« A Nyugat történelmében három korszakot különíthetünk el. (Megkülönböztethetünk egy negyediket is, amikor Illyés Gyula 1941 után Magyar Csillag néven megpróbálja újraszervezni.) Az első korszaka 1908 - 1929; a második 1929 - 1933; a harmadik 1933 - 1941;a negyedik 1941 - 1944 tartott. Az 1908. január 1-én alakult irodalmi folyóirat szerkesztői (Ignotus Pál, Fenyő Miksa, Osvát Ernő, Hatvany

Lajos) már a folyóirat címében jelezték törekvésüket: példaképe a nyugateurópai országok modern irodalma volt, s méltó fórumot kívánt biztosítani azoknak a magyar íróknak, akik Ady (akire a lap szerkesztői kezdettől fogva számítottak) hatására bátrabban merték megszólaltatni újszerű mondanivalójukat. Az új folyóirat nagyszerű írógárdát tömörített maga köré, s ezáltal a XX. század legjelentősebb irodalmi orgánuma lett Szerkesztőjének, Osvát Ernőnek (1877 - 1929 [öngyilkos lett]) köszönhető, hogy szóhoz jutott benne mindenki, aki valóban tehetséges volt. A Nyugatnak nem volt egységes arculata, az ún nyugatosokat inkább a tagadás fogta össze: szembefordultak az elszürkült, színvonaltalan hivatalos magyar irodalommal, s a polgári fejlődéstől elmaradt ország avult hagyományaival.A két világháború között is tovább élt a Nyugat, de azt a társadalmi-politikai szerepet, melyet főleg Ady költészete biztosított

számára, nem tudta már megtartani. Megőrizte azonban irodalmi rangját, tekintélyét, az írókkal szemben támasztott esztétikai mércéjét. Küzdött mindenféle maradisággal szemben, s nem hódolt be az ellenforradalmi rendszer politikájának: megmaradt az ellenzéki, a hivatalos irodalomhoz nem csatlakozó írók szócsövének. Időközben megváltozott a lap szerkesztőgárdája is. Ignotus Pál a háború után külföldre emigrált, Osvát Ernő 1929-ben öngyilkos lett. 1929-től kezdve Babits Mihály irányította haláláig a folyóiratot - 1929 és 1933 között Móricz Zsigmonddal együtt (Móricz 1933-ban kiválik a Nyugatból s a Kelet Népéhez került, melyet 1939-től haláláig ő szerkeszt, ebben a lapban a népi írókat próbálta támogatni). Babits a Tanácsköztársaság bukása után nem akart beleavatkozni a politikai küzdelmekbe, s a Nyugatnak is a szerepet szánt, hogy őrizze és átmentse a kultúra és a humánum nagy értékeit az egyre

barbárabbá váló, fasizálódó világban. A Nyugat politikamentességével kapcsolatban érdemes megjegyezni Móricz Zsigmond szavait: "A Nyugat nem politizál. Mi, akikre ránk maradt a szerkesztés terhe, nem fogunk politikai fórumot ácsolni belőle. De törjön el a tol, amely jogtalanságot fufoláz és igazságtalanságot muzsikál, még ha a legragyogóbb művészettel is." Babits halála (1941) után Illyés Gyula szerkesztette tovább - változatlan külső formában - 1944 márciusáig, a német megszállásig A két világháború között bontakozott ki több olyan író művészete, aki Ady mellett s a Nyugattal együtt indult el alkotó pályán. A két klasszikussá érlelődött költőn, Babitson és Kosztolányin kívül a Nyugat első lírikus nemzedékéhez tartozott még Tóth Árpád, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes (1887 - 1938), Füst Milán (1888 - 1967), Kaffka Margit és Krúdy Gyula. Őket szokás általában "nyugatosoknak"

nevezni. A második korszakba sorolható jelentősebb alkotók: Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Füst Milán. A harmadik korszakba sorolható jelentősebb alkotók: Babits Mihály, Gellért Oszkár, Illyés Gyula, Weöres Sándor, Vas István, Zelk Zoltán. Művészetüket a XX századi "izmusok"nemigen érték el, leginkább csak szimbolista-impresszionista figyelhetők meg írásaikban (kisebb mértékben hatott még a szecesszió, a naturalizmus és az expresszionizmus stílusirányzata is). De hatással voltak írásművészetükre a nagy filozófusoknak: Nietzschének (német), Bergsonnak (francia) és Freudnak (osztrák) művei. A Nyugatnak a magyar művelődéstörténetben betöltött szerepe túlnő egy irodalmi lap jelentőségén. Maga köré gyűjtötte mindazokat az újonnan jelentkező s pozitív értelemben mégiscsak politizáló írókat, akik különböző okoknál fogva szembefordultak a korabeli Magyarország hivatalossá emelt világnézetével és

politikájával