Psychology | Ethics » Harcz László - Az erkölcs általános elmélete

Harcz László Az erkölcs általános elmélete Az utolsó változtatás: 2019. 03 21-én történt Jelen elmélet állandóan frissített változatát a blogomban, az alábbi címen lehet olvasni: https://thephilosophyoftheevolution.blogspotcom/2018/10/harcz -laszlo-az-erkolcs-altalanos.html Fontos megjegyzés! Ha valaki úgy érzi, hogy megsértettem szerzői jogait, elsőbbsége elismerését, az kérem, jelezze, mert ez semmiképpen nem szándékos, és azonnal korrigálom a hibát, megjelölve a kérdéses gondolatok, szövegrész szerzőjét, szerzőit! Ilyesmi csakis a gyakorlatlanságom miatt történhet meg, és elnézést kérek, ha valakivel szemben ezt akaratlanul is elkövettem az írásom szövegében! Abstract Rövid ismertető az erkölcs működéséről: A jutalom-érzéseket (élvezet, öröm, boldogság, stb.) akkor kapjuk meg az ösztönöktől, ha eleget teszünk az életfenntartó ösztöneink, a lelkiismeretünk késztetéseinek, ha felvállaljuk az

ezekkel járó nehézségeket. Ez az erkölcsös viselkedés. De mi az élvhajhász, a könnyebb utat kereső mentalitásunk miatt lustán elszabotáljuk az életfenntartó ösztöneink és szószólójuk, a lelkiismeretünk késztetéseinek a teljesítését oly módon, hogy önámítással - képmutatással elhitetjük saját magunkkal és a külvilággal, hogy mi megtettük, amit az ösztöneink kívánnak. Így csalással ugyan, de mégis hozzájuthatunk az evolúciós jutalom-érzésekhez, a vágyainkat beteljesíthetjük. Így viszont, ezzel a sok csalással, hamissággal veszélyeztetjük az evolúció hatékonyságát és ezáltal az élet fennmaradását, mert a döntéseink nem reális alapokon nyugszanak! Tehát az erkölcsös viselkedés az emberi élet értelme, mert ez biztosítja az élet fennmaradását! Előszó Az emberi természet működése rövid leírása 2019. 02 25 Az élet jelensége legfontosabb tulajdonsága az, hogy mindenáron folytatódni akar, fenn akar

maradni. Az evolúció során úgy alakult ki az állati típusú élőlények – köztük élettani szempontból az ember! – esetében az élet fennmaradását fenntartani hivatott rendszer, hogy az egyedek az elődeiktől a sejtek DNS-ében ún. genetikai anyagot, örökítő- anyagot örökölnek, mely az összes előd-generáció élettapasztalatait és az ezekből következő ajánlatos magatartásformát tartalmazza. Minthogy ezeket az ösztönös magatartási előírásokat legtöbbször nehezebb megvalósítani, mint a környezet változásaira adható legegyszerűbb válaszokat, az egyedek legtöbbször nem kívánják betartani az ösztönök előírásait. Emiatt alakult ki bizonyára a vágyak rendszere. A vágyainkat az ösztöneink akkor elégítik ki a jutalmazó érzésekkel, ha teljesítjük az életfenntartó ösztöneink előírásait. A dolgok lezajlása elvileg egyszerű: az egyén teljesíti az ösztönök előírásait, felvállalja az ezzel járó

nehézségeket, és jutalmul máris megkapja az evolúciós jutalom-érzéseket, a jó lelkiismeretet, (az örömöt, a boldogságot, a kellemes lelkiállapot minden változatát). Az állatok még feltétel nélkül engedelmeskedtek az ösztöneik előírásainak, a gond az emberrel kezdődött, aki nem akarja felvállalni a nehézségeket, amelyek az ösztönök előírásai teljesítésével törvényszerűen együtt járnak. A vágyaink kielégítésekor átélhető érzések az emberi egyed számára élete legvonzóbb, legkellemesebb, leggyönyörtelibb érzései. Így ezeknek a „jutalmazó érzéseknek” a megszerzése szintén ösztönösnek tekinthető törekvés. Tehát a vágyainkkal kapcsolatban kialakul egy kettősség, mert a vágyainkat kielégítő jutalom-érzéseket is szeretnénk megkapni, de az ezekhez való hozzáférés feltételét jelentő nehézségek és cselekvések felvállalását is szeretnénk elcsalni. Az emberi egyedek általában nem óhajtanak

lemondani egyikről sem. Így az állatokhoz képest megnövekedett emberi képességek segítségével, önmagunk és a külvilág becsapása (az önámítás és a képmutatás) révén ugyan hozzájuthatunk a vágyott jutalmazó érzésekhez, és mégis választhatjuk a könnyebb utat, mellőzve az ösztönök késztetéseit – de ez az út nagy eséllyel az élet megszűnéséhez vezet! Így az evolúció során meg is jelent a lelkiismeret, amely tévedhetetlenül érzékeli, hogy az ösztöneink előírásai teljesítését választottuk, vagy pedig szabadjára engedtük a vágyainkat. Vagyis az élet fennmaradását segítő ösztönös késztetéseink, tehát a jóra vivő késztetéseink előírásai teljesítése helyett inkább a vágyaink öncélú, elvtelen, élvhajhász csábításának engedelmeskedtünk, és a könnyebb utat választottuk, engedtünk a rosszra vivő késztetéseink csábításának, a vágyaink öncélú, elvtelen, élvhajhász kísértéseinek.

És megjelent az erkölcs fogalma is; az erkölcs szerintem azt az igyekezetet jelenti, hogy a lelkiismeret késztetései szerint viselkedjünk. Az erkölcsösség pedig annak a mértéke, amilyen mértékben betartjuk a lelkiismeret késztetéseit. Az én véleményemet támasztja alá Platón mondása is, mely szerint „az erkölcs isteni eredetű”, tehát nem emberek vagy társadalmi csoportok alkuja eredménye, hanem abszolút követelményrendszer; és számtalan filozófus van ezen a véleményen. A fentiek alapján kijelenthetjük, hogy az erkölcs lényegében azonos a lelkiismeret késztetései betartására való igyekezettel, tehát az élet fennmaradása legfőbb feltétele. Innen már nincs messze annak a következtetésnek a felismerése, hogy az emberi élet értelme az erkölcsösség minél magasabb foka elérése, az életfenntartó ösztöneink előírásai minél nagyobb mértékben való teljesítése. Ez a gondolatmenet képezi "Az erkölcs általános

elmélete" c. írásom magvát és alapvető változást jelent az egész filozófia eddigi szemléletében, alapvetően új paradigmát hoz. Tisztelt Olvasó! Ez az írás az emberi erkölcsről és az emberi természetről szól. A kiindulási gondolatsor az Előszó-ban és az alábbi „12 pont”-ban olvasható: 12 pontban az erkölcs eredetéről: 1. Az ember élőlény, az élet legfejlettebb megnyilvánulása 2. Az élet legfontosabb sajátossága, hogy mindenáron fenn akar maradni, folytatódni akar. 3. Ezt a minden élőlényben számtalan példányban meglévő élő sejtek mindegyikében megtalálható genetikai örökítő anyag hívatott biztosítani. 4. A fejletlenebb állatokban ezt még egyszerű reflexek biztosítják, a fejlettebbekben már az ösztönök működése révén valósul meg az élet fennmaradása. 5. Tehát az élet célja az, hogy az élet fennmaradjon, az egyedek és általuk a fajok túlélése, alkalmazkodása, szaporodása – röviden az

evolúció – révén. Az emberben is az élet nevű önfenntartó jelenség működik, tehát az emberi élet célja is az, hogy az élet fennmaradjon. 6. Ezt az emberben a következő nemzedéknek átadott örökítőanyag és az ebből az emberi egyed agya és idegrendszere segítségével létrejövő életfenntartó ösztönök segítik szünet nélkül. 7. Ez az örökítő anyag nemzedékről nemzedékre kicsit mindig módosul a véletlenszerű mutációk és a megváltozott külső és belső körülmények mindenkori állapotához alkalmazkodva okszerű módon. 8. Ezt az alkalmazkodási folyamatot nevezzük evolúciónak, fejlődésnek. 9. Az emberi élet legfőbb célja tehát az élet fenntartása, és ebből következően az emberi élet értelme az, hogy az emberi egyed az ehhez szükséges legcélszerűbb viselkedést, gondolkodást elősegítse és megvalósítsa, tehát az, hogy arra ösztönözze az emberi egyedet, hogy minél nagyobb mértékben hajtsa végre a

lelkiismerete utasításait, késztetéseit, ugyanis az ösztöneink késztetéseit a lelkiismeretünk közvetíti emberi gondolatokkal a tudatunk felé. 10. Azt az igyekezetet, amely arra irányul, hogy a lelkiismeretünk késztetéseit végrehajtsuk az ennek során törvényszerűen fellépő nehézségek ellenére is, erkölcsnek nevezzük. 11. Az erkölcsösség pedig annak a mértéke, amennyit az emberi egyed a lelkiismeret késztetéseiből betart. Ez egyénenként és alkalmanként változik, és így minden ember és minden emberi cselekedet, megnyilvánulás stb. erkölcsössége, erkölcsi színvonala más, mindenki más-más mértékben tekinthető erkölcsösnek. 12. Az emberi élet értelme tehát a legáltalánosabban szólva az egyéni erkölcsösségünk lehető legnagyobb mértékű növelése. Mindezek alapján álljon itt az erkölcs fogalma: Az erkölcs az evolúció során alakult ki, hogy kiküszöbölje a rosszra csábítható emberi természet káros

hatásait, amelyek veszélybe sodorják az evolúciót, az élet fennmaradását. Az erkölcs tehát azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember hedonista, opportunista, önámító-képmutató természete, öncélú élvezethajszolása okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben. Az erkölcsi követelmények függetlenek az emberi akarattól, tehát az erkölcs abszolút kategória. Az erkölcs nem alku tárgya, nem azonos a "társadalmi erkölcs"-nek (vagy "bármilyen fajta erkölcs"-nek, pl. "társadalmi erkölcs"-nek vagy "közerkölcs"-nek) nevezett erkölcstelen kompromisszumokkal, normákkal. Az erkölcs az emberi élet értelme, mert az erkölcs az élet fenntartása legfőbb feltétele; a létfontosságú küzdelmünk a saját elfajult, elhatalmasodott vágyaink öncélú csábítása, a "könnyebb út" kísértése ellen. TARTALOMJEGYZÉK Abstract Előszó „12 pont” -

Bevezetés - 1. Fejezet: Az evolúció és az erkölcs összefüggése 1.1 Az evolúciós rendszerünk felépítése és működése 1.11 Az ösztöneink 1.12 A legfőbb késztetéseink, a hamis örömszerzés ösztönös kényszere, a jóra vivő és a rosszra vivő késztetéseink 1.121 A hamis örömszerzés ösztönös kényszere, az élvhajhászat 1.122 A jóra vivő késztetéseink 1.123 A rosszra vivő késztetéseink 1.13 Az erkölcs 1.2 Az emberi természet 1.3 A vágyaink, az életfenntartó ösztöneink, a csábítás és a lelkiismeret kapcsolata 1.31 A vágyainkról általában 1.32 A vágyaink szerepe az ösztönök késztetései megvalósításában 1.33 Az ösztöneinkről 1.34 A csábításról 1.35 A lelkiismeretről 1.4 A kozmikus erkölcs 1.5 Az élet értelme 1.6 A kulturális evolúció 1.7 Az esendőség, az önámítás-képmutatás, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés 1.71 Az esendőség 1.72 Az önámítás-képmutatás 1.73 A hamis

önbecsülés és a hamis közösségi érzés 1.74 A párhuzam Carl R Rogers fogalmaival, az önelfogadási szükséglettel (az önbecsüléssel) és az ösztönös értékelő folyamattal (a lelkiismerettel) 1.8 Az értékekről - 2. Fejezet: A transzcendencia és az öntranszcendencia eredete, fogalma, működése és feleslegessé válása - 3. Fejezet: Miben jelent újdonságot a filozófiában "Az erkölcs általános elmélete?" 3.1 Legfőképpen az erkölcs értelmezésében 3.2 Az evolúció működése új értelmezésében 3.3 A lelkiismeret szerepe értelmezésében 3.4 A vágyak rendszerében az ösztönös késztetéseink betartatására 3.5 A közösségi ösztön szerepében 3.6 A hamis közösségi ösztön létrejöttében 3.7 Az önbecsülési kényszer (a közösségi tekintélyszerzés ösztöne, a rangsor ösztön megvalósítója) újfajta értelmezésében 3.8 A hamis önbecsülés ösztönös kényszere, hétköznapi nevén a hamis önbecsülés

létrejöttében és szerepében 3.9 Az (evolúciós) jutalmazó érzések 3.10 Az (evolúciós) bűntető-elrettentő érzések 3.11 A jóra vivő késztetéseink 3.12 A rosszra vivő késztetéseink 3.13 Az érték, az értékek, az értékrend 3.14 Az isten az ösztöneink megszemélyesítése 3.15 A transzcendencia eredete és feleslegessé válása 3.16 Az öntranszcendencia eredete és leváltása a lelkiismeretre 3.17 Abszolút kategória vagy társadalmi alku kérdése az erkölcs, az erkölcsi követelmények rendszere? 4. Fejezet: Az evolúció filozófiája fogalomtára 4.1 Harcz László: Az evolúció filozófiája fogalomtára, A-É 4.2 Harcz László: Az evolúció filozófiája fogalomtára, F-K 4.3 Harcz László: Az evolúció filozófiája fogalomtára, L-Z Bevezetés Tisztelt Olvasó! Ez a munka nem is titkoltan amiatt készült el, mert bár véleményem szerint az eddigi filozófia a régebbi embertani tudományos kép alapján természetesen jól foglalta

össze az emberi lét kérdéseit, de az utóbbi években, évtizedekben olyan gyorsasággal gyarapodnak az ismereteink az emberről az embertudományok (az élettudományok) bármely ága területén, hogy eljött az ideje egy új szintézisnek, amely bizonyára még mélyebbre képes ásni az emberi élet, az emberi lélek és az elme rejtelmeiben. A magam szerény szintjén, az általam elérhető ismereteket felhasználva megkísérlek egy új leírást adni az erkölcsről, és vele együtt természetesen az emberről, az emberi élet legfőbb vonatkozásairól. Az általunk ismert világban jelenlegi ismereteink szerint a mi bolygónkon, a Földön létezik csak élet, melynek legfejlettebb megjelenése mi vagyunk, az ember. - Hogyan jött létre a filozófia és mi a célja? A filozófiát szerintem az emberiség bűntudata (rossz lelkiismerete) hozta létre, mert eltértünk az életfenntartó ösztöneink, a lelkiismeretünk követésén alapuló evolúciótól, és ezáltal

veszélyeztetjük az evolúció hatékonyságát és így az élet fennmaradását. A lelkiismeret formájában az életfenntartó ösztöneink az emberiség tudtára adják, hogy a tevékenységünk káros az élet fennmaradására nézve, az emberiség pedig igyekszik kimagyarázni magát. Nos, szerintem ezt a magyarázkodást hívjuk filozófiának. Ez a veszélyeztetés az emberi mentalitás, az emberi természet miatt jön létre, amely élvhajhász, a könnyebb utat keresi, amellyel az evolúciós jutalom-érzéseket (élvezet, öröm, boldogság, büszkeség, stb.) mindenáron meg akarjuk szerezni, akár erkölcstelenség árán is, azáltal, hogy nem vállaljuk fel a helyes úttal járó nehézségeket. A rossz lelkiismeret - tehát a lelkiismeret-furdalás szerintem az ösztöneinkből ered. Az ösztöneink késztetései szerintem a genetikai anyagunk és az elménk igen szoros és mély egymásra-hatásából, együttműködéséből származnak, és a lelkiismeretünk

közvetíti őket a tudatunk felé. A lelkiismeretünk tartalmát, mondanivalóját az életünk előrehaladtával valószínűleg egyre nagyobb hányadban az élettapasztalatainkon és a kialakult egyéni személyiségünkön alapuló késztetések teszik ki, de szerintem és a legújabb kutatások szerint is, az ösztönök meghatározó szerepe végig megmarad. - Mi az ember? Az ember élőlény, az evolúció szerves és sorsdöntő része, de az ember az előző fajokhoz képest kiugróan megnőtt értelmi képességei és megfékezhetetlen élvezetvágya miatt veszélybe sodorta az evolúció működését, ezáltal az élet fennmaradását. Tehát az embert lehet az ÉLET, az evolúció korábban hatékonyan működő gépezetébe került homokszemként, sőt, termetes kavicsként is jellemezni, de a gépezet mindenképpen be fogja darálni a kavicsot, és tovább működik. Emberekkel vagy emberek nélkül. Az is lehet, hogy eközben az emberiség teljesen megsemmisül, még az

is elképzelhető, hogy a gépezet (az ÉLET) is végleg elromlik, és megszűnik az élet a Föld nevű bolygón. Én azt remélem, hogy mind az élet, mind benne az emberi élet valamilyen formában fennmarad. Ennek érdekében írtam ezt a tanulmányt. A legkedvezőbb esetben minden megy tovább, de ehhez az emberiségnek alapvető katarzison, erkölcsi megújuláson kell átesnie. - Mi az emberi élet célja? Az emberi élet célja szerintem, mint minden életformáé, nyilvánvalóan az emberi élet és ezen keresztül a teljes élet továbbvitele és az élő természet fenntartása. - Mi az emberi élet értelme? Az emberi élet értelme szerintem az, hogy csökkentse és ellensúlyozza azt a veszélyt és rombolást, amelyet a kiugró emberi képességek által lehetővé vált önámítás-képmutatás és a veszélyessé vált tulajdonságaink, legfőképpen az élvhajhász, elvtelen emberi természetünk az evolúcióra és az élet fennmaradása esélyeire nézve eddig

megtestesítettek. Ezzel a kompenzációval, az erkölcsi törekvéseinkkel talán sikerül helyreállítani az evolúció rendes működését és így az élet hosszú távú fennmaradása esélyeit. - Mi az erkölcs jelentősége az emberi életben? Az erkölcs feladata szerintem az, hogy az emberek törekvéseit segítse abban, hogy ellensúlyozzák az emberi természet rosszra csábító mivoltát, ezáltal növeljék az evolúciónak az ember által lerontott hatékonyságát és ezzel növeljék az élet fennmaradása esélyeit. Az erkölcsösség tehát (többek között) azt jelenti, hogy végrehajtjuk az ösztöneink által megszabott feladatokat, amelyeket legérthetőbben számunkra a lelkiismeret mond el. (A fentiek alapján nevezhetjük a lelkiismeretet az ösztöneink emberi nyelven, emberi gondolatokkal kommunikáló szószólójának is.) Tehát szembeszállunk az emberi természetnek azzal a rosszra hajló, rosszra csábító alap-vonásával, hogy az élvezetek és

általában az evolúciós jutalmazó érzések mindenáron való megszerzése érdekében általában az erkölcsi "könnyebb utat" választja, és nem vállalja fel a helyes út választásával járó nehézségeket. - Hogyan alakult ki az evolúció során az erkölcs fogalma? Az evolúció során szerintem a lelkiismeret alakult ki (amely az erkölcsi követelményeket jeleníti meg számunkra, azok lényegét, alapját képezi, azáltal, hogy az ösztöneink késztetései végrehajtására, az életfenntartás számára kedvező irányba terel minket), az erkölcs csak az emberi fogalomalkotás terméke arról a küzdelemről, amelyet minden tisztességes ember folytat az életfenntartó ösztöneink utasításai betartásával kapcsolatban a könnyebb útra csábító vágyaink ellen, több-kevesebb sikerrel. Korábban senki nem kötötte össze az erkölcs fogalmát az élet fennmaradásával, az erkölcsi követelményeket kizárólag az emberi társadalom

magatartási szabályaira szűkítették; pl. Kant kategorikus imperativusa, amely lényegében azt mondja ki, hogy amit nem akarsz magadnak, azt a rosszat mással szemben se kövesd el! Emiatt persze nem lehet elmarasztalni a korábbi, az eddigi filozófiát, filozófusokat, hiszen eddig nem álltak rendelkezésükre a sokrétű embertani-élettani kutatási eredmények. Ezek csak a legutóbbi egy-másfél évszázadban keletkeztek (főként Darwin korszakalkotó munkássága révén), de az igazán megrendítő és az egész embertant alapjaiban átrendező felismerések, kísérletek az utóbbi néhány évtizedből valók. Az eddigi erkölcs-értelmezések tehát szerintem csak részben tükrözték az erkölcs teljeskörű jelentőségét és működése átfogó hatását. Az erkölcsösség megvalósítása ugyanis a világ legnehezebb feladata (hiszen a legerősebb vágyainkkal, az élvezetek iránti vágyainkkal kell szembeszállnunk, kordában tartanunk őket!); így az

emberi társadalom a társadalom sekélyes erkölcsi teljesítménye elrejtése céljából megalkotta a „társadalmi normák” és a „társadalmi erkölcs” fogalmát, amelyek tartalmazzák ugyan az „erkölcs” fogalmat, de valójában csak relativizálják, viszonylagossá teszik azt, és megpróbálják azt a benyomást kelteni, mintha a társadalom által az erkölcsösség terén elért alacsony színvonal egyenlő lenne az erkölcsösséggel. A "társadalmi norma" és a "társadalmi erkölcs" ugyanis szerintem a társadalom többsége, de általában a hatalom által elfogadott, szükséges és egyben megengedhető követelményeket jelenti. Aki ezeket a követelményeket teljesíti, az formailag megfelel a „társadalmi erkölcs” által elvárt színvonalnak és erkölcsös embernek számít Két ország közti háborúban mind a két ország katonái a saját országuk társadalma szemében erkölcsös emberek maradnak, sőt, akár hősökké

válhatnak, pedig emberek tömegeit öldösik halomra Miközben nyilvánvalóan megszegik a legelemibb parancsot is: ne ölj embert!!! Ahhoz, hogy az ilyen háborúk elkerülhetők legyenek, az országok társadalmi „erkölcsét” kellene a teljes erkölcshöz, a teljes igazsághoz igazítani, mert a teljes erkölcs és a teljes igazság a teljes emberiség, sőt, a teljes élő természet lét-érdekeit védi. Olyan”erkölcs”, olyan ”igazság”, amely a teljes, faji szintű, emberiségi szintű érdekkel, sőt, a teljes élővilág érdekeivel ütközik, csak nevében „erkölcs”, valójában csak egy olyan kompromisszum, amely az erkölcstelenségnek az adott ország társadalma által elfogadott erkölcstelenségi színvonalát próbálja erkölcsként szentesíteni! 1. Fejezet Az evolúció és az erkölcs összefüggése, kissé bővebben Az emberi élet az evolúció autóján halad előre az idő országútján, a motor a létfenntartó ösztöneink keltette

vágyaink rendszere, az üzemanyag a vágyaink kielégülése, beteljesülése, és az erkölcs vezeti, kormányozza és tartja a járművet a helyes úton, azáltal, hogy a vágyainkat kielégíti, ha teljesítjük az evolúció parancsait és visszaszorítjuk magunkban az öncélú, elvtelen élvezetszerzési-, örömszerzési- és önbecsülési kényszerünket, vagyis ellenállunk a „könnyebb út csábításának”, tehát erkölcsösebben viselkedünk, és ezáltal hatékonyabbá tesszük az evolúciót, így segítjük az élet fennmaradását Ahogy Jézus szájába adták a Biblia írói: "Aki engem követni akar, annak meg kell tagadnia magát!" Tehát meg kell tagadnia az evolúciós jutalom-érzések, az élvezet, az öröm, a boldogság stb. megszerzésére irányuló vágynak a "könnyebb út" szerinti beteljesítését, kielégítését! Meg kell tagadnia a rosszra vivő kísértést, csábítást, meg kell tagadnia az erkölcstelenséget! És

mivel a rosszra csábító, a könnyebb útra terelő késztetések minden embert befolyásolnak, ez a vonásunk az emberi természet alapjának tekinthető. Szerintem erre gondolt Jézus (vagy a Biblia szerzői), mint megtagadandó alapvonásunkra. Ami nagyon érdekes következtetésekre ad lehetőséget: ezek szerint az emberi természet eleve rosszra vivő, rosszra csábító, és ezt a vallási tanok nyíltan deklarálják, elismerik; akaratlanul is leleplezve azt, hogy az ördög, a sátán nem létezik, hanem a bennünk rejlő kísértéseket, rosszra vivő csábításokat jelenti, azokból áll össze. (Kicsit előreugorva az "öntranszcendencia" témájáig, hozzáteszem: tehát "az embernek meg kell haladnia saját magát, túl kell lendülnie saját magán" (C. A Vogler), vagyis, az én gondolatmenetemmel folytatva, a rosszra vivő kísértéseken, a könnyebb útra csábító kísértéseken, a(z evolúciós) vágyak által vezérelt emberi lény

eltorzult alap-vonásán, a vágyak kritikátlan, feltétel nélküli kielégítésén, éspedig a vágyak visszaszorításával, kordában tartásával!) Az EMBER élettanilag az egyik legfejlettebb állat, értelmileg pedig az egyetlen gondolkodásra képes és öntudatra ébredt élőlény, az egyetlen a földi életben, aki képes elhelyezni saját magát a világban, aki képes az önreflexióra. Mostanra fajunk képes percek alatt elpusztítani saját magát, sőt az egész földi életet. Az ember tehát jelenleg az élet fennmaradása kulcsfigurája. Emiatt is elengedhetetlen, hogy meghatározzuk az erkölcs kialakulása és működése leírását, és minél általánosabb és minél egyértelműbb fogalmát. Ehhez először le kell írnunk azt a rendszert, amely az emberi lényt ösztönzi az evolúciós ösztönök, az életfenntartási ösztönök késztetései végrehajtására, az azokkal járó nehézségek felvállalására. 1.1 Az evolúciós rendszerünk

felépítése és működése Az ember élőlény; így kétségtelenül az élet jelensége működik benne; az élet élni akar, fenn akar maradni, ez nyilvánvaló, ez az ÉLET legfőbb tulajdonsága, lényege. Az evolúció feladata, hogy ezt segítse, azáltal, hogy segítségével mindig a legéletképesebb egyedek és fajok viszik tovább az életet az adott helyen fennálló körülményekhez a legsikeresebben alkalmazkodva. Az evolúció folyamatában választódnak ki a legalkalmazkodóbb, legéletképesebb egyedek és fajok. Így ma már az evolúciót segítő emberi jelenségek, megnyilvánulások a legfontosabbak a túlélésünk, az élet folytatódása számára. A legfontosabb ilyen jelenség az erkölcs. Az embert tehát az evolúciós (az életfenntartó) ösztönei és az erkölcsei vezérlik abba az irányba, amely a legkedvezőbb az élet fennmaradása számára; az ösztönök szabják meg a helyes út irányát, és az erkölcsösség az, amely rajta tart

minket a helyes úton. 1.11 Az ösztöneinkről Az evolúciós létfenntartó ösztönök vágyakat hoznak létre a fejlett élőlényekben, így az emberben is, avégett, hogy az élőlényeket, köztük az embert, rá lehessen kényszeríteni, hogy az evolúció, a létfenntartás szempontjából fontos tennivalókat elvégezzék. Ezek a vágyak átfogják az emberi élet egészét, tehát többet jelentenek a táplálkozási, a nemi, a lakhatási igényeknél, és kiterjednek az emberek egymás közti kapcsolataira, főként a falka-ösztön (a közösségképzési ösztön) és a rangsor-ösztön (és annak gyakorlati megvalósulása, az önbecsülési kényszer) által támogatott igényekre és erényekre. Az evolúció már az állati típusú élőlények megjelenése óta átállt arra a működésre, amelyet a vágyak hajtóereje biztosít. A vágyak által keltett hajtóerő arra sarkallja az élőlényt, hogy minél jobb közérzetet teremtsen magának, tehát minél

hamarabb kielégítse ezeket a vágyakat lelki síkon örömmel, boldogsággal, büszkeséggel, sikerélményekkel stb. illetve testi síkon élvezettel, testi elégedettséggel és kielégüléssel. Az evolúció azonban ezt természetesen feltételekhez kötötte. A vágyak kielégítésének, az evolúciós jutalomérzések megszerzésének az az ára, hogy az ösztönök által meghatározott, a létfenntartás számára legfontosabb tennivalókat elvégezzük. Ekkor megkapjuk az evolúciós jutalmazó érzéseket, az élvezeteket, az örömöt, boldogságot, stb., a testi és a lelki örömöket. Az emberi elme megjelenésével viszont lehetővé vált, hogy az evolúciós jutalmazó érzéseket (vagyis azokat az érzéseket, amelyek bennünk a legnagyobb testi-lelki örömöt idézik elő) ne csak erkölcsös módon, a velük járó nehézségeket felvállalva, hanem erkölcstelenül, csaló módon, a könnyebb utat választva is megszerezhessük. Az erkölcsös út (a helyes

út) a létfenntartó ösztönök utasításai végrehajtását, a létfenntartás igényei által meghatározott tennivalók elvégzését, az ezekkel járó nehézségek felvállalását jelenti; míg az erkölcstelen, könnyebb út választása esetén ezeket a feladatokat és nehézségeket nem vállaljuk fel, és élvhajhász kéjencek módjára, érdemtelenül, a szerzett örömöket nem megérdemelve, legtöbbnyire hamissággal, önmagunk becsapásával (önámítással, öncsalással), mások becsapásával (hazugsággal, képmutatással) kívánunk hozzájutni ezekhez az annyira vágyott jutalmazó érzésekhez, az emberi élet legvonzóbb élményeihez, a testi-lelki élvezetekhez, örömökhöz, a boldogsághoz, a gyönyörkeltő érzések sokaságához. Szorosan idetartozik a testi örömök halmozása, a csak az élvezetek kedvéért végzett, eltúlzott mértékű öncélú testi jellegű örömszerzés is, sőt, a bódítószerek használata, amikor vegyi anyagokkal

közvetlenül az agyunkban lévő jutalmazási központot ingereljük és így érjük el a legmagasabb fokú élvezetet. Az öntömjénezésünk, önámításunk miatti lelkiismeret-furdalást szerintem a képmutatásunk által megszerzett közösségi befolyás, megbecsültség, esetleg szeretet olyan mértékben képes ellensúlyozni, csökkenteni, hogy a lelkifurdalást alig érezzük és hosszú távon is elviseljük. Az élvezethajszolás vágya, a könnyű út csábítása tehát az életfenntartó ösztönökhöz hasonlóan ösztönös kényszer, míg az ellenállásunk ezekkel a vágyakkal, csábításokkal szemben már főként a tudatos szférában zajlik. 1.12 A hamis örömszerzés ösztönös kényszere, a jóra vivő és a rosszra vivő késztetéseink 1.121 A hamis örömszerzés ösztönös kényszere, az élvhajhászat meghatározása: „Az ösztönös, öncélú, elvtelen, elemi erejű élvezetszerzési, örömszerzési- és önbecsülési kényszer, a hamis

önbecsülés és a hamis közösségi érzés kényszere, az erkölcstelen "könnyebb út" választása eredendő oka, az evolúció vadhajtása. Így működik az evolúciósan meg nem szolgált testi- lelki örömöket öncélúan habzsoló élvhajhász emberi természet. Eredetileg az élet fennmaradása legfőbb élettani jellegű feltétele a vágyaink rendszere létrejötte, a vágyaink kielégítése volt, az ember előtti élőlényeknél ma is az. Minthogy azonban a vágyaink – szükségszerűen! – életünk legkellemesebb érzéseit jelentik, ez sajnos arra csábítja az embert, hogy a szükséges feltételek teljesítése nélkül is arra törekedjék, hogy minden áron megszerezze ezeket az érzéseket, átélhesse ezeket. Ez pedig már eltér az eredeti feladatkörtől, és a vágyaink elvtelen, öncélú csábítása vált az okává minden bűnünknek, minden rosszra csábító késztetésünknek. 1.122 A jóra vivő késztetéseink Az ösztönös

késztetéseket, amelyek rendesen az élet fenntartását szolgálják, csekélységem jóravivő ösztönös késztetéseknek nevezi. Aki ezeknek engedelmeskedik és felvállalja a végrehajtásukkal járó nehézségeket, az megmarad a helyes úton. 1.123 A rosszra vivő késztetéseink A „könnyebb út”-hoz vezető késztetéseket nevezzük rosszra vivő késztetéseknek. Ha a rosszra vivő késztetések győznek és a vágyaink elvtelen uralma alá kerülünk, akkor megvalósítjuk az emberi erkölcstelenséget. 1.124 Az erkölcstelenség Az emberi erkölcstelenség tehát „az érdemtelenül, csalással mindenáron megszerezni kívánt jutalom-érzések hajszolása, mindenen átgázolva”. Más szóval az erkölcsi gyengeség, esendőség az, amelyet az evolúciós jutalom-érzések, az élvezetek, gyönyörök öncélú, érdemtelen megszerzésére csábító vágyainkkal szemben tanúsítunk, ha a helyes úttal szemben a "könnyebb útra" lépünk. Világi

fogalommal az erkölcstelenség: az esendőség, az erkölcsi gyengeség; vagy vallásos műszóval: a gyarlóság. 1.13 Az erkölcs Ebből következően: Az erkölcs a hamis örömszerzésünk ösztönös kényszere, a rosszra vivő ösztönös késztetések, az erkölcstelen „könnyebb út" választása elleni küzdelem, az a törekvésünk, amellyel az öncélú élvezethajszolás, a vágyaink önállóvá válása, elhatalmasodása ellen fellépünk. Az erkölcs a létfontosságú küzdelmünk saját elfajult vágyaink ellen, és azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember hedonista, opportunista, hazug, öntömjénezőképmutató természete okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben." A vágyainkat kielégíthetjük tisztességes, erkölcsös úton is, az életfenntartó ösztöneink késztetései kielégítésével, elvégzésével, az ezekkel járó nehézségek felvállalásával; és engedhetünk a "könnyebb út

csábításának" is, amelynél csaló módon csak elhitetjük saját magunkkal és a külvilággal, hogy teljesítettük az evolúciós kötelezettségeinket, és (állítólag) a helyes úton járunk, de valójában semmit nem teszünk az evolúcióért, az élet fennmaradásáért, mert nem engedelmeskedünk az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek, mert nem vállaljuk fel az ezekkel együtt járó nehézségeket, nem a "helyes utat" követjük. 1.131 Mi is az az önámítás-képmutatás? Vajon honnan származik a szinte leküzdhetetlen késztetésünk a hamis önbecsülésre, pontosabban a hamis önbecsülés ösztönös kényszerére, és a hamis közösségi érzésre (hamis falkaösztönre), pontosabban a hamis közösségi érzés ösztönös kényszerére? Az élet az ösztönök késztetéseinek a segítségével marad fenn, ezek a késztetések két alapvető csoportba oszthatók: - az ún. közösséghez tartozás ösztönös kényszerére (a

falkakényszerre) - és az ún. önbecsülési kényszer ösztönös kényszerére (a rangsor-kényszer megvalósítójára). Ha ezeket a kényszereket lusták vagyunk a rendes, tisztességes, tehát erkölcsös úton kielégíteni, akkor az ún. erkölcsi könnyebb utat választjuk. Ez úgy zajlik, minden esetben, hogy csalunk, hazudunk; befelé magunkat az önámítással, öncsalással csapjuk be, kifelé, a közösséget pedig a képmutatással. - A hamis közösségi érzés úgy képződik, hogy a közösség iránti hűségünket nem valós áldozatokkal, hanem csalással, hamis hűség felmutatásával próbáljuk meg bizonyítani. Tehát pl kirekesztünk egyes embereket, közösségeket a saját, nagyobb közösségünkből, vagy veszélyesnek kiáltjuk ki őket, és haragot, gyűlöletet ébresztünk a közösségünk többi tagjában a szerencsétlen kirekesztettek ellen. De mivel ezeket a kirekesztetteket általában bűnbaknak is megtesszük, egyúttal - a hamis

önbecsülés is megvalósul, mert a hamis önbecsülés késztetése kielégítése egyik módja a bűnbakképzés, melynél másokat bűnbaknak kiáltunk ki, amely ezeknek az embereknek a közösségi rangját súlyosan csökkenti, és ezáltal mi magunk relatíve értékesebbnek, rangosabbnak számítunk. Az önámítás és a képmutatás teljesen automatikusan, önkéntelenül zajlik bennünk, ha hiányzik belőlünk az akarat, a törekvés az erkölcsösség betartására. Az önámítás-képmutatás jelenségét általában általános, faji, minden emberre jellemző vonásként nem ismerik el, pedig Konrad Lorenz minősítése itt is igaz, hogy „azok a vonások, amelyek minden kultúrában megjelennek, öröklött, faji vonások, és minden emberre vonatkoznak, minden embert jellemeznek!” És hogy az evolúció rendszerében még jobban elhelyezzem az önámítás-képmutatást: a mindenáron átélni vágyott érzéseket, a vágyainkat kielégítő evolúciós

jutalom-érzéseket (élvezetek, örömök, stb.) ezekkel a csalásokkal átmenetileg meg tudjuk szerezni, de ennek mindig ára van, mert a lelkiismeretünk lelkifurdalással, és legtöbbször lelki eredetű betegségekkel büntet meg minket a jogtalanul megszerzett élvezetekért. Tehát az emberi evolúció, az emberi túlélés alapjelenségei, legbelsőbb fogalmai közé tartozó fogalom-párosról van szó, de lényegében egy hamis, csaló magatartásról, amelynek a létezését éppen a hamis önbecsülése késztetése miatt szinte minden ember tagadja. Pedig ennek a jelenségnek az elismerésén át vezet az út a valódi erkölcshöz! Az 1600-as években élt Blaise Pascal, a híres fizikus, a sokoldalú zseni ezt „öntömjénezésnek” nevezte; Jean-Paul Sartre „öncsalásnak”, írt is róla a „Létezik-e öncsalás?” című írásában; Emily Pronin amerikai kutató csaknem 1000 fős, egyetemistákból álló mintán végzett felmérést, és szinte mindenki

valamilyen mértékben önámítónak bizonyult a válaszai alapján. Ezzel a fogalom-kettőssel és a hozzájuk kötődő hamis önbecsüléssel kapcsolatban Jézus szájába a következőt adták a Biblia írói: „Aki engem követni akar, annak meg kell tagadnia magát!” Vagyis meg kell tagadnia magában a minden emberben ott lakó hamisságot, csalási hajlamot, melyet a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés késztetése okoz, és az önámításképmutatás elégít ki az általa elkövetett csalással, hazugsággal. 1.2 Az emberi természetről Az emberi faj egységes és oszthatatlan. Az emberi faj minden egyedének azonosak az életfenntartó ösztönei, ez egyazon fajon belül mindig így van. Ezek az ösztönök határozzák meg az ún emberi természetet. Tehát az emberi természet az ösztöneink együttes hatásának az eredője, végső kicsengése, és ez az emberi faj minden egyede felé ugyanazokat a(z ösztönös) késztetéseket jelenti. Az

emberi jellem viszont egyénenként különbözik, attól függően, hogy az egyes, kisebb-nagyobb súlyú rosszra vivő csábításainknak, az öncélú, élvhajhász, végső soron hamissághoz, csaláshoz vezető vágyainknak mennyire tudunk ellenállni. Ez teljesen egyéni, és még ráadásul helyzetenként is más-más követelményeket támaszt, tehát nincs két egyforma jellemű ember, legfeljebb hasonlók. Akkor tehát milyen is az emberi természet? Eleve rosszra vivő, rosszra csábító, de nem eleve rossz! A késztetés, a rosszra csábítás nem azt jelenti, hogy eleve rossz! Ez nem szégyen, nem bűn, mert ezekkel a késztetésekkel, a kísértéssel, a csábítással születünk, ezek a vágyak a fennmaradásunk, az élet fennmaradása érdekében elengedhetetlenül szükségesek, mert ezek az evolúció végrehajtó eszközei. A vágyakkal nincs semmi baj, ezek az evolúció rendes, hatékony működésének az eszközei, a baj a vágyak kielégítésének a

módjában rejtőzik. Rosszaság, erkölcstelenség akkor válik ebből, ha nem küzdünk ezek ellen a (rosszra IS csábító) kísértéseink ellen, és az "erkölcsi könnyebb út"-at választjuk! Ettől még az ember eredendően jó, mert mindenkiben benne él az a vágy is, hogy jó, hogy erkölcsös legyen, aki hajlandó szembe szállni ezekkel a rosszra csábító késztetéseivel! Ezt a vágyat pedig másképpen a „tiszta lelkiismeret iránti vágy”-nak nevezném. Az ember nem is lehet más, mint eredendően jó, hiszen ha nem a tiszta lelkiismeret lenne a legvágyottabb állapot minden ember számára, akkor nem működne az evolúciós vágyak rendszere, amely mozgatja az embereket az evolúció, az élet fennmaradása irányába, a jutalmazó és a bűntető érzések megfelelő adagolásával. Ha azonban nem küzdünk ezek ellen a (rosszra csábító) késztetések ellen, akkor már bűnt követünk el, erkölcstelenül, szégyenletesen járunk el. Tehát a

bűn az, ha a vágyainkat nem az evolúciós feladataink elvégzésével, a létfenntartó ösztöneink által megszabott feltételek teljesítésével, hanem a könnyebb út választásával akarjuk kielégíteni, hogy az annyira vágyott jutalmazó érzéseket (élvezet, öröm, boldogság stb.) mindenáron, akár aljasság árán is, de megszerezzük. Tehát az ember élvezet, boldogság, öröm-vezérelt lény, ezt pl. Kant "boldogság-igény"-nek nevezte. Nagyon fontos tehát hangsúlyozni, hogy az emberi természet nem eleve rossz, hanem csak eleve rosszra csábító! Az egyén rosszul akkor cselekszik, ha enged ezeknek a rosszra vivő késztetéseknek, vagyis az öncélú, elvtelen, élvhajhász csábításoknak. Aki pedig általában sikeresen ellenáll ezeknek a rosszra vivő kísértéseknek, arra azt lehet mondani: jellemes ember. Sajnos, az emberek túlnyomó többsége igen messze van ettől az erkölcsi színvonaltól. 1.3 A vágyainkról, az életfenntartó

ösztöneinkről, a csábításról és a lelkiismeretről 1.31 A vágyainkról általában: A testi vágyak szabályozása: a testi vágyak visszaszorításának szerintem az a létfenntartási jelentősége, hogy az erőforrásokkal való célszerű gazdálkodást szabályozza. A létfenntartó ösztöneink késztetései alapján ezt a szabályozást elvileg az optimumon kell tartani. Ennek az a jelentősége, hogy az erőforrásokhoz való hozzáférés igazságos rendjét, mely a közösségen belül kialakult erősorrenden alapul, be kell tartani, de úgy, hogy mindenképpen biztosítva legyen az elemi szükségletek kielégítése a leggyengébb egyedek számára is. Tehát a pazarlást, a mértéktelenséget, a túlfogyasztást, melyet az erkölcstelen, egoisztikus, hedonisztikus jellegű élvezetszerzés, élvhajhászat érdekében folytatna bárki is, meg kell akadályozni. A lelki-érzelmi jellegű vágyak szabályozása: a nem-testi (az érzelmi-lelki) jellegű vágyak

kordában tartása képezi az erkölcsi küzdelem legjavát, annak megfelelően, hogy az ember megjelenése óta az evolúció, az élet fenntartása egyre inkább erkölcsi-szellemi-kulturális, közösségi síkon zajlik. A gének helyett (mellett) ma már egész közösségek, sőt hatalmas lélekszámú kultúrák egyetlen egészként versengenek a túlélésért, az erőforrásokért. 1.32 A vágyaink szerepe az ösztönök késztetései megvalósításában Az evolúció az emberiség létrejötte előtt zavartalanul, csalás nélkül, kifogástalanul működött. Az állatokban vágyak éltek, melyeket az életfenntartó ösztönök élvezetekkel, elégedettséggel, tehát az akkori evolúciós jutalmazó érzésekkel elégítettek ki, miután az állat teljesítette az életfenntartó ösztönös késztetések formájában előírt evolúciós feladatokat. A vágyaink kielégítése, a jutalmazó érzések átélése iránti ösztönös sóvárgás adja tehát a legnagyobb

hajtóerőt az evolúció sikeres működéséhez, az élet fennmaradásához. 1.33 Az ösztöneinkről Az ember az evolúciós jutalmazó érzéseket anélkül is képes megszerezni, hogy teljesítené az evolúciós feladatokat, tehát az ösztöneink által meghatározott feladatokat. Ezt csalással, erkölcstelenül éri el, a befelé ható önámítással, öncsalással, önbecsapással és a külvilág felé szánt képmutatással, hazugsággal. Elhiteti saját magával és a környezettel is, hogy ő igenis eleget tett az aktuális evolúciós kötelezettségeknek. Mindezt amiatt teszi, mert az ösztönös vágyak csábítása hatalmas, és az ember számára az evolúciós jutalmazó érzések formájában megszerezhető kielégülés, a vágyai beteljesülése mindennél erősebb kényszert, vonzerőt jelent. 1.34 A csábításról Itt jön be a képbe a csábítás fogalma: A legtöbb emberben a legtöbb szituációban a vágy, a csábítás az evolúciós

jutalomérzések (tehát az élvezetek, az öröm, a boldogság stb.) megszerzésére olyan nagy, hogy ez a csábítás kihasználja az embernél már megjelent szellemi lehetőséget arra, hogy becsapja saját magát és a külvilágot, és az ösztönök által előírt kötelezettségek teljesítése nélkül is megszerezze ezeket a vágyott élvezeteket, örömöt, elégedettséget, az önbecsülést, a tekintélyt, a hatalmat, a közösség tiszteletét és szeretetét stb.; mert ezek az emberi élet legvágyottabb, legkellemesebb (ösztönző) érzései. 1.35 A lélekről és a lelkiismeretről Az emberi lélek szerintem az a "hely", ahol az érzelmi, erkölcsi jellegű folyamataink lezajlanak. Ezek hivatottak irányítani az életünk fennmaradásához, az alkalmazkodásunkhoz szükséges döntéseinknek a megszületését. A lélek valószínűleg az agyunkban, az elménkben "lakik", a lélek munkájában az ösztöneinkben az őseinktől örökül kapott

ismeretek és célok, az ösztönös késztetések is részt vesznek. (Mivel az anyag tulajdonképpen a rezgésben lévő energia csomópontjaiból áll össze, persze, nem kizárható, hogy a lélek bizonyos funkciói akár az emberi testen kívül is zajlódhatnak; pl. úgy, hogy a testünk sejtjei vagy azok részei, pl. a DNS, (elektromágneses) rezgések útján, rádió-kapcsolat-szerűen kommunikál a többi ember DNS-állományával (Digby Tantam, a Sheffieldi Egyetem pszichoterapeutája igen hajmeresztő elméletet fogalmazott meg, mely szerint az emberi agyak wi-fiszerűen kapcsolódnak egymáshoz). Szerintem akár elhunytak DNS-ei is ebben a "felhő"-ben megőrződhetnek, vagy még ennél is élőbb funkciók is megvalósulhatnak, gondoljunk csak a telepátia bizonyított működésére, a Föld két oldalán, több ezer méterre az óceán felszíne alatt, tengeralattjárók fedélzetén lévő, acélfalú, rádióhullámok számára áthatolhatatlan vaskamrában

helyet foglaló két ember között. De ezek ma még a nem tudományos területen mozgó információk! Az emberi élet kezdetén még teljesen az ösztöneink késztetései dominálnak, de ahogyan telik az életünk, egyre nagyobb szerepe lesz a tapasztalatainknak és az egyre önállóbb saját személyiségünk befolyásának. Életünk vége felé már a személyiségünk szava a döntő. Ez is megerősíti azt a feltevést, hogy a megértett ösztön-működés tudatosan befolyásolható (Kopp Mária, kognitív pszichológus megállapítása), és további levonható következtetés ebből az, hogy az örökítő-anyagunk igenis változik valamilyen, még pontosabban kiderítendő módon azoknak a tapasztalatainknak az alapján, amelyeket az életünk folyamán szereztünk, hiszen az utódaink örökítő anyaga nyilván változik a mi személyes ráhatásunk, személyes példaadásunk révén is, másképpen az evolúciós alkalmazkodás nem jelenne meg az utódok DNS-ében

(Ezt Bruce Lipton epigenetikus állapította meg nagy port felvert kísérletében kb. 15 évvel ezelőtt). Az életfenntartó ösztöneink szószólója, a lelkiismeret azonban értesít minket a tudatunkra és az érzelmeinkre hatva, ha csaltunk, ha csalunk, vagy csalást készülünk elkövetni. A lelkiismeret intelmeiben megjelennek a saját életünk tapasztalatai is, de a viszonyítási alapot és a végcélt az ösztöneinkből eredő késztetések biztosítják. A lelkiismeretben szerintem, ugyanúgy, ahogy a lélekről írottaknál rögzítettem, az életünk előrehaladtával nő a saját tapasztalat és a saját emberi személyiségünk súlya a meghozott döntések kialakításában. Az ember megjelenésével a vágyaink beteljesülésével járó, mindennél kívánatosabb gyönyöröket és boldogságot már öncélúan, elvtelenül csupán ezeknek az élvezeteknek és örömöknek az átélése kedvéért is meg akarjuk szerezni, és ezzel kisiklatjuk az evolúció

eredeti szándékát, amely szerint ezeket a jutalmazó érzéseket, az élvezeteket, örömöket csak akkor kaphatjuk meg, ha engedelmeskedtünk az ösztöneink késztetéseinek, a lelkiismeretünk szavának. Megjelent tehát a lelkiismeret is, hiszen az életnek valahogyan ellensúlyoznia kellett az embernek ezt az arcátlan, az élet fennmaradására nézve káros törekvését, és vissza kellett találnia a régi hatékonysághoz, életképességhez. A fejlettebb, hatékonyabb lelkiismerettel élő emberek sokkal életképesebbek voltak, mert az ő esetükben továbbra is nagyobb arányban teljesültek az életfenntartó ösztönök késztetései --- és ezzel ismét megnőttek az élet fennmaradása esélyei. Akinek nem volt elég lelkiereje – erkölcsi ereje -, hogy legyőzze a csábítást, amely az ösztönös vágyai kielégítéséhez a könnyebb út igénybevételére csábít, tehát akinek nem volt elég lelkiereje, hogy legyőzze a rosszra vivő kísértéseit,

késztetéseit; és engedett a csaláson, hazugságon, öncsaláson- és képmutatáson alapuló "könnyebb út" csábításának, az nyilván kevésbé volt életképes, és az ilyen emberek és kultúrák aránya az emberi népességen belül folyamatosan csökkent. Tehát a lelkiismeret nélküli vagy gyenge lelkiismeretű emberek sokkal nagyobb arányban kiselejteződtek, és inkább azok az emberek sokasodtak, akiknek kellően erős volt a lelki-erkölcsi erejük ahhoz, hogy szembeszálljanak és legyőzzék a rosszra csábító kísértéseiket, vágyaikat, és felvállalták a helyes úttal járó nehézségeket. Legalábbis így kellene lennie, így kellett volna alakulnia. A legújabb idők történései azonban erősen kétségessé teszik ezt, és a társadalomban inkább a „rossz” győzelme látszik megvalósulni. De még rosszabbul is alakulhatott volna az emberiség története, ha a kétségtelenül létező lelkiismeret nem jött volna létre az evolúció

során. Mivel az ember megjelenésével az evolúció egyre inkább áttevődik a (többszintű) kulturális evolúció (lásd: Török Tibor: A vallás és az erkölcs evolúciós alapjai) küzdőterére, az előző mondatban megfogalmazottak látszólag nem fedik a valóságot, mert látszólag lelkiismeretlen ember is boldog lehet. Látszólag. De a lelkibeteg emberek egyre növekvő aránya az én állításaimat támasztja alá; másrészt a kulturális evolúció során, bár sokszorosan gyorsabban zajlik, mint a korábbi biológiai evolúció, még nem dönthető el egyértelműen, hogy képes-e a lelkiismeret kellőképpen kifejteni az emberiség, az élő természet életben maradásához szükséges erőt az emberi lélekre. Ha ez mégsem sikerül a lelkiismeretnek, akkor a vita értelmetlen, mert az emberiség és vele az élet is igen hamar, néhány száz év alatt kipusztul; az pedig, hogy ez a küzdelem hogyan dől el, még nem tudható. És attól, hogy a

lelkiismeret eredőben nem lesz képes diadalmaskodni, még nem jelenti azt, hogy az ebben az írásban megfogalmazott szemlélet helytelen volna, sőt, az emberiség esetleges kipusztulása nagy valószínűséggel éppen azt fogja bizonyítani, hogy a lelkiismeretünkre kellett volna hallgatnunk, és erkölcsösebbnek kellett volna lennünk A lelkibeteg emberek és a pszichoszomatikus betegségben szenvedők egyre növekvő aránya mindenesetre az én következtetéseimet igazolja a lelkiismeret létével és működésével kapcsolatban. 1.4 A kozmikus erkölcsről: Mindenesetre az emberi fajon belül általánossá vált az életben maradáshoz szükséges erősségű lelkiismeretesség, erkölcsösség. Ez mostanáig nem teljesen biztos, de valószínűsíthetően igaz. Az emberi élet ahhoz a válaszúthoz érkezett, ahol el kell dőlnie: képes-e az emberiség a technikai civilizáció által biztosított tömegpusztító fegyvereket kellő lelkiismerettel kontrollálni,

képes-e a környezetszennyezés megszűntetéséhez szükséges hatalmas áldozatokat meghozni, képes-e a legnagyobb bajt, az emberi túlnépesedést kontrollálni, tehát képes-e az emberiség a szükséges erkölcsi színvonalat elérni, felmutatni. Ha igen, akkor kiléphet az űrbe, és elterjedhet a Világegyetemben, de ha nem, akkor nem alkalmas a Földön kívüli tevékenységre, hiszen csak az életre káros hatásokat terjesztené el az Univerzumban. A földi embernek most kell bebizonyítania, hogy elérte az erkölcsösség szükséges mértékét, és képes leküzdeni azt a csábítást, amelyet a fegyver-rendszerek pusztítási lehetőségei jelentenek a nemzetek és gazdasági érdekcsoportok közti vitákban, és képes akkora önmérsékletet tanusítani és akkora áldozatokat hozni az életmódjában, hogy megálljon a hatalmas mértékű környezetszennyezés. Kozmikus szempontból tekintve az ember küzdelmét úgy kell fogalmaznunk, hogy az a bolygó, az a

civilizáció, amelynél az erkölcs fejlődése nem volt képes lépést tartani a szellem fejlődésével, jobb, ha még a bolygón belül maradva pusztul el, és nem ránt magával számos egyéb civilizációt Innen egyszerűen következik: a „kozmikus erkölcs” fogalma ugyanaz, mint az emberi erkölcs (feltéve, hogy az élet fenntartását a miénkhez hasonlóan az életfenntartó ösztönök biztosítják, és a vágyak rendszerét használják ösztönző erőnek élettani oldalról), de az élő egyedek a világmindenséget tekintik saját közösségüknek 1.5 Az élet értelméről Ez a két hatás most is küzd egymással. A lelkiismeret, az erkölcsösség (az „isten”, az „angyal”) szüntelenül birkózik bennünk a lelkiismeretlenséggel, vagyis az erkölcstelenséggel (az „ördöggel”, a „gonosszal”), az öncélú élvezet- és örömvággyal, a hedonista, élvhajhász, opportunista kísértésekkel, csábításokkal, a hamis önbecsülés és a

hamis közösségi érzés ösztönös kísértésével, minden emberi egyedben és ezáltal az egész emberi társadalomban. Ebből következően: ha megfogadjuk a lelkiismeretünk, tehát az életfenntartó ösztöneink szavát, akkor erkölcsösek vagyunk, ha nem, akkor erkölcstelenek vagyunk, és veszélybe kerül az élet fennmaradása. Az erkölcs tehát ezt a csaláson alapuló, eltorzult, hedonista, élvhajhász működést hivatott megtörni, megszűntetni, de legalábbis csökkenteni, és ezáltal biztosítani továbbra is az evolúció hatékony működését és így az élet fennmaradását azáltal, hogy a csalást megszüntetve reális alapokra helyezi a döntéseinket. Minden emberi, társadalmi jelenség mögött ez a lényegében erkölcsi küzdelem húzódik meg, hiszen az ember és az összes élő állati és növényi lény minden tevékenysége az élete fenntartása érdekében történik, és emiatt az emberi egyed legfontosabb tulajdonsága az erkölcsösség

és annak a mértéke, színvonala, mert az előbbiek alapján belátható, hogy az emberi lény és általa az ÉLET fennmaradásának a legfőbb feltétele az erkölcs, és így: Az emberi élet értelme tehát nyilvánvalóan az erkölcsösségért vívott küzdelem. Ahogy Madách Imre mondja „Az ember tragédiájában”: „Az élet célja a küzdés maga”! Az erkölcsösségünkért, a jóságunkért, az erényeinkért, az élő természet és az ember fennmaradásáért 1.6 A kulturális evolúcióról A kulturális evolúció, amely szerintem a lelkiismeretes, erkölcsös emberek, az általuk alkotott közösségek és a lelkiismeretét megtagadó, erkölcstelen emberek, kultúrák, közösségek között zajlik a fennmaradásért, szerintem az ember megjelenése óta működik. Ez a két hatás most is küzd egymással. A lelkiismeret, az erkölcsösség (az isten, az angyal) szűntelenül birkózik a lelkiismeretlenséggel, vagyis az erkölcstelenséggel (az

ördöggel, a gonosszal); az öncélú élvezet- és örömvággyal, a hedonista, élvhajhász, opportunista kísértésekkel, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés ösztönös kísértésével ( összefoglaló néven: a rosszra vivő késztetéseinkkel) minden emberi egyedben, közösségben, kultúrában és ezáltal az egész emberi társadalomban. A "rosszra vivő kísértéseink, rosszra vivő késztetéseink" elleni küzdelmet, tehát a kulturális evolúció erőfeszítéseit az emberiségnek folyamatosan kell folytatnia, mert az ember legfőbb törekvése (az ösztönös hamis önbecsülési kényszere miatt) ösztönösen az, hogy az erkölcsi felelősséget másokra hárítsa, egyéni és közösségi szinten egyaránt, és ezzel a saját erkölcsösségét, értékességét a látszatok szintjén növelje. Valahol mélyen, a lelkiismerete legmélyén még a legnyomorultabb, leggonoszabb ember is tudja, hogy mi a jó és a rossz közti különbség,

tehát mindig tudja, mikor cselekszik helyesen és mikor helytelenül. A lelkiismeretet nem lehet kiirtani, legfeljebb folyamatosan félrelökjük, mint az alkoholista a kocsma lengő-ajtaját, hogy hozzájusson a hamis világhoz, amelyet a bódítószerek elhoznak számára. Az ösztöneinket, vagyis a lelkiismeretünket nem tudjuk becsapni, legalábbis véglegesen nem, legfeljebb átmenetileg, mert hosszú távon mindig a lelkiismeret győz; és ha máshogy ez nem mehet végbe, akkor a lelkiismeretlen, erkölcstelen embert vagy közösséget az evolúció mindenképpen kiselejtezi. És ha nem változtatunk sürgősen az önkritikánk sekélyességén, ha nem növeljük az erkölcseink színvonalát, akkor az evolúció az egész emberiséget kiselejtezi, eltünteti, mint valami átmeneti vírust. Tekintettel arra, hogy az élet fennmaradását megvalósító evolúció csakis az igazságosság, a valóság talaján működik hatékonyan, így azt, aki a hamisságaitól, a rosszra

vivő kísértéseitől, vagyis a hedonista, erkölcsileg opportunista, élvhajhász, önámító, képmutató késztetéseitől nem tud kellőképpen megszabadulni, az emiatt létrejövő evolúciós működési hibák miatt az evolúció mindenképpen kiselejtezi. Emiatt bukik el előbb-utóbb minden diktatúra, emiatt fejlődik az emberi társadalom, az emberiség a demokrácia, a szolidaritás, vagyis az erkölcsösség irányába. És emiatt létfontosságú, hogy ezt az egész rendszert, az evolúció és az erkölcs működését, összefüggéseit minél hamarabb tudatosítsuk az emberiségben. Minden emberi, társadalmi jelenség mögött ez a lényegében erkölcsi küzdelem húzódik meg, minden embertudomány erre épül, ebből táplálkozik, mert ez az ember működésének az alapja, a lényege. 1.7 Az esendőségről, az önámítás-képmutatásról, a hamis önbecsülésről és a hamis közösségi érzésről 1.71 Az esendőségről: Az állati jellegű

élőlényekben úgy vannak rákényszerítve az egyedek az életfenntartó ösztönök késztetéseinek a betartására, végrehajtására, hogy az evolúció során vágyak épültek ki bennük, és ezeket a vágyakat az ösztöneik akkor elégítik ki élvezettel, örömmel, boldogsággal, büszkeséggel, stb., ha eleget tettek az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek. És itt jön az emberi esendőség a képbe. Mert az ember, első ízben az evolúcióban, be tudja csapni az ösztöneit (legalábbis átmenetileg biztosan), és elhiteti saját magával (a tudatával), hogy ő igenis teljesítette az ösztönös késztetéseit. És hamissággal, csalással, de végül is meg tudja szerezni ezeket az ún. jutalmazó érzéseket, képes kielégíteni a vágyait, de ismétlem, csalással. Így az elménk (ami több, mint a tudat, mert az én értelmezésem szerint az elme az agyunk és az ösztöneink együttműködését jelenti, a tudat pedig "csak" a tiszta

ész) végül hajlandó utasítani az agyat a jutalmazási központ működtetésére, a jutalmazó érzések létrehozására. Tehát az az ember esendő, aki nem vállalja fel az ösztönös késztetések teljesítésével járó nehézségeket, és mégis ki akarja elégíteni a vágyait. Másképpen: nem képes ellenállni a vágyai által keltett csábításoknak, és csalással mégis meg akarja szerezni a vágyai számára a kielégülést, a beteljesülést. Az esendőség, mondanom sem kell, ugye, hogy az erkölcstelenséget jelenti más néven, csak szebben, több irgalommal, humánusabban megfogalmazva. Az esendőségünk, az erkölcsi gyengeségünk miatt bekövetkező ösztönös csalást én önámítás-képmutatásnak nevezem. 1.72 Az önámítás-képmutatásról Saját magunkat az önámítással csapjuk be, kifelé, a külvilág megtévesztésére pedig a képmutatás szolgál. Bővebben lásd az 1.131 alfejezetben 1.73 A hamis önbecsülésről és a hamis

közösségi érzésről A nevesíthető „bűneinket”: az erkölcstelen vonásainkat két fő hamis ösztön okozza: A hamis önbecsülés, a rangsor-ösztönből származó önbecsülési kényszer saját magunk által, ösztönösen hamisított változata és A hamis közösségi érzés, mely a falka-ösztön csaló, hamisított megfelelője. Tehát - a hamis önbecsülés (ösztönös kényszere) akkor jön létre, amikor az önbecsülési kényszerünk ösztönös kényszere (vagyis a rangsor-ösztönünk ösztönös kényszere) késztetéseire nem a saját értékességünk növelésével, hanem ennek csak a látszatát sugározva, az önámításunk és a képmutatásunk hamis választ ad, míg - a hamis közösségi érzés, a hamis falka-ösztönünk (ösztönös kényszere) olyankor lép fel, amikor a közösségképző ösztönünk (a falka-ösztönünk) késztetéseire válaszul nem a közösség iránti valós áldozatokkal mutatjuk ki a közösségünkhöz való

hűségünket, hanem csak színleljük ezt, és csupán hamis válaszokat adunk, az önámítás-képmutatásunk segítségével, pl. rasszizmussal, kirekesztéssel, gyűlöletkeltéssel, előítélet keltésével. Mindezt a hamisítást persze avégett követi el az önámításunkképmutatásunk, hogy becsapjon minket magunkat, az ösztöneinket és nem utolsósorban a környezetünket, és mégis megszerezze az evolúciós jutalom-érzéseket, amelyeket az ösztöneink normális, igazságos esetben csak a késztetéseik teljesítése esetén szoktak kiutalni. A hamis önbecsülésre való hajlamunkat kihasználva, rá alapozva, az embereket uszítva fel lehet ébreszteni a viselkedésünkben, a gondolkodásunkban a bűnbakképzést, a gúnyt, a besározást stb., míg az uszítók által a hamis közösségi érzésre (a hamis falka-ösztönre) hatva ez a rasszizmust, a kirekesztést, az előítéletet, a gyűlölködést stb. hozza létre bennünk. Minden emberben!!! Tisztázzuk: a

vágyak, a csábítások léte nem bűn, mert rájuk alapvető szükség van az egyén hajlandóságát illetően, hogy végrehajtsa az ösztönös, létfenntartási kötelezettségeit. A bűnt ezekkel a hamisságokkal kapcsolatban az követi el, aki felkorbácsolja az indulatokat, a vágyainkat és a hamis ösztöneinket; és hamis válaszokkal, választási lehetőségekkel áll a nép elé; és persze azok is bűnrészesek (de a "fogadói oldalon".), akik nem hajlandók szembeszállni ezekkel a kísértésekkel, és nem mondanak le az ezek által a hamis megoldások által elérhető jutalom-érzésekről, mert így a legaljasabb és a leglustább ember is kielégítheti (hamis!) önbecsülési kényszerét (öntömjénező és egyúttal másokat lekicsinylő hajlamait), és a (hamis) közösségi kényszerét (kirekesztés, idegengyűlölet, rasszizmus, gyűlölködés stb.) Minden ember ugyanígy működik, tehát nincs értelme cigányozni, zsidózni, négerezni,

magyarozni, mert az egyes nemzeti közösségek erkölcsi teljesítményét ugyan a történelmi idők rövidebb időszakra elronthatják, de átlagban szerintem nagyjából egyforma minden nép erkölcsi, emberi teljesítménye, hiszen ugyanannak az egyetlen emberi fajnak az egyedeiből áll minden nép. Az viszont teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy aki kirekeszt, bűnbakképzést alkalmaz bárkivel és bármilyen közösséggel szemben, az azt árulja el, hogy mennyire esendő, mennyire gyenge jellemű, mennyire gyenge lelkű, hogy azt ne mondjam, mennyire aljas. Jó lenne már a fenti, cáfolhatatlan elvi tudnivalókat beemelni a tudományba, mert sokkal könnyebb lenne az ocsút a búzától, az erkölcstelent az erkölcsöstől megkülönböztetni A fenti ismeretek elfogadása társadalmi haszna az lenne, hogy az emberek és a közösségek közti kapcsolatok nagyon megjavulnának, az élet sokkal örömtelibbé válna, csökkenne az emberek, közösségek által okozott

szörnyűségek, háborúk, elnyomás, társadalmi nyomor, éhezés stb., és növekedne a nem emberek által okozott, de mindenképpen föllépő környezeti jellegű globális kockázatok elleni védekezés hatékonysága. Pl. ha az itt leírtakat vagy bárkinek a hasonló eredményeit valaki megérti --- tehát hogy mind ugyanazokkal az ösztönös, rosszra csábító, élvhajhász késztetésekkel küzdünk, és nemcsak az életfenntartó ösztöneink, hanem az azok elfajzott, hedonista, rosszra csábító ellentét-párjai is ugyanúgy működnek minden emberben --- akkor az irgalom, a megértés, az elfogadás, a megbocsájtás hatalmasan megnőne minden emberben a másik ember gyarlóságai iránt, mert tudatában lenne annak, hogy a másik ember is ugyanazokkal az emberi, erkölcsi nehézségekkel küzd, és ez máris szolidaritást, megértést stb. ébresztene a szemlélőben, de még a sértettben is. Ha ezt a nézetrendszert valami csoda folytán megtanítanák a világ

minden iskolájában, a világ összes gyermeke, diákja számára, néhány évtized alatt elviselhető mértékre csökkenne a Földön a rasszizmus, a kirekesztés, a háború, és a legtöbb globális társadalmi kockázat, veszély. 2. Fejezet A transzcendencia és az öntranszcendencia eredete, fogalma, működése és feleslegessé válása A fejlett agy és a fejlett genetikai anyag lehetővé tette, hogy kifejlődjék a DNS-ünkben az emberi nyelven történő kommunikáció képessége, és így egyes mutációkban létrejöjjön a lelkiismeret. A lelkiismeret képes ellensúlyozni az öncsalás káros hatását az élet fennmaradásával kapcsolatban és igyekszik helyreállítani a létfenntartó ösztönök hatásosságát, az evolúció biztonságos és hatásos működését (mert a lelkiismeret az életfenntartó ösztöneink szava az elménk felé, és bizonyítottan a genetikai anyagunkból származik - Konrad Lorenz alapján, aki szerint azok a vonások, amelyek

minden emberi kultúrában megtalálhatók, öröklött és általános emberi tulajdonságok). A transzcendencia az ebben az írásban felsorolt bizonyítékok és újonnan feltárt összefüggések alapján azonos a genetikai anyagunkból származó életfenntartó ösztöneinkkel. Minden, amit eddig transzcendensnek gondoltunk, az „csupán” az évmilliárdok tapasztalatait jelenti, közvetíti számunkra. Ezeket a tapasztalatokat a lelkiismeret és az intuíciók által az elménk felé sugárzott eszmények, összefoglalóan: az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek a formájában érzékeljük odabentről, a genetikai anyagunkból. Az öntranszcendencia pedig lényegében azonos a lelkiismeretünkkel, azzal az ösztönös hatással, amellyel a genetikai anyagunk minket a valóság talaján igyekszik tartani, és érzelmileg segít nekünk "az erkölcsi könnyebb út" helyett "az erkölcsileg helyes utat" választani, betartani az evolúció menete

és az élet fennmaradása szempontjából kívánatos magatartást, tehát azt, hogy követjük az életfenntartó ösztöneink késztetéseit. Más szóval "önmagunkon túllépni, önmagunkat meghaladni" (C. A Vogler nyomán). Az "öntranszcendencia" fogalmát a Freud, Jung, Adler vonulatba illeszkedő Viktor Frankl (1905-1997) írta körül. Szerinte "A személyiség a transzcendencia által érti meg önmagát. Sőt, az ember csak annyiban ember, amennyiben a transzcendencia felől érti meg magát. .Csak akkor személy, amikor a transzcendencia felől személyesül meg: a transzcendencia felszólításának hangjával átitatva és betöltve." Az én fogalmaimmal és értelmezésemben ugyanez: "a személyiség csak a lelkén keresztül érti meg önmagát, a lelkünk a személyiségünk egyik oszlopa, a másik az értelem, a tudat; a transzcendencia hangja maga a lelkiismeret (az öntranszcendencia), amelyet követnünk kell, amennyire

képesek vagyunk, feltétel nélkül." Az emberi lény ösztönösen jó akar lenni (már ameddig az ezzel járó nehézségeket képes és hajlandó felvállalni), mert az evolúciós jutalmazó érzésekhez így tud a legbiztosabban és utólagos lelki problémák nélkül, lelkiismeretfurdalás nélkül hozzájutni. Így ha a JÓ, a tisztességes példa egy bizonyos szintet elér a társadalomban, talán véglegesen maga után vonzaná az egész emberiséget a "jó" irányba, . Az ember ugyanis vágy-vezérelt lény, és az ösztöneink (a lelkiismeretünk) mérhetetlen erővel késztetnek minket arra, hogy jók legyünk, helyesen éljünk, cselekedjünk, gondolkodjunk. És az ember nem akar másoknál alábbvaló lenni sem, ezt az ösztönös önbecsülési kényszerünk a rangsor-ösztön gyakorlati megvalósítója biztosítja. Az ösztöneink akkor elégítik ki a vágyainkat élvezettel, jó közérzettel, örömmel, boldogsággal, amikor tisztességesen,

helyesen, jól, tehát erkölcsösen cselekszünk. És mi számít jónak, tisztességesnek, helyesnek, tehát erkölcsösnek? Hát az, amely előnyös az evolúció menetére, az élet fennmaradására nézve. Ez a felismerés jelen munka egyik legfontosabb felismerése. És mivel a jó, a helyes mozzanat az ösztönös késztetéseink betartását, a nekik való engedelmességet jelenti, és ez mindig erőfeszítéssel, lemondással, energia-befektetéssel jár, így mindjárt a legelején szét szokott válni a rendes és az esendő ember válasza minden egyes kihívásnál: aki felvállalja a helyes út választásával, annak a bejárásával járó nehézségeket, az áldozatot, lemondást, erőfeszítést; az mindig jó lelkiismeretet, jó érzéseket nyer azonnal; míg a gyengék, az esendők, vagy a rossz úton nevelkedettek, a rossz útra tévedettek, a nehéz sorsúak többsége legtöbbnyire a "könnyebb utat" választja. Aztán csodálkoznak szegények, hogy

nem érzik jól magukat a bőrükben, boldogtalanok, stresszesek, pedig nem is követtek el rosszat, gonoszságot; legalábbis nem érzik úgy, hogy elkövettek volna; Ez az egész hihetetlenül egyszerű. Az ösztönöknek hatalmas erejük van! Az ösztönök a tudathoz képest sokszorosan nagyobb arányban uralják az emberi viselkedést és gondolkodást, ezt Ezequiel Morsella (San Francisco-i Egyetem) és munkatársai és mások kutatásai is megállapították. Amíg a filozófiában nem válik elfogadottá az a friss kutatási eredmény, hogy az emberi motivációk túlnyomó része az ösztöneinkből származik, és csak kis része a tudatunkból, addig él az ún. "transzcendencia" és az "öntranszcendencia" legendája, mindaddig olyan lesz a filozófia, mint a saját farkát kergető kutya: soha nem jut nyugvópontra, soha nem tudja megtalálni a helytálló magyarázatokat az élet kis és nagy kérdéseire; mindaddig a saját maga által felvetett

ál-kérdéseket boncolgatja véget nem érően, és lehetőleg olyan módon, hogy földi halandó abból egy kukkot sem értsen. A filozófusok saját maguk által kreált problémákat próbálnak megoldani, persze, sikertelenül, hiszen ál-problémának csak igen ritkán létezik valós megoldása. Pedig a transzcendencia, „a megtapasztalhatón túli dolgok világa” (Immanuel Kant) szerintem nem létezik, léteznek viszont az ösztöneink, amelyek nem láthatók, közvetlenül nem megtapasztalhatók. Bár hatásuk, meglétük és működésük következményei ma már egyértelműek (az etológiai, evolúciós, genetikai, idegélettani stb., tehát az embertani kutatások eredményei tükrében), az ehhez szükséges szintézist a ma már rendelkezésünkre álló adatok összesítésével eddig még senkinek nem sikerült elvégeznie. Tehát a "transzcendencia" fogalma amiatt jött létre hajdanán, mert az életünket vaskézzel irányító életfenntartási

ösztöneink nem láthatóak, közvetlenül nem megtapasztalhatóak, és bár következményeiket a nagy elmék (Szókratész, Platón, Tamás, Kant, Freud, Sartre stb.) jól mérték fel és foglalták rendszerbe, de az okot, amely mindezeket létrehozza, nem ismerhették. T i az ösztöneink meglétét, mibenlétét, mérhetetlen erejét, hatásmechanizmusát csak az utóbbi évtizedekben sikerült alaposabban feltérképezni. Ugyanígy az "öntranszcendencia" fogalma, jelensége, a filozófiában rendszerben tartása, használata is fölösleges, hiszen van rá egy ősrégi és bárki által tökéletesen érthető fogalmunk: a lelkiismeret. Vagyis az ösztöneink szószólója, a lelkiismeretünk válasza, véleménye arról, hogy amit éppen teszünk, gondolunk stb., az helyes vagy nem helyes; vagyis kedvező-e az evolúció, az élet fennmaradása számra, vagy esetleg nem. És ahhoz, hogy helyesen cselekedjünk és felvállaljuk az ezzel járó nehézségeket, meg kell

haladnunk magunkat, "túl kell lépnünk önmagunkon". Ahogy a Biblia írói Jézus szájába adták ezt a gondolatot: „Aki követni akar engem, annak meg kell tagadnia magát!” Vagyis a rosszra vivő késztetéseket, az öncélú élvezetvágyat, a gyarlóságot. Ebben segít nekünk a lelkiismeretünk, az ösztöneink szószólója. Idáig tehát kutyafuttában körüljártuk az evolúció fő fogalmait. Itt most summázatképpen csak egy bombasztikusnak tűnő, de általam feltétlenül helyesnek tartott kijelentést kockáztatok meg: A transzcendencia és az öntranszcendencia fogalma, használata csekélységem szerint idejétmúlt, fölösleges, értelmetlen és célszerűtlen. 3. Fejezet Miben jelent újdonságot a filozófiában a rendszerem, "Az evolúció filozófiája"? A következő fogalmakat említem meg az újdonságokkal kapcsolatban, a teljesség igénye nélkül: - 3.1 Az életfenntartó ösztöneink meghatározó szerepe Ez az egyik

legfontosabb újdonság, mely az összes többit meghatározza, életünk minden pillanatában. - 3.11 Az erkölcs gyökeresen új fogalma, értelmezése - 3.2 Az evolúció és a kétirányú kommunikáció a génjeink és az elménk, a génjeink és a kulturális evolúció között (tehát a genetikai információ nemcsak mutáció során változik, hanem az agy felől is történik adatáramlás a DNS felé, megváltoztatva azt); evolúciós alkalmazkodás, mutációk; a darwini evolúciós elmélet érdemi kibővítése, lényegében leváltása - 3.3 A lelkiismeret - A lelkiismeret fogalma is gyökeresen új! Az erkölcsösség akkor valósul meg, ha követjük a lelkiismeretünk szavát, és olyan mértékben vagyunk erkölcsösek, amilyen mértékben követtük a lelkiismeret sugalmazásait - Az erkölcs és az erkölcstelenség meghatározása, mint a helyes út vagy a könnyebb út választása - 3.4 A vágyak rendszere, az ösztönös késztetések betartatására - 3.5 A

közösségi ösztön (falka-ösztön); - Ösztönös késztetéseink, a falka-ösztön és a rangsor-ösztön uralkodó szerepe, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés kialakulása - 3.6 A hamis közösségi ösztön - 3.7 Az önbecsülési kényszer (a rangsor-ösztön) - 3.8 A hamis önbecsülés ösztönös kényszere - 3.9 Az evolúciós jutalmazó érzések - 3.10 Az evolúciós bűntető-elrettentő érzések - 3.11 A jóravivő késztetéseink - 3.12 A rosszravivő késztetéseink - 3.13 Az érték, az értékek, az értékrend új értelmezése, származtatása - 3.14 Az istenség a lelkiismeret, az életfenntartó ösztönök megszemélyesítése - 3.15 A transzcendencia nem létezik, a titokzatos és egyöntetű befolyást az emberi viselkedésre nem holmi megfoghatatlan, anyagon túli jelenség okozza, hanem az egyöntetű ösztöneink (minthogy egyetlen fajon belül a létfenntartó ösztönök minden egyednél azonosak); - 3.16 Az öntranszcendenciát

a valósághűség és az érthetőség kedvéért nevezzük inkább lelkiismeretnek! - 3.17 Az erkölcs abszolút kategória, minden emberrel szemben azonos követelményeket támaszt, és lényege az élet fenntartása segítése Tehát az írásom a teljes filozófiát átrendezi, egy teljesen új, az eddigitől teljesen eltérő nézetrendszert, megközelítést, új paradigmát hoz létre. Az újdonságok egyenként: - 3.1 Az alap-újdonság: az ösztöneink dominanciája a tudattal szemben az emberi viselkedés és gondolkodás tekintetében Az emberi érzelmeket és részben a szellemi tevékenységet is a legutóbbi kutatások szerint túlnyomórészt az ösztöneink befolyásolják, és nem a tudatunk! Tehát az ember érzelmi tevékenysége és erkölcsi működése "tudat alatt" zajlik! „Az eddigi, a mostani filozófiai paradigmában mindent a tudat, az ésszerűség felől közelítenek meg, holott a legújabb evolúciós biológiai kutatási eredmények szerint

az emberi gondolkodást, az emberi viselkedést túlnyomóan az evolúciós létfenntartó ösztönök határozzák meg, a tudat szerepe egészen csekély, csak egyfajta „átkapcsoló központként” szolgál a szervezetünkben zajló idegi vezérlési folyamatokhoz, mert a tényleges döntések legtöbbnyire nem a tudatban, hanem az ösztönök szférájában történnek meg.” (Ezequiel Morsella és csoportja kutatásai alapján, University of California, San Francisco) Szerintem a tudat, az ösztönök és ezek együttműködése tekintetében egészen más a helyzet, mint a jelenleg elfogadott nézetek szerint! Az emberi gondolkodás, személyiség, az emberi természet létrejötte, működése kialakításában a DNS-nek és általában a genetikai anyagunknak sokkal nagyobb szerepe van, mint az ma elfogadott. A DNS minden sejtünkben ott van, ezek a jelek szerint képesek egymással és az agyunkkal, az elménkkel kommunikálni. Így egyre biztosabb, hogy a mai paradigma

hiedelmeivel szemben az örökítő-anyagunkat a mindenkori élő generáció tapasztalatai aktívan alakítják. Ezt én már kezdettől (kb. 20 éve) hangoztatom, az evolúció bizonyos tényei, pl. a lelkiismeret léte és működése másképp nem magyarázható meg, csak sokkal komplexebb kommunikációval a DNS elemei közt és a DNS és az elménk közt. A tudat tehát csak egyfajta lebonyolító szerepet lát el, és a valódi okok, a mozgatórúgók az evolúciós ösztönöktől származnak. Úgy is mondhatjuk, eddig csak a látható vagy kikövetkeztethető következményekről folyt a szó, de az okokról, melyek főként az ösztöneinkből, és végső soron az evolúcióból, az élet fenntartásából származnak, szinte semmi. Ez a munka szakít ezzel a gyakorlattal, és ahogyan már említettem, az erkölcs a létfenntartásunk legfontosabb tényezője. Így szerény véleményem szerint jelen munka a filozófia történetében első ízben az életfenntartó

ösztönök felől közelíti meg az erkölcs lényegét, és ezzel valóságos képhez jutunk az ember erkölcseit illetően. Bruce Lipton munkássága, kísérletei bizonyítják, hogy "Az irányítást a gondolataink, a hiedelmeink és a viselkedésünk végzi. Ahogy gondolkodunk, az tulajdonképpen kémiai környezetet teremt, ami elárasztja a testünket, és kontrollálja génjeink működését." 3.11 Újdonság: Az erkölcs értelmezésében Szerintem "Az erkölcs a létfontosságú küzdelmünk saját elfajult vágyaink ellen, és azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember hedonista, opportunista, hazug, önámító-képmutató természete, élvezethajszolása okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben." Az eddigi megközelítéshez, felfogáshoz képest, amely egészen mostanáig az erkölcsösség látható tüneteit tárgyalta és megmaradt a felszínen, a tünetek szintjén, az én filozófiám, az én

megközelítésem igyekszik lehatolni az emberi élet legmélyebb bugyraiba, a legáltalánosabb összefüggéseket megtalálni az élet, az erkölcs, az ösztöneink, a lelkiismeret és az emberi természet között. Tehát itt is abból indulok ki, hogy az emberi élet elsődleges célja (is) az élet fenntartása, folytatása, és a legújabb kutatások szerint az emberi személyiséget túlnyomórészt az életfenntartó ösztöneink befolyásolják, a tudat szerepe viszonylag csekély. Az erkölcs, a tisztesség, az erényesség az az ösztönös törekvés, amely bennünk munkálkodik annak érdekében, hogy betartsuk az ösztöneink késztetéseit, a lelkiismeretünk intelmeit, és ezáltal amennyire lehet, csökkentsük azt a kárt, veszélyt, amelyet a fejlett emberi agy és az eltúlzott élvezetvágy és a megszolgálatlan, jogtalan boldogságra létrejövő igény következtében a „könnyebb út” választása magával hoz az evolúciós jutalom-érzések (élvezetek,

öröm, boldogság, hamis önbecsülés, hamis közösségi érzés stb.) mindenáron történő megszerzése érdekében. 3.2 Újdonság: Az evolúció működése új értelmezése; Darwin elmélete megdőlt! Mivel az élet fennmaradása gyakorlati megvalósítását rendszerszinten az evolúció végzi - pontosabban, evolúciónak nevezzük azt az alkalmazkodási-szelekciós folyamatot, amelynek révén az élet fennmarad - itt arról esik szó, hogy szerintem mindez hogyan, milyen eszközökkel történik. Az evolúciós alkalmazkodás alapja az, hogy az utódok természetesen valamiben mindig különböznek génjeikben a szülőktől, és mindig annak a változatnak, annak az utódnak a génjei sokasodnak el a nagyobb számú utódokban, amelyik a megváltozott külső - és a belső! -körülményekhez a legjobban képes alkalmazkodni, és így ezek az egyének képesek a legtöbb életképes utódot létrehozni. Nekem már az ember előtti idők gén-mutációival

kapcsolatban is az a sejtésem, hogy a mutációk nem véletlenszerűen jönnek létre, hanem célzottan; a gén-változások olyan irányban történnek, amely segíti az alkalmazkodást a megváltozott körülményekhez. A célzott gén-változásokkal ugyanis szerintem sokszorosan, akár nagyságrendekkel gyorsabban képes egy faj alkalmazkodni, és nagy környezeti változások esetén ez a kipusztulás elkerülését jelentheti. Az embernél a mutációk szerintem mindenképpen célzottan jönnek létre, ezt én már kb. 15-20 évvel ezelőtt is sejtettem, le is hülyéztek emiatt az interneten az Index Fórumban a „nagyszerű intellektusú” hivatásos evolúció-kutatók, ezzel szemben ma már prof. Bereczkei Tamás, a Pécsi Egyetem Evolúciós Pszichológia Kutató Csoportja vezetője arról beszél, hogy az ún. ösztön-gének és a kultúrális evolúció között kapcsolat áll fenn; ez szerintem csakis azt jelentheti, hogy kétirányú kommunikáció zajlik. Ez más

szóval azt jelenti, hogy a változások nemcsak a gének, az elődök irányából érvényesülhetnek az élő egyed felé, hanem az élő egyedben is változik élete során a gének információ-tartalma. Így a környezeti változások iránya, mibenléte, mértéke beíródik a DNS-be, és a DNS tartalma ezeknek a változásoknak a figyelembevételével alakul át egy kicsit, olyan módon, hogy a majdani utód-egyed minél könnyebben képes legyen alkalmazkodni az új, megváltozott körülményekhez. Ennyit Kuhn mondásáról, aki szerint "az új paradigma mindig egy sejtéssel kezdődik". Az első áttörést a hivatalos tudomány részéről e tárgyban tudomásom szerint Bruce Lipton érte el, aki sejt-tenyészetekben különböző külső feltételek esetén az aktuális generációval kapcsolatban megállapította, hogy a sejt életében, a különböző környezeti feltételek megváltozattákaz ún. gén-kifejeződéseket, tehát köznapi nyelven szólva, az

érintett gének súlya, befolyása megváltozott, nyilván olyan irányban, ami elősegíti a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodást; ez az utódsejtek gén-állományában egyértelműen kimutatható volt. Tehát egyértelművé vált, hogy a sejtnek még életében megváltozott a genetikai anyaga a megváltozott környezeti feltételek következtében. Az én Index-fórumos vitáim kb. ugyanebben az időben zajlottak, de nyilván egyikünk sem tudott a másikról Tehát Darwin elmélete lényegében ekkor dőlt meg, a Lipton által elvégzett kísérletek idején! Én csak logikai és intuitív úton jutottam el ugyanehhez a következtetéshez, mert arra gondoltam, hogy a hagyományos „mutáció-szelekció” révén rengeteg változásra egyszerűen nem lett volna elég idő, tehát mindenképpen a célzott DNS-változásra volt és van szükség ahhoz, hogy a gyors faji alkalmazkodás rövid idő alatt végbe menjen. Tehát a változások nemcsak a DNS felől

történhetnek, a tartalék mutációk segítségével, hanem az élő egyedek az életük során állandóan adatokat küldenek a DNS-be, és alakítják azt! Tehát a mutációk nem véletlenek által, hanem célzottan keletkeznek, pontosan a megváltozott körülményekhez való jobb alkalmazkodás irányában! A génjeink információiban rejtőző "tervrajz" alapján az anya testében megtestesül, kifejlődik az utód, ez a genetikai információk viszonylag kis részét igényli. A DNS túlnyomó részét a legújabb kutatások szerint (Chomsky és mások eredményei alapján) a természet arra fordította az embernél, hogy az emberi nyelv algoritmusainak, működési törvényszerűségeinek az elsajátítását segítse, sőt, állítólag a kutatóknak még kétoldalú kommunikációt is sikerült folytatnia a DNS-nek eme részével!. És máris a lelkiismeret gyakorlati megvalósulásánál vagyunk: a DNS-ünkben kapott viselkedési és gondolkodási minták és

persze a DNS-ben öröklött tapasztalatok, információk felhasználásával létrejött a lelkiismeret, a DNS-ünknek az elménk és a genetikai anyagunk közti gondolati, tehát lényegében nyelvi kommunikációja. Az ösztöneink beszélnek hozzánk, és mi válaszolunk, párbeszéd zajlik az ösztöneink és az elménk között! A gimnáziumban (a Nagy Lajos Gimnáziumban, Szombathelyen, amely az országunk legjobb gimnáziumai közé tartozik, és ahol az első gimn. osztályt jártam) volt egy csodás német-tanárnőnk, Romhányi tanárnő. Azt mondta nekünk: ha valamit, pl. matek példát nem tudtok megoldani, aznap este erősen gondoljatok rá elalvás előtt, és reggel a megoldással fogtok ébredni! Hihetetlennek tűnt, de akkoriban mégis többször is bevált ez a módszer, életem során pedig sokszor történt meg velem ugyanez, reggelre tudtam a megoldást, ha elalvás előtt az adott problémán gondolkodtam, mintegy vele aludtam el. A DNS-ünk, az ösztöneink

és az elménk együttese elképesztő, csodálatos munka-kapcsolatban áll! És szerintem mindez ismét csak azt a meglátást erősíti, mely szerint az emberi gondolkodást alapvetően az ösztöneink befolyásolják! Talán megdöbbentő, de én az információ-áramlás kétirányúságát hirdetve és a mutáció-képződés célzott mivoltát feltételezve, lényegében érvénytelennek nyilvánítottam a darwini evolúciós elméletet! Ezeket a megállapításokat, korrekciókat már kb. húsz éve felismertem, le is írtam, de idáig nem tartottam fontosnak ezt kihangsúlyozni. Bár a rendszeremnek "Az evolúció filozófiája" c. előző változatában már évekkel ezelőtt megfogalmaztam az eltéréseket, de anélkül, hogy ezeket Darwinnal kapcsolatba hoztam volna. Ugyanezt tettem az interneten, az Index Fórumban is, már kb. 15-16 évvel ezelőtt is 3.3 Újdonság: A lelkiismeret A harmadik nagy újdonság a lelkiismerettel kapcsolatos, annak létrejöttével,

működésével, az emberi életben és az evolúcióban, az alkalmazkodásban betöltött szerepével. Szerintem a lelkiismeret az élet fenntartásához szükséges magatartást sugallja állandóan, minden helyzetben. Tehát ha betartjuk az ő utasításait, akkor van a legnagyobb esélyünk a túlélésre, az életünk és az utódaink élete fenntartására. De mivel ez mindig több energia-felhasználással jár, mint ha semmit nem csinálunk vagy valami alibi-cselekvést (pl. a "könnyebb út"-at választjuk), a helyes út választása mindig többlet-nehézségeket jelent számunkra a könnyebb úthoz képest. A "könnyebb út" választása lényegében az erkölcstelenséget, a "helyes út" választása pedig az erkölcsösséget jelenti az adott mozzanatnál. Mert persze, a vágyaink kielégítését meg lehet oldani úgy is, hogy hagyjuk magunkat sodortatni az árral, látszólag az is haladást jelent. De ha egy meghatározott célhoz el

akarunk jutni, akkor mindenképpen úsznunk kell, avégett, hogy ne a víz sodrása, hanem mi határozhassuk meg, hogy hol kötünk ki. Mivel a vágyainkat mindenképpen ki akarjuk elégíteni, hiszen az végtelenül vonzó, kellemes alternatíva, a gyenge jellemű ember legtöbbször a pótlékhoz, a pótcselekvéshez folyamodik. Tehát nem vállalja föl a helyes úttal, a lelkiismeret szavának a betartásával járó nehézségeket, és a "könnyebbik utat" választja, mert ez sokkal kényelmesebb neki. Egyszerűen elcsalja az evolúciós feladatai elvégzését. De avégett, hogy a lelkiismerete ne kínozza, saját magával ösztönösen elhiteti, hogy ő igenis elvégezte az evolúciós feladatait. Ezt a csalást befelé az önámítás, az öncsalás segítségével, kifelé a külvilág felé pedig a képmutatással, a hazugsággal éri el. A nehézségeket megtakarítja, de a lelkifurdalást nem lehet kiiktatni, és valójában súlyos árat fizet a gyengeségéért,

a csalásáért: lelki betegségek, pszichoszomatikus eredetű testi betegségek kínozzák emiatt, így vagy a mámorba menekül a bódítószerek segítségével, mint az alkohol, a kábítószer; vagy az általa megválasztott aljas, uszító politikusok által felkínált érzelmi pótlékokban próbál megnyugvást találni: a hamis önbecsülésben, a bűnbakképzésben, a kirekesztésben, a rasszizmusban stb. Mindegyik változatnál ő a vesztes, még ha ez az elején nem látszik is. Ezen a mozzanaton múlik az erkölcsösségünk! És az, hogy milyen mértékben vagyunk erkölcsösek, attól függ, hogy milyen mértékben tartjuk be a lelkiismeretünk sugalmait. A későbbiekben, az "öntranszcendencia" címszónál láthatjuk majd, hogy ez a fogalom egyszerűen ugyanazt jelenti, mint a lelkiismeret, és abban kapcsolódunk a most következő ponthoz is, hogy a lelkiismeret, tehát az öntranszcendencia az ösztöneinkből származik. Nyilván van a

lelkiismeretnek egy olyan része, összetevője is, amely nem az öröklött genetikai anyagunkból származik, hanem az egyéni életünk során szerzett tapasztalatoknak a beépítéséből. Szép kutatási feladat lesz többet megtudni erről a folyamatról, a lelkiismeret ösztönös és tudatos "származású" összetevőjének a végső eredménybe, a lelkiismeret aktuális intelmeibe való beépüléséről, arányáról, szintéziséről. 3.4 Újdonság: A vágyak rendszere az ösztönös késztetéseink betartatására A vágyak rendszere szerepének, működésének a leírása. Ahogyan már nagyon röviden a Bevezetés elején írtam, az evolúció folyamán kialakult az emberben a vágyak rendszere. Ha engedelmeskedünk az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek, akkor az ösztöneink, nyilván az elménkkel együttműködve, kielégítik a létező legvonzóbb, legvágyottabb érzésekkel, örömmel, boldogsággal, büszkeséggel, stb. a vágyainkat Ez azt

jelenti, hogy felvállaljuk az ösztöneink által kijelölt feladatokkal járó nehézségeket, elvégezzük ezeket a feladatokat, és ezáltal a helyes, az erkölcsös úton maradunk és nem ártunk az evolúció menetének, hatékonyságának, és nem veszélyeztetjük az élet fennmaradását. Ha azonban ez nem történik meg, és a könnyebb utat választjuk, akkor nemhogy kellemes érzéseket nem kapunk, hanem a mulasztásunkkal arányos bűntető-elrettentő érzéseket kell elszenvednünk, mint a félelem, a szorongás, akár az őrületig vagy a halálig menően. Ugyanis a könnyebb út választása (a később részletezendő módon) mindig csalással (saját magunk és a külvilág becsapásával), a valóság meghamisításával jár, és ha az evolúció során hamis kiindulási adatok alapján hozzuk meg a döntéseinket, akkor súlyos veszélybe kerül az életünk és általában, az élet folytatódása, fennmaradása. Az ösztönös késztetéseink két fő csoportba

sorolhatók: a közösségi ösztön (a közösséghez tartozás ösztöne, a falkaösztön) és az önbecsülési kényszer (amely a rangsor-ösztönt, a közösségi tekintélyszerzés ösztönét valósítja meg a gyakorlatban). 3.5 Újdonság: A közösségi ösztön Mivel a közösség ereje, összefogása óriási erőt és hatékonyságot előnyt hoz nekünk és utódainknak a más fajokkal, vagy akár a saját fajunk más közösségekhez tartozó egyedeivel, csoportjaival folytatott küzdelmekben, így az vált az egyik legfontosabb ösztönünkké, hogy lehetőleg minél nagyobb közösséghez tartozzunk. Az emberi természet esendő, könnyebb utat kereső jellege miatt azonban sajnos a közösséghez való hűségünket is a könnyebb úton járva igyekszünk bizonyítani, a közösségi érzés helyett csak "a hamis közösségi érzést" próbáljuk felmutatni. 3.6 A 6 Újdonság: A hamis közösségi ösztön Tehát ahelyett, hogy saját magunk áldozatokat

hoznánk a közösségért, a mások áldozatait igyekszünk kisebbíteni, hitelteleníteni, vagy éppen a hamis megmentő szerepében tetszelgünk, tehát azt a benyomást próbáljuk kelteni, mintha mi mentenénk meg a közösségünket bizonyos külső támadások, behatolások ellen. Így aztán egyes személyeket vagy csoportokat igyekszünk a közösségünk ellenségeiként beállítani, vagy nem is létező külső veszélyeket kreálunk, és nagy bátran "fellépünk" ezek ellen a nem is létező külső veszélyek ellen. Belső, a közösségünkhöz tartozó személyekről vagy csoportokról legtöbbször politikai ellenfeleinkről - pedig azt próbáljuk bebizonyítani, hogy ők valójában a közösségünk ellenségei, és igyekszünk elérni, hogy őket a közösségünk kirekessze, megbélyegezzék őket. Ez az ösztönös alapja a rasszizmusnak és az egyéb, a kirekesztésen alapuló gyűlöletkeltésnek. 3.7 A 7 Újdonság: Az önbecsülési kényszer

(a közösségi tekintélyszerzés ösztöne, a rangsor ösztön megvalósítója) újfajta értelmezése: Az egyénnek elemi létérdeke, hogy a közösségen belüli rangját, befolyását, tekintélyét, elismertségét minél magasabbra emelje. Ugyanis a közösség erőforrásaihoz való hozzáférés arányos a ranggal, a közösségen belüli tekintéllyel. Erre őt a természet az evolúció során kifejlődött önbecsülési kényszer segítségével igyekszik kényszeríteni. Az önbecsülési kényszer tehát arra igyekszik ösztönözni az embert, hogy minél nagyobb mértékben fejlessze magát, minél értékesebbé tegye magát a közösség, az élet fennmaradása számára, és így növelje rangját, tekintélyét. Persze ennek is létezik a "könnyebb út" választása által jelentett "változata: a hamis önbecsülés kényszere 3.8 Újdonság: A hamis önbecsülés kényszere, hétköznapi nevén A hamis önbecsülés A hamis önbecsülés

magyarázata; szerintem: A hamis önbecsülés azáltal keletkezik bennünk, hogy az önbecsülés érzését nem saját magunk fejlesztésével, értékesebbé tételével érjük el, hanem csak ennek a látszatát próbáljuk kelteni; azáltal, hogy magunk fejlesztése helyett a vetélytársakat sározzuk, kicsinyítjük, megítéltetésüket rontjuk, ezáltal a saját értékességünk a közösségünkön belül relatíve megnövekszik. Tehát az egyén csaló, öncsaló módon saját magával ösztönösen elhiteti, hogy ő valóban olyan értékes, tekintélyes személyiség, mint ahogyan szeretné, és a külvilággal szintén ösztönösen ugyanezt akarja elhitetni csalással, hazugsággal és képmutatással. 3.9 Újdonság: Az (evolúciós) jutalmazó érzések Az egyén, ezáltal a faj, és ennek révén az élet fennmaradásához elengedhetetlen, hogy az egyén végrehajtsa az ösztönei késztetéseit. Ehhez egyrészt szükség volt a hajtóerőt adó vágyak

létrejöttére, másrészt az ösztönös késztetések elvégzését jutalmazni kellett, hogy az (állati) egyed és később az (emberi) egyén minél magasabb arányban teljesítse az ösztönös késztetésekben megfogalmazott feladatokat. A vágyainkat tehát az ösztöneink kielégítik, beteljesítik kellemes érzésekkel, ha együttműködünk az ösztöneinkkel, a jóravivő késztetéseinkkel. A jutalmazó érzések csúcsát a flow-érzés jelenti (Csíkszentmihályi Mihály leírása szerint), amelyet én lelki orgazmus -nak neveztem el. Ez szerintem akkor jön létre, ha olyan tevékenységet végzünk, amely az evolúció, az élet fennmaradása szempontjából nagyon fontos és hasznos: a nemi aktus közben, magasszintű művészeti alkotás létrehozása közben, valamilyen találmány vagy akárcsak használati eszköz mesteri kivitelezése közben stb. Az állati időkben ez gyakorlatilag 100 %-ban teljesült is, tehát az állatok reflex-szerűen végrehajtották az

ösztöneik késztetéseit, az ember azonban az esetek zömében igyekszik a cselekvést megtakarítani, és így bár megszolgálatlanul, a könnyebb úton, de mégis mindenáron megszerezni a jutalom-érzéseket. Ez végső soron érthető, hiszen egyrészt ezek a jutalmazó érzések az emberi élet legvágyottabb, legkellemesebb érzései; másrészt a természetben minden élőlény a legkönnyebben, a legcélszerűbben akarja az élete során eléje kerülő helyzeteket megoldani. Vélhetően emiatt (ennek elkerülésére) jöttek létre az (evolúciós) bűntető-elrettentő érzések. 3.10 Újdonság: Az (evolúciós) bűntető-elrettentő érzések Ezek a testi érzések szintjén a fájdalom, lelki-érzelmi szinten a szorongás és a félelem különböző szintű változatai, egészen az őrületig vagy akár a halálig menően! 3.11 Újdonság: A jóra vivő késztetéseink Azok a késztetéseink, amelyek ténylegesen az élet fennmaradását szolgálják. Ezek az

ösztöneink "alapértelmezett" késztetései, melyek az ösztönös késztetéseinkben meghatározott viselkedés vagy cselekvés tényleges végrehajtására akarnak késztetni minket, tehát arra, hogy vállaljuk föl azokat a nehézségeket, amelyekkel ezeknek a feladatoknak a végrehajtása jár, és ne a "könnyebb utat" válasszuk. 3.12 Újdonság: A rosszra vivő késztetéseink Ezeket a késztetéseket a szabadjára engedett élvezetvágyunk okozza, ez is képes a saját szolgálatába állítani az önámítási és a képmutatási kényszerünket, amelyek révén a lelkünkben megvalósul a csalás, a "könnyebb út" velejárója A rosszravivő késztetés szerintem az, amely mindenáron rá akar bírni minket a jutalmazó érzések megszerzésére, és arra csábít, hogy a "könnyebb utat" vegyük igénybe ehhez. Így tehát szabad folyást enged az élvezetvágyunknak, és akár a legerkölcstelenebb utat is felkínálja nekünk,

ha az meghozza a kívánt eredményt, az élvezetet, az örömöt, a boldogságot. A rosszra vivő késztetést nem nehéz azonosítani a bibliai "kísértéssel", a "csábítással", az "eredendő vagy áteredő bűnnel". 3.13 Újdonság: Az érték, az értékek, az értékrend új értelmezése, származtatása. Szerintem az emberi életben minden dolog, cselekedet és tulajdonság értékét az határozza meg, hogy mennyire hasznos az evolúció, az élet fenntartása számára; Így a legfőbb emberi értékek: az erkölcsösség, az igazságosság, a szolidaritás, a közösség számára hozott áldozat, a hűség, a szeretet, a szerénység, a méltányosság, az irgalom, az együttérzés, a boldogság, a szépség, az egészség, az ész, a hősiesség, a bátorság, stb. A tisztességes, értékes ember az értékekhez igazodva él; az értékessége mértékét, fokát pedig az erkölcsössége mutatja meg, tehát hogy milyen mértékben

képes az értékek szerint élni. A legfőbb érték az erkölcsösség, mert az erkölcsös ember segíti az evolúciót és így az élet fennmaradását, az erkölcstelen pedig nem, mert szabotálja az evolúció működését és ezáltal veszélybe sodorja az élet fennmaradását, folytatódását; minden fogalom értelmét, jelentőségét a fogalom tárgyának az evolúcióhoz, az élet fenntartásához fűződő viszonya határozza meg. 3.14 Újdonság: Az isten, az istenség az ösztöneink megszemélyesítése Érthető okokból, fontosságánál fogva kicsit részletesebben tekintsük át az istenség létével kapcsolatos nézeteket! Azonnal az elején hangsúlyozom, hogy nagyon tisztelem a hívők vallásos érzelmeit, de én is leírom a saját véleményemet a vallásról és mindenről, ami érdekel. Az ősember talán a villám villanásából és a rettenetesen félelmetes mennydörgésből következtetett az istenség létére, a történelem előtti ember, akit

azonban már a mai értelemben vett embernek lehet tekinteni és egyértelműen közösségben, falkában, később nemzetségben s végül nemzeti közösségben élt és él, ennél jóval több és sokrétűbb benyomás késztette az istenség fogalma megteremtésére. Bár a villámlás és a mennydörgés továbbra is megrémisztette, ugyanakkor sok jót is tapasztalt, amely szerinte nem származhatott a többi embertől tehát, úgymond, csakis isten műve lehetett! --- Ott van mindjárt az egész világ. Honnan lett? - nos, ezt valóban csak a jóisten tudja. Esetleg az ősrobbanáskor szétszakadt plazma-gömbből, mint az egész általunk ismert világegyetem. --- Honnan származik az ember? - az evolúció, a törzsfejlődés során kifejlődött (mai ismereteink alapján) egy közös ősből, abból, amelyből az emberszabású majmok is kifejlődtek; --- Miért van az, hogy egyik ember inkább jobbnak, a másik pedig inkább rosszabbnak számít a cselekedetei

tükrében? - ez azért van így szerintem, mert az embereknek csak a belső, ösztönös késztetéseik hasonlóak, de azokra mindenki másképp reagál, lelkierejétől, jellemétől függően; --- Miért van az, hogy a saját falkánkat, közösségünket (ideális esetben!) akár az életünk árán is megvédelmezzük idegenek ellen? - ezt az ún. közösségi ösztön (falka ösztön) késztetései okozzák; ez a két legerősebb ösztönünk egyike. --- Honnan származik a hamis önbecsülés? - A hamis önbecsülés ösztönös kényszere a két legerősebb életfenntartó ösztönünk egyike, a rangsor-ösztön vagy az én elnevezésemet használva: az ösztönös önbecsülési kényszernek a "könnyebb út" választásakor létrejövő erkölcstelen változata. - A két legerősebb ösztönös kényszerünk tehát a falkaösztön (nálam a közösséghez tartozás ösztönös kényszere) és a rangsor-ösztön (a saját értékességünk és ezáltal a

közösségen belüli rangunk minden eszközzel való javítása ösztönös kényszere, az önbecsülés ösztönös kényszere). --- Mi az az erő, amely arra késztet minket, embereket, hogy bűntudatunk legyen? (Amely ráadásul mindenkinél nagyon hasonlóan működik.) - ezt szerintem a lelkiismeret okozza, amely a létfenntartó ösztöneink szószólója, és minthogy az ösztöneink azonosak, a lelkiismeretünk késztetései, sugallatai is ugyanazt a célt szolgálják minden szituációban: az élet fennmaradását. --- Honnan származik a lelkiismeret? - a létfenntartó ösztöneinkből; --- Miért van az, hogy hasonló hibákért hasonlóan lesz rossz mindegyikünk lelkiismerete? - az automatika terminológiájával élve: 1. ha azonos a bemenőjel, 2. azonos a működés (az ösztönrendszerünk azonos működése), tehát azonos az átviteli függvény is, 3. akkor ugyanaz lesz a kimenőjel is; tehát ha az erkölcsi követelményrendszer (amelyet az ösztöneink

felől a lelkiismeretünk közvetít az elménk felé) minden ember számára ugyanaz, akkor a lelkiismeret jutalma, a jó lelkiismeret, a lelki nyugalom, a boldogság is hasonló lesz mindenkinél. Ha pedig rosszat teszünk (vagyis nem teljesítjük a lelkiismeretünk követeléseit), akkor a lelkiismeretünk (az életfenntartó ösztöneink) részéről hasonló bűntető érzéseket kapunk. --- Miért szenved az, aki nem hallgat a lelkiismerete szavára? - mert a lelkiismeret-furdalás minden embert megkínoz, avégett, hogy ne tegyünk soha semmit az élet fennmaradása ellen; --- Ez bizonyára mind az istentől ered!. Csak tőle eredhet !. – mondják - Ez a feltételezés, ez az érzés teljesen érthető: hiszen az isten, vagyis a neki megfelelő lelkiismeret mindannyiunknál ugyanúgy működik; hasonló rosszaságot hasonló büntetéssel és hasonló jóságot hasonló jutalommal viszonoz. Ő az, aki arra késztet minket, hogy segítsük a falka-társainkat (a

közösségbéli társainkat), ő az, aki azt követeli tőlünk, hogy mindig jók legyünk, helyesen cselekedjünk, vagyis cselekedjünk mindig az élet fennmaradása javára! És ő büntet minket a rossz lelkiismereten, a lelkifurdaláson keresztül, ha rosszat, helytelent, a közösség számára károsat teszünk, de már amiatt is, ha hazudunk, felmagasztaljuk magunkat vagy képmutatók vagyunk, tehát ha csalunk, bármiben is. --- Ki más tudhatna rólunk mindent, a legmélyebb titkainkat is, mint az isten?! És ki lenne hajlandó megbocsájtani nekünk, ha megbántuk a rossz tetteinket, viselkedésünket? A hívők szerint teljesen elfogadott nézet, hogy mindezt az isten intézi így. Úgymond, csakis ő tudhatja a legbensőbb gondolatainkat, csakis ő képes megnyugtatni a lelkünket, ha megbántuk a rosszat, amit elkövettünk, csakis ő képes állandóan kapcsolatot tartani a lelkünkkel, és ő képes csak befolyásolni az erkölcsi jellegű döntéseinket Mert csakis ő

képes belelátni a lelkünkbe, állandóan, még álmunkban is. Ki más lenne erre képes? --- Miért érezzük azt, hogy van túlvilág, és onnan is irányít minket az elhunyt emberek szelleme, de legfőképpen az isten? Az, hogy az elhunytak szelleme odaátról irányít minket, nagyon is valós, jogos érzés, hiszen az ösztöneink forrása, a genetikai anyagunk kialakulása a mi közvetlen őseinknek is köszönhető, ők is alakították ezt a nagy, közös genetikai kincset. Aztán itt vannak a „megérzéseink” is, vagyis az intuícióink. --- Ugyan ki lenne képes azon kívül, hogy belelát a lelkünkbe és a gondolatainkba, még tanácsokat is adni, hogy az adott helyzetben mit tegyünk? Létezik valóban egy titokzatos lény, aki fogja a kezünket, mint egy őrangyal, és mindig megsúgja, mi a helyes, hogyan kellene döntenünk az adott helyzetben úgy, hogy tiszta maradjon a lelkiismeretünk, úgy, hogy helyes és tisztességes döntést hozzunk? - Ez a lény

szerintem nem rajtunk kívül létezik, hanem bennünk, és úgy hívják: az életfenntartó ösztöneink és szószólójuk, a lelkiismeretünk. Természetesen az ösztöneink, az ösztönös megérzéseink és az ösztöneink szószólója, a lelkiismeretünk képes reánk, a tudatunkra és az érzéseinkre ugyanolyan, a többi emberéhez megdöbbentően hasonló hatást gyakorolni. A lelkiismeretünk ugyanúgy mindent tud rólunk, akár egy istenség, és életünk minden pillanatában felügyeli, hogy jól vagy rosszul, helyesen vagy helytelenül, erkölcsösen vagy erkölcstelenül viselkedünk. Ezeket az ösztönös késztetéseket a következő nemzedékre az ivarsejtjeinkben lévő génjeink viszik át, a bennük lévő DNS-ben található hatalmas információ-halmaz. Az örökítő-anyagunkon, az abból származó ösztönös késztetéseinken keresztül képletesen szólva a sok ezer generációnyi ősünk mind azt figyeli, helyeset teszünk-e, vagyis az élet fennmaradása

javára cselekszünk-e, vagy éppenséggel ártunk. Természetesen az emberi lény az élete első percétől saját maga is tanulja mindazokat az ismereteket, amelyek a túléléshez és a minél nagyobbszámú utód felneveléséhez szükségesek, de a DNS-ből, az ún. örökítő anyagunkból eredő sokrétű segítség nélkül semmire sem mennénk. Az ember az ÉLET része, az élőlények egyik faja, és minthogy minden élőlény legfőbb ösztönös késztetése az, hogy fennmaradjon és a leghatékonyabban szaporodjon, az ember is így éli az életét. Az életfenntartó ösztöneink (a továbbiakban: az ösztöneink) kézen fogva vezetnek minket egész életünkben , és ha megfogadjuk az ösztöneink szószólója, a lelkiismeretünk szavát, akkor az ösztöneink az evolúciós jutalom-érzésekkel (élvezet, öröm, boldogság, büszkeség, jogos önbecsülés stb.) árasztanak el minket, míg ha rosszra készülünk vagy rosszat teszünk ill. tettünk, akkor az

evolúciós bűntető érzéseket bocsájtják ránk, tehát fájdalommal, félelemmel, szorongással büntetnek minket. Joggal merül fel a kérdés: hogy létezik az, hogy az ösztöneink szószólója, a lelkiismeret emberi nyelven, az anyanyelvünkön képes a tudatunkkal érintkezni? A legújabb kutatások szerint a DNS-ünk java része olyan módon alakult át (nyilván az ember kialakulása idején), hogy képes az emberi nyelv megértésére, az ösztönökből áramló mondanivaló szavakba, gondolatokba öntésére, és az agyunkban képződő gondolatok megértésére. Tehát képes a kétirányú ismeretközlésre („kommunikációra”) az ösztöneink és az agyunk, a tudatunk között! Ezt egyre több kutatási eredmény támasztja alá, közvetve vagy közvetlenül. Pl Noam Chomsky kutatásai is (Noam Chomsky más kutatókkal együtt megállapította, hogy a DNS kb. 90 %-ának a szerkezete olyanná vált, hogy képes az emberi nyelven történő kommunikációra, és

így ez képezi a nyelvigondolati kommunikáció alapját. Ennek a DNS-résznek a szerkezete olyan, hogy segítse az ember nyelvtanulási adottságait, és nagy valószínűséggel ez a DNSszerkezet és DNS-rész a gondolati-nyelvi kommunikáció alapja az elme és a DNS között.) és pl Bereczkei Tamás prof (a Pécsi Egyetem, a JATE Evolúciós Pszichológia Kutatócsoportja vezetője) az egyik publikációjában arról beszél, hogy az ösztön-gének a kulturális evolúcióval kapcsolatban vannak, szerintem ez azt jelenti, hogy kétirányú információcserét folytatnak egymással, hatnak egymásra, kétirányú kommunikációs kapcsolatban állnak. Ehhez én teszem hozzá, hogy szerintem nemcsak a kulturális evolúció, hanem az emberi élet bármilyen fontos történése, változása nyomot hagy a DNS-ünkben, tehát a mutációs változatok a génjeinkben nem véletlenszerűen jönnek létre, hanem célzottan, a túlélést veszélyeztető tényezőkre, jelenségekre

összpontosítva, azokat ellensúlyozandó, kiküszöbölendő. (Ezt az előző megállapítást ajánlom az evolúció-kutatók szíves figyelmébe, mert ennek a tisztázása szerintem hatalmasat lendíthetne az evolúció-kutatáson és általában az embertudományokon!) Tehát összegezve: szerintem minden olyan hatás, késztetés, amelynek nem tudjuk az eredetét, de fontos és az élet fennmaradásával kapcsolatos, szerintem mind az ösztönös késztetéseinkből ered. Az életfenntartó ösztöneink tevékenysége annyira teljeskörű, folyamatos felügyeletet jelent, annyira titokzatos, annyira nehezen érthető módon hat az elménkre, a tudatunkra, tehát ránk, a teljes személyiségünkre, annyira egyöntetűen hat minden emberre, és annyira meghatározza minden pillanatban az érzelmeinket, erősen befolyásolja a gondolatainkat, hogy nemcsak a régi korok embere, hanem még a mai ember is istenként, őrangyalként értelmezi ezt a mindenre kiterjedő, folyamatos

védelmet, befolyást. A lelkiismeret, a lélek ugyanaz, mint az isten. A lelkiismeret működése, hatása annyira egyezik az istenség működésével és hatásával, hogy ha pl. a Biblia bármelyik mondatában (kivéve persze a teremtésről szóló részt) az "isten" szó helyébe a "lelkiismeret" szót tesszük, a mondat ugyanolyan értelmes marad! Mindezeket átgondolva és figyelembe véve az embertudományok legújabb kutatásai eredményeit, az adódó szintézis azt az eredményt adja - számomra legalábbis -, hogy az ember életét lényegében az ösztönei irányítják, a tudat szerepe eléggé csekély. Ilyen értelmű kutatási eredmények már ismertek, Ezequiel Morsella és mások munkássága nyomán. És vajon mi okozza az emberi esendőséget, tehát azt, hogy az ember a döntéseinél sokszor (legtöbbször.) nem a helyes, az erkölcsös utat választja, hanem a helytelen, de könnyebb utat? Ez talán a filozófia egyik legfontosabb

kérdése. Az erre adható válaszhoz tekintsük át, hogyan működnek az evolúciós, életfenntartó ösztöneink! Annak az érdekében, hogy az élő egyed teljesítse az életfenntartó ösztönei késztetéseit, az evolúció során kialakult bennünk (de már a fejlettebb állatokban is) a vágyak rendszere. Ezeket akkor elégítik ki az ösztöneink élvezettel, örömmel, boldogsággal, büszkeséggel stb., tehát az evolúciós jutalmazó érzésekkel, ha az ember hallgat az ösztönei, a lelkiismerete szavára, és teljesíti azok késztetéseit, felvállalja az ösztönös késztetések teljesítésével járó nehézségeket, és a helyes (az erkölcsös!), de nehezebb utat választja, és nem a helytelen (erkölcstelen!), de könnyebb utat, és így nem akadályozza, hanem segíti az evolúció helyes működését, az ÉLET fennmaradását. Mert szerintem ez az emberi élet értelme evolúciós szempontból ! Helyreállítani az evolúció helyes működését, melyet az

emberi értelem és az ezzel lehetségessé vált öncsalás-önámítás a szakadék szélére sodort! Az előző sorokban írtakat elfogadva tehát úgy kell fogalmaznunk, hogy az emberi élet (mint minden életforma) célja az élet fenntartása, és az emberi élet értelme a minél teljesebb erkölcsösség, vagyis az, hogy a lelkiismeretünk szavát minél nagyobb mértékben tartsuk be, mert így segítjük legjobban az evolúció sikerességét, az élet fennmaradását! Ez az alapja az értékeknek, a szépségnek, a jóságnak, az összes pozitív fogalomnak és jelenségnek is, tehát az evolúció számára teljesülő hasznosság mértéke az alapja mindennek, minden értéknek. 1. rész vége 3.15 Újdonság: A transzcendencia A transzcendencia nem valami titokzatos, a való világon túli rejtély, hanem az életfenntartó ösztönökből származó intuíciók, késztetések összessége, hatása A transzcendencia meghatározása Kantnál: "Immanenseknek

nevezzük azokat az elveket, melyek alkalmazása teljességgel a lehetséges tapasztalat korlátain belül marad, transzcendenseknek pedig azokat, melyek a kategóriákat áthágják." Tehát a tudomány, a hétköznapi tapasztalat felől nem megközelíthetők. A transzcendencia meghatározásáról a Kanttól és a filozófiai irodalomban olvasható egyéb ismertetésekkel szemben igen nagy valószínűséggel a genetikai örökítő anyagunkból eredő életfenntartó evolúciós ösztöneink késztetéseivel megmagyarázhatók mindazok a jelenségek, késztetések és értelmezések, amelyeket eddig „a lehetséges tapasztalat korlátain belülről” nem lehetett megmagyarázni. A transzcendencia fogalmát tehát a szó „természetfölötti” értelmében használni tovább nem lehet, mert immáron az életfenntartási ösztönök késztetéseivel megmagyarázható a fogalom és annak a hatása, tehát egyszerű, biológiailag jól értelmezhető fogalmakkal

megértethető a fogalom jelentése. A „transzcendencia” minden bizonnyal akkor lép fel az emberi gondolkodással, érzésekkel kapcsolatban, amikor az életfenntartó ösztöneink sugallatait érzékeljük. Ezek a sugallatok sokszor a kényszer erejével lépnek föl, sokszor valóban csak sugallatként, enyhe befolyásként érzékeljük őket. Az ösztönök késztetései nyilván annál erősebbek, minél fontosabb az evolúció, az élet fennmaradása szempontjából az életünknek az a feladatköre, melynek ellátása, örökítése az adott ösztönfajta hivatása, amellyel kapcsolatban éreztetik a hatásukat. A transzcendencia tehát szerintem nyilvánvalóan azonos az életfenntartó ösztöneinkkel, azok hatásával, és nem "anyagon túli", "képzeletbéli", szellemi képződmény, hanem a biológiai lényünk szerves része. 3.16 Újdonság Az öntranszcendencia leváltása a lelkiismeretre. Az erkölcs meghatározása arról szól, hogy le

akarjuk győzni magunkban a rosszra vivő csábításainkat, késztetéseinket, túl akarunk lendülni ezeken, „meg kell haladnunk saját magunkat”. Látható, hogy az öntranszcendencia lényegében az erkölcsösség alapfeltétele, az az igény, az a kényszer, amely az erkölcsösséghez vezet. Az öntranszcendencia tehát lényegében maga a lelkiismeret, az ösztönös lelki kényszer arra, hogy jók, erkölcsösek legyünk!!! A lelkiismeret az, amely a jutalmazó- és a bűntető érzéseivel hozzásegít minket ahhoz, hogy felülemelkedjünk magunkon, átlendüljünk a holtponton, és felvállaljuk a „helyes út” választásával törvényszerűen együtt járó nehézségeket! Az öntranszcendencia a rosszra vivő kényszereink (pl. a hamis önbecsülés ösztönös kényszere, hétköznapi megfogalmazásban: a hiúságunk, a túlzott, hamis önbecsülésünk, a gőgösségünk, az önhittségünk, de ugyanúgy az eltúlzott élvezet-szerzési vágyunk, a

lustaságunk és az elvtelen könnyebb út keresése stb.) elleni küzdelmünk. Az öntranszcendencia, az önmeghaladás, a divatos meghatározás szerint az önmagunkon való túllendülés fogalma: mára a hivatalos filozófia arra jutott, hogy a boldog és az elégedetlen ember között az a legnagyobb különbség, hogy az előbbi túl tudott lendülni önmagán (Candace A. Vogler megfogalmazása) (Ez egybecseng azzal, amelyet Jézus szájába adtak a Biblia írói: „Aki engem követni akar, annak meg kell tagadnia magát!” Nincs új a Nap alatt!. De hogy mi az bennünk, amin túl kell lendülnünk, amit meg kell tagadnunk magunkban, azt egyik megfogalmazás sem magyarázza el. Én meghatároztam ezt a megtagadandó, akadályt képező tulajdonságot, és ezzel egy szinttel lejjebb ástam az emberi természetben. A boldogságot akkor kapjuk jutalmul az ösztöneinktől, ha engedelmeskedtünk az ösztöneink késztetéseinek, az életfenntartás igényeinek. Tehát a boldog és

az elégedetlen ember között az az érdemi különbség, hogy a boldog ember teljesítette erkölcsi kötelezettségeit, legyőzte a könnyebb útra vivő csábításokat (képes volt ellenállni a rosszra vivő csábításoknak!), a helyes utat választotta, amely az evolúció, az élet fennmaradása számára hasznosabb, és fölvállalta a helyes úttal járó nehézségeket. Az öntranszcendencia, az önmagunkon való túllendülés, a saját magunk meghaladása közelebbről azt jelenti, hogy legyőzzük magunkban az öncélú, elvtelen öröm-és élvezetszerzésre csábító késztetéseink hatására létrejövő hajlamot, késztetést, csábítást, vágyat az evolúciós jutalmazási érzéseknek az erkölcsi könnyebb úton való megszerzésére. De még ennél is lejjebb merészkedtem, és megkerestem azokat az okokat, amelyek az öntranszcendenciának a gyakorlatban leglényegesebb és legtömegesebb előfordulását jelentő esete, a hamis önbecsülés ösztönös

kényszerének a létrejöttéhez vezettek. Szerintem a hamis önbecsülés kényszerét a bennünk élő ösztönös önbecsülési kényszer hatására az ösztönös önámítási kényszer hozza létre. Így a fentiekből össze is állt a három legfontosabb rosszra vivő kényszerünk: az öncsalás-képmutatás, a hamis önbecsülés kényszere és a hamis közösségi kényszer. 3.17 Újdonság Abszolút kategória vagy társadalmi alku kérdése az erkölcs? Az erkölcs Platón szerint abszolút követelmény-rendszer, „isteni eredetű”, tehát minden ember elé ugyanazokat a követelményeket állítja. A ma uralkodó paradigmában az erkölcs, az ún. „társadalmi erkölcs” társadalmi (relatív) kategória, helytől, időtől, körülményektől függő norma-rendszer, tehát alku, egyezkedés, megállapodás kérdése. Ez óriási kockázatokat hordoz magában az élet fennmaradása szempontjából, amelyek egyébként a mai paradigmában mind valóra is váltak,

hiszen az emberi élet a kipusztulás határára került! Már az elnevezés teljesen igaztalan, hazug és nevetséges! Hiszen az erkölcs evolúciós kötődésű fogalom, az evolúciót, az élet fennmaradását szolgálja. Ha az erkölcsi követelményrendszer egyes elemeit semmisnek tekintjük, nem betartandónak, akkor az így kialakult szabályrendszert „társadalmi normáknak” tekinthetjük ugyan, de társadalmi erkölcsnek semmi esetre sem! Legfeljebb a „társadalmi erkölcstelenség” gúnynév illenék rá Ugyanis megcsonkítva a valódi erkölcsi szabályrendszer már nem azonos az erkölcs követelmény-rendszerével! Pl. a „Ne ölj!” parancsa, amely minden fajon belül érvényesül az állatvilágban, ha az alulmaradt egyed a megadás jeleit mutatja, tehát (és ez a lényeg!) a közösség egyik fő evolúciós szabályát, a hierarchikus sorrendet (avagy a "tekintélytiszteletet") immár tiszteletben tartja, és elismeri a versenytárs magasabb

rangját. Ez pedig az igazságosság szintén evolúciós kérdéséhez tartozik. Az igazság az egyik legfontosabb fogalom evolúciós szempontból. A túlélés, az élet folytatódása érdekeit védi, és a túlélésnek többek között az az érdeke, hogy a hatalmi sorban feljebb álló egyed több erőforráshoz férjen hozzá (pl. a szaporodás joga, nagyobb rész a zsákmányból stb.), mint a rangsorban utána következők. Ezt az emberi faj egyedei és közösségei súlyosan megsértik Ölnek, öldökölnek nyakló nélkül, pl. háború vagy kivégzés jogcímén. Hol itt az erkölcs?! Arra már korábban rámutattam, hogy szerintem az erkölcsösség annak a mértéke, hogy a lelkiismeretünk szavát milyen mértékben tartjuk be, milyen mértékben engedelmeskedünk neki. Tehát az erkölcs szorosan a lelkiismerethez kötődik, lényegében annak a szinonimája. A lelkiismeret Lorenz definíciója alapján öröklött emberi vonás, tehát az ösztöneinkkel, a

DNS-ünkkel együtt kapjuk születésünkkor. (Az már más kérdés, hogy a lelkiismeret tartalma az életkorunk, az értelmünk és a tapasztalataink alapján változik, hozzáadódnak az egyéni élet hatásai is.) Mindezekből következően az erkölcs nem lehet alku, társadalmi közmegegyezés kérdése, hanem szigorúan abszolút kategória, független az egyéntől, a kor társadalmától, az adott közösség erkölcsi színvonalától. Az erkölcs az élet fennmaradása szempontjából a legfőbb ösztönös késztetésünk arra, hogy engedelmeskedjünk az ösztöneink késztetéseinek, minden erőnkkel igyekezzünk a helyes utat járni. És ha ehhez hozzávesszük, hogy az isten, az istenség, ahogy ezt ebben az írásban is bizonyítani igyekszem, minden bizonnyal az életfenntartó ösztöneink összesített hatásának a megszemélyesítése, akkor az erkölcs nyilvánvalóan abszolút kategória. Máshonnan közelítve: Az erkölcsi döntéssel kapcsolatban ismert a

„helyes út” és a „könnyebb út” választása közti alapvető különbség. A helyes út választása az én értelmezésemben azt jelenti, hogy az erkölcsös megoldás mellett döntünk, tehát végrehajtjuk az életfenntartó ösztönök nevében hozzánk szóló lelkiismeret intelmeit, megfogadjuk a lelkiismeret szavát, felvállaljuk a helyes úttal törvényszerűen együtt járó nehézségeket. A könnyebb út minden fáradságot elkerül, sem a nehézségeket nem vállalja föl, sem a helyes cselekvést nem hajtja végre az, aki a „könnyebb utat” választja. A könnyebb utat választó azonban ráadásul csal, hamisít is, mert saját magát és a külvilágot is igyekszik becsapni az önámításképmutatás, a csalás, a hamisság, a hazugság segítségével (a kognitív disszonancia jellemző esete!), annak érdekében, hogy az ösztönöktől megkaphassa a vágyait kielégítő jutalomérzéseket, az élvezeteket, az örömöt, a boldogságot stb. Nem

csoda, hogy szinte minden ember a könnyebb utat választja Érdemes meggondolni, hogy milyen élet-ellenes, evolúcióellenes az a sok csalás, hamisság, amit a könnyebb utat választók elkövetnek. Hiszen az élet fennmaradásához állandóan döntéseket kell hoznunk. Ha a valóság ismerete helyett a döntéseink hamis talajra, hamis ismeretekre támaszkodnak, akkor ugyan mennyi esélyünk marad az élet(ünk) fennmaradására?! Ezek ismeretében vajon ki meri-e jelenteni bárki, hogy az erkölcs társadalmi kategória, tehát a társadalmat, a közösséget alkotó emberek közti alku eredménye? Az erkölcsnek szerintem semmi köze a társadalmi erkölcshöz és a társadalmi normákhoz! Legfeljebb, mint a magasban, a távolban lebegő cél, eszmény, a platóni árny-játék a barlang falán, vágyott eszményi állapot. De a „társadalmi norma”, az valóban így, alku, közmegegyezés útján keletkezik. A „társadalmi erkölcs” is. Ezeknek persze nem sok

közük van az erkölcshöz, mert az erkölcs nem ismer kompromisszumot, és töretlen erővel arra törekszik, arra késztet minket, hogy teljesítsük evolúciós feladatainkat, tehát az életfenntartó ösztöneink késztetéseit, és vállaljuk fel az ezek végrehajtásával kapcsolatos nehézségeket is (önkorlátozás, önkritika, önuralom, irgalom, kegyelem, szánalom, stb.) 4. Fejezet Az evolúció filozófiája fogalomtára Aki a Fogalomtár aktuális, legfrissebb tartalmát szeretné olvasni, az az alábbi hivatkozásokon a blogomban elérheti azt: 4.1 Harcz László: Az evolúció filozófiája fogalomtára, A-É 4.2 Harcz László: Az evolúció filozófiája fogalomtára, F-K 4.3 Harcz László: Az evolúció filozófiája fogalomtára, L-Z 2. rész vége 14025 szó, 91834 karakter, 105717 leütés