Content extract
Egyebek Kultúra, művészetek, szabadidő és sport Dr. Kovács Gyula Izsák Jenő karikatúrái I. Izsák Jenő 1953-ban született Budapesten. A Budapest VI kerületi, nagymúltú Kölcsey Ferenc Gimnáziumban a külön rajzórák mellett, diákkorában a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum nyári festő-grafikai kurzusain képezte magát (tanára volt többek között Gyémánt László). Tizennyolc évesen tett OSZKvizsgát (Országos Szórakoztatózenei Központ), majd néhány évig (beat)zenélt, vendéglátózott. Az első karikatúrája 1973-ban jelent meg a Magyar Ifjúságban (később a Füles, a Szabad Föld, a Magyar Hírlap, a Képes Újság, a Zalai Hírlap, a Tolna megyei Népújság,271 a Szolnoki Néplap közölte rajzait, önálló rovatokban). Ettől az időszaktól kezdve, több egyéni és csoportos kiállításon vett részt az angyalföldi József Attila Művelődési Házban.272 1975-től dekoratőrként tevékenykedett a zuglói Danuvia Gépgyárban.
Ekkor kezdett üzemi lapoknak is dolgozni (Danuvia,273 Turbó,274 Patex,275 Hajtómű, SZIM276 Hírlap, Fonómunkás stb.)277 1977-től a Rakéta RegényújIzsák Jenő: Önarcrajz ság is közölte rajzait, illetve címlaprajzait. Egy alkalommal Kárpátalján (Szovjetunió) betiltották a lapot a „pornográf” címlap miatt (Izsák Jenő az önéletrajzában azt írja, hogy a pályája során erre a legbüszkébb). 271 Később Tolnai Néplap. Napjainkban Angyalföldi József Attila Művelődési Központ. 273 A Danuvia Gépipari Vállalat lapja. 274 A Ganz Villamossági Művek lapja. 275 A Patex Újság, a Pamut-Textilművek lapja. 276 A Szerszámgépipari Művek lapja. 277 https://uzemilapok.webnodehu/ – Üzemi lapok Egy szelet az újkori sajtótörténetből (letöltés): 2019. december 20) 272 118 OBSITOS DETEKTÍVEK LAPJA Kulturális és szakmai folyóirat, 2019/1–4. elektronikus szám Külföldön 1977-től szerepelt különböző kiállításokon, valamint részt
vett különféle pályázatokon, Athéntől Montreálig: Marostica, Trento, Bordighera, Tolentino (Olaszország), Akşehir (Törökország), Knokke-Heist (Belgium stb.) és az egykori szocialista országokban is: Bulgária, Kuba, Románia, Csehszlovákia, Szovjetunió, Jugoszlávia. Díjai, elismerései: – Kecskemét 2. helyezés (1979) – Gabrovo Sajtódíj (1979) – Yomiuri Shimbun (Japán) 1. díj (Golden Prize, 1979) Hosszú évekig szellemi szabadfoglalkozásúként dolgozott, jelenleg nyugdíjas.278 Izsák Jenő mindenféle ellentételezés nélkül bocsátotta rendelkezésre karikatúráinak egy részét, amelyet köszönettel nyugtázunk. Itt és most néhány, a rendőri munkát is érintő rajzát közöljük. Megtiszteltetés számunkra, hogy lapunk hasábjain bemutathatjuk munkásságát 278 http://www.galamushu/indexphp?option=com content&view=category&id=245&Itemid=234 – GALAMUS –Napi közéleti reflexiók (letöltés: 2019. december 20) 119
OBSITOS DETEKTÍVEK LAPJA Kulturális és szakmai folyóirat, 2019/1–4. elektronikus szám 120