Philosophy | Studies, essays, thesises » A görög filozófia kialakulása

Gábor Dénes Főiskola (Házi dolgozat) A görög filozófia kialakulása - A kezdetek és a milétoszi iskola Készítette: Web: E-mail: krokpitr http://krok.fwhu zscsoka@hotmail.com Készítés dátuma: 2005. január 6 Tartalom: I. Bevezetés II. A milétoszi iskola - az európai gondolkodás kezdete III. A keleti kultúrák és az ókori görög filozófia kapcsolatai IV. Thalész V. Anaximandrosz VI. Anaximenész I. Bevezetés Világtörténelmünk és gondolkodásunk meghatározó momentuma és gyökere is egyben az ókori görög szellemiség, és annak hagyatéka. Olyan részei ezek életünknek, amely – bár talán közvetlenül nem tudatosul bennünk, de – mindvégig ott él képzeteinkben, vágyainkban, döntéseinkben és reakcióinkban, mindennapjaink folyásában. Már az első filozófusok munkái is, még így, több évezred távlatán túlról tekintve is a „rég-volt” tudás megdöbbentő mértékű ismeretére világítanak rá. Az akkori korok mai

tudományaira vonatkoztatott, arányosított általános értékein mérve, a m ai tudáshalmaz egészének és a m ostani egységesen a társadalom egészére jellemző világszemléleti, etikai, erkölcsi tudást hasonlítva ezek régmúlt megfelelőihez bizonyos, hogy sajnálatos módon szellemi értékeik terén előbbre járhattak akkor, mint a mostani – általános értelemben vett – ember. Lehetetlen nem arra gondolnom, mennyien „pazarolják” értékes idejüket az általuk már megszerzett és elegendőnek vélt tudás burkába zárva; belenyugodva a mindennapok már ismert és megszokott folyásába. Napról napra csak önmagukért és az élvezetekért élni, nem törődve sem környezetükkel, sem tetteik következményeivel. Természetesen értelmetlen emiatt egy-egy emberben keresni az okokat, de maga a tény, az mindenképpen sajnálatos. Ha másért nem is, hát ezért biztosan fontos ezeknek az ősi kultúráknak, azok érdemeinek, erényeinek és

hagyományozóiknak a megismerése; azoké, akik elsősorban nem a saját szükségleteik kielégítésére is képesek voltak áldozni idejükből, sőt! Nem is környezetük igényeinek kedvére, hanem pusztán a tudásuk gyarapításáért és a tudományért magáért is képesek voltak fáradozni (kutatni, elmélkedni), és elgondolkozni a világ dolgairól, törvényszerűségeiről. Van még mit tanulnunk tőlük Bőven A kornak fontos jellemzője és az akkori gondolkodás nemes mivoltának alapja, hogy kezdetben a filozófusok pusztán a bölcselet kérdéseivel elmélkedés okából (theoriés heneken) foglalkoztak, nem pedig – mint a későbbiekben (kevés kivétellel) a hellenisztikus gondolkodók – pusztán eszköznek tekintették a boldogabb, gazdagabb élet elérése érdekében. Így akkortájt a görög filozófia éppen abban különbözött az akkori többi filozófiától (pl.: egyes keleti filozófiák), hogy soha nem hasznáért és eredményeiért, hanem

pusztán önmagáért és az elmélkedés okából művelték. Mai szemmel talán nehéz ezt érteni, de ez a korszak a filozófia méltóságát és értékét éppen annak haszontalan voltában látta. Bár kezdetben az egyes gondolatok és gondolatmenetek, tanok és reflexiók érezhetően a mítoszokon – és azok tartalmilag összefüggő rendszerén, a –, mitológián alapultak, ezáltal mégis azt mondhatjuk, igazából tisztán a görög szellem mélyéről fakadnak. Hogy mégis miért annyira fontos mindenki számára az ókori görög filozófiának megismerése? Mert valahol bizony ezek a tanok voltak évezredekig meghatározóak az európai gondolkodás menetében, annak folyásában; tekintsük akár magát a filozófiát, de akár a tudományos szemléletet, és a nagy történelmi vallások szerepét (utóbbiaknál alapvetően nem kozmológiai, hanem főleg etikai szempontból) Európa életében. A milétoszi filozófusok munkái mindezeknek csírát vető

magvai, rügyei voltak. Az első filozófusok kozmológiai nézetei túl már a hét bölcsnél is megfigyelhetjük a görög ember – mindig a józan ész által korlátoltan – élvezetek iránti vágyát és az élet szeretetét, a későbbi erkölcsi fejlődés számára eredendően tovább hagyományozva a mértéktartás fontosságát és szerepét az emberek életében. Ezt a világszemléletet számos későbbi gondolkodó ma is elgondolkoztató és tanulságos munkái hagyományozták tovább ránk, az utókorra (lásd: sztoikusok, például: Epiktétosz, Seneca, Marcus Aurelius), és még a XX. századi irodalomban is fel-felbukkannak, szinte változatlan formában (hogy csak egyet említsek: Márai Sándor művei). Fontos megjegyeznünk, hogy sajnos ebből a korból, a milétoszi gondolkodók – és a Szókratész előtt élt filozófusok – műveiből közvetlen írásos emlékek nem maradtak ránk, tudásunk töredékeken (fragmentum) és beszámolókon (testimónium)

alapul. Így az itt é lt filozófusok munkáit pontosan nem ismerjük és nem is ismerhetjük; gondolataikat más, később élt filozófusok és történetírók hagyományozták ránk, általában azokat nem teljes terjedelmükben és nem eredeti kontextusukban: többnyire önkényesen, a saját eszméik erősítéseként, illetve más filozófusok, gondolkodók meggyőződéseit gyengítendő. (A ránk hagyományozott fragmentumok és beszámolók legteljesebb gyűjteményét – egészen Szókratészig – Hermann Diels és Walter Kranz: A preszókratikusok töredékei című könyvben gyűjtötték össze.) II. A milétoszi iskola - az európai gondolkodás kezdete A görög gondolkodás kiindulópontjának – és az európai gondolkodás bölcsőjének – a Kis-Ázsiában található ión városállamot tekinthetjük: Milétosz városát. Egyes források szerint a krétaiak alapították Kr.e 1000 kör ül, a Földközi tenger egyik legszebb részén, amely – Hérodotosz

feljegyzései szerint – minden népek között a legszebb vidéken épült. Virágkorát a Kr. e VII század második fele és a Kr e VI század eleje közt élte, fejlett gazdaságának és iparának forrását jól működő kereskedelmükre építették. Erre az időre már kialakultak a városállamok, ahol a királyságot lassan az arisztokrácia uralma, amit néhol a türanniszek, hol pedig oligarchia, egyes városokban pedig a demokrácia váltotta fel. A legnagyobb fejlődés a türanniszek idejére tehető, kiemelkedő és jól működő gazdaságát is jórészt ennek az „államformának” köszönhette. A zsarnoki uralkodók mindent elkövettek, hogy mind anyagilag, mind pedig szellemileg – a többi hasonló berendezkedésű városállamhoz hasonlóan – a legfejlettebb várossá fejlődjön Milétosz. Továbbá nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a fejlett kereskedelem és ipar, valamint a h ajózás nélkülözhetetlenné tette a m atematikai, csillagászati,

földrajzi és mechanikai ismereteik bővítését. A folyamatos árucsere a szellemi élet egy hatékony forrása is lett, hiszen a k ereskedelem útján jutottak hozzá az egyiptomiak, a föníciaiak és más népek tudományos ismereteihez, ami nagyban hozzájárult a v áros nemcsak anyagi, hanem szellemi felemelkedéséhez is. Itt születtek Homérosz költeményei és innen indult útjára az európai eszméket évezredeken át meghatározó filozófiai gondolkodás. Milétosz virágzásának kedvezett az is, hogy békét kötöttek Lídiával, akik ellen korábban többször háborút kellett vívniuk függetlenségük és a kereskedelemben betöltött pozíciójuk megőrzése végett. Miután a város Lídia szövetségese, továbbá nem csak az áruforgalom, hanem – a görögök tudás iránti vágyának köszönhetően, valamint számos gyarmatuk révén is – a népek kultúráinak, szokásainak, művészetének és tudományának is lassan gyűjtőhelye lett (egyre

fejlődő gazdaságuk révén jellemzővé vált a túlnépesedés, ami elindította az emberek kivándorlását, aminek eredményeképp a Földközi-tenger partvidékén gyarmatokat szereztek). Elindulhatott egy folyamat, ami ráterelte az ottani embereket arra, hogy addig megszerzett tudásukat ne csak a maguk nyers valójában használják, hanem azokat pozícionálják és rendszerezzék, egyesítsék és egységesítsék, vagyis egy egésszé formálják - ami bizonyosan sok, addigi ismereteik szerint is megválaszolhatatlan kérdést vetett fel. Így mindezeket összefoglalva – és egyben azok segítségével is – próbálták megérteni a világ eredetének, létezésének kérdéseit. Az akkori görög ember tudásszomja, az anyagi jólét és fényűzés, hedonista és vidám életmód, valamint a politikai élet nyugalma ugyancsak kedvezett ennek a folyamatnak. A források szerint a történelem első filozófusa, Thalész is itt született és itt hirdette nézeteit.

Őt és a többi milétoszi filozófusokat (Anaximandrosz, Anaximenész) elsősorban természetbölcselőknek tekinthetjük, mivel szemléletüket kozmológiai nézeteik jellemzik: mindannyian a természet külső, érzékelhető dolgainak magyarázatát kísérlik meg. Arisztotelész szerint például Thalész is már filozófus, mivel gondolataiban a jelenségek nem a m ítoszok isteneivel azonosított, megszemélyesítő képzelgések és vélekedések, mivel azokat pusztán anyagi síkra vetítette (persze – és ezzel ezt a minősítést megkérdőjelezendő – felfedezhetőek a mitológiai szálak is gondolatmenetében, hiszen nála az őselem a víz, mint ahogy a görög mitológiában is minden Ókeánoszból született). A milétosziak már mindennek eredetét egy közös elvben (arkhé) keresték – igaz, más és más őselvet megjelölve. Mivel az őselvet anyagi természetűnek tartották, az iskola képviselőinek felfogását naív materializmusnak is nevezhetjük;

naív, hiszen felfogásukat – a későbbi görög gondolkodókkal ellentétben – nem vetették alá módszeres ellenőrzésnek. Őket a természet keletkezésének és fennállásának kérdései érdeklik, így minden elvet és lényeget magára az anyagra vezettek vissza; a t ermészet – legalábbis a ránk maradt töredékek alapján – mint anyag bontakozott ki nézeteikben. Thalésznél ez az anyag a víz, Anaximandrosznál egy meghatározhatatlan anyag, az apeiron, Anaximenésznél az aer, azaz a v égtelen lég. Ez a l ényeget alkotó anyag szül aztán magából mindent, amit az ember észrevenni és megismerni képes. Tulajdonképpen mindhárom bölcselő munkájában felfedezhetőek a görög mitológiai – és kozmológiai – gyökerek; legjelentősebb mértékben – ahogy a korábbiakban olvasható – Thalésznél: a v íz elvont fogalmában (mitológiában: Ókeánosz). Viszont nem elégednek meg a kozmogóniák mitológiai elbeszéléseinek

megszemélyesítéseivel, hanem általános absztrakció alapján jutnak egységes elvre, amelyből aztán minden létezőt megérteni, levezetni és magyarázni igyekeznek – így tanukban élesen elválik a mitológia és a filozófia, vagyis a megszemélyesítő fantázia és a reflektáló értelem munkája. III. A keleti kultúrák és az ókori görög filozófia kapcsolatai A mai álláspont szerint vitatható, hogy az ókori görög filozófusok nem álltak kapcsolatban, vagy legalább nem találkoztak volna a k eleti népek vallási nézeteivel. Ezt az álláspontot erősíti, hogy a ránk maradt írások szerint már Thalész is, a későbbiekben pedig Empedoklész, Anaxagorasz és Démokritosz is több keleti népnél járt matematikát, csillagászatot, vagy éppen filozófiát tanulni. További megerősítő tényező az, hogy a görögök fejlett iparuk és kereskedelmük – és ez által utazásaik – révén gyakran kapcsolatba kerülhettek a környező népek

kultúráival és tanaival; így az egyiptomi, perzsa kultúrákkal is, sőt! Bizonyos tanok esetében (mint pl.: már Pitagorasz nézeteiben) nem zárhatóak ki akár az indiai filozófia hatásai sem. Az angol W Jones mutatott rá először, hogy az ind Samkhya szó maga is „számot” jelent, és Pitagorasz rendszerében is a szám foglalja el a központi szerepet, innen származhat továbbá a lélekvándorlás tana is (Barthélemy Saint-Hilaire szerint), ill. L von Schröder szerint Pitagorasz vallási, erkölcsi és matematikai tanai már a Kr.e VI században, sőt korábban is ismertek voltak. Mivel pedig a Pitagorasznak tulajdonított legfontosabb tanok nála mind-mind előzmény nélkül léptek fel, Indiában pedig az adott kornak szellemi életéhez tartoztak, ezért valószínűsíthető azok innét történt átvétele (forrás: Málnási Bartók György). Ugyanez vonatkozhat a matematikai tanaira is, hiszen szinte teljesen bizonyos, hogy számos Pitagorasznak

tulajdonított felfedezés már jóval korábban is ismert volt (lásd később Thalésznél, Egyiptom kapcsán). Továbbá, Thalésszel is kapcsolatban hozható a Samkhya, ahol az arkhé, azaz őselem a víz. A Samkhya szerint pedig minden egy anyagból, az ősvízből lett Hérakleitosz „panta rhei” – minden változik, mozgásban van tana is visszavezethető keleti forrásokra ugyanúgy, mint Empedoklész lélekvándorlásról szóló nézetei. Hérekleitosz esetében gondolhatunk a Samkhya azon tanára, miszerint minden folyamatos változásban van, a világ létét magát pedig a folytonos létesülések és maga a változás tartja fenn, a kozmosz folyamatos megújulásban van. Parmenidész tanaiban is érdekes hasonlóságot vehetünk észre a keleti tanokkal, mégpedig az előbb elmített Samkhyával. A mindegy egy, vagyis a nem keletkezett de létező, örök és elpusztíthatatlan tana, ahol minden állandó és semmi sem változik, megdöbbentő hasonósággal

kerül elő Parmenidész munkájában (érdekes és nem is lehet elmenni amellett, mennyire sokrétű a Samkhya. Többféle, akár teljesen ellentmondó világnézet is felfedezhető benne, amire a legjobb példa, hogy mind Parmenidész, mind Hérakleitosz tanai is visszavezethetőek ide. Csakhogy ezek homlokegyenest ellentétesek egymással) Parmenidész szerint minden csak látszat, mindössze sok részben létezik és ami változásnak látszik, az tulajdonképpen mind-mind állandó és változatlan. Mivel Parmenidész nem csak kijelentette ezt, hanem érvekkel alá is támasztotta, nagyon hosszú ideig, egészen Platónig foglalkoztatta a filozófusokat e gondolatrendszer helytállósága. Állítás: A. Röth, A Gladisch: „a görög filozófia nem a görög szellem autochton szülötte, hanem egyszerű kölcsönzés keleti népek szellemi kincséből” írásba (forrás: Málnási Bartók György). A kölcsönzés forrásai főlek az ind, egyiptomi és perzsa népek vallásai

Hivatkozhattak itt Hérodotoszra, aki leírta, hogy némely kultusz-forma egyenesen Egyiptomból származik, mint pl.: lélekvándorlás tana, Dionüszosz tisztelete, stb Arisztotelész pedig azt tanította, hogy a görögök a matematikát keleti tudósoktól tanulták. Nem csoda hát, hogy bizonyos – főleg egyiptomi és héber filozófusok körében – mind inkább erősebbé válik az a meggyőződés, hogy a görög filozófusok eredetét Egyiptomban, Föníciában; sőt Palesztinában, az Ószövetség irataiban kell keresnünk. Az alexandriai Philo egyenesen azt állította, hogy Platón a bölcseletét a mózesi iratok alapján foglalta írásba. Nos, kétségkívül valószínűsíthető, hogy a görög kultúra sokat köszönhet a keleti népeknek. A misztériumok, vallás és erkölcs terén elsődlegesen az egyiptomiaknak és a föníciaiaknak, de az asztronómia terén minden bizonnyal a babiloniaknak is sok értékes tudással szolgáltak a görögöknek, akik hazájuk

földrajzi adottságai miatt rá voltak utalva arra, hogy folyamatos és gondos figyelemmel kísérjék az időjárás és a környezetük minden változását. Viszont a görög nép és kultúra volt az, amely ezeket az ismereteket összefogta, kategorizálta és rendszerbe szedte, s így a filozófiát öncélú elmélkedéssel, a l ogika eszköztárának teljes felhasználásával kategorizálta és tudománnyá tette. A görögök voltak azok, akik igenis hasznot láttak mindezekben még annak ellenére, hogy közvetlenül nem jutottak semmiféle anyagi előnyhöz e vizsgálódások, fejtegetések elvégzése folytán. Jól szemlélteti ezt a nemes hozzáállást Hérodotosz Solon perzsa király előtt tett (és saját maga által is leírt) állítása: „Ő a világban azért utazik, hogy a dol gokat szemlélje, - theoriés heneke - , azaz magának a szemlélődés kedvéért” (forrás: Málnási Bartók György). IV. Thalész Egyes fennmaradt filozófiatörténeti írások

szerint Thalész Kr.e 640 körül született föníciai szülők gyermekeként, a Thelidák családjából a harmincötödik olimpiász első évében [Hérodotosz, Durisz, Démokritosz, Apollodórosz - A 1.] Apja Examiosz, anyja Kleobuline Őt tartjuk az első természetfilozófusnak [phaleroni Démetritosz: Arkhónok névjegyzéke – A 1.] Más források szerint előkelő származású, tősgyökeres milétoszi születésű volt. Életéről keveset tudunk, gondolatait és tudását – legalábbis valószínűsíthetően, a ránk maradt beszámolók alapján – nem foglalta írásba. Platón azt állította, hogy egyike volt a hét bölcsnek, nézetét az ókori filozófusok többsége is osztotta; szemléletük szerint Thalész nem tekinthető egyértelműen vízválasztónak az akkori bölcselőkhöz képest. Arisztotelész másként vélekedik, szerinte Thalész gondolatvilága már filozófusi, mivel azonosságot lát Thalész és az Ő vizsgálati módszerei között.

Utóbbi azért egy kissé ellentmondásos, ugyanis Arisztotelész írásaiból érzékelhető, hogy nagyon kis ismeretanyaggal rendelkezett Thalésztől, amit végül is úgy használhat a saját igazának bizonyítására, ahogy csak gondolja. Thalész idősebb korában bizonyára szerényen, szegényes sorban élt. A hagyomány szerint ebből az időből maradt ránk mondása: „a bölcsek könnyen meggazdagozhatnak, ha akarnak, de nem ez az, amire ők törekednek” - [A 10]. Úgy gondolom, emellett a mondat mellett nem szabad szó nélkül elmennünk, mivel több minden olvasható ki belőle, mint azt elsőre talán gondolnánk. A második mondatrész a lényeg, ahol értékítéletet hirdet, miszerint neki fontosabb és értékesebb a t udás mindenféle anyagi jólétnél. Viszont ez is csak megerősíthet bennünket, hogy fennmaradt emlékeink alapján valóban Thalész volt az első bölcsességet szerető - aki a tudásért magáért tanult (mint előzőleg írtam, a

legtöbben inkább csak bölcsnek tekintették, mint filozófusnak). Az anyagi jólét lehetőségénél megmaradt a példánál; szemléltetésképpen Rámutatott, hogy a bölcsek nagy vagyonra tehetnek szert, ha akarnak. Kijelentése nem maradt bizonyítatlanul, ugyanis csillagászati ismereteit felhasználva kimutatta, hogy a következő évben bő olajtermés várható, így azt megelőzően télen olcsón bérbe vette az összes milétoszi és kioszi olajsajtolót, mivel akkor még senki sem ígért többet. Amikor elérkezet a betakarítás ideje, mindenki gyorsan szeretett volna hordóhoz jutni, így Thalész tetszés szerint szabhatta meg azok árát, ezzel tetemes haszonra téve szert. Jártas volt a csillagászatban: állították, hogy elsőnek foglalkozott csillagászattal [A 1.], ami valószínűtlen, hiszen bizonyítható, hogy az egyiptomiak például jóval előtte ismerték a csillagok mozgását és állását, amit bizonyít piramisaik alapjának pontosan az

égtájak felé pozícionálása. A fáraók sírkamrájának kijárata észak felé nézett, valamint az Óbirodalom Kr. e több mint 2500 évvel(!) épült három piramisa – nagy valószínűséggel – pont az Orion csillagkép három csillagját jelképezheti (ez a csillagkép egész éven át a horizont fölött marad, ezért is tölthetett be fontos szerepet az egyiptomiak nézeteiben). Thalésznek csillagászati ismeretei pedig összehozhatóak azzal, hogy több írásos emlék szerint járt Egyiptomban és Föníciában is. Megjósolta egy napfogyatkozást is, amely Kr.e 585 május 28-án be is következett, és állítólag ez a „tény” közrejátszott abban, hogy véget ért a lüdek és a médek háborúja (Kroiszosz [Krőzus] seregében is szolgált, hadmérnöki és egyéb tudományokban jártasságát kamatoztatva; pl.: egy folyót térített el másik mederbe, így Kroiszosz seregei átkelhettek a Halüsz folyón – [A 6.]) Továbbá megmérte a nap pályáját

egyik fordulótól a másikig, és elsőnek derített fényt arra, hogy a Nap és a Hold átmérője pályáiknak pontosan 720-ad részével egyenlő. Az évet Ő osztotta elsőnek 365 egyenlő részre. Ez a fennmaradt információ, miszerint ezek a felfedezések Thalész nevéhez fűződnek, véleményem szerint egy elég érdekes, paradox szituációt teremthetnek számos ember gondolataiban, hiszen Thalész tanítványa, Anaximandrosz szerint a Nap- és Holdfogyatkozás azáltal jön létre, hogy az égbolton található kis lyukak, amelyeken keresztül mi ezeket az égitesteket (és a csillagokat) látjuk, be-bedugulnak, s emiatt látjuk a fogyatkozásokat. Viszont ha Thalész egy Napfogyatkozást képes volt előre jelezni, akkor mi vezethette arra Anaximandroszt, hogy mesterével szembeszállva egy teljesen új hipotézissel álljon elő annak ellenére, hogy a Napfogyatkozás bizonyosan bekövetkezett? Talán meglehet, hogy ez más gondolkodó nevéhez fűződik, bár az sem

zárható ki, hogy Anaximandrosz erről a témáról ránk hagyományozott gondolatai korábbiak, mint Thalész megállapítása (igaz, az esemény bekövetkeztekor Anaximandrosz mindössze alig 25 éves lehetett). Ugyan több helyen is vitatják, de Thalésznek tulajdonítanak ezen kívül számos mértani megállapítást is: - Félköríven nyugvó háromszögek mindegyike derékszögű [A 20.] egyenlő szárú háromszögek alapján elhelyezkedő szögek egyenlő nagyságúak [A 20.] Ha két egyenes hossza és a rajta fekvő két szög egyezik, akkor a 2 háromszög egyenlő. Eudémosz szerint Thalész ezzel számította ki a tengeren két hajó egymástól való távolságát (bár nyilvánvaló, hogy nem pont ezzel, hanem a hasonló háromzögekre vonatkozó szabállyal tehette ezt meg). - A hasonló háromszögek ismereteit felhasználva megmérte a piramisok magasságát; ahol a piramis és egy a földbe leszúrt bot árnyékainak hossza úgy aránylik egymáshoz, mint

ahogy a bot és a piramis magassága [A 21.] Utóbbi Thalésznek tulajdonítása véleményem szerint kérdéses, hiszen az Egyiptomból, a középbirodalom idejéről ránk maradt Rhind-papirusz és a Moszkvai Matematikai Papirusz tanusítja, hogy már a milétosziak előtt legalább másfél évezreddel ismerték – többek közt – például a gúla és a csonka gúla térfogatának kiszámítását, ami magában hordozza és feltételezi a derékszögű háromszögek összefüggéseinek pontos ismeretét is. (Forrás: http://wwwsulinethu/termeszetvilaga/archiv/2000/0004/24html) - Thalész állítása szerint a világon minden a vízből ered. Kijelentését arra alapozta, hogy minden étel tartalmaz valamennyi vizet és testünk jórészét is víz alkotja, továbbá – átvitt értelemben ugyan, de – a víz adja az embereknek a megélhetést is, hiszen vízen közlekednek a hajók, valamint állította, hogy minden szárazföldet is víz vesz körül (sőt, a szárazföld a

vízen lebeg, mert a levegőben nem képes megállapodni – [A 12., A 14]) Egyes források kapcsolatba hozták Homérosszal, hogy ebbéli meggyőződését a mitológiára alapozta (Ókeánosz és Téthüsz – [Iliász: II. 755, X IV 271]) Ennek ellenére nála már nem beszélhetünk közvetlenül mitológiai forrásokkal magyarázott, egyszerű bölcseletről, mivel nem él a mítoszokra jellemző megszemélyesítéssel és a vízben már az egyetlent, az ősanyagot, mint princípiumot tekintette; amely minden létezőnek az alapja. Más források szerint ezt a nézetét is az egyiptomiaktól vette át [A 11.] Mivel valószínűsíthető, hogy járt Egyiptomban (további bizonyíték erre, hogy Püthagorasznak javasolta azt is, hogy utazzon Egyiptomba, és pontosan hová menjen, hogy Ő kiktől tanulta ismereteit: memphiszi és dioszpoliszi papok. Valamit egyes források szerint Ő volt, aki először járt ott és hagyományozta a mértant a görögökre, valamint az a tény, hogy

– állítólag – Ő mérte meg először a piramisok magasságát, stb. mind ezt valószínűsítik A fentiekben leírt indoklás szerint persze ez nem valószínű, de a piramisok magasságát nyilván csak a h elyszínen, azaz Egyiptomban mérhette meg – [A 11.]), továbbá amiatt, hogy a Nílus menti népek hite szerint is az élet a vízből keletkezett, nem zárható ki ez a lehetőség sem. Thalész szerint a v ilágegyetem egy [A 13b.], amelynek fő eleve anyagi lényegű és alapeleme, őseleme (arkhé) a víz. Minden vízből van, csak a szükségszerű változáskor ez átalakul egy másként érzékelhető anyaggá, de aztán ismét víz lesz belőle. Vagyis, először vízből keletkezik minden, ez az őselem, és megsemmisülésekor ugyanez az anyag, vagyis víz lesz belőle, miközben lényegében a dolog nem változik, csak megjelenése más. Thalész szerint a változás mozgatórugója a lélek [A 12., A 22] Állítása szerint mindennek lelke van, amely

kijelentését a mágneskővel bizonyítja: az láthatatlan fonalakkal magához vonzza a vasat. Nézete a későbbi Hérakleitosz és – átvitt értelemben, de – Parmenidész tanainak amolyan leegyszerűsített pre-ideája (ez azért is lehet meglepő, mert a két bölcselő tanai szöges ellentétben álltak egymással). Ahol: a folyamatos változás az érzékelés révén nyomon követhető, de mégis, lényegében Thalész szerint minden változatlan, hiszen alapelve örökké egy (víz); ezért valójában semmi sem születik és nem is pusztul el, így ugyanaz a természet, és az örökké meg is marad. Indirekt módon és nagy valószínűséggel csak véletlen egybeesés kapcsán, de – az én olvasatomban, és több mint két évezreddel megelőzve számos újkori tudóst – ebből akár az alig néhány száz éves törvény is kiolvasható, miszerint: „az energia nem vész el, csak átalakul” (Energia-megmaradás törvénye - Joule). V. Anaximandrosz

Anaximandrosz Kr. e 610 körül (az ötvennyolcadik olimpiász második évében) született Milétoszban, Praxiadész fia volt. A milétoszi iskola legjelentősebb alakjának tartják, a fennmaradt testimóniumok szerint Thalész tanításait is hallgatta [A 4.] Az első volt, aki írásos műveket írt [A 7.], méghozzá irodalmi stílusban [B 1] Valószínűleg több műve (és több korszakából) is létezett, mivel a tőle fennmaradt testimóniumok kijelentései számos helyen ellentétben állnak egymással. Sajnos csak nagyon kevés írásos emlékünk maradt fel tőle, de ennek ellenére is nagy jelentőségűnek tekinthetjük munkáját. Például, állítólag az égbolt felépítéséről, a földről és a tengerről Ő készített először térképet, amit – tudomásunk szerint – azelőtt senki nem kísérelt meg. - Ellentmondás: a Hold a fényét a Naptól kapja, vagyis feltételezhette, hogy az égitestek – és ellentétben azzal, amit korábban állított –

lebegnek egy üres térben, hiszen ha azt állítja, hogy a Naptól kapja a fényét, továbbá azt, hogy a Nap nem kisebb a Földnél [A 1.], akkor egyrészt a „rácsos” égboltról szóló elmélete valószínűleg egy korábbi elmélete lehet. Hiszen ha ott a F öldet henger alakúnak írta le [A 25., „ Anaximandrosz a Földet kőoszlophoz hasonlítja” - B 5.], valamint az égboltot ennek palástjának meghosszabbításaként, akkor a Nap legalább akkora, mint a Föld, akkor annak átmérője egyenlő vagy nagyobb a Föld átmérőjénél. Így gyakorlatilag nem férne rá a „palástra”, másrészt nem lennének láthatóak sem csillagok, sem pedig a Hold, így nem lenne mit me gvilágítania ([„a Nap korongja huszonhétszer nagyobb, mint a Földé” - A 11.]) Kérdéses továbbá, hogy hogyan magyarázhatta a b olygók mozgását, hiszen ha a „rács” lyukai nem mozognak együtt a bolygókkal és csillagokkal akár csak egy helyen is, akkor az adott helyen

csillag- és bolygófogyatkozásokat kellene látnunk. Ebből feltételezem, hogy Anaximandrosz ezen állításai feltehetően korai időszakából származnak, és a fent említett elmélete pedig egy kiforrottabb, későbbi időszakból. Ezt erősíti az is, hogy napórát készített a napéjegyenlőségek, az évszakok és az idő felismerésére [A 4.], vagyis tudta, hogy az égen látható égitestek pozíciói változnak, sőt periodikus módon változnak [például: állatövferdeség tényének észrevétele – A 5.] Így nyilván azt is észrevehette, hogy egy májusi éjszakán egész más csillagok láthatóak, mint például novemberben [„Anaximandrosz azt tanítja, hogy a Fiastyúk 31 nappal az őszi napéjegyenlőség után nyugszik le” - A 20.] Ez pedig egy henger alakú égbolton, rácsokon átfénylő tűzzel leírva ilyenformán nem közösíthető. Azt sajnos nem tudjuk, hogy Anaximandrosz hogyan képzelte el a csillagok mozgását. Egy közös paláston

együttmozgó halmazként, vagy pedig minden csillagot külön-külön gyűrűn mozogva. Utóbbi rendszer modellezése túl bonyolult, hiszen minden csillagnak külön-külön gyűrűn kellene mozognia, és ezek közül a Föld tengelyéhez közeliek nagyon kis átmérőjű gyűrűn kellett, hogy mozogjanak. Ez viszont megintcsak ellentmond a henger alakú égboltról írottaknak, hiszen vagy azt feltételezi, hogy ez a hengerpalást végtelen hosszúságú. Ez nem lehet, hiszen a rendszerben a legtávolabbi égitest (a Nap) távolsága is mérhető, viszont a csillagok találhatóak a rendszerben a legközelebb a Földhöz. Kérdés továbbá, hogy mi a helyzet a csillagoknak a horizonttal nem párhuzamos mozgásával. Egyes ókori értelmezések szerint a gyűrűk szöget zárnak be a Föld szimmetriatengelyével, és ezzel jól magyarázható például a köríven mozgás, a horizont alá húzódás. Sajnos erről a gondolatról sincs bizonyítékunk, és a hiányos ismeretanyag

ellenére is számomra – túl nagyratörő és bizonyíthatatlan a gondolat, de – úgy tűnik, ezekbe a gondolatokba beleférhetett már egy félgömb alakú égbolt, egy huszárvágással oldva meg ezzel a vitatható elméletek számos kérdését. - Ellentétes megnyilatkozás továbbá, hogy a Hold – akárcsak a Nap – tűzzel telített kör [A 22.] (itt egyben visszalépés is Thalészhoz képest, de láthatjuk, hogy olyan nézet is maradt fenn Anaximandrosztól – ahogy az előzőekben olvashattuk – a Hold a f ényét a Naptól kapja). Véleményem szerint ez is bizonyíték lehet arra, hogy előbb, illetve később készült munkái kronológiailag keveredtek az azt következendő időkben, bizonytalanná téve azt. Egy biztos: a k evés ismeretanyag, és ezekben is az egymásnak ellentmondó írások tartalmilag sok helyen vetnek fel bennünk kérdéseket. Forrásaink szerint Anaximandrosz nem kezelte külön csillagokat a bolygóktól, hiszen az ekliptika, mint

olyan, akkor még – ismereteink szerint – nem állt a gondolkodók rendelkezésére (a ránk maradt források szerint Oinopidész fedezte fel, Anaximandrosz után 150 évvel). Így itt a bolygók mozgásának ismerete valószínűsíthetően már a gondolkodó számára sem lehetett egyértelmű (de ez szintén csak feltételezés). De itt nem ebben keresendő a lényeg, hiszen Anaximandrosz munkássága a gyakran felvetődő kérdések és ellentmondások ellenére is az akkori világ egyik legértékesebbike, és ami nem csak a kozmosz leírásában mutatkozik. Hiszen Ő volt az első, aki egyetlen rendező elvre vezette vissza, pontosabban a szimmetriára építette kozmológiai elméletét, mint az egyesúlyt fenntartó erőt. Az már más kérdés, hogy a „mindentől egyenlő távolságra van” [A 11.] megállapítás nem helyénvaló, hiszen a henger alakú Föld alástjával párhuzamos paláston nyugvó égbolton a csillagok, a Hold és a Nap is a Fölt egy adott

nyilván pontjától más-más távolságra vannak, minek következtében nem állhat fenn szimmetria. Megjegyzem: talán azt feltételezhette, hogy a palást ellentétes vonalon nyugvó tömegeit tekintve mindig azonos lehetett. De ez csak egyszerű fikció. De Anaximandrosz nézetei nem csak ezért érdekesek: Ő volt az első, aki elvonatkoztatott a konkrét anyagtól, és kijelentette, hogy az őselem nem a víz, hanem egy végtelen, meghatározhatatlan anyag: az apeiron [A 9-11., A 14] Ebből keletkezik minden, amit csak megtapasztalhatunk. Tehát a szubsztrátumot képes volt elméleti síkra helyezni, ami mindenképpen a gondolkodás mítoszok hatásai alól való felszabadulásának első konkrét, jól körülhatárolható ténye a görög filozófiában. Az apeiron folyamatos változásban, mozgásban van (akárcsak Thalész vize), létezése pedig örök, mivel mindig volt és lesz is örökké. Elgondolása szerint az apeiron egy végtelen és örök princípium („Ez

örökkévaló és meg nem öregedő.” [B 2.]), minden létező forrása, amiből szükségszerűen megszületik, majd pedig elpusztulva ide is térnek vissza. „Mert büntetést és jóvátételt fizetnek egymásnak az idő elrendelése szerint” [Szimplikosz: idézet Theophrasztosztól]. Bár e mondat erősen kétséges, hogy eredeti szögekörnyezetében is ezt jelentette, valószínűsíthető, hogy magát a változást egy folyamatos egyenúly fenntartó hatása alá rendelte, ahol – mint az évszakok – egyszer a h ideg, másszor pedig a meleg „uralkodik” (pl. évszakok változása) De ezek közül egyik sem lehet végtelen, hiszen ha az lenne, felülkerekedne a másikon, és felborulna az egyensúly. Így a rendező elv mindenképpen egy ezen felül álló dolog: az aperion (későbbi fejtegetések szerint az aperion anyag, de mennyisége és nagysága meghatározhatatlan. Viszont, ebből keletkezik később minden anyag [Málnási Bartók György: A görög

filozófia története, 41.o]) Későbbi értelmezések szerint Anaximandrosz azt feltételezhette, hogy a dolgok kiválás útján jönnek létre az aperionból, amelyből hideg és meleg jött létre. Mint ahogy Theophrasztosz írta: ebből egy lánggömb keletkezett, amely a Földet körülvevő levegőt körülölelte, és ebből keletkeztek a Nap, a Hold és a csillagok. A tűzgolyó e melegből, a levegő pedig a hidegből keletkezett, majd ezután „vált ki” ebből az égbolt. Ezután a tűzréteg választja ki a földet és a tengereket, majd pedig a tűzből megszülettek a Nap, a Hold és a csillagok. Érdekes látni, hogy a kezdeteknél lánggömböt írt Theophrasztosz, de egy fennmaradt töredék szerint „Anaximandrosz a földet kőoszlophoz hasonlítja” [B 5.] (Megjegyzés: Innen is valószínűsíthető, hogy az értelmezésekből és a későbbi korok gondolkodóinak és nézeteinek, és aktuális meggyőződéseiknek hatására válhattak kevésbé

egyértelművé Anaximandrosz tanai.) A világ keletkezéséről alkotott és ránk maradt nézetei sorában elsőre talán mindez nem tűnhet túlságosan jelentősnek, de nem lehet elsiklani amellett, hogy a későbbi gondolkodóknál visszontlátjuk az apeironról alkotott de elképzelést, továbbgondolt formában (Anaxagorasz nézetei, Leukipposz és Démokritosz atomista elméletei, Parmenidész csillagászati munkája). Ennél már első hallásra is sokkal érdekesebb viszont az élőlények kialakulásáról szóló meggyőződése. Theophrasztosz feljegyzései szerint Anaximandrosz azt tanította, hogy az élőlények a vízben születtek a Nap melegének a hatására. Az emberek sem a mai formájukban jelentek meg a Földön, hanem először halak voltak. Vagyis, vízben élő szervezetek voltak, következésképpen: halak lehettek. A mai tudásunk szerint egyszerűen és a darwini tanokhoz nem hasonlíthatóan (nyilván véltetlen egybeesésként), az evolúcióhoz

hasonló elmélet is körvonalazódik tanaiban. Szerinte minden állatot először egy tüskés burkolat vett körül, majd amikor az élőlények a szárazföldre jöttek, ez a burok meghasadt; ezzel új alakú és tulajdonságú élőlények jöttek létre. Az ember maga is egy halban keletkezett, de miután képessé lett a földi életre, a hal kivetette magából a szárazföldre. V. Anaximenész Anaximenész Anaximandrosz fiatalabb kortársa és egyben tanítványa volt, aki Kr. e kb 585 ben született és bizonyosan Milétoszban élt Nagyon kevés írásos emlékünk maradt tőle Nagyon komoly felismerése, hogy a Nap egy saját fényű égitest, amitől a Hold és a csillagok fényüket nyerik (bizonyos, hogy elméletét nagyban támasztotta megfigyeléseire), de nézetei szerint a csillagok nem kör, hanem félkör alakú pályán mozognak. Az éj beköszöntével egy félkör alakú pályát írnak le, majd a horizont alatt eltűnve, ott egy azzal párhuzamos, vízszintes

pályán jutnak el ismét a kiindulási helyükre. A Földet – Thalészhez hasonlóan – lapos, korong alakúnak vélte, amely a szelek hatására a levegőben lebeg. Ez a nézete Anaximandrosz kozmoszához képest egyértelműen visszalépés volt. Thalészhoz és Anaximandroszhoz hasonlóan, Anaximenész is a világmindenséget egy őselemre, a levegőre vezette vissza (Áer), ami – akárcsak Thalész esetében – egy minőségileg meghatározott anyag, arché. Visszalépésnek tűnhet Anaximandrosz aperionjához képest, de mégis: mintha ezzel akarná a minőségileg meghatározhatatlan „anyagot” meghatározhatóvá tenni. Ez valószínűleg azért a levegő, mert nem ez egy nem látható, de jelenlétét tekintve mégis létező anyag, ami állandó mozgásban van és kölcsönhatások kifejtésére képes (érezzük, hogy fúj a szél, de lényegében nem látjuk, csak a hatásait). Bár erre nem találtam semmiféle utalást, de a levegő, mint arché kapcsolatba

hozható az élettel is: ha nem lélegzünk, előbb-utóbb megfulladunk, tehát állandó függőségi kapcsolatot lehet vonni az élet és a levegő közt, mint ahogy abban is (és erről már maradtak fenn írások), hogy a Föld lebeg, és a levegő tartja egyensúlyban [A 6.] De nemcsak a Föld, hanem a csillagok mozgását is a levegővel hozza kapcsolatba: a szé mozgatja őket pályájukon. Anaximenész szerint a levegőből lett minden, ami kétféle módon történhetett: ritkulással és sűrűsödéssel. Ritkulással a levegő tűzzé, sűrűsödéssel pedig felhővé, vízzé (és jéggé), majd földdé és kővé alakul át. Elsőre bármennyire is naív hangzatú tanról van szó, lényegében ezek a mennyiségi változások által előidézett minőségi változások köszönnek majd vissza az atomista nézetekben. Anaximenész az időjárást is megfigyelte és beépítette tanaiba Megfigyelte, hogy a levegőben felhők keletkeznek, a felhőkből majd eső esik; és a

levegő ritkulása szerinte villámlást, az pedig tüzet eredményezett. A tapasztalati ismeretek és elméleti megfontolások Anaximenész esetében fontosabb szerepet játszanak, mint elődeinél. A levegő sűrűsödését és a ritkulását egy egyszerű példával is magyarázta: ha az ember beszívja a levegőt, akkor hideg, amikor kifújja, akkor pedig meleg, ezt érezzük az ajkunk elé tett kezünkön [B 1.] Szerinte ez egyértelműen igazolta nézetét. Az emberi lelket is a levegővel hozta kapcsolatba. Hasonlóságot és összefüggést vélt felfedezni a kozmosz és a levegő, valamint a test és a lélek közt. A kozmoszt úgyanúgy áthatja és összetartja a levegő, mint az emberi testet a lélek [B 2.] Sőt, az istenek is a levegőből születtek és a levegő nem más, mint egy istenség, egy mindent átható, átfogó világlégek maga (egy fennmaradt töredék egyenesen ki is mond például olyat, hogy „az ember teljes egészében levegő”. [A 22]) Ez a

nézete erősen hasonló Thalész egyik gondolatával, akitől a következő testimónium maradt fenn: „a lélek el van vegyülve az egész mindenségben” [Thalész, A 22.] Anaximenésznek tulajdonítanak számos felismerést is: - Először ő szerkesztett napórát, amellyel képes volt a mérni az árnyékok aránya alapján a napok hosszúságát [A 14a]. - Neki tulajdonítják azt is, hogy felismerte, hogy a Hold a Naptól kapja a fényét, és ha ez nem teljesülhet (takarásban van), akkor következik be a holdfogyatkozás [A 16.] Megjegyzendő, hogy ezt a gondolatot már Thalésznél is megtalálhattuk [Thalész, A 17b]. - Érdekes elmélete a következő: a csillagok tűzből állnak, viszont körülöttük van néhány a Földhöz hasonló test, amelyeket nem láthatunk [A 14.] (Utóbbit elképzelni sem igazán tudom, honnan és miből feltételezhette, hiszen a legközelebbi csillag a Földtől négy fényévnyire található, és csillagok mellett bolygókat ma is csak

alig-alig ismerünk – többnyire a csillag pályáról történő „kilengéseiből” feltételezik létezésüket.) Sajnos mindössze ennyi, ami ránk hagyományozódott Anaximenész tanaiból. Viszont tudjuk, hogy – Anaximenészhez mérten – óvatos, kimért elmélete nagyonis komoly befolyást gyakorolt a későbbi gondolgodók elméleteire. Felhasznált irodalom: - - - Hársing László: A filozófiai gondolkodás – Thalésztől Gadamerig (Bíbor Kiadó – Miskolc, 2000) Peter Kunzmann – Franz-Peter Burkland – Franz Wiedmann: Atlasz Filozófia (Athenaeum Kiadó 1999, 3. kiadás) Filozófiai felvételi (a fragmentumok és testimóniumok idézetei, azonosító kódjaikkal együtt közvetlenül innen kerültek felhasználásra http://www.sulinethu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/1het/filozofia ) Ernan McMullin: A természettudomány céljai ( http://nyitottegyetem.philinsthu/tudfil/ktar/forr ed/mcmullhtm ) Dr. Málnási Bartók György: A görög filozófia története

(Mikes International – Hága, Hollandia, 2002 – http://www.federatioorg/mikes biblhtml ) Betegh Gábor: Antik kozmológiák (http://nyitottegyetem.phil-insthu/filtort/betegh/ ) A történelmi korszak és a kozmogóniai, teogóniai források megértéséhez: Homérosz: Odüsszeia ( http://www.mekiifhu ) Homérosz: Iliász ( http://www.mekiifhu )