Politics | Social democracy » Dr. Kővári Miklós - MSZDP-s gondolatok Gyurcsány Ferenc Megegyezés c. dolgozatához

Gondolatok Gyurcsány Ferenc „Megegyezés” c. dolgozatáról A miniszterelnök-pártelnök nagyívű, kétségtelenül igényes gazdaságtörténeti és politológiai szempontból ismert- és gondolatgazdag írása elismerésreméltó. A jelenkori politikai vezetők egyike sem volna képes (és hajlandó) ilyen mérvű szellemi produkció létrehozására. Pártszempontokon messze felülmutató közérdekűségre és filantrópiája egyedülálló. Hatásossága néhány általános több gyakorlati szempontból azonban megkérdőjelezhető. A tanulmánnyal megcélzott széles társadalmi rétegek körében- nem minden ok nélkül, de főleg kitűnően koncentrált és elismerésre méltóan töretlen és folyamatos, alantas eszközök bevetésével sem takarékoskodó ellenzéki politikai akciók következtében- a szerző, kormánya és pártja nagymértékű tekintélyes és hitelességvesztést szenvedett. Bizonyításul elég utalni a két súlyos választási vereségre és a

népszavazás megrendítő eredményére és a közvélemény kutatások baljós adataira. A koalíció felbomlása és a volt partnerek kiszámíthatatlansága szintén nem erősíti a kormányfő-pártelnök, a kormány és a szocialista pártpolitikai pozícióit, és ezzel együtt társadalmi alkupozícióját. Holott a szerző a tanulmányban tisztes alkut, s azon alapuló megegyezést szorgalmaz. A megegyezés alapja pedig nyilvánvalóan a kölcsönös bizalom. Hogyan állnak a kormányfő középtávon is túlterjedő (Zömmel nem közeli eredményekkel kecsegtető), nagyobbrészt ténylegesen konstruktív javaslatai a parlamenti politikai támogatottság viszonylatában? Ellenségesen elutasító a három ellenzéki párt. Jellemző, hogy részükről semmi jele nem mutatkozik a javaslatok érdemi elemzésének. Ott van még egy ideodacsapódó liberális konglomerátum: kiszámíthatatlan, aligha megbízható Velük szemben egy bámulatosan állóképes szocialista frakció,

mint támogató erő. A kép ezzel együtt sem bíztató. Mit láthatunk a parlamenten kívül? A pesti utcákon az ünnepek táján agressziót, brutális rendzavarást sorozatban, úgy tűnik, hogy -jelen viszonyaink között- elfojthatatlanul. A radikális rendzavarók leggyakoribb-még nyomdafestéket eltűrő szlogenjei: Gyurcsány takarodj, Gyurcsányt a Dunába a többit meg utána stb. Ezek sem a megegyezés felé mutató mondatok. Mondhatnánk: a miniszterelnök nyilván nem a köztéri kalandosokra bízza elképzeléseit. Igaz De óriási tévedés volna azt hinni, hogy ezek mögött a szándékok mögött, ezek mögött az emberek mögött nincs társadalmi illetve politikai támogatás. Van, mégpedig kétféle: aktív, bátorító, vagy csendes egyetértő. És ezekkel az erőkkel szemben nincs elégséges társadalmi ellenállás, sem szervezett sem spontán. Természetlen háborgás helyett kérdezzük Gyurcsány Ferenc társadalomelemzésének szellemében: nem éppen

az állapotok adekvátak jelen és csak centiméterekkel előrevánszorgó társadalmi tudatunkhoz képest? Továbbá, hogy ezen mikor lehet változtatni? A választ mi is megadhatjuk: mostanában aligha. Idetartozónak véljük megjegyezni, hogy véleményünk szerint manapság három szakma áll szembe a baloldal propozícióival, így a miniszterelnök-pártelnök tanulmányával. Az egyik a leghagyományosabb, nagy szervezettel, igen tekintélyes szellemi (lelki) befolyással. Itt hivatásszerű a „nihil novi” Igazságtalan volna, ha nem utalnánk kivételekre De a hangsúly az arányokon van. A másik az orvostársadalom a maga reform által megbolygatott állapotában, kiváltságait főleg hálapénzét féltve. Itt különösen témánál vagyunk: mint ahogy stólapénzért úgy a paraszolvencia után kilátott már számlát, azaz volt-e itt érzékelhető adózási szándék? Mi lehet itt a megegyezés alapja? A harmadik, fokozatosan ellenzékivé vált szakma a

pedagógusoké. Reform által egzisztenciálisan sértett, többlet terhekkel birkózó, kontraszelektált kistársadalom. A miniszterelnök igen jól érzékeli sorsfordításuk szükségességét. Nem tarthatjuk kielégítőnek a tanulmány kommunikálását sem. Nem kapott kellő teret szakpolitikai interpretációkban a leginkább érdekelt rétegeket megcélozva a televízióban, a rádióban és a lapokban. Az elkötelezett baloldali vezetők megnyilvánulásai helyett halhattunk ellenzéki destruálást, elemzői egyrészt-másrészt objektívizálást, relativizálást. Úgy tűnik, hogy az érvelések nagycsatáiban a zászlóvivő meglehetősen magára marad. A baloldal pozícionált funkcionáriusai jóval serényebbek és koncepciózusabbak lehetnének a tömegek megnyerésében, az elpártoltak visszaszerzésében, az ingadozók befolyásolásában. Nem kizárt, hogy irányításuk erősítése, a csapatvezetés nyomatékossága kérhető számon. Tudomásunk szerint a

pártszervezetekben nem tárgyalták meg, nem analizálták a tanulmányt, holott a párttagok és szimpatizánsok soraiban számos személyesen érintett vállalkozó és munkavállaló található, kiknek nyilván lett volna véleményük az adóbürokrácia leépítéséről, az adó és járulékterhek mérsékeléséről. Másrészt ebből a közegből lett volna várható a megegyezés iránt ható pozitív kisugárzás. Mint rokonérzésű jó szomszéd kell megállapítanunk, hogy a Szocialista Párt tagságának aktivizálása, ennek folytán aktivitása messze elmarad a magyar politikában szükségestől. Véleményünk kifejtését a tanulmány általános értékeinek kiemelésével, aláhúzásával kezdtük, majd a hatásosság kérdéseit részleteztük. Utóbbihoz tartozik szerény bírálatunk, miszerint a tömegekhez forduló szerző szelektálhatta, tömöríthette rövidebbre foghatta volna mondókáját a közvetlenül előttünk álló problémák feltárására

és mérséklésére koncentrálva, az elvi útmutatások terjedelméből a praktikus megoldásoknak adva teret. Ehhez a gondolatmenethez illeszkedve mi a tanulmány V. és VI oldalain kifejtett a közeli jövőhöz és mindennapjainkhoz kapcsolódó megállapításokhoz, következtetésekhez és javaslatokhoz csatolódunk szerény véleményeinkkel. Ez a kérdéskör az adóügyeket tartalmazza különböző aspektusokból. Követjük a szerző gondolatmenetét. 1. Messzemenően egyetértünk azzal, hogy az adó- és az adóigazgatás rendszerének egyszerűsítése és az adóterhelés csökkentése elkerülhetetlen, az adózók körének egyidejű kiterjesztése mellett. Isten óvjon azonban a szakszerűtlen, átgondolatlan és előkészítetlen adó és adóeljárás egyszerűsítéstől mely a valóban szükséges adóügyviteli elemek egyikét másikét irtaná ki, mert az ennek nyomán szükségessé váló kapkodó pótcselekvések újbóli bürokratikus vadhajtásokhoz

vezetnének. 2. Szociáldemokrata alapelvként fogadhatjuk el, hogy csak úgy szabad csökkenteni az adókat és járulékokat, hogy ez ne veszélyeztesse a konvergencia programban a következő évekre kitűzött hiánycél tartását és ne csökkenjen a jelenlegi jóléti és szociális biztonság színvonala. 3. Egyetértünk azzal, hogy a társadalmi kultúra szerves részét képező adómorál erősítését az adóbefizetési hajlandóság befolyásolása jelenti. Valószínűsíthető, hogy az adózók magatartását kedvezően befolyásolná egy jelentékeny adó (és) járulékcsökkentés. Az ezermilliárdos csökkentés gondolata, felvetése egzakt érvelés, számítások ismerete nélkül nem minősíthető. 4. Nem értettünk teljesen egyet a szerzővel, amikor az adócsökkentés ellentételezését teljességgel kizárja a költségvetési kiadások csökkentése vonalán. Nem tartjuk ugyanis teljesen elképzelhetetlennek az államigazgatás további reformjával

összefüggő megtakarítás lehetőségét. Valódi reformra gondolunk és elvetjük a fűnyírórendszert Az államigazgatási folyamatok átgondolt racionalizálására utalunk, tudományos előkészítésre, fokozatosságra és konszenzusra gondolunk. Mindezek próbája alá vetve lehetne eldönteni a pénzkeretek módosítását. A tennivalók időigénye nagy valószínűséggel túllépne a hátralevő ciklusidőn. Ezt a költségvetési lépést a középtávba kellene és lehetne áthelyezni, amennyiben beilleszthető lenne az akkori kormányzati koncepcióba. A téma összefügg a regionalizáció kérdésével és a megyerendszerhez való nehezen magyarázható konzervatív ragaszkodással. Nem egészen így áll a kérdés az állami beruházásokkal, az ott elérhető megtakarításokkal. Közvéleményünkben- az ellenzék által is szítottan- komoly kételyek élnek azok alapos megfontolását, előkészítését és kivitelezését illetően. Sőt egyik-másik

szükségességét illetően is. Állandó szóbeszéd tárgya a látványos, de méregdrága délbalatoni híd Botránykő a budapesti 4sz.metro, melyet a gazdasági és közlekedési miniszter az előkészitetlenség iskolapéldájának minősített. 5. Egyetértünk az adóátcsoportosítási elképzelések között az ÁFA emelésének káros: inflációgerjesztő és antiszociális minősítésével, következésképpen számításon kívül hagyásával, az ötlet elvetésével. 6. Messzemenően egyetértünk a feketegazdaság nemzeti érdekeket sértő, immorális jellegével illetve hatásával. Indokolt a miniszterelnök álláspontja, melyet érdemes szó szerint idézni: „Az aktív szociális piacgazdaság sikeres modellje a normák, szabályok következetes betartására, átláthatatlan alkuk és szabálykerülés helyett polgári viselkedésre jogtartó mentalitásra épül. Vegyük komolyan, amit mondtunk” A fenti igazság ellenére, mint tudjuk, mindenütt létezik

és funkcionál a maga sajátos módján és igen differenciált körülményei között,(csak az arányok eltérőek) a feketegazdaság. Feltehetően éppen azért mert a gazdaság piacgazdaság. És úgy tűnik, hogy a piacgazdaság törölhetetlen velejárója a szabályokon túli feketének mondott gazdaság. Legkonkrétabb veszélye, hogy túltengése esetén felboríthatja az államháztartás egyensúlyát. 7. A mondottakból következik, hogy vizsgálat tárgyává kell tenni a hazai feketegazdaság arányát, méreteit; ezt teszi tanulmányában a miniszterelnök-pártelnök. Idézzük: „a szürke és feketegazdaság aránya nálunk mintegy 20%.” Ez rettentően magas arány, nagyjából kétszerese a nyugat-európai országokban tapasztaltnak. Nemzeti jövedelmünk nagyságát figyelembe véve mintegy hatezermilliárd forint fordul meg úgy a gazdaságban, hogy nem vesz részt a közteherviselésben. Ennek a hatalmas összegnek az adó és járuléktartalma hozzávetőleg

2400 milliárd forint. Ha figyelembe veszzük a szürke és feketegazdaság „természetesnek” tekintett átlagos európai szintjét, akkor is legalább 1000-1200 milliárd forinttól esünk el, illetve esnek el a tisztességes adófizetők. A különbség valóban tetemes és a felsejlő veszélyhelyzet cselekvésre ösztönöz. De ismerjük-e alaposan és analizáltan az eltérés okait? Ennek feltárásával a tanulmány, adósunk marad. Pedig e nélkül a helyzet reális megítélése, a tennivalók racionális megfogalmazása és a várható eredmények kilátásai többé-kevésbé homályban maradnak. Feltehető a kérdés, hogy mi van akkor, ha a szegényebb sorsú országok magasabb „feketeségi rátája” legalsóbb részben szükségszerű és a fennmaradási, megélhetési gondokból táplálkozik? Itt az erőteljes fellépés eredménytelen marad, vagy súlyos szociális feszültségekhez vezet. Az okok ismerete és az intézkedések megfontolt differenciálása

látszik indokoltnak. 8. Fentiek elmondása után értelmezést kíván a „megváltó” zéró tolerancia, a még szigorúbb fellépés, melyhez a szerző partneri együttműködést, támogatást kér. A szigorítás módszertanáról semmit nem olvashatunk. Ezen a hiányon túllépve a tanulmány már a szigorítás ellentételezéséről beszél, például így: „a büntetéssel való időnként oktalan fenyegetést, a sokszor zaklatásnak megélt gyakori ellenőrzést fel kell váltani tanácsadással, segítségnyújtással”. Ezen kívül a szerző tanulmányának III oldalán szól az adóeljárás egyszerűsítéséről, az adóigazgatással egyetemlegesen, továbbá arról, hogy az adóhatóság vállaljon át az adózóktól széles körűen és nagy volumenben adóbevallási teendőket. Érthető és támogatást érdemlő az „emberarcú adóztatás” felé törekvés. De hogyan lesz elérhető a szükséges többletadó és járulékbevétel? 9. Egyéb

intézkedések mellett megőrzi jelentőségét az adóellenőrzés, melynek hatásfokavéleményünk szerint- még lényegesen növelhető Mindenekelőtt az adóellenőri apparátus anyagi és erkölcsi elismerésének jól érzékelhető javításával. Ez egyrészt meggátolná vagy erőteljesen mérsékelné az értékes munkaerő elszivárgását erről a konfrontatív pályáról, másrészt lehetővé tenni az állomány megújítását, sőt feltétlenül szükséges bővítését jól képzett és a gazdaság dolgaiban már jártas szakemberekkel. Javítani kell az ellenőrzések előkészítettségét, programozottságát. Az ellenőrzések időtartamát a vizsgált egységes sajátosságaitól függően, a reális munkaszükségletnek megfelelően kell megállapítani. Az adott feladatok súlyának megfelelően kell erőösszpontosítást vagy átcsoportosítást végezni. Speciális feladatokat ellátó cégek vizsgálata esetében már kipróbált, megfelelő külső

szakértők bevonását kell kezdeményezni. Adott esetekben lényegesen javíthatják az ellenőrzés hatásfokát, az ellenőrzők informáltságát a csatlakozó vagy ütköztető ellenőrzések a vizsgált cég partnereinél. Az adómorál javulását eredményezheti a szankciók egyediesítése. A véletlen, vagy kisebb súlyú, illetve első ízben elkövetett szabálysértések esetén elegendőnek látszik az elkövető nyilvántartásba vétele és figyelmeztetése. Meredek progressziót javaslunk viszont a hibák súlyának és gyakoriságának függvényében. A működés felfüggesztését az esetek szűk körére kellene korlátozni. Az adóhatóság partneri, instruktív szerepének nem lehet helye a szándékos, szövetkezetten, fondorlatosan elkövetett szabálysértések esetében. Nagyobb súlyt kellene fordítani a közérdekű bejelentések igénylésére és kivizsgálására. A feketegazdaság elleni fellépésben szabályozott szerepet kell, hogy kapjon a

könyvvizsgálói hálózat illetve a könyvvizsgálók kamarája. Kívánatos volna, ha a Pénzügyminisztérium kezdeményezné az adóhatóság és az említett kamara együttműködését a célszerű erőegyesítés érdekében. 10. A tanulmány adó-és járulékkoncepciója két oszlopon nyugszik A kifehérítő hatásúnak feltételezett tehercsökkentésen és a zérótolerancián. Az utóbbiról, melyet inkább ésszerű szigorításnak neveznénk, kifejtettük véleményünket. A tehercsökkentés több szempontból is előnyösnek tűnik: növelheti a vállalkozási ambíciókat, javíthatná a vállalkozások versenyképességét, jobbíthatná a foglalkoztatottságot, sőt lényegében mindezekből következően növelhetné az adó és járulékalapot. A miniszterelnök hivatkozik az érdekképviseletek véleményére, miszerint az érzékelhetően jelentős tehercsökkentésre a gazdaság fehérítően reagálna. Ez az elméleti konstrukció több kérdőjelet is

hordoz. 1. A gazdaság mobilizálásához több feltétel együtthatása szükséges Az egyik (de csak az egyik) lehet a tehercsökkentés. Ha ez a koaktivitás nem valósul meg, akkor nincs alapja a legjobb indulatú fehérítési szándéknak sem. (A jogkövetési ambíciókat ilyen esetben, mármint a tényezők koaktivitása esetében is, serkenteni kell az ésszerűen fejlesztett és szigorított adóellenőrzéssel). 2. Ha a tehercsökkentés (más tényezőkkel szerencsésen társulva) tényleg adó és járulékalap bővülést eredményezne, az csak ütemeltolódással realizálódhatna. Kérdés, hogy milyen időtávon belüli volna az impulzus hatása (és milyen mértékű). Az első lépés terhe és kockázata tehát mindenképpen a nagyon is behatárolt költségvetésé. Ezzel a szerző is számol és a startévre a tehercsökkentés miatt kieső bevétel ellentételezésére elkülönített tartalék- meghatározást helyez kilátásba. A konstrukció így válik

teljessé. És egyáltalán működőképessé Nagy kérdés azonban, hogy a nemzetközi pénzvilág súlyos gondjai a magyar gazdaságot is érintve nem kényszerítenek bennünket olyan lépésekre, melyek a szóban forgó céltartalékot veszélyeztetik? Balatonfüred 2008.0926 Dr. Kővári Miklós MSZDP Budapest