Psychology | Studies, essays, thesises » A család és a média

1 A család és a média Napjainkban az összes közlésmód, legyen az írott, beszélt, mozgó, álló vagy grafikus, egyetlen alapnyelvre kezd korlátozódni: ez pedig a digitális nyelv. Az információk tárolásának, megszerzésének és továbbításának lehetõsége egyúttal világunk méretét is csökkentette. Bármelyik országban történik valami, az bizonyosan azonnal és kézzelfogható módon hatást gyakorol az összes többi országra. Ezért hihetetlenül egyszerûvé vált a szokások, sztereotípiák fellazítása, az új kulturális elemek bevezetése más területeken is, egyáltalán az emberek befolyásolása minden vonatkozásban. A tömegmédia egyúttal a társadalom alakulásában is kulcsfontosságú szerephez jutott. Nagyrészt ez az információáradat az oka, hogy sokan egyre nagyobb aggodalommal gondolnak arra, vajon milyen világot fogunk a gyermekeinkre hagyni. A nevelési probléma, a keresztény probléma inkább az, hogy milyen gyermekeket

hagyunk majd ennek a világnak. A média számos olyan viselkedésmintát mutat be, melyek ugyan valóban léteznek a társadalomban, ám eltérnek azoktól az értékektõl, amelyeket családjaink számára fontosnak tartunk. Vagy éppen ütköznek az értékrendünkkel. Ezen viselkedésminták gyakori és ismételt bemutatása következtében az olvasók, hallgatók, vagy nézõk könnyen juthatnak arra a véleményre, hogy ezek a viselkedésformák normálisak, tehát helyesek. A tanulás vak utánzás útján jön létre, ahelyett, hogy gondolkodási folyamat és személyes döntés elõzné meg. Ugyanakkor némi személyes tapasztalat nem kellõ áttekintés mellett könnyen vezethet túlságosan leegyszerûsített következtetésekhez. Nyilvánvaló, hogy a média valóban befolyásolja a család tagjait, ám adott viselkedésformákat közvetlenül és kizárólag a média hatására visszavezetni csak a legritkább esetben helyénvaló. Például a gyermekek nem kizárólag

azért viselkednek erõszakosan, mert a televízióban erõszakosságot láttak - habár a televízió is fontos viselkedésformáló tényezõ lehet. Az írott szó, a képek és a hang hatása más és más. Ezért amikor vizsgálódunk, nem vehetjük ezeket egy kalap alá. A televízió gyorsan váltakozó képi impulzusokat használ arra, hogy a nézõ figyelmét lekösse. Ez hatással van a gyermekekre és nagymértékben megnehezíti számukra, hogy odafigyeljenek például a tanárra - aki nyilvánvalóan nem mozog olyan gyorsan, mint a képek -, vagy hogy el tudjanak gyönyörködni egy állóképben, legyen az akár a szép kilátás egy hegytetõrõl, akár valakinek az arca. A képsorok váltakozásának sebessége szüntelen aktivitást kíván, ami rombolja a gondolkodó magatartásformákat. Ami az írott szót illeti, probléma adódik abból, hogy sokan éppen azért adnak neki hitelt, mert "maradandóbb", tehát ahhoz, hogy egy olvasmány valóban építõ

hatású legyen, több figyelemre és kritikus gondolkodásra van szükség. Végül pedig a hanghatások következtében - például, ha valaki bizonyos modern zenéket hallgat - a fül olyan szavakat fogad be, melyek veszélyes gondolatokat fejezhetnek ki. A 2 ritmus is átadódik és az egész személyiséget testestõl-lelkestõl kiforgathatja magából. A harmadik probléma egyrészt azokkal a jellegzetes értékekkel kapcsolatos, amelyek a hírértékűnek tekintett magatartásformák mögött rejlenek sok esetben. Sajnos a hírek mögött igen gyakran olyan negatív értékek állnak, mint a gyűlölet, az önzés, az õszak, er a féktelen szex , a korrupció, a lojalitás hiánya, a hatalom. Másrészt problematikusak a közvéleményt befolyásoló értékek is. Az üzenet néha ez: "vegyél meg, és meglátod, milyen jól érzed majd magad". Máskor így szól az üzenet: "szerezz több pénzt - szerezz nagyobb hatalmat". Ezek az értékek

legtöbbször nem nyilvánvalóan fejezõdnek ki, s ettõl az üzenetek már nyílt vagy tudatalatti manipulációvá válnak. A következõ értékprobléma annak a bizalomnak a megalapozatlanságából adódik, mellyel bizonyos tevékenységek vagy emberek felé fordulnak a befogadók. Például általánosan elterjedt az a nézet, hogy a sporttudósítások, közvetítések nézése, hallgatása, vagy olvasása elfogadható, sõt javasolt. Régebben talán igaz lett volna az az állítás, hogy a sport alapvetõen olyan értékekhez kötõdik, mint a bajtársiasság, a barátság, a fair play, az összetartás, vagy az egészséges fizikai fejlõdés. Ma azonban azt mondhatnánk, hogy a sportnak sokkal több köze van a pénzhez, a minden áron gyõzni akaráshoz, az önimádathoz, vagy a tökéletes szépségű test kultuszához. Másrészt hajlamosak az emberek túlságosan is nagy jelentõséget tulajdonítani bizonyos személyek véleményének kizárólag azért, mert gyakran

szerepelnek a televízióban, vagy újságcikkeik révén ismertekké válnak - holott esetleg egyáltalán nem szakértõi az általuk tárgyalt témáknak. A televízióval kapcsolatban merül fel a következõ nehézség, melyrõl gyakran elfeledkeznek. Általánosságban elmondható, hogy a megelégedettség érzése egyenes arányban áll annak az erõfeszítésnek a nagyságával, amelyet egy adott eredmény elérése érdekében kifejtünk. Például egy csodaszép kilátás, amely a hegytetõn tárul a szemünk elé, miután fáradsággal megmásztuk a hegyet; vagy egy sikeres vizsga, amelyet komoly felkészülés elõzött meg. A televíziónál azonban felbomlik az erõfeszítés és a megelégedettség-érzés közötti alapvetõ összefüggés. Nagyszer ű, csodálatos eredményekhez juthatunk a televízió által (például amikor a világ másik felérõl élõ adásban közvetített sporteseményt nézünk) anélkül, hogy ezért bármiféle erõfeszítést tennénk.

Csak egy gombot kell érte megnyomnunk Az emberek magatartását pedig könnyen befolyásolhatja az, ha megszokják, hogy minden erõfeszítés nélkül juthatnak hihetetlen eredményekhez. Például eredményezheti azt, hogy a házastársak elvesztik egymás iránti türelmüket, mert nem fejlõdött ki bennük az akarat, hogy türelmesek legyenek. Végül pedig érdemes volna figyelmet szentelni annak, hogy milyen képet fest a média magáról a családról. A leggyakrabban ábrázolt helyzetek: konfliktus a családban, konfliktus a házastársak között, konfliktus a gyermekek és szüleik között. Gyakran megkérdõjelezõdik a szülõi hatalom A családi életben a megértés hiányát, a hűtlenséget, a bizalomhiányt és az erõszak számtalan fajtáját mutatják be. Ez már önmagában véve is problematikus, mint arra elõbb már rámutattunk. De ráadásul ott vannak az ilyen jellegű problémák orvoslására ajánlott "megoldások". Ezek lényege 3

általában nem az, hogy "tarts ki a társad mellett, találjatok közös megoldást, bírjátok ki, míg a nehézségek véget nem érnek. A család egysége megéri a küzdelmet". Az üzenet inkább így hangzik: "Fölösleges szenvedni Törj ki Keress új megoldást." A családot így olyan átmeneti élethelyzetként tüntetik fel, mint ami esetleg egyik nap létezik, de a következõ napon már nem. Ha pedig a család maradandóságát aláássák, akkor az ember személyes biztonságának legfontosabb biztosítéka rendül meg. A CSALÁD ÉS A CSALÁDI ÉLET Induljunk ki abból, hogy minden egyes családtagnak egyedülálló lehetõsége van arra, hogy elfogadják olyannak, amilyen. Ez belsõ egyéniségük különféle megnyilvánulási formáinak az elfogadását jelenti. Az összes többi szervezetben a személyt alapvetően inkább a teljesítménye, mintsem az egyénisége alapján fogadják el. A családban uralkodó bensõséges, elfogadó, spontán

légkör azt eredményezi, hogy a külsõ befolyások felé sem fordulnak kritikusan. A média szinte úgy van jelen a családi otthonban, mint egy újabb családtag. Kevés szervezett figyelem irányul rá, ugyanakkor tartalma és a rá szánt idõ nem a családi értékeket erõsíti. A család az a hely, ahol az együtt élõ embereknek az asztalközösség és az egymással megosztott élettér stb. révén különleges lehetõségük van az egymás közti kommunikációra. Ahhoz, hogy kommunikáció jöjjön létre, közös érdeklõdésre vagy közös értékekre van szükség. Gyakran megtörténik, - talán mert a szülõk nem gondolkoznak azon, milyen témákról beszélgethetnének gyermekeikkel -, hogy az egyetlen közös "érték" a média által "feltálalt" téma. Ez azt jelentheti, hogy a családon belüli közös növekedés számos lehetõségét mulasztják el, miközben külsõ történésekrõl folytatnak felszínes beszélgetéseket. Ugyanakkor

a család az a hely, ahol minden családtagnak megvan a lehetõsége rá, hogy elvonuljon és egyedül lehessen. (Ez természetesen nincs mindenütt így, mert vannak nagy családok, akik kénytelenek szűk helyen élni, és a családtagoknak ott semmiféle lehetõségük nincs az egyedüllétre.) A személyes egyedüllétre való lehetõség szintén teremthet olyan helyzeteket, amikor a családtagok nem beszélgetnek egymással, hanem inkább elvonulnak saját szobájukba, ahol mindenkit leköt a saját televíziója, rádiója, olvasmánya. Mivel a családon belül minden családtagot egyedülálló módon fogadnak el olyannak, amilyen, ezért mindenkinek különleges lehetõsége van arra, hogy saját egyéni stílusát kialakítsa. A család gazdagságát ezen egyéni stílusok összessége adja mindaddig, amíg az egyes családtagoknak valódi közös értékeik vannak. A média problémája ebben a vonatkozásban ott rejlik, hogy az egyes családtagok értékrendjének

befolyásolása az otthont egymással "véletlenségbõl" rokoni kapcsolatban álló emberek közös szállásává degradálhatja - de ugyanez lehet az eredménye az egymásra szánt idõ vagy figyelem hiányának is. 4 Alapvetõen kimondhatjuk azt, hogy az élet végcélja - s éppen ezért a nevelésé is - a boldogság. A klasszikus gondolkodás szerint a boldogságra a jóról való gondolkodás eredményeképpen találhatunk rá. Ám minél inkább felfogjuk a jót, annál inkább felismerjük a rosszat is. Az ember számára pedig szenvedést okoz, ha olyasmire gondol, amirõl tudja, hogy rossz, amint szenvedéssel jár a valamely jótól való megfosztottság érzése is. Azt mondhatjuk, hogy a szeretet az akarat radikális válasza mindarra, ami jó. Ezért tehát minél inkább szeretünk, annál inkább szenvedünk! Sokan nem akarnak ilyen módon szembenézni az élettel, és amennyire csak tehetik, kerülik a mások felé való elkötelezõdést. Ha

elfogadjuk, hogy az élet végcélja a boldogság, akkor azt is látnunk kell, hogy a média - a rosszat tárgyilagosan elénk táró híradásai által - vagy szenvedést okoz, vagy pedig közömbössé tesz arra, mi a jó és mi a rossz. A közömbösség által ugyanis elkerülhetõvé válik a szenvedés, valamint kikerülhetõvé annak elfogadása, hogy az embernek igenis küzdenie kell önmaga jobbításáért és azért, hogy másokon segíthessen. MIT TEHET A CSALÁD? Annak megfontolásával, hogy mit tehet, vagy mit tegyen, közvetlenül maga a tömegtájékoztatás. Az elsõ kérdés, amelyre választ keresünk, a következõ: A médiát önmagában véve negatívan kell-e megítélnünk, vagy pedig inkább a megfelelõ szabályozás kérdése az, hogy kínálata ténylegesen hasznunkra válik-e? Szükség van tömegtájékoztatásra, de olyan tömegtájékoztatásra, mely valós, sokrétû információkat közöl. A média valóban tükrözi a körülöttünk végbemenõ

események nagy részét, s ezekrõl tudnunk kell ahhoz, hogy megfelelõ lépéseket tehessünk céljaink elérése felé ebben a világban. Nem hinném, hogy a média tudatosan támadni akarná a családi értékeket. Amire szükség van, az a családok és a média közötti jobb együttmûködés. Egyes tömegtájékoztatási eszközök ugyanakkor abba a kísértésbe eshetnek, hogy nem megfelelõ információkat vagy témákat kínálnak olyan idõszakokban, amikor a médiához könnyen hozzáférhetnek a családok kritikus gondolkodásra kevéssé vagy egyáltalán nem képes tagjai. Talán érdemes volna ezzel kapcsolatban olyan törvényeket hozni, melyek megvédenék a magukat megvédeni nem tudókat. Az Európai Közösségek Tanácsának 1989. október 3-án kelt utasítása külön utal a fiatalkorúak védelmére. A tagállamok garantálják, hogy a televízióadások nem tartalmaznak olyan mûsorokat, melyek komolyan veszélyeztethetik a gyermekek testi, szellemi,

erkölcsi fejlõdését, különösképpen pedig olyan mûsorokat, melyek pornográf vagy öncélú erõszakoskodást bemutató jeleneteket tartalmaznak. Mint mindig, a kérdés kulcsa itt is az, hogyan értelmezzük a törvényt. Más részrõl a családok és a családmozgalmak megpróbálkozhatnak a média közvetlen befolyásolásával. Sok példa igazolja ilyen kezdeményezések sikerét. A hirdetõk tudják, hogy egyetlen beérkezett levél további mintegy 5 25.000 ember véleményét fejezi ki, és nem áll szándékukban, hogy lehetséges vevõiket magukra haragítsák. Plurális, összetett társadalomban élünk, és nem hiszem, hogy a megoldást a kivételezõ protekcionizmus jelentené. Inkább a lehetõ legnagyobb valósághűségre volna szükség a médiában, és arra, hogyõségünk lehet legyen kiválasztani azt a médiumot, amely véleményünk szerint családi értékeinket támogatja és erõsíti. Akik más oldalról közelítik meg a kérdést, azt mondják,

hogy mivel plurális társadalomban élünk, az összes fajta értéknek meg lehet és meg is kell jelennie a médiában. Ez a gondolkodásmód azonban támadhatja a családot, sõt a társadalom egészét is. Bármiféle egység, tehát a társadalom és az emberek közti kommunikáció is feltételez valamilyen közös értékrendet. Ha elõször találkozom valakivel, elkezdhetek vele olyan témákról beszélgetni, melyek számomra fontosak, tehát értékesek. Ám ha az illetõt nem érdeklik ezek a témák, akkor nem tudok vele kapcsolatot teremteni, kommunikálni. Ha erre elõhozom a sport témakörét, s ez érdekli õt, akkor találtunk közös értéket, és a kommunikáció elindulhat. Ha az emberek közti kommunikációt kívánjuk elõmozdítani, akkor igen hasznos volna, ha a média bizonyos valóban pozitív értékeket mutatna be, ábrázolna és erõsítene meg. Például: felelõsség, igazságosság, mások elviselése vagy szolgálata. Más, alapvetõen destruktív

értékeket csak módjával és szigorú ellenõrzés mellett volna szabad szerepeltetni. Például: erõszak, mások iránti közömbösség, gyűlölet, hátrányos megkülönböztetés, önzés. Ebben a kérdésben, úgy hiszem, felelõsségteljes személyeknek meg kellene kísérelniük a média befolyásolását. A család szempontjából továbbá több mint hasznos volna, ha olyan közvetítéseket, műsorokat is találnánk, melyek a családot mint apa, anya és gyermekeik közösségét ábrázolja! Bár elsõként a médiát érintõ közvetlen teendõkrõl volt szó, valójában arra van szükség, hogy a családok megtanulják a média megfelelõ használatát otthonukban. Könnyen kitűzhetünk a tömegtájékoztatáshoz kapcsolódó nevelési célokat. Szellemi képességek fejlesztése speciális, erre a célra szánt mûsorok vagy újságrovatok által; naprakész tájékozódás a világ eseményeirõl; az élet különféle (földrajzi, történelmi, biológiai stb.)

területeinek megismerése, tanulás; a művészetek iránti érzékenység fejlesztése; beszélgetésekhez, vitákhoz kiindulásként szolgáló anyag megismerése; kikapcsolódás, szórakozás. Számos probléma forrása maga a média létezése, más nehézségek pedig abból adódnak, hogy hogyan kell a tömegtájékoztatást kezelnünk a fenti célok elérése érdekében. A gyermekeknek szükségük van a szülõk jelenlétére ahhoz, hogy tanulhassanak a médiából. Ez jelenti az elsõ, gyakran megoldhatatlan nehézséget. Igen gyakori, hogy a média - televízió, rádió, írott anyag - minden családtag szobájában különbségtétel nélkül megtalálható. A médiára szánt idõ mennyisége gyakran nem áll arányban a belõle származó elõnyökkel. Ugyanakkor ezt az idõt más, értékes tevékenységektõl vonja el. Naponta kerülnek elõ újabb és újabb tömegtájékoztatási módszerek, melyeket a szülõk nem tudnak elérni és ellenõrizni (például az

Internet). 6 A szülõknek információkra van szükségük a média által közvetített értékekkel kapcsolatban. Tudniuk kell, hogyan gyakorolhatnak befolyást másokra, és hogyan használhatják elõnyösen a médiát. Mindamellett, még ha a családok birtokában vannak is ezen információknak, kétséges, hogy vajon sokan fognak-e következetesen lépéseket tenni. Pedig ez az egyetlen út a felelõsségteljes cselekvéshez, ha a családok valóban tenni akarnak valamit. A felelõsség nemcsak azt jelenti, hogy az ember vállalja tetteinek következményeit, hanem azt is, hogy elõre felméri az esetleges következményeket. Ez pedig megfelelõ információk hiányában nem lehetséges. Ez tehát azt jelenti, hogy segítenünk kell a szülõket abban, hogy kritikai gondolkodásukat fejlesszék. Ezt olyan tanfolyamok segítségével érhetjük el - s ilyenek már léteznek is -, melyeket családgondozási témákban járatos személyek szerveznek. Segíthetjük a

családokat abban is, hogy idejüket hasznosabban töltsék, mintsem a médiától való tökéletes függésben. Azok a gyermekek, akiket már kicsiny korukban kreatív tevékenységekre tanítanak (rajzolás, gyurmázás, építés), ritkán válnak olyan mértékben televízió-függõvé, hiszen a többi tevékenység sokkal érdekesebb. Ez azt is jelenti azonban, hogy a szülõknek példát kell mutatniuk, és talán ez a nagyobb nehézség, mivel sok szülõ maga sem tudja, hogyan szórakozzék, hogyan használja ki jól az idejét. A megoldást ismét az jelentheti, ha más, olyan lehetõségek állnak rendelkezésre, melyek valójában sokkal több örömöt adnak. Ha a fiataloknak felkínálják a másokon - öregeken, magányosokon, nélkülözõkön - való segítés lehetõségét, akkor várhatóan felfedezik azt a mély örömöt, amely olyan cselekedetekbõl származik, melyek önmagukban jók. Sok fantázia mellett az iskolákkal való együttműködés is szükséges

ehhez. A szülõk lépjenek kapcsolatba más olyan szülõkkel, akik hasonló gondokkal küzdenek. Nem arról van szó, hogy elzárkózzanak a valóságtól, hanem arról, hogy szembe tudjanak nézni a valósággal, mivel olyan környezetben mozognak, ahol támogatást kapnak. A keresztényeknek úgy kell befolyásolniuk másokat, hogy értékeiket boldogságban, vonzó módon élik meg; de egymásra is szükségünk van, hogy elmélyíthessük személyes gazdagodásunkat, s ily módon továbbra is képesek legyünk adni másoknak. Ne essünk bele abba a csapdába, hogy a médiát és annak tartalmát eleve rossznak s ezért kerülendõnek bélyegezzük, hanem inkább tekintsük kihívásnak, a magunk és minden ember számára adott feladatnak. Együtt kell mûködnünk a tömegtájékoztatással, munkálkodnunk kell a tömegtájékoztatásban, javaslatokat kell tennünk, és amikor jónak látjuk, építõ szándékkal tudtára kell adnunk a felelõs személyeknek, hogy mit

gondolunk. Mint már mondtuk, ne azon aggódjunk, milyen világot fogunk a gyermekeinkre hagyni, mint inkább azon, milyen gyermekeket hagyunk majd ennek a világnak. Groó Gy.: A család etikai alapkérdései Lelkipásztor: Lelkészi szakfolyóirat Dr. Hézser Gábor: A pásztori pszichológia