Esoterics | Studies, essays, thesises » H. P. Blavatsky - Titkos tanítás II

H. P BLAVATSKY TITKOS TANÍTÁS THE SECRET DOCTRINE I. KÖTET, II. RÉSZ A SZIMBOLIZMUS FEJLŐDÉSE A TUDOMÁNY, A VALLÁS ÉS A FILOZÓFIA SZINTÉZISE Satyât Nâsti Paro Dharmah „Nincs magasztosabb vallás az igazságnál” Fordította: Dr. Hennyey Vilmos és Szlemenics Mária Számítógépes változat: Szabari János, 2002 Magyar Teozófiai Társulat 1. FEJEZET Szimbolizmus és Ideográfía „A jelkép annak, akinek szeme van hozzá, nem mindig az Isteninek valamely homályosabb vagy tisztább feltárása-e? . Mindegyikén átcsillog valami egy-egy isteni gondolatból Sőt még a legmagasztosabb jelképnek, mellyel valaha ember találkozott és melyet elfogadott, a keresztnek is, csak véletlen és külső jelentése volt." CARLYLE Minden népnek, lett légyen az nagy, vagy kicsiny, vannak vallásos, vagy világi legendái, és e könyv írója életének legnagyobb részét annak szentelte, hogy e legendáknak - főképpen azonban a kelet hagyományainak

- rejtett jelentését tanulmányozza. Ő azok közé tartozik, akik meg vannak győződve, hogy nem volt soha olyan mitológiai történet, hagyományos esemény egy-egy nemzet népregéjében, amelyet tisztán csak a képzelet szült, hanem minden ilyen elbeszélésnek van valódi, történelmi alapja. Így az író eltér azoknak a szimbológusok nézetétől, bármilyen nagy a hírnevük is, akik minden mítoszban csak egy-egy bizonyítékot látnak a régieknek babonára hajló gondolkozás módjára, és azt hiszik, hogy minden mitológia a nap-mítoszokból eredt, és ezekre épült fel. Az ilyen felületes gondolkozókkal pompásan elbánt Gerald Massey, a költő és egyiptológus; „Luniolatry, Ancient and Modern" c. felolvasásában Éles bírálatát érdemes megismételnünk jelen munkánknak e részében, mert hű visszhangja saját érzelmeinknek, amelyeknek már 1875-ben, mikor az „Isis Unveiled”-et írtuk, nyíltan kifejezést adtunk. Max Müller harminc

éven át tanította könyveiben és előadásaiban, a Times-ban és különféle más lapokban, a Royal Institution pódiumáról, a Westminster Abbey szószékéről és oxfordi tanszékéről, hogy a mitológia nyelvbetegség, és hogy a régi szimbolizmus eredménye volt valaminek, ami ősi eltévelyedésnek látszik. Renouf, visszhangozva Max Müller-t, Hibbert felolvasásaiban ezt mondja: „Tudjuk, hogy a mitológia betegség, amely az emberi műveltség bizonyos fokán felüti fejét”. Ez a nem-evolucionisták sekélyes magyarázata, és ilyen magyarázatot fogad el még mindig a brit közönség, amely mások fejével gondolkozik. Max Müller tanár, Cox, Gubernatis és a Nap-mítosz más fejtegetői, valami germanizált hindu metafizikusnak ábrázolták az ősi mítosz-csinálót, aki saját árnyékát mentális ködre vetíti, és szellemesen beszél a füstről vagy legalább is a felhőről; az ég a feje fölött az álombirodalom boltozatává válik, telefirkálva

az őslakók lidérc képeivel! Az ősembert magukhoz hasonlónak képzelik el, konokul önámításra hajlandónak veszik, vagy amint Fontenelle mondja, „hajlandónak arra, hogy dolgokat lásson, amelyek nincsenek”. Helytelenül ábrázolták a korai vagy ősembert olyannak, mint akit a kezdettől fogva tevékeny, de féktelen képzelet ostobán félrevezetett, hogy higgyen mindenféle káprázatban, amelyeknek határozottan és állandóan ellentmondott saját mindennapi tapasztalata, mintha a képzelet bolondja volna, ama kegyetlen valóságok közepette, melyek belévésték tapasztalatait, akárcsak az őrlő jéghegyek a tengerben elmerült hegyeken hagyják nyomukat. Még meg kell mondanunk, és egy napon be fog bizonyosodni, hogy ezek az elfogadott tanítók nem közelítették meg jobban a mitológia és a nyelv eredetét, mint Burns Willy költője a Pegazust. - Válaszom ez: „Csak a metafizikus teoretikus álma, hogy a mitológia a nyelvnek (language) betegsége volt.

Nem volt az semminek sem a betegsége, hanem talán csak az ő agyának a betegsége. A mitológia eredetét és jelentését egyáltalában nem találták meg ezek a nap-magyarázók és időjárás-szatócsok! A mitológia az ősi gondolat elképzelésének kezdetleges módja volt. Természeti tényeken alapult, és jelenségek még mindig igazolják. Nincs benne semmi beteges, semmi értelmetlen, ha a fejlődés fényében nézzük, és ha a jelképes beszéddel való kifejezés módját alaposan értjük Az őrültség ott van, hogy em- 2 1 beri történelemnek vagy Isteni Kinyilatkoztatásnak tartják . A mitológia az ember legrégibb tudományának tárháza és – ami főképpen érdekel bennünket, - arra hivatott, ha ismét helyesen megmagya2 rázzák, hogy halált hozzon mindazokra a hamis teológiákra, amelyeket akaratlanul szült. Modern nyelvezetben olyan mértékben mondják gyakran mítikusnak az állítást, amilyen mértékben nem igaz; de a régi mitológia

ilyen értelemben nem volt hamisításnak rendszere vagy módja. Meséi tények továbbadására szolgáltak: nem voltak sem koholmányok, sem a képzelet szüleményei Példának okáért az egyiptomiak a holdat macskával ábrázolták; nem voltak annyira tudatlanok, hogy a Holdat macskának tartsák; kóbor képzeletük sem látott hasonlatosságot a hold és a macska között és nem volt a macska-mítosz szóbeli metafórának puszta kibővítése sem, de rejtvényeket sem akartak csinálni. Megfigyelték azt az egyszerű tényt, hogy a macska a sötétben lát, hogy éjjel szembogara kitágul és szeme nagyon fényleni kezd. A hold az éjjeli látó az égen és a macska ugyanaz volt a földön, és így a mindenkinek ismerős macskát fogadták el a holdkorong képviselőjéül, természetes jeléül, élő jelképéül. S mivel a nap éjjel lelátott az alvilágba, őt is macskának hívhatták, mert szintén látott a sötétben A macska neve egyiptomi nyelven Mau, a

látót jelenti s a mau „látni” szóból ered Egy mitológiai író azt állítja, hogy az egyiptomiak „nagy macskát képzeltek a nap mögé, és a napot a macska szembogarának tartották”. Ez az elképzelés azonban teljesen modern A Müller-féle áruraktárból való A Hold macska alakjában a napnak szeme volt, mert visszavetítette a napfényt, és mert a szem is tükrében vetíti vissza a képet. Pasht istennő alakjában, a Macska őrt áll a nap helyett, lábával lefogja és szétzúzza a sötétség kígyójának fejét, melyet örök ellenségének mondanak. Ez a hold-mítosznak nagyon helyes értelmezése csillagászati szempontból. A holdrajz („hold földrajz”) (selenography) azonban a hold szimbológiájának a legkevésbé ezoterikus ága. Hogy az ember teljesen ura legyen a Hold-ismének (Selenognosis) - ha szabad új szót kovácsolnunk - akkor nemcsak csillagászati jelentésében kell ismernünk. A hold (l a IX fejezetet, Deus Lunus) szoros

viszonyban van a Földdel, amint ezt az I Könyv VI Stanzájában megmutattuk, és neki még több köze van a mi gömbünk rejtélyeihez, mint Vénusz-Lucifernek, aki Földünknek okkult nővére és másik ego-ja (alter-ego). A nyugati és különösen a német szimbológusok fáradhatatlan kutatásai az elmúlt és a jelen században, arra a belátásra vezették az összes okkultistákat és az előítélettől legmentebb embereket, hogy a szimbológia segítsége nélkül (hét osztálya segítsége nélkül, melyekről a modern emberek nem tudnak semmit), semmiféle régi írás nem érthető meg helyesen. A szimbológiát összes szempontjaiból kell tanulmányozni, mert minden népnek megvolt a maga sajátos kifejezésmódja. Röviden, nem volna szabad egyetlen egy egyiptomi papiruszt, hindu olla-t, asszíriai téglát vagy héber tekercset sem szó szerint olvasni, sem magyarázni. Ezt ma minden tudós tudja. C Massey kitűnő felolvasásai magukban véve is

meggyőződhetnének minden józanul gondolkodó keresztényt arról, hogy a Biblia holt betűjének elfogadása nagyobb tévedés és nagyobb babona, mint a Csendes Óceán vad szigetlakójának agyából kipattant babonák De az a tény, ami iránt még az igazságot legjobban szerető és kereső orientalisták - árjalógusok és egyiptológusok egyaránt - úgy látszik, vakok, az, hogy minden jelkép, akár papiruszon, akár olla-n van, sok felületit gyémánt, melynek minden oldala nemcsak többféle magyarázatot rejt magában, hanem többféle tudománnyal kapcsolatos. Ezt bizonyítja a holdat jelképező macskának imént idézett, magyarázata - ami példa az égi-földi ábrázolásra; mert a holdnak, más népeknél, ezenkívül sok más jelentése van Az elhunyt Kenneth Mackenzie, tudós szabadkőműves és teozófus, Royal MasonicCyclopaedia-jában kimutatta, hogy nagy a különbség az embléma és a jelkép (emblem and 1 Egyetértünk, amennyiben isteni

kinyilatkoztatásról van szó. De nem az „emberi törtértelem”-re nézve . Mert van „történelem” India legtöbb allegóriájában és „mítosz”-ában, és események, való események rejlenek ezek mögött. 2 Mikor a „hamis teológiák” eltűnnek, a történelmet megelőző időből való, igaz tényekre fognak akadni – különösen az árják, a régi hinduk, sőt még a Homérosz előtti hellének mitológiájában is. 3 symbol) között. „Az embléma nagyobb gondolatsort foglal magában, mint a jelkép, amely talán inkább csak egy-egy sajátos gondolatot ábrázol”. Ezért egyes országok jelképei (p o a holdra vagy a napra vonatkozók), amelyek mindegyike egy-egy ilyen külön gondolatot vagy gondolatsort ábrázol, együttvéve egy ezoterikus emblémát alkotnak. Az embléma „princípiumokat vagy princípiumsorokat ábrázol, konkrét, látható kép vagy jel alakjában, amelyet felismernek azok, akik bizonyos oktatást nyertek” (a

beavatottak) Még egyszerűbben, az embléma rendszerint allegóriásan felfogott és magyarázott képek sorozata, amely a gondolatot körképszerűen, egyik képet a másik után feltárja. Így a Purâna-k írott emblémák Ilyenek a mózesi és a keresztény Testamentumok, vagyis a Biblia és valamennyi más exoterikus Szentírás is. Ugyanaz a tekintély kimutatja, hogy Az összes ezoterikus Társulat használt emblémákat és jelképeket, mint p. o a pythagoras-i Társulat, az Eleusis-iak, Egyiptom Hermetikus Testvérei, a Rózsakeresztesek és a Szabadkőművesek. Ezen emblémák legtöbbje nem való arra, hogy a közönséges szemnek felfedjék, és igen csekély különbség is nagyon megváltoztathatja az embléma vagy a jelkép jelentését. A mágikus pecsétek (sigillae), amelyek a számok bizonyos elvein alapulnak, ilyen jellegűek, és noha a ki-nem-oktatott ember szemében hihetetlenek és nevetségesek, a tanítás fő részét adják annak, aki arra van kioktatva,

hogy felismerje. Az imént felsorolt társulatok valamennyien aránylag újabb keletűek, egyik sem régibb keletű, mint a középkor. Mennyivel inkább helyén való tehát, hogy a legrégibb Ősi Iskola tanítványai óvatosak legyenek, hogy fel ne fedjenek olyan titkokat, melyek az emberiségre sokkal nagyobb fontosságúak, (mert veszélyesek az emberiség kezében) mint az úgynevezett „Szabadkőművesi Titkok” bármelyike, hiszen ezek most „Polichinelle” titkokká váltak, amint a franciák mondják. De ez a korlátozás csak a jelképek és emblémák pszichológiai vagy inkább pszicho-fiziológiai és kozmikus jelentésére vonatkozhat, de még erre is csak részben Az adeptusnak nem szabad nyilatkoznia a feltételekről és az eszközökről, melyek az elemeknek, akár pszichikai, akár fizikai korrelációjához vezetnek, és egyaránt hozhatnak létre jó és rossz eredményt. De ő mindig kész, hogy a komoly tanítvánnyal közölje a régi gondolat titkát

mindabban, ami a mitológiai szimbolizmusba rejtett történelemre vonatkozik, s így néhány újabb útjelzőt állítson a múltba való visszatekintés számára, és ezzel hasznos felvilágosításokat adjon az ember eredetére, a fajok és földisme fejlődésére. S mégis erősen panaszkodnak manapság, nem csak a teozófusok, hanem e társulaton kívül álló, ama kevesek is, akik érdeklődnek a tárgy iránt: „Miért nem tárják fel az adeptusok azt, amit tudnak?" Erre azt válaszolhatnánk: „Miért tennék ezt, hiszen előre tudják, hogy nincs a tudománynak olyan embere, aki elfogadná még csak feltevésnek is, még kevésbé elméletnek vagy alapigazságnak?” Elfogadták-e vagy elhitték-e önök a Theosophist-ben, az „Esoteric Buddhism”-ban és más művekben és lapokban megjelent abc-jét az okkult filozófiának? Nem tették-e gúny és nevetség tárgyává még azt a keveset is, ami adatott, és nem állították-e szembe egyrészt Huxley és

Haeckel „állat” és „majom elméletével” s másrészt Ádám bordájával és almájával? Ilyen irigylésre nem méltó kilátás ellenére is a tények egész tömegét közöljük e munkában. És az író itt az ember eredetét, a földgömb és az emberi és állati fajok fejlődését olyan behatóan tárgyalja, amennyire csak tudja. A régi tanítás megerősítésére felhozott bizonyítékok az ősi civilizációk régi írásaiban sűrűn el vannak hintve. A Purâna-k, a Zenda-vesta és a régi klaszikusok bővelkednek ilyen bizonyítékokban. De senki sem vett magának annyi fáradságot, hogy összegyűjtse és összehasonlítsa őket Még pedig azért, mert az összes ilyen események jelképekben vannak feljegyezve, és mert árjalógusaink és egyiptológusaink közül a legkiválóbb tudósokat, legélesebb elméket nagyon gyakran megzavarta egy-egy előítélet, de még gyakrabban a titkos jelentés egyoldalú felfogása. Pedig még a példabeszéd is

szavakba foglalt jelkép: költemény vagy me- 4 se, amint ezt néhányan gondolják; mi azonban azt mondjuk, hogy ez az életvalóságoknak, eseményeknek és tényeknek allegorikus ábrázolása. És amint mindig erkölcsi tanulságot vontak le a példabeszédből, s ez a tanulság valódi igazság és tény volt az ember életében, hasonlóképpen vezettek le igaz történelmi eseményt a templomok régi levéltáraiban feljegyzett egyes emblémákból és jelképekből azok, akik a szent papi tudományokban jártasak voltak. Valamennyi népnek vallásos és ezoterikus története jelképekbe volt burkolva, sohasem fejezték ki szavakban. Az első fajok minden gondolata és érzelme, minden kinyilatkoztatott és szerzett ismerete és tudása az allegóriában és a példabeszédben képletes kifejezésre talált. Miért? Mert a kimondott szónak ereje van; ez nemcsak hogy ismeretlen a modern „bölcsek” előtt, hanem sejtelmük sincs róla, és nem is hisznek benne. Mert a

hang és ritmus szorosan összefüggnek a Régiek négy nagy Elemével; és mert ilyen vagy olyan rezgés a levegőben határozottan megfelelő erőket ébreszt fel, és a velük való egyesülésből esetenként jó vagy rossz eredmények jönnek létre. Soha tanítványnak nem engedték meg, hogy történelmi, vallásos vagy bármely más igazi eseményt előadjon a megfelelő félreérthetetlen szavakban, nehogy az eseménnyel összefüggő érőket újra felidézze körébe Ilyen eseményeket csak a Beavatás közben beszéltek el, és minden tanítványnak a megfelelő, saját maga-kitalálta jelképekben keltett feljegyeznie; ezeket a jeleket mestere később megvizsgálta, és csak azután fogadták el véglegesen Így jött létre idővel a kínai ábécé, amint már előbb a régi Egyiptomban a papi jelképeket is így határozták meg. A kínai nyelvben minden szónak megvan a megfelelő jelképe, mely a szót képes alakban kifejezi, írásjelei bármely nyelven 1

olvashatók és – amint már említettük – csak valamivel fiatalabbak, mint az egyiptomi Toth ábécéje. Ennek a nyelvnek sok ezer ilyen jelkép-betűje vagy logogramja van, mindegyik egy egész szót jelent; mert tulajdonképpeni betűk vagy ábécé éppúgy nincsen a kínai nyelvben, amint nem volt az egyiptomiban sem, amelyben csak későbbi időszakban keletkeztek. A fő jelképeknek és a fő emblémáknak magyarázatát kíséreljük meg most megadni, mert a II. Kötet, mely az ember fejlődéstanát tárgyalja, nagyon nehezen lenne érthető, ha az olvasót előkészítésül nem ismertetnénk meg legalább is a metafizikai jelképekkel. De nem volna igazságos, ha a szimbolizmus ezoterikus magyarázatát megkezdenénk, és nem emlékeznénk meg előbb a megillető tisztelettel arról, aki ebben a században a szimbolizmusnak a legnagyobb szolgálatot tette azáltal, hogy felfedezte a mértéktannal (metrology) erősen átszőtt régi héber szimbológiához a fő

kulcsot, mely az egykor általános misztériumnyelv egyik kulcsa. A Cincinnatiból való Ratston Skinner-nek „The Hebrew-Egyptian Mistery and the Source of Measures” szerzőjének mondunk hálát. Született misztikus és kabalista, sok éven át ebben az irányban dolgozott, és fáradozásait határozottan nagy siker koronázta. Ezek az ő szavai: Az író egészen biztosan tudja, hogy volt egy ősrégi nyelv, mely jelenleg és mostanáig elveszettnek látszik, nyomai azonban bőségesen maradtak fenn. A szerző felfedezte, hogy ez a mértani viszony (az átmérő integrál viszonya a kör átmérőjéhez) volt a vonalmértékeknek nagyon régi és valószínűen isteni eredete. Majdnem bebizonyultnak látszik, hogy a mértan, a számok, az arány és a mértékek ugyanezt a rendszerét Észak-Amerika szárazföldjén már előbb ismerték és használták, mint a leszármazott semiták. Ennek a nyelvnek az volt sajátossága, hogy egy másikba be lehetett foglalni,

elrejteni, és nem volt észrevehető külön útbaigazitás nélkül, mert a betűk és a szótag-jelek egyszersmind számok, mértani alakok, képek, vagy gondolatképek és jelképek erejével vagy jelentésével is bírtak, amelyek a kitűzött célt mese vagy meserészletek alakjába öltött példabeszédekkel céltudatosan támogatták; de 1 Így az a japán, aki egy szót sem ért kínaiul, ha olyan kínaival találkozik, aki sohasem hallotta a japán nyelvet, írásban gondolatait közölheti vele, és tökéletesen meg fogják érteni egymást - mert az írás jelképes. 5 magában is önállóan és különféleképpen alkalmazható volt, még pedig képek alakjában, kőmunkákban, vagy agyagalkotásokban. Egy kétértelműséget kell tisztáznunk, t. i a nyelv szót illetően; elsősorban ez a szó a gondolatoknak az emberi beszéddel való kifejezését jelenti, de másodsorban jelentheti a gondolatok bármely más eszközzel való kifejezését is. Ez a régi nyelv

úgy van beleszerkesztve a héber szövegbe, hogy az írott betűk használatával - melyeket ha kiejtünk, az első meghatározás szerinti nyelvet kapjuk - céltudatosan egy teljesen különálló gondolatsor közölhető, mely eltér a hangjelek olvasásakor kifejezésre jutó gondolatoktól. Ez a második meghatározás szerinti nyelv leplezve közöl gondolatsorokat, ábrázolható, érzékelhető dolgoknak elképzelt másait, továbbá olyan dolgok másait, melyeket a valóban létezőkhöz sorolhatunk anélkül, hogy érzékelhetők volnának. Így p o a 9-es számot valóságnak vehetjük, noha nincs érzékelhető léte; így a holdnak egy fordulása is, mint magától ezt a fordulást tevő holdtól különvált valami, felidézhet vagy okozhat egy valódi gondolatot, noha az ilyen fordulás magában nem létezik. Ez a gondolat-nyelv önkényes kifejezésekre és jelekre szorítkozó jelképekből állhat, nagyon korlátozott fogalomkörrel, s így egészen értéktelen

lehet, vagy lehet a természet egy-egy megnyilvánulásának magyarázata, és ekkor az emberi művelődés szempontjából majdnem megbecsülhetetlen értékű. Bármilyen természetes dolog képe kordinált dolgok fogalmait idézheti fel, melyek mint a kerék küllői, különféle, sőt ellenkező irányokba ágaznak szét és természetes valóságokat hoznak létre, az első vagy kezdő kép értelmének látszólagos céljától nagyon eltérő irányban. Egy-egy gondolat felidézhet vele összefüggő gondolatot, de ha ezt teszi, akkor valamennyi, látszólag össze nem illő gondolatnak is az eredeti képtől kell származnia, és egymással harmonikusan kapcsoltnak vagy rokonnak kell lennie. Így egy eléggé alapos képes gondolatból eredhet magának a Kozmosznak elképzelése, még felépítési részleteivel is A mindennapi nyelvnek ilyen használata ma már idejét múlta, de az író felvetette a kérdést, vajon ilyen nyelv, vagy hozzá hasonló, nem volt-e valamikor

a messze múltban, a világnyelv és az általánosan használt nyelv, melyet azonban egy választott osztály vagy kaszt birtokába vett, mikor mind jobban és jobban kialakították titkos formáját. Ezzel azt akarom mondani, hogy a nemzeti nyelvet, vagy a népnyelvet már eredetekor a gondolat közlése sajátos módjára használták fel. Erre erős bizonyítékok vannak S valóban, úgy látszik, az emberiség történetében megtörtént, hogy legalább jelenleg ki nem nyomozható okokból, elhagytak, vagy elvesztettek egy eredeti tökéletes nyelvet és egy tökéletes tudomány-rendszert: tökéletesnek talán azért mondjuk-e, mert eredetük isteni, és mert Istenek hozták? „Isteni eredet” itt nem jelent ember alakú Istentől a hegyen, villámlás és mennydörgés közepette adott kinyilatkoztatást, hanem a mi értelmezésünkben olyan nyelvet és tudományrendszert, amelyet az első emberiségnek nálánál fejlettebb emberiség adott, hozzá képest oly magas

fejlettségű, hogy a gyermek-emberiség isteninek tartotta. Röviden, más világokról jött „emberiség”. Ez a gondolat nem rejt magában semmi természet-fölöttit, elfogadása vagy elvetése azonban annak az embernek önhittsége és gőgje fokától függ, akivel közlik Mert ha csak bevallanák a modern tudomány professzorai, hogy - jóllehet nem tudnak semmit, vagy inkább nem akarnak tudni semmit a testét-levetette ember jövőjéről, - ez a jövő mégis sok meglepetést és váratlan leleplezést rejteget számukra, mihelyt Ego-juk felszabadult a legdurvább testekből - akkor az anyagelvű hitetlenségnek kevesebb szerencséje lenne, mint ma van. Melyikük tudja, vagy mondhatja meg, mi történik majd, ha egyszer ennek a földgömbnek lejár az életciklusa és a mi anyaföldünk maga is utolsó álmába merül? Van-e olyan merész ember, aki azt mondja, hogy emberiségünk isteni Ego-i - legalább is a sokaságok kiválasztottjai, kik más szférákba átjutnak -

nem válnak-e, amikor rajtuk a sor, egy tőlük nemzett új emberiségnek „isteni” tanítóivá egy új gömbön, melyet a Földünknek testüket-levetette „princípiumai” keltenek életre és tevékenységre? (L. VI Stanza, I kötet, I rész) Mindez talán a Múlt-nak volt tapasztalata, és ezek a különös feljegyzések a történelem előtti korszakok „Misztériumnyelvében" rejtőznek el, melyet most SZIMBOLIZMUS-nak hívnak. 6 2. FEJEZET A misztérium-nyelv és kulcsai. Nagy matematikusok és kabbalisták legújabb felfedezései minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy minden teológia, a legrégebbitől kezdve a legújabbig, nemcsak elvont hitek közös forrásából eredt, hanem egy egyetemes ezoterikus vagy „Misztérium”-nyelvből is. Ezek a tudósok tartják kezükben a régi idők egyetemes nyelvének kulcsát, és noha csak egyszer, de máris eredményesen megforgatták a hermetikusan zárt, s a Misztériumok csarnokához vezető ajtó

zárában. A történelem előtti idők óta a szent Bölcsesség Tudománya néven ismert nagy őskori rendszernek, amely benne rejlik és nyomozható minden régi és minden új vallásban, - a szabadkőműves Ragon sejtelme szerint – megvolt, és még most is megvan a maga egyetemes nyelve, a Hieropant-ok 1 nyelve, amelynek úgyszólván hét „tájszólása” van; ezek egyenként a természet hét rejtélyére vonatkoznak, és rájuk különösképpen alkalmazhatók. Mindegyiknek megvolt a maga szimbolizmusa Ilyenformán a természetet vagy teljességében olvashatták, vagy egy-egy különleges oldaláról nézhették Bizonyítja ezt a mai napig az a nagy nehézség, amelyet az orientalisták általában, de különösen az indológusok és egyiptológusok tapasztalnak, amikor az árják allegorikus írásait és a régi Egyiptom papi feljegyzéseit magyarázzák. Ez azért van, mert elfelejtik, hogy mindezeket a régi feljegyzéseket egyetemes és a régi időkben minden

nemzetnek egyformán ismeretes nyelven írták, melyet azonban most csak kevesen értenek Mint az arab számjegyek, amelyeket minden nemzetbeli megért, vagy amint az angol szó, and, amely a franciában et, a németben und, és így tovább változik, de az összes művelt nemzet számára az egyszerű & jellel kifejezhető - éppúgy ennek a misztérium-nyelvnek minden egyes szava ugyanazt jelentette minden ember számára, bármilyen nemzetiségű volt is. Volt több neves ember, aki egy ilyen egyetemes és filozófiai nyelvet akart újra behozni, mint p. o Delgarme, Wilkins, Leibnitz; de csak Demaimieux volt az egyetlen, aki a Pasigraphie-jában lehetséges voltát kimutatta. A „Görög Kabbala”-nak nevezett Valentinus-féle rendszer, mely görög betűk kombinációján alapszik, mintául szolgálhat A misztérium-nyelv sokoldalú volta az egyházi szertartások exoteriájában igen különböző dogmák és rítusok elfogadására vezetett. Ugyancsak ebben van az eredete

a Keresztény Egyház legtöbb dogmájának is, pl. a hét Szentség, a Szentháromság, a Feltámadás, a hét Főbűn és a hét Erény Mivel azonban a misztérium-nyelv hét kulcsát a régi idők beavatott Hierophant-jainak legfőbbjei őrizték, azért a hét kulcs közül csak néhánynak részben való használata jutott az új felekezetnek, a nazarénusoknak kezére, még pedig néhány első Egyházatya - a Templomok volt beavatottjai - árulása folytán. Az első pápák között is volt néhány beavatott, tudásuk utolsó töredéke azonban most a jezsuiták birtokába jutott, akik ezt a boszorkányság rendszerévé tették. Azt állítják, hogy INDIA (nem a jelenlegi határai közé szorítva, hanem a régi határait értve) az egyetlen ország a világon, amelynek fiai között még mindig vannak adeptusok, akik az összes alrendszerhez szükséges tudással és az egész rendszerhez való kulccsal rendelkeznek. Memphis bukása óta Egyiptom egymásután elvesztette

ezeket a kulcsokat és Kaldea, Berosus idejében, csak hármat őrzött belőlük. Ami a hébereket illeti, összes írásaikból csak az tűnik ki, hogy alapos ismeretük volt az emberi és különösen a fiziológiai működések jelképe1 A beavatottak feje, a misztériumok vezetője az őskori templomokban (Ford.) 7 zésére szolgáló csillagászati, mértani és számbeli rendszerekről. A magasabb kulcsoknak ők soha sem voltak birtokában. M. Gaston Maspero, a nagy francia egyiptológus, Mariette Bey utódja, ezt írja: Valahányszor az embereket Egyiptom vallásáról hallom beszélni, kísértést érzek tőlük megkérdezni, hogy melyik egyiptomi vallásról beszélnek? A 4. Dinasztia vallásáról-e, vagy pedig a ptolemeusi időszak vallásáról? A tömeg vallásáról, avagy a tanult ember vallásáról beszélnek-e? Arról-e, amelyet Heliopolis iskoláiban tanítottak, vagy arról a másikról, amely a thébai papi osztály fejében és felfogásában volt meg? Mert

legalább is ötezer év választja el Memphis első sírját, mely a harmadik dinasztiából való király címerét (cartouche) viseli, az arab Caesar Philippus idejében, Esnéhben faragott utolsó kövektől. Ez alatt az ötezer év alatt Egyiptom erkölcsi és szellemi élete, nem is szólva a pásztorok betöréséről, az etiópiai és asszíriai uralomról, a perzsa hódításról, a görög gyarmatosításról és politikai életének ezer forradalmáról, sok változáson ment át. A Holtak Könyve XVII fejezetét, amely úgy látszik, a világrendszer fejtegetését foglalja magában, amint e rendszert az első dinasztiák idejében Heliopolis-ban felfogták, mi csak néhány, a tizenegyedik és tizenkettedik dinasztiából való másolatból ismerjük Minden versét már akkor három, vagy négyféle módon értelmezték; annyira különféle módon, hogy egyik-másik iskola szerint a Demiurgos, hol a naptűz - Ra-shoo, hol az ős-víz volt. Tizenöt századdal későbben

még sokkal különféleképpen értelmezték Az idő folyása átalakította a világegyetemről és uralkodó erőiről alkotott fogalmakat Rövid 18 századnyi létezésének leforgása alatt a kereszténység legtöbb dogmáját feldolgozta, fejlesztette és átalakította; hányszor változtathatta meg tehát tantételeit az egyiptomi papság az ötven század alatt, mely Theodosiust a piramisok király-építőitől elválasztja? Itt úgy hisszük, a híres egyiptológus elveti a sulykot. Lehet, hogy az exoterikus tantételeket gyakran változtatták, de az ezoterikusokat soha Nem számol az ősi igazságok szent változhatatlanságával, amelyeket csak a beavatás misztériumaiban leplezték le. Az egyiptomi papok sokat felejtettek, de nem változtattak meg semmit. Az ősi tanítás nagy része elveszett, mert a nagy hierophant-ok hirtelen halállal kimúltak, mielőtt idejük lett volna utódaiknak mindent átadni, főképpen mert nem voltak a tudásra érdemes örökösök.

Mégis megőrizték szertartásaikban és dogmáikban a titkos tanítás főtételeit. Így a Holtak Könyvé-nek XVII * fejezetében, melyet Maspero említ, azt látjuk, Osiris azt mondja magáról, hogy: (1) ő Toum, (a természetben lévő teremtő erő, mely minden Lénynek, a szellemeknek és az embereknek formát ad) ön-nemzette és önmagában létező - aki Noun-ból, az égi folyóból jött elő, amelyet az istenek Atyja-anyjának hívnak, ő az ősi istenség, a káosz vagy a láthatatlan szellemtől áthatott Mélység. (2) Ő találta Shoo-t (a naperőt) a lépcsőn a Nyolcnak városában, (a jó és rossz két kockája *) és megsemmisítette a Lázadás gyermekeit, a rossz princípiumokat, a Noun-ban (káosz-ban). (3) Ő a Tűz és a Víz, azaz Noun, az ősi szülő, és ő teremtette az isteneket saját tagjaiból - 14 istent, (kétszer hetet), hét sötét és hét világos istent (a keresztényeknél a Jelenlét hét Szelleme és a Hét sötét Gonosz Szellem). (4)

Ő a Létezés és a lét Törvénye (V 10), a Bennoo (vagyis a főnix, a feltámadás madara az Örökkévalóságban), akiben az éjszaka követi a nappalt és a nappal az éjjelt - célzás a kozmikus feltámadás és az emberi újramegtestesülés periodikus ciklusaira; mert vajon mi mást jelenthet ez? „Az utas, aki évmilliókon át halad, ez a neve az egyiknek, és a Nagy Zöld (ős-víz vagy Káosz), ez a másiknak neve” (V. 17); az egyik évmilliókat nemz egymásután, a másik elnyeli, hogy megújítsa őket. (5) Ő beszél a Hét Ragyogóról, kik követik Urukat, aki igazságot szolgáltat (Osiris Amenti-ben). Most bebizonyult, hogy mindez forrása és eredete volt a keresztény dogmáknak. Amit a zsidók Egyiptomból, Mózes és más beavatottak útján kaptak, azt később eléggé összezavarták és eltorzították, de amit az Egyház vett át kettőjüktől, azt még jobban kiforgatta. * A III. Kiadás nem említi a fejezet számát A III. kiadásban: „kocka”

helyett: „négyzet” * 8 Mégis a szimbológia e külön részében - amely a csillagászat rejtélyeinek kulcsa, öszszefüggésben a nemzés és fogamzás rejtélyeivel, - a zsidók rendszere most azonosnak bizonyult az ősi vallások ama eszméivel, amelyek teológiája kifejlesztette a fallikus elemet *. A zsidók szent mértékrendszere a vallásos jelképekre alkalmazva, amennyiben mértani és számbeli összetételekről van szó, megegyezik Görögország, Kaldea és Egyiptom rendszerével, mivel a zsidók e rendszert átvették rabságuk és fogságuk eme két nemzetnél töltött évszázadaiban. 1 Mi volt ez a rendszer? A „The Source of Measures” című mű szerzőjének mély meggyőződése, hogy „a Mózesi könyveknek az volt a szándéka, hogy műnyelv segítségével, pontos, tudományos mértani- és számtani rendszert állapítsanak meg, mely a mértékeknek legyen eredete.” Piazzi Smith hasonlóképpen gondolkozik Néhány tudós azonosnak találja

ezt a rendszert és ezeket a mértékeket a nagy piramis felépítésénél használtakkal, de ez csak részben helyes. „E mértékeknek alapja a Parker viszony volt” - mondja R Skinner a „The Source of Measures”-ben. Ennek az igen kiváló műnek a szerzője azt mondja, hogy megtalálta ezt az alapot, a new-yorki John Parkertől felfedezett, az átmérőnek a kör kerületéhez való integrál viszonya használatában. Ez a viszony 6561 az átmérőre, és 20612 a kerületre Továbbá úgy találja, hogy ez a mértani viszony volt a nagyon régi, (és valószínűen) az isteni eredete annak, amiből most exoterikus kezeléssel és gyakorlati alkalmazással a brit vonalmértékek lettek, melynek „alapvető egysége, t. i az inch, hasonlóképpen alapja volt a királyi egyiptomi rőfök egyikének és a római lábnak is”. * Azt is felfedezte, hogy volt ennek a viszonynak más alakja is, (művében meg is magyarázza) azaz 113 a 355-höz; s hogy ez az utóbbi viszony

eredetét tekintve, a pontos integrál pi-re vagyis 6561 : 20612 viszonyra utalt, csillagászati számításoknak is szolgált alapul. A szerző felfedezte, hogy egy mértani, számtani és csillagászati, egzakt tudományos rendszer, amely ezeken a viszonyokon alapult, és amelyet a Nagy Egyiptomi Piramis felépítésénél alkalmaztak, részben magva ennek a nyelvnek, melyet a biblia bőszavú héber szövegébe foglaltak és rejtettek. Azt találta, hogy az inch és a 24 inchből álló two-foot (két láb) mérték, melyek a kör elemei (l e könyv első lapjait) és az említett arányok révén jöttek használatba, alapja volt ennek a természetes, és az egyiptomi és héber tudományos rendszernek; továbbá eléggé érthetőnek látszik, hogy magát a rendszert isteni eredetűnek és isteni kinyilatkoztatásnak tekintették. De lássuk csak, mit mondanak Piazzi Smith professzor ellenfelei a piramis méreteiről. Petrie úgy látszik, tagadja őket, és röviden végez

Piazzi Smith számításaival, a bibliával való összefüggésükben. Ezt teszi Proctor is, aki sok éven át a „véletlen megegyezésben hívők” („Coincidentalists") bajnoka volt a régi tudomány és művészet minden kérdésében. Szólván „a Piramistól független, sokféle viszonyról, melyek kiderültek, miközben a piramis-kutatók a piramist a naprendszerrel iparkodtak összefüggésbe hozni”, azt mondja: Ezek a véletlen megegyezések (melyek megmaradnának, még ha a piramis nem is léteznék) sokkal furcsábbak, mint bármely megegyezés a Piramis méretei és a csillagászati számok közötti; a véletlen megegyezések olyan pontosak és figyelemreméltók, amilyen igazak; a piramis méreteivel * A III. kiadásban ez a mondat így szól: „amely vallások a teológia fallikus elemét fejlesztették” Amint Isis Unveiled-ben (II. köt 438-9 o) mondtuk: „A jelen pillanatig, az összes kutatások és viták ellenére, a történelem és tudomány a

zsidók eredetéről éppúgy a sötétben van, mint valaha. A zsidók éppúgy lehetnek a régi Indiából száműzött Tchandala-k, a Vina-Svata, Veda-Vyasa és Manu említette ’kőművesek’, mint a Hérodotosz említette főniciaiak, vagy ]osephus Hyk-Sos-ai, vagy a Pali pásztorok utódai vagy mindezeknek keveréke. A Biblia a tyriaiakat mint rokon népet említi, és fölöttük való uralomra tart igényt De bármik is voltak a zsidók, kevert néppé váltak hamarosan Mózes ideje után, mert a Biblia mutatja, hogy nemcsak szabadon házasságra léptek a kánaánitákkal, hanem minden más velük érintkezésbe kerülő nemzettel, vagy fajjal.” * A III. kiadásban a zárójel közti mondat elmarad 1 9 való megegyezés csak képzeletszülte (?) és olyan folyamat révén jött létre, amelyet az iskolás gyerekek ’lódítás’-nak hívnak és most az új mérések szükségessé teszik, hogy az egész munkát egészen újból megcsinálják. (Petrie-nek az

Akadémiához intézett levele 1881 Dec 17) Erre C. Staniland Wake a „The Origin and Significance of the Great Pyramid” (London, 1882) c munkájában * helyesen megjegyzi: Mindazonáltal puszta véletlen megegyezésnél több volt az, ha a Piramis építőinek meg volt az a csillagászati tudásuk, amely a tökéletes irány-megállapításban és más elismerten csillagászati sajátosságokban nyilvánult meg. Meg is volt nekik ez a „tudásuk” és ezen alapult a MISZTÉRIUMOK programja és a Beavatások sorozata; innen eredt a Piramisok építési módja, melyek a Földön a Misztériumoknak és a Beavatásoknak olyan örökkétartó emlékei és elpusztíthatatlan jelképe, mint amilyen örökkétartó a csillagok útja az Égen. A Beavatás ciklusa kicsinyben való megismétlése volt a Kozmikus változások ama nagy sorozatának, amelyet a csillagászok a tropikus vagy sziderikus évnek hívnak. Amint a sziderikus év ciklusának (25868 év) végén, az égitestek

visszatérnek ugyanabba a relatív helyzetbe, amelyet a kezdetén foglaltak el, éppúgy visszanyerte a benső ember a Beavatás ciklusának végén az isteni tisztaság és tudás ama eredeti állapotát, amelyből földi testöltésének ciklusa kezdetén kiindult. Mózes, az egyiptomi Mystagogia Beavatottja, a tőle megteremtett új nemzetnek vallási misztériumait ugyanezekre, a sziderikus ciklusból levezetett, elvont formulákra alapította: ő ezt a tabernákulum alakjával és méreteivel jelképezte, amelyről azt hiszik, hogy a pusztában építette. Eszerint az adatok szerint építették a későbbi zsidó főpapok Salamon temploma allegóriáját; ez az épület valóságban soha nem létezett, amint maga Salamon király sem; ő éppolyan napmítosz, mint a szabadkőműveseknek még újabb keletű Hiram Abif-ja, ezt Ragon teljesen bebizonyította. Ha tehát ennek az allegorikus templomnak, a Beavatás jelképének méretei megegyeznek a Nagy Piramis méreteivel, ez azért

van, mert e méreteket a Piramistól származtatták le, Mózes Szentek szentje útján. Hogy ez a szerző tagadhatatlanul felfedezett egyet, sőt kettőt is a kulcsok közt, az teljesen be van bizonyítva az imént idézett munkában. Csak el kell olvasnunk, s mindinkább meggyőződünk arról, hogy mind a két Testamentum allegóriáinak és példabeszédeinek rejtett jelentését, íme felfedték De épp olyan biztos, vagy talán még biztosabb, hogy ő felfedezését saját tehetségének köszöni, és nem Parker-nek és Piazzi Smith-nek. Mert, amint éppen mondtuk, nem olyan biztos az, hogy a nagy Piramis méretei, melyeket a bibliával összefüggésben hívő „Piramiskutatók" helyeseknek elfogadtak, gyanútól mentesek. Bizonyíték erre F Petrie „The Pyramids and Temples of Gizeh" c műve és más legújabban írt munkák, ezek ellentmondanak az említett számításoknak, amelyeket e munkák szerzői elfogultaknak mondanak. Halljuk, hogy Piazzi Smith majdnem

minden mérete különbözik Petrie későbbi és pontosabb méreteitől, aki munkájának Bevezetését ezzel a mondattal zárja: Ami az egész kutatás eredményét illeti, talán sok teoretikus egyet fog érteni egy amerikaival, aki a Piramis-elméleteknek buzgó hívője volt, mikor Gizeh-be érkezett. Néhány napot volt szerencsém vele ott tölteni és utolsó közös étkezésünkkor szomorú hangon így szólt: „Nos, Uram! Úgy érzem, mintha temetésen lettem volna. Mindenesetre hadd temessük el a régi elméleteket tisztességesen, bár ügyelnünk kellene arra, hogy sietségünkben egy sebesültet se temessünk el élve”. * A III. kiadás hozzáfűzi: 9 lapján 10 Ami az elhunyt J. Parker számításait illeti általánosságban, és különösen a harmadik tételben foglaltakra véleményt kértünk néhány kiváló matematikustól. Véleményük lényege a következő: Parker következtetése inkább érzelmi, mint matematikai megfontoláson nyugszik és

logikailag következetlen. A III tétel, hogy tudniillik: A kör minden terület természetes alapja és kezdete; önkényes és mesterkélt, hogy a mértani tudományban a négyzetet tették azzá, példája az önkényes állításnak, és matematikai következtetésekre nem megbízható alap. Ugyanez a megjegyzés még sokkal inkább áll a VII tételre, amely ezt mondja: Mivel a kör az ősi alak a természetben, és ennélfogva a területnek is alapja, és mert a kört csak a fél kerületének az átmérőjéhez való viszonyában mérik a négyzettel, és ennek csak így felel meg, azért a kerület és a sugár, nem pedig az átmérő négyzete, a terület természetes és törvényes elemei, amelyek segítségével valamennyi szabályos idom visszavezethető a négyzetre és a körre. A IX. tétel kiváló példája a hibás következtetésnek, és főképpen ezen alapszik Parker quadratúrája. Íme itt van: A kör és az egyenlő oldalú háromszög minden elemükben

ellentétesek egymással és ennélfogva egy kör átmérőjének törtrésze, mely egy négyzet átmérőjével egyenlő, fordított négyzetes arányban van az egyenlő oldalú háromszög átmérőjéhez, melynek területe = 1, stb. A bizonyítás kedvéért megengedve, hogy a háromszögnek lehet sugara, olyan értelemben, amelyben a kör sugaráról beszélünk - mert amit Parker a háromszög sugarának nevez, az a háromszögbe írt kör sugara, és ennélfogva egyáltalán nem is a háromszög sugara, és megengedve ideiglenesen a Parker premisszáiban szereplő többi képzelet szőtte és matematikai tételeket: miért kell arra következtetnünk, hogy bármely adott körnek átmérője fordított négyzetes arányban van bármely adott, megfelelő háromszög átmérőjének kétszeresével, ha a háromszög * és a kör szerkezetük minden részében ellentétesek? Mi itt a szükségszerű összefüggés a premissza és a következtetés között? Ilyen következtetést a

mértanban nem ismernek, és fegyelmezett gondolkodású matematikus nem fogadná el. Hogy létrehozta-e az Ősi ezoterikus rendszer a brit inch-et vagy nem, annak alig van fontossága a komoly és igazi metafizikus előtt. Ralston Skinner ezoterikus biblia-értelmezése sem válik helytelenné csupán azért, mert a piramis méreteit nem találják majd egyezőnek Salamon templomának, Noé bárkájának stb. méreteivel, vagy mert a matematikusok Parker körquadratúráját nem fogadják el Mert Skinner értelmezése elsősorban a kabbalisztikus módszereken és a héber betűk rabinusi értékén alapszik De nagyon fontos megállapítanunk, vajon azok a mértékek, - melyeket az árják szimbolikus vallásuknak fejlődésében, templomaik építésében és azokban a számokban, melyeket a Puranâ-kban és főképpen időszámításukban, csillagászati jelképekben, a ciklusok tartamában és más számításokban használtak, - ugyanazok voltak-e vagy sem, mint a bibliai

számításokban és jelképekben használt mértékek és jelek. Mert ez be fogja bizonyítani, hogy a zsidók ezeket a fogalmakat Indiából kapták, feltéve, hogy nem az egyiptomiaktól vették át szent rőfjüket és mértékeiket (Mózes ugyanis az egyiptomi papok beavatottja volt.) Mindenesetre ők továbbították az első keresztényeknek Ennélfogva az okkultisták és a kabbalisták „igaz” örökösei a bibliában még mindig található TUDÁS-nak vagy titkos bölcsességnek; mert csak ők értik meg most igazi jelentését, az ava* A III. kiadásban: az egyenlő szárú háromszög stb 11 tatlan zsidó és keresztény ellenben csupán külsejéhez és holt betűjéhez ragaszkodik. Hogy a mérték-rendszer, mely az Elohim és Jehovah Istennevekhez vezetett, és ezeknek alkalmazása a fallicizmushoz, és hogy Jehovah nem nagyon hízelgő másolata Osiris-nek, azt most a „Source of Measures” szerzője bebizonyította. Mind e szerzőnek, mind Piazzi Smith-nek,

úgy látszik, az a benyomása, hogy a) a rendszer elsőbbsége az izraelitákat illeti, mivel a héber nyelv az isteni nyelv, és b) hogy ez az egyetemes nyelv közvetlen kinyilatkoztatásból ered. Ez az utóbbi feltevés csak a megelőző fejezet utolsó bekezdése értelmében igaz, de meg kell egyeznünk az isteni „Kinyilatkoztató” természetére és mivoltára nézve is. Ami az elsőbbséget illeti, az az avatatlan számára függ a) a kinyilatkoztatás benső és külső bizonyítékaitól, és b) minden tudós egyéni előítéletétől. Ez azonban nem akadályozhatja meg sem a teista kabbalistát, sem a panteista okkultistát abban, hogy ki-ki a saját módja szerint higgyen; egyik sem fogja a másikat meggyőzni. A történelmi adatok túlságosan hiányosak és nem elegendők arra, hogy akár az egyik, akár a másik a kételkedőnek bebizonyíthassa a maga igazát Másrészt a hagyomány szolgáltatta bizonyítékokat túlságos állhatatossággal elvetik, s így nem

remélhetjük, hogy ez a kérdés a jelen korunkban megoldódjék. Addig is a materiális tudomány a kabbalistákat és okkultistákat egyaránt kineveti. De ha egyszer az elsőbbség vitás kérdését félreteszik: a tudománynak a filológia és az összehasonlító vallás-tudomány területén, végül mégis foglalkoznia kell a kérdéssel, és kénytelen lesz a közös követelést helyben hagyni 1. Legnagyobb tudósai ahelyett, hogy semmibe sem vennék a „nevetséges képzelődések és babonák keverékét”, - t. i így nevezik általában a brahmanai irodalmat - rajta lesznek, hogy megtanulják a jelképes, egyetemes nyelvet, számtani és mértani kulcsaival együtt. De ebben sem fognak célt érni, ha ők is azt hiszik, hogy a zsidó kabbalisztikus rendszer az egész rejtély 1 Egyik követelést a másik után majd helybe hagyják, mivel a tudósok egymás után kénytelenek a Titkos Tanítás-ban közzétett tényeket elismerni - noha ritkán ismerik be, mondhatnók

soha, hogy állításaikat már megelőzték. Így Piazzi Smith-nek, amikor a Gizeh Piramis kérdésében tekintélye fénykorát élte, az volt az elmélete, hogy a Király-Kamra porfír koporsója, a világ két legfel világosodottabb nemzetének, t. i az angolnak és az amerikainak, a „mérték-egysége” volt, s hogy ez a koporsó nem volt egyéb, mint „gabonaláda”. Mi ezt erősen tagadtuk az éppen akkor megjelent Isis Unveiled-ben. Ekkor a new yorki sajtó (de különösen a „Sun” és a „World”) kikelt merészségünk ellen, hogy helyesbíteni és hibáztatni akarjuk a tudomány eme csillagát. E munka I. köt 519 lapján, azt mondtuk, hogy Hérodotosz e piramisról írva: „ hozzátehette volna, hogy külseje a Természet teremtő elvét jelképezte, és a mértan, számtan, asztrológia és csillagászat elveit ábrázolta Belseje fenséges templom volt, melynek komor rejtekhelyén a misztériumok játszódtak le, és amelynek falai gyakran tanúi voltak

királyi családtagok beavatási jeleneteinek. A porfír koporsó, melyet Piazzi Smith tanár, Skócia királyi csillagásza, gabonaládává alacsonyít, a k e r e s z t e l ő k ú t v o l t, melyből kijőve a tanítvány ’újraszülefett és adeptus lett.” Állításunkat kinevették akkoriban. Azzal vádoltak bennünket, hogy Shaw, angol író „mániájá”-ból erednek ezek a mi gondolataink, ő ugyanis azt állította, hogy a koporsót Osiris Misztériumainak ünneplésére használták (pedig mi erről az íróról még nem is hallottunk!) S most hat-hét évvel később Staniland Wake: „The Origin and Significance of the Great Pyramid” c. munkájának 93 lapján ezt írja: „Az úgynevezett Királyi Kamra - amelyről lelkes piramiskutató ezt mondja: «A csiszolt falak, a finom anyag, a nagyszerű arányok és a magasan való fekvése, ékes szóval beszélnek az eljövendő dicsőségről» - ha nem volt a Keopsz sírjabeli tökéletességek kamrája, akkor

valószínűleg az a hely volt, ahova beengedték azt, akit beavattak, miután átment a szűk, felfelé vezető átjárón, továbbá az alacsonyan végződő nagy folyosón, melyek fokazatosan előkészítették őt a SZENT MISZTÉRIUMOK végső fokára.” Ha Staniland Wake teozófus lett volna, akkor talán hozzátette volna, hogy a szűk, felfelé, a Királyi Kamrába vezető átjárónak valóban „szűk kapuja” volt; ez ugyanaz a „szoros kapu”, mely az „életre viszen”, vagyis az új szellemi újraszületésre, amelyre Jézus utal (Máté VII. 13 és köv), s hogy ez a Beavatás templomának ama kapuja, amelyre az író gondolt, aki az említett szavakat, mint Beavatottnak szavait említi (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van) 12 kulcsát foglalja magába, mert ez nincs így. Egyetlen mostani szentírás sem tartalmazza ezt teljességében, mivel még a Védák sem teljesek. Minden régi vallás az ősi, első misztériumok teljes kötetének csak egy

vagy két fejezete - egyedül a keleti okkultizmus dicsekedhet azzal, hogy az egész titok birtokában van, a hét kulcsával együtt. Ebben a munkában összehasonlításokat fogunk adni, és amit csak lehet, meg fogunk magyarázni - a többit az olvasó egyéni intuíciójára bízzuk Ha azt mondjuk: a keleti okkultizmus birtokában van a titoknak, ez nem jelenti azt, hogy az író a „teljes” vagy legalább csak megközelítően is a teljes tudás birtokosának tartja magát, mert ez nevetséges volna. Amit tudok, azt közzéteszem, amit nem magyarázhatok meg, azt az olvasónak kell kitalálnia De noha feltesszük, hogy még századokon át nem fogják ismerni az egyetemes misztérium-nyelv egész körét, már az is, amit eddig néhány tudós a Bibliában felfedezett, teljesen elegendő, hogy az állítást - matematikailag - bebizonyítsuk. S mivel a júdaizmus a hét kulcs közül kettőt használt, és ezt a két kulcsot most újra felfedezték, többé már nem lehet szó

egyéni okoskodásról és feltevésről, legkevésbé „véletlen megegyezésről”, hanem a bibliai szövegnek helyes olvasásáról, amint p. o a számtanban jártas ember leolvas és hitelesít egyegy összeadást vagy összeget 1 Néhány esztendő még, és ez a rendszer megöli a Biblia holt betűjét, a többi exoterikus vallás holt betűjével együtt, mert a hittételeket igazi kendőzetlen jelentésükben fogja megmutatni. És ekkor ez a cáfolhatatlan jelentés, noha hiányos, mégis fel fogja fedni a Lét rejtélyét, és ezenfelül teljesen meg fogja változtatni az ember-fejlődéstan, a néprajz és különösen az időszámítás mai tudományos rendszerét. A fallicizmus eleme, mely az Ó- (és bizonyos fokig az Új-) Testamentumban minden Isten-névben és történetben megtalálható, idővel talán szintén nagyon megváltoztatja a biológia és fiziológia mai anyagias nézeteit. Mai visszataszító nyerseségükből kivetkőzve, a természetről és az

emberről való nézetek, az égitestekre és ezek rejtélyeire támaszkodva, fel fogják fedni az emberi elme fejlődését, és meg fogják mutatni az ilyen gondolatmenet természetes voltát. Az úgynevezett fallikus jelképek csak a bennük levő anyagiasság és állatiasság folytán váltak bántókká. Kezdetben egészen természetesek voltak az ilyen jelképek, mivel az ősfajok között keletkeztek, amelyek személyes tapasztalatból tudták, hogy ők hermafrodita ősöktől származnak, tehát első, csodálatos megnyilvánulásai voltak, saját maguk számára, a nemek különválásának és az ebből eredő rejtélynek, t. i hogy maguk váltak teremtőkké Ha későbbi fajok, különösen a „választott nép” lealacsonyították ezeket a jelképeket, az nem érintheti e jelképek eredetét A kis semita törzs - a 4. és 5 alfajoknak (a mongol-turáninak és az u n indo-európainak, a nagy kontinens elsüllyedése után) keveredéséből származó egyik igen kicsi

ágacska szimbológiáját csak abban a szellemben kaphatta, amelyet azok a népek adtak neki, melyektől átvette. Talán a mózesi idők kezdetén ez a szimbológia nem volt olyan nyers, amilyenné később vált Ezra kezelése folytán, aki az egész Pantateuch-ot átalakította Mert a fáraó leánya (az asszony), a Nílus (a Nagy Mélység és a Víz), és a gyékény-kosárban úszó fiúgyermek jelképét eleinte nem Mózesért találták ki, és nem Mózes találta ki. Megelőzte a Sargon 2 ki1 Mindent, amit Isis-ben mondtunk, most megerősíti az „Egyptian Mistery, or the Source of Measures", ha a bibliát ezekkel a számtani és mértani kulcsok segítségével olvassuk. (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van) 2 George Smith Assyrian Antiquities c. könyve 224 oldalán ezt mondja: „Kouyunjik-ban, Sennacherib palotájában, Sargon különös történetének még egy töredékét találtam. melyet a Transactions of the Society of Biblical Archaeology c.

fordításomban (I kötet, I rész, 46 o) tettem közzé” Sargon, a babiloniai Mózes, székhelye „Agadi nagy városa volt, melyet a semiták Akkad-nak neveztek - és amelyet a Genesis-ben, mint Nimród székhelyét említenek.” (Gen X 10) „Akkad, az Eufrátesz melletti Sippara városához közel, Babilon északi részében feküdt.” (L Isis, II kötet 442-3 o) Még egy különös véletlen megegyezés az a tény, hogy az imént 13 rályról szóló történet, melynek töredékeit a babiloni téglákon találták; Sargon Mózesnél sokkal korábban élt. Tehát logikusan mire következtethetünk ebből? Egész határozottan és joggal arra következtethetünk, hogy Ezra Babilonban hallotta a történetet, melyet Mózesról mond el, és hogy a Sargonról szóló allegóriát a zsidó törvényhozóra alkalmazta. Röviden, hogy egyáltalában nem Mózes írta az Exodus-t, hanem Ezra alakította át régi anyagból És ha ez így van, mi akadályozta volna meg ezt, a

későbbi kaldeai és sabaei fallikus tiszteletben jártas embert abban, hogy fallikus elemekben még sokkal nyersebb más jelképeket és jeleket (glyphs) hozzá ne tegyen? Azt tanítják, hogy az izraeliták eredeti vallása nagyon különbözött attól az évszázadokkal későbbi vallástól, melyet a talmudisták és ezek előtt Dávid és Ezekiel tanítottak. Mindez, az exoterikus elemek ellenére is, melyeket ma a két Testamentumban találunk, elegendő arra, hogy a Bibliát az ezoterikus munkák közé soroljuk és titkos rendszerét összefüggésbe hozzuk India, Kaldea és Egyiptom szimbolizmusával. A bibliai jelképek és számok köre, melyek csillagászati megfigyelésekből eredtek, - a csillagászat és a teológia szorosan összefüggnek egymással - teljesen megtalálható mind az exoterikus, mind az ezoterikus hindu rendszerekben. Ezek az idomok és jelképeik, az állatöv jegyei, a bolygók, kölcsönös helyzetük és csomóik (nodes) - ez az utóbbi kifejezés

most már átment még a modern növénytanba is, hogy* hím és nőnemű növényeket különböztessenek meg (a porzós, termős, egylaki, kétlaki stb. stb növényeket) - a csillagászatban, mint sextiles, quartiles stb ismeretesek, és az ősi népek hosszú időkön át használták őket, és egyik értelmezésükben ugyanazt jelentik, mint a héber számjegyek. Az elemi mértan legelső idomaira bizonyára az égi testek és csoportosulásaik megfigyelése vezetett. Ezért a legrégibb jelképek a keleti ezoteriában: a kör, a pont, a háromszög, a négyszög, az ötszög, a hatszög és más különféle oldalú és szögű síkidomok. Ez mutatja, hogy a mértani szimbológia ismerete és használata olyan régi, mint maga a világ. említett szomszédos város neve Sippara ugyanaz, mint Mózes felesége neve - Zipporah (Exodus II.) A történet természetesen Ezra-tól eredő ügyes betoldás; neki ismerni kellett az igazi történetet. Ezt a különös történetet

Kouyunjik-ban tégla töredékeken találták és így hangzik: 1. Sargona, a hatalmas király, Akkad királya én vagyok 2. Anyám hercegnő volt, apámat nem ismertem, apámnak egyik testvére uralkodott az országon 3. Az Eufrátesz folyam partján fekvő Azupiran városában 4. Anyám, a hercegnő, teherbe esett velem; nehezen hozott a világra 5. Sásból font csónakba fektetett s kátránnyal zárta le a nyílást 6. A folyamra eresztett, amely nem nyelt el engem 7. A folyam elvitt, Akkihoz, a vízhordóhoz hozott engem 8. Akki, a vízhordó, szíve jóságában kiemelt stb stb (A lll kiadás hozzáfűzi: „George Smith Chaldean Account of Genesis 299-300. o) És most hallgassuk meg az Exodus-t (II. 3): „De mikor ő (Mózes anyja) tovább nem rejtegetheté, szerzé annak egy gyékény ládácskát és bekené azt gyantával és szurokkal s beletevé a gyermeket és letevé a folyóvíz szélén a sás közé.” G. Smith mondja: „A történet, úgy hiszik, kb. 1600 körül

K e játszódott le, tehát jóval előbb, mint a Mózes feltételezett kora. Tudjuk, hogy Sargon híre eljutott Egyiptomba, nagyon valószínű tehát, hogy ez az elbeszélés összefüggött az Exodus-ban elmondott történettel, mert minden cselekmény, ha egyszer lejátszódott, ismétlődni szokott.” De most, mikor Sayce professzornak megvolt a bátorsága a kaldeai és az asszíriai királyok korát még kétezer évvel hátrább tolni, világos, hogy Sargon legalább is 2600 évvel előzte meg Mózest. (L Sayce profeszszor e tárgyról szóló Lectures-jeit) A vallomás sokat sejtető, de a számokból még egy-két zéró hiányzik (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.) * A III. kiadásban a „hogy”-tól kezdve a „csillagászatban” szóig terjedő mondat elmaradt 14 Ebből kiindulva könnyű megértenünk, hogy a természet egymagában is taníthatta az első emberiséget egy számtani és mértani jelképes nyelv első elemeire, még isteni

tanítóknak segítsége nélkül is 1. Ezért találunk minden ősi, jelképes szentírásban a gondolat kifejezésére és feljegyzésére számokat és idomokat. Ezek mindig ugyanazok, az első idomokból fejlődő bizonyos változásokkal. Így a Kozmosz rejtélyeinek fejlődését és korrelációját, - szellemi és fizikai, elvont és konkrét - növekedését és kifejlődését, először az idomok mértani változtatásával jelölték meg. Minden Kozmogónia körrel, ponttal, háromszöggel, négyszöggel kezdődött, és felment a 9-es számig, és ekkor az egészet egybefoglalta az első vonal és a kör - a pitagoraszi misztikus Tíz, valamennyinek összege, mely magában foglalja és kifejezi az egész Kozmosz rejtélyeit. Ezeket a rejtélyeket minden rendszernél bővebben tárgyalja a hindu rendszer azok számára, akik megértik misztikus nyelvét A 3 és a 4 és összegük a 7, valamint az 5, 6, 9 és a 10, az okkult kozmogóniának sarkkövei. Ez a tíz és

ezerféle összetétele a földgömb minden részében megtalálható Ráakadunk Hindusztán és Közép-Ázsia barlangjaiban és sziklába vájt templomaiban, Egyiptom és Amerika piramisain és litho-in, Ozimandyas katakombáiban, a Kaukázus hóborította erődök sáncain, Palenque romjain, a Húsvét-szigeteken, mindenhol, ahova az ős-ember lába valaha eljutott. A 3 és a 4, a háromszög és a négyszög, vagyis az egyetemes hím és nő jele, ábrázolva a fejlődő istenség első megnyilvánulását, örök időkre az Égre vannak rajzolva a Dél-Keresztjével, valamint az egyiptomi Crux-Ansata-val. Ezt helyesen fejezik ki a következők: A kibontott kocka kiterítve a tau kereszt, t. i a kereszt egyiptomi alakja, vagy a keresztény kereszt alakja Az elsőhöz kört alkalmazva, kapjuk az ansata keresztet a 3 és a 4 számok a kereszten elrendezve, az (héber) arany gyertyatartónak (a Szentek Szentjében), továbbá a 3 + 4 = 7-nek formáját mutatják, és 6 + 1 = 7, a

napok a hétnek (week) körében, mint a Napnak 7 világossága. S amint egy 7 világosságból álló hét (week) szülte a hónapot és az évet, úgy a hét a születésnek az idöjelzője is. A kereszt alakját mutatja még a 113 : 355 alaknak összekapcsolt használata, s így a 2 jelképet kiegészíti egy embernek a keresztre való helyezése. Ezt a mértéket koordinációba hozták az 3 emberi élet eredetének gondolatával, és innen van a fallikus alakja. A Stanzák-ból kitűnik a kereszt és e számok fontos szerepe az ősi kozmogóniában. Addig is hasznunkra fordíthatjuk az ugyanattól a szerzőtől összegyűjtött bizonyítékokat, amelyeket * a szerző jogosan „e jelképek ősi nyomai”-nak nevez, hogy kimutassuk a jelképek és ezoterikus jelentésük azonos voltát az egész földön. Látva a szám-formákról (number-forms) alkotott általános felfogást. nagyon érdekes lesz kutatnunk, hogy mikor és hol ismerték meg őket és használták először

Kinyilatkoztatás útján kapták-e őket a nekünk ismert történelmi korszakban - nagyon is modern időszak, ha az emberi faj korára gondolunk? Valóban úgy látszik, hogy az idő, amióta az ember birtokukban van, sokkal távolabb esett a múltban a régi egyiptomiaktól, mint amilyen távol mi vagyunk ezektől. A Húsvét-szigetek, a Csendes Óceán közepén elsüllyedt szárazföld hegycsúcsainak látszanak, mert ezek a csúcsok sűrűn meg vannak rakva küklopsz-szobrokkal, - egy nagy és művelt nép civilizációjának maradványaival - mely nép szükségképpen igen nagy területen lakhatott. E szobrok 1 Olvassuk el „Isis Unveiled”, II. kötet 436-42 oldalait, hogy megemlékezzünk arról, miképpen nyomták el több ízben Mózes Ezoterikus vallását és tették helyébe a Dávid-tól visszaállított Jehova-tiszteletet; így tett p. o Ezekiel is Biztosan voltak nagyon fontos okok, amiért a sadduceusok - akiknek köréből került ki Judea-nak majdnem minden

főpapja - Mózes törvényeihez ragaszkodtak, és lenézték az állítólagos „Mózesi könyveket", a zsinagóga Pentateuchját és a Talmudot. 2 Ne feledjük el a térben a keresztre feszített hindu Wittoba-t; a „szent jel”-nek, a Szvasztikának jelentését; Platonnak a térben kereszten függő emberét, stb. stb 3 A „Source of Measures”-ben. * A III. kiadásban e helyett: abban a fejezetben, amelyet stb 15 hátán megtalálható az „Ansata-kereszt” és ugyanaz a kereszt ember alakjának körvonalaivá átalakítva. A kimerítő leírás, a szobrokkal sűrűn beborított vidéket ábrázoló táblával és a szobrok képeivel, a London Builder 1870. januári számában jelent meg * A Salem-ben, Massachusettsben kiadott Naturalist egyik első számában , Dél-Amerika sziklafalainak csúcsain levő, nagyon régi és különös karcok leírását találjuk, és bebizonyosodott, hogy ezek 1 a karcok a most élő fajoknál sokkal régebbiek. Azért olyan

különösek ezek a rajzok, mert keresztre feszített ember körvonalait ábrázolják, még pedig rajz-sorozatban, amelyben az ember-ből kereszt lesz, de olyan módon, hogy az ember keresztnek, a kereszt embernek vehető. Így jelképben ábrázolja * ezeknek a formáknak kölcsönös fügését. Ismeretes, hogy az aztékoknak a vízözönről igen tökéletes hagyományuk volt. Humboldt báró azt mondja, hogy Azialan országát, az aztékok ősi földjét, legalább is a 42 északi szélességi fok magasságában kell keresnünk, ahonnan kivándorolva, végül Mexikó völgyébe értek. A messze észak föld-halmai ebben a völgyben előkelő kőpiramisokká és másfajta építményekké váltak, melyeknek ma lelik meg maradványait. Ismeretes az azték és az egyiptomi maradványok megegyező volta Attwater, aki száz meg száz emléket megvizsgált, meg van győződve, hogy az aztékok ismerték a csillagászatot. Az aztékok egyik legtökéletesebb piramis-építményéről

Humboldt ezeket írja: „Ennek a hétemeletes piramisnak (Papantla) alakja sokkal karcsúbb, mint bármely eddig felfedezett ilyen fajtájú emlék, de magassága nem feltűnő, mivel csak 57 láb magas, alapzata minden oldalon csak 25 lábnyi. Van azonban egy nevezetessége: kizárólag faragott, rendkívül nagy kövekből épült és formája igen szép. Három lépcső vezet a tetőre, a lépcsőfokokat hieroglifák, és igen szimmetrikusan elrendezett kis mélyedések (niches) díszítik Az utóbbiak száma, úgy látszik, polgári naptáruk napjainak 318 egyszerű és összetett jeleire mutat.” „A 318 szám Krisztusnak gnosztikus értéke”, jegyzi meg a szerző, „de egyúttal Ábrahám gyakorlott és körülmetélt szolgáinak híres száma is. Ha megfontoljuk, hogy 318 egy elvont és egyetemes érték, mely egy átmérő értékét fejezi ki, ha a kerület egység, akkor alkalmazása a polgári naptár öszszeállításában világos lesz előttünk.” Azonos

képeket, számokat és ezoterikus jelképeket találnak Egyiptomban, Peruban, Mexikóban, a Húsvét-szigeteken, Indiában, Kaldeában és Közép-Ázsiában; találnak keresztre feszített férfiakat és a fajoknak Istenekből való fejlődésének jelképeit, - és mégis a tudomány elveti a gondolatot, hogy lehetett egy, nem a mi képünkre formált emberfaj is; a teológia a Teremtés 6000 évéhez ragaszkodik, az ember-fejlődéstan a majomtól való leszármazásunkat tanítja, és a papok Ádámra vezetik vissza eredetünket, 4004 évre K. e!! Tehát, attól félve, hogy büntetésből babonás bolondnak és még hazugnak is neveznek, ne adjunk bizonyítékokat, - melyek vannak olyan jók, mint a többiek - csak azért, mert még nem derengett a nap, amelyen az összes HÉT KULCSOT megkapja a tudomány, jobban mondva, melyen a szimbológia tudósai és kutatói megkapják? A geológiának és az emberfejlődés-tannak, az ember őskorára vonatkozó, döntő felfedezéseivel

szemben, a 6000 évhez és a „külön teremtéshez" ragaszkodjunk-e, vagy alázatos csodálattal a majomtól való leszármazásunkat és eredetünket fogadjuk-e el, - hogy elkerüljük a büntetést, mely rendszerint mindenkit elér, aki a teológia, vagy a materializmus taposott ösvényeit elhagyja? Nem, ameddig tudjuk, hogy az ember származása rejtélyének megoldásához szükséges, említett HÉT kulcs benne van a titkos iratokban. A tudományos elméletek akármilyen tévesek, anyagiasak és elfogultak is, még mindig ezerszer közelebb vannak az igazsághoz, mint a teológia hóbortjai. E hóbortok * A III. kiadás hozzáfűzi: a 36 szám körül Lásd később a régi árja iniciáció leírását: Visvakarma keresztalakú lécre feszíti a sugaraitól megfosztott Napot, „Vikkârtana”-t. * A III. kiadásban ez a mondat elmaradt 1 16 haldoklanak, mindenki érzi ezt, csak a legmakacsabb vakbuzgók és fanatikusok nem. 1 Ilyenformán választanunk kell: vagy

vakon elfogadjuk a tudomány levezetéseit, vagy eltérünk tőle, és bátran szembeszállva vele azt állítjuk, amit a Titkos Tanítás tanít, teljesen számolva a következményekkel. De lássuk csak, vajon maga a tudomány nem nyújt-e nekünk akaratlanul is segítő kezet anyagias következtetéseivel, sőt még a teológia is, halálhörgése közepette és elkeseredett küzdelmében, mellyel összeegyeztetni igyekszik az Ádám óta elmúlt 6000 esztendőt a Sir Charles Lyell „Geological Evidences of the Antiquity of Man” c. művében foglaltakkal Az etnológia, néhány nagyon tudós hívének vallomása szerint, már nem tudja megmagyarázni az emberi fajok különféleségeit, hacsak nem fogadja el több Ádám teremtésének feltevését. Ők „fehér és fekete Ádámról, vörös Ádámról és sárga Ádámról beszélnek 2. Ha hinduk volnának, akik a Linga Purâna-ból felsorolják Vamadeva újrászületéseit, akkor sem tudnának többet mondani. Mert a hinduk,

felsorolva Siva ismételt születéseit, az egyik Kalpában fehér arcbőrűnek, egy másikban fekete színűnek, megint egy másikban vörös színűnek ábrázolják, s ezután a Kumâra „a sárga bőrű négy ifjúvá” válik Ez a különös „véletlen megegyezés”, ahogyan ezt Proktor mondaná, csakis tudományos intuíció mellett szól, mivel Siva-Kumâra csak allegorikus ábrázolása az emberi fajoknak, az ember létrejötte idején. De az intuíciónak még egy másik jelenségére is vezetett - ez alkalommal a teológusok soraiban. A „Primeval Man" ismeretlen szerzője, kétségbeesett iparkodásában, hogy megvédje az isteni kinyilatkoztatást a geológia és az emberfejlődés tana könyörtelen és ékesszóló felfedezéseitől, megjegyzi, hogy „baj volna, ha a biblia védőit abba a helyzetbe kényszerítenék, hogy vagy lemondjanak arról, hogy a Szentírást isteni sugallatnak tekintsék, vagy megtagadják a geológusok következtetéseit” és -

megalkuszik. Sőt, egy vaskos kötetet szentel a tény bizonyítására, hogy „Ádám nem volt az első teremtett ember 3 e földön.” Az Ádám-előtti ember kiásott maradványai, „ahelyett, hogy a Szentírásban való hitünket megingatnák, igaz voltának újabb bizonyítékait szolgáltatják" (194 o) Hogyan lehetséges ez? Olyan egyszerűen, ahogyan csak el lehet képzelni A szerző érvelése szerint ugyanis: ezentúl „mi” (a papság) „megengedhetjük a tudomány embereinek tanulmányaik folytatását, és nem próbáljuk őket az eretnekségtől való félelemmel korlátozni". (mily öröm ez Huxley, Tyndall és Sir C Lyell-nek) A Biblia története nem a teremtéssel kezdődik, amint ezt általánosságban feltételezik, hanem Ádám és Éva alkotásával, évmilliókkal a mi bolygónk teremtése után. Az előtte való történet, ami a Szentírást illeti, még nincs megírva. Lehet, hogy nem csak egy, hanem húsz különféle faj is volt a

földön Ádám ideje előtt, amint más világokon talán van is húsz különféle faj. (55 o) Kik, vagy mik voltak tehát ezek a fajok, holott a szerző mégis azt vallja, hogy Ádám fajunk első embere? A SÁTÁNI FAJ ÉS FAJOK VOLTAK! „A Sátán sohasem volt a menynyekben, mivel az angyal és ember ugyanaz a faj”. Az Ádám-előtti „angyalok faja volt a vétkező” A Sátán volt „e világnak első hercege”, olvassuk Mivel lázadása következtében meghalt, a földön maradt mint testnélküli Szellem, és megkísértette Ádámot és Évát 1 Azt mondhatnók, hogy védőik közül egyesek elvesztették józan eszüket. Mert gondolhatunk-e mást, mikor a Biblia holt betű képtelenségeinek ellenére, még mindig támogatják ezeket, nyíltan és erőszakosabban, mint valaha, és találunk olyan teológusokat, akik azt állítják, hogy noha a „Szentírás óvatosan tartózkodik (?) attól, hogy közvetlenül hozzájáruljon a tudományos ismeretek

gyarapításához, nem találkoztak még olyan állítással, amely meg nem állja helyét a HALADÓ TUDOMÁNY megvilágításában” !!! - Primeval Man, 14. o (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.) 2 „Primeval Man Unveiled or the Anthropology of the Bible”, „Stars and the Angels” ismeretlen szerzőjétől, 1870, 195. o 3 Különösen, mikor itt van a hites biblia-nyújtotta bizonyíték a Genezis IV. fej 16 és 17 versében, mely azt mondja, hogy Káin Nod földjére megy, és ott feleséget vesz. 17 A sátáni faj első korszakai, különösen addig, míg a Sátán még élt (!!!), patriarkális műveltség és aránylag a nyugalom ideje lehetett - a Tubal-Kain-ok és Jubal-ok ideje, mikor a tudományok is és a művészetek is gyökeret akartak verni az átkozott földben . Milyen eposzi tárgy ez! Elkerülhetetlen eseményeknek kellett bekövetkezniük Magunk előtt látjuk a vidám ősi szeretőt, ahogy a piruló menyasszonynak teszi a szépet,

harmatos este, a dán tölgyfák alatt, amelyek akkor ott nőttek, ahol ma már nem nőnek tölgyfák. látjuk az ősz, ősi patriarkát mellette ugrándozik ártatlan szívű első ivadéka. Ezer hasonló kép támad előttünk! (206-207 o) A visszapillantás erre a Sátáni „piruló menyasszony”-ra, Sátán ártatlanságának napjaiban, nem veszít költői voltából, eredetiségének rovására. Sőt, ellenkezőleg A mostani keresztény menyasszony - aki manapság nem gyakran pirul el modern, vidám szeretői előtt - még erkölcsi tanulságot is vehet a Sátán e leányától, amint első emberi életrajz-írójának áradozó képzelete megalkotta. Mindezeket a képeket - melyeket, hogy igazi értékük szerint méltányoljuk, abban a műben kell megvizsgálnunk, ahol előfordulnak - azért hozza elénk, hogy a kinyilatkoztatott szentírás csalhatatlanságát összehangolja Sir C Lyell „Antiquity of Man” c művével és más ártalmas tudományos művekkel. De

ezért még ezeknek a koholmányoknak is - melyeket szerzőjük nem mert aláírni sem saját nevével, de még kölcsönvett névvel sem alapja valódi tény lehet. Az ő Ádám-előtti fajairól - nem sátáni, hanem egyszerűen atlantiszi fajokról, és az ezeket megelőző hermafroditákról - ugyanis a Biblia is szól, ha ezoterikusan olvassuk, amint a Titkos Tanításban is szó van róluk. A HÉT KULCS megnyitja a hét nagy Gyökérfaj, valamint a hét Kalpa múlt és jövendő rejtélyeit. Noha a tudomány valószínűen éppúgy elveti az ember származásáról szóló ezoterikus tanítást, sőt az ezoterikus geológiát is, amint elveti a sátáni és Ádám-előtti fajokat, mégis ha a tudósoknak, nem találván más a nehézségeikből kivezető utat, választaniuk kell a kettő közül, meg vagyunk győződve, hogy a Szentírás ellenére is, elfogadják az ősi tanítást, mihelyt legalább megközelítően ismerni fogják a misztérium nyelvét. 18 3. FEJEZET Az

ős-állag és az isteni gondolat Mivel esztelenség volna azt állítanunk, hogy már az összes létező okokat ismerjük, legyen szabad feltételeznünk egy teljesen új erőt, ha szükséges. Feltéve, ami még nem egészen biztos, hogy a hullám-elmélet minden tényt megmagyaráz, még el kell döntenünk, hogy ezzel be van-e bizonyítva a hullámzó éter létezése is. Nem állíthatjuk határozottan, hogy más feltevés nem fogja megmagyarázni a tényeket. Bevallják, hogy Newton emanációs elmélete csődöt mondott az interferencia folytán, és mostanig nincsen vetélytársa Mégis igen kívánatos, hogy az ilyen elméletekre, valami más oldalról jövő megerősítést, valami aliunde bizonyítékot találjunk a FELTÉTELEZETT ÉTER-ről. Néhány hipotézis a testek igen kis részekből álló szerkezetére és működésére vonatkozó feltevésekből áll Ezeket a feltevéseket a tárgy természeténél fogva soha közvetlenül bebizonyítani nem lehet. Egyetlen

érdemük: hogy alkalmasak a jelenségek kifejezésére Csupán HELYETTESÍTŐ FIKCIÓK! (Alexander Bain: L L D, „Logic”, II rész, 133 o) Az éter, ez a feltételezett Proteus, a mai tudomány „helyettesítő Fikciói”-nak egyike, melyet azonban igen sokáig elfogadtak - egyik alsó „princípiuma” annak, amit mi ŐSÁLLAG-nak, (szanszkrit nyelven Akâsa-nak) nevezünk, a régi idők egyik álma, amely most ismét álma lett a modern tudománynak. Az éter a régi filozófusoktól ránk maradt legnagyobb és egyben legmerészebb elmélet. Az okkultisták számára azonban mind a kettő, az ÉTER is, az Ős-Állag is valóság. Hogy világosan kifejezzük, az ÉTER: az Asztrális Fény; az Ős-állag pedig: Akâsa, az ISTENI GONDOLAT Upadhi-ja. Mai nyelven az Isteni Gondolatot helyesebben KOZMIKUS GONDOLATALKOTÁS-nak - Szellemnek neveznénk; az Akâsa pedig KOZMIKUS ÁLLAG-nak, Anyagnak, Ezek, a Lét alfája és omegája, csak két oldala (facets) az egy feltétlen

létezésnek. A régi időkben az utóbbit nem szólították meg soha, de még nevet sem adtak neki, csak allegorikusan beszéltek róla. A legrégibb árja fajnál, a hindunál, az intellektuális osztályok istentisztelete soha sem volt a csodás formának és művészetnek buzgó imádata (mint a görögöknél), ami később az antropomorfizmusra vezetett. De míg a görög filozófus a formát imádta, és csak a hindu bölcs „fogta fel a földi szépség és örök igazság igazi viszonyát”, - addig az összes nemzetek műveletlen emberei sem az egyiket, sem a másikat nem értették meg soha. Ők még most sem értik meg. Az ISTEN-FOGALOM fejlődése együtt halad az ember saját értelmi fejlődésével. Ez annyira igaz, hogy a legnemesebb eszményben, amelyhez egyegy korszak vallási szelleme csak felemelkedhet, egy rákövetkező kor filozófikus elméje csupán durva torz-képet fog látni! Maguknak a filozófusoknak a szemléltető misztériomokba kellett beavatva

lenniük, hogy megérthessék a régieknek e legtisztább metafizikai tárgyról való helyes fogalmát. Különben - t i az ilyen beavatás nélkül - minden gondolkozónak saját értelmi képessége épp olyan tisztán és félreérthetetlenül rajzolja meg a határt: „Eddig mehetsz és nem tovább”, amint ezt a Karma törvénye minden nemzet vagy faj ciklusában fejlődése számára megrajzolja. Beavatás nélkül, az egykorú vallásos gondolkozás eszményeinek mindig szárnyaszegetteknek kell maradniuk, s nem tudnak magasabbra szállni, mert mind az idealista, mind a realista gondolkozók, de sőt a szabadgondolkozók is, valamennyien csak környezetüknek és koruknak terméke és természetes következménye. Mindegyiknek eszményei szükségképpen temperamentumának eredménye, és az értelmi fejlődés ama fokának következménye, amelyet egy-egy nemzet összességében elért. Ezért, amint már megjegyeztük, a modern (nyugati) metafizika legmagasabb szárnyalása

még korántsem közelítette meg az 19 igazságot. Az „Első Ok” létezéséről szóló szokásos agnosztikus elmélet burkolt materializmusnál nem egyéb - csak a terminológia különbözik Még olyan nagy gondolkozó, mint Herbert Spencer is, az „Ismeretlen”-re néha olyan kifejezéseket alkalmaz, amelyek a materiális gondolat öldöklő hatását mutatják, s mely mint pusztító sirokkó elhervasztott és tönkre tett minden ismert antológiai elméletet. 1 A Negyedik Faj legrégibb idejétől kezdve, mikor csak a Szellemet tisztelték, és mikor a rejtély megnyilatkozott, a görög művészet dicsőségének utolsó napjáig, a kereszténység hajnalán - egyedül a hellének mertek nyilvánosan oltárt emelni az „ISMERETLEN ISTEN”nek. Bármi is volt szt Pál mélységes elméjében, mikor az athénieknek kijelentette, hogy ez az „ismeretlen”, kit nem ismerve tisztelnek, az igaz Isten, akit ő is hirdet - ez az istenség nem volt „Jehovah” (l. „A

Szentek Szentje”), de „a világ és minden dolgok teremtője” sem volt Mert nem „Izrael istene”, hanem a régi és a modern panteisták „Ismeretlen Istene” az, aki „nem lakik kézzel csinált templomokban". (Cselek XVII 23-24) Az isteni gondolatot nem lehet meghatározni, vagy jelentését megmagyarázni, ha csak a Kozmikus Állag számtalan megnyilvánulásával nem, amelyben az isteni gondolatot szellemileg értik meg azok, akik megérteni tudják. Ezt mondani, miután az itteni gondolatot, mint az elvont, személytelen, nem-nélkül való Ismeretlen Istenséget határoztuk meg, amely minden kozmogóniának és későbbi fejlődésének gyökere, annyi, mint nem mondani semmit. Mintha csak transzcendentális feltevésekből álló egyenlet megoldását kísérelnénk meg, ahol a tagok valódi értékeinek kiszámításához csak ismeretlen mennyiségek állnak rendelkezésünkre. Helyét találjuk az ősrégi Szimbolikus írásokban, ahol - ezt már megmondtuk -

határtalan sötétség ábrázolja, és e sötét alapon fehéren jelenik meg az első középpont, - jelképezve az egyidejű és szintúgy örök SZELLEM-ANYAGOT, amely a jelenségek világában jelenik meg, első megkülönböződése előtt. Mikor „az egy kettővé válik”, akkor róla mint Szellem és anyagról beszélhetünk A „Szellemre” vezethető vissza a gondolkodó, vagyis a közvetlen tudat minden megnyilvánulása, valamint az öntudatlan céltudatosság (unconscious purposiveness) is, (hogy egy, az úgynevezett nyugati filozófiában használt, új kifejezést alkalmazzunk) amit az Éltető Princípiumban és a Természetnek a változatlan törvény fenséges rendje alá való rendeltségében látunk. Az „Anyagot” a legtisztább elvontságú tárgyszerűségnek kell tekintenünk, - az önmagában-létező alapnak, melynek hétszeres manvantarikus megkülönböződései alkotják a tárgyszerű valóságot, s ez, az öntudatos létezés minden állapotában,

a jelenségek alapja. Az Egyetemes Pralaya időszakában a Kozmikus Gondolat-alkotás nem-létező és a Kozmikus Állag különféle megkülönböződött állapotai újra felolvadtak az elvont potenciális tárgyszerűség eredeti állapotába. A manvantarai impulzus a Kozmikus Gondolat-alkotás (az „Egyetemes Elme”) újraébredésével kezdődik, megegyezően és párhuzamosan a Kozmikus Állagnak meg-nemkülönböződött pralayai állapotából való első felmerülésével. - A Kozmikus Állag a Kozmikus Gondolat-alkotásnak manvantarai hordozója. Ezután a feltétlen bölcsesség saját gondolatalkotásában tükröződik vissza, s ez, az emberi Tudatot felülmúló és e Tudat számára érthetetlen transzcendentális folyamat útján, a Kozmikus Energiát (Fohat-ot) eredményezi Fohat 1 Mikor ő p. o az „Első Okot”, - a MEGISMERHETETLEN-t - „jelenségek által megnyilatkozó erőnek” és „végtelen, örök Energiá”-nak (?) nevezi, nyilvánvaló, hogy a Lét

rejtélyének csupán fizikai megnyilvánulását fogta fel - t. i csak a Kozmikus Állagnak Energiáit Az EGY VALÓSÁG-nak szintúgy örök (coeternal) aspektusa - a Kozmikus Gondolatalkotás - (ami ennek noumenon-ját illeti, az, úgy látszik, nem létezik a nagy gondolkodó elméjében) teljesen kinn rekedt a megfontolásból A kérdésnek ez az egyoldalú kezelése, kétségtelenül nagyobbára abból a káros nyugati felfogásból ered, hogy az öntudatot alárendelik az anyagnak, vagy hogy a molekuláris mozgás egy „melléktermékének” tartják (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van) 20 átrezzen a tétlen Állag kebelén, tevékenységre készteti, és vezeti első szétkülönböződéseit a Kozmikus Tudat mind a hét síkján. Így tehát Hét Protyl van (ahogyan most nevezik), míg a régi árják idejében a Hét Prakriti-nek, vagy a hét Természetnek nevezték, ezek mindegyike viszonylag homogén alapul szolgált, mely a növekedő különféleség

folyamatában (a Világegyetem fejlődésében) abba a csodás sokféleségbe (complexity) különböződik szét, melyet az észlelés síkjain a jelenségek mutatnak. A „viszonylag” kifejezést céltudatosan használjuk, mert az olyan folyamatnak - mely a meg-nem-különböződött Kozmikus Állagnak a fejlődés hetes alapjaiba való első szétválását eredményezi - csupán a létezése is arra késztet, hogy minden sík protylját 1 csak közbeeső állapotnak tekintsünk, melyet az Állag, az elvonttól a teljes tárgyszerűségébe való átmenetében felvesz. A Kozmikus Gondolat-alkotásról mondják, hogy nem-létező a pralayai időszakban, annál az egyszerű oknál fogva, mert nincs senki és semmi, aki, vagy ami észrevegye hatásait. A tudatosság, a féltudatosság, de még az „öntudatlan céltudatosság” is csak anyagból való hordozó segítségével nyilvánulhat meg: vagyis, hogy ezen a mi síkunkon, amelyen az emberi tudat normális állapotában nem

emelkedhet a fölé, amit transzcendentális metafizikának ismernek, csakis valamely molekuláris aggregáción vagy szövedéken át áradhat ki a Szellem, az egyéni vagy öntudat alatti alanyiság árjában. És mivel az észleléstől különváltan létező Anyag csupán elvontság, a FELTÉTLEN-nek ez a két aspektusa - t. i a Kozmikus Állag és a Kozmikus Gondolat-alkotás - kölcsönösen egymástól függenek. Szigorú pontossággal, - hogy a zavart és a félreértést elkerüljük - az „Anyag” kifejezést valamennyi észlelhető tárgy összességére kellene használnunk és az „Állag" szót a noumenon-okra. Mert, amennyire a mi síkunk jelenségei az észlelő Ego alkotásai, - t. i saját alanyiságának változatai - az összes „anyagállapotok, melyek az észlelt tárgyak összességét ábrázolják”, csak viszonylagosan és tisztán jelenségszerűen létezhetnek a mi síkunk gyermekei számára. Amint a modern idealisták mondják, az Alany és

Tárgy együttműködésének eredménye: az Érzék-tárgy vagyis a jelenség. Ez azonban nem vezet szükségképpen arra a következtetésre, hogy ez így van az öszszes többi síkon is, vagyis hogy a kettőnek együttműködése, megkülönböződésük hét síkján a jelenségek hetes aggregátumát eredményezi, mely jelenségek hasonlóképpen nem léteznek önmagukban (per se), noha konkrét valóságok ama Lények számára, akiknek tapasztalatai körébe tartoznak, éppen úgy, amint a körülöttünk lévő sziklák és folyók valódiak a fizikus szempontjából, noha valótlan érzékcsalódások a metafizikus előtt. Tévedés volna ilyesmit mondani, vagy még csak gondolni is. A legmagasabb metafizika szempontjából az egész Világegyetem, az isteneket is beleszámitva, érzékcsalódás; de az érzékcsalódása annak, aki önmaga is érzékcsalódás, más és más az öntudat minden egyes síkján - és nincs jogunk határozott tételeket felállítani egy-egy

Egó észlelőképességei mivoltáról, p o a hatodik síkon, mint ahogy nincs jogunk azonosítani észleléseinket a hangyáéval, vagy azokat az ő tudat-állapotára zsinórmértékül felállítani. A tudattól 2 különálló, tiszta tárgyat nem ismerjük, amíg a mi három-dimenziós világunk síkján élünk, mivel csak az elmebeli állapotokat ismerjük, melyeket 1 A Protyl kifejezés Crookes-tól, a híres vegyésztől származik, aki ezt a nevet a „pre-Matter”-re alkalmazta, ha ugyan nevezhetjük így az ősi és tisztán homogén állagokat, melyet a tudomány az atom első összetételében sejt, noha eddig még nem találta meg. De az ős-anyagnak atomokba és molekulákba való első különválása a Hét Protyl fejlődése után indul meg Crookes e protyl-ok közül az utolsót keresi - miután nemrégiben felfedezte a mi síkunkban való létezésének lehetőségét (A III kiadásban a jegyzet a szövegben van) 2 Egy-egy princípiumban vagy upadhi-ban (az

alapban) összpontosított Kozmikus Gondolatalkotás eredménye: az egyéni Ego tudata. Megnyilvánulása az upadhi foka szerint változik Pl a Manas-nak ismert fokon, mint Elme-Tudat nyilvánul; a Buddhi-nak finomabban megkülönböződött szövedékén át (az anyag hatodik állapota) és alapul használva a Manas tapasztalatait, mint a Szellemi INTUÍCIÓNAK egy sugara. (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.) 21 ez a tárgy az észlelő Ego-ban ébreszt. És amíg az Alany és a Tárgy közötti ellentét megmarad, - azaz, amíg csak öt érzékünk van és nem több, és amíg nem tudjuk, hogyan kell elválasztani a mindent felfogó Egónkat (a Felsőbb Én-t) ezeknek az érzékeknek a rabságától, - addig a személyes Ego nem tudja ledönteni a korlátot, mely elválasztja őt a magukban létező dolgok (vagy az Állag) megismerésétől. Ennek az emelkedő alanyiság ívén előre haladó Ego-nak minden sík tapasztalatát ki kell merítenie. De, amíg az Egyed

nem merült el a MINDEN-ben, akár ezen a síkon, akár más síkon, és Alany és Tárgy egyaránt nem tűnt el a Nivánai Állapot feltétlen semmiségében (negation), - semmiség megint csak a mi síkunk szempontjából - addig nem emelkedhetünk fel a Mindentudás csúcsára, a magukban létező dolgok megismerésére, és nem közeledtünk a még fenségesebb rejtvény megoldásához, mely előtt még a legmagasabb rangú Dhyan-Chohan-nak is csak csendben és tudatlanságban kell meghajolnia - ahhoz a ki nem fejezhető rejtélyhez, amit a Vedantisták a PARABRAHMAM-nak neveznek. Minthogy így áll a dolog, mindazok, akik a megismerhetetlen Princípiumnak nevet iparkodtak adni, egyszerűen lealacsonyították. Még a Kozmikus Gondolatalkotásról sem lehet beszélni, - a jelenségekben való megnyilvánulást kivéve - mert ez olyasmi lenne, mintha megkísérelnénk az ősi Káoszt palackokba fejteni, vagy az ÖRÖKKÉVALÓSÁG-ra címkét ragasztani. Mi tehát az

„Ős-állag”, az a rejtélyes dolog, amelyről mindig szó volt az alkímiában, és amely minden korszakban filozófiai elmélkedésnek volt a tárgya? Mi lehet végül még a jelenségekben való megkülönböződése előtt is (pre-differentiation)? Hiszen ez a MINDEN a megnyilvánult Természetben és semmi a mi érzékeinknek. Minden kozmogónia említi különféle néven, minden filozófia utal rá, és a mai napig, a Természetben levő megfoghatatlan PROTEUS-nak mutatkozik. Érintjük, és nem érezzük; ránézünk, és nem látjuk; beleheljük, és nem vesszük észre; halljuk és szagoljuk, s egyáltalán nem ismerjük fel jelenlétét; mert benne van minden molekulájában annak, amit mi érzékcsalódásunkban és tudatlanságunkban, akármilyen anyagnak tekintünk, vagy mint érzést, gondolatot, kedélyhullámzást. fogunk fel Röviden, ez minden lehetséges jelenségnek „upadhi”-ja vagy hordozója, legyen az fizikai, értelmi vagy pszichikai. A Genezis kezdő

mondataiban, valamint a kaldeai kozmogóniában, India Purâna-iban, és az egyiptomi Holtak Könyvé-ben, mindenhol ez nyitja meg a megnyilvánulás ciklusát. „Káosz”-nak nevezik, és a vizek színének, melyet a bármily néven nevezett Ismeretlentől kiáradó Szellem melenget (L „Káosz, Theos, Kozmosz”) Indiában a szentírások szerzői mélyebbre hatolnak a dolgok fejlődésének kezdetébe, mint Thales vagy Job, mert ezt mondják: Az ÉRTELEM-ből (a Purâna-kban MAHAT-nak nevezik) ered az Éter, miután az előbbi a TUDATLANSÁG-gal (Iswar-ral mint személyes istenséggel) egyesült, s ezt tervezgető (projectíve) ereje kíséri, amelyben túlsúlyban van az ostobaság (tamas, közönyösség) tulajdonsága. Az éterből ered a levegő; a levegőből a meleg; a melegből a víz; és a vízből a föld „s minden, ami rajta van”. „EZ-től, ugyanettől az ÉN-től jött létre az Éter”, mondja a Véda. (Taittirîya Upanishad, III) (A III kiadás hozzáfűzi:

II Vaîlî, I Anuváka) Így tehát nyilvánvaló, hogy nem ez az Éter, - mely mint negyedik eredt az Értelem egy Kisugárzásának (Emanation) „az Ostobasággal való egyesüléséből” - az a magas princípium, az istenített Lény, melyet a görögök és a latinok „Pater omnipotens Aether” és gyűjtő értelemben vett aggregátumaiban „Magnus Aether” néven tiszteltek. Mindig bosszantó rejtvény volt a tudás minden ágában a hetes fokozat, a számtalan alosztály és a megkülönböztetések, melyeket a régiek a gyűjtő értelemben vett Éter erőire nézve felállítottak, kezdve a hatások legkülsőbb határától, melyeket a mi tudományunk annyira ismer, egészen a „Nem-mérhető 22 Állag”-ig, melyet már egyszer mint a „Tér Éter”-ét elfogadtak, most azonban elvetni készülnek. Napjaink mitológusait és szimbológusait megzavarja ugyanannak az istenített Lénynek egyrészt érthetetlen dicsőítése és másrészt lealacsonyítása

ugyanazokban a vallásos rendszerekben, és ez gyakran a legnevetségesebb hibák elkövetésére viszi őket. Az Egyház, mely kősziklaként megingathatatlanul megmarad minden régebbi téves magyarázata mellett, az Éterből sátáni seregeinek csinált lakóhelyet 1. Íme a „Bukott” angyalok egész hierarchiája, a Cosmocratores, vagy - a „Világ hordozói” (Bossuet szerint), a Mundi Tenentes - a „Világ tartói”, amint Tertullianus nevezi őket; és a Mundi Domini, a „Világ uradalmai”, vagy inkább urai, a Curbati, vagy „Meghajlottak” stb. Így lesznek a pályájukon mozgó égi gömbökből és csillagokból - Ördögök! Az Éter hét állapota közötti megkülönböztetést - maga az Éter egyike a Hét Kozmikus princípiumnak, míg a régiek Aether-je egyetemes Tűz - megtalálhatjuk Zoroaster és Psellus rendeleteiben. Zoroaster ezt mondta: „Csak akkor kérd tanácsát, ha forma vagy alak nélküli”, absque forma et figura, ami annyit jelent, hogy

lángok vagy izzó szénparázs nélküli. „Ha van formája - ne törődj vele”, tanítja Psellus, „de ha alaktalan, engedelmeskedj neki, mert akkor szent tűz és minden, amit felfed neked, igaz lesz" 2. Ez bizonyítja, hogy az Éternek, mely viszont maga is Akâsa-nak egyik megnyilvánulása, több aspektusa vagy „princípiuma” van Az összes régi népek istenítették az Aethert meg-nem-mérhető aspektusában és erejében. Virgilius Jupiter-t Pater omnipotens Aether-nek, „a nagy Aether”-nek hívja 3 A hinduk is istenségeik közé sorozták, Akâsa (az Aether szintézise) néven. És a Homoeomeri filozófiai rendszer alapítója, clazomenaei Anaxagoras, erősen hitte, hogy az összes dolgok szellemi ősképei, valamint elemei is, a határtalan Éterben találhatók, ott jöttek létre, onnan fejlődtek ki és oda tértek vissza - ez okkult tanítás. Ilyenformán világossá válik, hogy a legmagasabb egybefoglaló aspektusú Étertől *, mihelyt emberi alakban

képzelték el, eredt a személyes teremtő Isten első gondolata. A filozófiai gondolkodású hinduknál az elemek Tamas-ok, azaz „az intellektus-tól meg-nemvilágítottak, amelyet ők elsötétítenek” Most még el kell intéznünk az „Ős-Káosz” és a Gyökér-Princípium misztikus jelentésének kérdését, és meg kell mutatnunk, hogy a régi filozófiában milyen kapcsolat volt köztük és Akâsa között. Az utóbbit hibásan fordították Aether-rel és Maya-val (érzékcsalódás), amelynek Ishwara a hím-aspektusa. Később még szólunk az értelmes „princípium”-ról, vagy jobban mondva, „az ősi Káoszból származott” látható és anyagias elemekben lévő láthatatlan, anyagtalan sajátosságokról. Mert azt kérdezzük az „Isis Unveiled”-ben: „Mi más az ősi Káosz, hacsak nem Aether? Nem a modern Éter; nem olyan, amilyent most ismernek, hanem olyan, amilyent a 1 Így értelmezte az Egyház az ephezusbeliekhez írt levél VI. fej 12

versét: „Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen.” Valamivel tovább szt Pál említi a szellemi gonoszságokat, („wickedness” az angol biblia szövegében) amelyek a levegőben vannak – „Spiritualia nequitiae coelestibus”, - a latin szöveg különféle neveket ad ezeknek a „gonoszságok”-nak, t. i az ártatlan „elementálok”-nak De ez egyszer az Egyháznak igaza van, noha téved abban, hogy őket mind ördögöknek nevezi. Az ASZTRÁLIS FÉNY vagy alsó Éter tele van tudatos, télig tudatos és öntudatlan lényekkel; csakhogy az Egyháznak kisebb hatalma van fölöttük, mint akár a láthatatlan mikrobák vagy moszkitók felett. (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van) 2 Effatum XVI. „Oracles of Zoroaster” 3 Georgica, II. könyv, 325 o * A III. kiadásban: Aethertől 23 régi filozófusok ismertek, jóval Mózes ideje előtt, -

az Aether, valamennyi rejtélyes és okkult sajátosságával, mely magában foglalja az egyetemes teremtés csíráit. A Felsőbb Aether vagy Akâsa, az égi szűz és minden létező formának és lénynek anyja, akinek kebléből, mihelyt az Isteni Szellem „melengette” (incubated), létrejönnek az Anyag és Élet, az Erő és Cselekedet. Az Aether a hinduk Aditi-je és az Aether = Akâsa. A villamosságot, a mágnességet, a hőt, a fényt és a kémiai folyamatokat még ma is olyan kevéssé ismerjük, hogy állandóan újabb tények szélesbítik tudásunk körét. Ki tudja, hol végződik ennek a proteusi óriásnak - az Aethernek - hatalma, vagy honnan való rejtélyes eredete? Ki tagadja a szellemet, amely benne működik és kifejleszt belőle az összes látható formákat?” Könnyű feladat kimutatnunk, hogy az egész világon, az összes kozmogóniai legendák a régieknek ama tudományos ismeretén alapulnak, amelyek a mi napjainkban a fejlődéselmélet

alátámasztására szövetkeztek, és a további kutatás talán megmutatja majd, hogy azok a régiek, felölelvén a fejlődésnek mind fizikai, mind szellemi oldalát, sokkal jobban ismerték magát a fejlődés tényét, mint mi mostanában. A régi filozófusoknál az evolúció egyetemes tantétel volt, mindent felölelő tanítás, és megalapozott elv; ezzel szemben a mi modern evolucionistáink csak elméleteket tudnak adni, csak egyes részekre vonatkozó, vagy éppen negatív tételekkel. Hiába zárják le modern bölcsességünk képviselői a vitát, azt állítva, hogy a kérdés el van intézve csupán azért, mert a Mózesi elbeszélés sokkal későbbi, homályos nyelvezete összeütközik az „egzakt tudomány” határozott magyarázatával. („Isis Unveiled") Ha a „Manu Törvényeihez (vagy Rendeleteihez)” fordulunk, akkor mindezeknek a gondolatoknak ősképét találjuk meg. Bár eredeti alakjukban legnagyobbrészt elvesztek (a nyugati világ

számára) és későbbi betoldások és hozzáadások eltorzították őket, mégis éppen eleget őriztek meg régi szellemükből, hogy ennek jellegét megmutassák. Elűzve a sötétséget, a Magában-létező Úr (Vishnu, Narayana stb.) megnyilvánult, és lényeket akarván létrehozni saját Lényegéből, kezdetben csupán a vizet teremtette meg. Ebbe magvat dobott . Ez Arany Tojássá vált (6,7,8,9 v) Honnan van ez a Magában-létező Úr? EZ-nek (THIS) nevezik, és így beszélnek róla: Áthatolhatatlan Sötétség, határozott tulajdonságok nélkül, kifürkészhetetlen, mintha egészen álomba merült volna. (5 v) Miután egy egész isteni éven át ebben a Tojásban lakott, ő, „akit a világban Brahmânak neveznek”, kettétöri ezt a Tojást, a felső részéből a mennyet alkotja, az alsóból a földet, és a középsőből az eget és „a vizeknek állandó helyét”. (12, 13) De közvetlen e versek után következik valami, ami ránk nézve még fontosabb,

mivel teljesen megerősíti ezoterikus tanításainkat. A 14-36 vers a fejlődést az ezoterikus filozófiában leírt sorrendben adja Ezt nem lehet könnyen kétségbe vonni Még Medhâtithi is, Viraswâmin fia, és a „Manubhâsya” c. Magyarázat írója, aki a nyugati orientalisták szerint, K u. 1000-ben élt, segítségünkre van megjegyzéseivel az igazság felderítésében Úgy látszik, hogy vagy nem akart többet mondani, mert tudta, hogy mit kell visszatartani a kívülállók elől, vagy pedig igazán rejtély előtt állt. Mégis, amit ő ad, elég arra, hogy világossá váljék az emberben és a természetben levő hetes princípium 24 Kezdjük csak a „Rendeletek” vagy „Törvények” I. fejezetével, ott, ahol a Magábanlétező Úr, az Ismeretlen „Sötétség” meg-nemnyilvánult Logosza, az arany Tojásban már megnyilvánult Ebből a „Tojás”-ból: (11.) amely az együttes (szét-nem-különbözött) örök ok, az, ami Van és Nincs - ered az a

hím, akit a világban Brahmâ-nak neveznek. Itt, mint minden igazi filozófiai rendszerben, megtaláljuk a „Tojást” vagy a Kört (vagy a Zérót), a végtelen Örökkévalóságot, amelyről mint az EZ-ről 1 szólnak, és Brahmâ-t, aki csak az első egység, a hím isten, azaz a termékenyítő Princípium. Ez a , vagy 10 (tíz), a Tízes. Csak a Hetes síkon, vagyis a mi világunkban, hívják Brahmâ-nak Az Egyesített Tíznek a síkján, a Valóság világában, ez a hímnemű Brahmâ érzékcsalódás (14.) Az Én-ből (âtmanah-ból) teremtette az elmét, amely (1) van és nincs; (2) és az elméből az Én-ségét (az Öntudatot) az uralkodót; (3) az Urat. (a) Az elme a Manas. Medhâtithi, a magyarázó, itt helyesen megjegyzi, hogy éppen az ellenkezője, és már ez is becsúsztatásra és átalakításra mutat, mert a Manas az Ahamkara-tól vagy (Egyetemes) Ön-Tudattól ered, amint a Manas a mikrokozmoszban Mahat-tól vagy Maha-Buddhi-tól (az emberben Buddhi)

ered. Manas ugyanis kettős, és amint ezt Colebrooke kimutatta és lefordította, „egyrészt értelem, másrészt cselekedet, és affinitása folytán szerv (organ), rokon lévén a többivel”. „A többi” itt azt jelenti, hogy Manas, az ötödik princípiumunk (az ötödik, mert a testet nevezte elsőnek az igazi filozófiai sorrend ellenére) 2 rokon Atmâ-Buddhi-val és a négy alsó princípiummal is. Ezért tanítjuk, hogy Manas követi AtmâBuddhi-t Devachan-ba, és hogy az alsó Manas (seprője vagy hátra maradt része) a Kamarupaval marad a Limbus-ban, vagyis a Kama-loka-ban, a „Burkok” (shells) lakóhelyén (b) Ez a Manas jelentése, amely „van és nincs”. * (c) Medhâtithi ezt így fordítja: „az, aki tudatos az Énről”, vagyis az Ego-ról, nem pedig „uralkodó”, amint ezt az orientálisták fordítják. Ők a következő verset így fordítják: (16.) „Ő, miután okozta, hogy annak a mérhetetlen fényű hatnak (t i a Nagy Én és az öt

érzékszerv) finom részei az Én (Atmamâtrâsu) elemeibe behatoljanak, az összes lényeket is megteremtette” Ezzel szemben Medhâtithi szerint, „Atmamâtrâsu” helyén, mâtrâ-Chit-nek kellene lennie, és ekkor a vers így szólna: „Ő, áthatolva annak a mérhetetlen ragyogású hatnak finom részeit az Én elemeivel, megteremtette az összes lényeket”. Ennek az utóbbi magyarázatnak kell helyesnek lennie, mert ő, az Én, az, amit mi Atmâ-nak nevezünk, és így a hetedik princípiumot alkotja, a „hat"-nak szintézisét. Ez a Mânava-dharma Shâstra kiadójának is a véleménye, aki úgy látszik, intuíciója révén, sokkal mélyebbre jutott a filozófia szellemébe, mint az „Ordinances of Manu” fordítója, az elhunyt 1 Ez a pythagoraszi háromszög eszményi csúcsa; lásd a II. kötet II részében: „A Kereszt és a Kör” és „A Kereszt legrégibb szimbológiája.” 2 Lásd A. Coke Burnell fordítását, kiadta Ed W Hopkins * A III.

kiadásban ez a sor hiányzik 25 Dr. Burnell Mert nem igen habozik Kulluka * szövege és Medhâtithi Magyarázatai között. Elveti Kulluka tanmâtra-it, vagyis a finom elemeket, és az âtmamâtrâsu-ját; a Kozmikus Énre vonatkoztatva a princípiumokat, ezt mondja: „A hat úgy látszik, inkább a Manas plusz az öt princípium t. i az éter, a levegő, a tűz, a víz, a föld; miután ennek a hatnak öt részét a szellemi elemmel (a hetedikkel) egyesítette, ő (így) teremtette meg az összes létező dolgokat; âtmamâtra ennélfogva a szellemi atom az elemi atommal szemben, nem pedig az „Én-nek” nem gondolkozó elemei”. A 17. vers fordítását így javítja: „Mivel eme Egy testi formáinak finom elemei ettől a hattól függnek, azért a formáját çarira-nak (sharira-nak) hívják a bölcsek." És ő azt mondja, hogy „Elemek” itt részeket vagy töredékeket (vagy princípiumokat) jelent, ami a 19. vers olvasásánál ki is derül, amely így szól:

(19.) „Ez a nem-örök (Világegyetem) tehát az Örökből ered ama hét nagyon dicső princípium (purusha) finom elemeinek vagy formáinak segítségével.” A kiadó, Medhâtithi javításait taglalva megjegyzi, hogy „ezen értendő: az öt elem, plusz az elme (Manas) és az Öntudat (Ahamkara 1)" a „finom elemek”, mint előbb, a „formának öt részét” (vagy a princípiumokat) jelentik". A 20 vers ugyanis, szólva erről az öt elemről vagy a „formának öt részéről” (rupa, plusz Manas és az Ön-Tudat) azt mondja, hogy ezek alkotják a „hét purusha”-t vagy princípiumot, amelyeket a Purâna-kban a „Hét Prâkriti”-nek neveznek. Ezenfelül erről az „öt elem”-ről vagy „öt rész”-ről a 27. vers úgy beszél, mint „azokról, amelyeket az elpusztítható atomikus részeknek hívnak” - ennélfogva „különbözők a nyâya atomjaitól”. Ez a teremtő Brâhma, a világ- vagy arany-tojásból előjőve, magában egyesíti mind

a hím mind a nő princípiumokat. Röviden, ő ugyanolyan, mint a többi teremtő Protologosz Brahmâ-ról azonban nem mondhatták azt, amit Dionysos-ról mondottak: „πρωτόγονον διφυή τρίγονον Βακχείον Ανακτα Αγριον άρρητόν κρδφιον δικέρωτα δίμορφον” - holdbeli Jehovah - igazi Bacchus, akinek a frigyszekrényben levő jelképe előtt Dávid meztelenül táncolt, - mert Brahmâ nevében és az ő tiszteletére sohasem rendeztek buja Dionysia-kat, Minden ilyen nyilvános istentisztelet exoterikus volt és a nagy egyetemes jelképeket mindenütt eltorzították, amint most teszik Krishna jelképeivel a bombay-i Vallabachârya-k, a gyermek-isten követői. De vajon ezek a népszerű istenek az igaz Istenség-e? Csúcsát és szintézisét alkotják-e ők a hetes teremtésnek, az embert beleértve? Soha! Mindegyik és valamennyi, akár pogány, akár keresztény, az Isteni Öntudat hetes létrájának csak egy-egy

foka. Ain-Soph-ról azt mondják, hogy Jehovah nevének Hét Betűjén át nyilvánul meg, és miután jogtalanul elfoglalta az Ismeretlen Határtalannak helyét, hívői megadták neki a Jelenlét Hét Angyalát - Hét Princípiumát. Valóban majdnem minden iskola említi e princípiumokat. A tiszta Sankhya filozófiában mahat-ot, ahamkara-t és az öt tanmâtra-t a hét Pakriti-nek (vagy Természeteknek) nevezik, * A III. kiadás hozzáfűzi: Bhatta Ahamkara-nak, mint az egyetemes Ön-tudatnak megnyilvánulása hármas, amint a Manas-nak is az. Mert az Énnek vagy az Ego-nak felfogó ereje vagy sattwa, „tiszta nyugalom”, vagy rajas, tevékenység, vagy megmaradt tamas-nak, „tétlen”-nek, a sötétségben. A Mennyekbe és a Földhöz tartozik, és felveszi mindegyiknek tulajdonságait (A III kiadásban ez az utolsó mondat így szól: és felveszi az Éter tulajdonságait) 1 26 Maha-Buddhi-val vagyis Mahat-tal kezdődnek, és a Földig haladnak. (L Sankhya Karika, III

és Magyarázatok.) Bármennyire eltorzította is Ezra, a rabbik céljainak megfelelően, az eredeti Elohisztikus szöveget, bármennyire visszataszító a héber iratokban olykor-olykor még az ezoterikus gondolat is, s ez még sokkal visszataszítóbb, mint külső fátyla vagy köntöse, 1 mégis mihelyt eltávolítják a jehovisztikus részeket, Mózes könyvei tele vannak tisztán okkult és felbecsülhetetlen tudással, különösen az első hat fejezetben. Ha a Kabbala segítségével olvassuk ezeket, az okkult igazságok páratlan templomát találjuk, kútfőt, melynek szépségét mélyen elrejti az építmény látható architektúrája, és ez az architektúra, látszólagos arányossága ellenére sem tudja a hideg ész bírálatát megállni, sem rejtett igazságának korát felfedni, mert minden kor magáénak vallhatja. Sokkal több bölcsesség van elrejtve a Purâna-k és a Biblia exoterikus meséiben, mint a világirodalom összes exoterikus tényeiben és

tudományában, és több bennük az OKKULT igazi tudomány, mint amennyi egzakt tudás van az összes akadémiákon. Vagy egyszerűbb és erősebb nyelven: az exoterikus Purâna-k és a Pentateuch néhány részében épp annyi az ezoterikus bölcsesség, mint amennyi bennük a butaság és a céltudatos gyerekes képzelődés, ha a nagy dogmatikus vallásoknak, de különösen ezek szektáinak a holt betűhöz ragaszkodó, gyilkos felfogásában olvassuk. Olvassuk csak el a Genesis 1. fejezetének első verseit, és elmélkedjünk rajtuk Itt „Isten” parancsol egy másik „isten”-nek, aki végrehajtja parancsát - még az I Jakab jóváhagyta óvatos angol protestáns fordításban is. „Kezdetben” - a héber nyelvnek t. i nem volt szava az örökkévalóság 2 fogalmának kifejezésére - „Isten” teremti az eget és a Földet; és az utóbbi „kietlen és puszta”, az előbbi pedig tényleg nem az Ég, hanem a „Mélység”, a Káosz, sötétséggel a színén 3

„És az ISTEN Szelleme lebeg vala a vizek felett” (2. v), vagy a végtelen Tér nagy Mélysége felett. És ez a Szellem Nara-yana, vagy Vishnu „És mondá Isten: Legyen mennyezet ” (6 v), és „Isten”, t i a második Isten engedelmeskedett és „teremté a mennyezetet” (7. v) „És mondá Isten legyen világosság, és lőn világosság” Ez utóbbi egyáltalán nem jelent világosságot, hanem mint a Kabbalaban, a kétnemű „Ádám Kadmont", vagy Sephira-t (a Szellemi fényt) jelenti, mert ez egy és ugyanaz; vagy a kaldeai „Számok Könyve” szerint ők a 1 L. „A szentek Szentje” Az „örökkévalóság” szó, mellyel keresztény teológusok az örökkön-örökké kifejezést magyarázzák, nincs meg a héber nyelvben - sem mint szó, sem mint fogalom. Oulam, mondja Le Clerc, csak időt jelent, melynek kezdete vagy vége ismeretlen Nem jelent „végtelen időtartamot” és az Ó-testamentumban a mindörökre szó csak „hosszú időt” jelent.

Az „örökkévalóság” kifejezést a Purâna-kban nem használják a keresztény értelemben, mert a Vishnu-Purâna-ban tisztán meg van mondva, hogy az Örökkévalóságon és Halhatatlanságon csakis a „Kalpa végéig tartó létezés” értendő. (II könyv VIII fej) 3 Az orphikus teogónia szelleme tisztán keleti és hindu. Az egymást követő átalakulások, melyeken átment, most nagyon elválasztották az ősi kozmogónia szellemétől, ami már a Hesiodos teogóniájával való összehasonlításból is kitűnik S mégis az igazi árja hindu szellem előtör mindenhol a hesiodosi és az orpheusi teogóniában. (L James Darmesteter Essais Orientaux c kiváló munkájában: „Cosmogonies Aryennes”) Így a Káoszról való eredeti görög fogalom ugyanaz, mint a Titkos Bölcsesség Vallásban. Hesiodosnál ennélfogva a Chaos végtelen, határtalan, időtartamban vég- és kezdet nélkül való, egyúttal elvontság és látható jelenség is; a Sötétséggel telt

TÉR, s ez az ősanyag kozmosz előtti állapotában. Mert etimológiai értelmében Arisztotelész szerint, a Káosz: a Tér; és a mi filozófiánkban a Tér az örökké Láthatatlan és Megismerhetetlen Istenség. 2 27 másodlagos angyalok; az elsők: az Elohim-ek, akik annak az „alkotó” Istennek aggregátuma. Mert kinek szólnak ezek a parancsoló szavak? És ki parancsol? Az Örök Törvény parancsol és az Elohim-ek, az ismert mennyiség, mely X-ben és X-el működik, vagyis az ismeretlen menynyiség együtthatója, az EGY Erőnek Erői engedelmeskednek. Mindez okkultizmus, és megtalálható az ősi STANZÁK-ban Teljesen lényegtelen, akár Dhyan-Chohan-oknak nevezzük ezeket az „Erőket”, akár Ophanim-nek, ahogyan szt. János * nevezi. „Az egy Egyetemes Világosság, amely az Ember számára Sötétség, örökké létezik”, mondja a kaldeai „Számok Könyve”. Tőle ered időszakonként az ENERGIA, amely visszatükröződik a „Mélység”-ben, vagy

a Káoszban, a jövendő világok tárházában, és amely, ha egyszer felébredt, felkavarja és megtermékenyíti a szunnyadó Erőket, a benne mindig jelenlevő, örök potenciákat. Ekkor újra ébrednek a Brahmâ-k, és a Buddha-k - az egyként örök Erők - és egy új Világegyetem kezd létezni. A Sepher Jezireh-ben, a kabbalisztikus Teremtés-Könyvében, a szerző nyilvánvalóan a Manu szavait ismételte. Az Isteni Állag öröktől fogva egyedül létezőnek, határtalannak és feltétlennek van ábrázolva, és olyannak, mely magából bocsátotta ki a Szellemet. 1 „Egy az élő Isten Szelleme, áldott legyen a neve, mely örökké él. Hang, Szellem és Ige ez a Szent Lélek 2”; és ez a kabbalisztikus, elvont Háromság, melyet a keresztény Egyházatyák nyugodt lélekkel emberi alakba öltöztettek. Ettől a hármas EGY-től áradt ki az egész Kozmosz Először is az EGY-től eredt a KETTŐ vagy a Levegő (az Atya), a teremtő elem; és azután a HÁROM, a Víz

(az Anya) eredt a levegőből; az Éter vagy Tűz kiegészíti a misztikus négyet, az Arba-il-t 3. „Mikor a Rejtettek Rejtettje akart megnyilvánulni, először a szent alakba formált (a tíz Sephiroth vagy a Mennyei ember) pontot (az első pontot vagy az első Sephira-t a levegőt vagy a Szent Lelket) hozta létre és betakarta pompás, tündöklő ruhával, s ez a Világ.” 4 „A szelet hírnökeivé, a lángoló Tüzet szolgáivá teszi”, mondja a Jezireh, megmutatván a később euhemerizált Elemeknek 5 kozmikus jellegét, valamint azt, hogy a Szellem hatja át a Kozmosz minden atomját. Ezt az „Ős-állagot” egyesek Káosz-nak nevezik. Platon és a pythagoreusok a Világ Lelké-nek hívták a Káoszt; miután már áthatotta annak a Szelleme, ami az Ős-Vizek vagy a * A III. kiadásban Szent János helyett: Ezekiás A megnyilvánult Szellem; a Feltétlen, Isteni Szellem egy a feltétlen Isteni Állaggal: Parabrahm és Mulaprakriti lényegben egyek. Ezért a Kozmikus

Gondolatalkotás és a Kozmikus Állag eredetükben szintén egyek. 2 Sepher Jezireh. I Fej Mishna IX 3 Ugyanott. Arba-tól származtatják Ábrahámot 4 „Zohar” 1. 2 a 5 „Sepher Jezireh”, Mishna IX. 10 - Szt Pál az Apostolok Cselekedeteiben mindenütt a láthatatlan kozmikus lényeket hívja „Elemek”-nek. (L a görög szöveget) De most az Elemeket lealacsonyították és kicsinyítették atomokká; melyekről eddig mit sem tudnak, ők csak a „szükség szülöttei’, mint maga az Éter is „Isis Unveiled”-ben ezt mondtuk: „A szegény első elemeket régen száműzték már, és becsvágyó természettudósaink versenyt futnak, hogy meghatározzák, ki adjon még egy-egy elemet a hatvan s néhány elemi állag szárnyrakelt ivadékához. Addig is dühöng a harc a modern kémiában az elnevezések miatt Megtagadják tőlünk a jogot, hogy ezeket az anyagokat „kémiai elemek”-nek nevezzük, mert Platon szerint ezek nem „magukban-létező lényegeknek első

princípiumai, amelyekből a világegyetem alkottatott”. Ilyen, az elem szóval összekapcsolt, fogalmak jók voltak a „régi görög filozófusoknak”, de a modern tudomány elveti őket, mert, amint Crookes professzor mondja, „ezek szerencsétlen kifejezések”, és a kísérleti tudomány „nem akar tudni semmiféle lényegekről, csak azokról, melyeket láthat, szagolhat, ízlelhet. A többieket a metafizikusra bízza ” Még e kevésért is hálásaknak kell lennünk. (A III kiadás- ban ez a jegyzet a szövegben van) 1 28 Káosz felett lebeg. A felette lebegő Princípium, visszatükröződve benne, teremtette a megnyilvánult látható világegyetem csalóka képét (fantazmagória), mondják a kabbalisták A „visszatükröződés” előtt Káosz, - utána Éter; mindig az istenség hatja át az egész Tért és minden dolgot. Ez a dolgoknak láthatatlan, nem mérhető Szelleme, és a láthatatlan, de nagyon is érezhető fluidum, amely az egészséges

mágnesező ujjaiból sugároz ki, mert ez Vitális Villamosság - maga az ÉLET. Marquis de Mirville gúnyosan „a ködös Mindenható”-nak hívja, a theurgisták és az okkultisták még ma is „az élő Tűz”-nek nevezik, és nincs az a hindu, aki virradatkor egy bizonyos meditációt gyakorolva, ne ismerné hatásait 1. Ez a „Világosság Szelleme” és Magnes Amint egy ellenfél helyesen kifejezte, Magus és mágnes ugyanabból a törzsből növő két ág, és ugyanazokat az eredményeket szüli. És az „élő tűz” elnevezésében felfedezhetjük a Zend-Avesta következő rejtélyes mondatának jelentését: „van tűz, amely a jövő ismeretét adja, tudományt és kellemes beszédet”, azaz a jósnőben, a szenzitivában, sőt egyes szónokokban is, rendkívüli ékesszólást fejleszt ki. Erről a „tűz”-ről beszélnek az összes hindu * könyvek, valamint a kabbalai munkák is. A Zohar így magyarázza: ez „fehér, rejtett tűz a Resha trivrah-ban * (a

Fehér Fejben), melynek Akarata okozza, hogy a tüzes fluidum 370 áramban a világegyetem minden irányába ömöljék. Azonos a Siphrah Dzeaioota-ban említett, „370 ugrással szaladó Kígyó”-val; s mikor a „Tökéletes Ember”, a Metatron fölébresztetett, azaz mikor az isteni ember lakik már az állat-emberben, ez a kígyó három Szellemmé válik; vagyis a mi teozófiai nyelvünkön: ez az Atma-Buddhi-Manas. (L II Rész, II Kötet, 3 fej: „A mennybeli háború sok jelentése”) Tehát a Szellem, vagy a Kozmikus Gondolatalkotás és a Kozmikus Állag - amelynek egyik princípiuma az Éter - egy és ugyanaz, és magukba foglalják az ELEMEKET abban az értelemben, melyben szt. Pál vette őket Ezek az Elemek burkolt szintézise a Dhyan-Chohanoknak, Déva-knak, Sephiroth-oknak, Amshaspend-eknek, Arkangyaloknak stb stb és ezeket helyettesíti. A tudomány Éterje - Berosus Ilus-a vagy a kémia Protyle-je - úgyszólván az (aránylag) nyers anyagot alkotja, amelyből

az imént említett „Építők”, követve az ISTENI GONDOLAT-ban számukra örökké megrajzolt tervet, a Kozmoszban a rendszereket kialakítják. Ezek „mítosz”-ok, mondhatják nekünk „Épp annyira, mint az Éter és az Atomok”, válaszoljuk mi A két utóbbi a fizikai tudomány feltétlen szükséglete, az „Építők” pedig épp ilyen feltétlen szükséglete a metafizikának. Bennünket azzal gáncsolnak: „Önök sohasem látták őket”. Mi azt kérdezzük a materialistáktól: „Látták-e már Önök az Étert vagy az Atomokat vagy pedig az ERŐT?” Sőt modern napjaink egyik legnagyobb nyugati evolucionistája, Darwin segítőtársa, A. R Wallace, fejtegetvén, hogy a természetes kiválasztás magában nem tudja magyarázni az ember fizikai formáját, „magasabb értelmek” működését tételezi fel, melyek „szükséges részei az anyagi Világegyetemen uralkodó nagy törvényeknek”. („Contributions to the Theory of Natural Selection.”) 1 E

tárgyról az Isis Unveiled-ben azt mondtuk: „A régiek Káosza, a Zoroaszter követők szent tüze, vagy a parszik Atash-Behram-ja, a Hermes-tűz, a régi germánok Elmen-tüzei, Cybele villáma, Apolló égő fáklyája, Pán oltárának lángja, az Akropolisz temploma és a Vesta templomok el nem oltható tüze, Plútó sisakjának tűzlángnyelve, a Dioscurok kalapjain, a Gongon fején, Pallasz sisakján és Merkur botján a ragyogó szikrák; az egyiptomi Ptha-Ra, Pausanias-nak a görög Zeus Cataibates-e (leszállása), a pünkösdi tüzes nyelvek, Mózes égő bokra, az Exodus tűzoszlopa, Ábrahám égő lámpája, a „feneketlen mélység” örök tüze, a delphi-i jósda gőzei, a rózsakeresztesek sziderikus fénye, a hindu Adeptusok AKÂSA-ja, Eliphas Lévi Asztrális Fénye és a mágnesezők ideg-aurája és fluiduma, Reichenbach od-ja, Thury Psychod-ja és ektenikus ereje, Sergeant Cox pszichikai ereje és egyes naturalisták légköri mágnessége, a galvanizmus és

végül a villamosság - ezek mind csak különféle nevei ugyanannak a rejtélyes, mindent átható ok, a görög Archeus, különféle megnyilvánulásának vagy hatásának”. Hozzátesszük most, - hogy mindez és sokkal több (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van) * A III. kiadásban: az összes hindu szent könyvekben * A III. kiadásban e szó helyett: Risha Havuran 29 Ezek a „magasabb értelmek” az okkultisták Dhyan-Chohan-jai. Valóban, minden e névre érdemes vallásos rendszerben kevés mítosz van, amelynek ne volna mind történelmi, mind tudományos alapja. Pococke helyes megjegyzése szerint: „A mítoszokról most bizonyult be, hogy mesék abban a mértékben, amelyben félreértjük őket, igazságok abban a mértékben, amelyben egykor értették”. Hogy az egész Kozmosz az ISTENI GONDOLAT-ból ered, az az összes régi tanításokban uralkodó és leghatározottabb gondolat; ez a gondolat a kozmikus fejlődésre és gömbünknek első

teremtésére vonatkozik, beleértve összes szerves és szervetlen (különös szó, okkultista tollából) termékeit. Ez a gondolat hatja át az anyagot, mely öröktől fogva létezik az EGY VALÓSÁG-gal együtt - és minden, ami él és lélegzik, az EGY Változatlan ParabrahmMulaprakriti, az örök egy-gyökér, kiáradásaiból fejlődik. Parabrahm, úgy szólván, a középpontnak befelé, az értelemnek teljesen elérhetetlen világok felé fordított aspektusa és teljes elvontság; bár Mulaprakriti - mindennek örök gyökere - aspektusában mégis valami homályos fogalmat ad a Lét Rejtélyéről. Ezért tanították a belső templomokban, hogy ez a szellemből és anyagból való látható világegyetem csak konkrét képe az eszményi elvontságnak; és hogy az első ISTENI GONDOLAT mintájára épült fel. Így a mi világegyetemünk öröktől fogva létezett szunnyadó állapotban Ennek a tisztán szellemi világegyetemnek éltető lelke, a mi központi napunk, maga

a legmagasabb istenség. Nem az Egy alkotta meg a gondolatnak konkrét formáját, hanem az elsőszülött, és mivel a dodekaéder (tizen1 kétszög) mértani alakjára volt szerkesztve, az elsőszülöttnek tizenkétezer esztendeig tetszett terem2 tésével foglalkozni. Ez a szám megtalálható a tyrrheniai kozmogoniában , mely szerint az ember a hatodik évezredben teremtődött. Ez egyezik az egyiptomi 6000 „év” elméletével, valamint a héber időszámítással is; de annak exoterikus formája. A titkos számítás megmagyarázza, hogy a tizenkétezer év és a 6000 év BRAHMÂ-ÉVEK - egy Brahmâ-nap egyenlő 4320000000 évvel 3 Sanchoniathon mondja Kozmogóniá-jáhan, hogy mikor a szél (a szellem) beleszeretett saját princípiumaiba (a Káoszba), szoros egyesülés jött létre, ezt az összeköttetést nevezték pothos-nak, és ebből eredt mindennek magja. És a Káosz nem ismerte saját származékát, mert értelem nélküli volt; de a 4 széllel való

ölelkezéséből született Môt vagy az ilus (iszap) . Ebből eredtek a teremtés csírái, és létrejött a világegyetem 5 Zeus-Zen (aether) és feleségei: Chthonia (a káoszi föld) és Metis (a víz); Osiris - ki szintén * képviseli az étert , a Legfőbb istenségnek, Amun-nak, az eredeti fényforrásnak első kisugárzása - és 6 Isis Latona, szintén a föld- és víz istennője. Mithras , a szikla szülte isten, a hím világ-tűznek vagy a megszemélyesített ős-fénynek jelképe, és Mithra, a tűz istennője, aki az ő anyja és egyszersmind felesége is, a tűznek tiszta eleme, (a tevékeny vagy hím princípium), mint világosság és hő, a földdel és a vízzel, vagyis az anyaggal (a kozmikus nemzés nőnemű vagy passzív elemével) való egyesülé7 sében. Mithras, fia Bordj-nak, a perzsa világhegynek , amelyből mint ragyogó fénysugár tör elő Brahmâ, a tűzisten és termékeny hitvestársa, a hindu Agni, a sugárzó istenség, kinek testéből ezer

fénysugár és hét tüzes nyelv jött elő, és akinek tiszteletére egyes brahmanok a mai napig örök tüzet égetnek. Siva, kit a hinduk világ-hegyével, a Meru-val személyesítenek meg, a rémes tűzisten, aki a legenda szerint tűzoszlopban szállt az égből, akár csak a zsidó Jehovah, és még egy tucat más két1 Platon: „Timaeus”. Suidas v. „Tyrrhenia” (A III kiadás hozzáfűzi: L Cory-nak Ancient Fragments 309 o II kiad) 3 Az olvasó meg fogja érteni, hogy „évek”-en „korszakok”-at értenek, nem csupán tizenhárom holdhónapból álló éveket. 4 L. Philo Byblus görög fordítását 5 Cory: „Ancient Fragment”. * A III. kiadásban: Aether 6 Mithras-t tartották a perzsák a Theos ekpetros-nak, a szikla-istennek. 7 Tűzhányó hegyet, vulkánt hívnak Bordj-nak, tehát tartalmaz: tüzet, sziklát, földet és vizet, azaz a hímnemű vagy az aktív, és a nőnemű vagy a passzív elemeket. A mítosz sokat sejtető 2 30 nemű ősi istenség,

ők mind hangosan hirdetik rejtett jelentésüket. És vajon jelenthettek-e egyebet ezek a kettős mítoszok, mint a legelső teremtésnek pszicho-kémiai princípiumát? Az első Fejlődést a szellem, erő és anyag hármas megnyilvánulásában; az isteni korrelációt kiindulásakor, melyet a megvillanyozó szellem termékeinek, a Tűz-nek és a víznek egybekelése jelképez, - a tevékeny hím princípiumnak és a passzív nő princípiumnak egyesülése - amelyek szülőivé lesznek földi gyermeküknek, a kozmikus anyagnak, a príma matériának, aminek lelke az Aether, és árnyéka az ASZTRÁLIS FÉNY”! (Isis Unveiled, I. köt 156 o) De a rendszerek töredékeit, melyek ránk maradtak, manapság mint együgyű meséket elvetik. Mindazonáltal az okkult tudomány - túlélve még a nagy vízözönt is, mely elnyelte az antidiluviális óriásokat, és még az emléküket is, a Titkos Tanításban, a Bibliában és más szent írásban található feljegyzéseket kivéve, -

még mindig kezében tartja az összes világproblémákat megoldó Kulcsot. Alkalmazzuk tehát ezt a Kulcsot régóta elfeledett kozmogóniák ritka töredékeire, és kíséreljük meg az elszórt részekből a Titkos Tanítás hajdan Egyetemes Kozmogóniáját helyreállítani. A Kulcs az összesre illik Aki komolyan tanulmányozza a régi filozófiákat, az észre fogja venni, hogy a valamennyin átvonuló, feltűnően hasonló felfogás, - mely exoterikus alakjukban igen gyakran, rejtett szellemükben mindig megnyilvánul - nem csupán véletlen összetalálkozás, hanem megegyező szándék eredménye, és hogy az emberiség ifjú-korában csak egy nyelv, egy tudás, s egy egyetemes vallás volt; ekkor nem voltak sem templomok, sem hitek vagy felekezetek, hanem minden ember saját magának volt a papja. És, ha ki van mutatva, hogy az emberek vallásos gondolata már azokban a régi időkben, amelyeket látásunk elől a hagyomány buja bozótja elrejt, a földgömb minden

részén teljes egyetértésben fejlődött, akkor nyilvánvaló lesz, hogy ezt a gondolatot, mely akármelyik szélesség alatt, a hideg északon, vagy a forró délen, keleten vagy nyugaton, született is meg, ugyanazok a kinyilatkoztatások sugallták, és hogy az ember ugyannak a TUDÁS FÁJÁ-nak védőárnyékában növekedett. 31 4. FEJEZET Káosz - Theos - Kozmosz Ezt a hármat a Tér tartalmazza, vagy amint egy tudós kabbalista meghatározta: „A mindent magában foglaló, de semmiben sem foglalt Tér, pusztán az Egységnek legelső megtestesülése. határtalan kiterjedés” 1 De azután kérdi: „minek a határtalan kiterjedése?” - és helyesen válaszol rá: „A minden ismeretlen tartalmazójának, az ismeretlen ELSŐ OK-nak.” Ez nagyon helyes meghatározás és válasz, az okkult tanítás minden szempontjából nagyon ezoterikus és igaz. A TÉR, melyről a régi idők összes filozófiai eszméinek elpusztítására törő, mai tudálékosok,

tudatlanságukban és képromboló hajlamukban, azt állítják, hogy „elvont fogalom” és űr, valójában hét princípiumában a Világ-egyetemnek teste és tartalmazója. A Tér határtalan kiterjedésű test és PRINCÍPIUMAI (okkult szólásmódban) - ezek mindegyike szintén hetes - a jelenségekben megnyilvánult világunkban csupán alosztályaik legdurvább szövedékében jelennek meg. A Tanítás így szól: „Senki sem látta még az Elemeket teljességükben” Az ősi népek eredeti kifejezéseiből és rokonértelmű szavaiból kell tudásunkat merítenünk. Még a közülük legfiatalabb - a zsidó nép - kabbalai tanításából is kitűnik ez a gondolat, mikor „a nagy Tenger”-nek nevezett Tér hétfejű Kígyójáról szól. Kezdetben az Alhim-ek teremtették az egeket és a földet: a 6 (Sephiroth). Ők hatot teremtettek és ezeken alapul minden dolog És ezek (a hat) függnek a koponya hét formájától, fel egészen a Méltóságok Méltóságáig.

(Siphrah Dzenioota, I 16 §), Lásd a II kötet, II részében: „Ősrégi felosztások és a Misztikus számok" A Szél, a Levegő és a Szellem, az összes népnél mindig rokonértelmű szók voltak. Pneuma (a Szellem) és Anemos (a szél) a görögöknél, Spiritus és Ventus a latinoknál, felcserélhető szavak voltak, még ha az élet-lehelet eredeti gondolatától el is voltak választva. A tudomány „erői” számunkra csak az első négy elem egyike vagy a másika szellemi affektusának * anyagi hatása; ezeket az elemeket a 4. Fajtól vettük át, amint mi is át fogjuk adni teljességében az Étert (jobban mondva annak durva alfaját) a Hatodik Gyökérfajnak Ezt megmagyarázzuk a jelen és a következő könyvben A régiek értelem nélkülinek nevezik a „Káoszt”, (Káosz és Tér rokonértelműek), mert képviselte és magába foglalta az összes Elemeket eredeti szét nem különböződött állapotukban. Az Étert * az ötödik elemnek vették, a többi

négy elem szintézisének; mert a görög filozófusok Aether-je nem volt az Aether seprője, - noha valóban többet tudtak, mint amennyit a tudomány most tud erről a seprőjéről (az éterről) - amelyről teljes joggal feltételezi, hogy számos, a földön megnyilvánuló erő közvetítőjeként működik. A régiek Aether-je = a hinduk Akâsa-ja; a fizikában elfogadott Éter ennek csupán egyik alfaja a mi síkunkon - a kabbalisták Asztrális Fénye, valamennyi rossz és jó hatásával együtt. Mivel az Aether Lényegét, vagyis a Láthatatlan Tért, az Istenség fátyolaként isteninek tartották, épp ezért tekintették közvetítőnek a jelen és a következő élet között. A régiek azt hitték, hogy ha a tevékeny vezető „Értelmek” (az istenek) a mi Terünk Éterének * valamely 1 Henry Pratt, M. D: „New Aspects of Life” A III. kiadásban nem: affect, hanem: „effect”, t i hatás, eredmény * A III. kiadásban: Aether * A III. kiadásban: Aether * 32

részéből, vagyis az őrizetükre bízott négy birodalomból kivonulnak, akkor az illető helyet a rossz birtokában hagyták, rossznak nevezvén, mivel a Jó hiányzik belőle. A materializmus tagadja a szellem létezését a közös közvetítőben, az éterben, a teológia pedig személyes Istent csinál belőle. De a kabbalista szerint mindkettő téved; ő azt mondja, hogy az éterben az elemek csak az anyagot képviselik - a természet kozmikus, vak erőit, a Szellem pedig az őket irányító értelmet képviseli. Az árja, a hermetikus, az orpheus-i és a pythagoras-i kozmogóniai tanítások, valamint Sanchoniathon és Berosus tanítása is egy megdönthetetlen elven alapulnak, azaz hogy az aether és a káosz, vagy Platon nyelvén, az elem és az anyag a világegyetem két ősi és örök princípiuma volt, teljesen függetlenek minden mástól. Az első a mindent éltető értelmi princípium volt; a káosz pedig alaktalan, folyékony princípium, „forma és

értelem nélkül való”; a kettőnek az egyesüléséből jött létre a világegyetem, jobban mondva, az egyetemes világ, t. i az első kétnemű istenség - a káoszi anyag testévé, és az éter lelkévé vált. Egyik Hermias Töredék szerint „a káosz a szellemmel való eme egyesüléséből értelmet kapott, az örömtől ragyogott, és így jött létre a Protogonos, (az első 1 szülött) világosság.” Ez a régieknek metafizikai fogalmakon alapuló, egyetemes háromsága, akik analógiából az embert, az értelem és az anyag összetételét, a makrokozmosz, vagyis a nagy világegyetem mikrokozmoszának tették meg. (Isis Unveiled, I 341 o) A „Természet irtózik az Űrtől”, mondták a peripatetikusok, akik, noha materialisták, a maguk módján talán megértették, miért tanította Demokritos és tanítója Leukippos, hogy a Világegyetemben foglalt összes dolognak első princípiuma: az atomok és az űr volt. Az utóbbi egyszerűen szunnyadó Erőt vagy

Istenséget jelent, mely első megnyilvánulása előtt - mikor AKARAT-tá vált, átadva az első impulzust ezeknek az atomoknak - a nagy Semmiség, AinSoph, vagy a NEM-DOLOG, (NO-THING) volt, és ennélfogva minden érzék számára Űr vagy KÁOSZ. Ez a Káosz azonban a „Világ Lelké”-vé vált, Platon és a pythagoreusok szerint. A hindu tanítás szerint, az istenség Aether (Akâsa) alakjában, minden dolgot áthat, és ezért nevezték a theurgisták „az élő tűz”-nek, a „Világosság Szellemé”-nek és néha Magnes-nek is Platon szerint, a legfőbb Istenség maga építette a Világegyetemet a tizenkétszög mértani alakjára, és az ő „első-szülötte” a Káoszból és az Ős-Világosságból (a Központi Napból) született meg. Ez az „Első-Szülött" azonban csak aggregátuma volt az „Építők” Seregének, az első építő Erőknek, akiket a régi Kozmogóniák a Mélységből vagy a Káoszból és az „Első Pont”ból született

„Régieknek” hívnak. Az Első-Szülött az úgynevezett Tetragrammaton, a hét alsó Sephiroth élén. Ez volt a kaldeusok hite A zsidó Philo, nagyon felületesen beszélve őseinek első tanítóiról, ezt mondja: Ezek a kaldeusok azt hitték, hogy a Kozmosz csak egy pont a létező dolgok között (?) és hogy a világegyetem maga az Isten (Theos) vagy, hogy isten benne van, magában foglalva valamennyi dolog lelkét. (L „Migration of Abraham” 32 o) Káosz-Theos-Kozmosz csupán szintézisüknek - a TÉR-nek – három megnyilvánulása (aspects) *. Nem remélhetjük, hogy valaha is meg fogjuk oldani ennek a Tetraktis-nak rejtélyét, ha a holt betűhöz ragaszkodunk, még ha a most még meglevő régi filozófiák holt betűjéről van is szó De még ezek is azonosítják a KÁOSZ-THEOS-KOZMOSZ-t és a TÉR-t az Örökkévalóságban, az Egy Ismeretlen Térrel, amelyet teljesen a hetedik Körünk előtt talán nem is fogunk megismerni. Az első és tökéletes KOCKÁ-ra

vonatkozó allegóriák és metafizikai jelképek azonban még az exoterikus Purâna-kban is figyelemre méltók 314. o 1 Damascius „Theogoniájában” Dis-nek nevezi „minden dolog intézőjé”-nek. Cory, Ancient Fragments, * A III. kiadásban e helyett: 3 szimbóluma 33 Itt is, Brahmâ a Theos, aki a Káosz-ból vagy a nagy „Mélységből" fejleszti a vizeket, melyek felett az újraébredés első órájában, hangtalanul lebeg a Szellem, a jövendő, határtalan Kozmosz színe felett mozgó Szellem, vagyis az ayana * személyesítette - TÉR. Ez Vishnu is, aki Ananta-Sacha-án, az Örökkévalóság nagy Kígyóján alszik. Ebből a Kígyóból csinálták a nyugati teológusok az Ördögöt, nem ismerve a kabbalát, az egyetlen Kulcsot, mely a Biblia titkait megnyitja. - Ez az első háromszög vagy a pythagoras-i hármasság, a „három aspektusú Isten”, mielőtt a végtelen Kör tökéletes kvadratúrája útján, a „négy arcú Brahmâ”-vá alakult

volna át. „Tőle, aki van, és még sincs, a nemlétezőből, az Örök Okból született a Létező Purusha”, mondja Manu, a törvényhozó. Az Isis Unveiled-ben mondtuk: Az egyiptomi mitológiában, Kneph, az Örök, Fel-nem fedett Isten, az örökkévalóság kígyóemblémájával ábrázolódik; a kígyó víztartó urna köré csavarodik, fejét a víz fölött ingatja, melyet leheletével melenget. Ebben az esetben a kígyó az Agathodaemon, a jó szellem, ellenkező aspektusában Kakodaemon - a rossz. A skandináv Edda-kban a mézharmat, az istenek és a teremtő dolgozó Yggdrasill (méhek) gyümölcse, az éjjeli órákban hull le, mikor a légkört nedvesség itatja át; és az északi mitológiában ez - mint a teremtés passzív princípiuma, - a világegyetemnek a vízből való teremtését jelképezi; ez a harmat az asztrális fény egyik összetételében, és épp úgy vannak teremtő, mint romboló tulajdonságai. Berosus kaldeai legendájában, Oannes vagy

Dagon, az ember-hal, tanítva az embereket, tudtul adja nekik, hogy az újszülött világ vízből teremtődött, és hogy valamennyi lény ebből a príma materia-ból eredt. Mózes azt tanítja, hogy csak a föld és a víz hozhat létre élő lelket, és a szentírásban olvassuk, hogy a füvek nem nőhettek addig, míg az Örökkévaló esőt nem bocsátott a földre. A mexikói Popul-Vuh szerint, az ember a víz mélyéről felhozott sár-ból vagy agyagból (terre glaise) teremtődött. Brahmâ, lótuszán ülve, csak akkor teremti a nagy Muni-t (vagy az első embert), miután már létrehozott szellemek-et, akik ilyenformán létezésben megelőzték a halandókat, és víz-ből, levegő-ből és föld-ből teremti meg őt. Az alkimisták azt állítják, hogy az első, vagyis az Ádám előtti föld, ha első állagára vezetik vissza; átalakulása második állapotában olyan, mint a tiszta víz; az első állapot pedig maga a szorosan vett alkahest. Erről az ősállagról

mondják, hogy magában foglalja mindannak lényegét, ami az ember megalkotásához szükséges, magában foglalja nemcsak fizikai létének valamennyi elemét, de még magát az „élet leheletet” is, szunnyadó állapotban, az ébresztésre készen. Ezt a leheletet az ősállag, a vizek - a KÁOSZ - színén lebegő „Isten-Szellem”-nek „melengetésé"-től kapja (from the incubation of the Spirit of God); tényleg ez az állag maga a káosz Erről állította Paracelsus, hogy belőle „homunculus”-át tudja alkotni, és ezért állította Thales, a nagy termé1 szetbölcselő, hogy a víz a természetben levő minden dolognak princípiuma. Job a XXVI fej 5 versében azt mondja, hogy „holt dolgokat formáltak a víz mélyéből, és annak lakóit is”. Az eredeti szövegben „holt dolgok” helyett: holt Rephaim (óriások vagy hatalmas ősemberek), akiktől az „Evolució” talán idővel le fogja származtatni a jelen fajunkat. Polier Mythologie des

Indous c. művében azt mondja, hogy a teremtés első állapotában, a vízzel borított, kezdetleges világegyetem Vishnu kebelében pihent Brahmâ, a világ építésze, ki ebből a káoszból és sötétségből jött elő, lótuszlevélen feküdve úszott (mozgott) a vizeken, és nem tudott mást észrevenni, csak vizet és sötétséget. Brahmâ, látva ezt a szomorú állapotot, megrémülve így beszélt magában: „Ki vagyok? Honnan jöttem?” Ezután hangot 2 hall: „Irányítsd gondolataidat Bhagavat-ra”. Brahmâ úszó helyzetéből felemelkedve a lótuszra ül elmélkedő helyzetben, és az Örökkévalón gondolkozik. Ennek tetszett jámborsága, eloszlatta az ős-sötétséget, és megnyitotta Brahmâ értelmét Ezután Brahmâ mint világosság jön elő az egyetemes tojásból (a végtelen káoszból), mivel értelme most megnyílt, és munkához * A III. kiadásban ez a szó elmaradt A görögöknél a „Folyam-istenek”, valamennyien az ős-óceánnak (a

Káosz hímnemű megnyilvánulásában) fiai, egy-egy hellén fajnak ősei voltak. Náluk az ÓCEÁN a Istenek atyja volt, és így ebben a tekintetben megelőzték Thales elméletét, amint ezt Arisztotelész helyesen megjegyezte. (Metaph 1, 3, 5) 2 A Mantra-k „Szellem”-e vagy rejtett hangja a szunnyadó Erőnek vagy az okkult potenciának tevékeny megnyilvánulása. 1 34 lát: ő mozog az örök vizeken, és Isten szelleme benne van; és mint a vizek mozgatója, ő Vishnu, vagy Narayana. Ez természetesen exoterikus, mégis alapgondolatában az egyiptomi kozmogóniával a lehetőségig azonos; ennek kezdő mondatában fölleljük Athtor-t 1 vagyis az Anya-Éjszakát (a határtalan sötétség jelképét), mint ős-elemet, mely befödte a határtalan mélységet, s melyet a vízben és a Káoszban magányosan lakó Örökkévalónak egyetemes szelleme keltett életre. Hasonlóképpen a zsidó Szentírásban a teremtés története az Isten szellemével és az ő teremtő

kiáradásával kezdődik - tehát az egy másik istenség2 A Zohar azt tanítja, hogy az ős-elemek - a Tűz, Levegő és Víz háromsága - a négy világtáj és a Természet összes Erői alkotják együttesen az AKARAT HANGJÁT, Memrab-ot vagy az „Igét”, a Feltétlen, Hangtalan MINDEN Logoszát. A „feloszthatlan pont, határtalan, mérhetlen” kiterjeszkedik a végtelen téren, és így fátyolt alkot (Parabrahmnak Mulaprakritijét), amely elrejti ezt a Feltétlen pontot. (L előbb) Minden nép kozmogóniájában a Demiurgos (a Bibliában az „Elohim”-ek) összefoglalta „Építők” formálják a Káoszból a Kozmoszt, és ők a gyűjtő értelemben vett Theos, a „hímnő”, a Szellem és az anyag. „Az alapok (hasoth) sorozatával (yom) hozták létre az Alhim-ek az eget és a földet”. (Gen II 4) A Genezisben először Alhim, azután Jahva-Alhim és végül a negyedik fejezetben - a nemek szétválasztása után - Jehovah Figyelemre méltó, hogy csakis ez

utóbbiban, a mi Ötödik fajunk legutolsó kozmogóniájában, használták a Világegyetem „Teremtésé”-vel kapcsolatban, a ki-nem-ejthető, ki-nem-mondható NEVET 3 - az Ismeretlen Istenség jelképét, melyet csak a MISZTÉRIUMOK-ban használtak. A „Mozgatók”, a „Futók”, a theoi (a Θέειν „futni” igéből) végzik a formálás munkáját, ők a manvantarikus törvény „Hírnökei”, akikből a kereszténységben a „hírnökök” (malachim) lettek, s úgy látszik, így volt ez a hinduizmusban, vagyis a brahmanizmus kezdetén is. Mert a Rig-Véda szerint nem Brahmâ teremt, hanem a Prajâpati-k, a „Lét Urai”, a Rishi-k; a Rishi szó ugyanis (Mahadeo Kunte professzor szerint) a mozogni, vezetni szóval van összefüggésben; ezt a nevet akkor alkalmazzák rájuk, mikor mint földi Patriarkák seregeiket a Hét Folyóra vezetik. Ezenfelül maga a „God” szó is, mely egyes számban az összes isteneket vagy theoi-t magába foglalja, - különös

forrásból jutott el a „felsőbbrendű”, civilizált nemzetekhez - éppolyan teljesen és erősen fallikus, mint India nyíltan kimondott lingham-ja. Azzal már felhagytak, hogy a God (Isten) szót az angolszász rokonértelmű „good” (jó) szóból származtassák, mert semmiféle nyelvben a perzsa Khoda-tól kezdve a latin Deus-ig - ahol a szó többékevésbé eltér * - nem találtak példát arra, hogy az Isten neve a jóság tulajdonságától származott volna. A latin fajoknál az árja Dyaus (a nappal)-ból ered; a szlávoknál a görög Bacchusból (Bogh-bog)-ból és a szász fajoknál egyenesen a héber Yodh-ból vagy Jod-ból Ez az utóbbi a ‫י‬, a 10-es szám betűje (number-letter), hím és nő, és Jod a fallikus kampó: - innen jött tehát a szász szó Godh, a német Gott és az angol God. Erről a jelképes kifejezésről mondhatjuk, hogy a földi síkon, a fizikai „Emberiség” Teremtőjét ábrázolja, de határozottan semmi köze sem volt a

Szellem, az istenek és a Kozmosz kialakításához, vagyis „Teremtéséhez”! Káosz-Theos-Kozmosz, a hármas istenség: minden a mindenben. Ezért mondják róla, hogy hím és nő, jó és rossz, pozitív és negatív: az ellentétes tulajdonságok teles sorozata. Mi1 Az „Archaic Dictionary” helyesírása szerint. Ezen nem értjük a forgalomban levő, vagyis elfogadott Bibliát, hanem az igazi zsidó bibliát, amelyet most kabbalisztikusan magyaráznak. 3 „Ki-nem mondható” azért, mert nem létezik. Soha sem volt név, vagy egyáltalában szó, hanem kinem-fejezhető Eszme Helyettest teremtettek számára az időszámításunkat megelőző században * A III. kiadásban ez a mellékmondat elmaradt 2 35 kor szunnyadó (a pralaya-kor), akkor felismerhetetlen és a meg-nem-ismerhető Istenséggé válik. Csupán tevékeny működéseiben ismerhető meg tehát, mint anyag-Erő és élő Szellem, amelyek a látható síkon, a végső és mindig ismeretlennek maradó

EGYSÉG-nek korrelációi és eredménye, vagyis kifejezése. Ez a hármas egység viszont a négy legelső „Elem”-nek 1 alkotója, amelyek a mi látható, földi természetünkben, mint a hét (eddig csak öt) Elem ismeretesek; ezek mindegyike negyvenkilenc (vagyis hétszer hét) alelemre osztható, amelyekből a vegytan körülbelül hetvenet ismer. Minden kozmikus Elem, vagyis a Tűz, a Levegő, a Víz, a Föld, mivel részese Eredetije tulajdonságainak és hibáinak, természeténél fogva Jó és Rossz, Erő (vagy Szellem) és Anyag stb. stb és ezért mindegyik egyszersmind Élet és Halál, Egészség és Betegség, Hatás és Visszahatás. (L a XIV fejezetet a: „Négy Elem") Az elemek örökké és állandóan formálják az anyagot (a megismerhetetlen) EGY Elem soha nem szűnő ösztönzésére, amely Elemet a jelenségek világában képviseli az Aether, vagyis a halhatatlan Istenek, akik születést és életet adnak mindennek. A The Philosophical Writings of

Solomon Ben Yehudah Ibn Gabirol c. munkában (melyet Isaac Myer most megjelent Kabbala-jában lefordított) a Világegyetem építéséről ezt olvassuk: R. Yehudah imígyen kezdte, írva van: - „Elohim mondá: Legyen égboltozat a vizek közepette!” Jöjj, lásd, abban az időben, mikor a Szent. teremtette a Világot, 7 eget teremtett fent, 7 földet lent, 7 tengert, 7 napot, 7 folyót, 7 hetet, 7 évet, 7 időszakot és 7000 éve annak, hogy a világ megvan. A * Szent az összesek hetedike stb. stb (415 o) Ez nemcsak különös azonosságot mutat a Purâna-k kozmogóniájával (mint p.o a Vishnu Purâna I. Könyvével), de meg is erősíti a hetes számról való összes tanításunkat, amelyeket röviden az „Esoteric Buddhism” tárgyal A hinduk végtelen allegóría-sorozattal fejezik ki ezt a gondolatot. Az ősi Káoszban, még mielőtt a Hét Óceán-ná (Sapta Samudra-vá) fejlődött volna, - ezek emblémái a hét gunanak (a feltételektől függő

tulajdonságoknak), melyek a triguna-kból (Satwa, Rajas, és Tamas l. a Purâna-kat) tevődnek össze - szunnyadva fekszik az Amrita (a halhatatlanság) és a Visha (a méreg, a halál, a rossz). Ezt megtaláljuk az allegóriában, mely szerint az Istenek „köpülik az Óceánt”. Az Amrita minden guna fölött van, mert önmagában FELTÉTLEN, mégis mikor a jelenségekben megnyilvánult teremtésbe leszállt, összevegyült a Rossz-szal, a Káosz-szal, az ebben szunnyadó theos-szal, még mielőtt a Kozmosz kifejlődött volna. Ezért indítja Vishnu - aki itt az örök TÖRVÉNYT képviseli - időszakonként tevékenységre a Kozmoszt, „kiköpülve az ősi Óceánból (a határtalan Káoszból) az Örökkévalóság Amrita-ját, mely csak az isteneknek és a dévá-knak van fenntartva”; ebben a munkában Naga-kat és Asura-kat kell alkalmaznia, az exoterikus hinduizmus szerint - démonokat. Az egész allegória igen filozófiai jellegű, és minden filozófiai rendszerben

találkozunk vele Platon, teljesen elfogadva Pythagoras eszméit, - aki ezeket Indiából hozta - a görög Bölcs rejtélyes számainál érthetőbb formában foglalta össze és hozta nyilvánosságra ezeket az eszméket. A Kozmosz, Platon szerint, „a Fiú”, s ennek atyja és anyja: az Isteni Gondolat és az Anyag 1. 1 „Mózes Kozmikus Tabernákuluma, melyet a pusztában emelt, négyszögű volt, jelképezve a négy világtájat és a négy Elemet; így mondja el Josephus olvasóinak. (Antiq I VIII, XXII fej) Ezt a gondolatot az egyiptomi piramisoktól vette kölcsön és Tyreusból, ahol a piramisokat oszlopok helyettesítették. A Geniuszok, vagy Angyalok a négy világtájban laknak, mindegyik a megfelelőben. (L: XIV „A Négy Elem”) * A III. kiadásban e mondat helyett: „A Szent valamennyinek hetedikében van” 1 Plutarchos: De Iside et Osiride. I VI 36 Dunlap 2 mondja: „Az egyiptomiak különbséget tettek idősebb és fiatalabb Hórusz között; az első

Osiris fivére, a második Osiris és Isis fia”. Az első a világról alkotott, „a sötétségben, a világ teremtése előtt született" Gondolat, mely a Demiurgos Elméjében marad A második Hórusz, ugyanez a „Gondolat”, mely a Logosz-ból jön elő, anyagba öltözik, és tényleg létezni kezd 3. A Kaldeai orákulumok mondják: „A világ istene, az örökkévaló, határtalan, fiatal és öreg, hullámzó alakú . " 4 Ez a „hullámzó alak” szókép, mely az Asztrális Fény rezgő mozgását fejezi ki. A régi papok jól ismerték az Asztrális Fényt, noha a nevét a Martinisták találták ki. A modern tudomány megvetéssel nézi manapság a kozmosz-imádást (Cosmolatry), de, amint egy francia tudós mondja, a tudománynak, mielőtt ezt kicsúfolja, saját kozmopneumatológiai tanítását kellene teljesen átalakítania. Satis eloquentiae, sapientiae parvum A kozmosz-imádásra és panteizmusra is illenek, végső kifejezésében, a Vishnu-ra

alkalmazott szavak: . „Ő csak eszményi oka a Potenciáknak, melyeket később kell létrehoznia a teremtés munkája céljából, és tőle indulnak ki a Potenciák, amelyek megteremtendők, miután a valódi okká váltak. Ezen az egy eszményi okon kívül nincs más, amelyre a világot vissza lehetne vezetni Ennek az oknak Potenciájánál fogva minden teremtett dolog tulajdon természete szerint jelenik meg” (Eredeti szanszkrit szövegek IV Rész, 32, 33 o) * 2 „Spirit History of Man”, 88. o Mover: „Phoinizer”, 268. o 4 Cory: „Fragments”, 24. o * A III. kiadásban a zárójelben foglaltak helyett: Vishnu-Purâna, I K IV fej Fitzedward Hall fordítá3 sában. 37 5. FEJEZET A rejtett Istenség, jelképei és jelei Minden vallás Logoszát, vagy Teremtő istenségét, a „Testté vált Igét”, végső forrására és Lényegére kell visszavezetnünk. Indiában a Logosz, 1008 isteni néven és aspektusban ismert, valóságos Proteus minden személyes

átalakulásában, Brahmâ-Purusha-tól kezdve, a hét isteni Rishi-ken és a tíz félig-isteni Prajâpati-kon (szintén Rishi-k) keresztül, az isten-emberi Avatara-kig. Az „Egy a sokban” és a sokaság az egyben nehéz problémáját más Panteonokban is megtalálhatjuk, így az egyiptomiban, a görögben és a kaldeai-zsidóban Az utóbbi a zavart még jobban növelte azzal, hogy isteneit a pátriarkák alakjaiban euhemerizációkként fogta fel. Pedig azok, akik Romulus történetét, mint hitregét elvetik, ezeket a pátriarkákat ma elfogadják, élő és történelmi lényeknek tüntetik fel őket. Verbum satis sapienti A Zohar-ban En-Soph szintén az EGY és a végtelen Egység. Tudta ezt az a néhány tudós egyházatya, aki tisztában volt azzal, hogy Jehovah csak harmadrendű potencia, nem pedig a „legfőbb” Isten De amíg Ireneus keserűn panaszkodik a gnosztikusokra, mondván „eretnekeink azt tartják, . hogy Propator-t csak az „Egyszülött Fiú" 1 (aki

többek közt Brahmâ), azaz az elme (nous) ismeri”, ő nem mondja, hogy a zsidók is ezt tanították igazán titkos-könyveikben. Valentinus, a „Gnózis legnagyobb doktora” azt tartotta, hogy „volt egy tökéletes AION, aki Bythos vagy Buthon * (a kifürkészhetetlen természet első atyja, s ez a második Logosz) előtt létezett, és akit Propator-nak neveztek”. Ez az AION eredt, mint Sugár Ain Soph-ból (aki nem teremt), és ez az AION teremt, vagy jobban mondva, általa teremtődik vagy fejlődik minden. Mert a basilidusok azt tanították, hogy „volt egy legfőbb Isten, Abraxax, aki az elmét (szanszkritban Mahat, görögül Nous) teremtette”. „Az Elméből jött elő az ige, a Logosz; az igéből a Gondviselés, (helyesebben az isteni Világosság), és ebből az Erény és Bölcsesség a Fejedelemségekben, a Hatalmakban, az Angyalokban, stb. Ezek (az Angyalok) teremtették a 365 Aeon-t. „Ő (Basilides) a zsidók Istenét a legalsók közé sorolja, azok

közé, akik a világot teremtették; tagadja, hogy Isten (nagyon helyesen), és azt állítja róla, hogy egy az Angyalok közül”. (Ugyanott) Itt tehát ugyanazzal a rendszerrel találkozunk, mint a Purâna-kban, ahol a Felfoghatatlan magot ejt le, ez Arany Tojássá válik, és ebből születik Brahmâ. Brahmâ Mahat-ot hozza létre stb, stb Az igazi ezoterikus filozófia azonban nem beszél sem „teremtés”-ről sem „fejlődés”-ről olyan értelemben, mint az exoterikus vallások. Mindezek a megszemélyesített Erők nem egymásból fejlődnek, hanem ők az ABSZOLÚT Minden egyes-egyedüli megnyilvánulásának mind megannyi aspektusa. A Gnosztikus rendszerrel * azonos rendszert találunk az Ain-Soph Sephiroth-i megnyilvánulásaiban, mégis mivel ezek a megnyilvánulások a Térben és az Időben vannak, egymásután való megjelenésükben bizonyos sorrend érvényesül. Tehát lehetetlen, hogy észre ne vegyük azokat a nagy változtatásokat, melyeket a Zohar-on a

keresztény misztikusok nemzedékei eszközöltek Hiszen még a Talmud metafizikájában is az „alsó Arc”-ot, (vagy a „Kisebb Ábrázat”-ot), a mikroprosopus-t, nem helyezték soha ugyanannak az elvont eszménynek síkjára, mint a Magasabb vagy „Nagyobb Ábrázatot”, a makroprosopust. Az utóbbi a kaldeai kabbalában tiszta elvontság *; az Ige vagy a LOGOSZ vagy (héberül) DABAR, - noha tényleg többesszámú 1 Amint Mulaprakriti-t is csak Iswar, a LOGOSZ ismeri; újabban ugyanis így nevezi őt a madraszi T. Suba Row. (L Bhagavad Gita Lectures-jeit) * A III. kiadásban ez a szó elmaradt * A III. kiadásban e helyett: a gnosztikus Kisugárzások rendszerével * A III. kiadásban ez a mondat így szól: Az utóbbi tiszta elvontság, az ige vagy a Logosz, vagy héberül Dabar; stb. 38 lesz, vagyis: „Igék” - D(a) B(a) RIM, midőn önmagát visszatükrözteti, azaz mikor a Seregre (t, i, az angyalok, vagyis Sephiroth-ok Seregére, a „számok"-ra) oszlik,

mégis gyűjtő értelemben EGY; az eszményi síkon azonban nulla - 0, „semmi”. Sem alakja, sem léte nincs, „nem hasonlít semmi máshoz”. (Franck „Die Kabbala”, 126 o) De még Philo is a Teremtőt, a Logosz-t, ki Istenhez legközelebb van, „a MÁSODIK ISTEN”-nek hívja, valamint „a második Istennek, aki a (Legfőbb Istennek) BÖLCSESSÉGE”. (Philo Quaest et Solut) Az Istenség nem Isten. Az Istenség SEMMI ÉS SÖTÉTSÉG Nincs neve, és azért hívják Ain-Soph-nak „az Ayin szó ugyanis semmit jelent” A „Legfőbb Isten” (a meg-nem-nyilvánult LOGOSZ) a fia. (L Franck, „Die Kabbala” 153 o, továbbá jelen munka XII fejezetét: „A Teremtő Istenek teogóniája”) De a legtöbb gnosztikus rendszer, ezek az egyházatyáktól megcsonkítva jutottak el hozzánk, semmi egyéb, csak az eredeti elméletnek eltorzított külső burka. De nem is fedték fel soha a közönségnek, vagyis az átlag olvasónak, mert ha rejtett jelentésüket, vagyis az

ezoteriájukat felfedik, e tanítások már nem lettek volna ezoterikusak, tehát ez nem történhetett meg. Maga Marcus (a marcusiánusok feje, aki a 2 században élt, többet adott közzé, mint akármelyik más gnosztikus, mikor azt tanította, hogy az istenséget a négy szótagú jelképben kell keresnünk. De még őt sem értették meg jól, mert Kinyilatkoztatásá-nak csak felszínes, vagyis holt betű szerinti értelmezésében látszik úgy, hogy Isten négyesség t. i „a Ki-nemmondható, a Csend, az Atya és az Igazság” - ez valójában teljesen téves, és így csak az ezoterikus rejtélyek számát szaporítja Marcus-nak ez a tanítása egyezik az első kabbalisták tanításával és a mienkkel is, mert az Istenség szerinte a 30-as szám 4 szótagban, ami ezoterikus nyelven egy Hármasságot vagy Háromszöget és egy Négyességet vagy négyszöget jelent, összesen hetet, ami az alsó síkon a hét isteni, vagy titkos betűt adta, amelyből az Isten-név áll.

Ez magyarázatra szorul Marcus „Kinyilatkoztatásában” a betűkkel és a számokkal kifejezett isteni rejtélyekről szólva elmondja, hogy hogyan „szállt belé a Legfőbb Négyesség (Tetrad) abból a régióból, amelyet látni vagy megnevezni nem lehet, női alakban, mert a világ nem tudta volna elviselni férfialakban való megjelenését”, és felfedte neki, hogyan jött létre a világegyetem, ami eddig sem isteneknek, sem embereknek el nem árultatott. Már az első mondat is kettős értelmet rejt magában. Miért viselné el a világ könnyebben, vagy miért hallgatna meg inkább női alakot, mint férfi alakot? Ez első tekintetre értelmetlenségnek látszik De annak, aki ismeri a misztérium-nyelvet, egészen egyszerű és világos: Az Ezoterikus Filozófiát, vagy a Titkos Bölcsességet női alakban jelképezték, a Fel-nem fedett rejtélyt pedig férfi alakban, tehát a világ nem lévén még elkészülve a rejtély befogadására, nem tudta volna elviselni,

és Marcus-nak allegorikusan kellett közölnie Kinyilatkoztatását. Azután ezeket írja: Mihelyt a Fel-nem-foghatónak, a Lét-nélkülinek és Nem-nélkülinek a (kabbalai Ain-Soph-nak) vajúdása megkezdődött (t. i megnyilvánulásának órája ütött) és azt kívánta, hogy az ő Ki-nemmondhatója (az első LOGOSZ vagy Aeon vagy Aion) megszülessék, és hogy láthatatlanja formát öltsön, akkor szája kinyílt, és kiejtette az önmagához hasonló igét Ez az ige (logosz) megnyilvánult a Láthatatlannak alakjában. A (ki-nem-mondható) név kiejtése (a szó által) így ment végbe Ő (a legfőbb Logosz) kiejtette nevének első szavát, mely négy betűből álló szótag. Azután hozzá jött a négy betűből álló második szótag Azután a tíz betűből álló harmadik szótag, és azután a negyedik, mely tizenkét betűt tartalmaz Az egész név eszerint harminc betűből és négy szótagból áll Minden betűnek meg van a sajátságos hangsúlya és

írásmódja, de egyikük sem érti vagy veszi észre a teljes Névnek ezt a formáját, - nem, még annak a betűnek hatalmát sem, mely legközelebb áll hozzá (tudniillik a 39 1 Létezés-nélkülihez és a Fel-nem-foghatóhoz) . Mindezek a hangok, ha egyesítve vannak a gyűjtő 2 értelemben vett Lét-nélküli, nem-született Aeon, ők azok az angyalok, akik mindig nézik az Atya arcát * (a Logosz, a „második Isten” arcát, aki Philo szerint, legközelebb áll „Fel-nem-fogható”-hoz) Ez annyira világos, amennyire csak a régi ezoterikus titoktartás megengedte. Épp olyan kabbalisztikus, noha kevésbé burkolt, mint a Zohar, amelyben a misztikus nevek, vagy tulajdonságok szintén négy, tizenkettő, negyvenkettő, sőt hetvenkét szótagú szavak. A Tetrad megmutatja Marcus-nak az IGAZSÁGOT, meztelen nő alakjában, és egy-egy betűvel jelöli meg minden tagját: fejét Ω-val, nyakát Ψ-vel, vállait és kezeit Γ-val és Χ-vel stb. Ebben könynyen

ráismerünk Sephira-ra: a Korona (Kether) vagy a fej 1-gyel van jelölve, az agy, vagyis Choch-mah 2-vel; a szív vagy értelem (Binah) 3-mal; és a többi hét Sephiroth képviseli a többi testrészt. A Sephiroti Fa: a Világegyetem, és ezt nyugaton Adam Kadmon, Indiában Brahmâ személyesíti. A 10 Sephiroth-ot mindenütt úgy ábrázolják, hogy a három felső vagy szellemi Hármasságra és az alsó Hetességre oszlik. A szent hetes számnak igazi ezoterikus jelentése ugyan ügyesen burkolt a Zohar-ban, mégis elárulja a „kezdetben” szónak kétféle írásmódja, azaz Be-resheet és Be-raishath; az utóbbi a „Magasabb vagy Felső Bölcsességet” jelenti. Macgregor Mathers a Kabbalah c. művében (471 o) és T Myer a Quabbalah (233 o) kimutatják, és mind a két kabbalistát ebben a legjobb régi tekintélyek támogatják, hogy ezeknek a szavaknak kettős és rejtett jelentésük van. Braisheeth bara Elohim azt jelenti, hogy a hat Sephiroth, mely fölött a hetedik

áll, az alacsonyabb, anyagi osztályba tartozik, vagy amint ezt a szerző mondja: „Hét. vonatkozik az Alsó Teremtésre, és három a szellemi emberre, a Mennyei Ősképre, vagyis az első Ádámra”. Mikor a teozófusok és az okkultisták azt mondják, hogy Isten nem Lény, mert semmi, Nem-dolog, sokkal több tisztelettel, és vallási szempontból több hódolattal vannak az Istenség iránt, mint azok, akik Istent Ő-nek (He) 3 hívják, és ilyenformán óriási Hím-mé teszik. Aki a Kabbala-t tanulmányozza, hamar megtalálja ugyanazt az eszmét íróinak, a régi, nagy héber Beavatottaknak végső gondolatában, akik ezt a titkos Bölcsességet Babilonban szerezték a kaldeai Hierophant-októl, míg Mózes Egyiptomból kapta az ő bölcsességét. A Zohar-t nem lehet helyesen megítélni a későbbi latin és más nyelvű fordításokból, mert keresztény rendezői természetesen enyhítettek minden gondolatán, és nézeteikkel, céljaikkal egybe hangolták, de

valójában a Zohar gondolatai azonosak a többi vallásrendszerek gondolataival. A különféle kozmogóniák mutatják, hogy az Egyetemes Lelket minden régi nép a demiurgos-i Teremtő „Elméjé”-nek tartotta, és hogy a gnosztikusok ezt „Anyá”-nak, Sophianak (vagy a nőnemű Bölcsességnek), a zsidók Sephira-nak, a hinduk Saraswati-nak vagy Vâch-nak nevezték. A Szent Lélek is nőnemű Princípium 1 Iswara, vagyis a Logosz, nem láthatja a Parabrahmam-ot, hanem csak a Mulaprakritit, mondja a The Four Lectures on Bhagavad Gita előadója. (L a Theosophist 1887 febr számát) 2 A keresztényeknél: „a Jelenlét hét angyala”. * A III. kiadásban ez az idézet sok tekintetben eltérő, utolsó mondata így szól: „Minden elemnek meg van a saját betűje, sajátos jellegzetessége, kiejtési módja, csoportosítása és hasonlatossága, de egyik sem látja a formáját annak, amelynek ő az eleme, és egyik sem érti azt, amit szomszédja kiejt, de mindegyik

helyesnek tartja, egésznek nevezni azt, amit maga ejt ki, kiejtvén mindent (amit tud). És ezek a hangok formában nyilvánítják a Lét-nélküli és nem született Aeon-t, és ezeket a formákat hívják az Angyaloknak, akik állandóan nézik az Atyát. 3 He a hímnemű névmás (Ford). 40 Ezért a tőle született Kurios vagy Logosz, a görögöknél, az „Isten, az elme” (nous) volt. „Koros (Kurios) az értelem tiszta és nem elegyített mivoltát” - a bölcsességet jelenti, mondja Platon a „Cratylus”-ban * és Kurios = Merkur, az Isteni Bölcsesség, és „Merkur a Sol” (a Nap), akitől Thot-Hermes ezt az isteni Bölcsességet kapta. („Arnobius” VI, XII) Minden ország és vallás Logosza (nemi aspektusát tekintve) összefüggésben van a Világ nőnemű lelkével, vagyis a „Nagy Mélység”-gel; az istenség azonban, melytől e kettő az egyben létrejött, mindig rejtett, és a „Rejtett”-nek is hívják, és csak közvetve kapcsolatos a

Teremtéssel 1, mivel csak az Örök Lényegből kiáradó Kettős Erő útján működhet. Még Aesculapios is, kit a „mindenek Megváltójá"-nak hívtak, a régi klasszikusok szerint, azonos Ptah-val, az egyiptomi Teremtő Értelemmel (vagy Isteni Bölcsességgel), valamint Apollóval, Baal-lal, Adonis-szal és Hercules-szel. (l Dunlap: „The Mysteries of Adoni", 23 és 95 o) Ptah egyik aspektusában az „Anima Mundi”, Platon „Egyetemes Lelke”, az egyiptomiak „Isteni Szelleme”, az első keresztények és gnosztikusok „Szent Lelke”, a hinduk Akâsa-ja, sőt, alsó megnyilvánulásában, az Asztrális Fény. Mert Ptah eredetileg a „Holtak Istene” volt, aki a holtakat kebelébe fogadta; innen származik a görög keresztények Limbus-a, vagyis az Asztrális Fény. Csak sokkal később sorolták Ptah-t a Nap-istenek közé; neve annyit jelent, mint „ő, aki megnyit” és úgy is ábrázolják, hogy ő veszi le elsőnek a leplet a holt múmia arcáról,

hogy a lelkét életre keltse kebelében. (L Maspero: „Bulaq Museum”) Kneph-et, az Örök Fel-nem fedettet, az örökkévalóság kígyó-emblémája ábrázolja, a kígyó víztartó urna köré csavarodik, fejét a „víz” fölött ingatja, melyet leheletével melenget. Ez egy másik formája ugyanannak a gondolatnak, hogy a „Sötétség” sugara mozog a vizek színén, stb Mint „Logosz-Lélek” ez a permutáció Ptah; mint Logosz-Teremtő ő Imhot-pou, a fia, „a széparcú isten” Első mivoltukban ez a kettő az első Kozmikus Kettősség volt, Noot, „tér vagy Ég” és Noo, az „Ős-vizek”, a Kétnemű Egység, felette lévén Kneph-nek Rejtett LEHELETE. Mindnyájuknak vízi állatokat és növényeket szenteltek, az íbisz madarat, a hattyút, a libát, a krokodilust és a lótuszt. Visszatérve a kabbalai istenségre, ez a Rejtett Egység tehát ‫ = איןםוף‬τό πάν = τό άπειρον, Határtalan, Végtelen, Nem-Létező, ‫אין‬,

amíg a Feltétlen az Oulom-on 2, a határtalan és végtelen időn, belül van; e mivoltában En-Soph nem lehet a Világegyetem Teremtője vagy még kevésbbé a mintázója, de ő Aur (világosság) sem lehet. Ezért En-Soph szintén Sötétség A változatlanul Végtelen és feltétlenül Határtalan sem akarni, sem gondolkodni, sem cselekedni nem tud. Hogy ezt megtehesse, végessé kell válnia, és azzá úgy válik, hogy sugara a világtojásba - a végtelen térbe – hatol, és belőle mint véges isten jő elő (emanates). Mindez az egyben szunnyadó sugár feladata. Mikor eljön az időszak, a feltétlen akarat természetszerűen kibontja a benne levő erőt, a TÖRVÉNY-nek megfelelően, melynek ő a benső végső Lényege. A héberek a tojás-jelképet nem fogadták el, de ők helyettesítették a „Kettős ég”-gel; mert a mondat, „Isten teremté az eget és a földet”, helyes fordításban így hangzana: „Saját lényegében és lényegéből, mint anyaméhben

és anyaméhből (a világtojás) teremté Isten a két eget”. A keresztények azonban galambot * választottak Szent Lelkük jelképéül. „Aki ismeri a ‫חך‬-t, a Mercaba-t és a lagash-t (titkos beszédet vagy incantaciót), az megtudja a titkok titkát”. Lagash majdnem azonos jelentésű Vâch-al, a Mantra-k rejtett erejével * 1 nak. A III. kiadás hozzáfűzi: 79 o Használjuk ezt a kifejezést, mivel a használat szentesítette és elfogadta, és ezért érthetőbb az olvasó- 2 Le Clerk szerint, a régi zsidóknál az Oulom szó olyan időt jelentett, melynek kezdete és vége ismeretlen. Az „örökkévalóság” kifejezés a héber nyelvben, úgy szólván nem is létezett abban a jelentésben, amelyben p. o a vedantisták Parabrahm-ra alkalmazzák * A III. kiadásban kiegészitésül: a madarat és nem a tojást stb 41 Mikor a tevékeny időszak elérkezett, Ain-Soph örök lényegéből előjön Sephira, a tevékeny Erő, amelyet az Első Pontnak,

valamint a Koronának, Kether-nek hívnak. Csak ő általa tudott a „Határtalan Bölcsesség” az elvont Gondolatnak konkrét formát adni A felső háromszögnek két oldala, melyek a kimondhatatlan lényeget és - megnyilvánult testét - a világegyetemet jelképezik, t i a jobb oldal és az alap meg nem szakított vonalból, a harmadik, a bal oldal, pontozott vonalból áll. Az utóbbin keresztül jő elő Sephira Minden irányba terjeszkedve, végül az egész háromszöget fogja körül Ebben a kisugárzásban alakul ki a hármasság A láthatatlan Harmatból, mely a felső Hármas-egységből (Uni-triad) (így tehát csak 7 Sephiroth marad) hull le, a „Fej" Sephira teremti az ős-vizeket, azaz a Káosz kialakul *. Ez az első foka a szellem megszilárdításának, mely különféle változások útján földet fog létrehozni. „Föld és víz kell élő lélek alkotásához”, mondja Mózes. Vízi madár ábrája szükséges, hogy a vízzel, a nemzés női

elemével, a tojással és a madárral hozzuk összeköttetésbe, mely a tojást megtermékenyíti. Mikor Sephira, mint tevékeny erő, a szunnyadó Istenségből előjő, akkor nőnemű; mikor a teremtésnek szenteli magát, hím lesz; így tehát kétnemű. Ő a hindu kozmogóniában és a Titkos Tanítás-ban: az „Atya és Anya Aditi”. Ha a legrégibb héber írások fennmaradtak volna, a modern Jehovah-imádók úgy találnák, hogy a teremtő istennek sok és illetlen jelképe volt. Leggyakoribb volt a szaporodási módjánál fogva jellegzetes béka a holdban. A Bibliában most „tisztátalannak” nevezett madarak és más állatok mind a régi időkben az istenség jelképei voltak. A tisztátalanság álarcát adták rájuk, hogy a kipusztítástól megóvják, mert szerfelett szentek voltak. A rézkígyó semmivel sem költőibb, mint a liba, vagy a hattyú, ha a jelképeket betű szerinti értelmükben vesszük. A Zohar szavaival: Az Oszthatatlan Pont, melynek nincs

határa és melyet, tisztasága és fényes volta miatt, felfogni nem lehet, kívül (from without) terjeszkedett, és fényességet hozott létre, mely fátyolul szolgált az oszthatatlan Pontnak; de a fátyolra sem lehetett rátekinteni, mérhetetlen világossága folytán. Ez is kívül terjeszkedett, és ez a terjeszkedés volt a ruhája. Így állandó terjeszkedés (mozgás) által keletkezett végül a világ (Zohar I 20 a) A Végtelen Világosság kisugározta Szellemi állag az első Sephira, vagyis Shekinah. Sephira exoterikus értelemben magába foglalja a többi kilenc Sephiroth-ot. Ezoterikusan magyarázva azonban csak kettőt foglal magában, t i CHOCHMA-t vagy a Bölcsességet, „egy hímnemű tevékeny erőt, melynek isteni neve Jah (‫”)יח‬, és BINAH-t, vagy az Értelmet, egy nőnemű passzív erőt, melyet Jehovah (‫ )יהוה‬isteni neve képvisel; ez a két erő, Sephira-val mint harmadikkal alkotja a zsidó háromságot, vagyis a koronát, Kethert. Ez

az Abba-nak, Atyának, és Amona-nak, Anyának nevezett két Sephiroth a kettőség, vagyis a kétnemű logosz, amelyből a többi hét Sephiroth eredt. (L Zohar) Ez az első zsidó háromság (Sephira, Chochmah és Binah), a hindu Trimurti 1. Bármennyire burkoltan még a Zoharban is, de még annál is burkoltabban India exoterikus Pantheonjában, az egyikben meglevő minden részlet a másikban is megismétlődik. A Prajâpati-k = a Sepiroth-ok Brahmâ-val együtt tízen vannak, és hétre apad a számuk, ha a Trimurti-t és * a kabbalai háromságot elválasztják tőlük. A hét Építőből (Teremtő-ből) lesz a hét Prajapâti vagyis a hét Rishi, ugyanabban a sorrendben, amelyben a Sephiroth-ok lesznek a Teremtők, azután a Patriarkák stb. Mind a két Titkos * A III. kiadásban ez a mondat így szól: A láthatatlan Harmatból, mely a „Fej”-ből hull le, - így csak 7 Sephiroth marad - Sephira teremti az ősvizeket, azaz a Káosz kialakul. 1 A hindu Pantheon-ban a

kétnemű Logosz Brahmâ, a Teremtő, kinek hét „elme-szülte” fia az első Rishi-k, az „Építők”. * A III. kiadásban: „és” helyett: „vagy” 42 Rendszerben az Egy Egyetemes Lényeg feltétlenségében felfoghatatlan, és csak közvetve hozható kapcsolatba a Világegyetem építésével. Mindkettőben az első Hím-nő, vagyis a kétnemű Princípium, és annak tíz és Hét Kisugárzása (Brahmâ-Virâj és Aditi-Vâch az egyik rendszerben, és az Elohim-Jehovah vagy Adam-Adami (Adam Kadmon) és Sephira Éva a másikban) Prajâpati-jaival és Sephirot-jaival, összességükben, képviselik mindenekelőtt az ember Ősképét, a Proto-logoszt, és csak másodlagos megnyilvánulásukban válnak a kozmikus erőkké és a csillagászati vagy égi testekké. Aditi az Istenek anyja, a Déva-matri; viszont Éva minden élőnek anyja; ők nőnemű aspektusukban a „Mennyei-ember”-nek Sakti-ja, vagy nemző ereje, és ők mindannyian * összetett Teremtők. A „Gupta

Vidya” egyik szútrája azt mondja: Kezdetben, egy, a Paramârthika-ból (az egy és egyetlen igaz létezésből) kiinduló sugár megnyilvánult Vyavahârika-ban (a feltételes [conventional] létezésben), és ezt Vahan-jául használta, hogy az Egyetemes Anyába leszálljon, és szétterjedését (brih-duzzadni) okozza. És a Zohar-ban ezt olvassuk: Az alaktalan és hasonlatosság nélküli Végtelen Egység, mihelyt a Mennyei Ember formája 1 megteremtődött, felhasználta ezt. Az Ismeretlen Világosság (Sötétség) a ‫( אדםצילאח‬a mennyei formát) ‫ מדכבה‬szekérként használta a leszállásra, és azt kívánta, hogy erről a formáról neveztessék el, és ez a szent név Jehovah. Továbbá a Zohar ezt mondja: Kezdetben, még mielőtt bármi más létezett volna, volt a Király Akarata. Ez (az Akarat) rajzolta valamennyi dolog alakját, mely eddig el volt rejtve, de most láthatóvá vált És Ain Soph fejéből, lepecsételt titokként, alak- vagy

forma nélküli, ködszerű anyag-szikra jött elő. Az Életet alulról szívják le, és felülről megújhodik a forrás, a tenger mindig tele van, és mindenfelé árasztja vizét Így az istenséget partnélküli tengerhez hasonlítják, vízhez, mely „az élet forrása”. (Zohar, III. 290) „A hetedik palota, az élet forrása, felülről számítva, az első” (II 261) Innen a kabbalai tanítás, a nagyon kabbalisztikus Salamon ajkáról, aki a Példabeszédek-ben, IX I. ezt mondja: „A Bölcsesség megépítette az ő házát, annak hét oszlopát kifaragván” Honnan van tehát a gondolatok eme azonossága, ha nem volt EGYETEMES ősi Kinyilatkoztatás? A felhozott néhány példa olyan, mint néhány szalmaszál a szénaboglyában ahhoz képest, amit e munka folyamán fel fogunk sorolni. Ha szemügyre vesszük a kínai kozmogóniát, mely valamennyi kozmogónia között a legködösebb, még ebben is ugyanazt a gondolatot találjuk Tsi-tsai (a Magában-Létező), az

ismeretlen Sötétség, Wuliang-sheu-nak (a Határtalan Korszaknak) gyökere, Amitabhe és Tien (a menny) később jönnek. Confucius-nak „Nagy Szélsősége” ugyanezt a gondolatot tolmácsolja, „szalmaszálai” ellenére is. Ezeken igen mulatnak a misszionáriusok. Ők mulatnak minden „pogány” valláson, megvetik és gyűlölik a más felekezetű keresztény testvéreik vallását, holott valamennyi szószerint elfogadja a saját Genezis-ét. Ha Kaldea genezisét kutatjuk, ott találjuk Anu-t, a rejtett istenséget, az Egyet, kinek neve is szanszkrit eredetre vall. Anu szanszkrit-ban ugyanis „atom”-ot jelent; aníyámsam anîyasâm (a kicsinyek legkisebbje), a Vedanta filozófiában Parabrahm-nak egyik * A III. kiadásban e szó helyett: mind a kettő Mondja Simeon rabbi: „Ó társaim, társaim, az ember, mint kisugárzás, egyszersmind férfi és nő is volt, mind az ’Atya’, mind az ’Anya’ részéről. És ez e szavak értelme: ’És Elohim szólt: Legyen

világosság és lőn Világosság’. és ez a kettős ember” (Auszüge aus dem Sohar, 13, 15 o) A világosság eszerint a Genesisben a kétnemű Sugár, vagyis „a Mennyei Ember” 1 43 neve. Parabrahm-ot ugyanis úgy írja le, hogy kisebb a legkisebb atomnál, és nagyobb a legnagyobb gömbnél vagy világegyetemnél, „Anagraniyam és Mahatorvavat” Az akkádiai Genezis első verseinek ékírásos szövegében, melyet „Lateres Coctiles”-eken * találtak, és melyet George Smith lefordított, szintén ott van Anu, a passzív istenség, vagyis En-Soph, Bel, a Teremtő, az Isten Szelleme (Sephira) a vizeken mozogván, tehát maga a víz, és Hea, az Egyetemes Lélek, vagyis a háromnak egyesített bölcsesége. Az első nyolc vers így szól: 1. Mikor fönt nem emelkedtek egek; 2. És lent a földön nem nőtt növény 3. A mélység nem törte szét határait 4. A káosz (vagy víz) Tiamat (a tenger) volt mindezeknek létrehozó anyja (Ez a kozmikus Aditi és Sephira)

5. Azok a vizek kezdetben el voltak rendelve, de 6. Egyetlen fa sem nőtt, virág nem nyílott 7. Mikor az Istenek még nem jelentek meg, egyikük sem * 8. Egyetlen növény sem nőtt és nem volt rend Ez volt a káoszi vagy pre-genetikus időszak, a kettős Hattyú és a Sötét Hattyú, mely fehérre válik, mikor a világosság megteremtődik 1. A jelkép, melyet az Egyetemes Princípium fenséges eszményének kifejezésére választottak, talán kevéssé felel meg e princípium szentségének. Kétségtelen, hogy a liba, sőt még a hattyú is, nem látszik megfelelő jelképnek a Szellem fenséges voltának ábrázolására. Mindazonáltal valami mély okkult jelentésének kellett lennie, mert megtalálható minden kozmogóniában és világ-vallásban, sőt a középkori keresztények, a keresztesek is, a Szent Lélek hordozójául (vehicle) választották, és azt hitték, ő vezeti a sereget Palesztinába, hogy a szent sírt kiragadja a szaracénok kezéből. Ha hihetünk

Draper tanár „Intellectual Developement of Europe” c művében tett állításaiban, akkor Remete Péter keresztes seregét a Szentlélek vezette, fehér gúnár alakjában, kecskétől kísérve. Az egyiptomi Idő-Isten, „Seb” libát hord a fején Jupiter, valamint Brahmâ is a hattyú alakját öltik magukra; mind ennek gyökere pedig a rejtélyek rejtélye - a VILÁGTOJÁS. (L a következő fejezetet) Mielőtt lebecsülünk egy jelképet, ismernünk kellene azt. Az íbiszmadár, a hattyú, a liba és a pelikán, vagy a krokodilusok és a békák, a lótuszvirág és a vízi liliomok kettős eleme a Levegő és a Víz, ennek folytán választottak a modern és a régi misztikusok igen illetlen jelképeket. Pánt, a természet nagy istenét rendszerint vízi madarakkal együtt ábrázolják, különösen libákkal, de más isteneket is ábrázoltak így. Ha a későbbi időkben, a vallás fokozatos süllyedésével, azokból az istenekből, akiknek libát szenteltek,

priapikus isteneket csináltak, abból nem következik az, hogy a vízimadarakat Pánnak vagy más fallikus istenségeknek szentelték, amint ezt néhány gúnyolódó már az ókorban állította, (l. Petronius, Satyricon, CXXXVI) hanem az, hogy a nemző természetnek elvont és isteni erejét durván emberi alakba öltötték Léda hattyúja sem mutat „priapikus cselekedetekre, melyekben Léda kedvét lelte”, amint ezt Hargrave Jennings szemérmesen megjegyzi, mert ez a mítosz, a kozmogóniáról alkotott, ugyanannak a filozófiai eszmének egy másik alakja Gyakran találunk hattyúkat Apolló társaságában, mert a víznek és a tűznek (a napfénynek is) jelképei, az Elemek szétválása előtt. * A III. kiadás hozzáfűzi: a babiloni téglákon, stb A III. kiadás hozzáfűzi: „Chaldean Account of Genesis” 62 63 o 1 A hét Hattyú, melyről azt tartják, hogy az Égből leszállnak a Mansarovara tóba, a nép képzeletében a Göncöl Szekere Hét Rishi-je, akik

ebben a formában látogatják meg a helyet, ahol a Védák íródtak. * 44 Modern szimbológusaink talán hasznát vehetnék Mrs. Lydia Maria Child, az ismert író néhány megjegyzésének. Ő ezt mondja: Hindosztában időtlen idők óta tiszteltek egy emblémát, a teremtés vagy az élet eredetének jele gyanánt . Siva vagy Mahadeva nemcsak az emberi formák újra alkotója, hanem a termékenyítő princípium is, a Világegyetemet átható nemző erő. Az anya-embléma szintén vallásos jel Az életalkotás eme tisztelete vitte bele az Osiris kultuszba a nemi jelképeket Meglepő lehet-e, hogy tisztetettel tekintettek az emberi születés nagy rejtélyére? Tisztátalanok voltak-e ők, hogy így tekintettek rá? Vagy mi vagyunk-e tisztátalanok, mi, akik nem így tekintünk rá? De így egyetlen egy tiszta és gondolkozó elme sem tekinthet rájuk. Nagy utat tettünk meg, és tisztátalanok lettek az ösvények, amióta azok a régi Remeték először beszéltek

Istenről és a lélekről első szentélyeik ünnepi mélyén. Ne mosolyogjunk azon, hogyan kutatták a végtelen és felfoghatatlan Okot a természet valamennyi rejtélyén végig, nehogy durvaságunk árnyékot vessen az ő patriárkai egyszerűségükre. ("Progress of Religious Ideas." I k 17 és köv o) 45 6. FEJEZET A Világ Tojás Honnan ered ez az egyetemes jelkép? A Tojás az egész Földön, minden nép kozmogóniájában szent jelként szerepel, és éppúgy tisztelték alakjáért, mint belső rejtélyéért. Amióta csak az ember értelmi fogalmat tud alkotni, a tojásban ismerte fel azt, ami legjobban ábrázolja a létezés eredetét és titkát. A láthatatlan csírának fokozatos fejlődése a zárt héjban, a belső tevékenység, mely külső erő észrevehető beavatkozása nélkül, lappangó semmiből, csupán hő segítségével, tevékeny valamit hoz létre, és ez, miután fokozatosan konkrét élőlénnyé fejlődött, széttöri héját, és

külső érzékeink számára, mint ön-nemzette és ön-teremtette lény jelenik meg - mindennek kezdettől fogva állandóan csodának kellett látszania. A titkos tanítás a történelem előtti fajok szimbolizmusával magyarázza meg ennek a tiszteletnek okát. Kezdetben az „Első Ok”-nak nem volt neve Később a gondolkozók képzeletében örökké láthatatlan, rejtélyes Madár alakját vette fel, mely Tojást ejt le a Káosz-ba, és e Tojás a Világegyetemmé válik. Ezért nevezték el Brahm-t Kalahansa-nak, azaz „a hattyú (a Térben és) az Időben”. Ő az „Örökkévalóság Hattyúja” lett, aki minden Manvantara kezdetén „Arany Tojást” tojik. Ez jelképezi a nagy Kört vagy a О-t, mely maga is szimbóluma a világegyetemnek és gömb alakú testeinek A második ok, amiért a Világegyetem és a földünk jelképes ábrázolására a tojást választották, az alakja volt. Ez Kör és Gömb; és földgömbünk tojásdad alakját bizonyára a

szimbológia kezdetétől fogva ismerték, mert olyan általánosan elfogadták. Az ókorban leginkább elterjedt hit az volt, hogy a Kozmosz első megnyilvánulása tojás alakú volt Bryant kimutatja, (III. 165) hogy a tojás a görögöknél, szíriaiknál, perzsáknál és egyiptomiaknál elfogadott jelkép volt Az „Egyptian Ritual” LIV fejezetében, Seb-ről, az Idő és a Föld Istenéről azt mondják, hogy tojást tojt t i a Világegyetemet Tojást, melyet a meghatározott időben ő, a nagy, fogan a Kettős Erőtől (V fej 2, 3, stb) * Ra, épp úgy, mint Brahmâ is, a Világegyetem Tojásában érlelődik (gestates). Az elhunyt „ragyog a rejtélyek országának Tojásában” (XXII 1) Mert ez az „a Tojás, amelynek élet adatott az istenek között”. (XLII 11) „Ez a nagy kotlós Tyúk Tojása, Seb Tojása, aki belőle, mint vércse jő ki”. (LXIV 1, 2, 3, LXXVII 1) A görögöknél Aristophanes írta le az Orphikus Tojást, ez része volt a dionysos-i és más

misztériumoknak, amelyekben a Világtojást megszentelték, és jelentését megmagyarázták; Porphyros szerint a világot ábrázolja: „Ερμηνεύει δέ τό ώόν τόνχόσμον”. Faber és Byrant azt iparkodtak bebizonyítani, hogy a tojás Noé bárkáját jelképezte, ami, hacsak a bárkát nem tisztán allegorikus és képes értelemben veszik, lehetetlen feltevés. A tojás a bárkát csak a holddal való rokonértelemben ábrázolhatta, az Argha-t, mely az élet egyetemes magját hordja, de bizonyos, hogy semmi köze sem volt a bibliai bárkához. Mindenesetre általános volt az a hit, hogy a világegyetem kezdetben tojás alakú volt. Wilson ezt mondja: Valamennyi (hindu) Purâna hasonló módon írja le az elemeknek tojásalakba való első tömörülését, (aggregation) a szokásos Haima vagy Hiranya, „aranyos” jelzővel, amint ez a Manu-ban is előfordul. * A III. kiadásban: LIV fej 3 46 Hiranya azonban inkább „ragyogó”-t,

„fénylő”-t jelent, mint „aranyos”-at, amint ezt a nagy hindu tudós, az elhunyt Swami Dayanand Sarasvati, Max Müllerrel folytatott, kiadatlan vitázataiban bebizonyította. A Vishnu Purâna így szól: Az „Intellektus (Mahat) . (a meg nem nyilvánult) durva elemekkel együtt tojást alkotott és maga a világegyetem ura lakott benne Brahmâ szerepében. Ebben a tojásban, ó Brahman, voltak a szárazföldek, a tengerek és a hegyek, a bolygók és a világegyetem részei, az Istenek, a démonok és az emberiség”. (I Könyv, 2 fej) Mind Görögországban, mind Indiában, az első látható hímnemű lény, aki magában mind a két nem természetét egyesítette, a tojásban lakott, és abból jött elő. „A világ eme elsőszülöttje” egyes görögök szerint Dionysos, az isten, aki a világtojásból született, s akitől a halandók és halhatatlanok leszármaztak. Ra isten a Ritual szerint (Holtak Könyve XVII 50) tojásában (a Napban) ragyog, és ezt

elhagyja *, mikor Shoo isten, a nap-energia, felébred, és az ösztönzést megadja. Ő a Nap-tojásban van, a tojásban, amelynek élet adatott az Istenek között” (Ugyanott XLII 13) A Napisten felkiált: „Én vagyok az égi mélységek teremtő lelke Senki sem látja fészkemet, senki sem törheti szét tojásomat. Én vagyok az Úr” (Ugyanott, LXXXV.) Tekintve ezt a kör-alakot, az „│”-t, mely a O-ből, vagy a tojásból előjön, vagyis a kétneműben levő nőneműből eredő hímneműt, különösnek találjuk, ha akad tudós, aki azt mondja, hogy a régi árják nem ismerték a tízes rendszert, mert nyoma sincs a legrégibb hindu kéziratokban. A 10, a Világegyetem szent száma lévén, titkos és ezoterikus volt, ez áll éppúgy az egyesre, mint a nullára, zéróra, vagyis a körre. Sőt Max Müller még azt is mondja, hogy e két szó: cipher vagy zéró ugyanaz, ami elegendő annak bebizonyítására, hogy számjegyeinket az araboktól vettük kölcsön. 1

Cipher az arabs „cifron”, és annyit jelent, mint üres, ez viszont a szanszkrit „Syana”-nak t. i „semmi”-nek a fordítása 2 Az arabok számjegyeiket Hindusztánból kapták, és sohasem állították, hogy ők találták fel 3 Ami a pythagoreusokat illeti, csak Boethius Geometry-jához * kell fordulnunk, mely a hatodik századból való, hogy a pythagoras-i számjegyek 4 köztött megtaláljuk az egyest és a zérót, mint az első és utolsó számot. Porphyros, a pythagoras-i Moderatus-ból 5 idézve, azt mondja, hogy Pythagoras számjegyei „hieroglifikus jelképek, melyek segítségével a dolgok természetére vonatkozó eszméket, vagyis a világegyetem eredetét magyarázta meg". Nos, egyrészt ha nem is akadunk a legrégibb hindu kéziratokban a tízes számrendszer nyomára, és Max Müller is világosan megállapítja, hogy eddig csak kilenc betűt (t. i a szanszkrit számok kezdőbetűit) talált bennük, mégis másrészt vannak éppolyan régi egyéb

feljegyzések, amelyek a szükséges bizonyítékokat szolgáltatják. A messze kelet legrégibb templomainak faragványairól és szent ábráiról beszélünk. Pythagoras tudását Indiából kapta, és azt látjuk, hogy Max Müller tanár megerősíti ezt az állítást, legalább is megengedi, hogy a * A III. kiadásban e helyen nyilvánvaló sajtóhiba van: „starts” helyett „stars”, és ezért a német és a francia fordítás is téves (Ford) 1 Max Müller: „Our Figures”. 2 A kabbalista inkább hajlandó azt hinni, hogy amint az arabs cifron a hindu Syna-tól (semmitől) származik, úgy a zsidó kabbalai Sephiroth-ok (Sephrim) is a cipher-től erednek, de nem az üresség értelmében, hanem ellenkezőleg, a szám és fejlődése fokozatai által való teremtés értelmében. És Sephiroth 10 vagy  van 3 Max Müller: „Our Figures”. * A III. kiadásban ez a mondat így szól: Boethius régi kézírásos De Arthmetica c értekezését kell olvasnunk, melyet a

hatodik században írt, stb 4 L. King: „Gnostics and their Remains”, XIII tábla 5 L. „Vita Pythag” 47 Neo-pythagoreusok tanították először a görögöket, és a rómaiakat a „zéró használatára”; ők pedig „Alexandriában vagy Szíriában ismerkedtek meg a hindu számokkal és ezeket a pythagoras-i abacus-ra (a mi számaink) * alkalmazták”. Ez az óvatos beismerés magában foglalja azt, hogy Pythagoras maga is csak kilenc számjegyet ismert. Noha nincs határozott bizonyítékunk (t i exoterikus bizonyíték) arra, hogy Pythagoras, aki éppen az őskor végén élt 1, ismerte a tízes számrendszert, logikusan mégis azt válaszolhatnánk: van arra elég bizonyítékunk, hogy a pythagoreusok már Alexandria építése * előtt ismerték a teljes számsort, amint ezt a számsort Boethius közli. Ezt a bizonyítékot Arisztotelész szolgáltatja, aki azt mondja: „egyes filozófusok azt tartják, hogy az eszmék és a számok egyforma természetűek, és

számuk összesen TÍZ” 2. Ez, azt hisszük, eléggé bizonyítja, hogy már ismerték a tízes számrendszert, legalább is a K. e negyedik századtól kezdve, mert Arisztotelész nem úgy tárgyalja a kérdést, mint a neopythagoreusok egyik újítását Mi azonban még ennél is többet tudunk; mi tudjuk, hogy a legrégibb őskorban az emberiségnek ismernie kellett a tízes rendszert, mert a titkos papi nyelv egész csillagászati és geometriai része a l0-es számon épült fel, vagyis a hím és nő princípium egyesítésén, és mert az úgynevezett Keopsz-piramis szintén ennek a tízes számrendszernek méretein, helyesebben mondva a számoknak a zéróval való összekapcsolásán épült fel. Erről azonban eleget mondtunk az Isis Unveiled-ben, és felesleges ismétlésekbe bocsátkoznunk s ugyanarra a tárgyra visszatérnünk. A Hold- és a Nap-istenségek szimbolizmusa annyira kibogozhatatlanul össze van kuszálva, hogy majdnem lehetetlen egymástól elválasztani az

olyan jelképeket, (glyphs) amilyenek a tojás, a lótusz, és a „szent” állatok. Az íbisz madarat nagy tiszteletben tartották Egyiptomban, Isis-nek szentelték, akit gyakran íbisz-fejjel ábrázolnak, de Merkur-nak, vagy Tothnak is szentelték, mert ez az isten az íbisz alakját vette fel, mikor Typhon elől menekült Hérodotosz azt mondja (Lib II c 75 és köv o), hogy ebben az országban kétféle íbisz madár van: az egyik egészen fekete és a másik fekete-fehér. Az elsőről azt hiszik, hogy a minden tavasszal Arábiából jövő szárnyas kígyókkal kél harcra, amelyek az országot zaklatják, és ő kipusztítja őket. A második a holdnak van szentelve, t i ez a bolygó külső oldalán fehér és csillogó, azonban azon az oldalon, amelyet soha sem fordít a Föld felé, sötét és fekete. Ezenfelül az íbisz madár a földi kígyókat is öldösi, és szörnyen pusztítja a krokodilus-tojásokat, és ezzel megmenti Egyiptomot attól, hogy ezek a rettenetes

szauruszok a Nílusban garázdálkodjanak. Azt tartják, hogy az íbisz madár ezt holdvilágnál teszi, és így Isis segít neki, akinek égi jelképe a Hold. De e népregének alapjául szolgáló, helyes, ezoterikus igazság az, hogy Hermes, amint azt Abenephius (De cultu Egypt.) mondja, e madár formájában vigyázott az egyiptomiakra és az okkult tudományokra és művészetekre tanította őket. Ez csupán azt jelenti, hogy az ibis religiosa-nak voltak és még ma is vannak mágikus tulajdonságai, amint más madaraknak is voltak, így főképpen az albatrosznak és a mítikus fehér hattyúnak, az Örökkévalóság vagy Idő hattyújának, a KALAHANSA-nak. Ha ez másképp lett volna, miért tartózkodtak volna a régi népek - s ők nem voltak nálunknál korlátoltabbak - olyan babonás félelemmel egyes madarak megölésétől. Aki az íbisz madarat vagy a sárga sólymot (a Nap és Osiris jelképe) megölte, az életét is kockáztatta, és nehezen menekült a haláltól.

Egyes népek annyira tisztelték a madarakat, hogy Zoroaszter rendeleteiben is irtózatos vétekként tiltja megölésüket. Manapság nevetünk minden jósláson * 608-ban K. e A III kiadás hozzáfűzi: ez születésének éve A III. kiadásban a zárójelben foglalt magyarázat elmaradt * Ezt a várost 332-ben K. e építették 2 „Metaph". VII f 1 48 Mégis, miért hitt annyi nemzedék a madár-jóslásban, sőt még a tojás-jóslásban (zoomancy) * is, mely Suidas szerint Orpheus-tól származik, aki megtanította az embereket arra, hogyan lehet bizonyos feltételek mellett a tojás fehérjében és sárgájában meglátni azt, amit a belőle kikelt madár rövid életében maga körül látott volna. Ez az okkult tudás, mely 3000 évvel ezelőtt a legnagyobb bölcsességet és a legelvontabb matematikai számításokat kívánta meg, manapság nagyon mélyre züllött; vén szakácsnék és jövendőmondók jósolnak a férjet kereső cselédeknek pohárban levő

tojásfehérjéből. Mindazonáltal a keresztényeknél még a mai napig is vannak szent madarak, p, o, a galamb, a Szentlélek jelképe, és nem mellőzték a többi szent állatot sem. Az evangélium állattisztelete (zoolatry) - a Bika, a Sas, az Oroszlán, az Angyal (ez valójában a Cherubim vagy Seraphim, a tüzes szárnyú Kígyó) - éppen olyan pogány színezetű, mint az egyiptomiaké vagy a kaldeusoké. Ez a négy állat valójában a négy elemnek és az ember négy alsó princípiumának a jelképe De fizikai és anyagi szempontból annak a négy csillagképnek felelnek meg, melyek a Nap-istennek úgyszólván kíséretét, udvarát alkotják, és amelyek a téli napforduló (solstice) idejében az állatövben a négy égtájon állnak. Ez a négy „állat” sok róm kat kiadású Új Testamentumban látható, s ott a négy evangélistának arcképét is adják. Ezek az állatok Ezekiel Mercabah-jának állatai. Amint ezt Ragon helyesen mondja: „A régi hierophant-ok

olyan ügyesen fűzték össze vallásfilozófiájuk tantételeit és jelképeit, hogy ezeket a jelképeket csak az magyarázhatta meg teljesen, aki az összes kulcsot ismerte, és azokat egyesíteni tudta”. Csupán megközelítően magyarázhatjuk meg őket, még ha ebből a hét rendszerből hármat meg is fejtünk, t. i az antropológiait, a pszichikait és a csillagászatit A két legfontosabb magyarázatot, a legmagasabbat és legalacsonyabbat, a szellemit és fiziológiait, a legnagyobb titokban tartották, míg csak az utóbbi nem került a be-nem-avatottak kezébe. Mindez csak a történelem-előtti idők hierophant-jaira vonatkozik, náluk ugyanis az, ami most tisztán (vagy tisztátlanul) fallikus lett, épp olyan mély és rejtélyes tudomány volt, mint ma a biológia és a fiziológia. Ez a tudomány kizárólagosan az övék volt, tanulmányaik és felfedezéseik gyümölcse A hátralevő kettő a teremtő istenekkel (theogony) és a teremtő emberrel foglalkozott, t. i

az eszményi és gyakorlati misztériumokkal Ezeket a magyarázatokat olyan ügyesen elfedték és fűzték össze, hogy sokan, noha kitalálták az egyik jelentést, nem tudták a másik jelentést annyira megérteni, és eléggé megfejteni, hogy veszedelmes árulást követhettek volna el. A két legmagasabb, t i. az első és a negyedik, - a teogónia az antropogóniához való viszonyában - majdnem megfejthetetlen volt Ennek bizonyítékait a zsidó „Szentírás”-ban találjuk A kígyó azért lett a bölcsesség jelképe, és a logoszok vagy az ön-nemzettek emblémája, mert tojásokkal szaporodik. Philo templomában, Felső-Egyiptomban agyagból és különféle tömjénekből mesterséges tojást készítettek, sajátos folyamat segítségével kiköltötték, és egy cerastes (szarvasvipera) született belőle. A régi időkben a hindu templomokban ugyanúgy tettek a kobrával. A teremtő Isten Kneph száján kijövő tojásból szárnyas Kígyó formájában jön elő,

- a kígyó ugyanis a minden-bölcsesség jelképe. A hébereknél a teremtő Istent a pusztában járó Mózes „röpülő vagy tüzes kígyói” ábrázolják; és az alexandriai misztikusoknál az Ophio-Krisztus, a gnosztikusok Logosza lett belőle. A protestánsok azt próbálják bebizonyítani, hogy a Rézkígyó és a „tüzes kígyók” allegóriája közvetlenül Krisztusra és a keresztre feszítés rejtélyére vonatkozik1. Igazában sokkal inkább vonatkozik a nemzés rejtélyére, ha * A III. kiadásban: „zoomancy” helyett: „oomancy” Csupán azért, mert a Rézkígyó póznára volt tűzve! Inkább Mico-val, a szent Tau-tól alátámasztott, álló, egyiptomi tojással kapcsolatos, mivel a tojás és a kígyó Egyiptom régi kultuszában és szimbológiájában elválaszthatatlanok, és mivel a rézkígyó is, a „tüzes” kígyók is, Seraph-ok voltak, az „égő tüzes” hírnökök vagy 1 49 nincs ott a tojás a csírával a közepén, vagy a kör

ponttal a középen. A rézkígyónak nem volt az a szent jelentése, és valójában nem is becsülték többre, a „tüzes kígyók”-nál, hiszen csak természetes orvosság volt harapásuk ellen. A „réz” szó jelképesen a nő-princípiumot, a „tüzes” vagy „arany” a hím-princípiumot jelenti 1 A Holtak Könyvé-ben *, amint ezt az imént mondtuk, gyakran említik a Tojást. Ra, a hatalmas, tojásában marad, a lázadás „gyermekei" és Shoo (a Nap-Energia és a Sötétség sárkánya) között folyó küzdelem idejében. (XVIII fej) Az elhunyt ragyog a Tojásában, mikor a rejtélyek országába megy át (XXII. I) Ő Seb Tojása (LIV 1-3) A Tojás a halhatatlanságban és az örökkévalóságban való életnek volt a jelképe; a nemző anyaméh jele is volt; a vele összekötött tau viszont a nemzésből eredő életnek és születésnek volt a jelképe. A VilágTojás Khnoom-ban, a „Tér Vizé”-ben, vagyis a nőnemű elvont princípiumban volt

elhelyezve, (Khnoom az emberiségnek a nemzésbe és a fallicizmusba való esésével vált Ammon-ná, a teremtő Istenné) és mikor Phtah, a „tüzes isten” kezében viszi a Világ-Tojást, akkor a szimbolizmus teljesen földi és konkrét jelentésűvé válik. Összekapcsolva a Sólyommal, Osiris-Nap jelképével, a jelkép kettős és mindkét életre vonatkozik - a halandóra és a halhatatlanra. Kircher Oedipus Egyptiacus c. művében (III köt 124 o) egy papiruszról készült metszetet közöl, amelyen múmia fölött tojás lebeg. Ez a remény jelképe, és egy második születés ígérete az Ozirizált halott számára; a lelke, az Amenti-ben való megfelelő tisztulás után, a halhatatlanság eme tojásában érlelődik (gestates), hogy belőle új földi életre szülessen. Mert ez a Tojás, az ezoterikus Tanítás szerint, a Devachan, a Boldogság hajléka; a szárnyas szkarabeusz szintén ennek a jelképe. A „szárnyas gömb” csak más alakja a tojásnak és

ugyanazt jelenti, mint a szkarabeusz, a Khopiroo, (Khopro - „valamivé válni”, „újra születni” - győkérből), ami éppúgy vonatkozik az ember újraszületésére, mint szellemi megújhodására. Mochus Theogoniájában az Aethert találjuk elsőnek, és azután a levegőt, amelyből Ulom, a felfogható (Νοητός) istenség, (az Anyagból való látható Világegyetem) a VilágTojásból születik meg. (Mover: Phoinizer, 282 o) Az Orphikus Himnuszokban, az Eros-Phanes az isteni Tojásból fejlődik, melyet az Aetherikus Szelek járnak át; a szél ugyanis „az ismeretlen Sötétség Szelleme” - „az Isten Szelleme” (K. O Müller így magyarázza, 236 o); Platon szerint az isteni „Idea”, melyről azt mondják, hogy az Aether-t mozgatja *. kígyó-istenek, India naga-i. Tojás nélkül tisztán fallikus jelkép volt, de a tojással együtt a kozmikus teremtésre vonatkozott. (A III kiadásban e jegyzet a szövegben van) 1 „A réz az alvilágot jelképező

fém volt. az anyaméh világát jelképezte, ahol az életnek kell támadnia A kígyó héber szava Nakash volt, de ez a szó jelenti a rezet is” A Számok-ban (XXI) az áll, hogy a zsidók zúgolódtak a pusztában, ahol nem volt víz (5. v); erre „az Úr tüzes kígyókat küldött”, hogy megmardossák őket, és azután, Mózesnek kedvében járva, a póznán levő rézkígyót adja, hogy rátekintsenek: mire minden ember, aki a rézkígyóra tekintetett. élt” (?) Ezután az „Úr” összegyűjtötte a népet Beer kútjánál, vizet adott neki (14-16), és a hálás Izrael ezt az éneket zengette: „Szökjél fel ó Kút”. (17 v) Ha a szimbológiai tanulmányozásával a keresztény olvasó odajut, hogy megértse a három jelkép - a víz, a réz, a kígyó és még néhány más jelkép - legbensőbb jelentését abban az értelemben, melyet a Szent Biblia ad nekik, akkor aligha lesz kedve Megváltójának szent nevét a „Réz-Kígyó” jelenetével

összefüggésbe hozni. A Szerafok ‫( שרפים‬tüzes szárnyú kígyók) kétségtelenül összefüggnek „az örökkévalóság kígyójának - az Istennek” eszméjével, és tőle elválaszthatatlanok, amint ezt Kenealy Apocalypsis-ében magyarázza. De a Kerubim szó egyik értelmében kígyót is jelentett, noha első jelentése más, mert a Kerubim és a perzsa szárnyas γρύϕεζ „griffmadarak” - az aranyhegy őrei - egy és ugyanazok, és természetüket megmutatja összetett nevük, mely ‫( כר‬kr) kör-ből és ‫„ אוב‬aub” vagy ob - kígyóból - alakult, tehát „körben levő kígyót” jelent. És ez dönti el a Réz-Kígyó fallikus jellegét, és igazat ad Ezekiel-nek, aki összetörte. (L Királyok, II 18 4) Verbum satis sapienti (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van) * A III. kiadás szerint 386-387 o * A III. kiadás szerint: „hogy az Aetherben mozog” 50 A hindu Katakopanishad-ban *, Purusha, az isteni szellem, már

előbb megvan, mint az ős-anyag, és egyesülésükből ered a világ nagy lelke”, Maha-Atma, Brahmâ, az Élet Szelleme 1, stb. stb2 Ezenkívül e tárgyról sok bájos allegória elszórva a brahminok szent könyveiben található. Az egyikben ez a nőnemű teremtő eleinte csíra, azután egy égi harmatcsepp, gyöngy, és végül tojás. Ezekben az esetekben - amelyekből annyi van, hogy nem lehet különkülön felsorolni, - a Tojásból születik a négy elem, az ötödiken, az Éteren * belül, és a tojást hét burok veszi körül, amelyek később a hét felső és a hét alsó világgá válnak. Kettétörik, héjából lesz az ég, a tojás sárgájából a föld, s a fehérje alkotja a földi vizeket. Vagy pedig Vishnu jő ki a tojásból lótuszvirággal a kezében. Vinata, Daksha egyik leánya és Kasyapa-nak (az „Időtől származó ön-szülött”-nek, a mi világunk hét „teremtő”-je egyikének) a felesége, tojást hozott létre, melyből Garuda, Vishnu

hordozója, született; az utóbbi allegória csak a mi Földünkre vonatkozik, mert Garuda a nagy Ciklus. A tojás Isis-nek volt szentelve; Egyiptom papjai ezért nem ettek tojást 3. Diodorus Siculus azt mondja, hogy Osiris és Brahmâ is tojásból születtek. Léda Tojásából születtek: Apollo és Latona, továbbá Castor és Pollux, a fénylő Ikrek És noha a buddhisták nem tulajdonítják ugyanazt az eredetet az ő Alapítójuknak, mégsem esznek tojást, amint a régi egyiptomiak nem ettek, s a mai brahmanok sem esznek, nehogy a benne levő lappangó életcsírát elpusztítsák, és ezzel bűnt kövessenek el. A kínaiak azt hiszik, hogy az első emberük tojásból született, amelyet Tien isten ejtett le az égből a földre, a vizekbe 4. A tojás jelképről sokan még ma is azt tartják, hogy az élet eredetének gondolatát ábrázolja, ami tudományos szempontból igaz, noha az emberi ovum puszta szemmel nem látható. Ezért látjuk, hogy ősidőktől fogva a

görögök, a föníciaiak, a rómaiak, a japánok, a sziámiak, észak és dél-amerikai törzsek, és még a legtávolabbra eső szigetek vad népei is tisztelték a tojást. Az egyiptomiaknál a rejtett Isten: Ammon (Mon) volt. Az összes isteneik kettősök voltak: a tudományos valóság a Szentély számára, ennek mása, a mese- és mítosz-beli Lény, pedig a tömeg számára. Példának okáért a „Káosz, Theos, Kozmosz” c fejezetben megjegyeztük, hogy az idősebb Hórusz a világról alkotott, a „Sötétségben, a világ teremtése előtt született” Gondolat, mely a Demiurgos elméjében marad, a második Hórusz 5 ugyanaz a Gondolat, mely a Logosz-ból indul ki, anyagba öltözik, és tényleg létezni kezd. (Hasonlítsd össze Mover, Phoinizer 268. o) Ugyanaz áll Khnoum-ra és Ammonra is 6, mindkettőt kosfejűnek ábrázolják, és gyakran felcserélik őket, noha a tevékenységük különböző. Khnoum az „emberalakító” (the modeller of men), aki az

embereket és dolgokat a Világ-Tojásból alakítja egy fazekas korongján; Ammon-Ra, a teremtő, a rejtett istenségnek másodlagos megnyilvánulása. * A III. kiadásban: Kathopanishad Mindezek az elnevezésék azonosak Anima Mundi-va1, vagyis az „Egyetemes Lélek”-kel, a kabbalisták és az okkultisták asztrális fényével, vagy a „Sötétség Tojásá”-val. 2 Weber: „Akad. Vorlesungen” 213 214 és köv o * A III. kiadásban: Aether 3 Isis-t majdnem mindig úgy ábrázolják, hogy az egyik kezében lótuszt tart, a másikban karikát és Keresztet (crux ansata), a Tojás neki volt szentelve. 4 A kínaiak, úgy látszik, megelőzték Sir William Thomson elméletét, hogy az első élő csíra valamely elhaladó üstökösből hullott a Földre. Kérdjük, miért kell ezt tudományosnak nevezni, a kínai gondolatot pedig babonás, buta elméletnek? 5 „Az idősebb” Hórusz vagy Haroiri a napistennek egy régebbi alakja, (aspect) Ra-val és Shoo-val egyidejű;

Haroiri-t gyakran összetévesztik Hor-ral (Horusi-val), Osiris és Isis fiával. Az egyiptomiak a felkelő Napot igen gyakran az idősebb Hor alakjában ábrázolták, aki a teljesen kinyílt lótuszból, a Világegyetemből kiemelkedik, és ilyenkor ennek az istennek sólyom-fején mindig ott van a napkorong. Haroiri ugyanaz, mint Khnoum 6 Ammon vagy Mon, a „rejtett”, a Legfőbb Szellem. 1 51 Khnoum-ot 1 Elephanta-ban és Philae-ben, Ammon-t Thébában imádták. De Emepht, az Egy, a Legfőbb Bolygói princípium, fújja ki a tojást szájából, és ő ennélfogva Brahmâ. A misztérium-isten, kinek neve ki nem ejthető, árnyéka volt a kozmikus és egyetemes istenségnek, annak, ami a tojás fölött lebeg, és áthatja éltető szellemével, míg csak a benne levő csíra meg nem érik. Phtah azonban az, „aki megnyit”, az élet és a halál megnyitója 2, aki a tojásból előjön, és kettős munkájába fog (Számok Könyve) A görögök szerint Hórusz-Apollo, a

Nap-isten, hívta a létezésbe Chemis (Chemi a régi Egyiptom) árnyszerű alakját, mely az Empírikus Gömb éter hullámain lebeg, és ő indította meg fejlődését a Világ-Tojásból 3. A skandináv kozmogóniában, - amelyet Max Müller tanár „a Védáknál sokkal régibbnek” tart - Voluspa költeményében (a jósnő énekében), a Világegyetem árnyszerű csírájában újra csak ráismerünk a Világ-Tojásra, amelyről azt írják, hogy Ginnungagap-ban - a káprázat (Maya) kelyhében, a határtalan és üres mélységben fekszik. Ebbe a világméhbe - mely azelőtt az éjjel és az elhagyatottság régiója volt, - a Nebelheim-be (a ködhely-be, vagy amint manapság hívják, a ködfolt-ba, az asztrális fénybe) beleesett a hideg fénynek egy sugara, mely elárasztotta a kelyhet, és benne megfagyott. Ekkor a Láthatatlan forró szelet támasztott, ez felolvasztotta a megfagyott vizeket, és szétoszlatta a ködöt Ezek, az Elivagar folyamainak nevezett vizek

(káosz), éltető cseppekbe sűrűsödtek, leestek, és megteremtették a földet és Ymir óriást, aki csak „hasonlított emberre” (a Mennyei Ember-re), és a tehenet, Audhumla-t (ez az „anya” vagy az asztrális fény, a Kozmikus Lélek), melynek tőgyéből négy tejfolyam fakadt (a négy világtáj, az Édenkert négy folyójának forrása stb.), és ezt a „négy”-et allegorikusan a kocka képviseli, valamennyi különböző és rejtélyes jelentésével. A keresztények - különösen a görög és a latin egyház - teljesen átvették a jelképet, és benne az örök életre, az üdvözülésre és a feltámadásra való emlékeztetést látnak. A „húsvéti tojás” ajándékozásának hagyományos szokása innen ered és emellett szól. A „pogány” druidáknak - akiknek neve Rómát rémületbe ejtette - „Tojás”-ától, az anguinum-tól kezdve, a szlavóniai parasztok piros húsvéti tojásáig, egy ciklus telt el. És mégis mind a művelt Európában,

mind Közép-Amerika műveletlen vad népeinél, ugyanazt az ősrégi gondolatot találjuk meg, föltéve, hogy kutatunk utána, és nem torzítjuk el a jelkép gondolatát értelmi és fizikai képzelt felsőbbségünk fölényével. 1 Hármasságához tartozó istennői: Sati és Anouki. Phtah eredetileg a halál, a pusztulás istene volt, akár Siva. Ő csak azért nap-isten, mert a nap tüze öl is, éltet is. Memphis nemzeti istene volt ő; a ragyogó, „szép-arcú Isten” (L Saqquarah Bronzes, Saitic Epoch) 3 A Brahmanda Purâna magában foglalja a Brahmâ arany tojására vonatkozó egész rejtélyt; és talán ezért hozzáférhetetlen az orientalistáknak, akik azt mondják, hogy ez a Purâna, valamint a Skanda „többé nem szerezhető meg teljes egészében", hanem nyilvánvalóan a tőle eredő különböző Khanda-k és Mahatmya-k helyettesítik. A „Brahmanda Purâna"-t úgy írják le, hogy 12200 versben hirdeti Brahmâ tojásának nagyszerűségét, és

hogy a jövendő Kalpa-ról tartalmaz egy leírást, amint Brahmâ kinyilatkoztatta. Úgy van, sőt talán még több is van benne. 2 52 7. FEJEZET Brahmâ nappalai és éjjelei Így nevezik a MANVANTARA (Manu-antara, vagyis a Manu-k között) és a PRALAYA (a Feloldás) időszakait; az egyik vonatkozik a Világegyetem tevékeny időszakaira, a másik a relatív vagy a teljes nyugalom időszakaira - aszerint, hogy Brahmâ egy-egy „Nappal”-ának vagy egy-egy „Korszak”-ának (egy életének) esnek végére. Ezeket az időszakokat, amelyek rendszeres egymásutánban következnek, kis és nagy Kalpa-knak, a kisebb és a Maha Kalpa-nak is nevezik; noha, helyesen mondva, a Maha Kalpa sohasem Brahmâ-nak egy „nappal”-a, hanem egy egész élete vagy kora, mert a Brahmâ-Vaivarta így szól: „A kronológusok a Kalpa-t Brahmâ Élete szerint számítják; kisebb Kalpa, mint p. o a Samvarta és a többi számtalan van”. A tiszta valóság az, hogy végtelenek, mivel soha

sem volt kezdetük, azaz az Örökkévalóságban soha sem volt első Kalpa és nem is lesz utolsó Egy Parardha - ennek az időmértéknek szokásos értelmében - vagyis Brahmâ létezésének (a jelen Maha-Kalpa-ban való létezésének) fél ideje már elmúlt; az utolsó Kalpa a Padma volt, vagyis az Arany Lótusz Kalpa-ja; a jelen Kalpa a Vârâha 1 (a „vadkan” inkarnáció, vagy a vadkan Avatar). Különösen egy dolgot kell megjegyeznie annak a tudósnak, aki a hindu vallást a Puranâ-kban tanulmányozza. Nem szabad szó szerint, és nem szabad csak egy értelemben vennie a bennük foglalt állításokat, mert különösen a Manvantara-król és a Kalpa-król szóló adatokat különféle vonatkozásukban kell érteni. Így p o ezek az időszakok ugyanazokkal a kifejezésekkel vonatkoznak mind a nagy, mind a kis időszakokra, a Maha-Kalpa-kra és a kisebb Ciklusokra. A Matsya- vagy Hal-Avatar megelőzte a Vârâha- vagy Vadkan-Avatar-t; az allegóriáknak ilyenformán mind

a Padma-ra, mind a jelen manvantara-ra kell vonatkozniuk, valamint a kisebb ciklusokra is, melyek a mi Világláncunk és Földünk újra megjelenése óta teltek el. És mivel Vishnu Matsya-Avatar-ját és Vaivasvata Vízözönét helyesen olyan eseménnyel kapcsolják össze, amely Földünkön a jelenlegi Körben történt, világos hogy, noha pre-kozmikus (a mi Kozmoszunk vagy Naprendszerünk értelmében) eseményekre is vonatkozhat, a mi esetünkben mégis egy távoli geológiai korszakra utal. Még az ezoterikus filozófia sem állíthatja, hogy tudja azt, ami a Naprendszerünk újra megjelenése és az utolsó Maha Pralaya előtt történt, hacsak analógikus következtetés útján nem. De világosan tanítja, hogy a Föld tengelyén végbement első geológiai zavar után, amely végül az egész második Konti1 A buddhista ezoterikus hagyományokban különös adatot találunk. Gautama Buddha exoterikus vagy allegorikus életrajza szerint, ez a nagy Bölcs disznóhús és

rizs okozta gyomorrontásban halt el; ez valóban nagyon prózai vég, kevés benne az ünnepélyes elem. Ezt allegorikus vonatkoztatásában úgy magyarázzák, hogy Buddha a „Vadkan” Kalpa-ban, vagy Vârâha-Kalpa-ban született, mikor Brahmâ a vadkan alakját vette fel, és kiemelte a Földet a „Tér vizeiből”. És mivel a Brahminok közvetlenül Brahmâ-tól származnak, és úgyszólván azonosítják magukat vele, és mivel egyúttal Buddha-nak és a buddhistáknak halálos ellenségei, ezért jött létre ez a különös allegorikus célzás és összefűzés. A (Vadkan, vagy Vârâha-Kalpa) brahmanizmusa Indiában megölte Buddha vallását, kipusztította onnan: ezért a filozófiájával azonosított Buddha-ról azt mondják, hogy a Vadkan húsának evésétől halt meg. Csupán annak gondolata, hogy valaki, aki a legszigorúbb vegetarianizmust és az állatok életének tiszteletét honosította meg - sőt még tojást sem evett, mert a lappangó, jövendő élet

hordozója húsevésből származó gyomorrontásban haljon meg, képtelen ellenmondás, és sok orientalistát megdöbbentett. De a jelen magyarázat, mely az allegóriát fölfedi, mindent megvilágít. A Vâhâra azonban nem egyszerű vadkan, és úgy látszik hajdan egy a tavakban élő vízözön előtti állatot jelentett, „mely élvezettel lubickolt a vízben” (Vâyu Purâna). 53 nenst a tenger mélyére sodorta ősi fajaival együtt, - az egymást követő „Földek” vagy Kontinensek közt Atlantisz volt a negyedik - egy másik zavar támadt a tengelynek az előbbi hajlásszögbe való éppoly hirtelen visszatérésével; ekkor a Föld valóban újra kiemelkedett a vizekből, és - mint fent, úgy lent és megfordítva. Ezekben az időkben „istenek” voltak a Földön istenek, nem pedig olyan emberek, amilyenek ma, mondja a hagyomány Amint a II kötetben kimutatjuk, az exoterikus hinduizmusban előforduló időszak-számítás mind a nagy, kozmikus, mind pedig a

kis, földi eseményekre és kataklizmákra vonatkozik, és ugyanazt bizonyíthatjuk be a nevekről is. P o Yudishthira - a Sacea első királya, aki a Kali Yuga korszakot megnyitja, amelynek 432,000 évig kell tartania - valódi király és ember, aki 3102 évvel élt Kr. e”. Mindez, a név is és az adatok is, arra a nagy Vízözönre vonatkozik, mikor Atlantisz először elmerült; Ő a „Yudishthira 1, aki a százcsúcsú hegyen született a világ legvégső szélén, melyen túl senki sem mehet” és „rögtön a vízözön után”. (L Royal Asiat Soc 9 köt 364 o) Nem tudunk „Vízözönről” 3102 évvel Kr. e - ez még Noé vízözöne sem lehet, mely a zsidókeresztény időszámítás szerint Kr e 2349-ben volt Ez egy ezoterikus idő felosztásra és rejtélyre vonatkozik, melyet más helyen magyarázunk meg, és ezért most nem foglalkozunk vele. Ezzel kapcsolatban elég megjegyeznünk, hogy a Wilford-ok, Bentley-k és a hindu ezoterikus időszámítás többi

Oedipusa képzeletének erőlködései szomorú kudarcot vallottak. A nagyon tudós orientalistáinknak nem sikerült megfejteni sem a Négy Korszak, sem a Manvantara-k számításait, ők ezért szétvágták a gordiuszi csomót és az egészet „a brahmani agy képzelődésének” nyilvánították. Legyen így, és nyugodjanak békeségben a nagy tudósok Ezt a „képzelődést” a II kötetben, Az Ember Fejlődéstaná-nak bevezető részeiben * közöljük, és pedig ezoterikus toldalékokkal. Hadd lássuk azonban, mi volt az a három fajta pralaya, és mit tart róluk a néphit, mely ez egyszer megegyezik az Ezoteriával. Erről a pralaya-ról, melyet 14 Manvantara és ugyanannyi rajta uralkodó Manu előz meg, és melynek végén a „közbejött” feloszlás vagy Brahmâ feloszlása áll be, a Vishnu Purâna tömören ezt mondja: Egy Brahmâ-napot kitevő, négy korszakból álló, ezer időszaknak a végén a föld csaknem kimerült. Az örök Avyaya (Vishnu) ekkor Rudra

(a romboló, Siva) szerepét játssza, és valamennyi teremtményét magában újra egyesíti Belép a Napnak Hét sugarába és felissza a gömb minden vizét; a nedvességet elpárologtatja, és így kiszárítja az egész Földet. Az Óceánok és a folyók, a hegyi patakok és kis folyócskák mind kiszáradnak. Így, az elegendő nedvességgel táplált hét napsugár kiterjeszkedés útján hét nappá válik, és végül felgyújtják a világot Hari, mindennek pusztítója „az idő lángja, Kalâgni”, végül fölemészti a Földet. Ekkor a Janardana-vá vált Rudra felhőket és esőt lehel Sokféle Pralaya van, de a régi hindu könyvek különösen a három legfontosabbat említik. Ezekből Wilson szerint az elsőt NAIMITTIKA-nak 2, az „alkalmi”-nak (occasional) vagy közbejött-nek (incidental) nevezik, s a „Brahmâ Nappalai” között eltelő időszakok okozzák; ez a teremtményeknek, és minden élőnek és formával bírónak elpusztulása, de nem az állag

elpusztulása, amely status quo-ban marad ennek az „Éjjel”-nek új VIRRADAT-áig. A másikat PRAKRITIKA-nak hívják, - és ez Brahmâ egy-egy Kora vagy Élete végén van, mikor 1 Wilford ezredes szerint a „Nagy Háború” Kr. e 1370-ben ért véget (L A R 9 köt 116 o) Bentley szerint 575-ben Kr. e! Talán remélhetjük, hogy e század vége előtt, a Mahabharata hőskölteményt azonosítani fogják a nagy Napóleon háborúival és ki is fogják ezt jelenteni. * A III. kiadás szerint: Az Ember Fejlődéstana II Stanzája magyarázatának a végén 2 A Vedanta-ban és a Nyâya-ban „nimitta”"-t (innen „Naimittika”) a tevékeny (efficient) oknak fordítják, ha az upadana-val, a fizikai vagy anyagi okkal szembesítik. A Sankhya-ban pradhâna Brahmâ-nál alacsonyabb ok, vagy jobban mondva, mivel Brahmâ maga ok, azért magasabb Pradhâna-nál Ennélfogva az „incidental" (közbejött) rossz fordítás és néhány tudós szerint „eszményi” okkal

kellene fordítani, sőt még valódi (real) ok is jobb fordítás lett volna. 54 minden, ami létezik, az eredeti elembe oldódik fel, hogy ennek a hosszabb éjjelnek végén újra alkottassék. A harmadik, Atyantika azonban nem vonatkozik a Világokra vagy a Világegyetemre, hanem csak az egyes emberek egyéniségére; ez tehát az egyéni pralaya vagy NIRVANA, amelynek elérése után nincs újabb létezés, nincs újraszületés; ez csak a következő Maha Pralaya után lehetséges. Ez az éjjel, mely 311,040,000,000,000 évig tart, azzal a lehetőséggel, hogy az évek száma majdnem megkettőződik, ha a szerencsés Jivanmukti a Nirvana-t a Manvantara egy korai időszakában eléri, elég hosszú ahhoz, hogy öröknek, sőt végtelennek tekintsük. A Bhagavata (XII IV 35) egy negyedik fajta pralaya-ról szól, a Nyitya-ról vagy állandó feloszlásról, és úgy magyarázza, hogy ez az a szünet nélkül való változás, mely ebben a Világegyetemben mindenben

észrevétlenül végbe megy a földgömbtől kezdve az atomig. Ez a növekedés és a pusztulás (az élet és a halál) Mikor a Maha Pralaya beköszönt, a Swar-loka-nak (a felső szférának) tűzvésztől megbolygatott lakói „őseiknél, a Pitri-knél, a Manuknál, a Hét Rishi-nél, az égi Szellemek különféle rendjeinél és az Isteneknél a Maharloka-ban keresnek menedéket”. Mikor ezt az utóbbit is eléri a Maha Pralaya, az összes imént felsorolt lények a Maharloka-ból is kivándorolnak, és átmennek a Jana-loka-ba „szubtilis formáikban, melyek arra hivatottak, hogy hasonló minőségben, mint azelőtt, újra megtestesüljenek, amikor a világ a következő Kalpa kezdetén megújul”. (Vâyu Purâna) A Vishnu Purâna (VI. könyv III fej) így folytatja: Ezek a hatalmas, mennydörgéssel hangos felhők betöltik az egész tért (Nabhas-tala). E felhők szakadó vízárral kioltják a rettenetes tüzeket, és azután szüntelenül esik száz (isteni) éven át,

és a víz elönti az egész világot (a Naprendszert). Játék-kocka nagyságú cseppekben zuhog az eső, elárasztja a földet, megtölti a középső világot (Bhuvaloka-t) és elönti az eget. A világ most sötétségben burkolt, minden élő és élettelen elpusztult, a felhőkből tovább zuhog a víz. és Brahmâ éjjele egyedül uralkodik a pusztulás színhelyén Ezt hívjuk az Ezoterikus Tanításban „Nap-Pralaya”-nak. Mikor a vizek elérik a Hét Rishi régióját, és a világ (a mi Naprendszerünk) egy óceánná vált, akkor megállnak. Vishnu lehelete erős széllé válik, s még további száz (isteni) évig fúj, míg csak a felhők mind el nem oszlanak. Ekkor a szél visszaszívódik és Az (THAT), amelyből minden dolog lesz, az Úr, aki által minden létezik, Ő, aki felfoghatatlan, kezdet nélküli, aki a világegyetem kezdete, pihen, Sesha-n (az Örökkévalóság Kígyóján) aludva a 1 mélység közepén. Az Adikrit (Teremtő?), Hari, a Tér

Óceánján alszik Brahmâ alakjában - akit Sanaka és a Jana-loka Siddha-i (szentjei) dicsőítenek, és akit a Brahmâ-loka-nak szent lakói, várva a végleges felszabadulást, szemlélnek, - alszik, misztikus álomba merülve, saját érzékcsalódásának mennyei megszemélyesítése. ” Ez a Pratisanchara (feloszlás?), amelyet incidentális-nak (eszményi-nek) 2 neveznek, mert Hari az (eszményi) Oka . Mikor az Egyetemes Szellem felébred, a világ új életre kel, mikor szemét behunyja, minden a misztikus álom ágyára dűl. Amint az 1000 nagy korszak kitesz egy Brahmâ Napot, (az eredetiben nem Brahmâ, hanem Padma-yoni, ami ugyanaz, mint Abjayoni - „a lótusz-szülte”,) hasonlóképpen Brahmâ éjjele is ugyanilyen időszakból áll. Felébredve éjjelének végén, a Meg-nem-született. újra teremti a világegyetemet (Vishnu Purâna) Ez az „eszményi” pralaya; mi azonban az Elemi Feloszlás? Pârâsara így írja le Maitreya-nak: 1 A fő Kumâra vagy

Szűz-isten (egy Dhyan Chohan), aki visszautasítja, hogy teremtsen. Szent Mihály élőképe, aki szintén így cselekszik. 2 L.: „Káosz, Isten, Kozmosz” c fejezet záró sorait 55 1 Mikor a szárazság és a tűz az összes világokat és a Pâtâla-kat (poklokat) kiszárította . megkezdődik az elemi feloszlás folyamata Ekkor először a vizek nyelik el a Föld sajátosságát (mely a szaglás alapja), és a föld, megfosztva ettől a sajátosságától, pusztulásnak indul, és eggyé válik a vízzel. - mikor a vizes Elem hullámai így átalakítják a Világegyetemet, a tűz elemei felnyalják alapízét . ennek következtében maguk a vizek elpusztulnak és eggyé válnak a tűzzel; ezért a világegyetemet teljesen megtölti a (éterikus) láng, mely fokozatosan szétterjed az egész világon Míg a Tér egy láng. a szél eleme megragadja az alap-sajátosságot vagy a formát, amely a világosság oka, és mivel ez elvonódik (pralina), minden

levegőszerűvé. válik S mikor a forma alapja el van pusztítva, és a Vibhâvasu (tűz?) alapjától megfosztva, a levegő kioltja a tüzet, és szétterjed a térben, ahol nincs világosság, mikor a tűz a levegőben alámerül. Ekkor a levegő, a hangtól, az Éter forrásától kisérve, * elterjed mindenüvé a tíz régióban. míg csak az Éter hatalmába nem keríti a kohéziót , (Sparsa * tapintás?) a levegő alapsajátosságát, aminek elvesztésével elpusztul és Kha megmarad változatla* nul, forma, íz, tapintás (Sparsa) és szag nélkül létezik megtestesülve (murttimat) és mérhetetlenül, * és áthatja az egész Tért. Akása , melynek jellemző sajátossága és alapja a hang, (az „Ige”) elfoglal* Ekkor az Elemek (Bhutadi) eredete (Noumenon-ja?) elnyeli a hangot (a ja a Tér egész tartalmát 2 gyűjtő értelemben vett Demiurgos-t), és a Dhyan Chohanok seregei és az összes létező Elemek egyszerre eredetijükbe merülnek el. Magát az első

Elemet, a tamasa-val (szellemi sötétséggel) egyesült öntudatot, a MAHAT (az Egyetemes intellektus) oszlatja fel, amelynek jellemző sajátossága a Buddhi, és így a föld és a Mahat a Világegyetem külső és belső határai. Tehát, ahogy (kezdetben) Prakriti (a 3 természet) hét alakját Mahat-tól a földig számították, úgy tér vissza ez a hét egymásután egymásba" . Brahmâ Tojása (Sarva-mandala) hét zónájával (dwipa-k), hét tengerével, hét regiójával és azok hegyeivel az őt körülvevő vizekben feloldódik; a vizes leplet a tűz issza fel; a tűz (réteget) a levegő (réteg) nyeli el; a levegő egyesül az éterrel (Akâsa); a Bhutadi (az első elemnek eredete vagy inkább oka az étert elnyeli, és őt (magát) is elpusztítja a Mahat (a Nagy, az Egyetemes elme), mely mindezekkel együtt eltűnik miután a Prakriti hatalmába kerítette. A Prakriti, akár elkülönített, akár nem, lényegében ugyanaz, csakhogy az elkülönített végül

felszívódik az el-nem-különítettbe és benne elvész. Az egy, tiszta, maradandó, örök, mindent átható PUMS (Szellem) is része annak a Legfőbb szellemnek, a mindennek. Ez a Szellem (Sarvesa), amely más, mint a (megtestesült) Szellem, és amelyben nincsenek névbeli sajátosságok, fajták (nâman és jati vagy rupa, ennélfogva inkább test, mint fajta), vagy effélék, megmarad, mint az egyetlen létezés (SATTÂ). Prakriti is, Purusha is végül a LEGFŐBB SZELLEM-ben olvadnak fel. (A Vishnu Purâna, VI könyv IV fej-ből, de Wilson hibáit itt kijavítottuk, és az eredeti szavakat zárójelbe tettük). Ez a végső PRALAYA 4 - a Kozmosz Halála - s Szelleme ezután a Nirvana-ban pihen, vagyis AZ-ban (THAT), aminek sem Nappala, sem Éjjele nincs. A többi Pralaya mind idő1 választ. Ez a kilátás aligha tetszene a keresztény teológiának, amely hívei számára inkább örökkétartó poklot * A III. kiadásban e szó helyett: kontaktus A III. kiadásban ez

így szól: és az Éter [(?)Kha] * A III. kiadásban (un) embodied = test nélkül * A III. kiadásban ez így szól: Éter (Akasha) * A III. kiadásban ez a mondat így szól: „elfoglalván a Tér egész űrét (vagy jobban mondva elfoglalja a Tér egész tartalmát)” 2 Az „Elemek” kifejezést itt úgy kell érteni, hogy nemcsak a látható és fizikai elemeket jelenti, hanem azt is, amit szt. Pál Elemeknek nevez, - a szellemi, értelmes Erőket - Angyalokat és Démonokat manvantarai alakjukban. 3 Ha az orientálisták helyesen értik meg ezt a leírást ezoterikus jelentésében, akkor meg fogják látni, hogy a Világ-Elemek eme kozmikus korrelációja talán jobban magyarázza meg a fizikai erők korrelációját, mint a jelenleg ismert korrelációk. Minden esetre a teozófusok észre fogják venni, hogy a Prakriti-nek hét formája vagy princípiuma van, a „Mahat-tól a Földig számítva”. A „Vizek” itt a misztikus „anyát” jelentik, a természetnek

Anyaméhét, amelyben a megnyilvánult Világegyetem megfogamzik A hét „zóna” ennek a Világegyetemnek hét osztályára, vagyis az Erők Noumenon-jaira vonatkozik, amelyek azt létre hozzák Mindez allegorikus 4 Mivel az itt leírt Pralaya a Maha, a Nagy, vagy az úgynevezett végső PRALAYA, minden felszívódik eredeti, EGY Elemébe - maguk az „Istenek, Brahmâ és a többi” - úgy mondják – meghalnak, és eltűnnek e hoszszú ÉJJEL-ben. * 56 szakos, és pontos egymásutánban követik a Manvantara-kat, amint az éjjel követi minden élő teremtmény, állat és növény nappalát. A Kozmosz életeinek teremtőciklusa lejárt, mert a megnyilvánult „Ige” energiája éppúgy növekedik, tetőpontra jut és hanyatlik, mint minden ideiglenes dolog, bármeddig is tartson. A Teremtő Erő mint Noumenon Örök; mint aspektusaiban megnyilatkozó jelenség van kezdete és ennélfogva végének is kell lennie Ebben az időközben vannak tevékeny és pihenő

időszakai Ezek: „Brahmâ nappalai és éjjelei” De Brahma, a Noumenon, soha sem pihen, mivel soha sem változik, és mindig VAN, noha nem mondhatjuk RÓLA, (IT) 1 hogy bárhol is volna . A zsidó kabbalisták érezték, hogy egy örökkévaló, végtelen Istenségnek szükségképpen változhatatlannak kell lennie, és ezért alkalmazták ezt a gondolatot az antropomorfikus Istenre. A gondolat költői és alkalmazásában nagyon találó A Zohar-ban a következőt olvassuk: Mikor Mózes a Sínai hegyen a tekintete elől felhőbe rejtőzött istenséggel együtt virrasztott, nagy félelem fogta el, és hirtelen azt kérdezte: „Uram, hol vagy, . alszol, Ó Uram? ” És a Szellem válaszolá neki: Én sohasem alszom, ha egy pillanatra is álomba merülnék IDŐM ELŐTT, az egész teremtés egy szempillantásban feloszlana. „Időm előtt" igen sokat sejtet. Mutatja, hogy Mózes Istene, akárcsak a hímnemű Brahmâ, csak ideiglenes helyettesítője és

megnyilvánulása Az-nak, a változhatatlannak, amely ennélfogva nem vehet részt a „nappalokban” vagy az „éjjelekben”, s így nem is lehet köze az újra-éledéshez vagy a feloszláshoz. A keleti okkultistáknál az értelmezésnek hét módja van, de a zsidóknál csak négy - t. i az igazi misztikus, az allegorikus, az erkölcsi és a szószerinti értelmezés vagy a Pashut. Az utóbbi az exoterikus egyházak kulcsa, és szóra sem érdemes. A következő néhány mondat, az első, vagyis a misztikus kulccsal olvasva azt mutatja, hogy az összes Szentírások azonos alapon épültek fel. E mondatokat T Myer-nek a kabbalisztikus munkákról írt kitűnő könyvében találjuk, ő úgy látszik, alaposan tanulmányozta e munkákat. Szóról-szóra idézek: Braisheeth barah elohim ath hash ama yem vath haaretz - azaz „Kezdetben teremté(k) az Is2 ten(ek) az egeket és a földet”; ennek jelentése: a hat Építő Sephiroth , amelyek fölött Braisheeth áll, mind a

lenthez tartozik. Hatot teremtett (és) ezeken nyugszik minden. És ezek a Koponya (Cranium) hét formájától függnek, fel valamennyi Méltóság Méltóságáig. És a második „Föld” nem számítódik, ezért mondá: „És belőle (abból a Földből), mely meg volt átkozva, jött ő elő". (A Föld) forma nélkül volt és üres; és sötétség volt a Mélység színén, és az elohim-ek Szelleme. lehelt (me racha phath) - azaz felette lebegett, melengette (brood), mozgott”. Tizenhárom a legméltóbb Méltóság tizenhárom (forma)-jától függ. Hatezer év függ (t i ezekről van szó) az első hat szóban A hetedik (ezer, a millenium), mely felette van (azaz az átkozott Föld felett) az, amely Önmagában erős. És tizenkét órán belül (egy nap) teljesen puszta lett, amint írva vagyon. A tizenharmadikban (az Istenség) majd mindent helyre állít. és minden megújul, mint előbb; és mind az a hat folytatódni fog stb (Qabbalah, 233 o Siprah

Dzeniuta-ból, I. fej 16 § 9 v) Az „Építő Sephiroth”-ok: a hat Dhyan Chohan vagy Manu vagy Prajapati, akiket egybefoglalja a hetedik „Braisheeth” (az Első Kisugárzás vagy a Logosz), és akiket ezért neveznek az alsó vagy fizikai „Világegyetem Építőinek”, mindannyian a Lenthez tartoznak. Ez a 1 2 „It” a semleges névmás. A Stanzákban az: „Építők”. 57 hat melynek lényege a Hetedikből való - az Upadhi-k, az alap vagy alapkő, melyre felépült a tárgyias Világegyetem; ők minden dolognak noumenonjai. Ennélfogva ők egyszersmind a természeti Erők, a Jelenlét Hét angyala, az emberben levő hatodik és hetedik princípium; a Hetes láncnak szellemi-lelki-fizikai szférái, a Gyökér-fajok stb Ők valamennyien, még a legfelső is „a Koponya hét alakjától függnek”. „A második Föld nem is jön számításba”, mert nem Föld, hanem a Káosz vagy a Tér Mélysége, amelyben a Káosz felett lebegő FELSŐ-LÉLEK gondolatában

alkotott paradigmás vagy minta-világegyetem pihent. Az „Átok” kifejezése itt nagyon megtévesztő, mert csak ítéletet vagy sorsot jelent, vagyis azt a végzetet, amely a tárgyias állapotba küldte. Ez az „Átok-kal sújtott Föld” kifejezésből tűnik ki, amelyet „formanélkülinek és üresnek” írnak le, és amelynek mélységes mélységeiben az Elohim-ek (a Logoszok együttvéve) „Lehelete” létrehozta, vagy lefényképezte a leendő dolgokról alkotott első isteni GONDOLATOT. Ez a folyamat minden Pralaya után megismétlődik egy-egy új Manvantara-nak vagyis az érző, egyéni létezés időszakának kezdete előtt „Tizenhárom tizenhárom formától függ”, a tizenhárom időszakra vonatkozik, melyeket a tizenhárom Manu személyesít meg, Swayambhûva-val, mint tizennegyedikkel (13 a 14 helyett, ez megint csak leplezésre szolgál), t. i az a tizennégy Manu, aki egy Mahayuga-ban vagy Brahmâ egy „Nappal”-ában uralkodik. A tárgyias

Világegyetem eme tizenhárma-tizennégye a tizenhárom (tizennégy) paradigmás eszményi formától függ. Az „első hat szóban függő” „Hatezer év” jelentését újra csak a hindu bölcsességben kell keresnünk. Ez az első hat (hét) „Edom Király”-ra vonatkozik, akik az első körben jelentik (typify) láncunk világait (vagy gömbjeit), valamint ugyanennek a körnek első embereit. Ők a hetes, Ádám előtti (azaz a Harmadik, szétkülönült faj előtti) első gyökérfaj Mivel árnyak voltak és értelem nélküliek, (még nem ettek a Tudás Fája gyümölcséről) nem láthatták a Parguphim-et, vagy az „Arc nem láthatta az Arcot” (az első embereknek nem volt öntudatuk), „ezért meghalt az első (hét) király”, azaz elpusztították őket (l. Sepherah Djenioutha-t) S kik ők? A Királyok, a „Hét Rishi, (másodrendű) istenségek, Sakra (Indra), Manu és Fiai, a Királyok, akik egy időszakban teremtődnek, és elpusztulnak”, amint ezt a Vishnu

Purâna (I Könyv III fej) mondja Mert a hetedik („ezer”) (nem az exoterikus kereszténység évezrede, hanem az ember-fejlődéstan évezrede) jelenti „a teremtés hetedik időszakát”, a fizikai ember időszakát (Vishnu Purâna), és a hetedik Princípiumot - makrokozmikusan és mikrokozmikusan, - valamint a hetedik időszak utáni pralaya-t is, az „Éjjelt”, mely éppolyan hosszú, mint Brahmâ „Nappala". Amint írva van: „Teljesen elpusztult tizenkét óra alatt”. A Tizenharmadikban (kétszer hat és a szintézis) minden helyre áll „és a hat folytatódik” Így a Qabbalah írója egész helyesen jegyzi meg, hogy: Jóval az ő (Ibn Gebirol) ideje előtt. Sok századdal a keresztény időszámítás előtt, volt Közép-Ázsiában egy „Bölcsesség-Vallás”; ennek töredékeit a későbbi időkben az őskori egyiptomiak, a régi kínaiak, a hinduk stb. tudósainál találjuk és hogy A Qabbalah minden valószínűség szerint eredetileg

Közép-Ázsián, Perzsián, Indián, Mezopotámián át árja forrásokból származott, mert Ábrahám és többen mások is Ur-ból és Haran-ból jöttek Palesztinába. (221o) S ez volt erős meggyőződése C. W King-nek is a The Gnostics and their Remains szerzőjének. Vamadeva Modelyar (Modely) igen költőien írja le a bekövetkezendő „éjjelt" Noha az Isis Unveiled-ben közöltük, érdemes az ismétlésre: Különös zajok hallatszanak minden irányból. Ezek Brahmâ Éjjelének előfutárjai; homály száll fel a látóhatáron, és a Nap eltűnik a Makara (állatövi jegy) tizenharmadik foka mögött, és nem éri el többé a Mina-k (állatövi pisces vagy halak) jegyét. A pagodák gurui, kik figyelni tartoznak a rasichakr-t (az állatövet), immár eltörhetik körzőjüket és eszközeiket, mert ezek ezentúl már hiábavalók. 58 Lassanként halványodik a világosság, a hőség alább száll, a lakatlan helyek megszaporodnak a földön, a levegő mind

jobban és jobban ritkul; a forrásvizek elszáradnak, a nagy folyamok hullámai apadnak és kitetszik az óceán homokos mélye, és a növények elhervadnak. Az emberek és az állatok nagysága napról-napra csökken. Az élet és a mozgás elveszti erejét, a bolygók alig vonzódnak (gravitate) a Térben; egyik a másik után kialszik, mint a lámpa, melyet a chokra (szolga) keze elfelejt megtölteni. Sourya (a Nap) pislog és kialszik, az anyag bomlásnak (pralaya) indul és Brahmâ Dayusba, a meg-nem-nyilvánult Istenbe, merül vissza, és feladatát befejezvén, álomba merül Megint elmúlt egy nap, megkezdődik egy éjjel, és tart a következő virradatig. És most minden létezőnek csíráit megint bevonja Gondolatának Aranytojásába, amint ezt az isteni Manu mondja. Békés pihenése idejében, a tevékenység princípiumaival felruházott élő lények beszüntetik tevékenységüket és minden érzés (manas) elalszik. Mikor ezek mind elmerültek a LEGFŐBB

LÉLEK-ben, az összes lények e Lelke teljes nyugalomban alszik addig a napig, amelyen újra 1 felveszi alakját, és újra felébred eredeti sötétségéből. A „Satya-yuga” mindig az első a négy korszak vagy Yuga-k sorrendjében, a Kali pedig mindig az utolsó. Indiában most a Kali yuga uralkodik korlátlanul, és úgy látszik, egybeesik a nyugatnak Kali yuga korszakával Mindenesetre érdekes látnunk, hogy mennyire jóslatszerűen szól majdnem mindenről a Vishnu Purâna írója, mikor Maitreya-nak megjósolja ennek a Kali Yuga-nak egyik-másik sötét hatását és bűnét Mert, miután elmondta, hogy a „barbárok” urai lesznek az Indus partjainak, Chandrabhaga-nak és Kasmera-nak, hozzáfűzi: A földet abban az időben több uralkodó fogja kormányozni - durva lelkű, indulatos királyok, akik mindig hajlanak hamisságra és gonoszságra. Asszonyokat, gyermekeket és teheneket fognak megölni; elkobozzák majd alattvalóik tulajdonát és mások feleségei után

fognak törekedni; hatalmuk korlátlan lesz, életük rövid, vágyaik kielégíthetetlenek. Különféle országok népeivel összekeveredvén, követni fogják példájukat, és a barbárok, az uralkodók pártfogásával, hatalmasak lesznek (Indiában), míg a tiszta törzsükkel nem tőrödnek, a nép elpusztul, (vagy a Magyarázó szerint: „a 2 Mlechcha-k lesznek a középen, és az árják a végén”) . A jólét és a jámborság napról-napra csökken, míg a világ teljesen elzüllik. Csupán a vagyonos jut ranghoz; csupán a gazdagság kelt ragaszkodást; a szenvedély lesz az egyetlen kötelék a nemek között; az álnokság az egyetlen eredményes eszköz a pörösködésben, és a nők érzéki kielégítés tárgyai lesznek. Csupán külső jelek (types) különböztetik meg az életben a különböző rendeket: . a gazdag embert tisztának tartják majd; a becstelenség (anyaya) a megélhetés általános eszköze, a gyengeség az alárendeltség oka, a

megfélemlítés és az önhittség a tudást helyettesítik; bőkezűség lesz a vallásosság; kölcsönös megegyezés a házasság; finom ruha a méltóság. A legerősebb fog uralkodni; a nép nem tudja elviselni a súlyos terheket, Khara bhara-t (az adók terhét), és a völgyekbe fog menekülni. Így a Kali korszakban a romlás állandóan tovább terjed, míg csak az emberi faj nem közeledik megsemmisülése felé (pralaya). Ha közel lesz már a Kali korszak vége, akkor egy része annak az isteni lénynek, amely saját szellemi természetéből létezik. leszáll a Földre, (Kalki Avatar) felruházva a nyolc emberfeletti képességgel Ő majd helyreállítja a földön az igazságot, és a Kali Yuga végén élőknek elméje felébred, és olyan átlátszó lesz, mint a kristály. Az így megváltozott emberek emberi lényeknek lesznek magvai, és olyan fajt szülnek, mely a Krita-kornak, a tisztaság korának törvényeit fogja követni. Megmondatott:

„amikor a nap és a hold és Tishya, a hold csillagcsoportja, és a Jupiter bolygó egyazon házban lesznek, akkor visszatér a Krita (vagyis a Satya) korszak”. . Két személy, a Kuru fajból való Devapi, és az Ikshwaku családból való Moru, a négy korszakon át állandóan életben vannak, és Kalapa-ban 3 laknak. A Krita-kor kezdetén ide 1 L. Jacquolliot: „Les Fils deDieu”; lInde des Brahmes, 230 o Ha ez nem prófétikus, akkor mi? 3 A Matsya Purâna szerint: Katapa. 2 59 visszatérnek. Moru 1, Sighru fia, még él a Yoga ereje folytán és ő lesz a Nap dinasztia Kshattriya nemzetség helyreállítója 2. (Vayu Purâna III kötet, 197 o) Akár igaz ez az utóbbi jövendölés, akár nem, a Kali Yuga áldásait helyesen írja le, és ezek csodásan illenek mindarra, amit Európában és más civilizált és keresztény országokban látunk és hallunk a XIX. század teljében és a XX század elején, vagyis a FELVILÁGOSODÁS-nak nevezett nagy

korszakunkban 1 Max Müller, a Morya uralkodóházból való Morya-nak fordítja ezt a nevet, amelybe Chandragupta tartozott (L. Sanscrit Literature) A Matsya Purânaban, a CCLXXII fejezetben, a tíz Morya (vagy Maureyas) dinasztiájáról beszélnek Ugyanabban a fejezetben említik, hogy egy napon a Morya-k fognak Indián uralkodni, miután sok ezer év múlva a Kshattriya osztályt megint újra megszervezték. Csakhogy ez az uralom tisztán szellemi lesz, és nem e világból való A következő Avatar-nak lesz a királysága Tod ezredes azt hiszi, hogy a Morya (vagy Maureyas) név, a Mori-nak, egy Rajpoot törzs nevének elferdítése, a Mahavansa-ról szóló magyarázat szerint egyes hercegek a Maurya nevet Mori nevű városuktól vették, vagy Müller professzor szerint MoryaNagara-tól, ami a Mahavansa eredeti szövege szerint helyesebb is. A madraszi Devan Badhadur R Ragoonath Rao testvérünk azt mondja, hogy egy szanszkrit enciklopédia, a Vachaspattya szerint, Katapa

(Kalapa) a Himalája északi oldalán fekszik, tehát Tibetben. Ugyanazt mondja a Bhagavat XII fejezete (Skanda), III kötet 325 oldalán. 2 A Vayu Purâna szerint Moru a következő tizenkilencedik Yuga-ban helyre fogja állítani a Kshattriya-t. (L. „Five Years of Theosophy”, 483 o „The Moryas and Koothoomi”) 60 8. FEJEZET A lótusz, mint egyetemes jelkép Nincsen olyan régi jelkép, melyhez ne fűződne mély és filozófiai jelentés; fontosságuk és jelentőségük régi voltukkal növekszik. Ilyen jelkép a LÓTUSZ A lótusz a természetnek és Isteneinek szentelt virág, és jelképezi az elvont és a konkrét Világegyetemet, mert mind a szellemi, mind a fizikai természet teremtő erőinek emblémája. Az árja hinduk, az egyiptomiak és utánuk a buddhisták a legősibb időktől fogva szentnek tartották. Tisztelték Kínában és Japánban, a görög és latin egyház is átvette mint keresztény emblémát, és hírnököt csinált belőle, amint ezt a

keresztények most is teszik, akik a vízi liliommal helyettesitik 1 A lótusznak misztikus jelentése volt és ma is van és ez a föld minden népénél azonos. Sir William Joneshoz utasítjuk az olvasót 2 A hinduknál a lótusz a természet tűz és víz (a szellem és az anyag) létrehozta nemző erejének emblémája. „Ó Örökkévaló! Látom Brahmâ-t, a teremtőt, benned trónolva a lótuszon”, mondja a Bhagavat Gita egyik verse, és amint a Stanzákban megjegyeztük, Sir W. Jones szerint a lótusz magvak még csírázásuk előtt magukban rejtik a telesen kialakult leveleket, a kifejlett növénynek miniatűr alakját, amivé majdan válik Indiában a lótusz a termőföldnek, és ami még több, a Meru hegynek a jelképe. A négy égtáj angyalai vagy geniuszai (a Maharadja-k, lásd a Stanzakat) mindegyike lótuszon áll. A lótusz az Isteni és az emberi hermafrodita kettős jelképe, mivel úgyszólván kétnemű. A hinduknál a Tűz (vagy a Hő) szelleme - amely

felébreszt, megtermékenyít és (eszményi ősképéből) konkrét formába fejleszt mindent, ami a víz-ből vagyis az első Földből született - fejlesztette Brahmâ-t. A tér vizein és az Örökkévalóság Kígyóján pihenő Vishnu Isten köldökéből kinövő lótuszvirág - a legszemléltetőbb allegória, melyet valaha kigondoltak; ez a Világegyetem, mely a központi Napból, a PONT-ból, az örökké rejtett magból, fejlődik ki. Lakshmi-t, Vishnu-nak 3 nőnemű aspektusát, akit Padma-nak, lótusznak is neveznek, a „Teremtés” idején lótuszvirágon úszva ábrázolják, és a tér „ócéánjának köpülése”-kor úgy, hogy a tej-tengerből jő elő, mint Vénusz a tenger tajtékából. „ . Akkor lótuszon ülve, A Szépség ragyogó istennője, a páratlan Sri, Kiemelkedett a hullámokból ” énekli az angol orientalista és költő (Sir Monier Williams). 1 A keresztény vallásban minden angyali üdvözletet ábrázoló képen Gábriel arkangyal egy

szál vízi liliomot tart a kezében, mikor megjelenik Szűz Máriának. Ez a szál virág jelképezi a tüzet és a vizet, vagyis a teremtés és a nemzés gondolatát, tehát ugyanazt a gondolatot, mint a lótusz a Bodhisat kezében, aki hírül adja Maha-Maya-nak, Gautama anyjának, a világ Megváltó, Buddha születését. Az egyiptomiak Osiris-t és Hóruszt mindig a lótuszvirággal együtt ábrázolták, mert e kettő Nap-isten vagy Tűz-isten volt. (A Szent Lelket még mindig „tüzes nyelvek” alakjában ábrázolják L Apostolok Cselekedetei) (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.) 2 L. Sir William Jones: „Dissertations Relating to Asia” 3 Lakshmi ugyanaz, mint Vénusz - Aphrodite, és ő is a tenger tajtékából született lótusszal a kezében. A Ramayana-ban Padma-nak nevezik. (A III kiadásban ez a jegyzet hiányzik) 61 Az e jelképben rejlő gondolat igen szép és ezenfelül az összes vallási rendszer azonos eredetére mutat. Akár a lótusz,

akár a vízi liliom az alakja, ugyanazt a filozófiai gondolatot fejezi ki - t. i a tárgyszerűnek az alanyiból való kisugárzását, amint az isteni gondolat az elvontból a konkrét, vagyis látható formába átmegy Mert mihelyt a SÖTÉTSÉG - vagy helyesebben az, ami a tudatlanság számára „sötétség" - eltűnt az ő saját birodalmába, az örök Világosság birodalmába, csak a megnyilatkozott isteni Gondolatát hagyva hátra, a teremtő Logoszok értelme megnyílik, és az eszményi világban (mely addig az isteni gondolatban volt elrejtve) mindennek ős képét látják, hozzáfognak ezek másolásához, és e minták szerint építik vagy alakítják a mulandó és a transzcendentális formákat. A tevékenység e fokán a Demiurgos 1 még nem az Építész. A tevékenység szürkületében születve, először is látnia kell a tervet, hogy megvalósíthassa az eszményi formákat, amelyek az Örök Gondolatalkotás kebelében eltemetve fekszenek, amint a

jövendő lótuszlevelek, a szeplőtlen szirmok, a növény magvában vannak elrejtve. A Ritual (Holtak Könyve) „A Lótuszba való átalakulás” című LXXXI. fejezetében egy fej emelkedik ki a lótuszvirágból, és az isten felkiált: Én vagyok a tiszta lótusz, ki a Fénylőből előjövök. Én viszem Hórusz üzenetét Én vagyok a tiszta lótusz, mely a Nap-Mezőkről jön. A lótusz-gondolatra, amint az Isis-ben mondtuk, még a Genezis elohisztikus első fejezetében is ráakadunk. Ebben a gondolatban kell keresnünk a zsidó kozmogónia következő versének eredetét és magyarázatát: „És mondá Isten: Hajtson a föld. gyümölcsfát, mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, melyben legyen néki magva”. Valamennyi ősi vallásban a Teremtő isten az „Atyának Fia” - azaz láthatóvá vált gondolata; és a keresztény idők előtt, a hinduk Trimurtijától kezdve az írásokban említett három kabbalai fejig, amint ez írásokat a zsidók

magyarázzák, minden nép hármas istenségét allegóriáiban teljesen meghatározta és szemlélhetővé tette (substantiated). Ez ennek a nagy jelképnek kozmikus és eszményi jelentése a keleti népeknél. De a gyakorlati és exoterikus istentiszteletben - amelynek szintén megvolt az ezoterikus szimbológiája - a lótusz idővel egy inkább földi gondolat hordozója és tartalmazója lett. Egyetlen egy dogmatikus vallás sem kerülte el azt, hogy ne legyen benne szexuális elem, és ez a mai napig beszennyezi az alapgondolat * erkölcsi szépségét. A következőket ugyanabból a már említett kabbalisztikus kéziratból idézzük: Hasonló jelentésre vall a Nílus vizében növő lótusz. Növekedési módja különösen alkalmassá tette arra, hogy a nemző tevékenység jelképe legyen. A lótuszvirág, mely érése eredményéül a szaporodásra való magot zárja magában, placentához hasonló függelékével hozzá van kötve az anyaföld1 Az Ezoterikus

filozófiában a TEREMTŐ-nek tekintett Demiurgos vagy Logosz tisztán csak elvont kifejezés, olyan fogalom, mint a „sereg”. Amint a sereg tevékeny erők vagy működő egyedek tömegét - katonákat - jelölő kifejezés, így a Demiurgos a Teremtők vagy Építők sokaságának minőségi összetétele. Burnouf, a nagy orientalista, teljesen megértette a gondolatot, amikor azt mondja, hogy Brahmâ épp annyira nem teremti a földet, amint nem teremti a világegyetem többi részét sem. Miután önmagát kifejlesztette a világ-lélekből, és miután az első októl különvált, eltűnik az egész természetben, és az egész természetet önmagából sugározza ki. Nem áll a természet fölött, hanem összevegyül vele; Brahmâ és a világegyetem egy Lényt alkotnak, a világegyetem minden részecskéje lényegében maga Brahmâ, aki önmagából eredt. (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van) * A III. kiadásban: a szimbológia alapgondolatának stb 62

höz, vagyis Isis méhéhez, a méh-vizén, azaz a Nílus folyón keresztül, hosszú zsinórhoz hasonló szárral, a köldökzsinórral. Semmi sem lehet világosabb e jelképnél, s hogy ráruházott jelentésében tökéle1 tessé váljék, a virágban néha gyermek ül vagy kijő belőle . Így válnak ebben a képben Osiris és Isis Kronosznak, a végtelen időnek gyermekei, természeti erőik fejlődésével, Hórusz néven, az ember szülőivé. (L jelen mű X fej „Deus Lunus”) Nem hangsúlyozhatjuk eléggé azt, hogy ez a nemző tevékenység alapja egy jelképes nyelvnek és egy tudományos műnyelvnek. Ha erre az eszmére gondolunk, akkor ez egyszersmind a teremtő okról való elmélkedésre vezet Megfigyelték, hogy a természet működése egy csodálatos élő szerkezetet formált, melyhez irányítóként egy élő lélek járult hozzá; e lélek életfejlődését és történetét, 2 múltját, jelenét és jövőjét az emberi ész hiába iparkodik kifürkészni

. Az újszülött egy mindig megismétlődő csoda, és azt bizonyítja, hogy az anyaméh műhelyében értelmes teremtő erő működött, mely élő lelket kapcsolt a fizikai gépezetbe. A ténynek meglepően csodálatos volta szent tiszteletet fűz mindenhez, ami a nemző szervekkel, mint az istenség nyilvánvaló alkotó közreműködésének székhelyével függ össze Ez helyes magyarázata a régi alapgondolatoknak, a történelem előtti, őskori filozófusok személytelen és hódolatteljes, tisztán panteista felfogásnak. Nem helyes azonban, ha a bűnös emberiségre, a személyiséggel kapcsolatos durva gondolatokra alkalmazzák. Ezért az előbb mondottak után következő megjegyzéseket, melyek a judeai szimbológiának antropomorfizmusát mutatják, minden panteista filozófus az igazi vallás szentségére mindenképpen veszélyeseknek, és csakis a mi anyagias korszakunkra illőknek tartaná, amely ennek az antropomorfikus jellegnek közvetlen eredménye és

következménye. Mert ez az alaphangja az Ó-testamentum egész szellemének és lényegének. A Biblia műnyelvéről és szimbolizmusáról szóló kézirat így folytatja: Ezért az anyaméh helyét a LEGSZENTEBB HELYNEK kell tekinteni, a SANCTUM 3 SANCTORUM-nak, az ÉLŐ ISTEN valóságos TEMPLOMÁ-nak . A férfi a birtokában levő nőt mindig saját lényeges részének tekintette, kettőből egyet csinált és a nőt mint szent dolgot féltékenyen őrizte. Még a lakóház vagy otthonnak azt a részét is, melyet a feleség lakásának szántak, penetralia-nak, titkosnak vagy szentnek nevezték: tehát a szent építmények Szentek-Szentjének szóképe a nemzőszervek szentségének gondolatától származik. A Szent Könyvekben van egy túlzott metaforikus le4 írás , mely a háznak e részét így írja le: „a ház combjai között”, és itt-ott ezt a gondolatot az építésben is keresztül viszik, mikor a templomok nagy kapuit beljebb helyezik el két oldalsó

gyámoszlop között. Efféle „túlzott” gondolatot a régi árjáknál nem találunk. Ezt a tény bizonyítja, hogy a védai korszakban a nőket nem különítették el a férfiaktól penetralia-kba vagy „Zenana”-kba. 1 A hindu Purâna-kban Vishnu az első logosz és Brahmâ a második, azaz az eszményi és a gyakorlati teremtő, akiket úgy ábrázolnak, hogy az egyik megnyilvánul mint a lótusz, a másik kijő belőle. 2 De a keleti metafizikában és a teremtő Természet rejtélyeiben jártas Beavatott kiképzett pszichikai képességeivel „nem iparkodik hiába”. Az elmúlt időkben be-nem-avatottak alacsonyították le a kozmikus teremtés tiszta eszményét a pusztán emberi nemzést és szexuális tevékenységeket jelentő emblémává. Az ezoterikus tanítások és a jövő beavatottjai vannak és lesznek hivatva arra, hogy helyreállítsák, és újra nemessé tegyék az ősi gondolatot, amely oly sajnálatos módon megszentségtelenült azáltal, hogy

teológusok és egyházak vakbuzgói nyersen és durván exoterikus dogmákra és személyesítésekre alkalmazták. Az elvont, vagyis noumenoni Természetnek, az egyetlen isteni megnyilatkozásnak csendes imádása: az egyedüli vallás, mely az emberiséget nemesíti 3 Valóban a kereszténység ősi misztériumaiba beavatott régi Iniciált szavait „Nem tudjátok-e, hogy az Isten Templomai vagytok” (l. Corinth III 16) nem alkalmazhatta az emberekre ebben az értelemben Az Ótestamentum héber összeállítói elméjében ez lehetett a jelentése, és tagadhatatlanul az is volt És itt van a szakadék, mely az Új-testamentum szimbolizmusa és a zsidó törvény (canon) között van Ez a szakadék megmaradt volna, és mindig tágult volna, ha a kereszténység - különösen és a legfeltűnőbben a latin Egyház - át nem hidalja. A modern pápaság most teljesen áthidalta a két szeplőtlen fogantatás dogmájával, és azzal az antropomorfikus és egyszersmind bálványozó

jelleggel, melyet Istenének Anyára ruházott. 4 Ennyire csak a héber Biblia, és ennek szolgai másolója, a keresztény teológia ment. 63 Az elkülönítés akkor kezdődött, mikor a mohamedánok - akik, mint előbb a keresztény ecclesiasticizmus, átvették a héber szimbolizmust - elfoglalták az országot, és fokozatosan ráerőszakolták szabályaikat és szokásaikat a hindukra. A védák-előtti és védák-utáni asszony olyan szabad volt, mint a férfi és az ős-árják vallási szimbológiájába tisztátalan, földi gondolat sohasem keveredett. Ez a gondolat és alkalmazása tisztán semita Ezt az említett, nagyon tudományos és a Kabbalát felfedő irat (revelation) szerzője maga is megerősíti, mikor az imént idézett részeket befejezve, hozzáfűzi: Ha ezekhez a szervekhez, mint a teremtő kozmikus erőknek jelképeihez hozzáfűzhetjük a mértékek és időszakok eredetének gondolatát, akkor az Istenség vagy Jehovah lakásául épített templomokban

az a rész, melyet Szentek Szentjének neveznek, vagyis a Legszentebb Hely, nevét valóban a nemzőszervek elismert szentségétől nyerte, amelyeket mind a mértékek, mind a teremtő ok jelképeinek tekintettek. A régi BÖLCSEK-nél AZ ELSŐ OK-nak nem volt sem neve, sem fogalma, sem jelképe Kétségtelen, hogy nem volt. Jobb is, ha az ember soha sem gondol rá, és örökre névtelennek hagyja, mint a régi panteisták, nehogy ennek az Eszmények Eszményé-nek szentségét jelképeinek ilyen antropomorfikus formákba való lealacsonyításával megalázza. Itt újra láthatjuk az óriási szakadékot az árja és a semita vallási gondolat között: két ellenkező sark Őszinteség és Titkolódzás A brahminok, akik az emberiség természetes nemzéséhez soha sem fűzték az „eredendő Bűn” gondolatát, vallási kőtelességüknek tartották, hogy fiaik legyenek. A régi idők brahminja, miután befejezte az emberi teremtő feladatát, visszavonult az őserdőbe, és

hátralévő napjait vallásos elmélkedésben töltötte el A természettel szemben, mint halandó ember, és mint a természet munkatársa megtette kötelességét, és ezentúl minden gondolatát szellemi, halhatatlan részének szentelte, a földire csak mint káprázatra, múló álomra tekintett - amint valóban is az. A semitáknál ez másképpen volt Kitalálták az Édenkertbeni testi kísértést. Istenük (aki ezoterikusan a Kísértő és a Természet Ura) őrökre ELÁTKOZ egy olyan tettet, amely ennek a természetnek logikus tervében benne volt 1. Mindezt csak exoterikusan, a Genesis és a többi Írás leple alatt és holt betűje értelmében, mert ugyanakkor ezt a bűnnek és BUKÁS-nak tartott cselekedetet ezoterikusan olyan szentnek tekintették, hogy szervét, az eredendő bűn tettét, a legalkalmasabb és a legszentebb jelképül választották annak az Istennek ábrázolására, aki leírásuk szerint a működésbe lépését engedetlenségnek és örök

Bűn-nek bélyegezi. Ki tudná az ellenmondásokban bővelkedő semita elme mélységeit kifürkészni? És ez az ellenmondó elem, a legbensőbb jelentése nélkül, teljesen átment most a keresztény teológiába és dogmába. Hogy az első Egyházatyák ismerték-e a héber (Ó) Testamentum ezoterikus jelentését, vagy hogy közülük csak kevesen ismerték-e, és a többi nem tudott a titokról, azt az utókornak kell eldönteni. Egy dolog minden esetre biztos Mivel az Új-Testamentum ezoteriája tökéletesen egyezik a héber Mózesi Könyvek ezoteriájával, és mivel a szinoptikusok 2 és szt János egyúttal számos tisztán egyiptomi jelképet és általában véve pogány hittételt - mint p. o a Háromságot - másoltak és átvettek: nyilvánvaló, hogy az Új-Testamentum írói, bárkik is voltak, ismerték ezeknek a jelképeknek azonosságát. Tudniuk kellett továbbá az egyiptomi ezoteria elsőbbségéről, mivel néhány olyan jelképet vettek át, amelyek - külső

és benső jelen1 Ugyanez a gondolat jut kifejezésre az egyiptomi eseményekben. Az Úr Isten kegyetlenül megkísérti a fáraót, hogy oka legyen a királyt megbüntetni és „nagy csapásokkal sújtani”, hogy így „Választott népének” ürügyet adjon újabb győzelemre. 2 Így nevezik Máté, Márk és Lukács evangelistákat, mert ugyanabból az általános szempontból írják le Krisztus életét. (Ford) 64 tésükben - tisztán egyiptomi fogalmakat és hitelveket fejeznek ki, és a zsidó Törvényben (Canon-ban) nem találhatók. Ilyen jelkép a legrégibb ábrázolásokban a vízi liliom az Arkangyal kezében, mikor Szűz Máriának megjelenik, és ezeket a szimbolikus képeket a mai napig megőrizte a görög és a római egyház a régi ábrázolásokról szóló leírásokban (iconography). Tehát a Víz, a Tűz, a Kereszt, a Galamb, a Bárány és más szent állat valamennyi változatával együtt ezoterikusan mindig ugyanazt jelentik, és bizonyára csak

azért vették át őket, hogy a judaizmust tökéletesítsék. A Lótusz és a Víz a legrégibb jelképek közé tartoznak, tisztán árja eredetűek, noha köztulajdonná váltak az ötödik faj elágazásával. Íme egy példa A betűk is, a számok is mind misztikusak voltak, akár csoportosítva, akár külön-külön. A legszentebb valamenynyi betű között az M betű. Ez nőnemű és hímnemű, azaz hím-nő, és jelképül szolgál a Víz-nek, a nagy mélységnek, eredetében. Valamennyi keleti és nyugati nyelvben misztikus, és mint a hullámok jele ilyen: ╱╲╱╲╱╲ Az árja ezoteriában, de éppúgy a semitában is, ez a betű mindig a vizet jelentette; p. o a szanszkritban MAKARA - az állatövnek tizedik jegye - krokodilust jelent, vagy inkább szörnyeteget, melyet mindig a vízzel kapcsoltak össze. A MA betű az 5-ös számmal egyenlő, és ennek felel meg. Az ötös áll egy kettesből (binary), a különvált két nem jelképéből, és egy hármasból, a

harmadik élet jelképéből, a kettőnek ivadékából. Ezt pedig gyakran Pentagon-nal ábrázolják. A Pentagon ugyanis szent jel, isteni Monogram MAITREYA az Ötödik Buddha-nak titkos neve, a brahminok Kalki Avatar-ja, az utolsó MESSIÁS, aki eljön, amikor a Nagy Ciklus a tetőpontra ér. M betűvel kezdődik: a görög Metis, az Isteni Bölcsesség, Mimra, az „ige”, a Logosz, továbbá Mithras (Mihr), a Monad, a Misztérium. Mindezek a nagy Mélységben és Mélységből születtek, és Maya-nak, az Anyának fiai; az anya Egyiptomban Mouth, Görögországban Minerva (az isteni bölcsesség); a keresztény Logosz anyja Mária, Miriam, Myrrha, stb; Buddha anyja: Maya A hindu Pantheonban Madhava és Madhavi a legfontosabb istennek és istennőnek címei Végül Mandala szanszkritul „kör” vagy gömb, vagy a Rig Véda tíz része India legszentebb nevei rendszerint ezzel a betűvel kezdődnek - Mahat-tól az első megnyilvánult értelemtől és Mandara-tól a nagy hegytől

kezdve, melyet az istenek használtak az Óceán köpüléséhez, Mandakin-ig, az isteni Ganga (Ganges)-ig, Manu-ig, stb. stb Véletlen megegyezésnek tartsuk-e mindezt? Akkor ez valóban nagyon különös véletlen, hiszen még - a Nílus vizében megtalált - Mózes nevében is megvan ez a szimbolikus mássalhangzó. És a fáraó leánya „nevezi nevét Mózesnek” és mondá: „Mert a víz-ből húztam ki őt 1” (Exod II 10) Ezenfelül az Istennek héber szent neve ehhez az M betűhöz illeszkedve, Meborah, a „Szent” vagy „Áldott”, és a vízözön vízének neve: Mbul Példáink sorát azzal zárhatnánk le, hogy emlékezetünkbe idézzük a keresztre feszítésnél jelen volt „három Máriá”-t, ez a név Mar-ral, a tengerrel vagy vízzel függ össze. Ezért a judaizmusban és a kereszténységben a Messiást a keresztelés révén mindig a vízzel hozzák összeköttetésbe, továbbá a Halak-kal (az állatöv jegye szanszkritúl Meenam), de még a Matsya

(hal)-Avatar-ral és a Lótusszal - az anyaméh jelképével is, vagy a vízi liliommal, ami ugyanaz. A régi Egyiptom maradványain annál gyakrabban találhatók a lótuszvirágok és a víz a Nap-Istenekkel kapcsolatban, mennél régiebbek a kiásott, felajánlott tárgyakon levő jelképek és emblémák. Khnoom isten - a nedves erő - a víz, mely Thales szerint, minden dolognak princípiuma, lótusz-körülfogta trónuson ül. (Saitikus korszak, Serapeum) Bes isten lótuszon áll, készen arra, hogy ivadékát elnyelje. (Ugyanott, Abydos) Thot-ot, a misztérium és a böl1 Továbbá a midiai pap hét leánya is, akik jöttek, hogy vizet merítsenek, és akiknek Mózes segített megitatni juhaikat, amely szolgálatért a midiai pap Mózesnek nőül adja Zipporah-t (sippara = a csillogó hullám. L Exod. II 16-21) Mindennek ugyanaz a titkos jelentése van 65 csesség istenét, Amenti szent Írnokát, aki Napkorongot visel fejdíszül, és akinek bika-feje és emberi teste van

(Mendes szent bikája Thot-nak egyik alakja), teljesen kinyílott lótuszon ülve ábrázolják (IV. Dinasztia) Végül Hiquet istennő béka alakjában lótuszon pihen, ezzel mutatja a vízzel való összefüggését. És eme költőietlen békajelképből, amely tagadhatatlanul a legrégibb egyiptomi istenségek jelképe - az egyiptológusok hiába iparkodtak az istennő titkát és tevékenységeit megfejteni. Az első keresztények átvették egyházukba, ami azt mutatja, hogy ők jobban ismerték jelentését, mint a mi modern orientalistáink. A „béka vagy a varangy istennő” egyike volt a teremtéssel kapcsolatos, kozmikus fő istenségeknek, mert az állat kétéltű, továbbá főképpen azért, mert régi falakban, sziklákban, stb. hosszú időkig eltöltött magányos élet után látszólag feltámad. Az istennőnek Khnoom-mal együtt nemcsak a Világ szervezésében volt része, hanem a feltámadás dogmájával 1 is kapcsolatos volt Igen mély és szent jelentést

fűzhettek e jelképhez, mert az első egyiptomi keresztények nem törődve azzal, hogy őket az állatimádásnak egyik utálatos formájával vádolhatják, templomaikban alkalmazták. Lótusz körülfogta béka vagy varangy, vagy csupán béka vagy varangy lótusz nélkül, kedvelt alakja volt a Templomlámpáknak a rájuk vésett e szavakkal: „Én vagyok a feltámadás”. „Εγώ είμι άναστάσις” 2. Ezek a béka-istennők az összes múmiákon is megtalálhatók 1 Az egyiptomiaknál ez az újraszületésben való feltámadás volt, akár a Devachan-ban, akár „az üdvösség mezőin” töltött 3000 évig tartó tisztulás után. 2 Ilyen „béka-istennők” Bulaq-ban, a kairói múzeumban láthatók. A templomlámpákról és feliratukról szóló állításért a bulaqi múzeum volt igazgatója, tudós Gaston Maspero úr a felelős. (L Maspero: „Guide du Visiteur au Musée de Bulaq, 146. o) 66 9. FEJEZET A Hold, Deus Lunus, Phoebe Ez az ősrégi

jelkép a legpoétikusabb valamint a legfilozófikusabb az összes jelképek között. A régi görögök nagyon kiemelték, és a modern költők teljesen elkoptatták Az Éj Királynője, páratlan fényben járva az égen, mindent még Hesperos-t is sötétségbe borítva, ezüst köntösét kiterítve az egész csillagvilágra, mindig legkedveltebb témája volt a kereszténység valamennyi költőjének, Milton-tól és Shakespeare-től kezdve a legújabb versfaragókig. De az éj ragyogó lámpája számtalan csillag-kíséretével csak a profán ember képzeletéhez szólt. A vallásnak és a tudománynak a legújabb időkig semmi köze sem volt a szép mítoszhoz. S mégis a hideg szűzies hold, . „Aki mindent széppé tesz, amire mosolyog, A lágy, de mégis jeges láng kelyhe, e vándorló, Amely mindig változik és mégis ugyanaz, És nem melegít, csak világít,”. (Shelley szavaival) minden más égitestnél közelebbi viszonyban áll a Földdel. A Nap az egész

bolygórendszer életadója; a Hold a mi gömbünk életadója, és ezt az első fajok még gyermekkorukban tudták. A Hold a Királyné és a Király; Soma király volt, mielőtt Phoebe és a szűz Diana lett belőle. A mózesi és a kabbalista zsidók révén főképpen a keresztények istennője, noha a művelt világ talán sokáig nem is tudott e tényről; tényleg azóta nem tud erről, amióta az utolsó beavatott Egyházatya meghalt, és magával vitte a sírba a pogány templomok titkait. Az olyan „Egyházatyák” számára - mint Origenes vagy alexandriai Kelemen - a Hold Jehovah-nak élő jelképe volt az Élet és a Halál adója, a létezés Ura a mi Világunkban. Mert Artemis Luna volt az Égen, és a görögöknél Diana a Földön, aki a gyermekszülés és az élet felett őrködött; az egyiptomiaknál pedig ő Heket (Hecate) volt a pokolban, a Halál istennője, aki a mágián és a varázsláson uralkodott. De még ennél is több volt, mert a

megszemélyesített Hold, melynek megjelenése hármas, azaz: Diana-Hecate-Luna, három az egyben. Mert ő Diva triformis, tergemina, triceps - három fej egy nyakon 1, akárcsak Brahmâ-Vishnu-Siva. Ennélfogva a Hold a mi Háromságunk-nak ősképe, amely nem volt mindig teljesen hímnemű. A hetes számot, amelynek olyan kiváló szerepe van a Bibliában, és annyira szentté vált a hetedik nappal (a Sabbat-tal), a zsidók az ókorból vették át; ez a szám a holdhónap 28 napjában foglalt négyszer héttől eredt, a holdhónap hét-hét napból álló részeit a hold egy-egy negyede képviseli. Megéri a fáradtságot, hogy ebben a munkában madártávlatból áttekintést nyújtsunk a történelmi ókor hold-mítosza és hold-tisztelete eredetéről és fejlődéséről a földgömb ezen az oldalán. Az egzakt tudomány nem tud a legelső kezdeteire visszavezetni, mert elveti a szájhagyományt; a teológiának pedig, mely a ravasz pápák irányítására minden irodalmi

maradványt rossznak bélyegezett, ha nem viselte a római egyház imprimatur-ját, a hold-mítosz lepecsételt könyv. Ebben a kérdésben nem sokat határoz, hogy az egyiptomi vagy az árja hindu filozófia a régebbi-e, - bár a Titkos Tanítás azt mondja, hogy az utóbbi az - hiszen a nap- és hold„imádás” a legrégibb a világon. Mind a kettő fennmaradt, és mai napig elterjedt az egész földön, egyes esetekben nyíltan, másokban - mint p o a keresztény szimbológiában - elrejtve A macska, mint hold-jelkép, Isisnek volt szentelve, aki egyik értelemben a Hold volt, amint Osiris a Nap volt. Az istennő kezében levő Sistrum-on gyakran látunk macskát Bubaste város1 Alcamenes szobrászatában Tριμορφος istennő. 67 ában ezt az állatot nagy tiszteletben tartották, és mély gyászt öltöttek minden szent macska halálakor, mert Isis-t mint a Holdat különösen tisztelték a misztériumok e városában. A vele kapcsolatos csillagászati

szimbolizmusról már a „Szimbolizmus”-t tárgyaló 1. fejezetben szóltunk, és senki sem írta le jobban, mint C Massey „Lectures” és a „The Natural Genesis” c munkájában. A macska szeme - úgy mondják - a Hold változásait, növekedését és fogyását követi, és szemgolyója, mint két csillag ragyog az éj sötétségében. Innen ered az a mitológiai allegória, mely szerint Diana macska alakjában rejtőzött el a Holdban, mikor más istenekkel együtt igyekezett menekülni Typhon üldözése elől. (L Ovidius Metamorphosis-ait) Egyiptomban a Hold „Hórusz Szeme” és „Osiris (a Nap) Szeme” is volt Ugyanígy volt ez a Cynocephalus-szal is. A kutyafejű majomjelkép (glyph) egyszer a Napot, másszor a Holdat jelentette, noha a Cynocephalus inkább hermetikus, mint vallási szimbólum. Ez ugyanis Merkurnak, a bolygónak és az alkimista filozófusok Merkur-jának hieroglyph-ja, „mert Merkurnak mindig Isis közelében kell lennie, mivel ő a

kísérője, és mert Merkur nélkül sem Isis, sem Osiris nem tudnak semmit végbevinni a NAGY MUNKÁ-ban” mondják az alkimisták. Ha a cynocephalus-t a Kígyósbottal (Kaduceus-szal), a Félholddal vagy a Lótusszal ábrázolják, akkor a „filozófiai” Merkurnak a jele, ha azonban kezében nádszál vagy pergament tekercs van, akkor ő Hermészt, Isis titkárát és tanácsadóját jelenti; ugyanezt a hivatalt Hanuman töltötte be Rama-nál. Noha kevés az igazi Nap-imádó, a parszi, mégis nemcsak a hindu mitológia és történelem épült fel nagy részben a Nap- és Hold-tiszteleleten, és van vele átszőve, hanem maga a keresztény vallás is. Ez színezi eredetüktől fogva a róm katolikus és a protestáns egyházak hittanát. Az árja hindu és az árja európai vallás között a különbség valóban nagyon csekély, ha csak az alapvető gondolatokat vesszük tekintetbe. A hinduk büszkén nevezik magukat Surya-knak és Chandravansa-knak (a Nap- és a

Holddinasztiából valóknak). A keresztények azt állítják, hogy ez bálványimádás, holott oly vallásnak hívei, mely teljesen a Nap- és Holdtiszteleten alapul. Fölösleges és hiábavaló, hogy a protestánsok kikelnek a katolikusok ellen a „Mária-bálványozás” miatt, mely a régi Hold-istennők tiszteletén alapszik, hiszen ők maguk Jehovah-t imádják, aki főképpen holdisten volt, és ezenfelül mind a két egyház teológiája átvette a „Nap”-Krisztust és a hold-háromságot. Igen keveset tudunk a kaldeai Hold-imádásról, Sin-ről, a babiloni istenről, akit a görögök „Deus-Lunus”-nak hívtak, de ez a kevés könnyen félrevezetheti a be-nem-avatott tanítványt, aki nem érti a jelképek ezoterikus jelentését. A kaldeusok, valamint utánuk a zsidók is, a holdat különféle női és férfinéven imádták. Ez a régi, be-nem-avatott filozófusok és írók előtt ismeretes volt (a beavatottak ugyanis fogadalmat tettek titoktartásra). A már

említett Műnyelvről szóló ki-nem-adott kéziratban, mely kulcsot ad a régi (jelképes) nyelv alakulásához, találjuk annak a kettős imádásnak logikus indokát, raison détrejét. Ezt a munkát pompásan tájékozott és éleseszű tudós és misztikus írta, aki ezt a kulcsot a hipotézis érthető formájában adja. A hipotézis azonban azok előtt, akik valaha bepillantottak az ősi szimbológia titkába, az emberi gondolat vallásos fejlődésének történetében határozottan bebizonyított ténnyé válik. Az író így szól: Az embernek mindennapi szükségéből folyó első foglalkozásainak egyike az lehetett, hogy 1 megfigyelte az időszakokat , melyek a látóhatár síkjából vagy a csendes víz szintjéből kiemelkedő 1 A régi mitológia magában foglalja a csillagászatot és az asztrológiát is. A mi naprendszerünk számlapján (dial) a bolygók bizonyos időszakos eseményeknek óramutatói voltak Így Merkur a kiküldött hírnök volt, 68

égboltozaton vannak megjelölve. Ezek a megjelölt időszakok lehettek a nappal és az éjjel, a Hold fázisai, csillagi vagy szinódikus keringése, a napév tartama a visszatérő évszakokkal, amely időszakokra az ember a napnak és az éjjelnek, vagyis a világosságra és sötétségre osztott napnak természetes mértékét alkalmazná. Azt is felfedezné, hogy a napévben van egy leghosszabb és egy legrövidebb Nap-nap (solar day) és két olyan nap, melynek éjjele és nappala egyforma hosszú; mindezeknek időpontjait az egész évben a legnagyobb pontossággal meg tudná határozni az égen levő csillagcsoportokból, vagyis csilagképekből, de tekintetbe kellene vennie az ellenkező irányban (retrogate) való mozgásukat, ami idővel betoldás (intercalation) utján kijavítást tenne szükségessé. Így a Vízözön leírásakor a kijavítás 150 napra terjedt egy 600 évnyi időszaknál, melyben a tájékoztató jelek okozta zavarok növekedtek. Ez természetesen

így történne minden korban, minden fajjal és az ilyen ismeretről fel kell tételeznünk, hogy az emberi fajjal született, tehát korábbi, mint amit mi történelmi korszaknak nevezünk. ” Ezen az alapon a szerző az emberi fajnál közös, természetes fizikai folyamatot keres, amely összefügg az időszakos megnyilvánulásokkal, olyat, melynél a „kétféle jelenség összefüggése átment a köztudatba”. A szerző szerint ilyenek: a) A nőnél észlelhető fiziológiai jelenség minden 28 napból álló holdhónapban, vagyis 4 hétben, melynek mindegyike 7 napból áll, úgy hogy ez az időszak 13-szor fordul elő a 364 napban, ami megfelel az 52, hét napos hétből álló nap-évnek. b) A magzat 126 napra, vagyis 18 hétnapos hétre mozdul meg. c) Az az idő, amelyet az „életképesség időszakának” neveznek, 210 nap vagyis 30 hétnapos hét. d) A születésig eltelő idő 280 nap, vagyis 40 hétnapos hét, vagy 28 napból álló 10 holdhónap, vagyis

kilenc 31 napból álló naptári hónap, tehát az ég királyi ívéről olvashatjuk le a sötétség anyaméhéből a tudatos létezés világosságába és dicsőségébe való átmenetének, ennek az állandó, kifürkészhetetlen titoknak és csodának időmértékét. Így a megfigyelt időszakok, melyek a megszületés folyamatának menetét jelölik, természetesen csillagászati számításoknak alapjává lennének. Majdnem állíthatjuk, hogy valóban ez volt a számítási mód az összes népeknél; egyesek maguk jöttek rá, mások közvetve kapták. Ez volt a héberek számítási módja, mert még ma is a 354 és 355 napos holdév szerint állítják össze a naptárt, és határozott adatunk van arra, hogy a régi egyiptomiaknál is így volt, aminek ez a bizonyítéka: 1 „A héber vallás-filozófiának alapgondolata szerint Isten mindent magában foglal és az ember Isten képmása, az emberen értve a nőt is. A hébereknél szereplő férfi és nő

helyét az egyiptomiaknál 2 az Osiris-nek és Isis-nek szentelt bika és tehén foglalta el , ezeket az isteneket egyrészt bikafejű férfivel, másrészt tehénfejű nővel ábrázolták, és ezeket a jelképeket imádták. Tudvalevőleg Osiris volt a Nap és a Nílus folyó, a 365 napból álló tropikus év; ez a szám a Neilos szónak és a bikának értéke, mivel Osiris a tűznek, és az életadó erőnek princípiuma is volt. Isis viszont a Hold volt, a Nílus folyam medre, vagyis az Anyaföld, melynek termékenyítő erői szükségképpen megkívánják a vizet, ő volt a 354-364 napból álló holdév, a terhesség időszakainak idő-meghatározója és a növekedő holdsarlóval ábrázolt vagy ezzel jelölt tehén”. Hogy a hébereknél nő szerepel az egyiptomiak tehenével szemben, az nem a jelentés gyökeres megváltoztatását, hanem a tanítás szándékos megegyeztetését mutatja, és csupán egy közös jelentésű jelkép helyett áll, t. i a tehén és a nő

terhességi idejét egyformának tartották, vagyis 280 nap, ami 4-4 hétből álló tíz holdhónap. És ez az időszak adta meg a legfőbb értékét ennek az álllat3 jelképnek, melynek jele a növő hold sarlója volt . A terhesség és a természet eme időszakai az egész világon a szimbolizmus tárgyai voltak. A hinduknál is így volt Nagyon világosan kifejezésre aki a mindennapi nap- és hold-jelenségek idejét ellenőrizte, és máskülönben a Világosság Istenével és Istennőjével volt kapcsolatban. 1 Ez torzképszerű és törpített vedantai felfogás Parabrahmam-ról, ő magában foglalja az egész Világegyetemet, minthogy ő maga a határtalan Világegyetem, és rajta kívül nem létezik semmi. 2 Amint ez mai napig Indiában van: a bika Siva-t, a tehén különféle Sakti-kat - istennőket jelképez. 3 Innen a hold-tisztelet a hébereknél. 69 jutottak a régi amerikaiaknál a Richardson és Gest táblákon, a Palanque Keresztben és másutt;

nyilvánvaló, hogy alapjául szolgáltak a yukatani maják, a hinduk, az asszíriaiak, a régi babiloniak, valamint az egyiptomiak és a régi héberek naptár készítésének. A természetes jelképek: akár a fallosz és a jóni. azaz férfi és asszony Valóban a férfi és asszony általánosító kifejezésekkel lefordított 1 szavak a Genezis I. fej 27 versében: sacr és ncabrah, vagy szószerint fallosz és jóni A fallikus emblémák ábrázolása csupán az emberi test nemző szerveit jelezné; mikor azonban működésük és a belőlük eredő maghólyagocskák fejlődése jönne tekintetbe, akkor az ábra a hold-idő és ennek révén a nap-idő szerinti számítási módot jelezné. Ez a Hold-jelképnek fiziológiai és antropológiai kulcsa. Az a kulcs, mely a teogónia rejtélyét megnyitja, vagyis a Manvantarikus istenek fejlődésének rejtélyét, sokkal bonyolultabb, és nincs benne fallikus elem. Itt minden misztikus és isteni De a zsidók, azonfelül

hogy Jehova-t, mint nemző istent közvetlenül a Holddal hozták kapcsolatba, jobbnak látták mellőzni a magasabb hierarchiákat, és ezek néhányából patriarkákat csináltak (az állatövi csillagképekből és a bolygók isteneiből), így euhemerizálták a tisztán teozófiai eszmét, és lealázták a vétkes emberiség színvonalára. (Lásd a II kötet „Szimbolizmus”-ában a „Szentek Szentje” c. fejezetet) A kézirat, amelyből az iménti kivonat szármázik, igen világosan megmagyarázza, hogy az istenek melyik rangfokozatába tartozott Jehovah és hogy ki volt ez a zsidó Isten, mert világosan megmondja azt, amit az író mindig állított - hogy t. i az Isten, akit a keresztények nyakukba vettek, semmi egyéb, mint a Természet termékenyítő vagy nemző képességének holdjelképe Mindig mellőzték még a kabbalisták titkos héber istenét, Ain-Soph-ot is, aki a legrégibb kabbalisztikus és misztikus felfogásban éppolyan fennséges mint Parabrahmam.

De Rosenroth Kabbala-ja soha sem adhatja meg Simeon-Ben-Iochai igazi, eredeti nagyon metafizikai és misztikus tanításait. És vajon hányan vannak a kabbala tanulmányozói között, akik egyáltalán valamit ismertek e tanításokból, hacsak nem eltorzított latin fordításukban. Nézzük csak a gondolatot, mely a régi zsidókat arra késztette, hogy helyettest tegyenek az örökre MEGISMERHETETLEN helyére, ami a keresztényeket abba a tévedésbe vitte, hogy a helyettest a valósággal tévesszék össze. Ha ezekhez a szervekhez (fallosz és jóni) mint a teremtő kozmikus tevékenységek jelképeihez. az időszakok gondolata kapcsolható, akkor az Istenség vagy Jehovah lakóhelyéül épített templomokban, a Szentek Szentjének nevezett helynek, vagyis a Legmagasztosabb Helynek nevét valóban a nemzőszervek elismert szentségétől kellene kölcsön vennie, amelyeket mind a mértékek mind a teremtő Ok jelképének tekintenek. 2 A régi bölcseknél az Első Oknak nem

volt sem neve, sem fogalma, sem jelképe A héberek közvetett fogalmát tagadó kifejezésekben rejtették el, u. m Ain-Soph, vagyis a Határ-Nélküli De első felfogható megnyilvánulásának jelképe a kör volt a benne levő átmérővel. (Lásd I köt 1 részének Előszavát), ami mértani, fallikus és csillagászati gondolatot fejez ki egyszerre. mert az egy a zéróból vagy a Körből ered, amely nélkül nem lehetne; és az egyből vagy a legelső egységből ered a kilenc tőszám, és mértanilag az összes síkidomok. Így a kabbalában ez a Kör az átmérőjével együtt a tíz Sephiroth-nak vagy Kisugárzásnak képe, amelyek Adam Kadmon-t, az Őstípusú Embert, mindennek teremtő eredetét alkotják. Azt a gondolatot, hogy a kört és átmérőjét, azaz a tízes számot összekössék a nemző szervek jelentésével és a Legszentebb Hellyel, megvalósították az építészetben: a nagy Piramis Királyi Kamarájában vagy Szentek Szentjében, Mózes

Tabernákulumában és Salamon Templomának Szentek Szentjében. Ez egy kettős anyaméh ábrája, mert a héber nyelvben a hé ‫ה‬ betű egyszersmind az 5-ös szám és az anyaméh jelképe, és kétszer 5 = 10 vagyis a fallikus szám. Ez a „kettős anyaméh” mutatja a gondolat kettősségét is, mely a legmagasabb szellemitől a legalacsonyabb földi síkig vezet le, és a zsidóknál csak az utóbbira korlátozódott. Ná1 „Férfiúvá és asszonnyá teremté őket”. Mert felette szent volt. A Védákban AZ-nak nevezik; ez az az „Örök Ok”, és ezért nem beszélhetnek róla mint „Első Ok”-ról, mely kifejezés magában foglalja azt, hogy valamikor egyáltalán nem volt ok. 2 70 luk tehát a 7-es szám foglalja el a legkiválóbb helyet exoterikus vallásukban, mely külső formáknak és üres szertartásoknak kultusza. Ilyen p o sabbatjuk a hetedik nap, istenségüknek, a holdnak, a nemző Jehovah jelképének szentelt nap. Más népeknél azonban a

hetes szám ábrázolta a teogóniai fejlődést, a ciklusokat, a kozmikus síkokat, a Hét Erőt és az Okkult Hatalmakat, melyek a Kozmoszban, mint határtalan egészben vannak, és amelynek első, felső háromszöge az ember véges értelmének elérhetetlen volt Míg tehát más népek - a Kozmoszt szükségképen korlátozva a Térben és az Időben - csupán a Kozmosz-nak hetes megnyilvánult síkjával foglalkoztak, addig a zsidók ezt a számot 1 kizárólag a Holdra vonatkoztatták, és öszszes szent számításaikat erre alapították. Ezért az imént idézett kézirat elmés szerzője a zsidók metrológiájára vonatkozóan ezt jegyzi meg: 4 Ha 20612-t / 3 -dal megszorozunk, akkor a szorzat a holdkeringés átlag idejének meghatáro4 zására szolgáltat alapot, ha pedig ezt a szorzatot ismét szorozzuk / 3 -dal, ez az új szorzat alapot ad a közönséges napév pontos tartamának kiszámítására. ez az alak nagyon hasznossá vált csillagászati időszakok

kiszámításában Ezt a kettős (hím és nő) számot néhány jól ismert bálvány is jelképezi p. o: Ardanari-Iswara, a hinduk Isise. Eridanus vagy Ardan vagy a héber Jordán, azaz a származásnak forrása Az istennő a vízen úszó lótusz levélen áll Ez azt jelenti, hogy ő kétnemű vagy hermafrodita, azaz fallosz és jóni egyesítve, a 10-es szám, a héber Jod ‫ י‬betű, Jehovah tartalma Az istennő vagy inkább a nő-hím (she-he) ugyanannak a 369 fokú körnek perceit adja. „Jehovah” legjobb aspektusában Binah, „a Felső közvetítő Anya, a Nagy Tenger vagy Szent Lélek”, ennélfogva inkább Máriával, Jézus anyjával rokonértelmű, mint az Atyjával; mivel ez az „Anya a latin Mare; a tenger, ő itt egyszersmind Vénusz is, a Stella del Mare, vagyis a Tenger Csillaga”. A rejtélyes akkádiak ősei a Chandra-k vagy Indovansa-k, a Holdbeli Királyok, akik a hagyomány szerint réges-régen a mi időszámításunk előtt - Prayag-ban

(Allahabadban) uralkodtak, Indiából jöttek, és magukkal hozták elődjeiknek, Soma és fia Budha tiszteletét, melyet később a kaldeusok vettek át. De ez a tisztelet távol van a népies Csillag- és Napimádástól és semmiképpen sem volt bálványimádás. Semmi esetre sem volt más, mint a modern római katolikusok szimbolizmusa, mely Szűz Máriát - a szíriaiak és a görögök Magna Mater-ét, a Holddal fűzi össze. Erre a tiszteletre büszkék a legjámborabb római katolikusok, és nyíltan vallják. A francia Akadémiához írt Mémoire-jában Marquis de Mirville így ír: Mi sem természetesebb, minthogy akaratlan jóslatképpen Ammon-Ra saját anyjának férje volt, mert hiszen a keresztények Magna Mater je sem más, mint a maga foganta fiának a felesége. Mi (keresztények) most már meg tudjuk érteni, miért vet Neithis fényt a Napra, bár megmarad Holdnak, mert a SZŰZ ANYA is, aki az ÉG KIRÁLYNŐJE, amint Neith is az volt, saját fényébe öltözik,

és * azután abba öltözteti a KRISZTUS-NAPOT . „Tu vestis solem et te sol vestit” éneklik a római katolikusok isten-tiszteletük közben Aztán így folytatja: „Mi (keresztények) azt is értjük, hogy a híres sais-i felírás miért szólt így: ’még senki sem emelte fel peplumomat (fátyolomat)’, ha megfontoljuk, hogy ez a mondat betűszerinti fordításában mindannak összege, amit az egyházban a szeplőtlen fogantatás napján énekelnek”. („ARCHEOLOGY OF THE VIRGIN MOTHER”, 117 o) 1 Az I. kiadásban: „member” A III kiadás kijavította ezt a sajtóhibát és mi is „number”-t és nem „member”-t fordítottunk. (Ford) * A III. kiadásban az utolsó mondat így szól: „öltözteti a Krisztus-Napot, amint Neith is tette, és viszont ez öltözteti őt”. 71 Valóban semmi sem lehet őszintébb ennél! Teljesen igazolja azt, amit Gerald Massey: „Luniolatry, Ancient and Modern” c. előadásában mondott: A holdbeli embert (Osiris-Sut-ot,

Jehovah-Sátán-t, Krisztus-Júdás-t és más Hold-ikreket) gyakran rossz viselkedéssel vádolják. A hold-jelenségekben (phenomena) a Hold csak egy volt mint hold, de kettős volt nemre nézve, és hármas volt szerepében - mint anya, gyermek, és felnőtt hím. Így a hold gyermeke saját anyjának férje lett. Ez kikerülhetetlen volt, ha ivadéknak kellett lenni Arra kényszerült, hogy saját apja legyen! Az efféle rokonsági viszonyokat a későbbi szociológia helytelenítette, és a hold ős-emberét rossznak bélyegezték. S mégis, legvégső és legkevésbé magyarázható változatában ez lett a világ legdurvább babonájának alaptanítása, mert éppen ezek a hold-jelenségek és ezeknek emberi módon értelmezett rokonsági viszonya, a vérfertőzést beleértve, alapjai a keresztény Háromságnak az Egységben. A szimbolizmus nem ismerése folytán a régi idők egyszerű kifejezésmódja a modern Holdtisztelet legmélyebb vallási rejtélyévé vált A római

egyház, nem is röstelve a bizonyítékot, a Napba öltözve ábrázolja Szűz Máriát, lábánál a holdsarló, karján a holdgyermek - aki az anyaholdnak gyermeke és férje. Lényegesek az anya, a gyermek, és a felnőtt hím Így bebizonyíthatjuk, hogy krisztológiánk mitológiai múmia és hagyományos mese, amelyet az Ó- és az Új-Testamentummal nyakunkba varrtak, mint Isten tulajdon hangjával nyilvánított isteni kinyilatkoztatást. A Zohar-ban van egy bájos allegória, amely a legtalálóbban megvilágítja Jehovah, vagy YHVH igazi mivoltát, amint a héber kabbalisták eredetileg felfogták. Most Ibn Gebirol, Isaac Myer fordította Kabbalah-jának filozófiájában találjuk ezt a felfogást. A szerző ezt mondja: A RHezquee-yah írta bevezetésben, mely nagyon régi s a Brody-féle kiadásunkban megjelent Zohar-nak (l. 5b és köv) egy része, R Elazar, R Shim-on b Iohai fiának és Rabbi Abbah-nak * utazásáról van szó. Egy emberrel találkoztak, aki nehéz

terhet vitt , és megkérdezték nevét, de ő nem mondta meg, és kezdte nekik a Thora-t (a Törvényt) magyarázni. Ők azt kérdezték tőle: „Ki kényszerített arra, hogy így járj, és ilyen nehéz terhet hordjál?” Ő azt felelte: „A ‫ י‬betű” (a Yod = 10, és Kether szimbolikus betűje, és a szent névnek ‫ יהוה‬YHVH lényege és csírája). Ők azt mondták neki: „Ha te megmondod nekünk atyád nevét, megcsókoljuk lábad porát”. Ő azt válaszolta: „Az én atyám a Nagy Tengerben lakott és ott hal volt” (mint Vishnu és Dagon vagy Oannes), „amely (először) elpusztította a nagy tengert. és ő nagy és hatalmas volt és az ’Idők Vén’-je, míg csak el nem nyelte a (Nagy) Tenger összes halait” R Elazar hallgatta és mondá neki: „Te vagy a Szent Lángnak Fia, te vagy Rab Hamnun-ah Sabah-nak (a vénnek) fia [a hal arámiai vagy kaldeai nyelven nun (noon)], te vagy a Thora (Dharma) Világosságának Fia" stb. Azután a

szerző megmagyarázza, hogy a kabbalisták a nőnemű Sephiroth-ot, Binah-t a nagy tengernek nevezik; ennélfogva Binah, kinek istennevei Jehovah, Yah és Elohim egyszerűen: a kaldeai Tiamat, a nőnemű erő, Berosus szerint a Thalatth, aki a Káoszon uralkodik, és akiből később a keresztény teológiában a kígyó és az Ördög lett. A nő-hím 1 (Yah-hovah): az égi (Heh és Éva). Ez a Yah-hovah, vagy Jehovah tehát az anyagi síkon és a tisztán fizikai Világban azonos a mi Káoszunkkal, - az Atya, Anya, Fiúval. Egyszerre Demon is, Deus is; a nap és a hold, a jó és a rossz, az Isten és az Ördög. A hold mágnessége szüli, fenntartja és elpusztítja az életet mind pszichikai, mind fizikai értelemben. Igaz, hogy csillagászati szempontból a hold az ókor hét bolygójának egyike volt, de a teogóniában, és most a keresztényeknél és a pogányoknál ő e bolygóknak egyik * 1 A III. kiadásban a szöveg a *-tól kezdve több tekintetben eltér. Angolban:

she-he. 72 uralkodója; a keresztények egyik arkangyaluk nevén, a pogányok egyik istenük nevén ismerik. Ennélfogva könnyen megérthetjük annak a „tündérmesének” jelentését, melyet Chwolson egy régi kaldeai kézirat arab fordításából fordított; ebben a hold bálványa tanítja Qû-tâmy-t. (l a III könyvet) Seldenus és Maimonides is megmondja a titkot (More Nebochim, III könyv, XXX fej) A Teraphim-ek (a zsidó jóshelyek) hívői „képeket faragtak, és azt állították, hogy miután a főcsillagok (a bolygók) fénye azokat teljesen áthatotta, az angyali ERÉNYEK (vagyis a csillagok és bolygók kormányzói) beszéltek velük, és igen sok hasznos dologra és művészetre tanították őket”. És Seldenus magyarázza, hogy a Teraphim-eket egyes bolygók állása szerint építették és tervezték; ezeket a görögök στοιχεία-nak nevezték, továbbá az égen levő alakok szerint, ezeket άλεξητήροι-nak, azaz védő isteneknek

hívták. Akik a στοιχεία-t kijelölték, azokat στοιχειωματικοί-nak, vagyis στοιχεία segítette jósoknak hívták. (De Diis Syriis, Teraph, II. Synt 31 o) Lásd később a Teraphim-eket A „Nabathean Agriculture”-ben előforduló efféle mondatok megrémítették a tudomány embereit, és arra a kijelentésre indították, hogy „a munka vagy apokrif, vagy mese, és nem méltó egy akadémikus figyelmére”. Ugyanakkor, mint említettük, buzgó római katolikusok és protestánsok, képletesen szólva, darabokra tépték; a katolikusok azért, mert szerintük „leírta a démonok tiszteletét”, a protestánsok azért, mert „istentelen” volt. Valamennyien tévednek A Nabathean Agriculture nem mese; ami pedig a jámbor egyházi férfiakat illeti, ugyanez a tisztelet kimutatható a Szentírásban, bármennyire eltorzította is a fordítás. A Nap és a Hold valamint a Csillagok és az Elemek tisztelete fellelhető és szerepet játszik a

keresztény teológiában; a pápisták védik, a protestánsok erősen tagadják saját kárukra és veszélyükre. Két példát hozunk fel: Ammianus Marcellinus azt tanítja, hogy a régi jóslások mindig az Elemek Szellemeinek „Spiritus elementorum”, görögül πνεύματα τών οτοιχείων segítségével történtek. (I 1 21). Sőt most azt találják, hogy „az elemek titkainak” az elementorum arcana-nak nevezett tizenkét kő a bolygókat, az Elemeket és az Állatövet nemcsak Heliopolis-ban ábrázolta, hanem Salamon templomában is, és amint ezt számos író kimutatja, több régi olasz templomban, sőt még a párizsi Notre Dame-ban is láthatjuk őket a mai napig. A hold jelképénél nem volt több jelentésű és bonyolultabb jelkép, - még a nap jelképe sem. Neme természetesen kettős volt Egyes népeknél hímnemű volt, mint p, o a hindu „Soma király” és a kaldeai Sin; más népeknél nőnemű volt, mint a szépséges Diana, Luna,

Ilythia, Lucina istennők. Tauris-ban emberáldozatokat hoztak Artemisnek, a hold-istenő egyik alakjának, a krétaiak őt Dictynna-nak, a médek és perzsák Anaitisnek hívták, amint ezt egy Koloebeli felirat bizonyítja: Αρτέμιδι Ανάειτι Mi azonban most főképpen a szűz istennők legszemérmesebbjével és legtisztábbjával foglalkozunk, Luna-Artemis-szel, akinek Pamphos adta először a Καλίστη melléknevet, és akiről Hippolitos azt írta: Καλλίοτη πολύ παρθένων (L. Pausanias VIII. 35, 8) Ez az Artemis-Lochia, - az istennő, aki a fogamzáson és a gyermekszülésen őrködött, (Iliad, Pausanias, stb stb) - tevékenységeinél fogva és mint hármas Hecate: az orphikus istenség, a rabbik és a kereszténység-előtti kabbalisták istenének elődje, és holdbeli ősképe (his lunar type). Τριμορφος istennő megszemélyesített szimbóluma volt a különféle és egymást követő megnyilvánulásoknak, melyeket a hold

három fázisa ábrázol; a sztoikusok már így magyarázták (Cornutus, De Nat, D. XXXIV i), az orpheusok ellenben a (Τριμορφος) jelzőt úgy magyarázták, hogy ez a természet három királyságát jelenti, amelye- 73 ken uralkodott. A féltékeny, vérszomjas, bosszúálló és követelődző Hecate-Luna méltó párja a héber próféták „féltékeny Istené”-nek. A nap és hold imádás egész rejtélye, amelyeknek nyomait az egyházakban ma is megtaláljuk, teljesen a hold jelenségeinek titkához fűződik, mely olyan régi, mint a világ. Az „Éj Királynéjának” korrelatív erői, melyek a modern tudomány számára még szunnyadnak, de amelyeket a keleti adeptusok teljes tevékenységükben ismernek, pompásan megmagyarázzák azt az ezer meg ezer képet, amellyel a régiek a holdat ábrázolták. Azt is mutatja, mennyivel alaposabban ismerték a régiek a holddal összefüggő rejtélyeket, mint a modern csillagászok. A hold-istenek és istennők

egész panteonja egyrészt Nephtis vagy Neith, Proserpina, Melitta, Cybele, Isis, Astarte, Vénusz és Hekate, másrészt Apollo, Dionysos, Adonisz, Bacchus, Osiris, Atys, Thammuz, stb. stb, már nevükben és elnevezésükben - t i mint anyjuknak „Fiai” és „Férjei” - az első tekintetre mutatják a keresztény Szent Háromsággal való azonosságukat. Minden vallásrendszerben az istenek magukban egyesítették az Atya, Fiú és Férj szerepét, és az istennők a hím isten „Feleségei, Anyjai és Nővérei”" voltak; az istenek egybefoglalták az emberi tulajdonságokat, mint „a Nap, az Élet-adó”, az istennők egyesítették az összes többi elnevezést, a Maia, Maya, Mária, stb. néven ismeretes nagy szintézisbe, egy általánosító névbe Maia a görögöknél erőltetett származtatás útján az „anya”-jelentést kapta, a ma (dajka) gyökérből, sőt még a május hónapnak is ő adta nevét, amely mindezeknek az istennőknek volt szentelve,

mielőtt Máriának szentelték 1. Eredeti jelentése azonban Maya, Durgâ volt, amit az orientalisták „megközelíthetetlen”-nel fordítottak, valójában az „elérhetetlen”-t jelenti az érzékcsalódás és a valótlanság értelmében, mivel ő a káprázatok forrása és oka, az ÉRZÉKCSALÓDÁS megszemélyesítése. Vallásos szertartásokban a hold kettős célt szolgált. Nőnemű istennő személyesítésében exoterikus célokra használták, hímnemű isten alakjában pedig az allegóriában és a szimbólumban; az okkult filozófiában mellékbolygónkat, a holdat, nem-nélküli Potenciának tekintették, amelyet alaposan kell tanulmányozni, mivel van mit tartani tőle A beavatott árjáknál, kaldeusoknál, görögöknél, és rómaiaknál Soma, Sin, Artemisz Soteira (a hermafrodita Apolló, kinek jele a lant, és a szakállas Diana az íjjal és nyilakkal), Deus Lunus és különösen OsirisLunus és Thot-Lunus 2 a holdnak okkult potenciái voltak. De akár

hím, akár nő, akár Thot, akár Minerva, Soma vagy Astoreth, a Hold az okkult rejtélyek rejtélye, és inkább a rossznak, mint a jónak jelképe. Hét fázisa közül (ez az eredeti, ezoterikus felosztás) három csillagászati jelenség és négy tisztán pszichikai fázis. Hogy nem mindig tisztelték a holdat, az kitűnik a Misztériumokból, amelyekben a hold-Isten halálát (a fokozatos fogyás és a végső eltűnés három fázisát) allegorikusan a rossz geniuszt helyettesítő hold ábrázolta, aki egy ideig győzedelmeskedik a világosságot és életet adó Istenen (a napon), és a mágiában jártas régi hierophant-ok minden ügyessége és tudása volt szükséges, hogy ezt a győzelmet verességgé változtassa. Ez volt valamennyi kultusz között a legrégibb, ez volt a mi Körünk harmadik Fajának, a Hermafroditáknak kultusza, akiknél a hím-hold szent lett, amikor az úgynevezett „Bukás” után a nemek szétváltak. „Deus Lunus” ezután kétnemű lett,

sorban hím és nő, hogy végül, a Negyedik Gyökér-fajnál, az Atlantiaknál, kettős erőként a boszorkányság céljait szolgálja. Az Ötödik fajban (a mienkben) a nap-hold kultusz a népeket két elhatárolt, ellenséges táborra osztotta. Ez azokra az eseményekre vezetett, melyeket időtlen időkkel később a mahabharâtai 1 A római katolikusok a pogány Plutarchos-nak köszönhetik azt a gondolatot, hogy május havát Szűz Máriának szenteljék; ő ugyanis azt írja, hogy „a májust Maia-nak (Maya-nak) vagy Vesta-nak szentelték”, (Lásd: Aulus-Gellius, a Maia szónál) - anyánknak, a földnek, a dajkánknak, és megszemélyesített táplálónknak. 2 Thot-Lunus ugyanaz, mint India „Budha-Soma”-ja, vagy „Merkur és a Hold”. 74 háborúban írtak le; ez a háború az európaiknak mesebeli, a hinduknak és az okkultistáknak történelmi küzdelem a Suryavansa-k és az Indovansa-k között. Ez a küzdelem a hold kettős aspektusából, a nő, illetve a

hím princípium tiszteletéből indult ki, és végül az elkülönített nap- és hold-kultuszra vezetett. A semita fajoknál a Nap igen sokáig nőnemű, és a Hold hímnemű volt - az utóbbi felfogást az atlantiak hagyományaiból vették át A Shemesh-kultusz előtt a holdat Bel-Shernesh-nek 1, „a Nap Urának” nevezték. E megkülönböztetés kezdő okainak, valamint az okkult princípiumoknak nem ismerése vitte a népeket az antropomorfikus bálványimádásra. De minden régi nép vallása eredetileg egy tisztán elvont Erő vagy Princípium, amelyet ma Istennek hívnak, okkult megnyilvánulásain alapult Az ilyen kultusznak csak a létrejötte is részleteiben és szertartásaiban azt bizonyítja, hogy a filozófusoknak, akik azokat az alanyi és tárgyi (subjectiv and objectiv) természetes rendszereket kifejlesztették, mély tudásuk volt, és sok tudományos természetű tényt ismertek. Mert a hold-kultusz szertartásai nemcsak tisztán okkult szertartások voltak,

amint ezt az imént említettük, hanem a fiziológia, (ez nálunk egészen modern tudomány) a lélektan, a szent matematika, a mértan és a mértéktannak ismeretén, még pedig ezeknek a jelképekre és a számjegyekre való helyes alkalmazásán épültek fel. A számjegyek ugyanis szintén csak a megfigyelt természeti és tudományos tények feljegyzésére szolgáló jelek (glyphs) Röviden: a hold-kultusz a természet nagyon részletes és alapos ismeretén alapult. A Hold delejessége szüli, fenntartja és megöli az életet. Soma magában foglalja a Trimurti hármas erejét, noha ezt a be-nem-avatottak a mai napig sem ismerték fel. Mély kozmográfiai jelentése van annak az allegóriának, mely szerint egy másik Manvantara-ban (azaz bolygó-rendszerünk születését megelőző napon) az istenek az Élet-Óceán (a tér) köpülésével létrehozták Soma-t, a holdat, valamint annak a másik allegóriának is, amely úgy ábrázolja a „Rishi-ket, hogy fejik a Földet,

melynek borja Soma, a hold volt”, mert sem a mi Földünket nem fejik, sem a hold, melyet mi ismerünk, nem volt a Földnek borja 2. Ha a mi bölcs tudósaink úgy ismerték volna a természet rejtélyeit, mint a régi árják, akkor bizonyára nem képzelték volna el soha, hogy a Föld lökte ki magából a holdat. Ismételjük tehát, ha meg akarjuk érteni a régiek szimbolikus nyelvét, akkor tartsuk eszünkben és vegyük fontolóra a teogónia legrégibb permutációját, azaz hogy a Fiú saját atyjává válik, és anyját nemzi. Különben a mitológia az orientalisták számára soha sem lesz más, mint „a betegség, mely az emberi műveltség bizonyos fokán lép fel”, amint ezt sokat mondóan Renouf egyik Hibbert előadásában megjegyezte. A régiek az Isteneknek úgy szólván ön-nemzését (autogeneration) tanították: a megnem-nyilvánult, egy isteni lényeg állandóan egy megnyilvánult másod-ént nemz; ez a másodén, kétnemű, s szeplőtlen módon szül

minden makro- és mikrokozmikusat, ami ebben a világegyetemben van. Ezt ábrázolta néhány lappal előbb a Kör és az Átmérő, vagyis a Szent 10 1 Abban az időszakban, melyről nem esik szó a Mózesi könyvekben, - t. i a paradicsomból való kiűzéstől az allegorikus vízözönig - a többi semitákkal együtt a zsidók is imádták Dayanisi-t ‫דיוכיםי‬, az „Emberek Uralkodóját”, a „Bírót”, vagyis a NAPOT Noha a zsidó kánon és a kereszténység a Napból csinálta az „Úr Istent”, és a Jehovah-t a bibliában, mégis ez utóbbiban sok áruló nyoma van a kétnemű Istenségnek: ez az Istenség Jehovah, a Nap volt, és Astoreth, a Hold női alakjában, és teljesen ment a ma ráruházott képletes elemtől. Isten „emésztő tűz”, ő megjelenik a tűzben, és körül van véve a tűztől. Nemcsak látomásában látta Ezekiel (VIII 16), hogy a zsidók „imádták a napot”. Az izraeliliták Baal-ja, (a moabiták Shemesh-e és az

ammoniták Moloch-ja) azonos volt a „Nap-Jehovah”-val, és ő még mindig az „Égi Seregek Királya”, a Nap, valamint Astoreth az „Ég Királynője” volt - vagyis a hold. Az „igazság Napja” csak mostanában vált képletes kifejezéssé (Ez a jegyzet a III kiadásban a szövegben van.) 2 Az allegóriában a föld menekül az őt halálra üldözö Prithu elől. Tehén alakját veszi fel, és a félelemtől reszketve elfut, és még Brahmâ világaiban is elrejtőzik. Ennélfogva ez nem a mi Földünk Továbbá minden Purâna-ban a borjú neve változik. Egyikben: Manu Swayambhuva; egy másikban: Indra; egy harmadikban maga a Himavat (Himalája), és Meru volt a fejő. Ez mélyebb allegória, mintsem az ember gondolja 75 De orientalistáink ezt nem akarják meglátni, noha legfőbb kívánságuk, hogy a természetben egy homogén elemet felfedezzenek; mivel az árjalógusokat és az egyiptológusokat kutatásaikban ilyen tudatlanság korlátozza, elméleteikkel

folyton elterelődnek az igazságtól. Így p. o, de Rougé nem tudja megérteni a szövegben, melyet fordít, hogy mit is jelent az, amit Ammon-ra mond Amenophes királynak (akiben Memnon-t sejtik), mikor így szól: „Te vagy az én Fiam, én nemzettelek"; és mivel sok más szövegben és különféle alakban találja ugyanazt a gondolatot, ez a jó keresztény orientalista végül is felkiált: 1 Hogy ez a gondolat megfordulhatott egy hierogrammatista fejében, azt mutatja, hogy vallásukban bizonyára volt egy többé-kevésbbé körvonalazott tanítás, mely szerint egy emberi formában való isteni és szeplőtlen megtestesülés megtörténhetik. Ez nagyon helyes. De miért akarják a titkot leletetlen jóslattal magyarázni, mikor teljesen megoldja az, hogy a későbbi vallás másolta a korábbit? Ez a tanítás egyetemes volt, és nem egy hierogrammatikus fejében érlelődött meg, mert a hindu avatar-ok is ezt bizonyítják. Miután de Rougé „már világosabban

2 megértette”, hogy az egyiptomiaknál mi volt „az Isteni Atya és Fiú”, még mindig nem tudja megmagyarázni és felfogni, hogy ebben az első nemzésben mik voltak a nőnemű princípiumnak tulajdonított tevékenységek. Sais istennőjében, Neithben nem találja meg Mindazonáltal idézi a parancsnoknak Cambyses királyhoz intézett szavait, mikor ezt bevezette a saisi templomba: „Megismertettem Felségedet Sais-nak méltóságával, Neith-nak, a nagy (nőnemű) teremtőnek hajlékával, ő anyja a Napnak, az elsőszülöttnek, aki nemzés nélkül született", tehát egy szeplőtlen anya gyümölcse. Mennyivel nagyszerűbb, filozofikusabb és költőiebb a helyes megkülönböztetés a régi pogányok szeplőtlen szüze és a mai pápai felfogás között, - annak, aki érteni és méltányolni tudja. A pogányok szerint az örökké fiatal anya-természet, mely prototípusainak, a napnak és a holdnak az antitípusa, nemzi és szüli „elme-szülte” fiát: a

Világegyetemet. A Nap és a Hold, mint hím és nő istenségek termékenyítik a földet, a mikrokozmikus anyát, és ez viszont megfogan és szül. A keresztényeknél „az első-szülött” (primogenitus) tényleg létrehozott, azaz nemzett, „genitum, non factum”, és határozottan fogantaték és születék - „Virgo pariet”, magyarázza a latin Egyház. Így az Egyház a Szűz Mária nemes szellemi eszményét a földre hurcolja le, és „földből valót, földit” csinál belőle, lealacsonyítja ezt az eszményt a tömeg legalacsonyabb antropomorfikus istennőjévé Valóban Neith, Isis, Diana stb. stb mindegyik „demiurgos-i istennő volt, látható és láthatatlan egyszerre, akinek helye az Égben volt, és aki elősegítette a fajok (species) nemzését” - vagyis röviden ő volt a hold. A hold okkult megnyilvánulásai (aspectus) és erői számtalanok, és egyikükben ő az egyiptomiaknál Hathor, Isisnek 3 egy másik megnyilvánulása, s ezt a két

istennőt úgy ábrázolják, hogy Hóruszt szoptatják. Lásd a British Museum egyiptomi csarnokában Hathor-t, akit a közte és az Ég Ura között álló Thotmes fáraó imád. Ezt a monolitot Karnakból hozták, és az istennő trónusán a következő felirat van: „AZ ISTENI ANYA ÉS ÚRNŐ vagy AZ ÉG KIRÁLYNŐJE”; továbbá: „A HAJNALI CSILLAG”, és a „TENGER VILÁGOSSÁGA” (Stella matutina, és Lux maris). Valamennyi holdistennőnek két as1 Hierogrammatisták-nak hívták azokat az egyiptomi papokat, akikre a szent és titkos feljegyzések írását és olvasását bízták. (L H P B Glossary 130 o Ford) 2 Az ő világos fogalma szerint az egyiptomiak megjövendölték Jehovah-t és testet öltött Megváltóját (a jó kígyót) stb. stb; sőt még Typhon-t is az Édenkert gonosz sárkányával azonosítja, és mindez komoly és józan tudomány számba megy. 3 Hathor az alvilági Isis, főképpen a nyugatnak, vagy az alvilágnak istennője. 76 pektusa

volt: az egyik isteni, a másik ördögi. Valamennyi egy szeplőtlen módon szült Fiúnak, - a NAP-nak, szűz anyja volt. Raoul Rochetti szerint, az aténiek holdistennőjét - Pallas-t vagy Cybele-t, Minerva-t vagy Diana-t - fiával az ölében ünnepein Μονογενής θεοΰ-nak, az „egyetlen Isten-Anyának” szólították meg; az istennő oroszlánon ült, és tizenkét személy vette körül; ezekben az okkultisták felismerik a tizenkét nagy istent, és a jámbor keresztény orientalisták az apostolokat, jobban mondva, a rájuk vonatkozó görög pogány jóslatot. Mindkettőnek igaza van, mert a latin Egyház szeplőtlen istennője a régi pogány istennők hű mása; az apostolok száma (tizenkettő) a tizenkét törzsnek a száma, és e törzsek a tizenkét nagy istennek és az állatkör tizenkét jegyének megszemélyesítései. A keresztény dogma majdnem minden részletét a pogányoktól vették át Semele-t, Jupiter feleségét és Bacchusnak, a Napnak,

anyját Nonnus szerint, halála után szintén „felviszik”, vagy ő felszáll a menynyekbe, ahol Mars és Vénusz között foglal helyet, és a világegyetem, vagy a Világ Királynője, πανβαοιλεια néven uralkodik; „e névtől”, valamint Hathor, Hecate és más alvilági istennőknek a nevétől „az összes démonok reszketnek” 1 „Σεμέλην τρέμουσι δαίμονες.” Ez a görög felirat, mely kis templomon van, kövön megismétlődik, melyet valaki * megtalált és Montfaucon lemásolt, De Mirville szerint, (Archaeologie de la Vierge Mére, 113. o) arról a bámulatos tényről értesít minket, hogy az ókor Magna Mater-e az Egyház Szeplőtlen Szűz Anyjának, Ördög elkövette, szemtelen plágiuma. Nem fontos, hogy ez-e az igazság vagy az ellenkezője Ami érdekel bennünket, az a teljes azonosság az ŐSRÉGI MÁSOLAT és a MODERN EREDETI között. Ha a hely megengedné, rámutatnánk arra a bámulatos hidegvérre és

közömbösségre, melyet a római Egyház egyes követői tanúsítanak, mikor a múlt idők kinyilatkoztatásait tárják eléjük. Maury megjegyzésére, hogy „Szűz Mária elfoglalta Ceres és Vénusz összes szentélyét, és hogy a pogány szertartásokat, melyeket emez istennők tiszteletére behoztak és végeztek, nagyjában mind átruházták Krisztus anyjára”, Róma védője ezt válaszolja: Ez tényleg így van, és ennek így is kellett lennie, s ez egészen természetes. Mivel a dogmát, a szertartást és a szokásokat, melyeket a római apostoli Egyház 1862-ben kihirdetett, már ott találjuk a Vízözönnél aligha fiatalabb kőemlékeken, papiruszokon és hengereken, úgy látszik lehetetlen letagadni, hogy volt már egy ELSŐ, TÖRTÉNELEM-ELŐTTI (római) KATOLICIZMUS, AMELYNEK A MIENK CSAK HŰ FOLYTATÁSA. Az első tetőpontja, summum-ja volt a démonok arcátlanságának és a fekete boszorkányságnak. a második viszont isteni Ha a mi (keresztény)

Kinyilatkoztatásunkban (az Apocalypsis-ben) a Napba öltöztetett Máriának, kinek lába alatt a hold, többé semmi közössége nincs a názáreti alázatos szolgáló lánnyal (sic), ez onnan van, mert ő most a mi világegyetemünkben a legnagyobb teológiai és kozmikus erővé vált” (Archéologie de la Vierge, 116 és 119 o, írta Marquis de Mirville). Ez csakugyan így van, mivel Pindar-nak Minerva-hoz intézett Himnuszát (19. o) „aki Atyja, Jupiter jobbja felől ül, és aki hatalmasabb a többi (angyal vagy) istennél”, szintén Szűz Máriára alkalmazzák. Szent Bernát, akit Cornelius a Lapide idéz, így szólítja meg Szűz Máriát: „A Nap-Krisztus benned él, és te élsz ő benne”. (A szent Szűzről szóló prédikáció) Ugyanez az őszinte ember beismeri továbbá, hogy Szűz Mária a HOLD. Mivel ő az egyház Lucina-ja, azért alkalmazzák reá gyermekszüléskor Vergilius versét: „Casta fove 1 * Ezt mondja De Mirville, aki büszkén elismeri

a hasonlatosságot, és neki csak tudnia kell. A III. kiadásban „valaki” helyett: Beger 77 Lucina, tuus jam regnat Apollo”. „A Szűz az Ég Királynője, mint a hold”, fűzi hozzá az ártatlan szent (Apocal XII fej Cornelius a Lapide magyarázatával) Ez eldönti a kérdést. De Mirville fajtájú írók szerint, mennél több az azonosság a pogány felfogás és a keresztény hittételek között, annál istenibb a keresztény vallás, és annál inkább kitűnik, hogy ez az egyetlen igazán inspirált vallás, különösképpen római katolikus alakjában. A hitetlen tudósokat és akadémikusokat, akik a latin egyházban az isteni ihletnek épp ellenkezőjét vélik látni, és nem akarnak hinni az eredetit megelőző plágium ördögi csínyjében, szigorúan megróják. De hiszen „ezek már semmiben sem hisznek, és regényként és babonás ostobaságok gyűjteményeként elvetik még a ’Nabathean Agriculture-t is”, panaszkodik a memoár-író:

„Hitehagyott nézetük szerint Qû-tâ-my-nak ’hold-bálványa’ és a Szűz Mária szobor ugyanaz!” Egy előkelő márki húsz évvel ezelőtt hat vaskos kötetet írt, vagy ahogyan ő nevezi: „Mémoires a Francia Akadémiához”, azzal a kizárólagos céllal, hogy inspirált és kinyilatkoztatott vallásnak tüntesse fel a római katolicizmust. Bizonyítékul számtalan tényt hoz fel, és kimutatni iparkodik, hogy az egész ókor, a vízözön az ördög segítségével rendszeresen lopkodta a jövendő, hosszú időkkel később születendő Szent Egyház szertartásait, szokásait és dogmáit. Mit mondott volna Róma eme hű fia, ha hallotta volna az ő vallásába tartozó Renouf-nak, - a brit múzeum kiváló egyiptológusának, egyik tudós előadásában tett kijelentését: „sem a héberek, sem a görögök egyetlen egy gondolatot sem vettek át Egyiptomból 1”? De talán éppen ez az, amit Renouf mondani akart - azaz hogy az egyiptomiak, görögök és az

árják a latin egyháztól vették át eszméiket? És ha ez így van, a logika nevében kérdem, miért vetik el a pápisták azt a többi felvilágosítást, melyet az okkultisták a Hold-kultuszról nekik adhatnak, hiszen mindez csak azt törekszik bizonyítani, hogy a római katolikusok kultusza épp olyan régi, mint a SABAEANIZMUS és a CSILLAGIMÁDÁS? Az első keresztények és a későbbi római katolikusok csillagkultusza, vagyis a Nap és a Hold szimbolikus imádása - mely azonos a gnosztikusokéval, noha nem olyan filozofikus és tiszta, mint a régi Zoroaster követők „Nap-imádása” - keletkezésének és származásának természetes következménye. A víz, a tűz, a nap, a hold, a csillagok, és sok más ilyen jelkép, melyeket a latin egyház elfogadott, nem más, mint a pogány népek régi kultusza, melyet az első keresztények átvettek. Így Odin, Mimir-nak, a háromszoros bölcs Jotun-nak lábánál ülve szerezte bölcsességét, hatalmát és tudását,

aki viszont az ősi Bölcsesség forrásánál töltötte életét, melynek kristály vize napról-napra növelte tudását. Mimir „a forrásból merítette a legnagyobb tudást, mert a világ vízből született; tehát az ősi bölcsességnek ebben a rejtélyes elemben kellett lennie”. („Asgard and the Gods” 36 o) A szem, melyet Odin-nak e tudásért kellett adnia zálogul, talán a „mindent megvilágító és átható Nap, másik szeme pedig a hold, melynek visszfénye a mélységből tekint fel, s mely végül, mikor lenyugszik, az Óceánba merül”. (Ugyanott.) De ezenkívül még többet is jelent Loki-ról, a tűz-istenről azt mondják, hogy a vízben és a holdban, a világosság-adóban is elrejtőzött, melynek visszfényét a vízben találta; hogy a tűz menedéket talált a vízben, azt nem csak a régi skandinávok hitték. Minden nép osztozott e hitben, és végül az első keresztények is átvették, és a Szent-Lelket tűzzel jelképezték, „tüzes

lángnyelvek alakjában” - az Atya-NAP leheletével. Ez a „Tűz” száll le a Vízbe, vagyis a Tengerbe: Mar-ba, Mária-ba. A galamb sok népnél a lélek jelképe volt, Vénusz-nak volt szentelve, annak az istennőnek, ki a tenger habjából született, később pedig a keresztény Anima Mundi-nak, vagyis a Szentléleknek lett a jelképe. 1 G. Massey idézi előadásában 78 A „Holtak Könyve” legokultabb fejezeteinek egyike a LXXX-dik, melynek címe: „Az istenbe való átalakulás, világosságot adva a Sötétség ösvényének”; ebben a fejezetben „az Árnyéknak Nő-világossága" segíti a holdba visszavonuló Thot-ot. Thot-Hermészről mondják, hogy a holdban elrejtőzik, mert ő a Titkos Bölcsesség képviselője. Ő a hold világos oldalának megnyilvánult logosza, és az elrejtett istenség vagy a „Sötét Bölcsesség”, mikor azt gondolják róla, hogy az ellenkező féltekére vonult vissza. Hatalmáról szólva, a hold ismételten így

nevezi magát: ,,A Sötétségben ragyogó Világosság”, „a Nő-Világosság" Ezért fogadták el valamennyi Szűzanya istennő jelképéül Amint hajdan a rossz, a „gonosz" szellemek a hold ellen harcoltak, azt tartják, hogy ma is úgy harcolnak az Ég valóságos Királynője, Mária, a hold ellen, de nem tudnak rajta győzedelmeskedni. Ennélfogva a hold valamennyi pogány teológiában szorosan a Sárkánnyal, örök ellenségével függött össze; a Szűz vagy a Madonna az így ábrázolt mítikus Sátánon áll, mely eltaposva és tehetetlenül lába alatt fekszik. Mert a Sárkány fejét és farkát, melyek a keleti csillagászatban még ma is a hold fel- és leszálló csomópontját (nodes) jelképezik, a régi Görögországban is a két kígyóval ábrázolták. Herkules születése napján öli meg a két kígyót, és ugyanezt teszi a csecsemő szűzanyja karján. Gerald Massey ezzel kapcsolatban találóan jegyzi meg: Mindezek a jelképek kezdettől

fogva önmagukkal kapcsolatos tényeket ábrázoltak, és nem jeleztek előre egészen más természetű dolgokat. Az ikonográfia (és a dogmák is) Rómában igen régi kereszténység-előtti időkből maradtak fenn. Nincs szó a jelek hamisításáról vagy betoldásáról, egyszerűen tovább használták a képeket, de elferdítették jelentésüket 79 10. FEJEZET A Fa, a Kígyó és a Krokodilus kultusz A kígyó a rémület vagy az imádás tárgya, az emberek kérlelhetetlen gyűlöletet éreznek iránta, vagy pedig leborulnak géniusza előtt. A Hazugság hívja, az Okosság magáénak vallja, az Irigység szívében hordja és az Ékesszólás a botján. A pokolban a Fúriák ostorait felfegyverzi; az égben az Örökkévalóság teszi őt jelképévé. DE CHATEAURRIAND. Az ophiták azt állították, hogy az embertől az istenig különféle geniuszok vannak, hogy relatív felsőbbségüket a nekik adott fény határozza meg; továbbá azt tartották, hogy a kígyót

állandóan segítségül kell hívni, és hálát kell neki adni az embereknek tett kiváló szolgálatért. Mert arra tanította Ádámot, hogy ha eszik a jó és gonosz tudás-fájáról, akkor az így szerzett tudással és bölcsességgel óriási mértékben növeli lényét. Exoterikusan ezt adták okul Könnyen észrevehetjük, honnan ered a jó és a gonosz Kígyó Janus-szerű kettős szerepének eredeti gondolata. Ez a jelkép a legrégibb jelképek egyike, mert a csúszó-mászó állat megelőzte a madarat, és a madár az emlősállatot. Innen a vad törzsek hite, vagy jobban mondva babonája, hogy őseik lelkei ebben a formában élnek, és innen a Kígyónak a fával való általános társítása. Számtalan legenda van arról, hogy a kígyó mi mindent ábrázol, mivel azonban legtöbbje allegorikus, ma ama mesék közé sorozzák őket, melyeket tudatlanság és sötét babona szült. Példának okáért, amikor Philostratos elmondja, hogy India és Arábia

benszülöttjei azért táplálkoztak kígyók szívével és májával, hogy az összes állatok nyelvét megtanulják, - mert azt hiszik, hogy a kígyók értik ezeket, ő bizonyára nem akarta, hogy szó szerint vegyék. (L De Vita Apollonii, I k XIV f) E mű folyamán többször látjuk majd, hogy a „Bölcsek”-nek, a régi idők beavatott adeptusainak a „Kígyó” és a „Sárkány” nevet adták. Az ő tudásukat vagy bölcsességüket nyelték el vagy vették fel magukba követőik, innen az allegória Ugyanezt jelenti, mikor a skandináv Sigurdról mondja a mese, hogy megölte Fafnir-t, a Sárkányt, megsütötte a szívét, és így vált a legbölcsebb emberré. Sigurd jártas lett a rúnákban és mágikus varázsigékben; a „szót” egy Fafnir nevű beavatottól vagy varázslótól kapta, és azután az illető meghalt, amint sokan meghalnak, miután „a szót átadták”. Epiphanius, miközben a gnosztikusok eretnekségét iparkodik kimutatni, elárulja egyik

titkukat. Azt mondja, hogy a gnosztikus ophitáknak volt okuk a Kígyót tisztelni: mert az első embereket a Misztériumokra tanította (Adv Haeres, 37) Ez igaz, de mikor ezt a hittételt tanították, nem az Éden-kertbeli Ádámra és Évára gondoltak, hanem egyszerűen arra, amit előbb mondottunk. A hindu és tibeti adeptusok Naga-i (Kígyói) emberi Naga-k (Kígyók) voltak, nem csúszó-mászók. Ezenfelül a Kígyó mindig a folytatólagos vagy sorozatos megújhodásnak, a HALHATATLANSÁGNAK és az IDŐNEK volt a jelképe A Kígyó-kultuszról számos és nagyon érdekes fejtegetést, magyarázatot és adatot találunk a „The Natural Genesis”-ben, amelyek mind igen szellemesek és tudományos szempontból helyesek. De távolról sem fedik az e kultuszban a kígyónak tulajdonított valamennyi jelentést Csupán a csillagászati és fiziológiai rejtélyeket fedik fel, és megtoldásul néhány kozmikus jelenséget is Az anyagiság legalacsonyabb síkján a Kígyó volt

kétségkívül „a nagy rejtély a misztériumban” * és igen valószínű, hogy „vedlése és ön-megújhódása miatt a női érettség jeléül fogadták el”. Ez így volt, de csak a földi, állati élet misztériumára vonat* A III. kiadásban ez az idézet így szól: „a Rejtély nagy emblémája a Misztériumban” 80 kozólag, mert mint „az újraöltözésnek és újraszületésnek szimbóluma az (egyetemes) misztériumokban”, a „végső fázisa” 1 - vagy mondjuk-e inkább: kezdő és tetőfázisa, - nem volt e síkról való. A „misztériumok” az eszményi világosság tiszta birodalmában keletkeztek, * és miután végigjárták a változatok és a szimbolizmus egész ciklusának körét, visszatértek oda, ahonnan jöttek - az anyagtalan okság lényegébe. A legmagasabb gnózisba tartoztak És valóban ez nevét és hírét soha sem szerezhette volna meg csak azért, mert fiziológiai, különösen a női funkciók mélyére hatolt. A kígyó

jelképnek éppolyan sokféle és annyi az okkult jelentése, mint magának a Fának, az „Élet-fájának”, amellyel emblémailag és majdnem elválaszthatatlanul össze volt kapcsolva. Akár metafizikai, akár fizikai szimbólumnak tekintjük a Fát és a Kígyót, akár együtt, akár külön, az ókor soha sem alacsonyította le őket annyira, amennyire lealacsonyítja a mi korszakunk - a bálványok rombolásának korszaka; - nem az igazság kedvéért, hanem a durva anyag nagyobb dicsőítésére. A „The Rivers of Life”-ban * foglalt felfedések és értelmezések meglepték volna a Fa és Kígyó imádóit az ősi Kaldea és Egyiptom bölcsessége napjaiban, de még az első Saiva-k is megdöbbentek volna az említett mű szerzőjének elméletein és feltevésein. G Massey, aki bizonyítja is, amit mond, ezt írja: „Payne Knight-nak és Inman-nak az a gondolata, hogy a kereszt vagy a Tau a hím szerveknek hármas alakban való másolása, teljesen téves”. Ezt az

állítást jogosan alkalmazhatnánk a régi jelképeknek csaknem valamennyi modern értelmezésére „The Natural Genesis”, a kutatás és a gondolat hatalmas műve, a legkimerítőbb munka, melyet valaha e tárgyról írtak; valóban nagyobb gondolatkört ölel fel, és sokkal több dolgot magyaráz meg, mint előtte az összes szimbológusok, de még sem megy túl az ókori gondolat „psycho-theistikus” felfogásán. De Payne és Inman sem tévedtek egészen, csupán az kerülte el figyelmüket teljesen, hogy magyarázataik, melyek szerint az „ÉletFája" a kereszt és a fallosz az ÉLETET-ADÓ fogalom evolúciós fejlődésének csupán legalsó és legutolsó fokán illenek erre a szimbólumra, és közelítik meg azt. Ez volt a természetnek legutolsó és legdurvább fizikai átalakulása az állatban, a rovarban, a madárban, de még a növényben is; mert a kettős teremtő delejesség az ellentétek vonzása, vagyis a szexuális polarizáció formájában a

csúszó-mászók és madarak szervezetében épp úgy működik, mint az ember szervezetében. Továbbá a mai szimbológusok és orientalisták - egytől-egyig - szükségképpen csak ezt az utolsó állapotot tudják meglátni, mert nem ismerik az okkultizmus felfedte igazi rejtélyeket Ha azt mondanák nekik, hogy a szaporodás e módja, mely ma az egész földön, az összes lényeknél ugyanaz, csak átmeneti állapot, fizikai eszköz, mely az életjelenségekhez szükséges feltételeket megadja, s e jelenségeket létrehozza, és változni fog a jelen és megszűnni a következő Gyökér-Fajban, - nevetnének ezen a babonás és nem tudományos gondolaton. De a legtudósabb okkultisták állítják ezt, mert ők tudják Az élő lények összessége, mindazok, melyek fajtájukat nemzik, élő tanúbizonyság arra, hogy az állati és emberi fajták és fajok kifejlődésében a szaporodásnak sokféle módja van, és a természettudósnak intuitíve éreznie kellene ezt az

igazságot, noha még most nem tudja bebizonyítani Hogyan is bizonyíthatná a jelen észjárás mellett? Az elmúlt idők őskori történetében ritkán és kevés határkövet találunk; és ha a tudomány emberei rá is akadnak valamelyikre, azt tévesen a mi kicsi korszakunk jelzőtáblájának tartják. Még az úgynevezett „világ” (?) történelem is csak igen kicsi mezejét öleli fel a legutolsó, az ötödik Gyökér-Faj majdnem határtalan kiterjedésű felnem-kutatott régióinak. Ennélfogva minden újabb útjelzőt, az ősrégi múlt minden újabb jelét (glyph) hozzáteszik a régi ismeret-készlethez, hogy azt is a már megalkotott felfogásban értelmezzék, és nem vetnek számot azzal, hogy az új jel esetleg egy egészen sajátos gondolat1 Gerald Massey: The Natural Genesis. I k 340 A III. kiadásban ez a mondat így szól: Ezek a fázisok az eszményi világosság tiszta birodalmában keletkeztek stb, stb * A III. kiadásban a szerző neve: Forlong tábornok

* 81 körbe tartozik. Hogyan kerülhet az Igazság valaha is napfényre, ha soha sem változtatnak ezen a módszeren! Kezdetben, mikor a Fa és a Kígyó együttvéve ábrázolták a Halhatatlan Létezést, valóban isteni jelképek voltak. A fa meg volt fordítva, gyökerei az Égből eredtek, és a minden-lét Gyökértelen Gyökeréből nőttek ki. Törzse nőtt és fejlődött a Pleroma síkjait keresztezve, oldalt dús ágakat hajtott, először az alig megkülönböződött anyag síkján és azután lefelé, míg csak az ágak a földi síkot nem érintették. Így az Asvattha-nak, az Élet és a Létezés fájának - a halhatatlanságra csupán ennek elpusztítása vezet - gyökerei felfelé és ágai lefelé nőnek; így mondja a Bhagavat gita. (XV fej) A gyökerek ábrázolják a Legfőbb Létet, vagyis az Első Okot, a LOGOSZ-t; de az embernek eme gyökereken túl kell hatolnia, hogy Krishna-val egyesüljön, aki Arjuna szavaival (XI. fej), „nagyobb Brahman-nál és

az Első Oknál Ő az elpusztíthatatlan, az, ami van, az, ami nincs, és ami ezeken túl van”. Ágai a Hiranyagharba (Brahmâ vagy Brahman a legfelső megnyilvánulásában, mondják Sridhara és Madhusûdana), a legfőbb Dhyan Chohan-ok vagy Dévák. A Védák a levelei Csak az nem tér többé vissza, azaz nem fog többé megtestesülni ebben a Brahmâ „korszakban”-ban, aki a gyökereken túl megy. E fa tiszta ágai csak akkor szennyeződtek be, és vesztették el szűzi tisztaságukat, amikor az Édenkertnek, a mi ádámi fajunknak földi sarát érintették, és akkor alacsonyult le teljesen az Örökkévalóság Kígyója, - az ég-szülte LOGOSZ. A régi időkben, - mikor az isteni Dinasztiák uralkodtak a Földön - a ma félelmetes csúszómászót az isteni Rejtély mélységéből kiáradó első fénysugárnak tekintették. Sokféle formákat adtak neki, és számos természetes jelképet alkalmaztak rá, amint az idő mérhetetlen korszakain áthaladtában,

magából a végtelen Időből - Kala-ból - az emberi gondolkozás-szülte térbe és időbe került. Ezek a formák kozmikus és csillagászati, teisztikus és panteisztikus, elvont és konkrét formák voltak. Sorjában ezekből lett a Sarki Sárkány és a Déli Kereszt, a Piramis Alpha-Draconis-a, és a hindu buddhista Sárkány, mely napfogyatkozáskor mindig elnyeléssel fenyegeti a Napot, de sohasem nyeli el. Addig a Fa örökzöld, mert az élet vizei permetezték; a nagy Sárkány addig isteni volt, amíg a csillagmezőkön innen maradt. De nőtt a fa, és alsó ágai végül is elérték a pokoli régiókat - a mi Földünket. Azután Nidhögg, a nagy kígyó - aki a „Nyomor Csarnokában” (az emberi élet) a gonosztevők hulláit felfalja, mihelyt elmerülnek a „Hwergelmir”-ban, az (emberi szenvedélyek) üvöltő katlanjában - megrágta a Világ-fát. Az anyagiasság férgei lepték el az egykor egészséges és hatalmas gyökereket, és most mind magasabbra és

magasabbra hatolnak fel a törzsbe; ezalatt a Tengerek fenekén összetekerődzött Midgard-kígyó körülfogja a Földet, és mérges leheletével erőtlenné teszi a védekezésre. Az ókor sárkányai és kígyói mind hétfejűek - „minden faj számára egy fej, és minden fejen hét hajszál”, mondja az allegória. Úgy van, Ananta-tól, az Örökkévalóság Kígyójától kezdve, mely Vishnu-t átviszi a Manvantara-n, az eredeti legelső Sesha-tól kezdve, mely hétfejűből a purânai képzeletben „ezer fejűvé” lesz, a hétfejű akkádiai kígyóig. Ez jelképezi a természetben és az emberben levő hét princípiumot; a legmagasabb, azaz a középső fej, a hetedik. Nem a mózesi, vagy a zsidó Sabbat-ról beszél Philo az ő Világteremtésében, amikor azt mondja, hogy a világ befejeztetett „a 6-os szám tökéletes természete szerint”. Mert: Mikor ez az értelem (nous), mely szent egyetértésben van a hetes számmal, bevonult a lélekbe (jobban mondva az

élő testbe), a hatos számot így lebilincseli, és vele mindazt a halandó dolgot is, amit ez a szám alkot. És továbbá: 82 A 7-es szám az egész föld ünnepnapja, a világ születésnapja. Nem hiszem, hogy valaki is a megfelelő kifejezésekkel tudná ünnepelni a 7-es számot. ” (Par 30 és 419 o) A The Natural Genesis szerzője azt gondolja, hogy: A göncölszekere (a Septarshis) hét csillaga és a hétfejű sárkány szemmel látható alapot szolgáltatott arra, hogy a fentebb említett időt a szimbolikus héttel kapcsolták össze. A hét csillag istennője Kep néven az idő anyja volt - innen Kepti és Sebti mind a kettőnek, az időnek és a hetes számnak megjelölésére. Ez tehát a Hét-nek nevezett csillag Az istennő fiát, Sevek-et (Kronos-t) a hétnek, vagy a hetediknek nevezik. Így nevezik Sefekh Abu-t is, aki házát magasan építi, amint a Bölcsesség (Sophia) is hét pillérrel építi házát. Hét első Kronotypus volt, és így az égen

az idő kezdete a hetes számon és néven alapult, mert a csillagok ezt mutatták. A hét csillag évi körforgásában - mintegy a 1 jobb kéz kinyújtott mutató ujjával a felső és alsó égen kört írt le . A hetes szám természetesen hetes mértékre vezetett, arra, amit talán hetesítésnek (Sevening) nevezhetnénk, továbbá arra, hogy a kört tervszerűen hét megfelelő részre osztották, melyekbe a hét nagy csillagképet elhelyezték; így alakult ki az égboltozaton Egyiptom égi heptanomisa. Mikor azután a csillag-heptanomist megbontották, s négy negyedre osztották, néggyel megszorozták, akkor a huszonnyolc jel foglalta el az eredeti hét 2 * csillagkép helyét; ennek feljegyzett eredménye a huszonnyolc napból álló hold-állatkör . A kínai elrendezés szerint a négy hetes a négy világtájon őrködő négy geniusznak jut (A kínai buddhizmusban és az ezotériában a geniuszokat négy Sárkánnyal ábrázolják - ők a Stanzák „Maharaja”-i) Az

északi hét csillagkép együttvéve a Fekete Harcos; a keleti hét (a kínai ősz) a Fehér Tigris; a déli hét a Bíbor Madár; és a nyugati hét (ezt Vernal-nak hívják) az Azúrkék Sárkány. Ennek a négy szellemnek mindegyike a saját heptanomis-ára ügyel fel egy-egy holdhéten keresztül. Az első heptanomis nemzője (a Hét Csillag Typhon-ja) most holdbeli jelleget öltött; ebben a fázisban Sefekh istennő, kinek neve a 7-es számot jelenti, a nőnemű ige vagy a logosz, az Idő anyja helyett, aki mint a Hét Csillag istennője, a megelőző Ige volt”. (L Natural Genesis, II köt 313 o: „Typology of Time”) A szerző kimutatja, hogy Egyiptomban a legrégibb időktől fogva a Göncölszekér istennője és az Idő anyja az „Élő Ige” volt, és hogy „Sevekh Kronus-t, - kinek jelképe a Krokodilus-Sárkány, Saturnus-nak bolygó-előtti alakja volt - hívták fiának és férjének; ő volt az istennőnek Ige-Logosza” (u. o I köt 321 o) Az imént

mondottak egészen világosak, de nem csak a csillagászat ismerete vezette a régieket a Hetesítés műveletéhez. Fő oka sokkal mélyebben fekszik, és majd megmagyarázzuk a maga helyén Az előbbi idézetekkel nem tértünk el a tárgytól. Azért hoztuk fel, mert (a) megmagyarázzák, miért nevezték a teljesen Beavatottat „Sárkány”-nak, „Kígyó”-nak, „Nâga”-nak, és mert (b) azt bizonyítják, hogy Egyiptomban ugyanabból az okból és ugyanazon az alapon használták a legrégibb dinasztiák papjai hetes felosztásunkat, mint mi. De ezt még meg kell világítanunk. Már mondottuk, hogy a Titkos Könyvekben a „Bölcsesség Négy Rejtett Sárkányá-nak” és az „Égi Nâga”-knak hívják azokat, akiket G. Massey a négy világtáj négy geniuszának nevez, a kínaiak pedig a Fekete Harcos, a Fekete Tigris, a Bíbor Madár és az Azúrkék Sárkány néven ismernek. Továbbá azt is mondtuk, hogy a hétfejű vagy hetes SÁRKÁNY-LOGOSZ-t idővel

úgyszólván széthasították négy hetes csoportra vagy huszonnyolc részre. A holdhónapban minden holdhétnek megvan a határozott okkult jellege; a huszonnyolc nap mindegyikének megvannak sajátosságai, mivel mind a tizenkét csillagképnek, akár külön-külön, akár más jegyekkel kapcsolatban, hol jó, hol rossz okkult befolyása van. Ez 1 Ugyanabból az okból is így számítják és osztják fel az emberben levő hét princípiumot, mivel ugyanazt a kört írják le az ember felső és alsó természetében. 2 A hetes felosztás a legrégibb, és megelőzte a négyes felosztást. Gyökere az ősi osztályozásnak * A III. kiadásban ez a mondat így hangzik: „a huszonnyolc jelből álló hold-állatkör feljegyzett eredménye annak, hogy huszonnyolc napot számítottak a holdra vagy hold-hónapra” 83 summája annak a tudásnak, amelyet az ember ezen a földön megszerezhet, mégis kevesen szerzik meg, és még kevesebb az a bölcs, ki a tudás gyökerét

eléri, melyet a nagy GyökérSárkány, ezeknek a látható jeleknek szellemi LOGOSZA, jelképez. De akik eljutnak odáig, azok a „Sárkányok” nevét kapják, és ők a „28 képesség vagy tulajdonság Négy Igazságának Arhatjai”, és így nevezték mindig őket. Az alexandriai neo-platonisták azt állították, hogy valaki csak akkor lehetett igazi Kaldeus vagy Mágus, ha már megszerezte a világ Hét Rektora időszakairól szóló tudományt vagy ismeretet, mert ebben rejlik minden bölcsesség. Jamblichus-nak („Proclus, Timaeus” I könyv) más értelmezést tulajdonítanak, mely azonban nem változtatja meg a jelentést. Azt mondja: Az asszírok nem csak huszonhét miriád évről szóló feljegyzéseket őriztek meg, amint ezt Hipparchos mondja, hanem a Világ Hét Uralkodója összes apocatastasa-iról és időszakairól is. Valamennyi nép és törzs legendái, a művelteké és a vadaké egyaránt, arról tanúskodnak, hogy a Kígyók nagy bölcsességében

és ravaszságában való hit egykor egyetemes volt. A kígyók „varázslók”. Szemükkel hipnotizálják a madarat, és gyakran maga az ember sem tud ellenállni bűvölő hatásuknak; ez a jelkép tehát igen találó. A krokodilus az egyiptomi sárkány. Kettős jelképe volt az égnek és a földnek, a Napnak és a Holdnak, és kétéltű természete miatt Osiris-nek és Isis-nek szentelték Eusebius szerint az egyiptomiak a Napot krokodilustól vontatott hajó kormányosaként ábrázolták, hogy „jelezzék a Nap mozgását a nedvesben (a Térben)” (Prepar. Evang I III 3) A krokodilus ezenkívül még magát Egyiptomot is jelképezte - alsó Egyiptomot, mivel ez volt a mocsarasabb a kettő közül. Az alkimisták másképp értelmezik Azt mondják, a Tér Éterén úszó hajón levő nap szimbolikusan azt jelentette, hogy a hermetikus anyag princípiuma vagy alapja az aranynak, vagy másképpen a filozófiai napnak. A víz, melyben a krokodilus úszik: ugyancsak ez a

folyékonnyá vált anyag vagy víz; maga a hajó, végül, a természet hajóját ábrázolja, melyben a nap, vagyis a kénes, tüzes princípium kormányosként működik: mert a nap irányítja a munkát a nedvességre vagy higanyra * való hatásával. Ezt csak az alkimisták értik meg A Kígyó csak a középkorban lett a rossz és az Ördög ábrázolója és jelképe. Az első keresztények és az ophita gnosztikusok Logosza kettős volt: a Jó és a Rossz Kígyó, az Agathodaemon és a Kakodaemon. Ezt bizonyítják Marcus-nak, Valentinus-nak és másoknak írásai, különösen azonban a Pistis Sophia, mely határozottan a kereszténység legelső századaiból való dokumentum. A Porta Pia közelében 1852-ben felfedezett egyik sír márvány koporsóján a Mágusok imádásának jelenetét látjuk, „vagy pedig", jegyzi meg az elhunyt C W King, a „The Gnostics" c. munkájában, „ennek a jelenetnek előképét, az Új Nap Születését” A mozaik padlón

különös rajzot találtak, mely (a) vagy a csecsemő Harpocrates-t szoptató Isis-t, vagy (b) a csecsemő Jézust tápláló Madonnát ábrázolhatta. A nagy szarkofágot körülvevő kisebb szarkofágokban tizenegy ólomlemez tekercset találtak, s ezekből három még olvasható *. Tartalmukat egy sokat vitatott kérdés döntő bizonyságának tekinthetjük, mert megmutatja, hogy az első keresztények vagy jóhiszeműen pogányok voltak a VI századig, vagy hogy a dogmatikus kereszténység teljes egészében kölcsönvett dolog, és a Nap, a Fa, a Kígyó, a Krokodilus és a többi, mindenestül átment a keresztény vallásba. * A III. kiadásban Mercury nagy kezdőbetűvel, a bolygó jelentésében, míg „mercury” higanyt jelent A német kiadásban, mely hű fordítása a III. kiadásnak, tehát Merkur-ral fordították * A III. kiadásban ez a mondat így szól: A nagy szarkofágot körülvevő kisebbekben találtak sok ólomlemez tekercset, amelyekből tizenegynek a

szövege még olvasható 84 Az első ólomlemezen látjuk Anubis-t. tekercset tartva; lábánál két női mellszobor; mindezek alatt két kígyó. egy múmia módra bepólyázott holttest körül fonódva A második tekercsen Anubis feltartja kezében a keresztet, az „Élet Jelét” Lába alatt hulla fekszik, melyet egy óriási kígyó, az Agathodaemon, a holtak őre többszörösen körülfon. A harmadik tekercsen Anubis karján hordja * egy teljes latin keresztnek. körvonalát Az isten lábánál romboid, az egyiptomi „Világtojás” van, és körbe csavarodó kígyó mászik feléje. A mellszobrok alatt az ω betű ismétlődik hétszer egy sorban, ami a „nevek”-re emlékeztet. Igen figyelemre méltó az első Anubis lábszárain levő látszólag palmyrai betűk sora is. Ami a kigyó ábráját illeti, feltéve, hogy ezek a talizmánok nem az isis-i, hanem az újabb ophita vallásból erednek, ez az ábra igen könnyen jelentheti „az Igazi és

Tökéletes Kígyót”, mely a benne bízók lelkeit a test Egyiptomából és a Halál Vörös Tengerén át az Ígéret földjére vezeti, megmentve őket útjukban a Pusztaság Kígyóitól, azaz a Csillagok Uralkodóitól. (Kings „Gnostics” 366. o) És ez az „Igazi és Tökéletes Kígyó”: a hét-betűjű Isten, akit most Jehovah-nak tartanak, és Jézusnak is, aki vele egy és ugyanaz. A Pistis Sophia-ban, mely a Szent János Jelenések könyvénél régebbi munka és úgy látszik, ugyanabból az iskolából való, Christos * ehhez a hét-magánhangzós istenhez küldi a beavatásra pályázót. A „Hét Mennydörgés (Kígyója) ejtette ki ezt a hét magánhangzót”, de „Pecsételd be, amiket a hét mennydörgés szála, és azokat ne írd meg”, mondja a Jelenések könyve 1. Keresitek-e ezeket a rejtélyeket? - kérdi Jézus a Pistis Sophia-ban. „Nincs ezeknél (a hét magánhangzónál) felségesebb rejtély, mert ezek viszik lelketeket a Világosságok

világosságára" - azaz az igazi bölcsességre „Ennélfogva az összes rejtélyek közt, melyeket kerestek, a Hét Magánhangzónak és NEGYVENKILENC Hatalmának, és számainak rejtélye a legfelségesebb”. Indiában ez volt a Hét Tűznek és negyvenkilenc tüzének vagy megnyilvánulásának, vagy ami ugyanaz, „számáinak” * rejtélye. Ezt a két magánhangzót Indiában az ezoterikus buddhisták, valamint Egyiptom, Kaldea és minden más ország Beavatottjai az Örökkévalóság Kígyója hét feje búbján levő Swastika jellel ábrázolják. A hermetikus írások szerint a „halandó” halála utáni felszállásakor, a hét zónák mindegyikén „lelkeiből” (vagy princípiumaiból) egyet-egyet elhagy, míg elérkezve az összes zóna fölötti síkra megállapodik, mint a feltétlen bölcsességnek nagy Alaknélküli Kígyója - vagyis mint az Istenség maga. A hétfejű kígyónak egynél több jelentése van az Ősi tanításokban. Ő a hétfejű Draco,

minden feje egy-egy csillag a Kis Medvében; de főképpen a Sötétségnek (t i a felfoghatatlannak és megérthetetlennek) Kígyója volt, hét feje a hét Logosz volt - az egy és első megnyilvánult Világosságnak, az egyetemes Logosz-nak viszszatükröződései. * A III. kiadásban ez a mondat így szól: A harmadik tekercsen ugyanaz az Anubis karján hosszúkás tárgyat tart úgy, hogy az alaknak a körvonalait teljesen latin keresztté változtatja át * A III. kiadásban a „Christos” szó helyett „az Első Misztérium” 1 L. János Jelenések 10 4 v (ford) * Az I. kiadásban „numbers” helyett „members” A III kiadás kijavította ezt a sajtóhibát, és mi is így fordítjuk. 85 11. FEJEZET Demon est deus inversus Ez a szimbolikus mondat sokféle formájában határozottan igen veszedelmes és romboló (iconoclastic) valamennyi dualisztikus későbbi vallásra - vagy inkább teológiára - nézve, de különösen a kereszténység megvilágításában. De

nem volna sem igazságos, sem helyes, ha azt mondanánk, hogy a kereszténység foganta és szülte a Sátánt. A SÁTÁN mindig létezett mint ellenség, azaz mint ellenálló Erő, melyet a Természetben levő dolgok egyensúlya és összhangja kíván meg - amint az Árnyék szükséges, hogy vakítóbb legyen a Világosság, az Éjszaka, hogy jobban kiemelje a Nappalt, a hideg, hogy annál jobban méltányoljuk a meleg kellemes voltát. A homogeneitás egy és oszthatatlan Ha azonban a homogén Egy és Feltétlen nem pusztán szókép, és ha a heterogeneitás kettős megnyilvánulásában az ő szülöttje - kétágú árnyéka vagy visszaverődése, - akkor ennek az isteni Homogeneitásnak is magába kell zárnia a jónak és a rossznak lényegét. Ha „Isten” Feltétlen, Végtelen, és a Természetben és világegyetemében levő mindennek Egyetemes Gyökere, honnan ered a Rossz, a Gonosz, ha csak nem a feltétlennek abból az „Arany Méhéből”? Tehát kénytelenek

vagyunk vagy elfogadni, hogy a jónak és a rossznak, Agathodaemon és Kakodaemon kiáradása a Létezés Fája egy és ugyanazon törzsének hajtásai, vagy megnyugodni abban a képtelenségben, hogy két örök Feltétlenben higgyünk! Mivel a gondolat eredetét egészen az emberi elme kezdetéhez kell visszavezetnünk, csak helyén való, hogy addig is a közmondásos ördögnek megadjuk a magáét. Az ókor nem tudott a „gonoszságnak" teljesen és feltétlen rossz, különálló „istenéről”. A pogány gondolat a jót és a rosszat ikertestvéreknek ábrázolta, kik közös anyjuktól - a Természettől születtek; mihelyt ez a gondolat elvesztette archaikus jellegét, a Bölcsesség is Bölcseletté vált. Kezdetben a jónak és a rossznak jelképe tisztán csak elvontságok voltak: a Világosság és a Sötétség Később a legtermészetesebb és mindig ismétlődő időszakos kozmikus jelenségekből választottak számukra jelképeket - a Nappalt és az Éjjelt,

avagy a Napot és a Holdat. Azután a Napés a Holdbeli istenségek seregeivel ábrázolták, és a Sötétség Sárkányát ellentétbe hozták a Világosság Sárkányával. (L I könyv, V és VII Stanza) A Sátán Serege éppúgy Istennek egyik fia, mint Bni Alhim Serege, s Isten e fiai, eljöttek, hogy „udvaroljanak az Úr előtt”. (I Job II.) Az „Isten fiai” csak azután lesznek „Bukott Angyalok"-ká, miután észrevették, hogy az emberek lányai szépek. (Genezis VI) A hindu filozófiában a Sura-k a legelső és a legfénylőbb istenek közül valók, és csak akkor válnak Asura-kká, mikor a brahmanai képzelet trónjuktól megfosztja őket A Sátán addig nem vett fel egyéni, emberi alakot, amíg az ember nem teremtett „egy élő, személyes Isten"-t, és ekkor is csak azért, mert nagy szükség volt rá. Takaró kellett, bűnbak a kegyetlenségek, tévedések és nagyon is nyilvánvaló igazságtalanságok megmagyarázására, amelyeket az követ el,

akit a feltétlen tökéletességnek, kegyelemnek és jóságnak mondottak. A filozofikus és logikus panteizmus elhagyásának első karmikus következménye volt a lusta ember támaszára alkotott „irgalmas atya a Mennyekben”, kinek tettei azonban, mint a Natura naturans, a „bájos de jéghideg anya”, napról-napra, óráról-órára meghazudtolják létezését. Ez vezetett az első ikrekhez: Osiris-Typhonhoz, Ormazd-Ahrimanhoz és végül Káin-Ábelhez, valamint az összes többi ellentétekhez Istent, aki kezdetben azonos jelentésű volt a Természettel, végül mint Teremtőt, annak alkotójává tették. Pascal igen ravaszul oldja meg a nehézséget, mondván: „A természetnek 86 vannak tökéletességei, és ebből látjuk, hogy Isten képmása, és vannak hibái, melyekből látjuk, hogy csupán a képmása”. Mennél messzebbre megyünk vissza a történelem-előtti kor sötétségébe, annál filozofikusabb a későbbi Sátán előképe. Az első egyéni,

emberalakú „Ellenség”, kivel a régi purânai irodalomban találkozunk, egyik legnagyobb Rishi-je és Jógija a „Küzdelemokozó"-nak nevezett: Nârada. És ő egy Brahmâputra, a hím Brahmâ egyik fia. De róla majd későbben szólunk Hogy kicsoda valóban a nagy „Csaló”, az minden régi kozmogóniából vagy Szentírásból kitűnik, ha abban nyitott szemmel és előítélet nélkül keressük. A nagy csaló az emberi alakba öltöztetett Demiurgos, Égnek és Földnek Teremtője, ha elválasztják társ-Teremtőinek gyűjtő értelemben vett Seregétől, akiket úgyszólván képvisel és egybefoglal. Ma ez a teológiák Istene „A gondolat a kívánság atyja” *. Réges-régen filozófiai szimbólum volt, a fonák emberi képzelet kényére hagyva; azután gonosz, csaló, ravasz és féltékeny Istenné alakították át. Mivel Sárkányokat és más bukott angyalokat e mű egyéb részeiben írunk le, itt csak néhány szót kell mondanunk a sokat

rágalmazott Sátánról. A tanítványnak érdemes megjegyeznie, hogy a keresztény népeket kivéve, a mai napig minden más népnél az Ördög nem rosszabb lény, mint az úgynevezett Teremtő kettős természetében rejlő ellenszegülő megnyilvánulás. Ez csak természetes Nem lehet azt állítanunk, hogy Isten az egész Világegyetem szintézise, Mindenütt-jelenlevő, Mindentudó és Végtelen, és azután elválasztani őt a rossztól. Mivel sokkal több rossz van a világon, mint jó, logikai alapon következik, hogy Isten vagy szükségképpen magába zárja a rosszat, vagy ő maga a rossznak közvetlen oka, különben le kell mondania feltétlenségéről. Ezt a régiek oly helyesen fogták fel, hogy filozófusaik, - kiket most a kabbalisták követnek, - a rosszat úgy határozták meg, hogy Istennek, vagyis a Jónak visszája, és Demon est Deus inversus nagyon régi közmondás. Valóban a rossz csak ellenszegülő, vak erő a természetben; a visszahatás, az

ellenkezés és az ellentét, - egyesek számára a rossz, másoknak a jó. Nincsen malum in se; csak a világosságnak van árnyéka, s nélküle világosság nem létezhetnék, még a mi felfogásunkban sem. Ha a rossz eltűnne a Földről, a jó is eltűnne vele együtt. A „Vén Sárkány” tiszta szellem volt, mielőtt anyaggá vált, passzív volt, mielőtt aktív lett. A szíriai-kaldeai mágiában Ophis és Ophiomorphos egyesítve vannak az állatövben a kétnemű Virgo-Scorpio jegyében. A földön való bukása előtt a „Kígyó” OphisChristos volt, és bukása után vált Ophiomorphos-CHRESTOS-szá A kabbalisták elméletei szerint a Rossz ellenszegülő Erő, de ugyanakkor szükséges a Jóhoz, mert megadja neki az életerőt, és csakis általa létezik. Az élet nem volna lehetséges (Mayavikus értelemben) Halál nélkül, vagyis a megújhodás és újraépítés rombolás nélkül. A növények elpusztulnának az örökös napfényben, és ez történne az

emberrel is, aki automatává válna, ha nem gyakorolná szabad akaratát, és nem vágyódna arra a napfényre, mely elveszítené létjogát és értékét, ha csak világosság létezne. A jó csakis az előlünk örökké rejtettben végtelen és örök és ezért képzeljük el öröknek. A megnyilvánult síkokon az egyik ellensúlyozza a másikat Kevés olyan teista és személyes Istenben hívő van, aki a Sátánt nem tartja Isten árnyékának, vagy aki - összetévesztve a kettőt - nem hiszi azt, hogy joggal imádkozhat ehhez a bálványhoz, segítségét és védelmét kérve gonosz és kegyetlen tettei gyakorlására és a büntetés elkerülésére. Sok keresztény szív napról-napra a „Mi Atyánkhoz, ki a Mennyekben van" és nem az Ördöghöz intézi e szavakat: „Ne vígy minket a kísértetbe”. Ezeket a Megváltójuknak tulajdonított * A III. kiadásban ez a mondat így szól: „A kívánság a gondolat atyja” 87 szavakat ismételve, nem is

gondolnak arra, hogy Jakab, „az Úr testvére", e szavak jelentésének homlokegyenest ellentmond: Senki ne mondja, midőn kísértetik: az Istentől kísértetem, mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kisért. (Jakab levele, I 13) Miért mondják tehát azt, hogy az Ördög kísért bennünket, mikor az Egyház, Krisztus tekintélyére támaszkodva, tanítja, hogy Isten az, aki kísért? Üssünk fel akármilyen vallásos könyvet, melyben a „kísértés”-t teológiai értelmében fejtegetik, és mindig két meghatározást találunk: (1) „Azok a büntetések és csapások, melyekkel Isten próbára teszi népét”. (2) „Azok az eszközök és csábítások, melyeket az Ördög alkalmaz, hogy tőrbe csalja és elcsábítsa az emberiséget”. (Szt Jakab, I 2, 12 és Máté, VI 13) Ha szó szerint vesszük, akkor Krisztus és szt. Jakab tanítása ellentmond egymásnak, és milyen dogmával egyeztethetjük a kettőt, ha az okkult

jelentést elvetjük? Igazán bölcs az a filozófus, aki e kétféle csábítás közben meg tudja határozni, mikor áll félre az Isten, hogy helyet adjon az Ördögnek! Ha tehát azt olvassuk, hogy „az ördög hazug és ő a hazugság szülője”, azaz a MEGTESTESÜLT HAZUGSÁG, és ha ugyanakkor azt is halljuk, hogy a Sátán - az Ördög - Istennek egyik fia volt és a legszebb az ő arkangyalai között, akkor magyarázatért inkább a panteizmushoz és a pogány filozófiához fordulunk, mintsem elhigygyük, hogy az Atya és a Fiú egy gigantikus, megszemélyesített és örök HAZUGSÁG. Mihelyt a Genezis kulcsa kezünkben van, a tudományos és szimbolikus Kabbala leleplezi a titkot. Az Édenkert nagy Kígyója és az „Úr Isten” azonosak, és azonosak Káin és Jehova is - az a Káin, akiről a teológia azt mondja, hogy „gyilkos” volt és HAZUDOTT Istennek! Jehova kísérti meg Izrael királyát, hogy számlálja meg népét, és más helyen a Sátán kísérti

ugyanerre. Jehovah a tüzes kígyókká vált, hogy megharapja azokat, akikkel nincsen megelégedve, és Jehovah van az érckígyóban, mely meggyógyítja őket Ezek a rövid és látszólag ellenmondó állítások az Ótestamentumban, (ellenmondók azért, mert a két Erőt elkülönítik ahelyett, hogy egy és ugyanazon dolog két megnyilvánulásának tekintenék), az exoteriától és a teológiától a felismerhetetlenségig eltorzított visszhangjai a természet egyetemes és filozófiai alapelveinek, melyeket a régi Bölcsek olyan helyesen fogták fel. Ugyanezen az elvi alapon nyugszanak a Purâna-k különféle megszemélyesítései, csakhogy ez az alap sokkal szélesebb és filozófiai szempontból sokkal többet mondó. Így Pulâstya, „Istennek egyik fia”, - az első leszármazottak egyike - a Démonoknak, a Râkshasa-knak, az emberek kísértőinek és elnyelőinek az őse. Pisâcha (egy női démon) Daksha-nak, az „Isten fiak” egyikének, tehát egy Istennek a

leánya, és valamennyi Pisâcha anyja. (Padma Purâna) A Purâna-kban az úgynevezett Démonok igen különös ördögök, ha az ilyen teremtésekről alkotott európai és ortodox álláspontból ítéljük meg őket, mivel valamennyit - a Dânava-kat, a Daitya-kat, a Pisâcha-kat és a Râkshasa-kat - végtelenül jámboroknak ábrázolják, akik a Védák szabályait követik, sőt egyesek közülük nagy jógik is. De szembe helyezkednek a papsággal és Szertartásokkal, az áldozatokkal és a formaságokkal - amint ezt a legnagyobbik jógik Indiában manapság is teszik - és nincs tiszteletük rovására, hogy kasztba nem tartoznak, szertartást nem végeznek; ezért nevezik azokat a purânai óriásokat és titánokat Ördögöknek. A misszionáriusok, kik mindig lesben állnak bizonygatni, ha csak lehet, hogy a hindu hagyományok csupán a zsidó Biblia visszaverődései, egész regényt szőttek arról az állítólagos azonosságról, mely Pulâstya és Káin, valamint a

Râkshasa-k és a kainiták, az „átkozottak”, a Noé vízözönének okozói között van, (L. Abbé Gorressio művét, aki „etimologi88 zálja” Pulâsthya nevét, hogy ez a „kiutasítottat” jelenti, tehát Káint, ha úgy tetszik). Pulâstya Kedara-ban lakik, mondja a szerző, ez pedig „felásott helyet”, bányát jelent, és Káin a hagyomány és a biblia szerint is az első fémmunkás és bányász! Nagyon valószínű, hogy a Bibliában említett Gibborim-ek (az óriások) a hinduk Râkshasa-i, sőt még biztosabb az, hogy ők atlantiak, és az elsüllyedt fajokhoz tartoznak. Akárhogy is van, nincs olyan Sátán, aki állhatatosabb lenne ellenségeinek rágalmazásában, gonoszabb gyűlöletében, mint a keresztény teológusok, mikor őt, mint minden rossznak szülőjét átkozzák. Vessük össze az Ördögre halmozott szitkaikat és az Ördögről formált véleményüket a purânai bölcsek filozófiai nézetével és krisztusi szelídségével Mikor

Parâsara, kinek atyját felfalta egy Râkshasa, azon volt, hogy az egész fajt (mágia segítségével) elpusztítsa, nagyatyja, Vasishta, néhány sokat sejtető szót szólt hozzá. Tudtul adja a haragos bölcsnek, aki bevallotta szándékát, hogy Rossz és Karma van, de „gonosz szellemek” nincsenek. Azt mondja: * Csillapítsd haragod. A Râkshasa-k nem a bűnösök; atyád halála a Karma műve volt A harag az ostobák szenvedélye; nem illik a bölcs emberhez. Kérdezhetjük-e ki ölte meg ezt vagy azt? Minden ember saját tetteinek következményeit aratja. A harag, fiam, elpusztít mindent, amit az ember elért és megakadályozza őt a felszabadulás elnyerésében. A bölcsek kerülik a haragot Ne légy te, gyermekem, befolyásának alávetve Ne pusztíts el még többet a sötétség eme ártalmatlan szellemeiből, hagyj fel áldozatoddal. Irgalom az igazak hatalma (Vishnu Purâna, I könyv, I fej) Tehát minden ilyen „áldozat” vagy Istenhez intézett,

segítséget kérő ima, semmi egyéb, mint a fekete mágiába tartozó ténykedés. Parâsara személyes bosszúvágyból a Sötétség Szellemeinek elpusztításáért imádkozott. Pogány-nak nevezik, és a keresztények, mivel pogány, az örök pokolra kárhoztatták Mégis, mennyiben jobb az uralkodók és hadvezérek imája, akik minden csata előtt ellenségeik pusztulásáért fohászkodnak? Ilyen ima minden esetre a legrosszabb fajtájú fekete mágia, elrejtve, mint a démoni „Mr. Hyde” az álszenteskedő „Dr Jekyll” mögött. Az emberi természetben a rossz csak az anyag és a Szellem polaritását jelenti, a létért való küzdelmet, mely az Időben és a Térben megnyilvánult két Princípium közt folyik; e két princípium magában véve csak egy, amennyiben a Feltétlenben gyökereznek. A Kozmoszban az egyensúlyt fenn kell tartani. A két ellenkező erő működése harmóniát hoz létre, mint a centripetális és centrifugális erők, amelyek

kölcsönösen egymástól függvén, szükségesek egymás számára, „hogy mindketten létezhessenek”. Ha az egyiket megakasztanák, a másik működése azonnal önmagát pusztítaná el. Miután a Sátánnak nevezett megszemélyesítést eléggé fejtegettük hármas szempontjából - az Ótestamentum, a keresztény teológia, és a régi pogány felfogás szempontjából, az Isis Unveiled II. köt X fejezetére utaljuk azokat, akik többet akarnak tudni felőle Lásd továbbá a jelen munka II. kötetének II részét Igen fontos okból érintettük e tárgyat, és iparkodtunk újabb magyarázatokat adni. Mielőtt a fizikai és isteni ember fejlődésére áttérhetnénk, először is teljesen meg kell értenünk a ciklikus fejlődés gondolatát, hogy megismerjük a jelen fajt megelőző négy faj filozófiáját és hitét, és hogy tudjuk, hogyan gondolkoztak azok a titánok és óriások - óriások valóban mind értelemre, mind testre nézve. Az egész ókort átitatta

az a filozófia, mely a szellemnek az anyagba való szállását (involution) tanítja, t i a fokozatos ciklikus leszállást, vagyis az aktív, öntudatos fejlődést Az alexandriai gnosztikusok meglehetősen felfedték a beavatások titkát, és feljegyzéseikben minduntalan előfordul az „Aeonok lecsúszá* A III. kiadásban ehelyett: Destiny (Karma) = Sors (Karma) 89 sa” *, kettős minőségükben értve őket, mint Angyali Lényeket és Korszakokat, az egyik természetes kifejlődése lévén a másiknak. Viszont a keleti hagyományokban a „fekete víz” - a két Keletet elválasztó óceánok - mindkét oldalán; szintén sűrűn előfordulnak a Pleroma, az istenek és a Dévák bukásáról szóló allegóriák. Ezek a hagyományok egytől-egyig úgy allegorizálták és megmagyarázták a BUKÁST, hogy ez a tanulás és ismeretszerzés vágya - a TUDÁSVÁGYA Ez az értelmi fejlődésnek természetes következménye, a szellemi átalakul az anyagivá vagy fizikaivá

Az anyagiságba való leszállásnak és a szellemiségbe való újrafelszállásnak ugyanaz a törvénye jutott érvényre a keresztény korszakban is, az ellenhatás éppen csak most állt meg, a mi saját alfajunkban. Amit körülbelül tíz évezreddel ezelőtt allegorizáltak Pymander-ben, hármas értelmezés szempontjából, és ami csillagászati, antropológiai, sőt alkímiai tény feljegyzésére szolgált, t. i a hét tűzkört áttörő hét rektorról szóló allegória, azt egyetlen egy anyagias és antropomorfikus magyarázattá törpítették: az Angyalok lázadásává és bukásává A többértelmű, mélyen filozófiai elbeszélés „az Ég és a Föld Házassága”, költői alakjában, azaz a természet szeretete az Isteni forma iránt, és a természetben visszatükröztetett, saját szépségétől elragadtatott „Mennyei Ember” - vagyis az anyagba vont Szellem - a teológia kezén immár: „Jehovának nem engedelmeskedő hét Rektor lett,

öndicsőítésük sátáni büszkeséget szült, s ezt bukásuk követette; Jehovah ugyanis nem engedte, hogy rajta kívül másra is pazarolják a tiszteletet”. Röviden, a szépséges Bolygói Angyalokat, a régiek dicső ciklikus aeonjait, egybefoglalták legortodoxabb alakjukba, Samael-be, aki a Talmud szerint a Démonok feje: „Az a nagy, tizenkét szárnyú kígyó, amely bukásában magával rántja a naprendszert, vagyis a Titánokat”. De Schemal, Samaelnak alteregója és sabai alakja, filozófiailag és ezoterikusan, az asztrológiai rossz aspektusú „évet” jelentette, a természetben kikerülhetetlen bajokkal terhes tizenkét hónapjával vagy szárnyával. Az ezoterikus teogóniában pedig (l Chwolson, NABETHEAN AGRICULTURE, II. köt 217 o) Schemal és Samael egy-egy külön istenséget jelentett A kabbalistáknál ők a „Föld Szelleme”, a személyes isten, aki a földet kormányozza, tehát tényleg azonos Jehovah-val. A talmudisták ugyanis maguk mondják,

hogy SAMAEL a hét Elohim egyikének isten-neve. Ezenkívül a kabbalisták szerint mind a kettő t i Schemal és Samael, Szaturnusznak, CHRONOS-nak szimbolikus formája, a tizenkét szárny a tizenkét hónapot jelenti, és a jelkép a maga egészében egy faj-ciklust ábrázol. Jehovah és Szaturnusz glyphikusan is azonosak. Ez viszont egy római katolikus dogmától való igen különös levezetésre visz. A latin egyházba tartozó sok neves író belátja, hogy van különbség, és kell is különbséget tenni az urániai Titánok, a vízözön előtti óriások (szintén Titánok) és ama vízözön utáni óriások között, akikben ők (a római katolikusok) a mítoszbeli Ham-nak utódait akarják látni. Világosabban mondva különbséget kell tenni - a ciklikus törvénytől irányított - Kozmikus legelső ellentétes Erők, az atlanti ember-óriások, és a vízözön utáni, akár jobb, akár balkézről való nagy adeptusok között. Ezek az írók azt is mondják, hogy

Mihály is Titán, „a harcoló Égi Seregek, Jehovah testőrségének generalissimusa” (l. de Mirville), csakhogy mellékneve előtt az „isteni” jelzőt viseli Így tehát a mindenütt „isteni Titánoknak” nevezett „Uranidák”, akik fellázadtak Kronosz (Szaturnusz) ellen, és ezért szerepelnek Samael (aki maga is egy Elohim, és gyüjtő értelemben véve Jehovah-val azonos jelentésű) ellenségeiként, azonosak Mihállyal és seregeivel. Röviden: a szerepeket felcserélik, a harcosokat összetévesztik, és a kutató nem tudja tisztán megkülönböztetni, ki micsoda. Az ezoterikus magyarázat azonban teremthet talán némi rendet ebben a zavarban, amelyben Jehovah-ból Szaturnusz lesz, Mihály és seregéből a Sátán és a lázadó angyalok, mert a vakbuzgó hívők meggondolatlan buzgalma minden * A III. kiadásban: Aeonok leesése 90 pogány istenben ördögöt akar látni. Az igazi jelentés sokkal filozofikusabb, és az első (angyali) „Bukás”-ról

szóló legenda tudományos színezetet kap, ha helyesen fogják fel Kronosz jelenti a felosztott Időn és Téren túli (ennélfogva változatlan) kezdet és vég nélkül való állandóságot. Azokról az „Angyalok”-ról, geniuszokról, vagy Dévákról, akik azért születtek, hogy a térben és időben cselekedjenek, azaz hogy a szellem feletti síkok hét körét áttörve, a megnyilvánult vagy körülhatárolt, föld feletti régiókba érjenek, allegorikusan úgy mondják, hogy fellázadtak Kronosz ellen, és harcoltak * az (akkori) élő, legfőbb Isten ellen. Viszont mikor Kronoszról azt mondják, hogy megcsonkította atyját, Uránuszt, a jelentése igen egyszerű: az Abszolút Idő az allegória szerint véges és feltételes idővé válik; az egészből egy részt elragadnak, mutatván azt, hogy Szaturnusz, az Istenek atyja, az Örök Állandóságból korlátolt időszakká változott át. Kronosz kaszájával még a leghosszabb és (nekünk) végtelennek látszó

ciklusokat is levágja, amelyek azonban az Örökkévalóságban mégis határoltak, és ugyanazzal a kaszával leteríti a leghatalmasabb lázadókat is. Valóban, egyetlen egy sem fogja kikerülni az Idő kaszáját! Dícsérd vagy ócsárold az istent vagy isteneket: ez a kasza nem fog inogni fel- vagy leszálló útjában a másodperc milliomod részéig sem. Hesiodos Theogoniájának Titánjai: India Sura-inak és Asura-inak görög másolatai. Ezekből a Hesiodos-féle Titánokból, az Uranidák-ból, valamikor csak hatot ismertek; nemrég egy görög mítoszt tárgyaló töredékből rájöttek azonban, hogy heten voltak - a hetedik neve Phoreg. Így a Hét Rektorral való azonosságuk teljesen bebizonyult A „Mennyei Háború" és a BUKÁS eredetét, véleményünk szerint elkerülhetetlenül Indiában kell keresnünk, és talán sokkal régebbi időkben, mint a róla szóló purânai elbeszélések. Mert a TARAMAYA * egy későbbi korszakban volt, és majdnem minden

kozmogóniában három külön háborúval találkozunk. Az első háború az idő éjjelében folyt le az istenek és az Asura-k között, és egy „isteni évig” tartott 1. Ez alkalommal a Daitya-k, Hrada vezetésével leverték az istenségeket Ezután a legyőzött istenek csellel megverték az Asura-kat, Vishnu segítségével, akihez pártfogásért folyamodtak. A Vishnu Purâna-ban a két háború között nincsen időköz Az Ezoterikus Tanítás szerint az első háború a Naprendszer építése előtt folyt le; a második a földön, az ember „teremtése”-kor, és egy harmadik háborút is említenek, mely a negyedik faj végén vívódott a negyedik faj és az ötödik faj adeptusai között, vagyis a „Szent Sziget” Beavatottjai és Atlan* A III. kiadásban ez a mondat így szól: és harcoltak az Oroszlán ellen, aki stb A III. kiadásban és H P B Glossary-jában: Târakâmaya 1 „Brahmâ egy nappala” 4.320000000 évig tart - szorozzuk ezt meg 365-tel! Az

Asura-k (nem istenek, hanem démonok) itt ők mégis Sura-k, rangban felsőbbrendűek, mint az olyan másodrangú istenek, amilyeneket a Védák nem is említenek. A háború tartama megmutatja jelentőségét, valamint azt is, hogy a harcolók csupán a megszemélyesített kozmikus erők. Nyilvánvalóan felekezeti okokból és teológiai gyűlöletből történt, hogy a csalóka formát, melyet Vishnu Mayamoha öltött magára, a régi szövegek későbbi újrarendezésében Buddhának és a Daitya-knak adták a Vishnu Purâna-ban, feltéve hogy ezt nem Wilson képzelete szülte. Ő azt is hitte, hogy a Bhagavad gita-ban talált utalást a buddhizmusra, pedig csak összetévesztette a buddhistákat a régebbi Chârvâka materialistákkal, amint ezt K. T Telang bebizonyította Ezt a verziót a többi Purâna-ban sehol sem találjuk, még ha erre a „Vishnu Purâna”-ból következtetni is lehetne, amint Wilson állítja; ennek a Purâna-nak fordítása, különösen a III. Könyv,

XVIII fejezete, amelyben a tiszteletes orientalista önkényesen Buddhát szerepelteti, amint a buddhizmusra tanítja a Daitya-kat - még egy másik „nagy háborút” is támasztott, még pedig közte és Vans Kennedy ezredes között. Az utóbbi nyilvánosan vádolta Wilsont a purânai szövegek tudatos elferdítésével Az ezredes Bombay-ban, 1840-ben ezt írta: „Határozottan állítom, hogy a Purâna-k nem tartalmazzák azt, ami Wilson állítása szerint bennük van. amíg ő elő nem mutatja ezeket a szövegrészeket, szabad legyen ismételnem előbbi következtetésemet t. i hogy Wilson tanár csakis önkényes feltevésekre és alaptalan állításokra támaszkodva véli, hogy a Purâna-k, amint őket ma ismerjük, a nyolcadik és tizenhetedik század közti (K. u) időben összetákolt művek, továbbá, hogy az erről szóló érvelése egyrészt értéktelen, hamis és ellenmondó, másrészt pedig valószínűtlen”. (L Vishnu Purâna, ford Wilson, kiadta Fitzedward

Hall, V köt Függelék) * 91 tisz Varázslói között. Szemügyre vesszük az első küzdelmet, amint Parâsara elbeszéli, és iparkodni fogunk szétválasztani a szándékosan egymásba szőtt két leírást. Azt mondja, hogy az istenek nem tudták elpusztítani a Daitya-kat és Asura-kat, mert ezek, ki-ki a maga rendje (Varna) szerint, teljesítették kötelességüket és követték a szent írásban előírt ösvényt, vallásos bűnbánatot is tartva. (Furcsa ez démonok részéről, ha ugyan azonosak a mi ördögeinkkel, amint ezt állítják). Az isteneknek Vishnu-hoz intézett imái igen különösek, mivel egy antropomorfikus istenről alkotott gondolatokat tartalmaznak. Vereségük után a legyőzött istenek a „Tejes Óceán” (az Atlanti-óceán) 1 északi partjára menekültek, és sok kérést intéznek „a legfőbb lényhez, az isteni Vishnu-hoz”. Többek között ezt is: * Dicsőség neked, ki a szentekkel egy vagy, kinek tökéletes természete örökké

áldott . Dicsőség neked, ki egy vagy a kettősnyelvű, szenvedélyes, kegyetlen, az élvezetekben telhetetlen és gazdagságban bővelkedő Kígyó fajjal. Dicsőség neked ó Uram aki szín és kiterjedés, nagyság (ghana) vagy bármely kifejezhető tulajdonság nélkül vagy, és kinek anyagát (essence) (rupa-t), mely a tiszták legtisztábbja, csak a szent Paramarshi-k (a bölcsek vagy Rishi-k legmagasztosabbjai) foghatják fel. Meghajolunk előtted, a meg-nem-teremtett, el-nem-romló (avyava) Brahma mivoltodban, aki testünkben és minden más testben és minden élőlényben benne vagy, és kívüled nem létezik semmi más. Dicsőítjük ezt a Vasudeva-t, mindenek urát, aki szeplőtlenül mindennek magva, a feloszlástól ment, meg-nem-született, örök; mivel lényegben (essence): Paramapadâtmavat (a szellem * állapota fölött) és anyagban és állagban (rupa), ennek (a világegyetemnek) összesége. (Vishnu * Purâna, III. köt XVII fej) Ezt példaképpen

idéztük, hogy megmutassuk, milyen tág teret nyújtanak a Purânák minden olyan európai vakbuzgónak ellenséges és téves bírálatára, aki idegen vallást tisztán csak külső látszatáról ítél meg. Mert aki megszokta, hogy gondosan elemezze azt, amit olvas, első tekintetre látja annak a gondolatnak következetlenségét, hogy a „Megismerhetetlen”, az alaktalan és tulajdonságoktól ment FELTÉTLEN, aminek a vedantisták BRAHMA-t írják le, azonos legyen „a kettősnyelvű kegyetlen és telhetetlen kígyó-fajjal”, mert így az elvontat a konkréttel társítjuk, és mellékneveket adunk annak, ami minden korlátozástól ment és feltétlen. Még Dr Wilson is, az a tudós, aki annyi esztendőt töltött Indiában a brahmanok és a punditák között, és akinek tájékozottabbnak kellett volna lennie, - nem mulasztotta el soha az alkalmat, hogy a hindu szentírásokat ebben a tekintetben ne gáncsolja. Többek közt így kiált fel: 2 A Purâna-k állandóan

össze nem egyeztethető tételeket tanítanak! E kitétel szerint a Legfőbb lény nemcsak tétlen oka a teremtésnek, hanem egy aktív gondviselés tevékenységeit is végzi. A magyarázó a következő védai szöveget idézi e nézet alátámasztására: „az Egyetemes lélek az emberbe jutva, irányítja magaviseletét". Az ellenmondások egyébként épp olyan gyakoriak a Védákban, mint a Purâna-kban. De mégsem olyan gyakoriak, mint a mózesi Bibliában; ez a józan igazság. Azonban nagy az előítélet orientalistáink szívében - különösen a „tiszteletes” tudósokéban. Az EGYETEMES LÉLEK nem a Teremtés tétlen Oka, vagyis (Para) Brahma, hanem egyszerűen az, amit mi a létezés megnyilvánult síkján, az intellektuális Kozmosz hatodik princípiumának nevezünk. Ez Mahat, vagy Mahabuddhi, a nagy Lélek, a Szellemnek hordozója, az alaktalan 1 Ez az állítás a harmadik háborúra vonatkozik, mivel ezzel kapcsolatban a földön levő szárazföldeket,

tengereket és folyókat említik. * A III. kiadásban ez után: „és akadálytalanul minden átható elemet keresztüljárod” * A III. kiadásban ez a szó hiányzik * A III. kiadás szerint: Wilson III kötet 204-5 o 2 Az I. könyv XVII fejezetében, mely Prahlada történetét elmondja Prahlada Hiranyakasipu, a purânai Sátán, Vishnu nagy ellenségének és a három világ Királyának fia, akinek szívébe Vishnu bevonult. (A III kiadás ehhez a jegyzethez fűzi: XVII. fej II köt 36) 92 OK-nak első, ősi visszatükröződése, és az, ami még a SZELLEM felett is van. Ennyi elég Wilson professzor-nak a Purâna-k elleni jogosulatlan támadásáról. Ami pedig a legyőzött isteneknek Vishnuhoz intézett következetlen kérését illeti, ennek magyarázatát az orientalisták a Vishnu Purâna-ban megtalálnák, ha észre tudnák venni 1. A filozófia azt tanítja, hogy Vishnu Brahmâ is, és a két aspektusú Vishnu is. Csak egy Brahma van, aki „lényegében prakriti

és Szellem”, stb. Ezért nem Vishnu - „a teremtés tétlen oka” - fejtette ki az aktív Gondviselés tevékenységeit, hanem az Egyetemes Lélek, t. i az, amit E Lévi az Asztrális Fény anyagi megnyilvánulásának nevez És ez a „Lélek”, a szellem és anyag kettős megnyilvánulásában, igazában a teisták emberi alakot öltött Istene; mert ez az Isten ama Egyetemes Teremtő Erőnek megszemélyesítése, mely ebben a Mayavikus Világban való megnyilvánulása és megkülönböződése folytán tiszta és tisztátlan - valóban Isten és Ördög. De Dr Wilson nem látta, hogy Vishnu ebben a szerepében mennyire hasonlít Izrael Úr Istenéhez, „különösen a csalás, kísértés és ravaszság fortélyaiban”. A Vishnu Purâna-ban ez a lehető legvilágosabban jut kifejezésre. Mert ott azt olvassuk, hogy „imájuk (stotra) befejeztével az istenek látták Hari Főistenséget (Vishnu-t) a kagylóval, diszkosszal és a bunkóval felfegyverkezve Garuda-n

lovagolva” „Garuda” a manvantarikus ciklus, amit a maga helyén meg fogunk magyarázni. Vishnu, ennélfogva az istenség a térben és az időben, ő a Vaishnava-k külön Istene (törzs- vagy faj-Isten, amint őket az ezoterikus filozófiában nevezik), azaz a sok Dhyani, Isten vagy Elohim-ek egyike, akikből a nemzetek vagy törzsek valami különösebb okból rendszerint egyet-egyet kiválasztottak, és ebből lett azután idővel: „a mi istentünk, ki nagyobb minden isteneknél”, (Krónika II. könyve ii. 5) „a legmagasabb Isten", mint p o Jehovah, Osiris, Bel, vagy akármelyik a Hét uralkodó közül. „A fát gyümölcséről lehet megismerni”, - egy-egy Isten mivoltát pedig cselekedeteiből. E cselekedeteket vagy a holt betű értelmében kell megítélnünk, vagy allegorikusan kell felfognunk. Ha összehasonlítjuk Vishnu-t, a legyőzött istenek védőjét és pártfogóját, Jehovahval, aki védője és pártfogója a „választott” népnek, mely

jelzőt kétségtelenül megfordítva kell alkalmaznunk, mert a zsidók választották ezt a „féltékeny" Istent, azt látjuk, hogy mindkettő csalással és fortéllyal él. Ők „a cél szentesíti az eszközöket” elve szerint cselekszenek, hogy felülkerekedhessenek az elleneiken és ellenségeiken, a démonokon. Így Jehovah a kabbalisták szerint a kísértő Kígyó alakját veszi fel az Édenkertben; a Sátánt Jóbhoz küldi azzal a külön megbízással, hogy megkísértse; a fáráót kínozza és zaklatja Sarah, Ábrahám felesége révén; és „megkeményíti” a szívét * Mózessel szemben, különben nem volna alkalma, hogy áldozatait „nagy csapásokkal” sújtsa (Genesis, XII. Exodus), és Vishnu a Purâna-jában olyan fortéllyal él, mely tisztességes Istenhez éppolyan méltatlan. A legyőzött istenek így fohászkodtak: Szánj meg minket, ó Uram, és védj meg bennünket, akik hozzád jöttünk segítséget kérni a Daitya-k (démonok) ellen.

Ők elfoglalták a három világot, és eltulajdonították a nekünk járó áldozato1 Ez a tudatlanság helyesen és szépen jut kifejezésre a jógiknak Brahmâ-hoz, „a föld fentartójához” intézett dicsőítésében, (Vishnu Purâna I. könyv, IV fej), amikor ezt mondják: „Akik nem gyakorolták a devóciót, azok tévesen fogják fel a világ mivoltát. A tudatlanok, akik nem értik meg, hogy ez a Világegyetem bölcsességből áll, és csak az érzékelés tárgyának tartják, elvesznek a szellemi tudatlanság óceánjában De akik ismerik az igazi bölcsességet, és kiknek elméje tiszta, ezt az egész világot egynek tekintik az isteni bölcsességgel, egynek veled. Légy kegyes, ó egyetemes Szellem!” * A III. kiadásban ez a mondat így szól: „megkeményíti egy másik fáraó szívét” 93 kat, vigyázva azonban, hogy át ne hágják a Véda szabályait. Noha mi éppúgy részeid vagyunk Neked, 1 mint ők . Mivel a szentírásban előírt

ösvényeket járják nem tudjuk őket elpusztítani Téged, kinek bölcsessége mérhetetlen (Ameyâtman), kérünk, taníts meg bennünket valami fortélyra, mellyel kipusztíthatjuk az Istenek ellenségeit. Amint a hatalmas Vishnu meghallotta kérésüket, testéből egy csalóka-formát (Mâyâmoha, „a káprázattal csaló”) bocsátott ki, az isteneknek adta, és így szólt: „Ez a Mâyâmoha teljesen megtéveszti a Daitya-kat úgy, hogy letérítve őket a Védák ösvényéről, meg lehet őket ölni. Menjetek tehát, és ne féljetek semmit. Ez a megtévesztő káprázat előttetek menjen Még ma nagy szolgálatokra lesz Nektek, ó Istenek!” Ez után a nagy Káprázat, Mâyâmoha, a földre szállt, és látva az aszkétai bűnbánatot tartó Daitya-kat, és megközelítvén őket egy borotvált fejű Digambara (meztelen koldus) alakjában, szelíd hangon így szólt hozzájuk: „Ó ti, a Daitya faj Urai, miért végezitek a bűnbánat eme cselekedeteit?” stb.

stb. (II könyv, XVIII) Mâyâmoha ravasz beszédje végülis elcsábította a Daitya-kat, amint a Kígyó tanácsa elcsábította Évát. Hűtlenek lettek a Védákhoz Dr Muir fordítása szerint: A nagy Csaló, káprázattal élve, először is más Daitya-kat csábított el, mindenféle más tévtanok segítségével. Igen rövid idő alatt ezek az Asura-k (Daitya-k) a Csalótól (aki Vishnu volt) félrevezetve, teljesen elhagyták a hármas Védára alapított rendszert Egyesek szidták a Védákat, mások szidták * az Isteneket , ismét mások az áldozati szertartásokat, és mások a brahmanokat. Ez (mondották) olyan tanítás, amely nem állja meg a helyét, ha megvitatjuk. Áldozati állatok ölése nem tesz senkit sem érdemesebbé vallásos szempontból Csak a gyermek mondhatja, hogy az áldozatként tűzbe dobott vaj jutalmat hoz a jövőben. Ha az áldozatul megölt állat valóban a mennyekbe emelkedik, miért nem öli meg az áldozó saját atyját?. Csalhatatlan

mondások nem hullanak az égből, nagy Asura-k; csupán következtetéseken alapuló állításokat fogadok el és fogadnak el más, hozzátok hasonló értelmes személyek! Így sokféleképen megingatta a nagy Csaló (az Értelem) a Daitya-kat. Mikor ők a tévedés ösvényére léptek, az istenek egybegyűjtötték erőiket és csatába vonultak Azután harc támadt az istenek és az Asura-k között, és az istenek legyőzték az igazi útról letért Asura-kat. Egykor az igazság páncélja, melyet viseltek, védte őket, de mikor ez tönkre ment, ők is elpusztultak. (Journal of the Royal Asiat. Society, XIX kötet 302 o) Bármit is gondoljanak a hindukról, egyetlen egy ellenségük sem tarthatja őket ostobáknak. Annak a népnek, melynek szentjei és bölcsei a legnagyszerűbb és legfenségesebb filozófiákat adták a világnak, amelyek valaha emberi elméből fakadtak, ismernie kellett a helyes és a helytelen közötti különbséget. Még vadember is meg tudja

különböztetni a fehéret a feketétől, a jót a rossztól, a csalást az őszinteségtől és igazságszeretettől. Azoknak, akik elbeszélték ezt az eseményt istenük életrajzából, látniuk kellett, hogy ez esetben az Isten volt a főcsaló, és a Daitya-k, akik „soha sem szegték meg a Védák szabályait”, és a helyeset cselekedték, voltak az igazi „Istenek”. Tehát e mögé az allegória mögé rejtve kellett lennie egy titkos jelentésnek, és van is. Nincs olyan társadalmi osztály, nincs olyan nép, melynél a csalás és a furfang Isteni erény számba menne - talán csak a teológusokat és a modern jezsuitizmus papi osztályait kivéve. A Vishnu Purâna 2, mint minden más ilyenféle munka, egy későbbi korban a templombrahminok kezeibe került, és a szektáriánusok kétségtelenül megváltoztatták a régi kézirato1 „Lőn pedig, hogy egy napon eljövének az Istennek Fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt és eljöve testvéreivel Sátán is, az

Úr elé”. (Jób II Abyss etiópiai szöveg) * A III. kiadásban ez a mondat elmaradt 2 Wilson véleménye szerint a Vishnu Purâna a mi időszámításunkba eső mű, és jelenlegi alakjában nem régebbről, mint csak a VIII. és XVII század (!!) közötti időből való; ezt állítani olyan képtelenség, hogy figyelmet sem érdemel 94 kat. De volt idő, mikor a Purâna-k ezoterikus művek voltak, és még most is azok a beavatottak számára, akik olvashatják őket a birtokukban levő kulccsal Hogy a brahmin Beavatottak megadják-e valamikor ezeknek az allegóriáknak teljes jelentését, ez a kérdés nem érdekli az írót. Most csak arra akarunk rámutatni, hogy a filozófus, noha tiszteli a teremtő Erőket sokféle formájukban, mégsem fogadhatta el, és nem is fogadta el soha az allegóriát az igazi Értelem helyett, talán csak néhány filozófust kivéve, akik a jelen „felsőbbrendű és művelt” keresztény fajokba tartoznak. Mert, amint bebizonyítottuk,

Jehovah erkölcsi szempontból semmiképpen sem áll Vishnu fölött. Ezért az okkultisták, sőt egyes kabbalisták, akár élő és tudatos Lényeknek veszik-e ezeket a teremtő Erőket, akár nem - és nem látjuk be, miért nem lehetnének ilyenek - soha sem fogják összetéveszteni az OK-ot az okozattal és a Föld Szellemét Parabrahm-nak vagy Ain-Soph-nak tekinteni. Mindenesetre jól ismerik annak igazi mivoltát, amit a görögök Atya-Aethernek, Jupiter-Titan-nak stb. neveztek Tudják, hogy az ASZTRÁLIS FÉNY-nek lelke isteni, és teste (a fényhullámok az alsó síkokon) ördögi. A Zohar-ban ezt a fényt a „Mágikus Fej” jelképezi, a kettős arc a kettős Piramison: a tiszta fehér alapon fekete piramis emelkedik, fekete háromszögében fehér fej, és arc van; a megfordított fehér piramis, az elsőnek a sötét vizekben való visszatükrözése, a fehér arcnak fekete visszatükrözését mutatva. Ez az „Asztrális Fény”, vagyis DEMON EST DEUS INVERSUS.

95 12. FEJEZET A Teremtő Istenek Teogóniája Minden régi kozmológia alapgondolatának teljes megértéséhez szükséges, hogy az ókor valamennyi nagy vallását tanulmányozzuk, és elemeiket összehasonlítsuk; az alapgondolat csakis e módszer alkalmazásával válik világossá. Az egzakt tudomány - ha felemelkedhetne odáig, hogy a természet működését első és eredendő forrásához tudná visszavezetni - ezt a gondolatot az Erők rangfokozatának (hierarchy) nevezné. Csak egy eredeti, transzcendentális és filozófiai felfogás volt. De mikor a rendszerek minden korral jobban és jobban a nemzetek sajátos lelkületét kezdték visszatükröztetni, és mikor a nemzetek szétváltak és ezután különkülön csoportokban telepedtek le, és mindegyik nemzet vagy törzs sajátos módján fejlődött, akkor lassanként az emberi képzelet bozótja eltakarta az alapgondolatot. Egyes országokban az ERŐKET, vagy jobban mondva a természet értelmes Erőit isteni

tiszteletben részesítették, amely csakugyan nem illette meg őket, viszont másutt, - mint most Európában és más művelt országokban - magát a gondolatot, hogy ezek az Erők értelmesek, képtelenségnek tartják, és nem a tudományba illőnek mondják. Ezért nagy örömünkre van az, amit W S W Anson, „Asgard and the Gods Tales and Traditions of our Northern Ancestors” c. művének Bevezetésében olvasunk A szerző a 3 lapon ezt mondja: Noha Közép-Ázsiában, vagy az Indus partjain, a Piramisok országában, és a görög és latin félszigeteken, de még északon is, ahová a kelták, teutonok és szlávok vándoroltak, a nép vallási fogalmai különféle alakot öltöttek, közös eredetük mégis felismerhető. Rámutatunk az isteni történetek között meglevő eme összefüggésre és a bennük rejlő mély gondolatra, és fontos voltukra, hadd lássa az olvasó, hogy nem a csapongó képzelet mágikus világa nyílik meg előtte, hanem hogy. az Élet és a

természet volt ez istenségek létezésének és működésének alapja. És noha az okkultista, vagy a keleti ezotéria tanítványa nem tudja elfogadni azt a különös eszmét, hogy „az ókor leghíresebb nemzeteinek vallási fogalmai összefüggnek a germán fajok művelődésének kezdeteivel", mégis örül, hogy olyan igazságok jutnak kifejezésre, mint: „Ezek a tündérmesék nem tétlenek mulattatására szolgáló, értelmetlen történetek, hanem elődeinknek mélységes vallását foglalják magukban. ” Ez határozottan így van. Nemcsak vallásukat, hanem épp így történetüket is A mítosz görögül μύθος, ugyanis szájhagyományt jelent, mely szájról-szájra szállt egyik nemzedékről a másikra, de még a modern etimológia szerint is ez a szó annyi, mint meseszerű elbeszélés, mely egy-egy fontos igazságot közöl; egy-egy kiváló személyiségről szóló elbeszélés, akinek élettörténetét az egymást követő nemzedékek

tisztelete ellepte gazdag népies képzeletével, de amely nem egészen mese. Mint elődeink, az ős-árják, mi is erősen hiszünk a jelenségeket létrehozó egyes természeti Erők személyiségében és értelmességében Idők múltával az ősi tanítások elmosódtak, és ezek a népek többé-kevésbé szem elől veszítették mindennek legfőbb és Egyetlen princípiumát, és az „ok nélküli ok” elvont tulajdonságait átruházni kezdték - a szintén okokká vált - okozott hatásokra: a Világegyetemet létrehozó Erőire. A nagy népek azért cselekedtek így, nehogy az ESZMÉ-t megszentségtelenítsék, a kisebbek azért, mert vagy nem tudták az eszmét felfogni, vagy mert filozófiai felfogásuk nem volt elég erős arra, hogy teljes szeplőtlen tisztaságában megőrizzék De megtaláljuk ezt a tiszteletet valamennyi nép kozmogóniájában, a legfiatalabb, az immár európai és 96 keresztény árjákat kivéve. Thomas Taylor 1, akinek a görög töredékek

fordítói közül a legtöbb intuíciója van, kimutatta, hogy egyetlen egy nép sem tartotta az Egy princípiumot a látható Világegyetem közvetlen teremtőjének, mert épeszű ember nem tételezi fel, hogy az épületet, melyet csodál, tervezője és építésze emelte saját kezével. Damascius (Περί Πρώτων Αρχών) tanúsága szerint az Egy princípiumot „az Ismeretlen SÖTÉTSÉGNEK" nevezték el. A babiloniak egyáltalában nem szóltak erről a princípiumról „Ahhoz az istenhez”, mondja Porphyrius Περί άποχής τών έμφύχων c. művében, „aki minden dolog felett van, nem kellene intézni beszédet, de még gondolatot sem. ” Hesiodos így kezdi teogóniáját: „A Káosz elsőnek jött létre az összes dolgok közül 2”, ebből arra következtethetünk, hogy a Káosz okáról vagy létrehozójáról tiszteletteljesen hallgatni kell. Homérosz költeményeiben csak az Éjjel-ig emelkedik, Zeuszt ennek hódolva ábrázolja.

Valamennyi régi teológus, továbbá Pythagoras és Platon tanítása szerint Zeusz, azaz a világegyetem közvetlen építője, nem a legfőbb isten, amint Sir Cristopher Wren-nek fizikai, emberi megnyilvánulása nem a benne működő ELME, mely nagy remekműveit alkotta. Homérosz ennélfogva nemcsak az első princípiumról hallgat, hanem arról a két princípiumról is, amelyekről Orpheus és Hesiodos, mint Aetherről és Káoszról, Platon 3 és Pythagoras, mint a határoltról és a végtelenről szól. Proclus azt mondja erről a legfőbb princípiumról, hogy ez az. „Egységek Egysége, és túl van az első adyta-n is . kifejezhetetlenebb, mint maga a hallgatás, és okkultabb, mint maga a Lényeg a felfogható istenek között elrejtett” (Ugyanott) Thomas Taylor 1797-ben azt írta, hogy „a zsidók, úgy látszik, csak a világegyetem közvetlen építőjéhez emelkedtek fel. és nem magasabbra, mivel Mózes a mélység színén levő sötétséggel kezdi,

de még csak nem is sejteti, hogy létezésének oka is volt”. 4 Ehhez azonban még hozzáfűzhetnénk valamit. A zsidók sohasem alacsonyították le Bibliájukban (ebben a tisztán ezoterikus, szimbolikus műben) metaforikus istenségüket olyan mélyre, mint a keresztények, amikor Jehovah-t az egy élő és mégis személyes Istenüknek fogadták el. Ezt az első, vagy jobban mondva az EGY princípiumot „az Ég körének” hívták, és a közepén ponttal ellátott kör, vagy egyenlő oldalú háromszög titkos jelével (hierogram) jelképezték, a pont a LOGOSZ-t jelentette. Így a Rig Védában, ahol Brahmâ-t még meg sem nevezik, a kozmogónia a Hiranyagarbha-val, „az Arany Tojás”-sal és Prajâpatival (a későbbi Brahmâ-val) kezdődik, akitől a „Teremtők” összes hierarchiái erednek. A Monád vagy a pont, az eredet és az egység, ahonnan az egész számrendszer kiindul. Ez a Pont az Első Ok, de AZ-t (THAT), amelyből kiárad, vagy jobban mondva, aminek a

pont a kifejezése, a Logosza, elhallgatják. Viszont az egyetemes jelkép, a pont a körben, még nem volt az Építő, hanem ennek az Építőnek az oka; az Építő ezzel teljesen olyan viszonyban volt, mint ez a pont a Kör kerületével, amit Hermes Trismegistos szerint nem lehet meghatározni. Porphyryos bebizonyítja, hogy Pythagoras Monádja és Duádja azonosak a Platon „Philebus”-ában említett végtelen-nel és véges-sel, vagy amit Platon az άπειρον és πέρας-nek nevez Csak az utóbbi (az anya) szubsztanciális, a végtelen pedig „minden egységnek és minden dolog mértékének oka” (Vit. Pyth 47 o); a Duád (Mulaprakriti, a Fátyol *) eszerint a Logosz anyja és egyszersmind leánya is - azaz észlelésének tárgya - a létrehozott létrehozó, és ennek másodlagos oka. 1 L. „Monthly Magazine” 1797 áprilisi számát Ητοι μέν τρώτιστα χάος γένετ; γένετο az ókorban „létrehozatott” jelentett, nem csupán csak

„volt”. (L Taylor: „Introduction to the Parmenides of Plato”, 260. o) 3 A „határolt”-nak a „Végtelen”-nel való összetévesztését, Kapila a brahmin jógikkkal folytatott vitatkozásában erősen kigúnyolja, - ezek ugyanis azt állítják, hogy a „Legfőbb Egyet” látják misztikus látomásaikban. 4 L. T Taylor cikkét a „Monthly Magazine” c lapjában, amelyet T M Johnson, a Teozófiai Társulat tagja, az Osceolában, Missouriban szerkesztette „Platonist” 1887. februári száma idéz * A III. kiadásban: Parabrahm Fátyla 2 97 Pythagoras szerint a MONÁD visszatér a csendbe és a Sötétségbe, mihelyt a hármasságot létrehozta, ebből árad ki a többi hét száma annak a tíz számnak, mely a megnyilvánult világegyetemnek alapul szolgál. A régi skandináv kozmogóniában ugyanígy van. Kezdetben egy végtelen nagy mélység (Káosz) volt, sem nappal, sem éjjel nem volt: a végtelen mélység Ginnungagap volt, a kezdet és vég nélküli,

tátongó szakadék. A Meg-nem-teremtett, Láthatatlan MINDENEK ATYJA (All Father), a Mélység (TÉR) mélyén lakozott és akart, s amit akart, létrejött (Lásd „Asgard and the Gods”) A világegyetem fejlődése, mint a hindu kozmogóniában két cselekményre oszlik, ezeket Indiában a Prakriti és a Padma Teremtéseknek hívják. Mielőtt a „Ragyogás Honá"-ból kiáradó meleg sugarak a Tér Nagy Vizeiben életet ébresztenének, az első teremtésnek Elemei láthatókká válnak, és ezekből alakul Ymir Óriás, vagyis Orgelmir (szó szerint: forró iszap), a Káoszból megkülönböződött ősanyag. Azután jön az Audumla tehén, a tápláló 1, tőle születik Buri * (a Nemző, akinek Bestla-tól, a „Fagy-Óriások” (Ymir fiai) leányától három fia volt, Odin, Willi és We, vagy „Szellem”, „Akarat” és „Szentség”. (Vesd össze e munka: A Legelső Fajok Genezise c. fejezetével) Ez akkor volt, amikor a Térben mindenütt még a Sötétség

uralkodott, mikor az Ázok, a teremtő Hatalmak (Dhyan Chohan-ok) még nem voltak kifejlődve, és az Yggdrasil, az Idő és Élet világegyetemének fája még nem nőtt ki, és még nem volt Walhalla, vagy Hősök Csarnoka. A földünk és világunk teremtéséről szóló skandináv legendák az idővel és az emberi élettel kezdődnek Minden, ami ezt megelőzi, e legendák szerint „Sötétség”, melyben a Mindenek-Atyja, a mindennek oka, lakik. „Asgard and the Gods” szerzője szerint ezekben a legendákban megvan ugyan a MINDENEK ATYJA, a minden eredendő okának gondolata, mégis „a költeményekben őt alig említik”, nem azért - úgy véli mert az Evangélium hirdetése előtt a gondolat nem tudott felemelkedni az „Örökkévalónak tiszta fogalmaihoz”, hanem mély ezoterikus volta miatt. Ezért jelennek meg az összes teremtő istenek, vagy személyes istenségek csak a kozmikus fejlődés második fokán. Zeusz Kronoszban és Kronoszból - az Időben és az

Időből születik Így Brahmâ is Kala-nak „az örökkévalóságnak és az időnek” terméke és kisugárzása; Kala ugyanis Vishnu-nak egyik neve Ugyancsak ezért Odin az isteneknek és az Ázoknak atyja, amint Brahmâ is az istenek és az Asura-k atyja, és ezért kétneműek az összes teremtő fő-istenek, kezdve a görögök második MONÁDjától Adam Kadmon Sephiroth-ig, a Védák Brahmâ-jáig, vagyis a Prajâpati-Vâch-ig és Platon kétneműjéig, ami a hindu szimbólumnak csak egy másik változata. Az ősi teogóniának vedantista szellemben tartott, legjobb metafizikai meghatározását T. Subba Row „Notes on the Bhagavad Gita” c értekezésében találjuk (L „Theosophist” 1887. februári számát) Parabrahmam, az ismeretlen és meg-nem-ismerhető, mondja az előadó hallgatóinak . Sem Ego, sem nem-ego, sem öntudat de még Atma sem de noha ő maga nem tárgya a megismerésnek, mégis fenntarthat és éltethet mindenféle tárgyat és mindenféle

létezést, mely e megismerés tárgyává lesz. Ő (It) az egyetlen lényeg (essence), amelyből egy energia központ létezése kiindul melyet ő Logosz-nak nevez Ez a Logosz a hinduk Sabda Brahmam-ja, amelyet ő még Eswara-nak (az „úr” Istennek) sem akar nevezni, nehogy a kifejezés zavart okozzon az emberek fejében. De ez a hin1 Vâch „a dallamos tehén, mely tej helyett táplálékot és vizet ad, és ellátást és táplálékot nyújt”, amint a Rig Véda írja. * A III. kiadásban Buri fiától Börtől (Borntól) származik Odin, Willi és We 98 duk * Avalokiteswara-ja, a keresztények „Igé”-je, igazi ezoterikus jelentésében, nem pedig teológiai elferdítésében. Azt mondja továbbá: * Ez a Gnatha , vagy a Kozmoszban levő Ego, és minden más Ego. csak a visszaverődése és megnyilvánulása. A Pralaya idejében szunnyadó állapotban van meg Parabrahmam kebelében . (A Manvantara idején) saját öntudata és egyénisége van (Energia

központ, de) majdnem számtalan ilyen energiaközpont van Parabrahmam kebelében. Még azt sem kell gondolnunk, hogy ez a Logosz a Teremtő, vagy hogy ő csak az egyetlen energiaközpont. számuk majdnem végtelen Ez az Ego az első, mely a Kozmoszban megjelenik, és ez az egész fejlődés végcélja. Ez az elvont Ego. ez Parabrahmam-nak első megnyilvánulása (vagy aspektusa) Mihelyt megkezdte tudatos létezését. objektív szempontjából Parabrahmam neki Mulaprakriti-nek látszik Tartsuk ezt emlékezetben, mert a Purusha és Prakriti kérdésében ez gyökere minden nehézségnek, mellyel a vedanta filozófiával foglalkozó sok író találkozott. Ez a Mulaprakriti neki (a Logosznak) anyag, amint bármely anyagi tárgy nekünk is anyag. Ez a Mulaprakriti éppúgy nem Parabrahmam, amint az oszlop tulajdonságainak öszszesége nem maga az oszlop; Parabrahmam feltétlen és abszolút valóság, és Mulaprakriti föléje vetett fátyol-féle. Parabrahmam önmagában nem

látható olyannak, amilyen A Logosz is csak a föléje vetett fátyollal látja, és ez a fátyol a hatalmas kiterjedésű Kozmikus anyag Parabrahmam, miután egyrészt mint Ego, másrészt mint Mulaprakriti jelent meg, a Logoszon át működik, mint az egy energia. És az előadó szép hasonlattal magyarázza meg, mit jelent szerinte ez a működése valaminek, ami semmi, noha MINDEN. A Logoszt a Naphoz hasonlítja, amelyen át fény és hő árad ki, de amelynek energiája, fénye és melege ismeretlen állapotban létezik a Térben, és itt csupán mint látható fény és hő terjed szét, míg a Nap csak közvetítőjük. Ez az első hármas hiposztázis. A négyesség a Logoszból kiáradó, energiát-adó világossággal jön létre A héber kabbalisták ezt olyan formában tanítják, mely ezoterikusan azonos a vedantaival. Azt tanították, hogy AIN-SOPH fel nem fogható, meg nem határozható és meg nem nevezhető, noha mindennek ok nélküli oka. Ezért neve - Ain-Soph

- tagadó kifejezés: „a ki-nem-kutatható, meg-nem-ismerhető, meg-nem-nevezhető”. Ezért csináltak belőle határtalan kört, gömböt, amelyből az emberi értelem a legnagyobb megfeszítéssel is csak az ívboltozatot láthatja Valaki a kabbalai rendszerből sokat megfejtett, sőt e rendszer egyik jelentését, t. i a mértani ezoteriáját teljesen fejtette meg, és ő ezt mondja: 1 Csukd be szemedet, és saját észlelési tudatoddal iparkodj gondolatodat kivetíteni minden irányba a legtávolabb határig. Azt fogod találni, hogy minden irányba terjednek egyenlő észlelési sugarak vagy vonalak, úgy hogy észlelésed a legnagyobb erőmegfeszítéssel egy gömb boltívében végződik Ezt a gömböt szükségképpen egy nagy Kör fogja határolni, és a minden irányba terjedő egyenes gondolatsugarak a körnek egyenes vonalú sugarai lesznek Emberi nyelven szólva, ez lesz tehát a megnyilvánult Ain-Soph-ról alkotott legtökéletesebb, mindent felölelő fogalom,

mely geometriai idommá alakul ki, azaz egy körré és elemeivé a görbe vonalú kerületté, és a sugarakra osztott egyenes vonalú átmérővé. Ennélfogva az Ain-Soph és az emberi értelem közti kapcsolatnak első megis2 merhető eszköze egy mértani idom . Ez a nagy kör (melyet a keleti ezoteria a Határtalan Körben levő ponttá összevon): az Avalôkitêswara, a Logosz vagy az Ige, amelyrő1 Subba Row beszél. De ez a kör vagy megnyilvánult Isten épp annyira ismeretlen előttünk, kivéve a megnyilvánult világegyeteme útján, mint amilyen ismeretlen előttünk az EGY, ámbár legmagasabb felfogásunk számára mégis könnyebben, illetőleg inkább felérhető. Ez a Logosz a Pralaya idejében Parabrahmam kebelé* A III. kiadásban „hinduk” helyett: buddhisták A III. kiadásban e szó helyett: Ez az első Jnâta 1 Angolul: from your own consciousness of perception try and think outward. stb 2 Masonic Review, 1886. júniusi száma * 99 ben alszik, amint

a mi „Egonk a sushupti, vagyis az álom idejében szunnyad (mi bennünk)”. A Logosz Parabrahmam-ot csak mint Mulaprakriti-t ismerheti; Mulaprakriti kozmikus fátyol: „a hatalmas kiterjedésű kozmikus anyag”. A Logosz tehát csak egy szerv a kozmikus teremtésben, amelyen át Parabrahmam energiája és bölcsessége sugárzik ki, a Parabrahmam-ot a Logosz nem ismeri, amint mi sem ismerjük. Továbbá, mivel mi a Logoszt éppúgy nem ismerjük, amint a Logosz valójában nem ismeri Parabrahmam-ot: a keleti Ezoteria, és a Kabbala is - hogy a Logoszt megismerésünk körébe hozza - az elvont szintézis-t konkrét képekre bontotta, azaz visszatükröződéseire vagy megsokszorosított megnyilvánulásaira bontotta ezt a Logoszt vagy Avalôkitêswara-t, Brahmâ-t, Ormazd-ot, Osiris-t, Adam Kadmon-t vagy e nevek bármelyikén is nevezzük. Ezek a megnyilvánulások vagy Manvantarai kiáradások a Dhyan Chohan-ok, az Elohim-ek, a Dévák, az Amshaspend-ek, stb. stb Subba Row

szerint a metafizikusok úgy magyarázzák, hogy ezeknek a kiáradásoknak gyökere és csírája Parabrahmamnak első megnyilvánulása, „a legmagasabb háromság, melyet meg tudunk érteni” azaz: Mulaprakriti (a fátyol), a Logosz, és ez „utóbbinak” tudatos energiája, vagyis ereje és világossága 1, vagy pedig – „az anyag, az erő és az énnek egyetlen gyökere, az Ego, amelynek mindenféle más én csak megnyilvánulása vagy visszaverődése". Tehát csakis a mentális és fizikai észlelés (perception) e „világosságánál" (a tudat e világosságánál) tudja a gyakorlati okkultizmus ezt * geometriai idomok segítségével láthatóvá tenni. Ha ezeket alaposan tanulmányoztuk, nemcsak tudományos magyarázatot kapunk „az isteni Sophia” - a Logosz eme világossága „Hét fiának” valóságos, objektív 2 létezéséről, hanem még fel nem fedezett más kulcsok alkalmazása azt is fogja mutatni, hogy az Emberiségre való tekintettel ez a

„Hét Fiú" és számtalan kisugárzása - mind megannyi megszemélyesített erőközpont - feltétlenül szükséges. Ha elvetjük ezeket, akkor soha sem fogjuk megoldani a Létezés és az Emberiség titkát, sőt, még meg sem fogjuk közelíteni. E világosság által teremtődik minden. A mentális Én-nek e GYÖKERE egyszersmind a fizikai Én-nek is gyökere, mert ez a világosság a mi világunkban permutációja a Mulaprakriti-nek, melyet a Védákban Aditi-nek hívnak. Harmadik aspektusában ez lesz a Vâch 3, a Logosz anyja és leánya, amint Isis Osiris-nek leánya és anyja, mert Osiris Horus is; és Mout Ammon-nak leánya, felesége és anyja az egyiptomi Hold-képben (Moon-glyph). A Kabbala-ban Sephira azonos Shekinah-val, és egy másik szintézisben ő Adam Kadmon-nak, a „Mennyei Ember”-nek felesége, leánya és anyja, sőt vele azonos, amint Vâch, akit a nőnemű Logosznak is hívják, azonos Brahmâ-val. A Rig-Védában Vâch a „misztikus beszéd”,

aki Okkult Tudást és Bölcsességet közölt az emberrel, és ezért mondják azt, hogy Vâch „a Rishikbe szállott”. Őt „az istenek nemzették”, ő az isteni Vâch - „az istenek Királynője”; s amint Sephira-t a Sephiroth-okkal, úgy őt a Prajâpati-kkal társítják teremtő munkájukban. Továbbá a „Védák anyjának” is nevezik, mivel (mint misztikus beszéd) az ő erejével nyilatkoztatta ki Brahmâ a védákat, és ugyancsak az ő erejével hozta létre a világegyetemet, t. i beszéd és szavak (összefoglalva az „IGÉ"-ben) és számok 4 által De Vâch-ról úgy is beszélnek, mint Daksha-nak - „az összes Kalpa-kban élő isten”-nek - leányáról, ami bizonyítja mayavikus mivoltát; a prayala-k idején eltűnik, a mindent elnyelő egy Sugár felszívja őt is. 1 A Bhagavad-Gita-ban ezt nevezik Daiviprakriti-nek. A III. kiadásban „ezt” helyett a Logoszt 2 Objektív - természetesen csak a Maya-világában: mégis olyan valódi, mint mi

vagyunk. 3 A kozmikus megnyilvánulása folyamán ezt a Daiviprakriti-t szigorúan véve a Logosz leányának, nem pedig anyjának kellene nevezni. (Notes on the Bhagavad Gita, Theosophist, 305 o) 4 Okos emberek, mint p. o Stanley Jevons is a modernek között, akik módot találtak arra, hogy felfogható alakban kifejezzék a felfoghatatlant, csakis számok és mértani idomok segítségével érték el céljukat * 100 A természetben levő nőnemű erő mindeme megszemélyesítésének a keleti és a nyugati ezoteriában két aspektusa van: a noumenoni természet és a jelenségekben megnyilvánult természet. Az első a természetnek tisztán metafizikai aspektusa, ahogyan a tudós értekező a „Notes on the Bhagavad Gita”-ban leírja; a másik földi és fizikai és ugyanakkor - a gyakorlati emberi felfogás és az okkultizmus szempontjából - isteni. Valamennyi jelképe és megszemélyesítése a Káosznak, a „Nagy Mélység"-nek, vagyis a Tér Ős-Vizei-nek, az

áthatolhatatlan FÁTYOL-nak, mely a MEGISMERHETETLEN és a Teremtés Logosza között van. „Összekötvén magát elméje útján Vâch-val, Brahmâ (a Logosz) megteremtette az ős-vizeket” A Kathaka Upanishad még világosabban mondja: „Prajâpati volt ez a Világegyetem. Vâch segítője volt Társult vele Vâch létrehozta ezeket a teremtményeket, és újra visszatért Prajâpatiba” 1 Itt mellékesen rámutatunk a sok igazságtalan gyalázkodás egyikére, melyet a jámbor és jóságos misszionáriusok Indiában, az ország uralkodó vallására szórnak. Állandóan arcába vágják a brahminoknak, „megvetendő hamis vallásuk” elitéléseképpen, a „Satapatha Brâhmana” allegóriáját, mely szerint Brahmâ, mint az emberek atyja, vérfertőzés útján hajtotta végre a nemzés művét saját leányával, akit Sandhya-nak (szürkületnek) és Satarupa-nak (a százformájúnak) is hívnak. Nem is szólva arról, amiről az európaiak megfeledkezni szeretnek,

hogy Lot pátriarka mint ember esik ugyanebbe a bűnbe, holott Brahmâ, azaz inkább Prajâpati, a vérbűnt mint őzbak követi el leányával, aki őz (rohit) alakot öltött; ugyanezt látjuk, ha a Genezis-t (III. fej) ezoterikusan olvassuk Ezenfelül a hindu allegóriának bizonyára kozmikus jelentése van, nem pedig fiziológiai, mivel Vâch Aditi-nek és Mulaprakriti-nek (a káosznak) egyik változata, és Brahmâ Narâyana-nak, a természetbe vonuló és azt megtermékenyítő Isteni Szellemnek változata; ennélfogva nincsen semmi fallikus ebben a gondolatban. Amint már mondottuk, Aditi-Vâch, a nőnemű Logosz vagy az „ige”, a Verbum és a kabbalai Sephira ugyanaz. Ezek a nőnemű Logoszok noumenoni aspektusukban, mind a Fénynek, a Hangnak és az Éternek * korrelációi, ami mutatja, hogy a régiek milyen jól voltak tájékoztatva nemcsak a természettanban (amint ma ismerik a modern tudósok), hanem mindabban, ami ennek a tudománynak a Szellemi és az Asztrális

világban való eredetére vonatkozik. Régi íróink azt mondják, hogy négyféle Vâch van. para, pasyanti, madhyma, vaikhari (ezt mondja a Rig-Véda és az Upanishad-ok). Vaikhari-Vâch az, amit kiejtünk Vaikhari-Vâch a hang, a beszéd, valamint az is, ami felfoghatóvá és tárgyiassá válik fizikai érzékeink valamelyikének, és ami az érzékelés törvényeinek alá van rendelve. Ennélfogva: A Vaikhari-Vâch-nak valamennyi fajtája a Madhyma. azután a Pasyanti és végül a Para 2 alakjában létezik. Ezt a Pravana-t azért nevezik Vâch-nak, mert a nagy Kozmosz e négy princípiuma 1 Ez még az Exoterikus Buddhizmus-ban is összefüggésbe hozza Vâch-ot és Sephira-t Kwan-Yin istennővel, a „könyörületes anyá”-val, a léleknek isteni HANG-jával, és az ezoterikus buddhizmusban Kwan-Shai-yin nőnemű aspektusával, a Logosz-szal, a Teremtés igéjével (verbum), és egyúttal a hanggal, mely hallhatóan beszél a Beavatotthoz. Innen ered Bath Kol, a

filia Vocis, a hébereknél az isteni hang leánya, mely a templom függönye mögött levő frigyszekrényből válaszolt (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van) * A III. kiadásban: Aether 2 Pranava, mint Om is, misztikus kifejezés, melyet a jógik meditációjukban szoktak kiejteni; a kifejezések közül, melyeket az exoterikus magyarázók Vyakritis-nek, vagyis „Om, Bhur, Bhuva, Swar” (Om, föld, ég, menny)-nek hívnak, - Pranava talán a legszentebb. Ezeket fojtott lélegzettel ejtik Lásd Manu II 76-81 és Mitakshara-nak a Yajnavakkya-Suriti-ról szóló magyarázatát, I. 23 De az ezoterikus magyarázat sokkal többet mond. 101 a Vâch e négy formájának felel meg. Az egész Kozmosz érzékelhető formájában Vaikhari Vâch; a Logosz világossága a Vâch-nak madhyama formája; és a Logosz maga a pasyanti formája, és Parabrahmam ennek a Vâch-nak a para (valamennyi Noumenon feletti noumenon) aspektusa. (Notes on the Bhagavad Gita). Így Vâch,

Shekinah, vagy pedig Pythagoras szerint, a „szferák zenéje” egy és ugyanaz, ha példáinkat a világnak három (látszólag) legeltérőbb vallásfilozófiájából - a hinduból, a görögből és a kaldeai héberből vesszük. Ezeket a megszemélyítéseket és allegóriákat négy (fő) és három (kevésbé fontos) szempontból vizsgálhatjuk, vagyis, mint mindent az ezotériában, összesen hét szempontból. A para forma a mindenkor szubjektív és látens Világosság és Hang, melyek örökké a MEGISMERHETETLEN-nek kebelében vannak; ha a para átmegy a Logosz gondolatalkotásába, vagyis annak látens világosságába, akkor pasyanti-nak nevezik, és mikor a kifejezett világossággá válik, akkor madhyana. A Kabbala pedig ezt így határozza meg: „Háromféle világosság van és az (a negyedik), amely a többieket áthatja; (1) a tiszta és az átható, az objektív világosság, (2) a visszavert világosság és (3) az elvont világosság. A Sephiroth, a három

és a Hét, a Kabbala szerint a tíz szó, D-BRIM (Dabarim): a számok és kisugárzásai a mennyei világosságnak, amely egyszersmind Adam Kadmon és Sephira, vagy pedig (Brahmâ) Prajâpati-Vâch. A Kabbalában a Világosság, a Hang és a Számok a teremtés három tényezője. Parabrahm csakis a ragyogó Pont (a Logosz) révén ismerhető meg, mely nem ismeri Parabrahm-ot, hanem csak Mulaprakriti-t. Hasonlóképpen Adam Kadmon csak Shekinah-t ismerte, noha ő Ain-Soph hordozója volt. És az ezoterikus értelmezés szerint, mint Adam Kadmon, a teljes tízes szám, a Sephiroth-ok, ő maga háromság, vagyis a megismerhetetlen Istenségnek Egybe foglalt három alaptulajdonsága (attributes) 1. „Mikor a Mennyei ember (vagy LOGOSZ) először felvette a Korona (Kether) formáját és Sephira-val azonosult, hét ragyogó világosságot bocsátott ki belőle (a Koronából)” 2, ami együttvéve tíz; így Brahmâ Prajâpati is, mihelyt elvált Vâch-tól, de vele mégis azonos

maradt, ebből a koronából léptette ki a hét Rishi-t, a hét Manu-t, vagy Prajâpati-t. Az exoteriában akár a Sephiroth-ok, akár a Prajâpati-k száma mindig 10 vagy 7; ezoterikus értelmezésben mindig 3 és 7, ami szintén 10. Csak akkor hozzák létre a -ot, a kétneműt és a ⊕-t vagyis a megnyilvánult és megkülönböződött X számot, ha a megnyilvánult szférában már 3-ra és 7-re oszlottak. Mindebből könnyebben meg fogja érteni a tanuló, miért tartotta Pythagoras az Istenséget (a Logoszt) az egység központjának és a „Harmónia Forrásá”-nak. Mi azt mondjuk: ez az Istenség a Logosz volt, nem pedig a MONÁD, mely a Magányban és a Csendben lakozik, mert Pythagoras azt tanította, hogy az EGYSÉG feloszthatatlan lévén: nem szám. És ezért kívánta meg az iskolájába belépni óhajtótól, hogy előkészületül előbb az aritmetika, a csillagászat és a mértan tudományait, valamint a zenét tanulmányozza, mert ezeket a matematika négy

ágának tartották 3. Továbbá ez megmagyarázza, miért állították a pythagoreusok, hogy a Számok tanát - az ezoteriában a legfontosabbat - a mennyei istenségek fedték fel az em1 Ezt a háromságot fejezi ki allegorikusan „Vishnu három lépése”, ami azt jelenti, (Vishnu-t tekintik ugyanis az exoteriában a Végtelennek) hogy a Parabrahmam-ból eredt a Mulaprakriti, a Purusha (a Logosz) és a Prakriti, azaz Vâch-nak négy formája (vele, a szintézissel együtt). És a Kabbala szerint Ain-Soph, Shekinah, Adam Kadmon és Sephira, a négy, vagy a három különvált kisugárzás - mégis csak EGY. 2 A kaldeai Számok Könyve. A könyvpiacon lévő Kabbala-ban Adam Kadmont Jehovah neve helyettesíti 3 Justinus vértanú azt mondja, hogy a pythagoreusok azért nem vették fel iskolájukba, mert e négy tudományban járatlan volt. 102 bernek; hogy a világot a Hang és a Harmónia hívták elő a Káoszból, és hogy a világ a zenei arányok elvein épült fel; hogy

a halandók sorsán uralkodó hét bolygó harmóniában mozog, és „a zenei hangközöknek megfelelő távolságban vannak egymástól, minek folytán olyan teljesen egybehangzó hangokat adnak, hogy a legédesebb dallamba olvadnak, melyet csak azért nem hallunk, mert a hang erőssége miatt fülünk nem tudja felfogni”. (Censorinus) A pythagoras-i teogóniában a mennyei Sereg és az Istenek hierarchiái számozva voltak, és számokkal fejezték ki őket. Pythagoras Indiában tanulta az Ezoterikus Tudományt Ezért mondják tanítványai: A (megnyilvánult) Monád mindennek princípiuma. A Monádból és a meg-nem-határozott duádból (Káoszból) eredtek számok; számokból Pontok; pontokból Vonalak; vonalakból Idomok; idomokból Testek; ezekből szilárd Testek, amelyeknek négy elemük van: a Tűz, Víz, Levegő, Föld. Mindezek átalakulva (egymáshoz viszonyulva) és teljesen megváltozva alkotják a világot (Diogenes Laertius in Vit. Pythag) Ha ez nem is fejti meg

teljesen a rejtélyt, mindenesetre talán egy kissé fellebbenti a fátyolt ama gyönyörű allegóriákról, melyekbe Vâch-ot, a brahmanak legrejtélyesebb istennőjét burkolták, az ő neve; „a dallamos tehén, aki tej helyett életfenntartást és vizet adott” (a Föld valamennyi misztikus erőivel), továbbá ő az is, „aki eledelt és életfenntartást ad nekünk” (a fizikai Föld). Isis szintén a misztikus Természet és a Föld is; tehén szarvai azonosítják Vâchval Minekután Vâch-ot a legmagasabb formájában para-nak ismerték el, a teremtés legalsó vagy anyagi részén - Vaikhari-vá lesz. Vâch ennélfogva, noha a fizikai természet, mégis a misztikus Természet is összes mágikus folyamataival és tulajdonságaival. Továbbá mint a Beszéd és a Hang istennője, és Aditi-nek egyik változata - ő egyik értelemben a Káosz. Mindenesetre ő „az Istenek Anyja” és a megnyilvánult igazi teogóniának Brahmâ-tól (Iswara-tól vagy a Logosz-tól) és

Vâch-tól, valamint Adam Kadmon-tól és Sephira-tól kell kiindulnia. Ami azon túl van, az mind sötétség és elvont elmélkedés. A Dyhan Chohan-okat vagy az isteneket illetően azonban a látnokok, a próféták és általában az adeptusok biztos talajon mozognak Vâch, akár mint Aditi, akár mint a görög gnosztikusoknak isteni Sophia-ja, a hét fiúnak, az „Arc Angyalai”-nak, a „Mélység”-nek, vagy a Holtak Könyvé-ben említett „Nagy Zöld”nek anyja. A Dzyan (meditációval elért Tudás) Könyve ezt mondja: A nagy anya feküdt, kebelén a megszülje a △ és az │, és a □, a második │és az Κ 1, készen, hogy □ △ ║-nek (vagy 4.320000-nek, a Ciklusnak) bátor fiait, akiknek két legidősebbikje a Ο (Kör) és a ∙ (Pont). Minden 4.320000 évből álló ciklus kezdetén a Hét (vagy egyes népeknél a nyolc) nagy isten leszállt, hogy a dolgok új rendjét létesítsék és megindítsák az új ciklust. Ez a nyolcadik isten az egyesítő

Kör, vagy LOGOSZ, aki az ezoterikus tantétel szerint elvált és elkülönült seregétől, éppen úgy, amint a régi görögök három isteni hiposztázisát ma az egyházak három különböző személynek tekintik. „A HATALMASOK befejezik nagy művüket, és örökkétartó emlékeket hagynak vissza látogatásukra való emlékeztetésül, valahányszor a mi mayavikus fátyolunk körébe (légkörünkbe) hatolnak", mondja az egyik Magyarázó 2. Így azt 1 31415, vagy π. A szintézis, vagyis az egyesített Sereg a Logoszban és a Pontban, ezt a római katolicizmusban „az Arc Angyalának” hívják, héber nyelven pedig ‫םיכאל‬-nek, „aki (olyan, vagy ugyanaz) mint Isten”, - azaz megnyilvánult ábrázolása. 2 Ők minden Ciklus és minden (25.868 évből álló) sziderikus év elején megjelennek Azért adták nekik Kaldeában a Kabeiri-k vagy Kabarim-ek nevét, mert az Ég mértékeit jelenti. Kob annyi, mint mérteke és Urim az ég. 103 halljuk

tanítóinktól, hogy a nagy piramisok közvetlen felügyeletük mellett épültek, „mikor Dhruva (az akkori Sarkcsillag) a legalacsonyabban állt, és a Krittika-k (Pleiádok) a feje fölött néztek át (ugyanazon a délkörön voltak, de magasabban), hogy az óriások munkájára vigyázzanak”. Eszerint az első piramisokat egy sziderikus év elején, a Dhruva (Alpha Polaris) alatt építették, tehát azóta több mint 31.000 (31105) évnek kellett elmúlnia Bunsen-nek igaza volt, mikor Egyiptom korát 21.000 évnél többre becsülte, de még ezzel az engedménnyel sem sikerül neki a tejes igazságot elérnie. A „The Natural Genesis” szerzője írja: * Az egyiptomi papoknak és másoknak az időszámításról szóló történeteit ma már alig tartják hazugnak azok, akik megszabadultak a biblia rabságától. Nemrégiben feliratokat találtak Sakkara-ban, melyek két sothiakus ciklust említenek. ezeket 6000 évvel ezelőtt jegyezték fel Mikor Hérodotosz Egyiptomban

járt, az egyiptomiak - amint ma már ismeretes - már legalább is öt, 1461 évből álló, különböző sothiakus ciklust figyeltek meg. A papok azt mondták a görög kutatónak, hogy ők az időt már oly régóta számítják, hogy azóta a Nap kétszer kelt ott, ahol lenyugodott és kétszer nyugodott le, ahol felkelt. Ez mint természeti tény csak akkor lehetséges, ha két precessziós ciklus, azaz 51736 év múlt el. (II köt 318 o; Lásd azonban a jelen mű II könyvének „A BRAHMANOK IDŐSZÁMÍTÁSA” c. fejezetét is) Mor Isaac (L. Kircher: Oedipus II köt 423 o) szerint a régi asszírok az „Uralkodók” és a „tevékeny istenek” világát éppen úgy határozták meg, mint a kaldeusok. A legalsó világ a HOLDALATTI (Sublunary) - a mienk - volt, ezen őrködtek az első, vagyis a legalacsonyabb rangú „Angyalok”; a rangban következő világ a Merkur volt, ezen uralkodtak az „ARKANGYALOK”; azután jött a Vénusz, istenei a FEJEDELEMSÉGEK; a

negyedik a NAP világa, rendszerünk legmagasabb és leghatalmasabb isteneinek, valamennyi nép napisteneinek birodalma és régiója; az ötödiken, a Mars-on az ERÉNYEK uralkodtak, a hatodik Bel, vagy a Jupiter volt, s az URADALMAK kormányozták; a hetediken, a Szaturnusz világán, a TRÓNOK uralkodtak. Ezek a forma világai Felettük van a négy magasabb, összesen szintén hét, a három legfelső ugyanis „nem említhető és ki-nem-ejthető”. A nyolcadik, az 1122 csillagból álló világ, a Kerubimok birodalma; a kilencedikben, mely távolsága miatt a vándorló és számtalan csillag világához tartozik, vannak a szeráfok; ami a tizediket illeti - Kircher, idézve Mor Isaac-ot, azt mondja, hogy ez a világ áll: „láthatatlan csillagokból, ezeket, úgy mondották, felhőknek is lehetne tartani, oly tömegesen vannak abban a zónában, amelyet mi a Via Straminis-nek, a Tejútnak nevezünk”. Siet megjegyezni, hogy „ezek a Lucifer csillagai, melyeket rettenetes

hajótörésében vele együtt az örvény nyelt el” Hogy mi van a tizedik világ után (a mi Négyes, vagyis az Arupa világ után) vagy azon túl, azt a szíriaiak nem tudták megmondani. „Csak annyit tudtak, hogy ott kezdődik a végtelennek nagy és felfoghatatlan óceánja, a határ- és vég nélküli igaz istenségnek hajléka”. Champollion ugyanezt a hitet találja az egyiptomiaknál. Hermes, miután már szólt az Atya-Anya és Fiúról, kiknek szelleme [együttvéve PARANCS (FIAT)] alkotja a Világegyetemet, ezt mondja: „Hét Közreműködő (közvetítő) is alakult, hogy magába foglalja az anyagi (vagy megnyilvánult) világokat megfelelő köreiken belül, és ezeknek a közreműködőknek működését SORS-nak hívták”. Azután még hét, tíz és tizenkét rendet sorol fel, de ezek részletezése itt igen hosszadalmas lenne Mivel a „Rig-Vidhana”, a „Brahmanda Purâna” és az összes efféle művek, melyek akár a Rig-Védában foglalt Mantra-k

mágikus hatását, akár pedig a jövendő Kalpa-kat írják le, Dr. Weber és mások szerint, újabbkeletű összerótt munkák, „melyek valószínűleg csak a Purâna-k idejéből valók”, fölösleges az olvasót misztikus magyarázataikra utalni, s majdnem jobb egyszerűen az ősi könyvekből idézni, melyeket az orientálisták egyáltalában nem ismer* A III. kiadásban: Gerald Massey, The Natural Genesis II 316 o 104 nek. Ezek a művek magyarázzák azt, ami annyira zavarja a tudósokat, vagyis hogy a Saptarshi-k, Brahmâ „elme szülte fiai”, a Satapatha Brâhmana-ban más neveken szerepelnek, mint a Mahabhâratâ-ban, és hogy a Vaju Purâna hét helyett még kilenc Rishi-t is említ, a névsort a Brighu és Daksha nevekkel egészíti ki. De ugyanez előfordul az összes exoterikus szentírásokban. A titkos tanítás a Rishi-knek hosszú genealógiáját adja, de több osztályba sorozza őket. Valamint az egyiptomiak isteneit hét, sőt tizenkét osztályba

sorozták, úgy a hindu rishi-k is Hierarchiáikra oszlanak Az első három csoport az Isteni, a Kozmikus és a Holdalatti csoport Azután jönnek a mi rendszerünk Nap-Istenei, a Bolygói, a Világ-alatti és a tisztán emberi istenek - a hősök és a Manoushi-k Jelenleg azonban csak a pre-kozmikus, isteni eredetű istenekkel, a Prajâpati-kkal vagy a „Hét Építő”-vel foglalkozunk. E csoportot félreismerhetetlenül megtaláljuk Az egyiptomi archaikus dokumentumok elveszése folytán - s mivel Maspero szerint „Egyiptom vallás-fejlődése történetének tanulmányozására a rendelkezésre álló anyag és történelmi adatok hiányosak és igen gyakran érthetetlenek”, - a régi himnuszokhoz és sírfeliratokhoz kell fordulnunk, hogy a Titkos Tanításból felhozott állításokat részben és közvetve megerősítsük. Egy ilyen himnusz azt bizonyítja, hogy Osiris, éppúgy, mint Brahmâ-Prajâpati, Adam Kadmon, Ormazd és sok más Logosz: a „Teremtők” vagy

Építők csoportjának volt a feje, és szintézise. Mielőtt Osiris Egyiptom „Egy” és legfőbb istenévé vált, Abydosban a három rend felső osztályába tartozó Építők Égi Seregei fejének vagy vezetőjének tisztelték. Egy abydosi [3 jegyzék (register)] sírról való emléktáblára vésett himnusz így szólítja meg Osirist: Üdvözlet neked Osiris, Sib idősebb fia; te a Noo (ősi vizek) istennőből eredő hat isten felett álló legfőbb isten, te atyádnak, Ra-nak kedvence; atyák atyja, az Állandóság Királya, úr az örökkévalóságban. aki mihelyt ezek előjöttek anyád kebeléből, összegyűjtötted a koronákat mind, és megerő1 sítetted az Uraeus-t (kígyót vagy naja-t) fejeden; sokalakú isten, kinek neve ismeretlen, és kinek a városokban és a provinciákban sok neve van. Osiris, az ősi vizekből kijövő, - uraeus-szal, a Kozmikus tűznek kígyó emblémájával a fején - maga volt a hetedik isten, az Atya-Anyától, Nou-tól és

Nout-tól (az égtől) eredő hat isten felett, tehát ő csakis a fő Prajâpati, a fő Sephirot, a fő Amshaspend-Ormazd lehet! Bizonyos, hogy ez az utóbbi nap- és kozmikus isten a vallás fejlődésének kezdetén ugyanazt a helyet foglalta el, mint a „titkos nevű” arkangyal. Ez az Arkangyal Mihály volt, a Rejtett zsidó Istennek képviselője a földön, azaz ő volt az az „Arc”, melyről mondják, hogy „Tűzoszlop”ként haladt a zsidók előtt. Burnouf ezt mondja: „A hét Amshaspend, akik minden bizonnyal a mi arkangyalaink, egyúttal az isteni Erények megszemélyesítései”. (Comment on the Yacna, 174. o) Ezek az arkangyalok ennélfogva éppolyan „határozottan” a hinduk Saptarishi-jei, noha majdnem lehetetlen mindegyiknek megtalálni megfelelő pogány ősképét és hasonpárját, mert amint Osirisnek, nekik is „a városokban és provinciákban sok nevük van”. Mindazonáltal néhány legfontosabbat később fel fogunk sorolni Egy dolog így

kétségtelenül bebizonyul. Mennél inkább tanulmányozzuk hierarchiájukat és fedezzük fel azonosságukat, annál több bizonyítékunk lesz arra, hogy a történelem legelső napjai óta nem volt, sem a múltban, sem a jelenben, egyetlen egy olyan személyes isten sem, aki nem tartozott a Kozmikus megnyilvánulások harmadik fokába. Minden vallásban alapként ott találjuk a rejtett istenséget, azután annak sugarát, amely az ősi kozmikus anyagba (az első megnyilvánulásba) hull, azután a kétnemű eredményt, a megszemélyesített Hím és Nő kettős elvont Erőt (ez a második fok); ez végül szétválik, a harmadik fokon, hét Erőre, 1 Ez az egyiptomi szó Naja nagyon emlékeztet a hindu Kígyóistenre, Naga-ra. Brahmâ-t, Siva-t és Vishnu-t Naga-val a fején ábrázolják, és Naga-kkal hozzák kapcsolatba - ciklikus és kozmikus voltuk jeléül. 105 melyeket minden régi Vallás teremtő Erőknek mond, és a keresztények „Isteni Erényeknek” neveznek. E

magyarázatok és metafizikai elvont minősítések ellenére a római és a görög egyház ezeket az „Erényeket” megszemélyesítette, határozott neveket adott nekik, és hét Arkangyalként tisztelte. A Talmudban Druschim Könyve (I Értekezés, 59 o) e csoportokat megkülönbözteti, és ez egyszersmind a helyes kabbalisztikus magyarázat is Azt mondja: A Sephiroth-oknak három csoportja (vagyis rendje) van. Először: „Az isteni tulajdonságoknak” nevezett (elvont) Sephiroth-ok. Másodszor: A fizikai vagy sziderikus (személyes) Sephiroth-ok; az egyik csoport hétből, a másik tízből áll. Harmadszor: A metafizikai Sephiroth-ok vagy Jehovah perifrázisai, t i az első három Sephiroth (Kether, Chochma és Binah); a többi hét Sephiroth a Jelenlét hét (személyes) szelleme (a bolygók szellemei is). Ugyanezt az osztályozást kell alkalmaznunk minden teogóniában az istenek első- másod- és harmadrendű fejlődésére, ha a jelentést ezoterikusan akarjuk

megadni. Nem szabad összezavarnunk az Istenség elvont tulajdonságainak tisztán metafizikai megszemélyesítését ezeknek tükörképeivel - a sziderikus istenekkel. De ez a tükörkép valóságban az elvontságnak objektív kifejezése: élő lények és erre az isteni előképre alkotott minták (models). Ezenfelül a három metafizikai Sephiroth, vagyis „Jehovah perifrázisai”, nem a Jehovah. Az Adonai, Elohim, Sabbaoth és más nevekkel elhalmozott Jehovah maga is csak a Shadai-nak, ‫שדי‬, a Mindenhatónak perifrázisa. A név valóban körülírás, a zsidó retorikának felette gazdag szóképe, melyet az okkultisták mindig helytelenítettek A zsidó kabbalistáknak, de még a keresztény alkimistáknak és rózsakereszteseknek is, Jehovah alkalmas spanyolfal volt, melyet számos lapjának összehajtásával egyesítettek, és helyettesként elfogadtak, mivel azoknak, akik a titkot tudták, bármely egyéni Sephiroth-nak neve egyformán megfelelt. A

Tetragrammaton-t, a Kimondhatatlant, a sziderikus „Végösszeget” csak azért találták ki, hogy félrevezessék a benem-avatottat, és hogy az életet és a nemzést 1 jelképezzék. Az igazi titkot és a kiejthetetlen nevet - „a szót, mely nem szó” - minden nagy nép szentírásában, sőt még a Zoharban is, mely a legkisebb nemzetnek, a zsidónak kabbalisztikus tanítása - az első kisugárzásnak, vagyis a „Tűz fiai”-nak hét nevében kell keresni. Ezt a szót, mely minden nyelven hét betűből áll, a világ minden nagy* épületének romjain megtalálhatjuk, a Húsvét sziget (kontinensnek része, mely nem 20.000 évvel, hanem valószínűen négy millió2 évvel azelőtt merült el a tengerben) küklopsz maradványaitól kezdve a legrégibb egyiptomi piramisokig. 1 Avicebron „Qabbalah”-jának fordítója (a philadelphiai Isaac Myer, L. L B) erről a „Vég-összeg”-ről azt mondja: „Kether betűje: ‫( י‬Yod), Binah betűje: ‫( ה‬Heh),

együttvéve YaH, a nőnemű név; a harmadik betű, Hokhmah betűje: ‫( ו‬Vau), együttvéve: ‫ יהוה‬YHVH-nak, a Tetragrammatonnak, ‫ יהו‬YHV-ja, és ezek valóban hathatósságának teljes jelképei. Ennek a Kiejthetetlen Névnek utolsó ‫( ה‬Heh)-jét mindig a Hat Alsórendű és az utolsó Sephiroth-ra, vagyis a hátralévő Hét Sephiroth-ra együttvéve alkalmazzák”. Eszerint a Tetragrammaton csupán elvont szintézisében szent. Mint négység, mely a hét alsórendű Sephiroth-ot magában foglalja, fallikus * A III. kiadásban: minden nagy szent épületének stb 2 Ezt az állítást természetesen együgyűnek és képtelennek fogják tartani, sőt egyenesen nevetni fognak rajta. De ha elhisszük, hogy Atlantisz 850000 évvel ezelőtt merült el végleg, amint ezt az „Esoteric Buddhism” tanítja, (a fokozatos süllyedés ugyanis az Eocén korszakban indult meg) akkor el kell fogadnunk az úgynevezett Lemuriára, a Harmadik Gyökérfaj

kontinensére vonatkozó állítást is, amelyet tűz pusztított el, és csak azután merült a víz alá. A Magyarázat ezt mondja: „Mivel az első földet a negyvenkilenc tűz megtisztította, a tűzből és a vízből született népe nem tudott meghalni. stb A Második Föld (fajával együtt) eltűnt, ahogyan a gőz eloszlik a levegőben A Harmadik Föld, miután a különválás után minden elpusztult rajta, elsüllyedt az alsó Mélységbe (az Óceánban) Ez kétszer nyolcvankét ciklikus évvel ezelőtt történt” A „Ciklikus év” pedig olyan év, melyet mi sziderikus évnek nevezünk, és amely a napéj egyenlőségek előretolódásán (precession of the equinoxes) alapszik, vagyis 25.868 esztendő; ez tehát összesen 4242352 év Egyéb részletek a II könyvben találhatók. Ez a tanítás az „Edom Királyai”-ban öltött testet 106 Jobban kell kifejtenünk ezt a tárgyat, és gyakorlati magyarázatokat kell adnunk a szövegben tett állítások

bizonyítására. Egyenlőre elégséges néhány példával bizonyítanunk annak az igazságát, amit e mű elején állítottunk, vagyis azt, hogy nincs a világon az a Kozmogónia, a keresztény kozmogóniát kivéve, amely az Egy legfőbb Okot, az egyetemes Isteni Princípiumot tartotta volna Földünk, az ember, s az ezekkel összefüggő dolgok közvetlen teremtőjének. Ez az állítás mind a héber, vagyis a kaldeai Kabbalára, mind a Genezisre áll, ha ez utóbbit valaha is megértették volna alaposan, és ami még fontosabb - ha helyesen fordították volna 1. Mindenütt vagy egy Logosz van - valóban egy a SÖTÉTSÉGBEN ragyogó Világosság - vagy a Világok Építője, aki ezoterikusan értelmezve többesszámú. A latin Egyház, mint rendesen, itt is ellentmond önmagának, a Teremtő jelzőt ugyanis egyedül Jehovah-nak adja, de ugyanakkor az ő működő ERŐI számára egész Litánia nevet használ; ezek a nevek árulják el a titkot. Mert ha az említett Erőknek

nem volna semmi közük az úgynevezett „Teremtés”-hez, miért adták volna nekik a következő neveket: Elohim (Alhim), ami többesszámú szó, „isteni munások” és Energiák (Ενέργειαι), izzó égi kövek (lapides igniti coelorum) és különösen „Világ fenntartók” (Κοσμοκράτορες), Világnak kormányzói vagy URALKODÓI (rectores mundi), Világ-„Kerekek” (Rotae), Ophanim, Lángok és HATALMAK, „Isten-Fiak" (Bne Alhim), „Éber TANÁCSOSOK”, stb. stb Gyakran állították (és mint mindig, igazságtalanul), hogy Kínának, mely majdnem olyan régi ország, mint India, nincsen kozmogóniája. „Confucius nem ismert Kozmogóniát és a buddhisták terjesztették kozmogóniájukat, de nem kezdik egy személyes Istennel” 2, így szól a panasz. A Yi-King, mely „az ősi gondolat igazi lényegét tartalmazza, és a legnagyobb tiszteletben tartott bölcsek egyesített műve, nem ad határozott kozmogóniát” Mindazonáltal

Kínának van kozmogóniája, még pedig nagyon is határozott kozmogóniája De mivel Confucius nem adott helyet egy jövendő élet 3 gondolatának, és mivel a kínai buddhisták elvetik az EGY Teremtő eszméjét, s elfogadnak egy okot és számtalan okozatait, a személyes Istenben hívők féleértik őket. A „nagy Véglet” (the great Extreme) mint a „változások” (lélekvándorlás) kezdete, a legrövidebb kozmogónia, mely talán valamennyi között mégis legtöbbet mond azoknak, akik mint a Confucius-követők, önmagáért szeretik az erényt, önzetlenül iparkodnak jót tenni, s nem várnak állandóan jutalomra vagy nyereségre. Confucius „nagy Véglete” két „idomot” (two figures) hoz létre. Ez a „kettő” azután létrehozza a „négy képet”; és viszont ezek hozzák létre a „nyolc szimbólumot”. Azt mondják, hogy noha a Confucius-követők ezekben miniatűrben az „Eget, a Földet, és az Embert” látják. mi azt láthatjuk bennük,

amit akarunk. Ez kétségtelen, de így van ez sok szimbólummal, különösen a legújabb vallások szimbólumaival. De akik valamit is tudnak az okkult számokról, ezekben a „számjegyek”-ben 1 Ugyanezt a fenntartást találjuk a Talmud-ban és minden nemzeti vallásrendszerben, legyen az akár egy Istenben hívő, akár exoterikusan sok Istenben hívő. A kabbalista Rabbi Salomon Ben Gabirol fenséges vallásos költeményéből, a „Kether Malchuth”-ból választunk ki Kippur imáiban foglalt néhány meghatározást „Te Egy vagym és a Te egységednek titkát a legbölcsebb emberek sem fogják fel, mert nem ismerik. Te egy vagy és a Te egységed soha sem lesz kevesebb, soha sem több és nem változtatható. Te egy vagy, de nem mint a megszámlálás eleme; mert a Te Egységed nem enged meg sokszorosítást, változást vagy formát. Te létezel, de a halandók értelme és látása nem érheti fel a Te létezésedet, és nem tudja meghatározni hol, hogyan és

miért létezel. Te létezel, de csak önmagadban egyedül, mert nincs más, ami Veled létezhet, Te létezel, megelőzve az időt, és nincs helyed. Te létezel, és létezésed oly mély és titkos, hogy senki sem hatolhat a titkodba, és nem fedheti fel. Te Élsz, de nem olyan időben, melyet meghatározni, vagy ismerni lehet Te Élsz, de nem szellem vagy lélek éltet Téged, mert Te Tenmagad vagy, AZ ÖSSZES LELKEKNEK LELKE”, stb., stb Ez a kabbalai Istenség távol van a bibliai Jehovah-tól, Ábrahám, Izsák és Jakab haragos és bosszúálló istenétől, aki kísértetbe ejtette Ábrahámot és tusakodott Jakabbal. Minden vedantista elvetne egy ilyen Parabrahm-ot 2 Rev. J Edkins: „On Cosmogony”, 320 o És ők nagyon helyesen cselekedtek 3 Nem adott, mert a „változások” alapján állott, más szóval, mert tanította az ember újraszületését és állandó átalakulását. Tagadta, hogy az ember személyisége halhatatlan, ahogyan mi is tagadjuk, de nem tagadta

az EMBER halhatatlanságát. 107 (figures) látják a szimbólumot, mely a Kozmosznak és Égi és Földi lényeinek harmonikus, haladó fejlődését jelképezi, bármilyen egyszerű is ez a jelkép. És aki tanulmányozta a Pythagoras (Confucius kortársa) ősi kozmogóniájában foglalt számbeli fejlődést, az meg fogja találni ugyanezt a gondolatot a Pythagoras-féle Hármas (Triad) Négyes- (Tetractis) és Tízesben (Decad), melyek az EGY és magányos Monádból előjönnek. Confucius-t kineveti keresztény életrajzírója, mert e rész előtt és utána a jóslásról beszél, és ezt mondatja vele: A nyolc szimbólum meghatározza a jó- és a balszerencsét, és ezek visznek nagy tettekre. Az égnél és a földnél nincsenek utánzásra méltó nagyobb képek Nincsen nagyobb változás a négy évszaknál (értve ezen északot, delet, keletet és nyugatot, stb) A napnál, és a holdnál nincsen ragyogóbb függő kép A dolgokat használatra a bölcsnél jobban senki

sem tudja előkészíteni. A jósló szalmánál és a teknősbékánál semmi sem nagyszerűbb jó- és balszerencse meghatározására 1 A „jósló szalmát” és a „teknősbékát”, a „szimbolikus vonalak sorozatát” és a nagy bölcset - aki ezeket szemléli, amint egy és kettő lesznek, és kettőből lesz négy, és négyből lesz nyolc, és a másik sorozat, a „három és hat” - kigúnyolják csak azért, mert az ő bölcs szimbólumait nem értik meg. Így az idézett mű szerzője és kollégái bizonyára gúnyolódnak majd a szövegünkben adott Stanzákon is, mert ezek ugyanazt a gondolatot fejezik ki. A kozmogónia ősrégi térképe tele van Confucius-féle vonalakkal, koncentrikus körökkel és pontokkal. S mégis mindezek a mi Világegyetemünk kozmogóniájának legelvontabb és legfilozófikusabb fogalmait ábrázolják. Mindenesetre jobban felelnek meg korunk tudományos követelményeinek és céljainak, mint szt. Ágostonnak és a

„Tiszteletreméltó Bede"-nek kozmogóniai értekezései, noha ezek ezer évvel később jelentek meg, mint Confucius kozmogóniája. Confucius, a régi világ egyik legnagyobb bölcse, hitt az ősi mágiában, és maga is gyakorolta, „ha elfogadjuk a Kin yu állításait”. és a „Yi-King-ben az egekig magasztalta”, mondja tiszteletes bírálója. Mindazonáltal Confucius és iskolája már abban a korban, t i 600 ével K. e tanította, hogy a Föld gömb alakú, sőt azt is, hogy a Nap rendszerünk központja; ezzel szemben körülbelül háromszor 600 évvel a kínai filozófus után, a római pápák máglyával fenyegették, sőt „eretnekek" gyanánt el is égették azokat, akik ugyanazt állították. Kinevetik Confuciust, mert „Szent Teknősbékáról" szól Előítélet-mentes ember nem láthat nagy különbséget szentségre pályázó teknősbéka és bárány között, mivel mindkettő csak szimbólum. Az Ökör, a Sas 2, az Oroszlán és

alkalmilag a Galamb is a nyugati Biblia „szent állatai"; 1 A protestánsok nevethetnek rajta, de a római katolikusok nem gúnyolhatják ki anélkül, hogy a szentségrontás és a káromlás bűnébe ne essenek. Több mint 200 éve ugyanis, hogy Kínában a római katolikusok szentté avatták Confuciust, s ezzel sok műveletlen Confucius-követőt térítettek meg. 2 A Bibliában szentnek tartott állatok száma nem csekély; ilyen állat a kecske, az Azaz-el, vagyis a Győzelem Istene. Aben Ezra mondja: „Ha meg tudod érteni Azazel rejtélyét, akkor megismered az Ő (Isten) nevének rejtélyét, mert hasonló társai vannak a Szentírásban. Szimbólumokban elmondom neked e rejtélynek egy részét; ha harminchárom éves leszel, meg fogsz engem érteni”. Ez áll a teknősbéka rejtélyére is Egy jámbor francia író, a bibliai metaforák kölzőies voltának örvendezve, mely Jehovah nevét „izzó kövekkel" és „szent állatokkal" kapcsolatba hozza,

és a Bible de Vence-ból idézve (XX. köt 318 o) ezt mondja: „Valóban mindannyian olyan Elohim-ek, mint Istenük, mert ezek az angyalok szent bitorlás útján még a Jehovah isteni nevet is felveszik, valahányszor őt képviselik". (Pneumatologie, [A III kiadásban ehelyett: De Mirville, Des Esprits] II köt 204 o) Abban senki sem kételkedett, hogy a NEVET bitorolták, mikor a Malachim-ok (hírnökök) a Végtelen, az Egy megismerhetetlennek képében leszállottak, hogy az emberekkel egyenek és igyanak. De ha imádták, és most is imádják az Elohim-eket (sőt még alacsonyabb rendű lényeket is), akik bitorolták az istennevet, miért kell ugyanazokat az Elohim-eket ördögöknek nevezni, ha más Istenek nevében jelennek meg? 108 az első hármat az Evangélisták kísérőiként látjuk, a negyedik (az emberi arc) pedig egy Szeráf, azaz tüzes kígyó, valószínűleg a gnosztikus Agathodaemon 1. Amint magyaráztuk, a „szent állatok” és a Lángok vagy a

„Szikrák” a „Szent Négy”-en belül, vonatkoznak a Világegyetemben levő összes dolgok előképeire, melyek az Isteni Gondolatban, a GYÖKÉR-ben, megvannak; ez a gyökér a tökéleteles kocka, vagyis a Kozmosznak alapja, gyűjtő és egyéni értelemben. Valamennyien okkult összefüggésben vannak a Kozmikus ősi formákkal és a Kozmosz első kialakulásával, munkájával és fejlődésével. A legrégibb híndu exoterikus kozmogóniákban még a Demiurgos sem az, aki teremt. Mert az egyik Purâna azt mondja: „A nagy Világépítész azzal adja meg bolygórendszerünk keringő mozgására az első ösztönzést, hogy sorra átlép minden bolygón és égitesten”. Ez a cselekedete „okozza, hogy minden egyes gömb saját tengelye körül forog, és mindannyi a Nap körül kering”. Ezután a cselekedet után „a Brahmandica-k, a napbeli és a holdbeli Pitri-k (a Dhyan-Chohan-ok) viselik gondját a Kalpa végéig egy-egy gömbnek (földnek, bolygónak)”. A Rishik

a Teremtők; a legtöbbjüket a Rig Véda mantram-jai vagy himnuszai szerzőinek tartják Néha heten vannak, máskor pedig tizen, amikor ugyanis a prajâpati-k a „Lények Urai” lesznek; azután újra a hét vagy tizenegy Manu-vá válnak, mint a létezés. Hét és tizennégy ciklusának (Brahmâ Nappalainak) képviselői; tehát ők megfelelnek a hét Aeon-nak, mikor a fejlődés első fokán a hét Csillag-Rishi-vé, a Saptarishi-kké alakulnak át; emberi másaik (doubles) pedig mint hősök, királyok és bölcsek jelennek meg ezen a földön. Miután a kelet Ezoterikus tanítása így megadta és megpendítette az alaphangot - mely, amint majd kitűnik, allegorikus köntösében éppolyan tudományos, amilyen filozófiai és költői - minden nép követte. Az exoterikus vallásokból kell kihüvelyeznünk az alapgondolatot, és csak azután átlépünk az ezoterikus igazságokra, nehogy őket elvessük. Továbbá minden jelképet minden nép vallásában ezoterikusan is

lehet olvasni, és a helyes olvasás próbáját megkapjuk, ha a képeket (glyphs) és szimbólumokat a megfelelő számokba és mértani alakokba átírjuk, mert ezek csodálatosan megegyeznek, bármenynyire el is térjenek a képek és szimbólumok egymástól. Eredetükben ugyanis mind azonosak voltak Vegyük p. o külünféle kozmogóniák kezdő mondatait: minden esetben körről, tojásról, vagy fejről szólnak Ezzel az első jelképpel mindig együtt jár a SÖTÉTSÉG és körülveszi azt, - amint azt a hindu, egyiptomi, kaldo-héber, sőt még a skandináviai rendszer bizonyítják tehát fekete hollók, fekete galambok, fekete vizek, sőt még fekete lángok is; Agni-nak, a tűzisten-nek hetedik nyelvét „Kali”-nak, „a feketé"-nek hívják, mert fekete pislogó láng volt. Két fekete galamb röpült el Egyiptomból, és Dodona tölgyfáira szállva, a görög isteneknek adták meg neveiket. Noé a vizözön után fekete hollót bocsát ki, ez jelképe a

Kozmikus pralaya-nak, mely után földünknek és emberiségünknek igazi teremtése vagy fejlődése kezdődött. Odin fekete hollói röpködtek Saga Istennő körül, és a „múltról és a jővőről suttogtak neki”. Mi mindezeknek a fekete madaraknak igazi jelentése? Ők valamennyien az ősi bölcsességgel függnek össze, mely mindennek kozmosz-előtti Forrásából áradt ki, melyet a Fej, a Kör, a Tojás jelképeznek; továbbá mindezeknek jelentése azonos, és az első Őstípusú emberre 1 A választás furcsa, és bizonyítja, hogy az első keresztények milyen szeszélyesek voltak szimbólumaik megválogatásában. Mert különben miért választották az egyiptomi pogányság eme jelképeit, hiszen az Újtestamentum a sast csak egyszer említi, és akkor is Jézus dögevőnek nevezi (Máté XXIV 28); és az Ótestamentumban tisztátalannak nevezik; az Oroszlánt pedig a Sátánhoz hasonlítják, mivel mindkettő ordítva keres embereket, hogy fölfalja őket; s az

ökröket kiűzik a Templomból. Másfelől a Kígyót, melyet az Evangéliumban a bölcsesség példaképéül idéznek, most az ördög jelképének tartják Valóban Krisztus vallásának ezoterikus gyöngyéről, mely a keresztény teológiává fajult el, mondhatjuk, hogy születésére és kifejlődésére különös és nem neki illő kagylót választott. (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van) 109 (Adam Kadmon-ra), mindennek teremtő eredetére vonatkoznak, mely a Kozmikus Erők Seregéből - a Teremtő Dhyan-Chohan-okból áll; ezeken túl minden csak sötétség. Forduljunk csak a Kabbala bölcsességéhez, - bármilyen leplezett és eltorzított is ma már - hogy szám-nyelvén magyarázza meg megközelítően p. o a „holló” jelentését Számértéke a „Source of Measures" szerint a következő: A Holló kifejezést a Kabbala csak egyszer használta és eth-horebv ‫אח־העונ‬-nek veszi = 678 vagy 113 x 6; a galambot ötször említi.

Értéke 71, és 71 x 5 = 355 Hat átmérő, vagy az átröpülő holló, egy 355-ös kör kerületét tizenkét részre vagy mezőre osztja; és 355 minden egység számára újra hattal osztva egyenlő 213-0, vagyis a fej („kezdet”) a Genesis első versében. Ezt ugyanígy osztva, azaz újra elosztva 2-vel, vagy a 355-öt 12-vel, adja a 213-2-t, vagy a B-rásh ‫ נ־ואש‬szót, azaz a Genesis első szavát a prepozíciós előragjával, mely csillagászatilag ugyanazt a konkrét általános formát jelenti, mint amelyet itt kitejezni akar. Mivel a Genesis első versének titkos olvasása ez: „Rash-ban (Brash-ban) vagy fejben, istenek hívták elő az Egeket és a Földet”, könnyű megértenünk a holló ezoterikus jelentését, mihelyt megállapítottuk, hogy az özönvíz (Noé vízözöne) ugyanazt jelenti. Bármennyire más jelentése is van ennek az emblématikus allegóriának, fő jelentése egy új ciklus és egy új Kör (a mi negyedik Körünk) 1. A

„Holló”, vagy az Eth-HOrebv számértéke ugyanaz, mint a „Fej” számértéke; és a holló nem tért vissza a bárkába, ellenben a galamb visszatért, olajfa ágat hozva. Mikor Noé, új embere az új Fajnak (előképe Vajvasvatu Manu), a bárkát, a földi természet anyaméhét (vagy az Argha-t) elhagyni készült, akkor ő a tisztán szellemi, nem-nélküli és hím-nő embere az első három fajnak, amelyek örökre eltűntek a földről. A Kabbala-ban Jehovah, Ádám és Noé számértéke ugyanaz: a legjobb esetben tehát az Istenség az, aki az Ararat-ra (később a Sinai-ra) száll le, hogy testet öltsön az emberben, az ő képmásában, az immár természetes folyamat, az anyaméh útján, melynek jelképei a Genesis-ben a bárka, a hegy (Sinai) stb. A zsidó allegória egyszersmind csillagászati, és tisztán csak fiziológiai, nem pedig antropomorfikus. És itt van a szakadék az árja és a semita rendszer között, noha ugyanazon az alapon épültek fel.

Egyik kabbalai magyarázó szerint: „A héber filozófia alapgondolata az, hogy Isten magában foglal mindent, s hogy a férfi az ő képmása; a férfi, magában foglalva az aszszonyt (mint hermafroditák), hogy a férfi és asszony szók magukban foglalnak mértant, és számokat, és a csillagászatban alkalmazható mértékeket; és az ilyen módszernek látszólagos képtelenségét azzal küszöbölte ki, hogy kimutatta a számok, mértékek és a mértan sajátságos rendszerének összefüggését a férfival és az asszonnyal a terhesség időszakai útján, melyek az összekötő kapcsot szolgáltatták a kifejezések és a felhozott tények között, és így kiegészítették a használt módszert”. Úgy okoskodnak, hogy mivel az első ok teljesen felfoghatatlan, „első felfogható megnyilvánulását átmérővel bíró kör szimbolizálja, hogy így egyszerre mértani, fallikus és csillagászati eszmét fejezzen ki”; végül ezt a szimbólumot „kizárólag az

emberi nemzőszervek megjelölésére használták” 2. Ezért alkalmazták az események egész ciklusát, Ádámtól és a 1 Bryant-nak igaza van, mikor azt mondja: „Bardesin Druida (A III. kiadásban e helyett: A druida bárdizmus) azt mondja Noéról, hogy mikor kijött a bárkából (ez egy új ciklus születését jelenti), amelyben egy évig és egy napig tartózkodott, azaz 364 + 1 = 365 napig, Neptun szerencsésnek mondta őt, hogy az Özönvíz vizeiből született és boldog új évet kívánt neki”. Az „Év” vagy ciklus ezoterikusan az asszonytól született új faj volt, a nemek szétválása után; ez az allegória másodlagos jelentése: elsősorban a Negyedik Körnek, vagyis az új Teremtésnek kezdetét jelenti. 2 Ki nem adott kéziratok. (Lásd azonban: „Source of Measures") 110 Pátriarkáktól kezdve Noéig, fallikus és csillagászati értelemben, és az egyik szabályozza a másikat, mint pl. a hold időszakai Ezért kezdődik a héber Genesis

a Bárkából való kijövetellel, az özönvíz végén - azaz a Negyedik Fajjal Az árja népeknél ez másképpen van A keleti ezoteria sohasem alacsonyította le ilyen célokra az Egy Végtelen Istenséget, minden dolog tartalmazóját; ezt bizonyítja, hogy a Rig-Védában Brahmâ nem is szerepel, és hogy Rudra és Vishnu is szerény helyet foglalnak el benne, és csak sokkal későbbi időkben lettek ők az exoterikus vallások hatalmas és nagy Istenei, az „Örökkévalók”. S bár mind a három „Teremtő”, még sem ők az „ember” közvetlen teremtői és „ősszülei”. Utóbbiak ugyanis még sokkal alacsonyabb helyet foglalnak el, és Prajâpati-knak, Pitri-knek (a mi holdbeli őseink) stb. stb nevezik őket, de - soha sem „az Egy Örök Isten”-nek Az ezoterikus filozófia szerint csak a fizikai ember teremtődött az istenség képmására, de ez az istenség csak a „kisebbrendű istenek”. Csupán a FELSŐ-ÉN, az igazi EGO, isteni és ISTEN 111

13. FEJEZET A hét teremtés „Nem volt sem nappal, sem éjjel, sem föld, sem sötétség, sem világosság, sem egyéb valami, csak az EGY volt, az értelemmel felfoghatatlan, vagyis Az, ami Brahma és Pums (Szellem), és Prâdhâna (nyers anyag)” (Véda: „Vishnu Purâna Commentary”); vagy szórólszóra: „Egy Prâdhânika Brahma Szellem: AZ volt”. A „Prâdhânika Brahma Szellem” = Mulaprakriti és Parabrahmam. A Vishnu Purâna-ban Parâsara azt mondja tanítványának, Maitreya-nak: „Tehát hat teremtést magyaráztam meg neked, te kiváló Muni. az Arvâksrotas lényeinek teremtése volt a hetedik, és ez volt az ember teremtése”. Azután beszél még két, nagyon rejtélyes teremtésről, amelyeket a magyarázók különféleképpen értelmeznek. Origenes ellenfelének *, Celsus-nak könyveit taglalva - e könyveket az óvatos egyházatyák mind megsemmisítették - világosan válaszol ellenfelének ellenvetéseire, és ugyanakkor felfedi rendszerét is. Ez

kétségtelenül hetes volt De az ő teogóniáját, a csillagok és a bolygók születését, a hang és szín keletkezését, csak keserű gúnynyal fogadták. Celsus, ugyanis „tudását akarván kitárni”, beszél a teremtés hágcsójáról, melynek hét kapuja van, tetején van a nyolcadik, az örökké zárt kapu. A perzsa Mithras minisztériumait magyarázza, és „ezenfelül zenei okokat is fűz hozzá”. És ezekhez még egy „második magyarázatot is iparkodik adni, amelyben szintén a zenével kapcsolatos gondolatok vannak” 1, azaz a hanglétra hét hangja, a csillagok hét Szelleme, stb. stb Valentinus kimerítően tárgyalja a nagy Hét-nek hatalmát, akiknek ezt a világegyetemet létre kellett hozniuk, miután Ar(r)hetos, azaz a Kiejthetetlen, kinek neve hét betűből áll, képviselte az első hetességet (hebdomad). Ez a név Ar(r)hetos az Egy-nek (a logosz) hetes természetét jelzi. Proclus Timaeus-ban (121 I) ezt mondja: „Rhea istennő: Monád, Duád

és Heptád”, magában foglalva az összes Titánidákat, „akik heten vannak”. A Hét Teremtés majdnem minden Purâna-ban található. Mindezeket megelőzi az, amit Wilson „az el-nem-különült (indiscrete) Princípium"-mal fordít, ez t. i a feltétlen Szellem, mely az érzéki tárgyakkal való viszonytól független. A Hét Teremtés a következő: (1) Mahattattwa, az Egyetemes Lélek, a végtelen Értelem vagy az Isteni Elme; (2) Bhûta vagy Bhûtasarga, az elemi teremtés, az Egyetemes még el-nem-különült Állagnak első megkülönböződése; (3) Indriya vagy Aindriyaka, a szerves fejlődés. „Ez a három a Prâkrita teremtés volt, az el-nem-különült természet fejlődése, melyet az el-nem-különült princípium megelőzött”. (4) Mukhya, az érzékelhető dolgok alapvető teremtése, az élettelen 2 testek teremtése volt; (5) Tairyagyonya vagy Tiryaksrotas az állatok teremtése volt; (6) Urdhwasrotas vagy az istenségek (?) teremtése 3; (7)

Arvaksrotas, az ember teremtése volt. (L Vishnu Purâna) * A III. kiadásban: Gnosztikus ellenfelének stb Origen, Contra Celsum VI. XXII 2 A szöveg azt mondja: „És a negyedik teremtés itt az első, mert a mozdulatlan dolgokat ismerik el főképpen elsőnek”. (L Fitzedward Halls Corrections) 3 Hogyan teremthették az „istenségeket” az állatok után? Az ezoterikus jelentés szerint „állat” annyi, mint minden állati élet csírája, beleértve az embert is. Az embert hívják áldozati állatnak, mert ő az egyetlen az 1 112 Ez az ezoterikus szövegekben adott sorrend. Az ezoterikus tanítás szerint van hét elsőés hét másodrendű „teremtés”; az első az egy ok-nélküli ERŐ-ből önmaguktól kifejlő Erők; a második a már szétkülönböződött isteni elemekből kiáradó, megnyilvánult Világegyetem. Az imént felsorolt teremtések, ezoterikusan és exoterikusan is, a Fejlődés időszakait (7) jelentik, Brahmâ egy-egy korszaka, vagy egy-egy

„Nappala" után. Ez az okkult filozófiának legfontosabb tanítása, mely azonban soha sem használja az elsőrendű „Teremtés”-re a „teremtés" szót, de még a fejlődés szót sem, hanem az összes ilyen erőket „az Oknélküli Erő megnyilvánulásásainak” nevezi. A biblia a hét időszakot a teremtés hat napjába, és a pihenés hetedik napjába zsugorította, és a nyugatiak a betűhöz ragaszkodnak. A hindu filozófia szerint a tevékeny Teremtő létrehozta az istenek világát, az összes meg-nem-különbözött elemek csíráit és a jövendő érzékek kezdeteit (röviden: a noumenonok világát), és ezután a Világegyetem változatlan marad egy „Brahmâ Nappal”-on, azaz 4,320.000000 évből álló időszakon át Ez a hetedik, a passzív időszak, vagy a keleti filozófia szerint ez a „Sabbath napja”, amely az aktív fejlődés hat időszakára következik. A Satapatha Brâhmana-ban „Brahma” (a semleges), valamennyi Oknak feItétlen

Oka, kisugározza az isteneket. Miután (benső természetéből kifolyóan) az isteneket kisugározta, a munka megszakad Manu I könyve azt mondja, hogy „minden éjszaka (pralaya) végén, az alvó Brahmâ felébred, és a mozgás egyetlen energiájával OKOZZA, hogy belőle a szellem kiáradjon, mely lényegében van és mégsincs”. A Sepher Jezirah-ban, a kabbalai Teremtés-Könyvében, a szerző nyilvánvalóan a Manu szavait ismételte. Ott úgy ábrázolják az Isteni Állagot, hogy egymaga létezett öröktől fogva, határtalanul és feltétlenül, és magából kibocsátotta a Szellemet. „Egy az élő Isten Szelleme, áldott legyen a Neve, aki örökké él! Hang, Szellem és Ige, ez a Szent Lélek” (Sepher Jezireh, I. fej Mishna IX) És ez a kabbalai elvont Háromság, amelyet az Egyházatyák minden további nélkül megtestesítettek. Ettől a hármas EGY-től áradt ki az egész Kozmosz Először az EGY-től eredt a KETTES szám, vagy a Levegő, a teremtő elem;

azután a HÁRMAS szám, a Víz jött elő a levegőből; az Éter vagy a Tűz teljessé teszi a misztikus négyet, az Arba-ilt. (Ugyanott) A keleti tanításban a Tűz az első Elem - az Éter +, mely a többit egybefoglalja (mert valamennyit tartalmazza). A Vishnu Purâna megadja mind a hét időszakot, valamint a „Szellem-Lélek”-nek és az anyag hét formájának (vagy princípiumainak) fokozatos fejlődését. Lehetetlen ezeket ebben a műben felsorolni Kérjük az olvasót, nézze át a Purâna-k bármelyikét R. Yehudah kezdte, írva vagyon: Elohim mondá: Legyen égboltozat a vizek közepette Abban az időben, mikor a Szent teremtette a világot, Ő (ők) hét eget teremtett(ek) Fent Ő teremtett hét földet Lent, hét tengert, hét napot, hét folyót, hét hetet, hét évet, hét időt, és 7000 éve annak, hogy a világ megvan. ez az összes milleniumok hetedike Íme tehát hét föld Lent, valamennyi lakott, azokat kivéve, amelyek fent vannak és azokat, amelyek

lent vannak És minden egyes föld között . ég (égboltozat) van kifeszítve egymás között És ezeken (ezeken a földeken) egymástól eltérő külsejű teremtések vannak. de ha ellenvetitek, mondva, hogy a világ összes gyermekei Ádámtól származtak, az nem áll. És az alsó földek, honnan jönnek azok? Ezek a föld láncából, és a fentlevő 1 égből valók, stb. stb Irenaeus mellettünk tanúskodik (és nagyon is akarata ellenére), hogy a gnosztikusok ugyanazt a rendszert tanították, igen gondosan leplezve az igazi ezoterikus jelentést. De ez a állati teremtések között, amely az istennek áldoz. Ezenfelül a szent szövegekben gyakran „szent állatok”-on az állatöv 12 jegyét értik, amint ezt már mondottuk. + Szerintünk: Aether. A III kiadás nem változtatta meg (Ford) 1 L. T Myer: Qabbalah 415-16 o; megjelent Philadelphiában 113 „leplezés” ugyanaz, mint a Vishnu- és más Purâna-k leplezése. Így Irenaeus azt írja a Marcos

követőkről: Ők állítják, hogy mindenekelőtt a négy elem, a tűz, a víz, a föld és a levegő jött létre a fent levő első négyesség (tetrad) képmására, és hogy azután ha hozzátesszük hatásaikat, azaz a hőt, a hideget, a szárazságot és a nedvességet, megkapjuk a nyolcasság (ogdoad) pontos képmását. (l K XVII. fej) Csakhogy ez a „képmás” és maga az ogdoad is a valóság elpalástolására használt lepel (blind) éppúgy, mint a Vishnu Purâná-knak hét teremtésében, melyeket még kettővel megtoldanak, ezek közül az Anûgraha-nak nevezett nyolcadik „a jóság és sötétség tulajdonságait egyaránt bírja”, ami inkább sankhyai, mint purânai gondolat. Mert Irenaeus azt is mondja: Nekik (a gnosztikusoknak) volt egy hasonló nyolcadik teremtésük, amely jó és rossz, isteni és emberi volt. Ők azt állítják, hogy az ember a nyolcadik napon alkotódott Néha azt mondják, hogy a hatodik napon jött létre, és máskor megint azt,

hogy a nyolcadikon; hacsak talán úgy nem vélik, hogy földi része a hatodik napon, és húsos része (?) a nyolcadik napon alkotódott; ők ugyanis ezt a kettőt megkülönböztették. „Megkülönböztették”, de nem úgy, ahogyan Irenaeus mondja. A gnosztikusok szerint volt egy felső és egy alsó Hetesség (Hebdomad) a mennyben, és volt egy harmadik, földi Hetesség az anyag síkján. IAO, a misztérium-isten és a Holdnak Uralkodója, amint ezt Origenes tabelláján (chart) találjuk, ennek a felsőrendű „Hét Ég”-nek 1 volt a feje, s így azonos a holdbeli Pitri-k fejével; Pitri-knek nevezik ugyanis a holdbeli Dhyan Chohan-okat. „Azt állítják, hogy ez a hét ég értelmes, és mint angyalokról beszélnek róluk”, írja ugyanaz az Irenaeus, és hozzáfűzi, hogy azért nevezték el Iao-t Hebdomas-nak, anyját pedig „Ogdoas”-nak, mert amint ő magyarázza - „az anya megőrizte a Pleroma elsőszülött és fő (primary) Nyolcasságának (Ogdoad)-nak a

számát”. (Ugyanott, I köt V 2) Ez „az elsőszülött Ogdoad” volt (a) a teogóniában a második Logosz (a megnyilvánult), mert a Hétszeres első Logosz-tól született, s ennélfogva ő a nyolcadik ezen a megnyilvánult síkon; (b) a csillag-kultuszban ez volt a Nap, Mârlanda-Aditinek nyolcadik fia, akit ő elutatasít magától, megtartván hét fiát: a bolygókat. Mert a régiek soha nem tekintették a Napot bolygónak, hanem központi és állócsillagnak Ez tehát a Hét-sugarasból, Agniból, a Napból - vagy bármely más elnevezését vesszük - született második Hetesség (Hebdomad), azonban semmi esetre sem a hét bolygó, mert ezek Surya testvérei nem pedig fiai Ezek a Csillagistenek Ildabaoth 2 (Ilda = gyermek és Baoth = tojás) fiai voltak; a gonosztikusok szerint a csillag istenek feje Ildabaoth volt *; ő fia Sophia Achamoth-nak, akinek anyja Sophia (Bölcsesség), s ennek régiója a Pleroma. Ildabaoth önmagából hozza létre ezt a hat

csillagszellemet: Jove (Jehovah), Sabaoth, Adonai, Eloi, Osraios, Astaphaios 3, és ezekből áll a második vagy alsórendű Hetesség Ami a harmadikat illeti, az a hét első emberből, a holdbeli istenek árnyékaiból áll, amelyeket az első Hetesség kivetített. Ebben a gnosztikusok, amint látjuk, nem tértek el nagyon az ezoterikus tanítástól, csakhogy burkoltan fejezték ki. Ami pedig Irenaeus vádját illeti, - aki nyilvánvalóan nem ismerte a „Heretikusok” igazi tanítását a hatodik napon teremtett emberről és a nyolcadik napon teremtett emberről - ez a benső ember 1 Csakis a Föld Szellemeinél vagy „Egei”-nél felsőbbrendű. L. „Isis Unveiled” II köt 183 o * Ez a mondat a III. kiadásból kimaradt 3 Lásd továbbá King: Gnostics. Más szekták Jehovah-t tekintették Ildabaoth-nak, King pedig Szaturnusszal azonosítja őt 2 114 rejtélyeire vonatkozik. Az olvasó ezt majd csak akkor fogja megérteni, ha már elolvasta a II kötetet, és jól

megértette az ezoterikus tanítás Ember-fejlődéstanát. Ildabaoth másolata Manu-nak, aki így kevélykedik: „Ó, a kétszerszületett emberek legjobbja! Tudd meg, hogy én (Manu) vagyok az, aki az egész világot teremtette, akit ez a hím Virâj. önmagából hozott létre” (I 33) Ő először megteremti a Létezés tíz urát, a Prajâpati-kat, akik a 36. vers szerint „hét más Manu-t hoznak létre” (The Ordinances of Manu.) Ildabaoth hasonlóképpen kevélykedik: „Én Atya és Isten vagyok, és nincs felettem senki”, kiált fel. Erre anyja hideg szavai megszégyenítik: „Ne hazudj Ildabaoth, mert mindennek atyja, az első ember (Anthropos) feletted áll, és feletted áll Anthropos is, Anthropos fia (Irenaeus I. k XXX fej IX 6) Ez világosan azt bizonyítja, hogy három Logosz volt, (az elsőtől született Héten kívül), s egyik a három közül volt a Nap-Logosz És viszont, ki volt most már az az „Anthropos” maga, aki oly magasan van Ildabaoth

fölött? Csakis a gnosztikus írások fejthetik meg ezt a rejtélyt. A Pistis Sophia-ban a négy magánhangzóból álló Ieov nevet mindig „az EIsőrendű vagy Első ember” jelző kíséri. Ez újra csak azt mutatja, hogy a gnózis nem egyéb, mint a mi ősi tanításunk visszhangja. A Parabrahm-nak, Brahm-nak és Manu-nak (az első gondolkozó ember) megfelelő nevek: egy, három és hét magánhangzós hangokból állnak. Marcus, akinek filozófiája határozottan legközelebb állt a pythagoraszi filozófiához, melyet ő a hét égből kapott, egy kinyilatkozásáról beszél, mindegyikből egy-egy magánhangzó hallatszott, amidőn a hét (angyali) hierarchia hét nevét ejtették ki. Miután a szellem már áthatotta a hét princípiumú Kozmosz minden legkisebb atomját, akkor kezdődik a másodrendű teremtés, az imént említett pihenés időszaka után. „A teremtők (Elohim-ek) a második ’órában’ körvonalazzák az ember alakját”, mondja Simeon Rabbi a The

Nuctameron of Hebrews c. művében „Tizenkét órája van a napnak”, mondja a Mishna „és ezekben megy végbe a teremtés”. A „napnak tizenkét órája” megint csak törpe mása, halk, de hű visszhangja az ősi Bölcsességnek. Ezeket éppúgy a valódi ciklusok elpalástolására (cyclic blind) használták, mint az istenek 12000 isteni évét Minden „Brahmâ Nap” 14 Manu-ból áll, melyeket a héber kabbalisták - ebben azonban a kaldeusokat követték - a 12 „Óra" álarca mögé rejtettek 1. Tyanai Apollonius Nuctameron-ja ugyanaz „A Dodecahedron el van rejtve a tökéletes Kockában”, mondják a kabbalisták. Ennek misztikus jelentése az, hogy a Szellemnek anyaggá való tizenkét nagy átalakulása (a 12.000 isteni év) a négy nagy korszakban, vagyis az első Mahayaga-ban megy végbe. Ez a Kozmosznak és az embernek metafizikai és ember-feletti világával kezdődik, és a fizikai és tisztán emberi világával végződik. A keleti filozófia meg

tudja mondani azoknak az emberi éveknek számát, amelyekre a láthatónak és láthatatlannak szellemi és fizikai fejlődése kiterjed, ha a nyugati tudomány nem is tudja megmondani. Az elsőrendű (Primary) Teremtést a Világosság (a Szellem) Teremtésének hívják, a Másodrendűt (Secondary) a Sötétség 2 (az anyag) Teremtésének. Mindkettőt megtaláljuk a Genesis-ben, az I. fej 2 Versében, és a második fejezet elején Az első az önszülte istenek (Elohimek) kisugárzása, a második a fizikai természet kisugárzása. Ezért mondja a Zohar: 1 2 Másutt azonban fel van fedve az azonosság. Lásd fentebb Ibn-Gabirol idézetét a 7 égről, 7 földről, stb Ezt nem szabad összetéveszteni a pre-kozmikus „SÖTÉTSÉG”-gel, az Isteni MINDENNEL. 115 Ó társaim, társaim, az ember mint kisugárzás férfi is volt, asszony is volt; éppenúgy az ATYA mint az ANYA részéről. És ez a szavak értelme: - És Elohim mondá: „Legyen Világosság, és lőn

Világosság!” És ez a kettős ember! Ami azonban a mi síkunkon világosság, az a felső világokban sötétség. „Férfi és asszony az ATYA (a Szellem) részéről”, az Elsőrendű Teremtésre vonatkozik; és az Anya (az anyag) részéről a másodrendűre. A kettős ember: Adam Kadmon, a hím és a nő elvont ősképe, és a szétkülönböződött Elohim-ek. Az Ember a Dhyan Chohan-tól ered, és „Bukott Angyal”, száműzött isten, amint ezt ki fogjuk mutatni. Indiában ezeket a teremtéseket következőképpen írják le: (I.) Az első Teremtés Mahat-tattwa teremtés - azért nevezik így, mert első ön-fejlődése annak, aminek Mahat-tá kellett válnia - „tudatos és értelmes isteni ELMÉVÉ”; ezoterikusan kifejezve, az Egyetemes lélek szellemévé. „Aszkéták legérdemesebbje, potenciája folytán (ennek az oknak potenciája fotytán) minden létrehozott ok saját természeténél fogva következik be”. (Vishnu Purâna) „Minthogy az összes

lények potenciái csakis AZ- (Brahma-) nak megismerése által érthetők meg, AZ pedig a következtetés, teremtés és más efféle fölött áll, ilyen potenciák Brahma-ra vonatkoztathatók”. Az tehát megelőzi a megnyilvánulást „Mahat volt az első”, mondja a Linga Purâna; mert az EGY (az AZ) sem első, sem utolsó, hanem MINDEN. Exoterikusan, azonban ez a megnyilvánulás a „Legfőbb Egy-nek munkája (vagyis inkább egy Örök Oknak természetes eredménye); vagy amint a Magyarázó mondja, talán azt akarták vele kifejezni, hogy akkor teremtődött(?) Brahmâ, mivel őt Mahat-tal, a Legfőbb-nek tevékeny értelmiségével, vagyis működő akaratával azonosították. Az ezoterikus filozófia ezt a „működő TÖRVÉNY-nek” nevezi. A Brâhmana-k és a Purâna-k e tanításának helyes megértése körül forog a három vedantai szekta: az Advaita, Dwaita és Visishtadvaita viszálya. Az első szekta joggal fejtegeti, hogy Parabrahmam sem nem akarhat, sem nem

teremthet, mert mint a feltétlen minden, semmiféle vonatkozásban nincs a megnyilvánult világgal - a Végtelen nincs kapcsolatban a végessel; ennélfogva Brahmâ, Mahat, Iswara, vagy akárhogy nevezzék a teremtő erőt, a teremtő istenek és a többi mind, egyszerűen Parabrahmam-ról alkotott egy-egy megtévesztő aspektus a fogatom-alkotónak elméjében. A másik két szekta viszont a személytelen Okot a Teremtővel vagy Iswara-val azonosítja. A Vaishnava-k szerint azonban Mahat (vagy Maha-Buddhi) az isteni elme aktív működésében, vagy Anaxagorasz szerint, egy „rendező és intéző elme, mely mindennek oka volt” – Νοΰς δ διακοσμών τε καέ πάντων άιτιος. Wilson az első pillantásra felismerte a sokat sejtető összefüggést Mahat és a föníciai Mot vagy Mut között, aki az egyiptomiaknál a nőnemű volt, - Mout Istennő, az „Anya” „mely éppúgy, mint Mahat”, mondja Wilson, „a Szellem és az anyag keverékének(?)

első terméke volt, és a Teremtésnek első kezdete”. „Ex connexione autem ejus spiritus proditit Mot. Akinek magvából minden élő dolog teremtetett” - mondja Brucker (I 240) - még anyagiasabb és antropomorfikusabb színezetet adva a dolognak. Mindazonáltal a tanításnak ezoterikus értelme áttetszik az első Teremtésről szóló, régi szanszkrit szövegek minden exoterikus mondatán, még felületes olvasásnál is. 116 A Legfőbb Lélek, a mindent átható (Sarvaga) Világ-állag, miután behatolt (behúzatott) az anyagba (prakriti) és a Szellembe (purusha), mozgásba hozta a változó és változatlan princípiumokat, 1 mivel a Teremtés (manvantara) ideje megérkezett. Az ezoterikus tanítás azt tanítja, hogy a Dhyan Chohan-ok az isteni Értelemnek, vagyis a legelső elmének gyűjtő értelemben vett aggregátuma, és hogy az első Manu-k - az „elmeszülte” hét Szellemi Értelem - a Dhyan Chohan-okkal azonosak. Ezért a III Stanza

„Kwanshi-yin”-je - „az arany Sárkány, akiben a hét benne van” - a legelső Logosz vagy Brahmâ, az első megnyilvánult teremtő erő; a Dhyani-Energiák pedig: a Manu-k, vagy gyűjtő értelemben a Manu-Swayambhûva. Különben is a „Manu”-k és a „Mahat” közötti közvetlen összefüggés szembeszökő. Manu, a man, „gondolkozni” gyökérből ered, és a gondolkozás az elméből indul ki A kozmogóniában ez a ködképződés-előtti időszak (II.) „A második Teremtés”, „Bhûta”: az első elemek (tanmâtra-k) teremtése, ezért hívták az elemi teremtésnek (Bhûta-sarga) 2 Ez a pre-kozmikus Elemek, vagyis az anyag szétkülönböződése első leheletének időszaka Bhûtâdi szó szerint: „az Elemek eredete”, és megelőzi a Bhûta-sarga-t - a „teremtést”, vagyis ezeknek az Elemeknek szétkülönböződését az ősi „Akâsa”-ban (a Káoszban vagy Űrben) 3. A „Vishnu Purâna” szerint ez a teremtés az Ahankâra hármas

megnyilvánulásával (aspect) együtt halad előre, és ehhez tartozik. Ahankâra-t Önzéssel fordítják, azonban inkább az ÉN-VAGYOK-SÁG (I-AMNESS) lefordíthatatlan kifejezésnek felel meg, amely elsőnek ered „Mahat”-ból, vagyis az isteni elméből; az Énségnek első árnyékszerű körvonala, mert a „tiszta" Ahankâra „szenvedélyessé” és végül alapvetővé (megindítóvá) válik; „eredete a tudatos és egyúttal minden öntudatlan létezésnek”. Noha az ezoterikus iskola elveti a gondolatot, hogy valami „öntudatlan” lehessen - kivéve 1 A görögök νους-ja (a szellemi vagy isteni) elme vagy mens, „Mahat”, ugyanígy hat az anyagra; „behatol” és mozgatja: „Spiritus intus alit, totamque infusa per artus. Mens agitat molem, et magno se corpore miscet”. Vergilius, Aeneis VI. énekéből (Ford) A föníciai Kozmogónia szerint szintén a „Szellem saját princípiumaival keveredve indítja meg a teremtést; (Brucker, I. 240);

ezzel azonos az Orphikus hármasságról szóló tanítás, mert ebben Phanes (vagy Eros), a nyers szét-nem-különböződött Kozmikus anyagot magában foglaló Chaos és Chronos (az idő) a három együttműködő princípium, melyek a Megismerhetetlen és elrejtett pont-ból áradnak ki, és hozzák létre a „Teremtés” munkáját. És ezek a hindu Purusha (phanes), Pradhâna (chaos) és Kâla (Chronos) vagy idő. A jó Wilson professzor nem szereti ezt a gondolatot, amint egyetlen keresztény pap sem szeretheti, akármilyen liberális is. Megjegyzi, hogy a „a (Legfőbb Szellemnek vagy Léleknek) saját princípiumaival való keveréke nem mechanikai folyamat, hanem közvetítő erőkre (agents) gyakorolt befolyás vagy hatás, amely eredményeket szül”. A Vishnu Purâna mondatát: „Valamint az illat csupán a közelségével hat az elmére, és nem magára az elmére gyakorolt közvetlen működéssel, úgy befolyásolja a Legfőbb a teremtés elemeit”, a tiszteletes

és tanult szanszkritista helyesen így magyarázza. : „Amint az illatszerek nem nyújtanak élvezetet az elmének valóságos érintkezés útján, hanem a szaglóérzékre gyakorolt benyomás által, amelyet a szaglóérzék az elméhez továbbít”, és hozzáfűzi még: „A Legfőbbnek a szellembe és az anyagba való vonulása kevésbé érthető, mint az a nézet, melyet egyebütt találunk, hogy t. i a legfőbbel azonosított szellem beömlik a Prakriti-be, vagyis csupán az anyagba”. Ezért ő megfelelőbbnek tartja a Padma Purâna versét: „Ő, akit a Prakriti hímének (szellemének) neveznek. ugyanez az isteni Vishnu lépett a Prakritibe”. Ez a „nézet” határozottan közelebb áll a Biblia egyes verseinek plasztikus jellegéhez, melyek a Patriarkákra vonatkoznak, ilyenek Lot (Genezis XIX. 34 - 38), sőt Adám (IV 1 v), és meg az ezeknél is antropomorfikusabb természetűek. De éppen ez az, ami az embereket a fallicizmusra vitte, a keresztény vallás

teljesen átszövődött vele, a Genezis első fejezetétől kezdve a Jelenések Könyvéig. (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.) 2 Mindezek a mondatok a „Vishnu Purâna” I. könyve, II fejezetéből való idézetek 3 Vishnu mind a kettő: Bhûtesa, „Az elemek és mindennek Ura”, és Visvarûpa, az „Egyetemes állag vagy Lélek. 117 ezen a (mi) síkunkon, a káprázat és tudatlanság síkján. A Második Teremtés e fokán jelenik meg a Manu-k második hierarchiája, a Dhyan Chohan-ok vagy Dévák, akiktől a Forma (rûpa) ered; ők a Chitrasikhandina-k (a ragyogó fejűek) vagyis a Riksha-k - azok a Rishi-k, akik a Nagy Medve hét csillagának lettek éltető lelkeivé 1. Csillagászati és Kozmogóniai nyelven ez a Teremtés a kozmikus élet első fokára vonatkozik, a Tűz-Köd időszakára kaotikus állapota után 2, amikor az atomok a Laya-ból előjönnek. (III.) A harmadik Teremtés (az Indriya) Teremtés Ahankâra-nak módosult formája volt, az

„Én”-nek („Aham” = „Én”) koncepciója; ezt a teremést hívják a szerves teremtésnek vagy az érzékek (Aindriyaka) teremtésnek. „Ez a három volt a Prâkrita teremtés, az el-nemkülönült (indiscrete) természetnek elkülönült (discrete) fejlődései, amelyet az el-nem-különült princípium előzött meg. „Előzött meg” helyett itt azt kellene mondanunk: „amely kezdődött” Buddhi-val, mert Buddhi sem elkülönült, sem el-nem-különült mennyiség (indiscrete quantity), hanem mindkét tulajdonsággal bír, az emberben is, a Kozmoszban is: Buddhi, egység, vagyis emberi MONÁD a káprázat síkján - mihelyt kibontakozott Ahankâra három formájából és fölszabadult a földi manas-ától, valóban állandó mennyiséggé válik, mind időtartamban, mind terjedelemben, mivel örökkévaló és halhatatlan. Előbb azt mondták, hogy a harmadik Teremtést, „melyben bőven van a jóság minősége, Urdhvasrotas-nak nevezik”, egy-két lappal

később pedig az Urdhvasrotas-teremtésről, mint a „hatodik teremtésről, . az istenségek teremtéséről" szólnak. (75 o) Ez világosan azt mutatja, hogy korábbi és későbbi manvantara-kat céltudatosan összekevertek, mert a be-nem-avatott elől el akarták rejteni az igazságot. Ezt mondják az orientalisták „következetlenségnek” és minősítik „ellenmondásnak” 3 A halhatatlanok eme teremtése, a „Devra-Sarga”, az utolsó az első sorozatban, és egyetemes jelentésű, azaz vonatkozik az evolúciókra áltatánosságban, nem pedig csupán a mi Manvantara-nkra. A Manvantara azonban újra meg újra ugyanúgy kezdődik, és ez mutatja, hogy több különböző Kalpa-ra vonatkozik. Mert mondva van: „az elmúlt (Padma) Kalpa végén az isteni Brahmâ felébredt alvása éjjeléből, és üresnek látta a világegyetemet” Azután látjuk Brahmâ-t, amint ismét végigmegy a „hét teremtésen” a fejlődés másodrendű fokozatában, ismételve az

első hármat a tárgyias síkon. 1 Az utó-típusaikra nézve lásd Trithemius-nak (Agrippa Mesterének, a 16. században írt) értekezését: „A hét másodrendű vagy Szellemi Értelmiségről, akik Isten után mozgásba hozták a Világegyetemet”; ez az értekezés titkos ciklusokon és néhány jóslaton kívül egyes tényeket és hittételeket közöl a Geniuszokról vagy Elohimekről, akik a Világ folyásának hetes fokozatait vezetik, és rajtuk uralkodnak. 2 Az orientalisták elejétől fogva nagy nehézségekbe ütköztek, ha a purânai Teremtések kérdésében valamilyen rendszert kerestek. Wilson Brahma-t nagyon gyakran Brahmâ-val téveszti össze, amit a későbbi fordítók kifogásolnak Fitzedward Hall a Vishnu Purâna fordítására az „eredeti szanszkrit szövegeket” alkalmasabbnak véli a Wilson használta szövegeknél „Ha Wilson tanár abban az előnyös helyzetben lett volna, melyben a hindu filozófiát tanulmányozók manapság vannak,

kétségtelenül másképpen fejezte volna ki magát”, mondja munkáinak kiadója. Ez arra a válaszra emlékeztet bennünket, melyet Thomas Taylor egyik bámulója adott azoknak a tudósoknak, akik Platon-fordításait bírálgatták: „Thomas Taylor talán rosszabbul tudott görögül, mint bírálói, de sokkal jobban értette meg Platont, mint ők”. A mai orientalisták sokkal inkább torzítják el a szanszkrit szövegek misztikus értelmét, mint valaha Wilson, noha ő is igen nagy hibákat követett el. 3 Az Értelemmel kezdődő három Teremtés: elemi teremtések, de a hat teremtés, mely abból a sorozatból kiindul, melynek elején az Értelem van, Brahmâ műve (Váju Purâna). Itt a „teremtések” mindenütt a Fejlődés fokait jelentik. A Mahat, „Értelem” vagy Elme (amely megfelel a Manas-nak, Mahat ugyanis a kozmikus síkon és Manas az emberi síkon van) itt is alacsonyabban áll a Buddhi-nál, vagyis a Felső isteni Értelemnél. Ezért, ha a Linga

Purâna-ban azt olvassuk: „az első Teremtés a Mahat-é volt, mert az értelem elsőnek nyilatkozik meg”, akkor ezt a (részletezett) teremtést a mi rendszerünk, sőt a Földünk első fejlődésére kell vonatkoztatnunk, mivel a megelőző teremtések közül a Purâna-kban egyet sem tárgyalnak, hanem csak elvétve célozgatnak reájuk. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van) 118 (IV.) A negyedik Teremtés, a Mukhya, az Elsőrendű, mert ez kezdi meg a négyes sorozatot Sem az „élettelen” testek, sem a „mozdulatlan" dolgok, amint Wilson fordította, nem ad helyes fogalmat a szanszkritban használt kifejezésekről. Nemcsak az ezoterikus filozófia veti el a gondolatot, hogy van szervetlen atom, hanem az ortodox hinduizmus is. Sőt Wilson maga mondja (Colletted Works, III. köt 381 o): „Valamennyi hindu rendszer azt tartja, hogy a növényi testekben is van élet”. Charâchara, vagy a rokonértelmű sthâvara és jangama fordítása ennélfogva nem

pontos, ha „élő és élettelen”, „érzőlények” és „öntudatlanok”, vagy „öntudatos és öntudatlan lények”, stb szavakkal fordítják Helyesebb lenne a „mozgó és álló” kifejezés, mivel azt tartják, hogy a fáknak is van lelkük. „Mukhya a növénybirodalom teremtése”, vagyis szerves fejlődése Ebben a másodrendű időszakban az Elemi vagyis Alapvető Birodalmak három foka fejlődik ki ebben a világban, s ezek megfordított sorrendben megfelelnek a három Prakriti teremtésnek, Brahmâ tevékenysége Elsőrendű időszakában. Amint abban az időszakban a „Vishnu Purâna” szavaival: „Az első teremtés a Mahat (az Intellektus) teremtése, a második a Tanmâtrak-é (alapvető princípiumok), és a harmadik az érzékek (Aindriyaka) teremtése volt, úgy ebben, az Elemi Erők sorrendje a következő: (1) a születő (intellektuális és fizikai) Erőközpontok, (2) az alapvető princípiumok - úgyszólván az idegerő és (3) a születő

appercepció, mely az alsórendű birodalmak Mahat-ja, és különösen fejlett az Elementálok harmadik rendjében; ezeket követi az ásványok tárgyias (objective) birodalma, amelyben ez az appercepció teljesen lappangó, és csak a növényben fejlődik ki újra. A mukhya „Teremtés” tehát a középen áll a három alsó és három felső birodalom között, melyek a Kozmosz és a Föld hét ezoterikus birodalmát képviselik. (V.) Az ötödik Teremtés a Tiryoksrotas (vagy Tairyagyonya) teremtés 1, az (szent) állatok teremtése, mely csakis a Földön, a néma állatok teremtésének felel meg Amit az elsőrendű Teremtésben „állatokon" értenek, az az ébredő tudatnak, vagyis az appercepciónak csírája, s ez a Földön halványan észlelhető némely érzékeny növényben és határozottabban a protisztikus monera-ban 2. A mi gömbünkön, az első kör idejében, az állatnak „teremtése” megelőzi az emberét, viszont az állat (emlősállat) az

emberből fejlődik a negyedik körben - a fizikai síkon; az első Körben az állati atomok fizikai emberi formává tömörülnek össze, viszont a IV. Körben ennek ellenkezője történik az életben fejlesztett delejes tulajdonságok folytán. S ez a metempszichózis (Lásd: „Mineral Monad” a „Five Years of Theosophy” c könyvben, 276. o) A fejlődésnek ezt az ötödik fokát, melyet exoterikusan „Teremtésnek" hívnak, mind az Elsőrendű, mind a Másodrendű időszakban láthatjuk, az elsőben mint a Szellemi és Kozmikus, a másodikban mint az anyagi és földi teremtést. Ez az Archibiosis vagy élet-eredet, „eredet” természetesen csak annyiban, amennyiben az élet megnyilvánulására vonatkozik mind a hét síkon. A Fejlődés eme időszakában differenciálódik a feltétlenül örök, egyetemes mozgás, vagyis rezgés, az ősi, első megnyilvánult ATOM-má - ezt a mozgást ezoterikus nyelven a „NAGY LEHELET”-nek hívják. Amint a vegytan és

természettan tudományában haladnak, ezt az okkult alapigazságot mindinkább igazolja a tudomány világa: tért hódít az a tudományos feltevés, hogy természetükre nézve az anyagnak legegyszerűbb elemei is azonosak, és csak abban különböznek egymástól, hogy atomjaik a molekulákban, vagyis az anyag-parányban, különféleképpen vannak elosztva, vagy pedig mert atomjaik különféleképpen rezegnek. 1 Wilson professzor ezt úgy fordítja, mintha az állatok a „teremtés” hágcsóján magasabb fokon lennének, mint az istenségek vagy angyalok, jóllehet a további szövegből nagyon világosan tűnik ki a dévák igazi mivolta. Ez a „teremtés”, mondja a szöveg, egyszersmind elsőrendű (Prâkrita) és másodrendű (Vaikrita) is Másodrendű, amennyiben az isteneknek, Brahmâ-tól (a mi anyagias világegyetemünk személyes, antropomorfikus teremtőjétől) való származására vonatkozik; elsőrendű pedig Rudra-t illetőleg, aki az első princípiumnak

közvetlen alkotása (production). Rudra nemcsak Siva-nak egyik elnevezése, hanem teremtő erőket, angyalokat és embereket ölel fel, amint ezt később látni fogjuk. 2 Sem növény, sem állat, hanem a kettő közötti lény. 119 Valamint az Elsőrendű (Primary) Teremtésben az első életcsíra differenciálódásnak meg kell előznie a Létezés harmadik csoportjába vagy hierarchiájába tartozó Dhyan Chohan fejlődését, mielőtt azok az „istenek” testet ölthetnének első éterikus formájukban (rûpajukban), így ugyanebből az okból kell, hogy az állat-teremtés megelőzze az isteni „EMBERT” a Földön. És ezért olvassuk a Purâna-kban, hogy: „Az ötödik, a Tairyagyonya teremtés, az állatok teremtése volt”, és (VI.) a hatodik Teremtés, az Urdhvasrota-k, vagyis az istenségek teremtése (Vishnu Purâna, I. Könyv, I fej) De ezek (az istenségek) csupán előképei az Első Fajnak, a saját „elme-szülte”, puha csontú ivadékuknak atyái 1

Utóbbiak lettek Kifejlesztői az „Izzadtság-szülte" ivadéknak; ezt a kifejezést a II. kötetben megmagyarázzuk Végül a VI „Teremtést” követi és a „Teremtést” általánosságban bezárja: (VII.) A hetedik Teremtés, az „Arvaksrotas lények kifejlődése, és egyúttal az ember kifejlődése”. (Vishnu Purâna I Könyv) Az említett „nyolcadik teremtés” egyáltalában nem is Teremtés; ez ismét a valóság elpalástolására használt kifejezés, mert tisztán csak értelmi folyamatra vonatkozik: a „kilencedik” teremtés felismerésére, amely viszont eredmény (effect), amennyiben a másodrendű Teremtésben megnyilvánítja azt, ami „Teremtés” volt az Elsőrendű (Prâkrita) Teremtésben 2. A Nyolcadik az Anûgraha-nak nevezett teremtés (a Pratyayasarga, vagyis a Sankhyak szerint az értelmi teremtés, melyet a Karika 46. verse, a 146, oldalon magyaráz) „az a teremtés, amelyet felfoghatunk” - ezoterikus aspektusában - és „amelyet

értelmünk is helybenhagy (Anûgraha), hogy a szerves teremtéstől megkülönböztesse". Ez az „istenek” egész sorozatához és különösen a Kumâra-khoz való viszonyunknak helyes felfogása A Kumâra-k az úgynevezett „Kilencedik Teremtés” - de valóságban a hatodiknak egyik aspektusa, vagy visszatükröződése a mi (a Vaivasvata) manvartara-nkban. „Van egy kilencedik, a Kumâra Teremtés, mely egyszersmind elsőrendű és másodrendű is”, mondja a Vishnu Purâna, a legrégibb az efféle szövegek között 3 „A Kumâra-k közvetlenül a legfőbb Princípiumból származó Dhyani-k, akik a Vaivasvata Manu időszakban újra megjelennek, hogy előbbre vigyék az emberiséget” 4, magyarázza az egyik ezoterikus szöveg. Ezt a Vishnu Purâna magyarázója * megerősíti mondván, hogy „ezek a bölcsek addig élnek, mint Brahmâ, és ő csak az első Kalpa-ban teremti őket, 1 A „Teremtett lények” - magyarázza a Vishnu Purâna – „noha (egyéni

formájukban) elpusztulnak a feloszlás időszakaiban, mégis mivel előbbi létükben elkövetett jó és rossz cselekedetek hatása alatt állnak, nem kerülhetik ki ezeknek következményeit. És mikor Brahmâ újra létrehozza a világot, ők akaratának ivadékai ” „Összpontosítva elméjét önmagában (Jóga-akarás), Brahmâ megteremti a lények négy rendjét, melyeket isteneknek, démonoknak, elődöknek és EMBEREK-nek neveznek. ”, „elődök” itt az első Gyökér Faj embereinek előképeit és Kifejlesztőit jelenti. Az elődök a Pitri-k, és hét osztályra oszlanak Az exoterikus mitológiában azt mondják, hogy Brahmâ oldalából születtek, mint Éva Ádám bordájából. (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van) 2 Wilson dr. megjegyzi: „Rudra és a szentek születéséről szóló e gondolatokat, úgy látszik, a Saiva-któl vették át, és ügyetlenül oltották a Vaishnava rendszerbe”. Az ezoterikus jelentést kellett volna megtudakolnia,

mielőtt megkockáztatta ezt a feltevést. 3 Parâsara-t, a védai Rishi-t, aki Pulastya-tól kapta a Vishnu Purâna-t, és Maitreya-nak tanította, az orientalisták különféle időszakokba helyezik. Amint a Hindu Classical Dictionary helyesen megjegyzi: „Az ő korszakára vonatkozó vélemények nagyon eltérők, a K e 575 és K e 1391 évek között mozognak, és megbízhatatlanok” Ez igaz, azonban e vélemények nem kevésbé megbízhatatlanok a szanszkritisták bármely más időbeli adatánál, mert ők híresek az önkényes elképzelés terén. 4 Ők csakugyan egy „különleges” vagy külön teremtést jelenthetnek, hiszen ők úgyszólván egy új fajt teremtettek, a gondolkodó, öntudatos és isteni embereket azzal, hogy testet öltöttek az első két Gyökér-fajnak és a Harmadik Gyökér-faj nagy részének értelem-nélküli emberi héjaiban (human shells). * A III. kiadásban magyarázója helyett: fordítója 120 noha teremtésüket általában és

helytelenül a Varaha vagy a Padma Kalpa-ba (a másodrendűbe) helyezik”. Így a Kumâra-k exoterikus értelemben: „Rudra-nak vagy Nilalohita-nak, Siva egyik formájának, Brahmâ-tól és Brahmâ-nak néhány elme-szülte fiától való teremtése”. De az ezoterikus tanítás szerint ők a fizikai emberben levő igazi szellemi ÉN-nek szülői - a felsőrendű Prajâpati-k, míg a Pitrik vagy alsórendű Prajâpati-k csupán az ember fizikai formája mintájának vagy előképének atyái, melyet „a saját képmásukra” megalkottak. Négyet (és alkalomadtán ötöt) nyíltan említenek az exoterikus szövegek, három Kumâra azonban titkos 1. (Hasonlítsd össze azzal, amit „A Bukott Angyalokról” mondunk a II. kötetben) Az Ezoterikus négy: Sanât-Kumara, Sananda, Sanaka és Sanatana, és az ezoterikus három: Sana, Kapila és Sanat-sujâta. Különösen a Dhyan Chohan-ok eme osztályára hívjuk fel a figyelmet, mert itt rejlik a nemzés és az átöröklés titka,

melyre az I. Részben céloztunk (Lásd a VII. Stanzához fűzött, Az Angyali Lények Négy Rendjére vonatkozó magyarázatot) A II kötet megmagyarázza az isteni Hierarchiában elfoglalt helyüket. Addig is nézzük meg, mit mondanak róluk az exoterikus szövegek. Nem mondanak sokat, sőt semmit sem mondanak annak, aki nem tud a sorok között olvasni. „Itt más Purâna-khoz kell folyamodnunk, hogy fényt derítsünk erre a kifejezésre", jegyzi meg Wilson, ki egyáltalában nem is sejti, hogy „a Sötétség Angyalai”-val, Egyházának mítikus „nagy ellenségével” van dolga. Ezért csak azt tudja kideríteni, hogy ezek (az istenségek) MEGTAGADVÁN AZ IVADÉKOK TEREMTÉSÉT 2, (és így Brahmâ ellen fellázadván) mindig - amint ezt az elsőnek neve Kumâra ki is fejezi - ifjak maradtak, Kumâra-k: azaz mindig tiszták és ártatlanok. Ezért hívják teremtésüket is a „Kumâra” teremtésnek (I könyv, V. fej Vishnu Purâna) A Purâna-k azonban talán

valamivel jobban megvilágítják a tárgyat „Mivel ő mindig az marad, aminek született, ezért nevezik itt ifjúnak; és ezért ismerik jól a 1 „A négy Kumâra Brahmâ-nak elme-szülte Fiai. Egyesek szerint heten vannak”, (Hindu Class Dict) Ezt a hét Vaidhatra-t, amint atyjuk után nevezik a Kumâra-kat, „az Alkotónak Fiait”, az Iswara Krishna „Sânkhya Kârika”-ja hozza szóba és írja le; ehhez Gaudapâdacharya (Sankarâchârya Paraguru-ja) magyarázatot fűzött. A Kumâra-k mivoltáról szól, de nem közli mind a hét Kumâra nevét, ehelyett „Brahmâ hét Fiá”-nak nevezi őket, tényleg azok is, mert Brahmâ teremtette őket Rudra-ban A műben felsorolt nevek: Sanaka, Sanandana, Sanatana, Kapila, Ribhu és Panchasika. De mind ezek szintén csak álnevek (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.) 2 1 Az orientalisták egyes fordításai annyira megbízhatatlanok, hogy p. o a Hari-Vamsa franciára fordított szövegében ezt olvassuk: „A hét

Prajâpati, Rudra, Skanda (a fia) és Sanat Kumâra hozzáfogtak lények teremtéséhez” Az eredeti szöveg viszont Wilson szerint így szól: „Ez a hét ivadékokat hozott létre; és így cselekedett Rudra is, de Skanda és Sanat-Kumâra féken tartva erejüket, tartózkodtak a teremtéstől” A „lények négy rendjét” néha „Ambhamsi” néven említik, ami Wilson szerint: „szószerint Vizek”-et jelent, és ő „misztikus kifejezésnek” tartja. Kétségtelenül az, de úgy látszik nem tudta felfogni igazi ezoterikus jelentését „Vizek” és „víz” szimbólumai Akâsa-nak, „a Tér ősi Óceánjá”-nak, amelyben Narâvana, az ön-szülte Szellem mozog, pihenve azon, ami az ő saját ivadéka. (L Manu) „A Víz Nara-nak teste; így hallottuk magyarázni a víz nevét Mivel Brahmâ a vízen pihen, Narayâna-nak hívják”. (Linga, Vaju és Markandeya Purâna-k) „ Purusha, a tiszta, tisztának teremtette a vizeket. ” A Víz egyúttal a harmadik

princípium az anyagi Kozmoszban, és harmadik a Szelleminek birodalmában: a Tűznek, a Lángnak, az Akâsa-nak, az Éternek, a Víznek, a Levegőnek, a Földnek Szelleme, a lét minden síkján, a kozmikus, sziderikus, pszichikai, szellemi és misztikus, kiválóan okkult princípiumok. „Az Istenek, a Démonok, a Pitrik és az emberek” alkotják a lények négy rendjét, amelyre az Ambhamsi kifejezést alkalmazzák, (a Védákban ez rokonértelmű az istenek kifejezéssel) mert ők mind (misztikus értelemben) a VIZEK-nek, az Akâsai Óceán-nak és a természetben levő harmadik princípiumnak eredményei. A Pitri-k és a földi emberek magasabb síkbeli isteneknek és démonoknak átalakulásai (újraszületései). A víz egy másik értelemben a női princípium, Vénusz Aphrodité a megszemélyesített Tenger és anyja a szerelem istenének, aki az összes istenek szülője; [A III. kiadásban generator helyett: Generatrix E szerint Vénusz az összes istenek anyja. (Ford)]

nyugaton a keresztény Szűz Mária = Mare (a tenger) a Szeretet, a Kegyelem és az Irgalom Istenének anyja Ha az ezoterikus filozófia tanítványa behatóan elmélkedik a tárgyon, akkor észre fogja venni, hogy az Abhamsi kifejezésben mi minden rejlik az égi Szűzhöz, az alkimisták „Mennyei Szüzéhez”, sőt még a modern baptisták „kegyelem Víz”-éhez való vonatkozásaiban. 121 Sanat Kumâra néven”. (Linga Purâna, előbbi LXX szakasz, 174) A Saiva Purâna a Kumârakat mindig Jógiknak írja le A Kurma Purâna, miután felsorolta őket, ezt mondja: „Ez az öt, óh brahmanok, jógi volt, és ők teljesen felszabadultak a szenvedélytől”. „Öten vannak, mert két Kumâra elbukott”. A Dhyan Chohan-ok vagy Dévák héz nagy osztálya közül egyetlen egyhez sincs az emberiségnek nagyobb köze, mint a Kumâra-khoz. Oktalanok a keresztény teológusok, akik bukott Angyalokká alacsonyították le őket, és most „Sátán”-nak és Démonoknak nevezik,

mivel azok közül az égi lakók közül, akik megtagadják, hogy teremtsenek, a legkiválóbb helyek egyikét Mihály Arkangyal - a nyugati és keleti egyházak legnagyobb védőszentje - foglalja el; két néven szerepel, mint szt. Mihály, és mint földi mása, szt György, aki a Sárkányt legyőzte. (L II könyv „A Szent Sárkányok és pusztítóik) A Kumâra-k Brahmâ-Rudra-nak vagy Siva-nak, a Mahâyogi-nak, India valamennyi jógija és misztikusa nagy védőjének ivadékai, Siva-nak, aki - misztikus értelemben 1 - az emberi szenvedélyeknek és a fizikai érzékeknek üvöltő és rettenetes pusztítója; ezek ugyanis a benső örök ember növekedésének és a magasabb szellemi percepció kifejlődésének állandóan útját állják. A Kumâra-k maguk a „Szűz Aszkéták”, s ezért tagadták meg az anyagi lénynek, az EMBER-nek teremtését. Helyes az a föltevés, hogy közvetlen összefüggés van közöttük és a keresztény Mihály Arkangyal, az Apophis

Sárkánnyal küzdő „Szűz Harcos” között, - ennek a sárkánynak áldozatul esik minden lélek, mely túlságosan lazán kapcsolódik halhatatlan szelleméhez - aki a gnosztikusok szerint éppúgy megtagadta, hogy teremtsen, amint ezt a Kumâra-k is tették. (L a II könyvben: A „Misztikus Sárkányok és pusztitóik") Nem uralkodik-e a zsidóknak eme védőangyala Szaturnuszon (aki Siva vagy Rudra) és a szombaton, Szaturnusz napján? Nem úgy írják-e le őt, hogy egy-lényegű az atyjával (Szauturnusszal), és nem nevezik-e az „Idő Fiá”-nak? Kronosz vagy Kâla (idő): Brahmâ (Vishnu és Siva) egyik formája. És a görögök ábrázolta „Régi Idő” kaszájával és homokórájával nem azonos-e a kabbalai „Napok Vénjé”-vel, aki ugyanaz, mint a hinduk „Napok Vénje”, (a három alakú) Brahmâ, s neve szintén „Sanat”, a Vén. Minden Kumâra a Sanat vagy Sana előnevet viseli; és Sanaischara - Szaturnusz, a bolygó (Sani és Sarra),

Szaturnusz király, kinek titkára Egyiptomban az első Thot-Hermes volt. Így azonosítják őket a bolygóval is, és az istennel (Siva) is, s ezek viszont Szaturnusznak ősképei; Szaturnusz senki más, mint Bel, Baal, Siva és Jehovah Sabbaoth, Az Angyal, kinek arca Mikael 2 (‫„ מיכאל‬aki olyan, mint Isten”). Ő a zsidók védője és őrzőangyala, amint ezt Daniel mondja (21. v); és a görög ophiták, akik a kezdetleges görög egyháztól elszakadt és különvált római katolikus egyháznak okkult hajlamú elődei és előfutárai voltak, Mihályt Ophiomorphos-szal, a lázadó és ellenszegülő szellemmel azonosították, még mielőtt a Kumâra-kat démonokká és bukott angyalokká alacsonyították le azok, akik még igazi nevüket sem ismerték. Ophiomorphos nem jelent egyebet, mint az Ophisnak - az isteni Bölcsességnek vagy Christosnak - ellenkező aspektusát, szimbolikus értelemben. A Talmudban Mikael (Mihály) a „Víz Hercege”, és a hét

Szellemnek feje, ugyanabból az okból, amiért (sok más ősképe közül) egyik ősképét Sanat-Sujâta-t - a Kumâra-k fejét - a Vishnu Purâna magyarázata szerint: Ambhamsi-nak, „Vizek”-nek hívják. Miért? Mert a „Vizek” a „Nagy 1 Siva-Rudra a Romboló, amint Vishnu a fenntartó; és mindkettő megújitója a szellemi és fizikai természetnek. Hogy a növény életre kelhessen, a magnak meg kell halnia Hogy az ember, mint öntudatos egyén az örökkévalóságban élhessen szenvedélyeinek és érzékeinek, meg kell HALNIUK, mielőtt teste meghal. „Élni annyi, mint meghalni, és meghalni annyi, mint élni”, - ezt nemigen értették meg a nyugaton. Siva, a romboló: a szellemi ember teremtője és Megváltója, mert ő a természetnek jó kertésze. Kigyomlálja a növényeket, az emberieket és kozmikusokat egyaránt, és megöli a fizikai ember szenvedélyeit, hogy a szellemi ember precepcióit keltse életre. (A III kiadásban ez a jegyzet a szövegben van)

2 The angel of whose face is Mikael. A III kiadásban ez a mondat így szól: „The angel of the face of whom is Mikael”. 122 Mélységnek”, a tér vagy Chaos ősi Vizeinek másik neve, „Anyát”, Amba-t is jelent, vagyis Aditi-t és Akâsa-t, a látható világegyetem Égi Szűz Anyját. Ezenkívül „az Özönvíz Vizeit” „a NAGY SÁRKÁNY”-nak, vagyis Ophis-nak, Ophio-Morphos-nak is nevezik. A Rudra-kat, a „Tűz-szellemek” Hetes szerepében, a II. kötet Stanzáit követő „Szimbolizmus”-ban méltatjuk figyelemre Ott a kereszttel (3+4) is foglalkozunk, ősi és későbbi formáival, és összehasonlítás céljából párhuzamot vonunk a pythagoraszi számok és a héber mértéktan között. A hetes számnak, mint a természet gyökérszámának óriási fontossága így nyilvánvalóvá lesz. Meg fogjuk vizsgálni e számot a Védák és a kaldeai szentírások szempontjából, ahogyan Egyiptomban ismerték évezredekkel Kr e, és ahogyan a gnosztikus

írásokban előfordul; ki fogjuk mutatni, hogyan ismerte el alapvető számként fontos voltát a természettan, és iparkodni fogunk bebizonyítani, hogy az egész ókorban a hetes számnak tulajdonított fontosság nem műveletlen papok csapongó képzeletéből, hanem a természeti törvény alapos ismeretéből eredt. 123 14. FEJEZET A Négy Elem METAFIZIKAILAG és ezoterikusan csak EGY ELEM van a természetben, és ez az Istenségben gyökeredzik, és az úgynevezett hét elem, melyből ötnek létezése már nyilvánvaló és bebizonyult, fátyla, öltözete annak az Istenségnek; ennek lényegéből ered közvetlenül az EMBER, akár fizikai, pszichikai, értelmi vagy szellemi emberről van szó. Általában csak négy elemről szólnak a későbbi ókorban, és csak a filozófia fogad el ötöt. Mert az éternek teste még nem nyilvánult meg teljesen, és noumenonja még „a Mindenható Atya-Aether, a többinek szintézise”. De mik is tulajdonképpen azok az

„ELEMEK”, melyekről a kémia és fizika most felfedezte, hogy összetett testeik számtalan al-elemet tartalmaznak úgy, hogy már a hatvan vagy hetven sem öleli fel gyanított teljes számukat? (Lásd a Függelék XI. és XII fejezetében, Crookes előadásaiból vett idézeteket.) Hadd lássuk immár fejlődésüket, legalább is a történelmi időktől kezdve. A négy elemet Platon teljesen jellemezte, mikor azt mondta, hogy ők az, „ami az öszszetett testeket alkotja és felbontja”. Ennélfogva a Kozmosz-imádás, még legrosszabb megnyilvánulásában sem volt az a fetizmus, amely valamely dolognak passzív külső formáját és anyagát tiszteli és imádja, hanem mindig a benne levő noumenon-ra tekintett. A Tűz, a Levegő, a Víz, a Föld csak látható öltözetei, jelképei voltak a láthatatlan éltető Lelkeknek vagy Szellemeknek - a Kozmikus isteneknek, akiknek a tudatlanok és együgyűek imádással, a bölcsebbek pedig egyszerű tiszteletteljes

elismeréssel adóztak. Viszont a noumenoni Elemeknek megnyilvánult alosztályait úgynevezett Elementálok, alsófokú „Természeti Szellemek” éltették. Moschus Theogonia-jában első az Éter, és utána következik a levegő; ez a két princípium, amelyből Ulom, a felfogható (νοητός) Isten (az anyagból való, látható világegyetem) született 1. Az orphikus himnuszokban az Eros-Phanes az Aetheri szelektől megtermékenyített Szellemi Tojásból fejlődik ki; a Szél ugyanis „Isten Szelleme”, - amelyről mondják, hogy az Aetherben mozog, „a káosz felett lebegve” - az lsteni „Gondolat”. A hindu Upanisâd-ban Purusha, az Isteni Szellem már megelőzi az ősanyagot, és a vele való egyesülésből ered a Világ nagy Lelke, „Mahâ-Atma, Brahm, az Élet Szelleme” 2; az utóbbi elnevezések pedig az Egyetemes Lélekkel, vagy Anima Mundi-val azonosak, amelynek legutolsó és legalsó osztálya a teurgisták és kabbalisták Asztrális Fénye. Platon

és Arisztotelész στοιχεία-i (Elemei) tehát kozmikus világunk négy nagy osztályával kapcsolatos testnélküli princípiumok voltak, és Creuzer joggal mondja ezekről az ősi hiedelmekről, hogy a mágiának egy faja, pszichikai pogányság és potenciáknak istenítése; szellemesítés, mely a hívőket szoros közösségbe hozta ezekkel a potenciákkal. (XI könyv, 850. o) Valóban olyan szorosan, hogy ezeknek a potenciáknak vagy Erőknek hierarchiáit, a megmérhetőtől a megmérhetetlenig, hét fokból álló rangsorba osztották. Ők Hetesek - de nem mint mesterséges segédeszköz megértésük könnyítésére - hanem igazi Kozmikus fokozásuk1 2 Movers: „Phoenizer”, 282. o Weber: „Akademische Vorlesungen” 213, 214, stb. 124 ban, kémiai (vagy fizikai) összetételüktől kezdve, fel a tisztán szellemi összetételükig. Ők Istenek - a tudatlan tömegeknek - független és fenséges istenek; démonok a fanatikusoknak, akik noha gyakran

értelmesek, mégsem tudják felfogni e filozófiai mondat Szellemét: in pluribus unum. A hermetikus filozófus szerint ők majd „vak” majd „értelmes” ERŐK, aszerint, hogy a bennük levő princípiumok melyikével van dolga Hosszú évezredek múltak el, amíg végül a mi művelt korunkban egyszerű kémiai elemekké süllyedtek. A jó keresztényeknek és főképpen a bibliai alapon álló protestánsoknak mindenesetre nagyobb tiszteletben kellene részesíteniük a négy Elemet, ha Mózest is tisztelik. Mert a bibliából, a Pentateuch minden lapjából kitűnik, milyen nagy fontosságot és misztikus jelentőséget tulajdonított nekik a héber Törvényhozó. A „Szentek Szentjé”-t tartalmazó sátor kozmikus jelkép volt, egyik értelmében az Elemeknek, a négy világtájnak és az ÉTER-nek szentelve. Josephus szerint színe fehér volt, az Éter színe. És ez magyarázza meg azt is, hogy az egyiptomi és héber templomokban miért választotta el - amint ezt

alexandriai Kelemen mondja - a sanctum sanctorum-ot, (amit ma keresztény templomokban az oltár képvisel) ahova csakis a papoknak volt szabad belépniük, öt oszlopra megerősített, óriási függöny attól a résztől, hol a hivők tartózkodtak. A függöny négy színe a négy fő Elemet jelképezte, és az isteniről szerzett tudást jelentette, melyet az ember öt érzékével, a négy elem segítségével sajátíthat el *. (L Stromata, I. köt 6 §) Cory, Ancient Fragments c. művében az egyik „Kaldeai Orákulum” úgy fejezi ki gondolatait az elemekre és az Éterre nézve, hogy nyelvezete nagyon hasonlít két ma élő kiváló tudós írta munka, az Unseen Universe nyelvezetéhez. E mű szerint: minden dolog az éterből eredt, és minden az éterbe tér vissza; minden dolognak képe kitörülhetetlenül az éterbe van bevésve, és az éter a csíráknak, továbbá az összes látható formák maradványainak, sőt még a gondolatoknak is a tárháza. Úgy látszik

ez a körülmény erősen szól a mi állításunk mellett, t. i hogy bármit is fedezzenek fel napjainkban, azt „egyszerű elméjű őseink” már sok ezer évvel azelőtt felfedezték. (Isis Unveiled) Honnan eredt a négy elem és a héberek malachim-jei? A rabbiknak és a későbbi egyházatyáknak teológiai szemfényvesztéssel sikerült őket összeolvasztani Jehovah-val, de eredetük azonos valamennyi többi nép Kozmikus isteneinek eredetével. Az elemek szimbólumai, akár az Oxus partján születtek, akár Felső-Egyiptom forró homoksivatagjain, vagy pedig a thessaliai szent havasok lejtőit és csúcsait borító vad, rejtelmes, havas erdőkben, vagy Amerika pampaszain, szimbólumaik – ismételjük - mindig egy és ugyanazok, ha forrásukig követjük őket. Akár egyiptomi, pelazgiai, árja vagy szemita volt a genius loci, a hely istene, egységében ő felölelte az egész természetet; de a négy elemet éppúgy, mint bármely más alkotásukat: a folyókat, a

hegyeket, vagy a csillagokat A genius loci - az Ötödik Gyökérfaj utolsó alfajai idejében nagyon későn keletkezett gondolat, amikor eredeti nagyszerű jelentése szinte már elveszett - sokféle nevén összes társait képviselte. Jove és Agni néven ő a mennydörgés jelképezte tűzisten volt; Varuna, Neptun, stb. néven ő a vízisten, kinek jelképe a víziló, vagy valamely szent folyó vagy forrás; Vayu és Indra néven ő a levegő istene, aki a szélvészben és a viharban nyilvánul meg; Plútó, Yama és több más néven ő a föld istene vagy szelleme, aki a földrengésben jelenik meg. Ezek voltak a Kozmikus Istenek, mindig egyetlen egybe összeforrva, amint ezt minden kozmogóniában vagy mitológiában látjuk. Így a görögöknek megvolt a dodonai Jupiterük, * A III. kiadásban ez a mondat így szól: A függöny négy színe a négy főelemet jelképezte, és az öt oszlop jelentette az istenről szerzett tudást, melyet az ember stb 125 aki magában

foglalta a négy elemet és a négy világtájat, s akit ezért a régi Rómában a Jupiter Mundus panteisztikus néven ismerték; ő most a modern Rómában a Deus Mundus-szá vált, az egy világ-istenné, aki a legújabb teológia szerint - saját papjainak önkényes határozata folytán - a többieket mind elnyelte. A Tűz, a Levegő, a Víz isteneinek szerepében ők mennyei istenek voltak; mint az alsó régió istenei - pokoli istenségek; a pokoli melléknevet egyszerűen a Földre értve. Ők a „Föld Szellemei” voltak, Yama, Plútó, Osiris, „az alsó birodalom stb. stb Ura” néven, és földi jellegük eléggé bizonyítja ezt A régiek szerint a halál után a legrosszabb lakóhely a Kâmaloka volt, a limbus ezen a Földön 1. Ha azt vitatják, hogy a dodonai Jupiter azonos volt Aidoneusszal, az alvilág királyával, és Dis-szel, vagyis a római Plútó-val, és Dionysus Chthonios-szal, az alvilágival, ahol Creuzer szerint (I. VI I fej) orákulumokat

szolgáltattak, akkor az okkultisták örömmel be fogják bizonyítani, hogy Aidoneus és Dionysius alapja Adonai-nak vagy „Jurbo Adonai”-nak, ahogyan a Codex Nazareus Jehovah-t nevezi. Ne imádd a Napot, akit Adonai-nak hívnak, és akit Kadush-nak és EL-EL-nek, (Cod. Naz I 47; lásd továbbá a 18 Zsoltárt) valamint „Bacchus Úr”-nak is neveznek. A babilóniai fogság előtt a zsidók Sodjainak vagy Misztériumainak Baal Adonis-a a Massorah útján Adonai lett és később a magánhangzók belelyezésével, Jehovah Ezért a római katolikusoknak igazuk van Mindezek a Jupiterek ugyanabból a családból valók, de ide kell sorolnunk Jehovah-t is, hogy a család teljes legyen. Jupiter-Aerios, vagy Pan, Jupiter-Ammon és Jupiter-Bel-Moloch: mind korrelációk és egyek Jurbo-Adonai-val, mert ők valamennyien ugyanaz a kozmikus természet. Ez a természet és erő teremti meg a sajátos földi jelképet, és annak fizikai és materiális anyagát, ami azt bizonyítja, hogy az

általa megnyilvánuló Energia külső. Mert a primitív vallás valamivel több volt, mint puszta elfogultság (pre-occupation) fizikai jelenségekkel szemben, amint ezt Schelling mondja; és „a villám, a szelek és az eső tisztán természeti istenségei áttetsző fátyla alatt” magasztosabb princípiumok „voltak elrejtve”, mint amilyenekről mi, modern sadduceusok tudunk. A régiek a természeti erőkben meg tudták különböztetni a testi elemeket a szellemiektől és meg is különböztették őket A négyszeres Jupiter-t, valamint a négy-arcú Brahmâ-t is – a levegő, a villám, a föld és a tenger istenét - a négy elemnek urát és mesterét, minden nép nagy Kozmikus isteneinek képviselőjeként tekinthetjük. És bár átadta a tűzön való uralmat Hephaistos-Vulcanusnak, a tengeren valót Poseidonis-Neptunus-nak és a Földön valót Plútó-Aidoneus-nak, - a LÉGI Jupiter mégis valamennyi volt egyben, mert az AETHER kezdettől fogva felsőbbrendű volt

a többi elemnél, és valamennyinek szintézise volt. A hagyomány ismer egy barlangot, hatalmas üreget, Közép-Ázsia egyik sivatagjában, amelybe a négy világtáj szerint keresztbe elhelyezett, négy látszólag természetes nyíláson vagy hasadékon beárad a világosság. Déltől fogva egy órával napnyugta előttig beárad ez a világosság négy különféle színben - vörös, kék, narancssárga és fehér színben - azt állítják, a növényzetnek és a talajnak természetes vagy mesterségesen előkészített állapota folytán. A világosság a barlang közepén fehér márvány pillér kürül hajlik egybe, amelyen földünket ábrázoló gömb van. „Zaratushta barlangjának” hívják 1 A bibliából ismeretes Gehenna Jeruzsálem közelében fekvő völgynek neve volt, ahol az egy-isten imádó zsidók gyermekeiket Moloch-nak áldozták, ha Jeremiás próféta szavának hitelt adhatunk. A skandináv Hel vagy Hela hideg táj volt - szintén Kâmaloka - és az

egyiptomi Amenti a tisztulás helye. (L Isis Unveiled, II köt. 11 o) 126 A négy elemnek a jelenségeken való megnyilvánulása, melyet a Kozmikus istenekben hívők joggal tartottak ez istenek értelmes közreműködésének, tudományos jelleget öltött, amikor a negyedik fajnak, az atlantiszinak művészetei és tudományai közé foglalták. Ebben a korban a régi papok mágiája abból állott, hogy isteneiket az ő nyelvükön szólították meg. „A földi ember beszéde nem érhet fel az Urakhoz. Minden egyest az ő elemének nyelvén kell megszólítani” - jelentésteljes mondat, amint ki fog tűnni. Az idézetet a „The Book of Rules”-ból vettük, mely az Elem-nyelv magyarázataként hozzáfűzi: „Hangokból van összetéve, nem szavakból; hangokból, számokból és idomokból. Aki ezt a hármat egybevetni tudja, válaszát kapja az irányító Erőnek" (azon az elemen uralkodó istennek, amelyre szüksége van). Tehát ez a „nyelv” az igézések

(incantations) vagy MANTRA-k nyelve, ahogyan Indiában nevezik, mivel a hang a leghatalmasabb és leghatásosabb mágikus közvetítő, és az első kulcs, mely megnyitja azt a kaput, melyen át a Halandók a Halhatatlanokkal érintkeznek. Aki szent Pál szavaiban hisz, az nem választhatja ki, a többinek elvetése mellett, tetszése szerint azokat a mondatokat, melyeket el akar fogadni. És szent Pál kétségtelenül tanítja, hogy a kozmikus istenek léteznek, és köztünk jelen vannak. A pogányság már régen a Római Egyház eljövetele előtt tanította a kettős és egyidejű fejlődést: a „spiritualem ac mundanum” - „teremtést”, ahogyan a Római Egyház nevezi. Az isteni hierarchiákra vonatkozó kifejezésmód alig változott a pogányság vagy „Bálványimádás” legfényesebb napjai óta. Csupán a nevek változtak, s velük együtt az igények, melyek immár jogtalan követelések lettek. Mert amikor Platon a Legfőbb Princípiummal - az

„Atya-Aether”-rel, vagyis Jupiterrel - e szavakat mondatja: „Az istenek istenei, akiknek én vagyok alkotója (opifex), amint valamennyi munkájuknak is atyja vagyok (operumque parens)”, akkor valószínű, hogy éppen olyan jól ismerte ennek a mondatnak szellemét, mint szent Pál, amikor mondotta „Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, amint hogy van sok isten és sok úr”. stb (l Corinth viii. 5) 1 Mind a kettő ismerte értelmét és jelentését annak, amit olyan óvatosan kifejeztek Sir W. Grove, F R S az erők korrelációiról szólva ezt mondja: Ha a régiek a megszokottól eltérő természeti jelenséget láttak, amelyet semmiféle akkor ismert mechanikai működés meg nem magyarázott, akkor ezt valami léleknek, szellemi vagy természet feletti erőnek tulajdonították. A levegőt és a gázokat eleinte szintén szellemieknek tartották, de fokozatosan anyagiasabb természetet tulajdonítottak nekik, és ugyanazokat a

szavakat πνεύμα, szellem, stb. használták a lélek és a gázok megjelölésére; maga a gas (gáz) szó, mely a geist, kísértet (ghost) vagy szellem szóból ered, példa arra, hogy a szellemi fogalom fokozatosan miként alakult át fizikaivá . (89 o) 1 A protestánsok nem hibáztathatnak bennünket, ha a Corinthusbeliek-hez intézett verset így értelmezzük; mert ez az eredeti szövegben nem kétértelmű, jóllehet, hogy az angol fordításban az. A római katolikus Egyház pedig az apostol szavait igazi jelentésükben fogadja el. Bizonyítékul lásd Szent Pál leveleinek Magyarázatait Ezek „az apostoltól közvetlenül inspirált szent János Chrysostomos-tól erednek", aki az „ő (apostol) diktálása szerint írt” Így állítja Marquis de Mirville, kinek munkáit Róma helybenhagyta Szt Chrysostomos ezt a verset magyarázva mondja: „Noha (tényleg) vannak, akiket isteneknek hívnak. [A III kiadásban e helyett: Bizonyítékul lásd Szt.

Dionysius-t, az areopagitát, akit „közvetlenül az apostol inspirált” és „aki az ő diktálása szerint írt”, amint ezt Marquis de Mirville állítja, pedig Róma helyben hagyta munkáit. Ő a verset magyarázva ezt mondja: „Noha (tényleg) vannak, akiket isteneknek mondanak", stb. stb (A III kiadásban az 1 sz jegyzet a szövegben van.)] - mert úgy látszik valóban több isten van - mindazonáltal az Isten princípium és a Legfőbb Isten lényegében mégis egy és oszthatatlan marad”. Ezt mondották a régi iniciáltak is, tudva, hogy alsórendű istenek imádása soha sem érinthette az „Isten-Princípiumot”. (L de Mirville, „Des Esprits”, II köt 322 o) 127 A nagy tudós („Correlation of Physical Forces” ötödik * kiadásának előszavában) úgy véli, hogy csak ez érdekelheti az egzakt tudományt, mely nem hivatott arra, hogy az OKOKkal törődjön. Kifejti, hogy: Ok és okozat ennélfogva az ezekkel az erőkkel való elvont

viszonyukban csupán szokásos kifejezések. Egyáltalában nem ismerjük az őket egyenként és összességben létrehozó ős-erőt (ultimate generating power), és ez valószínűen mindig így is lesz; mi csak működésük szabályait határozhatjuk meg, okukat alázatosan egy mindeütt jelenlevő befolyásnak kell tulajdonítanunk, és meg kell elégednünk azzal, hogy tanulmányozzuk hatásainkat, és kísérlet útján kiderítsük kölcsönös viszonyaikat. (XIV. 1) Ha csatlakozunk ehhez a bölcs észjáráshoz, és lényegében elfogadjuk a rendszert a fentebb idézett szavakban, azaz a „létrehozó ős-erő” szellemiségét, egészen logikátlan volna el nem fogadnunk, hogy ez a sajátosság - amely benne rejlik az anyagi elemekben, vagy helyesebben összetételeikben, - a tűzben, a levegőben, a vízben és a földben is jelen van. A régiek, noha a műveletlen tömeg javára (vagy kárára) különféle allegóriák mögé rejtették ezeknek az erőknek igazi

mivoltát, olyan jól ismerték őket, hogy soha se tértek el a szemük előtt lebegő többféle céltól, amikor értelmüket kiforgatták. Sikerült sűrű fátyolt vetniük a jelképbe rejtett igazság magvára, de mindig arra törekedtek, hogy a jelképet eléggé érthető módon, emlékként (record) őrizzék meg a jövendő nemzedékek számára, hogy ezeknek bölcs emberei az igazságot a kép vagy az allegória meseszerű formája mögött megláthassák. Ezeket a régi bölcseket babonával és hiszékenységgel vádolják, még pedig éppen azok a nemzetek, amelyek - bár korunk minden művészetében és tudományában jártasak, műveltek és bölcsek - mind máig egy élő és örök Istenükül elfogadják a zsidók antropomorphikus „Jehovah”-ját. Lássunk csak néhányat ezek közül az úgynevezett „babonák” közül. Hesiodos p o azt hitte, hogy „a szelek Typhoeos óriás fiai voltak”, akiket Aeolos kénye-kedve szerint ver láncra és enged szabadon,

és mint Hesiodos, a politeisztikus görögök is ezt hitték. Miért ne, amikor a monoteisztikus zsidók ugyanezt hitték, s csupán más neveket adtak a szereplő személyeknek, és amikor a keresztények még ma is azt hiszik? Izrael „választott népe” Kadim-nek, Tzaphon-nak, Darem-nek, Ruach Hayan-nak hívta Hesiodos Aeolos-át, Boreas-át, stb. stb Mi tehát az alapvető különbség? A helléneknek azt tanították, hogy Aeolos megkötözte és feloldozta a szeleket, a zsidók pedig éppoly erősen azt hitték, hogy Uruk Istenük „orrából füst szállt fel, és emésztő tűz szájából; a Khérubon ment és röpült, és a szelek szárnyán tűnt fel”. (Sámuel II. könyve, XXII 9 és 11) A két népnek kifejezése vagy mindkettő szókép, vagy mindkettő babona. Mi azt hisszük egyik sem, mindkettő csupán a természettel való egységnek élénk érzetéből ered, valamint a minden természeti jelenség mögött rejlő rejtelmesnek és értelmesnek

percepciójából, amilyennel a mostani népek többé nem rendelkeznek. Nem is volt „babona”, mikor a görög pogányok Xerxes hajórajának közeledtével a delphi orákulumra hallgattak, mely azt tanácsolta nekik, hogy „áldozzanak a Szeleknek”, ha ugyanez a zsidóknál lsten-tiszteletnek számít, akik éppolyan gyakran áldoztak a szélnek és különösen a tűznek. Nem mondják-e ők, hogy „Istenük emésztő tűz” (Deut. IV 24), aki rendszerint mint Tűz, vagy „tűzbe burkolva” jelenik meg, és nem kereste-e őt (az Urat) Illés „a nagy erős szélben és a földrengésben? És követve őket, nem ismételik-e a keresztények ugyanezt? Ezenfelül nem áldoznak-e ők a mai napig a Szél és Víz ugyanez Istenének? Megteszik, hiszen a három keresztény egyház imakönyveiben most is külön-külön imák vannak esőért, száraz időjárásért, kedvező szelekért és tengeri viharok lecsendítéséért; és a protestáns vallás néhány száz szektája

Istenéhez fohászkodik, valahányszor baj fenyegeti őket. Hogy Jehovah éppúgy nem hallgatja meg ezeket az imákat, ahogy valószínűen valamikor Jupiter Pluvius sem hallgatta meg, * A III. kiadás szerint: hatodik kiadásának előszavában 128 nem változtat a tényen, hogy ahhoz az Erőhöz, vagy azokhoz az Erőkhöz intézték, amelyekről feltételezték, hogy az Elemeken uralkodnak, nem változtat azon sem, hogy ezek az Erők azonosak a pogányságban és a kereszténységben. Vagy pedig azt higgyük-e, hogy ilyen imák csak akkor buta bálványozás és lehetetlen „babona”, ha a pogány az ő bálványához intézi, és ugyanez a babona hirtelen dicséretre méltó jámborsággá és vallássá változik át, mihelyt más neve van az imádott mennyei lénynek? De a fát gyümölcséről ismerjük meg. Mivel a keresztény fa gyümölcse nem jobb, mint a pogányság fájának gyümölcse, miért kellene az elsőt jobban tisztelnünk, mint az utóbbit? Ha tehát Drach

lovag, a kikeresztelkedett zsidó, és Marquis de Mirville, a fanatikus római katolikus francia főnemes azt mondják, hogy a héber villám szó rokonértelmű a „düh”vel, és a villámot mindig gonosz Szellem irányítja, továbbá, hogy Jupiter Fulgur-t vagy Fulgurans-t a keresztények aelicius-nak is nevezik, és a villám lelkének, vagy démon-jának is tartják 1: akkor vagy ugyanezt a magyarázatot és meghatározást kell alkalmaznunk ugyanazon körülmények között „Izrael Úr Istené”-re, vagy le kell mondanunk arról, hogy más népek isteneit és hitét ócsároljuk. Az előbbi két művelt és buzgó római katolikustól eredő állítás legalább is veszedelmes, hiszen itt van a Biblia és a próféták. Jupiter „a pogány görögök fő Démonja” halálhozó mennyköveit és villámait szórta azokra, akik haragra ingerelték, és ugyanígy tett Ábrahám és Jákob Úr Istene is. Sámuel II könyvében ezt olvassuk: „És dörgött az égből az Úr,

és a Magasságos az ő hangját hallatta Ellövé nyilait (mennyköveit), és szétszórta őket (Saul seregét) villámmal, és összekeverte őket”. (XII fej 14-15) + Az aténieket azzal vádolják, hogy Boreas-nak áldoztak, s ennek a „Démon”-nak tulajdonítják a perzsa hajóhad 400 hajójának vesztét, melyek a Pelion hegy szikláin széttörtek és a tengerbe süllyedtek, és Boreas olyan dühös lett, „hogy Xerxes összes mágusai csak nagy nehezen tudták Tethis-nek bemutatott ellen-áldozatokkal lefegyverezni”. (Herodotos „Polym” cxc.) Szerencsére nincsen hiteles példa a keresztény háborúk történetében arra nézve, hogy keresztény hajórajt, ellenségének, - ugyancsak egy másik keresztény nemzetnek - „imájára” hasonló veszedelem érte. Ez azonban nem rajtuk múlik, hiszen mindegyik éppolyan buzgón imádkozik a másik vesztéért Jehovah-hoz, ahogyan az aténiek imádkoztak Boreas-hoz. Lényegében mindketten, con amore, csinos kis fekete

mágiához folyamodtak Minthogy az isteni beavatkozás elmaradása aligha múlt azon, hogy nem imádkoztak egy közös Mindenható Istenhez egymás vesztéért, hol húzzuk meg tehát a pogányt és keresztényt elválasztó határvonalat? És ki vonná kétségbe, hogy az egész protestáns Anglia nem örvendezne, és nem adna hálát az Úrnak, ha valami jövő háborúban ilyen szent ima folytán az ellenség hajórajából 400 hajó szenvedne hajótörést? Újra kérdjük tehát, mi a különbség Jupiter, Boreas és Jehovah között? Csupán ez: közeli vérrokonunk - mondjuk „atyánk” - gonosztettét mindig megbocsátjuk, és gyakran dicsőítjük, ellenben felebarátunk szülőjének gonosztettét örömest büntetjük akasztással. A gonosztett pedig ugyanaz Ebben a tekintetben a „kereszténység áldásai” nem igen hoztak elismerésre méltó haladást a megtért pogányok erkölcseiben. Mindez nem a pogány istenek védelme, sem a keresztény istenség támadása,

nem is jelenti az egyikben vagy a másikban való hitet sem. Az író teljesen részrehajlatlan és tanúságtételt egyik mellett sem fogad el, mivel semmiféle ilyen személyes, antropomorfikus Istenhez 1 + Cosmolatry, 415. o Ezt a bibliai idézetet nem vettük át Károli Gáspártól. (ford) 129 nem imádkozik, nem hisz benne, s nem fél tőle. Ezeket a párhuzamokat tisztán csak azért vontuk, hogy a nyugati teológus logikátlan és vak fanatizmusát még egy példájával megvilágítsuk. Mert alapjában véve, nincsen igen nagy különbség a két hit között és egyáltalában nincs köztük különbség az erkölcsiségre vagy a szellemiségre való hatásukban. „Krisztus világossága” manapság az állat-embernek éppolyan rettenetes vonásaira esik, mint hajdan esett „Lucifer világossága”. Azok a szerencsétlen pogányok babonás hitükben még az Elemeket is értelemmel bíró dolgoknak veszik! . Még mindig hisznek régi bálványukban Vayu-ban - aki a

Levegő és a Szél istene, jobban mondva Démona. erősen hisznek imáik hathatósságában és brahminjaiknak a szelek és viharok felett való hatalmában. (Lavoisier, cochini misszionárius, a Journal des Colonies-ben) Válaszképpen erre szt. Lukácsot idézhetjük, VIII 24: „Ő (Jézus) pedig felkelvén, megfeddé a szelet és a víz hullámait; és megszűnének és csendesség lőn”. És íme még egy, imakönyvből vett idézet: . „Ó Tenger Szüze, áldott Anyja és Úrnője a Vizeknek, csillapítsd hullámaidat. , stb” (Ez a nápolyi és provencei hajósoknak imája, és szószerint mása a föniciai tengerészeknek Astarte szűz istennőjükhöz intézett imájának.) A felhozott párhuzamokból és a misszionárius emelte vádból levonható logikus és elkerülhetetlen következtetés ez: Mivel a brahminoknak elemi-isteneikhez intézett parancsai nem maradnak „hatástalanok”, a brahminok hatalma egy fokra kerül Jézus hatalmával. Ezenfelül Astarte

szerintük egyáltalában nem kisebb hatalmú, mint a keresztény hajósok „Tenger-Szüze”. Nem elég a kutyát rossznak mondani és felakasztani, a kutya bűnös voltát be kell bizonyítani +. Boreas és Astarte lehetnek ördögök a teológus képzeletében, de a fát gyümölcse szerint kell megítélni, amint már egyszer megjegyeztük. És mivel látjuk, hogy a keresztények éppen olyan erkölcstelenek és gonoszok, mint amilyenek a pogányok valaha is voltak, milyen haszonnal járt az emberiségre, hogy megváltoztatta isteneit és bálványait? Amit azonban az Istennek és keresztény Szenteknek jogában áll megtenni, a közönséges halandónál bűnténnyé válik, ha eredményes. A boszorkányságot és az igézéseket (incantations) most mesének tekintik; s mégis Justianus Rendeletei-től kezdve, a boszorkányság ellen hozott angol és amerikai törvényekig, - melyek elavultak ugyan, de a mai napig eltörölve nincsenek - ezeket az igézéseket bűntényekként

büntették, még akkor is, ha csupán a gyanújuk merült fel. Miért büntetni egy agyrémet? Pedig Konstantin császárról olvassuk, hogy halálra ítélte Sopatrus filozófust, mert szabadjára engedte a szeleket, és ezzel megakadályozta, hogy a gabonával megrakott hajók idejében megérkezzenek, és véget vessenek az éhínségnek. Pausanias-t kinevetik, mert azt állította, hogy saját szemével látott embereket, kik egyszerű imákkal és igézésekkel erős jégesőt szüntettek meg. Ennek ellenére a modern keresztény írók az imát ajánlják viharban és veszedelemben, és hisznek hathatós voltában Hoppo-t és Stadlein-t, a két mágust és varázslót, alig egy évszázaddal előbb ítélték halálra, mivel megbűvölték a gyümölcsöt, és a termést mágikus bűvészetekkel egyik földről a másikra helyezték át, ha ugyan hitelt adhatunk Sprenger-nek, a híres írónak, aki ezt állítja: Qui fruges excantassent segetem pellicentes incantando.

Végezzünk immár, emlékeztetve az olvasót, hogy hihet a babona legkisebb árnyéka nélkül minden földi dolognak kettős természetében - a szellemi és anyagi, a látható és láthatatlan természetében, emlékeztetjük, hogy ezt elvben a tudomány is igazolja, de letagadja saját bizonygatásait. Mert ha a villamosság, mellyel dolgozunk, csak a közönséges anyag eredmé+ Ez a mondat valószínűen arra a középkori eljárásra vonatkozik, hogy gyakran állatokat is állítottak a bíróság elé. Ez Mózes törvényére vezethető vissza (II könyv XXI 28) Amerikában, Kentucky államban még néhány év előtt is rendőrkutyát vittek a bíróság elé, mert birkát ölt. A halálbüntetést csak védője fellebbezése folytán kerülte el. (Ford) 130 nye, melyre valami láthatatlan, a minden Erőt „létrehozó ős erő”, az egy mindenütt jelenlevő befolyás hat, amint Sir William Grove mondja, akkor csak természetes azt hinnünk, amit a régiek hittek,

azaz hogy minden elem kettős természetű. „Az ÉTERI tűz magának a KABIRnak kisugárzása, a légi tűz csak az éteri tűznek a földi tűzzel való egyesülése (korrelációja), irányítása és alkalmazása a mi földi síkunkon egy kevésbé tekintélyes Kabir-ra tartozik”, talán Elementálra, ahogyan okkultista nevezné. Ugyanazt mondhatjuk minden Kozmikus Elemről. Senki sem fogja tagadni, hogy az emberi lény különféle erők birtokában van: delejes, rokonszenves, ellenszenves, idegbeli, dinamikus, okkult, mechanikai, értelmi - valóban mindenféle erőnek, és hogy a fizikai erők lényegükben mind biológiaiak, mivel azokkal az erőkkel keverednek, és gyakran azokba olvadnak, amelyeket értelmi és erkölcsi erőknek neveztünk - az elsők utóbbiaknak hordozói, úgyszólván upadhi-i. Aki nem tagadja, hogy az embernek van lelke, nem is fog habozni azt mondani, hogy éppen ezeknek az erőknek jelenléte és egyesülése létezésünk igazi lényege, és hogy

valóban ők alkotják az Ego-t az emberben. Ezeknek a potenciáknak fiziológiai, fizikai, mechanikai, valamint idegbeli, eksztatikai, clairaudiant, és clairvoyant tünetei vannak, melyeket ma még a tudomány is egészen természetesnek tart és elismer. Miért lenne az ember az egyetlen kivétel a természetben, és miért ne lehetne az ELEMEK-nek hordozója, „Vahan”-ja az, amit mi FIZIKAI ERŐK-nek nevezünk? És egyáltalában miért kellene ilyen hiedelmeket és a régi vallásokat babonának nevezni? 131 15. FEJEZET Kwan-Shi-Yin és Kwan-Yin Valamint Avalokiteshwara, úgy Kwan-Shi-Yin is különféle átalakulásokon ment keresztül, de téves azt mondani róla, hogy ő az északi buddhisták újabb kelelű találmánya, mert hiszen más néven a legrégibb idők óta ismerik. A Titkos Tanítás azt tanítja, hogy: „Ő, aki elsőnek jelenik meg a Megújhodáskor, utolsónak fog megjelenni az Újra-felszívódás (Pralaya) előtt”. Így az összes népek logoszai,

„a Misztériumok védái Visvakarma-jától kezdve a mai művelt nemzetek Megváltójáig: az „Ige", aki „kezdetben” (vagyis a Természet éltető erőinek újraébredésekor) EGY vala a FELTÉTLEN-nel. A Tűzből és a Vízből születve, még mielőtt ezek elkülönült elemekké váltak, Ő (It) volt mindennek az „Alkotója” (formálója vagy mintázója); „nélküle nem alkottatott semmi, ami alkottatott”; „akiben élet vala, és az élet vala az emberek világossága”; és akit végül a megnyilvánult Természet Alfájának és Omegájának lehetne nevezni, és mindig így is nevezték. „A Bölcsesség nagy Sárkánya a tűzből és a vízből született, és a Tűzbe és a vízbe szívódik fel újra minden vele együtt”. (Fa-hwa-King) Minthogy erről a Bodhisattva-ról mondják, hogy „bármilyen, neki tetsző formát vehet fel” a Manvantara kezdetétől a végéig, s noha a Kin-kwang-ming-King („Az Aranyos Világosságnak Ragyogó Sutra-ja”)

szerint születésnapját (emléknapját) külön ünneplik a második hónap tizenkilencedik napján, a „Maitreya Buddha”-ét pedig az első hónap első napján, a kettő mégis csak egy. Ő a hetedik Fajban meg fog jelenni, mint Maitreya Buddha, ő lesz az utolsó Avatar és Buddha Ez a hit és várakozás keleten általános Csakhogy az emberiségnek egy új megváltója soha nem jelenhet meg a Kali-Yug-ban, a Sötétségnek jelenlegi, rettenetes anyagias korszakában, a „Sötét Korszak”-ban. A Kali-Yug csupán néhány francia ál-okkultista misztikus írásaiban a „lAge dOr” (!) (Lásd: „La Mission des Juifs”) Innen van, hogy ez istenség exoterikus istentiszteletének szertartása a mágián alapult. Az összes Mantra-k a papoktól titokban tartott különleges könyvekből valók, és minden egyes Mantra-nak - úgy mondják - mágikus hatása van, mivel az, aki elmondja vagy felolvassa őket, tisztán csak eléneklésükkel titkos okokat hoz létre, melyek

nyomban okozást eredményeznek. Kwan-Shi-Yin = Avalokiteshwara és mindkettő a hetedik Egyetemes Princípiumnak egy-egy formája; legmagasabb metafizikai szerepében pedig ez az istenség valamennyi bolygói Szellemnek, a Dhyani Chohan-oknak egyesítő aggregátuma. Ő az „Ön-megnyilvánult”, röviden: az „Atyának Fia”. Koronáját hét sárkány alkotja, s szobra felett látjuk a felírást: Pu-Tsi-Kiunling, „az összes élő lények egyetemes megváltója” Természetesen a Stanzák ősrégi könyvében teljesen más a neve, de Kwan-Yin tökéletesen egyenértékű vele. Kínában, Puto, a buddhisták szent szigetének egyik templomában, Kwan-Shi-Yin-t úgy ábrázolják, hogy fekete vízi, madáron (Kâla-Hansa) úszik, és a halandók fejére önti az élet-elixírt; amint ez ömlik, az egyik fő Dhyani Buddhává - a „Megváltás Csillagának” nevezett csillag Kormányzójává - alakul át. Harmadik átalakulában Kwan-Yin a Víz éltető szelleme vagy

geniusza. Kínában azt hiszik, hogy a Dalai Láma Kwan-Shi-Yin-nek megtestesülése, aki harmadik földi megjelenésében Bodhisattva volt; a Teshu Láma pedig Amitabha-Buddhának, vagyis Gautamának megtestesülése. Mellesleg megjegyezzük, hogy valóban beteges annak az írónak képzelete, aki mindenben fallikus tiszteletet fedez fel; ezt teszik ugyanis a „China Revealed” (McClatchey) és a 132 „Phallicism” c. művek szerzői Az első felfedezi, hogy „a régi fallikus isteneket két, félre nem ismerhető jelképpel ábrázolták - a Khan-nal vagy Yang-gal, ami a membrum virile is a Kwannal vagy Yin-nel, ami a pudendum muliebre”. (L „Phallicism", 273 o)* Ezt az értelmezést annyival inkább tartjuk különösnek, mert Kwan-Shi-Yin (Avalokiteshwara) és Kwan-Yin most nemcsak a buddhista aszkéták, a tibeti jógik védő istenségei, hanem a szűziesség istenei is, és ezoterikus jelentésükben nem felelnek meg még annak sem, ahogyan Rhys David,

„Budhism” (273. o) c művében értelmezi: „Az Avakoliteshwara név jelenti az Urat, aki a magasból letekint”. De Kwan-Shi-Yin nem is: „a Buddhák Szelleme, mely jelen van az egyházban”, hanem szó szerint értelmezve jelenti: „a látható Urat”; és egyik értelmében „az isteni ÉN-t, melyet az (emberi) Én felfogott (perceived)”, - az Atman-t, vagyis az Egyetemesbe elmerült hetedik princípiumot, melyet az emberben levő Buddhi, a hatodik princípium, vagyis az isteni Lélek fog fel, illetve, mely percepciójának tárgya. Egy még magasabb értelemben Avalokiteshwara = Kwan-Shi-Yin, ha róla mint a hetedik Egyetemes princípiumról szólnak: a Logosz, melyet az Egyetemes Buddhi - vagy Lélek, a Dhyani Buddhákat egyesítő aggregátuma felfog. Ő nem „Buddha Szelleme, mely az Egyházban jelen van”, hanem a Kozmosz vagy a Természet templomában megnyilvánult, mindenütt jelenlevő Szellem. Kwan-nak és Yin-nek az orientalisták adta ez az

etimológiája a „Yogini” szó etimológiájához hasonlít; Hargrave Jennings azt mondja, hogy ez a szanszkrit szó, melyet a nyelvjárások szerint Yoginak vagy Zogee-nak(!) ejtenek, azonos Sena-val, és teljesen ugyanaz, mint Duti vagy Duti-Ca - azaz a templom szent prostituáltja, akit mint Yoni-t vagy Sakti-t tisztelnek. (60 o) Indiában „az erkölcs-tanok megparancsolják a hűséges feleségnek, hogy kerülje a Yogini-k, vagyis olyan nők társaságát, akiket Sakti-kként tiszteltek. * nagyon feslett erkölcsű hívők körében”. Ezek után már semmin sem csodálkozunk Tehát még csak nem is mosolygunk, mikor még egy másik együgyű képtelenséget idéznek „Budh”-ra nézve; az idézet szerint ez olyan név: „mely nemcsak a napot, mint a nemzés forrását jelenti, hanem a hím szervét is”. (OBrien: Round Towers of Ireland c. munkájából (61 o) idézi Hargrave Jennings, Phallicism c. munkája 246 oldalán) Max Müller „False Analogies” c művében

ezt mondja: „Abel Rémusat, korának leghíresebb Kína-tudósa állítja, hogy ez a három szótag: I Hi Wei (a Taote-King XIV. fejezetében) Je-ho-vah-t jelent 1; azután idézi Pater Amyot-ot, aki ugyanabban a műben „biztonsággal fel tudja ismerni a szent Háromság három személyét". Ha Abel Rémusat, miért ne Hargrave Jennigs is? Minden tudós fel fogja ismerni, hogy képtelenség „Budh”-ban, a „felvilágosult”-ban és „a felébredt”-ben faIlikus jelképet látni. Kwan-Shi-Yin tehát, misztikus értelemben, „az Atyjával azonos Fiú”, vagyis a Logosz, az Ige. A III Stanzában a „Bölcsesség Sárkányá"-nak nevezik, mivel az összes régi vallásrendszerekben a Logoszok mind kapcsolatosak kígyókkal, és kígyóval jelképezik A régi Egyiptomban Nahbkoon Istent, „aki a kettősöket egyesíti”, (t. i az asztrális fény, mely fiziológiai és spirituális kettős potenciájával az isten-emberit újra egyesíti tisztán isteni

Monádjával, az „égben”, vagyis a Természetben levő előképével) kígyónak ábrázolták emberi lábakkal és karokkal vagy karok nélkül. A kígyó a Természet feltámadásának a szimbóluma és Krisztusnak is jelképe az ophitáknál, továbbá Jehovah-é a réz kígyó alakjában, mely meggyógyította azokat, akik rátekintetek; a Templomosoknál a kígyó ugyancsak Krisztus jelképe volt (L. a Templomos fokozatot a szabadkőművességben) Knouph (Khnoumis)-nak, vagyis a világ-léleknek szimbólumát, mondja Cham-pollion (Pantheon, 3. szöveg), „más formák mellett ember-lábú óriáskígyóval ábrázolják; ez a csúszó-mászó, amely a jó geniusz, és az igazi Agathodaemon emblémája, néha szakállas”. A szent állat így azonos az ophiták kígyójával, és * A III. kiadásban a hivatkozás így szól: China Revealed, amelyből Hargrave Jennings, Phallicism c munkájában a 273. oldalon idéz * A III. kiadásban a * után következő mondat elmaradt.

1 Science of Religion, 332. o 133 ábráját igen sok kőbe vésték; ezeket a köveket gnosztikus vagy basilidesi gemmáknak hívják. Különböző fejjel ábrázolják ezt a kígyót (emberi és állati fejjel), de gemmáin mindig a ΧΝΟΥΒΙΣ(Chnoubis) név található. Ez a jelkép azonos azzal a másik jelképpel, melyet Jamblichus és Champollion szerint így neveztek el: „első az égi istenek közül”; a görögöknél ő Hermes vagy Mercur isten, akinek Hermes Trismegistos a mágia feltalálását, és az embereknek a mágiába való első beavatását tulajdonítja; Mercur továbbá annyi, mint Budh, Bölcsesség, Felvilágosultság vagy az isteni Tudományba való „Újra-ébredés". Végül pedig Kwan-Shi-Yin és Kwan-Yin a Kozmoszban, a Természetben és az Emberben levő ugyanazon princípiumnak, azaz az isteni bölcsességnek és értelemnek két megnyilvánulása (hím és nő). A misztikus gnosztikusoknál ők a „Christos-Sophia” - a Logosz és

Sakti-jai. A régiek arra törekedtek, hogy egyes rejtélyeket, amelyeket a be-nem-avatott soha teljesen meg ne értsen, mégis kifejezzenek; tudták azonban, hogy az emberi emlékezet semmit sem őriz meg valami külső szimbólum nélkül, ezért ábrázolták gyakran a Kwan-Yin-eket (nekünk) nevetségesnek látszó formában, hogy az embert eredetére és benső természetére emlékeztessék. Az elfogulatlan előtt azonban a krinolinos Madonnák és a fehér glacé kesztyűs Krisztusok sokkal nevetségesebbek, mint Kwan-Shi-Yin és Kwan-Yin sárkány öltözetükben. Az alanyit (subjective) alig fejezhetjük ki a tárgyiassal (objective). S mivel a szimbolikus képlet azt iparkodik kifejezni, ami a tudományos elmélkedést meghaladja, és nagyon gyakran értelmünket is túlszárnyalja, ezért szükségképpen egyik-másik alakban az értelem fölé kell emelkednie, különben eltűnik az ember emlékezetéből. 134