Economic subjects | Finances » A nemzetgazdasági teljesítmény mérése

II. A NEMZETGAZDASÁGI TELJESÍTMÉNY MÉRÉSE 1. A gazdasági folyamatok komplex leírása 1.1 A nemzeti számlák rendszere (SNA – System of National Accounts) A gazdasági teljesítmény mérését célzó vizsgálatok jelentősen eltérhetnek egymástól attól függően, hogy milyen szinten közelednek a gazdasághoz. Ebben a tekintetben az elemi gazdasági egységtől a világgazdaságig mindenféle szinttel találkozhatunk Ebben a fejezetben azokat a módszereket fogjuk áttekinteni, amelyek a nemzetgazdaságot, mint egészet, annak nagyságát, szerkezetét és mozgását írják le. Ezekről a gazdaság egészében, legfontosabb szektoraiban és ágazataiban végbemenő gazdasági folyamatokról és a gazdaság állapotáról a nemzeti számlák rendszere ad kvantitatív tájékoztatást. E számlák bemutatják, hogy a termelés során hogyan keletkeznek vagy alakulnak át a javak és szolgáltatások, hogyan képződnek a jövedelmek, és hogyan történik ezek

elosztása majd újraelosztása. Ábrázolják e jövedelmek felhasználását fogyasztásra és felhalmozásra. Kimutatják a finanszírozás folyamatait, bennük a bankok vagy más pénzügyi intézmények szerepét, továbbá a vagyont. A II. Világháború után az ENSZ keretében alakították ki a Nemzeti Számlák rendszerét Ezt folyamatosan módosítják, korszerűsítik Legutóbb 1993-ban módosították, és ez van most is érvényben Ez a 4 változat az SNA létrehozása óta Létezik egy European System of Accounts (ESA), amelynek most az 1995-ben módosított változata van érvényben. Az ESA olyan dolgokat is szabályoz, amelyre az SNA nem tér ki De addig a mélységig, amire nekünk szükségünk van a két rendszer lényegében nem különbözik egymástól. A „számlák”, „számlarendszer” elnevezés hallatán felmerülhet a kérdés, hogy az összgazdaság egészének leírásához vajon ugyanolyan számlákat használnak, mint a vállalati számvitelben a

termelés, a költségek, a nyereség stb. elszámolásához? És ha igen, valóban így lehet a legérzékletesebben ábrázolni az összgazdasági folyamatokat? A válasz kettős. Egyrészt a nemzeti számlarendszer valóban számlák rendszere és ezek a számlák sok tekintetben hasonlítanak a könyvviteli számlákhoz, amennyiben a nemzeti számlák is kétoldalú adatkimutatások, amelyekben a két oldal azonosságát valamilyen „egyenleg” teremti meg. A számlák egymásba kapcsolódó rendszere jelenti azt a szigorú keretet, amelyben minden adat a helyére kerül és mintegy ellenőrzik egymást A nemzeti számlarendszer sokféle számlája négy számlaosztályba sorolható:  termelés számlák;  jövedelem számlák;  tőke számlák;  vagyon számlák. A nemzeti számlarendszer elemzési eszköztára ugyanakkor nem merül ki ezekben a számlákban, hanem különböző táblázatok is tartoznak hozzá, amelyek más elrendezésben ábrázolják a gazdaság

legfontosabb adatait. Az 21 táblázat a magyar számlarendszer néhány összefoglaló adatát mutatja 9 2.1 táblázat: A nemzetgazdaság forrásai és felhasználása (folyó áron, milliárd Ft-ban) Megnevezés 1999 2000 Bruttó Hazai Termék 11 393 499 13 172 293 14 849 623 Belföldi felhasználás összesen 11 698 903 13 680 174 15 073 846 Ebből: Végső fogyasztás (háztartások és közösségi) 8 430 879 9 615 467 11 043 714 Bruttó felhalmozás (beruházások és készletváltozás) 3 268 024 4 064 707 4 030 132 Export 7 423 036 9 863 133 11 041 584 Import 7 728 440 10 371 014 11 265 807 Kiviteli (-) illetve behozatali (+) többlet - 305 404 - 507 881 - 224 223 4402 4961 5679 11 314 12 204 13 455 Egy főre jutó GDP (€ - EUR) Egy főre jutó GDP vásárlóerő paritáson (USD) 2001 Magyarország nemzeti számlái 2000-2001. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2003, 14-15 és 22-23 oldalak 1.2 A nemzetgazdasági

teljesítmény mérésének legfontosabb mutatószámai A Bruttó Hazai termék (GDP – Gross Domestic Product). A Bruttó Nemzeti Termék (GNP -Gross National Product) A Bruttó Hazai Termék az adott ország területén egy bizonyos időszak alatt, általában egy év alatt megtermelt és végső felhasználásra rendelkezésre álló termékek és szolgáltatások piaci értéke. A Bruttó Hazai Termék a nemzetgazdasági teljesítmény mérésének legfontosabb mutatószáma. A nemzetközi statisztikai gyakorlatban találkozhatunk még a Bruttó Nemzeti Termék mutatószámával is A Bruttó Nemzeti Termék (GNP – Gross National Product) egy adott ország állampolgárai által – otthon és bárhol a világon – egy bizonyos időszak alatt, általában egy év alatt előállított és végső felhasználásra rendelkezésre álló termékek és szolgáltatások piaci értéke. A magyar statisztika és többnyire a nemzetközi statisztika is a GDP mutatószámot használja.

1.3 A GDP számbavétele A GDP számbavételét három oldalról közelíthetjük meg:  termelési oldalról;  felhasználási oldalról;  jövedelmi oldalról. 10 – Termelési oldalról a GDP = + + – – alapáron számított hozzáadott értékek összege; termékadók; terméktámogatások; pénzközvetítés ágazatokra fel nem osztott szolgáltatás díja (FISIM 1 ) – Felhasználási oldalról a GDP = + + + + + – háztartások végső fogyasztási kiadásai; államháztartás végső fogyasztási kiadásai; non-profit intézmények végső fogyasztási kiadásai; bruttó állóeszköz-felhalmozás; export; import. – Jövedelmi oldalról a GDP = + + – + + bérek és keresetek; társadalombiztosítási hozzájárulás; termelési támogatás; termelési adó; bruttó működési eredmény, illetve vegyes jövedelem. A nemzeti számlák összeállításához nagyon sokféle típusú, különböző forrásokból származó statisztikai adatra és

ezek összhangjára van szükség. Az adatforrások között találunk vállalati mérlegbeszámolókat, ágazati (ipari, mezőgazdasági stb.) statisztikai összeállításokat, banki kimutatásokat, háztartási adatfelvételeket, stb Ahhoz azonban, hogy ezek beilleszthetők legyenek a nemzeti számlák szigorú rendszerébe, szükség van a különböző forrásokból származó statisztikák harmonizálására Ez azt jelenti, hogy a rendszerben használt összes fogalom, meghatározás, elszámolási szabály konzisztens közgazdasági elveken alapul, hogy a rendszer bármilyen oldalról – termelés, felhasználás, jövedelem, vagyon – mutassa is be a gazdaságot, mindig azonos elveket, osztályozásokat, konvenciókat stb. követ A nemzeti számlák rendszerének tehát jelentős koordináló szerepe van. Ez nem azt jelenti, hogy minden alapstatisztika eleve megfelel a rendszer követelményeinek. Éppen a számlák összeállítása során derül fény az

inkonzisztenciákra, amelyek az adatok módosítását, korrekcióját teszik szükségessé. Ma már minden ország nemzeti számlarendszere az SNA-ra épül. A magyar statisztika már az 1960-as évtized végén bevezette az SNA legfontosabb elemeit. 2. A gazdaság szereplői – intézményi szektorok Egy ország gazdaságában nagyszámú és nagyon sokfajta szereplő (gazdasági „alany”) fejt ki különböző tevékenységet: termel, fogyaszt, beruház, jövedelmet szerez és költ, exportál, importál stb. Található közöttük egyszemélyes vállalkozó és multinacionális vállalat, állami hivatal, jóléti intézmény, bank és biztosító társaság stb. A kezelhetőséghez szükség van ezek rendszerezésére A nemzeti számlában ezt a szerepet az ún. intézményi szektorok töltik be Az intézményi egység egy olyan gazdasági egység, amely saját jogon képes aktívák (eszközök) birtoklására és passzívák (kötelezettségek) vállalására, továbbá

gazdasági tevékenységek folytatására valamint más intézményi egységekkel való tranzakciókra. A fő intézményi egységek a következők: 1 Financial intermediation services indirectly measured 11  vállalatok;  pénzügyi vállalatok (bankok, biztosító társaságok, pénzintézetek);  háztartások;  a háztartásokat segítő non-profit intézmények;  kormányzat (államháztartás);  a külföld (Rest of the World). Az intézményi egység nem függ attól, hogy milyen nagyságú. Például a MOL is egy intézményi egység, de egy háztartás is intézményi egység. Ugyanakkor a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium nem intézményi egység, mivel saját jogon nem vállalhat passzívákat (kötelezettségeket) Minden, amit tesz, azt az állami költségvetés jogán teszi. 2.1 A vállalatok A vállalatok olyan termeléstechnikai-gazdasági egységek, amelyek gazdasági és jogi önállósággal rendelkeznek, termékeket és

szolgáltatásokat állítanak elő, céljuk a profitszerzés. Az intézményi egységek definíciójánál és osztályozásánál a tulajdoni szempontok jelentős szerepet játszanak ugyan, de nem elsődlegesek és nem kizárólagosak. A döntő a gazdasági tevékenység jellege (termékek illetve szolgáltatások előállítása) és a cél, a profitszerzés Így a vállalatok szektorába jogi és nem jogi személyiségű társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalakozások egyaránt tartozhatnak. A szektoron belül természetesen helye van további osztályozásnak, vagy a tulajdon szerinti elkülönítésnek (állami, magán, belföldi, külföldi stb.) 2.2 A háztartások A háztartások a legnépesebb intézményi kategória. A háztartás természetes személyek kis csoportja, akik közös fedél alatt élnek és jövedelmüket, vagyonukat részben vagy egészében közösen kezelik, bizonyos javakat és szolgáltatásokat – főleg élelmiszert és lakást – együtt

fogyasztanak, illetve vesznek igénybe. A háztartások egyfelől, mint fogyasztási egységek szereplői a gazdaságnak, másfelől azonban gazdasági tevékenységet is folytatnak. E tevékenységek – pl mezőgazdasági, építési, kereskedelmi tevékenység, egyes üzleti vagy személyi szolgáltatások – szorosan összefüggnek a háztartással, azzal együtt képeznek intézményi egységet, és ez az egység általában sem jogi, sem gazdasági, sem elszámolási szempontból nem választható el a háztartástól. A háztartások a munkakínálat fő forrásai, mivel a munkaerő újratermelése a háztartások keretében megy végbe, társadalmi és biológiai érdemben egyaránt. Végül, de nem utolsó sorban a háztartások meghatározó szerepet játszanak a megtakarításokban, amelyek a pénzügyi intézmények által a pénz- és tőkepiacra juttatva nélkülözhetetlen forrásai a beruházások finanszírozásának. 2.3 A kormányzat A kormányzati szektor egyetlen

nagy intézményi egységből áll, azaz a különböző állami szervek (pl. minisztériumok és főhatóságok) nem önálló intézményi egységek, hiszen pl aktíváik nem saját tulajdonuk, hanem az államkincstáré és kiadásaikat is az állami költségvetés fedezi. A kormányzaton belül azonban 12 alcsoportként megkülönböztetjük a központi kormányzatot és a helyi önkormányzatokat. Természetesen az állami vállalatok nem ebbe a szektorba, hanem a vállalati szektorba tartoznak. 2.4 A non-profit intézmények A non-profit, vagyis nem profitra termelő intézmények is, akárcsak a vállalatok, termékek és szolgáltatások termelésére létesültek, de céljuk nem a profitszerzés, és az esetleges profit nem osztható fel más intézmények vagy személyek (pl. részvényesek) között A non-profit intézmények sokféle célból jöhetnek létre Vannak közöttük egyesületek, alapítványok, egyházi intézmények stb. 2.5 A külföld Az intézményi

szektorok kategorizálásába nem egészen illik bele a külföld. A külföld nem önmagában, hanem a belföldi gazdasággal való kapcsolata mértékéig érinti az SNA rendszert (export, import, külföldre irányuló és külföldről származó jövedelmek, tőkeáramlások stb.) Kérdés azonban, hogy hol húzódik – nem földrajzi, hanem közgazdasági értelemben – a belföldi és a külföldi határa? E kérdés megválaszolásához meg kell ismerkednünk a rezidens intézményi egység fogalmával. Azt az egységet tekintjük rezidensnek, amelynek hosszabb ideig az adott ország területén van a gazdasági érdekcentruma Ez a hosszabb idő minimálisan egy évet jelent. Egy gazdasági egység – vállalat, non-profit szervezet, vagy háztartás – rezidens voltát tehát nem jogi vagy nemzetiségi, hanem közgazdasági kritériumok döntik el. A nem rezidens gazdasági egységek – amelyek az adott ország rezidens gazdasági egységeivel kapcsolatban állnak –

jelentik a „külföldet”. 3. A gazdasági műveletek és a számlák A nemzeti számlarendszer a gazdasági folyamatokat és a gazdaság állapotát makrogazdasági számlák segítségével fejezi ki. E számlák – akárcsak a könyvviteli számlák – kétoldalú adatkimutatások, amelyekben a két oldal azonosságát egy egyenlegező tétel teremti meg. Egy gazdasági egység, vagy intézményi szektor termelés számlája pl. – nagyon leegyszerűsített formában – a következő: Termelés számla Felhasználás Forrás Folyó termelő felhasználás 3 000 Kibocsátás Hozzáadott érték 2 000 Összes felhasználás 5 000 5 000 Összes forrás 5 000 Az egyenleg – példánkban a hozzáadott érték – általában a számla legfontosabb adata, többnyire fontosabb, mint a „végösszege”, amely gyakran csak egy technikai jellegű adat. Az egyenleg kitüntetett szerepe kettős:  egyrészt az egyenlegek a rendszer legfontosabb mutatószámai, pl. a

termelés számla egyenlege a hozzáadott érték;  másrészt az egyenlegeken keresztül valósul meg a számlák összefüggő rendszere, oly módon, hogy az egyik számla egyenlege a sorrendben utána következő számla kiinduló adata. Ily módon a rendszer számlái összefüggő láncolatot alkotnak. Ennek szemléltetésére nézzük meg a jövedelmi számlák közül az elsődleges elosztás számláját! 13 A jövedelmek elsődleges elosztása Felhasználás Alkalmazott díjazás Forrás 2 000* 1 600 Hozzáadott érték Kifizetett tulajdonjövedelem 300 Kapott tulajdonjövedelem Elsődleges jövedelmek 190 Összes felhasználás 2 090 Összes forrás 90 2 090 Ez a számla már a jövedelmekkel számol el. A számla kiinduló adata a forrás oldalon a hozzáadott érték, amit *-gal jelöltünk. Ez az előző termelés számla egyenlege 3.1 A termelés a nemzeti számlákban A nemzeti számlák értelmezése szerint a termelés az a folyamat, amely földet,

munkát és tőkét (tehát termelési tényezőket) használ fel termékek és szolgáltatások előállítására. E folyamat során a termelőegységek termékeket és szolgáltatásokat alakítanak át, illetve fogyasztanak el A termelés eredménye a kibocsátás (output). A bruttó kibocsátás a termelés halmozott mutatója, amely a nemzetgazdaság valamennyi gazdasági egységében egy év alatt létrehozott termékek és szolgáltatások értéke. Ezzel kapcsolatban azonban két kérdést kell tisztázni:  Milyen áron értékeli a rendszer a termelést?  Hogyan vonja meg a termelés határait, hogyan határozza meg a termelés körét? A termelés értékelése piaci áron történik. A piaci ár a piacon, a piaci műveletek során érvényesülő ár Ennek a megfogalmazásnak azonban legalább három árfogalom eleget tesz.  Az alapár az, amelyet a termelő a termék értékesítéséért kap. Tartalmazza az önköltséget, a működési eredményt, a termelőnek

adott árkiegészítést, nem tartalmazza viszont a termékadókat, még akkor sem, ha azt a termelő fizeti.  A termelői ár, amely az alapáron kívül tartalmazza a termékadókat (levonva a ter2 méktámogatásokat).  A piaci beszerzési ár, amely a termelői áron kívül tartalmazza a szállítási költséget és a kereskedelmi árrést. Nem tartalmazza viszont az árkiegészítéseket Ez az az összeg, amelyet a vásárló ténylegesen fizet. Az eddigiekből is kiderült, de nem árt felhívni rá a figyelmet, hogy a bruttó kibocsátás (Gross Output) nem azonos a Bruttó Hazai Termékkel (Gross Domestic Product – GDP), mivel a bruttó kibocsátás egy halmozott mutató, ezzel szemben a GDP kiszűri a halmozódást azáltal, hogy csak a gazdasági egységek hozzáadott értékeit veszi számításba. A termelés körét a rendszer nagyon szélesen értelmezi. A termeléshez tartozik mindenféle termék és szolgáltatás előállítása, kerüljön az végső

kibocsátásra vagy készletezésre, illetve legyen az piaci vagy nem piaci. 2 E fejezetben többször lesz szó különböző adókról. Szinte minden adófajtának létezik egy ellentétes előjelű párja, a támogatás (szubvenció). Ezeket az egyszerűség kedvéért nem fogjuk külön említeni, de minden adóhoz hozzá kell érteni a belőle levonandó támogatást. Más szóval, az adókat nettó módon (adó mínusz támogatás) kell értelmezni 14 A háztartások keretében előállított termékek és szolgáltatások is a termelés körébe tartoznak, akár piacra kerülnek, akár a háztartások tagjai maguk fogyasztják (pl. a háztáji gazdaságokban előállított mezőgazdasági termékek). A háztartási szektor szolgáltatásai is termelő tevékenységnek számítanak, ha a háztartás más gazdasági egységeknek nyújtja őket (pl. saját járművel személyeket vagy árut szállít, magánoktatást végez stb.) Ez utóbbi tevékenységek azonban kívül

esnek a termelés körén, ha a háztartás tagjai egymásnak nyújtják (saját holmijukat szállítják, vagy a szülő tanítja a gyermekét). Más szóval a háztartáson belül nyújtott szolgáltatás nem tekintendő termelésnek Milyen megfontolás húzódik meg a termelés határainak ilyen megvonása mögött? A háztartás önmaga számára termelt fogyasztási javai miért igen, a szolgáltatások miért nem? A különbség a választás lehetőségében rejlik. Termékek termelése esetén a háztartás választhat, hogy eladja a megtermelt gabonát, vagy saját maga fogyassza el. Ugyanez a választás a szolgáltatás esetében nincs meg, hiszen a háztartás a termelés pillanatában el is fogyasztja. A nemzeti számlák közgazdasági világába nemcsak a piaci folyamatok és piaci szereplők tartoznak. Így a piaci termelés mellett megjelenik a nem piaci is, a piaci termelők mellet a nem piaciak is. Ide tartoznak pl az állami intézmények (de a vállalatok nem) és

a non profit intézmények (NPI-k). A nem piaci termelés olyan termékekből és szolgáltatásokból áll, amelyeket a termelők ingyenesen vagy névleges áron juttatnak el más intézményi egységeknek. A legtipikusabb ilyen nem piaci szolgáltatás a háztartásoknak nyújtott természetbeni társadalmi juttatás, pl különböző szociális juttatások A nem piaci termelésnek nincs piaci ára, ezért a termelés költségeinek összegeként vesszük számba a termelést. Láttuk, hogy a kibocsátás (output) az értékesítésből és a készletváltozásból tevődik össze. Legalább ilyen fontos azonban a kibocsátás felosztása a felhasználás komponensei szerint: Kibocsátás = folyó termelő felhasználás + hozzáadott érték A folyó termelő felhasználás (termelő fogyasztás, közbenső fogyasztás, folyó közbenső felhasználás – input, intermediate use, intermediate consumption) olyan javakból áll, amelyeket a termelési folyamat teljes mértékben fel-

vagy elhasznál. A folyó termelő felhasználás egyrészt nyersanyagokból és félkész termékekből áll, amelyeket a termelés átalakít ugyan, de átalakítva megjelenek, fizikailag benne vannak a kibocsátásban Másrész a termelés olyan inputokat is felhasznál – pl könyvek, fűtőanyagok, tisztítószerek, élelmiszerek, ruházati cikkek, gyógyszerek, valamint a szolgáltatások közül a szállítás, az üzleti vagy pénzügyi szolgáltatások stb –, amelyek nem materiális, felismerhető formában jelennek meg az outputban (értékben természetesen igen) A hozzáadott érték a rendszer legfontosabb termelési kategóriája. A hozzáadott érték a termelési folyamat által generált értéknövekedés Példaként említhetjük a kenyér létrehozásának fázisait 1. fázis: A mezőgazdasági termelő megvásárolja a vetőmagot, felszántja a földet, elveti a búzát, majd műtrágyával, növényvédő szerekkel gondozza a vetést. Eljön az aratás ideje,

learatja a búzát A felhasznált vetőmag, műtrágya, növényvédő szer értékéhez „hozzátett” egy saját értéket, amely nemcsak az ő munkáját tartalmazza, nevezetesen, hogy szántott, vetett, műtrágyázott, permetezett stb., hanem termelőberendezéseinek, traktorjának, kombájnjának stb az értékcsökkenését is 2. fázis: A búzatermést megvásárolja a malomipar, és lisztet készít belőle. Tehát ahhoz, hogy a búzából liszt legyen, a malomiparnak is „hozzá kell adnia” a búzához saját tevékenységét, ami nemcsak a molnárok munkáját, hanem a malomipari gépek, berendezések értékcsökkenését (amortizációját) is tartalmazza. 3. fázis: A kenyérgyár a malomipartól megvásárolja a lisztet. Ahhoz, hogy a lisztből illatos, finom kenyér legyen, a megvásárolt liszthez a kenyérgyárnak is „hozzá kell tennie” saját tevékenységét, amely szintén nemcsak a pékek munkáját jelenti, hanem a kenyérgyár kemencéinek,

gépeinek, berendezéseinek az amortizációját is Összgazdasági szinten a hozzáadott értékek összege a bruttó hazai termék (GDP). 15 A folyó termelő felhasználás nem tartalmazza az állótőke fogyasztást, az állóeszközök értékcsökkenését, amortizációját. Ez az összeg benne van a hozzáadott értékben Ha az állótőke-fogyasztást levonjuk a hozzáadott értékből, akkor a nettó értékhez jutunk A termelés számla felhasználási oldalán lévő adatokat folytatva: Hozzáadott érték 2 000 Állótőke-fogyasztás – 400 Nettó érték 1 600 A nettó értéket nettó hozzáadott értéknek is szokták nevezni. Összgazdasági szinten a nettó értékek összege jelenti a Nettó Hazai terméket (Net Domestic Product-NDP). 3.2 A jövedelmek a nemzeti számlákban A jövedelemelemzés a nemzeti számlákban a hozzáadott értékből illetve a GDP-ből indul ki. Összgazdasági szinten a jövedelmek forrása a GDP. A nemzeti számlarendszer a

jövedelemelosztás különböző fázisait különbözteti meg:  az elsődleges elosztást, amelynek kezdő pontján a jövedelmek keletkezése, végpontján az elsődleges jövedelmek állnak;  a másodlagos elosztást, ahol az elsődleges jövedelmek jelentik a kiinduló pontot, a rendelkezésre álló jövedelmek pedig a végpontot;  a természetbeni társadalmi juttatások elosztását, amelynek eredménye az ún. korrigált rendelkezésre álló jövedelem. A jövedelmek keletkezése és elsődleges elosztása során kerülnek a jövedelmek a termelési tényezők birtokába, amelyek e jövedelmeket létrehozzák (munka- és tőkejövedelmek). Így jönnek létre az elsődleges jövedelmek. Ilyen jövedelmek pl: o a háztartások esetében a különböző munkabérek (alkalmazottak illetményei); o a vállalatok, pénzintézetek esetében a működési eredmény; o a kettő sajátos keveréke az ún. „vegyes” jövedelem: a háztartásokhoz, mint termelő

szektorhoz tartozó önállók jövedelme, amelyben a munkabér és a működési eredmény elválaszthatatlanul összefonódik; o az állam esetében a termelési adók, pl. a termékadók (ellentétük a termelési támogatások, pl az exporttámogatás); o a működési eredmény a forrása az ún. tulajdonjövedelmeknek, pl az osztaléknak, a földjáradéknak, telekjáradéknak stb Összgazdasági szinten az elsődleges jövedelmek összege a Bruttó Nemzeti Jövedelem (Gross National Income – GNI). A másodlagos jövedelemelosztás (a jövedelmek újraelosztása) során az elsődleges jövedelmek tovább áramolnak az intézményi egységek között. A másodlagos jövedelemelosztás két legfontosabb kedvezményezettje az állam és a háztartások. Az államhoz ebben a fázisban jutnak el a különböző adók, pl a jövedelem- és vagyonadók a vállalatoktól és a háztartásoktól (a termékadók kivételével). A háztartások e műveletek során jutnak hozzá a

különböző pénzbeni társadalmi juttatásokhoz, amelyeket a vállalatok vagy az állami költségvetés fizet. A háztartásoknak is lehet ilyen kifizetése a saját alkalmazottai számára 16 A másodlagos jövedelemelosztás végállomása a rendelkezésre álló jövedelmek (Disposable Incomes – DI) az egyes intézményi egységek birtokában. A nemzeti számlarendszer ezt tekinti a legfontosabb jövedelemkategóriának. A rendelkezésre álló jövedelem az a maximális összeg, amelyet a háztartások vagy más intézményi egységek elfogyasztanak anélkül, hogy kiadásaikat megtakarításaik vagy más eszközeik csökkentésével kellene fedezniük, illetve tartozásaikat növelni kellene. Összgazdasági szinten a rendelkezésre álló jövedelem mutatója a rendelkezésre álló nemzeti jövedelem A rendelkezésre álló nemzeti jövedelemhez úgy lehet eljutni, hogy a nemzeti jövedelemhez (az elsődleges jövedelmek összegéhez) hozzáadjuk a nem rezidens

szervezeti egységektől kapott összes folyó jövedelem-átutalást, és levonjuk a nem rezidens szervezeti egységeknek eszközölt összes folyó jövedelem-átutalást. Rendelkezésre álló nemzeti jövedelem (Gross National Disposable Income – GNDI) = az elsődleges jövedelmek összege (Bruttó Nemzeti Jövedelem – GNI) + a rezidens egységek által a nem rezidens egységektől kapott összes folyó jövedelem-átutalás – a rezidens egységek által a nem rezidens egységeknek eszközölt összes folyó jövedelem-átutalás A természetbeni társadalmi juttatások elosztása olyan jövedelemfolyamat, amely nem minden szektort érint, csak az államot, a háztartásokat és a non-profit intézményeket. E jövedelem-áramlás az államtól vagy a háztartásokat szolgáló non-profit intézményektől indul ki, kedvezményezettje pedig a háztartási szektor. Ennek jellegzetes példája az ingyenes oktatás E jövedelemmozgás után az egyes intézményi szektoroknál

kialakult jövedelmet a rendszer „korrigált rendelkezésre álló jövedelemnek” nevezi, a háztartási szektorban azonban, ahol a legnagyobb a jelentősége, az összes jövedelem elnevezést is alkalmazzák. A rendelkezésre álló jövedelem és a korrigált rendelkezésre álló jövedelem együttesen élesebb megvilágításba helyezi az állam szerepét, és árnyaltabb képet ad a háztartások életszínvonalának összetevőiről, mint a rendelkezésre álló jövedelem önmagában. A korrigált jövedelem a nemzetközi összehasonlítást is megkönnyíti, mert áthidalja azokat a különbségeket, amelyek abból adódnak, hogy egyes javak vagy szolgáltatások az egyik országban társadalmi juttatásként, míg másokban a piacon keresztül jut a háztartásokhoz 4. A végső felhasználás A végső felhasználáshoz két aspektusból, a termelés és a jövedelem oldaláról közeledhetünk. Mind a termelési, mind a jövedelmi folyamatok végső soron ide

torkollnak. A termelőegységek termelésének eredménye vagy visszacsatolódik a termelésbe (közbenső felhasználás), vagy végső felhasználásra kerül E végső felhasználásnak pedig lényegében a rendelkezésre álló jövedelem jelenti a forrását. Összgazdasági szinten a végső felhasználás a GDP felhasználását jelenti. A végső felhasználásnak közgazdasági szempontból három eltérő része különböztethető meg: 17 1. a végső fogyasztás; 2. a tőkeképződés (felhalmozás), 3. nettó export (export mínusz import) 4.1 A végső fogyasztás A végső fogyasztás legnagyobb részét a lakosság (háztartások, személyek) fogyasztása teszi ki. A végső fogyasztásnak ez a része azon javak és szolgáltatások összessége, amelyeket a háztartások felhasználnak tagjaik szükségleteinek kielégítésére, függetlenül a finanszírozás forrásától. A végső fogyasztás másik része az un. közösségi fogyasztás, amelynek

felhasználója általában az állam Ide tartoznak pl. a közigazgatásra, a honvédelemre, a rendőrségre, a tudományos kutatásra, az oktatásra, a közvilágításra, közutak fenntartására, ár- és belvízkárok elhárítására, egészségügyi ellátásra, kultúrára stb. fordított kiadások. A végső fogyasztás e két összetevője, a lakossági fogyasztás és a közösségi fogyasztás közötti elhatárolásnak két szempontja van:  kinél jelentkeznek a fogyasztási kiadások?  ki fogyaszt? A fogyasztási kiadások lényege a fizetés. Ki fizeti a fogyasztást? Ez az egység nem feltétlenül azonos azzal az egységgel, amelyik a termékhez vagy a szolgáltatáshoz hozzájut, hiszen a háztartások fogyasztásának kiadásait magára vállalhatja az állam, és vállalhatják a non-profit intézmények is. Erre az ún természetbeni társadalmi juttatások (pl egészségügyi, szociális ellátás, oktatás) adják a legjobb példát A kiadási szemléletben

ezek annál az egységnél jelennek meg, amelyik a kiadást állja Tehát:  a háztartások fogyasztási kiadása;  a kormányzat fogyasztási kiadása;  az NPI-k fogyasztási kiadása. A másik felfogásban arra a kérdésre válaszolunk, hogy ki fogyaszt? A fogyasztási javak és szolgáltatások elfogyasztása annál a szektornál jelentkezik, amely ténylegesen elfogyasztja azokat, tekintet nélkül arra, hogy ténylegesen fizet érte vagy ingyenesen jut hozzá. Ebben az értelemben különítjük el:  a lakosság tényleges fogyasztását;  az összes kollektív fogyasztástól. A lakosságnak adott természetbeni társadalmi juttatás tehát a lakosság tényleges fogyasztásához tartozik. A végső fogyasztás e két koncepciója szorosan kapcsolódik a rendelkezésre álló és a korrigált vagy összes jövedelemhez: Rendelkezésre álló jövedelem = fogyasztási kiadás + megtakarítás Összes jövedelem = tényleges fogyasztás + megtakarítás 4.2 A

felhalmozás A tőkeképződés (felhalmozás) forrása a megtakarítás, azaz a végső fogyasztásra fel nem használt jövedelem. Ez az összefüggés azonban csak összgazdasági szinten érvényes, nem pedig a gazdasági egységek és intézményi szektorok szintjén. Ugyanis az egyik egység megtakarítása a másik egység beruházásának forrása lehet. Ilyenkor tőketranszferről beszélünk A tőketranszfer esetén valamilyen tőkejószág az egyik 18 egység (pl. az állam) tulajdonából ellenszolgáltatás nélkül átkerül egy másik egység (pl egy vállalat) tulajdonába A megtakarítás és a tőketranszfer összege, mint forrás, azonban nem mindig van egyensúlyban a gazdasági egységek felhalmozásával. Ezért egyik egység forráshiányát a másik egység forrástöbblete egyenlíti ki E kiegyenlítés a pénzügyi aktívákkal és passzívákkal kapcsolatos műveletek – kölcsönzés, hitelezés, részvényvásárlás és eladás, stb. révén

történik A pénzügyi aktíva egy intézményi egység (a hitelező) követelése egy másik egységgel (az adóssal) szemben, akinek a szempontjából ez egy pénzügyi passzíva (tartozás). A nemzeti számlarendszerben ezek a műveletek a tőkeszámlán és a finanszírozási számlán jelennek meg. A tőkeszámla a megtakarításból indul ki és a készletváltozásokon keresztül eljut a forrástöbblethez, vagy forráshiányhoz, mint egyenleghez. A finanszírozási számla ennek az egyenlegnek a fedezésére szolgáló pénzügyi műveletekkel, az ezeken keresztül keletkező aktívákkal és passzívákkal számol el. A két számla ezáltal kölcsönösen kiegyenlíti egymást. A tőkeképződés (capital formation) két fő komponensből tevődik össze:  az állótőke-képződésből (azaz beruházásból) és  készletváltozásból. Az állótőke-képződés (fixed capital formation) tőkejavak megszerzését jelenti piaci vásárlás, tőketranszfer vagy saját

termelés útján. Tőkejavaknak (capital goods) a rendszer azokat a tartós javakat tekinti, amelyek a termelési folyamat eredményei, és amelyeket a termelők több éven keresztül használnak fel a termelésben A beruházás nem a tőkejavak megtermelését, hanem a felhasználó által történő birtokba vételét jelenti Amíg ez nem történik meg, addig a jószág csak a készletek állományát növeli 4.3 A vagyon A felhalmozás a vagyon változását jelenti. Más szóval adott időszak felhalmozása egyenlő az időszak végén és elején meglévő vagyon különbségével. A nemzeti számlák eddig tárgyalt összes kategóriája (termelés, felhasználás, jövedelem, felhalmozás) egy-egy műveletet vagy műveletcsoportot fed. Ezzel szemben a vagyon adott időpontra vonatkozó állomány Azaz a termelés, a jövedelem stb „flow,” magyarul folyamatmutató, a vagyon pedig „stock”, magyarul állománymutató A vagyon a reál, az eszmei és pénzügyi aktívák

(eszközök) összege. Velük szemben állnak a passzívák (a különböző formákat öltő pénzügyi tartozások). Az aktívák és a passzívák közötti különbség a nettó vagyon (net worth). A vagyon fogalmával kapcsolatban érdemes megemlíteni néhány határesetet. Az aktívák magukban foglalják a földet és azokat az ásványkincseket is, amelyek fölött tulajdonjog gyakorolható, és amelyek ennél fogva adás-vétel tárgyát képezhetik. Nem tartoznak ide azonban az ún környezeti aktívák (a tenger vagy a levegő), mivel ezekkel kapcsolatban nem beszélhetünk tulajdonjogról. Az emberi tőke – az emberekben felhalmozott tudás, ismeretek, képességek – szintén ki vannak zárva a vagyon köréből. Az összgazdasági szinten számított vagyon a nemzeti vagyon, a rendszer egyik legfontosabb összefoglaló kategóriája. A nemzeti vagyon mindazoknak a gazdasági erőforrásoknak az összességét jelenti, amellyel a társadalom egy adott időpontban

rendelkezik, és amely tárgyi feltételét képezi a termelési és fogyasztási szükségletek kielégítésének. Ezen a szinten figyelembe kell venni a külfölddel szemben fennálló követeléseket és tartozásokat is Végezetül tekintsük át, hogy a Bruttó Hazai Termék végső felhasználási tételei milyen számszerű értékeket mutattak Magyarországon 2000-ben és 2001-ben! 19 A Bruttó Hazai Termék végső felhasználási tételei Magyarországon 2000-2001 Megnevezés 2000. évi árakon, millió Ft 2000 2001 Háztartások fogyasztási kiadásai 6 715 999 7 100 542 Kormányzat fogyasztási kiadásai 2 736 329 2 855 242 163 148 167 694 Végső fogyasztási kiadás összesen 9 615 467 10 123 478 Természetbeni társadalmi juttatás államháztartásból 1 462 982 1 519 626 163 148 167 694 Háztartások tényleges fogyasztása 8 342 120 8 787 862 Közösségi fogyasztás 1 273 347 1 335 616 Végső fogyasztás összesen 9 615 467 10 123 478

Bruttó állóeszköz-felhalmozás 3 179 804 3 290 003 Készletváltozás 633 896 84 142 Statisztikai eltérés 251 007 444 810 4 064 707 3 819 955 13 680 174 13 943 433 Export 9 863 133 10 735 178 Import 10 371 014 10 999 342 - 507 881 - 264 164 13 172 293 13 679 268 Háztartásokat segítő NPI-k fogyasztási kiadásai Természetbeni társadalmi juttatás háztartásokat segítő NPI-ktől Bruttó felhalmozás összesen Belföldi felhasználás összesen Külkereskedelmi egyenleg Bruttó Hazai Termék (GDP) összesen Forrás: Magyarország nemzeti számlái 2000-2001. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2003 45 oldal 20 A fejezetben található legfontosabb fogalmak és meghatározások A nemzeti számlák rendszere A számlaosztályok A gazdaság intézményi szektorai A Bruttó Hazai Termék (GDP) A Bruttó Nemzeti Termék (GNP) A Bruttó Nemzeti Jövedelem (GNI) A rendelkezésre álló nemzeti jövedelem (GNDI) A végső felhasználás A

végső fogyasztás A nemzeti vagyon 21