Cikkek » A Fertő tó

A Fertő tó Dátum: 2024. március 22. 00:10:02.
Forrás : Wikipedia

A Fertő tó vagy röviden – főleg a helybéliek által használt alakjában – Fertő (németül Neusiedler See) Magyarország északnyugati határa mentén, Sopron közelében található tó. A Fertő tó Európa legnyugatabbra fekvő sztyepptava és szikterülete. Területén Ausztria és Magyarország osztozik, úgy hogy a nagyobbik rész osztrák terület. Partvidéke a magyarországi Fertő-Hanság Nemzeti Parkhoz és az ausztriai Neusiedler See – Seewinkel Nemzeti Parkhoz tartozik.

A tó egésze Fertő-táj néven a világörökség része, amelybe a Fertő tó egész területe is beletartozik. Közép-Európa második legkönnyebben felmelegedő tava a Balaton után. Hőmérséklete nyaranta nem ritkán elérheti a 30 °C-ot.

Nevének eredete
A tó nevét adó „fertő” szó már feledésbe merült, jelentése mocsaras, agyagos, sáros hely volt. Ez részben ma is igaz, mert a magyar rész vízfelületének 4/5-ét, az osztrákénak pedig felét nád fedi.

A Fertő tó a világűrből
A Fertő tó a világűrből


Földrajza
A Fertő tó sztyepptó, azaz síkvidéki, szikes, sós állóvíz. A környékén két tájegység találkozik. Maga a tó földtanilag a Kisalföldhöz tartozik. A tótól keletre húzódó táj kisebb szikes és sós tavaival, homokos síkságaival az Alföldre hasonlít. Nyáron viszont hűvösebb és csapadékosabb, mint az Alföld. A nyugati partot szegélyező dombsor a Soproni-hegység nyúlványa. A dombvonulatot ismét szikes rétek követik. Ez az átmeneti táj vezet át a Hanság égerlápjai és mocsarai és a csáfordi tőzikés erdő különlegesen gazdag élővilágához.

A tavat, az esőn, valamint a vízfelszín alatti források kívűl, csak egyetlen igazi folyó táplálja, a Vulka (németül Wulka), amely a Rozália-hegység és a Lajta-hegység patakocskáinak a vízével gyarapodva ömlik Fertőfehéregyháza (Donnerskirchen) mellett a tóba. Lefolyástalan vizében és iszapjában magas a nátrium koncentrációja, amely különböző anionokhoz kapcsolódik. Emiatt a víz erősen lúgos és sós. Ezért az iszapja gyógyhatású, a keleti part viszont szikesedik. Állandó partvonala nincs, kiterjedése folyamatosan változik. A történelem során többször is kiszáradt; úgy 100-120 évenként történik meg, hogy a vize teljesen eltűnik, de volt olyan is, hogy Balaton méretűre duzzadt, és öt falut elnyelt.



Különlegessége az időnként, viharos szél idején előforduló ferde vízállása. Például 1888. március 29-én 81 cm-es vízszint különbséget mérték a tó déli és északi partja, a magyar Fertőboz és az osztrák Nezsider között. 1926. októberében az öt napig dühöngő vihar 80 km˛-es területről fújta el a vizet.

Élővilága
Ezen a vidéken találhatunk cseres és molyhos tölgyes, kosborféléket, számos lepkefajt és gőtét. A nádrengeteg európai jelentőségű madárparadicsom. Mind a fészkelő, mind az átvonuló madárfajok száma és azok mennyisége tekintetében a Kárpát-medence egyik legjelentősebb madárélőhelye. A nádasban telepesen költ a nagy kócsag, egyik legnagyobb állománya található itt, amely ma kb. 700 párra tehető. Ugyancsak telepesen fészkel a vörös gém és a kanalasgém. A nádas jellemző és gyakori fészkelője a nyári lúd és az üstökösréce. Tavasszal a Fertő partján több száz legelésző család vezeti fiókáit. A ragadozó madarak közül a barna rétihéja ugyancsak a nádasban fészkel, de a part mentén is gyakran láthatóak vadászó példányai. Néhány éve újra költ a rétisas, telente pedig az itt összegyülekező sasok kísérik a vadlúdcsapatokat. A nádi énekesmadarak közül legjellegzetesebb a sitke, amelynek egyik legnagyobb állománya költ itt. Gyakori a nádi tücsökmadár, a nádirigó, a cserregő nádiposzáta, a szegélyekben pedig a foltos nádiposzáta és a színpompás kékbegy. Vonulási időszakban szinte minden európai vízimadár faj előfordul.

A Fertő nádasa és a balfi dombok
A Fertő nádasa és a balfi dombok


A tó öblözetei a kontinentális vadlúdvonulási útvonalba eső pihenőhelyek, a nyári lúd, a vetési lúd és a nagy lilik teljes állománya egyes években meghaladhatja a 40 ezer példányt. A vadréce fajok közül a csörgő réce tömeges, de más úszóréce fajok is nagy számban vonulnak át, ilyen a kanalas réce, a kendermagos réce és a nyílfarkú réce, amelyek kisebb-nagyobb számban költenek is. A bukórécék közül a veszélyeztetett cigányréce jelentős, amely kis számban ugyancsak költ. A part menti, sekély vízborítású szikeseken költ a gulipán és a gólyatöcs, egyes években a hazánkból szinte kipusztult széki lile. E sekély vizekben a nálunk honos partimadarak mellett a messze északon fészkelő fajok egyedei is megjelennek, ilyen például a kőforgató és a vékonycsőrű víztaposó.

A védett ürge legnyugatibb hazai előfordulási helye a tó keleti partján Mekszikópusztán található.

Légifelvétel a tó északi részéről
Légifelvétel a tó északi részéről


A természeti értékek megismerésére a sarródi Kócsagvár, ez egyben a a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatóságának központja is, az Osli melletti Eszterházy-madárvárta, az öntésmajori (Kapuvár, Hanság Élővilága Kiállítás), és a fertőújlaki bemutatóhelyek nyújtanak lehetőséget. A területet tanösvényeken is bejárhatjuk, a Fertő nádasába vezető Vízi rence tanösvényt kenuban evezhetjük végig.

Története
A Fertő eredete és múltja sokat vitatott kérdés. Régészeti feltárások következtében tudjuk, hogy a tó környéke már az újkőkor óta lakott. A rómaiak Pelso, Pejso illetve, Peiso név alatt ismerték. A Pelso nevet a Balatonra is alkalmazták. A német Neusiedl (régebben Neusiedel) elnevezés a tatárjárás után betelepített német "vendégekre" (hospites) utal.

A 4. században állítólag Galerius császár kiszáríttatta, de csakhamar újra megtelt vízzel. A 14. században kiterjedése kisebb lehetett a jelenleginél. A közepe táján volt a legkeskenyebb, ahol vámot szedtek. Az a fertői monda, hogy a tó több község elöntése által Giletus fraknói herceg korában jött volna létre, teljesen alaptalan. A tó gyakori áradása és apadása több oklevélben is nyomon követhető.

Jellemző fészkelő faj az üstökösréce
Jellemző fészkelő faj az üstökösréce


A tónak a 19. században történő kiszáradása volt a legnevezetesebb. 1855-ben vették észre, hogy a tó vize a rendes partjairól visszahúzódik. Eleinte igen lassan, majd szemmel láthatóan beljebb húzódott, míg 1866 júliusában teljesen eltűnt. A fennmaradt iszap annyira telítődött vízzel, hogy veszélyes volt járni benne. A meder 1869-ig teljesen száraz volt, ezért felszántották és gazdasági épületek épültek benne. A kiszáradás oka a nagy szárazság volt, a tavat tápláló patakok vize is elapadt. A kiszáradás után belsejében sók keletkeztek, a szikpor különösen a keleti parton virágzott ki, ezt a lakók összesöpörték és szappant készítettek belőle. A kiszáradás alatt gyakran délibáb jelent meg felette. Pár év elteltével aztán a tó területe újra gyarapodásnak indult. A trianoni békeszerződéssel vált határmenti tóvá.

Csónakkikötő Fertőrákoson
Csónakkikötő Fertőrákoson


Települései
(Zárójelben a helyiség német neve szerepel.)
Sopron, Balf – Fertőrákos – Fertőmeggyes (Mörbisch) – Ruszt (Rust) – Oka (Oggau) – Fertőfehéregyháza (Donnerkirchen) – Feketeváros (Purbach) – Fertőszéleskút (Breitenbrunn) – Sásony (Winden) – Nyulas (Jois) – Nezsider (Neusiedl am See) – Védeny (Weiden) – Pátfalu (Podersdorf) – Illmic (Illmitz) – Mosonbánfalva (Apethlon) – Pomogy (Pamhagen) – Sarród – Fertőd – Fertőszéplak – Hegykő – Fertőhomok – Hidegség – Fertőboz – Nagycenk - Mosonszentandrás (St. Andrä am Zicksee).

Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!


Kapcsolódó olvasnivalók

Az 1838-as pesti árvíz

Az 1838-as pesti árvíz március 13. és március 18. között okozott súlyos pusztítást, főleg a mai Budapest pesti oldalán. Az árvíz szintjét és tetőzésének dátumát számos emléktábla jelzi több belvárosi épületen. 1838. január elején, a Duna felső szakaszán a nagy mennyiségű lehullott csapadék, valamint az enyhébb időjárás következtében Buda egy része és a folyó alsó szakaszán található partközeli települések néhány napra víz alá kerültek.

Téli madáretetési tanácsok

Elindult a téli madáretetési szezon! A madáretetés a legtöbb fajt érintő, majdnem hat hónapon át tartó, éppen ezért az egyik legösszetettebb madárvédelmi munka, aminek évszázados hagyományai vannak Magyarországon. Köztudott, hogy télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj itthon marad.

A Szent István csatahajó

Az S.M.S. Szent István az Osztrák–Magyar haditengerészet Tegetthoff-osztályú csatahajója volt, melyet Szent Istvánról, az első magyar királyról nevezték el. A Szent Istvánt a Ganz-Danubius Fiumében lévő hajógyárában építették. Az építés megkezdése előtt új sólyateret kellett építeni, mert a korábbi nem volt alkalmas ilyen méretű hajó építésére.

Kapcsolódó doksik

Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!