A trilógia utolsó része, amelyben Ábel a neki ajándékozott hajójeggyel elutazik Amerikába, s bepillantást nyer az amerikai emberek életébe.
Mielőtt még elutazik, segít apjának megszabadulni újdonsült feleségétől, mivel az új feleség hamar kimutatta a foga fehérét. Miután sikerül elérni, hogy az új feleség elköltözzön, Ábel felkészül az új kalandra.
Kelemen pap tanítja Ábelt angol és német nyelvre, valamint utazása előtt egy teli ruhás bőröndöt ad neki ajándékba. Ábel viszonozni szeretné, amit a pap érte tesz, de Kelemen pap nem fogad el semmi viszonzást, inkább megesketi a fiút két dologra: az egyik, hogy bármi történjen is véle, térjen vissza arra a földre, ahol édesanyja pihen, s ahol édesapja s a székely nép él és pihenni fog. A másik, amit kér tőle, hogy ha valaha is megházasodik majd, gyermekeit keresztény katolikus vallásban nevelje fel. Ábel ígéretet tesz, hogy mindkét kérésnek megfelel majd.
Ábel elbúcsúzik édesapjától és hűséges társától, Bolhától is, majd nekivág a nagy útnak. Hosszas viszontagságok után érkezik meg Amerikába. Egy kocsmában megismerkedik Toldi Miklóssal, aki az első nap a segítségére lesz. Ő kalauzolja el a pap rokonaihoz, Gáspár bácsihoz és Teréz nénihez is. Szívesen fogadják Ábelt: szállást kap, s segítenek neki állást szerezni.
Az Amerikában töltött élete alatt számtalan helyen dolgozik, de általában mindenhonnan elbocsátják, vagy magától jön el. Dolgozik garázsban, bankházban, később pedig porszívóügynök lesz.
Ábel nem találja a helyét a nagy Amerikában, nem tudja, hogy mihez fogjon. Az embereknek azt a kérdést teszi fel, hogy mi célra vagyunk a világon. Utoljára egy négertől kérdezi meg, aki csak ennyit válaszol Ábelnek: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Ábel már tudja, hogy mit kell tennie. Összepakol, elbúcsúzik Gáspár bácsitól, Teréz nénitől, s teljesíti fogadalmát: visszatér a szülőföldjére.
Visszakapja régi állását, s újra erdőpásztor lesz a Hargitán. A kis házba érkezvén ott találja hűséges barátját, Bolhát, aki ezek után is szolgálja gazdáját.
