Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
Ének a porban
Roggyant a lábam, süppedt a mellem,
Itt az ideje, össze kell esnem.
Lerogyok vígan, elnyúlok bátran,
Lalla, lalla,
Rokkantak halmán, nagy éjszakában.
Nagy rokkanásom kinek se fájjon,
Nem első hullás ezen a tájon :
Ki magyar tájon nagy sorsra vágyik,
Lalla, lalla,
Rokkanva ér el az éjszakáig.
Mocsaras rónán bércekre vágytam,
Egy kis halomig hozott a lábam.
Forró, szűz lelkünk rakjuk a sutra,
Lalla, lalla,
Be megjártad itt, óh, Zaratusztra.
Ám néha mégis szóljon az ének
Bús ég-vívásnak, átok-zenének,
Csalogatónak. Hadd jöjjön más is,
Lalla, lalla,
Rokkanjon más is, pusztuljon más is.
Az "Ének a porban" az Új versek köteten belül, az A magyar Ugaron ciklusban található. Ez a vers is, hasonlóan Ady többi tájverséhez, a költői én és a külvilág feloldhatatlan ellentétén alapul. Ahol a magyar táj az elmaradottságot, mozdulat-lanságot, változatlanságot jelenti és ezzel szemben áll a költő, aki a haladást és a változás vágyát szimbolizálja.
Az első versszakból csak úgy sugárzik az elkeseredettség, a mélyen szántó csalódottság. Gyengeségét először fizikai fáradtságként állítja be, ami miatt szinte szükségszerűen rogyik össze és válik "a földdel egyenlővé". Ezt a direkt hatást nagyon erőteljes és félreérthetetlen képek felvillantásával éri el. Ha a jelzős szerkezetek csak úgy egymagukban állnának, az is elég lenne. De Ady nem elégedett meg ennyivel. Az egész történést egy különlegesen sötét és kietlen világba helyezi át, a "rokkantak halmára". Az olvasó joggal érezhetné ezt a helyszínt teljesen valóságosnak is, de ha tüzetesen átolvassuk a verset, teljesen nyilvánvalóvá válik az, hogy itt nem egy egyszerű tájról van szó, hanem a magyar kultúréletről.
A második versszakot rögtön egy hihetetlenül tömör gondolattal indítja. Ebben azt mondja, hogy nem kell őt azért annyira félteni, hiszen nem ő az egyetlen, akit a magyar táj megtört. Voltak már előtte is sokan és feltehetően ezután is lesznek még jó páran.
A harmadik versszakban fejti ki miért is oly elkeseredett. Az egész akkor kezdődött mikor a sivár magyar irodalmi életet próbálta meg felrázni, és magasabb szintre emelni. De sajnos ezt meggátolták mindazok, akik idegenkedtek a változásoktól. Így a költő nem tudta kivívni magának a méltó elismerést, talán csak egy csöppnyi kis megértés mindaz, amit maga mögött tudhat. A költő kezdetben tele van lelkesedéssel, odaadással és bizonyítani akar az egész világ előtt. Meg akarja mutatni a helyes utat ahhoz, hogy hogyan újulhatna meg a nemzet. De szerinte ez lehetetlen, hisz nincs igazság a Földön, s ezt egy felkiáltással teszi még hangsúlyosabbá:
"Be megjártad itt, óh, Zaratusztra"
Ezzel az egy sorral többet mond, mint az eddigi három versszakban együttvéve. Hiszen Zaratusztra Zoroaster egy ősi keleti vallás megalapítójának tanítása szerint a világban a jó és a rossz harca érvényesül, amelyből mindig az igazság kerül ki győztesen. De most nem így történt. Az ősi rend felborult és az elnyomás diadalmaskodott. Tehát ismét bebizonyosodott, hogy a magyar kultúra már hátat fordított a régmúltnak, a keleti gyökereinek, de ugyanakkor még nem engedi magát fölzárkóztatni a nyugathoz, nem akarja a változást.
Az utolsó versszakban bizonyos értelemben bátorítja a költőt arra, hogy azért nyugodtan próbáljon meg változtatni, de ugyanakkor elmondja azt is, hogy nincsen semmi esélye sem. És egy kissé cinikus csalogatással zárja a verset. Azaz újra visszajutottunk a kiinduló motívumhoz a beletörődéshez. Itt még az is kiderül, hogy neki már teljesen mindegy mások sorsa, ha a költőt nem rettenti el a figyelmeztetés, akkor rokkanjon csak bele.
Amit eddig szándékosan nem említettem az a mind a négy versszakban megtalálható, kissé furán hangzó szavacska : lalla, lalla. E két kis szócska a vers folyamán igen nagy jelentésváltozáson megy keresztül. Az első versszakban mintegy megtörve annak komorságát azt sugallja, hogy ő nem is veszi ezt az egészet komolyan. Mintha azt próbálná meg fitogtatni, hogy őt még sem sikerült teljesen megtörni, hiszen bátran dalolászva néz szembe az éjszakával. Ez a magabiztosnak tűnő lallázgatás a második versszakban kezd kissé alábbhagyni. Itt nekem amolyan kényszerdalolászásnak tűnik, mint amikor valaki elesik és akaratlanul is nevetni kezd, nehogy a többiek észrevegyék, hogy ő nem is olyan erős mint azt ők gondolták. Ezzel szemben a harmadik versszakban már csak amolyan önbiztatás-nak hat. Majd a legutolsó versszakra teljesen megváltozik a két szó mondanivalója. Itt már úgy tűnik mintha csak egy gúnyos kacaj lenne, mellyel még jobban el akarja bizonytalanítani a még mindig próbálkozni akarókat.
Francia költőMetzben született, 1844. március 30-án.Párizsban tanult, majd hivatalnoki állást vállalt. Szülei jogi pályára szánták, őt azonban csak az irodalom érdekelte. 1866-ban jelent meg első verseskötete, a parnasszista hatást mutató Szaturnuszi költemények. Verseiről Mallarmé és a fiatal France elismeréssel nyilatkoztak. I870-ben, hosszú jegyesség után
