Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
1937-38-ban keletkezett a költemény. Ekkori pályaszakaszára jellemző a magányérzet felerősödése, aggodalom a fasizálódás és a háború előérzete miatt, a prófétai küldetés vállalása, illetve a halálközelség érzése.
A négy részből álló elbeszélő költemény az Ószövetség egyik legismertebb történetének, Jónás próféta könyvének újraírása. Babits teljesen újra írta a történetet. Babits műve több lényeges ponton eltér a bibliai történettől. A címből kimarad a próféta szerepmegjelölés. Ez a hiány Jónás alakjának hétköznapian emberi voltát nyomatékosít hatja.
A második eltérés Babits Jónásának esendősége: a hajó alján könyörögve kérik, hogy egy erdő szélen tegyék ki, míg a Bibliai Jónás maga kéri meg a hajósokat, hogy dobják ki a tengerbe. A harmadik eltérés Ninive városa. A bibliai Niniveiek a prófétálás nyomán megtérnek és bűnbánatot tartanak, míg Babits Jónását kigúnyolják, bűnbánatuk nem általános.
A Jónás könyve többek között azt firtatja, hogy mit tehet, illetve mit kell tennie a költőnek, ha a világot erkölcsileg romlottnak, végveszélybe sodródónak tapasztalja. Az Úr megparancsolja Jónásnak, hogy menjen Ninivébe, de Jónás ennek nem akar eleget tenni. A feladat teljesítése helyett sivatagba vágyott, ahol békesség, magány venné körül. Az első részben megismétli vágyát: „tegyetek egy magányos erdőszélre, hol makkon tengjek és keserű meggyen, békében, s az Isten elfeledjen!” Az Úr egy nagy vihart gördít Jónás szándéka elé, melyet Babits nyomatékosít is: „S kelt a tengernek sok nagy tornya akkor ingó és hulló kék hullámfalakból.”
Jónás indoklása az őt megszólító kormányos menekülésére: „Mi közöm nékem a világ bűnéhez? Az én lelkem csak nyugodalmat éhez. Az Isten gondja és nem az enyém: senki bajáért nem felelek én.” Jónás gyáva és rest ahhoz, hogy teljesítse az Úr kívánságát. Menekül az Úr parancsa elől, csendes magányba vágyik, ahol elrejtőzhet embertársai és az Isten elől. Úgy érzi, semmi köze nincs más emberekhez, Isten feladata róluk gondoskodni.
Jónás szánalmas ebben a helyzetben, nem tud menekülni az Úr akarata elől: Isten a hajón is utoléri őt. Jónás négy napon keresztül imádkozott az Úrhoz, amikor kivetette a cethal Jónást a szárazra. A cethalat az Úr készítette, mely azt bizonyítja, hogy az Úr hatalma végtelen. Imájában belátta Jónás Isten igazát: „ Jössz már, Uram, jössz, záraim kizárod s csahos szókkal futok zargatni nyájad.” Az Isten válaszol Jónás könyörgésére: ficánkol a cethal. Erre a mozzanatra belátja Jónás az Isteni igazát. Ahogyan Jónás a cethal gyomrába kerül, az is Isten megmásíthatatlan voltát juttatja kifejezésre: a próféta nem menekülhet el az Úr parancsa elől.
A cethal gyomrában átélt szenvedés jelképes értelmű is lehet: a „szörny-lét” egy a világtól elforduló, a külvilágot önmagából kirekeszteni vágyó ember gyötrő magányát fejezi ki. Az Úr csak akkor engedi szabadon Jónást, amikor a testi-lelki gyötrelmek hatására megtörik annak ellenállása. Jónás kétségbeesett hangon fohászkodik Istenhez, bűntudat gyötri, majd hálától áthatott szívvel megígéri: „csahos szókkal futok zargatni nyájad”.
A harmadik rész elején Ninivébe küldi az Úr Jónást. „Kelj föl és menj, mert én vagyok az Isten. Menj, a nagy Ninivéig meg se állj, s miként éledbe írtam, prédikálj!”. A ninivei kereskedők, színészek között mondja el szónoklatát Jónás. Jónás hangvétele fenyegető: „nagy Ninive, térj meg, vagy kénkövekkel ég föl ez a város”. Jónást kicsúfolják, kinevetik, lekezelik, lenézik. Arra következtethetünk, hogy a Niniveiek úgy érzik, hogy náluk nagyobb hatalom nincs – pénz világa.
Jónás kimegy a pusztába, és várja Isten büntetését, hogy leégjen Ninive. A megalázás érzése fűti a próféta haragját újabb monológja közben. Jónás megfogalmazza prófétai küldetéstudatát, mely szembe helyezkedik a korábbi kijelentésével:De böjt s jámborság néked mint a példa, mert vétkesek közt cinkos aki néma. Atyjafiáért számot ad a testvér: nincs mód nem menni ahova te küldtél.” Jónás ígéretéhez híven elmegy Ninivébe, hogy megtérítse a bűnös várost. A korábban gyáva és meghúzódó Jónás hatalmas indulattal és hangerővel hirdeti az Úr üzenetét.
A város lakói kinevetik és megszégyenítik. Jónást csak annak a biztos tudata kárpótolja mindezért, hogy az Úr majd elpusztítja a várost. Elégtételt akar, bosszúvágy fűti. Szemrehányó hangon szól Istenhez, s ekkor mondja ki a próféta kötelességéről a legfontosabbat: a prófétának szólnia kell, mert „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Isten számára fontos, hogy Ninivében legalább néhányan megtértek, ezért nem égeti le Ninivét. Jónás emiatt bosszankodik, Isten pedig érezteti Jónással, hogy az emberek fölött áll. Születnek majd új Jónások, de ő örökké élni fog. A próféta nem menekülhet a kötelessége elől. De az ő feladata nem az ítélkezés, hanem a harc az embertelenség és a barbárság ellen, még akkor is, ha a küzdelme rövidtávon eredménytelennek tűnik.
Babits tehát önmaga számára is megadta a választ gyötrő kérdéseire: a művész, a költő feladata az, hogy a szó fegyverével harcoljon a barbár világ ellen. Hogy Babits lélekben azonosult Jónás prófétával, az is igazolja, hogy egy lírai művet is írt Jónás imája címmel.
V. Ferdinánd 1793. április 19-én látta meg a napvilágot Mária Terézia Karolina nápoly-szicíliai királyi hercegnő, és I. Ferenc osztrák császár, magyar és cseh király fiaként. V. Ferdinánd gyenge egészségű és idegzetű uralkodó volt, akit az udvari politika a magyarokkal szembeni engedékenysége miatt félre is állított. Osztrák főherceg, a Habsburg-Lotharingiai ház
