Műve 1920-ban A kenyér és bor kötetében jelent meg. Kosztolányi ezt a verseskötetét pályájának középső szakaszában írta meg. A pályaszakaszának a legkiemelkedőbb teljesítményeként tartják számon.
A vers címe különös, ellentmondásos. Ez az ellentmondásossá utal a vers tartalmának az ellentmondásosságára. A hiány, a megoldatlanság érzetét kelti bennünk. Két szerkezeti egységre tagolható a vers. A két rész között ellentétes viszony van. Az első részben leltárszerűen katalogizálja elért javait, a második részben pedig a javak készletét számba veszi és kifejezi hiányérzetét. Felsorolja a köznapi élet apróbb elemeit, elért sikereit. Számvetését „van” szó ismétlésével nyomatékosítja. A felsorolt értékek közül jó néhány az európai, illetve a magyar kultúra hagyományos bőségszimbóluma (pl.: karácsonyi-újévi ünnepkörhöz kapcsolódó mák és dió, valamint kenyér és bor), ugyanakkor Berzsenyi Osztályrészem című költeményének elemeire is utal („Van kies szőlőm, van aranykalásszal / biztató földem: szeretett szabadság / lakja hajlékom kegyes isteneimtől / kérjek-e többet?”). Az elért sikerek felsorolása elégedettséget fejez ki és ezt az érzést a „van” ige juttatja kifejezésre. Ezek a mondatok hasonlítanak egymásra abban, hogy mindegyik a polgári lét örömeit sorolja. A vers rímelése irónikus hatást kelt: pl.: feleségem-eleségem, jó takaróm-jót-akaróm, kincs-nincs. Nem csak az anyagi jólét öröme tölti el a költőt, hanem az erkölcsi elismerés elégedettségét is kifejezi: pl.: „ha járok a bús Budapesten / nem tudnak egész idegennek”, „énekes ifju fiának / vall engem a vén Magyarország”. A vers hangulata megváltozik a második szerkezeti egységben („De ha néha megállok az éjen, / gyötrődve, halálba hanyatlón…”). A vers befejező részében a „kincs” főnév fejezi ki azt, ami hiányzik a költő életéből. A „kincs” főnév pontos tartalmát nem határozza meg a költő, mivel ő se tudja, hogy mi az ami hiányzik az életéből, csak érzi, hogy valami hiányzik. A költő mérlege tehát negatívan zárul, mert szomorú, mivel nincs meg az amire vágyott.
Ehhez a számvetéshez hasonlít Berzsenyi Osztályrészem című műve. Berzsenyi versének újraolvasásakor nyilvánvalóvá válhat számunkra az utalás szerepe, gondolati párhuzama: az elfordulás az ifjúkori vágyaktól, a megállapodottság higgadt nyugalmának és lelki békéjének igénye, valamint az ehhez társuló, gyötrő hiányérzete.
