Középiskola > Műelemzések > Móricz Zsigmond Tragédia c. művének elemzése

A mű cselekménye az alföldi pusztán játszódik aratás idején idénymunkások körében. Mindössze 1,5-2 nap alatt lejátszódik a történet. A szereplők éppen déli pihenőjüket töltik, Kis János pedig a többiektől külön egyedül eszi meg almásételt, fiával mit sem törődve. Már itt fény derül arra, hogy gondolatai csak az evés körül forognak. A lakodalom hírére lázong, amiért nem hívták még ez idáig őket, az aratókat.

Az alaphelyzet kibillentő oka, hogy a gazda, Sarudy az aratókat is meghívja lánya lakodalmába. Az esemény felbolygatja a parasztok életét. Ez meghatározza a novella szerkezeti felépítését, mégpedig a mű 2 szerkezeti egységre tagolható. Egyrészt az aratás közbeni pihenő elmélkedéseiről, a lakodalom várásáról, és végül a lakodalom Kis János számára végzetes kimeneteléről.

A novella főszereplője Kis János, egy a sok paraszt közül, nem lényeges szereplő Móricz számára, nem is tudjuk meg egyértelműen, hogy néz ki. Külsejére egyrészt a „szeplős, málészájú” fiúnak az apjához való nyomatékos hasonlítása
(„ijesztően hasonlított hozzá”), másrészt a szereplő jellegtelenségére vonatkozó néhány tagadó („nem kicsi, nem nagy; nem sánta, nem begyes”), ill. állító formájú megjegyzés utal („két szeme volt meg egy orra”; „felkelt”; „megházasodott”). Kis János nevéből élete, személyisége csökkent értékére következtethetünk.

A műben a főszereplő beszéde nem kap helyet, alig szól pár mondatot (azt is az evésről természetesen), ennek következtében megállapíthatjuk, hogy a főhős jelentéktelen ember, akinek nem számít a szava, úgyis minden gondolata csak az evés körül forog. Az állandó éhségben lévő állapota jellemvonássá rögzült Kis János számára. A költő megfogalmazza, hogy ez az éhség apáról-fiúra szállt, a következő sorokban: „Nevetni csak egyszer nevetett életében jóízűen, akkor, amikor az apja le akarta őt ütni, amiért megette az egész tál galuskát, s amint feléje sujtott, a saját ütésétől megtántorodott, felbukott s falba vágta a fejét. Bele is halt.” Ezek a sorok szomorú életérzést váltanak ki az olvasóból, mely értelmében a Kis családban a szeretnél is fontosabb volt az evés iránti vágy.

Kis Jánosra a lakodalom híre örömünnepként, lehetőségként hat. Fejébe veszi, hogy törik szakad kieszi Sarudyt a vagyonából, életében egyszer jól fog lakni. Ez az elhatározás abszolút nem reális, a cél együgyű és nevetséges lázadás. Az elkeserítő az, hogy Kis János ezt hősies küzdelemnek, feladatnak tartja.

Ezek után a főhős gondolatai csupán a közelgő lakodalom körül járnak. Saját gondolatait túllicitálva tűzött ki képtelenebbnél képtelenebb ételmennyiségeket, melyeket el kíván fogyasztani.

Különös szerepe van a drótozott edénynek a szövegben, mely kétszer is szerepet kap. Először a mű elején, a pihenő folytán ráragadt a lábára, majd lerúgta, mintha a szegénységet, az éhezést kívánná lerúgni magáról. Majd miután kiderült a lakodalom és elmélkedett mennyit fog enni és ezt a mennyiséget ellentétbe állította azzal, hogy egész életében csupán annyit evett, amennyi beleférne abba a drótozott edénybe, melyet a mezőn a minap felrúgott. („Ha azután együvé öntenék azt a jó ételt, amit ő evett valaha,- avval tán még az az ócska fazék se lenne tele,amit ma felrúgott a mezőn.”)

A lakodalmi ebéd közben Móricz Kis János elszántságát úgy érzékeltette, hogy a főhős már az első fogásnál eltelt, mivel hozzászokott, hogy keveset eszik, de nem adta fel, megevett mindent, amit elé raktak, amit enni lehetett. A mű ezen, második szerkezeti egysége végigkíséri Kis János küzdelmét a tömérdek étellel és vélt küldetésének megfeneklését. Mindeközben az író érzékelteti a lakodalom többi menetét és többi szereplőjét is. Az egész vendégsereg kicsattanó kedvben van, mindenki mindenkivel beszélget, a hangulat a tetőfokára hág. A főhős ekkor ébred rá, hogy mennyire egyedül van a világgal, hogy személye mások számára jelentéktelen, továbbá azáltal, hogy nem közeledik másokhoz, elzárkózik a külvilágtól, így a többiek sem vesznek létezéséről tudomást.

A mű befejezéseképpen szükségszerű Kis János halála, mivel őrült rögeszméje csak étel általi halála révén teljesedhet ki. Móricz szomorúan írja le a haláltusát, („Megakadt az a torkán, s többet nem ment se le, se fel.”;”Irtózatos vonaglásban vergődött hangtalanul a földön, míg csak végleg el nem csendesedett.”) ámde a lakodalom résztvevői tudomást sem vesznek róla, fel se tűnik nekik. („Senki se vette észre, hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, vagy azt, hogy élt.”).

A történet ismeretében a mű címe is átértékelődik. A cím alapján a mű valami jelentős értékpusztulásról fog szólni, ezzel szemben rájövünk, hogy Kis János élete és halála ironikus közelítéssel kerül bemutatásra. Az író úgy alkotja meg a figurát, hogy az olvasó távolságtartása vele szemben erőteljesebb, mint együttérzése.