|
1922. február 10-én született Budapesten. Apja Göncz Lajos, anyja az erdélyi származású Heimann Ilona. A Göncz család egy Zala megyei faluból, Csáktornyáról (ma Horvátország) származott, a dédapa ott volt gyógyszerész. A család emlékezetében megőrizte, hogy ő volt a zalai zászlóalj kapitánya az 1848-as szabadságharc idején. A családi hagyomány szerint a vági csatában megsebesült, majd a szabadságharc elbukása után elfogták és 9 évnyi börtönbüntetésre ítélték. [1]
A második világháború kitörése előtt a Werbőczy (ma Petőfi) Gimnáziumba járt. Ezekben az években hozták az első zsidótörvényeket Magyarországon. Elmondása szerint katolikus és kisnemesi származása miatt soha nem merült fel, hogy a közhangulat vagy bármely törvény hatására feladja kapcsolatait zsidó származású barátaival. Annak ellenére, hogy tanárjainak egy része igyekezett a diákokba verni, hogy különböznek egymástól, őket ez egyáltalán nem érdekelte. Egymás közt létrehozták a kilencek társaságát, mely 5 zsidó és 4 nem zsidó osztálytársból állt. Később, amikor az ötvenes években perbe fogták, a nyomozók megtalálták a naplójukat, amiben többször szerepeltek a Kilencek. Egy hétig próbálták vallatni a titkos társaság felől, de semmit sem mondott. [4]
Göncz Árpád 1939-ben a jogi egyetemre jelentkezett, az egyetemmel párhuzamosan az Országos Földhitelintézetben volt gyakornok. Azért ment jogásznak, mert akkoriban a jogi egyetem volt az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény, amelyet egy hozzá hasonló szegény értelmiségi családból származó diák is elvégezhetett, elviselhetetlen anyagi terhelés nélkül. 1944-ben jogi doktorátusát a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte. [1][2]
1944 februárjában hívták be katonának Bélapátfalvára, mivel az egyetem miatt addig halasztást kapott. A zászlóalj azoban, ahová bevonult, vezető nélkül maradt, mivel Dálnoki Miklós Béla az oroszokhoz utazott tárgyalni - a zászlóalj pedig egyszerűen elindult hazafelé. Göncz Árpád akkor már a magyarországi ellenállás részét képező Teleki Pál Munkaközösség tagja volt, kapcsolódott a Györffy-kollégiumhoz, Bajcsy-Zsilinszkyhez és köréhez, illetve a munkásmozgalmakhoz is. A önkényesen visszavonuló zászlóaljat Várpalotára irányították, majd Németország felé indították őket, Göncz Árpád azonban otthagyva alakulatát Budapestre ment. Itt egy ideig bujkált, majd csatlakozott az ellenállás egyik szervezetéhez, a Magyar Diákok Szabadságfrontja Táncsics zászlóaljához, majd annak egyik vezetője lett. Egy rajtaütés során átlőtték a combját, ezért szülei lakásának pincéjében bujkált az ostrom idején. A bevonuló oroszok rátaláltak és bezárták, de valahogy mindig sikerült megszöknie a szovjet fogságból. [1][3]
1942-től az Országos Földhitelintézet jogásza volt. 1945-ben lépett be a Független Kisgazdapártba. Először a párt ifjúsági szervezetének, a Független Ifjúság budapesti tagozatának elnöke és a Nemzedék című hetilap felelős szerkesztője (1947-1948) lett. Később a párt parlamenti csoportjának titkára, 1946-tól a párt főtitkárának, Kovács Bélának személyi titkára volt 2 évig, ekkor már "főmunkaidőben". [1]
1948-ban, a kisgazdapárt teljes felszámolásának idején Göncz Árpádot három hétig tartották fogva a Katonapolitikai Osztályon, folyamatos kihallgatásokkal. (A Katonapolitikai Osztály a Honvédelmi Minisztériumban működött Pálffy György vezetésével. 1949-ben besorolták az ÁVH-hoz.) [1]
Az FKgP feloszlatását követően, 1948-ban állását elvesztette, előbb segédmunkásként, majd 1949-1951 között autogénhegesztőként és csőlakatosként dolgozott az Április 4-e Gépgyárban. 1951-től 5 évet dolgozott talajvédelmi technikusként a Talajjavító Vállalatnál, majd üzemszervező agronómus és irányító tervező volt az AGROTERV-nél. 1952-ben beiratkozott a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre, ahova négy évig járt. [1]
1956-ban, a forradalom alatt - régi kisgazdapárti kapcsolatainak köszönhetően - a Parasztszövetségben kapott munkát. Fegyveres harcban nem vett részt, de gyakran tárgyalt a parlamentben a kormánytagokkal és a felkelőkkel. November 10-én egy újságíró ismerőse tájékoztatta, hogy az indiai követség szerint az indiai kormány felajánlotta segítségét, közvetítőnek ajánlkozna a magyar kormány és a nyugatiak, illetve Moszkva között. Göncznek jutott az a feladat, hogy közreműködjön a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében és az indiai követségre juttatásában. Göncz Bibó Istvánt kereste fel, aki a magyar kormány nevében tervezetet írt, amely Magyarország nemzetközi helyzetére (semlegesség, orosz csapatok kivonása) és belső felépítésére (behatárolt parlamenti pluralizmus, korlátozott magántulajdon és vállalkozás, a szocialista vívmányok megtartásával) vonatkozott, és ezt átadta az indiai nagykövetnek, miután több szervezet (Kisgazdapárt, Parasztszövetség, Nemzeti Parasztpárt, Nagy-Budapesti Munkástanács, Szociáldemokrata Párt) aláírta azt. Az indiaiak átvették a tervezetet, de más nem történt. [1][3]
1957-ben segített Nagy Imre "A magyar nép védelmében" című kéziratát külföldre juttatni. Göncz letartóztatása idején, 1957-ben a Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézetben dolgozott irányító tervező agronómusként. Életfogytiglani börtönre ítélték a Bibó-per másodrendű vádlottjaként a fellebbezés lehetősége nélkül - a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló kísérlet miatt -, ebből több mint hat évet töltött le. 1960 márciusában részt vett a váci éhségsztrájkban, majd 1963-ban szabadult amnesztiával. Szabadlábra helyezése után megpróbálta befejezni az egyetemet, de börtönbüntetése miatt kizárták az egyetemről, így nem diplomázhatott. [1][2]
1963-tól a Veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézetben, majd a Talajjavító Vállalatnál szakfordítóként, 1965-től műfordítóként és szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Drámaíróként ismert alkotásai: Magyar Média, Mérleg, Rácsok, Pesszimista komédia, Perszephoné; Sarusok (regény, 1974), Találkozások (novelláskötet, 1980). Több mint száz, többnyire angol és amerikai szerzők műveinek lefordítója (Doctorow, Hemingway, Golding, Wharton, Faulkner, Styron, Baldwin, Sontag, Updike, Tolkien). Legismertebb fordítása a 2001-2003 között megfilmesített trilógia: A gyűrűk ura (1985). [1]
A Magyar Írószövetség fordítói szakosztálya vezetőjének nevezték ki 1981-ben, mely tisztséget 1989-ig töltötte be. 1983-ban József Attila-díjat kapott. 1988-ben lett az Írók Szakszervezete elnökének, majd 1989 végén a Magyar Írószövetség elnökének. [1][2]
1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának egyik alapító tagja volt, majd közreműködött a Szabad Demokraták Szövetségének megalapításában, amelynek 1988-89-ben ügyvivője is volt. A rendszerváltás után megrendezett első választásokon, 1990 tavaszán a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) országgyűlési képviselőjévé választották a párt budapesti listáján. [1]
Az új Országgyűlés elnökének választották meg, mely tisztséget 1990. május 2-től töltötte be. Eközben ellátta a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöki teendőit is. 1990. május és augusztus között az Országgyűlés elnöke, május 2-től augusztus 3-ig ideiglenes köztársasági elnök. 1990. augusztus 3-án (Antall József és Tölgyessy Péter, azaz az MDF és az SZDSZ vezetői közötti kompromisszum értelmében) megválasztották a Magyar Köztársaság elnökének. Országgyűlési mandátumáról lemondott, párttagságát szüneteltette. 1995. június 19-én az országgyűlés a következő ciklusra (5 év) is őt választotta meg köztársasági elnökké. Mandátuma 2000. augusztus 4-én járt le. [1]
1995-ben kapta meg a NOB Olimpiai Érdemrend arany fokozatát. Tíz éves elnöki periódusa alatt végig kimagaslóan vezette a politikai népszerűségi listákat. Visszavonulása után 2000-ben Budapest díszpolgárává avatták. 2002-ben megkapta a Nagy Imre-érdemrendet, valamint a Magyar Tolkien Társaság tiszteletbeli elnökévé választották. Több egyetem díszdoktora. [2]
A 2015. október 6-án elhunyt Göncz Árpádot november 6-án helyezték végső nyugalomra az Óbudai temetőben. [2]
Forrás:
[1] http://www.historia.hu/archivum/
[2] http://hu.wikipedia.org
[3] http://www.rev.hu/sulinet56
[4] http://www.necc.hu/kamasz/index.shtm?id=21
|
