Tartalmi kivonat
A Rákóczi-szabadságharcról 1. A szabadságharc kitörésének okai és körülményei Az ország felszabadítása a Habsburgokra maradt, akik ezért úgy gondolták, hogy joguk van Magyarország megszerzéséhez. A magyarokat a Habsburgok megbízhatatlannak tekintették, s sokszor ellenfélként kezelték őket. A török kiűzése után Bécs ismét bevezette az abszolutizmust, aminek következtében a magyar rendek birodalmon belüli és európai pozíciói jelentős mértékben romlottak. A Felső-Tisza-vidéken nyomban meg is indult Thököly régi híveinek és a jobbágyságnak a szervezkedése, s a felkelés kirobbantásához már csak egy elismert vezetőre volt szükségük. A szervezkedők 1703 tavaszán úgy látták, hogy vezetőül nem találhatnának alkalmasabb személyt, mint az 1700-1701 telén Lengyelországba menekült II. Rákóczi Ferenc (1677-1735) herceget Az ifjú herceg I Rákóczi Ferenc fejedelem és Zrínyi Ilona fia volt, de mikor apja meghalt, anyja
újra férjhez ment, most Thököly Imréhez. Barátja, Bercsényi Miklós támogatásával megpróbálta felvenni a kapcsolatot XIV Lajos francia királlyal. Leveleit azonban elfogták, őt magát pedig felségárulás vádjával 1700 áprilisában letartóztatták. A bécsújhelyi börtönből azonban kiszabadították, s Bercsényit követve Lengyelországba szökött. Itt várta a kedvező pillanatot, hogy a magyarországi Habsburg-ellenes erők élére állhasson 1703 májusa: Rákóczi „Cum deo pro patria et libertate” (Istennel a hazáért és a szabadságért) feliratú zászlókat küldött a Tiszaháton gyülekező felkelőknek, majd kiáltványban tudatta, hogy élükre áll. A „brezáni kiáltvány” a dinasztia elleni fellépés fő okaként a nemesség jogait csorbító, kegyetlenkedő, hatalmaskodó „idegen nemzet” politikáját említette, de nem feledkezett meg a nemtelenek szenvedéseiről sem. A felkelés céljaként nem a Habsburg-házzal való
szakítást, hanem a régi jogok visszaszerzését jelölte meg, ugyanakkor óvott a vallási viszályok újjáélesztésétől és a felkelőknek megtiltotta a rombolást és fosztogatást. A tiszaháti felkelők száma a kiáltvány hatására csaknem 6000 főre emelkedett, s számuk folyamatos gyarapodása mellett néhány hét alatt a várak kivételével megkaparintották Szatmár, Bereg és Ugocsa megyét, melyek a Rákóczi-felkelés végéig a mozgalom bázisát adták. 2. A szabadságharc sikerének feltételei Rákóczi tisztában volt azzal, hogy mozgalmának sikere alapvetően két feltétel megvalósulásától függ: a külpolitikai helyzet kedvező alakulásától; ám ez csak 1703 végéig volt biztató; a szabadságharc számára kedvezőtlenül alakult az 1704. évi höchstadti csata, ahol a Habsburg-ellenes erők (franciák, bajorok) vereséget szenvedtek a Savoyai Jenő vezette császáriaktól; e vereséggel szertefoszlott az a remény, hogy a kuruc hadsereg
csatlakozzon a francia haderőkhöz; Rákóczi megpróbálkozott még a Portával is, amelyik elállt a háború gondolatától, illetve Nagy Péter orosz cárral, aki ugyan Varsóban szövetséget kötött Rákóczival, ám mégsem tudott segítséget nyújtani a szabadságharc számára (ld. svéd és török fenyegetettség); az ütőképes hadsereg megszervezésétől; a sereg létszáma kezdetben 70 ezer fő volt, később 30 ezerre csökkent; a legénység és a tisztikar minősége meghatározta az alkalmazott stratégiát; a legénység döntő része azonban gyakorlatlan szegénylegényekből vagy parasztokból állt, s csak csekély számban külföldi zsoldosokból. A fegyvernemek aránya is hagyott maga után kívánnivalót: a legfontosabb még mindig a többnyire vitézlő rendből verbuválódott könnyűlovasság volt (mezei hadak), a gyalogság (talpasok) a korabeli nyugati hadseregektől eltérően másodlagos szerepet játszott, a bomlékony, fegyelmezetlen kuruc
hadak harcértéke mélyen alatta maradt az osztrák ármádiáénak, s 5-10 ezer császári katona képes volt lekötni Rákóczi 70-80 ezer főnyi seregét; ami a taktikát illeti, a kurucok lehetőleg kerülték a nyílt, s általában vereséget hozó ütközetet és a várostromokat, inkább a portyázást, s ellenfeleik állandó nyugtalanítását alkalmazták; előnye: a könnyűlovasok gyorsan birtokba vették a területeket; hátránya: ezeket a területeket nem tudták megtartani; ez a hadsereg gyökeres átalakításra szorult. 3. A Rákóczi-szabadságharc állama és országgyűlései 1705, Szécsény: az államforma rendi konföderáció (tehát a rendek szövetkezése, méghozzá lengyel példára); az állam élére Rákóczi Ferenc került vezérlő fejedelemként, aki megkapta a törvényszentesítés jogát, valamint azt a lehetőséget is, hogy vallási, gazdasági és külügyi kérdésekben is beleszóljon; a fejedelem segítésére és az
ország irányítására a rendek Rákóczi mellé 24 tagú szenátust szerveztek (v.: Bercsényi Miklós); a gazdasági ügyeket egy gazdasági tanács követte figyelemmel; a tanács szervezte meg a hadsereg fegyverellátmányát, élelmezését, ruhaellátását – mindehhez tárházakat létesítettek, fegyver- és textilmanufaktúrákat hoztak létre; a kormányzás adminisztratív teendői és a diplomáciai előkészítés a fejedelem udvari kancelláriájára hárultak a fontos udvari hadak felügyeletére külön udvari főkapitányságot hoztak létre; a hadsereg élére főgenerálisként Bercsényi Miklós került, de a mezei hadak parancsnoka Károlyi Sándor maradt. új pénzt vezetett be, a rézből készült libertast. 1707, Ónod: törvénybe iktatták az általános adózást (mindenkinek, még a fejedelemnek is adót kellett fizetnie); külpolitikai megfontolásokból kimondták a Habsburg-ház trónfosztását („Eb ura fakó, József
császár nem királyunk). 1708, Sárospatak: a végig kitartó jobbágykatonák felszabadulnak, s kollektív kiváltságokat kapnak; a katonáskodó jobbágyokat ismét felmentették a közterhek alól. Ám ezek az intézkedések sem javíthattak a hadsereg állapotán. 4. A szabadságharc katonai eseményei 1703: kibővültek a kurucok ellenőrzése alatt álló területek; Rákóczi hívei kezükben tartották a Tiszántúlt, a Duna-Tisza közét és a Felvidék Érsekújvárig terjedő részé, miközben a nemesség egy része és a hajdúvárosok felesküdtek Rákóczira. Ám Erdély és a Dunántúl területének megszerzése nehezebb feladatnak bizonyult, Buda ostromával pedig meg sem próbálkoztak, ami mutatta a kuruc hadak harcértékét. 1704: maga Rákóczi indított támadást a Felvidéken, de Nagyszombatnál novemberben súlyos vereséget szenvedett Siegbert Heister generálistól. Ugyanennek az évnek az eseménye a höchstaedti csata. Eközben Erdélyben
néhány erődített város kivételével sikerült birtokba venni a Királyhágón túli területeket. 1705: ismét dunántúli kuruc offenzíva, de Károlyi seregeit újra a Dunán innenre szorították; ugyanakkor a Felvidéken a császáriak kezébe került a kezdeményezés; Erdélyben a novemberben vívott ütközetben azonban keserves csalódás érte őket: Herbeville katonái lerohanták a félig kész sáncokat, s ismét vereséget mértek a kurucokra (a zsibói szorosnál). Erdély a császáriak kezére került 1707: a szabadságharc csúcspontja: egyszerre volt Erdély, a Dunántúl és a Felvidék kuruc kézen. 1708: trencséni csata, ahol a kurucok vereséget szenvednek, Rákóczi pedig megsérült. 1709-1711: a kuruc haderő kevesebb, mint felére csökkent. A szabadságharc állandó védekezésre szorult. A nemzeti össze fogás bomlani kezdett A nemesek a jobbágyokat munkára szorították, a lakosság belefáradt a nélkülözésekbe. A hadak eltartása
kimerítette az ország anyagi erejét Pusztított a pestis; a 66 éves Bottyán tábornokot is megölte. Esze Tamás és Béri Balogh Ádám is meghalt Az utolsó jelentős csatát Romhánynál vívták (1710 januárjában), ám a bizonytalan kimenetelű harc katonai előnyeit a kurucok nem tudták kihasználni. 1711, szatmári béke: a felkelők általános amnesztiát kaptak; a földesurak visszakapták az I. Lipót uralma alatt elkobzott birtokaikat; nem tekintették semmisnek Rákóczi adományait a parasztkatonáknak; az uralkodó tiszteletben tartja a magyar rendi alkotmányt és a szokásokat; biztosítja a protestánsok vallásszabadságát; megszünteti az Újszerzeményi Bizottságot és a magyar rendiségtől idegen intézményeket. A békeszerződés egyértelműen a kurucok számára volt előnyös. A magyar rendek nem kerültek a csehek fehérhegyi vereségét követő helyzetbe. Függetlenségünket ugyan nem tudtuk kivívni, a birodalmon belüli
rendi különállást azonban elnyertük