Szociológia | Tanulmányok, esszék » A devianciák általános értelmezési keretei

A DEVIANCIÁK ÁLTALÁNOS ÉRTELMEZÉSI KERETEI. AZ ANOMIA ÉRTELMEZÉSEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA. A normaszegést nevezik devianciának, a normaszegő viselkedést deviánsviselkedésnek (bűnözés, öngyilkosság, alkoholizmus, kábítószer-fogyasztás, lelki betegségek, stb.) Az elfogadott normák társadalmanként eltérőek lehetnek, és korszakonként változhatnak. A deviancia nem mindig szükségképpen káros a társadalom. egésze számára A szociológiában többnyire csak a súlyosabb normaszegést tárgyalják a deviáns viselkedésről szóló munkákban. Problémát okoz, hogy a különféle normák egymással ellentétben állhatnak, eltérő lehet egy-egy társadalom. különböző etikai, vallási, stb csoportjainak felfogása a követendő normákról Még súlyosabb ellentét lehet a társadalom. uralkodó osztályának és tömegeinek felfogása között Deviánsviselkedés: normaszegő viselkedés, amely az egyén és a társadalom. számára káros vagy súlyosan

káros. A társadalom egészének működésében is zavarokat idézhet elő, ha igen nagy gyakorisággal fordul elő. A deviáns viselkedések vizsgálatánál az alapvető módszertani probléma a gyakoriságok mérése. Egy részükről vannak statisztikai adatok, ezek azonban nem biztosan tartalmaznak minden ilyen deviáns esetet, másik részükről semmilyen statisztikai adatunk nincsen, sőt még az sem egyértelmű, hogy milyen viselkedést kell a kérdéses deviancia körébe tartozónak tekinteni. Az öngyilkossági arányszámot a statisztika és a demográfiai évkönyvek évente közlik. A statisztika alapja a találkozási statisztikai lapon szereplő halálok. bizonytalanabbak az öngyilkossági kísérletek adatai. Csak azok a kísérletek kerülhetnek a statisztikába, amelyekről az EÜ-i intézmények vagy más intézmények tudomást szereztek. A bűnözésről négyféle statisztikai adatot közölnek a statisztikai kiadványok: 1. Az ismertté vált közvádas

bűncselekmények száma, azoknak a cselekmények, melyeket a rendőrség nyilvántartásba vett. 2. Az ismertté vált elkövetők száma 3. A vádlottak száma 4. Az elítéltek száma Ezeket az adatokat maguk az intézmények – rendőrség, ügyészség, bíróság – állítja elő, és nem lehet kizárni, hogy érdekeik befolyásolják az előállított adatokat. Némely esetben úgy próbálják a bűnözés elterjedtségét felderíteni, hogy a lakosság reprezentatív mintáját kérdezik meg, hogy elkövettek-e ellene egy meghatározott időn belül (pl. múlt évben) bűncselekményt vagy valamilyen meghatározott fajta bűncselekményt. Ezeket nevezik viktimológiai felvételeknek. A bűnözés az ilyen adatfelvételek alapján általában nagyobbnak látszik a statisztikai adatok által kimutatottnál, de a különbség elsősorban a kisebb súlyú cselekményből (lopásból) adódik. Az alkohol mérésének módszertanában az első bonyolult kérdés magának az

alkoholizmusnak a definíciója. A szociológiai definíció szerint az az alkoholista, akinek az életében az alkohol fogyasztása súlyos problémákat okoz. Az alkoholistákat gondozó intézetben nyilvántartott alkoholisták száma csak töredéke a tényleges alkohol okozta problémákkal küszködő népességnek. Epidemiológiai vizsgálat: A testi és lelki betegségek elterjedtségének kérdőíves, a lakosság megkérdezésén, esetleg orvosi vizsgálatán alapuló módszerrel történő felmérése. Olyan kérdőíves adatfelvétel, ahol a fogyasztás mennyiségére és az alkohol okozta problémákra kérdeznek rá, ebből következtetnek az alkoholizmusra. Az alkohológia nemzetközi gyakorlatában két közvetlen módszerrel becslik az alkoholisták számát egyegy országban: 1. Jellinek-képlet (1960): az adott évben májzsugorodásban meghaltak számából indul ki, ennek 60%át tekinti alkohol okozta májzsugorodásnak Ezt a számot szorozza meg 144-gyel, és

ezt tekinti az adott népességcsoportban lévő súlyos alkoholisták számának. 2. Ledermann-módszer (1956): az egy főre jutó összes alkoholfogyasztásból indul ki, annak alapján becsüli, hogy a népesség mekkora része súlyos fogyasztó. A kábítószer-fogyasztók számának mérésénél hasonló problémák merülnek fel, de még nagyobb a bizonytalanság. Becslési módszerek egyelőre nem állnak rendelkezésre, mert az összes fogyasztásról nincs semmiféle adat. Itt is használható az epidemiológiai vizsgálat, de a letagadás esélye még nagyobb, mint az alkoholfogyasztás esetében. A mentális vagy lelki betegségek mérése hasonlóan nehéz problémákra ütközik. Az adott évben az elme- és ideggyógyintézetből elbocsátott betegek száma és az ambuláns pszichikai gondozóintézetekben gondozott (nyilvántartott) betegek száma csak töredéke a teljes létszámnak. Epidemiológiai vizsgálatnál a különféle tünetekre szokás rákérdezni

Ezeknek a tüneteknek előfordulása alapján skálát szoktak készíteni, és a megkérdezett személyt skálapontszám alapján sorolják be a lelki egészség és betegség különböző fokozataira. Deviancia okait magyarázó elméletek: A szociológiai elméletek (kulturális elmélet, anómiaelmélet, minőségi elmélet) közös jellemzője, hogy elsősorban nem az egyén deviáns viselkedésének okait kutatják, hanem a deviáns viselkedés társadalmi gyakoriságának magyarázatát keresik, és nem az egyénen, hanem a társadalomban gyökerező okokat kívánják feltárni. Közös jellemzőjük az is, hogy nem egy-egy deviáns viselkedésfajta előfordulását, hanem általánosságban mindenfajta devianciát próbálnak megmagyarázni. Biológiai elmélet: Bűnözés: Korábban összefüggést láttak a koponyaalkat és az áll, valamint a bűnözés között, de ezt megcáfolták. A közelmúltban fogalmazták meg azt az elméletet, amely az erőszakos bűnözést egy

speciális kromoszóma-rendellenességgel hozza kapcsolatba. Azonban nem bizonyítják meggyőzően, hogy ez a kromoszóma-rendellenesség valóban hajlamossá tesz-e, és ah igen milyen mértékben az erőszakos viselkedésre. Azt viszont nem lehet kizárni, hogy bizonyos genetikai vagy más biológiai adottságok hajlamossá tesznek meghatározott elmebetegségekre. Ugyanez mondható el az alkoholizmus genetikai és biológiai elméletéről is. Az alkoholizmus kialakulásához szükséges, hogy az egyén szívesen fogyasszon alkoholt és, hogy az alkoholfogyasztás hatására létrejöjjön a dependencia. Egyértelműen bizonyított biológiai elmélet az alkoholizmus okairól jelenleg nincs. Biológiai hajlam sem teszi az egyént alkoholistává, ha nem vagy csak minimálisan fogyaszt szeszes italt. Pszichológiai elmélet: Vagy akut feszültséghelyzetekre, vagy egész személyiségfejlődésre helyezik a hangsúlyt. A frusztrációagresszió elmélet (Dollard 1939) szerint a

személyi szükségletek kielégítésében való sikertelenség, frusztráció agresszív viselkedést eredményez. Az agresszió irányulhat más személyek ellen (emberölés, testi sértés) vagy önmaga ellen (öngyilkosság) is. A deviáns magatartású személy a feszültségek szorításában mintegy „belemenekül” a devianciába. A pszichoanalitikus elméleten a személyiségfejlődésben keresik a deviáns viselkedés, elsősorban a mentális betegségek, azok között is a neurózisok okát. (kora gyermekkori élményekben látják a gyökereit). Az antiszociális magatartású, agresszív fiatalok magaviseletének hátterében az érzelem, indulati élet kielégítetlensége és önérzeti sérülések állnak. Ide sorolhatjuk azt is, hogy létezik az ún. pszichopata személyiség (nincs benne gátlás, együttérzés) Hajlamosak más emberekkel szembeni bűnözésre, agresszióra. Van olyan elmélet is, amely szerint az alkoholisták bizonyos személyiségtípusok

hajlamosak az alkoholizmusra (önmagukat büntetni kívánók). Bűnözések magyarázata a racionális választás elmélete alapján: Közgazdaságtani fogalmakkal, a várható haszonnal és költségek kockázatával magyarázza a vagyon elleni bűnözést. A vagyon elleni bűncselekményeket elkövetők jelentős része és a legtöbb egyéb bűncselekmény elkövetői valószínűleg egyáltalán nem gondolják át cselekményük következményeit. Kulturális elméletek: Szociológiai felfogásból indulnak ki, hogy minden társadalomban kulturális normák és értékek szabályozzák a társadalom. tagjainak viselkedését Ezek a normák kultúránként meglehetősen eltérőek lehetnek. Különösképpen érvényes ez a szeszesital és kábítószer fogyasztására. Azt lehet mondani, hogy szinte minden társadalomban engedélyeztek és használtak olyan szereket, amelyek az ember lelkiállapotát befolyásolják. Az egyes kábítószerek és az alkohol fogyasztása egyes

társadalmakban nem minősül deviánsviselkedésnek, más társadalmakban viszont igen. A kábítószer és a szeszesital fogyasztásának módjára, körülményeire és a megengedett mennyiségére vonatkozó normák is eltérőek a különböző kultúrákban. Hasonló kulturális magyarázatot lehet megfogalmazni az erőszakos bűnözés különbségeire is (a mai európai kultúrájú társadalmak között is nagy különbségek vannak abban a tekintetben, hogy konfliktus esetében megengedett-e, a férfias viselkedéshez tartozik-e az erőszakos fellépés, a sérelem megtorlása). Az öngyilkosságot illetően is eltérő normák élnek a társadalmakban. Az elmebetegségeket illetően is felmerült az a gondolat, hogy az adott társadalom. kultúrája szerepet játszhat abban, hogy a különböző elmebetegségek milyen gyakorisággal fordulnak elő. A kulturális elméletek szerint tehát azokban a társadalmakban gyakoribb valamely deviánsviselkedési forma, amelyek azt

engedélyezik, vagy hallgatólagosan elfogadják, eltűrik, kevésbé szigorúan szabályozzák, korlátozzák. A kulturális elméletek körébe sorolhatjuk a chicagói iskola bűnözéselméletét, az ún. differenciális elméletet. A különleges elnevezés mögött az az egyszerű gondolat rejlik, hogy azok, akik gyakrabban kerülnek kapcsolatba bűnözőkkel, nagyobb valószínűséggel válnak bűnözőkké, mint azok, akik ritkán találkoznak bűnözőkkel. A szociokulturális elméletnek 3 része van, amely a deviáns viselkedés gyakoriságát befolyásolja: 1. A hozzáférési lehetőségek 2. A normák, amelyek a viselkedést szabályozzák 3. A társadalmi kontroll gyenge vagy erős volta 4. Anómiaelméletek: A szociológia klasszikus devianciaelméletei. Ezek magyarázzák a makro-társadalom jellemzőivel, struktúrájával, ellentmondásaival a deviánsviselkedés gyakoriságát. Egyben ezek azok az elméletek, amelyek legkövetkezetesebben alkalmazzák azt a

szemléletet, hogy a deviánsviselkedésnek közös gyökereik vannak. Durkheim (1967): Az anómia fogalmát annak kapcsán vezette be, hogy a modern társadalmakban a hagyományos normák és szabályok föllazulnak, újak pedig nem váltják fel őket. Anómia akkor alakul ki, amikor a társadalmi élet egy adott területén nem léteznek világos szabályok, amelyek vezérelnék az emberek viselkedését. Durkheim úgy vélte, hogy ilyen helyzetben az emberek megzavarodnak, nem találják a helyüket, s ennél fogva az anómia az öngyilkosságra való hajlam hátterében álló társadalmi tényezők egyike. Merton (1980): Az anómia nem egyszerűen a normák meggyengülése az adott társadalomban, hanem a társadalomban elfogadott célok és megengedett eszközök közti ellentmondás. Nyilvánvaló, hogy a szegényebb rétegek tagjai, az abból származók a megengedett eszközök segítségével nem, vagy alig képesek a célokat (tanulás, munka, takarékosság)

megvalósítani. Ezért ezekben a rétegekben gyakori az anómia. Azokat, akik nem tudnak érvényesülni, a többiek elítélik, ilyen helyzetben pedig nagy a kísértés, hogy az ember bármilyen áron, akár törvényes, akár törvénytelen úton, megpróbáljon felemelkedni. Az anómiához hasonló fogalom az elidegenedés. Dimenziói: hatalomnélküliség, az élet értelmetlensége, az elmagányosodás, az önmagától való elidegenedés, az önértékelés elvetése, a normanélküliség. Az anómia-elméletekből adódó fontos következtetés, hogy a deviáns viselkedést mutató személyek a társadalmi viszonyok áldozatai, nem hibáztathatók viselkedésükért, megsegítésük a társadalom. egészének mintegy kötelessége. Minősítési elmélet: (Becher 1963; Lemert 1967): Nem magán a viselkedésen, hanem a társadalomnak, valamint egyes erre kijelölt társadalmi intézményeknek (rendőrség, bíróság, pszichiátriai intézmény) válaszreakcióján múlik, hogy

valamilyen viselkedés agy személy deviánsnak minősül-e. (Az elmebeteget pl nem annyira viselkedése különbözteti meg a társadalom. többi tagjától, mint inkább az, hogy a pszichiáterek elmebetegnek minősítik.) Fontos eleme ennek az elméletnek, hogy a fenti társadalmi intézmények reakciója nagymértékben függ a deviáns viselkedésű személy társadalmi helyzetétől. A többféle elméletet együttesen kell figyelembe venni e jelenség megértéséhez. A fenti elméletek szintézise: az egyén viselkedésének legtöbbször valamilyen szocializációs zavar a gyökere. A társadalom. és a közvetlen környezet kultúrája befolyásolja abban, hogy milyen devianciát választ Mind a feszültséghelyzetek gyakorisága és élessége, mind a szocializációs hibák előfordulása, mind a kulturális értékek és normák nagymértékben függenek a makro-társadalom. állapotától, az anómia és az elidegenedés fokától