Szociológia | Tanulmányok, esszék » A tömegkultúra kialakulásának társadalmi feltételei

A TÖMEGKULTÚRA KIALAKULÁSÁNAK TÁRSADALMI FELTÉTELEI. A tömegkultúra kb. 250 éves múltra tekint vissza, az 1800-as években, Nyugat-Európában (Angliában) jelentkezett először. Kialakulása az indusztriális társadalmakhoz kötődik Iparosodás jellemzői: - technikai találmányok Mindhárom hatott a technikai úton előállított, szabványosított, futószalagon gyártott kultúra kialakulására (a tömegközlekedés segítségével több helyre eljuthat a kultúra, a technikai eszközök segítik a sokszorosítást) - szabványosított gépi termelés} tömegközlekedés - urbanizáció (egyes nagyvárosok globális városok tevékenysége kihat az összes többire (New York, Tokió, London, stb. ezek a gazdasági, politikai, társadalmi hatalmak) részben demokráciai robbanás, részben gazdasági, politikai, társadalmi hatalom az urbanizáció szabadidő, munkaidő különválik (új igények merülnek fel a szórakozásban). A tömegkultúra ennek az idő

vallumnak az eltöltésére szolgál. - Király Jenő 5 sávra osztja az ember idejét: 1. munkával eltöltött idő; 2. munkavégzéshez kapcsolódó idő (utazás); 3. család, háztartás, házi munkák; 4. pihenés (passzivitás); 5. szabadidő (intenzív szellemi/fizikai/érzelmi tevékenység, ami különbözik a munkával eltöltött időtől). A tömegkultúrára az azonnal dekódolható kulturális termékek a jellemzőek. Gyorsan fogyasztható kulturális alkotásokat tudunk befogadni, mert kevés idő jut a szabadidőre. Az ipari társadalom egyenlő a tömegtársadalommal. Napjainkban a pihenés és a szórakozás összemosódik, és passzív szórakozássá válik. Mivel a szórakozásra kevés idő marad, így az azonnal dekódolható kulturális termékek kerülnek fogyasztásra. Hagyományos közösségi formák, társadalmi kötelékek felbomlanak. Tömeg Közösség - olyan sajátos forma, ahol az - közvetlen személyes érintkezés egyének atomizációja lesz

fontos kerül előtérbe + egy jól előtérbe kerülnek a behatárolható terület tömegkommunikációs eszközök - elidegenedett társadalom Kultúra szabványosított, szakosodott lesz. A kultúra előállítói intézményei szakosodnak Kezdenek kialakulni azok a szakmák, intézmények, amelyek előállítják a kultúrát. A gyártók és befogadók elszakadnak. Egyre közvetettebbé válik a kultúra (a közvetítő eszközök révén) Tömegesen nagy számban előállított kultúra válik jellemzővé. A népi kultúrában ez nem így van. Az előállító és a befogadó egy személy Lányi András írása: Sz. gy: A tömegkultúra és a vele kapcsolatos fogalmak értelmezése: A népi kultúra végigkíséri a magas kultúra egész eddigi történetét, a magas kultúra felhasználja és megőrzi a népi kultúra vonásait. Ennek ellenére a civilizáció fejlődése Európában a két kultúra fokozatos eltávolodásával jár. A legújabb korig a hivatalos

kultúrában csak egy szűk réteg vett részt, míg a népi kultúra az alsóbb társadalmi rétegek körében élt tovább. Különösen azoknak az etnikumoknak az életében játszik fontos szerepet, akiknél valamilyen okból a magas kultúra nem tud megújulni, mert alávetett helyzetük elszakítja őket a magas kultúrától. A mai társadalmak művelődési viszonyai a kétféle kultúra cserebomlásának termékeként keletkeztek. Az elit kultúra létrehozza a tömegesen előállítható kultúrát, mellyel megszűnik a kultúra mértéktartó szerepe. Az iparszerűen előállítható szellemi tömegtermék, azaz a szellemi termékek tömeges, iparszerű előállítása maga szab új normát, olyat, amilyen ezeknek a viszonyoknak megfelel. Elméletek, álláspontok: Henri Lefevébre szerint maga a művelődés fogalma is arra az álláspontra utal, amikor a stílusban kifejezésre jutó közösség, amely a résztvevők szándékától és tudomásától függetlenül állott

fenn, már megbomlott, és a mindennapi élet elvesztette evidens megformáltságát. Az értékek világa és a mindennapiság között szakadék támad, amelyet át kell hidalni. És ekkor kezd az ember művelődni A stílus a tapasztalat és annak kultikus értelmezése közötti összefüggést jelképrendszerekben fejezi ki. A műveltség világában ezek helyébe elvont jelek, jelzések lépnek. Művészet és kultúra szempontjából képtelenség munkaidő és szabadidő elválasztása, úgy, ahogy a civilizációnak jelen állapotában ismeretes. A hétköznapokban a kultúra egyfelől, mint művelődés van jelen, másfelől, mint pihenés, szórakozás. A szórakozás nélkülözhetetlen része életünknek. Ez azért fontos, mert végre nem a szükség parancsára teszünk valamit. A szórakoztatóipar a minimumra szorítja a szórakozásba fektethető egyéni aktivitást, miközben maximalizálni igyekszik a szórakozás eszközigényességét. Kínálata szélesnek

tűnik, de valójában egyre szűkül azoknak a tevékenységeknek a köre, melyet a közmegegyezés szórakoztatónak talál. Kapva kapunk a szórakoztatóipar bármi silány kínálatán, nem mintha tényleg jó közérzetet biztosítanánk, hanem azért, mert félünk a némaságtól, saját belső ürességünktől, el akarjuk feledni kapcsolatteremtő képességünk, örömre-szenvedésre való képességünk sorvadását. Hogy mennyire közömbösek lettünk az ún. szórakozás szórakoztató tartalma iránt, azt legjobban TV-nézési szokásaink árulják el. A magányos otthonülő, figyelmetlen és mindenevő TV-néző a mai szórakozó ember ideáltípusa. A tömegkultúra a tömegtársadalmak kultúrája, feltételeit a piaci demokrácia liberális modelljéhez képest az irányított kényszerfogyasztás, és a központosított elosztás teremti meg a XX. sz-ban Tömeg: az emberek közti érintkezés egy meghatározott módja. Egy népesség akkor ölti fel a tömeg

vonásait, amikor az uralkodó viszonyok módszeresen felszámolják az összes számba jöhető közösségi köteléket, amely az embereket, mint egyéneket, különös meghatározottságaiknál fogva fűzte egymáshoz, ideértve a szakszervezetektől a sakk-klubokig mindent, adott esetben a családi köteléket is. A tömegtársadalmak a tervszerűen irányítható, uniformizált és kiszámítható módon reagáló alattvalóban látják a szilárd társadalmi rend biztosítékát. Az ezeknek a viszonyoknak megfelelő művelődési mód a tömegkultúra. Társadalmi szerkezetének legfőbb vonásai: kulturális javakhoz fűződő viszony személytelenné válása, a közvetítő intézmények szigorú kontrollja az egymástól elszakított alkotó és befogadó szféra fölött; szervetlen és esetleges közösségekben, szétszórtan folyó művelődés, amely lényegében már nem egyéb, mint szabványosított áruféleségek elfogyasztása. A tömegkultúra szükségképpen

művészetellenes. A művészetek olyan kivonatát állítja elő, amelyet a befogadó rövid úton élvezhet. Mikor az ilyen céllal létrehozott termék műalkotás gyanánt szerepel, akkor létrejön a midcult világa: az igényes nyárspolgár pótkultúrája, a giccs. A giccs olyan szórakoztató lektűr, amely úgy tesz, mintha nem volna az, amely úgy tesz, mintha problémákról szólna, s közben merő klisé. A tömegkultúra befogadásában az esztétikai viszony létrejöttét épp az ábrázolás tárgyával, hősével, mondanivalójával való közvetlen, elsősorban érzelmi azonosulás helyettesíti. Az ízlésdiktatúrát valójában a közvélemény szószólói, ellenőrei és formálói gyakorolják. E diktatúra konzervatív: a bevált és megszokott szemlélethez ragaszkodik, miközben minden egyes esetben az eredetit, a szenzációt kénytelen hajszolni, ami le tudná kötni a fásult és szórakozott fogyasztót. Világképének lényeges vonása a radikális

pozitivizmus (a művészet a valóság „tükre”). Az újabb szerzők azt hangsúlyozzák, milyen csekély azoknak a témáknak és formáló eljárásoknak a száma, melyeket a tömegkultúra egy adott korszakban alkalmaz. A tömegkultúrában a mitikus hősként szereplő tucatember, mint szerző vagy hős különleges státust élvez. Mannheim Károly: megkérdőjelezi azoknak az „örök emberi” értékeknek az érvényességét, melyekre hivatkozva a tömegkultúra bírálói elutasítják az ipari civilizáció idesorolható jelenségeit. Méltányosnak tartja, hogy a hagyományos értékrend helyt adjon az új kultúrának. Ugyan ebben valószínűleg nem lesz helye olyan minőségeknek, mint amilyen az önmagunkhoz való tudatos kritikai viszony vagy gondolkodás, de az új kultúrát a társadalom egésze birtokolhatja. A XX. sz a termelő és kommunikációs technikák rohamos fejlődése lehetővé és szükségessé tette a társadalom erőteljes központosítását,

amely ettől a korszaktól fogva közös vonása lesz különböző előtörténetű társadalmakban különböző legitimációs jogcímeken berendezkedő uralmi formáknak. A központosítással együtt jár a beavatkozás az egyének, közösségek életfolyamataiba. Csak a beavatkozás jellege különbözik aszerint, hogy az elsősorban a fogyasztás vagy inkább a termelés szabályozására irányul. Az uralkodó réteg előszeretettel tekinti magát értelmiséginek. A tudás felett gyakorolt uralmat összetéveszti a tudás uralmával. Értelmiségi az (hagyományosan), aki a tudás elvileg nem korlátozott kritikai újjáalkotását végzi. A tudás fölötti uralom, mint az uralom legfontosabb mozzanata azt jelenti, hogy a szellemi szakemberek szuverenitása a tudás felett megszűnik. A tudás elveszti autonómiáját, a szellemi szakemberek a fennálló fenntartásával, komplikált működtetésével és szimpla igazolásával kell, hogy foglalkozzanak. Herbert J. Gans:

Népszerű kultúra és magas kultúra (Sz gy): A magaskultúra védelmezői szerint a népszerű kultúra mind a fogyasztóra, mind pedig az egész társadalomra káros tömegkultúra. A népszerű kultúra használói ennek épp az ellenkezőjét állítják 19.-20 sz fordulója: orfeum, kocsmák, bordélyok az okai a káros hatásoknak 1920-50: filmek, képregények, rádió, látványsportok. ’50-es évek: egész tömegkultúra ’60-as évek: televíziózás van káros hatással. (a káros kultúra koronként változik, mindig az a káros, ami népszerű szabadidő eltöltés.) ’60-as évek végétől kritika két iránya: 1. ifjúsági kultúra 2. eszerint a népszerű kultúra elismerte és befogadta a magas kultúrát. Később az ifjúsági kultúra nagy részét felszívja a kommerciális népszerű kultúra. Ezzel a ’70-es években újjáéled a tömegkultúrakritika Napjaink amerikai társadalma: a tudományos élet gazdasági helyzete válságossá válik,

egalitárius eszmék fellendülése, melyet az egyenlőtlen bánásmódban részesülők csoportja táplál. Sokak szerint ezek veszélyeztethetik a magas kultúrát. Definíciók: mass culture (német masse (tömeg), kultur (kultúra)). A tömeget az európai társadalom nem arisztokrata és tanulatlan tagjai alkotják. Kultur: magaskultúra: nemcsak az európai társadalom művelt elitjének művészeteire, és művészeti termékeire, hanem kedvelőik gondolkodási és érzelmi stílusára is vonatkozik. A tömegkultúra viszont a kulturálatlan többség által használt szimbolikus termékeket jelöli. Népszerű kultúra a tömegkultúrát jelenti, csak kevésbé pejoratív a hangzása. Valójában számos népszerű kultúra van, ezek ízlésbeli és esztétikai értékeket és normákat is kifejező ízléskultúrák. Az ízléskultúra azokat az értékeket és termékeket fogja át, amelyekkel kapcsolatban az embereknek van némi választási lehetőségük. Az

ízléskultúra részleges kultúra, mert csak az élet egy részének nyújt értékeket és termékeket. A tömegkultúra kritikája Herbert Gans 4 pontban gyűjti össze a vádakat: 1. a tömegkultúra gazdasági szabályoknak van alárendelve; alkotásai negatív jellegűek 2. a tömegkultúra lefokozza a magas kultúrát; 3. a tömegkultúra negatív hatással van a befogadóra; 4. a tömegkultúra negatív hatással van az egész társadalomra A kultúrák közti különbségek: A magaskultúra kevés embert vonz, míg a népszerű kultúra nagyon sokat. Mivel a népszerű kultúra közönsége nagyobb, így heterogénebb. A népszerű kultúrát gyakran tömegtermeléssel állítják elő A magaskultúra néhány használója eléggé gazdag ahhoz, hogy eredeti festményeket vásároljon pl., de az ő többségük is be kell, hogy érje a tömegesen előállított termékekkel, mint a népszerű kultúra képviselői. Az alkotók közti különbségek: A népszerű kultúra sok

alkotója ugyanúgy a személyes értékeit és ízlését akarja kifejezni, mint a magas kultúrában alkotó társa, és ugyanúgy szabadulni akar a közönségnek és a média irányítóinak a befolyásától. Az alkotók szabadsága tulajdonképpen kevésbé függ attól, hogy a magas- vagy népszerű kultúrában dolgoznak-e, mint attól, hogy a választott műfajuk egyéni vagy csoportos jellegű-e. Minthogy a magaskultúra régebbi és kisebb közönséghez fordul, gyakrabban él egyéni műfajokkal. A népszerű kultúra alkotói ugyanolyan szenvedéllyel harcolnak a maguk eszméiért, mint a magaskultúra alkotói. A népszerű kultúra veszélyezteti a magaskultúra-át: A múltban a magaskultúra csak a népművészetből merített, különösen azóta, hogy az a népet már nem érdekelte, de amióta a népművészet kihalt, a magaskultúra kénytelen annak kommersz utódjától, a népszerű kultúrától kölcsönözni. A népszerű kultúra talán többet vesz át a

magas kultúrától, mint fordítva, de részben azért, mert nagyobb közönsége több kulturális terméket igényel. Ha nem létezne népszerű kultúra, a magaskultúra alkotóinak más, nem kulturális tevékenységekkel kellene pénzt keresniük. Szigorúan gazdasági szemszögből a magaskultúra rosszul fizető iparág, ezért tudja munkásai egy részét pl. a népszerű kultúra elhódítani A népszerű kultúra rossz hatással van a közönségre: Az a baj, hogy a népszerű kultúra tartalmának objektív mérése azt nem méri, hogy a közönség ilyen jelentést tulajdonít annak, amit lát vagy olvas, pedig ez a jelentés gyakran más, mint a kritikusok adta értelmezés. Azt sem bizonyítja meggyőzően semmi, hogy ez a tartalom nemkívánatos hatásokat váltana ki. A hírek hatása sem ugyanaz Van, aki hatása alá kerül, van, aki nem A média annak rabjaira fejt ki negatív hatást. Egyes emberekre határozottan rossz hatással van, de ez nemcsak a médiáról

mondható el, hanem a társadalom minden intézményéről, még a családról is. A népszerű kultúra ártalmas a társadalomra: A vád: a tömegkultúra ellentétes a demokráciával. Herbert Marcuse szerint a nagyvállalatok kezébe került modern technológia olyan társadalmat teremtett, amelyben a népszerű kultúra az embereket egyre elégedetlenebbé teszi életükkel, s közben megfosztja őket ama szabadságuktól, hogy szembeszálljanak a valójában gonosz rendszerrel. Jacques Ellul fr Konzervatív gondolkodó szerint is a modern technológia hozza a legfőbb rosszat, ez hozza létre a tömegtársadalmat, amely igényt tart polgárai politikai részvételére. Ehhez azonban szerinte propaganda kell A polgárok a propagandisták áldozataivá válnak, a demokrácia pedig elerőtlenedik. Ez a két vád nem állja meg a helyét, mert Marcuse képtelen elfogadni bármely kultúrát, amely nem forradalmi, Ellul pedig túl tágan értelmezi a propagandát A kritika politikai

funkciói: Gazdasági és társadalmi változások a városokba kényszerítették a parasztokat, akik aztán levetkőzték falusi népi kultúrájukat és vevői lettek a kommerciális népszerű kultúrának. Amikor a gazdag patrónusok gazdasági erőforrásai elapadtak, a magaskultúra alkotói kénytelenek voltak máshol keresni támogatást és közönséget. A „kulturális piacon” előbb-utóbb versenytársként kerültek szembe a népszerű kultúrával. A kritika megteremtésében és elterjesztésében szerepet játszó szerzők az utóbbi évtizedekben két politikai táborból valók: konzervatívok, szocialisták. A szocialista kritikusok eltérnek pl. a konzervatívoktól, hogy a kultúra problémájának okait máshol keresték. A konzervatívok azért támadták a népszerű kultúra-át, mert viszolyogtak az ún tömegek politikai, gazdasági, és kulturális hatalmának növekedésétől. A szocialisták azért, mert csalódtak a tömegekben, amelyek nem kérnek a

magas kultúrából, és nem támogatják annak szocialista szószólóit. Azok a körülmények, amelyekből a tömegkultúra kritikája kinőtt, vezettek a kritika legjelentősebb torzulásaihoz is. A magaskultúra közönségének társ-i-gazd-i és műveltségi hátterére vonatkozó adatok azt sejtetik, hogy nem a népszerű kultúra gátolja az embereket abban, hogy részt vegyenek a magas kultúrában, hanem a szükséges előfeltételeknek, valamint a megszerzésük lehetőségének hiánya. A magaskultúra alkotói irányultságú, a népszerű kultúra felhasználói irányultságú. A magas kultúrának ugyanúgy szüksége van a közönségre, mint a népszerű kultúrának, de attól fél, hogy a közönséget elcsábítja a felhasználói irányultságú kultúra, vagy azt kezdi követelni, hogy a magaskultúrais alkotás folyamata rá is tekintettel legyen. A magaskultúra emiatt kényszerül arra, hogy támadja a népszerű kultúra-át. A magaskultúra csak úgy

őrizheti meg alkotói irányultságát, ha bizonyítani tudja. Csak a magaskultúra igazodik esztétikai mércékhez, csak az ő alkotói és közönsége teljes emberi lények, ami feljogosítja kulturális státusza és hatalma fenntartására. A kritika részben a védekezés ideológiája, amely a magaskultúra kulturális és politikai kiváltságainak megőrzését szolgálja. Ez már nem biztos, hogy kell!! A tömegkultúra ideológiája: A Dallas is a tömegkultúra ideológiája. Nem a Dallas elemzéséről és ítéletétről van szó Nem szociológiai felmérés, inkább antropológia. Arra irányul, hogy mi alapján alakítom ki az értékrendszeremet. 3 csoport: - Dallas gyűlölők: élesen elkülönítik magukat a 3. csoporttól Saját indulataikat érvekkel tudják alátámasztani (előnyben vannak). - Cinikusan nézők: már annyira rossz, hogy látni kell. Kialakít egy távolságtartást, kommentálja a helyzetet. Mégis valami miatt leköti őket - Rajongók,

imádók: két csoportra oszthatók: 1. érzelmileg azonosul, de nem meri bevallani 2. harcias, vállalja a saját ízlését Konklúzió: Tömegkultúra ideológiája egy adott társadalomban meglévő negatív ítélet a tömegkultúrára vonatkozóan. E negatív ítéletnek elméleti előzményei vannak. Populizmus ideológiája az ízlések és pofonok ideológiája. Mindenki maga alakítja ki az adott kulturális termékhez való viszonyát. Populizmus: az élményt helyezi előtérbe. Tömegkultúra: elmélet centrikus, figyelmen kívül hagyja az élményt. Ideológiák hozzájárulnak az identifikációs folyamathoz. A tömegkultúra fogalma: - nem feltétlenül határolható el teljesen a kulturális megnyilvánulásoktól. Fogalma: mindig elkülönítésre használjuk. Csak akkor létezik a fogalma, ha létezik magas kultúra A tömegkultúra elválaszthatatlan a tömegkommunikációs eszközöktől. Tömegkommunikációs eszközökön keresztül megjelenő kultúra a

tömegkultúra. Mennyiség: a tömegkultúra mindig nagy mennyiségben van jelen. Uniformalitás: közös nevező elve