Történelem | Tanulmányok, esszék » A ragozó nyelvek őshazája

A ragozó nyelvek ®shazája  . az eddig valókból tökélletesen meg vagyok gy®z®dve, hogy a mi Elejink ezen vidékekr®l szállottak le . Syrián, Assyrián, Armenián, Georgián és Russián keresztül Európába kénteleníttettek menni .  (K®rösi Csoma Sándor levele Teheránból a Nagyenyedi Református Kollégium professzoraihoz, 1821. március 1-jén) A magyarság illetve a magyar nyelv eredetér®l az utóbbi id®ben nagyon sokféle elmélet kapott lábra. Ezek többsége  a hivatalos verziót is beleértve  annyira kizárólagos felépítés¶, hogy egymással nemcsakhogy nem egyeztethet®k, de még egymással összevethet® ütköz®pontok sincsenek rajtuk. Persze nem akarjuk azt mondani, hogy ezen elméletek egyike sem volna helytálló. Csupán arról van szó, hogy a nyelvészetben és a forráskutatásban nagyon kevesen jártasak; ezért a laikus természetszer¶leg azoknak hisz, akik a közvélemény el®tt nagyobb tekintéllyel bírnak  származzon bár e

tekintély terhes és összetett történelmi örökségb®l. Ehhez képest meglep®nek t¶nhet, hogy mi most azt mondjuk: sok alapvet® történelmi kérdésre adhatunk egyszer¶ választ, ha nem mindent egy falatra akarunk lenyelni, hanem egy konkrét kérdésre adandó válasz gyanánt mindig megelégszünk a biztos minimummal. Ilyen a szumir-szkíta-magyar kérdés is. Vannak, akik e kontinuitást tiszta nyelvészeti úton igyekeznek igazolni, míg mások ugyanezen a módon cáfolni; s mindkét oldal legf®bb érve egy olyan kikerekített elmélet, amelyek egymással egy ponton sem ütköztethet®k, vagy ha ütköztethet®k is volnának, akkor sem válhatna nyilvánvalóvá, hogy kinek van igaza. Tudniillik még a nyelvészek világában is több a szumerológia szemszögéb®l laikusnak mondható ember, mint az igazi szakért® 1 Célunk ehelyütt éppen az, hogy kimutassuk: nem szükséges a nyelvészet legbizonytalanabb és legsikamlósabb területére tévednünk ahhoz,

hogy a szkíták eredetér®l világos képet rajzolhassunk. A történelmi kútf®k  mint mindjárt látni fogjuk  a nyelvészet közismertebb és kipróbáltabb eredményeivel együtt önmagukban is elegend®k a szkíták irániságának a tagadására. Persze ennek okán nem hozakodunk el® szumir-magyar nyelvrokonsággal (vagy éppen nyelvazonossággal), mert ez már tényleg sikamlós területre vezetne, s az ellenkez® oldalon állóknak nagy támadási felületet adhatna. Mindezekre e helyen egészen egyszer¶en nincs szükségünk. Más kérdés az, hogy amikor kés®bb már sok más kérdésben világosan látunk, akkor esetleg ez a kérdés is néminem¶ megválaszolást nyerhet. 0.1 Szumir-szkíta kontinuitás A régi kútf®k alapján nyilvánvaló, hogy a szkíták  vagy legalábbis a szkítának nevezett népek többsége  a szumirok közvetlen utódai. Ugyanakkor a szumir nyelvet megfejt® XIX. századi kutatók többsége (pl Rawlinson [13], Oppert [12], Sayce

[15], Lenormant [10], stb.) is a megfejtett nyelvet szkítának, turáninak ill. se nem árjának se nem séminek nevezi a kiásott k®táblákon szerepl® szavak és a Hérodotosz által följegyzett szkíta szavak egyezése alapján. Nézzük a kútf®ket: Megasthenes (Kr. e 300-247): Idanthros szkíta (király) kiindulva Szkítiából Ázsia számos népét leigázta s gy®zelmesen hatolt be Egyiptom földjére is. Iustinus Világkrónikája: . a szkítákat mindig a legrégibb népnek tartották, bár a szkíták és az egyiptomiak között hosszú id®n át folyt a vetélkedés eredetük régisége fel®l. Trogus Pompeius (a szintén Iustinusnál fönnmaradt töredékben): A szkíták ezerötszáz éven át minden más nép el®tt birtokolták Káldeát (Mezopotámiát) s ®k a világ leg®sibb nemzete, régiségben még az egyiptomiakat is felülmúlják. Hérodotosz (Historiarum IV. 11) a szkíták eredetér®l: Van még egy hagyomány, a legtöbben azt mesélik, és

magam is azzal értek egyet. Az Ázsiában lakó nomád szkíták háborúba keveredtek a masszagétákkal, ennek folytán kénytelenek voltak átkelni az Araksz folyón és a kimmerek földjére vonulni. A hagyomány szerint ugyanis az a föld, amelyen most a szkíták laknak (a Kaukázustól északra es® teljes térség), egykor a kimmereké volt. 2 Choeril (Kr. . e. 472-399) III töredék: A juhlegeltet® szákok, származásra nézve szkíták lakták a búzaterm® Ázsiát Plinius római történetíró (Kr. u. I század): A perzsák által szakának nevezett szkíta népet általában a hajdani arameusokhoz legközelebbi nemzetnek tartják. (Plinius: Historiae naturalis, VI könyv.) A kora ókorban Asszíria lakosait szokták arameus névvel illetni. Bár nem tudjuk, hogy a hatalmas asszír birodalomnak konkrétan melyik etnikumára gondolt Plinius (valószín¶leg a káldeusokra), de mindenképpen el®ázsiai nemzetr®l van szó. Azaz Plinius szerint is a szkíták

el®-ázsiai eredet¶ek A szicíliai Diodórosz (Kr. e 40 körül) írja: Mert nagyon megsokasodott az a nép (a szkíta), s nevezetes királyai voltak, kikt®l némelyek a SZAKA, mások a MASSZAGÉTA, ismét mások az ARIMASP nevet kapták. Egy másikat, amely Médiá ból a Don vidékére települt, szarmatáknak hívnak (Diodórosz II 45) Diodórosz szerint tehát a Don vidéki szarmaták  akiket a többi felsorolt szkítákkal közös eredet¶eknek tart  eredetileg Médiában, azaz El®Ázsiában éltek. Egyébként egy egész sereg antik kútf® (Iustinus, Strabo, Curtius, Arrianus, Stephanus Byzantinus) nyíltan szkíta eredet¶nek vallja azon párthusokat, akik ®sid®k óta mindvégig jóval a Kaukázus vonalától délre laktak; tehát közvetve ezen kútf®k is egyértelm¶en a szkíták déli  azaz el®-ázsiai  eredetét er®sítik meg. Tehát a kútf®k egybecseng® tanúsága alapján a szkíták ®shazája El®Ázsia, s a szkíták kultúrája annyira ®si, hogy a

régi egyiptomiakkal is kapcsolataik voltak, s®t a szkíták kultúrája megel®zte az egyiptomiakét és egyáltalán mindenkiét! Trogus Pompeius szerint a szkíták ezerötszáz éven át minden más nép el®tt birtokolták Mezopotámiát . Hérodotosz korában viszont a szkíták már teljességgel El®-Ázsiától északra laktak, ami azt jelenti, hogy a Trogus Pompeius közlésében szerepl® szkíták hosszú mezopotámiai uralma mindenképpen Kr. e 2000 el®tt kezd®dött Innen már kényszerít® következtetés, hogy a szkíta illetve a Mezopotámiában leg®sibbként beazonosított szumir kultúra egy és azonos. (Ha valaki ellentmondást érezne feszülni a nomád ként címkézett szkíták és a városépít® szumirok között, az vegye gyelembe Arrianus közlését a Kr. u. I századból: A szkíták hajdan gabonaev®k és szántóvet®k voltak, házakban laktak és városokat bírtak . [52 töredék]) A Kre 350 körül élt 3 Clearch szerint ugyanakkor (Az

életek könyve, 8. töredék) a szkíták népe volt az els®, amely közös törvények alatt élt; azután ismét a legnyomorultabbak lettek minden halandók közül . Magyarra lefordítva: a népek közül legel®ször a szkíták éltek civilizált társadalomban, de civilizációjuk már a kora ókorban elpusztult. De az alábbi tudósítások is a szkíta kultúra és a leg®sibb el®-ázsiai civilizáció azonos voltára utalnak. Alexandriai Kelemen írja, hogy Delas, egy más ídiai ember találta fel a rézöntést; Hesiodus szerint egy szkíta. (Stromata, I. 75, 132 old) Sztrabón viszont a Kr e IV században élt Ephorusra hivatkozva írja, hogy Anacharsis, a szkíta bölcs találta fel a fújtatót, a kétágú horgonyt és a fazekaskorongot. Aiszkhülosz (Kre 525-456) szerint az ® világukban az acél szkíta jövevény ; Higinusz (Kr. e 31 - Kr u 14) szerint pedig az ezüst felfedez®je is szkíta volt . Magyarán: a szkíták nemcsakhogy minden más nép

el®tt birtokolták Mezopotámiát, nemcsakhogy nekik volt legkorábban szervezett államuk, de kézm¶ves- és ipari kultúrájuk is minden más ókori civilizációt megel®zött. Ennyi közlés után már teljesen nyugodtak lehetünk a szumirok és az antik írók által szkítának nevezett nép azonossága fel®l. 0.2 A szumir nyelv ragozó volta A szkítákat a hivatalos történetírás a XIX. század óta az indogermán (s®t sz¶kebben az iráni) nyelvcsaládba sorozza, s teszi ezt anélkül, hogy erre nézve bármilyen meggy®z® érvet tudna felmutatni. Érvrendszere a szokásos: nagy súlyú, ám megalapozatlan feltételezéseket borít be az ezekre épített cs¶rtcsavart következtetések erdejével; körülbelül úgy, mint amikor valaki egy fövenyre épített díszes palotával magát a fövenyt akarná eltakarni. Mert ragyogjanak bár annak tornyain a világ legszebb rubintkövei is, el®bb-utóbb azokat is elnyeli az a mocsár, amelyre az egész alkotmány

épült. Már tudjuk, hogy a szkíták a szumirok leszármazottai (bár mindkét elnevezés önkényes és nem a szóbanforgó nép önmegnevezése; s®t lehet, hogy a kés®bbi szkíta korban is e nép ugyanazt az általunk nem ismert önmegnevezést használta, mint a szumir korban). Ha tehát a következ®kben sikerül csupán annyit kimutatnunk, hogy a szumir nyelv nem indogermán, akkor azzal az egész szkíta-indogermán kérdés egyszer s Más kérdés az, hogy ezeknek a nem indogermán szkítáknak a nyelve hova t¶nt, ha a szkíták még Krisztus születése idején is fél kontinensnyi területet birtokoltak Kelet-Európától a Párthus Bimindenkorra el lesz intézve. 4 rodalmon keresztül az Aral-tóig? Amióta csak Henry Creswicke Rawlinson angol kutató a XIX. század közepén megfejtette a behisztuni sziklafal feliratait, minden, a témával szorosabban foglalkozó nyelvész a szumirok nyelvét tisztán ragozó nak (agglutináló nak) ismeri föl, s közülük

is mindenki, aki csak szóba hozza az uralaltáji nyelvekhez való viszonyt, a közeli nyelvrokonság tényét er®síti meg. (Az indoeurópai nyelvek nem ragozó, hanem ún. hajtogató vagy ektáló nyelvek. Pontosabban fogalmazva: a klasszikus indoeurópai nyelvek mindegyike tisztán ektáló, a modernek egy része viszont csak alapjában véve ektáló, ugyanakkor mutat izoláló és agglutináló vonásokat is. Tisztán ragozó nyelv azonban természetszer¶leg a modern indoeurópai nyelvek között sincs, nem is lehet.) Például maga Rawlinson a k®táblák megfejtett nyelvét szkítá nak nevezi, amely nem indoeurópai és nem szemita [13]. A megfejtésre az szolgáltatott alapot, hogy a behisztuni sziklafalon található, Darius Hystaspes t®l ered® híres felirat három különböz® nyelv¶ közlést tartalmaz: óperzsa, elamita és egy akkád nak elnevezett nyelv¶t, amelyet azonban Rawlinson még évekig egyszer¶en csak szkíta ként aposztrofál. Az óperzsa szöveg

mintegy szótárul szolgált az elámi és akkád szöveg megfejtéséhez. 1853-ra Rawlinson már mindhárom fajta ékírást megfejtette. Azóta róla az egész tudományos világ mint az asszirológia atyjáról emlékezik meg. Rawlinson egyébként 1862-t®l a Royal Asiatic Society örökös igazgatója, 1878 és 1881 között elnöke is. 1876-tól haláláig, 1895-ig pedig a British Museum nak is igazgatója. A sommás szkíta megjelölésen túl, Rawlinson direkt módon is véleményt nyilvánít a szóbanforgó nyelv közvetlenebb rokonításáról. 1854-ben már arról ír, hogy a bibliai Nimród és leszármazottai bizonyos, hogy Babilónia eredeti, szemitákat megel®z® ®slakóit jelentik. Nem készülök követni a szkíták útját túl a Kaukázuson, de elterjedésük b®ségesen megnyilvánul a ma Európában beszélt nyelvekben, így a lappban, nnben, észtben és magyarban, valamint az ázsiai ogurok számos csoportjában.  a sumir és az akkád, a szkíták

két nagy csoportja volt ismert magából Babilóniából. [14] A szumirológia egy másik nagy úttör®je, Jules Oppert 1855-ben a következ®ket írja: Az ékírást nem a szemiták, tehát nem is az asszírok találták fel. Egy szemita nyelv kifejezésére az ékírás  szótagoló jellege folytán  nem igazán megfelel®. Az asszír jelek hangértékei egyébként sincsenek a legcsekélyebb vonatkozással sem a jelek képi jelentéseire Az írásfeltalálók népe a nagy urali (szkíta, tatár vagy turáni) nyelvcsoporthoz tartozik. [12] Oppert 1869. január 17-én a Francia Numizmatikusok és Archeológusok Társasága 5 (la Societé Française de Numismatique et dArchéologique) el®tt tartott el®adásában jelentette ki el®ször, hogy a szemita akkádokat megel®z® írásfeltaláló népet és nyelvet sumer nek (su-me-er ) kell nevezni. Ebben az el®adásban arra is rámutatott, hogy e nyelv közeli rokonságban áll a magyar, a nn és a török nyelvvel. Egy

másik nagy francia asszirológus, François C. Lenormant viszont ezt az Oppert által sumer nek hívott nemszemita nyelvet nevezi akkád nak, s publikálja is ennek a ragozó nyelvnek teljes grammatikáját, a nyelvtani paradigmák gy¶jteményét és ötszáznegyvennyolc ékírásjel jegyzékét a fonetikus olvasatukkal és képi jelentésükkel együtt [10]. Lenormant egyúttal feltárta az urali, észak-ázsiai és altáji népek mitológiájának, sámánkultuszának és hiedelemvilágának el®-ázsiai párhuzamait is [11]. Az észt Karl August Hermann 1896-ban Rigában az Orosz Régészek X. kongresszusán tartott el®adást A sumer nyelvr®l és annak ugro-altáji nyelvekkel való rokonságáról (O szumirszkom jazüke i ego otnoszenyii k ugroaltajszkim jazükam) címmel, amelyben többek között a következ®ket mondta: A szumir és az ural-altáji nyelvek közti rokonság alátámasztására bemutatott mindezen példák után arra a véleményre jutottam , hogy a szumir

nyelv rokona az ural-altáji nyelveknek, és a szumir nép eredetében közel áll a mongolnn népcsaládhoz. E rokonság sokkal több bizonyítékával fogunk rendelkezni, ha az ékiratos irodalom alaposabban fel lesz tárva. E rokonságot illet®en azonban már eddigi tudásunk is elegend® a pozitív vélemény formálásához Ama tény, miszerint egy nyelv törvényei teljesen megegyeznek más nyelvek megfelel® törvényeivel, nem lehet véletlen. Az ural-altáji nyelveknek, de különösen a nnugor nyelveknek a nagyapja, vagy legalábbis id®sebb testvére a szumir nyelv. [1] A szumirológia egy következ® úttör® szaktekintélye, Archibald H. Sayce szintén állást foglal a szumir nyelv rokonításának kérdésében: ,,A Tigris és az Eufrátesz melléki civilizáció egy olyan nép körében keletkezett, amely agglutináló nyelvet beszélt, tehát sem árja, sem szemita nem volt. Következésképp a szemita babiloniak és asszírok ebb®l a régebbi civilizációból

merítették kultúrájukat, ékírásos rendszer¶ írásbeliségükkel együtt. [15] Ugyan® más helyen: A Szumertól keletre es® térségben ragozó nyelven beszéltek, aminthogy úgy beszéltek magában Szumerban is. Abból az id®b®l, amelyben el®ször alakult ki civilizáció ezen a területen, semmiféle jele vagy nyoma nincs az úgynevezett hajtogató nyelveknek . A babiloni kultúra olyan emberfajtától ered, amelynek nyelvtípusa ugyanaz volt, mint a nneké, a magyaroké vagy a japánoké [16] 6 A XX. század legnagyobb francia szumirológusa, Raymond Jestin, a párizsi Sorbonne Egyetem Kutató F®iskolájának professzora szerint is ezek a szumir nyelvi problémák sem a szemita, sem az idoeurópai nyelvek segítségével nem oldhatók meg. ([5], 36 old) Jestin professzor egyébként közvetve szintén állást foglal a szumir-ural-altáji rokonság kérdésében: például a magyar múlt id® -t ragját a szumir tu igésít® segédige származékának

tartja [4]. A XX. század talán legelismertebb amerikai szumirológusa, Samuel Noah Kramer professzor is állást foglal a szumir nyelv ragozó volta mellett, és ® is a magyarhoz közelálló nyelvek között vizsgálódik: A szumir egy ragozó nyelv, nem hajtogató (ektáló), mint az indoeurópai vagy a szemita nyelvek. Gyökei jórészt állandóak. Az alap nyelvtani egysége az összetett szó, nem az alapszó. A nyelvtani részek inkább igyekeznek meg®rizni független szerkezetüket, mintsem bonyolultan kapcsolódnának a szótövekhez A szumir tehát szerkezetében hasonlít az olyan ragozó nyelvekhez, mint a török, a magyar és néhány kaukázusi nyelv. ([8], 306 old) Tehát a szumerológia bármelyik szakért®jéhez forduljunk is, az a szumirok, következésképpen a szkíták ragozó nyelv¶ voltát er®síti meg, tehát az indoeurópaiság ki van zárva. S®t ugyanezen kutatók határozott véleményt nyilvánítanak a szumir és az ural-altáji nyelvek

rokonságáról. Ne feledjük, hogy az idézett személyek mindegyike legalább akkora nyelvészeti szaktekintély, mint Schlözer, Hunfalvy, Budenz vagy akármelyik magyar akadémikus nyelvész, az idevonatkozó osztrák és orosz szuronyokat is hozzájuk számítva. Természetesen vannak magyar kutatók is, akik a szumirológiában még nemzetközi összevetésben is alapvet® munkát végeztek (pl. Varga Zsigmond, Gosztonyi Kálmán stb.), ám az ® munkásságukat szándékosan nem tárgyaljuk, nehogy akárki is nemzetiszín¶ elfogultsággal vádolhasson bennünket Hiszen mint az közismert, senki sem próféta a saját hazájában Ugyanezen ok miatt fogjuk vissza önmagunkat is konkrét nyelvészeti érvelésekt®l. (Viszont bárki utánajárhat ezeknek az idézett publikációkban.) Az általunk vizsgált kérdés tekintetében egyébként Komoróczy Géza is pozitív véleményt ad, még ha összességében nem is érthetünk vele egyet: A sumerek nyelve nem sorolható az

ismert nyelvcsaládok egyikéhez sem, osztályozhatatlan. ([7], 8 old) Ugyanis még abban az esetben is, ha Komoróczynak hihetnénk, a szumir-szkíta kontinuitás ténye miatt akkor is arra kellene jutnunk, hogy a szkíták nyelve osztályozhatatlan, tehát semmiképpen sem lehet indogermán. Más kérdés az, hogy Komoróczy önmagával is ellentmondásba kerül, mid®n azt a Kmoskó Mihályt nevezi a hazai szumerológia 7 egyik f® mesterének ([7], 5. old), aki a Turán c folyóirat harmadik füzetében írja, hogy Látni fogjuk ugyanis, hogy a sumir nyelv az ural-altáji nyelvekkel rokon ([6], ill. [18], 13 old) Komoróczy azt a (fentebb már idézett) Raymond Jestin professzort is szaktekintélynek tartja (és több könyvét idézi), aki a szumir nyelvet leginkább a magyarhoz rokonítja. De Komoróczy azon Samuel Noah Kramer professzor tanítványának is érzi magát (és csupán m¶veit is oldalakon keresztül sorolja), akit®l éppen az imént idéztük, hogy a

szumirok nyelve határozottan ragozó, els®sorban az ural-altáji nyelvekhez köthet® nyelv ([7], 16. old ill 505-510 old) Tehát egészen egyszer¶en hazugság, hogy a szumirok nyelve osztályozhatatlan, annyira tudniillik mindenképpen osztályozható, hogy közelebb áll az ún. ural-altáji nyelvekhez, mint az ún indogermán vagy a szemita nyelvekhez. A mondandónk szemszögéb®l pedig ennyi is tökéletesen elég. Egyébként csupán egy vagy két kutató vonta kétségbe a szumir nyelvnek az ural-altáji nyelvekkel való rokonságát (pl. J Halévy 1874-ben), viszont ezek sem indogermán, hanem szemita egyeztetésre vonatkozó kísérletek voltak  s ezek is pusztán (!) ellen®rizetlen történeti prekoncepciók alapján (Megengedhet®-e egy turáni nép jelenléte Babilon talaján? [17]). Halévy végül  hogy koncepcióját tartani tudja  a szumiroknak még a létezését is kétségbevonta! Ma már minden józan történész  Komoróczyt is beleértve  elriad az

eéle fanatizmustól. Mindenképpen ki kell emelnünk, hogy ha netán hihetnénk is azoknak, akik a szumirokat szemitáknak tartották, a szkíták a fentiek alapján akkor sem lehetnének indogermánok, legfeljebb szemiták. Ez utóbbi lehet®ség azonban teljességgel kizárható a szkítákra vonatkozó nagyszámú kútf®anyag alapján. Fölöttébb elszomorító, hogy a hazai hivatalos nyelvészetnek a szumirológiáról vallott véleménye még mindig olyan érveken alapszik, amelyek logikailag teljességgel Halévy prekoncepcióján nyugszanak annak ellenére, hogy ez a prekoncepció (miszerint szumir nép nem is létezett!) már a ma hivatalos hazai f®tekintélynek számító Komoróczy Géza szemében sem áll meg. 0.3 Szó sem lehet indogermán szkítákról A szumirok és szkíta utódaik tehát ragozó nyelv¶ek voltak, így a szkítának nevezett népek többségénél szóba sem kerülhet az indoeurópaiság  egyébként teljesen függetlenül a szumir-magyar

nyelvrokonítás közvetlen vizsgálatától. Ezért aztán minden állítás és lelkiismeretlen következtetgetés, amely az aparok, szakák, madák, dahák és masszagéták iráni voltából indul ki, a 8 történelem szemétdombjára való. A szumir-szkíta kontinuitást egyébként nem csak az antik írók félreérthetetlen utalásai bizonyítják, hanem nyelvészeti érvek is. Gosztonyi Kálmán, Raymond Jestin professzor munkatársa így ír [2] 79-80. oldalán (francia nyelv¶ kiadás 151-152. old): Szerz® francianyelv¶ szótárának egyik jegyzékében a felsorolt szkíta szavak, valamint másfel®l többrendbeli jelentékeny adat, nem kedveznek azon orientálisták nézetének, akik a szkítákat az iráni népek közé sorolták és nyelvüket az indo-európai nyelvek közé. A szkíta nyelvmaradványok nem szólnak e mellett Az a néhány indo-európai vonatkoztatás: tág, alkalmatlan és aligha meggy®z®. Ami a szkíta nyelvb®l fennmaradt, még a Herodotosz

által görögösített színezetben is, szinte mindvégig egy kétségtelen szumér örökség nyomait viseli . A szumér nyelv pedig ragozó nyelvként ismeretes, míg az iráni nyelvek a hajtogató rendet követik. Ezután egy utalás következik arra vonatkozólag, hogy a régi szomszédi kapcsolatok miatt lehetetlen is volna, hogy az iráni nyelvekben ne találjunk szkíta  azaz szumir  szóegyezéseket (természetesen nagyságrendileg kevesebbet, mint az ural-altáji nyelvekben). Ám éppen ebb®l következik, hogy a szóbanforgó kisszámú valódi egyezésb®l tényleg az égvilágon semmire nem szabad következtetni. De Gosztonyi tanár úr nem csak nyelvészeti érvekre hivatkozik: A történelem és a régészet részér®l is, a szkíták felületes iráni  osztályozásával szemben annak ellenkez®jét látjuk. A népek temetkezési szokásai, kivált az ókorban, szinte eltörülhetetlen és igazoló hagyomány értékével bírtak, ami a népek arculatát és

hovatartozását illeti. Az irániak a holttesteket, tisztátalannak vélt voltuknál fogva, fel a tet®kre vagy dombokra kesely¶k martalékául vetették oda. A perzsáknak eme halottgyalázásáról egyébként Hérodotosz számol be (Historiarum I. 140) Mindebb®l a lényeg az, hogy a perzsák nem tisztelték a halottak testét. De ugyanez igaz a többi indoeurópai népre is Ipolyi Arnold így ír: A hindu, hellén, római, gall, gót, germán, szláv népeknél is . túlnyomólag az elégetés divatozott ([3], 563 old) Tehát jól gyeljük meg: az indoeurópai népeknél teljesen egységes módon az elhunyt teste nem képezte tisztelet tárgyát. Ehhez képest a magyaroknál, avaroknál, hunoknál, ujguroknál (Turfán), voguloknál-osztyákoknál, szkítáknál (Pantikapaion, Neapolis), párthusoknál (Dura Europos) és szumiroknál (Ur, 1847. és 1850 számú sírok)  szintén teljesen egységesen  sírboltos vagy kunhalmos, díszruhás-fegyveres, halotti maszkos, száj-

és szemfed®lemezes temetkezéseket találunk. Természetesen ezen a roppant kiterjedt tág népcsaládon belül vannak apróbb eltérések a 9 temetkezés módjában és a fed®lemezkék típusában, de maga a temetkezés alaptípusa teljesen egységes. E népek többségénél a lóval való  egymással kétségtelen összefüggést mutató  temetkezés is jellemz® László Gyulától tudjuk, hogy a szkítáknál megismert temetkezési módok ugyanabban az összetételben találhatók meg ismét a magyarságnál, mint a szkítáknál s az ®ket követ® hunoknál. S®t: Más leletek, f®ként a lószerszám díszei, arról tanúskodnak, hogy a szkíta örökség a maga tisztaságában is meg kellett legyen a magyarságnál, de nem hun fogalmazásban, hanem a Minuszinszkimedencében, tehát Bels®-Ázsiában meg®rzött elevenségében. [9] Mindezen népek esetében éppen a halottégetés lett volna lehetetlen, hiszen az egész temetkezési mód arról tanúskodik, hogy

az elhunyt testét nagy becsben tartották és mindenfajta alantas megsemmisítés, így a halottégetés is halottgyalázásnak min®sült volna, mint azt pl. a szumirok esetében közvetlen adat alapján is tudjuk ([7], 192. és 435 old) A szkíták halottkultuszáról Hérodotosz is beszámol, mid®n leírja Idanthürzosz szkíta király Dareioszhoz küldött üzenetét: Perzsák királya! . nem igyekszünk harcolni veletek. De ha mindenáron gyorsan akarod eldönteni a dolgot, hát itt vannak szkíta ®seink sírjai. Rajta, indulj el, keresd meg, és próbáld csak feldúlni ®ket, majd meglátod, harcolunk-e sírjainkért ellenetek, vagy sem! (Historiarum IV. 127) Bizony, ez mer®ben más mentalitás, mint az, amely a halottat a vadak martalékául veti. Ezt szem el®tt tartva szóba sem kerülhet a halott-tisztel® szkíták és a halottgyalázó perzsák rokonsága. Idézzük csak föl Gosztonyi Kálmán egyik már említett mondatát: A népek temetkezési szokásai, kivált

az ókorban, szinte eltörülhetetlen és igazoló hagyomány értékével bírtak, ami a népek arculatát és hovatartozását illeti. Láthatjuk tehát, hogy amint a halottégetés illetve a temetetlenül kidobás szokása mintegy kirajzolja az indoeurópai nyelvhatárt, úgy a kunhalmos, k¶bálványos, halotti maszkos lovastemetkezés kultusza az urali és altáji nyelvkört fogja egybe. A szkíták a temetkezési szokások alapján is teljesen egyértelm¶en az utóbbi nagy csoporthoz tartoznak. 0.4 A ragozó nyelvek ®shazája Foglaljuk össze az eddig elmondottakat. 1. Az ókori kútf®k egybehangzó tanúsága szerint a szkíták minden más nép el®tt birtokolták Mezopotámiát, s az ott létrehozott birodalmuk az 10 egyiptomiakénál is ®sibb. A szkítáknak ugyanezen kútf®k által megrajzolt népi karaktere élesen elüt mind a szemita, mind az indoeurópai népekét®l. 2. Mezopotámiában az Kr e 2000 el®tt több ezer éven át egyedül a

szumiroknak volt birodalmuk, amely tényleg legalább annyira régi, mint az egyiptomiaké. A régi kútf®k a szkíták mezopotámiai uralmának kezdetét legalább ennyire korai id®re teszik. 3. A régi szumirok nyelve  minden szaknyelvész által elfogadottan!  ragozó nyelv, tehát a szumiroknak nem lehet semmi közük az indoeurópaiakhoz. Mindezek szerint a régi szumirok kétségkívül a szkíták illetve el®deik egy nagy csoportját jelentik. Mivel a szumirok nem voltak indoeurópaiak, ezért a szkíták sem voltak azok, legalábbis legnagyobb csoportjaik biztosan nem. (Figyeljük meg, hogy eddigi érveinkbe még távolról sem játszott bele a magyarság közvetlen rokonításának gondolata sem a szumirok, sem a szkíták irányában!) Mindebb®l egyel®re azt az egyetlenegy konklúziót kell tisztán látnunk, hogy a szkíták nem voltak irániak. Tudniillik ha a szkíták nem voltak irániak, akkor nem térhetünk ki a kérdés el®l: valójában milyen nyelv¶ek

voltak? Ugyanis ekkor kényszerít® következtetés, hogy azon szkíták nyelve, akik (mint párthusok és masszagéták) legalább a Kr. u III századig még mindig egy fél kontinensnyi területet birtokoltak, nem olvadhatott el egyik napról a másikra, és tökéletesen még sokkal kés®bb sem szívódhatott föl. Hogy világosan fogalmazzunk: a Délkelet-EurópaTranszkaukáziaKáspi-Aral régióban a Kr. u III századig az egyik legdominánsabb nyelv sem indoeurópai, sem szemita nem volt. Nos, akkor hát milyen volt ez a domináns nyelv? Mivel 1. a szkíták lakhelyeit be tudjuk határolni; 2 tudjuk, hogy a nyelvük tökéletesen nem szívódhatott föl; 3 ez a nyelv ragozó volt; mindebb®l következ®leg a szkíta nyelv vagy a magyarral, vagy a törökkel, vagy valamely nnugor vagy kaukázusi nyelvvel közvetlen rokon. Ezek közül a legvalószín¶tlenebb az altáji törökökkel való közvetlen nyelvrokonság, hiszen ezek legkorábbi ismert hazája jóval messzebb

feküdt a szkíták bármikori központi területeit®l, mint a többieké. (Azt a tényt sem illik a számításból kihagynunk, miszerint a Kelet-Európa déli felét legnagyobb európai etnikumként legalább ezer évig birtokló szkíták az ugyanazon területtel máig szomszédos nnugor népek nyelvére feltétlenül 11 hatással kellett legyenek; még pedig sokkal nagyobb hatással, mint például a perzsák. Ha a számításba a szkíta nyelv ragozó voltát is belevesszük, akkor a nnugor nyelvekben mindenképpen kimutathatóan jelen kell lennie egy ragozó nyelv er®teljes hatásainak.Ugyanakkor ha a nnugor nyelvekben nem találunk olyan ragozó nyelv hatására, amely az ural-altájitól különböz® családhoz tartozna, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a szkíta nyelv maga is ural-altáji típusú volt.) Eme következtetések persze a szkítákon keresztül a szumirokra is visszahatnak. Tehát meger®sítést nyer a világ legelismertebb

szumirológusai által megfogalmazott  és a fentiekben idézett  gondolat, miszerint a szumirok nyelve az ural-altáji nyelvekkel rokon. Ezt ugyan az idézett szerz®k közül többen csak sejtésként fogalmazták meg, ám a szumir nyelv ragozó voltát nem sejtésként, hanem sziklaszilárd állításként. Történeti következtetéseink viszont ezen szilárd állítással együtt a szóbanforgó sejtéseket meger®sítik Tehát nagy biztonsággal mondhatjuk, hogy a szumirok és szkíták egykori nyelve a mai ural-altáji-nak nevezett családhoz tartozik, és ezen belül is közelebb áll a nnugor nyelvekhez, mint a török nyelvekhez. Ezek után  gyelembe véve a szkíták ®shazájáról elhangzottakat és a szkítáknak a nnugor népekhez képest er®teljesen nagyszámú voltát  az ural-altáji nyelvek ®shazáját els®sorban nem Kelet-Európában vagy Szibériában, hanem sokkal inkább a szumirok-szkíták legrégibb hazájában, El®Ázsiában kell

keresnünk. (Hiszen sosem a kabátot varrjuk a gombhoz, hanem a gombot a kabáthoz.) Ennek a nyelvcsaládfának törzse a szumir nyelv és oldalhajtásai a nnugor és török nyelvek. Az elhangzottak alapján er®sen valószín¶, hogy a magyar nyelv nem a nnugor vagy a török ág egy újabb ágkezdeménye, hanem a törzsnek egy közvetlen vagy egy harmadik ágról kinöv® hajtása. A magyarság szemszögéb®l nem is az az els®dlegesen fontos dolog, hogy mi a szumiroknak egyenes- vagy oldalági leszármazottai vagyunk-e. Az igazán fontos tény az, hogy nyelvünk ®shazája El®-Ázsia ; tehát az antropológia által kirajzolt déli eredetnek az elfogulatlan nyelvészet nem hogy ellene mondana, hanem meger®síti azt. Tehát minden érv amellett szól, hogy a magyarság ®shazája vagy El®-Ázsiában, vagy egy azzal szomszédos területen feküdt. Vegyük észre, hogy mindeddig egy szót sem szóltunk a magyarok szkíta eredetét valló nagyszámú magyar és külföldi

krónikáról. Úgy érezzük, hogy az eddig elhangzottak fényében ez már fölösleges is. 12 0.5 Függelék Az elhangzottakkal tökéletes összhangot mutatnak a kazárokra és rokonnépeikre vonatkozó X. századi kútf®adatok Már a szélesebb körben ismert Nyesztor-féle krónika is szkíták közé sorolja a kazárokat, akik mell®l viszont sorban a bolgárok, fehér magyarok (ugorok ), avarok, beseny®k és fekete magyarok érkeznek. Egy-egy fönnmaradt levélben József kazár király (pekh) és Joszef Ben-Gorion X. századi héber történetíró fölsorolják a kazárok testvérnépeit (a kazárokkal együtt tizet), köztük a bolgárokat, beseny®ket és magyarokat (ungari ). Az utóbbi levél e három népr®l külön is kiemeli, hogy az írás idejében a Duna vidékén laknak. Viszont mind a tíz népr®l írja, hogy ezek mindnyájan nyugaton élnek , ugyan valamelyikük az Etil partján lakik , de összességében nyugaton élnek. E legutóbbi közlés

félreérthetetlenül mutatja, hogy e tíz testvérnépnek semmi közvetlen köze nincs a mai török népek ®seihez, akik a közlés idejében mind a Káspi-tótól keletre éltek! A tíz nép közül mára csak a magyarok nyelve maradt fönn, amelynek tényleg nincs közvetlen köze az altáji török nyelvekhez. A többi testvérnépre is ugyanez igaz, még ha nyelvük emlék nélkül el is t¶nt. Maszúdi arab polihisztor szintén közös ®st®l származó nak tanúsítja lenni a magyarokat és beseny®ket Ibn Fadlan, Istahri és Ibn Hauqal arab írók is világosan megírják, hogy a kazárok nyelve különbözik a türkökét®l és a perzsákétól, s®t minden más nép nyelvét®l külön áll . S®t: Az igazi kazárok nyelve elkülönül úgy a türkökét®l, mint a perzsákétól . Ezek az igazi kazárok persze nem gyep¶népet jelentenek, hanem a kazárok magját: a f®városban a nyugati városrész a királynak, a seregnek és az igazi kazároknak van

fönntartva . Itt bizony egy olyan nyelvr®l van szó, amely az ural-altáji nagycsaládon belül külön polgárjogot követel magának a már meglev® altáji és nnugor kategóriák mellett. Feltétlenül ki kell itt emelnünk, hogy a X. századi arab írók mid®n az úgymond török népeket osztályozzák, akkor a fentebb tárgyalt kazár-rokon népeket sohasem említik; egészen más népeket sorolnak föl (oguzokat, karlukokat, kimakokat, stb.) Más kérdés az, hogy sokszor még a magyarokra is a török jelz®t aggatják, de ez az el®z® esett®l világosan különválasztható: ez csak jelz® és nem tulajdonnév! Az arab írók  egészen kitapintható módon  a népcsaládokat hol tágabb, hol sz¶kebb értelemben használják. Maszúdi például egy helyen a szlávokat és germánokat is egynyelv¶eknek nevezi  s ez teljesen érthet® a XIX. századi indoeurópai jelz® X századi hiányá13 ban. Ugyanez igaz a nnugor, urali, szkíta, szumir

jelz®kre is, a X századi arab terminológia ezeket sommásan török névvel intézi el. (E sorok írója kiscsoportos óvodás korában a kék színt is zöld nek nevezte, noha a két színt magában megkülönböztette egymástól.) E közlés: Bulgár nyelve olyan, mint a kazárok nyelve, a burtasok nyelve azonban más világosan mutatja az árnyalni képes elnevezések hiányát, s®t e hiány zavaró voltát a X. század nyelvészet-ében. (Jelenesetben konkrétan ez a szkíta és nnugor megkülönböztet® jelz®k hiánya.) De maga a kazár jelz® is hol egy népre vonatkozik (amely a bolgároktól különbözik, de velük egynyelv¶), hol pedig egy egész népcsaládra (amelynek nyelve viszont már minden más nép nyelvét®l külön áll ). Ibn Hauqal közlése is csak így érthet®: a kazár az emberiség egy fajtájának neve . De Bíborbanszületett Konstantinosz is a kazár-magyar nyelvrokonságról tudósít, mid®n a kazár kabarok nyelvét a

magyarokéhoz képest dialektus nak nevezi (. a turkokat a kazárok nyelvére megtanították, és mindmáig megvan ez a dialektusuk) A görög császár pontosan tudta, mit ért dialektus alatt. (Egyébként is, török nyelv¶ kazárokkal számolva, a császáríró a turkokat a kazárok nyelvére megtanították és tudják a turkok másik nyelvét is tudósításai olyan totális török-magyar kétnyelv¶séget jelentenének a X. század Magyarországán, ami egyszer¶en nem lehet igaz, hiszen a száz évvel kés®bbi magyarországi nyelvi viszonyokat már jól ismerjük, s ebben nyoma sincs kétnyelv¶ségnek, törökség csak elenyész® százalékban fordul el®.) Tehát a kazárok testvérnépeinek (a magyarságot is közéjük értve) nyelve nem volt sem török, sem nnugor, hanem a régi ragozó szkíta nyelv öröksége. Hivatkozások [1] ÉRDY Miklós: A sumir, ural-altáji, magyar rokonság kutatásának története, Gilgamesh, New York, 1974. [2] GOSZTONYI

Kálmán: Összehasonlító szumér nyelvtan, Duna Könyvkiadó Vállalat, Svájc, 1977. (Francia kiadás: Colman-Gabriel Gosztony: Dictionnaire détymologie sumérienne et grammaire comparée, Paris, Édition E. de Boccard, 1975) [3] IPOLYI Arnold: Magyar Mythologia, Pest, 1854. [4] JESTIN, Raymond: Le Verbe Sumérien I-III., Paris, 1943-1954 14 [5] JESTIN, Raymond: Abregé de Grammaire Sumérienne, Paris, 1951. [6] KMOSKÓ Mihály: A sumírek, Turán Akadémia I/3. [7] KOMORÓCZY Géza: Fényl® ölednek édes örömében. A szumir irodalom kistükre, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983 [8] KRAMER, Samuel Noah: The Sumerians. Their History, Culture and Character. Univ Chicago Press, 1963 [9] LÁSZLÓ Gyula: A magyar ®störténet régészete. Lásd: A magyarság ®störténete, szerkesztette Ligeti Lajos, Budapest, 1943. [10] LENORMANT, François C.: Lettres Assyriologiques II série: Études accadiennes. Tome I en 4 parties Paris, 1874 [11] LENORMANT, François C.: Chaldäer,

1878. Die Magie und Wahrsagekunst der [12] OPPERT, Jules: Rapport adressé a S. Excellence M le Ministre de linstruction publique et des cultes, Archives des missions scientiques et littéraises, Paris T.V, 1856 [13] RAWLINSON, Henry Creswicke: Résumé dune communication a lAsiatic Society, The Athenaeum, London, 1853. [14] RAWLINSON, Henry Creswicke: Notes on the Early History of Babilonia, 1854. [15] SAYCE, Archibald H.: The Sumerians, 1908 [16] SAYCE, Archibald H.: The Archaeology of the Cuneiform Inscriptions, London, 1907. [17] VARGA Zsigmond: Ötezer év távolából, Debrecen, 1942. [18] VARGA Zsigmond: Az el®ázsiai nyelvprobléma újabb megvilágításban, Debrecen. 15