Gazdasági Ismeretek | Európai Unió » Scherczer Károly - Horvátország és az Európai Unió kapcsolata

Scherczer Károly G. D III Horvátország és az Európai Unió kapcsolata Tartalomjegyzék Bevezető és általános információk2 Jugoszlávia és az Európai Közösség.3 A független Horvátország és az Európai Unió kapcsolata.5 Horvátország integrációs törekvései 2000 óta.9 Felhasznált Irodalom.11 1 Scherczer Károly G. D III Horvátország és az Európai Unió kapcsolata Bevezető Horvátország egy főre jutó nemzeti összterméke alapján jogosan gondolhatnánk, hogy Európai Uniós tagjelölt és nemsokára az európai család teljes jogú tagja lesz. Az országot kultúrája és történelme mindig is a nyugathoz kötötte és szoros viszonyban állt a mai uniós országokkal is. A 90-es években azonban a történelem másképpen alakult és úgy tűnik, hogy e balkáni ország egyelőre kimarad az első bővítési hullámból. Ennek eredményeképpen a mai napig sem kezdhette meg a csatlakozási tárgyalásait az EU-val, szemben más

gazdaságilag fejletlenebb országokkal, mint Románia és Bulgária. Jelen tanulmányomat három részre osztottam: • Jugoszlávia és az Európai Közösség; • A független Horvátország és az Európai unió kapcsolata; • Horvátország integrációs törekvései 2000 óta. Általános Információk Főváros: Zagreb Lakosság: 4,8 millió Terület: szárazföld 56500 km2 ,tenger 31000 km2 Tengerpart hossza: 1788 km Szigetek száma: 1185 Éghajlat: Horvátország északi része kontinentális, középső része hegyvidéki, az Adriaitenger partján mediterrán. Nyáron a tengerparti átlaghőmérséklet 26-30 °C, a tengervíz hőmérséklete kb. 21-25 °C Hivatalos pénznem: kuna; 1 kuna (HRK) = 100 lipa, 1 kuna = 37,50 Ft ,1 EUR = 7,5 kuna 2 Scherczer Károly G. D III Horvátország és az Európai Unió kapcsolata Jugoszlávia és az Európai Közösség A politikailag el nem kötelezett és semleges Jugoszlávia a szocialista országok közül elsőként

létesített kapcsolatot az Európai Közösséggel. Az első hároméves együttműködési szerződést 1970-ben írták alá Jugoszlávia és az Európai Közösség között, s 1973-ban további három évre meghosszabbították azt. 1976 december 2-án az EK egy semleges európai mediterrán országnak ismerte el Jugoszláviát. Ezzel párhuzamosan 50 milliós ECU-s hitelt nyújtottak Jugoszláviának egy Görögországba vezető autópálya építésére. 1980. február 25-én további megállapodásra alapján az ipar, mezőgazdaság, energetika, halászat, környezetvédelem fejlesztésére 200 millió ECU támogatást nyújtottak a délszláv államnak. 1980 folyamán EU képviseletet nyitottak, ezzel intézményesítették a kétoldalú diplomáciai kapcsolatokat. 1987-ben még több egyezményt írtak alá a felek és kölcsönösen kinyilvánították, hogy Jugoszlávia integrációját fel kell gyorsítani. 1990-ben a jugoszláv parlament egy nyilatkozatot fogadott el,

amelyben hosszútávon teljes jogú tagság elnyerését irányozta elő az országnak. A belpolitikai események hatására ez utóbbi törekvés hosszútávra háttérbe szorult. 1989 és 1990 során több párt alakult Horvátországban, s ez a folyamat szabad választások megtartásához vezetett 1990 tavaszán. A parlamentbe jutott pártok (Horvát Demokratikus Közösség – HDZ; Szociáldemokrata Párt – SDP; Horvát Liberális Párt – HSLS, stb. ) mindegyike támogatta a demokráciát, az alkotmányos rendet, a piacgazdaságot és az emberi jogokat. Nyilatkozatukban hangsúlyozták, hogy Horvátország, mint jugoszláv szövetségi tagállam három éves együttműködési szerződést integrálódni az Európai Közösségbe. A horvát kormány már 1989-ben, jóval az első szabad választások előtt egy bizottságot hozott létre, amely az európai integrációs folyamatokért felelt. Ennek ellenére az 1990-ben megválasztott új kormány csak 1991-ben állította

fel az új bizottságot, ezzel szorítva háttérbe az integrációs folyamatot. A tagállamok függetlenségi kísérleteikkel voltak elfoglalva és 1991 elejére már Belgráddal teljesen elmérgesedett a viszony. Horvátország és Szlovénia egy teljesen átalakított Jugoszlávián belül képzelte el jövőjét, amely csupán egy laza gazdasági-politikai unióból állt volna. Európai integrációs jövőjüket is csak ebben az államformában látták biztosítva. Belgrád ezzel ellentétben a korábbi államformát tartotta 3 Scherczer Károly G. D III Horvátország és az Európai Unió kapcsolata volna fenn és ezt nyomatékosítva több katonailag fenyegető lépést is tett a tagállamok irányába. Horvátország és Szlovénia ezekben a belgrádi gesztusokban a szerb nacionalizmus veszélyét látta. 1991. június 25-én Horvátország és Szlovénia kikiáltotta függetlenségét. Ez az alkotmányos változás paradoxon helyzetet hozott létre, hiszen az EK

többször is támogatta a korábbi délszláv államformának a visszaállítását, ugyanakkor 1991 második felében sok szerepe volt abban is, hogy az események végül is másképpen alakultak. Mivel Belgrád részéről katonai agresszióra került sor a tagállamok irányába, az EK minden korábban folyósított támogatást leállított, így a PHARE programból sem kapott már. Ellenben a függetlenségükért küzdő tagállamoknak gazdasági és egyéb segítséget nyújtott, miközben Szerbiát és Montenegrót súlyosan büntette. Ezzel az EK egyértelműen és óhatatlanul elkötelezte magát a fiatal és függetlenségükért küzdő Horvátország ill. Szlovénia mellett A polgárháború kitörésekor az EK habozott elismerni az új államokat és a háború elején főleg német támogatást kapott Horvátország. Fegyverszállítási tilalom lépett érvénybe, bár az országba ennek ellenére naponta érkeztek a fegyverszállító hajók. Horvátország 1991

végére, három részre szakadt, az északi, nagyobbik rész horvát ellenőrzés alá került, míg a déli, főleg szerbek lakta területet szerb ellenőrzés alá vonták. Kelet-Szlavóniát is a szerbek szállták meg. Ebben a rendezetlen helyzetben nehéz lehetett bármennyit is előre lépni az európai integráció tekintetében, hiszen Horvátországnak nemzetközi legitimitása is tisztázatlan volt a. Az emberi jogok területén is mutatkoztak hiányosságok, hiszen nem csak szerb részről történtek atrocitások a kisebbségek irányába. Több tízezer szerb, horvát, illetve egyéb nemzetiség hagyta el az országot és évekig éltek menekült táborokban mindkét fél területén. A Krajnai Szerb Köztársaságot ugyanakkor az EK, illetve később EU sem volt hajlandó elismeri. Ezzel egyértelművé vált, hogy az EK a támogatja a horvát függetlenségi törekvéseket, 1991 decemberére az EK de facto elismerte Horvátország függetlenségét. 1992. január

15-én az EK hivatalosan is elismerte Horvátországot és Szlovéniát és diplomáciai kapcsolatokat létesítettek egymással . A korábbi Jugoszláviával aláírt megállapodások érvényüket vesztették és egyelőre csak egyoldalú támogatásokat nyújtott az EK a fiatal horvát államnak. Ezeknek a támogatásoknak az volt az ára, hogy a háborús események ellenére Horvátországnak 4 Scherczer Károly G. D III Horvátország és az Európai Unió kapcsolata törekednie kellett a többpárti demokrácia működtetésére, a piacgazdaság folytatására és az alkotmányos rend tiszteletben tartására, a szólásszabadság biztosítására. A polgárháború idején a Daytoni megállapodásig ezekben az alapvető elvekben sokszor esett csorba. Az EU ugyanakkor aggodalommal figyelte azt is, hogy Bosznia-Hercegovinában is háborús helyzet alakult ki és a horvátok itt is rendre beavatkoztak az ottani horvát kisebbség védelme ürügyén. A kezdeti években

több elemző is aggodalommal figyelte az usztasa kultusz feléledését, amit az akkor horvát elnök, ha közvetlenül nem is támogatott, de tevékenységüket eltűrte. Ezt több nyugati állam nem nézte jó szemmel. A független Horvátország és az Európai Unió kapcsolata Horvátország nemzetközi elismerése után az integrációs folyamatok többször zátonyra futottak és ellentétekkel voltak teli. Az Európa Tanácsban vendég státuszt adtak Horvátországnak, amelybe a Sabor (horvát törvényhozás) 5 tagot delegálhatott. 1992 december 10-én az ET elfogadott egy határozatot, melyben Horvátország teljes ET tagságát irányozta volna elő .A feltétel az volt, hogy Horvátországnak tiszteletben kell tartania demokratikus jogszabályokat és szabadságjogokat, illetve a sajtószabadságot, , amelyeket rendszeresen megsértettek. A háborús helyzetre való tekintettel a horvátok ez ellen nem tettek semmit és a az ET-ben való teljes jogú tagság kérdését

elnapolták az ET-ben. A Daytoni Megállapodás után 1995. november-decemberében Horvátország teljes jogú taggá válása újból előtérbe került. Az ET több feltételt is meghatározott, ami a következő volt: • Az ET normáknak megfelelő kormányzás • a kisebbségek jogainak az effektív védelme és tiszteletben tartása • a sajtószabadság tényleges biztosítása • a szerbek visszatérésének biztosítása és segítése valamint amnesztia hirdetése a szerb kisebbségi harcosoknak • A Hágai Nemzetközi Bírósággal való kooperáció • az EBESZ megfigyelők segítése • folyamatos konzultálás az ET szakértőivel az új törvények létrehozásakor. A horvát sajtó és a közvélemény ezt úgy értelmezte, hogy tulajdonképpen Horvátországot már csak egy hajszál választja el a teljes jogú ET tagságtól. Valójában azonban teljes jogú 5 Scherczer Károly G. D III Horvátország és az Európai Unió kapcsolata tagok

csak 1996 novemberében lettek, de akkor csak is azzal az feltétellel, hogy amennyiben az előző évben lefektetett követelmények csorbát szenvednek akkor visszavonható a határozat a teljes jogú tagságot illetően. Ezeknek a követelményeknek a teljesítésére újabb egy év átmeneti időt adott az ET. Ennek értelmében még nem vehetett részt teljesen az ET munkájában, ugyanakkor „de facto” tagnak kellett tekinteni. Ennek bizonyítására az akkori horvát elnök Franjo Tudjmannak megengedték, hogy beszédet mondjon az Európa Tanács éves értekezletén, annak ellenére, hogy Horvátország megint kicsúszott a teljesítés határideje alól. Ez nagy fejtőrést okozott Horvátország bel- és külpolitikája az ET, EU és a külföld számára. 1997 után úgy tűnt, hogy Franjo Tudjman rezsimje egyre inkább hasonlít egy jobboldali és nacionalista diktatúrára, s ez lassan nemzetközi elszigetelődéshez vezetett. Az EU 1993 elején beindította a PHARE

programot Horvátországban, mert „kooperatív államnak” tekintették. Ebből az alapból nagyon kevés jutott Zágrábnak, mert 1995 augusztus 4-én befagyasztották a folyósítását a Knin-i háborús horvát atrocitások hatására. Az Együttműködési Szerződés aláírását is elhalasztották. Ezek után az EU-ban többször is felmerült, hogy vajon érdemes-e tovább tárgyalni Horvátországgal az integrációról, hiszen szemmel láthatóan az ország erkölcsi normái és értékei nagyon messze állnak az európaitól. Ezt alátámasztotta az is, hogy a már aláírt szerződések betartását is sorozatosan elmulasztotta a horvát fél. Ugyanakkor horvát részről többször hangoztak el olyan vádak és vélemények, hogy az EU nem érti meg őket és túlságosan merevek a feltételei. A horvát közvélemény ezért is lett ezekben az években EU ellenes lett. A nemzeti önérzetük azt diktálta most, hogy, függetlenek lettek végre, senki se szabja meg

nekik, mit és hogyan kell cselekedni. Többször is hivatkoztak arra, hogy meg kellett védeni magukat a szerb agresszió ellen és, hogy tulajdonképpen ez az állapot csak átmeneti az EU-nak is meg kell értenie ezt a visszahódított területek azok mindig is horvát fennhatóság alatt voltak. A horvát kormányzó pártok ezt ki is használták, és még tovább hergelték a horvát közvéleményt. Ugyanakkor is ellenzéki részről többször érte bírálat az Tudjman elnök politikáját. A közvélemény azonban harci mámorában nem sokat törődött a bel-és külföldi bírálatokkal. Gazdaságilag az ország nem állt rosszul, még hitelképes is volt, ezért az EBRD több hitelcsomagot is nyújtott elsősorban az újjáépítésre. A turizmus, horvát gazdaság egyik nagy bevételi forrása, továbbra is jövedelmező volt és a háború lezárásával évről-évre 6 Scherczer Károly G. D III Horvátország és az Európai Unió kapcsolata több turista

látogatta meg az országot. Ezért jó adósnak számított Gondot okozott a leszerelt katonák elhelyezkedése, hiszen a korábbi iparágak megsemmisültek a háborúban vagy tönkrementek. A munkanélküliség ezért a ma is nagy probléma Átlagosan 15-16% körül van, de a volt háborús övezetekben ez a szám a 40%-ot is elérheti. 1995 után az ország egyre jobban elszigetelődött. Az EU nem tekintette többé demokratikus államnak, s ez éreztette hatását a kétoldalú kapcsolatokban is. Az EU 1997ben újabb kísérletet tett a már régebben felmerült nézeteltérések tisztázására, de a horvát kormány továbbra sem mutatkozott készségesnek. 1998 elején az EU képviselet vezetője Zágrábban kijelentette: nem lát sok esélyt arra, hogy Horvátország tíz éven belül csatlakozzon az EU-hoz. Ennek alátámasztására felolvasta az EU bírálatát Horvátország felé. Az EU súlyos hiányosságokat látott a menekültek visszatérésében, az emberi

jogokban, sajtószabadság, stb. Ez alkalomból ismét elnapolták az Együttműködési Nyilatkozat aláírását. Február 23-án az EU-nak világossá vált, hogy míg a HDZ és Franjo Tudjman lesz hatalmon nincs miről tárgyalniuk Horvátországgal. Ezenkívül az országot nemkívánatossá nyilvánították az európai politikai szervezetekben Ezzel egyidőben az EU fokozta a nyomást Horvátországra, és a már korábban megkötött szerződések felbontásával fenyegetőzött Elsősorban a gazdasági segélyek megvonásáról volt szó, amiket már 1991-től folyósítottak az országnak. Ezeknek a megvonása súlyosan érintette volna az addig viszonylag stabilan működő horvát gazdaságot. A viszony elmérgesedése ellenére a felek olyan nyilatkozatokat adtak ki, melyekben a kétoldalú viszony stabilizálásáról szóltak. Hiszen egyik félnek sem volt érdeke megszakítani a kapcsolatokat. Az EU-nak lételeme volt egy szilárd Horvátország léte, ezért ha az

EU-tól nem is kapott közvetlen támogatásokat, de a tagállamok, mint Németország, Olaszország és Ausztria folyamatosan hozzájárultak az újjáépítés költségeihez. 1998-ban jelentős infrastrukturális beruházásokba kezdett a horvát állam: autópályaépítések kezdődtek, telekommunikációs fejlesztések, stb. Ezeket részben az említett államok illetve az EBRD, IBRD finanszírozta. A Nemzetközi Valutaalaptól is jelentős hiteleket vett fel az ország, s ennek következtében az államadósság négy év alatt a négyszeresére nőtt az 1994-es adatokhoz képest. A nemzetközi befektetők is lassan kezdtek megjelenni az országban, ezért az EU nem akart gazdasági szankciókat életbeléptetni Horvátországgal szemben. 7 Scherczer Károly G. D III Horvátország és az Európai Unió kapcsolata A politikai nyomás azonban egyre nehezedett Horvátországra. 1998 végére az EU többször is szorgalmazta a horvát választási rendszer

felülvizsgálatát és módosítását, mert nem találta elég EU konformnak. Több EU tisztviselő tett olyan nyilatkozatot - nem egészen diplomatikusan -, hogy Franjo Tudjman már teljesítette a szerepét és küldetését a horvát történelemben és lassan át kellene adnia a helyét másnak. 1998 végén az EU kiadta első országjelentését Horvátországról, amely tulajdonképpen kritikák sorozatából állt és gyors változásokat sürgetett már korábban említett ügyekben. Ugyanakkor elismerte, hogy történtek kisebb, de nem megfelelő előrelépések, elsősorban a kisebbségi jogok területén. A PHARE program újraindítása Horvátországban viszont továbbra sem volt elképzelhető az EU részéről és ennek alátámasztására még több bírálat hangzott el a horvát féllel szemben. Ezzel egyértelművé vált, hogy Horvátország - szemben Szlovéniával - nem azért nem kezdheti meg a csatlakozási tárgyalásokat, mert háborús atrocitások érték.

Az ok egyszerű volt. A horvát kormány elit nem tanúsított együttműködést és megoldási készséget a már éveken vitatott kérdések körül. Az akkori horvát elnök nemzetközi elfogadottsága is erősen csökkent és már nem látták szívesen egy államban sem. Világossá vált, hogy a Nyugat nem kíván több energiát és pénzt fektetni egy olyan országba, amely a kooperáció legcsekélyebb jelét sem mutatja. Az 1999-es jugoszláviai bombázások során tanúsított horvát támogatást bizalomkeltőnek értékeltek, de ez még mindig nem volt elég, hogy pl. elindítsák a PHARE támogatásokat Mivel gyakorlatilag 1999 során semmi sem változott az EU miniszteri trojka egy figyelmeztető memorandumot küldött a horvát kormánynak, amelyben többek között azt nehezményezték, hogy az új választási törvény lehetővé tette a határon túli horvátok voksát a soron következő választásokon. Ez ellentétes volt a Daytoni Egyezménnyel Azt is

kifogásolták, hogy a választások napját december 22-re jelölték ki, ami közel volt karácsonyhoz. Végül azt, hogy négy éve a horvát fél rendre megsérti a már korábban az EU-val kötött megállapodásokat. Ebben a helyzetben Horvátország azt kockáztatta, hogy a nemzetközi közvélemény nem ismeri el a választásokat szabadnak és legitimnek, és így teljesen elszigetelné magát, ami teljes gazdasági hanyatláshoz vezetne. Az EU elégedetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Horvátország nem kooperál a nemzetközi békefenntartó erőkkel kellőképpen. A felrótt vádakat a horvát kormány sorozatosan és egyenként utasította vissza azzal, hogy ezeket a jogokat már évek óra biztosítják az érintettek részére. A parlamentben is általános 8 Scherczer Károly G. D III Horvátország és az Európai Unió kapcsolata volt a vélekedés arról, hogy ez a nyilatkozat ellentmondásokkal van teli. A kormányzó párt egyenesen a horvát

belügyekbe való beavatkozásról beszélt, mivel az EU most már nyíltan támogatta az ellenzéket, mivel az ő győzelmüket látta volna szívesen. Nehezményezték, hogy az EU megvétózta az ország WTO tagságát, jelentős segélyeket vont el, lejáratta az országot más nemzetközi szervezeteknél és állandó jelleggel avatkozott be az ország belügyeibe. Ilyen helyzetben az EU nem tehetett mást, mint tényleg kivárni az ellenzék győzelmét a választásokon, mivel azok vezetői többször is hangoztatták az euró-atlanti csatlakozás jelentőségét és a korábbi feltételek teljesítését. A választásokat végül is 2000 januárjában tartották, mivel akkorra már majdnem minden nemzetközi szervezet nyomás alatt tartotta a horvát kormányt, hogy változtasson a már korábban megjelölt dátumon. Horvátország integrációs törekvései 2000 óta Az új koalíciós kormány 2000. február 5-én kezdte meg a munkáját és tagjai a korábbi ellenzéki

pártok vezetői voltak. Három nap múlva sorra hoztak meg olyan intézkedéseket, amelyeket az EU már évek óta szorgalmazott (sajtószabadság, kisebbségek helyzete, a menekültek visszatérésének kérdése, stb). Ez után a horvát kormány széles diplomáciai offenzívát indított annak érdekében, hogy elismertesse magát nemzetközileg, és többször az alapvető európai értékrendek mellett tették le voksukat. A következő hónapban a horvát miniszterelnök Brüsszelben tett látogatást, ahol elismerték az új horvát kormány igyekezetét és teljesítményét. A korábban meghiúsult Stabilitási Egyezményt aláírták a felek és ezzel sikerült végleg lezárni a korábbi évtized balkáni konfliktusát is. Horvátország és Jugoszlávia az EU kölcsönös megelégedésére elismerték egymást és diplomáciai kapcsolatot létesítettek egymással. Hasonlóképpen jártak el a más volt jugoszláv tagállamok is. Az új horvát parlament sorra fogadta el

az emberi jogok és kisebbségekkel kapcsolatos törvényeket és az EU-val való kapcsolat kezdett stabilizálódni. Horvátország külpolitikája 180 fokos fordulatot vett, hiszen vezetői több látogatást is tettek a szomszédos országokban is, így Montenegróban 2000 júliusában. Az EU többször is elismerte Horvátország lépéseit, elismerően nyilatkozott róla és több támogatási szerződést is kötött az országgal. Beindult végre a már korábban befagyasztott PHARE támogatások folyósítása is. Horvátország intenzíven bekapcsolódott 9 Scherczer Károly G. D III Horvátország és az Európai Unió kapcsolata az integrációs folyamatokba, de Brüsszelben jelezték, hogy 10 éven belül nem eshet szó a tagságról, hiszen sok tennivalója akad Zágrábnak, mindenekelőtt a munkanélküliség visszaszorításában, amely közel 30%-os. Gondot okoz az is, hogy a stratégiai vállalatok (távközlés, energia, stb.) még állami kézben vannak és

érdemi privatizációjuk még nem indult el, pedig a külföldi befektetők szívesen üzemeltetnék ezeket a vállalatokat. Gondot okoz az infrastruktúra fejletlensége is, igaz az utóbbi 10 évben történtek előrelépések, mindenekelőtt autópálya-építések kezdődtek, amelyekre nagy szükség volt. Ennek ellenére a horvát kormány még 2001 elején is arra számított, hogy Horvátország 2006-2008-ra eléri a teljes jogú tagság feltételeit és elnyeri a teljes jogú tagságot. Ezért egy ütemtervet készítettek elő, amelyben felgyorsították a feltételek teljesítéséhez szükséges törvények elfogadását. Ennek ellenére az átalakulás lassabban megy végbe a vártnál, ezt az is jelzi, hogy az idén az EU szemben a többi KKE országgal még nem is jelölt ki időpontot a csatlakozási tárgyalások elindítására sem. Az átalakulás fő akadálya továbbra is a mindennapokban jelenlevő horvát nacionalizmus szelleme. Az ellenzékben lévő korábbi

kormánypárt, sok akadályt állított a 2/3-os törvények elfogadása elé. Zágráb több háborús bűnöst is kiadott a Hágai Nemzetközi Bíróságnak, de a nemzetközi szervezetek még nagyobb együttműködést várnak Zágrábtól ezen a téren. Így az erőfeszítések ellenére Horvátország még mindig nem tudta lemosni magáról a 90-es évek közepéig dúló polgárháborús nyomokat és annak fő okát kiváltó káros és pusztító nacionalizmusát. Az erőfeszítések elismeréseként 2001. október 31-én Horvátország stabilitási és társulási egyezményt írt alá az Európai Unióval, mellyel Zágráb potenciális EU-tagjelöltté vált. A 2002-es novemberi NATO prágai NATO csúcson ígéretet kapott az Eszak-Atlanti Tanácstól, hogy az évtized végén meghívják a katonai szövetségbe. Horvátország 2002 december elején aláírta csatlakozási megállapodást a KözépEurópai Szabadkereskedelmi Társulással (CEFTA), s ezzel a szervezet nyolcadik

tagja lesz, ám Horvátország formálisan 2003 első negyedében lép be a CEFTA kötelékébe, miután a jelenlegi tagok - Bulgária, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia ratifikálja 10 a megállapodást. Scherczer Károly G. D III Horvátország és az Európai Unió kapcsolata Felhasznált Irodalom Szilágyi Imre : Croatia and the European Union (2002 Foreign Policy Review) CÉGNET http://www.cegnethu/cv/9912/cv130 135htm JOGIFORUM http://www.jogiforumhu/hirek/printcgi?newsid1004498805,18369, Horvát Nemzeti Bank: http://www.hnbhr/dsbb/edsbbhtm NAPI ONLINE http://www.napihu/defaultasp?cCenter=articleasp&nID=143788 HBC HORVÁT BUSINESS http://www.horvatutazashu/11htm 11