Jogi ismeretek | Római jog » Római jogi előadások, kötelmi jog általános rész

Római jogi előadások (Kötelmi jog – 1. rész) A római jogi anyagnak ez a legfontosabb része, ha súlyozni lehet, mert ebből ment át a legtöbb a modern jogokba. A kötelmi jog általános része szinte egy az egyben átment a mai magyar jogba Mi a kötelem? A kötelem a jogügyletek egyik fajtája (negotium = jogügylet) A negotium tulajdonképpen tagadó jellegű kifejezés, mert az otium a nyugalmat jelenti, a békét, hogy nem kell csinálni semmit. A negotium tehát az, amikor nincs békéje az embernek, zaklatják, kell csinálnia valamit Ilyen negotium irányulhat olyan jellegű társadalmi feladatokra, amelyek tartalmukban inkább erkölcsi meghatározottságúak. Ilyen a családfői jog, ahol a kötelezettségek főleg arra irányulnak, hogy mások belső autonómiáját tartsuk tiszteletben, a családon belüli egymással szembeni tartozások, kötelezettségek a jog által igazából nem megfoghatók Azt, hogy a házastársak szeressék egymást, nagyon nehéz

törvényi formában kifejezni és kikényszeríteni, mert lényegesen színesebb az élet ebben a vonatkozásban, mint ahogy ezt a jog követni tudná, vagy azt, hogy a szülőknek hatalmukban áll, de ugyanakkor kötelezettségük is gyermeküket ellátni, felnevelni, és irányt mutatni neki. A dologi jogi viszonyoknál ezek a jogügyletek ugyancsak a cselekvő, az aktív fél részéről – akár teljes tulajdoni jogosultságot jelentettek, akár részhasználati jogosultságot valamely adott vagyontárgy fölött – inkább egy szabadságot fejeznek ki. A tulajdonos azt tehet a dolgával bizonyos határok között, amit akar, de nem köteles vele tenni valamit, vagy ha igen, akkor ez erkölcsi kötelezettség A többieknek az a dolguk, hogy hagyják őt békén, és ha békén hagyják, akkor ez a létező jogügyleti kötelezettség nem von maga után további következményeket. Ezen a két jogterületen mindazonáltal máris láttuk azt, hogy amennyiben e szabadságok

sérelmet szenvednek, valaki elveszi a más gyerekét, vagy a más vagyontárgyát megrongálja, megsérti, jogosulatlan használatot, birtokot gyakorol, akkor egyszerre létrejön egy olyan kapcsolat, amelyben a jog eszközei őt a szabályokhoz való igazodásra, megtartására szorítják, és éppen ez a lehetséges perben érvényesíthető igény az, ami ezeket a szabadságokat joggá teszi. Tehát amennyiben az ilyen abszolút jogviszonyok sérelmet szenvednek, akkor azokból is kétpólusú vagy többpólusú olyan jogviszonyok keletkeznek, amelyek a per utján kényszerítik ki a társadalmilag helyesnek ítélt magatartást. A kötelmi jog birodalmában eleve olyan a viszony, hogy két fél között, rendszerint két pólus között jön létre. Megint rendszerint (bár van kivétel, mint látni fogjuk) tevésre indítja, szorítja rá egyik vagy mindkét felet. Ezzel viszont egyúttal még egy jellege van ennek a jogviszonynak: a kötelmi jog világában a jogviszonyok

rövid életűek, ellentétben a családi és a vagyoni viszonyokkal, amelyek inkább egy bizonyos társadalmi stabilitást tükröznek, amelyek hosszú távra, hosszabb kilátással, állandó jelleggel vagy bizonyos állandóság jellegével vannak a jog oldaláról felruházva. Nyilvánvaló, hogy a szülő és gyermek viszonya is döntően változik belső tartalmában az egynapos csecsemőtől a huszonvalahány éves, de még szülei támogatására szoruló egyetemi hallgatóig, de azért ez tartós viszony, amely az esetek többségében nem is fordul jogi útra, mert a felek úgy tesznek neki eleget, hogy ehhez nem szükséges a törvény támogatása. Ugyanaz a helyzet a vagyoni, tulajdoni viszonyoknál is Nyilván a tulajdon tárgya is elkophat, megszűnhet, kicserélődhet, megújulhat, de nem egynapos, nem egyszeri kapcsolatot létesít annak jogosultja és a környező, azt tiszteletben tartani köteles világ között. Még talán röviden megemlíthetjük az örökjogi

jogviszonyokat, amelyeknél a két fél – akik között e 1 jogviszonyok létesülnek: az örökhagyó és az örökös – nem is létesít igazi kapcsolatot, hiszen az egyik megszűnésével kel életre a másik jogosultsága. Mindaddig, amíg az örökhagyó még létezik, addig az örökösei csak potenciálisan örökösök, mert részben kizárhatók ebből a sorból, másrészt távozhatnak az élők sorából az örökhagyó előtt. Amikor pedig meghalt az örökhagyó, akkor már csak rendelkezései léteznek és értelmezendők, tehát tulajdonképpen az egyik oldalnak a viszonyait mutatja az örökjog, az aki rendelkezik (az életben) a jogviszonyban többé nem szerepel. Mégis éppen az örökjog volt az, ami az úgynevezett jogügylettant a legjobban kibontakoztatta és abból származik át a többi területre azon elvi megállapítások legtöbbje, amiket később használni fogunk, mert hiszen az öröklési viszonynál nagyon sokszor merült fel annak a

szükségessége, hogy jogilag értelmezzék azt a kapcsolatot, amely a halál révén keletkezett egyrészt az utódlásban, másrészt az utódok közötti rendelkezés érvényessége, az utódlás jogossága vagy az érdemtelenség területén és így tovább. Tehát igen sokszor felmerült kérdés, és mivel a felek egyeztetése már lehetetlen volt, valamilyen jogi fórum döntését igényelte, hogy valójában egy öröklési igény érvényes-e, hatályos-e, realizálódhat-e. Ebből adódik, hogy már a jogviszonyokra általánosan kivetítve minden jogterületen kétféle szempontból vizsgáljuk a jogviszonyokat. Egyszer abból a szempontból, hogy érvényesen létrejöttek-e, van-e egyáltalán jogviszony, akár egyoldalú, akár kétoldalú. A másik kérdés a római jogban tulajdonképpen az elsődleges kérdés: van-e jogviszony alapján helye igényérvényesítésnek jogi úton, hatályos-e a jogviszony, lehet-e perbe vinni. S valójában az anyagi jogok létét

is erről az oldalról vizsgálták a rómaiak, van-e azok alapján perindítási lehetőség. Ez az, amit úgy hívunk, hogy a római jog perjogias felfogású. Mit értünk a jogügylet érvényességének kérdésén? Azt, hogy az az életviszony, társadalmi viszony, amely a jog világában is megjelenik rendelkezik-e mindazon adottságokkal, amelyek azt az adott esetben az általános norma alapján jogilag létezővé teszik. Valójában végrendelet-e az az irat, ami előttünk fekszik, valójában házasság-e az a kapcsolat, amely a két fél között létrejött, valóban birtokhelyzet-e az a látszat szerinti hatalmi helyzet, amelyben valaki valamit a zsebében hordoz? Ezek a kérdések különböző súllyal az életben mindmáig felmerülhetnek. Igen sok iratról hiszi valaki azt, egy ideig, hogy végrendelet, míg később kiderül, hogy nem az, (például egy több lapon írt végrendelkezés, amely nincs minden lapon aláírva) vagy igen sok olyan igény merül fel a

mai társadalomban is, amely házassággá kíván nyilvánítani, annak védettségével és alkotmányos előjogaival, olyan emberi kapcsolatot, mely ez alá a fogalom alá nem egészen illik be, akár a kötés formátlansága miatt, akár a egyesítést kívánó egyedeknek az egyneműsége miatt. Vagy valaki másnak a zsebébe rak egy tárgyat (a tolvaj, mikor látja, hogy nagy a vész, a mellette álló zsebébe csúsztatja a lopott dolgot) – tudjuk: animus nélkül nincs birtok, minden látszat ellenére sem. Tehát a vizsgálat során ki fog derülni, hogy jogilag az a látszathatalmi helyzet nem áll fenn. Ez még sokkal jobban áll a tulajdonra, amely teljesen jogi viszony lévén bizonyos formai jogi kellékeket is megkövetel. Tehát eddigiekben is találkoztunk azzal a lehetőséggel, hogy az élethelyzet néha megkívánná a jog általi elismertséget, de nem felel meg a jog előírásainak, vagy éppenséggel a látszat az, hogy fennáll a jog, de bővebb vizsgálatra

kiderül, hogy hiányzik azért valami, és ebben az esetben jogilag védelem szempontjából, érvényesülés szempontjából nincs igazán jogviszony. Ha pedig ezt célozták és mégsincs, akkor azt mondjuk hogy érvénytelen. Van olyan, amikor nem is célozták, egyszerűen látszat, semmi jogviszony, a nullumnak az a formája, hogy nem semmis, hanem semmi, nem létező, igazában nem jött létre. Ilyen az, amikor a birtoknál a birtokbavétel hiányzik, vagy esetleg az animus mellől a tényleges birtok hiányzik. Attól, hogy nézzük a madarat a levegőben, hogy de jó volna, még nem lesz a mienk. A másik az az eset, amikor volna virtuálisan törekvés arra, hogy a jogviszony jogviszony legyen, de a jog megkí- 2 ván bizonyos többletelemeket, amelyet a társadalmi valóság nem elégíti ki, ilyenkor semmis jogviszonyról beszélünk, negotium nullumról. A semmisségnek a lényege az, hogy ha a jog világában arra hivatkoznak, érvényesíteni kívánják, akkor

bárki az érintettek közül mondhatja, hogy bocsánatot kérek, de itt nincsen semmi, rám ebből nem hárulhat kötelezettség, tehát nem keletkezhet belőle jogosultság, mert a forrás nincs meg. A római jogban is sok ilyen jogügylettel találkozunk az idők során, és ezeket általában naturális negotiumnak szokták nevezni Ilyen a birtok, amelynek nincsen joghatása, az emberi kapcsolat, amely nem minősül családjogi viszonynak. Ezek természetben megmutatkozó, de a jog világába át nem kerülő helyzetek, és ha valaki ezekből a maga számára jogot és a másik számára kötelezettséget kíván leszármaztatni, akkor nemcsak az érintett, hanem bárki más mondhatja, hogy sajnos nincs rá lehetőség. Ezen az alapon nincs kötelezettség Ez a bizonyos bárki által való hivatkozhatóság teszi semmissé a látszat szerint létező, vagy létezőnek állított helyzetet. Amennyiben valamelyik viszonynak megvannak azok a minimális feltételei, amelyek a jog

világában az érvényességet megalapozzák, akkor a jogviszony létezik, de még mindig lehet a társadalom szemlélete szerint olyan hibája, amely, ha felhívják, érvénytelenné teszi. Főleg az örökjog világában sok ilyen van, ahol nem bárki, de a kötelezett, az érintett igenis mondhatja azt, hogy lehet ugyan, hogy látszat szerint van végrendelkezés, van juttatás, de a jog rendjének mégsem felel meg egészen, sérti az én érdekeimet, és ezért kérem, hogy ne vegyék figyelembe. Úgy mondjuk ezt, hogy a jogügylet megtámadható, el lehet vágni, akár egészben, mint a legtöbb élők közötti jogügylet esetén, – hogy ha bizonyos okra bárki hivatkozik, például hogy a jogügylet erőszak, megtévesztés, megfélemlítés hatására jött létre, akkor az erőszakot szenvedett, megfélemlített, megtévesztett mondhatja, hogy nincs ez így egészen rendjén –, akár az örökjogban olyan formai feltételnek a hibája miatt, amely valamely

végintézkedést megtámadhatóvá tesz, de ahol a megtámadás nem gyakorlása a jogosult részéről érvényben tarthatja a végintézkedést. Tehát nem eleve, nem mindenki számára eleve nem létező, nulla a jogviszony, hanem a sértettnek, akinek a jogait a hiba zavarná, vagy kötelezettségeit keletkeztetné, a felszólalása szükséges ahhoz, hogy ez az érvénytelenség realizálódjék, beálljon. És ha a sértett fejet hajt, és azt mondja, én jobb szeretem a békét, legyen, ahogy – akár hibásan is, de – van, nem kívánok élni a jog által biztosított előnyökkel, akkor nincs érvénytelenség. Ez lehetséges abban a formában, hogy többet teljesít, mint amennyire kötelezett, vagy kevesebbet követel, mint ami jár neki, vagy elfogad egy intézkedést (kegyeletből, tisztességből vagy akár hanyagságból, lustaságból is), ami egyébként őt sértené. Sok indítéka lehet annak, hogy valaki él-e a joggal, ami adatik neki, de minden esetre ennél a

megtámadhatóságnál kell a támadás, mégpedig sikeres megtámadás ahhoz, hogy a jogi érvénytelenséget ki lehessen mondani. Amennyiben valamely jogügylet magán hordja azokat a hivatalosan megszabott bélyegeket, minimálisan szükséges essentialis jegyeket, amelyek a társadalmi viszonyt jogügyletté teszik, akkor létezik. Ha ezekből valami hiányzik, vagy valaminek a hiányát felfedezik, akkor megszűnik Ez az érvénytelenség vagy megtámadhatóság fennállhat keletkezéstől, vagy beállhat később. Ehhez képest lehet a jogügylet kezdettől érvénytelen vagy válhat később érvénytelenné, ha ti olyan ok következik be, amely utóbb azt, ami kezdetben rendben volt, mégis lerontja Ha kezdetben sincs rendben, akkor áll általában az az örökjogi rendelkezés, amely szerint ami kezdetben rossz, az csupán az idő múlásával nem jön rendbe. Ami pedig később válik érvénytelenné, felveti azt a kérdést, hogy vajon ez úgy következett be, hogy

senkinek sem róható a terhére, és akkor egészében válik ki a jog világából az addig létezett jogviszony, vagy felróható valakinek ez a jogi megsemmisülés, és akkor keletkezhet belőle egy másodlagos jogviszony annak a terhére, aki az elsődleges, jogilag létező viszonyt megrontotta. Más dolog a jogviszonnyal kapcsolatban az úgynevezett hatályosság kérdése. Erre is leginkább az örökjog mutatja a példát, de máshol is előfordul A végrendelet, amely készítésétől 3 kezdve érvényes, de csak az örökhagyó halálával hatályosul. Addig se hivatkozni nem lehet rá, se annak alapján igényt nem lehet formálni, az örökhagyó által egyoldalúan módosítható. Akkor hatályosul az érvényes végrendelet, amikor annak alapján az általános utódlásra vonatkozó öröklési, vagy az egyedi utódlásra vonatkozó jogok alapíthatók, kötelezettségek kikövetelhetők. A hatályosságnak az érvényesség előfeltétele, hatályosulni csak

érvényes jogviszony tud Azonban igen sok olyan jogviszony van, amelyik érvényes, de nem hatályos, pl: valamilyen várakozási szakaszban van. Különböző okokból lehetséges, az adott öröklési jogviszony jellegéből folyik, hogy ez hogy van Például az a családi kapcsolat, amelyre a sui keredesnek a sajátjukban való vagyonukra igényük vonatkozik, az is nyilván csak később hatályosul. Egyébként pedig vannak olyan jogi megoldások is, amelyek ezt a függő helyzetet előidézhetik. Kétféle ilyen jogi tényezőt különböztetünk meg, a feltételt és az időhatárt Feltétel (conditio) valamely jövőbeli bizonytalan tény, esemény, amelytől a jogügylet érvényessége függ. Időhatár valamely jövőben biztosan bekövetkező tény, esemény, amelytől a jogügylet hatálya függ. Éppen a biztosság miatt, ha időtűzés van valamely jogügyletben, akkor a jogügylet kezdettől érvényes, mert hiszen az az időpont be fog következni, csak a hatály van

időponthoz kötve. A feltétel bizonytalansága miatt a jogügylet vagy kezdettől érvényes, vagy kezdettől érvénytelen aszerint, hogy az a feltétel, amelyhez létét kötjük, bekövetkezik-e vagy nem. Tehát mind a kettő jövőbeni, de a feltétel bizonytalan és az érvényességet érinti, (attól érintheti a hatályosságot is, de ez egy más kérdés, mert hiszen az érvényesség a hatályosságnak eleve előfeltétele) az időtűzés pedig csak a hatályosságot érinti, mert biztosan be fog következni. Jövőbeni, bizonytalan esetnél nem elég az, hogy nem tudjuk, mi lesz, hanem a bizonytalanságnak ténylegesen kell fennállnia Nem lehet feltételnek nevezni egy olyan tényezőt, amelynek csak a tudomásunkra jutása okozza a bizonytalanságot Az nem feltétel Objektíven kell bizonytalannak lennie, kétesélyesnek kell lennie a jogügylet létrejöttekor annak a conditiónak, amelynek érvényességét vizsgáljuk. Ezzel szemben az időtűzésnél elég, ha

biztos, nem kell, hogy az időpont is biztos legyen Ha halálhoz kötnek valamely jövőbeni jogügyletet, akkor az időtűzés és nem feltétel, mert legalábbis eddigi tapasztalataink szerint előbb, vagy utóbb mindenkié bekövetkezik. De például az öröklés, amely halálhoz van kötve, az mégis feltétel, mert egyrészt, amíg az örökhagyó él, addig a maga intézkedésével belenyúlhat ebbe a kapcsolatba, másrészt pedig nem biztos, hogy az örökös az örökhagyót túléli, márpedig az örökléshez ez kell. A kötelmek keletkeztető tényeit két nagy csoportra tudjuk osztani: az egyik csoportban azok a kötések vannak, amelyek az egyéni autonómia körébe esnek, és amelyek alapját egy-egy lex privata, egy magántörvény, felek által egyoldalúan vagy kétoldalúan létrehozott, megfelelő jogi formába öltöztetett döntés képezi. Egyoldalú a végrendelet, kétoldalú minden olyan kapcsolat, amely valakit a hozzájárulása alapján kötelez a

másikkal szemben valamilyen szolgáltatásra Ebben az esetben a jogosult neve creditor, hitelező, és a kötelezett neve debitor, adós A múlt században a német írók rámutattak arra, hogy az egész kötelmi jogi jellegében benne van a bizalmi elv. A hitelező hisz abban, hogy meg fog valamit kapni Az egész társadalom nem érne semmit az együttműködéssel, ha nem lenne benne a “hitel”. Akár a családjogi viszonyoknál, akár tulajdoni viszonyoknál A társadalom akkor működik jól, hogyha a társadalom tagjai bízhatnak abban, hogy a többiek betartják a játékszabályokat Az ideális társadalom az lenne, hogyha ott lehetne hagyni a csomagot a ház előtt, míg még egyszer vissza kell szaladnom, és bízhatok, hogy mire visszajövök, megint megtalálom. És bizony sok kellemetlenség adódik abból, hogy ez a bizalom nincs meg A társadalom akkor működik jól, ha a vevő bízhat abban, hogy a becsomagolt áruban az van, ami rá van írva, megfelelő

minőségben stb. Ez a hit a társadalom alapja. Gazdasági vonatkozásban is, Széchenyinek a múlt századi munkája nagyon szépen bemutatta, hogy a rendi kötöttségek egy időn túl hogyan tették tönkre a 4 társadalom hitelképességét. Pedig sokkal fontosabb a személyes hitelképesség a társadalminál, mikor adni lehet a másik szavára, mikor adni lehet a másik jogkövetésére. Nem működik száz százalékig a társadalomnak ez a belső kontrollja, a hitelessége, és a jog utólagosan pótolja. Pótolja, és a másik kötelem-keletkeztető ténycsoport pontosan ebből alakul ki. Amikor ugyanis valaki azokat a jogszabályokat sérti meg, amelyek az egyéni szférát védik, akkor kötelem keletkezik. Ezek az ún deliktuális kötelmek Ma kicsit más a jogszabályoknak ez a felosztása A rómaiak aszerint mérték, hogy egyéni sérelem vagy közsérelem Ha valaki a közzel szembeni tartozását sértette meg, nem vállalta a hadi szolgálatot, megvesztegette a

bírót, nem engedelmeskedett a magisztrátusnak, elárulta a hazát, akkor ez közbüntetés alá esett, és a ius publicum körében került elbírálásra, most a továbbiakban nem is foglalkozunk vele. Ha azonban magánérdeket sértett valaki, más jogvédte érdekét, elsősorban a tulajdon keretében, de ugyanúgy a család keretében, vagy személyi hitelek keretében, akkor magánperben lehetett felelőségre vonni és e sérelemből reparációs helytállási kötelezettsége keletkezett a sértőnek, amelyet kötelmi úton lehetett érvényesíteni. Ez két dologban különbözik a közbüntető védelemtől: az egyik az, hogy ami járt, az a sértettnek jár, a másik, hogy az érvényesítés a sértett autonómiájának körébe esett. Ez a különbség a római deliktumokból származó kötelmek és a mai magánérdeket védő büntetőszabályok között. Ma is van olyan becsületsértés, rágalmazás, hitelrontás, vagy éppen nemi erőszak, amely szintén csak

magánindítványra üldözendő, de ha egyszer ez az indítvány meg van téve, (ugyanez áll lopásra, rongálásra, rablásra) akkor az állam átveszi az üldözést, mert azt mondja, hogy az egyes polgár ilyen jellegű sérelme nálunk közsérelem. És más dolog az, hogy esetleg a büntetésen felül a sértő meg tudja-e téríteni a személyes kárt is. A római jogban ez kétfelé vált, a magánérdek-sérelmeket polgári perrel, magánindítványra üldözték, és a magánfél autonómiával rendelkezett arra, hogy a rajta esett sérelmet, a vele szemben történt sértést meg tudja-e téríttetni. Tehát vannak kötésből eredő és vannak jogsértésből eredő kötelmek. A felületes szemlélő azt mondhatná, hogy ezek az utóbbiak csak másodlagosan válnak kötelemmé, hiszen kezdete egy egyoldalú döntés, magatartás, amely egyáltalán nem azt célozza, hogy kötelem keletkezzék. Aki ellopja a másik dolgát, az nem azért lopja el, hogy vele szemben lopási

kereset keletkezzék, sőt, abban bízik, hogy nem keletkezik, hogy nem jönnek rá, különben az egésznek nincs semmi értelme. Ezzel szemben, aki szerződést köt, az azt célozza, hogy megtörténjék az, amit megbeszéltek. Mégis mind a két fajta kötelemnek a keletkeztető tényezője a törvény A jog, amely azt a kötést, vagy azt a sérelmet, ami történik, a maga védelmi körébe vonja. És létezhet olyan ígéret a felek között, amelynek a teljesítését nem rosszalja a jogrend, csak egyszerűen nem kényszeríti ki, tipikusan a pacta nuda esetére szoktunk hivatkozni, de rengeteg más ilyen van még. Van olyan sértés is, amelynek a védelmét a jog nem vállalja fel, vagy mert túl kicsinek tartja, vagy mert nehezen megközelíthetőnek tartja és attól még sértés Esetleg jobban érezzük, mint más jogvédte érdek sérelmét. Teszem azt, pl az előszereteti értékkel kapcsolatban elkövetett sérelmeket, mikor valami nagyon a szívünkhöz van nőve,

bár egyébként apró dolog és valaki éppen ezért teszi tönkre, mert tudja, az lehet egy rendkívül rosszindulatú cselekmény, és mégis a jogviszony szempontjából annak értékelése mellett szinte semmi. Tehát a jogi érték nem mindig azonos a társadalmi értékkel, de mind a két fajta kötelem keletkeztető alapja a jogrend. Vagy előre megmondja, hogy amennyiben ilyen sértés történik, akkor felszólításra beavatkozom, vagy azt mondja, hogy amennyiben ilyen kötelezettséget létesítettek, akkor azt én fölvállalom érvényesítésre. Mind a két esetben az elsődleges a normális magatartás A társadalom döntő része általában elfogadja azt Maga a jogi címkézés elég arra, hogy ne kelljen jogi eszközökhöz nyúlni. A megkötött adásvételi szerződések döntő részénél nem kell fellépni, sem az eladó, sem a vevő ellen, mert a vevő fizet, az eladó meg szolgáltat. Biztos, hogy milliószámra vannak olyan ügyletek, amelyekből sosem lesz

valódi jogviszony, elég a háttér biztosítása. És egy kis részénél aktivizálódik a jog És ugyancsak így, megszoktuk, hogy 5 többé-kevésbé nem lopjuk el a másik dolgát, ami ott van az orrunk előtt, hogy többé-kevésbé betartjuk a közlekedési szabályokat, nem rontjuk más személyi hitelét, stb. Tudjuk, hogy a jogrend ezeket a magatartásokat rosszalja. Az se biztos, hogy azért nem csináljuk őket, mert tudjuk, hogy a jogrend rosszalja őket, hanem van egy belénk nevelt, velünk született korlát, amely ezt természetesnek veszi. Mindenesetre tehát mind a két keletkeztető ok azáltal válik kötelemfakasztó ténnyé, hogy a jog annak nyilvánítja. A szerződéseknek négy fajtáját különböztetjük meg: deliktuális és kontraktuális, quasi deliktuális és quasi kontraktuális Ami jelentősen megkülönbözteti őket, az a rómaiak perjogias szemlélete szerint az, hogy a kötésből eredő per teljesítésre vagy teljesítést-helyettesítő

térítésre irányuló, a jogsértésből eredő per pedig büntető elégtételt nyújtó per. Az egyik egy ún civilis actio-t, a másik pedig egy ún poenalis actio-t eredményez. A civilis inkább rei persecutoria actio, tehát inkább arra irányul az első kör, hogy aki elvárhatja a másik teljesítményét, az valami megfelelőt kapjon, s olyan helyzetbe hozzuk, mintha az adós teljesített volna; a büntető actióknál pedig azt nézzük, hogy a bűnösségnek és a sértés súlyának megfelelőn olyan jogkövetkezményt ítéljünk meg a sértettnek, tehát büntetést, ami alkalmas egyúttal a társadalom által kívánt hatás elérésére. A kötelmi jog általános része három komoly alrészre tagolható. Az egyik a kötelem alanya, utána a tárgyai, ezen belül kiemelkedő a felelősségi és kártérítési kérdések, majd a kötelmek felosztása, megszüntetése. Ebben főleg a második rész olyan, amire bővebben ki kell térnünk, ami nem azt jelenti, hogy

másik két rész nem fontos, de könnyebben megtanulható a könyvből. Amikor a kötelmek felosztásáról beszélünk, akkor nagyon sok egyezést fogunk találni a perjoggal, az actiók felosztásával: Nem véletlen, mert úgy indul az anyagi jog, a kötelmek joga, hogy valamely forrás, vagy a civiljog, vagy a praetori jog valamely kapcsolatot, vállalást jogilag érvényesíthetőnek nyilvánít. Tehát találkozni fogunk a jogforrási megosztás alapján civilis és honoraria kötelmekkel, stricti iuris és bonae fidei kötelmekkel, certa és incerta vállalásokkal és a többi. Nagyon sok mindenben mutatnak hasonlóságot és úgy is kell tanulni, hogy vissza kell lapozni a perjogra. Egy sor olyan kérdés, amit a perjogban elvben már megtanultunk, a szigorlatig el kell jusson oda, hogy a kötelmi joggal öszefüggésbe tudjuk hozni, mert egészen logikus a kapcsolódásuk. A kötelem alanyai Az egyoldalú kötelem az egyszerű, annak egy oldala van. A kétoldalú

kötelemnek az alapképlete az, hogy az egyik követel, a másik tartozik, tehát van benne egy hitelező és van benne egy adós. Ezek a tiszta, egyoldalú kötelezettségeket tartalmazó kötelmek Azt lehet mondani, hogy ilyenek az összes deliktuális kötelmek, valaki megsértette a más jogát, vagy dolgát, és ezért tartozik valamivel, a sértettnek pedig követelése van. Vagy ilyenek mindazok a kötelmek, ahol ingyenes a szolgáltatás. Az életben azonban sokkal nagyobb súllyal szerepelnek azok a kötelmek, amelyeknél két féle szolgáltatás, tehát szolgáltatás és ellenszolgáltatás áll egymással szemben, ahol mind a két fél egyszerre hitelező a másik szolgáltatását illetően, és adós a maga szolgáltatását illetően. Ezek ismét két fajtára bonthatók: az egyik, ahol főkötelezettséggel és követeléssel szemben mellékkötelezettség és követelés áll, tehát ahol az egymással szembenálló kötelezettségek nem egyenlő súlyúak. Azt is

lehet mondani, hogy az egyik másodlagos a másik mellett. Vannak olyan kötelezettségek, amelyek egyenlő kétoldalúak, tehát ahol a jog azt célozza, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között legalábbis arányosság, nagyon szerencsés esetben egyenlőség álljon fenn értéküket tekintve. Ezek az ún szinallagmatikus kötelmek A synallagma görög szó és az adásvételt jelenti a görög jogban Ez példázza azt, hogy a szerződések legtipikusabb esete az ősi csere, amely később a pénz behozatalával adásvétellé 6 vált, amikor a szolgáltatás értékét célozza az ellenszolgáltatás, tehát mind a két fél ugyanarra törekszik, hogy egy kicsit jobban járjon, de ez a két törekvés úgy ellensúlyozza egymást, optimális esetben mindenki azt kapja, ami neki hiányzik, nagyjából olyan értékben, mint az ő szolgáltatása. Tehát nem matematikai egyenlőségről van itt szó, hanem társadalmi egyenlőségre törekvésről Olyan

kötelmeknél, amelynek célja, háttere, motiválója a többletjuttatás, ott jogilag ingyenességről beszélünk (legtipikusabb esete az ajándék), és amelyek nem felelnek meg ennek, azoknál a jog vélelmezi azt, hogy a cél a hasonló értékű, optimális esetben egyenértékű ellenszolgáltatás juttatása. Modern példákra hivatkozva mondhatjuk, hogy minden olyan esetben, amikor a társadalmi kötésnek nem célja valakinek a megajándékozása, akkor a szolgáltatás-ellenszolgáltatás között nem állhat fenn kirívó ellentét. Más dolog a gazdasági kockázatra való rájátszás. Ott a nagy nyereséggel szemben állhat a teljes csőd kockázata, és ezekben az esetben léteznek nagyobb nyereség-lehetőségek, mert ezekkel szemben áll a nagyobb veszteség. De minden olyan esetben, amikor a dolgon veszteni nem lehet, pl társadalom általi megbízások végrehajtásánál, ott munkaarányosnak kellene lennie a juttatásnak Utalok a sajtóra, amely ilyenkor azt

írja, hogy “Miért ? Jogilag nem tilos azt előírni, hogy szerencsés esetben egy megállapodás megkötéséért 100 vagy 1000 millió Ft is járhat, hogyha úgy szerződnek”. Nem, nem járhat, mert munkaarányosnak kell lennie a juttatásnak, mert nincs kockáztat benne. Ez az alapelv tehát nem csak egy római ősi alapelv, hanem egy modern jogi alapelv is, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás megfelelőségének elve. Hasonló a célja a jognak a sértéseknél is. Tehát hogy ne járjon rosszabbul az, akit megsértettek, azért, mert neki van valamije, hanem kapja meg az ellenféltől. Ennek megfelelően tehát a hitelezői és adósi pozíció egyesülhet is ugyanazon kötelemben, mégpedig vannak olyanok, hogy valami kisebb tartozás mellett és vannak olyanok, ahol egyenlő arányban hitelező és adós mindkét fél, csak más-más szolgáltatási tartalommal. A gazdasági élet nyomása is, meg a természetes különbségeké, hogy a bonyolultabb gazdasági

kapcsolatoknál nem mindig saját maga jár el valaki a saját ügyeiben. Vagy azért, mert a szakértelme nincs meg a dologhoz, vagy mert nem telik az idejéből. Vannak olyan társadalmi szakosodási vállalások, amelyek kifejezetten arra irányulnak, hogy valakinek az ügyei intézését felvállalják és ennek a jog megadja a megfelelő normalizált kereteket Amikor valaki nem a maga érdekében és céljából, hanem a másik érdekében és céljából jár el, ezt nevezzük képviseletnek. A persona maga is két fogalmat takar, valamely személynek, caputnak a külső megjelenését, és lényegében a képviselet ilyen perszonifikációt vállal fel. A képviseletnek két jogi megoldása létezik, mind a kettővel találkoztunk már a perjogban is: az egyik az ún közvetlen képviselet, amikor a képviselő jogi aktusainak a joghatása, akár jogszerzés, akár kötelezettség-vállalás vonatkozásában, közvetlenül a képviseltnél áll be, ez a modernebb. Ilyen

képviselet volt pl amikor az egyesület szervei eljárnak az egyesület helyett, amikor a családtagok jogot szereznek a családfőnek, vagy a rabszolgák az uruknak, és ilyen képviselet volt a birtokjogban is a detentor képviselete, amikor valaki a birtok joghatásait a jogilag elismert birtokos felé közvetíti, akár birtokszerzés, akár birtoktartás vonatkozásában. A római jog, ahogy a perjogban tanultuk, ezt a közvetlen képviseletet nem nagyon szerette Noha a posztklasszikus kor a családi viszonyok analógiájára a szabad parasztokra is kezdte kiterjeszteni az ún. actio quasi institoria formájában, amikor tehát a nem családtag, hanem szabad ember, üzletvezető, hajóvezető, ipari képviselő cselekményeiből beálló kötelezettségeket és jogokat az üzlet vállalkozójára terhelték. Általában azonban a római jog a közvetett képviselet elvi alapján áll, amikor is a képviselő magának szerzi a jogot és kötelezettséget azzal a vállalással,

hogy továbbadja és ennek megfelelően két szerződéses jogviszony keletkezik mindig; az egyik, amelyet a képviselő köt a másik féllel, és a másik, amelyben továbbadja ezt a kötelezettséget a saját megbízójának. Tehát ő egy láncszeme ebben az esetben a jogviszonyoknak, ahol más a képviselt és más a képviselő érdekeltségi foka. 7 Léteznek olyan kötelmek, ahol egyik vagy másik póluson nem egy, hanem több személy áll. Ennek a tipikus helyzete az örökjogban az örököstársak egymás közti viszonya, de lehet az esetleg véletlen dologegyesülésből eredő tulajdonostársak jogviszonya, vagy ami a társadalmi életben sokszor adódik, hogy többen kell, hogy vállalkozzanak valamely eredmény létrehozására, pl. ha egy egyetem felvállalja azt, hogy Önöket a jogtudományban oktatja, akkor nyilvánvaló, hogy ezt többen vállalják egyszerre, testületként, és együtt felelnek, ki-ki a maga vonalán azért, hogy ez megfelelően

megtörténjék. Igaz ugyan, hogy a másik oldalon is sokan állnak természetesen, de a példa azért is jó, mert a tanári kar a maga szolgáltatását csak együtt tudná nyújtani, részekre bontva, akárhány joghallgató lenne, nem. Ezzel szemben a hallgatóság egyes tagjainak a teljesítménye nem függ egymástól, mert egyedül is meg lehet tanulni az anyagot, akkor is, ha az összes többi közül egy se tanul, és fordítva. Tehát az egyik esetben a többség a póluson véletlen, esetleges, egymástól független többség, a másik esetben azonban a felelősség a nyújtott szolgáltatásért kapcsolt, és noha annak minden részese felel azért, hogy az egész jól menjen, de tudjuk, mindenki ezen belül és egymással szemben a saját részét köteles teljesíteni. Ugyanilyen jellegű többség van egy-egy komplikáltabb mű létrehozásánál A gépi berendezésnél, a tervezője, az esztergályos, az öntő, az összeszerelő, a formát tervező stb., meg az

elárusító együttes munkájából jön létre az, hogy egy mosógépet, vagy valami más komplikáltabb berendezést létrehoznak. Egy ház építésénél sokféle mesterember összehatására van szükség, hogy ez létrejöjjön, ami ugyancsak létrejöhet abban a láncolatban, amit az előbb a képviseletnél elmondtam. Tehát elvállalhatja egy vállalkozó azt, hogy ahogy mondják, kulcsra elkészíti ezt a házat és ő köti tovább a megállapodásokat az asztalossal, a parkettással, festővel és azok nem felelnek közvetlenül a megrendelőnek, és a másik oldalon, mondjuk egy társasháznál lehet, hogy 8-10 megrendelő is van, akik közül ki-ki csak a saját részét kéri, de csak együtt tudják az egészet állni és kifizetni. Tehát a forgalom adósi és hitelezői oldalán is lehetnek többen. Ez a többség abban az esetben, ha kötelmi jellegű viszonyról van szó, tehát megállapodás alapján jött létre mindkét oldalon a többség, akkor lehet

rész-szerinti többség, ahol ki-ki csak a saját részéért felel. Mesteremberek egy közössége szövetkezetként állhatja a házépítést úgy, hogy az üveges is felel a parkettás tartozásáért, de elképzelhető az is, hogy ki-ki csak a saját részéért. Ugyanez állhat a megrendelők oldalán, ahol szintén elképzelhető, hogy ki-ki csak a saját lakásáért és a ráeső közös költségért áll helyt, és lehet, hogy a mesterembert nem érdekli, ki az, aki fizet, felé mindenki felel, ha nem kapja meg a magáét. Ha ez az egymásért való tartozás valamely oldalon fennáll, akkor egyetemlegességről beszélünk, ha nem áll fenn, akkor csak rész-szerinti együttes felelősségről beszélünk. Tehát az együttes felelősségnél ugyan a teljes szolgáltatás csak akkor történik meg, ha mindenki szolgáltatja a magáét, de felelősségre ki-ki csak a saját részéért vonható, az egyetemlegesség esetén azonban a másik oldalt nem érdekli, hogy belül

egymás közt mit veszekszenek, ő akkor kielégített, hogyha mindent megkap, és bárkitől kérheti, mindaddig, amíg a magáét meg nem kapja, az egészet. Nyilvánvaló, hogy a hitelezői oldalnak az adósi egyetemlegesség sokkal kedvezőbb, mint az adósi együttesség. És nagyon sokszor van, hogy egyébként kifejezetten önálló jogviszonyok esetén, főleg a pozícióban lévő, monopóliummal rendelkező hitelező, kényszeríti az adósokat az egyetemlegességre. Elvben egy társasház minden lakásában van villanyóra, ezért logikus lenne, hogy ki-ki a saját villanyszámlájáért feleljen, de az Elektromos Művek azt mondja, hogyha egyvalaki tartozik, akkor mindenkiét kikapcsolom. Ezzel egyrészt egy közvetett hatást ér el arra, hogyha a 30-ból 1 nem fizet, akkor a 29 fogcsikorgatva bár, de azt mondja, hogy inkább kifizetem, minthogy áram nélkül maradjak, majd egymás közt veszekszünk. Másrészt egy igazságtalan hatalmi pozícióból eredő eredményt

ér el, mert ő külön-külön szerződött a fogyasztókkal A Fogyasztóvédelem afelé törekszik, hogy az ilyen hatalmi pozícióból eredő lehetőségeket megakassza Egyetemlegesség esetén, az egyetemleges hitelezők bármelyike követelheti az adós teljes szolgáltatását, és az adós bármelyiknek a ke- 8 zéhez teljesíthet. Ilyen állandó törvényi egyetemlegesség van pl a házastársak között A jogban gyakori a hitelezők közötti, ex iure hivatalból fennálló jogi egyetemlegesség Fontos az adósi egyetemleges felelősség szempontjából, hogy az esetlegesen kieső adós helyébe szerződés vagy törvény alapján kénytelenek belépni a többiek, és tartani magukat ahhoz, hogy a szolgáltatás megtörténjék. Tulajdonképpen úgy is mondhatnók, minthogy ha ez kezesség lenne a többiek tartozásáért - de azért igazából nem az, mert elsődlegesen tartoznak a teljes szolgáltatással, nem járulékos a kötelezettségük. Más szempont szerint

nézzük ezt a közösséget deliktuális kötelezettségnél, ha mondjuk hatan lopnak meg valakit. Akkor minden tolvaj az egész büntetésért felelős És ha szerencsénk van, ha az adósok potenciálisan bírják, akkor mindegyiken be is hajtható. Nagyot lehet így nyerni a deliktuális tartozáson. De általában nem a gazdagok lopnak, illetve a gazdagok nem buknak le, a csóró emberek lopnak, és akkor kevesebb az esély a behajtás sikerére. De mindenesetre ilyenkor az elégtétel ún. halmozott formában jelentkezik Tehát lényegében külön-külön mindegyiktől kérhetem az egész járandóságomat, és ha az egyik teljesített, az a másikat nem oldja fel. Ebben különbözik a halmozott tartozás, a kumuláció, az egyetemlegességtől, a solidaritastól vagy korrealitastól. Egészen pontosan nem tudjuk, hogy melyik mit jelent A legkülönbözőbb elméletek vannak. A jogalap közössége vagy pedig a döntés közössége különbözhet közöttük Tehát több adós

v több hitelező nagyobb biztosítékot nyújthat, ez előnyt is jelenthet, és persze jelenthet hátrányt is. A kötelem-fajtákat 3 csoportba osztjuk: a “dare”, a “facere” és a “prestare” szolgáltatások szerint. A “dare” szolgáltatás valamely dolog tulajdonának szolgáltatását jelenti, a “facere” minden más tevőlegességet, a “prestare” pedig helytállást vagy tartózkodást. Kombinálódhatnak is ezek Például egy tulajdoni szolgáltatással kapcsolatban lehet “dare”, ha egy civiljogi tulajdon átadásával szolgáltat az illető, de többnyire “facere”, mert elég, hogyha elbirtoklással tulajdonhoz vezető birtokot szolgáltat, és emellett egy bizonyos helytállást is nyújt a minőségi vagy jogi hibákért. Ez a helytállási kötelezettség csak akkor lép be, ha ténylegesen egy ilyen hibáért garanciális vagy szavatossági felelősséget kell vállalni. Egy tulajdoni kötelemben ezek kombinálódhatnak, és a kötelem jellege

fogja meghatározni, hogy melyik és miként érvényesül. Váltakozhat is, átválthat az elsődleges szolgáltatás másodlagossá A formális perrel kapcsolatban volt róla szó, hogyha valakinek igényérvényesítési lehetősége van a formális perben, annak mindig pénz-igény lesz az eredménye. Tehát az elsődlegesen fennálló “facere” kötelem - valamely áru, valamely mű, valamely munka szolgáltatására, valamely megbízás teljesítésére - abban az esetben, ha a teljesítés hibás vagy meghiúsul, akkor a perben “dare” obligatióra, pénztartozásra fog változni, erre fog a bíró ítélni. Magában a kötelemben is, az elsődleges és másodlagos tartozás különbözhet Azt, hogy a perben a végére szinte mindig “dare” obligatióvá alakul az elsődleges kötelem, úgy fejezzük ki, hogy a litis contestatióval felemésztődik az elsődleges kereset, és a helyébe lép a “iudicatum solvi”, az ítélt dolog szolgáltatásának kötelezettsége,

ami azt jelenti, hogy az egyébként az élet sokszínűségében jelentkező különböző igények a perben szimplifikálódnak, egyhangúsodnak, és pénztartozásra változnak. Adódhatnak olyan kötelmek, ahol a tárgy eredetileg nem pontosan meghatározott. Vagy azért, mert helyettesíthető, és akkor minőség és mérték szerint kerül meghatározásra, vagy azért, mert esetleg egy jövőben kialakuló elem vivődik bele, (pl. egy földnek a termése, egy majdan keletkező mű) tehát akkorra realizálódik csak, hogy mi is a tartozás, amikor azt tényleg szol- 9 gáltatni kell. Vagy pedig azért, mert eleve beleveszünk a kötelembe egy bizonyos választási lehetőséget. Ha valaki állattartó, biztosítja magának a takarmány-szükségletet, és azt mondja: “Szállíthatsz nekem takarmánygabonát vagy árpát vagy kukoricát, ilyen és ilyen tömegben és mennyiségben.” Ha ilyen a szolgáltatás, akkor “alternatív” – “vagylagos” –

szolgáltatásról beszélünk. Az adós általában bármelyikkel teljesíthet, és akkor a többit feloldja Lehetett úgy kötni, hogy a választás a szolgáltatásnak megfelelően a hitelezőt illesse, aki így bármelyiket kérheti, de ha valamelyiket egyszer kérte, akkor már nem válthat át a másikra. Léteznek olyan esetek, amikor az eredeti kötés nem vagylagos, de a törvény utóbb ad egy helyettesítési lehetőséget, egy alternativ obligatiót, amit ugyancsak peresíteni lehet. Például az autónyeremény-könyvek: ha valaki nyert egy autót, 30 napig jelentkezhet, kérheti a kocsit, de kérheti helyette az árát is. A hitelezőé az alternatio Ha ez alatt az idő alatt nem kérte, akkor később, ha jelentkezik, az adósra száll át a választás lehetősége, az árát köteles adni, de adhatja helyette a kocsit is. Tehát a választás lehetősége egysíkúvá válik, pénztartozássá, de lehetősége van, hogy helyette a dolgot adja. Az ilyen esetekben

“facultas alternativa”, választási lehetőség illeti meg valamelyik felet, a kötelemben megjelölt főtartozás helyett Végül, ez már az élet természetessége és a kötelmekben megmutatkozó magánautonómia megnyilatkozása, hogy a felek maguk, közös egyetértéssel, a teljesítésig bármikor megegyezhetnek abban, hogy ahelyett, amit eredetileg kikötöttek, a hitelező elfogad mást is. Ahelyett, hogy perlekednek, ahelyett, hogy a bíró változtatná át a kötelezettséget, egyezséget kötnek. Ez a “datio in solutum” esete - mikor valaki a solutio, a kötelezettség feloldása céljából - hiszen a kötelem célja: “animus solvendi”, valamit nyújtani -, úgy ad valamit, hogy a hitelező, noha nem erre szól a követelése, elfogadja azt a kötelem feloldásaként. Lényegében megváltoztatják a felek a kötelem tárgyát a teljesítéskor Amennyiben a kötelem csődbe fut, nem vagy nem megfelelő módon teljesül, akkor a jog eszközével eleve csak

egy bizonyos helyettesítést érhetünk el. Csak a legritkább esetben - ez a pénztartozások esete - lehet egy az egyben behajtani ugyanazt, ami járt. Általában a sokszínű tartozások ilyenkor egysíkúvá tompulnak, és per útján az állam képviselője, a bíró mondja meg, hogy vajon azért, amit nem teljesített az adós, vagy amit e sértéssel elkövetett az adós, mi jár a hitelezőnek. Ez a járandóság két féle szempont szerint áll meg. Az egyik az, hogy a jog a kötelem be nem tartását pönalizálja, bünteti, hátrányos következményekkel sújtja Ez az ősi jogban általában többszöröse volt annak, amit különben az adós tartozott volna teljesíteni, és amiért az adós egész személyes becsületével felelt Ha nem fizette meg az adósságát, infamis lett, és esetleg fejével, vagy testi épségével is felelt, a manus iniectiós végrehajtás körében. Ennek helyére a civiljog fejlődése során általában kompenzációs tételeket

állított, és ezek kivétel nélkül többszörösei voltak a tartozásnak Többszöröst kellett szolgáltatni akkor is, ha valaki belépett az adós helyett és megpróbálta megvédeni. Ez a vindex Dupla vagy semmire ment a fellépése Tehát a korai római jog büntette a nem teljesítést is, a személyen vagy a személy vagyonán, általában többszörössel Nincs egészen kizárva, hogy enyhítésképpen már a XII táblás törvény, főleg fiatalkorúak esetében átvállalt noxalis felelősségnél, az egyszeressel is beérte. Mondván, hogy legalább azt térítse meg az apa, amivel a gyerek tartozna, mivel kárt okozott valakinek. Vitatható az, hogy a XII t törvény ismerte a simplumot, vagy ezt csak a mintegy 100 évvel későbbi lex Aquilia hozta be a dologrongálással kapcsolatban. A stricti iuris obligatióknál, a szigorú kötelezettségeknél az az elvi álláspont, hogy az adós elsősorban a fejével felel, hiszen meg van kötözve. Ezt megpróbálhatja

kiváltani, ha egyezséget köt, de a jog ezzel már nem foglalkozik A XII t t a manus iniectio végrehajtásáról azt mondja, hogy meg lehet kötözni, haza lehet vinni, és 60 napjuk van, hogy egyezkedjenek, vagy keressenek valakit, aki fizet helyette, és utána el lehet számolni. Nyilván sokszor találtak a 60 nap alatt jó megoldást, de a törvény erre nem beszél rá. Aztán később a praetori jog bevezette a mérlegelést, a kompenzációs tételekkel, kétszeres, háromszoros, négyszeres büntetéssel, a törvényszegések esetére. Ez a stricti iuris obligatiók 10 elszámolási rendje marad mindvégig. És a szigorú, pénztartozásokra menő stricti iuris kötelmeknél máig is Hiába megyek oda sírni, hogy én úgy igyekeztem, csak nem sikerült A hitelezőt az érdekli, hogy ő mostanra várta a pénzt, és nincs Ma már nem vághatjuk fel darabokra az adóst és nem adhatjuk el külföldre rabszolgának, de a tartozást ma se csökkentik. Másképp van ez a

kereskedelmi jog körében kötött ügyletek esetében, ott ugyanis a kölcsönös nyereségi érdekkel áll szemben a kölcsönös veszteség lehetősége, az nem stricti iuris kötelem. A másik fajta elhatárolás a közjogból átvett, és a polgári jog által lassan terjesztett “bona fides” szemlélet a jogviszonyokban. Ennek nagy valószínűséggel az első megjelenése - kötelezően, törvényben - a rei vindicatiós per Ahol ugyan a civiljogi jogalapon, de praetori jog szerint a tulajdoni sérelmet perelték. Emlékszünk a dologi jogból, hogy az ún interesse megtérítésére került sor, tehát olyan helyzetbe kellett hozni a felperest, mint akkor lenne, hogyha vele szemben jogosulatlan birtokot nem gyakoroltak volna. A jog bizonyos fokig rosszallóan néz arra a felperesre, aki nem vigyáz kellőképp a dolgára, hogy más emberek birtokba tudnak lépni. Ezért a jóhiszemű birtokost csak a litis contestatiótól kötelezi a megtérítésre, de a rosszhiszemű

birtokost a birtokának kezdetétől, és nem annyira amennyit ő nyert a birtokkal, hanem arra, amit a felperes vesztett. Ezt nevezzük kártérítésnek, vagyis a teljes érdeksérelem megtérítésének. A bonae fidei kötelmek esetében a kártérítés a rendszeres következménye annak, hogy ha valaki nem teljesítette kötelezettségét. Olyan helyzetbe kell hoznia a jogosultat, mint amilyenben akkor lenne, ha a kötelem szerint az adós hibátlanul teljesített volna Ez lehet több is, mint a pönális tartozás, és lehet kevesebb is. A kárkövetkezmények ugyanis két formában keletkezhetnek. A kár maga lehet a dolgon esett értékcsökkenés (pl elhasználódott, megsérült), ekkor az ellenértéket, a különbözetet kell megfizetni. Ez az ún “damnum emergens”, a dologból “kimerített” kár. Másként pedig kárnak minősül a jogban az elmaradt haszon is, az a következmény, hogy valaki azért esett el a haszontól, mert a másik nem viselkedett jogszerűen.

Erre a dologi jogban példa, ha a másik olyasvalamit birtokolt, ami nem jár neki, és ezért az nem tudta birtokolni, akinek járt volna. Ez a kötelmi jogban is lehetséges, mégpedig nagyon áttételesen is. Például: egy gyári berendezést különböző szállítók szállítanak, egy speciális műszert egy speciális szállító, aki a tervezett üzembeállításhoz képest késik egy hónapot. Ezzel már a hiány X forint, és a kár nem csak annyi, hogy a hiányzó alkatrész nincs ott, mert lehet, hogy éppen ettől az egész berendezés nem működhet. A termelésben hiány keletkezik, a megrendelőknek kötbért kell fizetnie, sőt eleshetnek jövöbeni üzletektől “megbízhatatlanság” miatt. Vagy akár ki se lehet próbálni így a berendezést, és elesik ezáltal a garanciális jogok érvényesítésétől. Egy viszonylag kisebb mulasztásnak, a termelési kapcsolódások révén, nagyok lehetnek a következményei És a kárkövetkezmények jogellenes elmaradás

vagy szolgáltatás esetén mindaddig követelhetők, amíg bizonyítható a kapcsolat Nyilván ahogy távolodunk az alapesettől, ez a bizonyíthatóság egyre esetlegesebbé válik Mérlegelés kérdése lehet, elvileg, minden olyan követelés, ami hátrány, és az első jogellenességre visszavetíthető, ha van köztük kapcsolat. Delinqenti imputantur omnia quae sequentur ex delicto. Itt a deliktumot vétkességi alapon számítják Szerződésnél is beszámítható annak, aki jogellesen járt, minden következmény, ami jogellenességével közvetlen kapcsolatban van. Tehát ez a kártérítés akár többszöröse lehet annak, amit a legbőkezűbb bíró is kompenzációs tételként beszámíthat. Voltak és vannak olyan hangok, amelyek az adós ilyen mértékű sújtását túlzásnak vélik. Általánosságban azt lehet mondani, hogy a hitelezőt védő szabályok végsősoron védik az adósokat is. A társadalomnak nem az az érdeke, hogy a hanyag, vagy magukat könnyen

túlvállaló egyedeket védje, hanem hogy az embereket szorgosságra és odafigyelésre kényszerítse. Egy demokratikus rendszerben a két féle jogi beállításnak az az előfeltétele - ha valóban tudják az emberek, hogy mire szavaznak -, hogy a társadalom többsége hanyag, vagy trehány, és akkor saját védelméről fog gondoskodni; vagy pedig a társadalom 11 többsége tisztességes és jogkövető, és akkor ők fognak a maguk védelméről gondoskodni, törvényekben. Noha, legalábbis a kezdeti jog képletei az utóbbira látszanak következtetni Akkor azokat védték, akik betartják a teljesítést, a felelősség terhe mellett. Azt veszik rossz néven, ha ezt valaki nem teszi. Mindenesetre a bonae fidei tartozásoknál, tehát az egész kártérítéssel kapcsolatos rendszerben, a bona fides nem csak rászorítja az adóst, hogy a maga részéről tegyen meg mindent, amit tud, hogy a hitelező bízhasson a teljesítésben, (itt a fides hitelesség merül fel,

mint társadalmi követelmény), hanem szemben a strictum ius-szal, arra is lehetőség van, hogy ha a maga hibáján kívül nem teljesít az adós, ha nem tehet róla, ha nyilvánvaló elháríthatatlan akadályba ütközik teljesítése, akkor ne sújtsuk, adjunk neki kimentési lehetőséget. A római jog nagy eredménye a szerződéses rendszerben, hogy kidolgozta ennek az általános mérlegelési elveit. Ebben a rendszerben a bonae fidei obligatiókért való felelősségi rendszerben, a római jogot több szempont vezette Ma ez a felelősség – Marton Gézának vannak mélyreható és kiváló elemzései, mind a római jog, mind a modern magánjog körében – már egy másodlagos jogviszonyt jelent. Mire, miért kell felelni? Arra kell felelni, hogy miért nem teljesítettél, miért nem jó árut hoztál, miért nem idejében, miért nem rendes áron, miért nem gondosan jártál el a megbízásban, miért nem vigyáztál a gyámolt vagyonára? És így tovább. A

kérdésfeltevés a szerződésből ered, az eredeti jogviszonyból, amelyben valaki vállalta, hogy teljesíteni fog. Ha mégsem teszi, akkor a másik fél a bonae fidei obligatiókban joggal kérdezhet A stricti iuris obligatióknál nem kérdez. Ott csak a következmények számítanak Senkit sem érdekel, hogy miért nem teljesített, ha kellett volna teljesítenie. A bonae fidei obligatiókban kérdezheti, ott a felek egymás felé bona fidesszel tartoznak. A Polgári Törvénykönyvünk szerint a felek “általános tisztességes együttműködésre” vannak kötelezve Tehát lehet kérdezni, hogy miért nem teljesített. És akkor felelni kell Hogy milyen feleletet adhat a maga mentségére az adós, ezt határozza meg a felelősségi rendszer. Az egyik tényezője ennek a felelősségi rendszernek az ún. érdekeltségi rendszer Van olyan adós, aki azért tartozik, mert ő vállalta - ez az ingyenadós. Ígértem valakinek egy ajándékot: “Ha leérettségizel, kapsz egy

aranyórát” Ez is obligatio. Joggal számíthat a teljesítésre De lehet, hogy közben az én helyzetem úgy alakul, hogy nem tudok aranyórát adni, és ő joggal kérdezheti, hogy miért nem. Ha dolózus, rosszhiszemű, vagy a későbbiekben feltűnően hanyag az ingyenes adós, akkor őt is felelősségre vonják Ez a magatartás, hogy ő szándékkal nem csalhat ott sem, ahol nem köteles ígérni, mert nem kap érte semmit, ez a felelősség alapmértéke. A római jog szerint a dolusért való felelősséget előre kizárni nem lehet Nem lehet olyan megállapodást kötni, még akkor sem, ha valaki előre megmondja, hogy “nem tehetek róla, ha rosszhiszemű lennék”, vagy hogy “én csaló vagyok, és át foglak ejteni, ha tudlak”. Ettől még felelni fog Nem lehet ilyen kikötéssel szerződést kötni, a dolust nem lehet kizárni, azért mindenki felel Ez a felelősség minimuma, ami a tisztességes együttélésből adódik. Saját, szándékos

szerződésszegésért, törvénysértésért, rosszhiszeműségért mindenki felelős. Más kérdés, hogy ez elengedhető neki utólag, mert a magánautonómia körébe esik a követelés, de előre nem lehet erre jogot szerezni. A másik oldal, a maximuma a felelősségnek az, ha minden körülmények között felel valaki Voltaképpen ilyen a stricti iuris felelősség, amelynek határa csak az volt, ha nem az adóson múlt a nem-teljesítés (pl. agyonütötték közben) A bonae fidei szerződések felelősségi határa az ún vis maior - az objektíve elháríthatatlan erőszak (földrengés, háború, tűzvész). Ezekért nem felel az adós, hacsak nem ő csinálta. Ez utóbbira példa a fiatalabbik Gracchus esete A feleség családja a háborús pusztítások után visszakövetelte a hozományt. A római jogtudósok úgy döntöttek, hogy Gracchus felelős, mert jogellenes fellépésével generálta a mozgalmat, a felkelést, aminek során felgyújtották a házukat. Nem tudta

volna elhárítani, de okozta Ugyanilyen állásponton van a római jog minden olyan esetben, amikor azért következhetett be az elháríthatatlan erőszak, mert valaki nem teljesített idejében. Nem szolgáltatta idejében, és az12 tán leégett a ház. A késedelmes adós esete ez Ha idejében teljesített volna, nem ég benn a tartozásos dolog, nem lehetetlenült volna a szerződés. Oka a vis maior által bekövetkezett kárnak, mert ha rendes, szerződésszerű magatartást tanúsít, akkor ez nem következik be. A késedelmes adóssal mindig egy kalap alá esik az az adós, aki úgy tartotta magánál a dolgot, hogy törvényt sértett, és így jogellenessége miatt köteles a szogáltatásra. Például ilyen a tolvaj A deliktuálisan kötelezett mindig késedelemben van. E két szélső határon belül - dolus és vis maior - egy háromfokozatú lépcsőt állít fel a római jog a felelősségi rendszerben. Az általános forgalomban az ingyenes adós csak maga

tevőleges hibájáért felel, a dolusért. Aki maga is érdekelt az ügyben, viszontszolgáltatást vár, az a jó családapa (gazda) gondosságát köteles tanúsítani. Tőle a másik fél joggal elvárhatja nemcsak, hogy betartsa a szabályokat, hanem, hogy a társadalom átlagának felső szintjét megüsse. A “bonus et diligens pater familias” egy körültekintő férfiú, aki meggondolja mire vállalkozik, megnézi mit vesz át, beosztja a munkaidejét. Aki ezt a magatartást nem tanúsítja, függetlenül attól, hogy tudja-e vagy nem, felelős a szolgáltatásért, amelyet ellenszolgáltatás fejében vállalt. Ez nem vétkesség, mert a vétkesség egy belső, felróható, személyes hiba Amit az érdekelt adós vállal, azért felelősséggel tartozik A második fokozat a bonus pater familias felelőssége, akinek minden kis hiba, culpa felróható Hogy rendesen járt el a polgár a teljesítés során, akkor tudom ellenőrizni, ha közelebbi kapcsolat van kettőnk

együttműködésében. Például munkavállaló és munkaadó szerződésében ez egy beváltható módszer Mindkettejüknek lehetősége van ellenőrizni a másik kötelezettségének teljesítését. Vannak azonban olyan jogviszonyok, ahol ez a lehetőség nincs meg Például, ha valaki bérel egy autót, a bérbeadó nem megy utána, hogy ellenőrizze, szerződésszerűen jár-e el. Ha pedig valami baj van, az adós azt fogja mondani, hogy ő szabályosan járt el, a kocsi volt ócska. A másiknak nincs bizonyítási lehetősége, kivonták a dolgot az ellenőrzése alól. Ugyanez a helyzet, ha például beadom a ruhámat a tisztítóba, betörnek oda és ellopják. Ha odaadom tehát a dolgomat a másik rendelkezésébe, őrizetébe, akkor ő azt köteles megőrizni Csak olyan kimentési okot ad a római jog, ami nyilvánvalóan kívül esik a hatáskörén. Ilyen a vis maior Az őrzési felelősség, a custodia felelősség az érdekelt adós felelőssége, amely szerint a vis

maiorig terjedő felelősséggel tartozik, tehát viseli az ún. kisebb baleset, objektíve elhárítható baleset kockázatát A fokozatokon belül a klasszikus jog kialakított még egy lépcsőt, a bizalmi jogviszonyokra. Amikor gyámot nevez valaki a gyerekeinek, gondnokot kérnek valakinek, vagy megbíznak valakit, hogy járjon el a másik helyett, nem lehet számonkérni, hogy miért nem gondos, hanem ezt előtte meg kell vizsgálni. A bizalmi jogviszonyoknál ez elvárható Itt a feladatot felvállalóktól – akár érdekelt, akár nem – azt követeli meg a római jog, hogy a saját mértéke szerinti gondosságot tanúsítsa a másik ügyében is Ez a “culpa in concreto” vagy “diligentia quam suis rebus”. Diligentia az igyekezet, amivel eljárok a megbízás teljesítésében, és culpa a hiba, amit elvileg a diligentiával kiküszöbölhettem volna. Konkrét a culpa akkor, ha a magam mértéke szerint is hiba, “culpa levis” (általános) akkor, ha társadalmi

mérték szerint az. Kivételek kevesen vannak, általában történeti hagyományokon alapulnak. Például a precarista csak dolusért felel (néha érdekelt), mert az ősi jogban nem volt culpa-rendszer. A szerződések biztosítékának kérdéséről. A római jog a kezdeti időben a személyes biztosítékok elve alapján állt A kezesség személyes háttérfelelősség vállalása volt, amit aztán a későbbiekben vagyoni háttérfelelősség vált fel Kevésbé gyakori volt és lassabban alakult ki a római jogban, bár a ius publicumban már létezett az egész vagyonnal, vagy egyes vagyontárgyakkal való felelősség. A legis actio per pignoris capionem-ről sajnos nem tudunk eleget, később azonban létezett a zálognak három fajtája is. A korai jogban tulajdonba adták a zálogtárgyat, egy hűségkötelezettség kíséretében Aztán birtokba adták a zálogtárgyat azért, hogy a 13 hitelezőnek legyen kielégítési alapja. Harmadik formája a jelzálog: egy

vagyonra dologi hatályú követelés nyílik akkor, ha az adós nem teljesített Ilyet lehet létesíteni pl kiskorú gyámolt javára a gyám vagyonán. Lényege ennek, hogy a biztosítékul szolgáló vagyonra dologi követelés nyílik, tehát a vagyon tulajdonosának változása nem érinti a jelzálogot 14