Gazdasági Ismeretek | Gazdaságtörténet » Drábik János - Újabb információk a kaukázusi konfliktusról

Drábik János Újabb információk a kaukázusi konfliktusról Grúziából akart Izrael csapást mérni Teheránra? Ian Brockwell az American Chronicle című on-line magazin kommentátora számol be arról, hogy az Egyesült Államok azért érdekelt Grúziában, mert határos Oroszországgal, másrészt ezen az országon halad keresztül az a kőolajvezeték, amely izraeli kikötőkbe juttathatja a Kaszpi-medence kőolaját. A harmadik, a legfontosabb szempont azonban az, hogy ez az az ország, ahonnan Izrael támadást indíthat Irán ellen. Az American Chronicle vezércikkírója úgy véli, hogy az Irán elleni támadás egyik célja az ott található energiahordozók feletti ellenőrzés megszerzése. Izrael már hosszabb ideje Grúzia egyik fő fegyverszállítója, és jelentős számú izraeli katonai szakértő is tevékenykedik az országban. Grúzia földrajzilag közelebb van Iránhoz, mint Izrael, és ezért egy grúz területről kiinduló támadás esetén

elkerülhető lenne a támadó gépek üzemanyag-feltöltése a levegőben vagy egy földi támaszponton. Brockwell kiemeli, hogy az orosz válasz a Grúzia által Dél-Oszétia elleni támadásra, felborította az izraeli és az amerikai terveket, mert számos modernizált grúziai katonai támaszpont használhatatlanná vált. Brockwell arra is rámutatott, hogy több amerikai politikushoz hasonlóan, Grúziában is vannak izraeli állampolgársággal rendelkező személyek felelős kormányposztokon. Ők azok, akik erőteljesen szorgalmazzák az Irán elleni támadást. Brockwell hírforrásként Brian Harring-re is hivatkozik, aki azt állítja magáról, hogy ’amerikai belföldi hírszerző riporter’ (American Domestic Intelligence Riporter). Mielőtt ismertetjük Harring jelentését, elmondjuk, hogy személyével kapcsolatban viták folynak, s ezért erőfeszítéseket tettünk a beazonosítására. Úgy gondoljuk, hogy az amerikai belpolitikai élet egyik jól tájékozott,

megfelelő információs hálózattal rendelkező, beavatott személyéről van szó, aki forrásainak a biztonsága érdekében álnevet használ. Az a tény viszont, hogy hitelessége alátámasztására a http://gentooexperimental.org/~ferringb/long term saving/lifted name/crackerlibelhtm címen közreadta az Interneten azoknak Irakban és Afganisztánban elesett amerikaiak adatait, akiknek a nevét eddig elhallgatták a nyilvánosság elől. Ha ezek az adatok pontosak, akkor nemcsak létezik ez a jól tájékozott bennfentes, de forrásai megbízhatóak is: ennyiben szavahihetőnek kell tekintenünk. Nos, Brian Harring állítja azt, hogy Izrael Grúzia területéről kívánt támadást intézni Irán ellen. ATBRnews.org weboldalon közzétett írásában hivatkozik Anatolij Nogovicin vezérezredesre, az orosz tábornoki kar helyettes elnökére, aki szerint az izraeli hadsereg speciális erői, az izraeli légierő kötelékébe tartozó személyek, valamint a Moszad, és más

izraeli szervezetek is aktív tevékenységet folytattak Grúziában. Ezek a személyek szorosan együttműködtek az amerikai szakértőkkel a grúz fegyveres erő felszerelésében és kiképzésében, valamint egy Teherán elleni izraeli támadás előkészítésében. ’Egyidejűleg Izrael előkészítette támadó gépeinek Grúziába történő átszállítását a DélGrúziában lévő, és izraeli ellenőrzés alatt álló légitámaszpontokra, és ellátta őket a Teherán elleni támadáshoz szükséges fegyverekkel és berendezésekkel.’ ’ idézi Harring az orosz tábornokot. Az amerikai hírszerző riporter szerint Izrael választása azért esett Grúziára, mert a távolság Tel Aviv és Teherán között - egy utat számolva - 1600 km, vagyis oda-vissza 3200 km. Ezzel szemben Dél-Gúrziából Teherán 1149 km-re van. Az eltávolítható üzemanyagtartályok a repülési távolságot 1000, illetve 1200 kilométerrel meghosszabbíthatják. Harring részletesen

beszámol arról, hogy az izraeli légierő az (IAF) F-161 Sufa, valamint az F-161 típusú harci gépeit akarta bevetni. Ez utóbbiak fel vannak szerelve az AMRAAM levegő-levegő rakétával, és az AIM-120 közép-hatótávolságú levegő-levegő rakétával. Az izraeli légitámadás első hulláma az iráni kormányzati épületeket érte volna, ahol az iráni állami vezetés legfelső szintjéhez tartozók dolgoznak, valamint ugyanezen személyeknek a lakásait, továbbá a beazonosított laboratóriumokat, ahol a nukleáris kísérletek folynak. Egy második támadás az iráni olajkutakra mért volna csapást, továbbá az olajvezetékekre, valamint a Perzsa-öböl menti olajkikötőkre. Amikor a kettős-csapás véget ért, akkor a harci gépek Izrael irányába tértek volna vissza. Ezek üzemanyag-feltöltésére a levegőben került volna sor, amerikai tartálygépek segítségével. Brian Harring szerint Bush elnöknek tudnia kellett az Izrael által tervezett,

Teherán elleni támadásról. Ezt bizonyítja egy 2006 július 4-én Washingtonban aláírt izraeli-amerikai kormányközi megállapodás, amely tartalmazza az elnök aláírását. Ennek a szigorúan titkos megállapodásnak az volt a lényege, hogy az izraeli kormány korlátozástól mentes szabad kezet kap, hogy amerikai felügyelet alatt álló, közelebbről nem meghatározott grúziai repülőterekre áttelepítsen bevethető bombázókat, amelyek déli irányban - Ankara titkos hozzájárulásával török területen áthaladva - csapást tudnak mérni Teheránra. Azt nem vették számításba, hogy ezekkel a támadásokkal meg lehet teljesen semmisíteni az iráni katonai és kutatási célpontokat, de a meglepetésszerű támadás párosulva nagy anyagi kárral komoly figyelmeztetésül szolgálhat Irán számára, hogy ne fenyegesse Izraelt. A grúziai támaszpontok használata Amerika beleegyezésével és közreműködésével, sokkal elérhetőbbé tesz egy ilyen

vállalkozást, mint ha izraeli támaszpontokról kell felszállni a gépeknek, amelyek regionális diplomáciai következményekkel járhatnak. A tervezést megkönnyítette, hogy Izrael érdekeit az izraeli állampolgársággal is rendelkező David Kezerasvili,hadügyminiszter és Temur Jakobasvili, integrációs miniszter képviselte a grúz kormányban. De Vladimer Gurgenidze kormányfő is meghitt kapcsolatot ápol Izraellel. Erről a Jerusalem Post 2008 augusztus 13-i száma ad hírt Eszerint Gurgenidze arra kérte Izrael egyik legtekintélyesebb rabbiját, Aharon Leib Steinmant, hogy személyesen áldja meg őt. Steinman bensőséges hangú levelet is írt Gurgenidzének, amit a grúz kormányfő jelenleg is hivatali szobájának falán őriz. Az amerikai és az izraeli katonai tanácsadók és kiképzők az elsöprő orosz támadás következtében gyors visszavonulásra kényszerültek. Emiatt az oroszok nagy mennyiségű amerikai fegyverzethez, technikai

jelzőberendezésekhez, pilótanélküli robot-repülőgépekhez és több teherautónyi titkos dokumentációhoz jutottak. Brian Harring-nek a TBRnews.org-on olvasható írása szerint Putyinnak tudomása volt arról, hogy Grúzia támadásra készül Dél-Oszétia ellen. Valószínűsíthető, hogy a CIA Oroszország ügyeivel foglalkozó részlegétől is érkezhettek kényes információkat tartalmazó bizalmas anyagok Moszkvába. Harring azt is állítja: biztos tudomása van arról, hogy az izraeli hadsereg egy tagja szigorúan titkos dokumentumot juttatott el az orosz katonai hírszerzéshez, a GRU-hoz. Az orosz támadást követően, miután a grúz hadsereg szétesve megfutamodott, az orosz felderítő műholdak észleltek egy amerikai Hummer-tipusú kis-teherautókból álló konvojt, amely az országúton a grúziai Poti kikötője felé tartott. Ezt a kikötőt az orosz csapatok az ellenőrzésük tartották. A konvoj, amely tele volt a különleges grúz egységekhez

tartozó katonákkal, fogságba esett. A járművek meg voltak rakva plasztik robbanóanyaggal, hangtompítós lőfegyverekkel, és az orosz hírszerzés meglepetésére szigorúan titkos, műholdtechnológiára vonatkozó NATO-dokumentumok egész garmadájával. Három arab kinézésű személy is volt a grúziaiak között. Az orosz katonai hírszerzés emberei megbilincselték, majd bekötött szemmel elszállították őket kihallgatásra. Amikor az egyik kihallgatást irányító tiszt megkezdte a zsákmányolt iratok átnézését, azonnal továbbította őket helikopteren a magasabb szintű parancsnokságra. Az amerikai járműveket vezető grúzok szemmel láthatóan nagy igyekezettel menekítették a konvojt, de nem tudták, hogy mi van a járműveken. Brian Harring szerint az amerikai és az izraeli forrásokból származó, szigorúan bizalmas korábbi információkat Moszkvában értékelték ki. Így Putyin kellő időben jutott megfelelő alkalomhoz, hogy lesújtson

grúziai ellenfeleire, és döntő csapást mérjen hadseregükre, megszerezve a Grúziában tárolt amerikai katonai felszerelések jelentős részét úgy, hogy mind az amerikaiakat, mind az izraelieket megalázó körülmények között kényszeríthette távozásra a kaukázusi országból. Az orosz egységek ellenőrzésük alá vonták az életbevágó transz-kaukázusi kőolajvezeték egy részét, megszilárdították az elszakadni óhajtó tartományok ’ Dél-Oszétia és Abházia biztonsági helyzetét, és nyomatékosan meghúzták a vonalakat. Az amerikai sajtó természetesen arról számolt be, hogy mennyire meglepetésszerűen érte mindez az amerikai kiképzőket és tanácsadókat, elhallgatva, hogy a több mint kétezer aktív amerikai tisztnek tudnia kellett mire készül a grúz hadsereg, hiszen mindennapos tevékenységük szorosan összekapcsolta őket ennek a hadseregnek szinte minden részlegével. Brian Harring (http://tbrnews.org/Archives/a2869htm címen

elérhető) 2008 augusztus 24i írásában olvasható, hogy Alexander Lomaia, a grúz biztonsági tanács főnöke szerint az orosz erők még mindig fogva tartanak 12-t abból a 22 grúz katonából, akiket az előző héten Potiban őrizetbevettek. Köztük volt két arabnak öltözött jemeni zsidó Ezek egyikén az orosz katonai hírszerzés kihallgatói találtak egy csomag bizalmas jelentést, amely plasztikba csomagolva az elfogott ember hátára volt ragasztva. Ez a csomag szigorúan bizalmas titkos dokumentumokat tartalmazott arról, hogy a Marneuli légitámaszpontra, 20 km-re Tbiliszitől, izraeli bombázókat telepítenek. Ezeknek kellett volna légitámadást végrehajtaniuk Irán fővárosa, Teherán ellen. A hat bombázóból három Teheránt, három pedig a kőolajberendezéseket támadta volna Az elfogott izraeli dokumentumok héber nyelven íródtak, s amikor az orosz katonai hírszerzés lefordította őket, kiderült, hogy az egyik bevetés célja valóban

különböző iráni olajberendezések elleni támadás volt. A második bevetés során tervbevették biológiai bombák ledobását Teheránra. Ezeket a bombákat úgy tervezték, hogy meghatározott magasságban felrobbanjanak. Ezekben a bombákban fegyver-fokozatú anthrax van Az anthraxot Tbilisziben, az amerikai diplomáciai képviselet hivatalában - különlegesen lezárt dobozban tartják, és oda a Marylandban lévő Detrick támaszpontról érkezett. Ezt a küldeményt maga az elnök engedélyezte. A Harring által is bizarrnak nevezett történet további fordulata, hogy egy az Egyesült Államokban gyártott harci gép, amely izraeli felségjelzést visel, át lett volna festve amerikai felségjelzésre, de oly módon, hogy ezt könnyen el lehessen távolítani, amikor az visszatért a bevetésről Grúziába. Amikor az oroszok minderről tudomást szereztek, azonnal értesítették a teheráni követségüket, és az elfogott jemeni izraelit újabb ’intenzív

kihallgatásnak’ vetették alá. Ez természetesen kínzást jelent Lehet, hogy az illető ebbe belehal, de hírek szerint máris fontos, további információt közölt a közös izraeli, amerikai tevékenységről. Harring szerint az amerikaiak minden valószínűség szerint nem voltak tudatában annak, hogy készülőben van egy izraeli ’false flag opertaion’, vagyis hamis zászló alatt végrehajtott akció az egész művelet részeként. Ha ez a BW-vel (biological weapon ’ biológiai fegyver) végrehajtott támadás sikeresnek bizonyul, akkor felmerül a kérdés: az amerikai katonai parancsnokság valaha is megvitatta volna-e annak bármely vonatkozását? Ha a megtévesztő módon amerikainak látszódó, izraeli gép tévesen amerikainak lett volna beazonosítva, akkor természetesen a ’hamis iráni vádak’ legerőteljesebb visszautasítására került volna sor, és a szolgálatkész amerikai tömegtájékoztatás - szokásos módon a szőnyeg alá söpörve -

elhallgatta volna az esetet. Ez a tervezett ’false flag operation’ emlékeztet 1967 június 8-ra, amikor Izrael repülőkkel és torpedókkal támadott a USS-Liberty nevű ’műszaki-kutató hajóra’ (technical research ship), amely megfigyelte az izraeli-egyiptomi konfliktust, és lehallgató tevékenységet végzett a háborús zóna közelében az 1967. június 5-től 11-ig tartó ’Hat napos háború’-ban. Az izraeliek természetesen ’nem szándékosan’, ’tévedésből’ támadtak legfőbb szövetségesük hajójára, amely nemzetközi vizeken tartózkodott. Ennek a ’vigyázatlanságból’, ’tévedésből’ bekövetkezett incidensnek, amely 40 percen át tartott, 34 amerikai katona esett áldozatául és 170 pedig megsebesült. Célja az volt, hogy a hajó elsüllyesztéséért Egyiptomot tegyék felelőssé, s így vonják be Amerikát a háborúba Izrael oldalán. 2008. augusztus 4-én Mike Mullen, tengernagy az amerikai vezérkari főnökök egyesített tanácsának az

elnöke, óvta Izraelt attól, hogy egy ’USS Liberty Part II’ akciót szervezzen, s így provokálja ki az amerikaiak által irányított háborút Irán ellen. Mullen tengernagy hangsúlyozta: ez alkalommal fontos, hogy a történelem ne ismételje önmagát, félreérthetetlenül arra célozva, hogy Izrael ne manőverezze bele az Egyesült Államokat egy Irán elleni háborúba. (Az erre vonatkozó információ elérhető a http://www.informationclearinghouseinfo/article20427htm internetes címen) 2008. augusztus 2-án Ray McGovern, amerikai katonai hírszerző és CIA elemző, a USSLiberty Radio-ban adott interjújában elmondta: véleménye szerint Izrael egy az 1967-es Liberty incidenshez hasonló forgatókönyvet tervez. ’Nyilvánvalóan nagyobb dologról van szó. A játék neve ’lefejezni Irán nukleáris programját’ akár atomfegyver a célja, akár nem.’, mondta McGovern A Jerusalem Post 2008. szeptember 1-jén hírt adott arról, hogy az AIVD, a Holland Hírszerző

Szolgálat, leállított egy szabotázs akciót, amelynek célja Irán hadiiparának a gyöngítése. Az AIVD azért döntött így, mert helyzetelemzése szerint hamarosan várható egy amerikai támadás az iráni nukleáris program ellen. A Jerusalem Post ezt a hírt a De Telegraaf című holland lap 2008. augusztus 29-i tudósításából vette át A tudósítás szerint a tervbe vett légi támadásra Irán ellen pilóta nélküli repülőgépekkel heteken belül sorkerül. A Jerusalem Post nem tudta megerősíteni a holland lap jelentését, idézte viszont Masoud Jazayeri tábornokot, az iráni tábornoki kar helyettes főnökét, aki szerint egy Irán elleni Izraeli támadás újabb világháború kezdetét jelenti. A Ma ariv, izraeli lap ugyancsak 2008. augusztus 29-én számolt be arról, hogy Izrael stratégiai döntést hozott, amely szerint nem engedi meg, hogy Irán nukleáris fegyverzethez jusson, és nem habozik megtenni minden szükséges intézkedést, hogy

megakadályozza Teheránt nukleáris céljai elérésében. Akár sikerül, az Egyesült Államoknak és a nyugati országoknak diplomáciai szankciókkal megakadályozni az Iszlám Köztársaság nukleáris ambícióit, akár döntöttek-e már amerikai részről egy Iránra mérendő csapásról vagy se, Jeruzsálem hozzáfogott saját független katonai akciójának az előkészítéséhez. Az Oroszországot tervszerűen körülkerítő Egyesült Államok, amely ténylegesen a vazallusává tette Grúziát, amikor saját emberét tette forradalomnak nevezett államcsínnyel ennek az országnak az élére. Washington kezdeményezésére 2008 augusztus 28-án rendkívüli tanácskozásra ültek össze a NATO külügyminiszterei. A résztvevő 26 állam külügyminiszterei azonban nem tudtak megállapodni milyen büntető intézkedéseket hozzanak Moszkvával szemben. A NATO óvatosan csak arról döntött, hogy létrehoz egy NATO-Grúz Tanácsot a szervezet és a kaukázusi ország

közti kapcsolat erősítésére. Ez a megoldás messze van attól a grúziai célkitűzéstől, hogy az ország mielőbb a NATO teljes-jogú tagja lehessen. A tanácskozás bizonyos fokig lehűtötte azokat a kelet-európai NATO tagállamokat (balti országok, Lengyel- és Csehország), amelyek erőteljesebb intézkedéseket szorgalmaztak. A résztvevők közül többen is hangoztatták, hogy el akarják kerülni a katonai összeütközést Oroszországgal Grúzia miatt. Ez volt az oka annak is, hogy nem támogatták a Bush kormányzat arra irányuló erőfeszítéseit, hogy Grúziát és Ukrajnát minél előbb teljes-jogú tagként bevonják a NATO-ba. A NATO közlemény szerint továbbra is érvényben van az az ígéret, hogy 2008 decemberében megkezdődnek Grúzia NATO-tagságáról a tárgyalások, de diplomáciai szakértők nagyon csekélynek tartják Grúzia esélyeit. Joggal jelenthette ki Dmitrij Rogozin, Oroszország NATO-hoz akkreditált képviselője, hogy ’Egeret

vajúdtak a hegyek’. 2008. szeptember 1-jén az Európai Unió is rendkívüli csúcstalálkozót tartott Ezt Nicholas Sarkozy francia elnök azért hívta össze, hogy bejelentse: Kész ismét Moszkvába utazni, hogy segítsen az orosz-grúz konfliktus megoldásában. Francois Fillon, francia kormányfő szerint Európa egységes üzenettel tudná a legnagyobb erőt felmutatni, de Párizs továbbra is ellenez minden Moszkva elleni szankciót. Ezt az álláspontot az is erősíti, hogy az amerikaiak által a konfliktus eleje óta követett kemény irányvonal hatástalan maradt. Fillon arra is rámutatott, hogy Oroszország nagyhatalom, amellyel számolni kell, és amelyet bizonyos értelemben megaláztak az elmúlt 20 évben. Mostani ébredése talán kissé brutális, de az EU-ra marad az a feladat, hogy a Nyugat megtalálja vele a párbeszéd módját. A brüsszeli tanácskozáson a békülékenyebb francianémet-olasz álláspont került fölénybe a harciasabb brit, baltikumi és

lengyel vonallal szemben. Az EU-ban meghatározó három ország (francia, német és az olasz) erősen függ az orosz olaj- és gázexporttól. Ezért nem engedik, hogy az új tagok történelmi sérelmeik és sebezhetőségük miatt kemény szankciókat kényszerítsenek ki Moszkvával szemben. Az EU soros elnökségét ellátó Franciaország kizárta a büntetőintézkedéseket. Az egyetlen kézzel fogható megállapodás az volt, hogy elhalasztják az új európai-orosz stratégiai partnerségi egyezményről a már folyamatban lévő tárgyalásokat. Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter hangoztatta: kormánya pro-aktív külpolitikát folytat, és sürgette a Grúzia elleni fegyverembargó bevezetését, legalábbis amíg Szaakasvili marad az elnök. Lavrov hozzátette: Oroszország új normát állított fel nemzeti érdekei védelmére, és az Egyesült Államoknak meg kell tanulnia ezzel együtt élnie. Vlagyimir Putyin, miniszterelnök egyidejűleg szükségesnek tartotta,

hogy megnyugtassa a Nyugatot. Kijelentette: Oroszország nem akarja zsarolni Európát az olajjal és a gázzal, továbbra is megbízható partner kíván maradni, és nem célja visszaszerezni a szovjet időkben Ukrajnához csatolt Krím-félszigetet sem. A dél-oszét konfliktusról csak annyit mondott, hogy az orosz kormánynak nem volt más választása, mint megvédelmezni saját állampolgárait. Megoldás: a nagyhatalmi egyensúly helyreállítása Az unipoláris világ, amelyben egyetlen hyper-szuper hatalom (amely mögött a Pénzimpérium áll) ellensúly nélkül, a kénye kedve szerint tudja érvényesíteni saját - gyakran nyíltan önző - érdekeit, valójában hatalmas veszélyeket hordoz. Ezért az egyensúly legalább részleges helyreállítása az emberiség egészének a közös érdeke. Oroszország Iránnal szövetségre lépve hatékony ellensúlyt képezhetne, állítja az USG Open Source Center (United States Government, Egyesült Államok Kormányának

Nyílt Információsforrás központja) által közzétett egyik írás. Ezt a javaslatot az Iráni Tanulmányok Orosz Kutatási Központjának az igazgatója, Radzsab Szafarov fejtette ki aVremja Novosztyi által közreadott ’Irán ütőkártyája. Oroszország átveheti a Perzsa-öböl ellenőrzését’ című tanulmányában. Dél-Oszétia és Abházia függetlenségének az elismerése Oroszország részéről megfelelő időben tett lépés. Így lehet mindkettőt megvédeni az új grúziai támadástól Amerika terve, hogy felgyorsítja Grúzia és Ukrajna beléptetését a NATO katonai-politikai tömbjébe, Oroszország számára továbbra is riasztónak számít. A Kremlnek azonban számos lehetősége van arra, hogy kiegyensúlyozott ellenlépéseket tegyen válaszul Washington és a NATO barátságtalan törekvéseire. Oroszország elsősorban azokra az államokra támaszkodhat, amelyek ellenzik az Egyesült Államok és szövetségesei terjeszkedését. Ezen a helyzeten

csak közös erőfeszítésekkel lehet változtatni, olyan helyzet megteremtésével, amely csökkenti a hidegháború átalakulását lokális és globális konfliktusokká. Moszkva erősítheti katonai és műszaki kapcsolatait Szíriával, felújíthatja katonai jelenlétét Kubában. A leghatékonyabb lépés azonban az lenne, ha Oroszország felülvizsgálná Iránnal kapcsolatos politikáját. Olyan stratégiai szövetség létesítéséről lenne szó, amely a jelenlegi világ teljes geopolitikai helyzetét megváltoztatná. Szafarov szerint reális elképzelés két katonai támaszpont létesítése Irán stratégiai térségeiben. Az egyik északon lenne Irán keletazerbajdzsáni tartományában, a másik pedig délen, a Perzsa-öbölben fekvő Qeshm szigetén Kelet-Azerbajdzsánból Oroszország ellenőrizni tudná az Azerbajdzsánban, Grúziában és Törökországban zajló katonai tevékenységet, és ezeket az információit megosztaná Iránnal. A Qeshm szigetén lévő

katonai támaszpont pedig lehetővé tenné Oroszország számára, hogy szemmel tartsa az Egyesült Államok és a NATO tevékenységét a Perzsa-öböl egész térségében, így azt is, hogy mi történi Irakban és a többi arab államban. Nyomon követhetné, hogy a Hormuzi-szorosban mely hajók, honnan hová tartanak, és milyen rakománnyal lépnek ki a nyílt vizekre és térnek onnan vissza. Oroszország először kerülne olyan helyzetbe, hogy megállíthasson gyanús hajókat, megvizsgálja rakományukat. Az amerikaiak már évtizedek óta teszik ezt ebben a térségben. Moszkva cserébe ezért az iráni katonai támaszpontokért segítséget nyújthat Teheránnak légvédelme modernizálásában, és rakétavédelmi rendszere létrehozásában. A teheráni vezetés szoros figyelemmel követte a grúz kormánynak azt a titkos döntését, hogy Amerikának és Izraelnek tetszés szerinti lehetőséget nyújt grúz területek használatára, és olyan katonai bázisok

átengedésére, amelyekről rakéta és bombatámadást lehet indítani iráni létesítmények ellen. Törökország nemcsak a NATO-nak a tagja, de Irán erős gazdasági riválisa is a térségben. Azerbajdzsán fokozatosan a Nyugat kulcsfontosságú partnerévé vált a Kaszpi-térség energiahordozóinak a világpiacra juttatásában. A Kaszpi-tenger azerbajdzsáni szektorának a kiterjedése kétséges, mert eddig nem került sor megállapodásra a Kaszpi-tenger kiaknázható területeinek a felosztásáról Irán és Azerbajdzsán, valamint a többi érintett között. Ez a tény is további konfliktusok okozója lehet. Szafarov szerint Oroszország és Irán felgyorsíthatja egy olyan földgáztermelő nemzetközi kartellnek a létrehozását, amelyet már Gas-OPEC -nek becéznek. A földgáztartalék vonatkozásában világméretekben Oroszország az első és Irán a második. Ez a két ország a világ-tartalék több mint 60%-át birtokolja. Ez olyan gazdasági súlyt

jelent, ami egymagában is barátságosabb magatartásra kényszerítheti a világ többi országát. Oroszország szoros együttműködést építhet ki Iránnal más területeken is, beleértve a nukleáris technológiát. Oroszország dollár-milliárdokat kereshet az iráni nukleáris erőművek felépítésével. Teherán természetesen politikai támogatást is kaphatna Oroszországtól saját atomenergia szektorának a kiépítéséhez. Mindez felgyorsíthatja Irán teljesjogú tagként való felvételét a már működő Sangháji Együttműködési Szervezetbe (Shanghai Cooperation Organization, SCO), amelyben Teheránnak jelenleg csak megfigyelői státusza van. Ebben az esetben Irán olyan szervezet védernyője alá kerülne, amelyben a vezetőszerepet Oroszország és Kína tölti be. Szafarov elgondolásaihoz a magunk részéről azt fűzzük hozzá, hogy egy ily módon kialakuló orosz-iráni-kínai tengely már megfelelő ellensúlya lehetne annak a hiper-szuper

nagyhatalomnak, amely az elmúlt két évtized tanúsága szerint nem volt képes önkorlátozást gyakorolva betartani az általa is létrehozott nemzetközi rendszer szabályait. A kaukázusi konfliktus további tanúsága, hogy két féligazság ’ egyrészt, hogy ’a Kreml javíthatatlan és maradt az, ami 1956-ban és 1968-ban volt’, másrészt az, hogy ’ez az Oroszország már nem az az Oroszország’ ’ egymást kiegészítve közelíti meg az igazságot. Oroszország elhamarkodott elitélése és a Nyugatnak szervilisen hízelgő egyoldalú állásfoglalás helyett bölcsebb, ha legalább megkíséreljük a történteket a nemzetközi viszonyok egésze szempontjából elemezni. Az emberiség fennmaradását szolgáló globális biztonság egyik előfeltétele a felbillent egyensúly helyreállítása a nemzetközi erőviszonyokban. Ebbe az irányba haladva kellene közös erőfeszítéssel keresni a kibontakozást