Politika, Politológia | Felsőoktatás » Politikai Filozófia tételek, 2002

1. témakör A politikai filozófia fogalma, tárgya és kutatási területe. Politikai filozófiák az antik és kora középkori gondolkodásban. A filozófia a világról szerzett ismeretek legáltalánosabb része, tárgya az egész világ. A filozófia a szaktudományok által feltárt törvényszerűségek általánosságait vizsgálja. A politikai filozófia az államra, politikára, jogra vonatkozó általános összefüggéseket kutatja. Azokra a kérdésekre keres választ, amelyeket a modernizációs változások, ill. ezek gazdaságra és politikai életre való kihatásai jelentenek Középpontjában az emberi civilizáció által teremtett, eltérő fejlettségű, berendezkedésű társadalmak viszony- és összefüggés-rendszere áll. A politikai gondolkodás kezdetei az ókori indiai és kínai gondolkodástörténetben találhatóak meg. Kung Fu-ce ( Konfucius, i e 551-479, alsó rétegből származott, de írástudása miatt magas méltósághoz jutott, az

arisztokráciával történt konfliktusai után bejárta Kínát ) tanai egy időben ( a kulturális forradalom idején ) kínai államvallássá is váltak. A konfucianizmus lényege a központosított patriarchális állam, a hagyományok és a társadalmi hierarchia tisztelete „ A mester mondotta : Törekedj mindig a helyes útra ( tao ), szilárdan ragaszkodj az erényhez ( tö ), igazodj mindig az emberség elvéhez ( zsen ), szórakozásodat pedig keresd a művészetekben ( ji ). ″ Az antikvitás a nyugati civilizáció bölcsője, szinte minden gondolkodónál az antik demokrácia a kiindulópont. Az i e VI századtól kezdődő élénk politikai élet középpontjában a kormányzás módja ( demokratikus, arisztokratikus ), az igazságosság, az emberi erények és korlátok, az emberi természet és annak megváltoztathatósága, irányíthatósága állt. Az i e V században a szofisták kezdeményezik a viták rendszeressé tételét. Néptanítóként léptek fel,

szónoklásra, a politikai életben való részvételre tanították a polgárokat. Az antikvitás világa : a görögök poliszokban élnek, ahol a polgárok nem dolgoznak, a közösségi földekből parcellával rendelkeznek és gyakorolják jogaikat, a metoikoszoknak, a városállamokon kívül lakóknak nincsenek jogaik. A rabszolga, a beszélő szerszám pedig dolgozik. A filozófusok a társadalmi igazságosságot keresik. Három tevékenység, három pillér jellemzi a görögöket, a teória ( tudomány ), a tekné ( mesterségek ) és a poézis ( költészet, művészet ). A görögök politeisták, minden városállamnak más-más istene van, s ezek az istenek benépesítik a görög ember világát ( mintha ott élnének közöttük, nem fizikailag, hanem tulajdonságaikban ). Jellemző az idealizmus ( a világ lényege ) és a materializmus ( a világ anyagból épül fel ) ellentéte A görögöktől származik a materializmus, mely szerint a világ anyagból épül fel,

mindent kisebb alkotórészekre kell bontani ( atom ). Módszereik a dialektika, a vitatkozás művészete ( keletkezés, pusztulás, mozgás alapján figyel ), és a metafizikus módszer ( szétdarabol és megfigyel ). Szókratész ( i. e 466-399 ) soha nem írt le egyetlen sort sem, tanait javarészt tanítványától, Platóntól ismerjük. Szokása volt nyilvános beszélgetések provokálása ( pl. utcán, agórán ) Igénytelenül élt, a tanításért nem fogadott el pénzt. Meg volt győződve arról, hogy az erény tanítható, az erkölcs azonos a tudással. A demokrácia virágkorában élt, tisztelte a törvényeket, de sokat bírálta a demokráciát. Őrültségnek tartotta, hogy a tisztségeket sorshúzás útján töltik be, igazságosabbnak tartotta volna, ha olyanok töltik be, akik ehhez megfelelő tudással rendelkeznek. Az etika és a politika kapcsolatát fontosnak tartotta A vallási tradíciókkal ellentmondó nézeteket vallott a lélekről és az

istenről. Ateizmus miatt halálra ítélték, méregpoharat itattak meg vele, s bár elengedték volna, ő nem élt vele, önként kiitta a méreg-poharat. Híres Szókratész védőbeszéde, amelyet Platón írt le. Platón ( i. e 427-347 ) az a görög filozófus, akit sokan az európai gondolkodás megteremtőjeként tartanak számon. Drámaírónak indult, de csatlakozott Szókratészhez, s az agórán nyilvánosan elégette drámáit. Előkelő családból származott, de abban a korban ( peloponnészoszi háború kora, a poliszok válságkorszaka ) élt, amelyben a zsarnokok és szélsőséges demokráciák váltogatták egymást. Eszméit párbeszédek formájában fejtette ki, főszereplővé Szókratészt téve. A pitagoreusok ( lélekvándorlásban hívők ) nagy hatással voltak gondolkodására Minden változik, minden mozog, keletkezik és elpusztul, de mégis van állandóság. Szerinte a dolgok lényegből ( ideák, a dolog képe ) és megjelenésből (

visszaemlékezés az ideákra )állnak. Munkássága három fő időszakkal jellemezhető Az első időszak az Állam ( Politeia ) című művében kifejtett gondolataival jellemezhető. Az államnak igazságosnak és a munkamegosztásra törekedőnek kell lennie. A kasztrendszer dönti el, ki hová kerül majd a társadalomban, ezt igazságtalannak tartja. Államutópiájában három etikai alapkategóriát különböztet meg, úgymint bátorság ( erő ), bölcsesség és mértékletesség. A bölcsek a filozófusok, az erősek a katonák, a többiek, a mértékletesek pedig dolgoznak A családot és a magántulajdont megszüntetné az államférfiak és a katonák körében ( ne osszák meg őket az érdekellentétek ). A termelőkkel nem foglalkozik, szerinte ők éljenek csak úgy, mint eddig. Szinte minden területet megreformálna, a művészeteket cenzúrázná, a szaporodást szabályozná, a „közös” nőket és a gyermekeket a férfiaktól elkülönítené, a vezetőkre

bízná a párok összerendelését ( a legjobb utód érdekében ). Az állam számára megengedné a hazugságot ( „arany hazugságok” ) is. Öt államformát ír le, melyek kritikáját fejti ki Egy államformát, a királyságot tart jónak ( egy kiemelkedő államférfi, vagy ha több, akkor arisztokrácia ), négyet rossznak. A timokrácia, a kitüntetésre vágyók államformája, az oligarchiában a szegények és gazdagok nem egységes állama működik, a demokrácia a szegények győzelme a gazdagok felett, s a legrosszabb a türannisz, ahol a népnek egy erős vezér iránti vágya támad fel. Platónt eladják rabszolgának, ahonnan tanítványai szabadítják fel. Következő korszakának jellemzője az Államférfi, amelyben az állam vezetésének művészetével és az uralkodó szerepével foglalkozik Ő veti fel először a szuverén fogalmát, felteszi a kérdést, az uralkodóra is kell-e vonatkoznia az általa hozott törvényeknek ? Nem. Úgy látja, az

uralkodót a bölcseknek kell tanítaniuk, felkészíteniük szerepére. A Törvények című művében, élete utolsó szakaszában már lényegesen realisztikusabbak az állammal kapcsolatos gondolatai. Ebben a művében a poliszok törvényeinek leírásával foglalkozik A törvényeket, amelyek az élet minden egyes szakaszát keretek közé szorítják, a bölcsek hozzák. Korábbi gondolatait javarészt megtartja az igazságos államot illetően, új elem a pénz szerepének korlátozása. Arisztotelész ( i. e 384-322 ) Platón tanítványa, Nagy Sándor nevelője volt Természettudományos ismeretei szerteágazóak voltak, valószínűleg ezért fordult szembe Platón több tanításával ( „szeretem Platónt, de még jobban szeretem az igazságot” ). Élete végén tanai miatt a politikusok a demokrácia ellenségének bélyegezték, a halálos ítélet elől anyja szülővárosába menekült, majd nemsokára meghalt. ( Híres mondata : „Nem akarok az athéniaknak

még egy alkalmat teremteni arra, hogy vétkezzenek a filozófia ellen.” – Szókratész és Protagórasz kivégzésére gondolva ) Arisztotelész „nagy rendszerező”, aki rendszerezte az antik tudományokat ( etika, politika, pszichológia, esztétika, logika ), meghatározta fogalmukat, a filozófia logikáját kimunkálta. A tudást két részre bontja A fizikai rész az, ami a fizikai valóság, míg a metafizikai részbe tartozik az, ami a fizikai valóságon túl van. Ezek pedig az ontológia, a létezés elmélete ( mi a világ, az anyag, a tudat ? ) és az ismeretelmélet ( ismereteink egyeznek-e a világgal ? ). Sajátos világképe volt, melyben szerinte minden lény magában hordozza saját célját ( teloszát ), amely megvalósulásra tör, s mozgatja az anyagot, amelynek formát ad. Ez-által a lények olyan irányba fejlődnek, hogy kibontakoztathassák a bennük rejlő célt, vagy értelmet. Tudományos szemléletének legfőbb jellemzője az empirikus

megalapozásra való törekvés. Egyik fő műve a Politika, amely a politikai gondolkodás történetének legnagyobb hatású alkotása. Kiinduló-pontja : melyik az igazságos állam ? Úgy véli, az állam természetes létező, az emberek természetes módon állnak össze családokba, a családok falvakba, a falvak városállamokban szövetkeznek. Az állam az emberi közösség természetes formája, az ember pedig „zoón politikon”, vagyis politikai állat, aki képességeinek kibontakoztatására csak emberi közösségben képes. Ezért a poliszban folyó élet helyes rendjének megalkotása a Cél, ezért az erről szóló tudomány, a politikatudomány a legfőbb és legnagyszerűbb tudomány. A politika tehát annak a tudománya, hogy a polisz hogyan lehet boldogabb, míg az etika annak, hogy az ember hogyan lehet boldogabb. Az állam a polgárok közössége, a polgár a politikai hivatalba választható. Az államnak több formája létezik, rosszak és jók A

különbségeket az államok között a politeia ( alkotmány ) határozza meg. Uralkodik Rossz államforma vezető(k) mindenki érdekében kormányoz Jó államforma vezető(k) saját érdekében kormányoz uralkodó kisebb népcsoport a nép türannisz oligarchia demokrácia királyság arisztokrácia politeia ( ilyet nem talált ) Gondolatai szerint ott a legstabilabbak a politikai viszonyok ( és ott a legjobb az alkotmány ), ahol mérsékelt politikára hajló középosztály uralkodik. A legjobb a vegyes kormányzati forma, ahol a hatalmi viszonyok kiegyensúlyozottak ( pl. a törvényhozás demokratikusan zajlik, a végrehajtó hatalom pedig arisztokratikus ). Az egyensúly megteremtésének eszköze a törvény uralma. A törvények megszegését már első alkalommal meg kell torolni, a törvénytelenség elkerülése érdekében kiemelten fontos a nevelés szerepe. A Nikomakhoszi etika című művében az emberi jellemmel ( ethosz ) és az erkölcsi erényekkel (

areté ) foglalkozott. A középút híve, az etikában kerülendőnek tartja a szélsőségeket ( gyávaság, vakmerőség ), a helyes út a szélsőségek között helyezkedik el ( bátorság ). Az embernek autonómnak kell lennie. A klasszikus görög korszak utáni politikai gondolkodás alapvető jellemzője a városállamok hanyatlásának kihatása. Epikurosz szerint a görögök visszavonulnak a közéletből a magánszférába, követői az epikureisták A cinikusok ( Ant- hisztenész, Diogenész ) a szükséglet nélküli, természetes ember eszményének hódolva akartak megszabadulni a kései görög kultúra meghasonlott és mesterkélt, képmutató valóságától. A cinikusok szerint nincs ember és ember rabszolga és arisztokrata között különbség, minden ember egyenlő. A sztoikusok a „Carpe diem! ( Élj a mának ! )” jegyében kozmopolita, univerzalista gondolkodók voltak. Az újplatónistákat Platón elképzeléseinek kiindulópontja, a Messiásra

várás, a társadalom centralizálódása és az egyistenhitre való fokozatos áttérés jellemezte. Róma átveszi a görög kultúrát, a jogot fejleszti tovább. A Római Birodalom politikai fejlődéséről elsősorban történetírók munkáiból értesülhetünk, nem filozófusokéból. A hódításra berendezkedett Rómában egyre kevesebb szerepe volt a népnek a politikai részvételre. Róma államszervezete négy csoportból állott : 1 a római polgárok ( quirites, a polgárjog család útján öröklődött ), 2. szenátori rend ( a polgárok közül kerültek ki, választás útján ), 3. kliensek, akik később plebejusokként a polgárok sorába illeszkedtek, 4 hadifoglyok, rabszolgák ( servus ) Polübiosz ( i. e kb 210-120 ) görög volt, aki Rómába került túszként Érdeklődésének középpontjában Róma megerősödése okainak elemzése állt ( miközben a görög városállamok hanyatlottak ). Megállapította, hogy a görögökkel szemben a szervezett

birodalmi magasabbrendűség garantálta a fejlődést, és az ellenségek megosztása és egymás elleni kijátszása árán ( „Divida et impera” – Oszd meg és uralkodj ! ) stabilan tudott uralkodni a leigázott országokon. Cicero ( i e 106-43 ) újplatónista, sztoikus hatások mentén filozofált. Nem tartotta magát filozófusnak, görög filozófiai alapgondolatokat fordított latinra. Két fő műve A törvényekről, és Az államról, amelyek a görög klasszikusoktól átvett gondolatokból indul ki, a z akkori római viszonyokra interpretálva. A római sztoikus filozófia elsősorban a birodalom érdekeit szolgáló ideológiává vált ( humanista tartalommal megtölteni a római imperializmust ). Másik jelentős képviselője Seneca ( i e 4 – i sz 65 ), aki Néró nevelője is volt. Korában a köztársaság már elveszett, s a császárság is egyre inkább zsarnoksággá fajult, megjelent a kereszténység, Róma hanyatlása lassan elindult. Károsnak tartotta

a magántulajdon és a civilizáció hatását az emberi természetre. A mohóságot és fösvénységet ezek létrejöttének tulajdonította, amelyek erkölcsromboló tevékenységét a törvények és az állam képes mérsékelni. Szent Ágoston ( 354 – 430 ) megtért, a kereszténységben lelki békéjét megtaláló gondolkodó volt, aki Róma hanyatlásának időszakában élt. Munkássága a keresztény politikai gondolkodás fő forrása lett Fő ( politikai ) műve a De civitate Dei ( Isten állama, Isten városa ). Az egyház és az állam kettős autoritása jegyében : adjátok meg Istennek, ami Istené, a császárnak, ami a császáré. Konfliktus esetén az egyház az első, második a világi hatalom ( mivel a lelki üdvözülés fontosabb, mint a világi jólét ). Ez a meggyőződés vált az alapjává az egyház autonómiájának és növekvő befolyásának. A történelemben két állam létezik, az egyik önmagához, a másik Istenhez hű. A történelemben ez

a két állam összefonódik, egymás mellett működik, s csak az utolsó ítéletkor derül ki, ki lesz az örök állam tagja ( a földi állam polgárai, vagy a mennybéli boldogságra várók ). A mű fő mondanivalója, az egyház vívmányainak kimentése a birodalom romjai alól. Szent Ágoston szerint az ember igazi küldetése a történelmen túl van. Róma pusztulásával az antikvitás eredményei eltűnnek, majd a XIII. században az arabok fogják visszahozni. Megindulnak a benépesítési, népvándorlási folyamatok Ezek hatásai, a forrongó Európa, a zsidó-keresztény vallás kialakulása válnak a politikai gondolkodás fő színterévé Kialakul a kettős állam ( pápaság – császárság ) a közösség összetartó erejévé a kereszténység válik. Ez a korai középkor, amelynek a falusi élet, a gondolkodók kolostorba vonulása a jellemzője. 2. témakör A középkori politikai gondolkodás. A középkori városok kialakulása, a céhek

manufaktúrákká alakulása, a kereskedelem fejlődése ( és kialakulása ), a polgárság megjelenése, a reformáció, a földrajzi felfedezések, a tudományos eredmények ( Galilei, Kopernikusz, Kepler ) nagy fellendülést okoznak. Újra van táptalaja a politikai gondolkodásnak Megjelennek az eszközök a bizonyításban ( matematika, fizika ). A XI század végén jelennek meg először az autonómia törekvések. Egyetemek alakulnak, de az írásbeliség az egyház privilégiuma marad. A XII században kezdenek megjelenni ( Angliában ) a parlamentek csírái, a király hatalmának korlátozására. A kora középkor „sacerdotium és a regnum” két kard elmélete ( a világ fölött két hatalom uralkodik, a papi tekintély és a királyi hatalom ) a XIII. században úgy módosul, hogy a pápaság de jure, a király pedig de facto viseli a kardot. Kezdenek kialakulni az autonóm államok, amelyek önfenntartó, korporatív szervként működnek. A XIV században kezd az

egyház kulturális és adminisztrációs monopóliuma megszűnni. Elindul a szekularizáció folyamata A politikai gondolkodás markánsan tehát az 1100-as évektől jelent meg, két fő téma körül folyó vitákkal : 1. a világi és az egyházi hatalom viszonya, 2. a főhatalom túlzásaival szembeni ellenállási jog kérdése. John of Salisbury ( 1115-1180 ) vette fel a klasszikus politikai gondolkodás fonalát, visszanyúlva Ciceróhoz Policraticus című művében az udvaroncok felszínes és üres életét ostorozta, s legfőképpen állást foglalt a zsarnoki ( világi ! ) hatalommal szemben. A zsarnok uralkodó megsérti az igazságosság elvét, bárki megölheti. Az egyre szélesedő tudósközösség belső vitáiból jön létre a skolasztika, a nyilvános egyetemi viták óriási hallgatóság előtt zajlanak. Legnevesebb képviselője Aquinói Szent Tamás ( 1225-1274 ), akire Arisztotelész tanításai rendkívüli hatással voltak. Gondolatait a kereszténység

eszméjébe akarta integrálni. Legnagyobb műve a „Summa Theologiae”, amely a skolasztikus gondolkodás, a középkori teológia összefoglalása. Négy törvényt fejt ki benne részletesen ( 1 a természetet irányító isteni bölcsesség 2 a Szentírás parancsolatai 3 az ember ösztönös önfenntartása, hajlama a jóra és az Istennel közösségben való életre 4. az ember erényes cselekedetre való hajlama, a közösség békéje érdekében ) A magántulajdont természetesnek tartotta, melynek a növekedését a szükségletek és az erkölcs tartja kordában. A késői középkorban újra a városoké lesz a főszerep. Az erősödő városokban nő az önkormányzat iránti igény. Észak-Itáliában a korábbi városállamok mintájára önállósodás indul ( Firenze, Velence, Padova, Bologna, Genova, Milano ) A polgárok választójoggal rendelkeznek, a politikai forma a köztársaság. Gyakoriak voltak a viszályok a rivális csoportok ( pártok, társaságok ld.

Rómeó és Júlia ) között, ettől instabilak voltak a politikai viszonyok. Külső biztonságuk gyenge volt, ezért a XVI századra bekebelezték, beolvasztották őket. Az önállóság az alapja a reneszánsz ( újjászületés, a gondolkodásban az antik tanok felélesztése a középkori vallásossággal szemben ) kulturális fellendülésének. A XIV-XV században ölt testet a firenzei republikánus eszme, az emberi közösség érdekeit téve elsődlegesnek az önérdek helyett. Később, az egyeduralkodók felemelkedése révén a politikai értékek megítélése megy át változásokon. Niccolo Machiavelli ( 1469-1527 ), firenzei polgár, az olasz reneszánsz legjelentősebb politikai gondolkodója. A machiavellizmus szerint a politikai hatalom öncél, mely minden morális korlát fölött áll. Fő elve : „A cél szentesíti az eszközt” Fő műve „A fejedelem” Alapjául az éveken keresztül, diplomáciai küldetéseken, Európát bejárva szerzett

tapasztalatai szolgáltak. A mű intelmek formájában íródott Elveti az erényközpontú ( Cicerótól származó ) politizálást, helyébe léptetve racionális gondolkodásának eredményeit. Szerinte a politikus, az államférfi legyen becsületes, de ha az ország érdekei azt kívánják, akkor akár lehet becstelen is. Összeköti a politika tudományát és gyakorlatát ( a politika a hatalom megszerzésének és megtartásának technikája ), megalapozva a politikatudományt. „Miféle erények azok, amelyek romlásba visznek ?” – kérdezi Fő célja az volt, hogy megtalálja az uralom fenntartásának tartós módját. Két ilyet talált, a fejedelemséget és a köztársaságot. Utóbbit „Beszélgetések Titus Livius első tíz könyvéről” című művében tárgyalja részletesebben. Úgy véli, köztársaságot ott kell alapítani, ahol nagyobb az egyenlőség, ahol kisebb ott pedig monarchiát. Elveti, a legtökéletesebb államformára való törekvés

hagyományát, helyébe a sikeres, eredményes politikai feltételek megteremtését helyezi. Híres gondolata, hogy „Irigy az emberi természet” – vagyis az emberek alapvetően rosszak, gonosz hajlamaikat követik, ezért kényszeríteni kell őket a jóra. A legfőbb eredményének azt tekinthetjük, hogy elválasztotta a morál ( etika ) és a politika szempontjait egymástól, megteremtve ezzel a modern politikatudomány alapjait. 3. témakör Az újkori angol politikai gondolkodás, a felvilágosodás Angliában. A török birodalom terjeszkedése elzárta a Keletre irányuló kereskedelem útját, így az itáliai városállamok hanyatlásával áthelyeződtek Európában a politikai fejlődés súlypontjai. Az új kereskedelmi útvonalak keresése vezetett Amerika felfedezéséhez Mivel a nagy kereskedelmi útvonalak, a gyarmati hódítások áthelyeződtek az atlanti térségbe, így az itteni államok előnybe kerültek a keletebbre fekvőknél. Kereskedelmi

forradalom kezdődött, a hajózás, a külkereskedelem, a pénzgazdálkodás kifejlődött, a kikötővárosok virágozni kezdtek. Kialakult a városi polgárság, a manufaktúrák terjedtek, megkezdődött az eredeti tőkefelhalmozódás. Tudományos és technikai felfedezések által megalapozva a világ kezdett kitágulni. A művelt rétegek körében egyre inkább tért hódítottak a humanizmus eszméi, a vallási szkepticizmus és a filozófiai racionalizmus. A természettudományoknak fontos szerepük volt a technikai civilizáció kifejlődésében. A reformáció a hit erejét felhasználva képes volt az egyházak hatalmának megtörésére. A felvilágosodás során kialakult városi polgárság támogatását élvezve a világi hatalmak már nem álltak az egyházak eretnek üldözései mellé, így tudtak tért hódítani az új eszmék. A reformáció a nemzetállamok és az erős, az egyház szerepét gyengítő világi hatalmak fejlődését támogatta. Luther 1517-es

tézisei nyomán a reformáció futótűzként terjedt Létrejöttek az államegyházak, megjelentek a nemzeti nyelvek a közéletben. Vallásháborúk osztották újra Európát, s megindult a feudalizmus felbomlása. Mórusz Tamás ( 1478-1535, VIII Henrik végeztette ki ) híres mondása, miszerint „a birkák megeszik az embereket” arra utalt, hogy a felbomló feudalizmus eredményeként a földjeikről elkergetett parasztok éhen halnak, mert legelőnek használják az általuk korábban művelt területeket. Mórusz szerint a társadalom bajainak legfőbb oka a magántulajdon. Fő műve, az Utópia egy olyan állam vázlatát alkotta meg, amelyben a köztulajdonon alapul a társadalom. Angliában ekkor még hiányzott a tőke ( szemben a gyarmatokat szerző és kincseket rabló Portugáliával és Spanyolországgal, vagy Hollandiával ), javarészt a könnyűiparra kellett áttérni, melynek nyersanyaga a juh volt, a feldolgozást pedig a földekről elűzött parasztok

végezték. A nyugalom, érdekében szegénytörvényeket hoztak, a csellengő parasztokat felakasztották A politikai átalakulások ( parlamentarizmus kialakulása ), az önálló egyház megteremtése, a szuverén állam és a nemzeti piac kialakulása hatására Anglia ötven év alatt kiemelkedik, és az európai gondolkodás központjává válik Megjelenik egy új filozófiai irányzat, a természetjogi iskola ( minden ember természetből egyforma ). Az újkori politikai gondolkodás első képviselői Jean Bodin ( 1529-1596 ) és Thomas Hobbes ( 1588-1679 ). Bodin volt a szuverén nemzeti állam első teoretikusa ( „A szuverenitás egy állam állandó és abszolút hatalma azaz a parancsolás legfőbb hatalma” ) Az uralkodó még a saját törvényeinek sincs alávetve, bármikor felülvizsgálhatja korábbi döntéseit Mi a szuverenitás a gyakorlatban ? Törvények hozási, eltörlési, módosítási lehetősége, háború indítása, békekötés joga, szövetségek

kötése, felmondása, az állam tisztségviselőinek kinevezése, pénz kibocsátása. Hobbes három fő műve „A jog elemei”, „A polgár” és a „Leviatán, vagy az egyházi és világi állam anyaga, formája és hatalma”. Gondolkodására nagy hatással voltak az angol polgári forradalom tapasztalatai. Az érdekelte, hogyan lehet a véres események közepette politikai rendet teremteni. A szerződéselméleti hagyomány ( mivel minden ember egyenlő, az emberek szerződést kötnek az ural- kodóval, s rá hagyják jogaikat ) egyik, és az angol filozófia egyedüli megteremtője. Híres mondása : „mindenki harcol mindenki ellen”, ezzel általánosította az ember embernek farkasa elvét ( „homo homini lupus” ). Úgy gondolta, az önfenntartás miatti aggodalom és a halálfélelem alkotják minden uralmi rend alapját. Sokan ateistának tartották, vélhetően azért, mert mindent csak természettudományos magyarázat esetén volt hajlandó elfogadni.

John Locke ( 1632-1704 ) szinte egész élete a polgári forradalom idejére esik. Azt tapasztalhatta, hogy a politika kikerül az utcára az egyházi és udvari körökből, új fogalmak és követelések jelennek meg, amelyek átalakítják a politikai gondolkodást. Orvos volt, aki egy időben kormányzati pozíciót is kapott Politikai filozófiája alapozta meg az európai politikaelméleti gondolkodást a liberális és konzervatív elméletek tekintetében. Két fő műve a „Két értekezés a kormányzatról” és az „Értekezés az emberi értelemről”. Az előbbiben kifejti, hogy minden ember születésétől fogva egyenlő, ezért beleegyezése nélkül senki sem gyakorolhat hatalmat felette. A társadalmat az emberek önkéntes társulása hozza létre A tulajdon szerzésére a természet munkával történő elsajátítása ad lehetőséget. Ezt pedig folyamatos munkával lehet megtartani. Ennek következménye a tulajdonnal rendelkező és nem rendelkező rétegek

különválása és a pénzforgalom megjelenése. Locke szerint fontos a hatalmi ágak különválasztása ( törvényhozás és végrehajtás ). Liberális államfelfogása szerint az államnak gyengének kell lennie, míg a polgárok közösségének erősnek. Az államtól a bizalmat meg lehet vonni, ha a polgárok akaratával ellenkezik. A társadalmi szerződést – szerinte – azok kötik, akik tulajdonnal rendelkeznek, míg a többiek ennek gyümölcsét élvezik, így ők is tagjai a politikai közösségnek, de beleszólásuk a folyamatokba csak a tulajdonnal rendelkezőknek van. Az értelemről való értekezésében az empirikus filozófia alapítójaként lép fel. Tagadja, hogy az embernek lennének vele született eszméi, minden tudás a tapasztalásból ered. David Hume ( 1711-1776 ) skót filozófus elveti a természetjogot. Szerinte a társadalom az emberek társas hajlamából, s a javak megszerzése közbeni másokkal szembeni konfliktusokból erednek. Ezek

alakítanak ki szerveződéseket, a tulajdon védelmére. A kormányzat létrejöttének szükségességét a praktikumban látja ( legyen egy tekintély, aki betartatja a szabályokat ). David Ricardo ( 1772-1823 ) brit közgazdász, a politikai gazdaságtan kiemelkedő képviselője. Elvetette az állami beavatkozás minden formáját, a szabadkereskedelem előnyeit hangsúlyozta 4. témakör A francia felvilágosodás, a racionalizmus. A francia forradalom hatása a politikai gondolkodásra. Franciaországban elbukott a reformáció, megerősödött a királyi abszolutizmus. A reform ezért sokkal radikálisabb formát ölt, a forradalom mindent elsöpör. A francia felvilágosodás végképp elveti a vallás megreformálását, mert a francia egyházat nem lehet megreformálni. A francia filozófiában általánossá válik a természettudományok eredményeinek felhasználása Megjelenik a deizmus ( a világ létrehozásán kívül minden fizikai történést a természeti

törvények körébe utal ), felerősödik a filozófia kritikai vonala. A társadalmi és politikai jelenségekben tért hódít a természetjog, a társadalmi szerződés elmélet, a társadalomkritika, a hatalommegosztás elmélete. A felvilágosodás Franciaországban a reneszánsz életérzés felújítását, a modern tudomány és racionalizmus szellemének kultuszát jelentette. René Descartes, akit a racionalizmus megteremtőjének tekinthetünk, híres mondásával „Cogito ergo sum” alapozza meg a módszeres kétely filozófiáját. Kételkednünk kell az ismeretekben, mindenben, kivéve abban, hogy most itt vagyunk, s kételkedünk. Az ésszerűséggel alapozza meg az európai gondolkodási sémát, racionálisan szerezve meg a tudományos igazságot, nem empirikusan. Charles-Louis de Secondat, Baron de Montesquieu ( 1689-1755 ) a felvilágosodás egyik legkiemelkedőbb alakja. Neve összekapcsolódik a felvilágosodással és a törvénypozitivizmus irányzatával. A

determinizmus híve volt, hitte hogy a társadalom megnyilvánulásaiban lényeges szerepet tölt be a földrajzi környezet Fő műve „A törvények szelleméről”, amelyen egész életén át dolgozott. Ebben elemzi a törvényeket, a természeti állapotot, a kormányzati formákat. Minden korok politikai intézményeinek és szokásainak összehasonlító elemzése Alapeszméje, hogy az emberi társadalomban éppúgy törvények uralkodnak, mint a természetben. Ezek határozzák meg a politikai uralom formáját és fejlődését. Nem tartja kielégítőnek a társadalmi szerződés elméletet Úgy véli, az emberiség kiemelkedve a természetből a háborúság állapotába kerül, mert a jólétre vonatkozó önzés kezd elhatalmasodni rajta. Erre a háborús állapotra való védekezésként az emberi értelem felfedez szabályokat, amelyeket törvényként a társadalmak meg is erősíthetnek, de ezeknek nincs általános elvi alapjuk A nemzet általános szelleme az, ami

meghatározza az értelem célját és elveit, ezt jelenti a törvény szelleme. A kormányzatok elemzésekor rámutat, hogy a nem zsarnoki kormányformák csak nyugaton alakulhatnak ki ( ezt történelmi okfejtésekkel magyarázza ) Szerinte a köztársaság alapelve az erény, a monarchiáé a becsület, de ezek megmételyeződnek, ha nincs mögöttük a kontroll. Anglia alkotmányos monarchiáját állítja követendő példának. Fontosnak tartja hatalmi ágak különválasztását, a független bírói hatalmat. „Minden államban háromféle hatalom van : a törvényhozó hatalom, a nemzetközi jog alá tartozó dolgokra vonatkozó végrehajtó hatalom, és végül az a végrehajtó hatalom, amely a polgári jog alá tartozó dolgokra vonatkozik.” Francois-Marie Arouet Voltaire ( 1694-1778 ) minden társadalmi intézményt az ész ítélőszéke elé akart állítani. Az ész nevében támadta az intézményeket, legfőképpen az egyház uralmát. Panflettjeiben, karcolataiban

( amelyek sokkal közelebb álltak az irodalomhoz ) a vallási tolerancia elvét hirdette, védelmébe vette az egyház által üldözötteket. Politikai elképzeléseiben a felvilágosult abszolutizmus híve, a monarchiát tartja a legjobb államformának, amely mentes a feudális szabályok és a szerzett jogok korlátjaitól. Jean-Jacques Rousseau ( 1712-1778 ) a felvilágosodás egyik legellentmondásosabb gondolkodója. A felvilágosodás észkultuszával szembeni lázadása, az hogy képviselője és kritikusa is egyben a felvilágosodásnak, jól példázza ellentmondásosságát. Voltaire-rel szemben ő a másik véglet, mert nem az ész és a megfellebezhetetlen ráció, hanem a természet, a természetes hajlamok és az érzelmek embere volt ( híres jelszava : „Vissza a természethez !” ). Műveinek megjelenése után több helyen is elítélik, ezért száműzetésbe vonul, fiatal korától amúgyis gyakran vándorolt, tehát volt alkalma „világot látni”.

„Émile” című művében központi nevelési elvvé teszi a természetközeliséget, a természetes hajlamok kiművelését, a spontaneitás elnyomása helyett „Értekezés a tudományokról és a művészetekről” című művében a tudományok és a művészetek erkölcsöket előrevivő hatásáról fejti ki véleményét. Eszerint a természettől való távolodás ( ami a tudományoknak és a művészeteknek, a civilizációs haladásnak köszönhető ) az erkölcs csak hanyatlott. A civilizáció áldásainak ára az egyenlőtlenségek növekedése A szabadság helyébe elnyomás lépett, az emberek kizsákmányolják egymást és a természetet. Úgy látta, a folyamat már visszafordíthatatlan, de még lehet orvosolni a bajokat ( társadalmi szerződés, közösségi rend, kormány-polgár viszony ). „Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenségek eredetéről” című írása a legjobb képe Rousseau gondolkodásának. Szerinte a természet és az ember is

alapvetően jó, amíg meg nem rontja a civilizáció. Úgy látja, hogy nem kellene az egyenlőtlenségek alapvető forrását jelentenie az eltérő képességeknek. „Az első ember, aki bekerített egy földdarabot, és azt találta mondani, hogy ez az enyém, s oly együgyű emberekre talált, akik ezt el is hitték neki, ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat.” Az egyértelmű megfogalmazás, miszerint az egyenlőtlenségek forrása a magántulajdon, ellenszenvet váltott ki kortársaiban. „A társadalmi szerződés” című művében kifejti, hogy az erő fizikai hatalom, az erő nem teremt jogot. Szerinte a hódítás nem jog, csak erőszak, a két fél között fennmarad a hadiállapot, köztük a szerződések kényszer hatása alattiak, tehát nem kell őket komolyan venni. A forradalmi eszméket vetít elő az a gondolata, miszerint az egyenlőtlenségekből származó folyamatos konfliktusok despotizmust eredményeznek, amely az egyenlőség

visszaállítását fogja eredményezni ( egy zsarnok előtt ). Így tér vissza minden a természeti állapotokhoz, ahol minden jog az erőszak joga, ahol a társadalom ráébred a társadalmi szerződés újrakezdésének szükségszerűségére. A mű híres mondata : „Az ember szabadnak született és mindenütt láncokat visel”, a kiindulópontja annak a válaszkeresésnek, amely az igazságos rend megteremtésén való gondolkodását jellemzi. Nem a természeti jog egy új társadalmi rend jogi alapja ( mivel a természet maga is az egyenlőtlenség világa ), hanem a társadalmi szerződés. Alapgondolata az, hogy ha a társadalom konvenciókon nyugszik, úgy alaptörvényei meg is változtathatók. Az emberek jogaikról lemondva nem alattvalókká, hanem a polgári szabadság állapotába kell, hogy kerüljenek. A polgárok a közösség javára mondanak le jogaikról, nem pedig az uralkodóéra. A főhatalom a népnél marad, ez pedig a népszuverenitás alapgondolata.

Ellentétbe állítja a burzsoá ( magánember, aki közvetlen hasznára tekint ) és a citoyen ( az állampolgár, aki a köz érdekében cselekszik ) érdekellentéteit, amelyeket mint minden polgári demokrácia meg nem szüntethető jellemzőjét tart számon. Nem ismeri el a modern képviseleti demokráciát, eszménye az antik közvetlen részvéten alapuló demokrácia ( ez viszont szinte kivitelezhetetlen ebben a korban, nehéz lenne több ezer embernek biztosítani a képviselet rotációját ). Denis Diderot ( 1713-1784 ) az Enciklopédia ( a felvilágosodás irodalmi jelképe, a kor óriási kulturális és technikai vállalkozása, az akkori tudás összegzése, amely a reformok, a szabad gondolkodás továbbvitele érdekében kívánt hatni ) társszerkesztője. Claude-Adrien Helvétius ( 1715-1771 ) német származású utilitarista ( olyan filozófiai irányzat, amely annak alapján méri az ember cselekedeteinek, döntéseinek, választásainak értékét, hogy azok

mekkora boldogságot okoznak ) filozófus. A társadalmi reformokat köznevelés és felvilágosult törvényhozás útján kívánta előmozdítani. Paul Henry Thiry Holbach, Holbach báró ( 1723-1789 ) filozófiai rendszerének alapja a newtoni mechanika. „A természet rendszere” című művében gyakorlatilag összegzi a felvilágosodás eszméit. A vallást a félelem és tudatlanság, a papi csalás eszközének tartotta. Utópista politikai gondolkodó, az erényt tartja meghatározó tulajdonságnak, mind az uralkodó, mind az alattvalók körében. Ezt neveléssel lehet elérni, melyre kidolgozott egy utópista intézményrendszert. Nem hitt az emberek egyenlőségében, elmélete szerint a munka a tulajdonjog alapja. A szabadságot úgy értelmezte, hogy az ember azt cselekedje, amit tennie kell, nem azt amit akar. A francia forradalom radikalizmusa elsöpörte a francia feudális államrend maradványait. Ez fenyegette Európa régi feudális uralmait, ahol a magukat

szabadnak valló gondolkodók ujjongva ünnepelték a francia forradalmat. Legalább ugyanannyian lehettek azok is, akiket viszont a „szabadság zsarnoksága”, a jakobinus diktatúra képe rettentett el. A császárság bevezetése után a radikális közvetlen demokrácia hívei ábrándultak ki. 1789. június 17-én a rendi gyűlésben a harmadik rend képviselői esküt tettek arra, hogy addig nem oszlanak fel, amíg nem hozzák létre az ország új alkotmányát. A parlament vezérszónoka, Sieyés abbé a harmadik renddel azonosította a nemzetet, míg a nemességet idegen, bitorló hatalomként állította be, akiknek pusztulniuk kell. Miközben a parlamentben zajlottak az események, az utcán zavargások törtek ki, a nép megrohamozta a Bastille-t. A nemesség lemondott jogainak egy részéről, országszerte parasztfelkelések törtek ki. A nemzetgyűlés megszüntette a rendi hierarchiát, eltörölte a jobbágyságot, a robotot, a papi tizedet, és még sok más

feudális jellegű intézményt. Kihirdette az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát, ezzel deklarálva a polgárok alapvető jogegyenlőségét. ( Hasonlított az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatra, nem utolsósorban talán azért is, mert Jefferson is közreműködött létrejöttében ) Magában foglalja az ember természeti jogait, a jogegyenlőség elvét, a polgári szabadsághoz szükséges tulajdonjog szentségét és sérthetetlenségét. 1792-ben kikiáltották a köztársaságot, 1793 januárjában a választások alapján létrejött új konvent rendelete alapján nyilvánosan kivégezték a királyt. Ezt az európai monarchiák nem nézték jó szemmel. Összefogásukkal állandó veszélyt jelentettek a köztársaságra, csakúgy mint a belső viszályok ( éhséglázadások, felkelések, gazdasági gondok ), ezekre a kihívásokra adott válaszként jött létre a jakobinus diktatúra. A jakobinusok a terrorig fajuló radikális demokrácia példájaként vonultak

be a politika eszmetörténetébe, akik ellenségeikkel szemben a terror szélsőséges eszközéhez folyamodik. Robespierre lelkes híve volt Rousseau-nak, közvetlen demokrácia felfogásával akarta igazolni szélsőséges rendszerüket. Robespierre szerint minden privát szenvedélyt és törekvést alá kell vetni a közjó érdekének. A forradalomban az erénynek ( aminek fő szerepe békében van ) és a rémuralomnak egységben kell érvényesülnie. Amikor a köztársaságot veszély fenyegeti, erény nélkül a terror kárhozatos, de terror nélkül az erény tehetetlen. Tehát a terror az erény folyománya, a gyors, kíméletlen és megvesztegethetetlen igazságosság eszköze. 5. témakör A klasszikus német filozófia. A klasszikus német filozófia a filozófiatörténet egyik legprominensebb időszaka. Kezdete a francia forradalom és Kant idejére esik, végét Hegel halála jelenti. A németek szellemileg adaptálják a francia forradalom végkifejletét (

amit a franciák barikádokon harcoltak ki, azt a németek íróasztalnál teszik meg ). Immanuel Kant ( 1724-1804 ) a modern filozófia nagy megújítója. A republikánus, természettudományokban jártas, nagy műveltségű filozófus meg kívánta szabadítani a filozófiát a középkori metafizikai ballaszttól, s mindenkinél radikálisabban az embert helyezte a filozófia középpontjába Három fő műve három kritika – A tiszta ész kritikája, A gyakorlati ész kritikája, Az ítélőerő kritikája – ezekben fejti ki a filozófiában az ember középpontba helyezéséről alkotott nézeteit. Politikai gondolkodásában a felvilágosodás eszményének fontos szerepe volt, ő maga demokratikus érzelmű szabad gondolkodó, aki üdvözölte a francia forradalmat, de elriasztotta a jakobinus terror. Bolygókeletkezési elméletével forradalmasította a természettudományos gondolkodást, először vetette fel, hogy a természetnek története van Kant nevéhez fűződik

a modern ismeretelmélet, amely szerint ideje lenne változtatni a gondolkodásban, eddig mindig ismereteink igazodtak a világhoz, most meg kellene próbálni fordítva. Szerinte a világ az emberi tudattól függetlenül kaotikus. Az ember az, aki beviszi a teret, az időt, stb a világba, hogy „elrendezze” azt. Jelentős alkotásában, Mi a felvilágosodás ? - teszi fel a kérdést, s úgy definiálja, hogy „kilábalás az önmagunk okozta kiskorúság állapotából az ész bátor, kritikai használata révén”. A felvilágosult gondolkodás megköveteli, hogy az uralom igazolja magát az ész előtt ( gyakorlatilag azt jelenti, hogy ne a nyers erő uralkodjék a politikában, hanem a jog, mert az vezethet stabil állapotokhoz ). Szembeszállt a morál és a politika teljes szétválasztásával. Feltárta az ember alapvető helyzetében, a gondolkodásban, a társadalmi és történelmi haladásban rejlő antinómiákat, az emberi világ mély ellentmondásait. „Két

dolog tölt el csodálattal, a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem.” ( Kant szerint az ember két világ polgára, egyrészt alá van vetve a természet törvényeinek, másrészt önálló akarattal bíró szabad lény, aki az erkölcsi és társadalmi világ megalkotója. A világot két részre osztja, megismerhető és magánvaló világra ) Az emberiség egyetemes történetének eszméje világpolgári szemszögből c. művében az emberiség alapvető konfliktusosságának tényéből kiindulva elemzi a töténelmi fejlődést. „Hála hát a természetnek az összeférhetetlenségért, a rosszakarón versengő hiúságért, a ki nem elégülő uralom- és bírvágyért ! Ezek nélkül örökre kifejletlenül szunnyadnának az ember rendkívüli természeti adottságai. Az ember egyetértésre törekszik, de a természet jobban tudja, mi tesz jót az emberi nemnek, s viszályt akar.” A fejlődés ellentétekben mozog, de egészében mégis a

célszerűség érvényesül. Az erkölcsök metafizikája és Az örök béke című írásaiból ismerhetjük meg a társadalom rendjéről alkotott véleményét. A társadalmi szerződést csak olyan szükséges fikciónak tekintette, amely alapjául szolgál a jogszerű és erkölcsileg elfogadható politikai rendnek. „Az emberek lemondanak a vad, törvény nélküli szabadságról, hogy megtalálják szabadságukat a törvénytől való függésben” A polgár három alapjoga Kant szerint : 1. Törvényes szabadság ( „a polgár csak olyan törvényeknek engedelmeskedik, amelyhez hozzájárulását adta” ) 2. polgári egyenlőség 3. polgári önállóság ( autonómia ) A három hatalmi ág Kantnál : 1 uralkodói hatalom ( a törvényhozó ) 2. végrehajtó hatalom ( a kormányzó ) 3 bíráskodási hatalom. Kant radikálisan gondolkodik a törvény szavával ellenszegülőkről „a legfőbb törvényhozással való szembeszegülést csakis törvényellenesnek, sőt

az egész törvényes berendezkedést megsemmisítőnek tudjuk elgondolni”. Az ellenszegülőt, a felségárulót halállal kell büntetni, a felkelés, a forradalom ( rebellio ) jogtalan. A nemzetközi jogokkal kapcsolatos elgondolásai közül érdemes megemlíteni, hogy úgy látta, az államok közötti természeti állapotból kiindulva, hadiállapot ( még ha nem is folyik háborúskodás a felek között ) jellemzi a nemzetek közti viszonyokat. Az államok közt nem uralkodik jogi állapot, de „szükség van az eredeti társadalmi szerződés eszméjének megfelelő népszövetségre”. A háborút annak a legitim eszköznek tartja, amely képes az államok saját érdekeinek biztosítására, s amelynek megvívására a szuverén törvényhozók felhasználhatják alattvalóikat. Azonban csak a védekező háborút tartja jogosnak, ill. a tartós, általános béke megteremtésére irányuló, igazságos háborút Az örök béke című művében azokat az elveket fejti

ki, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a tartós béke állapotához ( állandó hadseregek felszámolása, államadósságok felhalmozási tilalma, másik állam belügyeibe való be nem avatkozás ). Johann Gottlieb Fichte ( 1762-1814 ) a német filozófia radikális szubjektivizmusáról ismert alakja, a szubjektív idealizmus ( a tudat aktivitását kiindulópontnak tekintő fil. Irányzat ) megalkotója Gondolatai javarészt Kant elméleteinek tökéletesítése, továbbvitele, ( bírálata ? ). Híres mondása : „ha filozófiám nem egyezik a tényekkel, annál rosszabb a tényeknek”. Kant filozófiáját radikalizálta, az objektív világot szerinte a szubjektum tudati aktivitása teremti meg, és mindenütt a tárgyiasuló értelem ad formát a holt anyagnak. Napóleon hódításai a francia forradalom elkötelezett hívében felébresztették a nacionalista gondolkodást ( a német népet, a nemzeti öntudat felébresztésével fel akarta tüzelni a Napóleon elleni

háborúkra ). Beszédek a német néphez, Machiavelli, Politikai töredékek című művei alapozzák meg a nacionalizmust, a német nép elhivatottságát, vezető szerepét fejtegetve a szabadságba vezető út megtalálásában. A német nemzetnek erőssé kell válnia minden áron ( még kényszerrel is ), hogy európai vezető szerepre tegyen szert. A nemzeti szocializmus, a fasizmus, de a kommunizmus előfutárának is tekintették. Georg Wilhelm Friedrich Hegel ( 1770-1830 ) a klasszikus német filozófia utolsó gondolkodója, filozófiájában a világ egységes, összefüggő történelmi folyamatként tételeződik, melynek alapja a tudás, a gondolkodás ( pánlogizmus ). Rousseau és az antik görög világ jelentették Hegel számára a kiindulópontot. Napóleont jénai bevonulásakor istenítette, mint aki elhozta a francia forradalom vívmányait ( később azonban már csak a Poroszországot feldúló diktátort látta benne ). Híres mondása : „Aki a világra

ésszerűen néz, arra a világ is ésszerűen tekint vissza.” Ez utal a rendkívüli történelmi tudásával megalapozott illusztrációjú elméletére, amelyben a történelem ésszerűségét fejtegette. Hegel abból indul ki, hogy a politikai gyakorlatot meg kell változtatni, s ehhez eszközt keres, melyet a filozófiában talál meg. Filozófiai kiindulópontja az, hogy az abszolút eszme az elsődleges, amely téren és időn kívül létezik. Ez bontja ki önmagából a logikai kategóriákat, amelybe a valóságot bele tudjuk helyezni. A logika felépítése ellentmondásokra épül, mindent az ellentmondások mozgatnak, azért van élet, mert ellentmondások vannak. A rész-egész elemzésében a lét, a lényeg és a fogalom tanát különbözteti meg, melyek a világ minden jelenségére vonatkoznak. A létezők egymásból jönnek létre, a lét ( amely üres kategória ) és a nem lét együtt a levés, amely nem üres kategória. A fejlődéstan, a fejlődés

törvényeinek meghatározásával foglalja össze a dialektika alaptörvényeit. Az ellentmondás törvénye kifejti, hogy az ellentmon- dások egymásra vonatkoznak, de kizárják egymást ( mint a – és + , vagy a fent és a lent – egymás nélkül egyiknek sincs értelme ). A tagadás tagadásának törvénye szerint a fejlődés úgy megy végbe, hogy az előző állapot tagadtatik ( pl. törzsfejlődés alacsony szinttől a legfejlettebb szintig egymásra épül ) TÉZIS+ANTITÉZIS =SZINTÉZIS ( jelesül : logika + természet = társadalom ). A társadalom objektív szelleme az állam, szubjektív szelleme az ember, míg az abszolút szellem a vallás, a filozófia és a művészet. Hegel nagy kritikus volt, aki az egész filozófiatörténetet a történelmi folyamatokkal szembeállítva, a szerződéselméletek természetes állapotra és államra vonatkozó megállapításait kritizálja. Jogfilozófia című munkájának bevezetésében írja : „ami ésszerű, az

valóságos” – az ésszerűség magában hordozza a megvalósulás lehetőségét, azonban egy létező társadalmi rend valósága azonnal kérdésessé válik, mihelyt törvényeit nem tartják be, mivel azok túlhaladottak, s így nem ésszerűek. Az állam hozza létre a változást, a azt iktassa törvénybe, mert attól állam az állam, hogy törvényeit végrehajtja. Ahol hanyatlás van, ott már nincs állam Minden államforma szükségképpen tagadtatni fog, előbb-utóbb „megszűnik”. Minden népnek olyan uralkodója van, amilyet megérdemel, amilyen maga a nép. Hegel politikai filozófiájának középpontjában az állam áll, amely az objektív szellem, a szabadság birodalma, melyet megelőz a család és a polgári társadalom, s ezek integrációját jelenti. Az állam összetevőit „rend”-eknek nevezi ( nem azonos a feudális kategóriával ! ), ezek : ipari, mezőgazdasági és általános ( rendőrök, katonák, köztisztviselők – ők vezetnek át az

államba ). Hegel a háborút szükségesnek tartotta, amely letisztítja a történelmet, mint a vihar a tengereket. Szükségszerűségét abban látja, hogy a tőkeszerzésben, a kapitalizmusban, a kolonializmusban lemaradt nemzetek gyengék szuverenitásuk érvényesítéséhez, ezáltal eltiportatnak. Erős nemzetállamban látta a német nép felemelkedésének esélyét. Úgy tartotta, hogy a német viszonyok között ( mivel nincs erős polgárság ) nem kivitelezhetőek a változások forradalom által, ezért felülről kell a társadalmat átalakítani, különben Németország elvész a történelem süllyesztőjében. A forradalmak elemzése után rámutatott, hogy megelőzőleg a vallás és a gondolkodás radikális átalakulása szükséges, különben a forradalom elbukik. Az ész világtörténelemben való előrehaladásában egyének és nemzetek a történelem eszközei, akiknek a tetteik következményei, s nem pedig szándéka alkotja a világtörténelmet (

„az ész csele” ). A történelmi fejlődés a szabadság kiteljesedése felé tart, mely egy közösség politikai, kulturális és vallási intézményeiben fejeződik ki. ( Három fokát különbözteti meg a történelmi fejlődésnek : 1 Keleti világ, ahol egy személy bír a szabadsággal 2. Klasszikus világ, melynek kifejeződése a polisz, néhány szabad emberrel 3. Germán világ, mely a modern kor, ahol minden embert alkalmasnak kell tekinteni a szabadságra ). Friedrich Wilhelm Nietzsche ( 1844-1900 ) már nem tartozott a klasszikus korszakba, de az egyik legnagyobb hatású német gondolkodó. Úgy látta, a világ egy nagyméretű, régen érő válság előtt áll, azzal foglalva össze, hogy „Isten meghalt.” Az emberek keresik a tekintélyt, ami elveszett. Várják a Messiást, noha tudják, hogy az nem fog eljönni. Nézete szerint a tömegek, a tömegember arc nélküli és alakítható, mint a birka. „A tömegnek nem kell az erkölcs és a művészet”

Kifejtette, hogy a cselekvés jellemző vonása a hatalom akarása. Az eljövendő világra vonatkoztatva meglátásait, azok félelmetes próféciaként értelmezhetőek. A modern állam felbomlását, a világuralomért folyó világháború eljövetelét jósolta a XX. századra A politika fogalma szerinte össze fog olvadni az eszmék háborújával. 6. témakör Az ideológiák százada, a XIX. század A modernizáció Az 1800-as évek Európájában befejeződik a nemzetállammá válás folyamata, általánossá válik a polgári társadalom, a tőkés berendezkedés. A tudományok az ipar és a gazdaság köré kezdenek szerveződni. A filozófia kezd „kiürülni”, a tudományok gyakorlatorientáltak lesznek Az autoritás hiányának vákuuma ( szekularizáció után vagyunk ), a monopolkapitalizmus megjelenésével nemzetközi színtérre kerülő ellentétek jelentősen befolyásolták a kor politikai gondolkodását. A XIX század kezdetére két fontos tényező

hatott. Egyik a francia forradalom, amely a rendiség eltörlésével alapjaiban változtatta meg a politikai gondolkodást. A másik az ipari forradalom, amely a technikai haladás és a polgári társadalom kialakulási feltételeinek megteremtése mellett kitermelt egy konfliktust is, amely azóta is minden társadalom alapkérdése. A földekről a városokba áramló, nincstelen tömegekkel kapcsolatos szociális kérdések kiéleződése okozta a legnagyobb problémát Az éppen megszületett polgári társadalmakra nézve komoly veszélyforrást jelentett a forrongó hangulat. A francia forradalom kezdete óta elindult új folyamat, a modernizáció kérdéseire sokan, sokféle választ adtak A szervezett politikai küzdelmek eltérő szellemi törekvéseket eredményeztek, amelyek a kialakuló tömeges kommunikáció ( újságok, szerveződések ) révén eszmei irányzatokká, ideológiákká álltak össze. Három nagy eszmei irányzatot különböztethetünk meg, a

konzervativizmus, liberalizmus és szocializmus rendszereit. Ezek gondolati tartalma minden egyes generációban újra- értelmeződtek, majd gondolati hagyománynyá alakultak Minden irányzat – a folyamatos politikai vitáknak köszönhetően – alakult és változott az eredeti ideológiához képest. A konzervatív eszmék mögött álltak a régi, feudális rend képviselői, akiket kiváltságaik elvesztése és restaurációs várakozása tömörített. A liberális eszméket a felemelkedő városi polgárság osztotta, míg a szocialista irány azokban a munkásokban talált bázisra, akik előtt továbbra sem nyíltak meg a mobilitás, a felemelkedés lehetséges csatornái. A liberalizmus kifejezés a latin liber ( szabad ) szóból származik, egy haladó szellemiségű spanyol polgári párt ( La Liberales, 1810 ) fellépése óta terjedt el. A liberális elméletek középpontjában az egyéni szabadság, a magántulajdon szentsége és sérthetetlensége, s ezek

érdekében az állam korlátozása áll. Kiindulópontja a természetjogi gondolkodás ( az ember természetes állapota a szabadság ). Jellemzője az ész és haladás igenlése, a jólétre való törekvés, a szabad verseny előnyeinek hangsúlyozása. A liberalizmus eszméi az angol és francia felvilágosodásban gyökereznek. Hobbes volt az első, gazdasági értelemben véve liberális gondolkodó ( politikailag az abszolút államban hit ), a piaci társadalom felvetője. A liberalizmus atyja John Locke A liberális, alkotmányos jogállam az emberi jogok deklarációjára épül, amely az egyén elidegeníthetetlen jogait védi az államhatalommal szemben. Locke követelései közé tartoztak az általános jogegyenlőség, az alapvető polgárjogok ( gyülekezési, vélemény- és sajtószabadság, lelkiismereti és vallásszabadság, magántulajdon ). Locke idejében a szociális jogok még nem tartoztak bele az eszmerendszerbe ( sőt, kifejezetten ellene voltak akkoriban

). Igen sok kritikát kapott, kap és fog kapni a liberalizmus, jó példája Anatole France : „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy a híd alatt aludjon.” Benjamin Ward összefoglaló értékelést adott a liberalizmusról. Az alábbi értékeket tartotta maradandónak : emberi természetről szóló tanítás, állam demisztifikálása, liberális hit a haladásban Az elsőben három fogalomban foglal össze, eszerint az ember hedonista ( fájdalomkerülő és élvhajhász ), racionalista ( mérle- gel és a legjobbat választja ) és atomista ( önálló, másoktól elkülönül ). Az állam nem bálvány, aki előtt hajbókolni kell, hanem szolgáltatást nyújtó intézmény. Végül az emberek megítélésében optimista liberális gondolkodás szerint az emberek sok hibát követnek el, amelyekből képesek tanulni, nyílt, kritikus társadalomra van szükség, amely tolerálja azokat. Ward szerint a liberális eszmék a nyugati világban testesülnek meg, mert itt a

gazdaság, a nyitottság és a jólét adott. A liberalizmus szélsőséges válfaja a szociáldarwinizmus Ebben a darwini evolúciós elméletből kiindulva azt fogalmazták meg ( Herbert Spencer angol szociológus vezetésével ), hogy a „létért való harc” és a „legderekabbak túlélése” jellemzi a társadalmakat is, ettől lesznek tökéletesek. Az USA-ban volt és van nagy „divatja” a spencerizmusnak, a tipikus amerikai férfi ideálját, a minden harcban keményen helytálló, részvétlen ember mintáját táplálta be sokakba. Adam Smith ( 1723-1790 ) az egyike a liberális gondolkodás első képviselőinek. A politikai gazdaságtan klasszikusa, a közgazdaságtan tudományának megalapozója. „Láthatatlan kéz” hangolja össze a gazdaság szereplőinek ellentétes érdekeit A gazdagság fő forrásának a társadalmi munkamegosztás fejlődését jelölte meg. Jeremy Bentham ( 1748-1832 ) radikális utilitarista volt ( az az irányzat, amely emberi

választások értékét annak alapján minősíti, hogy azok mennyire járulnak hozzá a boldogsághoz, haszonelvűség ). Úgy gondolta, hogy az emberi viselkedést a fájdalom és az örömérzet ellentéte mozgatja, az ember mindenekelőtt boldogságra törekszik. Thomas Malthaus ( 1766-1834 ) Tanulmány a népesedés törvényéről c. munkájában azt fejtegeti, hogy nem a magántulajdon és nem a rossz társadalmi intézmények miatt van nyomor Szerinte a népesség növekedésének üteme meghaladja az élelmiszertermelés növekedési ütemét, ezért nem képes a mezőgazdasági termelés lépést tartani az igényekkel. ( Jonathan Swift az ír éhínség kitörésekor szatirikus megjegyzéssel illeti a kor állapotát : a szülők akár meg is ehetnék csecsemőiket, akkor egy csapásra megoldódna a kérdés, lenne élelem, s nem lenne annyi éhes gyermekszáj. ) Benjamin Constant ( 1767-1830 ) svájci gondolkodó Rousseau republikánus elképzeléseinek kritikusa.

Összehasonlította az antik demokráciákat korának társadalmaival, s megállapította, hogy a jelentős eltérések miatt a képviseleti rendszer alkalmas csak a valódi érdekérvényesítésre. Úgy látta, hogy míg az antik világban az állampolgári jog kiváltság volt, s a közösség érdekeit szolgálta, addig az ő korában sokkal inkább a magánérdekeket védi, mint a közösség érdekeit. Alexis de Tocqueville ( 1805-1859 ) arisztokrata származású francia gondolkodó, akinek családját kis híján kivégezte a jakobinus diktatúra. Sajnálattal töltötte el, hogy osztálya bukásra van ítélve, de megértette ennek történelmi szükségszerűségét Az amerikai politikai rendszer tanulmányozása mély hatást gyakorolt gondolkodására Liberális párti képviselő, rövid ideig még külügyminiszter is, aki például a rabszolgaság eltörléséről és a börtönök reformjáról szóló törvények előterjesztője volt. Politikai gondolkodásának

alapvető ismertetője, hogy ellentmondást látott a demokratikus egyenlőség és a liberális szabadság között Szerinte a demokráciát, mint a modern társadalom ellenállhatatlan tendenciáját a rendi különbségek megszűnése, az egyenlősülő életfeltételek, a választójogon alapuló képviseleti rendszer jelentik. Pozitívumként értékeli, hogy az emberek egymástól függővé válnak ( a munkamegosztásban elfoglalt helyük miatt ), s ezáltal öntudatosakká válnak, ezzel felismerik saját erejüket, ez pedig nagy energiákat szabadít fel, teret nyitva az innovációnak. Veszélyként érzékeli, hogy a az élet más terü- letein is előbb-utóbb egyenlőség alakulhat ki. A túlzott individualizáció szerinte elősegíti a minden tekintéllyel szembeni kritikai szellemet, az egoista célok követelését ( viszont ez atomizálja a polgárokat, ezzel pedig elősegíti az állami centralizációt ). Úgy látta, az anyagi jólétre, a gazdasági

növekedésre való túlzott koncentrálás miatt az emberek depolitizálódnak („Ha semmi mást nem várunk el az államtól, mint hogy fenntartsa a rendet, akkor előbb-utóbb saját jólétünk rabszolgái leszünk.” ) Az amerikai tapasztalataiból kiindulva szólt a nivellálódás veszélyeiről, szerinte a nevelésben, a művelődésben, a művészetekben, az irodalomban, a nyelvben és az érzelmekben megfigyelhető egyfajta konformista hajlam Ezek a beállítódások, uralkodóvá váló érzületek azután roppant nyomást gyakorolnak az egyénekre, akik hajlamossá válnak az ettől eltérő gondolkodásmód kirekesztésére. A többség véleményével kapcsolatban kifejtett álláspontja ma még inkább elgondolkodtató lehet, mint saját korában. Nem ismerte el a többség jogát a többségi érzület differenciálatlan és minden életterületet átható véleményformálására. A sajtót (!) és a pártok, egyesületek által közvetített uralkodó többségi

véleményt egy új zsarnokság előszelének tartotta. Szavai mélyre hatnak : „Az úr nem azt mondja már : úgy fogsz gondolkodni, mint én, vagy meghalsz, hanem így szól : szabadon gondolkodhatsz másképpen, mint én; életed, vagyonod, mindened megmarad, de ettől a pillanattól kezdve idegen vagy közöttünk.” – vagyis a többség újfajta zsarnoksága elengedi a testet, s egyenesen a lélekre támad Ez ellen az alábbi tényezők adhatnak védelmet : sajtószabadság, lelkiismereti szabadság, erős helyi önkormányzatok, független bírói hatalom, az államhatalmi ágak megosztása és magas szervezettségi fokú civil társadalom. Tocqueville már saját korában felveti, hogy a világ sorsát két hatalom, Oroszország és az USA fogja majd meghatározni ( „az egyik a szolgaság, a másik a szabadság földje, az egyik karddal, a másik ekevassal hódít” ). Fontos pszichológiai megfigyelése, amely szintén máig érvényes, hogy az elnyomottak sosem akkor

kezdenek lázadásba, amikor a legrosszabb, hanem amikor sorsuk már kezd jobbra fordulni ( addig a megélhetéssel vannak elfoglalva ). John Stuart Mill ( 1816-1873 ) a liberalizmus klasszikusa, Bentham barátja. Ő szállt először síkra a női emancipáció és a nők választójogának megadása mellett. Felelősségteljes döntésnek tartotta a választás lehetőségét, s csak a 40 év felettieknek kívánt választójogot adni, mivel ők rendelkeznek kellő megfontoltsággal és tapasztalattal. Az iskolázottabbaknak többlet szavazati lehetőséget adott volna, mert úgy vélte, a többség eltiporja a kisebbséget, amit csak így lehetne megakadályozni. Mill megpróbálta Bentham haszonelvűségét enyhíteni ( híres gondolata : „Jobb kielégítetlen emberi lénynek lenni, mint kielégített disznónak „ ). Úgy érvelt, hogy a boldogsághoz legfőképpen a kibontakoztatott személyiség segít hozzá, ennek viszont előfeltétele a szabadság. Mill szerint az egyéni

szabadságot növelő morális nevelés révén oldható meg a tömegek szellemi felemelkedése Ebben és a népesség növekedési ütemének csökkentésére irányuló akaratban látja a munkássággal való konfliktusok csökkentésének lehetőségét Walter Bagehot ( 1826-1877 ) konzervatív liberális gondolkodó volt, ő alapította a The Economist című folyóiratot. Nézetei szerint szükség van a modern társadalmak felgyorsult változásai közepette is valamiféle állandóságra és stabilitásra A politikának „teátrális” elemeket is tulajdonít, amelyek hozzájárulnak a stabilitáshoz ( úgy vélte, az alsóbb és középrétegek semmivel sem különbek a 2000 évvel korábbiaknál, korlátoltak és unintelligensek, akiknek szüksége van a politikai rituálékra, a hagyományokra ). Úgy vélte, hogy nem fontos az alsóbb rétegek parlamenti képviselete, hiszen a közvélemény kialakításához sem járulnak hozzá. A konzervativizmus a modern

társadalom kihívásaira adott válaszként született meg. A társadalom és a gazdaság ellentmondásai, a hagyományos politikai intézmények megingása és az erkölcsi hanyatlás állt kritikájának középpontjában A hagyományos rendet akarta megőrizni, kisebb, óvatos, részleges reformok árán. Elnevezése Chateaubriand 1818-ban kiadott „Le Conservateur” c. folyóiratától eredeztethető. A konzervativizmussal rokon a tradicionalizmus ( egyesek szerint egymásból keletkeztek ). A konzervativizmusnak is több válfaját, fejlődési szakaszát szokás megkülönböztetni A rendies konzervativizmus 1848-ig tartott, ez volt az első szakasz ( a feudális értékeket képviselte a liberális polgársággal szemben ). Társadalmi bázisát alkották : nemesség, klérus, céhes kispolgárság és a parasztság jelentős része ( akik gyakorlatilag a felvilágosodás veszteseinek tekinthetők ). Erre a korszakra volt jellemző a romantika, a visszavágyódás. A rendies

konzervativizmus mellett hamar jelentkezett a polgári konzervativizmus is A bázisba a polgárság az egalitárius és kispolgári társadalomkritika hatására lépett be Ez a fajta konzervativizmus azonban már igencsak eltért a rendiestől, alkotmányos jogállami alapra helyezkedve védi a magántulajdont és a hagyományos társadalmi intézményeket ( család, iskola, stb. ) Mint látható, a liberalizmus egyes eredményei iránt nyitott ez az irányzat A mai korban a neokonzervativizmus jelent meg, amely a jóléti állam válságára helyezi a hangsúlyt. A konzervatív gondolkodás jellemzője a tradicionalizmus reflexívvé válása, tudatosodása. Az igazi szabadság a szabadság a kötődésben – vagyis az egyén nem oldható el az állam természeti hatalmától, a közösségi kötelezettségektől A konzervativizmus fontos vonásai a történelem ( a felemelkedő polgárság az eszmény képét látja a történelmi hősökben, a nemességben ) és az irracionalizmus

( az élet egyes területei racionalizálhatóak csak, az egész viszont irracionális ). Robert Nisbet szerint a konzervativizmus hat főbb sajátossága : 1. történelmi folytonosság, hagyománytisztelet 2 előítélet elsődlegessége az ész uralmával szemben 3 a tekintély ( autoritás ) és a hatalom minden rend alapja, a rangkülönbségek fontosak 4. szabadság vagy egyenlőség – a konzervativizmus az egyenlőtlenségek szabadságának és a szabadság egyenlőtlenségének híve 5 tulajdon és élet összefüggése, birtoklás és személyiség azonossága, testületi tulajdon fontossága 6 a vallás és az erkölcs a közösség lelke és a rend legfőbb támasza Edmund Burke ( 1729-1797 ) ír politikus volt, Töprengések a francia forradalomról c. művében első ízben fejtette ki a konzervativizmus alapelveit Sajátos államelméletet képviselt : az állam szervesen nőtt képződmény, melyet nem lehet és nem szabad életidegen doktrínákkal átalakítani. Az

állami intézményeket a történelem és a tradíciók teremtették, azok határozzák meg és igazolják is Szerinte nem a választások legitimálják a hatalmat, hiszen az egyének balgák és ostobák s esetleg rosszul választanának - hanem a szokások és az erkölcsök ( hiszen ezek fejezik ki az emberi nem kollektív bölcsességét ). Üres fikciónak tartotta a polgárok egyenlőségét, mert szerinte a rangkülönbségek a társadalom lényegéhez tartoznak, ezt azzal igazolta, hogy minden forradalmi rend nagyon hamar létrehozza a maga hierarchiáját. A kollektív emberi bölcsesség mindig egy elitben jut kifejeződésre, amely rendelkezik a szükséges belátással ( mert művelt ) Az állam alapját a korona, a vallás és az egyház alkotják, egymást támogatva gondoskodnak a tradíciók fennmaradásáról. ( Az államot nem fényes elméletek, hanem az áthagyományozott előítéletek tartják össze, ezek keltik a szeretet és a lojalitás érzését az

emberekben. ) Joseph de Maistre ( 1743-1821 ) savoyai polgári családból származó, nemessé már a cím vásárlása révén lett. Kezdetben a forradalom híve volt, de miután kisajátították birtokát, menekülnie kellett. Emigráns szemszögből látva az eseményeket, kritizálta a forradalmat, szerinte az a hatalomvágytól és gőgtől fűtött képviselői miatt tört ki ( A forradalmat a Sátán művének tekintette, hagyomány és tekintély elleni lázadásnak. ) Louis Gabriel de Bonald ( 1754-1840 ) vidéki nemesi családból származó francia politikus volt. Szerinte az atomjaira eső társadalmat csak nagy közös hitek egyesíthetik újra, amelyek a hagyományos intézmények ( család, faluközösség ) támaszai. Adam Müller ( 1779-1829 ) német származású, Ausztriában letelepedő gondolkodó, a politikai romantika ( konzervativizmus német változata ) képviselője volt. Burke és Hegel nézetei nagy hatást gyakoroltak rá. Élesen szemben állt a

liberalizmussal és a racionalizmussal Szerinte az állam funkciója a társadalom szellemi és fizikai energiáinak integrációja. A német nacionalizmus már erősen érződik gondolataiban, az állam totalitárius szerepének hangsúlyozásakor. Ő volt az első, aki Németországban valódi szociálpolitikát követelt ( a városokba áramló tömegek nyomora veszélyt jelent ). Lorenz von Stein ( 1815-1890 ) szintén Hegel hatása alatt gondolkodott. Konzervatív reformista volt, aki a szociális kérdések megoldását helyezte középpontba. Rámutatott a modern politika alapvető lényegére, a tőke és munka ellentétére. „Akinek nincs tőkéje, az nem is tud szerezni Ily módon a vagyonos és vagyontalan osztályból vagyonos és vagyontalan rend lesz, a vagyon és vagyontalanság állapota rögződik a nemzedékekben és a társadalom rendje merevvé és zárttá válik.” Ez pedig gátja a mobilitásnak, s lehetetlenné teszi a személyisége kifejlődését mindenki

számára. Von Stein el akarta kerülni a forradalmat ( amiről azt tartotta, hogy egy előjelváltás a szabadságnélküliségben ), mégpedig felülről jövő reformokkal. Az osztálytársadalmat nem lehet felszámolni, inkább a mobilitás, a felemelkedés esélyeit kell javítani A szocializmus elnevezés is kb. az 1830-as években alakult ki A másik két irányzathoz hasonlóan ennek is sok válfaja volt ( az eltérő fejlettség miatt ). A közös elem a bérmunkások kiszolgáltatottsága elleni lázadás az emberi méltóság nevében A szocialisták hívei voltak az ipari civilizációnak, lelkesedtek a technikai haladás eredményeiért, de nem fogadták el a kapitalista társadalom liberális apológiáját. Bírálták a munkásság elnyomorodását, kirekesztődését a polgári társadalomból Csakúgy, mint a konzervatívok, ők is a közösségi értékeket és a szolidaritást hangsúlyozták Céljuk az osztály nélküli társadalom volt, amely valóban képes a

szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjének megvalósítására. A másik két irányzattól eltérő alapelvek : 1. teljes társadalmi egyenlőség ( nem csak jog- és esélyegyenlőség ) – egalitarizmus 2. pozitív szabadság ( nem csak a külső kényszerektől kell szabadnak lenni, hanem az önmegvalósítás feltételeivel, a szabadságjogokkal kell szabadon rendelkeznie ) 3 a termelési eszközök magántulajdonát bírálják ( ezek a szabadság korlátját a kizsákmányolást jelentik ) 4 átfogó gazdasági tervezésben való hit ( a politikának részt kell vennie a termelés összehangolására ) Henri de Saint-Simon ( 1760-1825 ) arisztokrata volt, aki egyszer csak azon kapta magát, hogy az emberiség megmentésének szenteli életét. Sajátos – történelmi levezetéssel megalkotott – elméletében az ipari civilizáció jövőjét a termelők közösségében látta. A későbbi szocialisták kiindulópontjává váltak gondolatai A meritokráciának

egy kezdeti kifejeződésének tekinthetőek elképzelései Charles Fourier ( 1772-1837 ) a falanszter ( egy szövetkezeti társulás, kereskedelem nélkül, csak termelésből és fogyasztásból ) gondolatáról híres. Úgy látta, hogy a kialakulóban lévő polgári társadalom képmutató, elnyomja az emberi képességeket és szenvedélyeket. Törvényesített rablógazdaságnak tartotta a korabeli gazdasági és elosztási rendszert. Robert Owen ( 1771-1858 ) angol gyáros, aki arról nevezetes, hogy saját szövőgyárában szociális juttatásokat ( iskola a munkások gyermekeinek, munkavédelem, szabályozott munkaidő, munkanélküli segély ) adott munkásainak. Korának tőkései és politikusai nem kívánták támogatni elképzeléseit, ezért ő a munkásokhoz fordult, javasolva nekik, hogy hozzanak létre önsegélyező szervezeteket. Pierre-Joseph Proudhon ( 1809-1865 ) az anarchista szocializmus atyja, aki egy tönkrement kisparaszt gyermeke volt. Az anarchia

máig érvényes jelszavának, „Semmi hatalmat senkinek !” alapjául szolgáltak nézetei, melyekben követelte, hogy sem pártok, sem az autoritás bármilyen válfaja ne létezhessen. A politikai akciók szintjét nem pártokban, hanem sztrájkharcokban, utcai megmozdulásokban látta. Karl Marx ( 1818-1883 ) Engelssel dolgozta ki a „tudományos szocializmus” elvét. Nézetei nem a saját korában, hanem később kerültek középpontba. Mindig felvetődik zsidó származásával kapcsolatban, hogy az vajon miben befolyásolta nézeteinek kialakításában. A tőke című művében a kapitalista gazdaság tudományos elemzésével foglalkozik Nevéhez fűződik a történelem materialista koncepciója, a társadalmi formációk elmélete, s egy új filozófiai gondolkodási módszer, a materializmus ( az emberek tudását a társadalmi lét határozza meg, az a mód, ahogyan újratermelik létfeltételeiket ). 1848-ban Engelssel együtt fogalmazta meg a Kommunista

Kiáltványt ( első mondata : „Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete.” ) Ebben dicsőítik a kapitalizmust, amely megteremtette a modern ipari civilizációt, valamint magával hozta a társadalom osztályokra szakadását, amely az érdekellentétek miatt előbb-utóbb egy magasabb társadalmi formációhoz, a szocializmushoz vagy a kommunizmushoz vezetnek el. A három irányzat mellett meg kell említeni még a nacionalizmust, amely az elmúlt két évszázad legbefolyásosabb politikai eszmeáramlata lett. A nacionalizmus a kollektív azonosságra ( identitásra ) építő ideológia, amely a modern társadalomba való átmenet során felbomló közösségi kapcsolatok pótlását kívánta megoldani. A közös történelmi emlékezet, nyelv és kultúra az egységes földrajzi területen élők közös szokásai és érdekei révén adott lehetőséget egy új politikai közösség kialakulására A nacionalizmus gyakorlatilag mindhárom nagy ideológiával

összekapcsolódási pontokat talált. A konzervativizmusnál a tradicionalizmus és a tekintélyelvűség jelentette a kapcsot. A nemzeti liberalizmus és nemzeti szociáldemokrácia, a nemzeti szocializmus annak bizonyítéka, hogy a nemzeti ügy képviselete volt az út a szélesebb tömegek megnyerésére Kiindulópontja a francia forradalom idejére tehető. A nacionalizmus egyik válfaja az államnacionalizmus, amely az erős, régi hagyományokkal bíró nagy nemzetekben ( és adott esetben még a gyarmatainál is ) alakult ki ( egységes jog, oktatás, piac, nemzeti nagyság tudta ). A másik válfaja a kultúrnacionalizmus, amely az elnyomott, elmaradt birodalmi és feudális struktúrákban élő nemzeteknél alakult ki. Itt elsősorban a függetlenség igénye jelentette a kapcsot. A nacionalizmus szélsőséges válfaja az imperializmus, amely a nemzetállam katonai expanziójának, agresszív hódító tevékenységének megfelelője. 7. témakör Politikai

gondolkodás a XX. században A posztmodernitás A XIX. század ígéreteit a XX század csak részben, és akkor is igen ellentmondásosan valósította meg Amennyiben a XIX századot a nagy ideológiák korának tartjuk, a XX. század az eszmék gyakorlati kipróbálásának évszázada volt A század végére általánossá vált a nagy elméletek elvetése A történelem nagy elbeszéléseinek tagadását, kritikai felbomlasztását hívjuk posztmodern tudatállapotnak Habermas szerint. Az elmúlt század politikai történéseinek legfőbb mozzanatai : a modern társadalom megszületése, az életviszonyok általános modernizációja ( a szocialista, vagy kapitalista indusztrializáció nyomán ). Ezeket ellentmondások és konfliktusok kísérték. A modernizáción belül az urbanizáció, az individualizáció, a tömegkultúra kialakulása, a globalizáció és mindezen folyamatoknak az ember szociális, politikai környezetére és tudati-, lelkiállapotára gyakorolt

hatása hosszú időkre alapot ad a vizsgálódásra. A XX. század társadalmi változásainak főbb jellemzői Társadalmi szerkezet gyökeres átalakulása. Korábban a népesség jelentős része vidéken élt, mezőgazdasági tevékenységet folytatott Az iparosodás és urbanizáció következtében létrejött a nagyvárosokba tömörülő munkásság Nagyobb lett az aránya az értelmiségi és az alkalmazotti rétegeknek is. A nők tömegesen álltak munkába, fokozatosan minden országban egyenjogúak lettek, szavazati jogokkal rendelkeztek. A mobilitásnak egyre több csatornája jelent meg ( földrajzi, foglalkozási, réteg, stb. ) Új nemzetállamok létrejötte. A nyugati országok után mostanra már az e tekintetben elmaradt, a le nem zárt nemzetállami fejlődés jellemezte országokban is végbementek a nemzetállami fejlődési folyamatok. Több hullámban kialakult a nemzetállam-központú világrend ( birodalmak, gyarmatbirodalmak felbomlása ). A nemzetté

válással együtt szinte minden országban más-más fajtája alakult ki a nacionalizmusnak. Háborúk. A nemzetek kialakulását konfliktusok, polgárháborúk és háborúk kísérték A nemzetállamok befelé fékezték az osztályharcot, integrálták a társadalom osztályait, kifelé viszont gyakran konfliktusokba bonyolódtak Az érdekellentéteket az erőforrásokért való kíméletlen küzdelem jelentette Egyes nézetek szerint az első és második világháború valójában egy nagy háború volt, amely között néhány éves fegyverszünet jelentett nyugalmat, a háború lezárásaként született békeszerződés pedig csak a konfliktusokat élezte ki. A világháborúkkal általánossá vált a polgári lakossággal szemben alkalmazott, nagyiparilag szervezett, hátborzongató technikai alapossággal kivitelezett tömeggyilkosság. Nemzetközi rend átalakulása. Európa vezető szerepe megszűnt, új hatalmak jelentek meg ( USA, Japán ). A világháborúk lezárása

után a nagyhatalmak egymás közti viszonya továbbra is terhelt maradt, a hidegháborús korszak USA-SZU ellentéte a világ minden tájára kihatott. Az antikolonialista küzdelmekhez nyújtott segítségük, forradalmak győzelmében, ill. megbuktatásában való közreműködésük folytonos konfrontációt jelentett 1990-ben a SZU felbomlása után a bipoláris világrend eltűnésével egy újfajta ellentét, az Észak-Dél konfliktus kerül előtérbe. Jóléti állam kialakulása. A fejlett kapitalista piacgazdaság talaján kialakult a jóléti állam intézménye Általában a kapitalizmus reformját a gazdasági válságok megfékezésének tulajdonítják. A szervezett munkásmozgalom okozta kihívás is hozzájárult a reformokhoz, a jóléti államok kialakulásához. A szocialista blokk országaiban nem voltak képesek tartósan megalapozni az önfenntartó modernizációt ( pazarló gazdaság, nem hatékony természeti erőforrás hasznosítás, tervutasításos

gazdaság ). A megújulásra képtelen szocialista gazdaságok és a fejlett Nyugat közötti szakadék egyre jobban nőtt, amely aztán visszavonhatatlanul hozzájárult a szocialista világ összeomlásához. Demokrácia, vagy diktatúra ? Az újonnan kialakuló államokban a viták középpontjában állt a kérdés, vajon melyik felel meg jobban a társadalmi fejlődés számára. 1917-1945 között inkább a diktatúra volt a jellemző fejlődési irány A későbbiekben kialakuló államformáknak már populistáknak kellett lenniük, a tömegbázis biztosítása érdekében. Globalizáció és következményei. ( Részletes leírástól most eltekintek ) Főbb területei : túlnépesedés, tömegpusztító fegyverek elterjedése, környezetszennyezés és ökológiai válság, Észak-Dél viszony kiéleződése - gazdag és szegény országok közötti szakadék elmélyülése. Max Weber ( 1864-1920 ) többek közt politikai szociológiája révén híres német modernista

gondolkodó ( emellett közgazdász és szociológus ). A kapitalizmus kialakulását, formáit és hatásait kutatta Szerinte a racionalitás a felvilágosodásból bomlott ki, de az individuális szabadság korlátozódott. A legitimáció három lehetőségét különbözteti meg ( tradicionális, karizmatikus és bürokratikus hatalom legitimációja ). Államszociológiájában elemzi a tőkés állam működését, a bürokrácia fontos szerepét hangsúlyozva, a „lefejezhető államapparátus” felépítését fejti ki. Hannah Arendt ( 1906-1975 ) politikával való foglalkozása zsidó származására vezethető vissza ( Hitler hatalomra jutása után kezdett foglalkozni a politikával ). A modern republikanizmus eszmekörébe szerinte három kategória tartozik, melyek : alkotmányosság, joguralom, alapvető emberi jogok. Szerinte a modern állam olyan társadalommá alakul át, amelynek középpontjában a gazdagság felhalmozására irányuló gazdasági tevékenységek

állnak Szerette volna, ha az ember újra képes lenne értelmet adni életének ( a hagyományok, a múlt visszaszerzése ). A totalitárius rendszerek kialakulásának hátterében a magát gyökértelennek, fölöslegesnek és magányosnak érző tömegembereket látta. Rámutatott arra, hogy az antik demokráciában az egyéni tetteknek óriási szerepük volt, míg a modernitásban ez elveszett. A XIX. század végétől a filozófia három ágra bomlik Egzisztencializmus ( életfilozófia ). Az ember egyedül áll a világban, szorong, ki van szolgáltatva, de mégis meg kell teremtenie belső békéjét ( ami nem könnyű, mert a világot nem tudja megváltoztatni, így alkalmazkodnia kell hozzá ). Sören Kierkegaard dán filozófus az első jelentős képviselője. Szembefordult Hegellel, elvetette az objektív törvényeket, filozófiájának középpontjába a szubjektív érzéseket állította, melyeket az elszigetelt individuum megél ( szorongás, választás kényszere,

tudatos létformák választása ). A létezésnek három stádiumot ad ( esztétikai, vallási, etikai ) Az esztétikai stádium a lét nem tudatos megélése ( az ember sodródik, mely kétségbeesés felé vezethet ). Az etikai stádiumban viszonyul az ember a saját létezéséhez ( az jut ide, aki túlkerül az első stádiumon ). Martin Heidegger ( 1889-1976 ) szerint nincsenek objektív erkölcsi szabályok, nincs előre meghatározott emberi természet sem. Azt kell tisztázni, hogyan érződik az egyén számára a világ, ami az individuális létmegértéstől függ, s ezáltal tisztázni kell viszonyunkat a halállal. A második stádiumot két részre bontja, „világba vetett lét”-re ( aki felelőséget érez saját sorsáért ), ill. „autentikus lét”-re ( a tömegember, az arc nélküli ember, aki nem néz szembe saját létezésével. ) Egy időben rokonszenvezett a fasizmussal is. Jean-Paul Sartre ( 1905-1980 ) francia, baloldali filozófus és író.

Filozófiájának központi kérdése ( Heideggerrel szemben ) nem az élet és halál szembeállítása, hanem az emberi felelősség és szabadság. Az ember szerinte szabadságra kárhoztatott lény, akinek a felelőssége ennek érdekében maximumra törekszik. Az emberek csoportosulásait két különböző közösségre osztja. Az egyik a „sorba rendeződő” emberek csoportja ( cél és akarat nélküliek, rosszhiszeműek ), a másik az „összeforrott” emberek csoportja ( történelemváltoztató akarat, ennek révén akarják a szabadságot elérni. ) A tudományfilozófia ( logikai pozitivizmus ) központja a Bécsi Kör ( többek közt hozzájuk köthető a BASIC nyelv létrejötte is ). Bevezették a szemantikát ( nyelvelemzést ) is a filozófiába Középpontjában a fenomenalizmus és a logikai analízis áll. A tudományok tartalmát a közvetlen tapasztalat, formális nyelvét a logika adja, amely révén a tapasztalati leírások összekapcsolhatóak

törvények és elméletek formájában ( ennek összefoglalása a verifikáció, a bizonyítás és visszaigazolhatóság elve ). Schlick szerint minden, ami a filozófiában létezik csak bizonyítási kérdésként vethető fel, mert egyébként nincs értelme Wittgenstein szerint „a világ nem más, mint tények a logikai térben” – a világot a logikai térben lehet felállítani, s ezen keresztül ismerhető meg. A nyelveket kezdi vizsgálni és összehasonlítani, s ebből von le következtetéseket , „tudatom határa a nyelvem határa” A társadalomfilozófia két fontos vonalon bontakozik ki. Az egyik a marxizmus valamiféle válfaja. Európában egy szociáldemokrata irányzat ( Marx és Engels hagyományaival szakítva, kritizálva és megreformálva azokat ) kezd tért hódítani. Eduard Bernstein ( 1850-1932 ) ennek az egyik központi alakja volt. Kritikájában fő elem volt, hogy a szocializmus eljötte sokkal távolabbi, mint Marxék gondolták. Rámutatott,

hogy a középosztály nem tűnik el, sőt erősödik, ezért ezt a csoportot kell megnyerniük. A munkásosztályt semmilyen szempontból sem tartotta alkalmasnak a hatalom átvételére Oroszországban először Lenin ( 1870-1924 ) interpretálja Marxot, majd később Sztálin Oroszország legjobb jellemzése az a mondat, hogy Európában ázsiai, Ázsiában európai A rendkívül elmaradott orosz munkássághoz a marxizmusnak egy végletekig leegyszerűsített része jut el, amelynek szinte semmi köze Marxhoz. Lenin számára a legfontosabb kérdés az volt, hogyan lehet Oroszországban az elgondolható legkedvezőtlenebb körülmények között mégis forradalmat csinálni ? Új típusú pártelmélete szerint a párt a munkásosztály elitszervezete, élcsapat, amely a szakaszervezetek köré szerveződik, de mégis a párt vezetése alatt áll. Gyakorlatilag arra jött rá, hogy a szocializmus eszméjét művelt értelmiségeik dolgozták ki, akiknek a legrátermettebb

munkásokkal együttműködve kell vezetniük a politikai harcot Lev Trockij ( 18791940 ) a Vörös Hadsereg megteremtője, a proletár világforradalom eszméjének kidolgozója, aki ellentétbe került Sztálinnal, aki meggyilkoltatta Rosa Luxemburg ( 1871-1919 ) a forradalmi tömegsztrájkok és a radikális pártpolitika képviselője volt. A háborút ellenezte, a szociáldemokrácia helyett a kommunizmust tartotta kívánatosabbnak. Lukács György ( 1885-1972 ) Leninhez hasonlóan ráébredt arra, hogy a munkásosztály egyelőre alkalmatlan a hatalom átvételére, ezért egy erős élcsapat, a kommunista párt hivatott a munkássághoz hozzárendelni az osztálytudatot ( úgy látta, hogy a munkásságban nem alakulhatott ki az osztálytudat ). Antonio Gramsci ( 1891-1937 ) munkássága a „nyugati marxizmus” egyik forrása Rávilágított a kelet és nyugat közötti különbségekre, arra hogy míg keleten könnyen megvívható egy forradalom, addig nyugaton a

fennálló állam a polgári társadalomban erős bázissal rendelkezik, ezért azt nehéz bevenni. A másik ágat a Frankfurti iskola kritikaelmélete szimbolizálja. A Frankfurti Iskola és a kritikaelmélet. A Frankfurti Iskola radikális baloldali szellemi irányzatként indult a harmincas években. Max Horkheimer igazgatóvá történő kinevezésével az intézet társadalomfilozófiai kérdések felé fordult A marxizmus két nagy gondolati tételének, a dialektikus és történelmi materializmusnak az egységét elismerve a kapitalista társadalom vizsgálatát tekintette legfontosabb feladatának Ebben filozófusok, történészek, közgazdászok, szociológusok és pszichológusok működtek közre A kritikai elmélet elutasítja a társadalom vizsgálatának felparcellázó, részekre bontó módszerét, mert a részeknek az összefüggésekből való kiszakítása téves végkövetkeztetésekhez vezethet. A kritikaelmélet a társadalom megváltoztatásának igénye

felől közelít, szembehelyezkedve az ortodox marxizmussal és háború utáni liberalizmussal. Két főbb korszakra bontható a tevékenységük, melyeknek határvonala 1969, Adorno halála. Az első korszak nem volt mentes az eseményektől, 1933-ban el kellett hagyniuk Németországot ( 1935-1950 között az USA-ban működtek ), majd 1950-ben az egyik szárnyuk, Marcuse vezetésével kint maradt. A neomarxista, nyugati marxista frankfurtiak elsősorban a műveltebb rétegekhez fordultak, nem a proletariátushoz Az első korszakban szembe kellett nézniük a fasizmussal, a sztálinizmussal és a liberális kapitalizmussal A fasizmus és a sztálinizmus a totalitarizmus elemzésének, a tekintély és az uralom problematikájának vizsgálatára adott módot. A liberális demokrácia és szabadságértelmezés kritikáját összekapcsolták az ipari társadalom és a szocializmus kritikájával. Horkheimer és Adorno „A felvilágosodás kritikája” c művükben rámutatnak, hogy

a természet ész általi leigázása szükségszerűen elvezet az ember leigázásához Ezzel szembe helyezkedtek a felvilágosodás racionalizmusával. A korszak filozófusai Max Horkheimer ( 18951973 ), Theodor W Adorno ( 1903-1969 ), Herbert Marcuse ( 1898-1979 ), A második korszak törekvése, hogy a szociológia, filozófia, pszichológia és politikai gondolkodás hagyományos megkülönböztetésén túllépjenek, s a társadalomtudományt összekapcsolják a társadalomkritikával. Úgy vélik, a liberalizmus nem tarthatja fenn továbbra is eszméit, ha továbbra is a kapitalizmushoz, a bérmunka kizsákmányolásához kötődik. Jürgen Habermas ( 1929- ) a korszak nagy gondolkodója Kifejteti, hogy a modern társadalom intézményei lassan elnyelik, gyarmatosítják az életvilágot, azt a szférát, ahol a szocializáció végbemegy Későbbiekben a legitimáció kérdése foglalkoztatta, úgy látta, hogy a rendszer elfogadása azokban az alkotmányos szabályokban

valósul meg, amelyek a választások ciklikusságában biztosítják a kormányzati politika cseréjét. A korszak más filozófusai Claus Offe, Alfred Schmidt, Albrecht Wellmer. KONFUCIUS ie. 551-479 Az első gondolkodó, aki a természet helyett fürkésző figyelmét az emberi közösség dolgaira irányítja. SZÓKRATÉSZ ie. 466-399 különbséget tesz vélemény és megismerés között PLATÓN ie. 427-347 az antik tudományok rendszerezője POLÜBIOSZ ie. 210-120 CICERO ie. 106-43 ARISZTOTELÉSZ ie. 384-322 SENECA ie. 4-isz 65 SZENT ÁGOSTON 354-430 SALISBURY 1115-1180 AQU. SZT TAMÁS 1225-1274 MACCHIAVELLI 1469-1527 BODIN 1529-1596 HOBBES 1588-1679 LOCKE 1632-1704 MÓRUSZ TAMÁS 1478-1535 két állam : az Isten állama és az ember állama a korabeli kereszténység erkölcsről és politikáról szóló tanításainak összefoglalója, politika⇒morális cél a modern politikaelmélet megalkotója, politika és erkölcs különválasztója „a juhok

megeszik az embereket” „Leviatán”, a társadalmi szerződés egyik első megfogalmazója az európai politikaelméleti gondolkodás megalapozója, a polgári demokráciára vonatkoztatta a természetjogi és szerződéselméleti paradigmákat MONTESQUIEU 1689-1755 felvilágosodás, törvénypozitivizmus VOLTAIRE 1694-1778 HUME 1711-1776 ROUSSEAU 1712-1778 „láthatatlan kéz” DIDEROT 1713-1784 SMITH 1723-1790 HELVÉTIUS 1715-1771 BENTHAM 1748-1832 HOLBACH báró 1723-1789 „vissza a természethez” általános akarat és a magánérdek szembehelyeződése „Enciklopédia” társszerzője KANT 1724-1804 bolygókeletkezési elmélet morálfilozófia jogállamiság és republikanizmus európai föderáció