Agrártudomány | Állattartás » Az erőforrás-korlátozás uniós példája, a halászati erőforrásokhoz való hozzáférés szabályozása

Az erőforrás-korlátozás uniós példája - a halászati erőforrásokhoz való hozzáférés szabályozása Az Európai Unió halászati politikájának (Közösségi Halászati Politika – KHP) kezdettől fogva alapkövei voltak az erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás, a halászati tevékenységek viszonylagos stabilitásának megőrzése, a gazdasági függésben levő közösségek védelme. A rendelkezésre álló halállományok jelenlegi kihasználtsága azonban továbbra is súlyos veszélyt jelent azok megújuló képességére, ezért szükségessé vált újabb korlátozások bevezetése, melyek új célja a fenntartható halászati gazdálkodáson túl a sokszínűségében fennmaradni képes tengeri ökoszisztéma megóvása lett. Eszerint a halászati igazgatás célja a halászat által a tengeri ökoszisztémákra gyakorolt közvetlen és közvetett hatások mérséklése és annak biztosítása, hogy a halászati ágazat terén hozott intézkedések

összhangban legyenek a tengervédelmi stratégia és az élőhely-védelmi irányelv alapján elfogadott intézkedésekkel. A KHP utóbbi évtizedekben kialakult, összetett szabályrendszere magában foglalja az élő vízi erőforrások védelmét, a vizekhez és az erőforrásokhoz való hozzáférés korlátait, tilalmait, a tagállamok szabályozási feladatait, a végrehajtás, ellenőrzés és a szankciók szabályait, illetve egyes piacszervezési rendelkezéseket is. A KHP általános szabályokat határoz meg az élő vízi erőforrások védelmére, kezelésére és felelős kiaknázására, valamint feldolgozására és értékesítésére, mely szabályokat alkalmazni kell - minden olyan halászati és ahhoz kapcsolódó tevékenységre, amelyet a tagállamok területén, valamint a tagállamok felségterületéhez vagy joghatósága alá tartozó tengeri vizeken végeznek, beleértve azt is, amelyet harmadik ország lobogója alatt hajózó, vagy harmadik országban

bejegyzett hajók gyakorolnak, a felségvizeken való békés áthaladás jogának, valamint a 200 mérföldes halászati övezeten belüli hajózás szabadságának sérelme nélkül; valamint - a Közösség harmadik országokkal kötött halászati megállapodásaiból és a nemzetközi egyezményekből eredő kötelezettségek sérelme nélkül azoknak a közösségi halászhajóknak a tevékenységére, amelyek tagsággal nem rendelkező országok vizein és a nyílt tengeren tevékenykednek. A KHP részletes szabályai kiterjednek a halászati és valamennyi ahhoz kapcsolódó tevékenységre (ki-, be-, átrakodás, szállítás, értékesítés és forgalomba hozatal), és meghatározzák a korlátosan halászható fajokat, állományokat, halászatuk módját, az alkalmazható halászati eszközöket és a halászati tilalommal érintett zónákat, időszakokat. Az unió halászati politikájában alkalmazott eszközök, intézkedések, és ezek hiányosságainak áttekintése

alapul szolgálhat egy hasonló elvi megfontolású, azaz a rendelkezésre álló erőforrások felhasználásának korlátozását célzó szabályozás kialakításában. Alapvető kérdések, hogy ezek az eszközök mennyiben vehetők át egy másik, nemzeti szinten megvalósítandó, erőforrás-hozzáférést korlátozó rendszer kialakításakor, 1 melyek lesznek a hozzáférési lehetőségek elosztásának elvei és alkalmazható formái, a kötelezettségek ellenőrzésének végrehajtása milyen operatív és adminisztratív intézményrendszer felállítását követeli meg, s milyen jogkövetkezményei lehetnek a jogsértő magatartásoknak. I. A halászati erőforrás-korlátozás eszközei A halászat és az akvakultúra közösségi rendszerének létrehozataláról szóló 3760/92/EGK, illetve a KHP első nagy reformját jelentő, a halászati erőforrások közös halászati politika alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról szóló

2371/2002/EK rendelet a Tanács hatáskörébe utalta az egyes halászati területekhez, erőforrásokhoz való hozzáférésnek, valamint a halászati tevékenység végzésének feltételeit megállapító közösségi intézkedések meghatározását. Ilyen intézkedések különösen: 1. az adott fajtából kifogható mennyiségek limitálása (TAC és kvóták); 2. a halászati erőkifejtés korlátozása:
a halászati tevékenységre feljogosított hajók száma,
a hajók teljesítménye,
bizonyos halászfelszereléseket alkalmazó hajók a tengeren tölthető napjainak száma tekintetében; 3. technikai intézkedések
a halászati eszközökre
azok használati módjára,
a halászati korlátozással, illetve tilalommal érintett zónákra és időszakokra
a legkisebb kifogható egyedek méretére vonatkozóan. I.1 A teljes kifogható mennyiség (Total Allowable Catches – TAC) a 1139/2008/EK számú rendeletben foglalt értelmező rendelkezések szerint a

valamennyi állományból évente kifogható és kirakodható mennyiséget jelenti, s a TAC-nak a Közösség által valamely tagállam vagy egy harmadik ország részére kiosztott hányadát a kvóták testesítik meg. A TAC megállapítása - különböző nemzeti és nemzetközi szervezetek tudományos kutatási eredményeire alapozva – évente, illetve kétévente történik. Az Európai Bizottság, annak érdekében, hogy a döntéshozatal megbízható tudományos szakvéleményeken és az érdekeltek széles körű bevonásán alapuljon, a Nemzetközi Tengerkutatási Tanács adatai alapján a Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottsággal (HTMGB) való konzultációt követően tárgyalásokat folytat a jelentős regionális halászati szervezetek és harmadik országok képviselőivel, s javaslatot dolgoz ki a következő évben alkalmazandó mértékekre és intézkedésekre vonatkozóan. A javaslat kidolgozásában részt vesz a Halászati és

Akvakultúraágazati Bizottság, valamint a regionális tanácsadó testületek1 is. 1 A Tanács 2004/585/EK számú határozata a közös halászati politika alapján történő regionális tanácsadó testületek felállításáról 2 A Tanács – a Bizottság javaslata alapján – határoz a TAC mértékéről, a fogás és/vagy a halászati erőkifejtés korlátozásairól, a halászati lehetőségek elosztásáról, valamint a korlátozásokkal kapcsolatos feltételekről és egyéb intézkedésekről.2 A KHP a halászati lehetőségek tagállamok közötti elosztásában a „viszonylagos stabilitás” elvét követi, amelynek értelmében az egyes tagállamoknak meghatározott állományrészeket biztosítanak, azaz a halászati lehetőségeket úgy osztják el a tagállamok között, hogy az biztosítsa halászati tevékenységük relatív állandóságát a halállományokat és halászati területeket illetően. A 2002-es halászati reform új, hosszú távú

szemléletet nyitott meg a halászati gazdálkodásban. A biztonságos biológiai határokon kívüli állományok kiaknázására többéves helyreállítási tervek, a biztonságos biológiai határon vagy azon belül levő állományokra pedig többéves gazdálkodási tervek kerültek a szabályozás elemei közé. A gazdálkodási terv összeállításában a halászati gazdálkodás elővigyázatos megközelítése és az illetékes tudományos testületek által javasolt határreferenciapontok adják a fő irányvonalakat. A tervnek biztosítania kell az állomány fenntartható kiaknázását és a halászati tevékenységek tengeri ökoszisztémára gyakorolt hatásának fenntartható szinten tartását. Nagy előnye e terveknek, hogy a halászok kevésbé változékony feltételek között, hosszabb távra tervezve végezhetik tevékenységüket. A tagállam – a közösségi joggal összhangban – határoz a lobogója alatt hajózó hajókra vonatkozóan a számára

kiosztott halászati lehetőségek elosztásának módszeréről, illetve dönthet kvótái egészének vagy egy részének más tagállammal való cseréjéről. Ha a kifogható mennyiség több mint 75 %-át az alkalmazási év október 31-ig kiaknázták, a tagállam kérheti a teljes kifogható mennyiség megemelését. A Bizottság megvizsgálja a kérelmet, s amennyiben azt indokoltnak tartja, javaslatot terjeszt a Tanács elé a teljes kifogható mennyiséget és kvótákat rögzítő rendelet módosítása iránt. A közösségi halászhajók által - kvóta hatálya alá tartozó állományból vagy állománycsoportból halászott - valamennyi fogást a lobogó szerinti tagállamnak az állományra vagy állománycsoportra vonatkozó kvótájából vonják le a kirakodás helyétől függetlenül. Amennyiben az adott tagállam túllépi a rendelkezésére álló, egy állományra vagy állománycsoportra megállapított kvótáját, forráselosztását vagy fogásrészét,

akkor a Bizottság levonhat az ország jövőbeni halászati lehetőségiből. A levonás szabályainak kialakítása során legfőképpen a túlhalászás mértékét, ugyanannak az állománynak az előző éves túlhalászását, valamint az érintett erőforrás biológiai állapotát kell figyelembe venni. A tagállamok, illetve a Bizottság a tagállamok közlései alapján meghatározzák azt az időpontot, amelytől kezdve a kvóta kimerítettnek tekintendő, s ettől az időponttól kezdve időlegesen betiltják a halászatot az adott állomány vagy állománycsoport tekintetében. 2 A Tanács 40/2008/EK rendelete (2008. január 16) a bizonyos halállományokra és halállománycsoportokra vonatkozó, halfogási korlátozások hatálya alá tartozó vizeken tartózkodó közösségi hajókon és a közösségi vizeken alkalmazandó halászati lehetőségeknek és kapcsolódó feltételeknek a 2008. évre történő meghatározásáról 3 A teljes kifogható mennyiség

kimerülése és a halászat betiltása esetén a meghatározott halászati lehetőségek túllépése következtében kár érheti azon tagállamokat, melyeknek kvótájuk kimerítése előtt tiltották meg a halászatot. Az ebből eredő sérelem orvoslására létrehozott kompenzációs rendszer alapján levonás alkalmazható a tagállam kvótájából, forráselosztásából vagy fogásrészéből, amely túllépte azt. Az így levont mennyiséget pedig megfelelő módon el kell osztani azon tagállamok között, amelyek kvótájuk kimerítése előtt szüntették be halászati tevékenységüket. I. 2 A halászati tevékenység nem csupán az egyes halállományokat, hanem a tengeri ökoszisztémák egészét terheli, ezért egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a halászati kapacitás korlátozására szolgáló eszközök. A 2371/2002/EK rendelet szerint a "halászati erőkifejtés" egy halászhajó kapacitásának és aktivitásának szorzata, s a hajók csoportjánál ez

a csoportba tartozó összes hajó halászati erőkifejtésének összegét jelenti. A kapacitás az engedéllyel rendelkező hajók számával, azok méretével, vagy motorjuk teljesítményével (kW) írható le. A tevékenység mérésére a leggyakoribb módszer pedig az egy hajó által a tengeren töltött napok száma. A halászati erőkifejtés limitálásában a speciális halászati engedélyeknek jut nagy szerep. A Közösség vizein halászó hajókkal, illetve a Közösség területein kívül működő közösségi halászhajókkal szemben már 1995 óta követelmény az érvényes halászati engedély megléte, s így a halászati erőkifejtés a halászati engedélyek révén ellenőrizhető. Az engedélyekben állapítják meg a hozzáférés feltételeit, idejét és a specifikus halászati lehetőségeket, de az egyes halászhajók flottából való kivonása vagy a halászati tevékenységek időleges szüneteltetése is alkalmazott eszköz a halászati

erőkifejtés korlátozására. A KHP 2002-es reformját megelőzően felismerték, hogy a Közösség flottájának túlzott kapacitása a fenntartható halászat megvalósításának egyik fő akadálya, ezért előtérbe helyezték az erőkifejtés korlátozási eszközeinek bővítését. A Tanács átfogó korlátozásokat határoz meg a halászati erőkifejtésre vonatkozóan, s a kapacitás korlátozását kétféle módon oldják meg: - egyes halászterületeken a KHP annak megakadályozására törekszik, hogy a halászati erőkifejtés ne terjedjen túl az eddig kialakult, jelenlegi szinten, vagy - a halászati erőkifejtés szintjét a halászat okozta állománypusztulás szintjéhez kötik, és mindkettőt csökkentik, amíg el nem érik az elővigyázatossági szinteket, vagy azokat a mértékeket, amelyek hosszú távon magas hozamot biztosítanak. Ez utóbbi szabályozási módszert alkalmazzák a hosszú távú tervek hatálya alá tartozó, valamint a mélytengeri

fajok halászata tekintetében, ahol a TAC-kat és a halászati erőkifejtésre vonatkozó korlátozásokat minden második évben határozzák meg.3 „Az első lépést az erőkifejtés irányításának új megközelítésére a tőkehal helyreállítási tervének 2008 novemberében történő felülvizsgálata alkalmával tették meg. Ezen halásztevékenység tekintetében az éves TAC-ket és kvótákat megállapító rendelet mellékletében megvalósuló rendszer olyan bonyolult lett – különösen a sajátos helyi körülményekhez való illeszkedés biztosítása érdekében felgyülemlő nagyszámú eltérés 3 Forrás: ec.europaeu/fisheries/publications/pcp2008 factsheets hupdf (letöltés ideje: 2009 július 31) 4 miatt –, hogy végrehajtása, figyelemmel kísérése és ellenőrzése igen nehézzé vált. Ezért új rendszert vezettek be, amely hajócsoportokra vagy a flotta szegmenseire meghatározott, kilowatt-napokban kifejezett erőkifejtési

plafon-értékeken alapult. E plafonértékeket a tagállamok országos szinten irányítják majd. Az erőkifejtés csökkentése mostantól fogva arányos lesz azon flotta-szegmensek tekintetében a halászat okozta állománypusztulás megcélzott csökkentésével, amelyek a leginkább hozzájárulnak a tőkehalak vagy a laposhalak pusztulásához, míg más érintett szegmensek esetében vagy a 2004-2006 közötti időszak, vagy a 2005-2007 közötti időszak átlagos szintjén befagyasztásra kerülnek. Az eredmény egy olyan egyszerűbb és rugalmasabb rendszer, amelyet könnyebb lesz hatékonyan végrehajtani.”4 Amennyiben az adott tagállam lobogója alatt hajózó hajók vélhetően kimerítették a megengedett halászati erőkifejtés 70 %-át, az érintett tagállam értesíti a Bizottságot. A Bizottság az adott tagállam közlése, illetve saját döntése alapján meghatározza azt az időpontot, amikor adott tagállam számára az adott halászati területen

meghatározott halászati erőkifejtés maximális mennyiségét vélhetően kimerítik, s ettől az időponttól kezdve az említett tagállam lobogója alatt hajózó hajók nem végezhetnek halászati tevékenységet az adott területen. I.3 A fenntartható halászati gazdálkodás érdekében a fentieken túl a Közösség műszaki intézkedéseket, technikai paramétereket is meghatároz az alkalmazott halászati felszereléseket illetően, valamint korlátozásokat, tilalmakat rendel el az egyes érzékeny halászati zónákra és időszakokra vonatkozóan. A halászati erőforrásoknak a fiatal tengeri élőlények védelmét biztosító technikai intézkedések révén történő megóvásáról szóló 850/98/EK rendelete alapján a műszaki védelmi intézkedések az alábbi módon csoportosíthatók: a) Alkalmazható hálók és egyéb eszközök: A rendelet meghatározza az alkalmazható legkisebb szembőségű hálók egyes paramétereit és az egyes területeken,

időszakban alkalmazható más eszközök paramétereit. b) Tiltott halászati eszközök és módszerek: A szabályozás tilalmakat rögzít egyes halászati berendezések vonatkozásában. E szabályok szerint tilos olyan fenéken vontatott zsákhálót, dán kerítőhálót vagy hasonló vontatott hálót a fedélzeten tartani vagy használni, amelyek nem felelnek meg a rendeletben foglalt feltételeknek. Egyes eszközök alkalmazása csak bizonyos földrajzi területen és meghatározott időszakban tiltott, teljes mértékben tilos azonban robbanószert, mérgező vagy kábítószereket és elektromos áramot alkalmazó módszerekkel tengeri élőlényeket kifogni. c) Rögzített felszerelésekre vonatkozó korlátozások: Meghatározott régiókon belül, időszaktól függően, a fenékrögzítéses eresztő-, állító- és tükörhálók használata vagy fedélzeten tartása csak akkor lehetséges, ha a kifogott célfajok fogáson belüli aránya és az eszköz

hálószem-mérete is megfelel a rendeletben előírtaknak. d) A kifogható tengeri fajok legkisebb mérete: A szabályozás tartalmazza az egyes fajok (halak, tengeri héjas állatok, puhatestűek, ehető rákok) legkisebb 4 uo. 5 fogható méretét, illetve az alkalmazandó mérési módszereket, az egyes kifogható halfajok, és a védett fajok legnagyobb kifogható arányát. Valamely tengeri élőlény akkor minősül méreten alulinak, ha a rendeletben meghatározott módszerek alapján mért adatai kisebbek a rendelet XII. mellékletében az érintett faj és az érintett földrajzi térség tekintetében meghatározott minimumnál. Az előírtnál kisebb méretű tengeri élőlényeket - bizonyos kivételekkel - azonnal vissza kell engedni azokat a tengerbe, tilos azokat a fedélzeten tartani, más hajókra átrakodni, partra tenni, szállítani, raktározni, értékesíteni, eladásra kiállítani vagy felkínálni. e) Egyes fajok halászatának tilalma, illetve

területi és/vagy időbeli korlátozása: A szabályozás halászati tilalmat rögzít a lazac és a tengeri pisztráng vonatkozásában: tilos e halakat a hajó fedélzetén tartani, onnan átrakni, szállítani, tárolni, eladni, megvételre felkínálni, amennyiben a fogás a tagállam parti tengeri övezetén5 kívüli, vagy a tagállamok joghatóságán kívül eső területen6 történt. A tilalom alá eső fajok egyedeit a kifogást követően haladéktalanul vissza kell dobni, s ugyanígy kell eljárni akkor is, amennyiben e fajok egyedeinek kifogása bármely területen - tiltott halászati eszközzel (fenékháló, dán kerítőháló vagy ahhoz hasonló, 70 mm-nél kisebb szembőségű háló alkalmazásával) történt. f) A rendelet mellékletei rögzítenek időszakokat is, melyek során meghatározott területeken az egyes halfajok halászata nem megengedett. g) Műszaki intézkedések: a halászathoz közvetlenül kapcsolódó egyes tevékenységek vonatkozásában is

meghatároz korlátokat a rendelet, a fedélzeten végezhető feldolgozási cselekmények, illetve a válogatáshoz használható berendezések tekintetében. Rengeteg külön jogszabály rögzít további, az egyes területeket és fajokat illetően speciális korlátozásokat, műszaki intézkedéseket, így például a Földközi-tengeren folytatott halászatra a 1626/94/EK számú rendelet az e területen végzett halászati tevékenységekre vonatkozóan állapít meg korlátokat és tilalmakat. A Bizottság közleménye alapján új eszköz lehet a KHP célkitűzéseinek megvalósításában a halászati jogokon alapuló gazdálkodási rendszer (Rights-based Management – RBM) alkalmazása. Az RBM a halászok, halászhajók, vállalkozások, társulások vagy halászközösségek számára kiosztott egyéni és átruházható halászati jogok hivatalosan elismert rendszereként elősegítheti a halászok gazdasági teljesítményének javítását, azonban továbbra is igényli

olyan védelmi jellegű célkitűzések meghatározását is, amelyek megvalósítása a különböző halászati gazdálkodási intézkedések (pl. kvóták) révén érhető el.7 II. Felelősség és ellenőrzés 5 Parti tengeri övezet: az adott tagállam parti alapvonalától számított 12 mérföld széles sáv. Skagerrak és Kattegat tengerszorosokat illetően az alapvonaltól számított 4 mérföldes övezeten kívül tiltott e fajok halászata. 6 7 A Bizottság közleménye a halászati jogokon alapuló irányítási eszközökről. COM (2007) 73 final 6 A KHP ellenőrző rendszerét a 2847/93/EGK rendelete hozta létre. A szabályozás különösen védelmi, erőforrás-gazdálkodási, strukturális, illetve a közös piac szervezésére vonatkozó intézkedéseket, ezek végrehajtásának ellenőrzését, illetve a kötelezettségek be nem tartására vonatkozó szankciók hatékonyságát növelő intézkedéseket foglalja magában. A Közösségi Halászati

Ellenőrző Hivatal (CFCA) 2002-ben alakult, s független végrehajtó szervként működik együtt a Bizottsággal. Feladata a nemzeti ellenőrzési és felügyeleti tevékenységek közötti koordináció és együttműködés megszervezése. A CFCA az illegális, be nem jelentett és szabályozatlan halászat ellen lép fel, nem csupán a közösségi vizeken, de – elvben – minden olyan területen, ahol az európai halászhajók előfordulnak. II. 1 A KHP szabályainak alkalmazásáért való felelősség közösségi, nemzeti és helyi szinten is megjelenik. A közös halászati politika jogi kereteinek meghatározása az Európai Unió kizárólagos hatáskörébe tartozik. A tagállamok feladata annak biztosítása, hogy halászaik, feldolgozóüzemeik és az értékesítők tiszteletben tartsák e jogi keretet. Elsősorban a tagállamok felelőssége a közös halászati politikával kapcsolatos szabályok hatékony ellenőrzésének, vizsgálatának és végrehajtásának

biztosítása, valamint az egyensúly megteremtése flottájuk halászati kapacitása és halászati lehetőségeik, azaz a számukra kiosztott kvóták között. A tagállam partvonalától számított 12 tengeri mérföldes övezeten belül a halászati erőforrások védelmére és kezelésére, valamint a halászat tengeri ökoszisztémára gyakorolt hatásának minimalizálására vonatkozó tevékenységeket szabályozhatja, amennyiben a Közösség e terület védelmére és kezelésére vonatkozóan nem fogadott el egyedi intézkedéseket. A tagállami intézkedéseknek összhangban kell lenniük a KHP célkitűzéseivel, és nem lehetnek szigorúbbak a meglévő közösségi jogszabályoknál. II. 2 A tagállamok területükön, a felségterületükhöz vagy joghatóságuk alá tartozó vizeken ellenőrzik a közös halászati politika hatálya alá tartozó tevékenységeket, így a vizekhez és az erőforrásokhoz való hozzáférést és a halászati tevékenységeket, a

közösségi vizeken kívül a lobogójuk alatt hajózó közösségi halászhajóknál és állampolgáraiknál, a lobogó szerinti állam elsődleges felelősségének sérelme nélkül. Az egyes ellenőrző eszközök kialakítása, működtetése a tagállamok feladata, így különösen:  műholdas (VMS-rendszer), vagy egy ugyanolyan hatékony, alternatív hajómegfigyelési rendszer a közösségi halászhajók nyomon követéséhez (ha az adott tagállam másként nem szabályozza, akkor ez nem vonatkozik azokra a hajókra, amelyek kizárólag a lobogó szerinti tagállam alapvonalától 12 tengeri mérföldön belül működnek, illetve melyek nem töltenek 24 óránál többet a tengeren.)  halászati felügyelőközpontok (FMC) létrehozása, melyek feladata a halászati tevékenységek és a halászati erőkifejtés ellenőrzése. Az FMC a tagállam lobogója alatti hajók tevékenységét kíséri figyelemmel, attól függetlenül, hogy az mely vizeken működik, mely

kikötőben állomásozik, továbbá a Közösség más 7 tagállamainak vagy harmadik országoknak a lobogója alatt hajózó és a VMSrendszer alkalmazására kötelezett halászhajókat, amennyiben ez utóbbiak az adott tagállam felségterületéhez vagy joghatósága alá tartozó vizeken működnek. A tagállamok közös FMC-t is működtethetnek,  megfelelő nyilvántartások és adattárolási rendszerek kialakítása a KHP hatékonyságának növeléséhez. A kifogott mennyiség nyomon követhetősége érdekében a hajóparancsnokok hajónaplót vezetnek azokon a hajókon, amelyek valamely korlátozással érintett állományból vagy állománycsoportból halásznak. A halászati gazdálkodás és ellenőrzés alapeleme a kifogott mennyiség mértékének és összetételének ismerete, amely a hajónapló adatain alapul. A hajónapló-vezetési kötelezettség teljesítésében méltányosság érvényesülhet a kisebb halászhajók vonatkozásában, melyek számára

ez aránytalanul nagy terhet jelentene, így a szabályozás megengedi az alóla való mentesítést, bár a tagállam ennél szigorúbb szabályt is alkalmazhat. Amennyiben a tagállam mentesíti a kisebb hajókat a napló vezetésének kötelezettsége alól, akkor ún. mintavételezési tervet kell alkalmaznia, melynek célja e hajók tevékenységének ellenőrzése. A halászati erőkifejtés ellenőrzése is a hajónaplókban rögzített és elszámolt adatok alapján történik. A hajónaplónak – a fogások adatain túl - tartalmaznia kell a vontatott és a statikus halászfelszerelésre vonatkozóan az egy területre való belépés és onnan való kilépés és az adott területen található kikötőbe való be-és kilépés idejét. A más tagállamban bejegyzett halászhajók kötelesek értesíteni a kirakodás szerinti tagállamot a tervezett kirakodást megelőzően legalább négy órával. Az értesítésnek tartalmaznia kell a tervezett kirakodás helyét és

idejét, valamint - fajok szerint - a kirakodni szándékozott mennyiségeket. A kirakodás alkalmával az abban részt vevőknek nyilatkozniuk kell a kirakodott, átrakodott, eladásra kínált vagy megvásárolt mennyiségről, mely kötelesség a hajónaplóban rögzített információk megerősítését szolgálja. Az ellenőrző intézkedések hivatottak biztosítani a hajónapló vezetésének, a kirakodási és egyéb nyilatkozatadásnak, tájékoztatási kötelezettségnek a teljesülését. A tagállamoknak - ellenőrzési szabályozásuk kialakítása és alkalmazása során is fokozottan figyelemmel kell lenniük az egyenlő bánásmód, a diszkrimináció-mentesség elvére. A megfelelő szabályozási környezet kialakításán túl a tagállamok felelősek az Európai Bizottság által végzett ellenőrzési eljárások elősegítéséért, az ellenőrzéssel megbízott megfigyelő személyeknek a halászhajók fedélzetére juttatásáért. Az ellenőrzések

eredményeképpen a tagállamok felelnek a megfelelő határozatok meghozataláért, s ez adott esetben akár a halászati tevékenység betiltását is jelentheti. A Bizottság hivatalból kezdeményezhet és végezhet vizsgálatot, ellenőrzést és felügyeleti vizsgálatot a közös halászati politika szabályainak tagállami végrehajtására vonatkozóan; vizsgálhatja a szabályok alkalmazását a tagállamokban és illetékes 8 hatóságaiknál, a nemzeti közigazgatási gyakorlat, az ellenőrzési és felügyeleti tevékenység összhangját a közösségi szabályokkal, a megkövetelt dokumentumok meglétét és azok alkalmazandó szabályoknak történő megfelelését, a tagállamok által végzett ellenőrzési és végrehajtási tevékenységek körülményeit. Az ellenőrzési szabályok lehetővé teszik a Bizottság által kijelölt közösségi ellenőrök számára, hogy a tagállami hatóságok ellenőrzési tevékenységét vizsgálják, s ennek megfelelően

akár előzetes értesítés nélkül intézkedhetnek. A közösségi ellenőrzés azonban soha nem terjedhet ki magánszemélyek ellenőrzésére. A vizsgálatról készült jelentést véleményezés céljából közlik a tagállammal, a bizottsági vizsgálati jelentésben foglalt megállapítások alapján a tagállam azonban arra nem kötelezhető, hogy egyénekkel szemben alkalmazzon intézkedéseket. A tagállamok kötelezettsége biztosítani a megállapított jogsértésekkel kapcsolatban az egyes természetes vagy jogi személyekkel szembeni intézkedéseket, beleértve ebbe a nemzeti jog alapján indított közigazgatási, illetve büntetőeljárást is. A Bizottság a tagállammal szemben az Európai Közösségek Bírósága előtt eljárást kezdeményezhet, így 2008-ban a Bíróság elmarasztalta a Spanyol Királyságot mivel az nem gondoskodott a közösségi halászati szabályok megsértésének felelőseivel szemben megfelelő intézkedések elfogadásáról,

elsősorban közigazgatási vagy büntetőeljárások megindítása, illetve e felelősökkel szemben alkalmazott visszatartó erejű szankciók kiszabásával (C-189/07.) Ha a közös halászati politika védelmi, ellenőrzési, felügyeleti valamint végrehajtási szabályait nem tartják be a tagállamok, és ez az élő vízi erőforrásokra vagy a közösségi ellenőrzési és végrehajtási rendszer működésére nézve – sürgős intézkedést téve szükségessé – komoly fenyegetést jelent, a Bizottság határidőt tűz ki a szabályoknak való megfelelés igazolására és a véleménynyilvánításra, súlyosabb esetben pedig a Bizottság megelőző intézkedések alkalmazásáról dönthet. Ha a tagállam vonatkozásában a kvóta, a kiosztott vagy elérhető halászati részesedés kimerítettnek tekintendő, a Bizottság a rendelkezésre álló információk alapján azonnal beszüntetheti a halászati tevékenységet. A Bizottság a tagállami hatóságokkal

együttműködve felügyeleti vizsgálatokat folytathat le a halászhajókon és az egyes üzlethelyiségekben és más, a közös halászati politikával kapcsolatos tevékenységeket végző szervezeteknél. II. 3 Az ellenőrzési rendszer magában foglalja a harmadik ország hajói által a Közösség vizein folytatott halászati tevékenységek megfigyelését is, ami különösen a hajók mozgásának és az azon tartott, kifogott fajokról való tájékoztatási kötelezettség teljesítésének ellenőrzését jelenti. Harmadik ország halászhajójának tekintendő az a hajó, melyet elsődlegesen vagy másodlagosan a halászati termékek fogására használnak; vagy amely saját halászati eszközökkel nem folytat halászati tevékenységet, átrakodással átvesz fedélzetére halászati termékeket más hajókról; vagy amelynek fedélzetén a halászati termékeken csomagolásuk előtt egy vagy több műveletet végeznek el, és egy harmadik ország lobogója alatt

hajózik, vagy egy harmadik országban jegyezték be. 9 A harmadik ország halászhajóinak parancsnokai a kikötőbe való érkezés előtt értesítik annak a tagállamnak az illetékes hatóságait, amelynek a kikötőit vagy kirakodóhelyeit igénybe kívánják venni:  a kikötőbe való érkezés időpontjáról,  a hajón tartott fogásról,  az övezetről, ahonnan a fogás származik; akár a Közösség halászati övezetéről, akár harmadik ország felségterületéhez vagy joghatósága alá tartozó övezetről vagy a nyílt tengerről van szó. A kirakodási műveletek nem kezdődhetnek el mindaddig, amíg az illető tagállam illetékes hatóságai azt nem engedélyezik. Valamennyi tagállam megküldi a Bizottságnak – utóbbi kérelmére – a harmadik ország hajói által kirakodott fogásokra vonatkozó információkat. Amennyiben harmadik ország halászhajójának parancsnoka vagy képviselője úgy nyilatkozik, hogy a fogások a nyílt tengerből

származnak, az illetékes hatóságok csak abban az esetben engedélyezik a kirakodást, ha a parancsnok vagy képviselője a hatóság számára elfogadható módon bizonyítja, hogy:  a hajón tartott fajokat bármely illetékes nemzetközi szervezet, amelynek a Közösség tagja, szabályozási területén kívül fogták ki, vagy  a hajón tartott fajokat olyan illetékes regionális szervezet által elfogadott védelmi és gazdálkodási intézkedésekkel összhangban fogták ki, amelynek tagja a Közösség. A harmadik országok joghatósága alá tartozó, de a közösség területén halászati tevékenységet végző hajókon túl a nemzetközi vizeken halászó közösségi hajók parancsnokai is kötelesek teljesíteni a fenti kötelezettségeket és tájékoztatni a tagállamokat tevékenységük eredményéről. Szankciók A jogsértésekre kidolgozott intézkedések célja a felelősök megfosztása a jogsértéssel elért gazdasági előnytől, illetve egyéb, a

jogsértés súlyosságával arányos intézkedések alkalmazása, melyek a jövőre nézve visszatartó erővel bírhatnak. A tagállamok közösségi jogot sértő tevékenysége, illetve mulasztása jellemzően a halászati lehetőségeik elvonásában, illetve - az Európai Közösségek Bírósága általi elmarasztalás esetén - a jogsértéssel arányos pénzbírságban realizálódhat. A Tanács jegyzék formájában határozhatja meg mindazon magatartásformákat, melyek a KHP megsértését jelentik, s a tagállamok kötelezettsége, hogy arányos és visszatartó erejű szankciókat alkalmazzanak a joghatóságuk alá tartozó személyekkel szemben e jegyzékben foglalt magatartások tanúsítása esetén. A cselekmény súlyától függően szankcióként különösen pénzbírság, a tiltott halászfelszerelés és fogás lefoglalása, a hajó zár alá vétele, a hajó ideiglenes feltartóztatása, a halászati engedély felfüggesztése alkalmazható, különösen

súlyos vagy ismételt jogsértés esetén pedig akár az engedély visszavonására is sor kerülhet. A meghozott intézkedéseknek hatékonynak, visszatartó erejűnek és a tilalmazott 10 magatartással okozott kárral arányosnak kell lenniük. A szankció alkalmazásának arányossága tekintetében az élő vízi erőforrásokat fenyegető komoly veszély kockázatának mértékét is figyelembe kell venni. A tagállamok biztosítják, hogy megfelelő intézkedésekre – beleértve a nemzeti jognak megfelelő államigazgatási és büntetőeljárásokat is – kerül sor azok ellen a jogi vagy természetes személyek ellen, akik/amelyek a közös halászati politika szabályait nem tartják tiszteletben. Nyilvántartások, az adatok gyűjtése és kezelése A közös halászati politika irányításához, valamint végrehajtásának ellenőrzéséhez elengedhetetlen a szükséges adatok gyűjtésére és kezelésére vonatkozó szabályok kialakítása. A rendelkezésre

álló adatbázisok megfelelősége nagyban befolyásolja az egyes korlátozó intézkedések és azok végrehajtása ellenőrzésének eredményességét. Az élő vízi erőforrások védelme, megőrzése és fenntartható kiaknázásuk biztosítására a halgazdálkodásban is ökoszisztéma-alapú megközelítésnek kell érvényesülnie, s ennek érdekében szükséges adatokat gyűjteni a halászat tengeri ökoszisztémára gyakorolt hatásainak értékelésére. Az ökoszisztéma-alapú megközelítés kialakítása, a halászati adatok minőségének, teljességének és hozzáférhetőségének javítása iránti igény, a tudományos szakvélemények kiadásának hatékonyabb támogatása, valamint a tagállamok közötti együttműködés előmozdítása érdekében a Tanács rendeletet hozott a halászati ágazatban az adatok gyűjtésére, kezelésére és felhasználására szolgáló közösségi keretrendszer létrehozásáról, valamint a közös halászati politika

tekintetében a tudományos tanácsadás támogatásáról (199/2008/EK rendelet). E szabályozás szerint a tagállamok biztosítják a nemzeti programok keretében gyűjtött adatok számítógépes adatbázisokban történő biztonságos tárolását, és minden szükséges lépést megtesznek bizalmas kezelésük érdekében, és minden szükséges technikai intézkedést meghoznak az ilyen adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítéstől, véletlen elvesztéstől, romlástól, terjesztéstől vagy az azokhoz történő jogosulatlan hozzáféréstől való védelme érdekében. Az adatok minőség-ellenőrzése és validálása körében a tagállamok felelősek az adatok minőségéért és teljességéért. Az adatokra alkalmazandó minőségbiztosítási eljárásokat a nemzetközi tudományos testületek, a regionális halgazdálkodási szervezetek és a HTMGB által elfogadott eljárásokkal összhangban dolgozzák ki. A gazdálkodási és helyreállítási tervek,

valamint az egyes korlátozó eszközök és intézkedések bevezetése során elengedhetetlen az erőforrások állapotának figyelemmel kísérése. Az adatok gyűjtésének, kezelésének fontos célja emellett a szabályozásban rögzített kötelezettségek végrehajtásának ellenőrizhetősége. A tagállami intézményrendszernek alkalmasnak kell lennie a közösségi, illetve nemzeti szabályok betartásának hatékony ellenőrzésére, s ennek érdekében a megfelelő adatbázisok létrehozása, nyilvántartások vezetése is a tagállam feladata. Az adatok és információk cseréjének érdekében szükséges, hogy az ellenőrzési rendszerben részt 11 vevő tisztségviselők hozzáférjenek a szükséges adatokhoz. Az adatok gyűjtésének, kezelésének a személyes és egyéb adatok, üzleti titkok védelme és biztonsága garantálásával kell történnie. A rendszer hiányosságai és reformjavaslatok Az utóbbi években a Közösség számára egyre inkább

nyilvánvalóvá vált, hogy a halászat irányítása újfajta szemléletet igényel a meglévő és alkalmazott eszközök alacsony szintű hatékonysága, illetve a közösségi flotta nehéz gazdasági helyzete miatt. A 2002-ben megreformált KHP célkitűzései összességükben nem valósultak meg, a közösségi halállományok 88 %-át a legnagyobb fenntartható hozam felett halásszák jelenleg is. Ezen állományok 30 %-a kívül esik a biztonságos biológiai határértékeken, melynek következtében előfordulhat, hogy nem is tudnak visszapótlódni a későbbiekben. Megoldatlan maradt a túlzott flottakapacitás és a rendelkezésre álló halmennyiség közötti egyensúly hiánya, a közösségi flották tartós többletkapacitása pedig ösztönzi a KHP szabályainak megsértését. A halászati ellenőrzéssel kapcsolatban sok kritika8 megfogalmazódott az ellenőrzések nem megfelelő gyakoriságát, illetve a kiszabott büntetések visszatartó erejének alacsony

szintjét illetően. Az EU törekvése a halászati erőkifejtés és az elérhető halászati erőforrások összeegyeztetésére azzal, hogy visszafogja a flotta túlzott kapacitását és korlátokat állítson fel a halászhajók tengeren tölthető napok számát illetően, nem bizonyult eléggé hatékonynak. A közös halászati politika reformja során elfogadott megközelítés, azaz, hogy az erőkifejtés-szabályozás legyen a flotta-átalakítás fő hajtóereje, nem hozta meg a várt eredményeket. Ez részben annak köszönhető, hogy több halászati tevékenység tekintetében nincs erőkifejtés-szabályozási rendszer, vagy a meglévő rendszerek nem hatékonyak.9 A gyakorlatban a tényleges halászati erőkifejtés ellenőrzése gyakran nehézségekbe ütközik, mert hiányzik a halászati kapacitás pontos meghatározása és a halászati tevékenységek folyamatos megfigyelése sem megoldott. A Bizottság halászati kapacitás és erőkifejtés mutatóinak a

Közös Halászati Politika keretében történő javításáról szóló 2007. februári közleménye áttekintette és felülvizsgálta a kapacitás és erőkifejtés mérésére meglévő rendszerekkel kapcsolatos leggyakoribb problémákat. A közleményben javaslatot tettek többek között arra, hogy bizonyos esetekben a halászati tevékenység mérésének legjobb mutatója a merítési idő, vagy a ténylegesen halászattal töltött idő legyen.10 A Bizottság hatáskörébe tartozik a közös halászati politika tagállamok általi végrehajtásának felügyelete, ugyanakkor eszközei csak a közösségi jogszabályok 8 A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a közös halászati politika szabályainak betartását biztosító közösségi ellenőrző rendszert létrehozó tanácsi rendeletre vonatkozó javaslatról. COM (2008) 718 final 9 A Bizottság éves jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a halászati kapacitás és a

halászati lehetőségek közötti fenntartható egyensúly elérése érdekében 2006-ban tett tagállami erőfeszítésekről. COM(2007) 828 final 10 Forrás: ec.europaeu/fisheries/publications/pcp2008 factsheets hupdf (letöltés ideje:2009 07 31) 12 megsértése esetén alkalmazhatók, s a kötelességmulasztással kapcsolatos eljárás hosszadalmas, nehézkes és csak kivételes esetben éri el a kívánt hatást. A közösségi ellenőrző rendszer lényegében a halászati kvóta betartásának ellenőrzésére, valamint a halászati folyamatot érintő technikai jellegű intézkedésekre korlátozódott és figyelmen kívül hagyta a KHP egyéb aspektusait, mint amilyen a szállítás vagy a piacok11. A rendszerből hiányzik egy olyan ellenőrzési mechanizmus is, amely biztosítaná, hogy a tagállamok csak akkor jussanak közösségi finanszírozáshoz, ha eleget tesznek alapvető ellenőrzési és végrehajtási feladataiknak. Az ellenőrzési rendszer csődjének okai

közé tartozik - a nemzeti ellenőrző rendszerek súlyos hiányosságai mellett -, hogy a szabályozás bonyolultsága, elszórtsága nehezíti a jogkövetést és jogbizonytalanságot idéz elő. Az EU Számvevőszékének megállapításai alapján nincs jól alkalmazható egységes szabályozási keret, illetve a teljes körű adatgyűjtési, illetve a különböző adatok összeegyeztethetetlensége miatt induló eljárások sem megfelelőek.12 Az ellenőrzési és végrehajtási szabályoknak alkalmasnak kell lenniük a jogsértésből származó gazdasági előnyöknek a felelősöktől való elvonására, a jogsértés mértékével arányosan kell kiszabni azokat, hatékonyan visszatartva a felelősöket a későbbi ilyen típusú cselekményektől. Meg kell határozni a súlyos jogsértések körét, a bírságok természetes és jogi személyek által fizetendő legalacsonyabb és legmagasabb összegét. A Számvevőszék javaslata a halászati engedélyek jogosultjai

által elkövetett jogsértésekre vonatkozóan létrehoz egy, a közúti közlekedési szabálysértésekre sok országban alkalmazott büntetőpontrendszerhez hasonló pontrendszert.13 Megfogalmazódott egy új, átfogó ellenőrzési rendszer kialakításának igénye, mely minden fogásra és az értékesítési lánc minden szintjére kiterjedően működne, emellett a szabályozás egységes keretbe foglalása, egyszerűsítése javíthatná az ellenőrzés hatásfokát. A Bizottság szerint a problémák öt alapvető strukturális hiányosságra vezethetők vissza: - a túlzott flottakapacitás, - pontatlan szakpolitikai célkitűzések, amelyek nem adnak kellő támpontokat a döntéshozatalban és a végrehajtásban, - a rövid távú szemléletet előtérbe helyező döntéshozatali rendszer, - olyan keretrendszer, amely az ágazatra nem ruház elegendő felelősséget, - politikai akarat hiánya a szabálykövető magatartás biztosítására, valamint az ágazatban a

szabálykövető magatartás alacsony foka. 14 A túlzott flottakapacitás a KHP egyik alapvető problémája. Az európai flották mindent összevetve továbbra is túl nagyok a rendelkezésre álló erőforrásokhoz képest, és erre az egyensúlyhiányra vezethető vissza az alacsony gazdasági teljesítménnyel, a hatástalan 11 A Bizottság éves jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a halászati kapacitás és a halászati lehetőségek közötti fenntartható egyensúly elérése érdekében 2006-ban tett tagállami erőfeszítésekről. COM(2007) 828 final 12 Európai Számvevőszék 7/2007. sz különjelentése 13 uo. 14 ZÖLD KÖNYV A közös halászati politika reformja COM(2009)163 final 13 végrehajtással és a túlzott mértékben kiaknázott erőforrásokkal összefüggő valamennyi probléma. Olyan mechanizmusokra van szükség, amelyekkel biztosítható, hogy az európai halászflották mérete igazodjon a meglévő halállományokhoz, és arányos

maradjon velük. Az európai halászflották túlzott kapacitását már sokféle módon próbálták kezelni Az EU többször is megpróbált végrehajtani olyan strukturális intézkedéseket, amelyek célja a halászflotta méretének csökkentése volt. A Zöld Könyv szerint a piaci eszközök, így az átruházható halászati jogok a kapacitáscsökkentés hatékonyabb és kevésbé költséges módját képezhetik, amely több felelősséget ró az ágazatra. Az utóbbi években több tagállam is tett lépéseket ilyen piaci eszközök alkalmazása felé. Ez általában ésszerűbb beruházási döntéseket és kapacitáscsökkenést eredményezett, mivel a piaci szereplők a gazdasági hatékonyság érdekében halászati jogaikhoz igazítják flottájuk méretét. A szabályozás eredményessége nagyban függ attól, hogy a társadalom megértse, elfogadja annak szükségességét. A KHP-t leginkább jellemző, felülről lefelé irányuló szabályozás kevés

ösztönzést ad a halászati ágazatnak arra, hogy felelősségteljes magatartást tanúsítson és elszámoltatható legyen a közös halászati erőforrással való fenntartható gazdálkodásért. A helyzet orvoslására társirányítási megoldások is kidolgozhatók a Bizottság szerint. Az ágazatra több felelősség hárulhat az önszabályozás révén, a közösségi hatóságok meghatároznák az ágazat működésének kereteit, ezt követően pedig az ágazatra bíznák a gazdasági és technikai szempontból legmegfelelőbb megoldások kidolgozását. A 2847/93/EGK rendelet átfogó rendszert írt elő a közösségi halászhajókról származó kifogott mennyiség jogszerűségének ellenőrzésére, azonban szükségessé vált a szabályok módosítása, mivel a harmadik országok halászhajói által kifogott és a Közösségbe behozott halászati termékekre alkalmazandó rendszer nem biztosította az ellenőrzés megfelelő szintjét. Ez a hiányosság pedig a

jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan (IUU)halászatot folytató külföldi piaci szereplőket ösztönözi, hogy termékeiket a Közösségben értékesítsék és így növeljék tevékenységük jövedelmezőségét. A KHP szabályait a közösségi vizeken történő halászat során, illetve a közösségi piaci szereplők továbbra is nagymértékben megszegik, s ez főként annak tudható be, hogy a tagállamok jogszabályaiban előírt szankciók nem eléggé visszatartó erejűek és nem egységesek. A közös halászati politika szabályainak súlyos megsértésére előírt közigazgatási szankciók maximális mértékeinek közelítésére, illetve a harmadik országokból származó halászati termékek ellenőrzésére a Tanács - 2010-től alkalmazandó - 1005/2008/EK számú, az IUU-halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló közösségi rendszer létrehozásáról szóló rendelete módosította és kiegészítette a KHP

ellenőrzési rendszerét. Az új szabályozás rögzíti a harmadik országok halászhajóinak tagállami kikötői ellenőrzésére, a halászati termékek behozatala és kivitele tekintetében a fogási tanúsítási rendszerre vonatkozó szabályokat. A tanúsítványnak tartalmaznia kell azt az információt, amely bizonyítja az érintett halászati termékek eredetének jogszerűségét. 14 A tanúsítványt a halat kifogó hajó lobogója szerinti országnak kell hitelesítenie, mivel a tagállamnak kell gondoskodnia arról, hogy a lobogója alatt közlekedő halászhajók betartsák a halászati erőforrások megőrzésére és a velük való gazdálkodásra vonatkozó nemzetközi szabályokat. Következtetések A Közösség halászati politikájában kialakult szabályrendszer, az alkalmazott eszközök alapján érdemes áttekinteni azokat a pontokat, melyek egy hasonló elvi megfontoláson alapuló szabályrendszer kialakításában figyelembe veendők. A

hozzáférést korlátozó eszközök, az erőforrás-hozzáférési jogok adott időszakra kiosztható teljes mennyiségének meghatározása, és annak – egyes személyek részére történő - tovább-bontása (kvóta-rendszerben) a természettudomány eredményei által megalapozott, közgazdasági és társadalmi szempontokat megfelelően figyelembe vevő, jogilag pontosan körülhatárolt mechanizmust követel meg. Meg kell határozni a jogosultságok átruházhatóságának pontos kereteit, korlátait, a kvótákról való rendelkezési jogosultság feltételeit. Az előírt kötelezettségek teljesítésének fő garanciája a kikényszeríthetőség, amely az átlátható szabályokon nyugvó ellenőrzésen és a jogsértések következetes szankcionálásán alapul. A megfelelő jogi és gazdasági korlátozó eszközök kimunkálásán túl a végrehajtás ellenőrzésére hivatott intézmény és eljárásrendszer felállítása, beillesztése a meglévő közigazgatási

intézményrendszerbe ugyancsak jogalkotói feladat. Meg kell határozni azt a meglévő vagy létrehozandó intézményt, szervet, melynek feladata lesz a kvóták kezelése, felhasználásának ellenőrzése, a felhasznált mennyiség nyomon követése, a jogsértő magatartásokkal szemben való eljárások lefolytatása. Az ellenőrzési eljárás megbízható, korszerű módszereket és naprakész adatbázisokat igényel. A nyilvántartható és kezelhető adatok körének meghatározása során a személyes adatok védelméhez fűződő jog tiszteletben tartása is figyelembe veendő. A jogszabályi rendelkezéseket sértő magatartásokra meghatározható jogkövetkezmények többféle módon jelenhetnek meg. A korlátozó eszközök hatékonyságát kizárólag egy átfogó ellenőrző és összehangolt, arányos szankciórendszer biztosíthatja, amely kiszámíthatóvá teszi a jogalkalmazónak az egyes jogellenes magatartásokra adott következetes válaszát, s emellett

igazodik a cselekmény súlyához is. A kvóták jogszerűtlen túllépése - mértékének megfelelő – többlet-fizetési kötelezettség előírásával, illetve ahhoz kapcsolódóan közigazgatási bírsággal is szankcionálható, de rendkívül súlyos jogsértés esetén akár a büntetőjog eszközei is alkalmazhatók lehetnek. Mindehhez pontosan meg kell határozni azon magatartásokat, melyek bírságot, esetleg büntetőeljárást vonhatnak maguk után. dr. Gajdics Ágnes jogász EMLA 15