Filozófia | Tanulmányok, esszék » Bicskei János - Filozófia az oktatásban

Kandó Kálmán Műszaki Főiskola Mérnök tanár szak Levelező tagozat Filozófia az oktatásban Filozófia történet Készítette: Bicskei János Budapest, 1999. Filozófia az oktatásban „Meg kell próbálnunk a lehető legjobb emberré válni!” (Plotinosz isz.204-270) Ahhoz, hogy a filozófia tudományát, mint segítőtársat és eszközt tudjuk alkalmazni az oktatásban, tisztában kell lennünk azzal, hogy mit jelent a filozófia, mi a lényege, miért is foglalkozott és foglalkozik olyan sok ember ezzel a csodálatos tudományággal. A filozófia görög eredetű szó, jelentése: a bölcsesség szeretete. A társadalmi tudat egyik formája, amely a külvilág és a gondolkodás legáltalánosabb összefüggéseit, elsősorban a lét és a tudat egymáshoz való viszonyát tartalmazza. Minden filozófia világnézet, de szemben a nem tudományos, vallásos világnézettel, - legalább igényeiben – tudományos világnézet, amely a marxi filozófia

kialakulásával vált minden tekintetben tudományos világnézetté. Tárgya változott a történelmi fejlődés során Az ókorban, a filozófia kialakulása idején magában foglalta a természetre vonatkozó valamennyi pozitív ismeretet, egységes világképet alkotott, ebből a későbbi fejlődés során fokozatosan váltak ki az egyes szaktudományok. Így a filozófia tárgya a tudományok differenciálódásával egyre szűkült, ami a szükségszerű, progresszív folyamat volt mind a szaktudományok, mind a filozófia szempontjából A Marx előtti filozófusok a filozófiát a szaktudományok fölé helyezték, és a „tudományok tudománya”-ként fogták fel. Arra törekedtek, hogy mindent átfogó és mindent megmagyarázó rendszereket alkossanak, amelyeknek az egyes szaktudományok csak alárendelt láncszemei. A filozófia azonban nem osztályok feletti, hanem felépítmény jellegű tudomány. A filozófia története lényegében elsősorban a realizmus és az

idealizmus harcának, a materialista filozófia fejlődésének története; ezzel szorosan összekapcsolódik a megismerés két ellentétes módszerének – a dialektikus és a metafizikus módszernek – kialakulása, fejlődése és harca. Az oktatásban a filozófia tudományának egy bizonyos alapismerete elengedhetetlenül fontos. Hiszen ez a tudomány nemcsak arról szól, hogy a történelem során a filozófusok, történészek, politikusok vagy a világirodalom nagyjai miként vélekedtek és vélekednek az ember és a történelem, a társadalom viszonyrendszeréről, az egyén, a nem és a kultúra történetfelfogásairól, a világtörténet haladásáról, a harcokról, a szabadságról, a hatalomról, a szegénységről, hanem min- 2 denről, ami körülvesz minket, ami az életből árad, amiről véleményünk van, akik és amik mi vagyunk, egyszóval a létünkről. Az egyes tanórákon sokszor elengedhetetlenül fontos egy-egy téma filozófiai

körüljárása. Hiba volna azt feltételezni, hogy a hallgatóságot ez biztosan untatja A filozófiai beszélgetések és viták során, ha sikerül a hallgatók érdeklődését felkelteni, sokszor tapasztalható, hogy igen, az emberek szeretik az újat, a még nem kitaposott úton járást. A filozófia nem izgalom mentes, új energiákat szabadít fel a hallgatókban, ráveszi őket, hogy hangot adjanak véleményüknek, hogy végighallgassák mások érveit, gondolkodjanak, s ez által tanuljanak. És mi más az oktató célja? A filozófia tehát lehetőséget teremt a véleménycserére és a vitára Megóv attól a hibától, hogy a tanár az igazság megfellebbezhetetlen letéteményesének és birtoklójának mutatkozzon. A filozófia a bölcselet, nem az üres szószaporítás /verbalizmus/ és mechanikus bevésés tudománya. A tanítás során fontos szemelőtt tartanunk azt, hogy a gondolkodó ember a külső világ, a természet és a társadalom jelenségeinek

vizsgálata közben, és így az oktatás közben sem vonatkoztathat el saját személyes lényétől. A külső világ vizsgálata nem választható el gondolati birtokbavételének, az ember tevékenysége határainak és céljainak tudatosításától. Megszámlálhatatlanul sok idézetet találhatunk a görög és római filozófusoktól, amelyek elolvasva olyan természetesnek tűnnek, s talán néha arra is gondolunk: ez miért filozófia? Hiszen ez magától értetődik! De vajon alkalmazzuk-e a mindennapi életben, a tanításban, az okításban, a példamutatásban, az előadásainkban ezeket a természetesnek tűnő megállapításokat, fogalmazványokat, igazságokat? „ az ember akkor igazán személyiség, ha világos különbséget képes tenni a jó és a rossz között, s a jó ismeretéből pedig elkerülhetetlenül fakad a jó cselekvés” mondta Szókratész. Az idézet önmagáért beszél! Az oktató, a pedagógus feladata ott kezdődik, hogy a jót keresse,

elemezze, elfogadtassa, átadja és tanítsa. A tudás és az erény közötti szoros kapcsolat föltételezése a szokratészi etika jellegzetes vonása. Nem elég tudni, a tudást át kell adni, és nem elég átadni, tudni kell, hogy milyen módszerek állnak a tanár rendelkezésére, melyek a célravezetők, mi a módja a hatékony és eredményes tanításnak. 3 Pürrhón (i.e 365-275) szóban filozofált, úgy vélte, hogy az embernek a maga érdekében három dolgot kell szem előtt tartania: • Milyenek a dolgok (önmagukban)? • Milyen módon kell hozzájuk viszonyulnunk? • A helyes magatartás milyen hasznot hozhat számunkra? Szerinte szkeptikusan kell a világhoz viszonyulnunk, ami annyit jelent, hogy tartózkodnunk kell minden ítélettől, hisz a legfőbb jó az ítélettől való tartózkodás, amelyet árnyékként követ a lélek békéje, az apatheia. S az ember apatheiájának az észből kell fakadnia. Már a 17-18. Században a filozófusok a belső és

külső világ kapcsolatára kérdeztek rá, az igaz ismeret és a helyes magatartás normáit kutatták Arra kérdeztek rá, hogy miként kerülhet harmóniában az egyén és a világ, a szubjektum és az objektum. Az angol Francis Bacon (1561-1626) az empirikus, a tapasztalati megismerés filozófusa. „Az emberi tudás és hatalom ugyanaz” – mondta – „a tudás hatalom”. Ezt a hatalmat építeni, birtokolni kell, élni kell vele, s a pedagógusnak át kell adnia, hiszen e hivatás lényege a tanítás. Véleményem szerint a filozófiai gondolkodásmódból a legfontosabb, amit el kell sajátítanunk és át kell adnunk, hogy a filozófia a belátással együtt életformát is közvetít, amely megköveteli az előfordulást a mindennapi életmódtól. A filozófia életmódként való önértelmezése nem rekeszti ki, hanem magába foglalja a megismerés követelményét, mivel a bölcsességre irányul, szoros kapcsolatban van a filozófiával, mint a megismerés

módjával. A filozófiai életmódot nem egyéni változatként kell felfognunk, hanem szükségszerű, általánosan megkövetelt életmódként és meghatározott viselkedési szabályok rendszereként, így lehetővé teszi az etikát. Az etika egyik alapkérdése, hogy miként határozható meg az emberi cselekvés helyes vagy helytelen volta. Úgy gondolom hogy e témában egy kanti gondolat fogalmazza meg azt, hogy mi is az, aminek egy pedagógus feladatát pályája során irányítania kell: „A valódi jócselekedet kötelességből fakad, szembefordul a hajlammal, a jutalommal vagy bármi elérendő céllal.” Kant legismertebb műve A tiszta ész kritikája, ahol „az ész önmagának a tanítványa.” Kant szerint az ész bölcsessége abban áll, ha belátja képességeinek a határát, s a tapasztaláson túli – transzcendens – valóságot nem elméletileg, hanem gyakorlatilag alapozza meg. 4 Az ész arra törekszik, hogy megtalálja „a feltételes értelmi

ismeretnek a feltételét” Kant Az ítélőerő kritikájában fogalmazta meg, hogy szerinte a tetszésben vagy nemtetszésben áll a tárgy „formális” célszerűsége. A tetszés vagy gyönyör nem azonos a kellemessel, a jóval, a hasznossal mert ezekhez érdek fűződik: „Valljuk be, hogy a szépségről alkotott ítélet, amelyhez akárcsak a legcsekélyebb érdek is keveredik, nagyon is részrehajló és nem tiszta ízlésítélet.” Ugyan ezt Kant nagy általánosságban tárgyakra vonatkoztatva fogalmazta meg, de az ízlés, a tetszés illetve nemtetszés, a megítélés irányulhat természetesen emberekre, fogalmakra, egy-egy tantárgy egy-egy témájára, és minden másra, ami az életben, az oktatásban előfordulhat és beszélni lehet róla. Egy tanár szempontjából nagyon fontos, hogy helyes ítélőerővel rendelkezzék, illetve, hogy a lehető leghelyesebb ítélőerőre törekedjen, mind a tanítást, mind a diákok és közte kialakult vitákat, mind

pedig a számonkérést, az értékelést illetően. Marcus Aurelius egy „teológiai fohásza” elgondolkodtató: „Uram, adj erőt, hogy megváltoztassam a megváltoztathatót, Türelmet, hogy elviseljem a megváltoztathatatlant, Bölcsességet, hogy megkülönböztessem a kettőt!” Úgy gondolom, ezt felfoghatjuk minden ember fohászaként, aki képes kicsit filozófusként közelíteni az élet dolgaihoz, munkájához, hivatásához. S ha már teológia, a II. vatikáni zsinat fokozott jelentőséget tulajdonít a filozófiának a teológiai oktatásban, de ez véleményem szerint az oktatás minden területén jó kamatoztatható: „ A filozófia történetét úgy kell előadni, hogy a hallgatók felfogják a különféle gondolkodási rendszerek alapelveit, megértsék, ami azokban igaznak bizonyul, képesek legyenek fölfedni a tévedések gyökereit, és megcáfolni a tévedéseket. A tanítás módja ébressze fel a hallgatókban az igazság módszerei kutatásának,

tiszteletben tartásának és megalapozásának a szeretetét, egyszersmind az emberi megismerés határainak az elismerését. Gondosan kell ügyelni a filozófia és a valódi életproblémák, valamint a hallgatókat erősen foglalkoztató kérdések kapcsolatára.” (Optatam totius, 15). Nem szabad visszaretteni, ha egy-egy filozófiai gondolat elolvasásakor netán megértési nehézségekkel küzködünk. A megértés – nemcsak a filozófiai szöve5 geké – csakis valami viszonylagosan egész belső összefüggéseinek a megragadása nyomán jöhet létre. Mindannyiunknak meg kell szívlelnünk Platón figyelmeztetését a filozófia megértéséről: „Hiszen a végső belátást nem lehet szavakkal kifejezni, miként az oktatás szokásos tárgyait: az érte szakadatlanul végzett közös munka és az igazi életközösség eredményeként egyszerre csak felvillan a lélekben - akárcsak egy kipattanó szikra által keltett világosság -, s azután már önmagától

fejlődik tovább.” Felhasznált irodalom: • Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése • Új Magyar Lexikon 1960 • Dr. Boros István: Ember, történelem, szabadság (Széchenyi István Főiskolai jegyzet) 6