Tartalmi kivonat
Magyarország társadalma a 12-13. században 1. A 12 század társadalma 2. A 13 század társadalma --------------------------------------------------------------------------1. A 12 század társadalma Az uralkodó (III. Béla – 1172-1196) ugyan továbbra is az ország harmadát birtokolta, de a trónharcok megerősítették a világi (15%) és az egyházi (10%) nagybirtokot. III Béla volt az első, aki egész királyi vármegyét adományozott. A nagybirtokos családok csapataik saját zászlaik alatt vezethették a királyi hadába. Ebből származik a főúri magánhadsereg elnevezése, a bandérium. A szabad lakosság katonáskodó része megőrizte függetlenségét A 13. század elejétől servienseknek nevezték őket Megnyílt az út a felemelkedésre a várjobbágyok módosabb, saját földdel rendelkező része előtt, amennyiben az uralkodótól kiváltságokat nyertek. Az uradalmakban továbbra is a szolgák voltak többségben, de egyre több szolgának hasítottak
ki parcellát terményhányad fejében. A lesüllyedt szabadok szintén saját földdel rendelkeztek, s csak a termés egy részét voltak kötelesek átadni. Ezt a folyamatot erősítette a hospesek megjelenése. 2. A 13 század társadalma IV. Béla (1235-1270) uralkodásának utolsó éveit a fiával, Istvánnal folytatott küzdelem keserítette meg. Harcuk az adományozások révén a bárók megerősödését eredményezte A bárók széttagolt birtokaikból cserével és erőszakkal egységes birtoktesteket kovácsoltak. Egyes családok egybefüggő, hatalmas területek uraivá váltak (Csákok, Kőszegiek). Tartománnyá terebélyesedő birtokaik környezetében az élet minden területén döntő szerepre tettek szert. A befolyásuk alá került területek kisebb birtokosaiból szervezték meg uradalmaik irányítását, fegyveres kíséretük, bandériumaik tisztjeit. Ezt a jelenséget familiaritásnak nevezzük. A familiaritás látszólag azonos a hűbériséggel, azonban
eltérő vonásokat mutat: a familiáris birtokát a királytól kapta, s nem urától: Az úr és familiárisainak viszonya így lazább volt, és nem öröklődött. A kiszolgáltatott helyzetbe kerülő serviensek a király engedélyével több megyében szolgabírákat választhattak peres ügyeik intézésére, így védelmet nyerhettek a bárókkal szemben. A bomló királyi vármegye romjain új szereződés, a nemesi vármegye bontakozott ki. A nemesi vármegye élén a király által kinevezett főispán állt, aki nemesi familiárisaival irányította a megyét. A megyei ügyeket egyre inkább a nemesség által választott tisztviselők (szolgabírák) végezték. A nemesi vármegye átvette a királyi vármegye feladatát. A 13. század 60-as éveire a középréteg jogi helyzete megszilárdult Az 1267-es törvények a servienseket már nemeseknek nevezik, s megfogalmazzák az Aranybullában is szereplő szabadságjogaikat (adómentesség, bírói ítélet nélkül nem
foghatók el, csak az ország védelmére kötelezhetők, birtokaikat örökíthetik). A fehérvári törvénynapokon megyénként választott követeikkel képviseltethetik magukat, ami a nemesi megye megerősödését jelzi. A servienseken kívül a vagyonos várjobbágyok alkották a nemességet. Javarészt királyi adomány révén jutottak kiváltságaikhoz. A székelyek, kunok és jászok körében nem alakult ki a jobbágy-földesúr viszony. Szabadságuk fejében a királynak katonákat állítottak ki saját költségükön, jelképes adóval -1- tartoztak, de az egyházi tizedet fizetniük kellett. Földjeik külön közigazgatási egységet alkottak. A tatárjárás (1241-1242) hatalmas embervesztesége következtében növekedett a munkaerő értéke, így az uradalmaikat helyreállító földbirtokosok a munkáskezekért több évi adómentességet, szabad költözést ajánlottak. A betelepülő hospesek erősítették a kialakuló jobbágyság – az elnevezés a
lesüllyedő várjobbágyoktól ered – jogi helyzetének megszilárdulását. A jobbágyok rendelkeztek ingóságaikkal, szerszámaikkal, termőfölddel, telkükkel. A telket már nem lehetett elvenni a jobbágyoktól, azt örökíthették utódaikra. A szolgáltatásokat a telek területének arányában kellett leróni. A jobbágyok uraik joghatósága alatt álltak, így peres ügyeiket az ún. úriszéken a földbirtokos döntötte el -2-